LÉLEK A
TÚLVILÁGON
II.
A haláltól való félelem. A halál órája.
Gyermek vagy öregkori halál
Az öngyilkos sorsa
János evangélium 14/21
ígérete alapján
prófétai módon kapta és
írta:
BERTHA DUDDE
Ezek az írások valláson
felülállók!
Valláshoz tartozástól nem akarnak
senkit eltéríteni, sem valami vallási közösségre rábeszélni.
Megjelenésük egyedüli oka, hogy Isten szavát – amit Ján. Ev. 14,21 ígérete alapján ad nekünk a
mai időkben –
az embereknek hozzáférhetővé tegye.
Ján.14,21: Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az
szeret engem.
Aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és
kijelentem magamat annak.
Német eredetiből fordította,
és közreadja:
G. Szieger Magda
1913 - 2001
Az
élni akarás - Félelem a haláltól
A
haláltól való félelem. - Betekintés a Szellemi Birodalomba
Gondoljatok
a halál utáni időre
A
halál órája - Magyarázat a szenvedésről
A
lélek élete a testi halál után
Tartsátok
szemetek előtt a halál tényét
A
lélek tartózkodási helyének cseréje.
- A test halála
A
lélek alvásáról szóló téves tanítás
A
korai halál - Isten irgalma
- Magas életkor
A
világtól való korai elválás célja
Égetés
mint gyorsított széthullási folyamat
Örökélet -
Örökkévalóság - Öngyilkosság
Szabad
akarat -
A fejlődés megszakítása
A
halottak felébresztése Isten szavával
A
túlvilág nagy megváltó munkája
Az
utolsó idő kegyelmei - Halál előtte
- Túlvilág
Engedélyezett a minden változtatás nélküli, és a forrás megjelölésével készült, fejezetenkénti fordítás és nyomtatás.
2007
B.D.Nr.2776 1943. 06. 16.
Az élni akarás - Félelem a haláltól
Amíg alacsony a lelki érettség, az emberben nagyon erős az élni akarás.
Ez érthető is, mert a világ még fogva tartja, és abba ringatja, hogy minden
kívánsága teljesedik. Míg hiányos benne a továbbélés hite, az ember nagyon
nehéznek érzi a földi életről való lemondást. A továbbélés hite teljesen
másképpen szemlélteti vele a földi életet. A mélyen vallásos ember a földi
életet csak közbülső állomásnak tartja, iskolának tekinti, amit el kell
végezni, hogy felvételt kapjon abba a Birodalomba, ahol a tulajdonképpeni élete
kezdődik.
Ez a hit arra is erőt ad, hogy legyőzze a földi élet minden akadályát
és nehézségét. A hitetlen összetörik alatta, és abban a hitben, hogy maga is
véget vethet mindennek - eldobja az életet magától. A mélyen vallásos könnyen
odaadja életét, ha követelik tőle, mert szemeit a halál utáni életre szegezi,
kívánsága az Istennel való egyesülés, mert érzi, az lesz majd az igazi élet.
Amíg az ember a Földre és javaira figyel, addig fölfelé törekvésének akadálya
van. Minden érzékszerve a világot kívánja, és elviselhetetlenül nyomasztó a
gondolat, hogy ettől el kell válni.
Ebből már következtetni lehet lelkiállapotára, mert a világ iránti
szeretet félbeszakítja az Isten és emberszeretetet. Ekkor még az ember nagyon
éretlen szellemű, azaz lelke még nem jutott el odáig, hogy összezárkózzon a
benne lévő szellemével, még nincs ismerete, és a földi élettel nem tud semmi
jobbat szembeállítani. A halállal kapcsolatban borzalmas neki minden gondolat,
élni akar, hogy élvezhessen, sóvárog a világi javak után, és figyelmen kívül
hagyja a szellemi javakat. Ez szellemi mélypont, amit nem lehet eléggé
kifogásolni, mert az ember abba a veszélybe jut, hogy nem csak a földi, hanem a
szellemi létét is elveszti.
Mert ha a földi létet nem arra használja, hogy az Istennel való kapcsolatra
rátaláljon, akkor teljesen hiába élt. Ezért kell inkább lemondani az élet földi
gyönyöreiről, nehogy mélyen elmerüljön az anyag imádatába, mert ez egyenlő a
szellemi halállal. A földi élet kegyelem, és azért kapta, hogy lelke magasra
fejlődhessen, hogy az anyagot legyőzhesse, és majd bemehessen a Szellemi Birodalomba.
Amíg az ember számára a testi halál gondolata elviselhetetlen, a
tulajdonképpeni földi feladatára nem is gondol. Olyan erős az élni akarása,
hogy mindent megtesz az élet védelmére, hogy meghosszabbítsa. Teszi ezt abban a
hitben, hogy maga veheti kezébe a dolgot, viszont mégis a félelem érzetével,
hogy életét idő előtt kell e1vesztenie. Csak a túlvilági Birodalomra gondolva,
a lélek továbbélésének hitében kezdi elveszteni a halál a borzalmát - mert az
ember felismeri, hogy a földi lét a tulajdonképpeni élet elő-lépcsője, amely
élet aztán már örökké tart.
Amen.
B.D.Nr.6616 1956. 08. 08.
A halál csak átmenet AHHOZ az élethez, amely örökké tart. A haláltól
nem kell félnie senkinek, ha földi vándorlása megfelelt az én akaratomnak. Ha a
földi vándorutat az isteni Rend szerint tettétek volna meg, akkor a halál
gondolatára nem töltene el félelem benneteket. Lelketek azon örvendezne, hogy
kimenekülhet a testből, és bemehet hazájába, ahol a földi test fölösleges. Ugyanakkor
szó sincs róla, hogy elpusztulna, mert a lelket egy szabad, fény és erővel
teljes élet várja.
Jézus Krisztus a sírból harmadnapra feltámadt. Megmutatta, hogy nincs
pusztulás a halál után. Igazolta, hogy a helyes életvitel által a földi testből
szellemi test lesz. Az ember megmarad, csak a burok változik, de ez a Szellemi
Birodalomban való tartózkodásnál elkerülhetetlen.
Valamennyien végbevihetitek magatokon ezt az átváltozást, és a halál
valóban elvesztette fullánkját. De mert ti emberek a testi halál utáni életben
nem akartok hinni, azért elmulasztjátok, hogy magatokat a Szellemi Birodalomra
felkészítsétek. És mert így lelketeknek semmi kilátása nincs, hogy a testi
halál után világossággal teljes, sugárzó szellemi ruhát vehessen magára, azért
féltek a haláltól - és joggal, mert elpusztulni nem tudtok, a földi súly pedig
még tapad rajtatok, ezért nem lesz örvendetes a testi halál utáni ébredés.
De felébredtek - akármennyire hiányos is a lelketek. És megtapasztalja,
hogy nem pusztult el, és nem is pusztulhat el. És ti emberek, akik féltek a
haláltól, öntudatlanul ettől a sorstól féltek. De gondoljatok arra, AKI a
halált legyőzte. Az életre Jézus Krisztus akar felébreszteni benneteket. Ő akar
örök és elpusztíthatatlan életet adni, ami már soha nem veszhet el. Fogadjátok
el kegyelmi ajándékait, és gondoljatok rá amikor féltek, ajánljátok neki lelketeket,
hogy ne engedje a halálba a zuhanni, irgalmazzon, és segítse lelketeket az
életre.
És mondom nektek - nem kéritek hiába! Félelmetek eltűnik, és boldogító
békéjének ad helyet - olyan békének, amilyent csak egyedül Jézus Krisztus adhat
ajándékba.
A Jézus Krisztusba vetett elven hit a halál minden félelmét elűzi, mert
rágondolva az ember tudja, hogy Jézushoz hasonlóan - aki harmadnapra feltámadt
- ő is feltámad majd az életre. De akinek nincs beléje vetett hite, az fél a
haláltól, vagy azt hiszi hogy mulandó, és visszatér a semmibe, amelyből magát
származtatja. Rossz lesz ezeknek és mindazoknak az ébredés, akik Jézus Krisztus
nélkül éltek a Földön. Sokáig tart amíg meggyőződnek, hogy nem múltak el,
viszont halott állapotukból csak akkor találnak kiutat, ha Jézus Krisztust
hívják, akit a Földön nem akartak elismerni - de ő az egyetlen, aki ismét
életet ajándékozhat nekik.
A testi halál csak átmenet kellene hogy legyen egy új, és elmúlhatatlan
élethez. Egyáltalán nem kellene, hogy az embereket nyugtalanítsa, mert Jézus
Krisztus legyőzte, végbevitte a Megváltás Művét, hogy az embereket kimentse
abból az állapotból, amibe ellenfele hozta.
De Jézus Megváltó Művét, és feltámadását az emberek nem tudják
értékelni. Sokan tudnak róla, de nem igen hiszik el, és ezért nem is tudnak
ezekből a tényekből hasznot húzni. Viszont az eleven hit szilárd bizonyosságot
ad az embereknek, és ezáltal elvesz tőlük minden haláltól való félelmet. Ezek
boldogan alusznak el az Úrban, és vidáman ébrednek nála a Világosság és
boldogság Birodalmában. Ezek számára már örökké nincs halál, számukra már csak
örökélet van.
Amen.
B.D.Nr.6637 1956. 09. 06.
A haláltól való félelem. - Betekintés a Szellemi Birodalomba
A szellemi halál sokkal borzalmasabb, mint a testi halál, és akik a
maguk testi halálától félnek, azok öntudatlanul is a szellemi haláltól félnek,
mert attól félnek, hogy mi lesz velük a testi halál után. Ez épp azokat az
embereket tölti el, akik a testi halál után nem hisznek a lélek továbbélésében.
A lélek érzi, hogy szegényes állapotban van, ezt a tudatot mint félelmet viszi
át a testre, és ezért a test addig védekezik a halál ellen, amíg csak lehet.
A haláltól való félelem a lelki éretlenség akaratlan beismerése, mert
az emberből hiányzik minden ismeret, és így az Isten irgalmába való
bizonyosság, és a segítségébe vetett remény is, amit pedig mindenkor megkaphatna,
amint segítséget kér. Teljes az éjszakája, és öntudatlanul attól fél, hogy egy
még mélyebb éjszaka felé indul. A kiérlelődött lélek nyugalommal várja utolsó
óráját, vágyódik, hogy a testi hüvelytől megszabaduljon, átadhassa magát annak,
akiben hisz, NEKI és kegyelmeinek ajánlja magát.
Az ilyen lelkek gyakran már haláluk előtt tehetnek egy pillantást abba
a Birodalomba, amely várja őket, szemük sugárzó lesz a boldogságtól, majd
szemeiket örökre bezárják, hogy a földi testből abba a Birodalomba menjenek amit
láttak. A haláltól való félelem határozottan jelzi, hogy a lélek milyen
állapotban van. Az ilyen embernek sok segítséget kell nyújtani, hogy még az
utolsó pillanatban felébredjen, és ahhoz az EGYHEZ forduljon, AKI segíteni tud
- és segíteni is akar rajta.
