A FÉLÉNK EGERECSKE


   Élt egyszer valamikor, talán nem is olyan régen, egy kis egércsalád, akik mindannyian igen, igen félénkek voltak. Egy kis papírzörgésre már úgy megijedtek, hogy hanyathomlok rohantak kifelé, habár a legjobb falatokban lehetett volna részük.
   De a legfélénkebb volt köztük a legkisebb fiacskájuk, Cinike. Bizony akár éhen is halhatott volna, ha nem adják a szájába a falatot.
   - Nem lesz jó így, kicsi fiam, mondta egy nap egérmama. Sohasem fogsz tudni megállni a saját lábadon, ha így folytatod. Végül is be kell látnod, van egyéb dolgom is, mint téged etetni. És meg kell szoknod, hogy önállóan tudj cselekedni.
   Sem többet, sem kevesebbet nem mondott ennél, hanem egyenesen belökte őt egy nagy éléskamrába.
   - Juj, de félek! - cincogta el magát a kis egérfiú. És alig mert körülnézni. Pedig annyi jó akadt ott, amennyit még életében sem látott.
   A zárt üveges befőtteken kívül, nagyszerű lekvárosfazék is akadt. Csakúgy könnyedén, levegősen volt letakarva. Nagyon könnyen hozzáférkőzhetett volna a kis egér.
   De amint orrocskáját felhúzta, mindenféle egyéb jószágokat is érzett.
   - A legfinomabb ementáli sajt - állapította meg magában. - És fokhagymás szalonna - kezdett táncolni a lába. - Füstölt oldalast is látott, hogy csakúgy csillogott a szeme tőle.    De mihaszna volt mindebből, ha nem mert egy lépést sem tenni. Mindent egyszerre szeretett volna lenyelni, de a félelemtől szinte megbénult a lába.    - Jó Istenem! - fohászkodott fel, ha most itt lenne egéranyukám és szájamba adná a falatot.
   Mingyárt utána eszébe jutottak a szavak, melyeket annyiszor hallott.
   Sohasem fogsz tudni megállni a saját lábadon. Önállónak kell lenned. Nem szabad annyira félni mindentől.
   Amint visszaemlékezett a szavakra, kissé bátrabb lett. Pár lépést tett előre. A fokhagymás-szalonna felé tartott. Közben nagyokat csettintett a nyelvével. A nagyszerű ízt már szájában érezte, hogy szinte összefutott a nyála tőle.
   Egyszerre bátornak érezte magát. Nagy lépésekkel sietett célja felé. Már-már elérte. Hanem...
   - Jaj, jaj, jaj, egéranyukám! - sikoltott egyszerre nagyot a kis egér.
   És szinte földbe gyökereztek lábai. Egyetlen lépést sem bírt tenni.
   Mintha két hatalmas szem villogott volna feléje. Zöldes fényt látott megcsillanni, úgy hogy még a cincogás is torkán akadt.
   - Jaj, Úristenem, a macska! - rémüldözött magában. Most végem van. És nagy félelmében még a lélegzete is elakadt.
   - Tessék megkönyörülni rajtam - suttogta olyan halkan, hogy igazán senki sem hallhatta meg.
   Úgy érezte, hogy könnyes mindkét szeme. Ő maga már alig látszott. A jó illatok már nem csiklandozták orrát. A finom ementáli szagot sem érezte a füstöltoldalast, fokhagymás-szalonnát nem kívánta. Csak annyit tudott, hogy két szem kíséri minden lépését. És csak attól remegett, hogy legkönyörtelenebb ellensége, a macska, mindgyárt bekapja.
   - Ne tessék bántani! - könyörgött. - Nem nyúlok semmihez! Csak az életemet hagyja meg.
   És a következő percben megpillantotta egérmamát.
   - Gyere gyorsan, kis fiam - kiáltotta. - Mariska éppen most keresi a babáját. Ide tart, mert eszébe jutott, hogy a kamrában felejtette. Nicsak, hiszen itt fekszik. Látod, hogyan villog a két szeme.
   - A macska - akarta rebegni a kis egér. De nagyon elszégyelte magát és nem mondta ki, mert attól félt hogy az egéranyukája kineveti, ha megmondja, hogy a babát macskának nézte és úgy félt tőle, hogy meghalt ijedtében.
   Most már hiába akart maradni.
   - Menjünk, menjünk - siettette egérmama.
   Éppen jókor hagyták el a kamrát, mert Mariska máris benyitott a babájáért. Cinike szinte elsírta magát.
   - Remélem, jól teleetted magad fiacskám - kérdezte egéranyuka, érzem, hogy nagyszerű szalonnaillatod van, - tette hozzá.
   - Igen - hagyta rá a kis egérfiúcska és csak magában szomorkodott, mert tudta, hogy ma már nem lát egy falatot sem.


Fel ...
Előző mese ...
Tartalom

(c)V e V a
2004