667. Az Ígének minden részében van egy lelki jelentés, amely mindezideig ismeretlen volt, de ezen a napon nyilvánvalóvá lett azért, hogy egy új egyház alapíttasson az Úr által /lásd a Szentírásról és a Dekalogusról /Tizparancsolat/ szóló fejezeteket. / A lelki jelentés ki jelentése nélkül senki sem gondolhatna erre a két sákramentumra: a keresztségre és az úrvacsorára másképp, mint természeti vagy betűszerinti értelemben. Az mondanánk: "Mi egyéb a keresztség, mint víz öntése a csecsemő fejére és mi köze ennek az üdvösséghez? Mi egyéb az úrvacsora, mint részesülés a kenyérben és borban és mi köze ennek az üdvösséghez? Továbbá: mi garantálja ezek szentségét, hacsak az nem, hogy az egyházi tekintély szentként és isteniként ajánlja? Önma gukban véve puszta ceremóniák, melyik Isten Igéjének rendelése által feltételezhetően sákramentumokká válnak... "

A laikusokhoz és a klerikusokhoz fordulok: vajon nem pontosan ez fejezi e ki erről a két sákramentumról vallott nézeteiket? A keresztség és az úrvacsora, lelki értelmét tekintve mégis az istentisztelet legszentebb részei, amint ez most meg fog látszani, hasznukból. Ez a haszon csak a lelki jelentés által lesz nyilvánvaló, máskülönben puszta szertartásnak látszik, mely azért szent, mert isteni parancsra rendeltetett.

668. Ez a keresztség parancsoltatott - ez egészen nyilvánvaló Jánosnak a Jordánban való kereszteléséből, melyhez egész Júda és Jeruzsálem kiment /Mt 3:5-6, Mk 1:4-5/ A mi hegváltó Urunkat is megkeresztelte János /Mt 3:13-17/, majdpedig megparanesolta tanítványainak, hogy kereszteljenek minden népet /Mt 28:19 ~ Ebben az intézkedésben világosan van valami isteni, ami idáig elrejtve maradt, mert az Ige lelki jelentése még nem vált ismertté. Ezen a napon ez a jelentés nyilvánvalóvá lett, mert az igazi keresztyén egyház most kezdődik. A korábbi egyház csak név szerint volt keresztyén, de nem valóságosan.

669. A keresztség és az úrvacsora olyan volt, mint két ékszer a király jogarán, de hasznuk ismeretlen, olyanok, mint egy ébenfa botra vésett figurák. Egy császári köntös két rubintjához vagy karbunkulusához is hasonlithatók. Hasznuk azonban ismeretlen, olyanok csak, mint két karneolagát, vagy kristály egy közöséges kabáton. Hasznuk ismerete nélkül, a lelki értelem kijelentése nélkül a róluk szóló találgatások a csillagok istenítésére emlékeztetnek, vagy a madarak repüléséből vagy a vadállatok belső részeiből való jövendölésekre. Hasznuk egy ókori templomhoz hasonlítható, mely a földbe süllyedt és majdnem teljesen romok közé van temetve. Fölötte ifjak és öregek járkálnak, nem tudva, hogy lábuk alatt egy templom van aranyoltárokkal, ezüst falakkal, drágakő díszekkel. Ezeket nem lehet kiásni, napvilágra hozni, csak a lelki jelentés eszközeivel, amely ezen a napon felnyílt, azért, hogy hasznára legyen az új egyháznak az Úr istentisztelete közben. E két sákramentum egy kétszintes templomhoz is hasonlítható. Az alsó szinten hirdetik az evangéliumot az Úr eljöveteléről és az újjászületésről és üdvösségről, amely azáltal mutatható fel. Az oltártól vezet a feljáró a felső szintre, ahol az úrvacsorát celebrálják, erről a felső emeletről pedig a menmybe vezet egy átjáró, ahol az Úr fogadja tisztelőit.

670. A mosakodásokat a mózesi törvények rendelték el. Áronnak megparanesoltatott, hogy mossa meg magát, mielőtt felvenné a papi ruhát. /Lev. 16:4,24/ és mielőtt az oltárhoz közeledne /II Mőz. 30:18-21; 40:30, 32/ Hasonlóképpen a léviták /IV Móz.8:6-7/ és mások is, akik tisztátalanokká váltak a bűnök által. Megmondatott nékik, hogy szentelődjenek meg tisztálkodás által /II.Móz.29:4; 40:12; iVMóz. 8:6/. Tisztálkodás céljából egy réz medence és tőbb mosdótál volt elhelyezve a templom közelében /I Kir.7:23-:39/, sőt, a lévitáknak megparancsoltatott, hogy mossák meg az edényeket és a különféle eszközöket: asztalokat, székeket, ágyakat, tálakat és kelyheket /IVMóz.11 : 32 ;14 :8~9 ; 15 : 5-12 ; 17:15-16; Mk 7:4/. Ezek a tisztasági szabályok azért voltak rendelve Izráel fiainak, mert a közöttük alapított egyház képviselte, mintegy előrajzolta a közelgő keresztyén egyházat. Ezért tehát, mikor az Úr eljött ebbe a világba, eltörölte a külsődleges képmásokat és egy olyan egyházat rendelt, ahol minden dolog belső lesz. Így az Úr félretette a képeket és kijelentette az igaz formákat, mint ahogy valaki lehúzza a leplet vagy kinyitja az ajtót, leleplezve a belső dolgokat és bebocsátást engedve azokba. A képmások közül az Úr csak kettőt tartott meg, melyek összefoglalják mindazt, ami a belső egyházzal kapcsolatos. Ez a keresztség a megmosás helyett, a másik pedig az úrvacsora a bárány helyett, melyet naponta áldozlak, különösképpen is a páskaünnepen.

671. A fentemlített tisztasági törvények a lelki megtisztulást ábrázolták, a gonasztól és a hamistól való megtisztulást. Nagyon világos ez a következő szakaszból: "Ha elmossa az Úr Sion leányainak undokságát és Jeruzsálem vérét eltisztítá belőle az ítélet lelkével. /Ézs.4:3/ "Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasitanád is, feljegyezve marad a te álnokságod elõttemi” /Jer.2:22; Jób 9:30,31/ "Moss meg engemet és fehérebb leszak a hónál°' /Zsolt.51:9/ "Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál" /Jer.4:14/. "Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni" /Ézs.1:16/. Az emberi lélek megtisztítása a test megmosása mintájára történik, ahogyan az egyház minden belső dolga az izraelita egyház külsődleges rítusai által ábrázolódik ki. Nézzük a következő szakaszt: "A farizeusok és írástudók látván, hogy az Ő tanítványai mosdatlan kézzel esznek kenyeret, panaszkodának, mert a farizeusok és a zsidók nem esznek, hanemha kezüket megmossák... és sok egyéb is van, aminek megtartását átvették, poharaknak, korsóknak, rézedényeknek és nyoszolyáknak megmosását. “ Így szólt az Úr hozzájjuk és a néphez: "Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg: nincs semmi az emberen kivülaló, ami bemenvén õbelé, megfertõztethetné õt, hanem amik belõle jőnek ki, azok fertőztetik meg az embert.”/Mk 7:1-4.;14-15 /. Világos, hogy a keresztségnek nevezett megmosás a gonosztól, és hamisságtól való megtisztulásra utal.

672. A közönséges mosakodás megtisztítja a testet, de nem tisztítja meg a lelket. Mert bármelyik gazember tökéletesen megmoshatja a testét, de vajon ez elmossa-e gazemberségre való hajlamát? A belső tettek /határozzák meg/ a külsőket, nem a külsők a belsőket; ez ellenkezne a természettel és az isteni renddel.

Mig a belső ember nincs megtisztítva a gonosztól és hamisságtól, addig a megmosásnak és a keresztségnek nincs több haszna, mint a korsóknak és tálaknak a zsidók általi megmosása, vagy mint a sírok meszelése, amelyek "kívülõl szépeknek tetszenek, belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák" /Mt 24:25-28/. Sőt, a pokolban levő gonoszok közül számosan meg voltak keresztelve ezen a világon. Ezért. tehát a keresztség, - haszna és gyümölcsei nélkül, melyek most nyilvánvalókká válnak - nem járul hozzá jobban az üdvösséghez, mint a pápa hármas koronája, vagy mint a kereszt jele a cipőjén hozzájárul főpapi kiválóságához, vagy a bíboros skarlátvörös palástja méltóságához; egy püspök köntöse szolgálatának hü teljesítéséhez; a király trónja, koronája, jogara és királyi díszruhái királyi hatalmához; a tudós doktor fején a selyem sapka intelligenciájához, vagy a lovasezred zászlói a csatában való bátorságukhoz. A keresztség nem tisztíthatja meg jobban az embert, mint a bárány megmosása nyírás előtt. Mert a lelki embertől elválasztott természeti ember pusztán egy állat, sőt, mint fentebb megmutattuk, vadabb, mint a vadállat. Megmoshatod magad esővízzel, harmattal, a legtisztább kutak forrásvizével, vagy a próféták szavaiban, naponta tisztálkodhatsz lúggal, izsóppal vagy szappannal, nem tisztulhatsz meg a bűntől, csak újjászütetés által. / lásd a bűnbánatról, reformációról és újjászületésről szóló fe jezeteket. /

674. A keresztyén világbán köztudott, hogy van belső, Ielki ember és van külső, természeti ember, ugyszintén.- mivel az egyház emberekből áll - tudjuk, hogy van be lső és külső egyház. Ha megnézzük az egyházakat sorjában, az ókortól napjainkig, azt látjúk, hogy a korábbi egyházak külsők voltak, másszóval az istentiszteletük külsőséges rítusokból állt. Ezek a keresztyén egyház bélső dolgainak a képmásai voltak. Annak az egyháznak képmásai, melyet az Úr alapitott az Ő ádventjekor