A Jézus Krisztushoz intézett csendes és bensőséges ima minden haldoklót
felemelkedésre segíthet - ha van valaki, aki látva a lélek küzdelmét és
halálfélelmét, azt benső nyugalomra segíti. A lélek érzi ezt a segítséget, és
megfogja az utolsó mentőövet.
A mellette lévő embertársa szeretete hordozza, amikor a testet
elhagyja, és elviszi Jézus Krisztushoz, aki nem zárja el fülét a segélykérés
bensőséges imája elől. Ezért az emberek különösen azokról gondoskodjanak, akik
a haláltól félnek, és ezzel megvallják, messze vannak a világosságtól, a helyes
ismeretektől, és ezáltal Istentől. Halálfélelmük bizonyítja, hogy segítségre
van szükségük. Különben boldog nyugalom töltené be őket, amikor közeledni érzik
a Földtől való búcsúzás óráját.
A szeretet és irgalom legnagyobb tette, ha valaki támogatást nyújt egy
aggódó léleknek, ami csak abból állhat, hogy hívja a Megmentőt, Jézus
Krisztust, hogy irgalmazzon a léleknek. Ezt a szeretetteljes segélykérést
meghallják, és a lélek menedéke lehet, hogy a sötét éjszakától megmeneküljön.
Amen.
B.D.Nr.6625 1956. 08. 18.
Gondoljatok a halál utáni időre
A földi testét egyszer mindenki leteszi, és lelketeket egy másfajta
tartózkodási helyre utalják. Sorsát senki el nem kerüli, testi végét mindenki
biztosra veheti. Tehát azt biztosan tudjátok, hogy a földi létnek határa van,
és a testi halál ellen nem lehet védekezni amikor a halál órája elérkezik.
Ennek ellenére a Földön olyan életet éltek, mintha annak soha nem lenne vége,
mindig a későbbi idő számára dolgoztok és terveztek, anélkül hogy tudnátok,
megéritek-e még ezeket az időket. Nem számoltok azzal, ami pedig bizonyos. Csak
a rövid földi élet számára dolgoztok, annak pedig nincs állandósága. De magatok
nem szűntök meg, lelketek a testi halál után is életben marad. És a lélek a
tulajdonképpeni énetek. Tehát számotokra nincs halál, csak a tartózkodási hely
megváltoztatásáról van szó. Ha erről komolyan gondolkodtok, bölcsen teszitek ha
arra is gondoltok, hogyan lenne boldog tartózkodási helyetek a túlvilágon, ha
gondoskodásotokat kiterjesztitek arra az időre, amikor már nem vándoroltok ezen
a Földön, hanem az életet abban a túlvilági Birodalomban folytatjátok, amelynek
minősége a földi élet alapján jön létre.
Ha hinnétek ebben, valamennyien törekvőbbek lennétek. Minél inkább a
testről gondoskodtok, annál kevesebb bennetek a továbbélésbe vetett hit. A
továbbélésre bizonyítást nem lehet adni, mert a földi életet nem
befolyásolhatja a félelem. Ezt a félelmet a továbbélésre vonatkozó minden
bizonyíték kiváltaná azoknál, akik nem szabad akaratból törekszenek magasabbra.
Vannak akik biztosak a továbbélésben, és hisznek benne, azért hisznek mert fölfelé
törekszenek. De a félelem-szülte törekvés nem vezet tökéletességre. Ezért aztán
nem lehet bizonyítékokkal igazolni, hogy a testi halál után van továbbélés.
Viszont ezt a hitet mindenki felébresztheti magába, ha megfontolva mindig
komolyan a helyeset akarja tenni.
Az emberek folyton erősebb utalást kapnak arra nézve, hogy milyen hamar
elmúlik mindaz, amit nagyra becsültek. Emberek lesznek az élet közepéből
kiszakítva, és ebből mindenki megtanulhatná, hogy életét úgy tekintse, amit
minden nap elvehetnek tőle. Csak azt a gondolatmenetet kellene követnie, ami
rátör, amikor embertársa hirtelen haláláról értesül. Csak az eltávozottat kellene
gondolatban követni a végtelenségbe. Csak gyakrabban kellene gondolatban
foglalkozni az illetővel - aki nem pusztult el, hanem csak helyet változtatott
- és valóban, kezek nyúlnának ki a Szellemi Birodalomból, hogy őt maguk felé
vonják.
Ha a továbbélésnek nincs is biztos igazolása, de egy embertársa halála
alkalmával az ember mégis számoljon ezzel a lehetőséggel, és állítsa a szeme
elé a kérdést: vajon neki milyen sorsa lenne a túlvilágon, ha a hívás őt érte
volna? Mert amíg az ember nem tudja bizonyítani - és ez sohasem következik be -
hogy a halál után nincs továbbélés, addig mindig előre kellene gondoskodnia
magáról. Soha nem bánja majd meg, ha a Földön nem csak a testéről, hanem a
lelkéről is gondoskodott, ha egy kis szellemi gazdagságot gyűjt magának, ami a
Szellemi Birodalomban majd magasabbra segíti. A lélek azt aratja majd, amit az
ember a Földön vetett, és áldott a lélek, aki a Földön már előre gondoskodott
az örökkévalóság idejére.
Amen.
B.D.Nr.2348 1942. 05. 27.
A lélek testtől való elválása olyan folyamat, amit a test többnyire
fájdalmasnak érez, mert kell hozzá egy bizonyos érettségi fok, hogy a szétválás
fájdalommentes legyen. Ezt az emberek ritkán érik el. A még éretlen emberben a
halál órája azt a nézetet jelenti: ha egyszer az emberi burkot elhagyta, és
saját erőből már nem képes semmire, akkor megszűnt minden - és ennek megfelelően
a halál órája többé-kevésbé nehéz.
Amíg az ember a Földön él, van lehetősége, hogy eltávolítsa magából a
selejtet. A lélek a túlvilágon megköszöni Teremtőjének, ha erre még a Földről
való távozása előtt megadja a lehetőséget, és a léleknek nem kell a túlvilágon
annyit szenvednie. Mert Isten igazságos, a léleknek el kell fogadnia a
túlvilágon azt a sorsot amit megérdemel, és ott az érettség elérése sokkal
nagyobb kínokat jelent. De e nélkül nem juthat a világosság-szférába, a
magasabb lelki érettséget a szenvedés és kín hozza meg. Tehát a halál előtti
hosszú küzdelmet mindig a magasabbra lépés küzdelmeinek kell tekinteni.
Az emberek csak a szenvedés állapotát látják, és ez okozza, hogy a
haláltól azért félnek, mert a halál órája elviselhetetlennek tűnik nekik.
Holott Isten ember iránti nagy szeretete készíti ezt, hogy a túlvilágon minél
világosabb fénybe juthasson. Isten mindig e célból küld szenvedést és
fájdalmat, hogy az ember testi vágyai elhaljanak, hogy csak a lelkére
gondoljon, és annak tökéletesedésén dolgozzon. Áldás minden szenvedés, amelynek
ez az eredménye. A földi élet hamar elmúlik. Ha valaki jóakarattal éli, és közben
lemond minden anyagiakra vonatkozó vágyáról, akkor a lélek Isten akarata
szerint alakul, és életútja végén nincs szüksége rendkívüli szenvedésre, hogy a
Világosság Birodalmába juthasson.
De a szenvedés mindig magasabb érettséget hoz, és ezért kegyelem az
ember számára. E nélkül hibáit és gyengeségeit a túlvilágon kellene letenni,
ami szintén csak szenvedést jelent. Tehát a szenvedéstől semmiképpen sem
szabadul - akkor sem, ha halála látszólag fájdalom-mentes volt. Isten minden
egyes ember lelkét ismeri, ismeri jóakaratát, hogy mennyire akar küzdeni minden
tisztátalan ellen, és ezért lehetőséget ad: a halál óráján utolsó alkalomként
megengedi, hogy a lélek salakmentessé váljon, és az örökkévalóságba tisztán
mehessen be.
Amen.
B.D.Nr.4o33 1947. 04. 3o.
A halál órája - Magyarázat a szenvedésről
Soha nem tudjátok milyen lesz a vég. Ezért Isten
irgalmát naponta kérni kellene, hogy forduljon felétek a halál óráján. Még ha
Isten akarata szerint éltetek is, végórátok akkor is súlyos lehet, ha az a
célja, hogy teljesen megtisztítson, és örökké szabaddá váljatok. Isten
bölcsessége és szeretete a tietek az utolsó földi órátokig, és ha lelketek még
képes rá hogy alakuljon, erre még a halál óráján is ad alkalmat. Ezért
szenvednek még testileg a magukat Istennek átadott emberek is - és a többiek
nem találnak rá magyarázatot, és nem ismerik fel benne Isten szeretetét.
Ennek ellenére Isten jót akar az embernek, mert a kiérlelődésre a
szenvedés a legjobb eszköz, amely rövid idő alatt a lelket arra a fokra viszi,
amely a túlvilágon fény-áteresztővé teszi. A lélek megköszöni Teremtőjének,
amikor szabaddá lett, és felismeri Isten nagy szeretetét és irgalmát.
Ezért kell Isten szeretetének bizonyítékaként tekinteni minden
szenvedést - ha az emberek nem is tekintik annak - mert még a végső óra is
üdvösséghozó, ha szenvedés kíséri. Bár a lélek a testtől fájdalommal oldódik
el, viszont azonnal a magasba emelkedik a boldog szellemek Birodalmába. Nem
csak a testével, hanem a lelkével is elhagyja a Földet, és magával viszi a test
kiérlelt szubsztanciáit is, mert a földi szenvedés minden foka oldja azt a
burkot, amely a lelket körülzárja. És boldog ember, aki még a Földön maradéktalanul
meg tud válni a még éretlen szellemitől.
A földi létet megváltásra használta, és már nem támad fel többé Isten
akarata ellen. Bár küzd a lélek békéjéért a halál órájában - de a testi
szenvedést már soha nem tekinti jogtalannak, mert lelke tudja, közeledik a vég,
és a testi szenvedésnek is vége lesz. Azt is tudja, hogy mindez előnyére válik
- ha ezt már nem is tudja a test tudomására hozni. A test pedig - amint érzi a
lélek közeledő tökéletességét - elválik tőle. Feladatát teljesítette,
amennyiben tartózkodási helyet biztosított a léleknek. Mindenkinek súlyos lehet
a halál órája, de lehet boldog elalvás is - ha már nincs szükségtek szenvedésre
- mert a Világosság Birodalmában ébred, és Istenével egyesülésre talált már a
földön. Ő viszi haza Birodalmába, az ATYAI HÁZBA, hogy boldoggá tegye.
De hogy a vég milyen lesz azt nem tudjátok, ezért kérjétek Isten
irgalmát, kegyelmét és erejét, ha talán lelketeknek még szenvedésre volna
szüksége, és így majd a halál óráját is elviselitek. Csak a test szenved - a
lélek örömmel távozik a testből, és felemelkedik a világosság szférájába.
Amen
B.D.Nr.7343 1959. 04. 21.
A lélek élete a testi halál után
Teljesen bizonyosak lehettek abban, hogy akkor is éltek, ha testeteket
a halál megemésztette. De hogy milyen állapotban éltek - az magatoktól függ.
Tehát, hogy igazán boldog-e az élet amit éltek, hogy valóban életnek lehet-e
nevezni - vagy tehetetlenségbe, világtalanságba kerültök-e, ami egyet jelent a
halállal. A létetek, öntudatotok megmarad, és ezért kínokat szenvedtek, de a
teljes megsemmisülés soha nem következik be, tehát az az állapot, hogy
magatokról semmit ne tudnátok, és létetek kitörlődne. És mivel fennmaradtok,
amíg mint ember tartózkodtok a Földön az legyen a legnagyobb gondotok, hogy
odaátra boldogító állapotot teremtsetek magatoknak. Mert a túlvilági sors a
legegyedibb szabad akarat eredménye, és a földi életút alapján magatok alakítjátok
ki. Ha földi vándorlástok önzetlen felebaráti szeretettel volt tele, biztosak
lehettek, hogy boldog sors vár rátok. De amikor csak saját "éneteknek"
éltek, és hiányzik az Isten és felebarát iránti szeretet, akkor a kínos állapotot
vehetitek biztosra, mert szegények vagytok, és szerencsétlennek lehet mondani,
mert mindennek hiányával vagytok, hiányzik a világosság, az erő és szabadság -
és ezt mondhatatlan kínnak érzitek.
Az életvitelre meghatározó lett, hogy ti emberek annyira kevéssé
hisztek a halál utáni továbbélésben. A lelketekkel szemben felelőtlenek
lettetek, mert nem hiszitek, hogy fönn marad. Azt sem hiszitek, hogy
tulajdonképpeni énetek a lélek, és az továbbra is éppúgy érez, mint a földi
életben, hogy ott is boldogságra és világosságra vágyódik. És ha csak egyszer
is egy szikrányi felismerést kap, hogy életére visszatekintve mi lett volna a
földi életfeladata, a legkeserűbb szemrehányásokat teszi magának, hogy miért
nem teljesítette. Viszont hálát és dicséretet énekelnek a lelkek, akik világos
szférákba mehetnek, tele vannak erővel, szabadsággal, hogy saját boldogságukra
tevékenykedhetnek.
Elmúlás nincs, de hogy a lélek megmaradva milyen minőségűnek érzi a
létét - azt minden ember még a Földön maga dönti el. Mert ezt az időt arra
kaptátok, hogy lelketeken javítsatok, ugyanis a testet öltés kezdetén nagyon
hiányos még a minősége. Azért az emberre hárul a munka, hogy a lelkén
dolgozzon, hogy igazi legyen az az "élet" amit teremt magának, ami
nem múlik el, hogy egykor szabadságba és világosságba jutva bemehessen a
Birodalomba, ahol érettségének megfelelően tevékeny lehet. Ez ugyan különféle
fokon lehetséges, de ÉLETNEK mindig csak akkor mondható, amikor a lélek már a
Világosság Birodalmába léphetett.
A lélek hiányos is lehet a földi élet végén, éppúgy, mint volt a
kezdetén. Sőt, állapota még erősebben is elsötétülhet, és ezzel azonossá válik
a halál-állapottal. Ilyenkor elherdálta a földi életet, és a testbe öltözés
kegyelmeit nem használta ki - de léte most sem szűnik meg. Nagyon szomorú és
szánalomra méltó állapot ez, de mindenki maga okozza magának, mert lelke
sorsáról az ember akarata dönt - és ez az akarat szabad!
Csak hinnék el az emberek, hogy a testi halál után van továbbélés!
Akkor felelősségteljesebben élnének a Földön, és nem sajnálnák a fáradtságot,
hogy kiemelkedjenek a legmélyebb mélységből. Viszont a hitre kényszeríteni nem
lehet senkit, de segítséget mindenki kap, aki a hitre el akar jutni.
Amen.
B.D.Nr.2912 1943. 1o. 06.
Tartsátok szemetek előtt a halál tényét
Tegyétek magatoknak jelenvalóvá a halál óráját, és kérdezzétek
magatokat: mennyire vagytok az örökkévalóságra felkészülve. Adjatok magatoknak
számadást, hogy milyen viszonyban vagytok Istennel, és az értékeket - miket a
földi élet idejére adott - hogyan használtátok föl. Vizsgáljátok, hogy Isten
ítélőszéke előtt megállhattok-e, életmódotok helyes-e, és gyakoroljátok-e a
szeretetet. Készen vagytok-e bármely órában, hogy búcsút vegyetek a Földtől
anélkül, hogy az Isten előtti felelőségtől félnetek kellene?
Gondoljátok meg, a halállal vége van minden erőtöknek, és ha a Földről
éretlen lelkiállapottal távoztok, odaát saját erőből már semmit nem tudtok
megtenni. Kérdezzétek meg magatokat, hogy elégedetten és nyugodtan hagynátok-e
itt a Földet. Kritizáljátok meg szigorúan magatokat - majd igyekezzetek
tökéletesedni. Használjatok ki minden napot, amit még kaptok, mert amíg még a
Földön vagytok, sokat elérhettek. A tisztulásra még van lehetőségetek, mert van
még hozzá erőtök, és szeretet-szolgálattal erőtöket még megnövelhetitek.
Tartsátok szemetek előtt a halál tényét, és ismerjétek el, hogy gyönge
teremtések vagytok, akik egy órával sem tudjátok a halált elodázni, mikor Isten
a halál óráját meghatározta. Bensőségesen kérjétek Istent irgalomért,
kegyelemért, támogatásért, hogy szeretetét adja, és szeretetével együtt erőt
is, amely biztosítja a felfelé emelkedést.
Folyton az a cél lebegjen előttetek, hogy amint a földi élet
befejeződött, ti az örök életre akartok felébredni. Majd éljetek ennek a célnak
megfelelően. Teljesítsétek Isten akaratát, és úgy gondolkodjatok, hogy
bármelyik nap az utolsó nap lehet a Földön. Így felkészültök, tudatosan éltek,
és majd félelem nélkül mentek át a Béke Birodalmába, igazi hazátokba.
Amen.
B.D.Nr.6817 1957. 04. 29.
A lélek tartózkodási helyének cseréje. - A test halála
Tulajdonképpeni "énetek" a lélek, amely elmúlhatatlan, és
amely a testi halállal - amikor a földi menetét befejezte - csak a tartózkodási
helyén változtat, hogy aztán más szférákban érlelődjön tovább. Feltéve, ha nem
tart ki az irántam való ellenállásában, mert akkor a mélységbe merül. Tehát
valójában számotokra boldogító gondolatnak kellene lenni, hogy a haláltól nem
kell félnetek, hogy akkor is éltek, amikor a Földet elhagytátok! És ez az élet
MESSZEMENŐN SZEBB ÉS BOLDOGÍTÓBB, mint amilyen a földi élet bármikor is
lehetne! Reményteljesen kell azzal a nappal szembenézni, amikor levétetik
rólatok a külső burok, amikor lehull minden ami nehéz - és ti könnyedén és akadálytalanul
lendülhettek föl igazi hazátokba, amely valóban általatok soha nem sejtett
csodákat rejt magába.
UJJONGANI KELLENE, hogy számotokra NINCS HALÁL, mert lelketek csak
tartózkodási helyet cserél, ami lehet hogy végtelenül boldogító lesz. De miért is
féltek a haláltól? Vagy miért néztek kellemetlen érzéssel a halál elé? Miért
lett a halál borzalom a számotokra? Miért vált ki félelmet belőletek, amikor
valójában csak á t m e n e t e t jelent egy másik szférába? Mert önkéntelenül
is érzitek, hogy a Földön nem éltek helyesen, a lélek nem szerzi meg magának
azt a világosságot, ami elvenné minden félelmét.
Az az ember, aki teljesíti szeretet-parancsomat, tehát aki a Földön
akaratomnak megfelelően él, az a haláltól való félelmet nem érzi. Igazi
hazájába kívánkozik, és vágyódik hogy letehesse a földi burkot. A szeretet
világos tüzet gyújtott benne, és előre tekintve már a közelembe tudja magát,
ahol sem szenvedés, sem fájdalom, sem szomorúság már nem érheti, ahol
szeretetemben védve érzi magát. Minden embernek lehetne ilyen boldogító
bizonyossága, hogy a szenvedésekkel teli nehéz létet ezzel a védettséggel
cseréli fel, ha ilyen irányú célkitűzéssel éli az életét, ha állandóan követi a
benső hangot, amely akaratomat világosan tudtára adja, ha már a Földön helyes
kapcsolatot alakít ki velem, örök Istenével és Atyjával.
Maga a gondolat, hogy a testi halállal minden megszűnik, már elárulja,
hogy az illető ember életútja nincs akaratom szerint. Ellenfelem hatása ez
benne, aki azt akarja megakadályozni, hogy helyes felismerésre jusson, aki e
célból folyton erősíti a kívánságot, hogy a földi létet teljes élvezettel
kiélje.
Ezek az emberek nem gondolnak arra, hogy "énjük" soha nem
múlik el. Énjük létét éppúgy lehatárolják, ahogyan a test léte le van
határolva. Azért akarják a földi létet minden irányban kiélni és kiélvezni,
folyton testükre gondolva - és nem a lelkükre. Az ilyen ember a test halála
után nagyon kétséges sorsot vesz magára. Nem tud semmit valódi hazája csodáiról
és dicsőségéről, mert lelki minősége miatt nem nyer felvételt abba a szférába,
ahol a nem sejtett boldogságok várnák.
Bár még ekkor is lehetséges, hogy elváljon a mélytől, és világosabb
szférákba menjen, de az itt már több megerőltetést és önlegyőzést követel tőle
mint a Földön - és segítség nélkül nem is tudja végbevinni. De ekkor is magának
a léleknek kell az erre irányuló akaratot létrehozni - ami a Földön megint csak
sokkal könnyebb.
Az "ÉN" soha nem pusztul el! De a kínos, vagy boldog sorsot
mindenki MAGA TEREMTI MEG MAGÁNAK!
Mikor majd az emberek megtanulják, hogy ne csak a testüket tartsák
"élőnek" hanem a testbe belenemzett lelket tartsák a
"tulajdonképpeni énjüknek" - majd csak akkor élnek felelősségteljesen
a Földön. Akkor már a haláltól sem félnek, mert az csak a testet érinti, de nem
a benne lakó lelket. Akkor majd akaratom szerint élnek, és várják azt az órát,
amikor lelkük a külső buroktól eloldódhat, hogy bemehessenek a Birodalomba,
amely az igazi hazájuk.
Amen.
B.D.Nr.6541 1956. 05. 06.
A lélek alvásáról szóló téves tanítás
Fölöttébb téves gondolat amely azt feltételezi, hogy a lelkek a
túlvilágon örökké alusznak, amíg az ítélet napja el nem érkezik. Ez a gondolat
azt bizonyítja, hogy semmit sem tudtok a lélek fejlődéséről. Azt is bizonyítja,
hogy nem helyes irányomban a beállítottságtok - különben nem gondolkodnátok
ilyen fordított módon. Még azt is bizonyítja, hogy nincs bennetek hit arra
vonatkozóan, hogy a lélek a testi halál után tovább él. Mert egy örökkévalóságokig
tartó halál-álmot nem lehet "tovább éléssel" jelölni.