675. A körülmetélés annak jeleként volt előírva, hogy az izraeli egyház emberei Ábrahám, Izsák és Jákób leszármazottai, amint ez kitetszik a következő szavakból:"Monda Isten Ábrahámnak: ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a teutánad való magod között...minden férfi körülmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele. " / I Móz. 17:10-11/ ezt a szövetséget, ennek jelét később megerősítette Mózes /III.Móz l2:1-3/, És mivel az izraeli egyház ezáltal volt -megkülönbőztetve minden mástól, az volt a parancs, mielőtt Izrael fiai átkeltek a Jordánon, hogy újra metélkedjenek körül. /Józs.5:2/ Ez azért volt, mert Kánaán földje az egyházat ábrázolta, a Jordán folyó pedig a bevezetés abba. Sőt, hogy nehogy elfelejtsék ezt a jelet Kánaán földjén, az a parancs adatott, hogy "Mikor pedig bementek arra a földre és plántáltok ott mindenféle gyümölcstermõ fát, annak gyümölcsét körülmetéletlennek tartsátok, három esztendeig legyen az néktek körülmetéletlen, meg ne egyétek." /III Móz.19:23/ A körülmetélés a keresztséghez hasonlóan a testi vágyak megtagadását ábrázolta és a gonosztól való megtisztulást, ahogyan ez azokból az igeszakaszokból világosan érthető, melyek a szív körülmetéléséről szólnak. Azt mondja Mózes: "Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek azután keménynyakúak". /V. Móz.10:16/ "És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj". /V Móz.30:6/ "Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőreit, Júd a férfiai és Jeruzsalem lakosai, hogy fel ne gyulladjon az én haragom, mint a tüz, és olthatatlanul ne égjen a ti cselekedeteitek gonoszsága miatt." /Jer.4:4 / És Jeruzsalem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál" /Jer.4:14 / Hogy mit jelent a szív körülmetélése és megmosása, arról az Úr Máté evangéliumában tanít /15:18-19/

676. Sok zsidó és keresztyén van, akik hitték, hogy ők azért "választottak", mert körül varrnak metélve, vagy meg vannak keresztelve. De a körülmetélés és a keresztség csak jelként és arra emlékeztetőül lett rendelve, hogy meg kell tisztulniuk a gonosztól, és így lesznek választottak. A külsőséges szertartás belső kegyesség nélkül olyan, mint az egyház istentisztelet nélkül, a mező termés nélkül, a szőlő fürtök nélkül, vagy a fügefa gyümölcs nélkül, melyet az Úr megátkozott /Mt. 21:19/, vagy a lámpa olaj nélkül a balga szüzek kezében /Mt.25:3/. Olyan, mint a kripta holttestekkel a földön, csontokkal a falak mellett, a tető alatt röpködő kísértetekkel, vagy mint egy leopárdvontatta szekér, melyet egy farkas hajt, benne pedig egy idióta ül. Mert a külső ember csak látszata az embernek, a belső, az Istentől való bölcsesség által megvilágítva, alkotja a valóságos embert. Ugyanez áll a körülmetélt vagy megkeresztelt emberre, ha nem metéli körül vagy nem mossa meg a szívét.

1/ a keresztség a körülmetélés helyett rendeltetett, és ahogy a körülmetélés annak a jele volt, hogy azok, akik elfogadták, az izráeli egyházhoz tartoztak, úgy a keresztég is annak a jele, hogy akik részesülnek benne, azok a keresztyén egyházhoz tartoznak /lásd az előző pontot. Ez a jel pusztán az elismerésért van, megkülönböztető jelként van az újszülöttekre helyezve.

3 / Akik keresztyén hitre tértek, öregek vagy fiatalok, megkeresztelkednek. Ez azelőtt történik, mielőtt tanítva volnának, feltéve, ha kifejezést adnak abbéli vágyuknak, hogy keresztyén hitre akarnak térni. Ezt gyakorolták az apostolok is az Úr szavai szerint, hogy tegyenek tanítványokká minden népet és kereszteljék meg őket. /Mt 28:19/

4/ János megkeresztelt mindenkit a Jordán folyóban, aki Judeából és Jeruzsálemből jött hozzá. /Mt.3:6; Mk.l:5/ A Jordánban keresztelt, mert Kánaán földjére ezen a folyón keresztül lehetett bejutni, Kánaán az egyházat jelentette, mert az egyház ott volt, ennélfogva a Jordán pedig az egyházba való bevezetést jelentette /lásd a 285.pontot a Kijelentett Apokalipszis című müben./

Ez az egyházba való bevezetés a földön történik, de a keresztség a kisgyermeket kapcsolatba hozza a keresztyén mennyországgal és az Úr angyalokat biz meg azzal, hogy gondoskodjanak róluk. Ezek az angyalok olyan állapotban tartják a gyermekeket, hogy elfogadhassák a hitet az Úrtól. Hanem amikor felnőnek és önállóan gondolkodnak és cselekednek, az őrző angyalok elválnak, az if jak pedig olyan lelkületű társakhoz vonzódnak, akik megfelelnek életüknek és hitüknek. A keresztség tehát a keresztyénekkel való közösségre vezet a lelki világban is.

678. A lelki világban nemcsak a csecsemők, hanem mindenki más is a keresztség által vezettetik be a keresztyének közé. Mert ebben a világban a vallás különbözteti meg a különféle népeket és nemzetéket. A keresztyének vannak a középpontban, körülöttük a mohamedánok, mögöttük a bálványimádók, a szélén pedig a zsidók. Sőt, az ugyanazon valláshoz tartozók is különböző közösségekbe rendeződnek: a Mennyben az Isten és a felebarát szeretetének különböző formái szerint, a pokolban pedig a testi kívánságok különböző fajtái szerint. A lelki világban, amelyen mind a Mennyet, mind a poklot értjük, minden dolog általában és részleteiben a leggondosabban van megszervezve, mert ettől függ az egész mindenség megtartása. Ez a szervezés lehetetlen volna, ha nem lenne mindenki megkülönböztetve valamilyen jellel, ami mutatná, hogy melyik vallási közösséghez tartozik valaki. Mert a keresztség keresztyén jele nélkül, valamilyen mohamedán vagy bálványimádó lélek kapcsolatba lépne keresztyén csecsemőkkel és gyermekekkel, és beléjük oltaná a saját vallására való hajlamot. Ez elvonná gondolataikat és elidegenítené őket a keresztyénségtől és így eltorzítaná és rombolná a lelki rendet.

679. Minden dolog harmoniája a rendtől függ és sokféle rend létezik, mind általános, mind pedig különös. És van egy egyetemes rend, amelyiktől függ az összes többi. Mert belép minden másba, mint lényeg a formájba, egyesítve őket. Ez az egység biztosítja a teljes univerzum megtartását, mely egyébként visszahullna az őskáoszba vagy megsemmisülne. Az emberi testben minden dolog a legtökéletesebben van elrendezve, közös életük a szívtől és a tüdőtől függ. Másképpen zűrzavar lenne és a különf éle szervek nem tudnák e llátni funkciójukat, mert a rend az, ami az egésznek és a részeknek az egységét megadja. Ugyanígy az ember gondolataiban és lelkében a rend teszi az általános életet az akarattól és a megértéstől függővé. Az ilyenfajta rend nélkül az ember nem tudna többet gondolni és akarni, mint saját képe vagy szobra. Mi lenne az ember, ha nem kapná a legszabályosabb beáramlást /befolyást/ a Menyből? És mi volna ez a beáramlás az egyetemes áramlás nélkül, melytől az egész mindenség és annak minden része kormányzása függ? Mert minden dolog az Istentől függ, benne és általa él és mozog.

680. Továbbmenve, milyen a rend különbözõségek nélkül és milyenek a különbözõségek jelek nélkül, amik mutatják a különböző funkciókat? Mert a funkció ismerete nélkül a rend felismerhetetlen. Az országokban a rangok és az adminisztratív funkciók ezekhez kapcsolódnak, ebből adódik az alárendeltség, mely által mint egész szerveződik. Ilymódon osztja szét a király királyi hatalmát sokak között, igy erősíti meg az országot. Milyen ereje volna egy hadseregnek, ha az emberek nem volnának ezredekbe, zászlóaljakba és századokba szervezve, egymásnak alárendelt tisztekkel és nem volna egy telj-hatalmú főparancsnok? És mi haszna volna ezeknek a csoportoknak zászlóknak nevezett jelek nélkül, melyek mutatják minden egyes egység pozícióját? ezek által az eszközök által harcol a hadsereg egyként, máskülönben dühödten rohannának az ellenségre, mint veszett kutyák, és bátorságuk elszálltával lekaszabolná őket a jólszervezett ellenség. A keresztség tehát a lelki világb an annak a jele, hogy az ember keresztyén, mert ebben a világban mindenkinek megvan a helye belső vagy külső keresztyén karaktere /jelleme/ szerint.

A keresztségnek ez a második haszna természetesen következik az előzőből, amely a keresztyén egyházba való bevezetés. A második nélkül az első bohóckodássá tenné a keresztséget. Olyan lenne, mint az az alattvaló, aki hűséget esküszik királyának, de megtagadja törvényeit, elmegy egy másik királyhoz és azt szolgálja. Vagy az a szolga, aki elkötelezi magát egy gazdának, viseli az egyenruháját, majd elfut és ebben a ruhában egy másik gazdát szolgál. Vagy mint a zászlóvivő, aki dezertál a zászlóval, darabokra vágja és eldobja. egyszóval, ha keresztyénnek neveznek valakit vagy Krisztus-követőnek, de nem ismeri el és nem követi Őt megtartva parancsolatait, az puszta ámítás. Azt mondja az Úr: "Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?"/Lk 6:46 "Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram!... És akkor vallást teszek majd nékik: sohasem ismertelek titeket." /Mt 7:22-23/

Nézzük a következő szakaszokat: Így szól Jézus: "És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért" /Mt 10:22; 24:9-10/ - "Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" /Mt 18:20/ "Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek". /Jn 1:12/ "Sokan hivének az Ő nevében". /Jn 2:23/ "Aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött fiának nevében." /Jn 3:18/ ".. ezt hivén életetek legyen az Ő nevében" /Jn 20:31/ ".. és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el" /Jel 2:3/, és így tovább.

Ezekben a szakaszokban az Úr neve az Ő megváltóként és üdvözítőként való elismerését jelenti, neki való engedelmességet és benne való hitet. Mert a keresztségben a kisgyermek a kereszt jelét kapja homlokára és mellére, mely jelzi bevezetését az Úr elismerésébe és az istentiszteletbe. Az ember nevének szintén kí kellene fejeznie jellemét. A lelki világban mindenki a jelleme szerint van elnevezve, úgy, hogy a keresztyén név a Krisztusban való hitet és a felebarát iránti irgalmat jelenti. A Jelenések Könyve ezt érti a néven. Így szól az Ember fia: "De van Sardisban egy kevés neved, azoké, akik nem

fertőztették meg a ruháikat; és fehérben fognak velem járni, mert méltók arra" /Jel 3:4/ Fehérben járni az Emberfiával azt jelenti: követni az Urat és Igéjének igazságai szerint élni. Jánosnál ugyanezt jelenti a név: Így szól Jézus: "... a juhok hallgatnak annak szavára, és a maga juhait nevükön szólítja és kivezeti őket.., előttük megy és a juhok követik Őt, mert ismerik az Ő hangját. Idegent pedig nem követnek... mert nem ismerik az idegenek hangját". /Jn10:3-5/ "Néven" azt jelenti: keresztyén jellemük szerint; követni Őt pedig annyi, mint meghallani hangját, az az engedelmeskedni parancsainak.

683. A név a valóság nélkül üres hang, mint a visszhang, az álmodó hangja vagy a szél, a tenger vagy egy gép zúgása. A cím a hozzá kapcsolódó funkció nélkül hiábavaló. Az a keresztyén, aki úgy él, mint egy barbár, megszegi Krisztus törvényeit, a sátán mértéke alá, sorolja magát Krisztus mértéke helyett, akinek neve a keresztségben arany fonalak közé van szőve. Azok, akik Krisztus jelének elfogadása után kigúnyolják tiszteletét, csúfolják nevét és nem Isten Fiának tartják, csak József fiának, azok lázadók és királygyilkosok, szavuk a Szentlélek ellen való káromlás, mely nem bocsáttatik meg sem ezen, sem az eljövendő világon. Olyanok, mint a kutyák, akik megharapjók az Igét és darabokra szaggatják. Ezek Ézsaiás /28:8/ és Jeremiás /48:26/ szerint Krisztussal és az Õ tiszteletével szembeni ellenkezésük miatt "asztalaik telve undok okádással". Az Úr Jézus Krisztus mégis a magasságos Isten Fia /Lk 1:32, 35/, az egyszülött /Jn 1:18; 3:16/, az igaz Isten és az örökélet /I. Jn 5:20/, akiben lakozik az istenségnek egész teljessége testileg /Kol 2:9/, nem pedig József fia /Mt 1:25/.

684. Ez a keresztség fő végső haszna. Mert az igaz keresztyén ismeri és elismeri az Úr Jézus Krisztust, aki Megváltó lévén az Ujjáteremtő is. /Megváltás és újjászületés egyet tesznek ki, lásd a reformációról és újjászületésről szóló fejezet III. cikkelyét/ A keresztyén ember birtokában van az Igének, mely tartalmazza az újjászületés eszközeit, nevezetesen az Úrban való hitet és a felebarát iránti szeretetet. Ez a jelentése annak, hogy ".. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd titeket"./Mt 3:11; Mk 1:8; Lk 3:16/ A Szentlélek a hit isteni igazságát jelenti, a tűz pedig a szeretet vagy jótékonyság isteni jóságát; mindkettő az Úrtól jön. /Lásd a Szentlélekről és a Kijelentett Apokalipszisről szóló fejezeteket, 395. és 468. pont/ A hít és emberszeretet eszközei által az Úr megvalósítja az ujjészületést. Maga az Úr megkeresztelkedett János által /Mt 3:13-17; Mk 1:9; Lk 3:21,22/, nemcsak azért, hogy a saját példájával alapítsa meg a keresztséget, hanem azért is,,mert megdicsőítette emberi természetét és istenivé tette, ahogyan ujjászüli az embert és lelkivé teszi.

685. A keresztség három haszna egyesítve van mint cél, ok és követezmény. Mert a keresztség első haszna, hogy az ember megkapja a keresztyén nevet; a második az elsőből következően az, hogy megismerje és elismerje az Urat, a Megváltót, Ujjéteremtőt és Üdvözítõt; a harmadik pedig, hogy általa ujjászülessen. Mikor ez megtörténik, akkor megváltott az ember és üdvözülni fog. Az angyalok erről a háromról úgy gondolkoznak, mint ami egy. Mikor azért a keresztség történik, az Igében olvasunk róla vagy megnevezzük, a jelenlevő angyalok nem keresztséget értenek, hanem újjászületést. Az Úrnak ezeket a szavait:"Aki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik" /Mk 16:16/ az angyalok a mennyben úgy értik, hogy aki csak elismeri az Urat, az újjászületett és üdvözül. Ez az, amiért a keresztséget a keresztyén egyházakban az újjászületés fürdőjének nevezik. Tudja meg azért minden keresztyén, hogy aki nem hisz az Úrban, nem születhetik újjá, legyen bár megkeresztelve, és hogy a keresztségnek nincs haszna az Úrban való hit nélkül./673./

Világos kell hogy legyen minden keresztyén ember számára, hogy a keresztség magában foglalja a gonosztól való megtisztulást és ebből következően az újjászületést. Mert amikor egy kisgyermeket megkeresztelnek, a pap a kereszt jelét helyezi homlokára és mellére az Úrra való emlékezésül, aztán a keresztszülőkhöz fordul és azt kérdezi, vajon a gyermek megtagadja-e a gonoszt és minden munkáját, és vajon megkapja-e a hitet? Ezekre a kérdésekre ők így válaszolnak a gyermek nevében:"Igen'". A gonosz megtagadása, azaz a pokol gonoszságainak megtagadása és az Úrban való hit az, ami megvalósítja az újjászűle tést.

686. Azt mondja az Ige, hogy a mi Megváltó Urunk Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni. Azt jelenti ez, hogy az Úr újjászüli az embert a hit isteni igazsága és az emberszeretet isteni jósága által. /684./ Azok, akik ujjászülettek a Szentlélek által, vagyis a hit isteni igazsága által, a mennyben különböznek azoktól, akik tüz által születtek újjá, vagyis a szeretet isteni jósága által. Az előbbiek a lelki angyalok, akik fehér lenvászonba vannak öltözve, az utóbbiak a mennyei angyalok, akik karmazsinruhába vannak öltözve. A lelki angyalok ilyenek: követik a Bárányt fehér és tiszta gyolcsba öltözve ./Jel 19:14/, " és fehérben fognak velem járni" /jel 3:4/; az angyalok az Úr sírboltjában fehér és fénylő ruhát viseltek /Mt 28:3; Lk 24:4/ A finom gyolcs a szentek igazságosságát jelenti /jel 19:8/, és a finom gyolcsból készült fehér ruha az isteni igazságokat jelenti /Kijelentett Apokalipszis 379./ A mennyei angyalok karmazsinruhába vannak öltözve, mert a karmazsin a szeretet színe. Ez a szín a szellemi Nap tüzéből származik, mely pirosas szinü és a szeretetet jelenti. /Kij. Apok. 468, 725./ Mert a ruhák az igazságokat jelentik; az az ember, aki mennyegzői ruha nélkül jött a mennyegzőre, a külső sötétségre vettetett. /M.t 22:11-13/

A mennyben, amint mondtuk, a fehér és a karmazsinszín ruha jelképezi az újjászületést, továbbá az egyháznak az Úrral való házassága, az új föld és új ég és az ebből származó új Jeruzsálem, amelyről így szól, aki a királyi széken ül:"Imé mindent újjá teszek /Jel 21:1-5/; az élet vizének folyója "az Istennek és a Báránynak királyiszékéből" jön ki /Jel 22:1, 2, /; és az okos szűzek, akiknek volt olaj a lámpájában és bementek a vőlegénnyel a mennyegzőre ./Mt 25: 1,2,10/ Aki megkeresztelkedik, vagyis ujjászületett, az "teremtés" /Mk 16:15; Rm 8:19-21/, "új teremtés" /2 Kor 5:17; Gal 6:15/; mert a teremtmény szó a teremtésből származik, ami újjászületést jelent. /Kij. Apok. 254/.

A világban az újjászületést a tavasszal rügyet fakasztó növények jelképezik és a rügyeknek fokozatos fejlődése gyümölccsé; a fák, bokrok, virágok növekedése a meleg évszakban; a gyümölcsök érése, a reggeli és esti záporok és a harmat, a kinyíló virágok, melyek este becsukódnak újra; a kertek és mezők illata, a szivárvány a felhőben /Gen 9:14-17 /, a hajnal ragyogó színei, és általában az egészséges test folyamatos megújulása, mintegy örök újjászületése.

A földön a legkisebb dolgok is képei az újjászületésnek. Nézzük meg a lárvák pillangóvá való csodálatos átalakulását és más hasonló csodákat. Felhívhatjuk talán a figyelmet bizonyos fajta madaraknak a fürdés utáni óhajára, mely tisztálkodás után újrakezdik éneküket. Egyszóval az egész világ, az elsőtől az utolsóig, tele van az újjászületés képeivel és típusaival.

Malakiás könyvében van megírva: "Imé, elküldöm az én követemet és megtisztítja előttem az utat, és mindjárt eljön az Ő templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetségnek követe, akit ti kívántok... kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját?" /3:1-2/. És "Imé, én elküldöm nektek Illyést, a prófétát, mielött eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja... hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal" /4:5-6/ És Zakariás fiáról, Jánosról jövendölve így szól:"Te pedig kisgyermek a magasságos Isten prófétájának hivattatol, mert az Úr előtt jársz, hogy az Ő utait megkészitsed". /Lk 1:76/ Maga az Úr pedig ezt mondja Jánosról:"Ez az, aki felől meg van írva: Imé, én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, ki elkészíti előtted a te utadat". /Lk 7:27/ Ezek az igeszakaszok azt bizonyítják, hogy János próféta volt aki azért küldetett, hogy készítse az utat a Jahve Istennek, hogy Õ alászállhasson a világba és megvalósítsa a megváltás mûvét; és hogy Õ a keresztség és az Úr eljövetelének meghirdetése által készítette az utat; és hogy enélkül az útkészitéa nélkül a világon mindent átok sújtana és minden elpusztulna.