Ez a téves gondolat nagy hátrányt jelent azoknál a lelkeknél, akik
ezzel a gondolattal haltak meg, mert ELMARAD náluk az IMA hatása - amire pedig
a léleknek igen nagy szüksége van! De akiket ilyen téves módon tanítottak, nem
engedik, hogy más nézetre oktassák őket, tévedésük mellett szilárdan
kitartanak, mintha az evangélium volna. Itt is nyilvánvaló, hogy ellenfelem
nyúlt közbe, aki az embereket épp az ima gyakorlásában akarja megakadályozni,
mert az ilyen irányú ima a lelket szabaduláshoz segítené. Ha a téves tanítással
szembe is áll az igazság, az emberek nem fogadják el, mert nem járják az
egyetlen utat, ami tisztánlátáshoz vezetne. Egyedül engem kellene megkérdezniük
komoly formában, ha már nem akarnak azoknak hinni, akik tévedéseiket ki akarják
igazítani. EGYEDÜL HOZZÁM KELLENE FORDULNIUK, de ezt az utat nem járják, ezért
taníthatatlanok, és tévedésüktől nem tágítanak. Viszont a meghalt lények nagy
szükségben vannak, ha nem gondolnak rájuk imával.
A szellemi világból sem lehet az embereket másra tanítani, mert nem
hiszik el, hogy a világosság világa és a földi világ között kapcsolat áll fenn,
ezért gondolataikkal nem hagyatkoznak a tudással bíró erőkre. Számukra csak a
halálig tartó földi élet, és az az elképzelés van érvényben, hogy a lélek az
"ítélet napjáig" örök álomban várakozik. Ez azt bizonyítja, hogy
minden ismeret hiányzik belőlük a szellemet érintő megváltó folyamatról, az én
lényemről, szeretetemről, bölcsességemről, és Jézus Megváltó Művéről.
Tudásuk nagyon korlátozott, és legkevésbé sem felel meg a valóságnak.
Védekeznek, amikor a valóság közel jön hozzájuk. Ennek ellenére a maguk nézetét
az Írással, Isten szavával támasztják alá. De az Írás alkalmas helyeit nem a
maguk felébredt szelleme találja meg, hanem ellenfelem, aki zűrzavart keltve szavaimat
a maga hasznára fordítja. De ez csak ott sikerülhet neki, ahol az ember egyedül
az értelmére támaszkodik, ahol szelleme a megvilágosításért nem ENGEM kér,
hanem megelégszik önmagával.
A betű öl - egyedül a szellem tesz elevenné. Ha nem adja át magát
előtte nekem hogy vezessem gondolatmenetét, akkor a betűk valóban halálra
viszik. Mert ellenfelem is szavaim betűivel dolgozik, amit aztán teljesen más
értelemmel magyaráz, és ezáltal az embereknek a legnagyobb tévedés is
elfogadhatónak tűnik.
A halál-álomról szóló tanítás valóban meggondolást igényel. A
túlvilágon a lelkeknél a legnagyobb felháborodást váltja ki. Ők segítséget
várnak, ők "élnek" - de olyan gyöngék, hogy hálásak lennének a
legcsekélyebb erő-átvitelért, amit a szeretetben értük elmondott ima
közvetítene nekik. Valóban, az emberek gondoljanak gyakran imával azokra a
lelkekre, akiknek a hozzátartozóik ebben a téves hitben élnek, hogy ezek is erőre
kapjanak, felfelé léphessenek, és egyszer majd gondolatilag hassanak az
övéikre. A Földön szeretetben leélt élet is világosságot ad, de a túlvilági lelkeknek
előbb meg kell szabadulniuk a téves tanításoktól, hogy tevékenységi területet
kaphassanak. Mert a Szellemi Birodalom minden tevékenysége a tiszta igazság
elterjesztéséből áll.
Tehát boldogok azok a lelkek, akik életüket a Földön szeretetben élték
le, és akik ezért könnyen eloldódnak a fordított nézetektől és hamis szellemi
javaktól. De a többiek nagy ínségben maradnak, mert minden tévhit károsan hat a
lélekre, különösen a lélek halálos álmáról szóló, mert valóságosan is
elvezethet az olyan elsötétedéshez, amely a halállal azonos. Ugyanakkor
kevesebb a segélynyújtás lehetősége, éppen e téves hit által, mert az ima nem
segít semmit rajtuk. De aki komolyan hozzám fordul, az megvilágosul, és tisztán
felismeri, mennyire téves ez a tanítás.
Amen.
B.D.Nr.7538 196o. 03. 04.
Nem hosszú a nektek adott életidő, amit mint ember kaptok, ha
összeméritek előfejlődéstek végtelenül hosszú idejével - amit időben magatok
sem tudtok felmérni. És ez az életidő még meg is rövidülhet, ha idő előtt
elhívnak az örökéletbe. Ezért kellene nagy buzgalommal a lelketekre gondolni,
mindent meg kellene szerezni számára, táplálékot kellene neki adni, hogy ki ne
száradjon, ha "léte" a Földön csak rövid ideig tart. Mindig gazdagon
lássátok el lelketeket étellel, itallal, és hosszú földi élettel soha ne
számoljatok, mert a testi vég napját és óráját nem ismeritek.
Lelketek egészen rövid idő alatt is kiérlelődhet, ha jóakarat van
bennetek, és kiérlelődésre segítitek. Életidejét egy ember sem határozhatja
meg, és nem tud róla, hogy az mennyi. Ez az ismeretnélküliség sarkantyúzza
buzgóbb lelki tevékenységre az embert, úgy vezesse életmódját, hogy minden
napját az utolsónak tekinthesse anélkül, hogy lelke üdve miatt félnie kellene.
Az utolsó időben igen sokan befejezik életidejüket, mert nagy
osztályozás történik, és saját lelke érdekében sok embert idő előtt elhívnak.
Ezek elmulasztották, hogy a Földön lelkükön dolgozzanak, és hogy mégse essenek
Isten ellenfele irgalmatlan dühöngése áldozatául, Isten így segít rajtuk. Az
gonosz mindig mélyebbre húzná őket a szakadékba, ha idejében ki nem szakítják
karmaiból.
A korai halálra épp azok nem gondolnak, akik szellemileg közömbösek,
akik - anélkül hogy rossznak lehetne mondani őket - életüket felelőtlenül élik.
Isten irgalmas hozzájuk, és azt akarja, hogy a túlvilágon fejlődjenek tovább.
Bár az nehezebb lesz, mint lett volna a földi körülmények között - de mégsem
lehetetlen. Viszont a teljes alámerülés veszélye áll fenn, ha a lélek
felelősségtudat nélkül megy át a földi életen.
A földi életben elég alkalom adódik, amikor lelketek érlelődhet, amit
ha nem használtok ki, akkor a földi életet mint ember nem értékesítitek, mert
azt lelketek kiérlelődésére kaptátok. És ha a testbe öltözés kegyelmét nem arra
használjátok, hogy lelketek kiérlelődjön - akkor igazán mindegy, hogy hosszú,
vagy rövid ideig vagytok-e a Földön.
De ha életkorotok magas lenne, akkor is rövidnek lehet mondani, ha az
előfejlődéshez viszonyítjátok. De a rövid életkor is elég, hogy a Földön
teljesítsétek a testbe öltözés okát. Tehát végső érettségetek nem az életkor
függvénye, hanem egyedül az akaraté, hogy ezt a létet a célnak megfelelően
értékesítsétek.
Isten szavával ismételten a helyes útra irányítanak benneteket, hogy
lelketek tökéletességét elérjétek. Az isteni szeretet-parancsot ismételten
szemetek elé állítják, és ennek teljesítése a földi lét egyetlen oka és célja.
A szeretetet pedig lehet gyakorolni, akár rövid, akár hosszú a földi élet. Lelketek
hasznot húz belőle, ha az életmódot szeretet tölti be. Viszont ha ezt a két
parancsot nem tartjátok meg, az élet üresjárat lesz, és annál nagyobb a felelősségetek,
minél hosszabb az életidőtök. És csak hálásak lehettek, ha az életidőtök
megrövidül, és lehetőségetek nyílik, hogy a túlvilágon tovább fejlődjetek -
nehogy teljesen elvesszetek a napok végén, amikor mindenkit saját tettei
alapján ítélnek meg.
Amen.
B.D.Nr.8772 1964. 03. 06.
Kérdésre válasz.
Ellátlak benneteket erővel, mert szükségem van rátok a Földön, hogy
velem munkálkodjatok. Ez természetesen feltételezi, hogy szabad akarattal
teszitek.
Bár választhatnék edényeket magamnak, akiket arra rendelek, hogy értem
dolgozzanak - de ez nem felel meg örök Rendem törvényének, mert egyedüli
meghatározó csak a szabad akarat lehet, és ez egyúttal a siker biztosítéka is.
Bár léteznek engedelmes emberek, akik értem dolgoznak, de hiányoznak gyakran
azok az előfeltételek, amelyek kellenének, hogy a többiek megváltását elősegítsék.
Csak én tudom ki az, aki alkalmas edényként szolgál, és ennek szabad akarattal
veti magát alá. Azt is tudom, ezt az edényt hogyan tartsam meg, és vigyem át
minden szükségen, főképp akkor, amikor a világ utáni vágy már nem tölti be, azokat
teljesen háttérbe helyezi, hogy elérje a szellemi javakat, mert azokat fölöttébb
fontosnak tekinti. Azért kell folytatni a szőlőskerti munkát, és fáradozástok
állandóan áldásban részesül. Azoknak az embereknek, kiknek fülük van a
hallásra, még sok magyarázatot kell adni. Ők kapcsolatba lépnek velem,
kérdéseket tesznek - amiket földi szolgáimon keresztül szívesen megválaszolok.
Ismételten mondtam már, hogy a Szellemi Birodalomban sok iskolaházam van, és az
egész Univerzum olyan világ-teremtéseket rejt magában, amelyek mind az egykor
elbukott szellemi kiérlelődését szolgálják. Minden teremtett világnak megvan a
rendeltetése, és mindig ANNAK a lénynek a felfelé fejlődését szolgálja, akinek
az állapota megfelel az illető teremtett világ életfeltételeinek.
Így azok a lelkek, akik a földi teremtett világokon keresztül már
megtették a maguk menetét, megtestesülhetnek más csillagokon is, bizonyos -
csak általam ismert - hajlamaik miatt. Ezeknek más csillagon is biztosítják a
kiérlelődést - sőt meghozhatják neki a Földön az emberi megtestesülést is.
Ekkor már bizonyos misszióval indulnak a Földre.
Ez magyarázza meg a kicsi és legkisebb gyermekek halálát is, akiknek a
lelke nem bírná a földi menetet, de velem nincsenek teljes ellentétben, és
ezért iskolaházaim egyikében egy másfajta továbbfejlődési lehetőséget kapnak.