689. Út készíttetett János keresztsége által, mert - mint a fentiek mutatják - az emberek ezáltal vezettettek be az Úr eljövendő egyházába és kerültek kapcsolatba azokkal a mennyeiekkel, akik vágyakoztak a Messiás érkezésére. Ezeket angyalok õrizték, nehogy a gonoszok kitörjenek a pokolból éa elpusztítsák õket. Ezért írja Malakiás:"Ki szenvedheti el az Õ eljövetelének napját" és nehogy az Úr "eljöjjön és átokkal verje meg a földet" /3:2és 4:6/. Ézsaiás hasonlóképpen:"Imé az Úrnak napja jõ kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal... az egeket megrendítem és megindul helyéről a föld is... haragjának napján" /13:9,13; 22:5,12/ Jeremiásnál is: "ez a nap a veszedelem, a bosszú és a pusztulás napja /4:9; 7:32; 46:10,21; 47:4; 49:8,26/ Ezékielnél "harag, felhő és sűrű sötétség napja" /13:5; 30:3; 24:11,12; 38:14,16,18,19/ Ámosnál is /5:13,18,20; 8:3,9,11/ Jóelnél: "nagy az Úrnak napja és igen rettenetes! Ki állhatja ki azt?" /2:1,2,11,29,31/ Sofóniásnál:"Azon a napon kiáltó szózat lesz: "Közel van az Urnak nagy napja... haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja, pusztításnak és pusztulásnak napja... az Úr haragjának napján ... megemészti az egész földet... véget vet... e föld minden lakosának". /1:7-18/ Ugyanígy olvashatjuk sok más szakaszban is. Azt bizonyítja mindez, mennyire szükséges volt, hogy az Úr alászállásának utja elő legyen készítve a keresztség által, mert ennek az volt a hatása a mennyben, hogy a poklokat lezárták, megmentve ezáltal a zsidókat és az egész emberi fajt a teljes pusztulástól. Így szól az Úr Mózeshez:".. egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek..." /Ex. 33:5/ Vö. ezzel Jánosnak a tömeghez intézett szavait, akik kimentek, hogy megkeresztelkedjenek általa :"Mérges kígyóknak fajzatai: Kicsoda intett meg titeket, hogy ... az eljövendő haragtól megmeneküljetek?" /Mt 3:7; Lk 3:7/ János is, amikor keresztelt, Jézusról és eljöveteléről prédikált /Lk 3:16; Jn 1:25,26,31-33; 3:26/ Azt mutatja ez, hogyan készítette János az útat.

690. János keresztsége a külső ember megtisztulását fejezte ki, a keresztyének keresztsége azonban a belső ember megtisztulását jelenti, ami az ujjászületés. Meg van írva azért, hogy János vízzel keresztelt, az Úr azonban Szentlélekkel és tűzzel keresztelt. János keresztségét ezért a bűnbánat keresztségének nevezik /Mt 3:11; Mk 1:4,5;Lk 3:3,16; Jn 1:25,26,33; Ap.Csel. 1:22; 10:37; 18:25/ A zsidók, akik megkeresztelkedtek, külső emberek voltak csupán, a külső ember pedig nem válhat belsővé a Krisztusban való hit nélkül. Az Apostolok Cselekedeteiről iratt könyvben azt olvassuk, hogy a János által megkereszteltek akkor váltak belső emberekké, mikor Jézus Krisztus nevébe keresztelkedtek és megkapták a Krisztusban való hitet /19:3-5/

691. Mózes azt mondta az Úrnak: "..Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet. Es monda az Úr:... orcámat azonban nem láthatod, mert nem láthat engem ember, élvén. És monda az Úr: Imé van hely énnálam, állj a kősziklára. És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad és hátulról meglátsz engemet, de orcámat nem láthatod." /Ex 33:18-23/ Senki sem láthatja Istent, élvén, mert Isten maga az Isteni szeretet. Az angyalok ezt úgy látják mint Napot, tőlük távol, mint ahogy a mi napunk is távol van tõlünk. Ha Isten, aki ennek a Napnak közepén van, megközelítené az angyalokat, elpusztulnának, esakugy mint mi, ha a mi napunk közel jönne hozzánk. Ezért ennek a szeretetnek a heve állandóan mérsékelve és módosítva van, nehogy megeméssze az angyalokat. Ezért, mikor az Úr fényesebben süt a menny fölött, a gonoszok az ég alatt halálos agóniában szenvednek, annyira, hogy a sziklák barlangjaiba és üregeibe menekülnek és így kiáltoznak:"Essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül..." /Jel 6:16; Ézs 2:19,21/ Az Úr maga nem száll alá, hanem egy angyal jön le körülvéve szeretetének övével. Közeledésére láttam a gonoszokat kétségbeeséstől üzötten,ahogyan rohannak a pokolba, mintha elkerülhetnék a halált.

Izrael fiai 3 napig készítették magukat az Úr alászállására a Sinai hegyen, és a hegy körül volt kerítve, nehogy valaki megközelítse és meghaljon /Ex 19/ A Dekalogust, amit Isten újja irt két kőtáblára, a frigyládába helyezték az irgalmasság székéhez erősítették, két kérub őrizte, nehogy valaki megérintse vagy megnézze az Úr szentségét. Áron maga is évente csak egyszer közelíthette meg és csak azután, miután megtisztította magát áldozatok és illatáldozat által. Ekron és Bet-semes lakói több ezren meghaltak pusztán azért, mert a frigyládára tekintettek /1 Sám 5:11,12; 6:19/, ahogyan meghalt Uzza is, mert megérintette / 2 Sám 6:6,7/

692. I Amikor hazafelé mentem egy bölcsességi iskolából, egy bíborpalástba öltözött angyallal találkoztam. Így szólt:"Látom, hogy hazafelé jössz egy bölcsességi iskolából és örülsz annak, amit ott hallottál. És úgy látom, hogy nem egészen vagy ezen a világon, ugyanakkor mégis a természeti világban vagy. Ezért nem tudsz a mi olimpiai iskoláinkról, ahol bölcs öregemberek találkoznak és a bölcsesség előrehaladásáról tanulnak azoktól, akik a te világodból jöttek mostanában. Ha akarod, elvezetlek egy helyre, ahol.ókori bölcsek és fiaik laknak".

Elvezetett észak-kelet felé, és egy magas helyről láttam egy várost, egyik oldalán két hegyet, melyek közül az alacsonyabb közelebb volt a városhoz, és így szólt hozzám:"Ezt a várost Athénnek hívják, az alacsonyabb hegyet Parnasszusnak, a magasabbat pedig Helikonnak. Azért nevezik õket így, mert a városban és a város körül laknak az ókori görög bölcsek: Pitagorasz, Szókratész, Arisztippusz, Xenophon, tanítványaikkal és tudósaikkal".

Kérdeztem őt Plátonról és Arisztoteleszről, és azt mondta, hogy ők és követőik egy másik vidéken laknak, mert ők főként intellektuális dolgokkal foglalkoznak, míg az előbbiek a gyakorlati életfolytatást tanítják. Azt mondta, hogy a tanulmányokat folytató athéni emberek gyakran tanácskoznak a keresztyén világ tudósaival, hogy értesüljenek az Istennel, a világmindenség teremtésével, a lélek halhatatlanságával, az embernek az állatokhoz való viszonyával és más eféle kérdésekkel kapcsolatos legújabb nézetekkel. Azt is mondta, hogy ezen a napon egy követ hívott össze találkozót, és hogy ez azt mutatja, hogy a küldöttek a földrõl érkezõkkel találkoztak, akiktõl valami érdekeset tanultak.

Láttunk sokakat, akik a városból és környékéről jöttek ki, némelyek babérkoszorúval, némelyek pálmaágakat tartottak kezükben, mások hónuk alatt könyvekkel, fülük mögött tollakkal. Felmentűnk velük a hegy tetőre és beléptünk egy nyolcszögű palotába, amit Palladiumnak hívtak. Benne volt nyolc hatszögletű fülke, mindegyikben könyvszekrény és asztal, amelynél a babérkoszorúsok ülõhelyei voltak, a többiek kõpadokon ültek a középsõ teremben. Balra volt az ajtó, amin keresztül a földrõl újonnan érkezett idegeneket vezették be; és a szokásos üdvözlések után az egyik babérkoszorús megkérdezte őket: "Mi újság a földön?" Így válaszoltak: Egy erdőben mostanában vadállatokhoz hasonló emberi lényeket találtak, vagy emberekhez hasonló vadállatokat, az arcukról és a testükről lehetett látni, hogy emberek, de valószínűleg 2-3 éves korukban az erdõben eltévedtek vagy otthagyták őket. Elfelejtettek beszélni és nem is lehetett őket újra megtanítani. Nem ismerték a megfelelő ételt, mint a vadállatok, hanem mohón faltak mindent, amit éppen az erdőben találtak, akár tiszta, akár tisztátalan volt, és így tovább. Ez volt az alkalom arra, hogy egyes tudások az emberek és állatok viszonyára vonatkozó következtetéseket vonjanak le.

Ezt hallva az ókori bölcsek közül néhányan így szóltak: "Mondjátok el nekünk ezeket a feltevéseket!" A két idegen így felelt:"Ezek a következők:

1/ Az ember természeténél és születésénél fogva butább és alacsonyabbrendü az állatnál, és irányítás nélkül így nőne fel.

3/ A vadállatok és az emberek egyaránt ésszerűséggel rendelkeznek.

5/ Az intelligencia csak egy módosult formája a nap fényének, hevének, együttműködve az éter által, úgyhogy az intelligencia a belső természetnek egy tevékenysége csupán, és ez a bölcsesség szintjére emelhető.

6/ Ezért abszurd dolog azt feltételezni, hogy az ember tovább él halála után - ellentétben az állatokkal, amelyek nem élnek tovább hacsak nem halála után még néhány napig talán, míg testi életének kilehelése megjelenik árnyékszerű lélekként, mielőtt végképp szertefoszlana, majdnem úgy mint amikor egy hamuvá égett gally egy rövid ideig még megőrzi formáját.

Megkérdezték tõlük: "Mit mondanak akkor az intelligensek?" Azt felelték, hogy nem hallották.Akkor mindenki, aki az asztalnál ült, felkiáltott:"Ó, micsoda idők járnak most a.földön! Sajnos, a bölcsesség bolondsággá változott. A nap leszállt és szembefordult delelőjével. Természetesen nyilvánvaló azokból, akiket az erdőben hagytak és újra megtaláltak, mivé lenne

az ember irányítás nélkül, mert az oktatás teszi azzá, ami. Tudatlanabbnak születik, mint az állatok. Meg kell tanulnia járni és beszélni, egyenesen állni és gondolatait kifejezni. Mindazonáltal az oktatás teszi vagy bölccsé az igazságokkal, vagy gyengeelméjűvé a bolondságok által úgy, hogy közben meg van győződve a saját bölcsességéről. Vannak bolondok és őrűltek, akik nem tudnak többet, mint azok ott az erdőben, mert azokhoz hasonlóképpen hiányzik a memóriájuk.