Itt feladatukat többnyire teljesítik is, és a lény bizonyos érettségre jut.
Ezek a lények itt az isten-gyermekségre nem jutnak el, ezt egy jól megélt földi
élet hozza meg. De egyszer majd, amikor már magas érettségi fokon lesznek,
leszállhatnak a Földre bizonyos misszió teljesítésére, amellyel aztán az
isten-gyermekséget is megszerzik.
A lélek emberi megtestesülésébe nagyon sok körülmény közrejátszik, így
a képességei, és az az érettségi fok, amit az elő-szakaszokban elért. Ezeknek a
földi élet folyamán nem szabadna csökkenni - de csökkenhet a test gyöngesége
miatt, ha a lélek olyan anyatestbe kerül megtestesülésre, amely az ő
állapotának nem alkalmas. Ezáltal a kiérlelődési nehézségek nagyobbak lesznek,
és a teljes csődöt is maga után vonhatja. Ekkor a lelket ismét megszabadítom
külső burkától, és ott helyezem el, ahol fejlődése könnyebb és biztosabb, mert
a lélek már nem áll otromba ellentétben velem.
Így sok a lehetőség, hogy az egykor elbukottat magamhoz visszasegítsem.
Bár a Föld a legalacsonyabb, és legszegényesebb teremtett mű, de a legmagasabb
fokú szellemi eredmény érhető el rajta, ha a lény kész arra, hogy ezt az utat
járja, ha akaratilag nem áll szembe velem. Viszont én előre látom, hogy szabad
akarata, vagy egyéb ok a kiérlelődést meghiusítja-e. Ha a lélek tehetetlensége
megköveteli, mindig segítő módon közbenyúlok, mert nem tud megküzdeni a rá mért
sorssal.
Ti emberek az ilyen dolgot nem tudjátok megítélni, de higgyétek el,
hogy az ok mindig bölcsességemben és szeretetemben keresendő, és ezért nektek
is el kell fogadnotok, hogy a gyermek korai halálának oka van. Mert ok és cél
nélkül nem történik semmi, és azon szellemek javát szolgálja, kik egykor
eltávoztak, de hozzám újból vissza kell térniük. És nekem végtelenül sok a lehetőségem,
hogy célomat elérjem.
Egykor mindezt majd ti is tudjátok, és felismeritek, mi vitt ilyen
munkálkodásra. A gyengékért mindig aggódom, és minden módon melléjük állok. Én
minden lélek ellenállásának a fokát ismerem. Tudom, hogy az mennyit gyengült,
és még mennyit gyengül majd, és ennek megfelelően helyezem oda, ahol a lélek
leghamarabb eléri célját.
Folytatás 3.7.-én: Igaz, hogy az isten-gyermekség elérésére az egyetlen
lehetőség a földi vándorút. De tudom, hogy a lélek milyen fokon
veszélyeztetett, hogy az elért fokot elveszítheti, és visszasüllyed. Ilyenkor -
tekintettel az irántam tanúsított igen gyenge ellenállására, de amely akarat a
visszasüllyedést nem akadályozza meg - én akadályozom meg ebben.
A lélek már testbe öltözése előtt eldöntheti, hogy a földi vándorlást
választja-e, és ha igen, akaratának eleget tesznek. Így kell megítélni az
erőszakkal halált halt gyermek sorsát is. Nekik szintén alkalmuk van, hogy egy
másik csillagon folytassák fejlődésüket, majd ki is érlelődjenek - igaz hogy
más körülmények között.
De ha komolyan akarja - az isten-gyermekség elérésére - mint ember
minden lélek elmehet a Földre, ha bizonyos fokú világosságot már elért, és
szabadon vállal egy missziót magára, amely lelkének nagy követelményeket állít.
Ti emberek, kormányzásomat és gondoskodásomat soha nem tekinthetitek teljesen
át, és nem érthettek meg mindent, mert számtalan utam van, amelyen teremtményeimet
a magasba vezetem. Az is világos előttem, hogy minden egyes földi életnek
milyen lesz a lefolyása és kimenetele.
Ennek ellenére csak akkor nyúlok közbe - és a szokásos folyamatot akkor
változtatom meg - ha a készséges lélek ezzel segítséget kap. De erről egyedül
én tudok. A földi út nehéz az ember számára, erő és akarat kell hozzá, hogy
szellemi eredménnyel vihesse végbe. A gyengének mindig segítek - ha már nem
gyakorol kemény ellenállást velem szemben. De hogy segítségem milyen módon jut
kifejezésre, azt át kell engednie szeretetemnek és bölcsességemnek. Mindig az a
törekvés vezet, hogy teremtményeimet a végső kiérlelődésre segítsem, és mindig
az eredményt hozó eszközöket használom hozzá. Mert kívánkozom a gyermekeim
után, és aki felém igyekszik az egy se pusztuljon el - ezt én felismerem, és
ennek megfelelően munkálkodom.
Amen.
B.D.Nr.3260 1944. 09. 18.
A korai halál - Isten irgalma - Magas életkor
Isten akaratán múlik, hogy az embert a Földről milyen érettségi fokon
hívja vissza a Szellemi Birodalomba. Ez látszólag igazságtalanság, amely
megerősítheti az emberben a nézetet, Isten bizonyos embereket arra választott,
hogy üdvözüljenek - míg akarata folytán a többiek Istentől távol szenvednek. Ez
a felfogás teljesen téves, mert itt is az isteni szeretet és bölcsesség
érvényesül, Isten az ember akaratát mindig ismeri, és az ember életét akkor fejezi
be, amikor a Földön kérdésessé válik a magasabbra fejlődése. Az emberi
megtestesülés előtti megkötött állapotban mindaddig csak felfelé fejlődés volt,
amíg a lényszerű el nem jutott arra az érettségi fokra, amely már megengedi a
testbe öltözést. Attól kezdve azonban már a szabad akarat dönt - és vagy
folytatódhat a felfelé fejlődés, vagy megáll, vagy visszafejlődés lép be. A
dolog ismét azon múlik, hogy az ember megemelte-e már kezdeti érettségét, és
azután jutott veszélybe hogy fejlődése elakad, vagy ugyanazon a fokon
tartózkodik mint testbe öltözése elején, és ezért visszafejlődéstől kell félni.
Mindig Isten irgalmának műve, hogy visszahívja az embert amikor a
Földön legmagasabb fokú fejlődését elérte, azaz Isten szeretete megőrzi, hogy
esetleg vissza ne süllyedjen, vagy kihasználatlanul hagyja a további életét.
Mert vétke annál nagyobb lesz, mennél inkább úgy veszi igénybe a testbe öltözés
kegyelmi idejét, hogy nem értékesíti.
Lehet, hogy egy ember fiatal éveiben a magasság felé tör, majd
leállítja fejlődését, és eddigi fejlődésének nincs már folytatása. Isten
ilyenkor visszahívja, és a további érlelődésre a túlvilágon ad lehetőséget. De
lehetséges az is, hogy az ember csak késői életében változtatja meg akaratát,
és az eddigi hiányos fejlődése most lendületet vesz - tehát magas érettségre
jut, bár előtte sok ideig nem gondolt a lelkére. Ekkor Isten hosszú élettel
ajándékozza meg, mert öröktől fogva látta az ember akaratát, és életidejét ennek
megfelelően határozta meg. Minden emberi sorsot Isten szeretete és bölcsessége
mérlegel, és az soha nem függ Isten önkényétől.
Isten nem veszi el egy embertől sem a földi érlelődési alkalmat, ha az
kész annak kihasználására. De kegyelmeit nem igen veszik figyelembe, és az
emberek nem készségesek a megfelelő utalások elfogadására. Mivel Isten már
öröktől fogva tudja, melyik ember viselkedik majd különösen visszautasítóan
vele szemben - és azt is tudja, egy ember mikor érte el a Földön a legmagasabb
fejlődési fokát - azért földi életének az időtartama is öröktől fogva
meghatározott, és különböző hosszúságú, ahogy az isteni bölcsesség célszerűnek
és eredményesnek ítélte.
Isten nem fejezteti be az életet, amely még érlelődést ígér, szeretete
gondoskodik, hogy a legmagasabb érettségre jusson, és nem vonja meg azt a
lehetőséget, aminek érlelődés a következménye. Az emberi akarat minden
rezdülését öröktől fogva ismeri, és megóvja a teljes elbukástól, ami
bekövetkezne, ha földi életének nem lenne vége.
Ezért eredményez az állandó törekvés magas életkort - másrészt a magas
életkorban a lélek még mindig lassan fölfelé fejlődik, ha a környezet ezt nem
is veszi észre. A hosszú földi élet mindig kegyelem. De a rövid életkor is
Isten szeretetét bizonyítja, aki állandóan munkálkodik - akkor is, ha ezt az
ember nem tudja felismerni.
Amen
B.D.Nr.3258 1944. 09. 16
A világtól való korai elválás célja
A földi dolgok mulandósága állandóan az emberek szeme elé lesz tárva,
és állandóan közelről szemlélhetik a halált, amikor a sok ember túl korán távozik
az életből - és ők tehetetlenek az eseményekkel szemben, amelyek a szenvedést
és fájdalmakat hozták. De felfogásukat nem változtatják meg, és arról sem
gondolkodnak, hogy az ember szenvedésének és túl korai halálának mi a tulajdonképpeni
oka.
Ezért a szenvedések mindig fájdalmasabban folytatódnak, és az emberiség
nagy megdöbbenéssel követi majd az eljövendő világeseményeket, megmerevedik a
rátörő szerencsétlenség nagyságán. De ők nem akarják másképpen, mert az
embereket egyáltalán nem érinti meg, nem kelt semmiféle benyomást bennük az
idők nyomorúsága, és lelkük számára nem származik belőle haszon.
Istennek ezért a legerősebb eszközöket kell használni, hogy az
emberiséget letargiájából felrázza. Mert ha az emberek földi módon és testileg
szenvednek is - lelkük érintetlen marad tőle. Közömbösek a sorscsapásokkal
szemben, mert különben annak ismeretében, hogy a maguk szellemi beállítottsága
okozza a sok szenvedést a Földön - igyekeznének megváltozni.
És ezért kell sok embernek idő előtt az életétől is megválni, mert a
hosszabb földi tartózkodás inkább kárára, mint javára lenne - amennyiben
teljesen elvesztenék hitüket, és csak földi létükre gondolnának. Isten ezért
megengedi, hogy - bár érettségük még nagyon hiányos - annyian elveszítsék földi
életüket. Visszafejlődésüket akarja megakadályozni vele, hogy aztán a
túlvilágon adhasson lehetőséget a kiérlelődésükre. De a földi állapot nem marad
rejtve előttük, figyelemmel kísérhetik a dolgok további folyamatát, és
eljuthatnak a felismerésre, hogy a súlyos földi szenvedéseket az emberek maguk
okozzák a téves életvitelükkel, hitetlenségükkel, szeretetlen gondolkodásmódjukkal,
és azzal, hogy elhanyagolják lelki életük rendbehozatalát.