Mindebből az alábbi következtetéseket vonjuk le. Az ember tanítás nélkül se nem ember, se nem állat; képes arra, hogy megkapja mindazt, ami emberré teszi, ezért nem embernek született, hanem emberré válik. Az ember ilyen formában született, hogy az Istentől való élet elfogadására alkalmas szervezetté váljon, és minden jót az Istentől kapjon és az Istennel való közösség /union / által örökké áldott legyen. Megállapitásaitok azt mutatják nekünk, hogy a bölcsesség mostanára megszűnt vagy bolondságba fordult, s hogy semmi egyéb nem ismeretes az emberi életről, mint ami az állatéhoz hasonló, vagyis nem tudtok az ember halál utáni életéről. Azok, akik szándékosan figyelmen kívül hagyják ezt a témát, mint sokan a ti keresztyéneitek közül, pontosan azokhoz hasonlók, akiket ott az erdőben találtak, bár az ő ostobaságuk nem a tanulás hiányának köszönhető, hanem érzéki csalódásaiknak, illúzióiknak, melyek elhomályosítják az igazságot."

Ekkor valaki a Palladium közepén állva, kezében pálmaágat tartva,felkiáltott:"Magyarázd meg kérlek ezt a titkot. Az Isten képére teremtett ember hogyan változhat át gonosszá? Tudom, hogy a mennyei angyalok Isten képében vannak, a pokol angyalai pedig a gonosz képében, és hogy a kettő egymással ellentétes. Az egyik a bolondság formája, a másik a bölcsességé. Mondd meg hát, hogy az Isten képére teremtett ember hogyan mehet át a napfényből a sötétségbe és hogyan tagadhatja meg Istent és az örök életet?" - Erre a tanitbk sorban válaszoltak: először a pitagoreusok, aztán Szókratész követői, majd a többiek. De volt kőztük egy platonista, aki utolsónak szólt, az ő véleménye győzött.

"A saturnusi, vagy az aranykor emberei tudták és elismerték, hogy az életet Istentől kapják, és lévén, hogy a bölcsesség szívükbe és lelkükbe volt írva, látták az igazságot az igazság fényénél, és a jót önmagáért szerették. De ahogyan a későbbi korokban az emberifaj megtagadta azt a hitét, hogy minden szeretet és bölcsesség Istentől van, megszűnt az Isten bennük lakozása és többé nem tartották a közösséget Istennel és az angyalokkal. Belső értelmük eltorzult, ahelyett, hogy felnéztek volna Istenre, először kifelé tekintettek, a világra, végül pedig lefelé, magukra. De mivel Istent nem láthatja az elfordult és eltorzult értelem, az emberek elváltak tőle és a pokol vagy a gonosz eszközeivé váltak.

Ebből következik, hogy a világ első korszakaiban az emberek szívükben és lelkükben elismerték, hogy minden szeretetet és bölcsességet Istentől kapnak, mivel Isten bennük volt; és hogy pusztán tartályai voltak az Istentől kapott életnek, ezért Isten képmásainak, Isten fiainak és Istentől szülötteknek nevezik őket. De a későbbi korokban már nem ismerték el ezt az igazságot szívükben és lelkükben, hanem először bizonyos intellektuális hittel, majd egy fajta történeti hittel, végül pedig csak a szájukkal hitték. De ez már egyáltalán nem elismerés, hanem szívből való tagadás.

Szavaid megmutatták nekünk, milyenfajta bölcsesség uralkodik manapság a keresztyének között a földön. Bár tanultak Istenről az írott kijelentésből, mégsem tudják, mi a különbség az ember és az állat között. Vitatják, vajon él-e az ember a halál után, miként az állatok, vagy hogy: ahogy az állat nem él a halál után, úgy az ember sem. A lelki /spiritual/ világosság, amely megvilágosítja a mi értelmünket, számukra sűrű sötétség, az egyetlen világosságuk a világ természeti

Ezután megköszönték a két idegennek az elmondottakat és hogy eljöttek, és kérték őket, hogy számoljanak be testvéreiknek arról, amit hallottak. Az idegenek mondták, hogy igyekezni fognak meggyőzni testvéreiket az igazságról, hogy amennyiben minden kegyelmi jót és hitigazságot az Urnak tulajdonítanak és nem maguknak, úgy ők emberek, akik úton vannak afelé, hogy mennyei angyalokká váljanak.

693.II. Néhány hét mülva hangot hallottam a mennyből, mely így szólt: "Van egy másik, a Parnasszuson tartandó összejövetel, megmutatjuk neked az utat. Elmentem és mikor közelebb értem, láttam valakit a Helikon hegyen trombitával, mellyel meghirdette és egybehívta a találkozót. Láttam őket, ahogy feljöttek Athén városából és környékéről, köztük három embert, akik éppen akkor érkeztek a világból. Keresztyének voltak, az egyik egy pap, a másik politikus, a harmadik filozófus. Az úton különféle témákról beszélgettek, különösen bizonyos ókori bölcsekről. Az újonnan jötteknek azt mondták, hogy ha akarják, akkor tiszteletüket tehetik ezeknél a bölcseknél, mert õk örömmel beszélgetnek idegenekkel. Kérdezősködtek Demosthenesről, Diogenesről és Epikurosról, mire azt mondták nekik: "Demosthenes nincs itt, hanem Plátonnál van. Diogenesnek és tanítványainak lakóhelye a Helikon alatt van, mert ő megveti a világi dolgokat és csak a mennyeiekről gondolkodik. Epikuros a nyugati határon lakik és nincs kapcsolatban velünk, mert mi különbséget teszünk jó és gonosz vonzalmak között, mert hisszük, hogy a jóságok bölcsességgel párosulnak, a gonoszságok pedig hamissággal."

Mikor felmentek a Parnasszusra, néhány őr vizet hozott kristálypoharakban, így szólván: Ez a víz egy olyan forrásból való, melyet az ókori mítosz szerint Pegazus patája fakasztott és később a kilenc múzsának szentelték. Pegazus repülő lován a régiek az igazság megértését értették, mely a bölcsesség elnyerésének eszköze, patái a tapasztalatot jelentették, melyből a természetes intelligencia származik, a kilenc múzsa pedig mindenfajta ismeretet jelentett. Ezeket ma mítosznak nevezik, ám olyan összefüggések ezek, amelyek fennmaradtak a távoli antikvitásból." Ekkor azok, akik a három idegent kisérték, így szóltak:"Ne lepődjetek meg. Az őröket utasították arra, hogy ezt elmondják nektek, és az ebből a forrásból való ivás a bölcsesség elsajátitását jelenti, az igazságra és jóságra való tanítás által."

Ezután mindnyájan beléptek a Palladiumba, magukkal vitték a papot, a politikust és a filozófust. Ekkor az asztalnál ülő babérkoszorúsok azt kérdezték:" Mi újság a földön? - Azt felelték: "Egy ember /Swedenborg / azt állítja, hogy angyalokkal beszél és látja a szellemi világot olyan világosan, ahogyan a természeti világot. És erről a világról a következőket mondja:"Mindenki úgy él a halál után, ahogy a világban élt, lát, hall, beszél, ruhát visel, megéhezik, megszomjazik, eszik, iszik, élvezi a házasélet boldogságát, alszik, felébred és minden egyebet is úgy csinál, mint a világon. A szellemi világban vannak szárazföldek és tavak, hegyek és dombok, síkságok és völgyek, források és folyók, kertek és ligetek, paloták és házak, városok és falvak csakúgy, mint a természeti világban. Vannak iratok és könyvek, foglalkozások és szakmák, drágakövek, arany és ezüst. Valójában a szellemi világban minden megvan, sőt tökéletesebben, ami a természeti világban található. Az egyetlen különbség, hogy a szellemi világban minden dolog a szellemi Napból veszi eredetét, amely tiszta szeretet, míg a természeti világban minden a természeti napból származik, amely tiszta tüz, ennélfogva az előbbiek szellemiek, az utóbbiak pedig anyagiak. Egyszóval, az ember halála után tökéletesebb ember, mint a világon volt, mert ott anyagi testben volt, itt viszont szellemi testben van."

Ezt hallva az ókori bölcsek így szóltak: "Mit gondolnak erről azok, akik a főldön vannak?" - "Mi már tudjuk, hogy ez igaz - felelték az idegenek, - mert mi a szellemi világban vagyunk, és mindezt saját tapasztalataink megerősítik. De elmondjuk nektek, mit szólnak ehhez a földön."

Így szólt akkor a pap: "A mi rendünkhöz tartozók, amikor hallottak ezekről a dolgokról, azt mondták, hogy ezek látomások, kitalálások, vagy azt, hogy ez az ember hallucinációk áldozata lett. De végül azt mondták: higyjétek, ha akarjátok; a mi hitünk az, hogy az embernek halála után nincs teste az utolsó ítélet napjáig." Akkor azt kérdezték:"Nincsenek-e egyáltalán értelmes emberek, akik megtudnák győzni őket az igazságról, hogy az ember halála után úgy él, mint ember?" - "Vannak néhányan, akik emellett érvelnek, de nem tudják őket meggyőzni. Azzal érvelnek, hogy az egészséges észjárással ellenkezik annak feltételezése, hogy az ember az utolsó ítélet napjáig test nélküli lélek. Azt mondják: mert mi a lélek, hol van a lélek addig? Szélfuvallat, mely a légkörben lebeg, vagy a föld belsejébe rejtett valami lényeg? /entity /. Ádám, Éva és utódaik lelke hatezer éve a mindenségben röpdös, vagy a föld mélyébe zárva várja az utolsó ítéletet? Az ilyen lét nyomorúságosabb, mint a bilincsbe vert rabé. Ha ez az ember sorsa a halál után, jobb volna, ha nem embernek születik. Továbbá, azt feltételezni, hogy a lélek újra a természeti testbe öltöztethető volna, ellenkezik a józan ésszel. Ezt a testet felfalják a férgek, a patkányok vagy a halak. Az elporladt csontvázat új testbe lehet-e öltöztetni? Hogy lehet az oszló hullamaradványokat ősszegyűjteni és újraegyesíteni a hozzájuk tartozó lélekkel?" De az ellenkezők válasz nélkül hagyják ezeket a kérdéseket, hitvallásukon csüngve így szólnak: Értelmünket alárendeljük

a hitnek. A tetemeknek az utolsó ítéletkor való ősszegyűjtéséről azt mondják: ez a Mindenható munkája, - és a mindenhatóság említése minden ellenérvet elcsendesít. És akkor az értelemnek nincs helye, félreteszik vagy néha balgának bélyegzik. "

Ezt hallva így szóltak a görög bölcsek: "Ezek a lehetetlen érvek önmagukat rombolják le, és a világ mégis úgy áll, hogy nem tudnak szembesülni a józan ésszel. Mi lehet képtelenebb, mint az utolsó itéletrõl való jelenlegi nézetek? Mert azt hiszik, hogy a világegyetem el fog pusztulni és az égi csillagok a földre hullnak, amely sokkal kisebb, mint azok, és hogy az emberek teste, akár elporladt, konzervált vagy elrohadt, újra fog egyesülni lelkükkel. Mi, amikor a világon voltunk, logikai alapon hittünk a lélek halhatatlanságában és az elíziumi mezőket tartottuk a lelkek lakóhelyének, és amely lelkek könnyűek, mert szellemiek, mégis emberi formájúak."

Ezután a gyűlés a második idegenhez fordult, aki politikus volt. Ő megvallotta, hogy ő nem hitt a halál utáni életben, és úgy nézett ezekre az új állításokra mint kitalálásokra. "Meditációimban - mondta - azt szoktam mondani magamban: a lelkek hogyan lehetnek testek? A sírban az egész ember halott. Ha szeme, füle, szája a sirban van, hogyan lát, hall vagy beszél? Ha az emberből bármi is élne a halál után, az egy fantom lenne. Egy fantom hogy tudna enni, inni, ruházkodni vagy házasságban élni? Azonkívül pedig a fantomoknak, látszólagos alakjuk ellenére, nincs valóságos létük. Ilyeneket gondoltam a világon a halál utáni élet kérdéséről. Most azonban, mivel láttam és megérintettem mindent, az érzékeim meggyőznek arról, hogy olyan ember vagyok, mint amilyen a világon voltam. Semmi különbséget nem látok, kivéve, hogy az értelmem egészségesebb, úgyhogy gyakran szégyellem korábbi gondolataimat."

A filozófus többnyire ugyan azt mondta magáról, mint a politikus, csak annyiban különbözött, hogy hozzátette ezeket az új gondolatokat az ókori és modern hipotézisekből álló gyűjteményéhez.

A bölcsek elámultak, mikor ezeket hallották. A szokratészi iskola tagjai azt mondták, hogy ez az új információ a földről azt mutatja, hogy az emberek értelme milyen korlátozott, hogy a tévedés igazságként ragyog, és a bolond primitívség bölcsességként. Egyikük így szólt:"Milyen ostoba az emberek értelme mostanában. Ó, hogyha itt lettek volna Heraclitos és Democritos tanítványai, akik mindenen sírnak és nevetnek, sok nevetést és sírást kellene hallanunk!"

694. III. Kis idó múlva Athén városa felé néztem és onnan szokatlan kiáltást hallottam. Nevetésnek hangzott, de a nevetésbe méltatlankodás vegyült és szomorúság is, úgyhogy a végeredmény nem volt egységes. Mert a szellemi világban egy egyedi hang is mutathatja a különféle érzelmek keveredését. Megkérdeztem, hogy mi ez, és azt mondták:" Egy küldött három ember érkezését hirdette, a keresztyén világból. Azt mondja, hogy azzal a hittel jöttek, hogy az áldott és boldog életűeknek haláluk után teljes pihenésük lesz a munkától, és mivel az ügyintézés, hivatal és a különféle foglalkozások munkák, így ezektől felszabadulnak. A három idegen ott áll az ajtóban, hogy bebocsátást nyerjenek, ezért van a kiáltás. Már eldöntötték, hogy nem engedik be őket a Parnasszuson lévő Palladiumba, mint ahogy az előzőket, hanem csak a nagy előadóterembe. Ennek megfelelően néhány embert küldtek értük, hogy vezessék be őket, ahol majd elmondják a keresztyén világból való híreiket."

Én ekkor szellemben voltam, és a szellemi világban a távolság a vágyaink állapotától függ. Én pedig kívántam látni és hallani őket. És azonnal ott voltam és láttam őket, amint bevezették őket és hallottam, ahogy beszéltek. Az idősebbek vagy a bölcsebbek a terem oldalánál ültek, a többiek középen. Velük szemben emelvény volt és a tanácskozás fiatalabb tagjai a három idegent ünnepélyesen odakísérték

Amint csend lett, az idősebbek közül az egyik udvariasan megszólította az idegeneket, azt kérdezve:"Mi hír a földről?" Azt felelték:"Sokminden van, mondd meg, mi az, amire kiváncsi vagy." Az öreg azt mondta:"Mi hír a földről a mi világunkkal és a mennyel kapcsolatban?" Azt felelték: "Amikor ebbe a világba jöttünk, rögtön megtudtuk, hogy a mennyben vannak hivatalok, foglalkozások, szakmák, mesterségek, tanulmányok és mindenféle csodálatos munka, de régebben azt hittük, hogy miután belépünk a szellemi világba, örök nyugalmunk lesz a munkától." Az előljáró így válaszolt:"A munkától való örök nyugalom azt jelentette-e számotokra, hogy örökké ültök vagy feküsztök örök tételességben és belélegzitek, isszátok a mennyei gyönyörűséget?" "Valami ilyesmit gondoltunk" - mondta a három idegen kedvesen mosolyogva. "De mi öröm és boldogság van ebben a tétlenségben?" - mondták amazok. - "A tétlenségtől elfásul az értelem, ahelyett, hogy kitágulna, a tétlen ember eltompul inkább, mint felélénkül. Tegyük fel, hogy valakinek teljen tétlenségben kell ülnie lelógó kézzel és becsukott szemmel. Még ha az öröm légköre venné is körül, letargia szállna egész testére, tekintete eltompulna, feje elõrebillenne,mig egyfajta kómába esne. Az értelem készenléte az,

ami az egész testi rendszert feszesen és akcióképesen tartja. Az értelmet pedig a megfelelő foglalkozás és munka tartja éberen. Elmondom azért a mennyei újságot, hogy van ügyintézés, vannak tisztségek és vannak bíróságok, kisebbek, nagyobbak, ahogyan vannak gépi mesterségek és szakmák is." - A bíróságokról hallva a három idegen azt mondta:"Miért? A mennyben nem Isten inspirál és vezet mindenkit, és nem tudják-e ezért, hogy mi az igazságos és jogos? Mi szükség van akkor bírókra?" "Úgy van ezen a világon, ahogy a természeti világban"- felelt az elöljáró. "Hogy mi a jó és igaz, igazságos é méltányos, azt nem közvetlenül Istentől tanuljuk meg, hanem másoktól. Minden angyal, ahogy a földön minden jó ember, magától gondolja, mi az igaz, és teszi azt, ami jó. Ezek a gondolatok és cselekedetek többé-kevésbé tiszták, az angyal állapota szerint. Mert vannak az angyalok közt egyszerűbbek és vannak bölcsek, és a bölcsesség tiszte megítélni és eldönteni, mi a helyes, míg a butábbak tudatlanságukban kétségeskednek vagy tévednek. De ti újak vagytok ebben a világ

Erre néhány idősebb kíséretében elhagyták az előadótermet. Először egy nagy könyvtárba mentek, amely az ismeretek különböző ágai szerint volt felosztva. A három idegen látva a sok könyvet elcsodálkozott és így szólt:"Tehát könyvek is vannak ebben a világban? Honnan van pergamen és papír, honnan van tollatok és tintátok?"

"Ugy látjuk" - feleltek az öregek- " hogy az előző világban azt hittétek, hogy ez a világ üres lesz, lévén szellemi világ, mert azt gondoltátok, hogy minden tisztán szellemi és ezért anyagtalan, üres, sőt nem is létezik. De az igazság az, hogy van itt tömérdek szubsztanciális /lényegi/ dolog, lévén, hogy minden anyagi dolognak ez az eredete. ezért minden, ami a természeti világban létezik, beleértve

a könyveket és kéziratokat is, itt megvan tökéletes formájában." Mikor a három idegen látta a könyveket és mikor mondták nekik, hogy ez az anyagi könyvek eredete, megértették a szubsztanciális szó jelentését. Hogy még jobban meggyőződhessenek erről, az írnokok házába vitték őket, akik a város bölcseinek az írásait másolták. Szemügyre vették az írást és elcsodálkoztak, mikor látták, milyen szép, világos és elegáns. Ezután a múzeumokba, iskolákba és kollégiumokba vezették őket, majd azokra a helyekre, ahol az irodalmi sportokat tartották, melyeket egyenként helikoni, parnasszusi, athéni sportnak neveztek, és a múzsák vagy a forrás-szüzek sportjának. /Az utóbbit azért hívták így, mert a szüzek a tudomány szeretetét jelképezik és mindenki olyan mértékben intelligens, amennyire a tudományt szereti./ ezek a sportok szellemi gyakorlatok vagy ügyességi próbák. Azután végigvezették őket a városon az uralkodókhoz, a kormányhivatalnokokhoz, és az azok alá rendelt tisztségviselőkhöz. Az utóbbiak bevitték őket, hogy megtekintsék azt a csodálatos szellemi munkát, amit a kézművesek végeznek.