Az emberek, kiket Isten idő előtt hív el a Földről, haláluk közelsége
láttán még felismerésre juthatnak, Istennel még bensőséges kapcsolatba
léphetnek, nagy szenvedésük által még megtisztulhatnak. Így ez az állapot
megemelheti érettségüket - amit a hosszabb földi élet nem hozott volna meg - és
így a korai távozásuk áldást hozó lett.
Akármennyire nagy is a szenvedés a Földön, az csakis a lelkek
megnyerését szolgálja - de ezt kevés ember ismeri fel. A szenvedés nagysága
juttassa el az embereket Istenhez, ő minden szükséget eltávolíthat - és el is
távolít, a az ember hittel várakozik segítségére. De ahol még a nagy
szerencsétlenség is eredménytelen, ahol az emberek megfeledkeznek róla, ott
nagy a veszély, hogy teljesen a szakadék felé mennek. Isten ott jó pár
emberéletnek véget vet, és embertelennek látszó szerencsétlenségeket enged meg,
mert állandóan csak az emberi lélekre gondol, azt akarja megmenteni, ha közben
a test el is pusztul. Mert nála semmi sem takar hamisságot amit csinál, hanem
minden jó és áldásos az ember lelkének.
Amen.
B.D.Nr.1899 1941. 04. 28.
Égetés mint gyorsított széthullási folyamat
Minden a pusztulás felé tart, mert a magasabbra fejlődés menetét kell
járnia. Mikor az anyagtól a szellemi elválik, az anyagot legyőzte. De a
szellemi nincs mindig annyira kiérlelődve, hogy földi burokra már nem is lenne szüksége
- tehát egy új formában vesz szállást magának, de az is anyag. Amikor a lélek -
tehát az emberben lévő szellemi - válik el a testtől, vége szakad a földi formákba
való költözésnek, azaz a lélek kiszáll az utolsó földi formából, és az anyagtól
megkönnyebbülve egy új birodalomba jut, amely teljesen más, mint a Föld volt.
A test - tehát az utolsó földi forma - ismét széthullik, azaz szellemi szubsztanciákra
oszlik, amelyből a földi test képződött. Ezeknek a magasabbra fejlődés menetét
szintén meg kell tenniük - tehát megint olyan isteni teremtett műhöz kell
társulniuk, amelynek célja a szellemi magasabbra fejlődés, mert a lényszerűek
most még a fejlődés kezdeti stádiumában vannak.
Ez sokféle módon történhet, de mindig szolgáló tevékenységnek kell lennie,
tehát a szubsztanciáknak olyan teremtett műhöz kell társulni, ahol lehetőség
van valamilyen feladat elvégzésére, mert a feladat elvégzése által szolgál. A
lényszerű a szolgálaton keresztül érlelődik. Ha elveszik tőle a szolgálat
lehetőségét, úgy fejlődése abbamarad, és ez kínos állapotot okoz nála.
Bár a szellemi szenvedésének idejét meg lehet rövidíteni - de ezt nem
köszöni meg annak az embernek aki közbenyúlt, és megakadályozta, hogy
szolgálhasson. Amint az emberi testet természetes oszlásában megakadályozzák -
amennyiben égetéssel, vagy egyéb kémiai úton a széthullási folyamatot
meggyorsítják - úgy ezeknek a szellemieknek messzemenően kínosabb úton kell
járniuk, és járják is, mert ezek az eljárások az isteni Rend ellenére vannak.
Ellenére vannak annak az isteni Rendnek, amit Isten megadott minden teremtett
művének. Az ilyen eljárás az ember részéről önhatalmú, amely nem egyezik meg az
isteni akarattal. Az emberi testet a földnek kell átadni, ahogyan ez neki
rendeltetett: "Porból lettél, és porrá válsz". Az megtörténhet, hogy
közbenyúlásával Isten maga rendeli másképpen egy emberi élet befejezését, és
nem a természetes testi halállal.
Amikor a lélek kilépett a testből - tehát abból a szellemiből, amiből a
test képződött - akkor a test a lélek felé befejezte feladatát. Viszont, amíg a
test teljesen fel nem oszlott, adódnak még lehetőségek, hogy szolgáló akcióba
lépjen, habár ez kevésbé érthető az embereknek. Viszont a meggyorsított
széthullási folyamatnál a maradványnak erre a legcsekélyebb lehetősége sincs.
Végtelenül téves az a felfogás, hogy egy ilyen módon létrejövő tisztító
folyamat által az emberi test a lélekhez társul. Bár azonos rendeltetése van a
szellemiből képzett külső-formának is, az ugyanis, hogy egyszer majd emberi
lelket képezzenek az összezárkózott lelki szubsztanciák, és emberi formába
öltözve tegyék meg a Földön a fejlődés utolsó menetét. Viszont ez sohasem úgy
megy végbe, ahogyan az emberek tévesen elképzelik, mert fejlődéséhez minden
lényszerű meghatározott időt kap, amit az ember külső eljárással nem rövidíthet
meg a maga elgondolása szerint.
Kivétel, ha az ember a Földön teljes egészében kihasználja a szellemi
magasra fejlődés lehetőségeit, és életmódja, Istenhez való helyes
beállítottsága, hite, és eleven szeretet tettei által szerez olyan érettségi
fokot, amely a test - tehát a földi burok - majdani földi útját is megrövidíti.
De mindig Isten akaratára kell bízni, hogy ő még milyen szolgáló feladatot utal
ki a részecskéknek.
Amen.
B.D.Nr.974 1939. 06. 21.
Örökélet - Örökkévalóság - Öngyilkosság
A mindörökké elmúlhatatlanság problémája az ember számára olyan valami,
amit nem képes felfogni, mert értelemszerűen nem képes olyan dolgok
felfogására, amelyek túl mennek a földi fogalmakon. Másrészt szellemileg sem
adható olyan magyarázat, amely ennek megértésére elég lenne. Részleges
világosságot majd csak a Világosság Birodalmába való bejutáskor kap a lélek, de
még akkor is probléma marad a számára, épp úgy, mint az örök Istenség fogalma,
mert ezek teljesen soha nem foghatók fel. Ezt előre kellett bocsátani, hogy a
következők érthetőbbek legyenek.
Szellemi szükségek idején az emberek ki vannak téve annak a
kísértésnek, hogy tetszésük szerint véget vessenek saját életüknek - és ezzel
"létüknek". Azt hiszik, hogy csak lehatárolt ideig léteznek, és
felhatalmazottnak és jogosnak érzik ennek a létnek a lerövidítését. Egyszerűen
nincs bennük megértés az elmúlhatatlanságra, a határ nélküli időre, az
örökkévalóságra. Az, hogy létük soha többé nem szűnik meg, az számukra nem bizonyítható,
és sokkal kellemesebb a gondolat, hogy az élet egyszer véget ér. Eközben az
embert kellemetlenül érinti, hogy meghatározott időben földi élete véget ér, de
inkább kiegyezik ezzel a gondolattal, mint a halál utáni továbbéléssel. A
Földön mindent úgy ismert meg, mint időben lehatároltat, ezért nem hiszi, hogy
"énje" elmúlhatatlan lenne. Az ilyen embernél egyszerűen lehetetlen
az "örökké" szó magyarázata.
Terhes neki a gondolat, hogy van valami, ami hozzátartozik, de AMINEK
soha nincs vége - és felelősségérzetet kelt benne. Mert érthető, hogy az életet
teljesen másképpen kell nézni, amint számolni kell az állandó fennmaradással.
Folytatás 6.22.-én: Így azok az emberek, akik tudatosan visszautasítják
a továbbélés gondolatát, nem riadnak vissza attól a gondolattól sem, hogy maguk
vessenek véget földi életüknek. Azt hiszik, mindennek vége lesz, amint saját
földi életüktől megszabadultak. Azt nem gondolják meg, tettüknek milyen
kihatása lesz - ha elgondolásuk mégis téves volt.
Amit odaadnak, az csak a külső forma, és nem MAGA AZ ÉLET! Az életet
épp úgy tovább kell élniük, mert az nem pusztítható el sem a Földön, sem a
túlvilágon. A szó legszorosabb értelmében elpusztíthatatlan, tehát örökké
fennmaradó! Az nem lehetséges hogy vége legyen, mert a lényt a Teremtő önmagából
teremtette, és minden ami őslényegében isteni, lehetetlen hogy bármikor is
elpusztuljon.
És ezért a Teremtő bölcsességében elrendelte, hogy ne legyen semmiféle
korlátozás, a lény akármilyen tökéletességi állapotot elérhet - ha akar - és az
örökkévalóságban is állandóan magasabbra törhet. Ugyanúgy folytonosan
munkálkodhat, adhat és kaphat anélkül, hogy bármikor is kimerülne, vagy az örök
Istenségtől a végsőt is kikövetelte volna. Az "örökké" fogalom épp
úgy elképzelhetetlen a földi embernek, ahogyan az "elmúlhatatlant"
sem lehet maradéktalanul megmagyarázni. A Földön nincs semmi ami elmúlhatatlan
lenne, és a lélek múlhatatlanságát bizonyítani nem lehet - azt csak HINNI
lehet. Az "örökkévalóság" időfogalmát az emberi értelem szintén nem
képes analizálni. Mert nem vezethet eredményre az olyan próbálkozás, amit semmi
földihez nem lehet hasonlítani. Az ember csak akkor fogad el valamit igaznak,
ha bizonyítékok támasztják alá. Ezért itt sem marad más, mint a HIT.
Az embernek el kell hinni azt, amit nem lehet bebizonyítani - és ennek
következtében lényének elmúlhatatlanságát is mindörökké más gondolatok elé kell
helyeznie.
Amen.
B.D.Nr.6oo5 1954. 07. 19.
Az ember egy bizonyos időt kapott, hogy utolsó bilincseitől is megszabadulhasson,
hogy a formákba öltözéstől végérvényesen megszabadulhasson. Viszont ez az idő
különféle hosszúságúra van mérve, úgy, ahogyan én a lélek számára jónak láttam.
Földi léteteknek nem önkényesen vetek véget, észlelem minden egyes lény lelki érettségét,
ezért ismerem az elbukás veszélyét, vagy a Földön végbemenő további
felemelkedés lehetőségét. Szeretetem és irgalmam idő előtt is befejezheti egy
ember életét, hogy a lélek visszaesését megakadályozza. Vagy azt látom, hogy az
utolsó órára még fennáll a változás lehetősége, és ezért mindig bölcs határozatom
szerint meghosszabbítom az életidőt - mert mindenről tudok, ami egy léleknek
üdvösségére szolgál.
Ezek alapján megérthetitek, mennyire súlyos vétek a testi élet
önhatalmú befejezése, micsoda bűn, hogy szeretetemnek és irgalmamnak elébe
vágtok, és nem használjátok ki az alkalmat, amit lelketek tökéletesedésére
felajánlok. Megváltó tervembe belenyúltok, lelketeknek kárt okoztok, és ez majd egykor igen nagy megbánást, és
magatok iránti szemrehányást vált ki belőletek. De a túlvilágon ezt már
jóvátenni nem lehet, mert itt nem ajánlhatók fel azok a kedvezmények, amiket a
Földön ki lehetett volna - és ki is kellett volna - használni.
Visszavonhatatlanúl eljátszottatok valamit - akkor is, ha magasabbra akartok
törni, és sikerül lelketek állapotát valamiképpen feljavítani.
De nagyobb annak a veszélye, hogy a lélek alámerül, hogy fellázad -
ahogyan az élet önhatalmú befejezése is lázadás volt - és megmarad ebben az
elfajult helyzetben. Ezeknek a lelkeknek nagy segítségre van szükségük, hogy
örök időkre el ne vesszenek - viszont a dolgok mindig akaratuk szerint
történnek velük is.
Valóban, odaállok mindenki mellé a legnagyobb szükségben, és a szükség
azonnal csökken is, ha az ember CSAK GONDOL RÁM, ha gondolatban a segítségemet
kéri. A szükséghelyzet csak eszköz arra, hogy gondolatban felém forduljatok,
hogy a földi életből hasznot húzzatok. Indokolatlanul nem tör szükséghelyzet az
emberre. A lelke van veszélyben, és a szükséghelyzet az, amely által kitalálhat
ebből a veszélyből. És annál nagyobb veszélybe jut, minél inkább elkeményedik
VELEM SZEMBEN, hogy aztán akaratommal dacolva eldobja azt az életet, amit
kegyelmem és szeretetem ajándékozott neki a végső megváltáshoz.
Mert a testbe öltözés kegyelem a lélek számára, szeretetem ajándéka, az
utolsó lépcső a magasba vezető úton, amire ha rálép, örökké szabad és boldog
lesz. A lélek most kevés híján a célhoz érkezett, és ezért felelős a tettéért,
ha nem értékeli ezt a kegyelmi ajándékot, hanem elvakult gondolkodásával
félredobja.
Ismert előttem az emberi szív minden rezdülése, és ÉN VALÓBAN IGAZSÁGOSAN
ÍTÉLKEZEM. Teremtményem gyengeségét számításba veszem, viszont bűnössé válik,
ha téves irányú szabad akaratával megterheli magát, tehát ha visszaél vele. Az
ember a maga szükséghelyzetét a közbenyúlásával - az öngyilkossággal - nem
képes megszüntetni és befejezni. Az életet a túlvilágon folytatni kell.
Szükséghelyzetéből nem talál ki, és ezért a lélek mondhatatlanul szenved, amíg
ugyanúgy a maga urává nem lesz, ahogyan a Földön is tette, és AHHOZ nem menekül AKI a szenvedés és fájdalmak fölött is ÚR. MERT Ő
AZ, AKI GYŐZ a bűn és a halál fölött.
Amen.
B.D.Nr.3794 1946. 06. 08.
Szabad akarat - A fejlődés megszakítása
Az emberi akaratnak megadom a szabadságot. Hogy ez mit jelent, és miért
nem lehetséges másképpen, azt majd akkor értitek meg, amikor szellemben
újjászülettetek, amikor örök Megváltó Tervemet már ismeritek, amikor tudjátok,
hogy meg akarom váltani a még rabságban lévő szellemit. Csak akkor látjátok be
a szükségességét, hogy ELŐSZÖR az embereknek kell megváltozniuk
ha élethelyzetük javulását óhajtják - akkor is ha elismerik, ÉN vagyok az ÉG ÉS
FÖLD URA, és minden csak az én akaratommal vagy engedélyemmel lehetséges.
Ahogyan örök törvényeimhez az ember viszonyul, amilyen a beállítottsága
ezekhez, ahogyan alárendeli magát, vagy fellázad örök Rendem ellen, olyan a
sorsa a Földön, illetve a maga készítette sorsot éli meg a Szellemi Birodalomban.
Soha és semmikor nem töröm meg az ember akaratát erőszakkal. Teremtményeim
akaratát csak különféle hatásokkal és eszközökkel próbálom változtatásra
indítani.
Ilyen eszköz az a nagy szükségállapot is, ami átmegy a Földön, amit
fordított irányú akaratuk által az emberek okoznak maguknak. Viszont önmaguk
miatt meg kell engednem, hogy kitombolják magukat, ha nem akarom elvenni tőlük
a lehetőséget, hogy egykor mint szabad teremtmények
akaratukat úgy használják, hogy tökéletessé váljanak.
Ami az én erőmből keletkezik az isteni, isteni volt, és az is marad. És
soha nem maradhat meg a rabság állapotában - akkor sem, ha saját akarata
következtében került ebbe a helyzetbe. Ha az embertől a szabad akaratát
elveszem, akkor örökké rab marad a teremtmény. Ős-állapotába már soha vissza
nem térhet, mert azt csak szabad állapotban érheti el. Ha minden rendeltetésére
vonatkozó ismeretet el kell vennem a belőlem keletkezett teremtménytől, és a
saját akaratom szerint kell vezetnem - akkor egy megítélt lény lesz, aki még
nagyon messze van az istenitől. És hogy az istenihez közelebb juthasson, meg
kell adni az akarat szabadságát, és ezt az akaratot helyesen kell használnia.
Erre adtam neki az emberi életet - adtam képességet, hogy gondolkodjon és cselekedjen.
Szabad akaratát soha el nem veszem, amíg próbaidejét a Földön le nem töltötte.
De a szabad akarattal való visszaélés következményeként újból hosszú
ideig kötötté teszem az akaratot, és szabadságát csak akkor kapja vissza,
amikor kegyelmet kap, hogy újra mint ember lehessen a
Földön, és az utolsó akarati próbát letegye. Ez öröktől való törvényem, amit
nem boríthatok fel, mert az ellentmondana az örök törvénynek, és a lényszerűt
teljesen megfosztaná istenségétől. Mert ami belőlem vette kezdetét az mindig és
örökké az én részem, aki elé az ős-állapot elérése van célul kitűzve, és amelynek
eléréséhez a szabad akarat feltétlenül szükséges.
És ha ez a szabad akarat a legrettenetesebb szeretetlenség tetteit
viszi is végbe - én nem kötöm meg idő előtt az akaratát. Akaratom által a
Rendet csak ott állítom újra vissza, ahol az emberi szabad akaratot arra
használják, hogy közelebb jussanak hozzám.
Viszont amint elérkezett az óra - amit öröktől fogva elhatároztam
mint az utolsót - akkor akaratom megtöri a felfelé vagy lefelé fejlődés
menetét. Visszaáll újra a Rend állapota - de ennek feltétele, hogy a totálisan
ferde akaratot megkössem, mert csak így kezdődhet meg ismét a még nem szabad
akaratú szellemi részek fejlődése. Mert a belőlem keletkezett, és szabad
akarattal tőlem eltávozott szellemiről való gondoskodást soha nem hagyom abba,
hogy szabadságát visszakapva elérje ős-állapotát, és egykor boldog lehessen.
Amen.
B.D.Nr.56o5 1953. 02.18.
A halottak felébresztése Isten szavával
A halottakat életre kell ébresztenetek: az életteleneket a mélyből fel
kell emelnetek, és életet kell lehelni beléjük. Azzal az erővel érintsétek
őket, amely elevenné tesz, és ez az erő az én magasból érkező SZAVAM, amit
magam vezetek hozzátok, hogy mint eszközt továbbadjátok, és erőm AZOKAT is
érintse, akik szellemükben még halottak.
Valami pazar dolog fölött rendelkeztek, adomány, aminek csodatévő
hatása van - szellemi erő van birtokotokban, és így halottakat tudtok életre
támasztani. De ahogy az "Örök Szeretettől" kaptátok, úgy kell
szavaimat szeretetben tovább adnotok. Kell hogy
segítőkészség hajtson benneteket, hogy ami benneteket is életre ébresztett, azt
a többieknek is kiosszátok. Ekkor állandóan eredményesek lesztek, és munkátok
egyaránt áldásos lesz a Földön, és a Szellemi Birodalomban.
Mindenhol nagy a sötétség, és ebben a sötétségben megszámlálhatatlan
szellemileg halott lélek tartózkodik. Hogy valaki él - az
világosságot jelent. Életre ébredni csak az a lélek tud, akit érint a
világosság sugara, mert az a szeretet melegét sugározza - tehát elevenítően hat
az elmerevedett lélekre. Kell hogy a szeretet fénye
érintse ezeket a halott lelkeket, és akkor biztosan életre ébrednek. Ezt a
szeretet-fényt és világosság-sugarat ti adjátok, mert oda ajándékozzátok
szavaimat, ami fölöttébb jótékonyan érinti őket, amint szeretetből adjátok át.
Az élet vize az amit átadtok, az üdvösséget hozza, ami
szeretetemből és kegyelmemből folyton ömlik, hogy egészségessé tegye
lelketeket, megtalálja az igazi életet, és a lélek halálától már ne kelljen
félnetek.
És a sok túlvilági lélek, kik még szellemi sírjaikban fekszenek, őket
is fel kell segíteni a halál éjszakájából az élet világosságába! Ezek
gondolatban még a Földön vándorolnak, szellemileg halottak, és nyomasztó
sötétségben vannak. Körülvesznek benneteket ezek a lelkek, és nekik is
segítséget kell nyújtani. Hatásos eszköz van a kezetekben, amely tud rajtuk
segíteni: szavaim birtokában vagytok! Ez az én fény és erő-sugárzásom, amely
soha nem marad hatás nélkül, csak érinthesse a lelkeket! De amíg szavam csak az
ember füléig ér - addig a lelkét nem érinti. Mert szavaim hatására egyedül a
lélek érzékeny. A lélek ajtaját egyedül a szeretet nyitja ki úgy, hogy
szeretet-erőmmel a lelket magam érinthetem. Így hát a ti szeretetetek nyitja
meg nekem az ajtót, amint azon fáradoztok, hogy a halott lelkeknek segítséget
vigyetek, és teljes szeretettel közlitek szavaimat.
Gondoljátok meg - micsoda hatalom adatott nektek: szavaimmal halottakat
tudtok életre kelteni! És ha tisztán a szeretet hajt
hogy szavaimat terjesszétek, megáldom fáradozásaitokat. Vigyetek világosságot a
sötétségbe - bárhol legyen is az. Forduljatok mindazok felé, akik szellemben
halottak, gondoljatok halott embertársaitokra, és a túlvilági halottakra is. Akarjátok hogy felébredjenek az életre, és szeretetben
adjátok nekik szavaimat. És szavam ereje csodákat művel majd - a lelkek életre
és világosságra ébrednek, és az életet már többé soha el nem vesztik.
Amen.
B.D.Nr.4305 1948. 05. 19.
A sötétségben a lelkek mondhatatlanul szenvednek. Erejük megtört, és mindaddig
a legnagyobb reménytelenség állapotában vannak, amíg nem tudnak az erőről és
szeretetről, ami sorsukat megkönnyítené. Körbe tévelyegnek, akaratuk teljesen
apatikus, és mondhatatlanul hosszú ideig várakoznak ebben az állapotban -
hacsak ima által segítséget nem kapnak.
Ti földi emberek ezt a segítséget megadhatjátok nekik, ha SZERETETTEL
gondoltok ezekre a szegényekre, és sorsukat szeretnétek megkönnyíteni. De csak
a szeretet ad nekik erőt. A szeretet nélkül elmondott ima ÉRTÉKTELEN! Az csak
forma, aminek nincs hatása. Az értékadó csak a szeretet foka, hogy mekkora erőt
kapnak általa!
Állítsátok szemetek elé ezeknek a szegény lelkeknek a sorsát. Amint
egyszer a szeretet erejét megérezték, bensőségesen könyörögnek hozzátok, hogy
erőt közvetítsetek nekik. Amíg a mélységben tartózkodnak
rá vannak utalva erre, mindaddig, amíg tudásuk által maguk is nem képesek
erejük növelésére. Ez azt jelenti: erejük akkor növekszik, amikor maguk is
szeretettel fordulnak a többi szükséget szenvedő lélek felé.
Minden szánakozó, a lelkek felé fordított jóindulatú gondolat
megkönnyebbülést hoz. Megérzik, állandóan a közeletekben maradnak, és kérnek
benneteket - amennyiben gondolataitokba nyomulnak - hogy szerető könyörgéssel
gondoljatok rájuk. Ne feledkezzetek meg róluk, gondolataitokat ne fordítsátok
el tőlük, ajándékozzatok szeretetteljes imát nekik, és ezzel segítsétek a magasba
őket. Enyhítsétek kínjaikat, és mindenekelőtt bizonyítsátok be nekik a szeretet
hatalmát, hogy ezáltal bennük is felébredjen a
szeretet a szükségben lévők iránt, és
szeretetből induló cselekedeteik által szabadítsák meg önmagukat a meglévő
tehetetlenségüktől.
Környezetük is lelkiállapotuknak megfelelő. Fény nélküli és sivár.
Amint Istenhez ima száll ezekért a lelkekért, a sötétséget könnyed derengés
töri meg, mert a lelket a felismerés egy szikrája érinti, és ez az állandó
sötétség után nagyon jó érzést okoz. A könyörgő imát betöltő szeretet foka
határozza meg a derengés nagyságát, ami így betört a sötétségbe, és a lélek a
világosság felé fordulva folyton várja és kéri az újabb sugarakat.
Teljesítsétek kérésüket, ne hagyjátok őket magukra szükségükben -
adjatok segítséget ti, akik még adhattok. Vezessétek hozzájuk gondolatban az
Evangéliumot is - figyelmeztetve, hogy gondoljanak szeretettel környezetükre,
segítsenek mindenkin, hogy adják tovább az ismeretet
amit tőletek kaptak, és ezzel jutassák el a többieket is a világosság sugarának
boldogságára.
Imátokkal mondhatatlanul sok szükséget enyhíthettek, a lelkek
megváltásában társak lehettek, mert imátok erő közvetítése, az akaratukra
gyakorol hatást, és az megfelelő módon kezd tevékenykedni.
A lélek a hozzá érkező erőt arra használja, hogy hatást gyakoroljon a többi
szükséget szenvedő lélekre. Ezzel a szeretetteljes gyakorlattal megkezdődik
magasba emelkedése, és ezt örökké nektek köszöni majd meg.
Amen.
B.D.Nr.7386 1959. 08. 05.
A túlvilág nagy megváltó munkája
Nagy megváltó munka folyik a Földön, mert mindenütt, ahol a
Világosságból való lények megtestesülhettek, beálltak az Evangélium
terjesztésébe. Munkájukat a túlvilág világosság-lényei is támogatják, akik
minden módon hatást igyekeznek gyakorolni az emberek gondolatvilágára, és
nyitottá teszik őket az isteni szó számára, amint az
hozzájuk ér.
A túlvilágon is követhető a nagy megváltó tevékenység, amennyiben a Világosság-beli lények mindig gyakrabban lemerészkednek a
mélybe, és a sötétségbe világosságot visznek. Bár aztán minden a földi lélek
készségén múlik, hogy elfogadja, vagy visszautasítja, amikor ismételten
fényszikrák lobbannak, hogy utat mutassanak a világosság forrásához. Ha ezt az
utat követik, gyorsan eltávozna tőlük a sötétség, és fény világítana nekik. De
ha figyelmen kívül hagyják, még örökkévalóságokig sűrű sötét borítja be őket,
és az Új Föld teremtményeibe lesznek száműzve.
Amit meg lehet tenni ezekért a lelkekért, azt a Világosság lényei
mindenkor megteszik. És ha a Földön van még lehetőség, ami az embereknek
világosságot hoz, a világosság-hordozók valóban nem mennek el mellette. Ők
ebben az utolsó időben a Földön mindenhol testbe öltöztek, hogy áldásosan
dolgozzanak az emberek között, és a megváltáshoz megmutassák az utat. De ez a
kezdeményezés nem könnyű, mert a világ zaja hangosabb. Csak kevesen gyűlnek
össze ott, ahol Isten szavát hirdetik - míg a világ mondhatatlanul több követőt
mondhat magáénak, akik szívesebben választják a sötétséget
mint a világosságot, és akik ezért földi életükben nem találnak rá a
megváltásra. De küzdelem folyik minden egyes lélekért, mert fönt a Világosság
Birodalmában sem hagyják abba a fáradozást, hogy az emberek gondolatait arra
felé fordítsák, ami nem e világból való.
A szellemi világban a Világosság Birodalma folyton világosságot sugároz
a Földre, és ezzel mindig újabb kapcsolat jön létre a Föld és a szellemi világ
között. A jóindulatú emberek készségesen végbeviszik, amit a Világosságból valók mint az embertársak lelki üdvét szolgáló szükséges
tennivalót megértetnek velük. És megteszik amire a Világosság-beli lények biztatják - ez felismerhető az Isten
szőlőskertjében való buzgó munkálkodáson, az Evangélium hirdetésében, az isteni
szó terjesztésében, a szellemi beszélgetésekben, a felvilágosítások és Jézus
Krisztusra, az ISTENI MEGVÁLTÓRA való folytonos utalások által.
Nevét folyton említik, és a buzgóság nem csökken, hanem növekszik, mert
közben a vetőmag jó talajra is hullik, és mert az embereket - akik lépéseiket
feléje irányítják - maga JÉZUS KRISZTUS ÉRINTI, mert arcukat feléje fordítják,
tehát az a vágyuk, hogy nála megváltást kaphassanak. Akár a Földön, akár a
túlvilágon hangzik el egy hozzá intézett bensőséges hívás, az
meghallgatásra talál, többé már nem ereszti el őket, és megadja amire a lélek vágyódik.
Egy bensőséges hívás meggyőzi, hogy a lélek őt elismeri, és sorsa az
örökkévalóságban már biztos.
Ezért áld meg Jézus minden megváltó munkát, és maga Jézus vesz részt
minden megváltó munkában. Neki csak az ember szabad akaratára van szüksége,
hogy a lélek megváltását végbevigye, és az a bűntől és a haláltól szabaddá
válva bemehessen az örök boldogságba.
Amen.
B.D.Nr.3135 1944. 05. 28.
Az utolsó idő kegyelmei - Halál előtte - Túlvilág
Isten megkegyelmez azoknak, akik még idejében felismerik
hogy hibáztak, és elhagyják régi életmódjukat. Viszont minden irgalom nélkül
megkapják a legszigorúbb büntetést azok, akiknek a keménysége nem szűnik meg,
és akik embertársaiknak sem kegyelmeznek - tehát akik szeretetlenségükkel
önmagukat ítélik el. Az eljövendő idő majd bebizonyítja az emberiség
elvetemedettségét, akik a legérthetetlenebb dolgokat találják ki - amelyek mind
a pusztulást szolgálják. És nem szégyenlik majd, hogy
ezekkel az eszközökkel terveiket végbevigyék, és fokozódik majd az emberiség
elnyomása. A kezdeményezők lesznek mindenért felelősek, és mindenki, aki
helyesli és támogatja terveiket. Isten igazságos - gondolatokat, szavakat és
tetteket ítél meg.
Nincs nála semmi elrejtve, belelát az emberek szívébe - és a szív
rezdülése határozza meg a kegyelem mértékét amit kap,
ami majd rendelkezésére áll amikor a vég elérkezik. Mert a vég visszavonhatatlanul
megérkezik. Az emberek viselkedése meggyorsítja, és azért le lesz zárva ez a
periódus, amely jobb emberiséget már nem tudna hozni akkor sem, ha Isten
türelme ezt még sokáig meg is engedné, és lehetőséget adna az emberek
megváltozására. De az emberek már nem használnák ki, tehát Isten befejezi a földi
életet.
Az emberiség számára a fejlődésnek ez a szakasza különösen
kegyelem-teljes volt, és teljesen elég lett volna, hogy az emberiség megváltást
kapjon. Isten az utolsó napig az ember mellé áll rendkívüli kegyelmi
ajándékaival - de többnyire figyelmen kívül hagyják, már semmit sem vesznek
figyelembe, ami Istennel, vagy saját lelki üdvükkel van összefüggésben.
Ezért nincs értelme a Földön való további tartózkodásnak - azaz, csak a
test számára hozna eredményt, de a lelkeknek nem, ami pedig elmúlhatatlan.
Ezért a lélektől elvétetik minden földi életlehetőség, de továbbfejlődése a
túlvilágon biztosított - hacsak ott is nem lesz annyira visszautasító Isten
szava iránt, mint volt a Földön. És feltéve, hogy még az ítélet előtt - tehát
ennek a Földnek a vége előtt - veszti el életét, és a túlvilági Birodalomba
felvételt kap. Ez a halál - ami még a vég előtt következik be - szintén kegyelem
az ember számára, ha a Földön még nem tett döntést. A túlvilágon bőven adódik alkalom hogy segítőkész legyen, és szeretettel szolgáljon.
Ezáltal folytathatja megszakított fejlődését - sőt, most is elkezdheti, ha
Isten iránti ellenállása nem annyira nagy, és hallgat azokra, akik segíteni
akarnak neki. Ha nem hallgat a kegyelem szavára, a visszafejlődése növekszik,
és a legszilárdabb anyagba kell visszatérnie, hogy azután ismét megtegye a
fejlődés hosszú útját, amíg mint ember újból testbe öltözhet.
Tehát Istennél még sok kegyelem van készenlétben, mielőtt az öreg
Földet széthullani engedné. De az ember szabad akaratát nem kényszeríti
semmire, ahogyan megnyílik kegyelmei számára, úgy húz hasznot belőle.
Akár a Földön, akár a túlvilágon üresen és erőtlenül maradnak a lelkek,
ha figyelmen kívül hagyják, és elzárkóznak a kegyelmek elől. De hihetetlenül
gyorsan magasra fejlődhetnek, amint akaratuk által hatni engednek magukra
minden kegyelmi adományt, mert általa nagymértékben kapják az erőt. Mert Isten
fölöttébb irgalmas és kegyelmes - de igazságos is, és az emberekre azok akarata
szerint visel gondot.
Amen.