Mikor mindezt végignézték, az elöljáró újra beszélt velük a munkától való örök nyugalomról, melyet az áldottak élveznek a halál után. "Az örök nyugalom" - mondta - " nem tétlenség, mert a tétlenség bágyadtságot, az értelem és a test álmosságát okozza, és ez halál, nem élet, sokkal kevesebb, mint az örökélet, amit az angyalok élveznek. Az örök nyugalom elűzi a bágyadtságot és álmosságot és élteti az embert az értelem felemelése és lekötése által, és ez csak megfelelő és hasznos foglalatosság végzésével lehetséges. Az Úr az egész mennyet olyan színháznak tekinti, ahol a hasznosság a döntő, mindenki haszna alapján lesz angyal. A hasznosság gyönyörűsége hordozza angyalt, mint a hajót a kedvező áramlás, hogy élvezze az örök békét és nyugalmat. Ez a munkától való örök megnyugvás jelentése. Az, hogy az angyal az értelmének hasznos alkalmazása által frissebbé és élénkebbé válik, abból a tényből látszik nyilvánvalóan, hogy mindenki aszerint van ereje teljében és gyönyörködik házasságában, hogy mennyire szereti annak hasznát.

695. IV. A legtöbb ember, aki hisz a halál utáni életben, azt is hiszí, hogy a mennyben kizárólag kegyességi dolgok foglalják majd el minden gondolatát, minden szavuk imádság lesz, tekintetük és mozdulataik Isten tiszteletét fejezik majd ki, házuk az istentisztelet helye lesz, ők maguk pedig Isten papjai. De én állíthatom, hogy a vallásos dolgok nem foglalják le jobban az angyalok értelmét, mint a földön a vallásos emberekét. Az angyalok istentisztelete biztosan tisztább és mélyebb, a mennyben azonban a civil és racionális dolgok is virágzanak.

Egy nap a mennybe vittek és bevezettek egy bölcsekből álló közösségbe, akik az ókorban elméletben és gyakorlatban is kiemelkedtek. A mennyben voltak, mert hittek Istenben, majd.hittek az Úrban és szerették felebarátaikat, mint magukat. elmentem egy összejövetelükre és megkérdezték, honnan jöttem. Azt mondtam:"Testben vagyok a természeti világban, de szellememben a ti szellemi világotokban vagyok." Ezt hallva nagyon érdeklődők és kíváncsiak voltak:"Mit tudnak az emberek a világon a beáramlásról?" Akkor összeszedve mindent, amit hallottam vagy olvastam erről a témáról, azt feleltem:"Mostanáig semmit sem tudnak a szellemi világból a természeti világba való áramlásról, csak a természetnek a természeti tárgyakba való beáramlásáról tudnak. Például tudnak a nap fényének és hevének az állatokba, fákba, bokrokba való beáramlásáról, amely élteti őket, és a hidegnek beáramlásáról, mely ugyanezeknek halálát okozza. A fénynek a szembe áramlásáról, a hangnak a f ülbe, a szagnak az orrlyukakba áramlásáról, mely a látást, hallást és szaglást okozza

Továbbá a tudósok beszélnek a léleknek a testbe való áramlásáról, vagy a testnek a lélekbe, és erről megoszlanak a vélemények. Némelyek hisznek a léleknek a testbe való áramlásában, melyet alkalminak? neveznek, mert a testi érzékek fölötti eredményeket /észleléseket?/ idéz elõ. Mások a testnek a lélekbe való áramlásában hisznek, melyet fizikainak neveznek, mert a dolgok találnak rá az érzékekre és rajtuk keresztül a lélekre. Harmadsorban, vannak, akik a test és lélek együttes egymásbaáramlásában hisznek, melyet elóre megalkotott összhangnak neveznek. És mindnyájan hiszik, hogy a beáramlás természetes./természeti/ Némelyek úgy hiszik, hogy a lélek az éter egy részecskéje vagy cseppje; némelyek úgy hogy a lélek a hőnek vagy a fénynek egy kis része, szikrája; némelyek pedig azt hiszik, az agyba rejtett egység. Sőt, ezt a lelket szelleminek nevezik, de a szellemin pusztán természetit értenek. Semmit sem tudnak a szellemi világról és annak a természetibe való áramlásáról.

Így a természet szférájához kötik magukat, felszállnak és leszállnak, és magasan szárnyalnak benne, mint a sasok a levegőben. Olyanok, mint a szigetlakók, akik mit sem tudnak egy más országról; vagy mint a halak a folyóban, amelyek nem tudják, hogy a víz fölött levegő van. Amikor arról hallanak, hogy van egy másik világ, amely különbözik az övéktől, ahol angyalok és szellemek laknak, és hogy minden beáramlás az emberbe, mint a belső beáramlás a növényvilágba, ebből a világból való, ámulva állnak, mintha kísértetről szóló mesét vagy csillagászati képtelenséget hallgatnának.

A filozófusoktól eltekinteve az emberek csak olyan beáramlást ismernek, mint a bornak a pohárba, a húsnak és italnak a gyomorba, az íznek a nyelvbe, és a levegőnek a tüdőbe áramlása és így tovább. Amikor a szellemi világnak a természeti világba áramlásáról hallanak, így szőlnak:"Lehet, hogy így van, de mi haszna vagy előnye van erről tudni?" Ha egyáltalán alkalmuk van megvitatni, amit az ilyen beáramlásról hallottak, csak tréfálkoznak, játszanak vele, mint mutatványos a kavicsokkal."

Ezután a növényi élet csodáit ecseteltem nekik, a magból hogyan nõ ki és érik meg, mintha a föld tudná, hogyan táplálja, segítse eló a mag, a szár, az ágak, levelek, virágok, gyümölcsök és új magok növekedését. Ezek a jelenségek, lévén, hogy annyira ismerősek, nem számítanak csodának, pusztán a természet hatásainak. Mert semmi sem ismeretes a szellemi világról, amely működteti és mozgatja a dolgokat a természetben, mint ahogy az emberi értelem írányitja és működteti a test érzékeit és mozgásait. A természeti dolgok olyanok, mint a szellemi dolgok köpenye, hüvelye vagy takarója és arra szolgálnak, hogy a Teremtő Isten által tervezett eredményekett hozzák létre.

696. V. Egyszer azért imádkoztam az Úrhoz, hogy hadd beszélhessek Arisztotelész, Descartes és Leibnitz tanítványaival, hogy halljam az õ véleményüket a test és lélek kapcsolatáról. Miután imádkoztam, megjelent 9 személy, 3 Arisztotelész, 3 Descartes és 3 Leibnitz tanítvány; körülálltak, Arisztotelész tanítványai bal oldalon,Descartes-éi jobb oldalon, Zeibnitz-éi pedig mögöttük. Nagyon távol, távol egymástól is, megjelent három babérkoszorus férfi, akik maguk a nagy tanítók voltak, amint azt kijelentették nekem az égiek. Leibnitz mögött, palástja szegélyét tartva állt valaki, akiről azt mondták, hogy ő Wolff.

Mikor a kilenc ember találkozott, először udvasiasan üdvözölték egymást; de hirtelen lentről felemelkedett egy szellem, jobb kezében lámpást tartva, melyet meglóbált arcuk előtt. Erre ők ellenséges arckifejezéssel meredtek egymásra, mert elragadta őket a veszekedés és vitatkozás szenvedélye. Az arisztoteliánusok, akik iskolázottak voltak, így kezdték a vitát:” Nyilvánvaló, hogy van beáramlás a lélekbe az érzékeken keresztül, ahogy az ember az ajtón keresztül megy be a szobába és a lélek eszerint a beáramlás szerint gondolkodik. Amikor a szerelmes férfi meglátja menyasszonyát, szeme szikrázik és azon keresztül jut menyasszonya iránti szerelme lelkébe. Mikor a koldus egy zsák pénzt lát, minden érzéke felgerjed a látványra, az érzéseket a lelkéhez szállítják és a birtoklás vágyával izgatják. Mikor a hiú ember meghallja, hogy dicsérik, hegyezi a fülét, az pedig továbbküldi a hízelgést lelkébe. A testi érzékek olyanok, mint, az előszoba, egyedül rajtuk keresztül van bejárás a lélekhez. Ezek a példák és számtalan más péld a is arra a következtetésre mutatnak, hogy a beáramlás természetes vagy fizikai."

Descartes követői, akik feszült figyelemmel álltak, a következőket felelték:" Sajnos, külsőségekből, látszatból beszéltek! Nem a szem, hanem a lélek az, ami szereti a menyasszonyt; és a lélek az, ami vágyik a pénzre és gyönyörködik a hízelgésben, nem a szem vagy a fül. Az érzékelés, ami az érzést okozza, és az érzékelés nem a szem vagy a fül képessége, hanem a léleké. A gondolat és az akarat az, ami a nyelvet beszélteti és a kezeket munkára készteti; a gondolat és az akarat pedig a léleké. Így a lélek az, ami a testi érzékeket a látásra, hallásra, érzésre és megfigyelésre készteti. Ezek és sok más példa döntőek bárki számára, akinek értelme a testi érzékek fölé emelkedik; azt bizonyítják számára, hogy a beáramlás nem a testből a lélekbe történik, hanem a lélekből a testbe, ezt pedig mi alkalmi vagy szellemi beáramlásnak nevezzük."

Leibnitz három tanítványa, akik a többiek mögött álltak, így szóltak:" Meghallgattuk és egybevetettük a szembenálló érveket, és úgy találjuk, hogy mindkettőben van valami igazság, ezért ha beleegyeztek, mi majd eldöntjük a vitát."

Megkérdezték, hogyan, mire azt mondták:"Nincs a léleknek a testbe való áramlása, sem a testnek a lélekbe, hanem a léleknek és a testnek egy egybehangzó és pillanatnyi működése van, melyet egy híres tudós az előre megalkotott harmónia csodálatos nevével jelölt meg."

Erre újra megjelent a szellem a lámpással, amely most a bal kezében volt és meglóbálta a fejük mögött; ekkor mindannyiuk gondolatai összekeveredtek, ők pedig így kiáltottak fel:"Sem a lelkünk, sem a testünk nem tudja, melyiket fogadjuk el, döntsük el akkor a vitát sorshúzással." Vettek tehát három papírlapot, az egyikre "fizikai beáramlást" írtak, a másikra "szellemi beáramlást", a harmadikra pedig az "előre megalkotott harmóniát." Kalapba tették és kijelöltek valakit, hogy húzzon. Õ pedig belenyúlt és azt a papírt húzta ki, amire a "lelki beáramlás" volt írva. Akkor mindnyájan így szóltak, némelyek határozottan, mások vonakodva:"Ezt fogadjuk el, mert ez jött ki elsőnek." Egy angyal azonban hirtelen ott termett és azt mondta:"A lelki beáramlás nem véletlenül jött ki elsőnek, hanem terv szerint. Ti nem látjátok az igazságot, mert gondolataitok öszazekeveredtek; így az igazság maga ajánlkozik fel nektek, hogy elfogad játok.

69`7. VI. Egyszer láttam egy felhőt, nem messze tőlem, amely kis felhőkre volt osztva. Volt ezek közt világoskék és sötétszínű, láttam őket mintegy összeütközni egymással, fénysugarak repültek át rajtuk, melyek olykor éles kardoknak tűntek, máskor pedig törött kardoknak látszottak. Ezek a sugarak hol egymásnap ugrottak, hol meg visszahúzódtak, mint a harcosok. Az ily módon tarkított kis felhők láthatóan harcoltak egymással, de ez barátságos küzdelem volt.

Mivel a felhő nem volt nagy távolságra, alatta láthattam fiúkat, fiatal és öreg embereket, amint egy márványból készült házba lépnek, melynek volt alépítménye vagy porfírja. Közeledve egyikükhöz aki éppen befelé ment, azt kérdeztem: "Mi ez a ház?" Így válaszolt: "Ez egy iskola, ahol az ifjakat a bölcsességre tanítják." Akkor lélekben voltam, s így bementem velük.

Volt egy íróasztal szemben az ajtóval, középen padok, a szélén körben székek, a bejárat fölött pedig karzat. Az iróasztal azoknak a fiatalembereknek számára volt, akiknek válaszolniuk kellett a feltett kérdésekre, a padok a hallgatók számára, a székek oldalt pedig azoknak, akik a korábbi alkalmakon bölcsen válaszoltak, a karzat pedig azoknak az öregeknek, akik a választott bírák voltak. A karzat közepén emelvény volt, ahol az elnök ült, aki a kérdéseket tette fel a fiatal embereknek. Mikor összegyűltek, ez a férfi felkelt az emelvényről és így szólt: "Kérlek titeket, válaszoljatok éa vitassátok meg ezt a kérdést: Mi a lélek és mi tartozik hozzá?"

Akkor felálltak az erre a napra kiválasztott fiatal emberek. Öten voltak, az öregek mindjüket levizsgáztatták és kiemelkedően intelligensnek találták őket. Mindegyikük, mielőtt elfoglalta volna a pultot, opálszinü selyem tunikát öltött, virágokkal hímzett puha gyapjú köpenyt és körben zafírgombokkal díszített sapkát.

Az első,eképp felöltözött ifjú így szólt:" A lélek természete senkinek sem jelentetett ki a teremtés napja óta, olyan titok, melyet egyedül Isten ismer. Igaz, hogy bizonyos tudós emberek azt hitték, hogy felfedezték a dolgok kormányzásának a székhelyét az emberben. Ezt a nagyagy és a kisagy közötti tobozmirigybe tették, mert az egész embert az agy irányítja, ezt pedig a tobozmirigy. Ez tetszetős elméletnek látszott, de egy idő után elvetették.''

Akkor átadta tunikáját, köpenyét és sapkáját a második ifjúnak, aki átvette helyét a pultnál és a következőképen szólt: "Égen és földön senkisem tudja, hogy mi a lélek. Ismeretes, hogy az emberben lélek van, de hogy hol székel, az találgatás tárgya. A fejben kell lennie, mert ott gondolkodik az értelem és ott tervez az akarat.

A fej első részében vannak az érzékszervek és ezekhez a lélekből jön az élet, mely szintén a fejben székel. De hogy pontosan hol, azt nem merem mondani. Olykor azokkal értek egyet, akik az agy három ürege közé teszik, máskor azokkal, akik a barázdált részek közé teszik, vagy az agyféltekék velejébe, vagy máshová.

Nyomós érveket hoznak fel mindegyik vélemény alátámasztására. Például, a három agyüreg az állati lelkek tartálya, és az agyhoz tartozó különféle nyiroknedvek tartálya. A barázdált testek alkotják a velőt, melyen az idegek haladnak át; ezek által mindkét agyfélteke a gerincoszlopban folytatódik, ahonnan szétfutnak az ideg szálak, melyekkel az egész test át van szőve. A két félteke velőállománya az összes idegszál gyüjtóhelye, mely az egész ember alapját alkotja. A ... állomány tartalmazza az összes érző és mozgató idegrostvégződéseit. A "dura mater" a két agyfélteke takarója és kiterjed a szívre és a test érrendszere fölé is. Ami engem illet, egyik mellett sem tudok dönteni. Kérlek, döntsétek el ti, válsszátok, amelyik jobban tetszik.”

Következőnek a harmadik ifjú kapta a köpenyt, tunikát és sapkát és a következőket mondta: "Mit csináljak egy ilyen magasröptű kérdéssel? Az oldalt ülő bölcs emberekhez folyamodom. Valójában a legmagasabb ég angyalaihoz folyamodom, vajon van-e köztük, aki saját értelmének fényében fogalmat tud alkotni a lélekről. Mindazon-által én is, mint a többiek, sejtelmet tudok alkotni arról, hogy hol fészkel az emberben a lélek. Sejtésem szerint a szívben és a vérben lakik. Azént vélekedek így, mert a szív a vérrel a testet és a fejet is uralja, mert az aortán keresztül vért küld az egész testbe és a hajszálereken keresztül a fej minden részébe. Egyetemesen elfogadott, hogy a lélek a szívből származó vérrel táplálja az egész testet, és életet ad annak. A lélek és a szív ezért van oly gyakran együtt említve a Szentírásban. Vö.:''Szeresd az Istent teljes lelkedből és teljes szívedből" és "Isten új lelket és új szívet teremt az emberben /V Móz.6:5;10:12; 11:13; 26:16; Jer 32:41; Mt. " 22:37; Mk 12:30,33; Lk 10:27 és másutt/. Lev. 17:11,14 azt is mondja "a vér a hús lelke." - ezeknél a szavaknál a gyűlés néhány papi tagja részéről erőteljes helyeslés fejeződött ki."

Mikor visszaállt a rend, a negyedik felszólaló felment az emelvényre és így szólt:" Én is arra hajlok, hogy senki sincs, aki elég okos ahhoz, hogy megértse: mi a lélek, és hogy ezért a kérdés nem válaszolható meg. Mégis, ifjúságomtól fogva egyetértettem az ókoriakkat abban, hogy a lélek az egész emberben van és hogy hiábavaló dolog, hogy a modernek bármelylik helyre tegyék a székhelyét. Továbbá, a lélek szellemi szubsztancia, melynek sem kiterjedését, sem helyét nem lehet megmondani, csak lakóhelyét és betöltését. Mikor azt mondjuk: lélek, életet értünk; az élet pedig áthatja az egész embert, annak minden részét." -- Ezt a véleményt is kedvezően fogadták sokan a hallgatóság közül.

Következőnek az ötödik felszólaló állt fel és az alábbiakat mondta:" Én nem a lélek székhelyére vagyok kíváncsi, hanem egyből továbbmegyek a fő kérdéshez: Mi a lélek és mi tartozik hozzá? A lélekkel kapcsolatos általános elmélet az, hogy az az éter, a levegő vagy a szél természetének tiszta állaga az emberi ésszerűség létfontosságú alapja által lelkesítve. Mert azt mondják az ember halálakor, hogy kileheli lelkét vagy szellemét. Ezért feltételezik,hogy a lélek a halál után lehelet, melyben gondolkodó élet van. Mi más lehet a lélek? De ahogy mondtad, uram, ez a probléma nem haladja meg a megértést, hát kérlek és könyörgök neked, hogy tárd fel nekünk ezt az örök titkot."

.Erre az első padokban ülő vének mind az elnökre néztek, aki felvetette a problémát; ő pedig megértette, hogy azt kívánják, szálljon le az emelvényről és magyarázza meg a dolgot. Azonnal elhagyta a karzatot, átment a gyűlésen, felment az emelvényre és kezét kinyújtva így szólt:

"Figyeljetek, kérlek. Mindenki azt hiszi, hogy a lélek az ember legbensőbb és legtisztább lényege. De forma nélkül a lényeg merő elvonatkoztatás. A lélek bizonyosan forma, és én leírom ennek a formának a természetét. A szeretet és a bölcsesség minden származékának a formája ez ; ezek vonzalmak /indittatások/ és megértések. Ez a számtalan erzekeles és érzés egy olyan rendezett sor felé halad, mely egy tökéletes formát alkot. Így lehet nevezni, mert semmit sem lehet belőle elvenni, vagy hozzátenni anélkül, hogy el ne rontanánk ezt a formát. Az emberi lélek tehát ez a forma, melynek lényegét a szeretet és bölcsesség származékai alkotják; ezek elsősorban a lélekben vannak és ebből származóan a fejben és a testben.

A világon azt hittétek, hogy a szellemek és az angyalok az emberi szellemek és lelkek, melyek a szélhez vagy az éterhez hasonlitanak. Most azonban ti vagytok a szellemek és angyalok, és világosan látjátok, hogy valójóban és igazából emberek vagytok, akik a világban anyagi testben éltetek és gondolkodtatok. Nem az anyagi test volt az, ami élt és gondolkodott, hanem az abban a testben levő szellemi szubsztancia, ezt hívtátok léleknek, amelynek formáját nem ismer tétek, de amelyet most már láttok. Mindnyájan lelkek vagytok, akiknek halhatatlanságáról hallottatok, gondolkodtatok és annyit irtatok; és mert az Istentől való szeretet és bölcsesség formái vagytok, sosem halhattok meg. A lélek tehát az emberi forma, melynek tökéletessége azt kívánja, semmit se tegyenek hozzá és semmit se vegyenek el belőle .

Továbbá. a szellemi testnek ez a legbelsőbb formája. És mivel a külső formák lényegileg a legbelső formából származnak, ezért lelkek vagytok, ahogyan azt ti magatok és mi is látjuk. egyszóval, a lélek maga az ember, mert a lélek a legbelső ember, ezért formája teljesen és tökéletesen az emberi forma. Mégsem ez maga az élet, hanem az Istentől való élet edénye és így Isten lakóhelye . "

Akkor hazamentem; az iskola fölött most egy fényes felhő volt viaskodó fénysugarak nélkül. A felhő fényessége áthatolt a tetőn és megvilágította a falakat, ahol - ahogy mondták nekem - írások jelentek meg, köztük ez is: