SWEDENBORG EMANUEL

AZ ISTENI GONDVISELÉS

 

 

Swedenborg 1764-ben írt Sapientia Angelica de Divina Providentia című művének angol nyelvű változatából készült nyersfordítás.

Budapest, 1986.

AZ ISTENI GONDVISELÉS

Az isteni Gondviselés az Úr isteni Szeretetének és Bölcsességének kormányzó megnyilvánulása.

1. Hogy megértsük az isteni Gondviselés természetét, és hogy a Gondviselés az Úr isteni Szeretetének és Bölcsességének kormányzó és irányító megnyilvánulása, fontos tudnunk, hogy eddig mit állapítottunk meg és magyaráztunk az isteni Szeretettel és Bölcsességgel kapcsolatosan az ezekkel a témákkal foglalkozó munka, az "Isteni Szeretetről és Bölcsességről" című könyv egyes fejezeteiben. A következő tételeket fektettük le:

- Az Úrban az isteni Szeretet elválaszthatatlan az isteni Bölesességtől, és az isteni Bölcsesség az isteni Szeretettől. /34-39.pont/

- Az isteni Szeretetnek és Bölcsességnek szükségszerűen benne kell LENNIE más teremtményekben, amelyek belőle teremtettek, és KI kell NYILVÁNÍTANIA / Esse, Existere / magát bennük. /47-51./

- Az Univerzumban mindent az isteni Szeretet és Bölcsesség teremtett. /52,53,151-156./

- Az Univerzumban minden az isteni Szeretet és Bölcsesség elfogadója. /55-60. /

- Az angyalok az Urat mint Napot látják; a melegség, ami belőle fakad: a szeretet; és a fény, ami belőle árad: a bölcsesség/83-88,89-92, 93-98,296-301./

- Az isteni Szeretet és Bölcsesség, ami az Úrbó, ered, egy./99-102./ - Az örökkévalóság Ura, aki Jehova., az Univerzumot és mindent, ami benne van, Önmagából teremtett, nem pedig semmiből./282-284,290-295./

Ezeket a tételeket az "Angyali bölcsesség az isteni Szeretetről és l Bölcsességről" c. munka tárgyalja.

2. Ezek a tények, ha összehasonlítjuk azokkal, amelyek ugyanebben a műben a teremtéssel kapcsolatosak, azt jelzik valójában, hogy az Úr isteni Szeretetének és Bölcsességének megnyilvánulása az, amit isteni Gondviselésnek nevezünk, de mivel ott a téma a teremtés volt, nem pedig a dolgok állapotának megőrzése teremtésük után," ami tulajdonkép- pen az Úr kormányzása - ezzel a témával most kell foglalkoznunk. A jelen írás az isteni Szeretet és Bölcsesség, vagy az isteni Jóság és Igazság egységének minden teremtett dologban való megőrzésével foglalkozik. A témát a következő sorrendben dolgozzuk fel:

I. Az Univerzum és minden, ami beletartozik, általában és egyedenként, az isteni Szeretetből teremtetett az isteni Bölcsesség segítségével.

II. Az isteni Szeretet és Bölcsesség együttesen fakad az Úrból.

III. Minden teremtett dologban megvan ennek az együttességnek egy bizonyos képmása.

IV. Az isteni Gondviselésnek megfelelően minden teremtett dolognak, egészében és részleteiben ilyen egységnek kell lennie; vagy ha nem ilyen, ilyenné kell tenni.

V. A szeretet jóvolta nem jó, hacsak nem kapcsolódik össze a bölcsesség igazságával; és a bölcsesség igazsága nem igazság, hacsak nem kapcsolódik össze a szeretet jóságával.

VI. A szeretet jósága, ha nem kapcsolódik össze a bölcsesség igazságával, nem valódi, hanem látszólagos jó; és a bölcsesség igazsága, ha nem kapcsolódik össze a szeretet jóságával, nem valódi, hanem látszólagos igazság.

VII. Az Úr nem engedi, hogy bármi szétválasztva legyen; és ezért bárminek vagy a jóban és ugyanakkor az igazságban kell lennie, vagy a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban.

VIII. Bárminek, ami a jóságban és ugyanakkor az igazságban van, valódi léte van; és bárminek, ami a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban van, nincs valódi léte.

IX. Az Úr isteni Gondviselése a gonoszt és a hamisságot arra használja fel, hogy kimunkálja az egyensúlyt, az összekapcsolódást és a megtisztulást, és így a jóság és igazság egyesülését másokban, más dolgokban.

3. I. Az Univerzum és minden, amit az egyetemesen és egyedenként tartalmaz, az isteni Szeretetből teremtetett az isteni Bölcsesség segítségével.

Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában megmutattuk, hogy az örökkévaló Úr, aki maga Jehova, az Ő alapvetően fennálló isteni Szeretetében és Bölcsességében létezik, és hogy Ő az Univerzumot és mindent, ami benne van, Önmagából teremtett. Ebből következik, hogy az Univerzum általában és egyedenként az isteni Szeretetből teremtetett az isteni Bölcsesség segítségével. Ugyanebben a munkában az is megmutatkozik, hogy a szeretet bölcsesség nélkül semmit nem tud tökéletesen végrehajtani, sem a bölcsesség szeretet nélkül. Mert a szeretet bölcsesség nélkül, vagy az akarat értelem nélkül nem tud gondolkodni, sőt látni, érezni és beszélni sem; és ezért a szeretet bölcsesség nélkül, vagy az akarat értelem nélkül semmit nem tud véghezvinni. Hasonlóképpen a bölcsesség szeretet nélkül, vagy az értelem akarat nélkül nem tud gondolkodni, látni, érezni, sem beszélni, és ezért a bölcsesség szeretet nélkül, vagy az értelem akarat nélkül semmit nem tud tenni, mert ha a szeretet megszűnne, az akarat nem tevékenykedne többet, és így nem lehetne cselekedet. Mivel ez igaz az ember cselekedeteire, sokkal inkább igaz Istenre nézve, - aki maga a Szeretet és maga a Bölcsesség, - amikor alkotta, elkészítette az Univerzumot és mindent, ami benne van. Az, hogy az Univerzum, mindennel együtt, amit egyetemesen és egyedenként tartalmaz, az isteni Szeretetből teremtetett az isteni Bölcsesség által, megerősithető a világ minden látható dolga segítségével. Vegyünk bármilyen kiválasztott tárgyat és értelmesen vizsgáljuk meg, és meg fogunk győződni erről. Vegyünk egy fát vagy a magvát, gyümölcsét, virágát vagy levelét; szedjük össze minden bölcsességünket, vizsgáljuk meg a tárgyat egy jó mikroszkóppal ,-és csodálatos dolgokat fogunk látni; és a belső formák, amelyeket nem láthatunk, még csodálatosabbak. Figyeljük meg a fokozatos fejlődést, ahogyan a fa kinő a magból, amíg létre jön az új mag; és nézzük meg, nincs-e minden lépésnél egy állandó erőfeszítés a faj fenntartására; mert a folyamat vége, ami felé halad, a mag, amiben az újratermelés ereje újra létezik.

Ha ezután hajlandók vagyunk szellemiekben is gondolkodni / és meg tudjuk tenni, ha akarjuk/, ebben az erőben bölcsesség mutatkozik meg, és ha a gondolkodásunk megfe1e1ően szellemi, meg fogjuk látni, hogy ez az erő se nem a magtól magától, se nem a világ napjától van, amely tiszta tűz, hanem Istentől, az Alkotótól van a magban, akinek a bölesessége végtelen; és hogy nem csak a teremtéskor volt a magban, ha nem utána is benne marad, mert a megőrzés, konzerválás örökös teremtés, mint ahogy a fennmaradás szakadatlan létezés. Ha elvennénk ezt az erőt, olyan lenne, mintha a cselekvésből elvennénk az akaratot, amikor is a munkálkodás abbamaradna, vagy mintha elvennénk a beszédből a gondolatot, amitől a beszéd megszűnne; vagy mintha elvennénk a mozgásbó, az erőfeszítést, amitől a mozgás elenyészne; egyszóval, ha bármilyen okozatbó, el akarnánk venni az okot, az előbbi elenyészne, és így tovább. Valójában minden teremtett dolog fel van ruházva erővel, azonban semmilyen energiát sem maga a dolog gerjeszt magában, hanem Tőle származik, aki adományozza. Figyeljünk meg bármilyen természetes dolgot, mint például egy selyemhernyót, egy méhet vagy bármely kis teremtményt. Először nézzük meg természetesen, aztán értelmileg, és végül szellemileg: ha tényleg mélyen bele tudunk gondolni, meg fogunk döbbenni mindattól, amit látunk; és ha odafigyelünk a bölcsesség hangjára, amely bensőnkben beszél, ámulattal fogjuk mondani: "Ki nem látja, hogy az Isteni van ezekben a dolgokban? Hiszen ez mind az isteni Bölcsesség műve ! " Még inkább ez lesz a helyzet, ha figyelembe vesszük azt a módot, ahogyan minden teremtett dolog fokozatosan fejlődik egészen az emberig, és az embertől visszatér a Teremtőig, akitől valamennyien erednek; és ha megfigyeljük, ahogyan minden dolog kölcsönös kapcsolata - és ha ezt már elhittük - a fennmaradásuk is függ a Teremtő és az ember egységétől. A következő oldalakon meglátjuk, hogy mindent az isteni Szeretet teremtett, de mindig az isteni Bölcsesség segítségével.

4. II. Az isteni Szeretet és Bölcsesség egységesen az Úrból ered.

Ez szintén magától értetődő abból, amit az "Isteni Szeretetről és Bölcsességről" szóló mű kifejt, különösen a következő állitásokból:

- A LÉTEZÉS és MEGNYILVÁNULÁS / Esse, Existere / az Isten-emberben különbözőek és mégis egyek /14-17./

- Az Úrban végtelen dolgok vannak, amelyek különbözőek és mégis egyek. /17-22. /

- Az isteni Szeretet elválaszthatatlan az isteni Bölcsességtől, és az isteni Bölcsesség az isteni Szeretettől /34-39·l

- A szeretet semmit nem tud bevégezni, hacsak nem kapcsolódik össze a bölcsességgel /401-403./

- A szellemi melegség és fény, mivel az Úrbó1 ered, mint egy Napból, egységes, mint az Ő isteni Szeretete és Bölcsessége /99-l02./

Ezeknek az állításoknak az említett munkában levő magyarázatából egyértelmű a fenti tétel igazsága. De minthogy nem ismeretes, miként tud két egymástól különböző dolog egyként hatni, itt el szeretném magyarázni, hogy nem létezhet egység forma nélkül, hanem maga a forma alkotja az egységet; következőleg pedig, hogy a forma hozzájárul az egység tökéletességéhez, minthogy az azt alkotó dolgok önmagukban különbőzőek, mégis egyesítettek a formában.

Nem létezhet egység /unit/ forma nélkül, mert maga a forma alkotja az egységet.

Mindenki, aki komolyan belegondol, világosan láthatja, hogy nem létezhet egység forma nélkül, és ha egyáltalán létezik egy egység: kell, hogy formája legyen, mert mindennek a formájából ered a természete, megnyilvánulásai, állapotváltozásai, egyebekhez való viszonyulásai és hasonlók; és ezért bármire, aminek nincs formája, képtelenség, hogy hasson valami, ami viszont azonos a nem-létezéssel. A forma az, ami ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. És mivel egy forma minden összetevője - ha a forma tökéletes - kapcsolatban van egymással, mint egy lánc szemei, a forma maga alkotja az egységet, tehát a dolgot, amiről a minősége, állapota, tevékenysége vagy bármi más - formája tökéletességének mértéke szerint - megállapítható.

Minden tárgy, ami a világon látható, ilyen egység, és így van ez minden láthatatlannal: is, legyen az a természet rejtett zugaiban, vagy a szellemi világban. Az ember is ilyen egység, és az emberi társadalom is. Ilyen az Eklézsia és az egész angyalok lakta Menny Isten szemében. Egyszóval: a teremtett Mindenség is ilyen egység, nemcsak egészében véve, hanem alkotóelemeiben is.

Azért, hogy mindennek, egészében véve és részleteiben is alakja legyen, szükséges, hogy az, Aki teremtette őket, maga A Forma legyen, és hogy minden formába teremtett dolog magától a Formától származzon. Ezért ez az, amit kifejtettünk az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában, nevezetesen:

- Az isteni Szeretet és Bölcsesség konkrét létező, és alakja van /40-43. /

- Az isteni Szeretet és Bölcsesség az abszolút létező és forma, így az egyedüli valóság /44-46. /

- Az isteni Szeretet és Bölcsesség egyek az Úrban /14-22./ - Ezek egyként áradnak az Úrból /99-102./ és máshol is.

A forma hozzájárul az egység tökéletességéhez aszerint, amennyire a forma alkotóelemei egyedenként különböznek egymástól, bár mégis egyesítettek.

Ezt nehéz fölfogni az értelem számára, hacsak nem könnyíti meg valami, mert úgy tűnik fel, mintha a forma már képezhetne egységet csak összetevőinek hasonlósága által. Erről a dologról eddig már többször beszéltem az angyalokkal, akik azt mondták, hogy ez egy titok, amit közülük a bölcsek világosan megértenek, a kevésbé bölcsek viszont nehezen. Az viszont tény, hogy a forma tökéletesebb annak függvényében, ahogy összetevői egyedileg különbözőek és mégis mind a maga módján összeköttetésben van a többivel. Ők megerősítették ezt a Menny különböző közösségeire, csoportjaira utalva, amelyek, ha összességében nézzük őket, a menny alakzatát alkotják, és utaltak minden közösség egyes angyalaira is, minthogy egy közösség alakzata is tökéletesebb saját részleteinél, mivel minden angyal egyénisége kiteljesedik és így tökéletesen szabad; és mintegy önmagából szereti társait, saját vonzalmából, akaratából fakadóan.

Ennek. példázására említették a jóság és igazság frigyét, azt mutatva meg, hogy minél világosabban elkülönülnek ezek egymástól, annál tökéletesebben tudnak egyesülni; ugyanez áll a szeretetre és bölcsességre. Még azt is mondták, hogy ami nem különböző, az zavaros, és ez idézi e1ő az alakzat minden tökéletlenségét.

De azt is bizonyították, hogy két teljesen különböző dolog hogyan egyesül s alkot egyet, azzal, hogy több dologra utaltak. Különösen azokra, amelyek az emberben vannak, akiben megszámlálhatatlan különálló, és mégis egyesített dolog van. Különállóak külsejükben, de egyesítettek az őket rögzitó kötelékek miatt. Hasonlóképpen megmutatták azt is, hogy ugyanez a helyzet a szeretettel és minden alkotóelemével, valamint a bölcsességgel és minden alkotóelemével is, amelyek közül mindet állandóan mint egyet érzékeljük. Ezekről a dolgokról több is látható az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában /14-22./, és a Menny és Pokol cimű műben /56,489./ Ezeket a témákat azért említettem meg, mert az angyali bölcsességhez tartoznak.

5.III. Ennek az egységnek valamilyen képmása minden teremtett dologban benne van.

Az a tény, hogy az isteni Szeretetnek és Bölcsességnek,-amelyek az Úrban egyek és amelyek belőle egyként származnak - egy bizonyos képmása benne van minden teremtett dologban, megérthető abból, amit végig az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben kifejtve találunk, különösen a 47-51,55-60,282-284,290-295,313-318,319-326,349-357-ig terjedő pontokban. Ott megmutatkozik, hogy az Isteni minden teremtett dologban benne van, mert Isten, a Teremtő, aki maga az örökkévaló Úr, a szellemi világ Napját Önmagából hozta létre, és ennek a Napnak a segítségével teremtett mindent az Univerzumbankezésképp: ez a Nap, amely az Úrból van és amelyben az Úr lakozik, nemcsak az első, hanem az egyetlen létező is, amelyből minden más ered. Abból, hogy ez az egyetlen létezó, következik, hogy jelen van minden teremtett dologban, viszont végtelen változatossággalt a dogok rendeltetése szerint.

Nos, abból, hogy az isteni Szeretet és Bölcsesség az Úrban van, és az isteni tűz és ragyogás Belőle van a Napban, és a szellemi melegség és fény ebből a Napból ered, és ezek közül a párok közül mind voltaképpen egy, az következik, hogy ennek az egységnek valamilyen képmása benne van minden teremtett dologban. ezért van. az, hogy az Univerzumban minden kapcsolatban van a jósággal és igazsággal és valójában azok egységével. Vagy - ami ezzel egyenértékű - hogy az Univerzumban minden kapcsolatban van a szeretettel és bölcsességgel és a kettő egységével, mert a jó elválaszthatatlan a szeretettől, és az igazság a bölcsességtől, mert mindent jónak hívunk, ami a szeretet része, és mindent igaznak nevezünk, ami a bölcsesség része. A tényt, hogy ezek egysége minden teremtett dologban megvan, megérthetjük a következőkből.

6. Sokan elismerik, hogy van egy Egyetlen Létező, amely maga az őslétező is /substance/ amiből minden származik; de ennek a létezőnek a természetét nem ismerjük. Olyan egyszerűnek hisszük, hogy annál egyszerűbb már semmi nem lehet. Úgy hisszük, hogy talán összehasonlítható egy ponttal, aminek nincs kiterjedése, és hogy végtelenül sok ilyen pontból keletkeztek a térbeli formák. Ez azonban tévedés, ami a térről való elképzeléseinkből fakad, mert úgy tűnik, ez az elképzelés alátámasztja ilyen pontok létezését. Az igazság viszont az, hogy minél egyszerűbb valami, annál teljesebb és befejezettebb is. Ezért van az, hogy minél lényegre törőbben vizsgálunk egy tárgyat, annál csodálatosabbak, tökéletesebbek és szebbek a dolgok, amelyeket látunk bennük; és ezért az őslétező mindenek között a legcsodálatosabb, legtökéletesebb és legszebb valóság hordozója. Ez így van, mert az őslé tező a szellemi Naptól származik, amely - mint feljebb már elmondtuk - az Úrtól ered, és az Ő lakhelye. Így ez a Nap maga az egyedüli létező és mivel nem a térben áll fenn: minden mindenekben, és benne van a teremtett Mindenség legnagyobb és legkisebb dolgaiban. Abból, hogy ez a Nap az egyedüli és ősi létező, amelyből minden dolog létezése ered, az következik, hogy ebben a létezőben végtelenül több dolog van, mint amennyi a belőle származó létezőkből látható, s amelyeket másodlagos létezőknek, végső alakjukban .pedig anyagnak nevezünk. Ez a sokféle dolog, amely az őslétezőben van, nem látható az anyagban, mert abból a Napból származik le kétféle fokozaton keresztül, melyek miatt minden fajta tökéletesség csökken. ennélfogva, amint fentebb mondottuk, minél alaposabban vizsgálunk meg valamit, annál csodálatosabb, tökéletesebb és szebb dolgokat látunk benne. ezeket azért említettük, hogy megmutassuk, az Isteni valamilyen hasonmása jelen van minden teremtett dologban. Ez viszont egyre kevésbé nyilvánvaló, ahogyan végigkövetjük a különböző fokozatokat, és még kevésbé abban az esetben, ha a lejjebb lévő fokozat elkülönítve, elzárva a felsőbbtől, az anyag börtönébe van zárva. De ezek a dolgok bizonyára homályosnak tűnnek, hacsak nem olvastuk el és értettük meg az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műnek a szellemi Nappal /83-172./, a fokozatokkal /173-281. /, és a Mindenség teremtésével /232-357. / foglalkozó részeit.

7.IV. Az isteni Gondivselés értelmében minden teremtett dolognak, egészében és részleteiben is ilyen egységnek kell lennie; vagy ha nem az, ilyenné kell tenni:

Azaz minden teremtett dologban kell lennie valaminek az isteni Szeretetből és ugyanakkor az isteni Bölcsességből; vagy más szavakkal, hogy minden teremtett dologban kell lennie jónak és igazságnak, vagy a jó és igaz együttesének. Mivel a jó elválaszthatatlan a szeretettől, és az igazság a bölcsességtől, amint fentebb mondottuk /5./, a következő oldalakon végig a jóság és igazság kifejezéseket, mint a szeretet és bölcsesség megfelelőit fogjuk használni; és a jó és igazság frigyét, mint a szeretet és bölcsesség egységének megfelelőjét.

8. Az előzőekben leírtakból nyilvánvaló, hogy mindenben, amit az Úr teremtett, ott van az isteni Szeretet és Bölcsesság valamilyen hasonmása , amelyek az Úrban egyek, és amelyek egyként erednek belőle. Most még valamit el kell mondani, különösen, ami ezt az azonosságot vagy egységet illeti, amit a jóság és igazság frigyének hívnak.

I. Ez a frigy Magában az Úrban létezik, mert, ahogy feljebb már megállapítottuk, az isteni Szeretet és Bölcsesség az Úrban egyek.

II. Ez a frigy az Úrtól származik, mert mindenben, ami Tőle ered, a szeretet és bölcsesség teljesen egyesítetten van meg; ez a kettő az Úrtól, mint Naptól ered; az isteni Szeretet mint melegség, az

isteni Bölcsesség mint fény.

III. Az angyalok külön-külön veszik át ezeket az Úrtól, de az Úr egyesíti bennük ezt a kettőt. Az Eklézsia tagjaival is ez a helyzet.

IV. Az Igében azért hívják az Urat vőlegénynek és férjnek, a Mennyet és az Eklézsiát pedig menyasszonynak és feleségnek, mert Ő árasztja ki egyesített szeretetét és bölcsességét a Menny angyalaira

és az Eklézsia tagjaira, és mert az angyalok és az emberek azok, akik elf ogad ják azt.

V. Ezért mindaddig, amíg az egység, vagy másképp mondva a jóságnak és igazságnak ez a frigye jelen van a Mennyben és az Eklézsiában általában, valamint a Menny egy angyalában és az Eklézsia egy tagjában külön-külön, addig mindannyian az Úr képe és hasonlatossága; mivel a jóság és igazság egyek az Úrban, és va1ójában az Úr a Jóság és Igazság.

VI. A szeretet és bölcsesség a Mennyben és az Eklézsiában általában, valamint a Menny egy angyalában és az Egyház egy tagjában egyénileg egyek, amikor az akarat és értelem, vagy a jóság és igazság egyek; vagy, ami ezzel egyenértékű, amikor a könyörületeség és a hit egyesül; vagy, ami más szavakkal ugyanez, amikor az Ige tanítása és a vele összhangban levő élet egyesül.

VII. Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában kifejtjük, hogyan egyesül ez a kettő az emberben és mindenben, ami hozzá tartozik, az V. részben a 353-432-ig terjedő pontokban., ahol

az ember teremtését és különösen az akarat és értelem összefüggését tárgyaljuk a szívvel és tüdőkkel.

9. A következő oldalakon kifejtjük, hogyan egyesül ez a kettő az embernél alacsonyabb rendű és a rajta kívül eső dolgokban, az állatés növényvilágban. De először le kell szögeznünk három tételt.

1/ Mint az Úr első teremtési tette, a jó és igazság frigye megvolt a mindenségben és annak minden részében.

2/ Ez a frigy az emberben megsemmisült a teremtés után.

3/ Az isteni Gondviselés értelmében, amit így szétválasztottak, azt újra egyesíteni kell, és a jóság és igazság frigyét helyre kell állítani.

Mivel az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában ezt a három tételt teljesen megalapoztuk, a további bizonyítás szükségtelen. Emellett bárki indokolt módon következtethet arra, hogy mivel a teremtéstől fogva létezett minden teremtett dologban a jóság és igazság frigye, és mivel a későbbiekben ez a frigy feloszlott, az Úr folyamatosan munkálkodik annak helyreállításán. Következésképp, hogy ez a helyreállítás és azon keresztül a teremtett Mindenség egyesítése az Úrral az emberen keresztül az isteni Gondviselés célja.

10. V. A szeretet jóvolta nem igazán jó, hacsak nem., egyesül a bölcsesség igazságával és a bölcsesség igazsága nem valódi gazság, hacsak nem egyesül a szeretet jóságával.

A jónak és az igazságnak ez a tulajdonsága az eredetéből fakad. A jó forrása az Úrban van, az igazságé szintén; mert az Úr maga a Jóság és maga az Igazság, és ez a kettő Benne egy. Ezért van az, hogy a jóság a Menny angyalaiban és a földi emberekben nem igazán jó, csak addig, amíg egységben van az igazsággal; és az igazság sem valódi igazság, csak amíg összeforr a jósággal. Jól tudjuk, hogy minden jóság és minden igazság az Úrt61 jön, ennélfogva abból, hogy a jóság egyet jelent az igazsággal, válamint az igazság a jósággal, az következik, hogy ahhoz, hogy a jó igazán jó és az igazság valódi igazság legyen, egyesülniük kell abban, aki az Úrtól átveszi őket, azaz a Menny egy angyalában vagy egy földi emberben.

11. Valóban tudjuk, hogy az Univerzumban minden kapcsolatban áll a jósággal és igazsággal, mert a jó által értjük meg, hogy mi az, ami a szeretettel összefüggve egyetemesen átölel és magába foglal mindent, és az igazság által értjük meg azt, ami a bölcsességgel összefüggésben átölel és magába foglal mindent. De mindez ideig nem tudtuk, hogy nincs olyasmi, hogy jóság, elválasztva az igazságtól, és nincs olyan, hogy igazság, elválasztva a jóságtól. Valóban úgy látszik, hogy jóság tud létezni igazság nélkül és igazság jóság nélkül, de ez nem így van, mert a szeretet, amelynek megnyilvánulásait jóságnak nevezzük, a dolgok létezése; a bölcsesség pedig, amelynek megnyilvánulásait igazságoknak nevezzük, a dolgoknak ebből a létezésből való Megnyilvánulása, amint ezt az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben is láthatjuk /14-16./ Ezért, mivel nincs Létezés Megnyilvánulás nélkül és Megnyilvánulás sincs Létezés nélkül, így nincs jó igazság nélkül és igazság sincs jó nélkül. Vegyük mégegyszer: mi lehet jó, ha nincs kapcsolatban valamivel? Nevezhetjük jónak, ha nem okoz semmit és nem is észleljük? Amiben jóság van, az érzéseket idéz elő, igy észleljük és megérezzük, s összekapcsolódik az igazsággal, mert kapcsolatban van az értelemmel. Ha bárkinek egyszerűen a jóról beszélünk, anélkül, hogy elmondanánk, hogy ez vagy az jó, jelentene számára egyáltalán valamit ez a szó? De ha ezt vagy azt azonosítjuk a ''jó" fogalmával, a szó valódi jelentést kap. Nos, ekkor ezt a dolgot csupán az értelmünkben azonosítjuk a "jó"-va1 és az értelemben minden kapcsolatban áll az igazsággal. Ugyanez a helyzet az akarattal. Akarni valamit anélkül, hogy tudnánk, érzékelnénk vagy gondolnánk valamit arról, amit akarunk, a semmivel egyenlő, de ha ez az akarat mindezekkel egyesül, lesz belőle valami. Minden akarás a szeretet egy tulajdonsága és kapcsolatban áll a jósággal; és minden ismeret, érzékelés és gondolat az értelem tulajdonsága és kapcsolatban áll az igazsággal: ennélfogva nyilvánvaló, hogy az akarat önmagában semmit nem ér, de ezt vagy azt akarni már jelent valamit. Ugyanez áll minden gyakorlati tettre, mert egy tett az egy "jó", ha a jóság nem irányul valami felé, amivel azonosíthatjuk, akkor már nem tett, ezért semmi. A tett az értelemben nyer meghatározást. Ami pedig az értelemből jön és egyesül vagy öszszekapcso1ódik a gyakorlattal, az kapcsolódik az igazsághoz is; és ebből kapja a tett a minőségét.

Ebből a néhány megjegyzésből nyilvánvaló, hogy a jóság igazság nélkül és az igazság a "jó" nélkül semmi. Megállapítottuk már, hogy a jó az igazsággal együtt, valamint az igazság a jóval együtt gyakorlati valóságok; következésképp a gonoszság a hamissággal együtt, valamint a hamisság a gonoszsággal együtt semmi valóságost nem jelent, mert az utóbbiak az előbbiek ellentétei, az ellentét pedig megsemmisít, ebben az esetben a gyakorlati valóságot semmisíti meg. De ezzel kapcsolatban még többet mondunk később.

12. Figyeljük meg, hogy jelen van az egyesült jóság és igazság az okban és ugyancsak az okból fakadó okozatban. Ez az egyesült jóság és igazság az okban az akarat és értelem frigye, vagy a szeretet és bölcsesség frigye. Mindenben ott van, amit az ember akar és gondol és ebbő1 kifolyólag, amit végrehajt és eltervez. Ez a frigy belép az okozatba és létrehozza azt. Azonban az okozat létrehozásában úgy tünik fel a jóság és igazság, mintha különállóak lennének, mert ami egyidejűleg létezik, egymás után következ5 dolgokat hoz létre. Például: amíg az ember akaratát és gondolatait foglalkoztatja a táplálék, öltözködés, a háza, üzleti ügyek és munka, vagy társadalmi érintkezés, először egyidejűleg akar és gondolkodik, avagy visz véghez illetve eltervez valamit; de amint ezeket a törekvéseket áttette a gyakorlatba és ezzel létrehozta az okozatot, akkor már az egyik követi a másikat, bár akaratában és gondolataiban továbbra. is együtt vannak. Ezekben az okozatokban a tettek kapcsolatban állnak a szeretettel és jósággal, mint a tettek mikéntje kapcsolatban áll az értelemmel és igazsággal. Ezeket az általános igazságokat bárki megerősítheti egyedi példákkal, ha tisztán látja, mi kapcsolódik a szeretet jóságához és mi kapcsolódik a bölcsesség igazságához, és hogy ez a kapcsolat hogyan létezik az okban és hogyan az okozatban.

13. Már többször leszögeztük, hogy a szeretet az ember élete. Ez nem a bölcsességtől elválasztott szeretetet, vagy az igazságtól elválaszott jóságot jelenti az okban, mert a szeretet önmagában, vagy a jóság önmagában nem létezik, és ezért az a szeretet, ami az ember legbelső életét képezi, - s amely az Úrtól jön - voltaképpen a bölcsességge1 egyesült szeretet. Sőt, az a szeretet, ami az ember életét alkotja, - már amennyire az ember képes azt elfogadni - nincs elválasztva a bölcsességtől, és nem az okban van, hanem az okozatban:

mert a szeretetnek nincs értelme azok nélkül a tulajdonságok nélkül, amelyek hozzá tartoznak, és ezek a tulajdonságok alkotják a bölcsességet; tulajdonság és bölcsesség pedig csak akkor tud létezni, ha a Létezőtől származik, aki a szeretet. Ennélfogva ez a kettő egy. Ugyanez a helyzet a jósággal és igazsággal. Nos, mivel az igazság a jóságból keletkezik, ahogyan a bölcsesség a szeretetből, így mindkettőt csak együttvéve hivjuk szeretetnek vagy jóságnak; mert a bölcsesség a szeretet formája, az igazság pedig a jóság formája, mert minden tulajdonság a formából ered, nem más forrásból. E megfontolások alapján most már látható, hogy a jó nem igazán jó, csak amíg egy a hozzátartozó igazsággal, és hogy az igazság nem valódi igazság, hacsak nem egy a hozzátartozó jóval.

14. VI. A szeretet jósága, ha nem egyesül a bölcsesség igazságá val, nem valódi, hanem látszólagos jó; a bölcsesség igazsága pedig, ha nem egyesül a szeretet jóságával, nem valódi igazság.

Tény, hogy nincs olyan jó, ami valóban jó, ha nem egy a hozzátartozó igazsággal, sem igazság nincs, ami valóban igazság, a hozzátartozó jó nélkül. Mindazonáltal létezik jó az igazságtól függetlenül és igazság a jóságtól függetlenül. Ez a helyzet a képmutatókkal és hízelgőkkel, minden fajta gonosz emberekkel és azokkal is, akik csak természetes módon jók, nem pedig szellemileg. Az ilyenek mind tudnak jót tenni az egyháznak, országuknak, a társadalomnak, polgártársaiknak, a rászorulóknak, szegényeknek, özvegyeknek és árváknak; meg tudják érteni az igazságokat is, gondolkodnak rajtuk az értelmükkel, így beszélni is tudnak róluk, sőt tanítani is képesek azokat. Mégis, a bennük levő jók és igazságok nem belső vagy valódi jóságok és igazságok, hanem csak külsők, s ezért látszólagosak; mert csak az egyén és a világ kedvéért vannak, nem pedig magáért a jóért vagy magáért az igazságért, következésképp nem a "jó"-bó1 és az "igazság"bó1 származnak; így hát csak a szájból és a testből valók, nem a szívből. Hasonlíthatnánk őket az arannyal és ezüsttel bevont salakhoz, korhadt fához vagy állati trágyához; az igazságok pedig, ame1yeket ezek az emberek kimondanak, összehasonlíthatók a lélegzetvétellel, ,amely elenyészik, vagy a délibábbal, amely eltűnik; bár külsőleg valódi igazságoknak látszanak. Azokban, akik így beszélnek, az ilyen igazságok csak látszólagosak.

De másként hathatnak azokra, akik hallgatják és elfogadják őket, és nem tudják, hogy csak látszólagosak, mert minden külső megnyilatkozás mindenkire saját belső jellemének megfelelően hat. Egy igazság, bárki is mondja ki, eléri egy másik hallását és felfogódik a másik elméjében a saját állapotának és sajátságainak megfelelően. Hasonló a helyzet azokkal, akik öröklődő módon a természetes jóságba születtek bele, nem .pedig a szellemibe; mert minden jónak és igazságnak a belső lényege szellemi és ez taszítja a hamiaságot és a gonoszságot, míg ami pusztán természeti, kedvez azoknak; a gonoszságnak és hamisságnak kedvezni, ugyanakkor pedig jót tenni ellentmondást rejt magában.

15. A jó elválhat az igazságtól, az igazság pedig a jóságtól, és elválasztva egymástól még mindig jónak és igazságnak látszanak,

mert az embernek cselekvési képessége van, amit szabadságnak hívunk, és felfogóképessége, amit értelemnek nevezünk. Ezeknek a képességeknek a túlkapásaiból fakad, hogy egy ember kívülről másmilyennek tűnhet, mint ami1yen ő belülről valójában; következésképp egy gonosz ember is tud jót tenni és igazságot mondani, és egy ördög is tud úgy tenni, mintha a világosság angyala lenne. De erről a témáról lásd az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munka következő részeit:

- A gonoszság eredete a szabadság és értelem túlburjánzása miatt van, amelyek alapvetően emberi képességek /264-270./

- .Egy gonosz embernek ugyanúgy megvan ez a két képessége, mint egy jó embernek. /266./

- A szeretet nem tud véghezvinni semmit, ha nincs egységben a bölcsességgel, és a jóság sem, ha nincs egységben az igazsággal / 40. /

- A szeretet nem cselekszik semmit, csak a bölcsességgel vagy értelemmel összeforrva /409. /

A szeretet egyesül a bölcsességgel vagy értelemmel és azt egyesíti önmagával /409-412./

- A bölcsességet vagy értelmet a szeretetből származó erő képes felemelni úgy, hogy fel tudja fogni és meg tudja érteni azokat az igazságokat, amelyeket a Menny világossága jelent ki./413./

- A szeretet is ugyanezen a módon fel tud emelkedni, hogy átvegye a jóságot, amit a Menny melege áraszt, ha megfelelő mértékben szereti társát, a bölcsességet. /414,415.

Máskülönben a szeretet lehúzza a bölcsességet vagy értelmet emelkedettségéből úgy, hogy azt saját be látása szerint cselekedteti. Az értelemben levő bölcsesség megtisztítja a szeretetet, ha mindkettő felemelkedett állapotban van /419-421.

Az értelemben levő bölcsesség által megtisztított szeretet szellemivé és égivé /mennyeivé/ válik; de az értelemben bemocskolt szeretet testivé és anyagivá válik /422-424./

- Ugyanez a helyzet a könyörületességgel és hittel, valamint azok egységével, mint a szeretettel és bölcsességgel, valamint azok egységével. /427-430./

- A könyörületesség természete a Mennyekben. /431. /

16. VII. Az Úr nem engedi, hogy bármi szétválasztasson; ezért mindennek vagy a jóban és ugyanakkor az igazságban kell lennie, vagy a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban.

Az Úr isteni Gondviselésének fő célja, hogy az ember egyidejűleg a jóságban és igazságban legyen. Ezért a célért munkálkodik, mert így az ember a saját jósága, szeretete, igazsága és bölcsessége; akkor pedig az valóban ember lesz és az Úr képmásává. válik.

De mivel az ember, amíg a világban él, lehet egyszerre a jóságban és ugyanakkor a hamisságban, lehet a gonoszságban és ugyanakkor az igazságban is, lehet még a gonoszságban és ugyanakkor a jóságban, és így, hogy úgy mondjam kettős természete van, és mivel ez a megosztottság szétrombolja ezt a képmást, így tökre teszi az embert, ezért az Úr isteni Gondviselése minden tevékenységében ennek a szét- osztottságnak a megszüntetésére törekszik. Mivel pedig kevésbé hátrányos az ember számára, hogy a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban, éljen, mint hogy a jóságban és ugyanakkor a gonoszságban legyen, az Úr megengedi azt, nem azért, mert ezt akarja, hanem mert nem tudja megakadályozni saját céljával megegyezően, ami voltaképpen az ember megmentése. Az Úr azért engedi meg az embernek, hogy egyidejűleg a gonoszságban és az igazságban legyen, és azért nem tudja ezt megmentési tervével összhangban megakadályozni, mert ezen a módon az ember értelme felemelhető a bölcsesség világosságába, és így megláthatja az igazságokat, vagy amikor hallja, elismerheti azokat, míg szeretete alant marad ; így az ember lehet értelmét tekintve a Mennyben, szeretetét tekintve pedig a pokolban. Ezt az engedélyt nem lehet megtagadni az embertől, mert az értelmesség és szabadság képessége nem vehető el tőle, mivel ezek által nevezhető embernek és ezek különböztetik meg az állattól, valamint egyedül ezek segítségével léhet megújítani s így megmenteni, mert e képességek segítségével tud az ember a bölcsességnek megfelelően cselekedni, valamint a bölcsesség nélküli szeretetből.

Szintén ezek által van az, hogy felsőbb szférákban levő bölcsessége képessé teszi, az embert arra, hogy lássa lentebb elhelyezkedő szeretetét, s ily módon lássa a gondolatokat, szándékokat, vonzalmakat, következésképp életének és hitének gonoszságait és hamisságait, valamint jóságait és igazságait is. Ezeknek önmagában való felismerése és elismerése nélkül pedig lehetetlen az embert megújítani. Erről a két képességről már elhangzott néhány dolog és a továbbiakban még többet elmondunk. ezért van az, hogy egy ember lehet a jóságban és ugyanakkor az igazságban, a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban, és felcserélve is az egyikben és a másikban.

17. Földi élete során az ember aligha tud eljutni az egyesítésig, vagy összeolvadásig, akár a jóság és igazság, akár a gonoszság és hamisság egyesüléséig; mert amíg a világban él, az állandó átalakulás és megújulás állapotában van: azonban halála után minden ember az egyik vagy másik egységbe kerül, mert már nem alakitható át és nem születhet újjá. Akkor már olyan marad, mint amilyen földi élete volt, azaz amilyen az azt irányító szeretet volt. ezért, ha élete a gonosz szeretetének élete volt, minden igazság, amit a világban tanítóktól, prédikációkból, vagy az Igéből szerzett, elvétetik tőle, aztán magába szívja a gonoszságának megfelelő hamisságot, mint a szivacs a vizet. Másrészt, ha élete a jó szeretetében telt el, minden hamisságot, amit összeszedett a világból hallással vagy olvasással, amit azonban nem hagyott jóvá önmagában, eltöröl az Úr; a helyére pedig jóságának megfelelő igazságot ad. Ezt jelentik az Úr szavai:"Vedd el tőle a talentumot és add annak, akinek tíz van, mert mindenkinek, akinek van, adatik, hogy bőségben legyen, de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van." /Mt 25: 28, 29 ; 13 :12 ; Mk 4 : 25 ; Lk 8 :18 ; 19 : 24-26 /

18. Az, hogy mindenkinek halála után vagy a jóságban és ugyanakkor az igazságban kell lennie, vagy a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban, azért van, mert a jóság nem egyesülhet a gonoszsággal, sem a jóság a gonosz hamisságával, sem a gonoszság a jóság igazságával, mert ezek egymás ellentétei. Az ellentétek pedig addig küzdenek egymással, amíg az egyik megsemmisíti a másikat. Az Úr a Jelenések gönyvében a Laodíceai gyülekezethez intézett szavaival azokra céloz, akik a gonoszságban és ugyanakkor a jóságban vannak: "Tudom a te dolgaidat, hogy nem vagy hideg sem hév; bárcsak hideg volnál, vagy hév; de mivelhogy langymeleg vagy, se nem hideg, se nem hév, kivetlek az én számból /3,·.l5-16 / valamint e szavaival is: "Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti" /Mt 6:24/

19. VIII. Bármi, ami a jóságban és ugyanakkor az igazságban van: valóságos ; és bármi, ami a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban van: nem valóságos.

Látható a fentiekből, /11./ hogy ami a jóságban és ugyanakkor az igazságban van, valóságos /valami/ és ebből következik, hogy ami gonosz és ugyanakkor hamis, valóságosnak nem nevezhető. Mivel valóságos léte nincs, ez azt jelenti. hegy nincs ereje és szellemi élete sem. Azok, akik a gonoszságban vannak és ugyanakkor a hamisságban, mindazok, akik a pokol birodalmához tartoznak, valójában csak együttesen rendelkeznek erővel; mert aki gonosz, tud gonoszt tenni, és azt ezerféleképpen teszi, mindazonáltal gonoszt tenni csak a gonosznak tud, kettőjük gonoszságán keresztül, de legkevésbé sem tud ártani a jónak hacsak - amint ez néha megtörténik - kettőjük gonoszságának egyesítésével. Ez az eredete a kísértéseknek, vagy az azokkal járó gonosz lelkek zavargásának, amelyek harcokat idéznek elő, s ezek által a kísértések által a jó ember megszabadulhat gonoszságaitól. Mivel a gonosznak nincs ereje, az egész pokol nemcsak az Úr szemében nem jelent semmit, de egyáltalán semmit nem ér, ha az erő vonatkozásában nézzük. Ennek a bizonyságát bőséges tapasztalataim során láttam.

Viszont figyelemreméltó, hogy minden gonosz ember erővel telinek hiszi magát, a jók pedig azt hiszik, hogy erőtlenek. Ez azért van, mert a gonoszok mindent a saját erejüknek, így a ravaszságnak és rosszindulatnak tulajdonítanak, semmit sem az Úrnak. De a jók semmit nem tulajdonítanak a saját okosságuknak, hanem mindent az Úrnak, aki Mindenható! Ráadásul a gonoszság és hamisság együtt semmi valóságosat nem jelent, mert nincs bennük szellemi élet. .Ezért van az, hogy a pokoli emberek életét nem életnek hívják, hanem halálnak. Nos, mivel semmi nem valódi, ha nincs élete, semmilyen valóságot nem lehet a halálnak tulajdonítani.

20. Azokat, akik a gonoszságban és ugyanakkor az igazságban vannak, hasonlíthatnánk a sasokhoz, melyek felrepülnek a magasba, de lezuhannak, ha valami megfosztja őket szárnyuk használatától. Ugyanez történik az emberekkel haláluk után, amikor szellemekké válnak, ha megértették az igazságokat, beszéltek róluk tanították őket, és mégsem voltak életük során tekintettel Istenre: Magasra emelkednek értelmük segítségével, néha belépnek a Mennybe és a világosság angyalainak képzelik magukat, de amikor az igazságokat elveszik tőlük és kiűzik őket, lesüllyednek a pokolba. A sasok ezenfelül jelképezik azokat a telhetetlen embereket, akiknek megvilágosult az értelmük, a szárnyak pedig a szellemi igazságokat jelképezik. Ilyenek azok, akik életükben nem voltak figyelemmel Istenre. Az, hogy valaki figyelembe veszi Istent élete során, egyszerűen azt jelenti, hogy ezt vagy azt a gonoszságot ellene való bűnnek tekinti és ezért távol tartja magát attól.

21. IX. Az Úr isteni Gondviselése a gonoszt és a hamisságot arra használja fel, hogy kimunkálja az egyensúlyt, összekapcsolódást és megtisztulást, és így a jóság és igazság egyesülését másokban, más dolgokban.

Az eddig elmondottakból magától értetődővé kell válnia számunkra, hogy az Úr isteni Gondviselése folyamatosan azon munkálkodik, hogy az emberben egyesítse az igazságot a jósággal és a jóságot az igazsággal, mert ez az egység alkotja az egyházat és a Mennyet is. Ez az egység megvan az Úrban és mindenben, ami Tőle ered. Ezért van az, hogy a Menny és az egyház kapcsolatát házasságnak hívják, és ezért az Ige Isten királyságát a házassághoz hasonlítja. Ezért van az is, hogy az izraelita vallásban a Sabbat volt a legszentebb vallási szertartás, mert ez jelezte ezt az egységet. Ugyanebből az okból fakad az, hogy az Igében, annak minden részében jelen van a jóság és igazság frigye, amellyel kapcsolatban lásd még az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról cimü munka 80-90. pontjait. A jóság és igazság frigye az Úrnak az egyházzal való frigyéből származik, ez utóbbi pedig a Szeretet és Bölcsesség frigyéből, mely az Úrban van. Mert a jóság a szeretetből árad, az igazság pedig a bölcsességből. Ezekből a szempontokból látható, hogy az isteni Gondviselés állandó célja, hogy egyesítse a jóságot az igazsággal, az igazságot pedig a jósággal az emberben, hogy így az embert is egyesítse az Úrral.

22. Bármilyen sokan sértették meg már eddig és sértik meg még mindig ezt a frigyet, különösen azzal, hogy elválasztják a hitet a könyörületességtől, - mert a hit az igazsághoz tartozik és az igazság a hithez, valamint a könyörületesség a jósághoz tartozik, a jóság pedig a könyörületességhez, - és minthogy ők ezáltal egyesítik önmagukat a gonoszsággal és hamissággal, ezzel pedig a jóság és igazság ellenzőivé váltak és válnak folyamatosan, - az Úr mindazonáltal gondoskodott arról, hogy a gonoszság és a hamisság , mint az egyensúly, az összekapcsolódás és a megtisztulás eszközei - hozzájáruljanak a jóság és igazság egyesüléséhez másokban.

23. A jóság és igazság egységéről az Úr gondoskodik a Menny és pokol közti egyensúly segítségével. A gonoszság és hamisság állandóan árad kifelé a pokolból, a jóság és igazság pedig a Mennyből. Minden ember ebben az egyensúlyban van benne egyfolytában, amíg a földön él, s így a gondolkodás, akarat, beszéd és cselekvés szabadságában van, amely alakíthatja őt. Ezzel a szellemi egyensúllyal kapcsolatban, melynek hatóereje által az embernek szabadsága van, lásd a Mennyről és pokolról szóló munkát. /589-603. /

24. A jóság és igazság egységéről másokban az Úr az összekapcsolódás segítségével gondoskodik; mert valaminek a jóvolta csak akkor ismerhető fel, ha kapcsolódik valami kevésbé jóhoz, és azáltal, hogy ellentétben áll a gonoszsággal. Minden érzékelésnek és érzésnek ez az eredete, mert csak így lehet tulajdonságaikat felfogni, megkülönböztetni. Például: minden gyönyörűséges dolgot azáltal észlelünk, vagy érzünk olyannak, hogy van kevésbé gyönyörűséges vagy visszataszító dolog is. Minden szépet a kevésbé széppel vagy csúnyával való összehasonlítás miatt érzünk szépnek; a szeretet minden jóságát a kevésbé jóval, vagy gonosszal való öszszehasonlítás miatt; és a bölcsesség minden igazságát azáltal, hogy van kevésbé igaz, vagy hamis dolog is. Mindenben általában és egyedenként meg kell lennie ezeknek a változatoknak. Ha két dologban megvan két megfelelő .ellentétes változat és ez köztük egy egyensúlyt hoz létre, akkor ez mindkét dolog különböző szintjei között kapcsolatot hoz létre és így az egyes dolognak az észlelése, felfogása erősödhet vagy csökkenhet. De meg kell jegyeznünk, hogy egy ellentét összerombolhatja vagy magasabb szintre emelheti ezeket az érzékeléseket és érzéseket. Ha egy ellentét behatol az érzékelésekbe vagy érzésekbe, szétrombolja azokat; de ha különálló marad tőlük, felemeli őket. Emiatt az Úr teljesen elválasztja az emberben a jót a gonosztól, hogy ne keveredhessenek össze, éppúgy, ahogy a Mennyet a pokoltól elválasztja.

25. A jóság és igazság egyesüléséről másokban a megtisztítás segítségével gondoskodik az Úr, amely két módon fejti ki hatását. Az egyik a PRÓBATÉTEL, vagy kísértés a másik az ERJESZTÉS.

A szellemi kísértések nem mások, mint harcok a gonoszságok és hamisságok ellen, melyek a pokolból áradnak kifelé és vonzzák az embereket. Ezek által a harcok által az ember megtisztul a gonoszságoktól és hamisságoktól, és a jóság egyesül benne az igazsággal, az igazság pedig a jósággal. A szellemi,erjesztés sok módon nyilvánul meg a Mennyben és a földön egyaránt; de a világban nem tudják, hogy voltaképpen mik ezek és hogyan hatnak. Mert vannak gonoszságok és hamisságok, amelyek bejutva egy közösségbe, úgy hatnak, mint az élesztő, ha beteszik az ételbe, vagy az erjesztő anyag, ha beteszik az új borba, amelynek során az össze nem illő alkotórészek elkülönülnek a többitől, az összetartozó dolgok pedig egyesülnek, és az eredmény tisztaság. Erre utalnak az Úr szavai: Hasonlíthatjuk a Mennyek országát a kovászhoz, amit vesz a háziasszony, betesz három mérőnyi tésztába, amíg az egész megerjed /Mt13:13;Lk13:21./

26. Ezekről a gyarolati működésekről az Úr gondoskodik a gonoszság és hamisság egységének segítségével, amely a pokol lakóiban van. Mert az Úr uralkodása, amely nemcsak a Mennyre, hanem a pokolra is kiterjed, gyakorlati uralom, és az Úr Gondviselése úgy rendelkezik, hogy ne legyen benne haszontalan személy vagy dolog.

AZ ÚR ISTENI GONDVISELÉSÉNEK VÉGCÉLJA AZ, HOGY AZ EMBERI NEMBŐL LÉTREHOZZA A MENNYET

27. Angyalokkal és szellemi lényekkel folytatott hosszas érintkezések során megtudtam és bebizonyosodott számomra, hogy a Menny nem angyalokból, mint első teremtményekből áll, és a pokol nem az ördög lakóhelye - aki mint a világosság angyala lett teremtve, aztán levettetett a Mennyből, - hanem mind a Menny, mind a pokol az emberi nemtől ered. A Menny azokból áll, akik a jót szeretik és ezért megértik, felfogják az igazságot, a pokol pedig azokból, akik a gonoszságot szeretik és ezért a hamisságot érzékelik. Erről a témáról lásd még a Mennyről és pokolról szóló munkát /311-316./ és a kisebb lélegzetű művet Az utolsó ítéletrő1 /14-27./, valamint a Folytatás az Utolsó Itélet-hez és a szellemi világ című írást elejétől végig. Nos, mivel a Menny az emberi nemből ered és tulajdonképpen az Úrral való mindörökké tartó együttlakozás alkotja, következésképp az Úr tervében mint a teremtés vége szerepel; és mivel a Menny a teremtés vége, így az Ő isteni Gondviselésének a vége is. Az Úr a mindenséget nem a saját kedvéért teremtette, hanem azok kedvéért, akikkel a Mennyben együtt akar lakozni; mert a szellemi szeretet arra vágyik, hogy mindenből, amit birtokol, részesítse a többieket; és mind addig, amíg ezt meg tudja tenni, szert tesz valódi Létezésre, békére és boldogságra.

A szellemi szeretet ezt a tulajdonságát az Úr isteni Szeretetéből kapja, amelynek ugyanez a természete, végtelen mértékben. Ebből következik, hogy az isteni Szeretetnek és így az isteni Gondviselésnek is az a végcélja, hogy létrejöjjön a Menny az emberekbő1, akik angyalokká váltak vagy válnak folyamatosan, s akikkel az Úr közölheti a szeretet és bölcsesség minden áldását és boldogságát, mint Tőle származó ajándékot, azáltal, hogy jelen van benn nük. Az Úr nem tud másképp cselekedni, mert a teremtés által benne van az emberben az Ő képe és hasonlatossága. Az Ő képe bennünk a bölcsesség, hasonlatossága a szeretet; maga az Úr bennük pedig a bölcsességgel egyesült szeretet és a szeretettel egyesült bölcsesség; vagy, ami ugyanaz, az igazsággal egyesült jóság és jósággal egyesült igazság, amely egységet az előző fejezetben ábrázoltuk. De mivel még nem tudjuk, mi a Menny általában vagy egy közösségben, illetve mí tulajdonképpen részleteiben vagy egy egyénben, és hogy mit jelent a szellemi világban és mit jelent a természeti világban, s mégis fontos tudnunk, mert a Menny az isteni Gondviselés vége, - ezért szeretném megvilágítani ezt a témát a követkenő sorrendben:

I. A Menny az Úrral való egyesülés

II. Az ember teremtéséből fakadóan képes arra, hogy egyre szorosabban egyesüljön az Úrral.

III. Minél szorosabban egyesül az Úrral az ember, annál bölcsebb lesz.

IV. Minél szorosabb an egyesül az Úrra1 az ember, annál boldogabbá válik.

V. Minél szorosabban egyesül az Úrral az ember, annál határozottabban látszik, hogy önálló egyéniség és annál világosabban érzékeli, hogy ő az Úré.

28. I. A Menny az Úrral való egyesülés.

A Menny nem az angyalokból származik, hanem az Úrtól van, mert az angyalok szeretete és bölcsessége, amely a Mennyet alkotja, nem belőlük ered, hanem az Úrból, és valójában az Urat jelenti bennük. És mivel a szeretet és bölcsesség alkotja az angyalok életét, magától értetődő az is, hogy életük az Úré, és éltük valójában az Úr. Maguk az angyalok elismerik, hogy életüket az Úrtól kapják. Ebből kifolyólag látható, hogy a Menny az Úrral való egyesülés. De abból, hogy az Úrral különböző módokon lehet egyesülni és ezért a Menny nem ugyanazt jelenti az egyiknek, mint a másiknak, az következik, hogy a Menny jellemvonásaiban különbözik az Úrral való egyesülés fajtájától függően, amely a Mennyben jelen van.

A következő részben látható lesz, hogy ez az összeforrás egyre szorosabb vagy egyre távolabbi lehet. Most elmondunk valamit arról, hogy ez az egyesülés hogyan keletkezik és milyen a természete.

Ez az Úr angyalokkal és az angyaloknak az Úrral való egyesülése, tehát kölcsönös. Az Úr beárad az angyalok élet-szeretetébe, az angyalok elfogadják Őt bölcsességben, és ezen a módon viszont-egyesítik magukat az Úrral. Óvatosan azonban meg kell jegyeznünk, hogy bár az angyaloknak úgy tűnik, mintha ők egyesítenék magukat az Úrral bölcsesség által, mégis az Úr az, aki ezen a módon egyesíti őket Önmagával, mivel bölcsességük szintén az Úrtól jön. Ugyanide jutunk, ha azt mondjuk, hogy az Úr jóság által egyesíti Önmagát az angyalokkal és hogy az angyalok viszontegyesítik magukat az Úrral igazság által; mert minden jó a szeretethez tartozik és minden igazság a bölcsességhez. De mivel ez a kölcsönös egyesülés titok, amit kevesek értenek meg magyarázat nélkül, megmagyarázom, már amennyire lehetséges, olyan dolgok segítségével, amelyeket az értelem fel tud fogni.

Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben /404,405:/ látható, hogyan egyesül a szeretet a bölcsességgel, nevezetesen az ismeret szeretete, által, ahonnan az igazság iránti ragaszkodás fakad, az igazság megértésének szeretete által, ahonnan érzékelése fakad, és az ismert és megértett dolgok látásának szeretete által, ahonnan a gondolatok származnak. /tanácskozó gondolkodás, avagy elmélkedés. A ford./

Az Úr jelen van mindezekben a hatásokban, mert ezek az élet mindenkiben meglevő szeretetéből fakadnak. Az angyalok az Úrtól a jóság beléjük áramlását az igazság érzékelésében és gondolkodásukban veszik át, mert ezekben válik ez a beáramlás érezhetővé számukra, nem pedig érzelmeikben.

Nos, mivel az érzékelések és gondolatok úgy tűnnek az angyaloknak, mintha sajátjaik lennének, bár olyan indíttatásokból erednek, melyek az Úrtól származnak, - úgy tűnik,mintha az angyalok egyesülnének kölcsönösen az Úrral, noha az Úr egyesül velük. Az érzékelések és gondolatok annak az indíttatásnak a termékei, amely, mint a szeretet származéka, az ő lelkük; mivel senkinek nem lehetnek érzékelései vagy gondolatai indíttatás nélkül, és mindenki az indíttatás függvényében észlel és gondolkodik. Ezért magától értetődő, hogy az angyalok kölcsönös egyesülése az Úrral nem az angyalok cselekedete, csak annak tűnik. Hasonló természetű. dolog az Úr egyesülése az Eklézsiával és az Egyház egyesülése az Úrral, amit mennyei és szellemi házasságnak hívnak.

29. Az emberek a szellemi világban gondolati koncentrálás /vagy az irány, amelybe, vagy a tárgy, ami felé az arc és azért a figyelem fordul - Ford. / eredményeképp találkoznak: Amikor a szellemi világban valaki gondol valaki másra és vágyik is vele beszélni, a másik azonnal megjelenik és látják egymást szemtől szemben. Így van akkor is, ha valaki valakire gondol, mert szereti; de az utóbbi esetben egyesülés az eredmény, míg az előbbinél csak jelenlét. Ez jellemző a szellemi világra, mert ott minden szellemi; ez ellentétes a természeti világgal, ahol minden anyagi. A természeti világban ugyanez a dolog az emberekkel szellemük indíttatásaiban és gondolataiban zajlik le; de mivel a természeti világban a távolságok valóságosak, míg a szellemi világban csak látszólagosak, - ezért a szellemi világban, ha valaki szellemében gondol valamire, az a valami tényleg jelen van. Ezt azért említettük, hogy megmutassuk, az Úrnak az angyalokkal való egysége hogyan jön létre, és az angyaloknak az Úrral való látszólagos viszont-egyesűlése is, mert minden angyal arcát az Úr felé fordítja, az Úr pedig a homlokukra néz. Az angyalok szemeikkel az Úrra néznek, mert a homlok a szeretetnek és hatásainak /indíttatásainak/ felel meg, a szemek pedig a bölcsességnek és érzékeléseinek megfelelője. Mégis az angyalok nem maguktól fordítják arcukat az Úr felé, hanem maga az Úr fordítja őket maga felé. Ezt az Úr az ő életük szeretetébe való beáramlás által teszi és ezen a szereteten keresztül az Úr belép érzékeléseikbe és gondolataikba, és így fordítja őket Önmaga felé. Az emberi értelem minden folyamatában megvan a szeretetnek egy hasonló beáramlása a gondolkodásba, és a gondolkodásnak a szeretetbe. Ezt a körfolyamatot a szeretet hozza létre és hívhatjuk az élet körforgásának. Erről a témáról az Isteni Szeretetrő1 és Bölcsességről szóló műben is látható valami; például:

- Az angyalok mindig úgy néznek az Úrra, mint napra. /129-134./ - Minden belső szervi forma, és az angyalok testének és lelkének formái hasonlóképpen az Úr felé fordulnak, mint nap felé. /135-139./

- Minden szellemi lény, bármilyen legyen is jelleme, hasonló módon fordul az őt irányító szeretet felé /140-145;/

- A szeretet egyesül a bölcsességgel és azt viszont egyesíti önmagával /410-412. /

- Az angyalok az Úrban vannak, az Úr pedig bennük; és mivel az angyalok csak elfogadói, átvevői az életnek, az Úr egyedül alkotja a Mennyet. /113-118./

30. Az Úr Mennyországát a természeti világban Eklézsiának hívják; és ennek a /főldi/ Mennynek angyala az Egyház egy tagja, aki egységben van az Úrral, a szellemi Mennynek is angyalává válik, miután eltávozott a világból. Mindebből magától értetődik, hogy amit az angyali Mennye1 kapcsolatban elmondtunk, érteni kell az emberi Mennyre vagy Egyházra is. Az Úrral való kölcsönös egységet, ami az emberben alkotja a Mennyet, az Úr ezekben a szavakban nyilatkoztatta ki:"Maradjatok énbennem és én is ti bennetek. Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. /Jn 15:4, 5, /

31. Ezekből a szempontokból nyilvánvaló, hogy az Úr a Menny, nemcsak általában, tekintettel minden lakójára, hanem egyedileg is, ha minden lakót külön nézünk; mert minden angyal egy kicsinyitett Menny, és a Menny egészében véve annyi Mennyet tartalmaz, ahány angyal van benne, amint ez a Mennyről és pokolról szóló műben látható /51-58·/ Mivel ez így van, senki ne táplálja azt a téves elképzelést, amely sokaknak eszébe jut, amikor erről először gondolkodnak, tudniillik hogy az Úr a Mennyben az angyalok között van, vagy velük lakozik és királyságának királya. Az ő szemükben az Úr az angyalok fölött van a szellemi napban; azonban, ami az Ő szeretettel és bölcsességgel kapcsolatos életüket illeti, az Úr bennük van.

32. II. Az ember teremtésénél fogva képes egyre szorosabb összeforrottságra az Úrral.

Ez nyilvánvaló mindabból, amit a fokozatokról olvashatunk az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában, a III. részben, különösen a következő helyeken:

- A teremtéstől fogva az emberben három különböző fokozat vagy egymás fölött elhelyezkedő fokozat van /230-235:/

- Ez a három fokozat a születéstől kezdve mindenkiben megvan, és abban az arányban, ahogyan ezek a fokozatok megnyílnak, az ember az Úrban van és az Úr őbenne /236-241./

- Minél magasabban van az illető fokozat, annál tökéletesebb /199-204./

Ebből nyilvánvaló, hogy az ember ezeknek a fokozatoknak a segítségével teremtésénél fogva képes arra, hogy egyre szorosabban összeforrjon az Úrral. De fontos tudnunk, hogy milyen fokozatok vannak, nevezetesen, hogy kétféle van, különálló, vagy lépcsőzetes fokozatok és összefüggő vagy kiterjedő fokozatok, és hogy miként különböznek egymástól. Továbbá azt is tudnunk kell, hogy minden embernek teremtésétől fogva s ezért születésétől birtokában van ez a három különálló, vagy lépcsőzetes fokozat; és hogy születésekor mindenki az első fokozatba kerül, amelyet természeti fokozatnak hívnak és amelyet fejleszthet önmagában, saját helyén, míg az illető értelmessé válik: Ezen kívül tudnunk kell azt is, hogy az ember a második, vagy szellemi fokozatig fejlődik, ha a szellemi rendszabályok szerint él, amelyek isteni igazságok; s végül, hogy a harmadik, vagy mennyei fokozatig is. fölfejlődhet, ha a mennyei rendszabályok szerint él, amelyek az isteni jók. Ezeket a fokozatokat tulajdonképpen az Úr nyitja meg az emberben a világban való életének függvényében, de ez nem felfogható és érzékelhető, amíg el nem hagyja a világot. Amint ezek a fokozatok kinyílnak és utána tökéletesednek, az ember egyre szorosabban egyesül az Úrral. Az Úrhoz való közelebbjutás segítségével ez az egyesülés örökké szorosabbá és szorosabbá válhat; az angyalok esetében valóban örökké szorosabbá alakul. Mégsem tudja elérni, vagy akár megközelíteni egy angyal sem az Úr Szeretetének és Bölcsességének még legelső f okozatát sem, mert az Úr végtelen, egy angyal pedig véges, és nem lehet összehasonlítani a Végtelent a végessel. Mivel senki sem tudja megérteni az ember állapotát, az ő Úrhoz való felemelkedésének és közelítésének helyzetét, hacsak nem ismeri ezeket a fokozatokat, ezért ezeket megmagyarázva találjuk az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben /173-281./, ahol utánanézhet az olvasó.

 

33. Most röviden elmagyarázzuk, hogyan egyesülhet az ember szorosabban az Úrral, és aztán ez az egyesülés miként látszik egyre szorosabbnak. Az ember mindig szorosabban egyesül az Úrral, nem csupán ismeret által, se nem csak szellemi képességei segítségével, még csak nem is egyedül bölcsesség által, hanem az ezek függvényében folytatott élet által. Az ember élete attól függ, mit szeret, s ez a szeretet sokféle lehet. Általában a gonoszság szeretetéről és a jó szeretetéről beszélünk. A gonosz szeretete a paráznaság, bosszúállás, csalás, káromlás és a mások saját jóságuktól való megfosztásának szeretete. A gonoszság szeretete örömét leli és gyönyörködik abban, hogy ezekre a dolgokra gondol és teszi azokat. Ennek a szeretetnek annyi a gyümölcse, - amelyek tkp. a hatásai - ahány gonoszságot véghezvisz; valamint annyi érzékelése és gondolata van ennek a szeretetnek, ahány hamisság, amely ezeket a gonoszságokat támogatja és megerősíti. Ezek a hamisságok egyesülnek a gonoszságokkal, ahogy az értelem az akarattal. Nem tudnak egymástól függetlenül létezni, mert elválaszthatatlanok. Nos, abból, hogy az Úr lép be mindenkinek az életét irányító szeretetébe az Ő beáramlása által, ennek hátásain keresztül pedig az illető érzéseibe és gondolataiba, nem pedig fordítva, amint fentebb mondottuk,- az következik, hogy Önmagával bárkit tud szorosan egyesíteni addig a fokig, amennyire félretétetik a gonoszság szeretete hatásaival és kívánságaival együtt. És minthogy ezek a kívánságok a természeti emberben lakoznak és mivel az ember úgy érzi, hogy ő maga tesz bármit az ő természeti emberéből, el kell távolítania ennek a szeretetnek a gonoszságait, mintha saját erejéből tenné. Aztán abban a mértékben, ahogyan az ember eltávolítja magától azokat, az Úr egyre közelebb jön és egyesíti magát az emberrel. Magától értetődik, hogy ezek a kívánságok a velük járó gyönyörűséggel együtt elzárják ezt az utat és bezárják az Úr előtt az ajtót, amit nem tud az Úr kinyitni, amíg az ember zárva tartja és nyomja a másik oldalról, nehogy kinyíljon. Hogy az embernek magának kell kinyitnia az ajtót, nyilvánvaló az Úrnak a Jelenések Könyvében leírt szavaiból: Ime az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem. /3, 20/

Ezért nyilvánvaló, hogy amilyen mértékben valaki kitér a gonoszságok e1ő1, olyan mértékben egyesül egyre szorosabban az Úrral. Legszorosabban pedig az, aki ezeket a dolgokat gyűlöli, mint megannyi sötét és ádáz ördögöt; mert a gonoszság és az ördög azonos egymással, úgyszintén a gonoszság hamissága a sátánnal. Mert az Úr befolyása a jóság szeretetére és hatásaira irányul, ezeken a hatásokon /indíttatásokon/ keresztül a felfogásra és gondolkodásra, s mindezek igazságukat attól a jóságtól kapják, amiben az ember benne van. Az ördögnek vagy pokolnak befolyása pedig a gonoszság szeretetére és annak hatásaira irányul, amelyek a kívánságok, és ezeken keresztül a felfogásra és gondolkodásra, s mindezek hamisságukat attól a gonoszságtól kapják, amiben az ember benne van.

Miből látható, hogy az az egyesülés egyre szorosabb?

A természeti ember minél alaposabban eltávolítja a benne lakozó gonoszságokat azáltal, hogy :gyűlöli őket és elfordul tőlük, annál szorosabban egyesül az Úrral. És mivel a szeretet és bölcsesség, amely maga az Úr, nem a térben léteznek, - minthogy azoknak a hatásoknak /indíttatásoknak/ és gondolatoknak, amelyek a szeretet és bölcsesség gyümölcsei, semmi közük a térhez - ezért ennek a szeretet és bölcsesség által létrejött összeforrásnak a függvényében az Úr közelebbinek tűnik és fordítva: annak függvényében, hogy a szeretet és bölcsesség mennyire talál visszautasításra, egyre távolabbinak tűnik az Úr. A szellemi világban nincs tér, hanem a távolság és közelség látszólagos, a vonzódások hasonlóságának vagy különbözőségének függvényében. Mert, amint fentebb mondottuk - a vonzalmak és gondolatok, mivel a szeretet és bölcsesség gyümölcsei, szellemi természetűek és nem a térben léteznek. Erről a témáról lásd az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkát /7-10,69-72. és máshol is/. Az Úrnak erre az emberrel való egyesülésére gondol az Úr, az emberrel, akiből a gonoszságok eltávolíttattak, ezekkel a szavakkal:"A tiszta szivüek meglátják az Istent" /Mt 5,8/ és ezekkel:"Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat ahhoz megyünk és annál lakozunk" /Jn 14;21,23/ Ismerni a parancsolatokat azt jelenti, hogy tudjuk. őket, azok megtartása pedig egyet jelent az Úr iránti szeretettel, mert szintén ott mondja az Ige:"Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet.

34. III. Minél szorosabban egyesül az ember az Úrral, annál bölcsebbé válik.

Mivel az emberben teremtésétől fogva, ezért születésétől fogva is az élet három fokozata, szintje van meg /32./, különösen megvan benne a bölcsesség három fokozata. Ezek azok a fokozatok, amelyek ennek az egyesülésnek a függvényében megnyílnak, az illető ember szeretetének arányában, mert a szeretet maga az egység. De az ember csak homályosan fogja fel a szeretetnek a fokozatoktól függő növekedését, a bölcsesség növekedését viszont világosan felfogják azok, akik tudják és értik, mi a bölcsesség. A bölcsesség fokozatait azért fogjuk fel, mert a szeretet az érzéseken keresztül lép be az észlelésekbe és gondolatokba, ezek pedig az ember szellemi belső látásának területéhez tartoznak, amely megfelel a testi külső látásnak. Ehhez tartozik, hogy a bölcsesség látszik, de a szeretet indíttatása, ami létrehozza, nem. Mindennel ez a helyzet, amit tulajdonképpen az ember tesz. Azt észreveszi, hogy a teste mit tesz, míg véghezvisz valamit, azt viszont nem, hogy lelke hogyan cselekszik. Így a mód, ahogyan az ember töpreng, felfog dolgokat vagy gondolkodik, érzékelhető, de az nem, hogy ezeknek a cselekvéseknek a lelke, amely .valójában a jóság és igazság egy indíttatása, hogyan hozza létre őket. A bölcsességnek három fokozata van, a természeti, a szellemi és a mennyei. Az ember a természeti szinten van, amíg a világban él. Ez a fokozat ezidő alatt benne a lehetséges legfelső pontig tökéletesedhet, mégsem tud átlépni a szellemi szintre, mert ez a szint nem áll közvetlen összeköttetésben a természeti szinttel, hanem távolabbi kapcsolat van közöttük. Az ember halála után a bölcsesség szellemi szintjén van. Ez a fokozat is képes arra, hogy legfelsőbb pontjáig tökéletesedjen, mégsem tud átlépni a mennyei fokozatba, mert ez a szint sincs közvetlen összeköttetésben a szellemi szinttel, hanem közvetett módon egyesül vele. Ebből látható, hogy a bölcsesség hármas felosztásban emelkedik, és hogy minden szinten az ott elérhető legfe1sőbb pontig tökéletesedhet, saját keretein belül. Aki megérti, hogy ezek a fokozatok hogyan emelkednek és tökéletesednek, annak már elképzelése lehet arról, hogy mit jelent, ha azt mondjuk, hogy az angyali bölcsesség kimondhatatlan. Annyira kifejezhetetlen, hogy ezer olyan gondolat, ami az angyalok bölcsességéből származik, az emberek gondolkodásában csak egyetlen gondolatként merül fel, ugyanis 999 ezek közül az angyali gondolatok közül képtelen belépni az emberi elmébe, mert felsőbbrendüek a természetnél. Azt, hogy ez a helyzet, gyakori és meggyőző tapasztalatok mutatták meg nekem. De mint fentebb mondottuk, senki nem szerezheti meg ezt a kimondhatatlan angyali bölcsességet, csak az Úrral való egyesülés által és annak mértékétől függően, mert egyedül az Úr nyitja meg a szellemi és mennyei fokozatokat, de csak azokban, akik bölcsességüket Tőle kapják. Azok kapják bölcsességüket az Úrtól, akik ellenállnak az ördögnek, azaz a bennük lévő gonoszságnak.

35. De senki ne tételezze fel, hogy a bölcsesség annyit jelent, mint sokmindent tudni, világosan felfogni és képesnek lenni arra, hogy róluk értelmesen beszélgessünk, kivéve, ha az ilyen bölcsesség egyesül a szeretettel. Mert a szeretet, az indíttatásai segítségével hozza létre a bölcsességet. Ha nem egyesül a szeretettel, a bölcsesség olyan, mint egy meteor, amely eltűnik a levegőben, vagy mint egy hulló csillag. A szeretettel egyesült bölcsesség viszont olyan, mint a nap állandó fénye, vagy mint egy álló csillag. Egy ember annyira birtokolja a bölcsesség szeretetét, amennyire gyűlöli az ördögi hadat, a gonoszság és hamisság kívánságait.

36. Az a bölcsesség, aminek az ember tudatában van, az igazság felfogását jelenti, amely az igazság szeretetébő1 fakad, különösen a szellemi igazság felfogását, - mert van polgári igazság erkölcsi igazság és szellemi igazság. Azok, akik felfogják a szellemi igazságot, mivel szeretik, felfogják az erkölcsi és polgári igazságot is; mert a szellemi igazság iránti szeretet ezeknek a felfogásoknak a lelke. Néhányszor beszélgettem angyalokkal a bölcsességről. Ők pedig azt mondták, hogy a bölcsesség az Úrral való egység, mert Ő maga a Bölcsesség; és azt is, hogy az ember azáltal nyer felvételt ebbe az egységbe, hogy visszautasítja a poklot; mégpedig olyan mértékben, amilyen erős ez az ellenállás. Azt mondták, hogy ők maguknak úgy képzelik el a bölcsességet, mint egy pompás és gazdagon díszített palotát, amelyhez tizenkét lépcsőn vezet az út fölfelé. Azt is mondták, hogy senki sem érheti el az első lépcsőfokot sem, csak ha egységben van az Úrral, amely egységet az Úr hozza létre, és hogy mindenki aszerint lépkedhet fölfelé, amennyire tökéletes ez az egység. Még azt is mondták, hogy amint az ember egyre feljebb hág, meglátja, hogy senki sem bölcs magától, hanem csak az Úrtól kaphatja a bölcsességet; valamint azt, hogy ha összehasonlítjuk azokat a dolgokat, amelyekben egy ember bölcs, azokkal, amelyekben nem az, olyan arány kapunk, mint ami néhány csepp és egy nagy tó között van. A bölcsesség palotájához vezető tizenkét lépcső az igazságokkal egyesült jókat és a jókkal egyesült igazságokat jelképezi.

37. IV. Minél szorosabban egyesül az ember az Úrral annál boldogabb lesz.

Ugyanazt elmondhatjuk a boldogság fokozatairól, amit fentebb elmondtunk /32.34./ az élet és bölcsesség fokozatairól az embernek az Úrral való egysége függvényében. Mert a boldogság és öröm aszerint növekszik, ahogy az emberben az értelem magasabbrendű, szellemi és mennyei fokozatai megnyílnak; az ember földi élete után pedig ezek a fokozatok az örökkévalóságig folyamatosan tökéletesednek.

38. Azok közül, akik örömüket lelik a gonoszság kívánságaiban, senki nem tudhat semmit a jóság /indíttatásából/ hatásából származó örömről, amelyet

az angyalok lakta Menny élvez; mert ezek az örömök belső természetükre nézve teljesen ellentétei egymásnak, következésképp a belső ellentétek a külsőségekben is kifejeződnek, bár külsőleg kis kivétellel különbözhetnek. Mert minden szeretetnek megvan a saját öröme; még azok is, akik a gonosz kívánságok befolyása alatt állnak, örömüket lelik a gonoszság szeretetében, például a paráznaság, bosszúállás, csalás, lopás vagy kegyetlenség szeretetében. Valóban, a nagyon gonosz emberek örömet találnak az egyház szent dolgainak káromlásában, és abban, hogy mérgüket kiöntsék. az Úr ellen. Az uralkodás önző szeretete a kútfeje az ilyen örömöknek. Ezek azokból a kívánságokból. erednek, amelyek a lélek belső területeit tartják megszállás alatt, innen árad alá a testbe és ott tisztátalan dolgokat gerjesztenek, amelyek kellemesen izgatják az idegszálakat; és így a lélek gyönyöréből a kívánság természetétől függően testi gyönyör származik. Ezeknek a tisztátalan dolgoknak a természetéről és tulajdonságairól, amelyek azoknak a testi érzékelőit ingerlik, akik az ilyen kívánságok rabjai, bárki értesülhet halála után a szellemi világban. Általában ezek halott dolgok, olyanok, mint a trágya, rothadtak, bűzlőek és olyanok, mint a vizelet, mert a pokol tele van ilyen tisztátalan dolgokkal. Hogy ezek a dolgok összefüggnek /megfelelők/ látható az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló tanulmányban /422-424./ De ezek a szennyes gyönyörök iszonyatos állapottá változnak azokban, akik belépnek a pokolba. Ezeket a dolgokat azért említettük, hogy világosabbá, tegyük a mennyei boldogság természetét, amelyről most fogunk beszélni, mert mindent úgy ismerünk meg, hogy az ellentétét, is megismerjük.

39. Az áldást, kellemetességet, örömöt és jóérzést, egyszóval a mennyei boldogságot nem lehet szavakkal leírni, bár a Mennyben felfogható az érzésekkel. Mert ami csak az érzésekkel fogható fel, nem leírható, mivel nem szorul a gondolatok és szavak korlátai közé. Az értelem önmagában csak lát, mégpedig kizárólag a bölcsesség és igazság dolgait, a szeretet és jóság dolgait viszont nem. És ezért az örömök kifejezhetetlenek, mégis a bölcsességéhez hasonló fokozatok szerint növekszenek, változataik végtelenek, és mind leírhatatlan. Hallottam, amikor ezt kijelentették, és tapasztaltam is. Nos, ezek az örömök akkor költöznek az emberi lélekbe, amikor az ember félreteszi a gonoszság és hamisság szeretetének kívánságait, amit úgy tesz meg, mintha saját hatalmánál fogva tenné, azonban valójában ez az erő az Úré. Ezek az örömök a jóság és igazság hatásaiból /indíttatásaiból/ keletkeznek, ezek pedig ellentétben állnak a gonoszság és hamisság szeretetének kívánságaival. A jóság és igazság szeretetének hatásaiból származó örömök az Úrból. indulnak ki és így az ember legbelső lényében keletkeznek. Onnét pedig kiáradnak az alacsonyabb dolgokra, a legutolsókra is, és úgy betöltenek minden angyalt, hogy úgy tűnnek, mintha - mondhatni - merő örömből állnának. Az ilyen örömök a kisérői a jóság és igazság, különösen pedig a bölcsesség minden hatásának, méghozzá végtelen változatosságban.

4 0. A gonoszság kívánságainak örömei és a jóság indíttatásainak örömei összehasonlíthatatlanok, mert a gonoszság kívánságainak örömeiben az ördög lakozik, a jóság hatásainak örömeiben pedig az Úr. Ha összehasonlítást kéne tennünk, a gonoszság kívánságainak örömeit csak a poshadt pocsolyákban levő békák és a bűzölgő kígyók tisztátalan örömeihez hasonlíthatnánk; míg a jóság hatásainak örömeit.hasonlíthatnánk a kellemes hatásokhoz, amelyeket kertek és virágágyak keltenek a lélekben. Mert azok a dolgok, amelyek hatnak a békákra és kígyókra, hatnak a pokolban lévőkre is, akik elkötelezték magukat a gonoszság kívánságainak; és azok a dolgok, amelyek a kertekben és virágágyakban hatnak a lélekre, hatnak a Mennyben lévőkre is, akik a jóság hatásaiban vannak elrejtve. Mert, amint fentebb mondottuk, ami a tisztátalan dolgokkal kapcsolatos, hat a gonoszságra, és ami a tiszta dolgokkal kapcsolatos, hat a jóságra.

41. Most láthatjuk, hogy minél szorosabban egyesül valaki az Úrral, annál boldogabbá válik. Azonban ez a boldogság ritkán mutatkozik

a világban, mert akkor az ember természeti állapotában van és ami természeti, az nem érintkezik közvetlenül a szellemi dolgokkal, hanem csak közvetve. Ez az érintkezés pedig nem érezhető, csak mint egy bizonyos lelki nyugalom és béke, különösen a gonosz elleni harcok után. De amikor az ember leteszi a természeti állapotát, belép a szellemi állapotába - ezt a világból való távozása után teszi - aztán a fentebb leirt boldogság fokozatosan kinyilatkoztatja magát.

42. V. Minél szorosabban, egyesül valaki az Úrral, annál világosabban látszik " hogy önmaga és annál világosabban érzékeli hogy ő az Úré.

Úgy tűnik, hogy minél szorosabban egyesül az ember az Úrral, annál kevésbé önmaga. Úgy tűnik minden gonosz embernek és azoknak is, akiknek vallásos hitük van, miszerint ők nincsenek a törvény rabsága alatt és hogy senki nem tud magától jót tenni. Mert ezek az utóbbiak éppúgy, mint a bűnös emberek is csak azt tudják feltételezni, hogy ha nem szabad gonoszt gondolni és akarni, hanem csak jót, ez egyet jelent azzal, hogy az ember nem önmaga. Mivel azok, akik egységben vannak az Úrral, se nem hajlandók, se nem képesek gonoszt gondolni és akarni, ez a két csoport arra következtet a látszatból, amit szemeikkel látnak, hogy ez egyet jelent azzal, hogy elvesztik önmagukat; mindazonáltal ez teljesen ellenkezője az igazságnak.

43. Van pokoli szabadság és mennyei szabadság. A pokoli szabadság a gonoszt gondolás és akarás szabadsága és amennyiben ezt a polgári és erkölcsi törvények nem akadályozzák, a gonoszságról való beszéd és a gonosz tevésének szabadsága. A mennyei szabadságra jellemző, hogy arra gondol és azt akarja, ami jó és amennyiben az ember erre képes, beszél a jóról és teszi azt. Bármit, amit az ember szabadságában gondol, akar beszél és tesz, sajátjának érez, mert minden szabadság a szeretetből fakad és ezért azok, akik a gonosz szeretetében vannak, szükségszerűen feltételezik, hogy a pokoli szabadság az igazi szabadság, de azok, akik a jóság szeretetében vannak, úgy érzik, hogy a mennyei szabadság az igazi szabádság, következésképp mindkettő az ellenkező oldalt tekinti rabszolgaságnak. Mégis, senki sem tagadhatja, hogy egyedül csak az egyik, vagy a másik az igazi szabadság,- mert kétféIe szabadság közül nem lehet mindkettő valódi szabadság, ha önmagukban ellentétesek. Sőt, nem tagadhatjuk, hogyha valakit a jó vezet, az szabadság, ha pedig a gonosz, az rabszolgaság; mert ha valakit a jóság vezet, azt az Úr vezeti, ha pedig valakit a gonoszság vezet, azt az ördög vezeti. Nos, mivel minden, amit az ember szabadságában tesz, úgy tűnik, mintha saját tette lenne, mivel az ő szeretetéből fakad,/amint fentebb mondottuk, ha valaki az őt irányító szeretetből cselekszik, azt jelenti, hogy szabadságban cselekszik/ s ebből az következik, hogy az Úrral való egység az embernek a sza· badság érzetét adja és ezért az érzést, hogy önmaga. És minél szorosabb az Úrral való egysége, annál szabadabbnak érzi magát, következésképp annál inkább önmagának érzi magát. Azért érzi magát egyre világosabban önmagának, mert az isteni Szeretet arra vágyik, hogy átadja másoknak, amije van, azaz az embereknek és angyaloknak. Minden szellemi szeretetnek, legelső sorban pedig az Isteni Szeretetnek ez a jellemvonása. Tovább megyek: az Úr soha nem kényszerít senkit, mert semmi olyan tett, amire valakit kényszerítenek, nem látszik az illető sajátjának, ha pedig valami nem látszik valaki sajátjának, nem lehet azonos az őt irányító szeretettel és így nem is nevezhetjük a sajátjának . Ezért az Úr az embert folyamatosan szabadságban vezeti és szabadságban is szüli újjá és alakítja át. De erre vonatkozólag a következőkben még többet elmondunk; valami már fentebb is látható róla /4/.

44. Az ok, amiért az ember annál világosabban érzékeli, hogy ő az Úré, minél kifejezettebben saját magának tűnik önmaga előtt, az, hogy minél szorosabban egyesül az Úrral, annál bölcsebbé válik, amint

fentebb megmutattuk /34-36·/, a bölcsesség pedig tanítja ezt az igazságot és érti is. A harmadik égben lakó angyalok, lévén a legbölcsebbek, föl is fogják ezt; mi több, valódi szabadságnak hívják, Azt viszont, hogy saját magukat vezessék, rabszolgaságnak hívják. Ők azt is okként jelölik meg, hogy az Úr nem közvetlenül az ő bölcsességük érzékeléseibe és gondolataiba árad be hanem a jó iránti szeretetük indíttatásaiba és ezeken keresztül jut el az előzőekbe. Az is ok, hogy ők ezt a beáradást abban a hatásban /indíttatásban/ érzékelik amelyből bölcsességük származik, és az is, hogy e beáradásból minden, amit bölcsességükben gondolnak, úgy tűnik, mintha belőlük származna és így sajátjuk lenne;

s ez az a mód, ahogyan a viszont-egyesülés létrejön.

45. Mivel az Úr isteni Gondviselésének végcélja, hogy az emberi nemből hozzon létre Mennyországot, ebből az következik, hogy végcélja voltaképpen az emberi nem egyesítése önmagával /28-31./ Újra mondom, hogy a célja az ember egyre szorosabb egyesítése Önmagával /32·33. / , mert így az emberben a Menny lelke legmélyén van meg. Ebbő1 az is következik, hogy végcélja az ember bölcsebbé tétele ez által az egyesülés által /34-36/; így pedig az ember boldogabbá válik /37-41/, mert az emberben a Menny megléte és így az ember boldogsága a benne levő bölcsesség mértékéből és annak függvényében áll elő. Végül, hogy célja, hogy az ember egyre világosabban önmagának tűnjön önmaga előtt s mégis egyre tisztábban érzékeljen hogy az Úré /42-44./ Mindezek a dolgok az Úr isteni Gondviselésének céljai, mert ezek alkotják a Mennyet, amely a Gondviselés legvégső célja.

AZ ÚR GONDVISELÉSE MINDENBEN, AMIT TESZ ARRA VAN TEKINTETTEL,AMI VÉGTELEN ÉS ÖRÖKKÉVALÓ

46. Ismert tény a keresztyén világban, hogy Isten Végtelen és Örökkévaló, mert a Szentháromságról szóló tantételben, amely Athanasiusról kapta nevét, az áll, hogy Isten, az Atya Végtelen, Örökkévaló és Mindenható. Hasonlóképpen Isten a Fiú és Isten a Szent Szellem; és hogy mindazonáltal nem három Végtelen, Örökkévaló és Mindenható Lény van, hanem Egy. Ebből következik, hogy mivel Isten Végtelen és Örökkévaló, semmi sem állítható róla, csak ami Végtelen és Örökkéaló. Ami Végtelen és Örökkévaló, nem fogható fel egy véges elmével s mégis felfogható. Felfoghatatlan, mert a véges nem tudja megérteni a Végtelent; felfogható pedig elvont gondolatok segítségével, amelyek képessé teszik az elmét, hogy meglássa: léteznek dolgok, bár tulajdonságaikat nem érti meg. Az ilyen gondolatok a Végtelenséggel kapcsolatosak, mint például azzal, hogy Isten, vagy Istenség, mivel Ő Végtelen, önmagában a Létezés, maga a Lényeg, a Létezői maga a Szeretet és maga a Bölcsesség, maga a Jóság és maga az Igazság; és így az egyetlen Valóság és tényleg a legteljesebb Ember. Ezek a gondolatok benne foglaltatnak abban az állításban, hogy a Végtelenség az a Minden, - mint például, hogy a Végtelen Bölcsesség, az a Mindentudás és a Végtelen Hatalom a Mindenhatóság. Mégis, ezek a gondolatok homályba burkolóznak, és mivel felfoghatatlanok, visszautasításba ütközhetnek, hacsak nem tisztíttatnak meg azoktól az alkotórészektő1, amelyeket a gondolkodás a természettől kap, különösen attól a két dologtól, amelyek jellemzőek a természeti szintre, nevezetesen a tértől és időtől; mert ezek csak korlátozni tudják a gondolkodást és szétrombolni az elvont gondolatok legbelső lényegét. De ha az ember értelmét, - mint az angyalokét is - meg lehet szabadítani az ilyen elképzelésektől, akkor olyan gondolatok segítségével, amilyeneket, fentebb említettünk, felfogható a Végtelen. Az is megérthető, hogy az embernek valódi léte van, mert a Végte1en Isten teremtette, aki Minden; és hogy az ember véges létező, mert a Végtelen Isten teremtette, aki maga a Létező. Az is megérthető, hogy az ember a bölcsesség hordozója, mert a Végtelen Isten teremtette, aki maga a Bölcsesség, és így tovább. Mert ha a Végtelen Isten nem Minden, nem maga a Létező és nem maga a Bölcsesség lenne, akkor az embernek nem lenne igazi léte; így vagy egyáltalán semmi, vagy pusztán a létezés illúziója lenne, ahogy az idealistának nevezett képzelgők tartják. Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munka tartalmából nyilvánvaló, hogy .

- Az isteni Lényeg maga a Szeretet és Bölcsesség /28-39/

- Az isteni Szerétet és Bölcsesség maga a Létező és maga a Forma, így az egyetlen Valóság /40-46/ - Isten az univerzumot és mindent, ami abban van, Önmagából teremtette, nem pedig a semmiből /282-284/

Ebből következik, hogy minden teremtett dolog, és különösen az ember, szeretetével és bölcsességével együtt valóságos, nem pusztán a létezés eszméje; mert ha Isten nem lenne Végtelen, nem lehetne semmi, ami véges. És ha a Végte1en nem lenne Minden, akkor semmi nem létezne, és ha Isten nem Önmagából teremtett volna mindent, egyáltalán semmi nem létezne. Egyszóval: MI AZÉRT VAGYUNK, MERT ISTEN VAN.

47. Mivel ennek a munkának az isteni Gondviselés a tárgya, és ez a rész azt szándékozik megmutatni, hogy mindenben, amit a Gondviselés tesz, arra van tekintettel, ami Végtelen és Örökkévaló és mivel ezt nem lehet világosan közzé tenni, csak megfelelő sorrendben, ez a sorrend a következő lesz:

I. Ami önmagában Végtelen és Örökkévaló, annyit jelent, hogy az az Isteni.

II. Ami önmagában Végtelen és Örökkévaló, nem vehet mást figyelembe, csak azt, ami végtelen és örökkévaló, a belőle származó véges dolgokban is.

III. Az isteni Gondviselés mindenben, amit tesz, arra van tekintettel, ami önmagától végtelen és örökkévaló, különösen az emberi nem megváltásában.

IV A Végtelen és Örökkévaló képe a megváltott emberi nemből van benne az angyalok lakta Mennyben.

V Az isteni Gondviselés legfőbb célja, hogy egy angyali Menny létrehozásában azt tartsa szem előtt, ami végtelen és örökkévaló, amely Menny az Úr szemében, miként egy ember is, az Ő hasonlatossága kell hogy legyen.

48. I. Ami önmagában Végtelen és Örökkévaló, annyit jelent, hogy, az, az Isteni.

Ennek magától értetődőnek kell lennie abból, amit elmondunk az Isteni Szeretet és Bölcsesség c. munka több részében. Az, hogy ami végtelen és Örökkévaló, egyenlő az Istenivel, összhangban áll az angyali gondolkodással. A Végtelen fogalma alatt az angyalok az isteni Lét-et /Esse / értik, semmi mást, az Örökkévaló alatt pedig az isteni Létezést /Existere/ megnyilvánulást. De azt, hogy a Végtelen és Örökkévaló önmagában az Isteni, megérthetik az emberek és mégsem érthetik meg. Azok megérthetik, akik a tértőt függetlenül gondolnak a Végtelenre, az Örökkévalóra pedig az időtől függetlenül. Azok viszont nem érthetik meg, akik a Végtelennel és Örökkévalóval kapcsolatos elképzeléseiket térbe és időbe helyezik. Igy hát érthetik azok, akik magasabb színvonalon gondolkodnak, azaz a racionális elme legmélyén, azok viszont nem érthetik, akik alacsonyabb színvonalon gondolkodnak, azaz külsőségesen, felületesen. Akik megérthetik ezt, azok arra következtetnek, hogy nem létezhet olyasmi, mint a tér végtelensége és az idő végtelensége, azaz olyan örökkévalóság, amelytől fogva a dolgok léteznek, mert a végtelenségnek nincs vége, sem eleje, így határtalan. /végtelen/ Arra is rávilágítanak, hogy nem létezhet önmagától Végtelen sem, mert a kifejezés: önmagától való, magában foglal egy hatást /indíttatást/ és egy kezdetet, vagy egy előző dolgot, amelytől ez a dolog származik, és ezért értelmetlen dolog az önmagától való Végtelenről és Örökkévalóról beszélni, mivel ez olyan lenne, mintha az önmagától való. Végtelen egy a Végtelentől származó Végtelen lenne, az önmagától való Lét pedig a Léttől származó Lét lenne. Ez a Végtelen Lét vagy a végtelennel lenne. azonos, vagy véges lenne. Ezek miatt az okok miatt és hasonlók miatt, amelyek az értelmes elme legmélyén alaposan megérthetők, nyilvánvaló, hogy létezik egy Végtelen és egy Örökkévaló önmagában; és hogy ez a Végtelen és Örökkévaló az Isteni, melyből fakadóan minden dolog létezik.

49. Tudom, hogy sokan azt mondják maguknak: Hogyan érthet meg valaki lényegileg bármit racionális értelmével a tértől és időtől függetlenül, és hogyan értheti meg, hogy ez a valami nem csak létezik, hanem ez a Minden és a legfőbb Lét, amitől minden származik? De figyelmesen fontoljuk meg, hogy a szeretet vagy bármely indíttatása, vagy a bölcsesség vagy annak bármely érzékelése vagy maga a gondolkodás valójában térben és időben van-e, és azt fogjuk találni, hogy ez nem így van; és abból, hogy az Isteni maga a Szeretet és Bölcsesség, az következik, hogy az Istenire nem gondolhatunk úgy, mint térben és időben létezőre, és a Végtelenre sem gondolhatunk így. Hogy erről világosabb felfogásunk lehessen, kérdezzük meg magunkat, hogy a gondolkodás időben és térben van-e? Tegyük fel, hogy tíz-tízekét órán keresztül gondolkodsz: nem tűnhet ez az időszak csupán egy-két órának? És nem tűnhet esetleg egy-két napnak? Minden annak az érzésnek az állapotától függ, amelyből a gondolatok keletkeznek. Ha az érzés boldog, anélkül, hogy az idő eszünkbe jutna, tíz vagy tizenkét gondolkozással töltött óra alig tűnik egy-két órának. Ennek a fordítottja igaz, ha az érzés szomorú állapotban van, ekkor ugyanis az ember számon tartja az időt. Ebből nyilvánvaló, hogy az idő csak látszat, annak függvényében, hogy milyen az érzés, amely létrehozza a gondola tokat. Uyanez a helyzet a távolsággal is, ha gondolkodunk gyaloglás vagy utazás közben.

50. Mivel az angyalok és egyéb szellemi lények a szeretet és az abból származó gondolatok hatásaként jöttek létre, ők sem térben és időben vannak, hanem csak azok látszatában. Náluk a tér és idő megjelenése érzéseik és gondolataik állapotától függ. Ezért ha bárki vonzalommal gondol valakire és határozottan vágyik arra, hogy lássa vagy beszéljen vele, azonnal a másik társaságában találja magát. Ezért van az, hogy minden ember mellett vannak szellemi lények, akiknek az érzéseik hasonlóak az illetőéhez, gonosz lelkek azokkal, akik örömüket lelik hasonló gonoszságokban és jó lelkek azokkal, akik örömüket lelik hasonló jókban; és jelenlétük olyan valóságos, mintha az illető az ő közösségük tagja lennie. A tér és idő semmivel nem járul hozzá, valakinek a jelenlétéhez: mert a vonzódás és a belőle származó gondolatok nem térben és időben vannak. A szellemi lények és angyalok pedig tulajdonképpen érzések és azokból származó gondolatok.

Erről több évig tartó valóságos tapasztalatok útján győződtem meg, valamint azáltal, hogy sokakkal beszélgettem haláluk után, akik köz ül néhányan .Európában és annak különböző országaiban éltek, néhányan Ázsiában és Afrikában, valamint azoknak különböző országaiban. 6k egészen közel voltak hozzám, de ha térben és időben éltek volna, utazásra és időre lett volna ehhez szükség. Valóban, ezt mindegyikük tudja valamely beléjük, vagy saját elméjükbe plántált erő által, mert észre vettem, hogy egyikük sem gondolt semmiféle közbenső térre, amikor azt mondtam nekik, hogy beszéltem valakivel, aki Ázsiában, Afrikában vagy Európában halt meg, például Calvinnal, Lutherrel, Melanchtonnal, vagy valamilyen királlyal, kormányzóval, vagy egy távoli országból való pappal. Még csak az a gondolat sem merült fel, hogyan tudtam azokkal beszélni, akik azokon a helyeken laktak és hogyan tudtak hozzám jönni és velem lenni, miközben szárazföld és tenger választott el minket egymástól. Ez meggyőzött engem arról, hogy azok közül, akik a szellemi világban v annak, senki nem gondolkodik a tér és idő fogalmában. Emellett az, hogy ők a térnek és időnek csak a látszatában élnek, látható a Menny és Pokol c. munkában /162-169, 191-199 /·

51. E megfontolások alapján nyilvánvalónak kell lennie, hogy a Végtelenre és Örökkévalóra, vagy az Úrra a tértől és időtől függetlenül kell gondolni és az ilyen gondolkodás lehetséges csupán. Az is világos, hogy akik racionális értelmükben mélyrehatóan gondolkodnak, azok azt ilyen módon teszik és akkor a Végtelent és az Örökkévalót úgy látják, mint az Istenivel azonosat. Ilyen az angyalok és szellemi lények gondolkodása. Az Isteni Mindenütt Jelenvalóságot és Mindenhatóságot, valamint az Isteni öröktől való létezését csak a téren és időn alapuló képzetektől megszabadított gondolkodás értheti meg, az a gondolkodásmód viszont egyáltalán nem, amelyre ilyen elképzelések jellemzők. E megfontolások alapján érthető, hogy gondolhatunk Istenre, mint öröktől fogva létezőre, de a természetre nem gondolhatunk mint ugyanígy létezőre. Következésképpen érthető, hogy gondolhatunk arra, hogy Isten teremtette az Univerzumot, de arra nem, hogy a teremtést kizárólag természeti hatóerő vitte véghez; mert a tér és idő a természet tulajdonságai, nem az Istenié. Az, hogy az Isteni f üggetlen a tértő1 és időtő1, látható az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában /7-10, 69-76. és máshol /.

52. II. Ami önmagában Végtelen és Örökkévaló, csak, azt- tarthatja szem előtt, ami - mivel belőle származ.ik..-,végtelen és örökkévaló a véges dolgokban.

Az önmagában Végtelen és Örökkévaló alatt magát az Istenit értjük, amint ezt az előző részben megmutattuk. Véges dolgok alatt minden olyan értünk, amit az Isteni teremtett, különösen az embert, a szelleni lényeket és angyalokat. Azt f agyelembe venni, ami végtelen és örökkévaló, azt jelenti, hogy figyelembe venni az Istenit, azaz az Istenit a végtelenben és örökkévalóban, ahogy az ember saját képmását nézi egy tükörben. Azt, hogy ez így van, az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben sok helyen kifejtve találjuk, különösen, ahol az világíttatik meg, hogy a teremtett univerzumban megvan az ember képmása és a Végtelennek és Örökkévalónak a képmása /317,31$./, így Istennek, a Teremtőnek, vagy az örökkévaló Úrnak a képmása. De meg kell jegyeznünk, hogy ami önmagában Istenit az egyedül az Úrban van; de a belőle származó Isteni az, ami a teremtett dolgokban létező Isteni, az Úrból kiáradva.

53. De ezt el kell magyarázni, hogy teljesebben megérthessük. Az Isteni csak arra tud tekintettel lenni, ami Isteni; és csak azokban a dolgokban tud tekintettel lenni arra, ami Isteni, amiket ő maga teremtett. Ez világos abból a tényből, hogy egy embernek a másikról való véleménye attól függ, hogy mi él magában az illetőben. Aki szereti a másikat, az a benne lévő szeretet nézőpontjából látja, aki bölcs, az önmagában lévő bölcsesség szempontjából nézi a másikat. Yalbban láthatja, hogy a másik szereti-e vagy nem, és hogy bölcs-e vagy nem, de ezt a szeretet és bölcsesség oldaláról látja, ami benne van. Ezért addig a fokig egyesül a másikkal, arcig a másik ugyanannyir a szereti őt, mint ő a másikat, vagy annyira, amennyire a másik nézetei megegyeznek az övével; ezen a módon egyesülnek. Hasonló a helyzet Yele, aki Önm agában Isteni, mert Maga az Isteni nem lehet tekintettel arra, ami más lényben, mint például egy emberben, egy lélekben /a lélek szón itt az ember halál után tovább élő részét értjük / vagy egy angyalban isteni, mert ezekben semmi nincs Magából az Isteniből, abból, amelyből minden létrejött. És az istenit olyan valakiben nézni, akiben az Isteniből semmi nincs, olyan lenne, mint olyasmit tekintei Isteninek, ami nem isteni, ez pedig lehetetlen. Ezért van az, hogy az Úr úgy egyesül egy emberrel, lélekkel vagy angyallal, hogy minden dolog, aminek kapcsolata van az Istenivel, az Úrtól van, nem magától a dologtól. Mert jól tudjuk, hogy semmi jó és semmi igazság, amit valaki birtokol, nem önmagától van, hanem az Urtól. Valóban, senki még csak meg sem tudja nevezni az Úrat, ki sem tudja ejteni a "Jézus" és '·Krisztus" szavakat, egyedül a Tőle kapott erő segítségével. Ebből következik, hogy a Végtelen és Örökkévaló, ami egyet jelent az Istenivel, mindent a végtelen szempontjából néz, még a véges dolgokban is. Ebbő1 következik az is, hogy Ő addig a szintig egyesül a dolgokkal, amennyire elfogadják a szeretetet és a bölcsességet. Egyszóval: az Úr nem vehet lakhelyet egy emberben, angyalban vagy lélekben és nem lehet vele, csak abban lakozhat, ami a Sajátja. Nem lakhat abban, ami annak az embernek, angyalnak vagy léleknek sajátja, mert az gonosz, sőt még ha jó is lenne, véges, ami önmagában és önmagától nem képes a Végtelent tartalmazni. Ezekből a megfontolásokból nyilvánvaló, hogy soha nem válhat lehetségessé, hogy a véges lássa a Végtelent, de az igen, hogy a Végtelen lássa az Önmagá ból származó végtelent a véges dolgokban.

54. Úgy tűnik, mintha a Végtelen azért nem tudna egyesülni a végessel, mert nem lehet arányt vonni köztük és mert a véges képtelen magába fogadni a végtelent. Azonban ez az egyesülés lehetséges, mind azért, mert a Végtelen teremtett mindent Önmagából, amint ez az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában megmutatkozik /282,284./ mind azért, mert a Végtelen nem vehet figyelembe semmi mást a végesben, csak azt, ami Őbelőle való végtelen és ez úgy tűnhet a véges lényeknek, mintha az őbennük létezne, és így olyan viszonyulás van a véges és Végtelen között, ami nem a végesen alapszik, hanem a végesben jelenlevő Végtelenen; és így a véges be tudja fogadni a végtelent; nem bármilyen saját magából eredő erő segítségével, hanem - mintha az saját ereje lenne - a Végtelen segítségével, ami benne lakozik. De erről a következő részekben majd többet.

55.III. Az Isteni Gondviselés mindenben, "amit tesz.,", azt ,tartja szem előtt, ami önmagától Végtelen és Örökkévaló, különösen az emberi nem megváltásában.

A Végtelen és Örökkévaló maga az Isteni, vagy maga az Úr, amint Ő Önmagában van; de a belőleszármazó végtelen és örökkévaló a kiáradó Isteni: vagy az Úr jelenléte az Önmaga teremtette dolgokban, azaz az emberekben és angyalokban. Ez az Isteni pedig egyet jelent az isteni Gondviseléssel, mert az Úr a Belőle származó Isteni segítségével gondoskodik arról, hogy minden dolog abban a sorrendben kapcsolódjon össze, amelyben és amelynek megfelelően teremtették; és abból, hogy ez a kiáradó Isteni hatása, az következik, hogy mindez az isteni Gondviselés műve.

56. Annak, hogy az isteni Gondviselés mindenben, amit tesz, arra van tekintettel, ami belőle fakadóan végtelen és örökkévaló, nyilvánvalónak kell lennie abból, hogy minden teremtett dolog az Első okból ered, aki a Végtelen és Örökkévaló, egész az utolsókig, és a végsőktő1 visszaszármazik az Első Okig, ahonnan jött, amint ez az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munka azon részében megmutatkozik, amely az Univerzum teremtésével foglalkozik. És mivel az Első Ok megvan mindennek - ami belőle származik - a legbensejében, következésképpen a kiáradó Isteni, vagy az isteni Gondviselés azt tekinti mindenben, amit tesz, ami a Végtelennek és Örökkévalónak valamiféle hasonmása. Mindenben ezt figyeli; néhány dologban ez a hasonlatosság nyilvánvaló, másokban nem annyira. Ez nyilvánvaló a dolgok változatosságából, gyümölcsözéséből és sokszorozódásából.

A Végtelen és Örökkévaló hasonlatosságának megléte-a dogok sokféleségében nyilvánvaló abból, hogy nincs két teljesen azonos dolog, és soha nem is lehet. Ez szemmellátható az emberi lények arcán a teremtés kezdetétől fogva, hajlamaikból, amelyeknek arcuk a külső kifejezése és azokból az érzésekből, érzékelésekből és gondolatokból is, amelyekből a lélek összeáll. Ez az oka, hogy az egész Mennyben nincs két angyal, sem két szellem akik teljesen egyformák lennének és soha nem is lehet. Ugyanez a helyzet a természeti és szellemi világ minden látható dolgával is. Ezért nyilvánvaló, hogy a változatosság végtelen és örökkévaló.

A Végtelen és Örökkévaló hasonlatosságának megléte-a dogok gyümölcsözésében és sokszorozódásában nyilvánvaló abból az erőből, ami benne rejlik a magvakban, a növényvilágban, az állatvilágban látható termékenységből, különösen, ami a halakat illeti: mert ha teljesítőképességük felső határáig sokasodnának, az egész világot egy évszázadon belül megtöltenék, lényegileg az Univerzumot. Ebbő1 világos, hogy a szaporodás erejében van elrejtve az a törekvés, hogy a faj a végtelenségig szaporodjon. És mivel a termékenység és szaporodás a teremtés kezdete óta nem hiányzik és soha nem is fog eltűnni, következésképp ebben a képességben benne van a törekvés, hogy a faj az örökkévalóságig szaporodjon.

57. Ugyanez a helyzet a szeretet érzéseivel és a bölcsesség érzékeléseivel is az emberben. Mindkettőnek a változatossága végtelen és örökkévaló. Így van ez termékenységükkel és szaporodásukkal is, ami szellemileg értendő. Senki nem úgy él át egy érzést /indittatást/ vagy érzékelést /perception/, hogy az azonos lenne valaki máséval; ez soha meg nem történhet. Sőt, az érzelmek és érzékelések a végtelenségig sokszorozódhatnak, és az, hogy az ismeret forrása kimeríthetetlen, közismert tény. Az ember vég nélküli, vagy végtelenségig és örökkévalóságig való gyümölcsözésnek /szaporodásnak/ és sokszorozódásnak ezt az erejét természetes dolgokban birtokolja, viszont a szellemi angyalok szellemi dolgokban, a mennyei angyalok pedig mennyei dolgokban. Ez az érzelmekre, érzékelésekre és ismerétre nemcsak általában igaz, hanem azok minden egyes részletére is, a legapróbbakra is. E dolgoknak ilyen a természete, mert létüket attól kapták, ami önmagában Végtelen és Örökkévaló, azáltal, ami Belőle származóan végtelen és örökkévaló. De abból, hogy a végesben semmi nincs Magából az Isteniből, az következik, hogy ezeknek a dolgoknak a legkisebb része sem úgy él egy emberben vagy angyalban, mint a sajátja; mert egy ember vagy angyal véges és csupán egy tartály, ami önmagában halott, és minden, ami élő benne, a kiáradó Isteniből származik, azáltal, hogy beléköltözik, egyesül vele s ez úgy tűnik az illetőnek, mintha a sajátja lenne. Hogy ez így van, látható lesz a következőkből.

58. Az isteni Gondviselés azt tekinti, ami belőle származóan végtelen és örökkévaló, különösen az emberi nem megváltásában, mert az emberekből álló Menny létrehozása az isteni Gondviselés végcélja, amint fentebb megmutattuk /27-45/ És abból, hogy ez a cél, az következik, hogy az ember átalakítása és megújítása, avagy megváltása az, amit az isteni Gondviselés különösen szem előtt tart, mert a Mennyet az Úr a megváltottak, vagy újjászületettek számár a hozta létre. Minthogy az ember újjászületése egyet jelent azzal, hogy egyesül benne a jóság és igazság, vagy a szeretet és bölcsesség, ahogyan ezek az Isteniben, amely az Úrból fakad, egyek. Ezért az isteni Gondviselésnek elsősorban az emberiség megváltására van gondja; mert az emberben a Végtelen és Örökkévaló hasonlatossága csak a jóság és igazság frigyében létezik. Az, hogy a kiáradó Isteni hozza létre ezt az egységet az emberi nemben, ismert azoknak. az esetéből, akiket az Ige említ, akik, mivel a Szent Szellemnek nevezett kiáradó Isteni betöltötte őket, prófétáltak,és azok esetéből is, akik - mivel megvilágosíttattak - a Menny fényében látják az isteni igazságokat. Ez különösen igaz az angyalokra, akik érzékenyen felfogják az isteni jelenlétet és befolyást és az eredményeként létrejövő egységet; az angyalok viszont azt állítják, hogy ezt inkább közeledésnek kellen hívni, mint egységnek.

59. Mindezideig nem tudtuk, hogy az isteni Gondvisélés az emberekke1 való munkájá.nak egész folyamatában azt a szellemi állapotot tartja szem előtt, amelyben az illető örökké meg fog maradni. Nem tud mást tekinteni /nem tekinthet mást/ mert az Isteni a Végtelen és Örökkévaló. A Végtelen és Örökkévaló, vagy az Isteni pedig nem időben létezik, és ezért neki minden jövőbeni dolog jelenvaló; és mivel az Isteni ilyen, következésképp valami örökkévaló benne foglaltatik minden egyes dologban, amit tesz. Ez viszont nehéz azok számára, akik az időre és térre gondolnak / nehéz megérteni, nemcsak azért, mert az idő dolgait szeretik, hanem azért is, mert gondolataik a világban létező dolgokon alapulnak, nem a Mennyben létezőkön, mivel azok olyan távoliak számukra, mint a Föld végső határai. De mivel azok, akik egységben vannak az Istenivel, azok az Úr szerint gondolkodnak, gondolataikat is arra alapozzák, ami örökkévaló, még akkor is, amikor a jelenről gondolkodnak, ezt mondván magukban: Mi az, ami nem örökkévaló? Ha összehasonlítjuk az örökkévalót az ideig való dolgokkal, nem tűnnek az utóbbiak semminek és nem válnak tulajdonképpen semmivé végül? Más a helyzet azzal, ami örökkévaló; az egyedül azért létezik, mert Léte vég nélkül való. Ezen a módon gondolkodni azt jelenti, hogy míg a jelenre gondolunk, gondolatainkat arra alapozzuk, ami örökkévaló; és ha valaki így gondokodik és ennek megfelelően is él, akkor a kiáradó Isteni, avagy az isteni Gondviselés az illetőben való működésének egész folyamata alatt a majd a Mennyben folyó örök életének állapotát tartja szem előtt és elvezeti őt oda. Látható lesz a következendőkből, hogy az Isteni minden emberben - akár jó, akár gonosz, - azt tartja szem előtt, ami örökkévaló.

60. IV. A Végtelen és Örökkévaló hasonlatossága megvan az angyalok lakta Mennyben.

Fontos valamit tudnunk az angyalok lakta Mennyről, mert minden vallásos ember gondolkodik felőle és oda akar menni. De a Menny csak azok számára elérhető, akik tudják az oda vezető utat és azon járnak. Ez az út megismerheti bizonyos mértékig, azoknak a jelleméből, akik a Mennyet alkotják és abból a tényből, hogy senki nem válik angyallá, vagy lép be a Mennybe, csak ha a Földről angyali természetet visz magával. Ez pedig feltételezni engedi, hogy az illető azért ismerte az utat, mert járt rajta és hogy azért járt rajta, mert ismerte. A szellemi világban is vannak tényleges utak, amelyek elvezetnek a Menny vagy pokol minden közösségéhez; és mindenki - úgymond - ösztönösen látja a saját útját. Hogy ez így van, annak a ténynek tulajdonítható, hogy minden szeretethez tartozik egy megfelelő út; ez a szeretet nyitja meg az utat és elvezeti az-illetőt a hozzá hasonlókhoz. Senki nem lát más utat, mint az ő életét irányító szeretethez tartozót. Ezért nyilvánvaló, hogy az angyalok nem mások, mint a mennyei szeretetnek a megszemélyesítői, mert máskülönben nem látták volna a Mennybe vezető utat; viszont a Menny leírása ezt világosabbá fogja tenni.

61. Minden ember szelleme érzésekből /affection, indíttatás/ és az abból keletkező gondolatokból áll; és mivel minden érzés a szeretetre vonatkozik és minden gondolat az értelemre, következésképp minden szellem a saját szeretetének és következésképp a saját értelmének a megnyilvánulása. Ezért, amikor egy ember csak szellemében gondolkodik, amit akkor tesz, amikor magában elmélkedik otthon, azon érzelmeknek megfelelően gondolkodik, amelyek az őt irányító szeretetből keletkeznek. Ezért nyilvánvaló, hogy amikor az ember szellemmé válik, amint ez halála után megtörténik, a saját volt életét irányitó szeretet érzésévé válik, gondolkodása pedig kizárólag ennek az érzelemnek a következménye. Gonosz érzéssé vagy kívánsággá válik, ha a Földön a gonoszság szeretete irányította, és jó érzéssé, ha a jó szeretete irányította. Mindenkinek jó érzése van olyan mértékben, amennyire távol tartja magát a bűnként megnyilvánuló gonoszságtól, gonosz érzése pedig, amennyire nem kerülte azokat. Nos, mivel minden szellem és angyal egy-egy érzelem,/indittatás, hajlam / nyilvánvaló, hogy a teljes angyalok lakta Menny nem más, mint a jóság összes megnyilvánulásának szeretete, következésképp az igazság minden érzékelésének bölcsessége. Mivel minden jóság és igazság az Úrtól van és az Úr maga a Szeretet és maga a Bölcsesség, következésképp az angyalok lakta Menny az Ő hasonlátossága. Abból pedig, hagy az isteni Szeretetnek és Bölcsességnek az Ember ad formát, az következik, hogy az angyalok lakta Menny is csak ebben a formában tud megnyilvánulni /nyilvánulhat meg/. De erről a következendőkben többét elmondunk.

62. Az angyalok lakta Menny a Végtelen és Örökkévaló hasonlatossága, mert az Úr hasonlatossága, az Úr pedig végtelen és Örökkévaló.

Az Ő Végtelen és Örökkévaló Lényének hasonlatossága látszik abban, hogy angyalok tízezreinek tízezrei vannak, akik a Mennyet alkotják, azon belül pedig éppannyi közösség, amilyen változatosságban a mennyei szeretet különböző érzései találhatók, valamint abban, hogy minden közösség minden angyala egyénileg a saját érzése /hajlama, indittatása/, és abban, hogy mindezek az érzések alkotják általában /egyetemesen/ és külön-külön a Menny alakzatát, amely az Úr előtt egynek számít, éppúgy, ahogy az ember is egy. Végül pedig abból, hogy ennek az alakzatnak tökéletessége örökké növekszik a benne lakók számának növekedése szerint, mert minél többen lépnek be az isteni Szeretet alakzatába, mely a formák formája, annál tökéletesebbé válik az egység. Ezekből a tényekből világosan látszik, hogy az angyalok lakta Mennyben a Végtelennek és Örökkévalónak hasonlatossága mutatkozik meg

63. Ebbő1 a rövid leírásból nyilvánvaló, hogy a jóság szeretetének érzése alkotja a Mennyet az emberrel. De jelenleg ki tudja ezt?

Ki tudja egyáltalán azt, hogy mit értünk a jóság szeretetéből keletkező érzés alatt? Vagy azt, hogy a jóság szeretetéből eredő érzések megszámlálhatatlanok, ténylegesen végtelen sokan vannak? Mert ahogy fentebb említettük, minden angyal egyedileg a saját érzelme. A Menny alakzata pedig az isteni Szeretet összes ott lévő érzésének alakzata. Senki nem tudja egyesíteni az összes érzést ebben a formában, csak ő, aki mag a Szeretet és ugyanakkor maga a Bölcsesség és aki Végtelen és Örökkévaló; mert ami végtelen és örökkévaló, benne van az egész alakzatban, az, ami végtelen az egységben és az, ami örökkévaló az örökkévalóságban. Ha a Végtelent és Örökkévalót elvennénk a formá ból, az egy percen belül megsemmisülne. Ki más tud érzéseket egy formába összehozni? Valóban, ki más tudja ezt megtenni csak eggyel is a Mennyet alkotó érzések közül? Mert nem lehet egy érzést a többivel egyesíteni, csak mindegyikük egyetemes felfogása segítségével; az egész felfogása pedig nem létezhet, csak ha mindegyiknek a természetét külön felfogjuk. Tízezrek tízezrei alkotják ezt az alakzatot; tízezrek lépik át a küszöbét évente és örökké ez fog történni; minden gyermek belép, miként a felnőttek közül is azok, akik a jóság szeretetének érzésében vannak. Ezek a megfontolások újra azt mutatják, hogy az angyalok lakta Mennyben miként lelhető fel a Végtelen és Örökkévaló hasonlatossága.

64: V. Az isteni Gondviselés legfőbb célja, hogy egy angyali Menny létrehozásában azt tartsa szem előtt, ami Végtelen és, örökké való; Menny az. Úr szemében miként egy ember is, az Ő hasonlatoassága kell hogy legyen.

A Mennyről és pokolról szóló műben /59-56./ látható, hogy az Úr szemében a teljes Menny olyan, mint egy ember és hasonlóképpen a Menny minden közössége is, valamint, hogy következésképp minden angyal egy ember, tökéletes formában és hogy ez, azért van, mert Isten, a Teremtő, aki maga az örökkévaló Úr, Ember. Ott az is látható, hogy ennek következtében összefüggés van a Mennyben lévő minden dolog és az emberben lévő minden dolog között./87-102/ Én nem láttam a teljes Mennyet, mint egy embert, mert az egész Mennyet az Úr kivételével senki nem láthatja, de többször láttam a Menny egy teljes közösségét, kicsit vagy nagyot, mint egy embert; és akkor azt mondták nekem, hogy a legnagyobb közösséget, amely az egész Menny, az Úr hasonló módon látja. Azt is mondták, hogy ez az oka annak, hogy minden angyal, mint személyiség, ami teljes alakját illeti, ember.

65. Mivel az egész Menny az Úr szemében olyan, mint egy ember, a Menny annyi általános közösségből áll, ahány szerve, zsigere, testrésze van az embernek; és minden általános közösség annyi kevésbé általános, egyedi közösségre oszlik, ahogyan a szervek és zsigerek is nagyobb részekre oszthatók. Ez újra világosan jelzi a Menny természetét. Az, hogy az Úr a legvalóságosabb ,Ember, látható az Isteni Szeretet és Bölcsesség c. műben. /ll-13, 285-289./

66. Ezek a tények valamennyire megmagyarázzák a következő állítást, amelyet angyali titoknak is nevezhetnénk; - A jóság és ugyanakkor az igazság minden indíttatása az emberi. formában ölt testet, mert bármi kiárad az Úrból, az a jóság egy indíttatása, mert az Ő isteni Szeretetéből származik, valamint az igazság egy indíttatása, mert az Ő isteni Bölcsességéből származik. Az igazság indíttatása, amely az Úrból árad ki, először mint az igazság felfogása nyilatkoztatja ki magát, majd mint gondolat az angyalokban és az emberekben; mert a felfogásnak és gondolkodásnak figyelmet szentelünk, de az indíttatást, amelyből ezek keletkeznek, alig vessz ük észre, bár mindkettő az Úrból árad, mint ami egy az igazság indíttatásaival.

67. Nos, mivel az ember teremtésétől fogva egy kicsinyített Menny,

és ezért az Úr hasonlatossága, és mivel a Menny annyi indittatásból áll, ahány angyal lakja és minden hatás az emberi formában ölt testet: következésképp az isteni Gondviselés folyamatosan arra törekszik, hogy az emberben létrehozza a Menny alakzatát és ezért, hogy megteremtse benne az Úr hasonlatosságát. És mivel ezt a jóság és igazság indíttatásainak segítségével végzi e1, folyamatosan arra törekszik, hogy az embert ilyen indíttatássá tegye. Ezért ez az isteni Gondviselés állandó törekvése. Legfőbb erőfeszítése pedig arra irányul, hogy elvezesse az embert a Menny valamely részére, vagyis az isteni, mennyei Emberbe; mert akkor az Úrban lesz. Nos, ez történik azoknak az embereknek az esetében, akiket az úr a Mennybe tud vezetni és mivel az Úr ezt előre látja, s folyamatosan gondoskodik erről; mert így mindenkit, aki hagyja magát a Mennybe vezetni, előkészít saját helyének elfoglalására.

68. Mint fentebb elhangzott, a Menny annyi közösségre oszlik, ahány szerve, zsigere és testrésze egy embernek van; és ezekben egy rész sem foglalhat el akármilyen helyet, csak a sajátját. Ezért abból, hogy az angyalok is ilyen részek az isteni, mennyei Emberben és valamikor minden angyal a földön élő ember volt, az következik, hogy azt az embert, aki engedi magát a Mennybe vezetni, az Úr folyamatosan előkészíti saját helyének elfoglalására a jóság és igazság olyan indíttatásai segítségével, amelyek összefüggésben vannak azzal a bizonyos hellyel erre a helyre minden ember-angyalt is kijelölnek a világból való távozása után. Ez az isteni Gondviselés legfőbb célja a Mennyel kapcsolatban.

69. Azt az embert viszont, aki nem hagyja magát a Mennybe vezetni és ott a saját helyére magát kijelölni, azt a pokolban elfoglalandó helyére készítik elő. Mert az ember magától egyfolytában a legmélyebb pokol felé halad, de az Úr folyamatosan visszatartja. Azt pedig, akit nem lehet visszatartani, egy, a pokolban levő helyre készítik elő, amelyre kijelölik rögtön a világból. való távozása után. Ez a hely pedig egy bizonyos, a Mennyben levő hely pontos ellentéte, mert a pokol a Mennynek pontos ellentéte. Azért, ahogy egy emberangyalnak a jóság és igazság iránti vonzalmának függvényében kiutalják saját helyét a Mennyben, úgy egy ember-ördögnek is a gonoszság és hamisság iránti vonzalma szerint utalják ki saját helyét; mert két ellentét, amelyek egymással szemben hasonló helyzetben vannak elhelyezve, ily módon :kapcsolatban vannak egymással: Ez az isteni Gondviselés végső célja a pokollal kapcsolatban.

Vannak olyan törvényei az isteni Gondviselésnek amelyek ismeretlenek az ember előtt.

70. Jól tudjuk, hogy van isteni Gondviselés, de természetét nem értjük. Ez azért van, mert az isteni Gondviselés törvényei titkok, amelyek eddig el voltak rejtve az angyali bölcsességbe, de most nyilvánosságra kell jutniuk azért, hogy ami az Úré, az Neki tulajdoníttassék és egy ember se követelhesse azt, ami nem a sajátja. Mert a világban sokan mindent maguknak tulajdonítanak és saját eszességüknek, amiről pedig ezt nem jelenthetik ki, azt esetlegesnek és vé1etlenszerűnek kiáltják ki, mert nem tudják, hogy az emberi eszesség semmi és hogy az "esetleges" és "véletlenszerű" üres szavak. Azt mondjuk, hogy az isteni Gondviselés törvényei titkok, melyek mindeddig az angyali bölcsességbe voltak elrejtve, mert a keresztyén világban az értelem útját a vallás az isteni dolgok tekintetében elzárta, következésképp az értelem ezekben a dolgokban olyan nehézkessé és ellenállóvá vált, hogy az ember képtelen, mert nem hajlandó, vagy nem hajlandó, mert képtelen megérteni bármit is az isteni Gondviselésről, kivéve azt az egy dolgot, hogy létezik. Néhányan azt is vitatják, hogy létezik-e egyáltalán és hogy csupán általános-e, vagy egyéni is.

Mivel az értelmet megakadályozta a vallás abban, hogy isteni dolgokról gondolkodjon, nem tudott tovább fejlődni. De mivel az Egyházban elismert dolog, hogy az ember nem tud magától olyan jót tenni, ami valóban jó lenne, sem olyan igazságokat gondolni, amelyek valóban igazak lennének és mivel ez a dolog olyan szorosan össze van kötve az isteni Gondviseléssel, hogy az egyikben való hit függ a másikban való hittől, ezért - mivel az egyikben nem lehet hinni úgy, hogy a másikat tagadjuk, mert így mindkettő elpusztul - roppant fontos, hogy megismerjük az isteni Gondviselés természetét. Ezt azonban nem lehet megtenni, csak ha felfedjük azokat a törvényeket; amelyek által az Úr szemmel tartja és kormányozza az ember akaratát és értelmét, mert ezek a törvények ismertetik meg velünk az isteni Gondviselés természetét. Egyedül az tudja elismerni a Gondviselést, aki érti a természetét, mert akkor látja. Ezért az isteni Gondviselés eddig az angyali bölcsességbe rejtett törvényei most nyilvánosságra kerülnek.

Az isteni Gondviselés egyik törvénye, hogy az embernek a szabadságban való megítélés függvényében kell cselekednie.

71. Jól tudjuk, hogy az ember szabad arra, hogy azt gondolja és akarja, ami neki tetszik, arra viszont nem, hogy bármit kimondjon, amit gondol, vagy bármit megtegyen, amit akar. Ezért az itt említett szabadság szellemi, nem pedig természeti, hacsak a kettő nem egyesül, mert a gondolkodás és az akarat szellemi, a beszéd és cselekvés viszont természeti. Ráadásul ezek az emberben világosan elválasztódnak; mert az ember tud gondolkodni anélkül, hogy kifejezné gondolatát szavakban és akarhat anélkül, hogy vágyait tettekre váltaná. Ez azt mutatja, hogy az emberben a szellemi és természeti dolgok el vannak különítve egymástól és ezért az ember nem tud átváltani egyikből a másikba, csak az akarat erőfeszítése által. Ezt az erőfeszítést hasonlíthatjuk egy ajtó kinyitásához. Ez az ajtó, úgymond nyitva áll azokban, akik ésszerűen gondolkodnak és akarnak az állam polgári törvényeinek és a társadalom erkölcsi törvényeinek függvényében, mert úgy beszélnek, ahogy gondolkodnak és az akaratuknak megfelelően cselekszenek. De az ajtó zárva van - úgymond - azokban, akik ezekkel a törvényekkel szemben gondolkodnak és akarnak. Bárki megvizsgálja vágyait és az azokból fakadó tetteket, meg fogja figyelni, hogy szükség van egy ilyen erőfeszítésre és néha egyetlen beszélgetésben vagy cselekedetben elég gyakran. Ezeket a bevezető megjegyzéseket azért tettük, hogy megmutassuk, hogy a szabadságban való meggondolás szerinti cselekvés alatt azt értjük, hogy szabadon gondolkodunk és akarunk és ezáltal szabadon beszélünk és cselekszünk, ami megfelel

az értelemnek.

72. Néhányan viszont feltételezik, hogy ez az isteni Gondviselés egyik törvénye lehet, főleg mert az ember így szabad arra, hogy gonoszságot és hamisságot gondoljon, bár az isteni Gondviselés folyamatosan elvezeti odáig, hagy jót és igazságot gondoljon és akarjon. Ezért abból a célból, hogy ez világossá váljon, különböző lépéseken kell végigmennünk a következő sorrendben:

I, Az embernek van esze és szabadsága, vagy/értelme és függetlensége. Ezt a két képességet pedig az Úrtól kapja.

II. Bármi, amit az ember szabadságban tesz, a sajátjának látszik akár ésszerű, akár nem, fe1téve, hogy megfelel a saját megítélésének.

III. Bármi, amit az ember szabadságban tesz gondolkodásának megfelelően, neki tulajdoníttatik, mint sajátja és állandóvá válik benne.

IV. Az embert az Úr e két képesség segítségével alakítja és szüli újjá, és ez semmi más módon nem történhet.

V. Egy embert e két képesség segítségével addig a fokig lehet újjáalakítani és szülni, amennyire ezekkel el lehet vezetni annak elismeréséig, hogy minden jó és igazság, amit gondol és tesz, az Úrtól van, nem pedig önmagától.

VI. Az Úrnak az emberrel való egyesülése és az ember viszont-egyesülése az Úrral e két képesség segítségével jön létre.

VII. Az Úr e két képességet sértetlenül és érintetlenül tartja meg az emberben, isteni Gondviselésének egészideje alatt.

VIII. Ezért összhangban van az isteni Gondviseléssel, hogy az ember szabadságban való meggondolásának értelmében cselekedjen.

73. I. Az embernek van esze és szabadsága, vagy értelme és függetlensége, ezt a két képességet pedig az Úrtól kapja.

Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben /264,270,425, és fentebb is 43-44/ megmutatkozik, hogy az embernek megvan az értelem vagy megértés képessége és az a képesség, hogy amit megért, arra gondoljon, azt akarja, arról beszéljen és azt tegye; amit szabadságnak is nevezhetünk, és hogy ezeket a képességeket az Úr adja neki. De mivel mindezekkel a képességekkel kapcsolatosan sok kétség merülhet fel, mialatt gondolkodás tárgyává tesszük őket, mindenek előtt szeretnék mondani valamit az ember ama szabadságáról, hogy józan megítélésének értelmébén cselekedjen.

Először viszont tudnunk kell, hogy minden szabadság a szeretethez tartozik, úgy, hogy a szeretet és a szabadság egy. Mivel a szeretet az ember élete, a szabadság is az ő életéből ered; mert minden öröm, amit az ember megtapasztal, az ő szeretetéből fakad, mivel semmilyen öröm nem származik más forrásból. A szeretet öröméből való cselekvés pedig a szabadságban való cselekvés. Mert az öröm magával sodorja az embert, ahogy a folyó magával visz bármit, ami benne lebeg. Nos, mivel a szeretetnek sok fajtája van, némelyik békés és némelyik ellenségeskedő, következésképp a szabadságnak is hasonlóképpen sok fajtája van. Általánosságban véve három fajta szabadság van: természeti, számító és szellemi.

Természeti szabadsággal-

minden ember születésétől fogva rendelkezik. Ennek gyakorlásakor semmi mást nem szeret, mint önmagát és a világot. Élete először semmi másból nem áll; és mivel minden gonoszság ebből a két szeretetből keletkezik és azok által, tehát egyesül a szeretettel, következésképp a természeti szabadsághoz tartozik, hogy az ember gonoszságot gondoljon és akarjon. Az is a természeti szabadsághoz tartozik, hogyha valaki megrögződik ebben a szokásában saját megítélésének segítségével, akkor gyakorolja a gonoszságot a saját megítélése szerinti szabadságban. Ezt függetlenségi képessége folytán teszi és megerősödik a gonoszságban megítélési képessége segítségével. Például abból a szeretetből, amit az ember születésekor örököl, az következik, hogy vágyik paráznaságot elkövetni, csalni, káromkodni és bosszút állni. Amikor megerősíti önmagában ezeket a gonoszságokat és így meggyőzi önmagát, hogy azok megengedhetők, akkor az örömből, amit az ilyen cselekedetek szeretete okoz és - úgymond - saját megítélésének megfelelően, szabadon gondol rájuk és akarja azokat, és addig, ameddig a polgári törvények nem korlátozzák, nyíltan beszél róluk és váltja azokat tettekre. Az Úr isteni Gondviseléséből fakad, hogy ezt megengedi az embernek, mert az ember élvezi a szabadságot és a függetlenséget. Ez a szabadság természettől van az embernek, mert örökli;és azok vannak ebben a szabadságban, akik megerősödtek benne azáltal, hogy önmaguk és a világ szeretetének öröméből fakad meggondolásuk.

A számító szabadság -

a hirnév szeretetéből keletkezik, amit a tisztelet és vagyon megszerzésére szolgáló eszköznek tekinthetünk. Ennek a szeretetnek az az öröme, hogy kívülről erkölcsösnek látszik; és mivel az ember értékeli ezt a hírnevet, tartózkodik a csalástól, paráznaságtól, bosszúállástól és káromkodástól. Mivel ez meggondolt ítélet kérdése, ő szabadságban és saját meggondolása szerint cselekszik, tehát az őszinte, igaz, szűzies és barátságos ember szerepét játsza; sőt, meggondolásának használatával még az ilyen cselekvéseknek megfelelő, odaillő kifejezésekkel is tud beszélni. De ha meggondolási képessége pusztán természeti és ugyanakkor nem szellemi, akkor ez a szabadság csak külsőséges, nem a belsőből fakad, mert szíve mélyén nem szereti a jóságot, csak kívülről úgy tesz, jó hírének kedvéért, amint ezt az előbb mondtuk; és így a jó tettek, amiket tesz, nem igazán jók. Az illető azt is mondhatja, hogy ilyen és ilyen dolgokat kellene tenni a közjó kedvéért. De ezt nem azért mondja, mert szereti a közjót, hanem mert a saját tiszteletreméltóságát és nyereségét tekinti. Ezért szabadsága semmit nem merít a közjó szeretetéből, és józan megítélése sem, mert az pusztán az ő szeretetét támasztja alá. Ezért ez a számító szabadság a valóságban csak a természetes szabadság. Ezt a szabadságot is az Úr isteni Gondviselése adja mindenkinek.

A szellemi szabadság-

az örök élet szeretetéből keletkezik. Ezt a szeretetet és annak örömét senki nem szerezheti meg, csak ha a gonoszságokat bűnöknek tekinti és ezért megtagadja azok akarását és ugyanakkor az Úrra néz. Ha valaki ezt teszi, akkor ezt a szabadságot élvezi, mert senki nem tudja megtagadni a gonoszságok akarását, mivel azok bűnök, és ezért nem is tudja visszatartani magát azok cselekvésétől, hacsak nem abból a legbelső és magasabb szintű szabadságból tesz igy, ami egy legbelső és legmagasabb szintű szeretetből származik. Először ez a szabadság nem látszik szabadságnak, bár az; de később már annak látszik és akkor az ember szabadságban cselekszik saját megítélése szerint úgy hogy arra gondol, azt akarja, arról beszél és azt teszi, ami jó és igaz. Ez a szabadság úgy növekszik, ahogy a természeti szabadság alább száll és engedelmessé válik; valamint egyesül a számító /rational/ szabadsággal és megtisztítja azt. Bárki megszerezheti ezt a szabádságot, feltéve, hogy hajlandó figyelembe venni hogy az élet örökké tart és hogy az ideiglenes létezés öröme és boldogsága csak múló árnyék az örökélet örömével és boldogságával összehasonlítva. Az ember pedig képes így gondolkodni, ha ezt választja, mert birtokában van az értelem és a szabadság, és mert az Úr, akitől ezt a két képességét kapja, folyamatosan adja neki e képességeket, hogy így cselekedjen.

74. II. Bármi amit az ember szabadságban tesz a sajátjának látszik, akár ésszerű, akár nem, feltéve, hogy megfelel a saját mégítélésének.

Az ésszerűség és függetlenség természetét, amelyek oly jellemzőek az emberre, nem lehet világosabban megmagyarázni, mint hogy összehasonlítjuk az embert az állatokkal. Azok nem rendélkeznek ésszerűséggel, vagy a megértés képességével, sem függetlenséggel, vagy a szabadon akarás képességével; és ezért nincs értelmük és akaratuk, de értelem helyett ismeretük van, akarat helyett pedig érzéseik, és mindkettő természeti. És mivel e képességek egyike sincs birtokukban, gondolkodásuk sincs, de ahelyett van egy belső látásuk, amely összekapcsolódás által eggyé válik a külső látással. Minden érzéshez van. egy hozzátartozó igazság, mint annak egy házastársa. A természeti szeretet egy érzésének az ismeret, a szellemi szeretet egy érzésének az értelem, a mennyei szeretet egy érzésének pedig a bölcsesség, mert az érzés /affection, indittatás/ a hozzá házastársként kapcsolódó másik nélkül semmi. Ez olyan mint a Lét Létezés nélkül, vagy a lényeg forma nélkül, amiről semmit nem lehet elmondani.

Ennélfogva minden teremtett dologban van valami, amit hasonlíthatnánk a jóság és igazság frigyéhez, amint fentebb már sok helyen megláthattuk. Az állatokban megvan az érzés és ismeret frigye; náluk az érzés a természeti jósághoz, az ismeret pedig a természeti igazsághoz tartozik. Nos, az érzés és az ismeret tökéletes összhangban cselekszik és érzéseik nem emelkedhetnek ismereteik fölé, sem ismeretük érzéseik fölé. Ha lehetséges lenne felemelkedésük, a kettőt együtt kellene emelni. Mivel nincs szellemi lelkük, amelybe vagy amelynek fényébe és melegébe felemelkedhetnének, nincs meg nekik a megértés vagy ésszerűség képessége, valamint a szabad akarat, vagy függetlenség képessége, hanem csupán természetes megérzésük van a vele járó ismerettel. Természetes érzésük a vágy élelem, rejtekhely és a faj fenntartása után, a veszély elől való elmenekülés és a veszély elkerülése után, ez pedig egyesül az e célok eléréséhez szükséges ismerettel. Mivel életüknek ilyen az állapota, nem tudják azt gondolni:"Ezt kívánom, nem pedig azt", sem azt: "Ezt tudom, azt nem", még kevésbé, hogy: "Ezt értem és szeretem". Viszont ismereteiknek megfelelő kívánságaik mozgásba hozzák őket. értelmesség és szabadság nélkül is. Az, hogy ilyen módon mozgattatnak meg, nem a természeti, hanem a szellemi világból származó behatás, ahonnan minden hatékony ok ered. Erről a témáról még lejjebb is láthatunk valamit /96./

75. Az embernél más a helyzet. Neki nem csak a természeti szeretetből fakadó megérzése van, hanem ráérez a szellemi és mennyei szeretetre is, mert az emberi léleknek három szintje van, amint ez az Inteni Szeretetről és Bölcsességről szóló mű III. részében olvasható. Ezért az embert fel lehet emelni a természeti ismeretből a szellemi értelmességbe, onnan pedig a mennyei bölcsességbe. Ebből a kettőből, az értelemből és bölcsességből rá tud nézni az Úrra, és így egyesülhet Vele és örökké élhet. A megérzésnek ez a felemelkedése viszont nem jöhetne létre, ha az embernek ésszerűségéből nem lenne meg az a képessége, hogy megértését növelje, szabadságából pedig az,.hogy vágyakozzon ennek megfelelően tenni. E két képesség segítéségével az ember alsóbbrendűnek tudja tekinteni a körülötte levő dolgokat, amelyeket testi érzékeivel fog fel; és van egy magasabb szintű gondolkodása is, amely az alacsonyabb szintűt szemlélheti. Mert bárki mondhatja:"Ezt gondoltam, vagy ezt gondolom"; és azt is: "Ezt akartam, vagy ezt akarom", vagy újra: "Értem, hogy ez így van és "ezt ezért szeretem", és igy tovább. Ez azt mutatja, hogy az embernek magasabb szintű gondolkodása van, amely látja maga alatt .az alacsonyabb szintű gondolkodást. Az embernek ez a képessége értelmessége és szabadsága miatt van értelmességéből van, hogy emelkedettebben tud gondolkodni, és szabadságából van, hogy érzéseiből akar úgy gondolkodni. Mert ha nem lenne meg az a szabadsága, hogy így gondolkodjon, akkor nem lenne ilyen irányú akarata, következésképp ilyen irányú gondolkodása sem. Ezért azokat, akik nem törődnek azzal, hogy bármit is megértsenek abból, ami a világhoz és a természethez tartozik és nem vágynak tudni semmit az erkölcsi és szellemi jóságról és igazságról, nem lehet az ismeretből az értelmességbe emelni, még kevésbé a bölcsességbe; mert ők elferdítik ezeket a képességeket. A következmény pedig az, hogy ezek az emberek csak addig a fokig emberek, hogy ha úgy döntenek, megtudnak érteni dolgokat és a beléjük ültetett értelmesség és szabadság segítségével gyakorolni tudják akaratukat. E két képesség miatt van az, hogy az ember gondolkodni tud és el tudja mondani gondolatait. Minden más szempontból nézve nem emberek, hanem állatok, néhányan pedig ezeknek a képességeknek a túlkapásai miatt rosszabbak, mint az állatok.

76. Bárki, akinek nem homályos az értelme, láthatja, vagy megértheti, hogy az ember nem szerethetné azt, hogy tudjon vagy értsen valamit, ha nem tűnne úgy előtte, hogy ez a saját vonzalma; mert minden öröm és élvezet, így az is, ami az akarathoz tartozik, a szeretet egy indíttatásából származik. Ki vágyik bármit tudni vagy megérteni, ha nem érzi, hogy valami öröm keletkezik ennek hatásaként? És ki érezheti ezt az örömöt vagy indíttatást, ha az, ami őt indította, nem látszik a sajátjának? Ha semmi nem a sajátja lenne, hanem minden a másé, azaz ha bárki másnak kellene valamit a saját indíttatásából beletöltenie annak a lelkébe, aki nem vágyik tudni vagy érteni a saját szakállára, az a másik elfogadná, sőt el tudná fogadni azt? Nem ő lenne az, akit bolondnak és tökfejnek hívnak? Ebből világosan látható, hogy bár minden, amit egy ember felfog és következésképp gondol és tud, és amit felfogásának értelmében akar és tesz, lelkébe máshonnan folyik be, mégis az Úr isteni Gondviselésének akarata az, hogy úgy kell tűnnie, mint az ember sajátjának. Mert, amint fentebb mondtuk, az ember máskülönben nem fogadna el semmit és ezért nem lehetne felruházni értelmességgel vagy bölcsességgel. Jól tudjuk, hogy semmi jóság és igazság nem az emberé, hanem az Úré, és mégis úgy tűnnek az embernek, mintha a sajátjai lennének. Mivel minden jóság és igazság igy tűnik fel, ezért az Eklézsia és a Menny minden dolga is és következésképp a szeretet és bölcsesség minden dolga és az irgalmasság és hűség dolgai is. Mindazonáltal ezek egyike sem az ember sajátja, de senki nem tudja őket elfogadni az Úrtól, hacsak nem tűnik úgy önmaga előtt, hogy önmagából fogja fel. E megfontolások alapján nyilvánvalónak kell lennie annak az igazságnak, hogy bármi, amit az ember szabadságban tesz, a sajátjának tűnik, akár ésszerű, akár nem, feltéve, hogy megfelel saját megítélésének.

77. Ki nem képes arra, hogy értelme segítségével megértse, hogy ez vagy az a jó hasznos a közösségnek, és ez vagy az a gonoszság ártalmas neki? Például, hogy az igazságosság, őszinteség és a házastársi tisztaság hasznos a közösségnek; és hogy az igazságtalanság, őszintétlenség és a más feleségével való paráználkodás ártalmasak neki; következésképp, hogy ezek a gonoszságok önmagukban károsak, a jók pedig önmagukban előnyösek. Ezért hát ki az, aki mikor dönt, nem helyesli mindezeket? Az embernek értelme és szabadsága van és ezek a képességek felfedődnek, szemmel láthatóvá válnak, irányítják az ember életét és felruházzák őt felfogással és erővel addig a fokig, amennyire az ilyen megfontolások alapján ő azokat a bűnöket önmagában elkerüli. És amilyen mértékben ő ezt megteszi, a fent említett erényekre úgy tekint, mint egy barát tekint a barátaira. Értelme segítségével később az ember következtetéseket vonhat le ezekből a dolgokból azokra a jókra vonatkozóan, amelyek a szellemi világban hasznosak egy közösségre nézve és azokra a gonoszságokra vonatkozóan, amelyek ott ártalmasak, ha ugyan a gonoszságok alatt bűnöket ért, a jóságok alatt pedig a könyörületesség műveit. Ésszerű módon helyeselheti ezt is, amikor dönt, mert birtokában van az értelem és a szabadság; ezek pedig felfedődnek, szemmel láthatóvá válnak, irányítják az ember életét és felruházzák őt felfogással és erővel addig a fokig, amennyire ugyanazokat a gonoszságokat, mint bűnöket kikerüli. Amilyen mértékben így tesz, annyira a könyörületesség jóságait olyan szeretettel tekinti, mint amilyen a szomszédok kölcsönös szeretete. Nos, mivel az Úr akarata az elfogadás és egyesülés kedvéért, hogy bármi, amit egy ember szabadon tesz az ésszerűségnek megfelelően, számára a sajátjának tűnjön, és ez magával az ésszerűséggel is összhangban van, következésképp az ember akaratát saját megítélésének megfelelően gyakorolhatja, mert ez az ő örökkévaló boldogságát érinti és ennek megfelelően tud cselekedni, ha az Úr isteni Erejének támogatását keresi.

78. III. Bármi, amit az ember szabadságban tesz, gondolkodásának megfelelően, neki tulajdoníttatik, mint sajátja és állandóvá válik.

Ennek oka az, hogy az ember személyisége /selfhood/ egy a szabadságával. Az ember személyisége elválaszthatatlan életétől, és amit egy ember az életéből tesz, azt szabadságából teszi. Sőt, az ember személyisége elválaszthatatlan az őt irányító szeretettől, mert mindenkinek a szeretet az élete és amit az ember az életét irányító szeretétből tesz, szabadságból teszi. Szabadságból az ember gondolatainak megfelelően cselekszik, mert bármi, ami az életből, vagy a szeretetből való, a gondolkodás tárgyát is képezi és így megerősítést nyer. És amikor már megerősödött az ember, megteszi azt a bizonyos dolgot szabadságban, gondolatának megfelelően. Mert bármit, amit az ember tesz, akaratából teszi értelme által; a szabadság pedig az akaratból ered, és a gondolkodás az értelemből. Az ember szabadságban a józan meggondolás ellenére is cselekedhet; ismét pedig, cselekedhet a józanságnak megfelelően és mégsem szabadságban; de azok a dolgok, amelyeket így tesz, nem sajátjai az embernek, pusztán a nyelv és a test cselekedetei, nem sze1leméből vagy szívéből valók.

De ha szelleme és szíve cselekedetei kifejeződnek szóban és tettben is, azok sajátjai az embernek. Ennek igazsága sok példával megmutatható; de itt nincs hely ezeknek a példáknak a számára. Az alatt, hogy ezek az ember sajátjai, azt értjük, hogy belépnek az életébe, annak részévé válnak és következésképp a sajátjaivá válnak. Azonban látható lesz a következőkben, hogy semmi nem sajátja az embernek, bár így tűnik neki, mintha az lenne. Elég az hozzá, hogy minden jó, amit az ember szabadságban, józan meggondolás szerint tesz, neki tulajdoníttatik, mint sajátja, mert gondolkodásban, akaratban, beszédben és cselekedetben úgy tűnik fel előtte, mint sajátja. Mégis, a jó nem az emberé, hanem az Úré az emberben, amint fentebb látható . /76. / Hogy a gonoszság hogyan tulajdoníttatik az embernek, látható lesz a megfelelő cikkelyben.

79. Fentebb kijelentettük, hogy amit az ember szabadságban tesz, gondolkodásának megfelelően, maradandóvá válik benne, mert semmi, amit az ember önmagának tulajdonit, nem téphető ki belőle. Mind szeretetének, mind józan meggondolásának, vagy mind akaratának, mind értelmének tárgya lesz és ebből fakadóan életének is. Ezt ténylegesen félre lehet tenni, de kivetni belőle nem; és amikor félre tesszük, akkor - mondhatni - száműztük a központból a peremre és az ott marad. Ezt értjük maradandóvá válás alatt. Ha egy ember gyermekkorában és ifjúkorában elkövetett némi gonoszságot, mert örömét lelte annak megtevésében, - például ha csalásra, káromkodásra, bosszúállásra vagy paráznaságra adta magát, akkor, mivel ezeket a dolgokat szabadságban tette, gondolkodásának megfelelően, sajátjává, tette őket. De ha később megtér, elkerüli és útálatos bűnnek tekinti az ilyesmit, és így a józan meggondolásnak megfelelő szabadságban eláll azoktól, akkor felruháztatik azokkal a jókkal, amelyek azoknak a gonoszságoknak épp az ellentétei. Akkor ezek a jók alkotják a központot és a gonoszságokat egyre inkább a perem felé mozgatják amiatt az írtózat és útálat miatt, amit az illető azok iránt érez. Mégsem lehet ezeket a gonoszságokat úgy kivetni, hogy kipusztuljanak, bár elmozdításuk miatt úgy tűnhet, mintha kiírtódnának. Ez történik, amikor az Úr egy embert visszatart a gonoszságtól és támogat a jóban. Így egy ember minden öröklött és valóságos gonoszsága megszüntethető.

Ezt láttam bebizonyosodni tapasztalataim által, tekintettel néhány a Mennyben lévő egyénre, akik, mivel az Úr a jóban megtartotta őket, feltételezték, hogy szabadok a gonoszságtól. De hogy ne higyjék azt, hogy a bennük lévő jó a sajátjuk, lehozta őket az Úr a Mennyből gonoszságaikba, amíg el. nem ismerték, hogy a bennük levő gonoszság a sajátjuk, a jó viszont az Úrtól van. Miután ezt felismerték, visza vitettek a Mennybe. Tehát tudjuk meg, hogy a jó csak abban az érteleniben tulajdoníttatik az embernek, hogy az változatlanul az Úré az emberben. Amilyen mértékben az ember elismeri ezt, az Úr megadja neki, hogy úgy tűnjön előtte, mintha sajátja lenne az a jó, azaz, hogy úgy tűnjön, mintha szomszédját önmagától szeretné és önmagától gyakorolna könyörületet, mintha önerejéből hinne és tenne jót, értené az igazságot, tehát mintha önmagából lenne bölcs. Ezekből a tényekből egy megvilágosult elme láthatja annak a látszatnak a természetét és elevenségét, amelyről az Úr azt szeretné, hogy az ember abban éljen. Ezt az Úr az ember megmentésének kedvéért akarja, mert e látszat nélkül senkit nem lehetne megmenteni. Erről a témáról lásd a fentieket./42-45./

80. Semmi nem tulajdoníttatik az embernek, amit csak gondol, még az sem, amire úgy gondol, mint amit akar, hacsak ugyanakkor nem olyan erősen akarja, hogy ha alkalom adódna rá, megtenné. Ennek az az oka, hogy ha az ember ilyen módon cselekszik, akaratából, értelmén keresztül, vagy akaratának indíttatásából értelmének gondolata által, akkor valóban megteszi azt a dolgot. De amíg ez csak gondolatainak tárgya, nem teheti magáévá, mert az értelem nem tud egyesülni az akarattal, vagy az ész gondolata az akarat indíttatásával, ám az akarat és annak indíttatása együttműködik az értelemmel és annak gondoataival, amint többször elmagyaráztuk az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munka V. részében. Erre utalnak az Úr e szavai: "Nem az fertőzteti meg az embert, ami bemegy a száján, hanem ami a szívéből kijön a száján keresztül, az fertőzteti meg az embert" /Mt 15:11, 17-19/ Szellemi értelemben véve a száj a gondolkodást jelenti, mert a gondolatokat fejezzük ki szavakban a szánkon keresztül; a szív pedig az indíttatást jelenti, amely a szeretethez tartozik. Ha valaki gonosz indíttatásra gondolkodik és beszél, tisztátalanná teszi önmagát. A szív a szeretetnek, vagy az akaratnák az indíttatását jelzi, a száj pedig az értelem gondolatát a Lk 6:45-ben is.

81. Azok a gonoszságok, amelyeket egy ember megengedhetőnek talál,szintén neki tulajdoníttatnak akkor is, ha nem követi el őket; mert az a gondolat, hogy megengedhetőek, az akaratból fakad. Valójában egy beleegyezés van az akarat részéről és ezért amikor egy ember bármilyen gonoszságot megengedhetőnek hisz, kiszabadítja azt belső korlátai mögül és csak a külső korlátok tartják vissza azok elkövetésétől, amelyek a félelmek. És mivel az ember szelleme a gonoszságnak kedvez, amikor a külső korlátok megszűnnek, elköveti azt, mintha megengedett lenne; és közben folyamatosan elköveti szellemében. De ezzel kapcsolatosan lásd az Új Jeruzsálem tanítása az életről című munkát. /108-113/

82. IV. Az embert az Úr e két képesség segitségével alakítja át és szüli újjá; és nem is lehet az embert semmi más módon átalakitani és ujjászülni.

Az Úr azt tanítja, hogy az ember, hacsak nem születik újjá, nem láthatja meg Isten országát /Jn 3:3; 5:7/, de kevesen tudják, hogy mit jelent újjászületni, vagy megújulni, önnek az az oka, hogy mivel nem ismerik a szeretet és könyörületesség természetét, mindenki félreértette a hit természetét is. Mert anélkül, hogy ismerné a szeretetet és irgalmasságot, senki nem tudhatja, mi a hit, mert az irgalmasság

és a hit egy, mint a jóság és igazság, vagy mint az akarat indíttatása és az értelem gondolata. Ezzel az egységgel kapcsolatosan lásd az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munkát /427-431·/ , és az Új Jeruzsálemről szóló tanitást /13-24./; fentebb is látható róla valami. /3-20. /

83. Annak az oka, hogy senki nem léphet be Isten királyságába, hacsak nem születik újjá, az, hogy -szülein keresztül mindenféle gonoszságot örököl; de képes szellemivé válni ezeknek a gonoszságoknak az eltávolítása által. Ám ha nem válik szellemivé, nem léphet be a Mennybe. Az, hogy szellemivé válunk, ahelyett, hogy természetiek lennénk, azt jelenti, hogy újra születünk vagy megújulunk. De ahhoz, hogy megértsük, miként újul meg egy ember, három dolgot kell megfontolnunk, nevezetesen az ő első állapotának természetét, amely a kárhoztatás állapota, az ő második természetét, ami a megjavulás állapota, és harmadik állapotának természetét, ami az újjáteremtés állapota.

Az ember első állapotát, vagy a kárhoztatás állapotát-

mindenki szüleitől örökli; mert az ő gyermekeik önmaguk és a világ szeretetében születnek és ez a kétféle szeretet a forrása a gyermekekben mindenféle gonoszságnak. Csábítja őket e két szeretet öröme és ez megvakítja őket annak a ténynek a meglátására, hogy a gonoszságban vannak. Minden szeretet örömét úgy érezzük, mint jót; és ezért az ember, hacsak nem újul meg, feltételezi, hogy önmagát és a világot mindenek fölött szeretni maga a jó és hogy mindenki más fölött uralkodni és mindenki más vagyonát megkaparintani a legfőbb jó. Az ő minden gonoszságának ez a forrása, mert senki mást nem szeret, csak önmagát; vagy ha mást is, az csak olyan, ahogyan az egyik ördög tisztel egy másikat, vagy ahogy az egyik tolvaj tekintettel van egy másikra, amikor együtt tevékenykednek. Azok, akik megrögződnek e kétféle szeretetben és az azokból következő gonoszságokban azok miatt az örömök miatt, amelyek azokból származnak, természetiek maradnak és testiek és érzékiek lesznek. Ami saját gondolkodásukat, vagy szellemük gondolatait illeti, őrültek; de mivel emberek és ezért értelmük és szabadságuk van, még mindig képesek - amíg a világon vannak -értelmesen beszélni és cselekedni, de ezt önmaguk és a világ szeretetéből fakadóan teszik. Haláluk után, amikor . szellemiekké válnak, már képtelenek bármi más örömöt érezni, mint amit akkor éreztek szellemükben, amikor a világban éltek. Ez pedig a belső szeretet öröme, amely most boldogtalansággá, fájdalommá és borzalommá válik, amit az Ige úgy ír le, mint gyötrelmet és a pokol tüzét. Ebből nyilvánvaló, hogy az ember első állapota a kárhoztatás állapota és hogy azoknak az állapota ez, akik nem hajlandók megújulni.

Az ember második állapota-

a megjavulás állapota az, amelyben az ember elkezd a Mennyre gondolni ama öröm miatt, ami ott élvezhető; és így elkezd Istenre gondolni, akitől a Menny öröme jön. Először ez a gondolat önszeretetének öröméből keletkezik, mert számára a Menny örömét ez az öröm jelenti. De amíg ennek a szeretetnek az öröme uralkodik lelkében, az abból kifolyó gonoszságok örömeivel együtt, semmi más módot nem tud kigondolni a Mennybe jutásra, mint hogy imákat mond, prédikációkat hallgat, részesül az Úrvacsorában, adakozik a szegényeknek, segít a szűkölködőknek, pénzt költ az egyházakrá, kórházakat támogat anyagilag és így tovább. Sőt, az ember, amíg ebben az állapotában van, feltételezi, hogy megmenekül pusztán azáltal, hogy arról gondolkodik, amit a vallás tanít, akár a hitre vonatkozik, akár az irgalmassággal egyesült hitre. Azért hiszi ezt, mert nem gondol a gonoszságokkal, amelyekben örömét leli és amíg örömét leli azokban, a gonoszságok maradnak. Ezek az örömök abból a kívánságból keletkeznek, amely állandóan sugalmazza ezeket a gonoszságokat és amely működésbe is hozza őket, amikor semmilyen félelem nem tartja féken. Amíg ezek a gonoszságok megmaradnak az ilyen emberek kívánságaiban és ezért a szeretetük okozta örömben, nekik nincs hitük, nem emberszeretők és jámborak, nem imádják Istent, csak külsőségesen, ami a világ előtt valóságosnak tűnik, és mégsem az. Hasonlíthatnánk őket a vízhez, ami egy tisztátalan forrásból folyik és ihatatlan. Amíg egy ember vallásosan gondol a Mennyre és Istenre és mégsem tekinti a gonoszságokat bűnöknek, még első állapotában van. Akkor lép be második állapotába, vagy a megjavulás állapotába, amikor elkezd arra gondolni, hogy van olyasmi, hogy bűn; és még előbbre halad, amikor arra gondol, hogy ez vagy az bűnös dolog és amikor valamilyen mértékben megkeresi magában azokat és megszűnik akarni őket.

Az ember harmadik állapota-

vagy az újjáteremtés állapota az előző állapot folytatása. Akkor kezdődik, amikor eláll a gonoszságoktól, mert bűnök, növekszik, amint elkerüli őket és tökéletessé válik, amikor harcol ellenük; és amennyiben az Úr vezetése alatt győz, újjáteremti az Úr. Egy újjáteremtett emberben az élet rendje megfordul: ahelyett, hogy természeti lenne, szellemivé válik. A természeti lélek, amikor elkülönül a szellemitől, ellentétes a renddel, míg a szellemi lélek megfelel a rendnek; és ezért egy újjáteremtett ember könyörületességből cselekszik és hitét hozzáilleszti könyörületességéhez. Mégis, csak annyiban válik szellemivé, amennyiben igazságok vannak a birtokában; mert minden embert az igazságok teremtenek újjá és az azoknak megfelelő élet; az igazságok által tudja, hogyan kellene élni és élete által cselekszik az igazságoknak megfelelően. Így a jót és az igazságot egy szellemi házasságban egyesíti, amelyben a Menny lakik.

85. Az ember az értelmesség és szabadság két képességének a segítségével javul meg és válik új teremtéssé. Ezek nélkül nem lehet megjavítani és újjáteremteni, mert értelmessége ségítségével ismerheti és értheti meg a gonosz és a jó természetét és ezért a hamisság és igazság természetét; a szabadság által pedig akarhatja azt, amit tud és ért. De amíg a gonosz szeretetének öröme túlsúlyban van, nem tudja szabadon akarni a jót és az igazságot és nem, tudja értelmének részévé tenni azokat, és ezért nem is tudja sajátjává, tenni őket. Ahogy fentebb megmutattuk, amit az ember szabadságában tesz a józan meggondolás értelmében, a sajátjává, válik; máskülönben nem alakítható át és teremthető újjá. Akkor cselekszik a jóság és igazság szeretetének öröméből, mikor a gonoszság és hamisság szeretetének öröme ; eltűnik; mert két ellentétes öröm nem létezhet együtt. A szeretet öröméből cselekedni azt jelenti, hogy szabadságban cselekszünk; és ez megfelel az észnek is, mert az értelem támogatja a szeretetet.

86. Mivel minden embernek - akár gonosznak, akár jónak - birtokában van az értelem és a szabadság, a rossz ember éppúgy mint a jó, meg tudja érteni és tenni is tudja a jót. De a rossz ember nem .tudja ezt szabadságban tenni, a józan meggondolásnak megfelelően, míg egy jó igen; mert egy rossz ember a gonosz szeretetének örömében van, egy jó viszont a jó szeretetének örömében. Ezért az igazság, amit egy rossz ember megért és a jó, amit tesz, nem tulajdoníttatik neki, de egy jó embernek sajátja az igazság és a jó. Enélkül a neki-tulajdonítás nélkül nem létezhetne megjavítás és újjáteremtés. Mert a gonosz embereknél a gonoszságok hamisságaikkal együtt a központban vannak, a jók pedig igazságaikkal együtt a peremen. A jó emberekben viszont a jók igazságaikkal együtt a központban vannak, a gonoszságok pedig hamisságaikkal együtt a peremen. Mindkét esetben - bármi van a központban, - az szétterjed a szélek felé, ahogy a forróság kiömlik a tűzből, vagy a hidegség szétárad a jégből. Így a gonosz embereknél a peremen levő jókat bemocskolják a belül levő gonoszságok, a jó embereknél pedig a peremen levő gonoszságokat enyhítik a belül levő jók. Ez az oka annak, hogy a gonoszságok nem kárhoztatják az újjáteremtett embert és hogy a jóságok nem mentik meg az újjá, nem teremtettet.

87. V. Egy embert e két képesség segítségével addig a fokig--lehet újjáalakítani és teremteni amennyire ezekkel el lehet vezetni annak elismeréséig, hogy minden jó és .igazság amit gondol és tesz, az Úrtól van, nem pedig önmagától.

A megjavítás és újjáteremtés természetét épp az imént magyaráztuk el. Azt is, hogy az embert az Úr az értelmesség és szabadság két képessége segítségével javítja meg és teremti újjá; és mivel ez azok segítségével következik be, néhány további dolgot mondunk el róluk. Az ésszerűségből származik az ember képessége, hogy megértsen valamit, a szabadságból pedig, hogy akarjon valamit; mindkettő mintha saját magától lenne őbenne. De az, hogy szabadon akarja a jót és ezért megtegye józan meggondolása értelmében, csak az újjáteremtettnek lehetséges. Egy rossz ember csak gonoszt tud szabadon akarni és saját gondolkodásának megfelelően tesz így, amit felruház az ésszerűség látszatával különböző érvek segítségével. Indokokat éppúgy fel lehet hozni a gonosznak kedvezve, mint a jónak kedvezve; de a gonoszt csalások és külső látszatok támasztják alá, amelyek ha megrögzöttekké válnak, hamisságok lesznek belőlük, és - amikor megerősödnek - már úgy tűnnek, hogy megfelelnek a józan észnek.

88. Mindenki, akinek gondolkodása teljesen belső megfontoláson alapszik, láthatja, hogy az akarás és értés hatalma nem az embertől van, hanem Tőle, akinek birtokában van maga a hatalom, vagy aki a hatalom legtöményebb megnyilvánulása. Csak fontoljuk meg, honnan jön a tevékenységhez az erő. Nem Attól ered, akinek az erő legtöményebb hatóenergiája van a birtokában, azaz aki önmagában birtokolja az erőt és így önmagából közli mással? Ezért az erő önmagában isteni. Minden erőnek olyan valamiből kell jönnie, ami belülről vagy felülről pótolja, ami elfogyott, és működésbe hozza. A szem nem tud magától látni, sem a fül nem tud magától hallani, sem a száj nem tud magától beszélni, sem a kéz nem tud magától cselekedni; kell hogy valami erő működtesse őket és az elme irányítsa. Az elme sem tudja önmagától ezt vagy azt gondolni és akarni, hanem valami belső vagy fölülről jövő által; ami működésbe hozza vagy irányítja. Ugyanez a helyzet az értéshez és, akaráshoz szükséges erővel. Ezek nem származhatnak semmi más forrásból, mint Belőle, aki az akarás és értelem hatalmát Önmagában birtokolja. E megfontolásokból nyilvánvaló, hogy az értelmességnek és a szabadságnak ez a két képessége az Úrból származik, nem pedig az emberből. És mivel ezek az Úrból vannak, következésképp az ember egyáltalán semmit nem önmagától akar, vagy ért, hanem csak mintha magától tenné. Arról, hogy ez így van, bárki meggyőződhet, aki tudja és hiszi, hogy minden jó akarása és minden igazság értése az Úrtól van és nem az embertől. Az Ige azt tanítja, hogy az ember semmit nem tud igaznak elismerni és tenni önmagától /Jn 327; 15:5/

89. Nos, abból, hogy minden akarás a szeretetből jön és minden értés a bölcsességből, az következik, hogy az akaráshoz szükséges erő is az isteni Szeretetből jön és az értéshez szükséges erő az isteni Bölcsességből, s ezért mindkettő az Úrból, aki maga az isteni Szeretet és maga az isteni Bölcsesség. Ebből következik, hogy a józan megfonto1ás szerinti szabadságban történő cselekvés semmi más forrásból nem származhat. Mindenki valóban a józan megfontolás szerint cselekszik, mert a szabadság, mint a szeretet, elválszthatatlan az akarattól. De az emberben van belső és külső akarat, és a külső akarat szerint cselekedhet az ember anélkül, hogy a belső akarata ezzel egyetértene. Így játsza az álszentet és a hízelgőt, és mégis a külső akarat szabadságban van, mert az embernek abból a vágyából cselekszik, hogy szeretne másnak látszani, mint ami valójában, vagy valami gonosz törekvés szeretetéből cselekszik, ami a külső akarat szeretetében gyökerezik. De, ahogy fentebb mondtuk, egy rossz ember nem tud a saját megítélése szerinti szabadságban mást tenni, csak gonoszt. Nem tud szabadságban valódi jót tenni a józan meggondolás szerint. Mégis, tud jót tenni /másoknak/, de nem abból a belső szabadságból, ami az ő igazi szabadsága, és emiatt a külső szabadság nem igazi jó.

90. Fentebb elmondtuk, hogy az embert meg lehet javítani és újjá lehet teremteni olyan mértékben, amennyire e két képesség segítségével elvezethető- addig, hogy elismerje : minden jó és igaz, amit gondol és tesz, az Úrtó1 van és nem önmagától. Az ember ezt csak e két képesség segítségével tudja felismerni, mert azok is az Úrtól származnak, és az Úréi az emberben, amint ez nyilvánvaló az eddig már elmondottakból. Tehát az ember nem tudja ezt magától felismerni, hanem az Úrtól kapott erő által. Mégis úgy tudja tenni, mintha magától tenné; ezt az erőt az Úr mindenkinek adja. Akkor is, ha azt hiszi, hogy az erő a sajátja, mégis, amikor bölcsességet kap, el fogja ismerni, hogy nem a sajátja. Máskülönben az igazság, amire gondol, és a jó, amit megtesz, nem valóban igaz és jó, mert nem az Úr, hanem az ember van benne, az ilyen jó pedig, ha azért teszi valaki, hogy elnyerje a megváltást, olyan jó, aminek ellenében az illető érdemet követel magának. De azt a jót, amiben az Úr van, semmi ilyen követelés nem mocskolja be.

91. De kevesen értik meg, miért van az, hogy az Úr elismerése és annak elismerése, hogy minden jó és igazság Tőle van, megjavítja és újjáteremti az embert; mert azt mondják maguknak:- "Hol van az elismerés szükségessége, hiszen az Úr mindenható és szeretné mindenkinek a megmenekülését, következésképp meg tud és meg fog menteni minden embert feltéve, hogy kegyelméért könyörgünk. " De az ilyen gondolatok nem az Úrtól jönnek, ezért nem is az értelem belső látásából, azaz bármilyen megvilágosodásból. Ezért ennek az elismerés nek a szükségességét most röviden elmagyarázzuk. A szellemi világba., ahol a tér csak látszat, a bölcsesség jelenlétet hoz létre a szeretet pedig egyesülést és fordítva. Létezik az Úr elismerése a bölcsességbő1 és az Úr elismerése szeretetből. Az Úrnak a bölcsességből való elismerése, amely lényegileg csak ismeret, a tanításból jön. Az Úrnak a szeretetből való. elismerése pedig a tanítás szerinti életből fakad; ez egyesülést okoz, de a másik csak jelenlétet. Ez az oka annak, hogy akik minden az Úrról szóló tanítást megvetnek, eltávolítják magukat Tőle. És mivel megvetik az ilyen tanítás szerinti életet is, ez a felfogás elválasztja őket az Úrtól. Míg azok, akik nem vetik meg a tanítást, de mellőzik azt életükben, az ő jelenlétében vannak, de mégis el vannak választva Tőle. Olyanok, mint a barátok, akik együtt beszélgetnek, de nem szeretik egymást; és olyanok, mint két személy, akik közül az egyik úgy beszél a másikkal, mint barát, de úgy gyűlöli, mint egy ellenség. Ez általánosan elismert dolog, mert jól tudjuk, hogy aki igazul tanít és igazul él, megmenekül, de nem az, aki igazul tanít és gonoszul él. Azt is tudjuk, hogy aki nem hisz Istenben, nem menekülhet meg. Ezek a szempontok mutatják, hogy miféle vallás az, hogy egy úgynevezett hitből fakadóan gondolkodunk az Úrról, és nem az irgalmasságból fakadóan cselekszünk. És ezért mond ja az Úr: "Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok? valaki énhozzám jő és hallgatja az én beszédeimet és azokat megtartja hasonló valamely házépítő emberhez, aki kősziklára vetett fundamentumot .. Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön építette a házát fundamentum nélkül." /Lk 6:45-47/

92. VI. Az Úrnak az emberrel való egyesülése és az ember viszontegyesülese az Úrral e két képesség segitségével jön létre.

Az Úrral való egyesülés és az újjáteremtődés ugyanaz, mert mindenki olyan mértékben teremtődik újjá, amilyen mértékben egyesül az Úrral. És ezért mindaz, amit fentebb elmondtunk az újjáteremtésről, elmondható az egyesülésről is, és amit itt elmondunk az egységről, elmondható az újjáteremtésről is. Azt, hogy létezik az Úr egyesülése az emberrel és az ember viszont-egyesülése az Úrral, Ő maga tanítja János evangéliumában:"Maradjatok énbennem és én is tibennetek... Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt." /15:4-5/ "Azon a napon megtudjátok majd, hogy ti énbennem, és én tibennetek vagyok". /14:20,/ Egyedül az ész világosságánál bárki láthatja, hogy a lelkek egyesülése lehetetlen, hacsak nem kölcsönös, és hogy az egyesülés oka a kölcsönös kapcsolat. Ha egy személy szeret egy másikat és az nem szereti viszont, akkor, amint az egyik közeledik, a másik hátrál, de ha viszontszeretik egymást, akkor, amint az egyik közeledik, a másik is közeledik és létrejön az egyesülés. Sőt, a szeretet arra vágyik, hogy szeressék. Ez bele van plántálva és amennyiben viszontszeretetet kap, teljes életet és boldogságot élvez. E meggondolások alapján nyilvánvaló, hogy amennyiben az Úr szereti az embert és nem kap tőle viszontszeretetet, az történik, hogy az Úr közeledik és az ember hátrál. Igy az Úr folyamatosan szeretne az emberhez jönni és belépni az ember bensejébe, az ember .pedig elfordul és otthagyja őt. Ez a helyzet a pokolban levőkkel; a Mennyben levőknél azonban kölcsönös egyesülésről van szó. Mivel tehát az Úr vágyik az emberrel való egységre az ember megváltásának érdekében, Ő gondoskodik is arról, hogy az embernek legyen hatalma a viszonzásra. A viszonzás abból áll, hogy a jó, amit az ember akar és megtesz szabadságban és az igazságban, ami az akarásból származik, és amire józanmegítélésének megfelelően gondol és amiről aszerint beszél, úgy tűnik, mintha belőle eredne, valamint abból is áll, hogy az a jó az ő akaratában és az igazság az ő értelmében úgy tűnik, mintha a sajátja lenne. Valóban, ezek úgy tűnnek az embernek, mintha benne gyökereznének és sajátjai lennének, éppen mintha valóban az övéi lennének; egyáltalán semmi más különbség nincs. Fontoljuk meg, van-e valaki, aki másképp érzi ezt? Azzal a látszattal kapcsolatban, hogy ezek az emberben gyökereznek, lásd fentebb /74-77./; az ember sajátjaiként való meghatározásukkal kapcsolatosan pedig a 78-81. pontokat.

Az egyetlen megkülönböztető tényező az, hogy az embernek el kell ismernie, hogy nem magától tesz jót és gondol igazságot, hanem az Úrtól származó erő által, és ezért, hogy a jó, amit tesz és az igazság, amit gondol, nem a sajátja. Ennek elhívése, az akaratban levő szeretet valamilyen fokának befolyása következtében - mivel igaz, - egyesülést okoz; mert így az ember az Úrra néz és az Úr az emberre.

93. Az Úr képessé tett arra, hogy halljam és lássam a szellemi világban, hogy milyen különbség van azok között, akik hiszik, hogy minden jó az Úrtól jön és azok között, akik azt hiszik, hogy belőlük fakad. Akik hiszik, hogy a jó az Úrtól jön, Őrá néznek és átveszik a jó örömét és áldottságát. De azok, akik azt hiszik, hogy a jó bennük gyökerezik, önmagukra néznek és önmaguknak érdemet tulajdonítanak. Mivel önmagukra néznek, csak saját jóságuk örömét foghatják fel, amely nem a jó öröme, hanem a gonoszé, mert ami az ember sajátja, az gonosz és a gonosznak jóként felfogott öröme a pokol. Ha azok, akik jót tettek és azt hitték, hogy az bennük gyökerezett, haláluk után nem ismerik el az igazságot, hogy minden jó az Úrtól jön, akkor ők gonosz szellemékkel szövetkeznek és végül egyesülnek velük, míg azok, akik elfogadják ezt az igazságot, újjáalakíttatnak. De ezt senki nem fogadja

el, csak azok, akik mindennapi életükben az Úrra néztek. Az pedig, hogy az ember élete során az Úrra néz, semmi mást nem jelent, mint hogy elkerüli a gonoszságokat, mint bűnöket.

94. Az Úrnak az emberrel való egyesülését és az ember viszont. egyesülését az Úrral a felebarátját, mint önmagát szerető ember hozza létre, mindenek fölött pedig az Úr. Felebarátunkat, mint önmagunkat szeretni abból áll, hogy nem cselekszünk vele szemben kétszinűen és igazságtalanul, nem gyűlöljük őt, vagy nem ég bennünk vele szemben bosszúvágy, nem becsméreljük és rágalmazzuk, nem követünk el házasságtörést a feleségével. és nem követünk el egyéb bűnöket ellene. Ki nem tudja megérteni, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem szeretik felebarátaikat mint önmagukat? De akik nem tesznek ilyen dolgokat, mert azok felebarátaik elleni gonoszságok és ugyanakkor az Úr elleni bűnök, őszintén, igazságosan, jóindulatúan és hűségesen cselekszenek felebarátaik iránt. És mivel az Úr hasonlóképpen cselekszik, kölcsönös egyesülés jön létre; és aztán bármit tesz a felebarátjának, az Úrból teszi. Ezután számára felebarátja már nem egy személy, hanem az abban a személyben levő jó. Az Urat mindenek fölött szeretni azt jelenti, hogy nem sértjük meg az Igét, mert az Igében az Úr van, és az Egyház szent dolgait sem, mert az Úr van azokban, sem senkinek a lelkét, mert minden lélek az Úr kezében van. Akik elkerülik ezeket a gonoszságokat, mint szörnyű bűnöket, mindenek felett szeretik .az Urat; de csak azok tudják ezt megtenni, akik úgy szeretik felebarátjukat, mint magukat, mert ez a két dolog elválaszthatatlan.

95. Mivel létezik az Úr egysége az emberrel és az ember egysége az Úrral, a törvénynek két táblája van, az egyik az Úrra vonatkozóan, a másik az emberre vonatkozóan. Amilyen mértékben az ember - mintha saját erejéből tenné - betölti a saját táblájának törvényeit, az Úr képesíti őt arra, hogy betöltse az Ő táblájának törvényeit is. De az az ember, aki nem engedelmeskedik saját táblája törvényeinek, amelyek mindegyike a felebaráti szeretetre vonatkozik, nem tud engedelmeskedni az Úr táblája törvényeinek, amelyek mindegyike az Úr iránti szeretetre vonatkozik. Hogyan szeretheti az Urat egy gyilkos, egy tolvaj, parázna vagy hamis tanú? Nem indokolt dolog kijelenteni, hogy ilyen jelleműnek lenni és az Urat szeretni ellentétes cselekedetek? Nem az ördögnek ilyen a jelleme? Tud másképp tenni, mint gyűlölni Istent? De ha az ember gyűlöli a gyilkosságot, paráznaságot, rablást és hamis tanúságot, mint pokoli dolgokat, akkor tudja szeretni az Urat, mert akkor elfordítja arcát az ördögtől az Úr felé. És ha ezt teszi, szeretetet és bölcsességet ad neki az Úr. Ezek az emberbe az arcán át jutnak be, nem a nyakának hátsó részén keresztül. Mivel az Úrral való egyesülés csak ezen a kölcsönös módon jön létre, a két táblát. szövetségnek hívják, szövetségnek, amit két személy köt egymással.

96. VII. Az Úr e két képességet sértetlenül és érintetlenül tartja, meg az emberben, isteni Gondviselésének egész ideje alatt.

Ennek oka az, hogy e két képesség nélkül az embernek nem lehetne értelme és akarata és így nem lenne ember; és ismét: e két képesség nélkül az ember nem lenne egyesíthető az Úrra1 és így nem lenne megjavítható és újjáteremthető. Továbbá e két képesség nélkül az ember nem lehetne halhatatlan és nem élvezhetne örök életet. Az, hogy ez így van, valóban látható a szabadság és értelmesség ismeretéből - mely a szóban forgó két képesség - amely ismeret az előző oldalakon található. De nem látható világosan, hacsak az épp most leszögezett okokat nem következtetésként vonjuk le; ezért el kell őket magyarázni.

E két képesség nélkül az embernek nem lehetne akarata,vagy értelme, és igy nem lenne ember.

Mert ez az emberi akarat pusztán abból áll, hogy képesek vagyunk szabadon akarni, mintha saját erőnk által tennénk. Az ezen a módon való szabad akarás pedig a függetlenség képességéből származik, amit folyamatosan az Úr ad nekünk. Az emberi értelem pusztán abban áll, hogy képesek vagyunk érteni, mintha ez értelmünk saját erejéből lenne, ami vagy ésszerű, vagy az ellenkezője. Ez az erő pedig az ésszerűségből, a másik képességből származik, amit folyamatosan az Úr ad nekünk. Ezek a képességek egyesülnek az emberben, mint az akarat és az értelem. Például, mivel az ember tud akarni, érteni is tud; mert az akarás lehetetlen értés nélkül. Az értelem a társa vagy hitvese, ami nélkül nem létezik; és ezért a függetlenség képességével együtt adatik az értelmesség képessége. Közelebbrő1 nézve a dolgot, ha az akarati elemet elvonnánk az értelem cselekedetéből, semmit sem tudnánk megérteni; és amilyen mértékben akarunk, olyan mértékben erőnk van érteni, feltéve, hogy jelen vannak vagy abban a pillanatban felidéződnek az emlékezetben azok a segédeszközök, amelyeket ismeretnek hívunk, mert ezek olyanok, mint a dolgozó kezében a szerszámok. Azt mondjuk, hogy olyan mértékben tudunk érteni, amilyen mértékben akarunk, azaz amennyire szeretünk érteni, mert az akarat és a szeretet egyformán cselekszik. Ez valóban úgy hangzik, mint egy lászólagos ellentmondás, de csak azoknak, akik nem szeretnek érteni és következésképp nem is akarnak. Azok, akik nem akarnak érteni, azt mondják, hogy nem tudnak. Azokat, akik nem tudnak érteni és azokat, akik csak nehézségek árán tudnak, a következő cikkelyben fogjuk ábrázolni. Bizonyíték nélkül is nyilvánvaló, hogy nem lenne ember az ember, ha nem lenne a függetlenség képességéből származó akarata és az ésszerűség képességéből eredő értelme. Az állatok nem rendelkeznek ezekkel a képességekkel. Úgy látszik, mintha képesek lennének akarni és érteni, de nem tudnak. Egyedül a természeti indíttatás ami lényegében inkább puszta vágy, a párjaként szereplő ismerettel az, ami olyan cselekvésre készteti őket, ahogyan végülis tesznek. Valóban van ismeretükben közösségi és erkölcsi elem; de lelkük nem emelkedik az ismeret fölé, mert az állatoknak nincs szellemi részük, ami megadja nekik, hogy felfogják az erkölcsösséget, és ami elemző gondolkodást adna nekik az erkölcsről. Az állatok valóban megtaníthatók arra, hogy különböző dolgokat megcsináljanak, de ez csak egy az ismereteikhez és ugyanakkor indíttatásaikhoz kapcsolva beléjük táplált természeti szerzett képesség, ami a látás és hallás segítségével eleveníthető fel bennük; de ez soha nem válik bennük a gondolkodás tárgyává, legkevésbé józan megítélésévé. De fentebb /74./ még látható erről a témáról néhány dolog.

Azt, hogy e két képesség nélkül az embert nem lehetne az Úrral egyesíteni sem, következésképp megjavítani és újjáteremteni, fentebb már megmutattuk. Az Úr e két képességben megnyilvánulva lakozik az emberekben, mind a gonoszokban, mind a jókban. Ezért van az, hogy a rossz embernek ugyanúgy, mint a jónak, van értelme; és ezért van meg benne belső lehetőségként az akarat, hogy jót tegyen, és az értelem, hogy megértse az igazságot. Hogy ezek valóságosan nincsenek meg benne, annak tulajdonítható, hogy ő elferdíti ezeket a képességeket. Az, hogy az Úr minden emberben e képességekben lakozik, az Ő akarata befolyásának eredménye. Az Ő vágya, hogy az ember elfogadja, hogy az emberben lakozzon és hogy neki adja az örök élet boldogságát; ez az Úr akaratának teljessége, mert e vágyak az Ő isteni Szeretetéből valók. Ez az Úr azon Akarata, ami elvégzi, hogy az embernek úgy tűnjön, mintha magától gondolkodna, beszélne, akarna és cselekedne. A szellemi világban sok dolog megerősíti azt az igazságot, hogy az Úr akaratának befolyása az, ami ezt okozza. Mert néha az Úr úgy megtölt egy angyalt az Ő Istenijével, hogy az angyal nem tudja, hogy ő nem az Úr. Ez volt azon angyalok állapota, akiket az Ige említ, mondván, hogy látta őket Ábrahám, Hágár és Gedeon és akik épp ezért "Jehová"-nak névezték magukat. Így szintén egy szellem is így birtokába vehet egy másikat, hogy az azt képzeli magáról, hogy ő a másik. Ezt gyakran láttam. Az is köztudott a Mennyben, hogy az Úr mindent az Ő akarata által irányít és hogy amit Ő akar, az megtörténik: Ezért nyilvánvaló, hogy az Úr Önmagát e két képesség segítségével egyesíti az emberrel és készteti az embert arra, hogy viszont-egyesüljön Vele. De azt, hogy az ember miként válik kölcsönösen egyesítetté az Úrral és következésképp hogyan javul meg és teremtődik újjá e két képesség által, m ár fentebb elmagyaráztuk és később még teljesebben elmagyarázzuk.

Az, hogy e két képesség nélkül az ember nem lenne halhatatlan, sem örök életet nem élvezhetne, következik abból, amit éppen most mondtunk - abból, hogy az Úrral való egyesülés és az átalakítás és újjáteremtés is ezek által jön létre. Ezen egyesülés folytán van az embernek halhatatlansága, az átalakulás és újjáteremtés folytán pedig örök élete. És mivel e két képesség segítségével az Úr minden emberrel egységben van, a gonoszokkal éppúgy, mint a jókkal, amint fentebb megállapítottuk, ezért minden ember halhatatlan. De csak annak az embernek van őrök élete, azaz mennyei élete, akiben megvan az Úrral való viszont egyesülés a legbelső dolgoktól a legtávolabbi dolgokig. Most látható, hogy az Úr miért tartja meg e két emberi képességet sértetlenül és érintetlenül isteni Gondviselésének egész ideje alatt.

97. VIII. Ezért összhangban, van az isteni Gondviseléssel, hogy az ember szabadságban cselekedjen, józan meggondolása szerint.

A józan meggondolás szerint szabadságban cselekedni és függetlenségből és ésszerűségből cselekedni ugyanazt jelenti. Az akaratból és értelemből cselekedni is ugyanaz. De szabadságban a józan meggondolás szerint cselekedni vagy függetlenségből és értelmességből cselekedni egy dolog, viszont valódi szabadságban, az igaz megítélés szerint cselekedni, vagy magából a függetlenségből és magából az ésszerűségből cselekedni egy másik dolog. Mert az az ember is szabadságban cselekszik józan meggondolásnak megfelelően, aki a gonosz szeretetéből gonoszt tesz és megrögződik abban, mégis az ő szabadsága nem valódi szabadság, vagy maga a szabadság, hanem valójában pokoli szabadság, ami lényegileg rabszolgaság. Megítélési képessége pedig nem igaz megítélés, hanem hamis, vagy helytelen; vagy ami előtte megítélésnek tűnik, az önmeggyőzés eredménye. De mégis mindkettő az isteni Gondviseléstől ered, mert ha a természeti embertől elvenné az Úr a szabadságot, hogy gonoszt akarjon és hogy azt ön-meggyőzés által ésszerűnek tűnővé tegye, a függetlenség és értelmesség elenyészne és az akarat és értelem velük együtt. Akkor pedig az embert nem lehetne a gonoszságoktól elvonni és őt átalakítani, sem az Úrral nem egyesülhetne és nem élhetne örökké; ezért az Úr védi az ember szabadságát, ahogy egy ember vigyáz a szeme fényére. Mégis, az Úr a szabadság által vonja el az embert folyamatosan a gonoszságoktól, és mivel így vonja el az embertől, a jót is a szabadság segítségével plántálja bele. Igy az Úr a pokoli szabadságot fokozatosan mennyei szabadsággal pótolja benne.

98. Fentebb elmondottuk, hogy minden embernek megvan az akarás vagy függetlenség képessége és az értés vagy ésszerűség képessége.

Meg kell jegyeznünk, hogy a képességek mintegy beleoltva vannak az emberbe, mert maga az emberi mivolta foglaltatik azokban. De, ahogy éppen az előbb mondtuk, szabadságban cselekedni a józan megítélés értelmében az egy dolog, igaz szabadságban cselekedni pedig az igaz megítélés szerint egy más dolog. Senki nem cselekszik igaz szabadságban az igaz megítélés szerint, csak azok, akik megengedik, hogy az Úr újjáteremtse őket; azonban mindenki más szabadságban cselekszik, annak a gondolatnak megfelelően, amit felruház a józan megítélés látszatával.

Azonban minden ember, hacsak nem született idióta vagy túlzottan buta, el tud jutni a helyes megítélésig és annak segítségével az igazi szabadságig. De a következőkben sok okát elmondjuk annak, hogy ez sokaknak miért nem sikerül. Itt csak megemlítjük azokat, akik nem részesíthetők az igazi szabadságba. vagy függetlenségben az igaz megítéléssel vagy értelmességgel együtt, és azokat, akik csak nehézségekkel részesithetők azokban. Az igaz függetlenség és ésszerűség nem adható azoknak, akik őrültnek születtek és azoknak sem, akik őrültté váltak, mindaddig, amíg azok maradnak. Az igazi függetlenségben és ésszerűségben nem részesülhetnek azok, akik születésüktől gyengeelméjűek és azok sem, akik azzá váltak megrögzött tunyaság miatt, vagy betegség miatt, ami megrontotta az elme bensejét, vagy bezárta azt, vagy a pusztán érzéki élet szeretete miatt. Az igazi függetlenségben és ésszerűségben nem részesülhetnek azok,- a keresztyén világban,- akik kimondottan tagadják, hogy az Úr isteni és hogy az Ige szent és életük végéig rendületlenül fenntartják eme állításukat; mert ezt jelenti a Szent Szellem elleni bűn, ami sem ezen a világon, sem az eljövendő világon nem bocsáttatik meg, /Mt 12:31-32/ Azoknak sem adható az igazi függetlenség és ésszerűség, akik mindent a természetnek tulajdonítanak és semmit az Isteninek és á látható dolgokra alapozott okoskodás segítségével ezt tették hitükké, mert ők istentagadók. Az igaz függetlenség és ésszerűség nehézségekkel adható azoknak, akik mélyen megerősödtek hamis vallásos hiedelmekben, mert aki a hamisság bizonygatója, az az igazság tagadója. Adható viszont azoknak, akik nem rögződtek meg ilymódon, bármilyen vallásúak legyenek is; erről a témáról lásd az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírással kapcsolatban című művet /91-97./. Csecsemők és gyerekek nem szerezhetik meg az igaz függetlenséget és értelmességet, amíg a serdülőkort el nem érik; mert az emberben az elme belső területei fokozatosan nyílnak meg. Eközben e képességek úgy várnak, mint a magok az éretlen gyümölcsben, amelyek még nem tudnak a földben kicsirázni.

99. Fentebb megállapítottuk, hogy az igazi függetlenség és értelmesség nem juttatható azoknak, akik tagadják, hogy az Úr Isteni és hogy az Ige szent, sem azoknak, akik megerősítették magukat az Isteni ellen és a természetet előnyben részesítik. Azt is leszögeztük, hogy ezek nehézségek árán juttathatók azoknak, akik erősen megrögződtek hamis vallásos hiedelmekben; de mindezek nem vesztették el magukat a képességeket, mint olyanokat. Mondták nekem, hogy az istentagadók, akik ördögökké és sátánokká, váltak, éppúgy megértették a bölcsesség titkait, mint az angyalok, de csak mialatt másoktól hallották azt. Amikor visszatértek saját gondolataikhoz, már nem értették azokat, mert nem akarták. Azonban megmondták nekik, hogy tudnák akarni azok megértését, ha a gonosz szeretete és ezért annak öröme nem vezetné őket tévútra. Ezt is megértették, amikor hallották és egyetértettek azzal, hogy megvan bennük ez az erő, de nem kívánták gyakorolni; mert akkor nem lettek volna képesek úgy akarni, ahogy nekik tetszik, azaz belemer ülni a gonoszságukból keletkező tisztátalan örömbe. Gyakran hallottam hasonló csodálatos dolgokat a szellemi világban, és ezek által teljesen meggyőződtem, hogy az embernek szabadság és értelmes ség van a birtokában; és hogy mindenki megszerezheti az igaz f ügget- lenség és értelmesség képességeit, ha elkerüli a gonoszságokat, mint bűnöket. De egy felnőtt, aki a világban nem szerezte meg az igaz függetlenséget és értelmességet, soha nem szerezheti meg azokat halála után, mert akkor élete állapota mindörökké olyan marad, mint amilyen a világon volt.

AZ ISTENI GONDVISELÉS TÖRVÉNYE, HOGY AZ EMBERNEK ELKELL TÁVOLíTANIA A GONOSZSÁGOKAT A KÜLSŐ EMBERBŐL, MINTHA SAJÁT EREJÉBŐL TENNÉ - MERT AZOK BŰNÖK; -ILYEN MÓDON - ÉS NEM MÁSKÉPP TUDJA AZ ÚR A BELSŐ EMBERBŐL ÉS UGYANAKKOR A KÜLSÓ EMBERBŐL IS ELTÁVOLITANI A GONOSZSÁGOKAT.

100. Mindenki láthatja a józan megítélés puszta fényéből, hogy az Úr, aki maga a Jó és maga az Igazság, nem léphet be egy emberbe, hacsak a benne levő gonoszságok és hamisságok nem szűnnek meg; mert a gonosz a jó ellentéte és a hamisság az igazság ellentéte. Két ellentét pedig nem vegyíthető, mert amikor az egyik közeledik a másikhoz, harc jön létre, amely addig tart, amíg az egyik utat ad a másiknak; és amelyik feladja - visszavonul, mialatt a másik elfoglalja az ő helyét. Ilyen a Menny és a pokol, vagy az Úr és az ördög ellentéte. Feltételezheti bárki is ésszerűen, hogy az Úr beléphet oda, ahol az ördög uralkodik? Vagy hogy a Menny ott lehet, ahol a pokol van? Ki nem láthatja a minden épelméjű embernek megadatott értelmességből, hogy az ördögnek ki kell vettetnie, hogy az Úr belépjen, vagy a pokolnak el kell távolíttatnia, hogy a Menny belépjen? Ezt az ellentétet Ábrahám-nak a Mennyből lehangzott szavai fejezik ki a pokolban levő gazdag ember felé: "mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek /Lk 16:26/. Maga a gonszság a pokol, és maga a jó a Menny; vagy ami ugyanaz: a. gonosz maga az ördög és a jó maga az Úr; az az ember pedig, akiben a jó uralkodik, egy kicsinyített Menny. Mivel ez a helyzet, hogyan léphet be a Menny a pokolba, mikor köztük olyan nagy közbevetés van, hogy nincs átjáró az egyikből a másikba? Ebből következik, hogy a pokolnak mindenestől meg kell szűnnie, hogy az Úr a Mennyel bejöhessen.

101. De sokan, különösen azok, akik megrögződtek az irgalmasság nélküli hitben, nem tudják, hogy a pokolban vannak, amikor gonoszságokban vannak. Még csak azt sem tudják, hogy mik a gonoszságok,

mert sosem gondolkodnak azokról. Azt mondják, hogy nincsenek a törvény járma alatt, így pedig a törvény nem ítéli őket. Azt is mondják, hogy mivel nem járulhatnak hozzá semmivel a megváltáshoz, nem tudnak eltávoztatni maguktól semmilyen gonoszságot, sőt, hogy nem tudnak maguktól semmi jót tenni. Az ilyen emberek sosem gondolkodnak a gonoszságról; és e hanyagság miatt folyamatosan elmerülnek abban. Az, hogy ezekre gondol az Úr, amikor a kecskékről beszél a Máté evangéliumában /25:32-33; 41-46/, látható az Új Jeruzsálem tanítása a hitről címü műben. A 41. versben azt mondja róluk: "Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak ké- szíttetett." Mert azok, akik nem gondolkodnak egyáltalán a bennük levő gonoszságokról, azaz nem vizsgálják önmagukat és utána nem állnak el azoktól, nem tudnak mást tenni, mint járatlannak lenni abban, mi a gonosz és aztán szeretik azt, mert örömüket lelik benne. Mert aki járatlan a gonosz természetében, az szereti azt és aki sosem gondolkodik felőle, az folyamatosan elmerül abban. Soha többé nem lát, mint egy vak; mert a gondolkodás látja a jót és a gonoszt, ahogy a szem látja a szépet és a csúnyát. Az van a gonoszságban, aki arra gondol és akarja azt és az is, aki azt hiszi, hogy Isten nem látja a gonoszt, vagy hogy ha látja, megbocsátja; mert így azt képzeli, hogy szabad a gonosztól. Ha ilyen személyek tartózkodnak gonoszságok elkövetésétől, nem azért tesznek így, mert azok Isten elleni bűnök, hanem mert félnek a törvényektől és attól, hogy.nem lesz jó hírük. De továbbra is elkövetik azokat szellemükben, mert az ember szelleme az, ami gondolkodik és akar; és ezért amit az ember a világban szellemében gondol, azt teszi a világból való távozása után, amikor szellemmé válik. A szellemi világban, ahova mindenki halála után jut, nem kérdezik meg, mit hittünk, sem azt, milyen tanítást követtünk, hanem hogy mi volt életünk fő jellemvonása. Ott tudott dolog, hogy az ember hite és az általa képviselt tanítás olyan, amilyen az élete, mert az élet megfelel a maga tanításának és a maga hitének.

102. Nyilvánvalónak kell lennie abból, amit most mondtunk, hogy az isteni Gondviselés törvénye, hogy a gonoszságokat az embernek kell félretennie; mert azok eltávolítása nélkül az Úr nem tud egyesülni az emberrel és őt Önmaga által a Mennybe vezetni. De mivel mindezidáig nem tudtuk, hogy az embernek kell - mintha saját erejéből tenné - félretenni a gonoszságokat a külső emberben, és hogy hacsak nem úgy teszi ezt, mintha saját erejéből tenné, az Úr nem tudja a gonoszságokat, amelyek a belső emberben vannak, eltávolítani; - ezeket a dolgokat alávetjük a józan gondolkodás világosságának a következő sorrendben:

I. Minden embernek van külső és belső gondolkodása.

II. Az ember külső gondolkodása lényegileg ugyanolyan természetű, mint belső gondolkodása.

III. A belső embert nem lehet megtisztítani a gonosz kívánságoktól, hacsak a külső emberben levő gonoszságok el nem távolíttatnak, mert azok elzárják az utat.

IV. Az Úr nem tudja a külső emberben levő gonoszságokat eltávolítani, hacsak az ember nem működik együtt vele.

V. Ezért az embernek kell - mintha saját erejéből tenné - eltávolítani a gonoszságokat külső emberéből.

VI. Akkor az Úr megtisztítja az embert a gonosz kívánságoktól a belső emberben és maguktól a gonoszságoktól a külső emberben.

VII. Az Úr isteni Gondviselésének állandó törekvése, hogy az embert egyesítse Önmagával és Önmagát az emberrel azért, hogy neki adja az örök élet örömeit, ami csak olyan mértékben történhet meg, amilyen mértékben a gonoszságok kívánságaikkal együtt megszűnnek.

103. I. Minden embernek van külső és belső gondolkodása.

Külső és belső gondolkodás alatt ugyanazt értjük, mint külső és belső ember alatt, amely egyértékű a külső és belső akarattal és értelemmel. Az akarat és értelem alkotja az embert, és mivel mindkettő a gondolkodásban jut kifejezésre, külső és belső gondolkodásról beszélünk. Nos, mivel nem az ember teste, hanem szelleme az, ami akar és ért, és ezért gondolkodik, következésképp ez a külső és belső gondolkodás az ember szellemének része. Amit a test tesz, akár beszédben, akár tettben, csak hatás az ember szellemének belső és külső részéből; mert a test pusztán engedelmeskedik.

104. Az, hogy minden felnőtt embernek van külső és belső gondolkodása és ezért külső és belső akarata és értelme, vagy külső és belső szelleme, ami ugyanaz mint a külső és belső ember, nyilvánvaló bárkinek, aki egy másik ember gondolatait és szándékait figyelemre méltatja, amint azok szavaiban és tetteiben megmutatkoznak, valamint ha sajátjait megfigyeli, amikor társaságban van és amikor egyed ül. Mert egy ember beszélhet egy másikkal barátságosan külső gondolkodásából fakadóan és mégis lehet barátságtalan hozzá belső gondolkodásában. A külső gondolkodásból és annak indíttatásából beszélhet valaki felebaráti szeretetről és Isten iránti szeretetről, bár belső gondolkodásában semmit nem törődik felebarátjával és nem féli Istent. Egy ember külső gondolkodásból és indíttatásból beszélhet a polgári törvények igazságáról, az erkölcsös élet erényeiről és a szellemi élet tanításának dolgairól; és mégis, amikor egyedül van, belső gondolkodásából és annak indíttatásából megtagadhatja mindazokat. Azok tesznek így, akik a gonosz kívánságaiban vannak, és akik a világ elől ezt a tényt mégis el kívánják palástolni. Szintén sokan, amikor másokat hallgatnak, azt gondolják magukban: "Ezeknek az embereknek belső gondolkodása összhangban van beszédükkel? Lehet nekik hinni, vagy nem? S vajon mi a mozgatórugójuk?" A hízelgőknek és képmutatóknak, mint jól tudjuk, kettős gondolkozásuk van; mert meg tudják fékezni magukat és igyekeznek belső gondolkodásukat nem feltárni. Néhányan pedig nagyon mélyen el tudják titkolni és - mondhatni - lezárják az ajtókat, nehogy láthatóvá váljon belső gondolkodásuk. Az embernek nyilvánvalóan van külső és belső gondolkodása, mert belső gondolkodása képes mérlegelni külső gondolkodását és elmélkedni arról, valamint megítélni, hogy az gonosz vagy nem. Az emberi elme a függetlenség és ésszerűség két képessége miatt ilyen természetű, amelyeket az Úr ad az embernek. Ha nem lenne az e kettőből származó külső és belső gondolkodása, nem észlelhetne és láthatna meg önmagában semmi gonoszt és így nem lenne megjavítható; valójában beszélni sem tudna, hanem csak hangokat kiadni, mint egy állat.

105. A belső gondolkodás az életet irányító szeretetből jön és annak indíttatásaiból, valamint az abból következő felfogásokból. A külső gondolkodás abból jön, amit az emlékezet tartalmaz, ami úgy szolgálja az életet irányító szeretetet, mint támasz és mint annak - végcélja elérése szolgáló - eszköze. A csecsemőkortól az ifjúkorig az ember az ismeret utáni vágyából keletkező külső gondolkodásban van, amely aztán a belsőt képezi. Emellett pedig a kívánságok és hajlamok közül egy kevés kialakul abból az életet irányító szeretetből, amit az ember szüleitől örököl. De azután az élete szeretete aszerint az élet szerint fejlődik, amit folytat, és aztán annak indíttatásai és felfogásai alkotják a belső gondolkodást. Az életet irányító szeretetből pedig jön azon eszközök szeretete, amiket az alkalmaz, és ezeknek az örömei az ismerettel együtt, amit azok előhívnak az emlékezetből, alkotják az ember külső gondolkodását.

106. II. Az ember külső gondolkodása lényegileg ugyanolyan természetű, mint belső gondolkodása.

Mint fentebb megmutattuk, az ember a fejétől a lábáig olyan, mint az életét irányító szeretet. Tehát először mondani kell valamit az ember életét irányító szeretetről, mert amíg ezt nem tesszük, semmit nem mondhatunk az indíttatásokról és felfogásokról, amelyek az ember belső elméjét alkotják, vagy az indíttatások és gondolatok okozta örömökről, amelyek külső elméjét alkotják. Sokféle szeretet van; de kettő, a mennyei és pokoli szeretet, mint - úgymond - urak és királyok vannak azok felett. A mennyei szeretet az Úr és a felebarát iránti szeretet; a pokoli szeretet pedig az önszeretet és a világ szeretete. E szeretetek ellentétei egymásnak, mint a pokol és a Menny; mert aki az önszeretetben és a világ szeretetében van, senki másnak, csak önmagának a javát keresi; de aki az Urat szereti és felebarátját, az minden ember javát keresi. Ez a két szeretet az ember életét irányító szeretet, de nagy változatosságban létezik mindkettő. A mennyei szeretet azok életének irányító szeretete, akiket az Úr vezet, és a pokoli szeretet azok életét irányító szeretet, akiket az ördög vezet. De bárki életét írányító szeretetének van származása, amit indíttatásnak hívunk. A pokoli szeretet származása a gonosz és hamisság indíttatásaiból van, amelyeket helyesen kívánságoknak nevezünk. A mennyei szeretet származása pedig a jó és igazság indíttatásaiból van, amelyeket helyesen nyájasságoknak nevezünk. A pokoli szeretet indíttatásai, vagy a kívánságok száma annyi, ahány gonoszság van; a mennyei szeretet indíttatásai, vagy a nyájasságok száma annyi, ahány fajta jóság van. A szeretet indíttatásaiban lakozik, ahogy az Úr a birtokán, vagy mint egy király az országában; ez indíttatások uralma és fennhatósága mindenek fölött a lélekre vonatkozik, vagy az akaratra és értelemre, és ezért mindenek fölött a testre vonatkozik. Az ember életét irányító szeretet az egész embert irányítja indíttatásai és az azokból következő felfogások által és örömei: valamint az azokból keletkező gondolatok által: belső elméjét az indíttatások és felfogások által, és külső elméjét az indíttatások örömei és az azokból következő gondolatok által.

107. Ennek a kormányzásnak az alakzata bizonyos mértékig példák segítségével látható. A mennyei szeretet a jó és igazság indíttatásaival és az abból fakadó felfogásokkal, az ilyen indíttatásokból fakadó örömökkel és az azokból következő gondolatokkal együtt hasonlítható egy fához, szép ágakkal, levelekkel és gyümölcsökkel. Az életet irányító szeretet a fa, az ágak és levelek a jó és igazság indíttatásai felfogásaikkal; a gyümölcsök pedig az indíttatások örömei, gondolataikkal együtt. A pokoli szeretet viszont a gonosz, és hamisság indíttatásaival, vagy kívánságaival, e kívánságok örömeivel és az azokból fakadó gondolatokkal együtt hasonlítható egy pókhoz a hálójával. Maga a szeretet a pók; a gonosz és hamisság kívánságai belső fortélyaikkal együtt a pók ülőhelyéhez legközelebb eső hálószerű szálak; e kívánságok örömei pedig ravasz terveikkel a távolabbi szálak, ahol a legyek foglyul esnek, belegabalyodnak a hálóba és elpusztulnak.

108. Azt, hogy az akaratban és értelemben, vagy az ember lelkében hogyan egyesül minden az életet irányító szeretettel, ábrázolhatjuk ilyen hasonlatokkal, bár ezek nem nyújtanak ésszerű magyarázatot. Ez az egység a következő módon látható ésszerűen: van három dolognak, amelyek egyet alkotnak, egy egyetemes sorozata; ez a három dolog a cél, az ok és az okozat. Ebben az esetben az életet irányító szeretet a cél, az indíttatások felfogásaikkal az ok és az indíttatások örömei gondolataikkal együtt az okozat. Mert éppúgy, ahogy a cél az okon át válik okozattá, úgy a szeretet is indíttatásain keresztül válik önmaga örömeivé, felfogásain keresztül pedig saját gondolataivá. Az okozatok a lélek örömeiben és az abból fakadó gondolatokban vannak, amikor az örömök az akarat termékei és a gondolatok az értelem termékei, azaz, amikor teljes egyetértés van köztük. Akkor ezek az ember szellemének okozatai, amelyek bár talán nem eredményeznek testi cselekvést, mégis bennük van a cselekvés lehetősége, amennyiben egyetértéssel találkoznak. Akkor együtt is vannak testben és ott lakoznak az ő életét irányító szeretettel és vágynak arra, hogy cselekvéssé váljanak, ami meg is történik, feltéve, hogy semmi nem akadályozza meg. Ilyenek a gonosz kívánságai és maguk a gonoszságok azokban, akik szellemükben a gonoszságokat megengedhetőnek tekintik. Nos, ahogy a cél egyesül az okkal és az okon keresztül az okozattal, úgy egyesül az életet irányító szeretet a belső gondolkodással és azon keresztül a külső gondolkodással. Ezért nyilvánvaló, hogy az ember külső gondolkodása lényegileg olyan, mint belső gondolkozása, mert a cél teljesen átsugározza önmagát az okba és az okon keresztül az okozatba. Semmi más alapvető nincs az okozatban, mint ami az okban van és az okon keresztül a célban. Mivel így a cél az az alapvető alkotórész, amely belép az okba és az okozatba, az okot és okozatot hívjuk közvetett és végső célnak.

109. Néha úgy tűnik, mintha az ember külső gondolkozása nem lenne alapvetően olyan, mint a belső. Ez a látszat azért keletkezik, mert az életet irányító szeretet a vele járó indíttatásokkal egy megbízottat rendel maga alá, ami az eszközök szeretete - amit kijelöl arra, hogy alaposan figyeljen, nehogy valami, ami kívánságaiból keletkezik, látható legyen. Ezért ez a megbízott, főnöke - amely az életet irányító szeretet - ravaszságának ösztökélése által, az ország polgári törvényeinek, az ész erkölcsi törvényeinek és az egyház szellemi törvényeinek megfelelően beszél és cselekszik. Néhányuk ezt olyan fortélyosan és ügyesen teszi, hogy senki nem fedezi fel szavaikban és tetteikben a képmutatást. Végül abból a szokásból fakadóan, hogy eltitkolják kívánságaikat, ők maguk is alig fedezik fel azokat. Minden képmutató ilyen; ilyenek azok a papok, akik szívükben mit sem törődnek felebarátjukkal és nem félik Istent és mégis a felebarát és Isten iránti szeretetről prédikálnak. Ilyenek azok a bírók, akik részrehajló ítéletet hoznak, vagy elfogadják a megvesztegetést, miközben az igazság iránti buzgóságot tettetnek és betanult ítéleteket hangoztatnak. Ilyenek azok a kereskedők, akik szívükben becstelenek és csalók, bár a nyereség kedvéért becsületesen vezetik üzletüket. És ilyenek azok a házasságtörők, akik a minden emberben azonos megítélés fényében a házasság tisztaságáról és hasonlókról beszélnek. De ha ugyanezek az emberek kivetkőztetik az eszközök bennük levő szeretetét, az ő életüket irányító szeretet megbízottját a bíbor és finom vászonruhákból, amelyeket ráadtak és ráadják saját ismerős ruháját, akkor épp ellenkezőleg gondolkodnak és legbizalmasabb barátaik társaságában, akiknek olyan az életüket irányító szeretetük, mint az övék, néha kifejezik gondolataikat és megerősítik ezt az ellenkező gondolkodást. Feltételezhető, hogy amikor az eszközök szeretetéből olyan igazságosan, őszintén és kegyesen beszélnek, a belső gondolkodás minősége nincs átsugározva a külsőbe - pedig így van, mivel az tele van képmutatással, valamint önszeretettel és a világ szeretetével. E gonoszságok ravaszsága pedig a jó hír biztosítására irányul annak kedvéért, hogy az illető megbecsült és vagyonos legyen, a külső látszat minden fajtája segítségével. Belső gondolkozásuk e tulajdonsága jelen van külső gondolkozásukban, amikor ilyen módon, beszélnek és cselekszenek.

110. Azonban azokkal, akik a mennyei szeretetben vannak, a belső és külső gondolkozás vagy a belső és külső ember egyként cselekszik, amikor beszélnek, nem is ismernek azok között semmilyen megkülönböztetést. Az ő életüket irányító szeretet jóra való indíttatásaival és az igazságra vonatkozó felfogásaival, úgymond gondolkozásuk lelke, és ezért beszédüké és cselekvésüké is. Ha ők egyházi szolgálattevők, a felebarátjuk és az Úr iránti szeretetből beszélnek. Ha bírók, döntéseiket az igazságnak megfelelően hozzák; ha kereskedők, valódi nyíltságból cselekszenek; ha házasok, igazán tiszta vonzalommal szeretik feleségüket, és így tovább. Az ő életüket irányító szeretetnek is megvan az eszközök szeretete, mint megbízottja, amit megtanít arra és úgy vezet, hogy körültekintően cselekedjen, valamint felruház a tanítás igazsága iránti buzgóság és az élet jóságai öltözékével is.

111. III. A belső embert nem lehet megtisztítani a gonosz kívánságoktól, csak ha a külső emberben levő gonoszságok eltávolíttatnak, mert azok elzárják az utat. Ez következik abból, amit fentebb mondtunk, tudniillik, hogy az ember külső gondolkozása lényegében ugyanolyan természetű, mint belső gondolkodása; és hogy ezek úgy összetartoznak, mint két dolog, amelyeknek egyike nemcsak a másikban van, hanem abból is származik; és ezért az egyik nem távolítható el, csak ha a másik is eltávolíttatik. Így van ez minden külsőséggel, ami valami belsőből származik, és minden időben későbbivel, ami valami előzőből származik, és minden okozattal, ami egy okból származik. Nos, mivel a kívánságok a ravaszságokkal együtt alkotják a gonosz belső gondolkozását és a kívánság öröme a csalárdsággal alkotja a külső gondolkozását, és ez utóbbiak szorosan egyesülnek a másikakkal, következésképp a belső embert nem lehet megtisztítani a kívánságoktól, amíg a külső emberben levő gonoszságok nem távolíttatnak el. Meg kell jegyeznünk, hogy az ember belső akarata a kívánságokban van, belső értelme pedig a ravaszságban, és hogy a külső akarat a kívánságok örömeiben van, a külső értelem pedig a fortélyos csalárdságban. Bárki láthatja, hogy a kívánságok és örömeik elválaszthatatlanok, és hogy a ravaszság és csalárdság is elválaszthatatlan, és azt is, hogy ez a négy egy sorozatot alkot és úgymond egy társaságot. Ebből újra nyilvánvaló, hogy a belsők, amelyek kívánságokból állnak, nem dobhatók ki, csak a külsők eltávolításával, amelyek gonoszságokból állnak. A kívánságok örömeik segítségével gonoszságokat hoznak létre, és amikor a gonoszságokat úgy tekintik, mint megengedhető dolgokat, amelyek az akarat és az értelem egyetértéséből keletkeznek, akkor az örömök és gonoszságok egyet tesznek ki. Az, hogy az egyetértés egyenlő a tettel, tudott dolog. Ez az, amit az Úr mond: "Bárki asszonyra néz gonosz kívánság okáért, már paráználkodott vele az ő szívében." /Mt 5:28/. Ugyanez a helyzet a többi gonoszsággal is.

112. Nos, nyilvánvalónak kellene lennie, hogy ahhoz, hogy egy ember megtisztuljon a gonosz kívánságoktól, a gonoszságokat szükségszerűen el kell távolítani a külső emberből; mert amíg ez nem történik meg, nincs kivezető út a kívánságok számára. Ha nincs a kiút biztosítva, a kívánságok bennt maradnak, és gyönyöröket gőzölögtetnek ki magukból és serkentik az embert, hogy azokkal egyetértsen és úgy cselekedjen. A kívánságok belépnek a testbe az ott érzett öröm segítségével. Az, hogy minden ember testének, valójában az egész embernek ugyanolyan a jelleme, mint elméjének, látható az Isteni Szeretet és Bölcsesség című műben /362--370./. Ezt szemléltethetjük hasonlatokkal és példákkal is. Hasonlatokkal: - A kívánságok örömeikkel hasonlíthatók a tűzhöz: minél jobban tápláljuk, annál inkább ég; és minél szabadabb utat adunk neki, annál jobban terjed, amíg felemészti a házakat egy városban és a fákat egy erdőben. A gonosz kívánságokat az Ige a tűzhöz hasonlítja, az abból származó gonoszságokat pedig tűzvészhez. A gonosz kívánságokat örömeikkel együtt a szellemi világban mint tüzeket látják; a pokol tüze sem más. Hasonlíthatók árvízhez is és vizek áradatához, amikor a gátak és töltések utat adnak neki. Hasonlíthatjuk őket üszkösödő sebekhez és kelevényekhez, amelyek halált okoznak, ha elterjednek, vagy ha nem gyógyítják őket. A következők példák: - Nyilvánvaló, hogy ha a külső emberből a gonoszságokat nem távolítjuk el, a kívánságok és örömeik növekednek és sokszorozódnak. Egy tolvaj minél többet lop, annál többet akar lopni, amíg végül nem tudja abbahagyni; így van a csalóval, minél többet csal. Ugyanígy van ez a gyűlölettel és a bosszúval, a fényűzéssel és mértéktelenséggel, a paráználkodással és istenkáromlással. Jól tudott dolog, hogy az önszeretetben gyökerező kormányzás /uralkodás/ szeretete hogyan növekszik, hacsak nincs ellenőrzés alatt. Ugyanígy van a világ szeretetében gyökerező vagyon iránti szeretettel; úgy tűnik, mintha ezeknek nem lenne határuk, vagy végük. Ezért nyilvánvaló, hogy ha a külső emberben levő gonoszságok nem távolíttatnak el, azok kívánságai bőven hemzsegnek; újra pedig, hogy a kívánságok olyan arányban növekszenek, ahogy a gonoszságok laza gyeplőre vannak eresztve.

113. Az ember nem tudja saját gonoszságának kívánságait felfogni. Valójában felfogja azok örömeit, de mégis kevéssé töpreng rajtuk, mert az örömök meghódítják a gondolatokat és száműzik az el- mélkedést. És ezért, ha az ember valami más forrásból nem tudná, hogy azok gonoszságok, jóknak hívná őket és szabadságban, saját gondolkodásának megítélése szerint elkövetné őket; és amikor ezt teszi, sajátjává változtatja azokat. Amilyen mértékben ő megerősödik abban a hitben, hogy ezek megengedhetők, annyira gyarapítja a kormányzás szeretésének - ami az életét irányító szeretet - a kíséretét. A kívánságok képezik a kíséretét, mert ezek olyanok, mint annak miniszterei és hivatalnokai, amelyek által kormányozza a külső dolgokat, amelyek királyságát alkotják. De amilyen a király, olyanok a miniszterek és hivatalnokok, valamint az egész királyság. Ha a király az ördög, akkor a miniszterei és hivatalnokai őrültségek és királyságának népe mindenféle hamisságokból áll. Miniszterei, akiket a nép bölcseknek nevez, bár őrültek, félrevezető okoskodás és hiábavaló elképzelések által elérik, hogy a hamisságokat, mint igazságokat ismertessék el. Megváltoztatható egy ilyen állapot az emberben másképp, mint a gonoszságoknak a külső emberből való eltávolításával? Így a kívánságok, amelyek összetartoznak a gonoszságokkal, szintén megszűnnek. Másképp nincs nyitott ajtó, hogy a kívánságok eltávozzanak, mert zárva vannak az ajtók, mint egy ostromlott városban, vagy ahogy egy elkülönült daganat zárt.

114. IV. Az Úr nem tudja a külső emberben levő gonoszságokat eltávolítani, csak ha az ember együttmüködik vele. Minden keresztyén egyházban elfogadott az a tantétel, hogy az embernek, mielőtt részt vesz a Szent Úrvacsorában, meg kell vizsgálnia magát, meglátni és elismerni bűneit és azáltal, hogy eláll azoktól és visszautasítja azokat, mivel az ördögtől vannak, bűnbánatot kell tartania; és hogy máskülönben bűnei nem bocsáttatnak meg és ő ítélet alatt van. Az angolok, bár elfogadják az egyedül hit általi megigazulás tantételét, mégis az Úrvacsorával kapcsolatos intelmükben világosan lelkünkre kötik az önvizsgálatot, bűneink elismerését és bevallását, a megtérést és az új életet. Azokat, akik ezeket a dolgokat elhanyagolják, a következő szavakban figyelmeztetik: hogy máskülönben az ördög megy beléjük, ahogy Júdásba, és megtölti őket minden bűnnel és lerombolja mind testüket mind lelküket. A németek, svédek és dánok, akik szintén elfogadják az egyedül hit általi megigazulás tanát, ugyanezt tanítják az Úrvacsora alkalmával elmondott imában; és így figyelmeztetik az úrvacsorához járulókat, hogy máskülönben a pokoli gyötrelmek és örök kárhozatveszélyébe kerülnek, mert összevegyítik a szent dolgot a világiassal. Ezt a pap olvassa hangosan azoknak, akik az Úr asztalához

akarnak járulni, ők pedig úgy hallgatják, hogy teljesen elismerik annak igazságát. Mindazonáltal, amikor ugyanezek az emberek ugyanazon a napon hallanak egy szentbeszédet az egyedül hit általi megigazulásról és arról, hogy a törvény nem kárhoztatja őket, mert az Úr betöltötte azt helyettük és hogy maguktól nem tudnak jót tenni, kivéve olyat, ami önmagukat dicsőíti, valamint hogy ezért a tetteknek nincs hatalmuk megmenteni őket, hanem egyedül a hit teheti ezt meg, - úgy térnek haza, hogy teljesen elfelejtik előző bűnvallomásukat és olyan mértékben elvetik azt, amennyiben gondolkodásukat befolyásolja az egyedül hitből való megigazulásról szóló szentbeszéd. Nos, melyik az igaz, /mert két ellentétes dologból nem lehet mindkettő igaz/ - hogy önvizsgálat, bűnfelismerés, annak elismerése, bevallása és a bűnök visszautasítása nélkül, azaz bűnbánat nélkül nincs azok bocsánata és így megváltás, hanem örök kárhozat? Vagy hogy az ilyen dolgok semmivel nem járulnak hozzá a megváltáshoz, mert az Úr a kereszten való szenvedésével teljes elégtételt szerzett minden ember bűineiért, azok kedvéért, akiknek hitük van; és hogy azok, akiknek csak hite van és bizalma e tanítás igazságában és bíznak abban, hogy mindent betudnak az Úr érdemének, bűntelenek és Isten szemében úgy tűnnek fel , mint - úgymond megtisztított és ragyogó arcok?

E tényekből nyilvánvaló, hogy a keresztyén világban minden egyház vallása tanítja, hogy az embernek meg kell vizsgálnia magát, meglátnia és elismernie bűneit és el kell állnia azoktól, mert máskülönben nem lehetséges a megváltás, hanem ellenkezőleg, a kárhozat jön. Az, hogy a dolognak ez az igazán isteni Igazsága is, világos az Ige ama részeiből, ahol az embernek megparancsolják, hogy térjen meg. Például:"Teremjejtek azért megtéréshez illő gyümölcsöket ... Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik" /Lk 3:8-9/. ".. Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek" /Lk 13:3,5/. "..elméne Jézus .., prédikálván az Isten országának evangéliumát, és mondván:..Térjetek meg, és higyjetek az evangéliumban." /Mk 1:14,15/. "Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg" /Jk 6:12/. "Jézus mondta az apostoloknak, hogy prédikálják a népek között a Megtérést és a Bűnök Bocsánatát" /Lk 24:47/. ".. János .. prédikálván a Megtérés keresztségét a Bűnök Bocsánatára" /Mk 1:4; Lk 3:3/. Némi értelemmel is gondoljunk erre, és ha vallásos emberek vagyunk, megfogjuk érteni, hogy a bůnök megbánása a Mennybe vezető út és hogy a megtérés nélküli hit nem hit; valamint, hogy akiknek nincs hitük, mert nem térnek meg, a pokol felé tartanak.

115. Akiknek irgalmasság nélküli hitük van és megerősítik magukat abban, Pálnak a Rómabeliekhez intézett szavai szerint, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül" /Róm 3:28/, azok ezt az igét úgy tisztelik, mint azok, akik a napot imádják. Így olyanokká válnak, mint akik a napra szegezik tekintetüket, míg látásuk úgy eltompul, hogy semmit nem látnak; még fényes nappal sem. Mert nem látják át, mit jelentenek ebben a versben a törvény cselekedetei, tudniillik, hogy azok a Mózes által előirt szertartások, amelyeket könyveiben mindig a Törvényként olvashatunk, és hogy Pál nem a Tízparancsolat előírásaira gondol. Megmagyarázza Pál, hogy nem a Tízparancsolat előírásaira gondol azzal, hogy azt mondja:"A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük". /31./ Akik megerősítik magukat e szavak által az irgalmasság nélküli hitben, s közben úgy bámulnak erre a versre, mint a napra, azok számításon kívül hagyják azt a verset, ahol Pál a hit törvényeit előszámlálja, mint az irgalmasság legigazibb cselekedeteit és megkérdezi, mi a hit törvények nélkül. Azt a részt sem veszik észre, ahol előszámlálja a gonosz tetteket és azt mondja, hogy akik azokat cselekszik, nem léphetnek be a Mennybe. Tehát kézenfekvő, hogy ez az egyetlen vers milyen vakságot okoz, ha rosszul értelmezik.

116. A gonoszságok, amelyek a külső emberben vannak, nem távolíthatók el az ember együttmůködése nélkül, mert az Úr isteni Gondviselésének akarata, hogy minden, amit egy ember hall, lát, gondol, akar, beszél és tesz, teljesen a sajátjának tůnjék. Fentebb megmutattuk /71-95 és következők/, hogy e látszat nélkül az ember nem tudná elfogadni az isteni Igazságot, nem tudná eltökélni, hogy jót tesz, nem tudná magába fogadni a szeretetet és bölcsességet, sem az irgalmasságot és hitet és ezért nem egyesülhetne az Úrral; következésképp nem lenne átalakítható, újjáteremthető és így nem menekülhetne meg. Nyilvánvaló, hogy e látszat nélkül nem lehetne bůnbánat, még hit sem; mint az is, hogy e látszat nélkül az ember nem lehetne emberi, hanem ésszerű élet híján olyan lenne, mint egy állat. Aki akar, tanácskozzon az eszével és lássa meg, nem igaz-e, hogy az embernek úgy tűnik, mintha mind a szellemi, mind az erkölcsi és polgári jóra és igazra egy mintegy önmagában gyökerező erő által gondolna? És aztán fogadja el azt a tanítást, hogy minden jó és igaz az Úrtól van, és semmi az embertől és aztán következtetésként ismerje el, hogy az embernek úgy kell jót tenni és igazat gondolni, mintha saját ereje által tenné, de közben mégis el kell ismernie, hogy azok az Úrtól vannak. Ezért azt is el kell fogadnia, hogy az embernek úgy kell eltávolítania a gonoszságokat önmagából, mintha önmagától tenné, mégis mindig el kell ismernie, hogy az Úrtól tesz így.

117. Sokan vannak, akik nem tudják, hogy a gonoszságokban vannak, mert külsőleg nem gyakorolják azokat, mert félnek a polgári törvényektől és attól is, hogy nem lesz jó hírük. Általános és személyes szokásból megtanulják, hogy kerüljék a gonoszságokat, mint amik károsak megbecsült voltukra és vagyonosságukra. De ha nem vallásos elv alapján kerülik a gonoszságokat, mert azok bűnök és Isten ellen valók, akkor a gonosz kívánságok örömeikkel együtt továbbra is bennük maradnak, mint gátakkal körülzárt, vagy posványos, tisztátalan vizek. Vizsgálják meg gondolataikat és szándékaikat, s akkor fölfedezik azokat a kívánságokat, feltéve, hogy tudják, mi a bűn. Sok olyan ember van, aki megerősítette magát az irgalmasság nélküli hitben, mert elhiszik, hogy a törvény nem kárhoztatja őket és ezért soha nem gondolkodnak a bűnökről. Néhányan pedig kétségbe vonják, hogy van-e olyasmi, hogy bűn és azt gondolják, hogyha van, az nem bűn Isten elôtt, mert meg van bocsátva. Az olyan emberek a természeti síkon erkölcsösek, akik azt hiszik, hogy mindent a körültekintő polgári és erkölcsi élet hoz létre előrelátásával, semmit pedig az isteni Gondviselés. Ilyenek azok is, akik a megbecsültség, .vagy haszon kedvéért szorgalmasan kialakítják jó hírüket és nevezetessé teszik magukat feddhetetlenségükről és nyíltságukról. De az ilyen jellemű emberek, akik a vallást is elvetették, haláluk után zabolátlan vágyaknak kiszolgáltatott szellemek lesznek. Önmaguk előtt embereknek tűnnek, de akik bizonyos távolságról nézik őket, azok előtt priapusiaknak /kicsapongó/ látszanak; mint a baglyok, a sötétben látnak, nem pedig világosságban.

118. Azonnal következik az V. paragrafus igazsága, nevezetesen, hogy az embernek - mintha saját ereje által tenné, el kell távolítania a gonoszságokat a külső emberből. Ez látható elmagyarázva az Új Jeruzsálem tanítása az életről című munka három paragrafusában is:

1/ Senki nem tudja úgy kerülni a gonoszságokat, mint bůnőket, hogy belsőleg is idegenkedjék azoktól, csak ha küzd ellenük. /92-100/

2/ Az embernek el kell kerülnie a gonoszságokat, mint bűnöket és harcolnia ellenük, mintha saját ereje által tenné /101-107/

3/ Ha bárki más okból kerüli a gonoszságokat, nem azért, mert bůnök, akkor nem kerüli őket, csak megakadályozza, hogy a világ meglássa azokat. /108-113/

119. VI. Akkor az Úr megtisztítja az .embert a gonosz kívánságoktól a belső emberben és maguktól a gonoszságoktól, a külső emberben.

Annak oka, hogy az Úr az embert a gonosz kívánságoktól miért akkor tisztítja meg, amikor az ember, mintha saját erejéből tenné, félreteszi a gonoszságokat az, hogy az Úr nem tudja előbb megtisztítani, mert a gonoszságok a külső, a gonosz kívánságok pedig a belső emberben vannak és ezek úgy kapcsolódnak össze, ahogy a gyökerek a fa törzsével. És ezért ha a gonoszságok nem távolíttatnak el, nincs út a jó számára; mert a gonoszságok eltorlaszolják és bezárják az ajtót, az Úr pedig nem tudja kinyitni, csak az ember együttmůködésével, amint éppen az előbb megmutattuk. Így, amikor az ember, mintha saját erejéből tenné, kinyitja az ajtót, akkor az Úr ezzel egyidejűleg kiírtja a kívánságokat. Egy másik ok az, hogy az Úr az ember lelke legbelsejére hat és azon keresztül lelke többi részére, még a legtávolabbi részekre is, ahol maga az ember is cselekszik. Ezért, amíg az ember maga zárva tartja a legszélső részeket, nem lehetséges a tisztítás, mert az Úr a belső lélekben csak úgy tud můködni, ahogy a pokolban teszi / az ember pedig, aki a kívánságokban van és ugyanakkor a gonoszságokban, az a pokol egy formája!/ azaz vigyáz arra, hogy az egyik dolog el ne pusztítsa a másikat és hogy a jót és az igazságot nehogy megszentségtelenítsék. Az, hogy az Úr folyamatosan sürgeti és sietteti az embert, hogy nyissa meg előtte az ajtót, nyilvánvaló saját szavaiból: "Imé, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok és ő énvelem". /Jel. 3:20/

120. Az ember egyáltalán semmit nem tud lelkének belső állapotáról, vagy belső emberéről; mindazonáltal az tartalmaz végtelen dolgokat, amelyek közül egyről sincs tudomása. Mert az ember belső gondolkodása, vagy belső embere, maga az ő szelleme. Ez olyan végtelenül és megszámlálhatatlanul tartalmazza a dolgokat, mint a teste, sőt még megszámlálhatatlanabbul; mert az ember szelleme az emberi formában van és minden, ami hozzá tartozik, összhangban van a testében levő összes dologgal. Nos, mivel az ember semmit nem tud érzékelhetően arról, hogy elméje és lelke milyen módon hat a testében levő minden dologra összességében és egyenként, így azt sem tudja, hogy az Úr hogyan hat elméjében és lelkében, azaz szellemében mindenre. Ez a cselekvés folyamatos; ebben az embernek nincs szerepe, az Úr mégsem tudja megtisztítani az embert semmi gonosz kívánságtól a szellemében vagy belső emberében addig, amíg az ember a külsőt zárva tartja. Az ember a külső emberét a gonoszságok által tartja zárva, amelyek mindegyike úgy tůnik előtte, mint csupán egy, bár mindegyikben végtelen dolgok vannak. Amikor az ember ezt a gonoszságot, mint egyet, félreteszi, akkor az Úr eltávolítja a végtelen dolgokat, amelyeket az tartalmaz. Ezt jelenti az, hogy az Úr akkor tisztítja meg az embert a gonosz kívánságoktól a belső emberben és tényleges gonoszságaitól a külsóben.

121. Sok ember azt gondolja, hogy az ember pusztán azáltal megtisztul, hogy hiszi, amit az egyház tanít, vagy hogy jót tesz, vagy tudja, amit az egyház parancsol és beszél arról, vagy tanítja azt; hogy az Igét olvassa és vallásos könyveket; hogy templomba jár és szentbeszédeket hallgat és különösen, hogy résztvesz az Úrvacsorában; hogy megtagadja a világgal való közösséget és a kegyességnek szenteli magát és hogy minden bůnben vétkesnek vallja magát és így tovább. Ezek a dolgok mégsem tisztítják meg az embert egyáltalán, hacsak nem vizsgálja meg magát, meg nem látja és el nem ismeri bůneit, azok miatt el nem ítéli magát, és meg nem tér azáltal, hogy eláll azoktól. Mindezt úgy kell tennie, mintha saját ereje által tenné, de mégis bensőségesen elismerve, hogy az Úr erejében teszi. Mielőtt ez megtörténik, a fent említett dolgok hasztalanok; mert. vagy meg vannak fertőzve azzal, hogy ezek által az illető érdemet tulajdonít önmagának, vagy képmutatók. Azok, akik ezeket teszik, a Mennyben levő angyalok előtt úgy tůnnek fel, mint szép szajhák, akikből betegség okozta bűz árad, vagy mint csúnya nők, akik úgy vannak kifestve, mintha szépek lennének, vagy mint kisminkelt színészek és utánzók a színpadon, vagy mint emberi ruhákba öltöztetett majmok. De amikor a gonoszságok eltávolíttatnak, a fent említett cselekedetek az ember szeretetének részévé válnak és a Mennyben levő angyalok úgy látják őket, mint szép emberi lényeket, az ô saját társaikat és barátaikat.

122. De meg kell jegyeznünk, hogy az embernek a megtérés folyamán egyedül az Úrra kell néznie. Ha csak Istenre, az Atyára néz, nem tisztítható meg! Akkor sem, ha a Fiú kedvéért néz az Atyára, s akkor sem ha a Fiúra, mint pusztán egy emberre néz. Mert egy Isten van, aki az Úr, akinek Istensége és Emberi természete egy Személy, amint az Új Jeruzsálem tanítása az Úrral kapcsolatban címů munkában megmagyaráztuk. Azért, hogy a bůnbánat végzésének elkezdésekor mindenki csak az Úrra nézzen, Ô elrendelte az Úrvacsorát, ami megerősíti a bűnök bocsánatát azokban, akik bůnbánatot tartanak; megerősíti, mert az Úrvacsora alkalmával mindenki tekintete csak az Úrra irányul.

123. VII. Az Úr isteni Gondviselésének állandó törekvése, hogy az embert egyesítse Önmagával és Önmagát az emberrel azért, hogy neki adja az örökélet örömeit, ami csak olyan mértékben történhet meg, amilyen mértékben a gonoszságok kivánságaikkal együtt megszůnnek.

Azt, hogy az Úr isteni Gondviselésének állandó törekvése, hogy az embert egyesítse Önmagával és Önmagát az emberrel, és hogy ez az egyesülés az, amit megjavításnak és újjáteremtésnek nevezünk, és hogy ezekkel az eszközökkel történik az ember megmentése, fentebb megmutattuk /27-45./ Ki nem látja, hogy az Úrral való egység az örök élet és a megváltás? Mindenki érti ezt, aki hiszi, hogy az ember az Úr képére és hasonlatosságára teremtetett /I Móz 1:26.27/ és tudja, hogy ez mit jelent. Melyik épeszű ember hiheti, miközben észszerűen gondolkodik és szabadon akar így tenni, hogy három, lényegileg egyenlő Isten van, és hogy az isteni Létet el lehet választani az isteni Lényegtől? /Essence/ Az elképzelhető és megérthető, hogy az egy Istenben Háromság van, épp úgy, mint ahogy megérthető, hogy van lélek és test és ezekből eredő élet az angyalokban és emberekben. És mivel ez a Háromság együtt csak az Úrban létezik, következésképp az egységnek Benne kell lennie. Használjuk gondolkodásunk észszerűségét és szabadságát, és annak fényében meg fogjuk érteni ezt az igazságot, de először ismerjük el, hogy van egy Isten és Menny és örök élet. Nos, mivel Isten egy és az ember a teremtéskor az Ô képére és hasonlatosságára lett kialakítva, és mivel a pokoli szeretetet - annak kívánságai és azoknak gyönyörűségei által - megszerezte magának az ember, vagyis minden gonoszság szeretetében van, és ezáltal önmagában tönkre tette Isten képét és hasonlatosságát, ezért az Úr isteni Gondviselésének állandó törekvése, hogy egyesítse az embert Önmagával és Önmagát az emberrel és így, hogy helyreállítsa Saját képmását az emberben. Abból az is következik, hogy ennek az a célja, hogy az Úr az embernek adja az örök élet boldogságát, mert ilyen az isteni Szeretet természete. De ezt Ő nem tudja az embernek adni, se nem tudja az embert Önmaga képévé tenni, csak ha az ember - mintha saját erejéből tenné - félre nem teszi a bůnöket a külső emberbôl, mert az Úr nemcsak isteni Szeretet, hanem isteni Bölcsesség is, és az isteni Szeretet semmit nem tesz, csak saját isteni Bölcsessége által és annak megfelelően. Az, hogy az ember nem egyesíthető az Úrral és így nem alakítható át és szűlhető újjá, valamint menthető meg, csak ha megengedtetik neki, hogy szabadságból, eszének megfelelően cselekedjen /mert ez az, ami az embert emberré teszi, megfelel az Úr isteni Bölcsességének; és bármi megfelel az Úr isteni Bölcsességének, az megfelel az Ő isteni Gondviselésének is.

124. Ehhez hozzá szeretném tenni az angyali bölcsesség két titkát, amelyekből látható az isteni Gondviselés természete: az első, hogy az Úr soha nem hat egyetlen, az emberben levő kiemelt részletre

anélkül, hogy ugyanakkor egész természetére ne hatna. A második, hogy az Úr egyidejűleg cselekszik a legbelsőbb dolgokon és a legvégsőkön keresztül.

Az Úr soha nem hat egyetlen az emberben levő kiemelt részletre anélkül, hogy ugyanakkor egész természetére ne hatna, mert az emberben minden dolog úgy össze van kapcsolva és ezért olyan formában van, hogy nem úgy můködik, mint sok dolog, hanem mint egy. Jól tudjuk, hogy az ember teste így van összekapcsolva és ezért van ilyen formában. Az emberi lélek is hasonló formában van, minden részének összekötése miatt; mert az emberi lélek a szellemi ember és ténylegesen maga az ember. Ezért van az, hogy az emberi szellem, ami az illető lelke a testben, tökéletes emberi formában van; és ezért az ember halála után épp annyira ember, mint a világban léte alatt, azzal a különbséggel, hogy leveti földi testét.

Nos, mivel az emberi forma olyan, hogy minden része együtt egy egészet tesz ki, ami úgy cselekszik, mint egy, következésképp nem lehet egy részt elmozdítani vagy megváltoztatni, csak ha ezt a többivel összhangban tesszük. Mert ha egyet elmozdítanánk és állapotát illetően megváltoztatnánk, az egyként cselekvő forma kárt vallana. Ezért nyilvánvaló, hogy az Úr soha nem hat egyikre sem külön anélkül, hogy egyidejűleg mindre ne hatna. Ilyen az Úr ráhatása az egyetemes, angyalok lakta Mennyre is, mert az olyan az Úr szemében, mint egy ember. Így hat minden egyes angyalra is, mert minden angyal egy kicsinyített Menny. Szintén így hat minden emberre is, közvetlenül lelkének minden alkotórészére és azokon keresztül mindenre, ami a testében van; mert az ember lelke az ő szelleme, amely angyallá, válik azáltal, hogy egyesül az Úrral, míg a test puszta engedelmesség.

De gondosan meg kell jegyeznünk, hogy az Úr mindenre külön is hat az emberben, sőt a legapróbb részletekre is, csakhogy ezt egyidejűleg teszi az ember egész alakzatában. Mi több, nem változtatja meg egy rész vagy egy darabka állapotát sem, csak az egész formának megfelelően. Erről azonban több elhangzik majd a következőkben, ahol megmutatjuk, hogy az Úr isteni Gondviselése egyetemes, mert minden részletben benne van és hogy minden részletben benne van, mert egyetemes.

Az Úr egyidejůleg cselekszik a legbelső és a legvégső dolgokon keresztül, mert így és nem másként van minden dolog általában és részleteiben egybekapcsolódásban összetartva; mert a közbenső dolgok

a legbelsőktől függnek és a legvégsőkön alapulnak és a végsőkben mindannyian egyidejűleg léteznek. Amint az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munka III. részében megmutatkozik, minden dolog, ami az első okból származik, egyidejűleg létezik a legvégsőben. Amiatt is jött a világra az örökkévaló Úr, vagy Jehova és vállalta magára, valamint viselte el itt az emberséget a legvégső dolgokban, hogy egyetemesen jelen lehessen az elsőktől az utolsókig, és így az első dolgokból a végsőkön keresztül kormányozhassa az egész világot és így mentse meg az emberi nemet, amit meg tud tenni az Ő isteni Gondviselése törvényeinek megfelelően, amik isteni Bölcsessége törvényei is. És ezért, amint jól tudjuk a keresztyén világban, semmi halandó nem lett volna megmenthető, ha az Úr nem jött volna a világra. Ezzel kapcsolatosan lásd az Új Jeruzsálem tanítását a hitről / 35./ Ezért hívják az Urat Elsőnek és Utolsónak.

125. Az angyali bölcsesség e titkait azért jelentettük itt ki, hogy megmutassuk miként munkálkodik az Úr isteni Gondviselése azon, hogy egyesítse az embert Önmagával és Önmagát az emberrel. Ő nem hat az emberhez tartozó egyetlen részletre sem anélkül, hogy egyidejűleg ne hatna mindenre, ami az emberhez tartozik; és Ő egyidejűleg hat az ember lelkének legbelsejére és legkülsejére. Az ember legbelseje az életét irányító szeretet; a legvégsők a külső gondolkozásában levő dolgok; a közbensők pedig a belső gondolkozásában levő dolgok; ezeknek a természetét egy gonosz emberben már megmutattuk. Akkor mégegyszer nyilvánvaló, hogy az Úr nem tud egyidejűleg a legbelső dolgokon és a legvégsőkön keresztül cselekedni, csak az ember közreműködésével; mert a végsőkben az ember van az Úrral, és ezért, ahogy az ember a végső dolgokban cselekszik, amelyek a saját ellenőrzése alatt vannak, mert szabadságának hatáskörében vannak - úgy hat az Úr az ember lelkének legbelsején keresztül egyenesen a végsőkre. Az ember lelkének legmélyén levő dolgok, és az azoktól a legvégsőkig rendben következő dolgok teljesen ismeretlenek az ember előtt; és ezért egyáltalán nincs tudatában az Úr ott folytatott munkája természetének. De mivel azok a dolgok egyet alkotnak a végsőkkel, szükségtelen az embernek többet tudnia, mint hogy kerülnie kell a gonoszságokat, mint bůnöket és az Úrra kell néznie. Így és nem másként tudja az Úr eltávolítani az ember életét irányító szeretetet, ami születésétől fogva pokoli és annak helyére beültetni egy életet irányító szeretetet, amely mennyei.

126. Amikor a mennyei élet szeretetét az Úr beülteti a pokoli élet szeretete helyére, akkor a jó és igazság indíttatásait ülteti a gonosz és hamisság kívánságai helyére; valamint a jó indíttatásainak örömeit ülteti a gonosz és hamisság kívánságainak örömei helyére, és a mennyei szeretet jóit ülteti a pokoli szeretet gonoszságai helyére. Aztán az okosság veszi át a ravaszság helyét és a gonosz gondolatok bölcsekre cserélődnek ki. Így az ember újjászületik és új emberré válik. Hogy milyen fajta jók veszik át a gonoszságok helyét, az látható az Új Jeruzsálem tanítása az Életről című műben /67-73, 74-79, 80-86, 87-91./, és hogy amilyen mértékben az ember kerüli a gonoszságokat, mint bűnöket és elfordul azoktól, olyan mértékben szereti a bölcsesség igazságait /32-41./, valamint olyan mértékben van hite és szellemi ő maga /42-52. /.

127. Fentebb kimutattuk az intelmekből, amelyeket az Úrvacsora előtt olvasnak minden keresztyén egyházban, hogy a keresztyén világ általános hite az, hogy az embernek meg kell vizsgálni magát, meg kell látnia és el kell ismernie bůneit, meg kell Isten előtt vallania őket és el kell állnia tőlük; és hogy ez alkotja a megtérést, a bůnök bocsánatát és következésképp a megmenekülést. Ugyanez látható az úgynevezett Athanáziuszi Hitvallásból, amit az egész keresztyén világban elfogadtak, a végén vannak ezek a szavak:"Az Úr el fog jönni ítélni élőket és holtakat, akinek eljövetelekor azok, akik jót tettek, be fognak lépni az örök életbe, akik pedig gonoszt tettek, az örök tűzre."

128. Ki nem tudja az Igéből, hogy mindenki halála után egy életet kap, tetteinek megfelelően? Nyissuk ki az Igét, olvassuk és világosan fogjuk ezt látni. De mialatt ezt tesszük, tegyünk félre minden gondolatot, ami az egyedül hit általi megigazuláson alapszik. Vegyük e néhány verset, mint bizonyítékot arra, hogy ezt az Úr Igéjében mindenütt tanítja: "Minden fa, amely Nem Terem Jó Gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. Azért az ô Gyümölcseikről ismeritek meg őket." /Mt 7,19-20/ "Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot..? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti Gonosztévők." /Mt 7:22-23/ "Valaki azért hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát... És valaki hallja éntőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát, fundamentum nélkül. /Mt 7:24,26; Lk 6:46-49/ "Mert az embernek Fia eljő az Ô Atyjának dicsőségében..; és akkor Megfizet Mindenkinek az ő Cselekedete szerint." /Mt 16:27/ "..elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely Megtermi Annak Gyümölcsét" /Mt 21:43/ "Ô pedig.. monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai ezek, akik az Isten beszédét hallgatják, és Megcselekszik azt". /Zk 8:21/ "Kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk; és ô felelvén ezt mondja néktek:"Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti; távozzatok el éntőlem Mindnyájan, kik Hamisságot Cselekesztek. "/I,k 13: 25,27/ "És kijônek, akik a jót Cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt Művelték, a kárhozat feltámadására." /Jn 5:29/ "Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a Bůnösöket, hanem ha valaki istenfélő és az Ő Akaratát Cselekszi, azt hallgatja meg" /Jn 9:31/ "Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha Cselekszitek Ezeket" /Jn 13:17 / "Aki ismeri az én parancsolataimat és Megtartja azokat, az szeret engem,.. én is szeretem azt.. és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk és annál lakozunk." /Jn 14:21,24/ "Ti az én barátaim vagytok, ha azokat Cselekszitek, amiket én parancsolok néktek.. én választottalak titeket, hogy .. Gyümölcsöt Teremjetek, és a ti Gyümölcsötök megmaradjon"/Jn 15:14-16/ "Az Efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg.. Tudom a Te Dolgaidat .. De az a mondásom ellened, hogy az első Szeretetedet elhagytad.. Térj meg, és Az Elsô CSelekedeteket CSelekedd, ha pedig nem, a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből" /Jel 2:1,2,4,5/ "A Szmirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg .. Tudom a Te Dolgaidat"/Jel 2:8,9,/ "A Pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Tudom a Te Dolgaidat.. Térj meg"/Jel 2:12,13,16/ "A Thiatirabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg:.. Tudom a Te Dolgaidat, és Szeretetedet,.. és hogy a te utolsó Cselekedeteid többek az elsőknél" /Jel 2:18,19/ "A Szárdiszbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Tudom a Te Dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy .. Nem Találtam a Te Cselekedeteidet Isten Előtt Teljeseknek.. Térj meg" /Jel 3:1-3/ "A Filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Tudom a Te Dolgaidat" /Jel 3:7,8,/ " A Laodíceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Tudom a Te Dolgaidat .. Térj meg!"/Jel 3:14-15,19/ "És hallék az égből szózatot, amely ezt mondja vala nékem:Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva.. Bizony.. Cselekedeteik követik őket." /Jel 14:13 / ".. egy könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból... az ő Cselekedeteik szerint." /Jel 20:12/ "És imé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, Hogy Megfizessek Mindenkinek, amint az ő Cselekedete lesz" /Jel 22: 12/. Eddig az Újszövetség; még több van az Ószövetségben, amelyek közül csak ezt idézem:"Állj az Úr házának ajtajába, és kiáltsd ott e beszédet..: Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket,.. Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! .. Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök.. És eljöttök és megállotok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az útálatosságokat cselekedhessétek! Vajon latrok barlangjává, lett-é ez a ház..? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr " /Jer 7:2-4,9-11/

AZ ISTENI GONDVISELÉS TÖRVÉNYE, HOGY AZ EMBERT NE KÜLSÔ ESZKÖZÖKKEL KÉNYSZERÍTSÉK ARRA, HOGY A VALLÁSRA VONATKOZÓ DOLGOKAT GONDOLJON ÉS AKARJON, AZAZ HIGYJEN ÉS SZERESSEN, HANEM ÖNMAGÁT VEGYE RÁ ÉS NÉHA KÉNYSZERÍTSE ARRA, HOGY EZT TEGYE.

129. Az isteni Gondviselés e törvénye a két előzőből következik, nevezetesen, hogy az embernek szabadságban, a józan megítélés szerint kell cselekednie /71-99/, és hogy ezt önmagától kell tennie, - bár az Úrtól származó erő által teszi azt - mégis, mintha magától tenné /100-128/. És mivel a kényszerítés, ha nem önként vállaljuk, összeegyeztethetetlen a szabadságban és a józan megítélés szerinti cselekvéssel, mivel ez a szabadság tagadásával egyenlő és kívülről jön, ezért az isteni Gondviselés e törvénye a két előzőből következik. Sőt, mindenki tudja, hogy senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy azt gondolja, amit nem kíván gondolni, sem arra, hogy azt akarja, amit nem szándékozik akarni; arra sem, hogy azt higyje, amit nem hisz és még kevésbé, amit nem hajlandó hinni; és arra sem, hogy szeresse, amit nem szeret és még kevésbé, amit nem hajlandó szeretni. Mert az ember szelleme, vagy elméje a gondolkodás, akarás, hit és szeretet teljes szabadságát élvezi; ezt a szabadságot pedig a szellemi világ egy kényszertől mentes beáramlása által élvezi, mert az ember szelleme vagy elméje abban a világban él; a szabadság nem függ a természeti világ befolyásától, amit csak az előző beáramlással együtt kap. Az embert ösztönözni lehet arra, hogy azt mondja, hogy ezt vagy azt gondolja és kívánja, valamint hogy hiszi és szereti azokat; de ha e dolgok nem egyeznek meg az illető saját indíttatásaival és ezért megítélésével, vagy ha nem válnak olyanná, akkor az ember nem igazán gondolja, akarja, hiszi és szereti azokat. Az embert arra is lehetséges kényszeríteni, hogy a vallást támogatva beszéljen és a vallás parancsainak megfelelően cselekedjen; de arra nem kényszeríthető, hogy bármennyi hite is legyen abban, vagy hogy szívesen cselekedjen annak megfelelően. Sőt, vannak olyan államok, ahol támogatják az igazságot és e nézetet , és senkinek sem szabad a vallás ellen szólni vagy cselekedni, de mégsem kényszeríthető senki arra, hogy annak pártján állva gondolkodjon és akarjon. Mert mindenkinek szabadságában áll, hogy akár a pokolnak megfelelően gondolkodjon és akarjon, akár a Mennynek megfelelően gondolkodjon és akarjon; de az ész tanítja az egyiknek és a másiknak a természetét, és azt, hogy az egyik és a másik milyen fajta sorsot von maga után; és aztán az akaratnak az értelem segítségével szabadsága van választani és hatalma van dönteni. azért nyilvánvaló, hogy a külső dolgoknak nincs hatalmuk kényszeríteni a belsőket. Mindazonáltal ez megtörténik néha, de ez ártalmas, amint ezt a következő sorrendben ki fogjuk mutatni:

I. Senki nem alakul át csodák és jelek hatására, mert azok kényszerítőek.

II. Senki nem alakul át látomások és halottakkal való beszélgetés hatására, mert azok kényszerítik az illetőt.

III. Senki nem alakul át fenyegetések és büntetések hatására, mert azok kényszerítőek.

IV. Senki nem alakul át értelmesség és szabadság nélküli állapotban.

V. Nem ellentétes az értelmességgel és szabadsággal, hogy az ember önmagát kényszerítse.

VI. A külső embernek kell a belső segítségével átalakulni és nem fordítva.

130. I. Senki nem alakul át csodák és jelek hatására, mert azok kényszerítők.

Fentebb láttuk, hogy az embernek van belső és külső gondolkodása, és hogy az Úr az emberre úgy hat, hogy belső gondolkodásán keresztül beárad a külsőbe és eképpen tanítja és vezeti őt. Azt is kimutattuk, hogy az Úr isteni Gondviselésének akarata az, hogy az ember szabadságban cselekedjen, a józan megítélés szerint. Mindez elpusztulna az emberben, ha csodák történnének és azok ösztönöznék az embert arra, hogy higyjen. Ennek igazságát ésszerűen megláthatjuk a következőkben: Tagadhatatlan, hogy a csodák hitet ébresztenek és nagy erővel meggyőzik az embereket, hogy amit a csodák végrehajtója mond és tanít, az igaz, és hogy mindez először úgy foglalja el a külső gondolkodást, hogy egy bizonyos módon voltaképp legyőzi és elbűvöli azt. De így az ember megfosztottá válik az értelmesség és szabadság nála lévő két képességétől, és így nem tud szabadságban, a józan megítélésnek megfelelően cselekedni. Az Úr pedig nem tud beáradni belső gondolkodásán keresztül a külsőbe, csak addig a fokig, amíg az embernek megadja, hogy értelmessége segítségével megerősítse azt, ami a csoda segítségével hitének tárgyává vált. Az emberi elme úgy van megalkotva, hogy belső gondolkodása , úgymond, visszatükröződik külső gondolkodásában; mert, amint fentebb mondottuk; az ember meg tudja vizsgálni saját gondolkozását és ez csak egy még belsőbb gondolkozás segítségével tehető meg, és amikor külső gondolkozását mint egy tükörben látja, azt ilyen vagy olyan irányban el is tudja fordítani és addig alakítani, amíg szépnek nem látszik előtte. A gondolat tárgya, ha az egy igazság, hasonlítható egy szép és élő. szűzhöz vagy ifjúhoz; de ha az ember nem tudja ezt különböző irányba fordítani és alakítani, hanem csak hiszi a csoda által előidézett meggyőzésből, akkor, ha az egy igazság, hasonlíthatjuk fából vagy kőből faragott szűzhöz vagy ifjúhoz, amelyben nincs élet. Hasonlíthatjuk egy épp a szemünk előtt levő tárgyhoz, amikor csak azt látjuk, és sem azt, ami valamelyik oldalán van, sem ami mögötte van. Továbbá egyhangú zajhoz hasonlíthatjuk a fülben, ami süketté teszi az embert a más forrásokból keletkező összhanggal szemben. A csodák az emberi elmében ilyen vakságot és süketséget idéznek elő. Ugyanez a helyzet minden megerősített dologgal, amit előzőleg bizonyos fokú értelemmel nem vizsgáltunk meg.

131. Ebből nyilvánvaló, hogy a csodák előidézte hit nem hit, hanem pusztán rábeszéltség; mert semmi ésszerű nincs benne, és még kevesebb szellemi, mert pusztán külső dolog, belső tartalom nélkül. Ugyanez a helyzet mindennel, amit az ember ilyen meggyőzés hatása alatt tesz, akár elismeri Istent, imádja ôt otthon vagy a templomban, akár jó cselekedeteket tesz. Ha Isten iránti elismerését, imádatát és kegyességét pusztán egy csoda idézi elő, akkor a természeti, nem pedig a szellemi ember cselekszik. Mert egy csoda külső eszközökkel önt az emberbe hitet, nem pedig belső módon; azaz a világból, nem pedig a Mennyből; és az Úr az emberbe csak egy belső úton át lép be, azaz az Igén keresztül és az azon alapuló tantételen és prédikáción keresztül; és mivel a csodák elzárják ezt az utat, nem történnek csodák a jelen időben.

132. Az, hogy a csodáknak ez a hatásuk, világosan látható azokból, amelyek Júda és Izrael népe előtt történtek. Bár oly sok csodát láttak Egyiptomban, aztán a Vörös-tengernél és a pusztában, különösen pedig a Sinai-hegyen, amikor a Törvény kihirdetésre került, mindazonáltal egyetlen hónappal később, mialatt Mózes azon a hegyen késlekedett, csináltak maguknak egy arany borjút és azt tisztelték Jehova helyett, aki Egyiptomból kivezette őket. /II Móz 32:4-6/ Aztán újra, ezután is sok csoda történt Kánaánban, mégis a nép gyakran eltért attól az istentisztelettől, amit parancsba kapott. Ugyanígy nyilvánvaló ez azokból a csodákból, amelyeket az Úr tett előttük, amikor a világban volt, mert mindazonáltal megfeszítették. Azért történtek csodák Júda és Izrael lakói között, mert teljes mértékben külső emberek voltak és kizárólag azért történtek Kánaánban, hogy kiábrázolják az egyházat és annak belső valóságait, külső szertartások által. Egy rossz ember pedig éppúgy el tudja ezt végezni, mint egy jó ember; mert a külső dolgok a szertartások, amelyek mindegyike szellemi és mennyei dolgokat jelöltek e nép között: mégis, még Áron is, bár ő csinálta az aranyborjút és ő parancsolta meg a népnek, hogy imádja azt /II Móz 32:2-5,35/, ábrázolni tudta az Urat és az Ő megváltó munkáját. És így, - mivel nem lehetett őket az istentisztelet belső valóságain keresztül vezetni - hogy mégis ilyen dolgokat ábrázoljanak: az Úr csodák segítségével vezette, sőt ösztönözte és kényszerítette őket arra, hogy így tegyenek. Nem lehetett őket az imádás belső valóságain keresztül vezetni, mert nem ismerték el az Urat, bár az egész Ige, ami birtokukban volt, kizárólag Vele foglalkozott; és aki nem ismeri el az Urat, az nem tudja befogadni az istentisztelet belső valóságait. De miután az Úr kinyilvánította magát és az egyházakban elfogadták Őt, mint örökkévaló Istent, - a csodák megszűntek.

134. II. Senki nem alakul át látomások és halottakkal való beszélgetés hatására mert azok kényszerítik az illetőt.

Kétféle látomás van, isteni és ördögi. Az isteni látomások a Mennyben jelképes jelenetek által történnek meg; az ördögi látomások pedig varázslás által a pokolban. Vannak képtelen látomások is, amelyek egy fellegekben járó elme képzelgései. Az isteni látomások, amelyek - mint épp most mondtuk - a Mennyben jönnek létre jelképes jelenetek segítségével, olyanok, mint amiket a próféták éltek át, akik mikor látták azokat, nem voltak testükben, hanem szellemben; mert a látomásokat nem láthatják azok, akik a testi éberség állapotában vannak. Ezért, amikor a próféták látták azokat, azt halljuk róluk, hogy szellemben voltak, amint ez nyilvánvaló a, következő versekből: Ezékiel mondja: "A lélek pedig felvőn engem, és vive Káldeába, a foglyokhoz Látásban az Isten Lelke Által, és felszálla előlem a Látás, amelyet láttam." /11:24, / Újra mondja: ".. És felemelve vitt engem a lélek a föld és az ég között, és bevive engem Jeruzsálembe Isteni Látásokban.." /8:3 és köv./ Hasonlóképpen "isteni látásokban" és "lélekben" volt, amikor látta a négy lelkes állatot, amelyek kérubok voltak /1. és 10. rész; mint akkor is, amikor az új templomot látta és az új földet, és az azokat mérő angyalt /40-48. részek/ Hogy akkor "isteni látásokban " /40:2/ és "lélekben" /43:5/ volt, azt ő maga mondja. Zakariás hasonló állapotban volt, amikor látta a lovagló férfiút a mirtusfák között /1:8 és köv./, amikor látta a négy szarvat /1:18/, és a férfiút, akinek kezében mérőkötél volt /2:1 és köv./; amikor látta a gyertyatartót és a két olajfát /4:1-3 és köv./, amikor látta a repülő könyvet és a mérőedényt /5:1-6,/ amikor látta a négy szekeret, amelyek két hegy közül jöttek ki és a lovakat /6:1 és köv./. Dániel hasonló helyzetben volt, amikor látta a négy állatot a tengerből feljönni /7:1 és köv./, amikor látta a harcot a kos és a kecskebak között /8:1 és köv./ Azt olvassuk, hogy ezeket a dolgokat lelkének látásában látta /7 :1, 2, 7,13 ; 9:2 ; 10:1, 7, 8, /; és hogy Gábriel angyalt látta látomásban /9:21/. János szintén szellemi látásban volt, amikor azt látta, amit a Jelenések Könyvében leírt; például a hét gyertyatartót és azok közepette az Ember Fiát /Jel 1:12-16/, a királyiszéket a Mennyben és Azt, aki a királyi széken üle, valamint a négy lelkes állatot akörül, amelyek kérubok voltak /4.rész/, az Élet könyvét, amelyet a Bárány vett el /5.rész/, a lovakat, amelyek előjöttek a könyből /6.rész/, a hét angyalt a trombitákkal /8.rész/, a mélység nyitott kútját és az abból kijövő sáskákat /9.rész/, a sárkányt és annak Mihállyal folytatott harcát /l2.rész/, a két fenevadat, amelyek egyike a tengerből jött fel, a másik pedig a földből /13.rész/ az asszonyt, aki a veres fenevadon ült /l7.rész/. Babilon leomlását /l8.rész/ a fehér lovat, és Azt, aki azon ült /l9.rész/, az új Mennyet és az új Földet és a szent Jeruzsálemet, amely a Mennyből szállt alá /2l.rész/, és az élet vizének folyóját /22.rész/ Azt olvassuk, hogy ezeket a dolgokat szellemi látomásokban látta /1:10; 4:2; 5:1; 6:1; 21:1,2/.

Ilyenek voltak azok a látomások, amelyeket a próféták láttak a Mennyből, a szellem, nem pedig a test látásával. Manapság senki nem lát ilyen látásokat, mert ha lennének, nem értenénk meg őket, mert ezek jelképes jelenetek, amelyben minden az egyház belső dolgait és a Menny titkait fejezi ki. Sőt, Dániel megjósolta /9:24/, hogy ezek meg fognak szůnni, amikor az Úr a világba fog jönni. Néha ugyan láttak némelyek ördögi látomásokat, amelyeket rajongó és képzelgő szellemek idéztek elő, akik őrültségükben a Szent Szellemnek nevezték magukat. De ezeket a szellemeket most összegyűjtötték és a pokol egy, a többi résztől elválasztott helyére vetették. Ezért nyilvánvaló, hogy senkit nem lehet semmi más látomással átalakítani, mint amiket az Igében írtak le. Vannak a képzelettől származó látomások is, amelyek pusztán egy fellegekben járó elme képzelgései.

134 a. Nem alakul át senki a halottakkal való beszélgetés hatására sem, amint nyilvánvaló az Úr szavaiból a pokolban levő gazdag embert és az Ábrahám kebelén levő Lázárt illetően, mert a gazdag ember azt mondta".. kérlek azért téged, atyám, hogy bocsásd el őt /t.i. Lázárt/ az én atyámnak házához; mert van öt testvérem, hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. Monda néki Ábrahám: Van Mózesuk és prófétáik; hallgassák azokat. Az pedig monda: Nem úgy, atyám Ábarhám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek! Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad." /Zk 16:27~31/. A halottakkal való beszélgetés ugyanazt a hatást keltené, mint a fent említett csodák, azaz az embert istentiszteletre vinnék rá és ösztönöznék egy kis időre. De mivel ez megfosztja az embert ésszerűségétől és ugyanakkor bezárja gonoszságait, amint fentebb mondottuk, ez a bűbáj vagy belső bilincs hamar széttörik és a bebörtönzött gonoszságok előtörnek káromkodással és megszentségtelenítéssel. De ez csak akkor történik, amikor szellemi lények néhány vallási hitelvet töltenek az emberbe, amit egy jó szellem sohasem tett, még kevésbé egy Mennyben lakó angyal.

135. Mindazonáltal néha megengedtetik a szellemekkel való beszélgetés, bár ritkán, a Menny angyalaival is, és ez sokaknak megadatott emberöltőkkel ezelőtt. De amikor ez megengedtetik, a szellemi lények az emberrel saját anyanyelvén beszélnek és csak pár szóban. Ám azok, akik az Úr engedélyével beszélnek, soha nem mondanak semmi olyat, ami az ember józan megítélésének szabadságát elveszi, nem is tanítják az embert, mert egyedül az Úr tanít, viszont közvetett módon, Igéje által, miközben az ember a megvilágosodás állapotában van, amiről a későbbiekben még szólunk, igen. Lehetőségem volt ezt az igazságot személyes tapasztalatok során megtanulni. Ma már több éve, hogy angyalokkal és szellemekkel beszélgetek, de sem egy szellem nem merészelt, sem egy angyal nem kívánt elmondani nekem, még kevésbé utasítani engem bármivel kapcsolatban, ami az Igében van, vagy bármi az Igéből származó tantétellel kapcsolatban, hanem egyedül az Úr tanított engem. Kinyilvánította Magát nekem és azóta állandóan láttam Őt és még mindig úgy látom, mint a Napot, amelyben Ô lakozik, épp úgy ahogy az angyalok látják és így megvilágosított engem.

136. III. Senki nem alakul újjá fenyegetések és büntetések hatására, mert ezek kényszerítők.

Jól tudjuk, hogy a külső nem tudja kényszeríteni a belsőt és azt is, hogy a belső úgy kéri ki /tiltakozik / magának a külső kényszerítést, hogy elfordul. Azt is tudjuk, hogy a belső elmét a külső örömök ráveszik arra, hogy őket szentesítse és szeresse. Azt is tudnunk kell, hogy létezik éppúgy kényszerített belső, mint szabad belső is. De mindezeknek a dolgoknak, bár ismertek, magyarázatra van szükségük, mert sok dolog van, amelyeket mivel igazak, azonnal igaznak fogunk fel és ezért helyeseljük, amikor elhangzanak. De ha ezeket indokok nem támasztják alá, akkor csalóka érvek nyomán kétség vetődhet rájuk, végül pedig megtagadhatjuk őket. Ezért azokat a dolgokat, amelyeket épp most említettünk, mint ismerteket, újra ki kell jelentenünk és ésszerűen bizonyítanunk kell őket, a következőképpen:

1/ A külső nem tudja kényszeríteni a belsőt, hanem a belső tudja kényszeríteni a külsőt.

Ki kényszeríthető, hogy higyjen és szeressen? Senki sem kényszeríthető jobban arra, hogy higyjen, mint arra, hogy igaznak gondoljon egy állítást, amikor úgy gondolja, hogy nem igaz, és senki sem kényszeríthető jobban arra, hogy szeressen, mint arra, hogy vágyjon valamit, amiről úgy érzi, hogy nem kívánatos: a hit a gondolkodás egy állapota és a szeretet az akarat egy állapota. Azonban arra kényszerítheti a külső a belsőt, hogy ne mondjon rosszat az állam polgári törvényéről, az erkölcsi törvényről és az egyház szent dolgairól. Eddig a fokig kényszeríthetik a belsőt fenyegetések és büntetések, ezek kényszerítik is és ennek így kell lennie. Azonban ez a belső nem az, ami jellemzően emberi, ez egy olyan belső, ami közös az embernek az állatokkal, akik szintén kényszeríthetők. Az emberi belső magasabb szintű, mint ez az állati belső. Az az emberi belső, amire itt gondolunk, az nem kényszeríthető.

2/ A belső úgy kéri ki magának /tiltakozik/ a külső kényszerítését, hogy elfordul.

Ez azért van, mert a belső szabadságban kíván lenni és szereti a szabadságot. Mert a szabadság az ember életét irányító szeretethez tartozik, amint fentebb kimutattuk. Ezért pedig, amikor a szabadság korlátozva érzi magát, visszavonul mintegy önmagába és elfordul, a kényszerítést pedig ellenségének tekinti, mert az ember életét irányító szeretet dühbe jön és arra készteti az embert, hogy úgy érezze ezek között a körülmények között, hogy nem a saját magáé, következésképp, hogy nem önmaga él. Az Úr isteni Gondviselésének törvénye, hogy az ember belsője ilyen természetű legyen, azaz, hogy megítélése szerinti szabadságban cselekedjen. Ezért nyilvánvalóan ártalmas dolog arra kényszeríteni egy embert fenyegetésekkel és büntetésekkel, hogy imádja Istent. De vannak néhányan, akik engedik magukat vallási ügyekben kényszeríteni és vannak, akik nem. Sokan azok közül, akik engedik magukat kényszeríteni, a pápai hatáskörbe tartoznak, de ez csak azokkal történik így, akiknek az imádása nem belső, hanem pusztán külső. Sokan azok közül, akik nem engedik magukat kényszeríteni, angol nemzetiségűek, abból pedig az következik, hogy van valami belső az ő imádásukban és külső imádásuk ebből származik. Szellemi megvilágításban az ő belső lelkük vallási állapota ragyogó felhők látszatában mutatkozik, de a Menny fényében az előbbiek belső lelkének vallási állapota úgy néz ki, mint sötét felhők. E két látszat mindegyike világosan látszik a szellemi világban, és bárki, aki óhajtja, látni fogja őket, amikor halála után ebbe a világba jut. Sőt, a kötelező imádás bezárja a gonoszságokat, amelyek ekkor rejtetten fekszenek, mintegy hamu alatt parázsló erdőtűz, a mely folyamatosan gerjedezik és terjed, amíg végül lángokban tör ki. Míg a hajlandó és önkéntes imádás nem zárja be a gonoszságokat, amelyek ezért olyanok, mint a tüzek, amelyek azonnal fellobbannak és eltůnnek. Ebből nyilvánvaló, hogy a belső úgy utasítja vissza a kényszerítést, hogy elfordul. A belső kényszerítheti a külsőt, mert a belső olyan, mint egy gazda, a külső pedig, mint egy szolga.

3/ A belső elmét ráveszik a külső örömök arra hogy őket szentesítse és szeresse.

Kétféle öröm van, az értelem örömei és az akarat örömei. Az értelem örömei a bölcsességéi, az akarat örömei pedig a szeretetéi, mert a bölcsesség az értelem állapota és a szeretet az akarat állapota. Nos, mivel a testnek és a test részeinek örömei, a melyek külsők, egyként cselekszenek az értelem és az akarat belső örömeivel, következésképp, noha a belső úgy utasítja vissza a külső kényszerítését, hogy elfordul, mégis olyan keggyel néz a külsőben levő örömre, hogy felé fordul; innen hozzájárulás származik az értelem részéről és szeretet az akarat részéről. A szellemi világban minden kisgyereket az Úr az angyali bölcsességbe és ezáltal a mennyei szeretetbe a gyönyörůségek és örömök által vezet be. Először otthonukban levő gyönyörű dolgok és kertjeikben levő elragadó tárgyak segítségével, aztán szellemi dolgok ábrázolásával, amelyek belső lelküket gyönyörködtetik, végül pedig a böcsesség igazságaival, valamint a szeretet jóival, így folyamatos örömben tartja őket. Először jönnek az értelem és az értelem bölcsessége szeretetének örömei, és utoljára az akarat szeretetének örömei, amely az életüket irányító szeretetté válik, amelynek minden, ami az öröm által lép be oda, alá van rendelve. Ez azért van, mert mindent, ami az értelemben van és az akaratban, először a külsőnek kell megformálnia, mielőtt a belső megformálná, mert minden, ami az értelemben és az akaratban lévő forma; először az érzékek, főleg a látás és hallás által lép be oda, de amikor az első megértés és az első akarat kialakult, akkor a belső gondolkodás úgy tekinti azokat, mint gondolkodásának külsőségeit, és vagy egyesül velük, vagy elkülönül tőlük. Egyesül velük, ha örömteliek és elkülönül tőlük, ha nem azok. De óvatosan meg kell jegyeznünk, hogy a belső értelem nem egyesül a belső akarattal, hanem hogy a belső akarat egyesül a belső értelemmel és kölcsönössé teszi ezt az egységet, mivel ezt is a belső akarat teszi, és egyáltalán nem a belső értelem. Ez azért van, mert az ember nem alakítható át egyedül a hit segítségével, hanem az akarat szeretete által, amely létrehozza a hitet önmagáért.

4/ Létezik kényszerített belső és szabad belső.

Kényszenített belső van azokban, akiknek az imádása kizárólag külső, mert belsőjük abban áll, hogy azt gondolja és akarja, amire külsőjük kényszerítve van. Ilyenek azok, akik élő vagy halott embereket imádnak és akiknek hite csodákon alapszik, nekik nincs belsőjük, kivéve azt, ami ugyanakkor külső is. Azonban létezik a belső kényszer egy formája azokban, akiknek az imádása belső, ami félelemből vagy szeretetből keletkezik. A félelemből keletkező belső kényszer azokban van, akik azért imádják az Urat, mert rettegnek a pokoltól és annak tüzétől. De ez nem a fent említett belső gondolkodás, hanem külső gondolkodás, amit itt egyszerűen azért nevezünk elsőnek, mert gondolkodás. A fent említett belső gondolkodás nem kényszeríthető félelemmel,. viszont kényszeríthető szeretettel és az annak elvesztésétől való félelemmel. Isten félelme a szó igazi értelmében nem más, mint ez. Az, hogyha valakit a szeretet, vagy az annak elvesztésétől való félelem kényszerít, akkor voltaképpen önmagát kényszeríti az ember, önmagunkat kényszeríteni pedig nincs ellentétben a szabadsággal és ésszerűséggel, amint lejjebb majd kimutatjuk.

137. Ez mutatja a kényszerített imádás és az önkéntes imádás természetét. A kényszerített imádás testi, élettelen, homályos és szomorúi testi, mert a testhez tartozik, nem pedig a lélekhez; élettelen, mert nincs benne élet; homályos, mert az értelemnek nincs része benne, és szomorú, mert hiányzik belőle a Menny világossága. Az önkéntes imádás azonban, ha őszinte, akkor szellemi, élő, érthető és örömteli; szellemi, mert az Úrtól való bölcsesség világítja meg, és örömteli, mert az Úrtól való Menny van jelen benne.

138. IV. Senki nem alakul át értelmesség és szabadság nélküli állapotban.

Fentebb kimutattuk, hogy semmit nem olvaszt magába az ember, csak azt, amit szabadságban, a józan megítélés szerint tesz. Ez azért van, mert a szabadság az akarat állapota és a megítélés az értelem állapota, és amikor az ember szabadságban cselekszik a józan megítélés szerint, akkor akaratából cselekszik, értelme által, és bármi, amit e kettő egysége által teszünk, természetünk részévé válik. Nos, mivel az Úr azt akarja, hogy az ember újjáalakuljon és teremtődjön, hogy örök élete legyen, vagy mennyei élete, és mivel senki sem alakítható és teremthető újjá, ha a jó nem válik akaratának részévé, mint sajátja és ha az igazság nem válik értelme részévé, mint sajátja, és mivel senki nem tud magáévá tenni semmit, csak akarata szabad gyakorlásával, megítélése értelmében, -következésképp senki sem alakul át semmilyen szabadság és értelmesség nélküli állapotban. Sok ilyen állapot van, de általánosságban a következőképp osztályozhatjuk őket: a félelem, szerencsétlenség, szellemi vagy testi betegség, a tudatlanság vagy az értelmi vakság állapota. De minden állapotról külön is mondani fogunk valamit.

139. Senki nem alakul újjá a félelem állapotában, mert a félelem elveszi a szabadságot és a józan megítélést, vagy függetlenséget és értelmességet. A szeretet megnyitja a belső elmét, a félelem viszont bezárja, és ha zárva van, akkor gondolkodik bár az ember, de csak kicsit és akkor is csak arról, ami az alsóbb elmében jelentkezik, vagy az érzékekben. Így van ez minden félelemmel, ami betör az alsóbb elmébe. Fentebb megmutattuk, hogy az embernek van egy belső és egy külső gondolkodása. Az ember félelme soha nem veheti birtokba a belső gondolkodást, az mindig szabadságban van, mert az életét irányító szeretetben van, de a félelem ténylegesen birtokba tudja venni a külső gondolkodást, és aztán úgy befogja a belső gondolkodást, hogy az ember nem tud tovább szabadságban cselekedni saját megítélése szerint és így nem alakítható újjá. A félelem, ami birtokba veszi külső gondolkodását és lefogja a belső gondolkodást, elsősorban a megbecsültség, vagy a vagyon elvesztésétől való félelem A jogi büntetéstől és az egyházi külső büntetéstől való félelem nem gátolja a belső gondolkodást, mert ezek a törvények csak azokra rónak ki büntetést, akik az állam polgári érdekei ellen és az egyház szellemi dolgai ellen beszélnek és cselekszenek, de azokra nem, akik ezek ellen gondolkodnak. A pokolban levő büntetéstől való félelem valóban elfoglalhatja az ember külső gondolkodását, de csak néhány percre, órára vagy napra, az elme hamar visszanyeri a belső gondolkodás szabadságát, ami voltaképpen a szellemhez és az életet irányító szeretethez tartozik, és amit a szív gondolkodásának nevezünk. Azonban a megbecsültség és vagyon elvesztésétől való félelem az ember külső gondolkodását veszi birtokba és aztán elzárja fölülről a belső elmét a mennyei beáramlás elől és lehetetlenné teszi az ember számára, hogy újjáalakuljon. Ennek oka az, hogy minden ember életet irányító szeretete születésétől fogva az önmaga és a világ szeretete, az önszeretet pedig egyet jelent a megbecsültség szeretetével és a világ szeretete egyet jelent a nyereség szeretetével. Ezért, amikor egy embernek birtokában van a megbecsültség, vagy a vagyon, az azok elvesztésétől való félelem miatt megerősíti önmagában azokat az eszközöket, amelyek azok megvédésére elérhetők; ezek lehetnek polgáriak vagy egyháziak és mindkét esetben növelik az illető erejét. Az az ember, aki még nem jutott megbecsüléshez vagy vagyonhoz, hasonló módon cselekszik, ha vágyik megszerezni őket, de azért tesz így, mert fél attól, hogy ezek hiányában jó híre kárt szenvedne. Azt mondtuk, hogy ez a félelem az ő külső gondolkodását foglalja el és elzárja felülről a belső gondolkodást a mennyei befolyás elől. Akkor mondjuk azt, hogy ez az elme elzáródott, amikor teljesen egyesül a külsővel, mert akkor nem független, hanem besüllyed a külsőbe. De minthogy az önmaga és a világ szeretete pokoli szeretetek és minden gonoszság forrásai, az ember láthatja azok belső gondolkodásának valódi természetét, akikben ezek a szeretetek az életet irányító szeretetek, vagy akikben ezek uralkodnak. Nevezetesen azt, hogy tele van mindenféle gonoszság kívánságaival. Ezt nem tudják azok, akik a jó hír vagy vagyon elvesztésétől való félelmükben erősen befolyásoltak, saját vallásos meggyőződésüknek kedvező módon, különösen, ha ez magában foglalja saját maguk, mint istenségek, vagy mint pokolbeli kormányzók imádását: ezek lángoló buzgalmat mutathatnak a lelkek megmentése iránt, amely buzgalmat mégis a pokol tüze sugallja. Mivel ez a félelem különösen rombolja az értelmességet és szabadságot, amelyek mennyei eredetűek, nyilvánvaló, hogy ez akadály az ember újjáalakulásának.

140. Senki nem alakul újjá a szerencsétlenség állapotában - hacsak akkor nem Istenre gondol és az segítségéért könyörög -, mert akkor a kényszer állapotában van, és ezért, amikor visszanyeri szabadságát, visszatér korábbi állapotához, amelyben csak keveset, vagy semmit sem gondolt Istennel. Másképp áll a helyzet azokkal, akik előző szabad állapotukban félték Istent. Isten félelmén azt értjük, hogy félünk attól, hogy kiváltjuk nemtetszését, azaz bůnt kövessünk el, ez pedig nem félelem, hanem szeretet, mert vajon aki szeret egy másikat, nem fél rosszat tenni neki? És minél nagyobb szeretete, annál nagyobb félelme. E félelem nélkül a szeretet ízetlen és felszínes, egyedül a gondolat szeretete, nem pedig az akaraté. A szerencsétlenség állapota alatt a valami veszély miatti kétségbeesést, mint például csatákban, párbajokban, hajótörésekben, bukásokban, tűzesetekben, anyagi javak közelgő vagy hirtelen elvesztésében, magas társadalmi vagy foglalkozási helyzet, következésképp a megbecsültség elvesztésében és más hasonló dolgokban való kétségbeesést értjük. Ha csak ilyen körülmények között gondolunk Istenre, akkor nem az Úrtól teszünk így, hanem önmagunktól, mert akkor az elme be van börtönözve a testbe és ezért sem szabadsága nincs, sem az értelmességet nem birtokolja, ezek nélkül pedig semmilyen újjáalakulás nem lehetséges.

141. Senki nem alakul át az észbeli rendellenesség állapotában, mert az elveszi az értelmességet és következésképp a szabadságot a józan megítélés szerinti cselekvésre, mert az elme beteg és nem egészséges; és csak az egészséges elme ésszerű, de a beteg nem. Ilyen elmebeli rendellenességek a búskomorság, hamis vagy ál-lelkiismeretű sugalmazások, különböző érzékcsalódások, szerencsétlen-ségből, aggodalomból vagy testi betegségből származó észbeli szenvedések. Az ilyen szenvedéseket néha kísértéseknek tekintik, azonban helytelenül, mert a valódi kísértésben az elme szellemi célokra összpontosul és életerejének teljességében van, míg a másik esetben természeti dolgokra összpontosul és zavart.

142. Senki nem alakul újjá testi beteség állapotában, mert akkor józan magítélése nincs szabadságban, mert az ész állapota a test állapotától függ. Ha a test beteg, az elme is beteg, már csak azért is, mert el van szigetelve a világtól. Az így elszigetelt elme valóban gondolkodik Istennel kapcsolatban, de nem Istentől, mert nem gyakorolja szabadon a józan megítélést. Az ember azért élvezi megítélése szabad gyakorlását, mert olyan állapotban van, ami a Menny és a világ között helyezkedik el, és így származtatni tudja gondolkodását a Mennyből és a világból és gondolkodni tud a Menny szerint a világról, valamint a világ szerint a Mennyről. Ezért amikor az ember beteg és a halálról gondolkodik, valamint lelke állapotáról halála után, akkor nem a világban van, hanem saját szellemébe vonult vissza. Ebben az állapotban senki nem alakítható újjá, de meggyőződései megerősödhetnek, ha már betegsége előtt újjáalakult volt. Ugyanez igaz azokra, akik megtagadják a világot és annak dolgait és magukat teljesen az Istenről, Mennyről és megváltásról való gondolatoknak szentelik, de erről máshol többet szólunk. Ez okok miatt azok, akik nem alakultak újjá betegségük előtt, haláluk esetén visszaesnek előző állapotukba. Ezért haszontalan dolog feltételezni, hogy bárki meg tud térni vagy bármennyi hitre szert tud tenni betegség közben, mert abban a megtérésben nincs élet és abban a hitben nincs irgalmasság, mindkettô pusztán az ajkak dolga, nem a szívé.

143. Senki nem alakul újjá a tudatlanság állapotában, mert minden újjáalakulást az igazságok hoznak létre és az azok szerinti élet. Akik teljesen tudatlanok az igazság felől, nem alakíthatók újjá, de ha vágynak az igazság után, mert szeretik azt, újjáalakulnak a szellemi világban haláluk után.

144. Azok sem alakíthatók újjá, akik az értelmi vakság állapotában vannak. Ezek szintén teljesen tudatlanok az igazság felől és következésképp afelől, hogy milyennek kellene életüknek lennie, mert az értelemnek kell tanítania az igazságokat és az akarat viszi át azokat a gyakorlatba; és amikor az akarat ezt teszi, annak élete az igazságokhoz alkalmazkodik. De amikor az értelem vak, az akarat szintén gátolva van, és amikor szabadon cselekszik saját megítélése szerint, akkor nem mást, hanem azt a gonoszt gyakorolja, ami hamisságként alapszik értelmében. Az értelmet még inkább megvakítja az a vallás, ami a vak hitet tanítja, mint a tudatlanság. Ugyanígy van a hamis tantételekkel is, mert épp úgy, ahogy az igazságok megnyitják az értelmet, a hamisságok bezárják. Fentről bezárják, lentről pedig kinyitják és a csak alulról nyitott értelem nem tudja látni az igazságokat, hanem csak azt tudja megerősíteni, amit akar, különösen a hamisságot. Az értelmet a gonosz kívánságai is megvakítják, amíg azok uralják az akaratot. Ezek arra ösztönzik az értelmet, hogy őket hitelesítse, és amilyen mértékben a gonosz kívánságai hitelt nyernek, az akaratot nem tudják a jó indíttatásai befolyásolni, az akarat nem tudja meglátni az azokból jövő igazságokat és így nem alakítható újjá. Például: Ha bárki házasságtörést kíván elkövetni, az ő akarata, amely az ő szeretetének örömében van, sürgeti az értelmet, hogy igazolja azt, mert így szól: Mi a házasságtörés? Van benne bármi ártalmas? Nem ugyanez történik férj és feleség közt? Nem születhetnek gyermekek a házasságtörésből éppúgy, mint házasságból? Miért ne lehetne egy asszonynak egynél több férfit károsodás nélkül fogadni? Mi köze ehhez a szellemi életnek? Így gondolkodik az értelem, ami ekkor az akarat lotyója és úgy elbutult az akarattal való erkölcstelenkedéstől, hogy képtelen meglátni: a házassági szerelem szellemi és maga a mennyei szeretet, és az Ur és az egyház közti szeretet hasonlatossága, amiből valóban származik. Így pedig azt is képtelen látni, hogy a házassági szerelem lényegileg szent, szűzies, tiszta és ártatlan, és hogy az emberben a szeretet leglényegibb formáját idézi elő, mert a házastársak lelkük legmélyéből tudják szeretni egymást, és így a szeretet formáivá teszik önmagukat. Azt sem látja be, hogy a házasságtörés ezt a formát szétrombolja és ezzel az Úr hasonlatosságát, és kimondani is szörnyű - a házasságtörő férfi összevegyíti saját életét a partnere férjének partnerében levő életével, mivel a férfi élete az ô magjában van. És mivel ez pogány dolog, a poklot házasságtörésnek hívják, míg a Mennyet házasságnak. Sőt, a házasságtörés szeretete a legmélyebb pokollal érintkezik, míg a hű házassági szerelem a legbelső Mennyel függ össze. A nemző szervek is mindkét nemben a legbelső Menny közösségeinek felelnek meg. Ezeket a tényeket azért említettük, hogy megmutassuk, milyen vak az értelem, amikor az akaratot a gonosz kívánságai uralják és hogy senki nem alakítható át az észbeli vakság állapotában.

145. V. Nincs ellentétben az értelmességgel és szabadsággal, hogy önmagunkat kényszerítsük.

Fentebb megmutattuk, hogy az embernek van belső és külső gondolkodása és hogy ezek különbözőek, mint a megelőző és későbbi, vagy a magasabb és felsőbbrendű dolgok, és hogy mivel ennyire különbözők, cselekedni tudnak elkülönülten is és összhangban is elkülönülten cselekednek, amikor az ember külső gondolkodásából másképp beszél és cselekszik, mint ahogy belül gondolkodik és akar. Összhangban pedig akkor cselekszik, amikor azt mondja és teszi, amit belülről gondol és akar; az utóbbi általában az őszinte embereknél van, az előbbi a kétszínűeknél. Nos, mivel a belső és külső elme ennyire különböző, a belső még harcolhat is a külső ellen és így kényszerítheti egyetértésre. Ilyen küzdelemre kerül sor, amikor az ember előtt világossá válik, hogy a gonoszságok bůnök és ezért elhatározza, hogy eláll azoktól. Mert amikor eláll ezektől, az ajtó megnyílik, amikor pedig megnyílik, a gonosz kívánságait, amelyek megszállták belső gondolkodását, kidobja az Úr és helyükre jó indíttatásokat ültet; ez történik gondolkodása belsejében. De mivel a gonosz kívánságok örömeit, amelyek külső gondolkodását szorongatják, nem lehet ugyanakkor kidobni, belső és külső gondolkodása között küzdelem következik be. A belső szeretné azokat az örömöket kivetni, mert gonoszok és nem egyeznek a jó indíttatásaival, amelyek most belső emberében laknak, a gonosz örömök helyére pedig a jó örömeit szeretné betenni, önmagával összhangban; a jó örömei az irgalmasság jói. Ebből az ellentétből küzdelem keletkezik, amit - ha hevessége növekszik - kísértésnek hívunk. Nos, mivel az ember belső gondolkodási képességének tulajdonsága miatt ember - mert ez az ő leglényegibb szelleme - nyilvánvaló, hogy az ember önmagát kényszeríti, amikor külső gondolkodását arra készteti, hogy indíttatásaival egyetértsen, vagy elfogadja azokat, s amelyek az irgalmasság jói. Ez nyilvánvalóan nincs ellentétben az értelmességgel és szabadsággal, hanem összhangban van azzal, mert az ésszerűség okozza a harcot és a szabadság folytatja azt. Sőt, a szabadság és értelmesség a belső emberben lakozik és onnan származva a külsőben. Ezért amikor a belső győz - amit akkor tesz, amikor a külsőt beleegyezésre és engedelmességre kényszeríti - akkor az Úr az embernek igazi szabadságot és értelmességet ad, mert akkor az Úr kivonja őt a pokoli szabadságból, amely valójában rabszolgaság és mennyei szabadsággal ajándékozza meg, ami az egyedüli igazi szabadság és az angyalok társává teszi. Azt, hogy azok rabszolgák, akik a bůnt szolgálják és hogy az Úr azokat teszi szabaddá, akik elfogadják Tőle az igazságot az Igén keresztül, Ő János evangéliumában tanítja /8:31-36/.

146. Ezt a változást egy olyan ember példájával ábrázolhatjuk, aki örömöt talált a csalásban és titkos lopásban és most látja és belül elismeri, hogy azok bůnök és ezért azoktól elállni szándékozik. Amint eláll azoktól, belső és külső embere között küzdelem következik be. Belső embere nyíltság után vágyik, de külső embere még mindig a csalásban leli örömét. Ez az öröm, mivel teljesen ellentétben van az őszinteség örömével, nem ad utat annak, hacsak nem kényszerítés hatására és nem is kényszeríthető, csak csata árán. Amikor pedig megszületik a győzelem, a külső ember megszerzi az őszinteség szeretetében való örömöt, amely azonos az irgalmassággal, és a csalás öröme fokozatosan útálatossá válik előtte. Ugyanígy van ez minden más bůnnel, mint például a házasságtörés és paráznaság, bosszúállás és gyůlölet, káromkodás és hazugság. De mind közül a legkeményebb küzdelem az uralkodás szeretetével vívott harc, ami az önszereteten alapszik. Az, aki ezt legyőzi, az könnyen legyőzi a többi gonosz szeretetet is, mert ez azoknak a feje.

147. Röviden azt is ki fogjuk fejteni, hogy az Úr miként dobja ki a gonosz kívánságokat, amelyek születéstől fogva megszállják a belső embert és miként pótolja azokat jó indíttatásokkal, amikor egy ember, mintha saját ereje által tenné, félreteszi a gonoszságokat, mint bůnöket. Fentebb már kimutattuk, hogy az embernek van természeti esze, szellemi esze és égi esze, és hogy egyedül a természeti elmében van addig, amíg a gonosz kívánságoknak és azok örömeinek fogságában van. Mindaz ideig a szellemi elme ki van rekesztve, de amint az ember önvizsgálat után a gonoszságokat Isten elleni bůnöknek ismeri el, mert azok az isteni törvényekkel ellentétesek, és ezért elállni szándékozik azoktól, az Úr megnyitja a szellemi elmét és belép a természeti elmébe a jó és igazság iránti vonzalom által, valamint belép az ésszerůségi képességbe és ezáltal mindent rendbe tesz az alatta levő természeti elmében, ami ellentétes a renddel. Ez a folyamat az, amit az ember úgy érzékel, mint harcot, és akik nagyon elmerültek a gonosz örömökben, azok kísértésnek érzik, mert az elme szenved, míg gondolatainak rendje megfordul. Nos, abból, hogy ez egy olyan állapotok elleni harc, amelyek magában az emberben léteznek és amelyeket sajátjainak érez az ember és hogy senki nem tud önmaga ellen harcolni, csak egy olyan belső önmaga segítségével, ami birtokolja a szabadságot, az következik, hogy akkor a belső ember szabadságban harcol a külső ellen és az is, hogy a külsőt meghódolásra kényszeríti; ez az, amit önmagunk kényszerítése alatt értünk. Nyilvánvaló, hogy ez nincs ellentétben a szabadsággal és értelmességgel, hanem összhangban van azokkal.

148. Sőt, minden ember vágyik arra, hogy szabad legyen és hogy megszabaduljon mindentől, aminek része van a szolgaság természetében. Minden fiú, aki egy mesternek van alárendelve, független és így szabad kíván lenni és így tesz minden szolga, akinek van egy gazdája, és minden lány, aki egy úrnő szolgálatában áll. Minden leány azért vágyik elhagyni apja házát és megházasodni, hogy saját házában szabadon cselekedhessen, minden ifjú, aki dolgozni kíván, hogy üzletember vagy hivatalnok váljék belôle, míg ellenőrzés alatt áll, szeretne szabad lenni, hogy saját főnöke legyen. Mindenki, aki önkéntesen szolgál, kényszer alá helyezi magát annak érdekében, hogy megszerezze a szabadságot, és amikor önmagát kényszeríti, szabadságban cselekszik a józan megítélés szerint, de egy belső szabadságból, amely úgy néz a külső szabadságra, mint szolgájára. Ezzel azt szándékozzuk bizonyítani, hogy nem ellentétes az ésszerűséggel és szabadsággal, ha önmagunkat kényszerítjük.

149. Annak egyik oka, hogy az ember nem kíván ugyanilyen módon kiemelkedni a szellemi szolgaságból a szellemi szabadságba az, hogy nem tudja, mi a szellemi szolgaság és szabadság. Nem tanulta meg azokat az igazságokat, amelyek ezt tanítják, ilyen igazságok hiányában azt gondolja, hogy a szellemi szolgaság - szabadság, és a szellemi szabadság - szolgaság. Egy másik ok az, hogy a keresztyén világ vallása kizárta az értelmet, és az egyedül hit általi megigazulás tantétele pedig lepecsételte, mert e két elmebeli állapot mindegyikét védi - mintha egy vasfallal venné körrül - az a tanítás, hogy a hittudományi dolgok felülmúlják az emberi értelmet és ezért nem kell ésszerűen megvizsgálni őket, és hogy a vakok számára vannak, nem azoknak, akik látnak; így az igazságok, amelyek azt tanítják, mi a szellemi szabadság, rejtve maradtak. Egy harmadik ok az, hogy kevesen vizsgálják meg önmagukat és látják bůneiket, és ha nem látja az ember azokat és nem áll el tőlük, akkor a szabadságot annak megfelelően gyakorolja, ami pokoli szabadság, amely önmagában rabszolgaság, és ebből a nézőpontból a mennyei szabadságot látni - ami maga a szabadság - olyan, mintha megpróbálnánk a nappali világosságot látni, miközben sůrű sötétségben vagyunk, vagy a nap fényét látni, míg egy sötét felhő alatt vagyunk. Ezek azok az okok, amik miatt az ember tudatlan a mennyei szabadság tekintetében és nem tudja, hogy a mennyei és pokoli szabadság közti különbség olyan, mint az élő és halott közti különbség.

150. VI. A külső embert kell a belsőnek újjáalakítani és nem fordítva.

A belső és külső ember ugyanaz, mint a belső és külső gondolkodás képessége, amelyekről fentebb már sokat mondtunk. A külső embert a belső formálja, mert a belső folyik be a külsőbe, nem pedig fordítva. Az, hogy a Szelleminek van egy beáramlása a Természetibe, nem pedig fordítva, ismert dolog a művelt világban, és hogy először a belső embernek kell megtisztulnia és megújulnia és aztán a külsőnek, ismert az egyházban, mivel az Úr tanítja ezt és az értelem is ezt parancsolja. Az Úr ezekben a szavakban tanítja: "Jaj néktek képmutatók, mert megtisztítjátok a pohárnak és tálnak külsejét, belől pedig rakvák azok ragadománnyal és mértéktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg előbb a pohár és tál belsejét, hogy külsejük is tiszta legyen." /Mt 23:25-26/. Azt, hogy az értelem ezt parancsolja, az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munkában alaposan megmagyaráztuk. Mert amit az Úr tanít, annak értelemmel való felfogására képessé teszi az embert éspedig kétféle módon: először az ember ösztönösen felfogja, hogy egy dolog igaz, amint meghallja, vagy megértheti értelmét használva. Az ösztönös felfogás a belső ember képessége, /intuitive/, a gondolkodás általi megértés pedig a külső ember képesége. Ki nem helyesel azonnal, amikor azt a kijelentést hallja, hogy először a belső embert kell megtisztítani és a külső embert a belső által? De egy erről a kérdésről a Menny beáramlása által adott általános elképzelés nélkül az ember megtévesztődhet, ha külső gondolkodásával tanácskozik. Pusztán a külső gondolkodás idézi elő azt a hiedelmet, hogy a megváltást el lehet nyerni az irgalmasság és kegyesség külső cselekedetei által, teljesen függetlenül a belső cselekedetektől. Így van más dolgokkal is, például, hogy a látás és hallás folyik be a gondolkodásba, a szaglás és ízlelés pedig a felfogásba /perception/, így a külső a belsőbe, noha az ellenkezője igaz. Hiba azt feltételezni, hogy amit látunk és hallunk, az befolyik a gondolkodásba, mert az értelem az, ami lát a szemekkel és hall a fülekkel, nem pedig fordítva. Igy van ez minden más esetben is.

151. De itt elmondunk valamit arról, hogyan alakul újjá a belső ember és az által a külső. A belső ember nem alakul újjá pusztán ismeret, értelem és bölcsesség által, azaz a puszta gondolkodás segítségével, hanem annak akarása által, amit az ismeret, értelem és bölcsesség tanít. Amikor egy ember tudja, érti és bölcsessége van arra, hogy lássa azt, hogy van Menny és pokol és hogy minden gonoszság a pokolból van és minden jó a Mennyből, és ha kerüli a gonoszt, mert az a pokolból van, és jót akar, mert az a Mennyből van, akkor megtette az első lépést újjáalakulásában, és a pokol és Menny közti küszöbön van. Amikor elhatározza, hogy eláll a gonoszságoktól, megtette a második lépést újjáalakulásában és a poklon kívül van, de még nem a Mennyben, amit maga fölött lát. Egy embernek kell hogy legyen ilyen fajta belsője azért, hogy újjá alakulhasson, de addig nem alakul újjá, amíg mind külsője, mind belsője újjá nem alakul. A külső embert a belső ember alakítja újjá, amikor a külső eláll a gonoszságoktól, amelyeket a belső nem akar, mert pokoliak és méginkább, amikor emiatt kerüli azokat és harcol ellenük. Ebben az esetben a belső dolga, hogy akarjon és a külsőé, hogy cselekedjen, mert ha egy ember nem azt teszi, amit tenni kíván, egy bizonyos idegenkedés van az emberen belül és végül vonakodóvá válik. Ebből a néhány állításból látható, hogy a külső embert miként alakítja újjá a belső. Ez az Úr Péterhez intézett szavainak jelentése is: "Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám. Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak a lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is! Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta." /Jn 13:8-10/. A fürdés szellemi mosakodást jelent, ami a gonoszságoktól való megtisztulás, a fej és kezek megmosása a belső ember megtisztítását jelenti, a lábak megmosása pedig a külső ember megtisztítása. Azt, hogy miután a belső ember megtisztult, a külső embert is meg kell tisztítani, ezek a szavak jelentik: "Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni". Hogy a gonoszságoktól való mindenféle megtisztítást az Úr eszközli, ezek a szavak jelentik: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám". Az Arcara Coelestia-ban sok helyen kimutattuk, hogy a mosakodás a zsidók közt a gonoszságoktól való megtisztulást ábrázolja, és hogy az Igében a mosdás ezt jelzi, és hogy a lábak megmosása jelzi a természeti, vagy külső ember megtisztítását.

152. Mivel az embernek van belső és külső elméje és mindkettőt szükséges újjáalakítani azért, hogy az egész ember újjáalakuljon és mivel senki nem alakítható újjá, ha nem vizsgálja meg magát, látja be és ismeri el gonoszságait, és azután nem áll el azoktól, következésképp nem csak a külsőt kell megvizsgálni, hanem a belsőt is. Ha egyedül a külsőt vizsgálja meg az ember, akkor csak azt látja, ami valóban megtörtént, mint például, hogy nem követett el gyilkosságot, házasságtörést vagy rablást, nem tett hamis tanúságot, és így tovább. Így csak a testi gonoszságokat kutatja föl és nem a szellemieket, pedig, hogy bárki újjáalakuljon, szellemének gonoszságait kell fölkutatni, mert halála után az ember szellemként él és minden gonoszság, ami szellemében létezik, benne marad. A szellemet csak úgy lehet megvizsgálni, ha a gondolatokra fordítunk figyelmet és különösen a szándékokra, mert a szándékok az akaratból keletkező gondolatok. Itt a gonoszságokat eredetükben és gyökerükben, azaz kívánságaikban és azok örömeiben kell megtalálnunk, és ha ezeket nem látjuk és nem ismerjük el, az ember továbbra is a gonoszságok szolgálatában áll, bár lehet, hogy kívülről nem követte el azokat. Nyilvánvaló az Úr szavaiból, hogy a szándékból való gondolat azonos az akarással és cselekvéssel: "Ha valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében." /Mt 5:28/. Ilyen a belső ember vizsgálata, amitől a külső ember vizsgálata alapvetően függ.

153. Nagyon gyakran elcsodálkoztam azon, hogy bár az egész keresztyén világnak azt tanítják, hogy a gonoszságokat bűnként kell kerülni, és hogy másképp azok nem bocsáttatnak meg, és hogy ha a bűnök nem nyernek bocsánatot, akkor nem lehet megváltás, mégis több ezer emberből alig egy tudja ezt. Ezzel a témával kapcsolatosan érdeklődtem a szellemi világban és igaznak találtam. Mert a keresztyén világban mindenki megtanulta ezt az intelmekből, amelyeket azoknak olvasnak föl, akik az Úrvacsorához járulnak, mert ezt azokban világosan kijelentve találjuk, és mégis, amikor megkérdezik őket, hogy tudják-e ezt, azt válaszolják, hogy nem és hogy soha nem is tudták. Ennek oka, hogy nem gondolkodtak erről, és hogy a nagyobb hányaduk csak a hitre gondolt és az egyedül hit általi megváltásra. Azon is csodálkoztam, hogy az egyedül hit általi megigazulás hittétele így bezárta az emberek szemeit, hogy amikor azok, akik ebben megrögződtek olvassák az Igét, nem látnak ott semmit a szeretetről, irgalmasságról és cselekedetekről. Ez olyan, mintha az egész Igében bemaszatolták volna a hitet, mint ahogy valaki áthúz valami írást piros ceruzával úgy, hogy semmi, ami alatta van, nem látható; ha bármi láthatóvá válik, azt az ilyen hit eltulajdonítja és azt mondja róla, hogy az az ő része.

AZ ISTENI GONDVISELÉS TÖRVÉNYE, HOGY AZ EMBERT AZ ÚR VEZESSE ÉS TANÍTSA A MENNYBŐL AZ IGE ÁLTAL ÉS AZ ABBÓL VALÓ TANÍTÁS ÉS INTELEM ÁLTAL, MÉGIS ÚGY KELL TŰNNIE, HOGY ÖNMAGÁT TANÍTJA ÉS VEZETI AZ EMBER.

154. Úgy tűnik, mintha az ember önmagát vezetné és tanítaná, de a tény az, hogy egyedül az Úr vezeti és tanítja az embert. Akik megerősítik magukat a látszatban, és ugyanakkor az igazságban nem, azok nem tudják félretenni a gonoszságokat, mint bűnöket; de akik mind a látszatban, mind az igazságban megerősítik magukat, meg tudják ezt tenni, mert a bűnökként tekintett gonoszságokat látszólag az ember távolítja el, de valójában az Úr. Ezek az utóbbiak újjáalakíthatók, de az előzők nem. Akik csak a látszatban és nem ugyanakkor az igazságban is erősödnek meg, azok belülről mind bálványimádók, mert önmaguk és a világ imádói; ha nincs vallásuk, a természet imádóivá, azaz istentagadóvá válnak. De ha bármilyen vallásuk van, emberek és képmások imádóivá lesznek. Ezeket azonosítják a Tízparancsolat első parancsolatában azokkal, akik más isteneket imádnak. De akik megerősítik magukat mind a látszatban mind az igazságban is, az Úr imádóivá válnak, mert az Úr saját egyéniségük fölé emeli őket - amely egyéniség csak a látszatot látja - abba a világosságba, amelyben az igazság lakozik és amely az igazság. Így képesíti őket arra, hogy belülről felfogják azt, hogy nem önmaguk vezetik és tanítják önmagukat, hanem az Úr. Az emberek e mindkét osztályának értelmességi képessége sokak előtt hasonlónak tűnhet, pedig nem az. Azoknak értelmi képessége, akik nem csak a látszatot látják, hanem az igazságot is, szellemi; míg azoknak értelmi képessége, akik csak a látszatot látják,- az igazságot pedig nem, természeti. Ez utóbbi képességet hasonlíthatjuk egy kerthez téli fényben, míg az előbbi egy tavaszi fényben fürdő kerthez hasonlítható. De ezekről a témákról többet fogunk mondani a következő sorrendben:

I. Az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja.

II. Az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja az angyalok lakta Menny és annak eszközei segítségével.

III. Az Úr az embert beáramlása által vezeti és elméje megvilágítása által tanítja.

IV. Az Úr az embert az Ige által, valamint az azon alapuló tanítás és intelem által tanítja; így közvetlenül egyedül az Úr tanítja.

V. Az embert az Úr külsőségekben vezeti és tanítja, bár úgy tűnik, mintha az ember önmagát vezetné és tanítaná.

155. I. Az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja.

Ez általános következtetésként fakad mindabból, amit az Isteni Szeretet és Bölcsesség című műben megállapítottunk. Éppúgy következik ez azokból a bekezdésekből, melyek az I. részben az Úr isteni Szeretetével és Bölcsességével foglalkoznak, mint azokból, melyek a szellemi világ napjával kapcsolatosak és a természeti világ napjával a II. részben, a fokozatokról a III. részben, a mindenség teremtéséről a IV. részben és a ember teremtéséről az V. részben.

156. Ha azt mondjuk, hogy az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja, ez azt jelenti, hogy egyedül az Úrból él az ember; mert legbelső akaratát egyedül az Úr vezeti és legbelsőbb értelmét egyedül az Úr tanítja. De ez ellentétes a látszattal, mert az embernek úgy tűnik, hogy valami önmagában rejlő saját erő által él és mégis az az igazság, hogy élete az Úrtól származik és nem önmagától. Nos, mivel az embernek, amíg a világon van, nem lehet gyakorlati érzékelése /sensible perception / arról, hogy élete egyedül az Úrtól származik, mert az a látszat, hogy önmagából él, nem vétetik el tőle, mert anélkül nem lenne ember - ezért indokokkal kell meggyőzni, amelyeket azután a tapasztalatnak kell megerősítenie és végül az Igének.

157. Azt, hogy az ember egyedül az Úrból él, nem pedig magától, a következő okok bizonyítják: - Csak egy Lényeg, Létező és Forma van /Essence, Substance, Form/, amelyből minden teremtett lényeg, létező és forma származik. Ez az egyetlen Lényeg., Létező és Forma az isteni Szeretet és Bölcsesség, amelyből minden ered, aminek kapcsolata van a szeretettel és bölcsességgel az emberben. Ez maga a Jó és maga az Igazság is, amihez minden dolog kapcsolódik; ezek pedig az Élet, amelyből minden dolog élete jön és az élet minden tulajdonsága /attributes/. Sőt, ez az egyetlen és kizárólagos Valóság /Reality / mindenütt jelenvaló, mindentudó és mindenható, valamint az örökkévaló Úr, vagy Jehova.

1/ Csak egy Lényeg, Létező és Forma van, amelyből minden teremtett lényeg létező és forma származik.

Ezt megmagyaráztuk az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló munkában /44-46./; ugyenezen mű II. részében pedig az áll, hogy az angyalok lakta Menny napja, amely az Úrtól van és amelyben az Úr van, az egyetlen létező és forma, amelyből minden teremtett dolog létezik és hogy semmi sem létezik vagy létezhet, ami nem attól a naptól van. Azt, hogy minden dolog fokozatok szerint származik abból a napból, a III. részben bizonyítjuk. Ki nem tudja felfogni és elismerni egyedül az értelem fényénél, hogy csak egy Lényeg van, amelyből minden más lényeg származik, vagy csak egy Lét, amelyből minden más Lét származik? Hogy tudja bármi kinyilvánítani magát, ha nincs Léte? És hogyan lehet felfogni azt a Létet, amelyből minden más Lét jön, ha csak nem mint abszolút Létet? Az abszolút Lét pedig az egyetlen Lét és a valódi Lét is. Mivel ez így van / és mindenki ésszerűen felfogja és elismeri ezt, vagy mindenesetre fel tudja fogni és el tudja ismerni, nem következik ebből az, hogy ez a Lét, mely maga az Isteni, vagy Jehova, minden teremtett dolog Mindene? Nyilvánvaló, hogy csak egy létező van, amelyből minden dolog ered, és mivel nincs olyasmi, hogy létező,- forma nélkül, következésképp csak egy forma van, amelyből minden dolog jön Azt, hogy az angyalok lakta Menny napja ez az egyetlen létező és forma, a fent említett munkában állapítjuk meg és ott azt is megmagyarázzuk, hogy ez a lényeg, létező és forma hogyan váltakozik a teremtett dolgokban.

2 / Ez az egyetlen Lényeg, Létező és Forma az isteni Szeretet és Bölcsesség, amelyből minden ered, aminek kapcsolata van a szeretettel és a bölcsességgel az emberben.

Ezt szintén teljesen elmagyaráztuk az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben. Ami csak úgy tűnik, hogy él az emberben, az kapcsolódik akaratához és értelméhez és mindenki felfogja és elismeri eszével, hogy e kettő alkotja az ember életét. Máskülönben mi az értelme az ilyen mondatoknak, hogy "Ezt akarom tenni", vagy "Értem ezt" ; "Szeretem ezt", vagy "Ezt gondolom"? És mivel az ember azt akarja, amit szeret és azt gondolja, amit ért, az akaratban minden kapcsolódik a szeretethez és az értelemben minden kapcsolódik a bölcsességhez. E kettő pedig senkiben nem létezhet magából az illetőből, hanem csak Tőle, aki maga a Szeretet és maga a Bölcsesség, következésképp az Örök Úrtól, vagy Jehovától kapja őket az ember. Ha ezek nem ebből a forrásból jönnének, az ember lenne maga a szeretet és maga a bölcsesség, ezért pedig az örök Isten, ami megrázó /is shocking/ az emberi ész számára. Létezhet bármi, hacsak nem valami őt magát megelőzőből? És létezhet ez a megelőző dolog, hacsak nem attól, ami őt újra megelőzi és igy végül az Első Októl , ami az abszolút Lét?

3/ Hasonlóképpen minden dolog kapcsolódik magához a Jóhoz és magához az Igazsághoz.

Minden értelmes ember beleegyezik abba és elismeri azt, hogy Isten maga a Jó és maga az Igazság, továbbá, pedig hogy minden jó és igazság Tőle van; és ezért, hogy semmi jó és semmi igazság nem jöhet semmi más forrásból, mint magából a Jóból és magából az Igazságból. E dolgokat minden értelmes ember elismeri, amint kimondva hallja őket. Ezért amikor azt mondjuk, hogy minden, ami az akarathoz és értelemhez, vagy a szeretethez és bölcsességhez, vagy az indíttatáshoz és gondolathoz tartozik egy az Úr által vezetett emberben, az kapcsolódik a jóhoz és igazsághoz, - ebből az következik, hogy minden amit egy ilyen ember akar és ért, vagy szeret és felfog, vagy ami őt befolyásolja és amit gondol, az Úrtól jön. Ezért tudja mindenki az egyházban, hogy semmi jó és igazság, ami az emberből ered, nem igazán jó és igaz, mert valódi jó és igazság csak az Úrtól jöhet. Abból, hogy ez igaz, az következik, hogy minden, amit egy ilyen ember akar és gondol, az Úrtól van. A következőkben látni fogjuk, hogy még egy rossz ember is ugyanebből a forrásból akar és gondolkodik.

4/ A Jó és Igazság maga az Élet, amiből minden dolog élete és az élet minden összetevője ered.

Ezt az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munka sok részében elmagyaráztuk..Az emberi megítélés az első hallásra belegyezik abba és elismeri azt, hogy az ember életének egésze akaratának és értelmének állapotaiból áll, mert ha akaratát és értelmét elvennék tőle, nem élne tovább. Vagy, ami ugyanezt jelenti, hogy az ember egész élete szeretetének és gondolkodásának állapotaiban áll, mert ha a szeretetet és gondolkodást elvennék tőle nem élne tovább. Nos, mivel minden az ember akaratában és értelmében, vagy szeretetében és gondolkodásában az Úrtól van, ahogy már leszögeztük, ezért életének minden összetevője is Tőle van.

5/ Ez az Egyetlen és Kizárólagos Valóság mindenütt jelenvaló, mindentudó és mindenható.

Ezt is minden keresztyén elismeri, mint tanításának részét és minden pogány, mint vallásánák részét. Ezért van az, hogy mindenki - bármely csoporthoz tartozik is - hiszi, hogy Isten ott van és mint jelenlevőhöz imádkozik hozzá. És abból, hogy mindenki így gondolkodik és imádkozik, az következik, hogy nem tehet mást, mint hogy azt gondolja, hogy Isten mindenhol van és ezért mindenütt jelenvaló. Hasonlóképp, hogy Ő mindentudó és mindenható; így pedig mindenki, amikor szívében Istenhez imádkozik, azért könyörög hozzá, hogy vezesse, mert Ő képes arra, hogy ezt megtegye; így mindenki az ilyen pillanatban elismeri az isteni mindenütt jelenvalóságot, mindentudást és mindenhatóságot. Ezeket azért ismeri el, mert az Úrhoz fordul, amikor imádkozik és akkor ez az igazság Tőle beáramlik.

6/ Ez az egyetlen és Kizárólagos Valóság az örökkévaló Úr vagy Jehova.

Láthatjuk az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról című munkában, hogy Isten Egy lényegileg és személyében /in essence, in person/ valamint, hogy ez az Isten az Úr; és hogy Maga az Isteni, vagy Jehova, az Atya, az Örökkévaló Úr; hogy az Isteni Ember az Ő Örök Istenijéből fogant és a világban született Fiú; és hogy a kiáradó Isteni a Szent Szellem. Őt hívjuk az Egyetlen és Kizárólagos valóságnak /One Only /, mert - ahogy fentebb mondtuk - az Örök Úr, vagy Jehova, maga az Élet, vagy maga a Jó és maga az Igazság, amiből minden dolog teremtve lett. Az, hogy az Úr Önmagából teremtett mindent, nem pedig semmiből, látható az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben /282-284,349-357/. Ezeket a kijelentéseket azért tettük, hogy azt az igazságot, miszerint az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja, ésszerűen megerősítsük.

158. Az angyalok ebben az igazságban nemcsak gondolkodás által erősödnek meg, hanem eleven érzékelés által is. Ez a helyzet különösen a harmadik Menny angyalaival, akik az isteni Szeretet és Bölcsesség beáramlását érzékelik az Úrtól és mivel érzékelik ezt és bölcsességükben tudják, hogy ezek az élet, azt mondják, hogy az Úrból élnek és nem önmagukból, és ők nem csak mondják ezt, hanem szeretik és vágynak arra, hogy ez így legyen. Mégis minden látszat szerint önmagukból élnek; valóban, ez a benyomás erősebb náluk, mint más angyaloknál, mert - amint fentebb kimutattuk /42-45./ - minél szorosabban egyesül valaki az Úrral, annál világosabban tűnik önmaga előtt önmagáénak és annál világosabban érzékeli, hogy ő az Úré. Már sok éve annak, hogy nekem is megengedtetik, hogy hasonló érzékelésben részesüljek és ugyanakkor tudatában legyek ennek a látszatnak; így teljesen meggyőződtem arról, hogy semmit sem akarok és gondolok magamtól, bár úgy tűnik nekem, mintha így lenne. Az is megadatott nekem, hogy akarjam, hogy ez így legyen és szeressem ezt. Ezt az igazságot a szellemi világban még sok más dologgal is megerősíthetjük; de jelenleg e kettő is elég.

159. Az hogy egyedül az Úrnak van élete, nyilvánvaló az Íge e részéből: " Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él" /Jn11:25/. "Én vagyok az út, az igazság és az élet" /Jn 14:6/. "Isten vala az Íge.. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. /Jn 1:1-4 /; Az Ige itt az Urat jelenti. "Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában" /Jn 5:26/. Az, hogy az embert egyedül, az Úr vezeti és tanítja, nyilvánvaló a következő versekből: "nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" /Jn 15:5/. "egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé” /Mt 5:36/. A hajszál az Igében minden dolgok közül a legkisebbet jelzi.

160. Alább, a megfelelő helyen elmagyarázzuk, hogy a gonosz emberek élete is ugyanabból az eredetből származik. Itt csupán egy hasonlattal fogjuk ábrázolni ezt a tényt. A világ napjából mind hő, mind fény árad ki és ugyanúgy beárad azokba a fákba, amelyek mérgező gyümölcsöt teremnek, mint azokba a fákba, amelyek jó gyümölcsöt teremnek, mindkét féle fát egyformán megerősíti és mindkét féle fa ugyanúgy növekszik és szaporodik. Nem maga a hő, hanem a forma, amelybe beárad, okozza a különféleséget. Ugyanez igaz a fényre; amely különböző színekre válik szét, azoknak a formáknak megfelelően, amelyekbe beárad. Vannak szép és gyönyörködtető színek és vannak csúnya és komor színek és mégis a fény ugyanaz. Ugyanez igaz a szellemi világ napjából jövő áramlásra, a szellemi hőre vagy szeretetre, és a szellemi fényre vagy bölcsességre. A különbözőséget nem a hő, ami a szeretet, se nem a fény, ami a bölcsesség okozza, hanem a formák, amelyekbe ezek beáradnak. A formák, amelyekbe beáradnak, emberi lelkek. Nos, nyilvánvalónak kell lennie, hogy az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja.

161. Az állati élet természetét fentebb elmagyaráztuk, ahol megmutattuk, hogy az pusztán a természeti indíttatások és az azokhoz kapcsolódó ismeret élete, és hogy egy közvetett élet, ami a szellemi világ lakóinak életével való összefüggés /correspondence/ törvényeiből származik.

162. II. Az Ur egyedül vezeti és tanítja az embert az angyalok lakta Menny által és annak eszközei által.

Azt mondjuk, hogy az Úr az embert a Menny által vezeti és tanítja, és a Menny eszközei által. Az a látszat, hogy a Menny által vezeti; de az igazság az, hogy a Menny eszközeivel. A látszat abból a tényből keletkezik, hogy az Úr a Menny fölött napként látható; de az igazság, hogy a vezetést és tanítást annak a Mennynek eszközei hozzák létre, abból a tényből fakad, hogy az Úr a Mennyekben van, mint a lélek az emberben. Mert, amint fentebb megmutattuk, az Úr mindenütt jelenvaló és nem térben van, ezért a szellemi világban a távolságlátszat, amely az angyalok Vele való egységének közelisége és szorossága szerint változik; ez az egység aszerint létezik, ahogyan elfogadják Tőle a szeretetet és bölcsességet. És mivel senki nem egyesülhet az Úrral, minthogy Ő Önmagában van, Ő az angyalok számára egy bizonyos távolságra lévőnek látszik, mint egy távoli nap. De mindazonáltal Ő jelen van az egész angyalok lakta Mennyben, ahogy a lélek az emberben; és Ő jelen van a Menny minden közösségében is, ahogyan minden angyalban is; mert egy ember lelke nemcsak az egész ember lelke, hanem az ember minden részéé is. De mivel úgy tűnik, hogy az Úr az egész Mennyet kormányozza, azon keresztül pedig a világot, abból a Napból, ami Tőle ered és amelyben Ő van /Az Isteni Szeretet és Bölcsesség II. rész./, és mivel megengedhető minden embernek, hogy látszatoknak megfelelően beszéljen (valójában nem tehet arról, hogy így tesz), az is megengedhető bárkinek, aki nincs megajándékozva az igazi bölcsességgel, hogy feltételezze, hogy az Úr mindent általánosságban és részleteiben az Ő napjából kormányoz; és az is, hogy a világot az angyalok lakta Menny által kormányozza. Még a Menny alacsonyabb szintjein levő angyalok is e látszat szerint gondolkodnak; de a Menny felsőbb részein, levő angyalok valóban a látszat szerint beszélnek, de annak az igazságnak megfelelően gondolkodnak, hogy Maga az Úr kormányozza a mindenséget az angyalok lakta Menny eszközeivel. Azt, hogy az egyszerűek és bölcsek ugyanúgy beszélnek, de nem ugyanúgy gondolkodnak, ábrázolhatjuk a világ napjának esetével. Mindenki ama látszat szerint beszél róla, hogy felkel és lenyugszik; de a bölcsek, bár így beszélnek, tudják, hogy mozdulatlan marad, és ez az igazság, míg a másik a látszat. Ugyanezt ábrázolhatjuk a szellemi világban lévő látszatokkal, mert a tér és távolság ott úgy tűnnek fel, ahogy a természeti világban; de mindazonáltal ezek látszatok, amelyek az érzelmek /affections, indittatások/ és az ebből következő gondolatok különbözősége szerint váltakoznak. Ugyanez igaz az Úr látszatára az Ő napjában.

163. Most megadjuk rövid leírását annak, hogy az Úr miként vezet és tanít minden embert az angyalok lakta Menny eszközeivel. Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló könyvben és fentebb ebben a könyvben, valamint a Mennyről és Pokolról szólóban a látott és hallott dolgokból leszögeztük, hogy az Úr az egész angyalok lakta Mennyet úgy látja, mint egy embert és a Menny minden közösségét is, valamint hogy ez az, amiért minden angyal és szellem egy ember, tökéletes formában. A fent megnevezett munkákban azt is leszögeztük, hogy a Menny nem az angyalok személyiségéből fakadóan Menny, hanem abból fakadóan, hogy elfogadják az Úr isteni Szeretetét és Bölcsességét. Ezért nyilvánvaló, hogy az Úr az egész angyalok lakta Mennyet úgy kormányozza, mint egy embert; és hogy a Menny, mivel lényegileg egy ember, az Úr legigazibb képe és hasonlatossága és hogy Maga az Úr úgy kormányozza a Mennyet, ahogy a lélek kormányozza a testet. És mivel az egész emberi fajt az Úr kormányozza, nem a Menny közbenjárásával kormányozza, hanem Önmaga teszi ezt a Mennyen keresztül, így Önmagából, mert Ő a Menny, amint ezt már leszögeztük.

164. De minthogy ez az angyali bölcsesség egyik titka, csak olyan ember értheti meg, akinek szellemi elméje nyitott; mert ő az Úrral való egysége folytán - angyal. Az ilyen ember, annak fényében, amit fentebb mondottunk, megértheti, ami most következik. 1/ Minden ember és angyal az Úrban van és az Úr őbennük, Vele való egységük szerint, vagy ami ugyanaz, aszerint, mennyiben fogadják el Tőle a szeretetet és bölcsességet. 2/ Ezek közül mindenkinek megvan a kijelölt helye az Úrban, következésképp a Mennyben, az Ővele való egységének természete szerint, vagy aszerint, hogyan fogadja Őt be. 3/ Mindenki az ő kijelölt helyén egy, a többiekétől különböző állapotban van és a közjóból megkapja saját részét helyének, hivatalának és szükségleteinek megfelelően éppúgy, ahogy minden rész az emberi testben. 4 / Minden embernek megvan a helye, amit az Ur életének megfelelően határoz meg neki. 5/ Minden ember gyermekkorától fogva bevezetést kap abba az isteni Emberbe, akinek lelke és élete az Úr és ebben az isteni Emberben, nem pedig függetlenül tőle, vezeti és tanítja az illetőt az Úr az Ő isteni Szeretetének és isteni Bölcsességének megfelelően. De mivel az embert soha nem fosztja meg szabadságától, az ember csak olyan fokig vezethető és tanítható, amennyire elfogadja az Urat, mintha saját ereje gyakorlásával tenné. 6/ Akik elfogadják az Urat, azokat Ő saját helyükre vezeti, végtelen kanyargásokon át, amilyenek egy kanyargó folyó ívei, vagy ahogy a tápnedvet szállítják a bélfodrok és nyirokedények tartályukba, onnan pedig a mellkasi járaton át a vérbe és így rendeltetési helyére. 7/ Akik nem fogékonyak, azok elszigetelődnek azoktól, akik az isteni Emberen belül vannak, épp úgy, mint az ürülék és vizelet is elválasztódik az embertől. Ezek az angyali bölcsesség titkai, amelyeket bizonyos mértékben megérthet az ember; de sokkal több van, amit nem érthet meg.

165. III. Az Úr az embert beáramlása által vezeti és elméje megvilágositásával tanítja.

Az Úr az embert beáramlása által vezeti, mert a vezetés és befolyás a szeretetre és akaratra alkalmazható kifejezések; valamint az Ur az embert elméje megvilágosításaival tanítja, mert a tanítás és megvilágosítás a bölcsességhez és értelemhez illő kifejezések. Jól tudjuk, hogy minden ember saját szeretete értelmében cselekszik és mások is aszerint vezetik, nem pedig értelme szerint. Csak akkor vezeti értelme, önmagának megfelelően, ha a szeretet vagy akarat alakítja azt; és ha ez a helyzet, azt is mondhatjuk, hogy az értelem irányítás alatt áll; de még akkor sem az értelem áll vezetés alatt valójában, hanem az akarat, amiből ered. A "beáradás" /influx/ kifejezést azért használjuk, mert megszokott dolog azt mondani, hogy a lélek beárad a testbe, hogy a beáramlás szellemi, nem pedig fizikai és hogy az ember lelke vagy élete az ő szeretete vagy akarata, amint már megállapítottuk; sőt ezt a beáramlást hasonlíthatjuk a vérbeáramlásához a szívbe, a szívből pedig a tüdőkbe. Azt, hogy a szív összefüggésben /correspondence; megfelelésben/ van az akarattal a tüdők pedig az értelemmel és hogy az akaratnak az értelemmel való egysége olyan, mint a vér beáramlása szívből a tüdőkbe, kimutattuk az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben /371.-432. /.

166. Az embert az Úr azért tanítja megvilágosítás által, mert a tanítás és megvilágosítás az értelemnek megfelelő kifejezések; mert az értelmet, ami az ember belső látása, a szellemi fény világosítja meg épp úgy, ahogy a szemet, vagy az ember külső látását a természeti fény világosítja meg. Tehát mindkettő hasonló módon tanul; de a belső látást, vagy az értelem látását szellemi dolgok segítségével tanítja az Úr, a külső látást pedig, vagyis a szemekét, természeti dolgok segítségével tanítja. Van szellemi fény és van természeti fény, és mindkettő azonos külső látszatában, de nem azonos belsőleg; mert a természeti fény a természeti világ napjától jön és ezért lényegileg halott; de a szellemi fény a szellemi világ napjából ered és ezért lényegileg élő. Ez az utóbbi fény az, ami megvilágosítja az emberi értelmet, nem pedig a természeti fény. A természeti fény nem ebből az utóbbi forrásból jön, hanem az előzőből. Természeti, ésszerű fénynek hívjuk, mert szellemi-természeti. A szellemi világban a fénynek három fokozata van, égi fény, szellemi fény és szellemi-természeti fény. Az égi fény egy lángoló és piros fény, ami a harmadik menny lakóit világítja meg; a szellemi fény fehér és ragyogó fény, ami a középső menny lakóit világítja meg; a szellemi-természeti fény pedig hasonló a nappali fényhez a mi világunkban. Azok, akik a legvégső mennyben vannak, ezt az utóbbi fényt kapják és azok is, akik a szellemek világában vannak, ami középút a Menny és pokol között. A szellemek világában ez a fény a jóknak úgy tűnik fel, mint a földön a nyár fénye, a gonoszoknak pedig, mint a téli fény. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy a szellemi világ fényében semmi közös nincs a természeti világ fényével: úgy különböznek egymástól, ahogy az élő különbözik a halottól. Ezért nyilvánvaló, hogy nem a természeti fény, vagy a mi szemünk fénye világosítja meg az értelmet, hanem a szellemi fény. Az ember nem tudja ezt, mert mindezidáig semmit sem tudott a szellemi világról. Azt, hogy a szellemi fény eredetileg isteni Bölcsesség, vagy isteni Igazság, láthatjuk a Menny és pokol cimű műben /126-140./.

167. Mivel beszéltünk a Menny fényéról, valamit mondanunk kell a pokol fényéről is. A fénynek a pokolban is három fokozata van. A legalacsonyabb pokol fénye hasonlít az égő faszénéhez, a középső pokol fénye hasonlít a kandallóban levő tűz lángjához, a legfelső pokol fénye pedig olyan, mint a gyertyaláng, néhányaknak pedig mint a holdfény. A fény e különböző fajtái sem természetiek, hanem szellemiek, mert minden természeti fény halott és kioltja az értelmet. A pokol lakóinak van értelmi vagy ésszerűségi képessége, ahogy előzőleg leszögeztük, és maga az értelmesség a szellemi fényből jön és legkevésbé sem a természeti fényből. Nos, az ő esetükben a szellemi fény, amit értelmességükből fakadóan birtokolnak, átváltozik pokoli fénnyé, amint a nappali fény átváltozik éjszakai sötétséggé. Mégis, az egész szellemi világban, mind a mennyekben, mind a poklokban az ottaniak saját fényükben olyan világosan látnak, mint az ember nappal az ő fényében. Ennek oka az, hogy mindannyiuk szeme át van alakítva úgy, hogy felfogja azt a fényt, ami éri. Így a Mennyben lakó angyalok szeme úgy van átalakítva, hogy felfogja a náluk levő fényt, a pokol szellemeinek szemei pedig úgy, hogy a saját fényüket fogják fel. Szemeiket hasonlíthatjuk a baglyokéhoz és denevérekéhez, amelyek éjjel és este éppoly világosan látják a dolgokat, mint a madarak általában nappal, mert szemük saját környezetük fényéhez van alkalmazva. De a fény e fajtái közti különbségek nyilvánvalóak azok előtt, akik míg az egyik fajta fényben vannak, a másik fajta felé néznek; például amikor a Menny egy angyala a pokolba néz, semmit nem lát ott csak sűrű sötétséget. Ennek oka az, hogy a mennyei bölcsesség olyan, mint a sűrű sötétség azoknak, akik a pokolban vannak. És amikor a pokol egy szelleme a Mennybe néz, semmit nem lát ott, csak sűrű sötétséget. Másrészt pedig a pokol őrültsége olyan, mint a sűrű sötétség azoknak, akik a Mennyben vannak. E tényekből látható, hogy az ember értelmének természetét annak a fénynek a fajtája határozza meg, amit kap és hogy mindenki halála után saját fényfajtájába kerül, semmi másban nem lát. A szellemi világban pedig, ahol még a test is szellemi, mindenki szemei úgy vannak kialakítva, hogy lássanak saját fényükben. Mindenkinek az életet irányító szeretete úgy alakítja át az értelmet, hogy saját céljait szolgálja és ezért a fényét is ez alakítja, amiben lát, mert a szeretet olyan, mint az élet tüze, amiből az élet fénye jön.

168. Mivel kevesen tudnak bármit is az ember értelmének megvilágításáról, akit az Úr tanít, valamit mondunk róla. Van belső és külső megvilátosítás, amit az ember az Úrtól kap és van olyan belső és külső megvilágosodás is, amit az ember szerez magának. Az Úrtól kapott belső megvilágosítás abban áll, hogy az illető ösztönösen felfogja, hogy valami igaz, vagy nem, amint azt kijelentve hallja; a külső megvilágosítás ennek a felfogásnak a származéka az ember mérlegelő gondolkodásában. A belső megvilágosodás, amit önmagának szerez az ember, csak ön-meggyőzés eredménye, külső megvilágosodása pedig abból az ismeretből jön, amit áz illető megszerzett. De ezekről egyenként is mondani fogunk valamit.

Az értelmes ember, aki belső megvilágosítást kap az Úrtól, felfogja, hogy sok dolog igaz-e vagy nem, amint kijelentve hallja; mint például, hogy a szeretet a hit élete, vagy hogy a hit a szeretetből él. Azt is a belső megvilágosításból fogja fel az ember, hogy amit csak szeret, azt akarja is és amit akar, azt megteszi és következésképp hogy szeretni azt jelenti, hogy cselekedni. Újra pedig, hogy amit csak az ember szeretetből hisz, azt akarja és teszi is és következésképp, hogy hinni is azt jelenti, mint cselekedni; továbbá, hogy az istentelen ember nem tudja szeretni Istent és így nem tud hinni Istenben. Az értelmes ember, aki belső megvilágosítást kap, a következő állítások igazságát azonnal felfogja, amint hallja őket: Isten Egy; mindenütt jelenvaló; minden jó Tőle ered; minden dolog kapcsolódik a jóhoz és igazsághoz; minden jó magától a Jótól van és minden igazság magától az Igazságtól. Az ember e dolgoknak és más ezekhez hasonlóknak az igazságát belül, önmagában felfogja, amint hallja őket. Ez az érzékelés azért van, mert ő ésszerű és az ésszerűséget a Menny világossága világítja meg. A külső megvilágosítás a mérlegelő gondolkodás képességének felvilágosítása, ami az ilyen belső megvilágosításból származik. A gondolkodás pedig olyan fokon világosodik meg, amit a belső megvilágosításból fakadó érzékelésben elfoglal és arról töpreng, ami igaz és jó; mert ebből indokokat gyűjt végkövetkeztetésének alátámasztására. Az ebből a külső megvilágosodásból fakadó gondolkodás egy kérdés mindkét oldalát látja; az egyik oldalon az azt támogató indokokat látja, a másikon a látszatokat, amik megtámadják; az utóbbiakat eloszlatja, az előbbieket összegyűjti.

A belső megvilágosodást, amit magának szerez az ember, teljesen különbözik ettől. Ennél az ember egy kérdésnek csak egyik oldalát látja, a másikat pedig nem; és amikor megerősítette, olyan fényben látja, ami látszólagosan hasonlít arra a fényre, amiről fentebb beszéltünk, de mégis téves fény. Például egy bíró, aki megvesztegetéstől vagy saját érdekeitől befolyásoltatva igaztalan döntést hoz, semmi igaztalant nem lát abban, ha már a joggal és érvekkel alátámasztotta. Néhányan közülük valóban látják az igazságot; de mivel nem kívánják látni, megsötétítik szemeiket és megvakítják önmagukat és így már nem látnak. Úgyanez a helyzet az olyan bíróval, akinek a döntéseit barátság, önérdek, vagy rokonsági kötelékek befolyásolják. Ilyen egyének mindent azon a módon szemlélnek, ahogyan valamely befolyásos vagy ünnepelt ember szájából hallanak, vagy amit saját értelmük költ. Ők vak ítélők, mert látásuk a hamisságokból jön, amiket megerősítenek, a hamisság pedig bezárja a szemeket, míg az igazság megnyitja őket. Az ilyen egyének nem látnak semmilyen igazságot az igazság fényében, sem semmi igazat a jogosság fényében, hanem csak az önmeggyőzés fényében, ami egy megtévesztő fény. A szellemi világban úgy tűnnek fel, mint arcok fej nélkül, vagy mint emberire hasonlító arcok, hozzájuk kapcsolt fa fejekkel; és gondolkodó állatoknak hívják őket, mert ésszerűségi képességük pusztán lehetőség.

A külső megvilágosodás, amit az ember önmagának szerez, azoknál van meg, akik abból a puszta ismeretből gondolkodnak és beszélnek, amely emlékezetükbe vésődött; aligha képesek bármit önállóan megerősíteni.

169. Ezek a megvilágosodás, következésképp a felfogás és gondolkodás különböző fajtái. Ez a megvilágosodás szellemi fény által: valódi; de ezt a természeti világban senki nem érzékeli, mert a természeti fényben semmi közös nincs a szellemi fénnyel. Néhányszor érzékeltem ezt a szellemi világban azoknál, akiket az Úr megvilágosított, mint egy ragyogó jelenséget a fejük körül, ami az emberi arc színárnyalataiban izzik. Azoknál, akik önmagukat világították meg, ez a ragyogó jelenség nem a fejük körül volt, hanem a szájuk körül és álluk fölött.

170. A megvilágosodás e fajtái mellett van egy másik is, ami az embernek kijelenti saját hite, értelme és bölcsessége természetét. Ez a kijelentés olyan, hogy meggyőzi az ember elméjét. Olyan közösségbe küldetik, ahol valódi hitet, valamint igaz értelmet és bölcsességet talál; és ott az ő belső értelmességét szemlének vetik alá, aminek alkalmával meglátja hite, értelme és bölcsessége természetét és el kell azt ismernie. Láttam néhányakat visszatérni ilyen vizsgálatról és hallottam, amint bevallották, hogy nincs hitük, bár a világban azt hitték, hogy sok van nekik, sőt, hogy feltűnően mások fölött állnak hitükkel; és hasonló vallomást tettek értelmüket és bölesességüket illetően is. Ezek olyanok voltak, akik teljesen az egyedül hit általi megigazulás hívei voltak, akikben nem volt irgalmasság és akiknek értelme önmagukból eredt.

171. IV. Az Úr az embert az Ige, valamint az azon alakuló tanítás és intelem segítségével tanítja, így egyedül az Úr tanítja közvetlenül.

Fentebb kijelentettük és elmagyaráztuk, hogy az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja, éspedig a Menny eszközeivel, nem a Menny által, se nem annak bármelyik angyala által. Abból, hogy egyedül az Úr vezeti, az következik, hogy közvetlenül és nem közvetetten vezeti. Most le fogjuk írni, hogy ez hogyan történik.

172. Az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munkában láthatjuk, hogy az Úr az Ige, és hogy az egyház minden tanításának az Igéből kell jönnie. Nos, mivel az Úr az Ige, következésképp, aki az Igéből tanul, azt egyedül az Úr tanítja. De mivel ezt nehéz megérteni, a következő rend szerint fogjuk elmagyarázni:

1/ Az Úr az Ige, mert az Ige Tőle ered és Vele foglalkozik.

2/ Az Ige az isteni Jó isteni Igazsága.

3/ Ezért, ha valaki az Igéből tanul, akkor azt az Úr tanítja.

4/ Ez a tanítás a legkevésbé sem közvetlenül az Úrtól jön, mert másoktól jövő oktatás által történik.

1/ Az Úr az Ige, mert az Ige Tőle ered és Vele foglalkozik.

Azt, hogy az Ige az Úrtól ered, senki nem tagadja az egyházban; de azt, hogy az Ige egyedül az Úrra vonatkozik, bár nem tagadja senki, de nem is tudja. Azonban ezt megmutatjuk az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról című könyvben /1-7,37-44./; az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munkában /62-69, 80-90,98-100./ Nos, mivel az Ige egyedül az Úrtól ered és egyedül az Úrral foglalkozik, következésképp, amikor az ember az Igéből tanul, akkor az Úr tanítja, mert az Ige Isteni.

Ki tudja közölni az Istenit és beültetni azt a szívbe, hacsak nem Maga az Isteni, akitől az ered és akiről szól? Ezért mondja az Úr, amikor a tanítványokkal való egységéről beszél, hogy Benne kell lakozniuk és az Ő szavainak bennük /Jn 15:7/; hogy az Ő szavai szellem és élet /Jn 6:63/; és hogy Ő lakozást vesz azokban, akik megtartják az Ő szavait /Jn 14:20-24/ ezért, ha valaki gondolkozását az Igéből származtatja, az az Úrtól származtatja, bár úgy tűnik, mintha az Igéből jönne. Az, hogy az Igében minden a Mennyel érintkezik, látható az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munkában, elejétől a végéig; és mivel az Úr a Menny, ez azt jelenti, hogy az Igében minden az Úrhoz kapcsolódik. A Menny angyalainak valóban hasonló érintkezésük /communication/ van, de ez is az Úrtól ered.

2/ Az Úr az Ige: mert az Ige az isteni Jó isteni Igazsága.

Azt, hogy az Úr az Ige, Ő tanítja János evangéliumában ezekben a szavakban: "Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala, az Ige... És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk.." /Jn 1:1,14 / Mivel eddig azt tartották, hogy ez azt jelenti, hogy Isten az embert az Igén keresztül tanítja, ezt túlzó kifejezésnek minősítették utalva arra, hogy az Úr nem maga az Ige. Ennek oka az, hogy az ember nem tudta, hogy az Ige az isteni Jó isteni Igazságát jelenti, vagy ami ugyanaz, az isteni Szeretet isteni Bölcsességét. Az, hogy ezek maga az Úr, megmutatkozik az Isteni Szeretetről és Bölcsességról szóló mű I. részében; és az, hogy ezek az Ige, megmutatkozik az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című műben /1-86./. Egy rövid magyarázatot is adunk arról, hogy van az, hogy az Úr az isteni Jóságnak az isteni Igazsága. Senki nem az arca és teste miatt ember, hanem szeretetének jósága és bölcsességének igazsága miatt; és mivel az ember ezek miatt ember, mindenki a saját igazsága és saját jója, vagy saját szeretete és saját bölcsessége; de ezek nélkül ő nem ember. De az Úr maga a Jó és maga az Igazság, vagy maga a Szeretet és Bölcsesség, ezek pedig az Igét alkotják, amely kezdetben Istennél volt és Isten volt és testté lett.

3/ Ezért, ha valaki az Igéből tanult, Maga az Úr tanítja,

mert ez annyi, mint magából a Jóból és magából az Igazságból, vagy magából a Szeretetből és magából a Bölcsességből tanulni, amelyek az Igét alkotják, amint már mondottuk. Mindenki az értelem képességének függvényében tanul, ami saját szeretetéből származik; ami azt felülmúlja, hamar szétoszlik. Mindazok, akiket az Úr oktat az Igében, a világban létükkor csak kevés igazságot tanulnak meg, de amikor angyalokká válnak, sokat; mert az Ige belső tartalma, ami mind szellemi, mind égi, isteni dolgokból áll és beültetődik ugyan az emberbe, de nem fedetnek fel, amíg meg nem hal; amikor a Mennybe megy és angyali bölcsességet élvez, ami kimondhatatlan, ha az emberi bölesességhez hasonlítjuk és következésképp ahhoz, amit az illető előzőleg élvezett. Azt, hogy mind a szellemi, mind az égi isteni dolgokat - amelyek az angyali bölcsességet alkotják - tartalmazza az Ige minden egyes része, látható az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című műben /5-260 /

4 / Ez a tanítás legkevésbé sem közvetlenül jön az Úrtól, mert másoktól jövő oktatás által történik.

Az emberi fajnak az Igét közvetve szülők, tanárok, prédikátorok, könyvek és főleg azáltal kell tanulnia, hogy maga is olvassa azt. Mégsem ezek tanítják, hanem az Úr, ezeken keresztül. Jól tudják azok a prédikátorok, akik azt mondják, hogy nem maguktól beszélnek, hanem Isten Szelleme által és hogy minden igazság és minden jó Istentől jön. Ők valóban az igazságot tudják szólni és közvetíteni azt az emberek elméjébe, de a szívébe senkinek; és ami nem foglal helyet a szívben az elenyészik az értelemben, mert a szív jelenti az embert irányító szeretetet. Ez mutatja, hogy az Úr egyedül miként vezeti és tanítja az embert; és amikor az embert az Igéből tanítják, akkor közvetlenül az Úr tanítja. Ez az angyali bölcsesség egyik fő titka.

173. Az, hogy azok is világosságot kapnak az Igén keresztül, akik az egyházon kívül vannak és nincs birtokukban az Ige, meglátható az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munkában /104-1130/ Mivel az embernek az Igéből van világossága, értelme pedig ebből a fényből, és a gonosz embereknek éppúgy, mint a jóknak, van értelme, következésképp a fénynek eme elsődleges forrásából erednek a fény származékai, amelyek a mindenféle érzékelések és gondolatok. Az Úr azt mondja"..nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." /Jn 15:5/; "Az ember semmit sem vehet, hanem ha nem a Mennyből adatott néki." /Jn 3:27/; és " a ti mennyei Atyátok felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak" /Mt 5:45/. A nap alatt, mint máshol is az Igében szellemi értelemben az isteni Szeretet isteni Jóját értjük; eső alatt pedig az isteni Bölcsesség isteni Igazságát. Ezek megadatnak mind a gonoszoknak, mind a jóknak és mind az igazaknak, mind a hamisaknak, mert máskülönben senkinek nem lehetne felfogása és gondolkodása. Fentebb megmutattuk, hogy csak egy élet van, amiből minden az életét kapja. A felfogás és gondolkodás pedig az élet tulajdonságai és ezért a felfogás és gondolkozás ugyanabból a forrásból jön, mint az élet. Már kimutattuk, hogy a fénynek teljessége, ami az értelmet alakítja, a szellemi világ napjából jön, ami az Úr.

174. V. Az embert az Úr külső dolgokban vezeti és tanítja, bár az embernek úgy tűnik, mintha önmagát vezetné és tanítaná.

Ez igaz az ember külső életére, de a belsőre nem. Senki nem tudja, hogy az Úr miként vezeti és tanítja az embert belsőleg, éppúgy, ahogy senki sem tudja, hogy miként működik a lélek annak érdekében, hogy a szem lásson, a fül halljon, a nyelv és száj beszéljen, a szív átadja a mozgást a vérnek, a tüdők lélegezzenek, a gyomor emésszen, a máj és a hasnyálmirigy működjön, a vesék kiválasszanak és számtalan más dolog történjen. Ezeket a dolgokat az ember nem érzi és nem fogja fel. Hasonló a helyzet azokkal a dolgokkal, amelyeket az Úr tesz az elme belső alkotórészeiben és alakzataiban, amelyek végtelenül nagyobb számban vannak. Az Úr tevékenységét ezekben a dolgokban nem érzi az ember, de a hatásokat, amelyek szintén számtalanok, érzi, és így van ez a hatások néhány okával. Ezek azok a külsőségek, amelyekben az ember együtt cselekszik az Úrral. És minthogy a külső dolgok elválaszthatatlanok a belsőktől, mert egyetlen sorozattá, kapcsolódnak össze, az Úr nem tehet a belsőkben egy intézkedést, csak összhangban az ember tevékenysége által a külsőkben létrehozott intézkedéssel. Mindenki tudja, hogy az ember minden látszat szerint úgy gondolkodik, akar, beszél és cselekszik, mintha valami benne lakozó erő által tenné. És mindenki látja, hogy e látszat nélkül senkinek nem lenne akarata vagy értelme, így pedig sem indíttatása, sem gondolkodása és az Úrtól nem tudna elfogadni semmi jót, vagy igazságot. Abból, hogy ilyen a helyzet, az következik, hogy e látszat nélkül nem lehetne Istenről való ismeret, irgalmasság és hit, következésképpen sem újjáalakulás, sem újjáteremtés, ezért pedig nem lehetne megváltás. E tényekből nyilvánvaló, hogy ezt a látszatot az Úr adja az embernek mindeme működések kedvéért és főként, hogy az embernek hatalma legyen a befogadásra és viszonzásra, amik által az Úr egyesülni tud vele és ő az Úrral, és hogy eme egyesülés segítségével az ember örökké éljen. Ez az a látszat, amiről itt szó van.

AZ ISTENI GONDVISELÉS TÖRVÉNYE, HOGY AZ EMBER SEMMIT NE FOGJON FEL VAGY ÉREZZEN AZ ISTENI GONDVISELÉS MŰKÖDÉSÉBŐL, DE MÉGIS TUDJON RÓLA ÉS ELISMERJE.

175. A természeti ember, aki nem hisz az isteni Gondviselésben, azt gondolja magában "Mi az isteni Gondviselés, amikor a gonoszok több tiszteletet és vagyont nyernek, mint a jók és amikor sok más ilyen dolog történik azokkal, akik nem hisznek az isteni Gondviselésben, sokkal inkább, mint azokkal, akik igen; és ráadásul a hitetlenek és istentelenek kárt, veszteséget, szerencsétlenséget és néha halált hozhatnak a hívőkre és vallásosakra, mégpedig ravaszsággal és rosszakarattal? És így azt gondolja: "Nem tapasztalatok által látom-e, mint fényes nappal, hogy az álnok furfangok győznek a hűség és becsületesség fölött, feltéve, hogy az ember ravasz leleményességgel fel tudja azokat öltöztetni az őszinteség és igazságosság látszatával? Mi más minden, ha nem szükségszerűség okozat és véletlen, amelyekben semmi sem látható az isteni Gondviselésből? A természet törvénye nem szükségszerűség? És a következmények nem a természeti vagy polgári törvényekből eredő néhány ok eredménye? És a véletlenek nem ismeretlen okok eredményei, vagy tisztán esetlegesek?" Így gondolkodnak a természeti emberek, akik semmit sem tulajdonítanak Istennek, hanem minden dolgot a természetnek; mert aki semmit sem tulajdonít Istennek, az isteni Gondviselésnek sem tulajdonít semmit, mert Isten és az isteni Gongviselés elválaszthatatlan. De a szellemi ember másképpen beszél vagy gondolkodik. Bár nincs gondolati érzékelése az isteni Gondviselés folyamatáról és az láthatatlan számára is, mégis tudja és elismeri, hogy az létezik. Nos, mivel a fent említett látszatok és az abból következő tévedések megvakították az értelmet, ami nem lát, hacsak a tévedések és hamisságok, amelyek a vakságot és sűrű sötétséget előidézik, el nem oszlanak, és mivel ez csak az igazságok segítségével érhető el, amelyeknek van hatalmuk, hogy eloszlassák a hamisságokat, ezeket az igazságokat fel kell fedni; az érthetőség kedvéért ezt a következő sorrenben kell megtenni:

I. Ha az ember felfogná és érezné az isteni Gondviselés működését, nem cselekedne szabadságban a józan megítélés szerint.

II. Ha az ember világosan látná az isteni Gondviselés múködését, akkor beavatkozna anmak rendjébe és egymásutániságába, valamint kiforgatná és tönkretenné azt.

III. Ha az ember látná az isteni Gondviselés működését, vagy megtagadná Istent, vagy magát gondolná istennek.

IV. Az embernek megengedtetik, hogy lássa az isteni Gondviselést hátulról, de nem elölről, vagyis akkor, amikor szellemi állapotában van, de nem, amíg természeti állapotában van.

176. I. Ha az ember felfogná és érezné az isteni Gondviselés működését nem cselekedne szabadságban a józan megítélés szerint, és semmi sem tűnne úgy előtte, mintha önmaga tenné; és ugyanez az eredmény következne, ha ismerete lenne a jövendő eseményekről.

Fentebb világosan kimutattuk, hogy az isteni Gondviselés törvénye, hogy az embernek szabadságban kell cselekednie a józan megítélés szerint; az is, hogy mindennek, amit az ember akar, gondol, beszél és tesz, úgy tűnjön, mintha önmagától jönne; és hogy e látszat nélkül senkinek nem lenne semmi sajátja, senem lenne a maga gazdája és így nem lenne személyisége; és így nem lenne felelőssége, ami nélkül nem számítana, hogy gonoszt tesz-e vagy jót, hogy Isten hitét fogadja-e el vagy a pokol hamis rábeszéléseit; egyszóval nem lenne ember. Most meg kell mutatnunk, hogy az embernek nem lenne szabadsága arra, hogy megítélése szerint cselekedjen és hogy nem tűnne úgy, hogy önszántából cselekszik, ha felfogná és érezné az isteni Gondviselés működését. Mert ha felfogná, és érezné, akkor az vezetné is őt; mert az Úr mindenkit az Ő isteni Gondviselése segítségével vezet és az embernek csak úgy tűnik, hogy önmagát vezeti, amint fentebb is kimutattuk. Ezért, ha az ember vezetett lenne, vezetettségének élénk felfogásával és érzetével, akkor nem lenne tudatos élete, s így arra lenne kényszerítve, hogy úgy beszéljen és cselekedjen, mint egy gép. Ha mégis tudatában lenne az életnek akkor úgy vezettetne, mint egy megbilincselt és lebéklyózott ember, vagy mint egy szekérbe fogott állat. Ki nem látja, hogy akkor az embernek nem lenne szabadsága; és ha nem lenne szabadsága, nem lenne ítélőképessége sem; mert mindenki szabadságból és szabadságban gondolkodik; és amit nem így gondol, úgy tűnik, hogy nem őtőle jön, hanem valaki mástól. Valóban, ha ezt alaposan megfontoljuk, meglátjuk, hogy nem lenne gondolkodása, még kevésbé józan megítélése és ezért nem lenne ember.

177. Az Úr isteni Gondviselésének az a működése, hogy elvonja az embert a gonoszságoktól. Ha bárki, akkor is, ha úgy vezettetne, mint egy rab, mégis felfoghatná és érezhetné ezt a szüntelen működést, vajon nem szegülne ellene állandóan, és aztán nem küzdene-e Isten ellen vagy nem avatkozna-e be az isteni Gondviselésbe? Az utóbbi esetben önmagát is istennek képzelné; az előzőben elvetne minden korlátozást és megtagadná Istent. Így nyilvánvaló, hogy két állandóan egymás ellen ható erő lenne: a gonoszság ereje az emberből, és a jó ereje az Úrból, és amikor két ellentét egymás ellen hat, vagy győz az egyik, vagy mindkettő elpusztul; de abban az esetben is, ha az egyik győzne, mindkettő elpusztulna mert az emberi gonoszság nem fogadja el az Úrtól a jót azonnal, sem az Úrtól való jó nem dobja ki az emberből a gonoszságot azonnal. Ha bármelyik azonnal megtörténne, nem maradna élet az emberben. Ezek és sok más káros következmény állna be, ha az ember tisztán felfoghatná vagy érezhetné az isteni Gondviselés működését. De ezt a következőkben példák segítségével teljesen megmagyarázzuk.

178. Az ember el van zárva a jövőbeli események ismeretétől is azért, hogy szabadságban cselekedjen a megítélésének megfelelően; mert jól tudjuk, hogy amit csak szeret az ember, azt végre kívánja hajtani és célját megítélése szerint éri el. Tehát azok között, amiket az ember elméjében forgat, minden azért keletkezik az őt irányító szeretetből, hogy a gondolkodás segítségével valóra váljon. És ezért, ha előre látná az isteni meghatározásból fakadó hatást vagy eseményt, akkor józan megítélése elaludna, megítélésével együtt pedig az őt irányító szeretet is; mert mind a szeretet, mind a megítélés abbahagyja a tevékenységet, amikor a hatást eléri s abból új eljárást kezd. A józan megítélés gyönyörűsége az, hogy a szeretetből előre látja a hatást a gondolkodásban, nem mint befejezett tényt, hanem előrelátás által - nem a jelenben, hanem a jövőben. Ez a reménység eredete, ami növekszik, vagy csökken, ahogyan a meggondolás előre látja, vagy megjósolja az eseményt. Ez az öröm az eseményben teljesedik be; de aztán elmosódik, az eseménnyel kapcsolatos gondolatokkal együtt. Ugyanez lenne a helyzet, ha egy eseményt előre tudnánk. Az ember elméjét folyamatosan elfoglalja a céllal, az okkal, és a hatással, e három dologgal való foglalkozás. Ha ezek egyike hiányozna, az emberi elme elvesztené életerejét. Az akarat indíttatása az eredendő cél; az értelem gondolkodása a ható ok; a testi cselekedet, beszéd vagy külső érzés a hatások, amiket a cél hoz létre a gondolkodáson keresztül. Mindenki tudja, hogy az emberi elme élettelen lenne, ha csak az akarat indíttatását birtokolná és semmi mást, és szintén, ha csupán a hatást tapasztalná. Ezért az elme élete nem csak e dolgok egyikéből van, hanem a háromból együttesen. Az elmének ezt az életét bármilyen esemény előre tudása csökkentené és gyengítené.

179. Mivel a jövő események előre tudása szétrombolná a szabadságban, a józan megítélés szerinti cselekvés jól megkülönböztethető emberi képességét, a jövő ismerete senkinek nem adatik meg. De mindenkinek jogában áll, hogy ésszerű következtetéseket vonjon le jövendő eseményekkel kapcsolatban, mert ebből van a meggondolás és minden arra vonatkozó dolog élete. Az ember ezért nem tudja, hogy halála után mi lesz a sorsa és ezért tudatlan a jövő eseményekkel kapcsolatban; mert ha tudná ezeket az ember, akkor már nem elmélkedne belsőleg azon, hogyan cselekedjen vagy éljen annak érdekében, hogy azokat véghez vigye. Pusztán felismerné, hogy meg kellett történniük és ez az állapot bezárná belső elméjét, ami a szabadságnak és értelmességnek, az emberi élet két képességének sajátos lakhelye. A jövő előre tudásának vágya a legtöbb ember veleszületett tulajdonsága és a gonosz egy szeretetéből ered. Ezért az Úr elveszi azoktól, akik hisznek az isteni Gondviselésben és helyette ezek megkapják azt a bizalmat, hogy az Úr rendeli el sorsukat és következésképp nem kívánják azt előre látni, nehogy bármi módon beavatkozzanak az isteni Gondviselésbe. Az Úr ezt ismételten tanítja Lukács evangéliuma 12:14-48-ban. Sok, a szellemi világban történő dolog bizonyítja, hogy ez az isteni Gondviselés törvénye. A legtöbb egyén, amikor halála után belép ebbe a világba, vágyik arra, hogy tudja, mi lesz a sorsa és akkor azt mondják nekik, hogy ha helyesen éltek, akkor a Mennyben lesz osztályrészük, de ha helytelenül éltek, akkor a pokolban. De mivel még a gonosz emberek is félnek a pokoltól, megkérdezik, hogy mit kell tenniük és hinniük, hogy beléphessenek a Mennybe; azonban a következő választ kapják: Cselekedjétek és higyjétek, amit akartok, de afelől legyetek biztosak, hogy csak a Mennyben, nem pedig a pokolban teszik a jót és hiszik az igazságot. Kutassátok ki, mi a jó és igazság, gondoljátok, ami igaz és tegyétek, ami jó, ha képesek vagytok rá. Így mindenkit hagynak, hogy szabadságban cselekedjen a józan meggondolás szerint a szellemi világban úgy, mint a természetiben. De ahogyan ebben a világban cselekedtek, úgy tesznek a következőben is, mert ott mindenkit a saját élete vár és sorsát annak megfelelően kapja; mert az ember sorsa azonos az életével.

180. II. Ha az ember világosan látná az isteni Gondviselés működését, akkor beavatkozna annak rendjébe és egymásutániságába valamint kiforgatná és tönkretenné azt.

Azért, hogy az értelmes ember és a természeti ember is világosan felfoghassa ennek igazságát, példákkal kell azt ábrázolnunk a következő sorrendben:

1/ A külső dolgok úgy összekapcsolódnak a belső dolgokkal, hogy minden cselekedetben elválaszthatatlanul egyesülnek.

2/ Az ember csak bizonyos külső cselekedetekben cselekszik együtt az Úrral; ha így tehetne a belsőkben is, akkor kiforgatná és szétrombolná az isteni Gondviselés egész rendjét és egymásutániságát.

De amint az előbb mondottuk, ezeket az állításokat példákkal kell szemléltetnünk.

1/ A külső dolgok úgy összekapcsolódnak a belső dolgokkal, hogy minden cselekedetben elválaszthatatlanul egyesülnek.

Ezt az emberi test különböző részeiből vett példákkal szemléltethetjük. Az egész testben és annak minden részében vannak külső és belső részek. A test külső részeit bőrnek, hártyáknak és szőrzetnek hívjuk. A belső részek különböző módon összeállított alakzatok, amelyeket idegszálak és vérerek fűznek egybe. Az ezeket körülvevő borításból kibocsátott nyúlványok az összes belsőbb és legbelső részeket áthatják; így a külső borítás egyesül az összes belső résszel, amelyek idegek és véredények segítségével összeállított szerves alakzatok. Következésképp, ahogy a külső borítás cselekszik, vagy ahogyan arra hat valami, a belső részek is úgy cselekszenek és úgy hat rájuk ugyanaz, mert mindezek szorosan össze vannak kötve egymással. Vegyünk néhány általános borítást a testben, például a mellhártyát, ami a mellkas borítása, vagy a szívé és tüdőké és vizsgáljuk meg bonctani szemmel; vagy ha nem folytattunk anatómiai tanulmányokat, beszélgessünk a bonctan ismerőivel és akkor meg fogjuk érteni, hogy ez az általános borítás különböző körforgások /circumvolutions/ és egyre finomabb belőle kibocsátott nyúlványok által belépnek a tüdők legbelső részeibe, még a legkisebb légcsövi csatornákba is és magukba azokba a mirigyekbe, amelyek a tüdők eredetét képezik, nem is beszélve a mellhártya további folytatódásairól a légcsövön keresztül a gégéig és a nyelvig. Ezekből a tényekből nyilvánvaló, hogy folyamatos kapcsolat van a legkülső és a legbelső dolgok között; és ezért ahogy a legkülső burok hat és ahogy azt hatás éri, ugyanúgy hatnak a belsőbb részek a maguk legbelső zugaiból, vagy éri hatás azokat. Ez az oka annak, hogy amikor ez a legkülső bevonat, a mellhártya vértolulást kap, begyullad vagy elfekélyesedik, akkor a tüdő a legbelsőbb zugaiból fejti ki működését; és ha a betegség rosszabbodik, akkor a tüdők minden tevékenysége megszűnhet és az ember meghalhat. Ugyanez a helyzet minden mással az egész testben; mint például a hashártyával, ami az összes hasi zsigerek általános burka; valamint a különböző szerveket, mint a gyomrot a májat, a hasnyálmirigyet, a beleket, a bélfodrokat, a veséket és mindkét nem szaporítószerveit körülvevő külső hártyákkal. Vegyük e hasi zsigerek bármelyikét és vagy magunk vizsgáljuk meg, és akkor látni fogjuk, vagy kérjük meg azokat, akik képzettek a tudományban és hallani fogjuk. Vegyük például a májat, és azt fogjuk találni, hogy kapcsolat van a hashártya és e szerv burka között és e burkon keresztül a hashártya és a máj legbelsőbb részei közt; mert vannak állandó nyúlványok, amelyeket a külső hártya bocsát ki magából a belső részek felé, amelyek elérik e legbelső részeket és ezek által minden rész úgy kötődik egymáshoz, hogy amikor a külső burok hat valahogyan, vagy azt hatás éri, az egész alakzat hasonlóképpen hat, vagy az egészet hasonlóképpen éri a hatás. Ugyanez a helyzet a többi szervvel, mert minden forma, az általános és az egyedi, vagy az egyetemes és az egyes, egy csodálatos egyesülés miatt egyként cselekszik. Alább meg fogjuk látnia hogy a szellemi formákban levő állapotok változásai és változatai, amelyek kapcsolatban állnak az akarat és értelem működéseivel, hasonlóak azokhoz, amelyek azokban a természeti formákban és azok működéseiben vannak, amelyek a mozgással és cselekvéssel vannak kapcsolatban. Nos, mivel az ember néhány külső cselekedetben együttműködik az Úrral és azt a szabadságot, hogy megítélésének segítségével cselekedjen, soha nem veszik el senkitől, következésképp az Úr nem cselekedhet belsőleg másképp, mint hogy külsőleg együtt cselekszik az emberrel. És ezért ha az ember nem kerüli a gonoszságokat bűnként és nem fordul el azoktól, akkor a külső gondolkodás és akarat, és ugyanakkor azoknak belső megfelelői /counterparts/ elromlanak és tönkremennek; éppúgy, mint amikor a mellhártyát megtámadja a mellhártyagyulladás nevű betegség, ami a test halálát okozza.

2/ Ha az ember az Úrral együttműködhetne belső dolgokban, akkor elferdítené és tönkretenné az isteni Gondviselés működésének egész rendjét és egymásutániságát.

Ezt is az emberi testből vett példákkal szemléltethetjük. Ha az ember ismerné mindkét agyféltekéjének az idegekre, az idegeknek az izmokra és az izmoknak a cselekedetekre vonatkozó működéseit és ebből az ismeretből fakadóan mindent ellenőrzése alatt tarthatna, ahogyan cselekedeteit ellenőrzi, vajon nem ferdítené-e el és nem tenné-e tönkre mindezeket? Ha tudná, hogyan emészt a gyomra, hogyan szívják fel az azt körülvevő zsigerek saját tápanyagadagjukat, hogyan építik fel a vért és hogyan osztják el azt úgy, hogy minden élettani működésnek jusson belőle és ha ezeket a dolgokat éppúgy ellenőrzése alatt tarthatná, ahogyan azt a külső dolgokkal teszi, mint például az evéssel, ivással, vajon nem ferdítené el és tenné tönkre mindezeket? Mivel az ember saját külső életét sem tudja irányítani, ami egyszerű dolognak látszik, anélkül, hogy fényűzéssel és mértéktelenséggel szét ne rombolná, mit tenne, ha ellenőrizhetné azokat a belső működéseket, amelyeknek száma végtelen? Ezért van az, hogy a belső működések mindenestől az emberi akarat ellenőrzése felett állnak úgy, hogy az ember nem tud szándékosan beavatkozni ezekbe és őket ellenőrzése alá vonni, az izmok kivételével, amelyek mint egy burkolat működnek; sőt, nem tudja, hogy ezek miként működnek, csak azt, hogy egyáltalán cselekednek. Ugyanez a helyzet a többi szervvel. Tegyük fel, hogy az ember ellenőrzése alatt tarthatná látásban a szem, hallásban a fül, az ízlelésben a nyelv, az érzékelésben a bőr, pumpáló működésében a szív, a lélegzésben a tüdő, a tápnedvek szétosztásában a bélfodrok, a kiválasztásban a vesék, a megtermékenyítésben a nemi szervek, a magzat tökéletesítésében a méh belső részeit és így tovább. Vajon nem ferdítené el és tenné tönkre azokban számtalan módon az isteni Gondviselés fejlesztésre törő rendjét? Jól tudjuk, hogy az ember külső cselekvésekre korlátozódik; például szemével lát, fülével hall, nyelvével ízlel, bőrévet érez, tüdejével lélegzik, gyermekeket nemz és így tovább: Nem elég számára, hogy ezekről a külső dolgokról tudjon és észbeli és testi egészsége érdekében ezeket tartsa ellenőrzése alatt? Látva, hogy még ezt sem tudja megtenni, gondoljuk meg, mi lenne az eredmény, ha a belső működésekre is felügyelhetne? E megfontolások alapján nyilvánvalónak kell lennie, hogy ha az ember világosan látná az isteni Gondviselés működéseit, akkor beavatkozna e működések rendjébe és egymásutániságába, valamint kiforgatná és tönkretenné azokat.

181. Ami igaz a test természeti dolgaira, az igaz az elme szellemi dolgaira is, mert minden elmebeli dolog megfelel /correspond / testi dolgoknak. Ezért van az, hogy az elme olyan tökéletes külső és általános felügyelettel rendelkezik a test fölött. Felügyel a szemre a látásban, a fülre a hallásban, a szájra és nyelvre az evésben és ivásban, valamint a beszédben, a kezekre a munkában, a lábakra a járásban, és a nemző szervekre a fogamzásban. Az elme nemcsak a külső, hanem a belső szerveket is ingerli e cselekvések elvégzésére, azok egész sorozatát, a legvégsőket a legbelsőkből, és a legbelsőket a legvégsőktől. Így, mialatt a szájat beszédre ösztönzi, gerjeszti ugyanakkor a tüdőt, a gégét, abban a hangrést, a nyelvet, az ajkakat, hogy a megfelelő működést véghezvigyék és az arcot is arra készteti, hogy egy ehhez illő kifejezést öltsön. Ezért nyilvánvaló, hogy amit a test természeti alakzatairól mondtunk, azt kell elmondanunk az elme szellemi alakzatairól is; és hogy amit a test természeti müködéseiről mondtunk, azt kell mondanunk az elme szellemi működéseiről is; következésképp, ahogyan az ember a külső cselekedeteket szabályozza, az Úr úgy szabályozza a belsőket. Ezt egy bizonyos módon teszi, ha az ember a saját külső cselekedeteit önmagától szabályozza, de más módon akkor, ha az ember saját cselekedeteit az Úrtól függően szabályozza és ugyanakkor úgy, mintha önmagától tenne így. Ezenfelül az emberi elme tökéletes emberi formában van, mert az az ő szelleme, ami halála után emberként látható, épp úgy, mint a világban; ezért vannak hasonló dolgok mind a testben, mind az elmében. Következésképp, amit elmondtunk a külső és belső cselekedetek egységéről a testben, azt alkalmaznunk kell a külső és belső működések egységére a lélekben, és az a kizárólagos különbség, hogy az egyik természeti, a másik pedig szellemi.

182. III. Ha az ember látná az isteni Gondviselés működését, vagy megtagadná Istent, vagy magát gondolná istennek.

A pusztán természeti ember azt mondja magának: Mi az isteni Gondviselés? Jelent bármi mást, mint egy szót, amit az átlagember hall a paptól? Ki lát belőle bármi mást? A világban nem mindent az óvatosság, bölcsesség, ravaszság és rosszhiszeműség visz véghez? És nem szükséges következmény vagy puszta véletlen az összes eredmény, amit létrehoznak? Az isteni Gondviselés fekszik elrejtve az olyan dolgokban, mint ezek? Hogyan lehet benne a csalárdságban és ravaszságban? És mégis azt mondják az isteni Gondviselésről, hogy mindenre felügyel. Ebben az esetben, hadd lássam csak! Akkor hinni fogok benne. Tud bárki hinni benne, mielőtt látja? Így beszél a pusztán természeti ember; de a szellemi ember másként beszél. Mivel elismeri Istent, elismeri az isteni Gondviselést is, és látja is azt. De nem tudja nyilvánvalóvá tenni senki számára, aki csak természeti módon és a természetből gondolkodik, mert az ilyen ember nem tudja elméjét a természet fölé emelni, sem annak jelenségeiben nem tud semmit meglátni az isteni Gondviselésből, sem következtetéseket nem tud levonni az isteni Gondviselésre vonatkozólag a természet törvényeiből, amelyek az isteni Bölcsesség törvényei is. És így, ha a természeti ember világosan láthatná az isteni Gondviselés működéseit, akkor a Gondviselést a természetnek tulajdonítaná, és így nem csak becsomagolná azt tévedésekbe hanem el is ferdítené azt, és ahelyett, hogy elismerné, megtagadná; és aki szívében tagadja az isteni Gondviselést, az Istent is tagadja. Az ember vagy azt hiszi, hogy Isten kormányoz mindent, vagy azt, hogy a természet. Aki abban hisz, hogy Isten kormányoz mindent, az azt gondolja, hogy maga a Szeretet és maga a Bölcsesesség kormányoz mindent és így maga az Élet. De az, aki azt hiszi, hogy a természet kormányoz mindent, azt gondolja, hogy mindent a természetes hő és fény kormányoz, amelyek önmagukban halottak, mert egy holt napból erednek. Azt, ami halott, nem az kormányozza, ami élő? Kormányozhat bármit is az, ami halott? Ha azt gondoljuk, hogy ami halott, az életet hozhat létre, akkor őrültek vagyunk; az életnek az Élettől kell jönnie.

183. Valószínűtlennek tűnik, hogy az ember megtagadná Istent, ha világosan felfogná az isteni Gondviselés működését; mert úgy tűnik, mintha bárki, aki világosan felfogná azt, nem tehetne mást, minthogy elismeri azt és így elismeri Istent; de ez mindenestől másképp van. Az isteni Gondviselés nem cselekszik egyetértésben az ember akaratának a szeretetével, hanem mindig az ellen, mert az ember, az örökletes gonoszsága következményeként mindig hevesen a legmélyebb pokol felé nyomul. Az Úr az Ő Gondviselése által állandóan attól elfelé vezeti és visszatartja őt onnan; először a középső pokol felé, aztán el a pokoltól és végül is Önmagához a Mennybe. Az isteni Gondviselés eme erőfeszítése nem szűnik meg és ezért ha az ember világosan felfogná vagy érezné azt, hogy őt így visszatartják és elfelé vezetik, akkor haragudna, Istent ellenségének tekintené és személyiségének gonoszságából fakadóan megtagadná Ót. Ezért azzal a céllal, hogy erről ne tudjon, az embert az Úr szabadságban tartja és ezért feltételezi az ember, hogy önmagát vezeti. De hadd szolgáljon néhány példa szemléltetésként: - Az ember öröklött természeténél fogva vágyik arra, hogy naggyá váljon és arra is, hogy gazdaggá váljon, és ha ezeket a vágyakat nem mérsékeljük, az illető arra fog törekedni, hogy még nagyobb és gazdagabb legyen és végül, hogy mindenki közül a legnagyobb és leggazdagabb legyen; és nem állna meg itt, hanem arra vágyna, hogy nagyobb legyen, mint Maga Isten és hogy magát a Mennyet birtokolja. A birtoklásnak ez a kívánsága mélyen rejtve van az öröklött gonoszságban és következésképp az ember életében és az emberi természetben. Az isteni Gondviselés nem távolítja el ezt a gonoszságot azonnal, - mert ebben az esetben az ember megszűnne élni, - hanem olyan csendesen és fokozatosan távolítja el, hogy az ember nincs tudatában a változásnak. Ez úgy történik, hogy az Úr engedi őt annak a gondolatnak megfelelően cselekedni, amit ésszerűnek tart; és akkor különböző ésszerű, polgári és erkölcsi eszközökkel az isteni Gondviselés elvezeti őt ettől az állapottól olyan mértékig, ameddig az illető szabadságban vezethető. A gonoszságot akkor sem lehet eltávolítani senkitől, ha az nem kerül elő, az illető nem látja meg és nem ismeri el. Ez olyan, mint egy seb, amit nem lehet meggyógyítani, ha nem nyitják meg. Ezért ha az ember tudhatná és fölfoghatná, hogy az Úr az isteni Gondviselésével így dolgozik az ő életét irányító szeretet ellen, melyben az illető maga a legnagyobb gyönyörűségét leli, akkor nem tehetne mást, mint hogy ellenáll és felbőszül, megtámadja, gyalázza és végül gonoszságának következményeként megsemmisíti az isteni Gondviselés működését azáltal, hogy tagadja azt és így tagadja Istent. Különösen, ha azt gondolná, hogy elzárták a sikertől, levetették a megbecsültségből és megfosztották vagyonától. De meg kell figyelnünk, hogy az Úr soha nem rettenti el az embert attól, hogy megbecsült társadalmi helyzetre törekedjen, vagy hogy javakat halmozzon fel, hanem csak attól, hogy mohón törekedjen a megbecsültségre a puszta becsvágy kedvéért, vagy saját maga kedvéért és attól is, hogy javakat magáért a vagyonért halmozzon fel, vagy azért, mert a jómód a hatalomhoz jutás eszköze. De amikor az Úr az embert e céloktól elfelé vezeti, akkor elviszi őt a haszon szeretetéig úgy, hogy az illető a megbecsülést, amit élvez, nem saját kedvéért tudja értékelni, hanem azoknak a szolgálatoknak a kedvéért, amiknek megtevésére képessé teszi őt a haszon és akkor már úgy értékeli azt, mint ami a felhasználás miatt az övé, nem pedig azért, hogy csak önmagának legyen hasznos; és a vagyonnal is így tesz. Az Úr az Igében sok helyen tanítja, hogy Ő mindig megalázza a kevélyeket és felmagasztalja az alázatosokat, és amit Ő ott tanít, az az Ő isteni Gondviselésének is egyik törvénye.

184. Ugyanez a helyzet az ember többi örökletes gonoszságaival is, mint a házasságtörés, csalás, bosszúállás, istenkáromlás és így tovább. Ezek egyike sem lenne eltávolítható, ha az embernek nem lenne meg az a szabadsága, hogy ezekre gondoljon és akarja őket, hogy ily módon el is távolíthassa őket, mintha önmagától tenné. Mindazonáltal az ember nem tudja ezt megtenni, csak ha elismeri az isteni Gondviselést és imádkozik, hogy az végezze el ezt a munkát. Az emberi szabadság és az isteni Gondviselés együttes működése nélkül ezek a gonoszságok olyanok lennének, mint a testben bent tartott és onnan nem kivetett méreg, ami hamarosan szétterjed és halált hoz minden rész számára, vagy olyanok lennének, mint egy magában a szívben levő betegség, ami hamarosan megöli az egész testet.

185. Ennek legjobb szemléltetése az ember esete halála után a szellemi világban. Azok legtöbbje, akik a természeti világban nagyokká és vagyonosakká lettek, és a megbecsültséget és a gazdagságot saját hatalmasabbá válásuk kedvéért értékelték, először úgy beszélnek Istenről és az isteni Gondvisélésről, mintha szívükben elismerték volna őket. De mivel akkor világosan látják az isteni Gondviselést és ennek megfelelően felismerik, hogy végső sorsuk a pokolban van, ott szövetkeznek az ördögökkel és akkor nem csak megtagadják, hanem káromolják is Istent; és végül olyan őrültekké válnak, hogy az ördögök közül a hatalmasabbakat saját isteneikként ismerik el és semmire sem vágynak hevesebben, mint hogy maguk is istenekké legyenek.

186. Az ember ellenállna Istennek és meg is tagadná Őt, ha nyíltan látná az Ő isteni Gondviselésének működéseit, mert az ember a saját életét irányító szeretet örömében van és ez az öröm képezi életének leglényegét. És ezért amikor egy embert az ő életének örömében tartanak, akkor szabadságban. van; mert a szabadság és az öröm elválaszthatatlan. ezért ha az. ember felfoghatná, hogy őt folyamatosan elfelé vezetik az ő örömétől, akkor felbőszülne, mintha egy ellenséggel állna szemben, aki életét veszélyezteti. Hogy ezt elkerülje, az Úr nem láttatja meg az Ő isteni Gondviselését, hanem azáltal olyan gyengéden vezeti az embert, ahogy egy alig észlelhető áramlás, vagy egy kedvező áramlat hordoz egy hajót. Ennek következtében az ember csak azt tudja, hogy állandóan saját személyiségét gyakorlatoztatja, mert a szabadság és az egyéniség elválaszthatatlanok. Ezért nyilvánvaló, hogy az ember a szabadság által teszi magáévá azt, amit az isteni Gondviselés vezet be; de ez nem lehetne így, ha az isteni Gondviselés nyilvánvaló lenne. Ha valamit magunkévá teszünk, az azt jelenti, hogy életünk részévé válik az a valami.

187. IV. Az embernek megengedtetik, hogy lássa az isteni Gondviselést hátulról, de nem elölről, tehát amikor szellemi állapotban van, de nem amíg természeti állapotában van.

Az, hogy látjuk az isteni Gondviselést hátulról, nem pedig előlről, azt jelenti, hogy az esemény után látjuk azt, nem pedig előtte; és az, hogy szellemi, nem pedig természeti állapotban látjuk, azt jelenti, hogy a Mennyből, nem pedig a világból látjuk. Mindazok, akik beáramlást kapnak a Mennyből és elismerik az isteni Gondviselést, és különösen azok, akik újjáalakítás által szellemiekké váltak, amikor látják az eseményeket, amelyek csodálatos egymásutániságban történnek, mondhatni, az isteni Gondviselést látja és egy belső beismeréssel megerősíti azt, hogy az létezik. Ők nem vágynak arra, hogy elölről, azaz az esemény előtt lássák, mert félnek, nehogy saját akaratuk bármi módon annak rendjébe és egymásutinságába beavatkozzon. Másként áll ez azoknál, akik csak a világtól jövő befolyást engednek be elméjükbe és semmit a Mennyből, különösen, ha természeti eszűekké váltak, mivel megerősödtek a látszatokban. Ezek semmit nem látnak az isteni Gondviselésből hátulról, vagy az esemény után, de arra vágynak, hogy elölről, vagy az esemény előtt lássák. És mivel az isteni Gondviselés eszközök segítségével dolgozik, embereket vagy a világot használva szerszámul, ezért akár előlről, akár hátulról látják azt, vagy az embernek, vagy a természetnek tulajdonítják és így megerősödnek annak tagadásában. Annak oka, hogy az embereknek vagy a természetnek tulajdonítják, az, hogy értelmük felülről zárt és csak alulról nyitott, így zárt a Menny felé és nyitott a világ felé; és nem lehetséges az isteni Gondviselést a világból látni, hanem csak a Mennyből. Néhányszor töprengtem, vajon elismernék-e az isteni Gondviselést, ha értelmük felülről nyitott lenne és látnák, mint fényes napvilágnál, hogy maga a természet halott és hogy az emberi értelem önmagában semmi, de hogy mindkettő élőnek tűnik ama befolyás miatt, amelyet kapnak. És felfogtam, hogy azok, akik megerősödtek a természet és az emberi okosság elismerésében, nem ismernék el a Gondviselést, mert az alulról befolyó természeti fény azonnal kioltaná a felülről beáramló szellemi fényt.

189. Az ember, aki Isten elismerése által szellemivé válik és önmaga félretétele által bölccsé, látja dolgozni az isteni Gondviselést az egész világban és annak minden egyes részében. Látja akár természeti, akár polgári, akár szellemi dolgokra néz és ez utóbbit a dolgok mind egyidejű, mind egymás után következő kapcsolataiban, célokban, okokban, hatásokban, alkalmazásokban, formákban, valamint nagy és kis dolgokban és különösen az emberek megváltásában. Például abban a tényben, hogy Jehova az Igét adta az embereknek, abból tanította őket az Istennel, a Mennyel, a pokollal és az örök élettel kapcsolatban, és hogy Maga jött el a világba, hogy megváltsa és megmentse az embereket. Amikor a természeti fényt áthatja a szellemi fény, az ember látja ezeket és sok más dolgot, és azokban az isteni Gondviselést. De a pusztán természeti ember ezek egyikét sem látja. Ez az ember olyan, mint aki lát egy pompás templomot és egy isteni dolgokban megvilágosult prédikátort hallgat és otthon azt mondja, hogy semmit nem látott, csak egy kőházat és semmit nem hallott, csak tagolt hangokat. Vagy mint egy rövidlátó egyén, aki belép egy gyümölcsöskertbe, amit mindenféle gyümölcs ékesít és aztán hazamegy és azt mondja, hogy csak egy erdőt látott és fákat. Amikor ilyen egyének szellemekké válnak haláluk után és felemelkednek az angyali Mennybe, ahol minden a szeretetet és bölcsességet megtestesítő formákban létezik, még azt sem látják, hogy ilyen dolgok léteznek; láttam, hogy ezt sokaknál kipróbálták, akik tagadták az Úr isteni Gondviselését.

190. Sok változás nélküli dolog azért lett teremtve, hogy lehetséges legyen változékony dolgok létezése. A változatlan dolgok a nap, hold és csillagok kelésének s nyugtának szabályos változásai, ezek kölcsönös egymás általi eltakarása, elsötétedése, amit fogyatkozásnak hívunk, a hő és fény, amit kibocsátanak, az évszakok: a tavasz, nyár, ősz és tél, a napszakokra reggel, dél, este és éj; a növények világában a növekedés ereje és az állatok világában a szaporodás ereje; továbbá amit csak ezek állandóan létrehoznak, amikor a rend törvényei szerint cselekedni kezdenek. E dolgokat és még sok mást is azért teremtette az Úr, hogy a dolgok végtelen változatossága létezhessen; mert változatos dolgok nem létezhetnek, csak változatlan, rendszeres és biztos dolgokban. De vegyünk néhány példát: a növények változatai nem létezhetnének, ha a nap felkelése és lenyugvása, valamint az abból kibocsátott hő és fény nem lenne állandó. A zene végtelenül változatos, de nem létezhetne, ha a légkör törvényei és a fül formája nem lenne változhatatlan. A látványok változatai, amelyek végtelenek, nem létezhetnének, ha az éter az ő törvényeiben és a szem az ő formájában nem lenne változatlan. Ugyanilyen módon a színek nem létezhetnének, ha a fény nem lenne állandó. Ugyanez a helyzet a gondolatokkal, szavakkal és cselekedetekkel, amelyek valóban végtelen változatosságúak; ezek nem létezhetnének, ha a test szervi alakzatai nem lennének állandóak. Egy háznak nem kell szilárd szerkezetnek lennie ahhoz, hogy az ember különböző tevékenységei végbemehessenek benne? Egy templomnak nem kell szilárdnak lepnie, hogy megfeleljen az imádás, prédikácók, tanítások és jámbor elmélkedés céljainak? Így van ez más esetekben is. Ami magukat a változókat illeti, amelyek léte az állandó, változatlan és bizonyos dolgokban van, a végtelenségig folytatódnak és nincs befejezésük és mégsincs soha két teljesen azonos dolog a mindenség összes dolgai között, vagy azok bármelyikében sem; és nem lehet majd azokban sem, amelyek még elkövetkezendők, az örökkévalóságig. Ki készíti elő ezeket a végtelenségig és örökkévalóságig haladó változatokat, úgy, hogy azok a megfelelő sorrendben létezzenek, ha nem Az, Aki a változatlan dolgokat teremtette azért, hogy azok által a változatoknak létük legyen és lehessen? És ki tudja az élet végtelen változatait a megfelelő sorrendbe helyezni az emberek között, ha nem Az, Aki maga az Élet, aki maga a Szeretet és maga a Bölcsesség? Az Ő isteni Gondviselése nélkül, ami - úgymond - folyamatos teremtés, egy egésszé lehetne szervezni az ember számtalanul sok indíttatását és az ő ezekből keletkező gondolatait és így magukat az embereket? Lehetne egy egésszé szervezni a gonosz indíttatásokat és a velük járó gondolatokat egy ördöggé alakítva, ami a pokol; a jó indíttatásokat pedig és a velük járó gondolatokat az Úr jelenlétévé alakítva a Mennyben? Azt, hogy az egész angyali Menny az Úr szemében egy Ember, aki az Ő képe és hasonlatosság és hogy a pokol egésze ennek ellentéte, mint egy emberi szörnyeteg, már megállapítottuk és elmagyaráztuk többször. Ezt azért mondtuk el, mert néhány természeti ember még a változatlan és meghatározott dolgokból is, amelyek azért szükségesek, hogy azok segítségével a változandó dolgok létrejöhessenek, olyan érveket merítenek, amelyeket a természetbe és saját okoskodásukba való belehabarodásuk sugall nekik.

ÖNMAGUNKBÓL SZÁRMAZÓ OKOSSÁG NEM LÉTEZIK, CSAK ÚGY TŰNIK, MINTHA LENNE; IGAZ, HOGY ENNEK A LÁTSZATNAK MEG KELL LENNIE; DE AZ ISTENI GONDVISELÉS EGYETEMES, MERT A LEGAPRÓBB RÉSZLETEKKEL IS FOGLALKOZIK.

191. Ha azt mondjuk, hogy nincs olyan, mint önmagunkból származó okosság, ez teljesen ellentétes a látszattal és ezért ellentétes az általános hiedelemmel. Mivel ez így van, senkit, aki a látszatra hagyatkozva azt hiszi, hogy egyedül az emberi okosság segít, nem lehet másként meggyőzni, csak egy magasabb rend megfontolásain alapuló indokok segítségével, amelyeket az okok után folytatott kutatásból kell levezetni. A fent említett látszat egy hatás, /efect/, és az okok egy sorozata fel fogja tárni annak eredetét. Ezekben az előzetes megjegyzésekben el fogunk mondani valamit az általános hiedelemről, ezt a témát illetően. Az egyház tanítása, hogy a szeretet és hit, bölcsesség és értelem, és ezért az okosság is, valamint általában minden jó és igazság nem az embertől, hanem Istentől van, ellentétes a látszattal. Ha ezt a tanítást elfogadjuk, akkor azt is el kell ismernünk, hogy nincs olyan dolog, mint önmagunkból származó okosság, hanem csak úgy tűnik, mintha létezne. Az okosság nem más forrásból keletkezik, mint az értelemből és bölcsességből, ezek pedig csakis a megértési képességből származnak, és következésképp a gondolkodásból, ami igaz és jó. Ezeket az állításokat elfogadják és hiszik azok, akik elismerik az isteni Gondviselést, azok viszont nem, akik csak az emberi okosságban hisznek. Nos, az igazságnak vagy annak kell lennie, amit az egyház tanít, hogy minden bölcsesség és okosság Istentől jön, vagy amit a világ tanít, hogy minden bölcsesség és okosság az embertől jön. Át lehet-e ezt a két nézetet hidalni bármi más módon, mintha azt mondjuk, hogy amit az egyház tanít, az az igazság, és amit a világ tanít, az a látszat? Mert az egyház bizonyítékát az Igéből veszi, a világ viszont saját egyéniségéből /selfhood/ és az Ige Istentől van, az egyéniség pedig az embertől. Mivel az okosság Istentől jön, nem pedig az embertől, a keresztyén ember áhítataiban azért imádkozik, hogy Isten irányítsa gondolatait, terveit és tetteit; és azt is hozzáteszi, hogy önmagától nem tudja ezt megtenni. Amikor pedig látja, hogy bárki jót tesz, azt mondja, hogy Isten vezette el az illetőt ehhez és így tovább. Ki tud így beszélni, hacsak nem hiszi ezt ugyanakkor belülről? Nos, ennek az igazságnak a belső hite a Mennyből jön. De amikor az illető magában gondolkodik és érveket gyűjt az emberi okosság javára, akkor hiheti az ellenkezőjét; és ez a hit a világtól jön. De azokban, akik szívükben elismerik Istent, a belső hit győzedelmeskedik; azokban pedig, akik szívükben nem ismerik el Istent, - bár lehet, hogy szájukkal ezt teszik, - a külső hit győz.

192. Azt mondtuk, hogy senkit, aki a látszatból következtetve azt hiszi, hogy egyedül az emberi okosság is segít, nem lehet meggyőzni, kizárólag egy magasabb rend figyelembevételén alapuló indokok segítségével, amit okokból kell levezetni. Ezért azzal a céllal, hogy az okokból levezetett indokokat bemutassuk az értelemnek, ezeket a következő sorrendben fogjuk elővezetni:

I. Minden ember gondolatai az életét irányító szeretet indíttatásaiból erednek és egyáltalán nincsenek és nem is lehetnek gondolatok más forrásból, csak ezekből eredően.

II. Az indíttatásokat, amelyek az ember életét alkotó szeretetből származnak, egyedül az Úr ismeri.

III. Az Ő isteni Gondviselése segítségével az Úr vezérli az ember életét irányító szeretet indíttatásait és ugyanakkor a gondolatokat, amelyekből az emberi okosság származik.

IV. Az Ő isteni Gondviselése segítségével az Úr rendezi el az egész emberi faj indíttatásait egy formába, ami az emberi forma.

V. A Menny és a pokol az emberi nemből állnak, következésképp az emberi formában vannak.

VI. Azok, akik egyedül a természetet és az emberi okosságot ismerték el, alkotják a poklot, azok pedig, akik elismerték Istent és az Ő isteni Gondviselését, a Mennyet alkotják.

VII. Mindezek a dolgok attól a látszattól függnek, ami azt mutatja az embernek, hogy ő egy önmaga által létrehozott erő által gondolkodik és cselekszik.

193. I. Minden ember gondolata az ő életét irányító szeretet indíttatásaiból ered és egyáltalán nincs és nem is lehet olyan gondolat, ami nem ezekből ered.

Az ember életét alkotó szeretet, az indíttatások és gondolatok, valamint az azokból származó testi érzetek és cselekedetek alapvető természetét már megtárgyaltuk ebben a munkában és az Isteni Szeretet és Bölcsesség című műben is, különösen az I. és V. részekben. Nos, mivel ezek azok az okok, amelyekből az emberi okosság, mint hatás van, szükséges lesz, hogy itt valamit mondjunk róluk; mert máshol feljegyzett dolgok nem kapcsolódhatnak szorosan későbbi állításokhoz, csak ha megismételjük őket és összehasonlítjuk amazokkal. Jelen munka egyik előző részében és az Isteni Szeretet és Bölcsesség címűben megmutattuk, hogy az Úr isteni Szeretet és Bölcsesség; hogy ezek maga az élet; hogy ezekből származik az ember akarata és értelme, akarata az isteni Szeretetből és értelme az isteni Bölcsességből; hogy a szív és a tüdő a testben ezeknek felelnek meg; és hogy ezért nyilvánvaló, hogy amint a szív dobogása a tüdő lélegzésével együtt az egész embert kormányozza, ami az ő testét illeti, úgy az akarat az értelemmel együtt kormányozza az ember lelkét; és hogy így minden emberben az életnek két alapja van, az egyik természeti, a másik pedig szellemi; az élet természeti alapja a szív verése, az élet szellemi alapja pedig az elme akarata; valamint hogy mindegyik egyesül a társával, amellyel folyamatosan együtt lakozik és végzi az élet működéseit, a szív egyesülve a tüdővel, és az akarat egyesülve az értelemmel. Nos, abból, hogy a szeretet az akarat lelke és a bölcsesség az értelem lelke, mivel mindkettő az Úrtól ered, az következik, hogy a szeretet mindenkinek az élete és hogy ennek az életnek a természete az ő bölcsességgel való egységétől függ; vagy, ami ugyanaz, hogy az akarat mindenkinek az élete, és hogy ennek természete az értelemmel való egységétől fögg. De ezekről a témákról többet láthatunk fentebb ebben a munkában és különösen az Isteni Szeretet és Bölcsesség I. és V. részében.

194. A fent nevezett munkában már az is látható volt, hogy az életet irányító szeretet alárendelt szereteteket fejleszt ki magából, amelyeket indíttatásoknak nevezünk és hogy ezek vagy külsők vagy belsők. Azt is láttuk, hogy ezek összevéve, úgymond, egy uradalmat vagy királyságot alkotnak, amelyben az életet irányító szeretet a földesúr, vagy a király. Azt is megmutattuk, hogy eme alárendelt szeretetek, vagy indíttatások mindegyike magához veszi saját párját úgy, hogy a belső indíttatások egyesülnek a felfogás nevű társaikkal, a külső indíttatások pedig érintkeznek a gondolatoknak nevezett társaikkal; hogy mindegyik állandóan a saját társával lakozik és annak életműködéseit végzi; és hogy minden egység olyan, mint az élet Létének és Létezésének /Being, Manifestation/ egysége, amelyek közül mind erőtlen a másik nélkül, mert mi lenne az élet Léte Létezése nélkül és mi az élet Létezése annak Léte nélkül? Azt is kimutattuk, hogy az élet egysége olyan, mint a hangé és az összhangé, vagy a hangé és beszédé, vagy általánosságban a szív veréséé és a tüdő légzéséé; amely egység olyan, hogy mindegyik alkotórész erőtlen a másik nélkül és mindegyik hatékonnyá válik a másikkal való egyesülés következtében. Ezeket vagy egyesíteni kell, vagy nekik maguknak kell előidézniük az egyesülést. Vegyük például a hangot: Tévedés azt feltételezni, hogy a hangnak van bármilyen jelentése, ha nincs valami megkülönböztető tulajdonsága. Az ember hangja is megfelel az illető indíttatásának; és mivel a hangnak mindig van valami megkülönböztető tulajdonsága, egy beszélő irányító szeretetét tudjuk hangjának színéből, gondolkodását pedig ismerjük annak változataiból, azaz az illető szavaiból. Ezért van az, hogy a bölcsebb angyalok felfogják az ember életének kormányzó szeretetét, az abból származó bizonyos indíttatásokkal együtt, pusztán hangjának színéből. Ezeket a tényeket azért, hoztuk fel, hogy megmutassuk: egy indíttatás sem létezhet a neki megfelelő gondolat nélkül, sem a gondolat a neki megfelelő indíttatás nélkül. De ezekről a témákról több látható fentebb jelen műben és az Isteni Szeretet és Bölcsesség címűben, az V. részben is.

195. Nos, mivel a minden ember életére jellemző szeretetnek megvan a megfelelő öröme, és az ahhoz kapcsolódó bölcsességnek is megvan az öröme, így van ez minden indíttatással, amely lényegében egy alárendelt szeretet, amely az életet uraló szeretetből származik, mint egy folyó a forrásból, mint egy ág a fából, vagy mint egy ér a szívből. Ezért minden egyes indíttatásnak megvan a saját megfelelő öröme és minden abból származó érzékelésnek és gondolatnak a maga öröme. Következésképp ezek a gyönyörűségek és örömök alkotják az ember életét. Mi az élet gyönyörűrég és öröm nélkül? Az nem élet lenne, hanem halál. Ha ezek az örömök fogynak, az ember hideggé és tunyává válik; ha ezeket elveszik az embertől, akkor ő utolsót lélegzik és meghal. Az élethez szükséges hő az indíttatás örömeiből és az érzékelések és gondolatok örömeiből ered. Mivel minden indíttatásnak megvan a gyönyörűsége, az abból származó gondolatnak pedig a maga öröme, láthatjuk a jó és igazság eredetét és azok alapvető természetét is. Mindenkinek az a jó, amiben az indíttatása gyönyörködik és az az igazság, amit az indíttatásából származó gondolata megfelelőnek talál, mert mindenki azt nevezi jónak, amit csak akaratának szeretetéből fakadóan örömtelinek érez; és igazságnak azt nevezi, amit csak értelmének bölcsességéből megfelelőnek talál. Mindkettő az illető életére jellemző szeretetből fakad, ahogy a víz fakad egy forrásból, vagy ahogy a vér a szívből folyik; e kettő együtt véve olyan, mint a víz, vagy légkör, amelyben az egész emberi elme elmerül. A gyönyörűség és kellemesség szellemi az elmében, de természeti a testben; minden területen ezek alkotják az ember életét. Ez mutatja, mi az, amit az ember jónak és amit igazságnak hív; és azt is, mi az, amit az ember gonosznak és amit hamisságnak hív. Gonosznak nevezi mind azt, ami csak összerombolja indíttatásainak gyönyörűségét és hamisságnak azt, ami összerombolja gondolatainak örömét. Ebből az is következik, hogy a gonoszt és a hamisságot abból az örömből fakadóan, amit adnak, jónak és igazságnak is lehet hívni, és el is lehet hinni róluk, hogy azok. Valójában a jók és igazságok az elme alakzataiban levő állapotváltozások; de ezek kizárólag azon gyönyörűség és öröm segítségével érezhetők és élnek, amit adnak. Ezeket a dolgokat azért említettük, hogy megmutassuk, hogy miben áll az indíttatás és gondolat élete.

196. Nos, mivel az ember elméje, nem pedig teste az, ami gondolkodik, mégpedig saját indíttatásának öröméből gondolkodik, és mivel az ember elméje az ő szelleme, ami halála után is él, következésképp az ember szelleme semmi más, mint indíttatás és az abból származó gondolkodás. Az, hogy nem lehet gondolat indíttatás nélkül, világosan nyilvánvaló a szellemi világban levő szellemek és angyalok esetéből; mert ott mindenki az életét irányító szeretet indíttatásaiból gondolkodik és ezeknek az indíttatásoknak az öröme, ami mindegyikükből kisugárzik, olyan, mint egy őt körülvevő légkör és ott mindenki ezeknek az indíttatásaikból gondolataikon keresztül kigőzölögtetett övezeteknek megfelelően társul a töbiekkel; mindenkinek a természete is életének a légköréből ismerhető fel. Ezért nyilvánvaló, hogy minden gondolat az indíttatásból származik és hogy az illető a saját indíttatásainak a formája. Hasonló a helyzet az akarattal és az értelemmel, a jóval és igazsággal, valamint az irgalmassággal és a hittel.

197. II. Az indíttatásokat, amelyek az ember életét alkotó szeretetből származnak, egyedül az Úr ismeri.

Az ember ismeri saját gondolatait és ezért szándékait, mert önmagában felfogja azokat; és minthogy minden okosság ezek segítségével létezik, az okosságot is, mint önmagában létezőt érzékeli. Aztán ha életének irányító szeretete az én szeretete, akkor szert tesz az önmaga értelmességével kapcsolatos büszkeségre és az okosság érdemét magának követeli. Érveket is gyűjt ennek támogatására és így elveszti az isteni Gondviselésben való hitét. Ugyanez történik, ha az illető életét irányító szeretet a világ szeretete, de ez nem okozza hitének ugyanilyen mértékig való elvesztését. ezért nyilvánvaló, hogy e két szeretet mindent az embernek és az ő saját okosságának tulajdonít és ha belülről megvizsgáljuk e szereteteket, akkor úgy találjuk, hogy semmit nem tulajdonítanak Istennek és az Ő Gondviselésének. Ezért, amikor az ilyen emberek azt hallják, hogy az igazság az, hogy az emberi okosság jelentéktelen, viszont hogy egyedül az isteni Gondviselés kormányoz mindent, akkor nevetnek, ha megrögzött istentelenek; de ha emlékezetükben megőriznek néhány vallásos ismeretet és azt mondják nekik, hogy minden bölcsesség Istentől jön, akkor helyeselnek az első hallásra, de belülről, szellemükben tagadják azt. Különösen ilyenek azok a papok, akik magukat jobban szeretik mint Istent, és a világot jobban, mint a Mennyet; vagy, ami ugyanaz, Istent a megbecsültség és nyereség kedvéért imádják és mindazonáltal azt prédikálják, hogy minden irgalmasság és hit, jó és igazság, bölcsesség és okosság Istentől jön, nem pedig az embertől. A szellemi világban egyszer hallottam, hogy két pap vitatkozott egy bizonyos nagykövettel arról, hogy az emberi okosság Istentől van-e, vagy az embertől. Forró eszmecserét folytattak. Szívükben mindhárman azt hitték, hogy mindent az emberi okosság hajt végre és az isteni Gondviselés semmit. De a papok, akik tele voltak hittudományi buzgalommal, azt mondták, hogy a bölcsességből és okosságból semmi sem az embertől van. És amikor a nagykövet azzal vágott vissza, hogy ebben az esetben a gondolkodásból sincs semmi tőle, ebbe is beleegyeztek. És mivel az angyalok felfogták, hogy mindhármuk hite azonos, azt mondták a nagykövetnek: "Vedd fel egy pap öltözetét és gondold magad papnak, aztán pedig beszélj !" Ő fölvette azokat a ruhadarabokat és ilyen módon gondolkodott; és aztán hangosan kijelentette, hogy képtelenség, hogy az emberben a bölcsesség és okosság ne Istentől lenne; és ezt megszokott ékesszólásával védte, valamint számos ésszerű érvvel. Aztán azt mondták a két papnak:"Tegyétek félre öltözéketeket és vegyétek fel politikai hivatalnokok ruháját és képzeljétek magatokat ilyeneknek." Így tettek és aztán azonnal belső önmagukból gondolkodtak és használták azokat az érveket, amelyeket azelőtt titokban tápláltak az emberi okosság mellett, az isteni Gondviselés ellen. Ezután ezek hárman, mivel azonos hiten voltak, szívbéli barátokká lettek és együtt ráléptek az egyénből fakadó okosság útjára, ami a pokolba vezet.

198. Fentebb kimutattuk, hogy az embernek nincs gondolata, csak az életét irányító szeretet valamelyik indíttatásából eredően, és hogy a gondolat semmi más, mint az indíttatás formája. De mivel mindenki látja a saját gondolatát, de nem láthatja saját indíttatását /mert ezt csak érzi/, ezért látásából fakad az a következtetés, - ami külső látszatokat szemlél - nem pedig indíttatásából, hogy az egyén saját okossága tesz mindent; mert az indíttatás maga láthatatlan és csak érezhető. Az indíttatás csak egy bizonyos gyönyörűség és öröm által nyilvánul meg a gondolkodásban és ítélőképességben; és aztán ez az öröm és gyönyörűség egyesül a gondolkodással azokban, akik önmaguk vagy a világ szeretetéből fakadóan saját okosságukban hisznek. És a gondolat tovább folyik a saját örömén, ahogyan egy hajó tesz egy folyó sodrásában, amit a kapitány nem vesz észre, amint előkészíti a vitorlákat, amiket ki akar feszíteni. /?/

199. Az ember valójában gondolkodhat az ő külső indíttatásainak örömén, amikor az egyesül valami testi érzet örömével; de mégsem ismeri fel azt a tényt, hogy ez az öröm az ő gondolkodásába az ő indíttatásának öröméből jön. Például: Amikor egy buja férfi lát egy szajhát, akkor szeme felragyog a bujaság tüzével, ami gyönyörűséget gerjeszt a testében. Mindazonáltal nem érzi a saját indíttatásának örömét, vagy a kívánságot a gondolkodásában, hacsak az nem a hús vágya. Így van ez a rablóval egy erdőben, amikor lát egy utazót, vagy egy kalózzal a tengeren, amikor lát egy kereskedelmi hajót, és így tovább. Nyilvánvaló, hogy ezek az örömök kormányozzák az ember gondolatait, és hogy a gondolatok nem léteznének ezek nélkül; de az ember azt gondolja, hogy ezek csak gondolatok, bár a gondolatok semmi mások, mint indíttatások, amiket az ember életét irányító szeretet rendez formákba úgy, hogy azok megjelenjenek a világosságban; mert minden indíttatás melegségben van és minden gondolat fényben. A fenti indíttatások a külső gondolkodáséi, amelyek valójában testi érzésben válnak nyilvánvalóvá, de ritkán magában a gondolkodásban. De a belső gondolkodás indíttatásai amelyekből fakadóan a külsők léteznek, soha nem nyilvánulnak meg az embernek. Ezekről nem tudunk többet, mint az, aki egy kocsiban alszik, arról az útról, amelyen utazik, vagy mint amennyire érzékenyek vagyunk a föld forgására. Nos, mivel az ember semmit nem tud arról a számtalan dologról, ami elméjének belső területein történik és azonkívül az a kevés külső dolog, ami az ő gondolkodásának területére bejut, a belső területekből képeződik, amit egyedül az Úr isteni Gondviselése kormányoz; azokat a külső dolgokat pedig az Úr az emberrel együtt vezeti, akkor hogyan mondhatja bárki is, hogy a saját okossága tesz mindent? Ha csak egy gondolat tartalmát látnánk is teljesen feltárva, akkor leírhatatlan csodákat látnánk. Az, hogy az ember elméjének belső területeiben végtelen sok dolog van, amit nem lehet számokban kifejezni, nyilvánvaló a testben levő végtelen dolgokból, amelyekből semmit sem látunk és érzünk, csak a cselekedetekből, amelyeket létrehoznak, mivel ezek viszonylag egyszerű természetűek. Azonban ezeket a cselekedeteket több ezer mozgató izom, vagy izomrost, több ezer idegszál, több ezer véredény, több ezer tüdőhólyagocska együttműködése hozza létre, az agy- és gerincvelő több ezer sejte mellett, s ezek mindegyikének együtt kell működniük minden cselekedetben. Ám sokkal több van a szellemi emberben, vagy az emberi elmében, ami kizárólag indíttatásokból valamint a felfogásnak és gondolkodásnak azokból származó alakzataiból áll. A lélek, ami felügyel a belső részekre, nem ügyel fel az eredményként jelentkező cselekedetekre is? Az ember lelke nem más, mint akaratának szeretete és abból származóan értelmének szeretete. Amilyen ez a szeretet, olyan az egész ember; a jellemét pedig külső élete határozza meg, amelyben az ember és az Úr együtt cselekszik. Ezért, ha az ember mindent önmagának tulajdonít és a természetnek, akkor lelke önmaga szeretetévé válik. De ha mindent az Úrnak tulajdonít, akkor lelke az Úr iránti szeretetté válik; az utóbbi szeretet pedig Mennyei, de az előbbi pokoli.

200. Nos, mivel az ember indíttatásainak gyönyörűségei hordozzák az embert, amelyek az elme legbelső területeiről jönnek a belsőn keresztül a külsőbe, végül pedig a legkülsőkbe, amelyek a testben vannak, ahogy a szél és a víz hordozza a hajót, és mivel ezek közül egy sem látható az ember számára, kivéve, ami elméjének és testének legkülső részeiben folyik, hogyan követelheti az ember magának azt, ami isteni, pusztán azért, mert az a kevés legkülső dolog sajátjának tűnik előtte? Még kevésbé kellene magának követelni azt, ami isteni, amikor tudja az Igéből, hogy az ember nem kaphat semmit, ha nem a Mennyből adják neki. Az ember ítélőképessége képessé teszi az embert arra, hogy elhigyje, hogy ezt a látszatot azért adták neki, hogy ember legyen, lássa, mi a jó és mi a gonosz, választhassa az egyiket vagy a másikat, magáévá tegye azt, amit választ, hogy viszontegyesüljön az Úrral, újjáalakuljon, újjáteremtődjön, megmeneküljön és örökké éljen. Azt, hogy ezt a látszatot azért kapta az Úrtól, hogy szabadságban cselekedjen, józan megítélésének megfelelően, így mintha a maga erejéből tenné és ne tétlenül várjon a befolyásolásra, már kijelentettük és megmagyaráztuk fentebb. Ez elegendő ahhoz, hogy megerősítsük a következő tételt, nevezetesen:

III. Az Úr irányítja az Ő isteni Gondviselése segítségével az ember életét irányító szeretet indíttatásait és ugyanakkor a gondolatokat, amelyekből az emberi okosság származik.

201. IV. Az Úr rendezi el az Ő isteni Gondviselése segítségével az egész emberi faj indíttatásait e formába ami az emberi forma.

Azt, hogy ez az isteni Gondviselés egyetemes törvénye, egy következő szakaszban fogjuk meglátni. Azok, akik mindent a természetnek tulajdonítanak, mindent az emberi okosságnak is tulajdonítanak, mert azok, akik mindent a természetnek tulajdonítanak, szívükben tagadják Istent, és akik mindent az emberi okosságnak tulajdonítanak, tagadják az isteni Gondviselést. E két tagadás elválaszthatatlan. De az emberek e mindkét csoportja jó hírneve kedvéért és annak elvesztésétől való félelme miatt azt mondja, hogy az isteni Gondviselés egyetemes, de hogy a részletek az embertől függnek, és hogy ezek a részletek egészükben véve azok, amiket az emberi okosság alatt értünk. De vegyük figyelembe, hogy milyen lenne az egyetemes Gondviselés, ha a részleteket kivonnánk ellenőrzése alól. Lenne az bármi egyéb, mint egy üres szó? Mert az egyetemes mindazokból a részletekből áll össze, amelyek felépítik, ahogyan az általános dolog az ő egyes darabjaiból fakadóan létezik. Ezért ha elvesszük a részleteket, mi az egyetemes, ha nem valami üresség, mint egy külső /felület/, amin belül semmi nincs, vagy mi egy bonyolult test alkotórészek nélkül? Nevezhetjük az isteni Gondviselést egyetemes kormányzásnak, ha egyes dolgokat nem kormányoz, hanem csak abban a rendben látható, ami a dolgok között uralkodik, míg a kormányzás műveletét mások gyakorolják? Egy király sem uralkodik ilyen módon, mert ha egy király megengedné az alattvalóinak, hogy királyságában mindent ellenőrizzenek, akkor pusztán nevében lenne király, mert nem lenne valódi, hanem csak névleges méltósága. Egy ilyen király nem kormányozna, még kevésbé kormányozna mindent a birodalmában. Ami a Gondviselés Istenben, az az okosság az emberben. Amint az egyetemes okosság nem lehet egy olyan király tulajdonsága, aki magának semmit sem tartott fenn, csak a nevet, azért, hogy a királyságot királyságnak nevezzék és így össze lehessen tartani, épp úgy nem lehet egyetemes Gondviselésnek mondani azt, ha az ember ellenőriz mindent saját okosságának segítségével. Így van akkor is, amikor az "egyetemes Gondviselés" és "egyetemes kormányzás" kifejezéseket a természetre alkalmazzuk és ez alatt azt értjük, hogy Isten teremtette a mindenséget és ellátta a természetet azzal a hatalommal, hogy mindent önmagából létrehozzon. Ebben az esetben mi az egyetemes Gondviselés, ha nem egy metafizikai kifejezés jelentés nélkül? Sőt, azok között, akik mindennek előállítását a természetnek tulajdonítják és az emberi okosságnak mindent, ami bevégződik /megtörténik?/, és akik mégis szóban elismerik, hogy Isten teremtette a természetet, sokan vannak, akiknek az isteni Gondviselés egy jelentés nélküli kifejezés. De a valódi igazság az, hogy az isteni Gondviselés ellenőrzi a természet és az emberi okosság legapróbb részleteit is, és hogy ez alkotja egyetemességét.

202. Az Úr isteni Gondviselése egyetemes a legapróbb részletekben, és ebből az okból kifolyólag Ő azért teremtette a mindenséget, hogy abban létrehozhassa az Önmagából való teremtés végtelen és örökkévaló folyamatát. Ezt a teremtési folyamatot az Úr azáltal hozza létre, hogy az emberi fajból kialakít egy Mennyet, ami az Ő szemében egy Ember kell hogy legyen, az Ő saját képe és hasonlatossága. Az, hogy a Menny az emberekből alakul ki és olyan az Úr szemében, mint egy ember és hogy ez volt a teremtés célja, fentebb megmutattuk /27-45./. Azt is bizonyítottuk, hogy az Isten mindenben, amit tesz, a végtelent és az örökkévalót tartja szem előtt /46:-69./ Az Úr végtelen és örökkévaló célja azzal, hogy az Ő Mennyét az emberekből alakítsa ki, az, hogy az növekedjen a végtelenségig és örökkévalóságig; és így, hogy Ő állandóan az Ő teremtésének végkifejletében /végcéljában?/ lakozzon. Ez az a végtelen és örökkévaló teremtési folyamat, amit az Úr a mindenség megteremtésével készített elő és Ő ezt folyamatosan teremti az Ő isteni Gondviselésén keresztül. Kicsoda az, aki tudja és hiszi az egyház tanításából, hogy Isten végtelen és örök /mert ez minden egyház tanítása a keresztyén világban, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szent Szellem végtelen, örök, nem teremtett és mindenható - lásd az Athanáziuszi hitvallást/, és mégis olyan mentes az értelemtől, hogy ne ismerje el rögtön, amint hallja, hogy nem lehet másként, mint hogy Istennek az Ő nagy teremtési művében egy végtelen és örök célja legyen? Mi más célt parancsolhat /tűzhet ki/ az Ő isteni Természete? És így bizonyára ez a célja az emberi faj megteremtésében, amiből kialakítja az Ő Mennyét. Ezért mi lehet az isteni Gondviselés célja, ha nem az emberi faj újjáalakítása és megmentése? Senki nem alakulhat újjá önmagától és saját okossága által, csak az Úr által, az Ő isteni Gondviselésén keresztül. Következésképp ha nem az Úr vezetné az embert minden percben, még a perc legapróbb töredékében is, az ember eltávolodna az újjáalakulás útjától és elpusztulna. Az emberi elme állapotának minden változása és változata valami szervi változást és változatot hoz létre annak pillanatnyi és következésképp azutáni állapotában is; akkor milyen nagy lenne a változás, ha az átalakulás az örökkévalóságig folytatódna? Olyan lenne, mint az íjból kilőtt nyílvessző, ami, ha mégoly kis mértékben is, de rosszul célozzák, nagy távolság után igencsak eltérne a céltáblától. Így lenne akkor is, ha az Úr nem irányítaná az emberi elme állapotait szakadatlanul. Az Úr ezt az Ő isteni Gondviselésének törvényei szerint teszi; és megfelel ezeknek a törvényeknek az, hogy az embernek úgy tűnjön, mintha magát vezetné. De az Úr előre látja, hogy az ember hogyan fogja önmagát vezetni és folyamatosan ahhoz alkalmazza a körülményeket. Azt, hogy a beleegyezés törvényei az isteni Gondviselés törvényei is, és hogy mindenki újjáalakítható és újjáteremthető, és hogy nincs másfajta eleve elrendelés, látható lesz abban, ami következik.

203. Ezért abból, hogy mindenki halála után örökké él és mindenkinek kijelölt helye van a Mennyben vagy a pokolban életének megfelelően, és abból, hogy a Mennynek is és a pokolnak is olyan alakzatban kell lennie, ami egyként hat, amint előzőleg már kijelentettük, és abból, hogy senkinek nem lehet más hely kijelölve: ebben a formában, mint a sajátja, az következik, hogy az egész világon az egész emberi faj az Úr vezetése alatt áll; és hogy mindenkit csecsemőkorától élete végéig vezet, még a legkisebb részleteket illetően is, és hogy Ő mindenki végső lakhelyét előre látja és elkészíti. Ebből nyilvánvaló, hogy az Úr isteni Gondviselése egyetemes, mert belép a legapróbb részletekbe is, és hogy ez az a végtelen és örök teremtési folyamat, amit az Úr biztosított Magának a mindenség megteremtésével. Ebből az egyetemes Gondviselésből az ember semmit sem lát. Ha pedig látna, csak úgy látná, ahogyan egy gyalogos látja az építőanyagok szétszórt rakásait és gyűjteményeit, amelyekból egy házat fognak építeni; de az Úr úgy látja, mint egy pazar palotát, amelynek építése és bővítése soha nem fejeződik be.

204. V. Ezért a Menny és a pokol az emberi formában van.

Azt, hogy a Menny az emberi formában van, megmutattuk a Menny és pokol című műben /99-102./, az Isteni Szeretetről és Bölcsességről szóló műben és a jelen munka több szakaszában is. Ezért szükségtelen, hogy további bizonyítékot hozzunk fel. Azt mondjuk, hogy a pokol is az emberi formában van, de egy eltorzított emberi formában, mint amilyen az ördögé, ami a poklot jelenti egészében tekintve. A pokol azért van az emberi formában, mert lakói embernek születtek és megvan nekik a szabadság és értelmesség emberi képessége is; de viszszaéltek szabadságukkal azáltal, hogy gonoszt akartak és tettek és értelmességükkel, hogy gonoszt gondoltak és megerősödtek abban.

205. VI. Azok, akik egyedül a természetet és az emberi okosságot, ismerték el, alkotják a poklot, azok pedig, akik elismerték Istent és az Ő isteni Gondviselését a Mennyet alkotják.

Mindazok, akik gonosz életet folytatnak, belülről egyedül a természetet és az emberi okosságot ismerik el. Ezeknek az elismerésében titokban minden gonoszság elrejtve van azonban ezekre fátylat lehet borítani jókkal és igazságokkal. De ezek csak kölcsönzött öltözetek, vagy olyanok, mint mulandó virágokból álló füzérek, amiket azért veszünk fel, nehogy a gonosz látszódjon a maga meztelenségében. Ennek az általános eltitkolásnak köszönhetően nem ismert az emberek előtt, hogy mindenki, aki gonosz életet folytat, belülről egyedül a természetet és az emberi okosságot ismeri el, mert ezt a tényt a takaró elrejti. De azt, hogy ennek ellenére ők így tesznek, nyilvánvalóvá tehetjük azzal, hogy kinyomozzuk ennek az elismerésüknek az eredetét és okát. Azért, hogy ezeket felfedhessük a látás előtt, szükséges elmagyaráznunk az emberi okosság eredetét és természetét, aztán az isteni Gondviselés eredetét és természetét, majd azoknak a természetét és jellemét, akik az előbbit illetve az utóbbit ismerik el és végül meg kell mutatnunk, hogy azok, akik az isteni Gondviselést ismerik el, a Mennyben vannak, és akik a saját okosságukat ismerik el, a pokolban.

206. Az ember saját okosságának természete, és eredete.

Az emberi okosság az ember énjéből keletkezik, ami az ő természete és amit lelkének hívunk, amit szüleitől kap. Ez a személyiség az önmaga szeretete és a világ ebből következő szeretete, vagy a világ szeretete és az önmaga ebből következő szeretete. Az önmagunk szeretetének a természete olyan, hogy csak önmagunkra fordítunk figyelmet és a többiekre megvetéssel nézünk. Ez a szeretet csak addig veszi figyelembe a többieket, bármilyen fontosak legyenk is, ameddig azok megbecsülik és udvarolnak neki. A vágy, hogy naggyá,,ha lehetséges királlyá és aztán, ha lehetséges istenné váljon, ebben a szeretetben titkosan elrejtve fekszik, mint a magban a növekedésre és sokszorozódásra való törekvés. Egy ördögnek van ilyen természete, mert ő maga az önszeretet; önmagát csodálja és nem kedvez senkinek, aki szintén nem csodája őt, gyűlöli a többi ördögöt, mert azt kívánja, hogy egyedül őt csodálják. Nem lehet szeretet a saját társa nélkül; az ember szeretetének vagy akaratának társa pedig az értelem. Nos, amikor az önszeretet sugalmazza társát, az értelmet a saját szeretetével, ez az értelemben büszkeséggé válik, ami az ember saját értelmességének a büszkesége; ez az eredete az ember saját okosságának. Mivel az önszeretet a világ kizárólagos ura kíván lenni és így isten is, a gonosz kívánságai, - amelyek e szeretet származékai - életüket ebből /az önszeretetből/ nyerik. Ebből nyerik éltüket a kívánságok érzékelései is, amelyek ravaszságok; a kívánságok örömei, amelyek gonoszságok; és ezeknek az örömöknek a gondolatai, amelyek a hamisságok. Ezek mind olyanok, mint uruk rabszolgái és szolgálói, akik engedelmeskednek az ő legkisebb jelzésének is anélkül, hogy tudatában lennének annak a ténynek, hogy nem függetlenül cselekszenek, hanem ráhatás miatt. Az önszeretet hat rájuk az ember saját értelmességének büszkeségén keresztül. Ezért van az, hogy az ember saját okossága minden gonoszságban elrejtve fekszik, annak legelső eredetétől fogva. Annak elismerése, hogy egyedül a természet létezik, szintén elrejtve van az emberi okosságban, mert az önszeretet bezárta annak tetején az ablakot, amin át a Menny látható, valamint az oldalsó ablakokat is, nehogy az okosság lássa és hallja, hogy egyedül az Úr kormányoz mindent, hogy a természet lényegében halott, hogy az ember énje pokol és hogy következésképp az önmaga szeretete az ördög. Így, mivel az ablakok zárva vannak, az okosság sötétben van, és ott önmagát otthonná teszi, ahol házastársával ül és egymással tökéletes összhangban a természetnek kedvezve Isten ellen ítélnek, valamint az ember saját okossága javára az isteni Gondviselés ellen.

207. Az isteni Gondviselés eredete és természete.

Az isteni Gondviselés az isteni működés az emberben, aki félretette önmaga szeretetét; mert az önmaga szeretete, amint elmondtuk, az ördög, a kívánságok pedig és azok gyönyörűségei az ő királyságának - ami a pokol - gonoszságai. Ha a poklot eltávolítjuk, az Úr lép be a felebaráti szeretet indíttatásaival és megnyitja az ember "tetejének" az ablakát és aztán az oldal-ablakokat, és elvégzi azt, hogy az ember meglássa, hogy van Menny, élet a halál után és örök boldogság. A szellemi fény és szeretet által pedig, amelyek akkor beáradnak az emberbe, az Úr arra készteti az illetőt, hogy elismerje, hogy Isten kormányoz mindent az Ő isteni Gondviselése által.

208. Azoknak természete és jelleme, akik az emberi okosságot ismerik el, és azoké akik az isteni Gondviselést.

Azok, akik elismerik Istent és az Ő isteni Gondviselését, olyanok, mint a Menny angyalai, akik nem hajlandók önmagukat vezetni, hanem szeretik, hogy az Úr vezeti őket. Annak bizonyítéka, hogy az Úr vezeti őket az, hogy szeretik felebarátjukat. De azok, akik a természetet és az ember saját okosságát ismerik el, olyanok, mint a pokol szellemei, akik irtóznak attól, hogy az Úr vezesse őket és szeretik önmagukat vezetni. Ha nagy emberek voltak egy királyságban, akkor a szellemi világban is minden felett rendelkezni kívánnak; úgyszintén, ha egyházi méltóságok voltak. Ha bírók voltak, akkor az ítéletet kiforgatják és önkényesen megsértik a törvényeket. Ha tanult emberek voltak, akkor tudásukat az ember személyiségében és a természetben való hit megerősítésére használják fel. Ha kereskedők voltak, akkor rablóként cselekszenek; ha földművelő gazdák voltak, akkor tolvajként. Ők mind Isten ellenségei és kigúnyolják az isteni Gondviselést.

209. Megjegyzésre méltó, hogy amikor a Menny megnyílik ilyen emberek előtt, és azt mondják nekik, hogy őrültek és amikor meggyőződnek erről azáltal, hogy az Úr beléjük árad és megvilágosítja őket, mégis mindig felháborodva bezárják a Mennyet maguk előtt és a földre néznek, ami alatt a pokol fekszik. Ez azokkal következik be a szellemi világban, akik még nincsenek a pokolban, bár jellemük pokoli. Ez mutatja azoknak a tévedését, akik azt gondolják: "Ha majd látom a Mennyet és hallom, ahogy az angyalok beszélnek hozzám, akkor el fogom ismerni az igazságot." Értelmük elismeri az igazságot, de ha az akarat ugyanakkor nem helyesel, akkor mégsem ismerik el azt; mert az akarat szeretete sugalmazza az értelemnek, amire csak vágyakozik, nem pedig fordítva; sőt, kiűzi az értelemből, ami nem őtőle jön.

210. Mindezek a dolgok attól a látszattól függnek, ami azt mutatja az embernek, hogy ő egy önmaga által létrehozott erő által gondolkozik és cselekszik.

Teljesen megmutattuk az előző oldalakon, hogy az ember nem lenne ember, ha nem úgy tűnne számára, hogy önmagából él és így nem gondolná azt, hogy önmagától akar, beszél és cselekszik. Következésképp, ha az ember nem felügyelhetne mindenre tevékenységével és életével kapcsolatban, mintha saját okossága által tenné, akkor nem vezethetné és ellenőrizhetné az isteni Gondviselés, mert olyan lenne, mint valaki, aki áll lógó karokkal, nyitott szájjal, csukott szemmel és lélegzetét visszatartva az Úr beáramlására való várakozásban. Igy elvesztené az emberi jellemvonást, ami abból fakad, hogy felfogja és érzi azt, hogy önmagától él, gondolkodik, akar, beszél és cselekszik; és ugyanakkor elvesztené a szabadság és értelmesség két képességét is, ami által különbözik az állatoktól. Azt, hogy e látszat nélkül az embernek nem lehetne ereje arra, hogy elfogadjon és viszonozzon dolgokat és így nem lenne halhatatlan, már kimutattuk ebben a munkában és az Isteni Szeretet és Bölcsesség című könyvben is. Ezért ha valaki azt akarja, hogy az isteni Gondviselés vezesse, az használja okosságát, mint szolgát és alárendeltet, aki hűségesen kezeli gazdájának vagyonát. Ez az okosság az a tálentum, amit a szolgák kaptak, hogy kereskedjenek vele és amelyről el kell számolniuk /Lk 19: 13-25; Mt 25:14-30/. Az embernek úgy tűnik, mintha a saját okossága maga az okosság lenne; és ezt addig hiszi, ameddig dédelgeti magában Isten és az isteni Gondviselés leghalálosabb ellenségét, az önszeretetet. Ez minden ember belső elméjében ott lakozik születésétől kezdve; ha elmulasztjuk azt kideríteni - ez pedig menekül a kiderítés elől - akkor biztonságban lakozik és őrzi az ajtót, nehogy az ember kinyissa és nehogy, miután kinyitotta, az Úr kidobja onnan az önszeretetet. Az ember az ajtót a gonoszságok, mint bűnök kerülésével nyitja ki, mintha saját ereje által tenné, de annak elismerésével, hogy az Úr által adott erő segítségével teszi ezt. Ez az az okosság, amivel az isteni Gondviselés együttműködik.

211. Az isteni Gondviselés azért működik olyan titokzatosan, hogy az ember alig tud létezéséről, hogy az ember ne pusztuljon el.

Mert az ember személyisége, ami az akarata, soha nem működne együtt az isteni Gondviseléssel. Az ember személyisége annak született ellensége, mert ez a kígyó, ami az első szülőket bűnbe vitte és amelyről ezt mondja az Ige: "És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos." /I Móz 3x15/ A kígyó jelzi a mindenféle gonoszságokat; a feje az önszeretet, az asszony magva az Úr; az ember személyiségének /selfhood/ szeretete és az Úr közt ellenségeskedés szereztetett, és így az ember saját okossága és az Úr isteni Gondviselése között is, mert az ember saját okossága állandóan felemeli a fejét, az isteni Gondviselés pedig folyton meghajlásra készteti. Ha az ember érezné ezt, akkor Istenre haragudna és felbőszülne Őellene és elpusztulna. De mivel nem érzi ezt, haragudhat és felbőszülhet az emberek ellen, önmaga ellen és a szerencse ellen, de ez nem pusztítja Őt el. Ez okból kifolyólag az Úr az isteni Gondviselése által az embert állandóan szabadságban vezeti és ez a szabadság úgy tűnik az embernek, mint teljesen a sajátja. Sőt, ha az embert úgy vezetik, hogy szabadon saját vágyai ellen cselekedjen, az olyan, mintha egy nehéz súlyt a földről csavarok segítségével emelnénk fel, amelyeknek ereje megakadályozza, hogy a súlyt és az ellenállást érezzük.Ez olyan is, mint amikor egy ember együtt van egy ellenségével, akinek az a titkos szándéka, hogy megölje őt, de egy barátja elvezeti őt onnan ismeretlen ösvényeken és ezután felfedi ellenségének szándékát.

212. Ki nem beszél a véletlenről? És mivel beszélünk róla és tapasztalatból tudunk is róla valamit, vajon nem ismerjük is el? De ki tudja mi az valójában? Nem tagadhatjuk, hogy van ilyen dolog, mert ez gyakorlati tapasztalat dolga és így lehetetlen, hogy ne lenne oka. De annak oka, amit bizonytalanul véletlennek hívunk, ismeretlen. De ha kételkedünk létezésében, mivel nem tudjuk okát, vegyünk kockát vagy kártyát és játsszunk, vagy beszélgessünk azokkal, akik játszanak. Tagadja bármelyikük is a véletlen létezését? Valójában azzal játszanak és az velük csodálatos módon. Ki lehet sikeres, ha a szerencse ellene van? Nem nevet a szerencse az okosságon és bölcsességen? Amikor megrázzuk a kockákat és keverjük a kártyákat, nem tűnik úgy, mintha a szerencse tudná és ellenőrizné a kéz izmainak fordulásait mozdulatait azért, hogy valamilyen okból kedvezzen az egyik játékosnak inkább, mint a másiknak? Létezhet ok bármi más forrásból, mint a végső dolgokban meglevő isteni Gondviselés, ahol is változékony és változhatatlan dolgok által csodálatosan foglalkozik az emberi okossággal és egész idő alatt rejtve marad? Tudjuk, hogy az ókori népek elismerték Fortunát és hogy a rómaiak templomot építettek neki Rómában. Nekem megengedték, hogy erről a szerencséről, ami - mint fentebb mondottuk - az isteni Gondviselés a végső dolgokban, sok dolgot megtanuljak, amelyek ismertetése nem áll szabadságomban. Ezek által meggyőződtem, hogy ez nem az elme káprázata, se nem a természet torzszülötte, nem is valami ok nélküli dolog, mert az semmi nem lenne, hanem hogy a szerencse látható bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az isteni Gondviselés belép az ember legapróbb gondolataiba és tetteibe is. Minthogy az isteni Gondviselés ilyen aprólékosan és hétköznapiasan lép be a dolgok legapróbb részleteibe is, nem kell-e belépnie a nem jelentéktelen és csekély dolgok legapróbb részleteibe is, mint a béke és háború a világban, megváltás és élet a Mennyben?

213. De tudom, hogy az emberi okosság inkább elnyeri az értelmes elme rokonszenvét, mint az isteni Gondviselés; mert az isteni Gondviselés nem mutatja meg magát, de az emberi okosság igen. Könnyebb meggyőzni az embereket, hogy csak egy Élet van, ami Isten és hogy az egész emberi nem Tőle kapja az életet, amint fentebb sokszor mondtuk; és mégis ez ugyanaz a dolog, mert az okosság az élet egyik dolga. Ki nem ítél az ember saját okosságának és a természetnek javára, amikor a természeti vagy külső emberéből beszél? Valamint ki nem ítél az isteni Gondviselés és Isten javára, amikor szellemi vagy belső emberéből beszél? De azt mondom a természeti embernek: "Írj könyveket, kérlek, egyet az ember saját okosságának kedvezve és egy másikat a természetet támogatva és töltsd meg őket tetszetős, meggyőző és saját megítélése szerint logikus érvekkel; és aztán tedd őket egy angyal kezébe és tudom, hogy az angyal ezeket a szavakat fogja rájuk írni: "Ezek mind látszatok és tévedések."

AZ ISTENI GONDVISELÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓ DOLGOKRA NÉZ, ÉS AZ IDEIGVALÓ DOLGOKRA CSAK OLYAN MÉRTÉKBEN, AMENNYIBEN AZOK ELŐSEGÍTIK AZ ÖRÖKKÉVALÓ DOLGOKAT.

214. Azt, hogy az isteni Gondviselés örökkévaló dolgokra néz és ideigvaló dolgok csak annyiban érdeklik, amennyiben azok egybeesnek az örökkévaló dolgokkal, a következő sorrendben fogjuk elmagyarázni :

I. Az időleges dolgok a méltóságra és gazdagságra vonatkoznak, így a világi megbecsültségre és nyereségre.

II. Az örökkévaló dolgok a szellemi becsületre és jómódra vonatkoznak, amelyek a Mennyben szeretetből és bölcsességből állnak.

III. Az ideigvaló dolgokat és az örökkévaló dolgokat az ember elkülöníti, de az Úr egyesíti.

IV. Az Úr isteni Gondviselése az időleges dolgoknak az örökkévalókkal való egységében áll.

215. I. Az időleges dolgok a méltóságra és a gazdagságra vonatkoznak, így a világi megbecsültségre és nyereségre.

Sokféle időleges dolog van, de mindegyikük a méltóságra és gazdagságra vonatkozik. Az időleges dolgok azok, amelyek vagy elenyésznek az idővel, vagy elmúlnak az ember életével a világban; de az örökkévaló dolgok azok, amelyek nem enyésznek és múlnak el az idővel, sem a világban való élettel. Mivel - amint már kifejtettük - minden ideigvaló dolog a méltóságra és gazdagságra vonatkozik, fontos,

hogy megértsük a következőket: - a méltóság és gazdagság természetét és eredetét; ezek saját magukért való szeretetének természetét és hasznuk kedvéért való szeretetük természetét; e két szeretet közötti különbséget, ami akkora, mint a pokol és Menny közötti különbség; valamint a nehézséget, amit az ember az e két szeretet közti különbség megértésében érez. De e témák mindegyikével külön kell foglalkoznunk.

1/ A méltóság és gazdagság természete és eredete.

A méltóságok és a gazdagság a legősibb időkben teljesen különbözők voltak attól, mint amivé azután fokozatosan váltak. A méltóságok a legkorábbi időkben kizárólag olyanok voltak, mint amilyet a szülők élveztek gyermekeikkel kapcsolatosan; ők tisztelettel és hódolattal teljes szeretetből fakadóan voltak méltóságok; nem azért, mert a szülők adtak életet gyermekeiknek, hanem mert tanítást és bölcsességet adtak nekik, ami egy második születés, önmagában szellemi, mert ez szellemüknek születése volt. Ez volt az egyedüli méltóság a legősibb időkben, mert akkor a nemzetek, családok és háztartások külön éltek és nem kormányzat alatt, mint manapság. A családban az apa volt az, akinél a méltóság lakozott. Az ősök azokat az időket Aranykornak hívták. De aztán az uralkodásnak szeretete, - annak az örömnek kedvéért, ami benne lakozik rejtve ebben a szeretetben - fokozatosan belopózkodott, és mivel ez önmagával ellenségeskedést és háborúságot hozott be azok ellen, akik nem akartak meghódolni, a nemzetek, családok és háztartások kénytelenek voltak közösségekbe összegyűlni és kijelölni maguk fölött valakit, akit először bírónak, aztán fejedelemnek és végül királynak vagy császárnak hívtak; majd elkezdték magukat tornyokkal, sáncokkal és falakkal védeni. A bírótól, fejedelemtől, királytól vagy császártól az uralkodási vágy sokak között szétterjedt, mint egy ragály, ahogyan a fejtől a testbe terjed; ez volt a méltóság és az azokhoz kapcsolódó megbecsültség fokozatainak eredete, egyúttal pedig az önszeretet és az ember saját előrelátása iránti szeretet fokozatainak eredete. Ugyanez történt a gazdagság szeretetével kapcsolatban. A legősibb időkben, amikor a nemzetek, családok egymástól külön éltek, nem létezett a gazdagság másféle szeretete, mint az élet szükségleteinek bírására való vágy, amelyeket nyájakkal és pásztorokkal biztosítottak, valamint a földek, mezők és kertek segítségével, amelyek étellel látták el őket. Az élet szükségletei közt voltak a szép házak is, mindenféle hasznos dolgokkal ékesítve és az öltözék. Minden házban a szülők, gyerekek, szolgák és szolgálóleányok mindeme dolgokról való gondoskodással és elkészítésükkel foglalatoskodtak. De miután az uralkodás szeretete ebbe a vagyonközösségbe betört és azt szétrombolta, a javak szükségleteiken felüli megszerzésének szeretete is belépett és olyan mértékig növekedett, hogy mindenki javait bírni kívánta. Ez a két szeretet olyan, mint a vérrokonok; mert aki a minden fölötti uralkodásra vágyik, mindent birtokolni is vágyik; mert így mindenki más szolgává válik, és ők egyedül lesznek a gazdák. Ez nyilvánvaló azokból az emberekből, akik a pápai hatáskörbe tartoznak, akik felmagasztalták saját uralkodásukat még a Mennyig is, az Úr trónjáig, amit bitoroltak; mert ők az egész föld javainak megszerzésére is törekszenek és vég nélkül hozzátesznek kincseikhez.

2/ A méltóság és gazdagság önmagáért való szeretetének természete, valamint a méltóság és gazdagság haszna kedvéért való szeretetének természete.

A méltóság és megbecsültség saját kedvéért való szeretete az önszeretet, vagy pontosabban szólva az uralkodásnak az önszeretetből eredő szeretete; a gazdagságnak és javaknak saját kedvükért való szeretete pedig a világ szeretete, vagy pontosabban szólva a mások javainak bármi eszköz segítségével való birtoklásának szeretete. De a méltóságnak és gazdagságnak hasznuk kedvéért való szeretete a hasznosság szeretete, ami ugyanaz, mint a felebarát szeretete; mert az, aminek a kedvéért az ember cselekszik, az a cél, amiért tesz és az az első vagy elsődleges, és a többi dolgok eszközök és másodlagosak. Ami a méltóságnak és megbecsültségnek saját kedvéért való szeretetét illeti, ami ugyanaz, mint az önszeretet, vagy pontosabban szólva az uralkodásnak az önszeretetből származó szeretete, ez a személyiség szeretete; az ember személyisége pedig teljesen gonosz. Ezért mondjuk azt az emberről, hogy a gonoszság mindenféle fajtájába kell beleszületnie, és hogy öröklött természete semmi más nem lehet, mint gonosz. Az ember öröklött természete a személyisége, amelyben elmerül, és amelybe az önszeretet által jutott, különösen pedig az uralkodásnak az önszeretettől sugalmazott szeretetén keresztül; mert az az ember, aki ennek a szeretetnek a fogságában van, csak önmagát veszi figyelembe és így gondolatait és indíttatásait saját személyiségébe meríti. Ezért van az, hogy az önszeretet tartalmazza a gonoszság tevésének a szeretetét. Ennek oka az, hogy az ember nem szereti felebarátját, hanem egyedül önmagát és aki egyedül önmagát szereti, másokat csak úgy lát, mint önmagától függetleneket, vagy mint értékteleneket és olyanokat, akik nem számítanak, akiket megvet, ha önmagával összehasonlítja őket, semmit sem gondolva azzal, hogy sérülést okoz nekik. Ezért van az, hogy akit eltölt az uralkodásnak az önszeretetből keletkező szeretete, semmit nem gondol felebarátja megkárosításával, felebarátja feleségével elkövetett házasságtöréssel, az ő rágalmazásával, ellene való dédelgetett bosszúvágyó érzésekkel úgy, hogy még halálra adni is kívánja hevesen kikelve ellene és így tovább. Az embernek ez a jelleme abból a tényből fakad, hogy maga az ördög, akivel az illető egyesül és aki őt vezeti, nem más, mint az uralkodásnak az önszeretet által sugallt szeretete. És azt, akit az ördög vezet, azaz a pokol, azt bevezeti mindeme gonoszságokba; és azt állandóan azok a gyönyörűségek vezetik, amelyeket ezek a gonoszságok adnak neki. Ezért van az, hogy a pokolban mindenki mindenkinek rosszat kíván tenni; de a Mennyben mindenki mindenkinek jót kíván tenni. Ebből a szembenállásból kövekezik az a közbülső állapot, amelyben az ember van; ő - úgymond - egyensúlyban van, ezért vagy a pokol, vagy a Menny felé tud fordulni. Amennyiben kegyeli az önszeretet gonoszságait, a pokol felé fordul, de amennyiben kiűzi e gonoszságokat önmagából, a Menny felé fordul. Nekem megengedték, hogy érezzem az uralkodásnak az önszeretetből fakadó szeretetében rejlő örömnek a természetét és nagyságát. Azért lett ez rámbocsátva, hogy megérthessem, és úgy találtam, hogy ez meghalad minden világban levő gyönyörűséget. Megtöltötte egész elmémet a legbelső rekeszektől a legvégsőkig, de csak a testemben éreztem, mint olyasvalamit, ami megfelelően és kellemesen kitágítja a szívet. És fel kellett ismernem, hogy ebből az örömből, mint forrásukból, ömlik ki minden gonoszság, mint a házasságtörés, bosszú, csalás, istenkáromlás és általában a gonoszság öröme, amely cselekedetre ösztönöz. Hasonló gyönyörűség van mások vagyonának bármi áron való bírásának szeretetében is és az abból származó kívánságokban is. De ez az öröm nem olyan heves, ha nem egyesül ez a szeretet az önszeretettel. Ám ami a méltóság és gazdagság ama szeretetét illeti, amikor nem önmagukért értékeljük őket, hanem hasznuk kedvéért, ez nem a méltóság és gazdagság szeretete, hanem az azok segítségével elérhető hasznosság szeretete; ez mennyei szeretet. De később többet mondunk erről a témáról.

3/ E két szeretet úgy különbözik egérmástól, mint a pokol és a Menny.

Ez nyilvánvaló abból, amit éppen most mondtunk. Hozzá szeretném tenni, hogy mindazok - bárkik legyenek is, magas vagy alacsony rangúak - akik a mások feletti uralkodás szeretetében vannak önszeretetükből fakadóan: ami szellemüket illeti, a pokolban vannak és hogy mind azok, akik ebben a szeretetben vannak, azok minden gonoszság szeretetében vannak. Ha ők nem is követik el mindezeket, mégis szellemükben megengedhetőnek tekintik azokat, következésképp pedig elkövetik azokat, ha az előkelőség és a jó hírük szeretete, vagy a törvénytől való félelem vissza nem tartja őket attól. Sőt, ami még több, az uralkodásnak az önszeretetből fakadó szeretete legbelsőbb zugaiban az Isten elleni gyűlöletet rejti magában, következésképp az egyház, különösen pedig az Úr isteni dolgainak gyűlöletét. Ha elismerik Istent, azt csak ajkukkal teszik és ha elismerik az egyház isteni dolgait, akkor a jó hírük elvesztésétől való félelmükben tesznek így, annak oka, hogy ez a szeretét legbelsőbb zugaiban az Ur iránti gyűlöletet rejtegeti az, hogy legbelsőbb kívánsága az, hogy isten legyen, mert egyedül önmagát imádja és csodálja. Ezért van az, hogy ha valaki ezt a szeretet addig növeli, hogy azt mondja: isteni bölcsesség van benne és hogy ez a világ istensége, akkor ez a szeretet őszintén szereti az illetőt. Más a helyzet az előkelőségnek és gazdagságnak ezek haszna miatti szeretetével. Ez mennyei szeretet, mert amint fentebb mondottuk, ez azonos a felebarát szeretetével. A haszon alatt a jót értjük és ezért a haszon gyümölcsöztetése alatt a jó tevését, a haszon gyarapítása és a jó tevése alatt pedig a mások szolgálatára állás és mások segítését. Az ilyen emberek előkelőséget és jómódot élvezhetnek, de azokat csak a hasznosság eszközeinek tekintik, a mások szolgálata és segítése eszközeinek. Ezt jelentik az Ur szavai: aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; és a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok /Mt 20:26,27/. Ezek azok is, akikre az Ur bízta az uralkodást; mert számukra az uralkodás a haszon gyümölcsöztetésének vagy a jó tevésének és így mások szolgálatának az eszköze; és amikor a szeretet célja a haszon, vagy a jó, akkor nem az ezt bíró ember az, aki kormányoz, hanem az Úr, mert minden jó Tőle származik.

4/ Nehéz az embereknek az ezek között a szeretetek között lévő különbséget megérteni.

Ez azért van, mert azok legtöbbje, akik méltóságot és vagyont bírnak, szintén gyümölcsöztetik a hasznot; de nem tudják, hogy saját kedvükért tesznek-e így, vagy a hasznok kedvéért. Annál kevésbé tudják ezt, mert a hasznok gyarapításának tüze és lelkesedése az önszeretetben és a világ szeretetében nagyobb, mint azokban, akik nem az önszeretetben és a világ szeretetében vannak. Az előbbiek a jó hír vagy nyereség kedvéért, így saját előnyükért gyarapítják a hasznot; de azok, akik a hasznosságok kedvéért gyarapítják a javakat, vagy a jó kedvéért, azok nem önmaguktól cselekszenek, hanem az Úrtól. Mindenkinek nehéz különbséget tenni ezek között az indítékok között, mert az ember nem tudja, hogy az ördög vezeti-e, vagy az Úr. Az, akit az ördög vezet, önmaga és a világ kedvéért hoz létre hasznot, de akit az Úr vezet, az Úr és a Menny kedvéért. Mindenki pedig, aki kerüli a gonoszságot, mint bűnt, az az Úrból fakadóan tesz hasznos dolgokat, de mindenki, aki nem kerüli a gonoszságokat és bűnöket, az az ördögből fakadóan tesz hasznos dolgokat; mert a gonoszság az ördög és a haszon, vagy a jó az Úr. Ilymódon - és sehogy másképpen - érthető a különbség. Kívülről egyformán néznek ki, de belülről teljesen különböznek. Az egyik olyan mint egy mű gyümölcs, ami úgy néz ki, mint az igazi, bár csak színezett viasz, amiben por vagy bitumen van, míg a másik olyan, mint egy finom gyümölcs kellemes ízzel és illattal és magokat tartalmaz.

216. II. Az örökkévaló dolgok a szellemi tisztelettel és jómóddal vannak kapcsolatban, amelyek a Mennyben szeretetből és bölcsességből állnak.

Mivel az önszeretet gyönyörűségeit, amelyek a gonosz kívánságok gyönyörűségei is, a természeti ember jónak ítéli és mivel megerősíti magát abban a hiedelemben, hogy ezek valóban jók, ezért a megbecsülést és a jómódot isteni áldásnak hívja. De amikor a természeti ember látja, hogy a gonosz éppúgy, mint a jó emberek a megbecsülés felé emelkednek és a jómód felé haladnak, még inkább pedig, amikor látja a jókat megvetve és nyomorban, valamint a gonoszokat dicsőségben és jómódban, azt mondja magának: "Miért van ez? Ez nem lehet az isteni Gondviselés munkája; mert ha mindent az kormányozna, akkor a jókat halmozná el megbecsüléssel és jómóddal és a gonoszakra nyomort és megvetést róna ki és így arra kényszerítené a gonoszokat, hogy elismerjék Isten és az isteni Gondviselés létét". De a természeti ember, ha nem világosítja meg a szellemi ember, azaz ha ugyanakkor ő nem szellemi ember is, akkor nem látja, hogy a megbecsültség és jómód lehet áldás, de lehet átok is; és hogy amikor áldás, akkor Istentől van és amikor átok, akkor az ördögtől. Azt, hogy megbecsülést és jómódot az ördög is ad, jól tudjuk, mert emiatt hívják őt a világ fejedelmének. Nos, mivel nem tudjuk, hogy a megbecsülés és a jómód mikor áldás és mikor átok, az eset tényeit a következő sorrendben tárgyaljuk meg:

1/ A megbecsülés és a jómód néha áldás és néha átok.

2/ Amikor a megbecsülés és a jómód áldás, akkor szellemi és örökkévaló, de amikor átok, akkor ideiglenes és múlandó.

3/ A megbecsülés és a jómód, mint átok, amikor összehasonlítjuk azokkal, amelyek áldások, olyanok, mint a semmi a mindenhez képest, vagy mint az, ami lényegileg nem létező ahhoz képest, ami lényegileg létezik.

217. Ezt a három tételt most külön el kell magyaráznunk.

1/ A megbecsülés és a jómód néha áldás és néha átok.

Általános tapasztalat bizonyítja, hogy mind a jámbor, mind a nem istenfélő, vagy mind az igaz, mind a nem igaz, azaz mind a jó, mind a gonosz emberek élveznek méltóságot és jómódot; és mégsem tagadhatja senki, hogy a nem istenfélők és nem igazak, azaz a gonoszok a pokolba mennek, míg a nemesek és igazak, azaz a jók a Mennybe mennek. Abból, hogy ez így van, az következik, hogy a méltóság és gazdagság, a megbecsültség és a jómód vagy áldás, vagy átok, és hogy a jók számára áldás, a gonoszok számára pedig átok. A Menny és pokol című munkában /357-369./ látható, hogy a Mennyben és a pokolban mind olyanok vannak, akik gazdagok, illetve szegények, magas illetve alacsony rangúak voltak. Ez mutatja, hogy a világban a méltóság és gazdagság áldás volt azoknak, akik most a Mennyben vannak és hogy átok volt a világban azoknak, akik most a pokolban vannak. De annak oka, amiért ezek áldások illetve átkok, bárkinek nyilvánvaló lesz, aki értelmesen gondolkodik el a témáról; mert látni fogja, hogy mindkettő áldás azoknak, akik nem vágyakoznak rájuk és átok azoknak, akik ezt teszik.

Vágyni valamire azt jelenti, hogy önmagunkat szeretjük abban, nem vágyni valamire pedig azt, hogy a hasznot, nem pedig önmagunkat szeretjük abban.

E két szeretet közötti különbség természetét már fentebb megmagyaráztuk /215./. A továbbiakban megállapíthatjuk, hogy a méltóság és jómód némelyeket bűnbe visz, másokat viszont nem. Bűnbe visz akkor, amikor izgatja az ember énjének szeretetét, ami az önszeretet és fentebb leszögeztük, hogy ez a pokol szeretete, amit ördögnek hívunk; de nem visz bűnre, amikor nem izgatja ezt a szeretetet. Annak oka, hogy a gonoszok éppúgy, mint a jók a megbecsültségre igyekeznek és a jólét felé emelkednek az, hogy ők ugyanúgy, mint a jók, hasznot hoznak létre. De a gonoszok a saját maguk, a haszon és az előny kedvéért tesznek így, a jók viszont annak a célnak haszna és előnye kedvéért, amelyért dolgoznak. A jók a dolognak, mint elsőrendű fontosságúnak a hasznára és előnyére tekintenek, sajátjukéra pedig, mint másodlagosra; de a gonoszok elsőrendűként saját hasznukat és előnyüket tekintik, a célét pedig másodlagosként. De ki nem érti, hogy az ember hivatala és megbecsültsége van azért a dologért, amit szolgál, nem pedig fordítva? Ki nem tudja megérteni, hogy a bíró létezik az igazságért, a közigazgatási tisztviselő a közjóért, a király az országért, nem pedig fordítva? És ezért mindegyik, bármilyen ország törvényei szerint, méltóságot és megtiszteltetést rendeltetésének becsülete szerint kap; és ezek között olyan különbség van, mint az elöljáró és az eszközül szolgáló között. Azt, aki önmagának avagy saját személyének tulajdonítja a célhoz tartozó tisztességet, a szellemi világban olyan ember ábrázolja, akinek a teste fordítva áll, lábakkal fölfelé és fejjel lefelé.

2/ Amikor a megbecsülés és a jómód áldás, akkor szellemi és örökkévaló: de amikor átok, akkor ideiglenes és múlandó.

Megbecsülés és jómód a Mennyben is van, mint a világban, mert vannak ott kormányzatok és következésképp ügyintéző szervek és hivatalok is. Kereskedelem is van, ezért jómód is, mert vannak társadalmak és közösségek a Mennyben. Az egész Menny két országra oszlik, amelyek közül az egyiket égi, a másikat pedig szellemi országnak hívják, és minden ország megszámlálhatatlan társadalomra oszlik, nagyobbakra és kisebbekre, amelyek mindegyikéről minden lakójával együtt a szeretetbeli és ezért bölcsességbeli különbségek szerint intézkednek. Az égi ország közösségeit az égi szeretet, avagy az Úr iránti szeretet különbségei szerint igazgatják; a szellemi ország közösségeit pedig a szellemi szeretetben, avagy a felebaráti szeretetben levő különbségek szerint. Minthogy ilyen közösségek vannak, és tagjaik mindegyike ember volt a világban, ezért azt a szeretet, ami a világban irányította, megőrzi, /azzal a különbséggel, hogy ezek most szellemi szeretetek és hogy a megbecsültség és a jómód is szellemi a szellemi országban és égi az égi országban/, következésképp, akikben nagyobb a szeretet és bölcsesség, nagyobb tisztességet és jómódot élveznek és ők azok, akiknek a méltóság és vagyon áldás volt a világban. Ebből látható, hogy a szellemi megbecsülés és jómód a tevékenységhez tartozik, nem pedig a személyhez. A méltóságos helyzetben levőket ott is olyan pompa veszi körül, mint a földi királyokat; de ők nem vetnek ügyet magára a. méltóságra, hanem csak annak a közigazgatásban való hasznára és annak véghezvivésére, amivel foglalkoznak. A tiszteletet, mint helyzetükhöz tartozót, elfogadják, de nem tulajdonítják maguknak, hanem a hasznuknak, és mivel minden ilyen haszon az Úrtól jön, az Úrnak tulajdonítják a tiszteletet, akitől a haszon származik. Ezért ilyenek a szellemi előkelőségek és vagyonok, amelyek örökkévalóak. De más a helyzet azokkal, akiknek a megbecsültség és a jómód a világban átok volt. Mivel ők ezeket önmaguknak tulajdonították és nem a haszonnak, amit hajtottak és nem vágytak arra, hogy hasznuk kormányozza őket, hanem arra, hogy ők felügyeljenek hasznosságukra azzal, hogy csak addig tekintették azt haszonnak, amíg megfelelt saját megbecsülésüknek és dicsőségüknek, ezek a pokolban vannak, ott közönséges rabszolgák, megvetettek és nincstelenek. Nos, mivel az ilyenféle megbecsülés és vagyon elvész, ideiglenesnek és mulandónak hívjuk. Ami ezt a két osztályt illeti, az Úr így tanít minket: "Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a Mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is" /Mt 6 19-21/.

3/ A megbecsülés és a jómód, mint átok, amikor összehasonlítjuk azokkal, amelyek áldások: olyanok, mint a semmi a mindenhez képest vagy mint az, ami lényegileg nem létező: ahhoz képest, ami lényegileg létezik.

Minden, ami valamikor el fog veszni, vagy enyészni, lényegileg semmi. Külsőleg valóban valami, valóban látszhat soknak és némelyeknek tűnhet mindennek, amíg tart; de belülről semmi az. Ez olyan, mint egy felület, anélkül, hogy valami lenne belül, vagy mint egy királyi ruhába öltözött színész, amikor vége a színdarabnak. De ami örökre megmarad, az mindig valódi, ténylegesen az egyetlen valóság; és ez valóban létezik, mert soha nem fog elenyészni.

218. III. Az ember szétválasztja, az ideiglenes és, az örökkévaló, dolgokat az, Úr viszont egyesíti.

Ennek oka az, hogy minden, az emberhez tartozó dolog ideiglenes és ebből a nézőpontból az embert időlegesnek hívhatjuk; és minden, ami az Úrhoz tartozik, örökkévaló és ezért az Urat örökkévalónak hívjuk. Ideiglenes dolgok azok is, amelyeknek végük van és elenyésznek, de az örökkévaló dolgok azok, amelyeknek nincs végük és soha nem enyésznek el. Bárki megértheti, hogy ez a kettő nem egyesíthető; csak az Úr végtelen bölcsessége teheti ezt meg. Az Úr egyesítheti ezeket, az ember viszont nem. Azt, hogy ezt a kettőt az ember választja szét és az Úr egyesíti, a következő pontok sorával magyarázzuk meg:

1/ Az ideiglenes dolgok és az örökkévaló dolgok természete.

2/ Önmagában az ember ideigvaló és az Úr Önmagában örökkévaló; és ezért semmi sem eredhet az embertől, csak ami ideigvaló és az Úrtól semmi más, csak ami örökkévaló.

3/ Az időleges dolgok elválnak az örökkévaló dolgoktól, az örökkévaló dolgok pedig magukhoz kapcsolják az időleges dolgokat.

4 / Az Úr az embert Önmagával a látszatok segítségével egyesíti.

5/ Ő ezt az egyesítést szintén az összefüggések /correspondence/ megfelelések/ segítségével teszi.

219. Ezeket a tételeket viszont egyenként meg kell magyarázni és meg kell erősíteni.

1/ Az ideiglenes dolgok és az örökkévaló dolgok természete.

Időleges dolgok mindazok, amelyek illenek a természethez és következésképp illenek az emberhez. A természethez illő dolgok különösen a tér és az idő, mivel mindkettő behatárolt és véges. Az emberhez illő dolgok, amelyek e kettőtől függőek, az ember akaratának és értelmének, következésképpen pedig indíttatásának és gondolkodásának dolgai és különösen okossága dolgai; jól tudjuk, hogy ezek végesek és behatároltak. De az örökkévaló dolgok mindazok, amelyek az Úrhoz illőek, és amelyek az Úrtól való származásuk miatt - úgymond - illenek az emberhez. Az Úrhoz illő minden dolog végtelen és örökkévaló, így független az időtől és következésképp a határtól és végtől. Azok a dolgok, amelyek ezekből való származásuk miatt, úgymond, az embernek megfelelőek, hasonlóképpen végtelenek és örökkévalók; mégsem az emberé egy részük sem, hanem egyedül az Úré az emberben.

2/ Önmagában az ember ideigvaló és az Úr Önmagában örökkévaló, és ezért semmi sem eredhet az embertől, csak ami ideigvaló és az Úrtól semmi más, csak ami örökkévaló.

Fentebb kijelentettük, hogy az ember önmagában ideigvaló és az Úr Önmagában örökkévalö. Mivel semmi sem eredhet más senkiből, csak ami őbenne van, következésképp semmi sem eredhet az emberből, csak ami ideigvaló és az Úrtól sem semmi más, csak ami örökkévaló. Mert végtelen nem eredhet a végesből; ha azt mondjuk, hogy ez lehet, egy ellentmondást állítunk. A végtelen mégis eredhet a végesből, mégsem magából a végesből, hanem a végesen keresztül a végtelenből. Másrészt a véges nem eredhet a végtelenből; ha azt mondjuk, hogy ez lehet, ez is ellentmondás; mégis hozhat létre végest a végtelen, de ez nem származási folyamat, hanem teremtés. Erről a témáról lásd az Isteni Szeretet és Bölcsesség című könyvet elejétől a végéig. Ezért, amikor olyasmi ered az Úrtól, ami véges, - amint ez így van sok dologgal az emberben - az nem az Úrtól ered, hanem az embertől; de mégis beszélhetünk arról, hogy ez az Úrtól van az emberen keresztül, mert úgy látszik, mintha így volna. Ezt a megállapítást aláfesthetjük az Úrnak ezekkel a szavaival: "Hanem legyen a ti beszédetek: úgy, úgy, nem, nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon" /Mt 5:37/. Mindenről ilyen módon beszélnek a harmadik Mennyben, mert soha nem okoskodnak az isteni dolgokkal kapcsolatban, hogy bármi igaz-e vagy nem, mert az Úrtól ösztönösen megértik, hogy az igaz-e vagy nem és ezért az isteni dolgokról való minden gondolkodás, ami ennek vagy annak igaz voltát illeti, annak következménye, hogy az elmélkedő nem érti azt az Úrtól, hanem arra vágyik, hogy önmagától megértse; és amit az ember önmagától ért meg, az gonosz. De az Úr egyfolytában nem csak azt akarja, hogy az ember isteni dolgokról gondolkodjon és beszéljen, hanem azt is, hogy elmélkedjen róluk azzal a céllal, hogy megértse: egy megállapítás igaz-e vagy sem. Azt mondhatjuk, hogy ez a gondolkodás, megvitatás és megítélés - feltéve, hogy annak célja az igazság megértése - az Úrtól van az emberben; viszont magától az embertől van ez, amíg nem látja az igazságot és nem ismeri el azt. Ezzel együtt egyedül az Úr adja az embernek a gondolkodás, beszéd és megítélés erejét, mert az embernek ez az ereje a szabadság és értelmesség két képességéből van, ezek pedig egyedül az Úrtól adatnak neki.

3/ Az időleges dolgok elválnak az örökkévaló dolgoktól, az örökkévaló dolgok pedig magukhoz kapcsolják az időleges dolgokat.

Az, hogy az időleges dolgok elválnak az örökkévaló dolgoktól, azt jelenti, hogy az ember tesz így, mert ő ideigvaló, a benne levő ideigvaló dolgok miatt; és hogy az örökkévaló dolgok magukhoz kapcsolják az ideigvaló dolgokat, azt jelenti, hogy az Úr tesz így, mert Ő a benne levő örökkévaló dolgok miatt örökkévaló, amint fentebb mondottuk. /218/ Az előző oldalakon megmutattuk, hogy létezik az Úrnak az emberrel való egyesülése és az embernek az Úrral való viszont-egyesülése, valamint hogy az embernek az Úrral való viszont-egyesülése nem az embertől van, hanem az Úrtól. Azt is láttuk, hogy az ember akarata ellenáll az Úr isteni Gondviselésének. Ebből az következik, hogy az ember saját ideigvaló dolgai miatt elkülöníti magától az Úr örökkévaló dolgait, de az is, hogy az Úr, egyesíti örökkévaló dolgait az ember ideigvaló dolgaival, azaz Önmagát az emberrel és az embert Önmagával. Mivel ezekkel a pontokkal kimerítően foglalkoztunk fentebb, a további megerősítés nem szükséges.

4/ Az Úr az embert Önmagával látszatok segítségével egyesíti.

A látszat az, hogy az ember önmagától szereti felebarátját, tesz jót és szólja az igazságot. Ha nem tűnne így az embernek, hogy ezek tőle vannak, akkor nem szeretné a felebarátját, nem tenne jót és nem szólná az igazságot, és ebben az esetben nem egyesülhetne az Úrral. De mivel a szeretet, a jó és az igazság az Úrtól van, nyilvánvaló, hogy az Úr az embert Önmagával a látszatok segítségével egyesíti. De erről a látszatról, az Úrnak az emberrel való egyesüléséről és az embernek az Úrral ezek által történő egyesüléséről eleget mondtunk fentebb.

5/ Az Úr az embert Önmagával az összefüggések által egyesíti.

Ez az Ige által történik, amelynek szó szerinti értelme puszta összefüggésekből áll. Azt, hogy a szó szerinti értelem szerint létezik az Úrnak az emberrel való egyesülése és az ember viszont-egyesülése az Úrral, megmutattuk az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munkában, elejétől a végéig.

220. IV. Az Úr isteni Gondviselése az időleges dolgoknak az örökkévaló dolgokkal, az emberben való egyesüléséből áll.

Mivel az ilyenféle megállapítások első látásra nem meggyőzőek, ha először nem tagoljuk bizonyos összekapcsolódó tételek sorozatára és nem rendezzük egymásutániságba, valamint nem magyarázzuk így, ezért a következő sorozatot kell magunkévá tennünk:

1/ Az isteni Gondviselés akarata, hogy az ember a halál által veti le azt, ami természeti és ideigvaló, valamint veszi fel azt, ami szellemi és örök.

2/ Az Úr az Ő isteni Gondviseléséből fakadóan a természeti dolgokkal szellemi dolgok által egyesíti Önmagát, az ideigvaló dolgokkal pedig örökkévaló dolgok által, azok hasznának függvényében.

3/ Az Úr Önmagát a hasznokkal összekapcsolódások által egyesíti, és így látszatok által, amint ezt az ember meg is erősíti.

4/ Az ideigvaló és örökkévaló dolgoknak ez az egyesülése az isteni Gondviselés.

De ezeket a megállapításokat világosabbá fogjuk tenni magyarázat által.

1/ Az isteni Gondviselés akarata, hogy az ember a halál által veti le azt, ami természeti és ideigvaló, valamint veszi fel azt, ami szellemi és örök.

A természeti és ideigvaló dolgok a legkülső és legvégső dolgok, amelyekbe az ember születésekor belekerül azért, hogy később bevezethető legyen a belső és magasabb dolgokba; mert a külsők és végsők a természeti világban vannak és a belső dolgok talapzatai. Ezért van az, hogy egy angyalt, vagy szellemi lényt sem rögtön annak teremtett az Úr, hanem mindegyikük először embernek született és aztán vezette az Úr a Mennybe. Következésképp a legkülső és legvégső burokkal rendelkeznek, ami rögzített és állandó, és amin belül és ami által a belső dolgok kapcsolatban tarthatók egymással. Az ember először felveszi a természet anyagi /grosser things/ dolgait, amelyek a testét alkotják; de a halál által ezeket leveti, és visszatartja a természet tisztább dolgait, amelyek legközelebb vannak a szellemi dolgokhoz. Akkor ezek képezik burkát. A továbbiakban minden belső, vagy magasabb rendű dolog együtt létezik a legkülsőben és legvégsőben, amint már megmutattuk a megfelelő helyeken, és ezért az Úr minden munkája egyidejűleg magában foglalja az első és az utolsó dolgokat és így teljes. De mivel a természet legkülső és legvégső dolgai lényegi természetük szerint nem tudják magukba foglalni a szellemi és örök dolgokat, amelyekre az emberi lélek formáltatott és mégis az ember arra született, hogy szellemivé váljon és örökké éljen, ezért az ember leveti a külsőket és csak a belső természeti dolgokat tartja meg, amelyek a szellemi és égi dolgokhoz alkalmazottak és összhangban vannak azokkal és burokként szolgálnak nekik; ezt az ideigvalók és természeti végső dolgok elvetése okozza, ami a test halálakor történik.

2/ Az Úr az Ő isteni Gondviseléséből fakadóan a természeti dolgokkal szellemi dolgok által egyesíti Önmagát az ideigvaló dolgokkal pedig örökkévaló dolgok által, azok hasznának függvényében.

A természeti és ideigvaló dolgok nemcsak azok, amelyek a természethez tartoznak, hanem azok is, amelyek az emberhez tartoznak a természeti világban. Az ember mindkettőt leveti halálakor és felveszi az azokhoz kapcsolódó szellemi és örökkévaló dolgokat. Azt, hogy ezeket a hasznoknak megfelelően veszi fel az ember, a megelőző oldalakon teljesen megmagyaráztuk. A természeti dolgok természetüknek megfelelően általában az idővel és térrel vannak kapcsolatban, különösen pedig a földön levő látható tárgyakkal. Az ember halálakor elhagyja ezeket és helyükre szellemi dolgokat kap, amelyek külsőleg, avagy látszatukban hasonlóak azokhoz, de belsőleg, avagy legbelső lényegüket illetően nem; fentebb ezzel is foglalkoztunk. A természeti világban az emberhez tartozó ideigvaló dolgok általában a megbecsültséggel és vagyonnal vannak kapcsolatban, különösen pedig az étellel, ruházattal és lakáskörülményekkel, amelyekre mindenkinek szüksége van. Halálunkkor ezeket is elvetjük és hátrahagyjuk és más dolgokat öltünk fel és kapunk, amelyek kívülről, avagy látszatokban hasonlók, de belsőleg, avagy lényegileg nem. Mindezeknek belső jelleme, vagyis lényege azokból a hasznokból van, amelyek a világban levő ideigvaló dolgokból születtek. A hasznok az irgalmasság jói. Ezekből a megfontolásokból nyilvánvalónak kell lennie, hogy az Úr az Ő isteni Gondviselése által a szellemi és örökkévaló dolgokat a természeti és ideigvaló dolgokkal a hasznok szerint egyesíti.

3/ Az Úr Önmagát a hasznokkal összekapcsolódások által egyesíti és így látszatok által, amint ezt az ember meg is erősíti.

De mivel ezek a megállapítások bizonyára homályosnak tűnnek azoknak, akik még nem nyertek világos elképzelést az összekapcsolódás /correspondences, megfelelések/ és látszat természetéről, ezeket példákkal kell ábrázolnunk és így megmagyaráznunk. Az Igében minden dolog tisztán a szellemi és égi dolgok összefüggései, és mivel összefüggések, látszatok is. Azaz, az Igében minden dolog az isteni Szeretet isteni Jója és az isteni Bölcsesség isteni Igazsága, ami lényegileg csupasz, de az Ige szószerinti értelmébe öltöztetett. Ezért olyan, mint egy ember, akin olyan ruha van, ami megfelel szeretete és bölcsessége állapotának. Ez mutatja, hogy ha a látszatokat valóságnak vesszük, ez olyan, mintha feltételeznénk, hogy a ruha az ember. Ebben az esetben a látszatok tévedésekké válnak. Másképp áll a dolog, ha egy ember megtalál igazságokat és a látszatokban látja őket. Minden haszon, avagy a felebaráti szeretet minden igazsága és jója létrehozható vagy az Igében levő látszatok szerint, vagy az Ige leglényegibb igazságai szerint. Ha az ember a látszatok szerint hozza létre azokat, amely látszatok erősen meggyökereztek elméjében mint valódi igazságok, akkor tévedések áldozata lesz; de ha a valódi igazságoknak megfelelően hoz létre hasznokat, akkor úgy teszi ezt, ahogyan ezt tenni kell. Ezeknek a megfontolásoknak azt kellene mutatniuk, hogy mit jelent, amikor az Úr Önmagát a hasznokkal az összekapcsolódások által és így a látszatok által egyesíti, amint az ember megerősíti /confirmed/.

4/ Az ideigvaló és örökkévaló dolgoknak ez az egyesülése az isteni Gondviselés.

Ennek világosabbá tételére vegyünk két példát, egyet, ami a méltósággal és megbecsültséggel kapcsolatos, és egy másikat a gazdagsággal és jómóddal kapcsolatban. Mindkettő természeti és ideigvaló külső alakjában, de belső alakjában szellemi és örökkévaló. Ami a megbecsültséghez és a méltósághoz hozzá kapcsolódik, természeti és ideigvaló, amikor az ember önmagát személyesen veszi tekintetbe azokban, nem pedig a közjót és a hasznot. Akkor nem tehet mást, mint hogy azt gondolja magában, hogy a közjó létezik őérte, nem pedig ő a közjóért. Olyan, mint egy király, aki azt gondolja, hogy a királyság és annak minden polgára őérte van, nem pedig azt, hogy ő van a királyság és annak lakói kedvéért. De ugyanezek a méltóságok a hozzájuk tartozó megbecsültséggel együtt szellemiek és örökkévalóak, amikor az ember önmagát személyesen úgy tekinti, mint aki csak a közjó és annak hasznossága kedvéért van, nem pedig ezekről gondolja, hogy az ő saját előnyéért vannak. Ha ezt teszi, akkor az igazságban, valamint ennek méltóságának és megbecsültségének lényegében van; de ha az előbbit teszi, akkor becsapták az összekapcsolódások és a látszatok. Ha megerősíti magát ezekben, akkor a tévedések áldozata, és csak úgy van összekapcsolva az Úrral, mint azok, akik a hamisságokban és az azokból származó gonoszságokban vannak; mert a tévedések a hamisságok, amelyekkel a gonoszságok egyesülnek. Ők valóban hoztak létre hasznot és tettek jót, de önmaguktól, és nem az Úrtól; ezért önmagukat tették az Úr helyére. Ugyanez a helyzet a gazdagsággal és a hatalommal, amelyek szintén vagy természetiek és ideigvalóak, vagy szellemiek és örökkévalóak. A gazdagság és hatalom természeti és ideigvaló azoknál, akik csak azokra gondolnak és önmagukra azokkal kapcsolatban, e kettőben találva kedvtelésüket, minden örömüket és gyönyörűségüket. De ugyanezek a dolgok szellemiek és örökkévalóak azoknál, akik a jó hasznot nézik azokban és a hasznokban belső örömöt és gyönyörűséget találnak. Őnáluk még a külső öröm és gyönyörűség is szellemivé válik és az ideigvaló örökkévalóvá. Ezért haláluk után a Mennyben vannak és ott palotákban laknak, amelyeknek bútora aranytól és drágakövektől csillog; azonban ezeket ők csak külsőségeknek tekintik, amelyek azoktól a belső hasznoktól csillognak és áttetszőek, amelyekből az öröm és gyönyörűség árad, ami a Menny lényegi öröme és boldogsága.

Egészen ellentétes azoknak a sorsa, akik a gazdagságot és hatalmat kizárólag saját birtokukként értékelik, így mint külső, nem pedig mint ugyanakkor belső indokokért létezőt, avagy úgy értékelik, aminek azok tűnnek, nem pedig úgy, amik azok valójában. Amikor ezeket a külső dolgokat halálukkor levetik, akkor felveszik az azoknak megfelelő belső dolgokat, amelyek, mivel nem szellemiek, nem lehetnek mások, mint pokoliak; mert belsőleg vagy az egyiknek, vagy a másiknak kell lenniük, nem lehetnek mindkettő. És így ahelyett, hogy gazdagok és jómódúak lennének, szegényekké és nincstelenekké válnak. Haszon alatt nem csak az életszükségleteket, saját és az ember hozzátartozóinak az ételét, öltözékét és lakáskörülményeit értjük, hanem az ember hazájának, a társadalomnak és polgártársainknak javát is. A kereskedelem is egy ilyen jó, amikor annak szeretete a fő mozgatóerő, a pénz szeretete pedig alárendelt, feltéve, hogy a kereskedő bűnként kerüli és megveti a szélhámosságot és csalást. Más a helyzet, amikor a pénz szeretete a fő cél és a kereskedelem szeretete alárendelt, mert ez fösvénység, ami a gonoszság gyökere /lásd a Lk 12:15-öt, és az ezzel kapcsolatos példázatot a 16-21. versekben./.

NEM ENGEDI BE AZ ÚR AZ EMBERT A HIT IGAZSÁGAINAK ÉS AZ IRGALMASSÁG JÓINAK BELSŐ FELFOGÁSÁBA, HA ÉLETE VÉGÉIG NEM TARTHATÓ MEG EZEKBEN AZ ÁLLAPOTOKBAN.

221. Tudjuk a keresztyén világban, hogy az Úr vágyik mindenkinek a megváltására és hogy Ő mindenható; és sokan ebből arra következtetnek, hogy képes mindenkit megmenteni, és hogy azokat menti meg, akik kegyelméért könyörögnek. Különösen azokat, akik ezt a kapott hit mintájának megfelelően teszik, azaz, hogy Isten az Atya, a Fiú kedvéért lesz kegyelmes és különösen, ha uúgyanakkor imádkozunk, hogy megkapjuk ezt a hitet. Látni fogjuk e munka befejező részében, hogy ez a nézet teljesen hibás. Ott meg fogjuk magyarázni, hogy az Úr nem cselekedhet isteni Gondviselésének törvényeivel ellentétben, mert ha így tenne, akkor saját isteni szeretete és Bölcsessége ellenére cselekedne, így önmaga ellenére. Meg fogjuk látni, hogy az ilyen közvetlen kegyelem nem lehetséges, mert az ember megváltását eszközök hozzák létre és senki más, csak az Úr, - aki mindenkinek a megváltását akarja és ugyanakkor mindenható - tudja az embert ezeknek az eszközöknek megfelelően vezetni. Ezeket az eszközöket, amelyek által az Úr az embert vezeti, az isteni Gondviselés törvényeinek hívjuk. Ezek között van az, hogy az ember nem nyer bebocsátást a bölcsesség igazságainak és a szeretet jóinak belső felfogásába, csak abban az esetben, ha az ember ezekben az állapotokban tartható életének végéig. De hogy ezt világossá tegyük, a következő sorrendben fogjuk megmagyarázni: I. Lehetséges, hogy az ember bevezetést kap a szellemi dolgokkal kapcsolatos bölcsességbe és még az irántuk való szeretetbe is, és mégsem alakul újjá.

II. Ha egy ember ezután visszautasítja azokat, és átcsúszik az ellentétes állapotokba, akkor megszentségteleníti a szent dolgokat.

III. A megszentségtelenítésnek sok más fajtája is van, de ez a legrosszabb.

IV. Ezért az Úr nem bocsátja be az embert a bölcsesség igazságainak és ugyanakkor a szeretet jóinak belső felfogásába, hacsak nem tartható ezekben az állapotokban élete végéig.

222. I. Lehetséges, hogy az ember bevezetést kap a szellemi dolgokkal kapcsolatos bölcsességbe és még az irántuk való szeretetbe is, és mégsem alakul újjá.

Ennek oka az, hogy az ember rendelkezik értelmességgel és szabadsággal. Értelmessége által felemelhető majdnem az angyali bölcsességig és szabadsága által az angyalitól nem távol álló szeretetig. Mindazonáltal az ember bölcsessége ugyanolyan jellemű, mint szeretete; ha szeretete égi és szellemi, akkor a bölcsessége is égivé és szellemivé válik, de ha szeretete ördögi és pokoli, akkor bölcsessége is ördögi és pokoli. Bölcsessége valódinak látszik külső formájában, és így más embereknek feltűnhet égiként és szellemiként, de belső formájában, ami annak legbelső lényege, ördögi és pokoli, ahogyan az illetőben létezik, nem pedig ami magát a bölcsességet illeti. Az emberek előtt nem tűnik annak, mert ők természetiek és természeti módon látnak és hallanak, a külső forma pedig természeti. De az angyalok látják, hogy így van, mert ők szellemiek és szellemi módon látnak és hallanak; a belső forma pedig szellemi. Ez mutatja, hogy az ember bölccsé válhat és még a szellemi dolgok iránti szeretetet is elsajátíthatja és lehet, hogy mégsem alakul újjá. De ebben az esetben azoknak csak természeti, nem pedig szellemi szeretetét sajátítja el. Ennek oka az, hogy az ember önmagától elsajátíthat természeti szeretetet, de egyedül az Úr ruházhatja fel szellemi saeretettel. Azok pedig, akik ezzel a szeretettel felruházottak, újjáalakulnak, de azok, akik csak a természeti szeretetet sajátítják el, nem alakulnak újjá. Mert az utóbbiak legnagyobbrészt képmutatók és közülük sok a kétszínű /jezsuita/, akik semmi isteniben nem hisznek belülről, bár mint a jósok, bűvészkednek az isteni dolgokkal.

223. Sok tapasztalat által megtanultam a szellemi világban, hogy az ember képes megérteni a bölcsesség titkait, mint maguk az angyalok. Mert láttam heves ördögöket, akik amikor hallották a bölcsesség titkait, nem csak megértették azokat, hanem beszélgettek is azokról saját értelmi felfogásaik alapján, - de amint visszatértek pokoli szeretetükben, többé nem értik azokat, hanem ellenkezőleg, helyettük olyan dolgokat, amelyek merő őrültségek, bölcsességnek hívnak. Mondták nekem, hogy mialatt ők a bölcsesség állapotában voltak, nevettek saját őrültségükön; és aztán, amikor az őrültség állapotában voltak, a bölcsességen nevettek. Az az ember, aki ilyen természetű volt a világban, halála után, amikor szellemé válik, általában a bölcsesség és bolondság váltakozó állapotába kerül, hogy lássa az egyiket, összehasonlítva a másikkal. De bár amikor a bölcsesség állapotában vannak, látják, hogy őrűltek, mégis amikor választási lehetőséget kapnak, mivel ez mindenki számára létezik, önmagukat az őrültség állapotára veszik rá és szeretik azt, és akkor gyűlölik a bölcsesség állapotát. Ennek oka, hogy belső elméjük ördögi volt, külső elméjük pedig, úgymond, isteni. Ezt jelenti azoknak az ördögöknek említése, akik világosság angyalaivá teszik magukat, és annak az embernek példája, akin a mennyegzőn nem volt mennyegzői ruha, és kivetették ezért a külső sötétségre /Mt 22:11-13/.

224. Ki nem tudja megérteni, hogy a külső a belsőből fakadva létezik és hogy ezért a külső lényege a belsőből szármatik? És ki nem tudja tapasztalatból, hogy a külső feltűnhet belső lényegétől különböző módon? Mert nyilvánvalóan ez a helyzet a képmutatókkal, hízelgőkkel és kétszínűekkel. Az ember pedig külsőleg megszemélyesíthet a sajátjától eltérő jellemeket, amint ez nyilvánvaló a színészek és utánzók esetéből; mert ők tudják, hogyan játsszák meg a királyok, császárok, sőt angyalok életét, hangját, beszédmódját, arckifejezését és mozdulatait, mégis csak színészek. Ezt azért említettük, mert az ember hasonlóképpen színlelhet polgári, erkölcsi és szellemi dolgokban és jól tudjuk, hogy sokan így tesznek. Ezért, amikor a belső lényegileg pokoli, míg a külső szelleminek látszik, és mégis a külső lényege a belsőből származik, amint fentebb mondottuk, felmerül a kérdés, hogy a külsőben hol rejtőzik ez a lényeg. Nem tűnik fel mozdulatokban, hangban, beszédmódban, vagy arckifejezésben, de mindegyikben rejtve fekszik belülről. Ezt igazként bizonyították ilyen emberek tapasztalatai a szellemi világban; mert amikor egy ember átmegy a természetiből a szellemi világba, ami halálakor történik, testével együtt hátrahagyja elméjének külső tulajdonságait is, és megtartja a belsőket, amiket felhalmozott szellemében, és aztán, ha belső elméje pokoli volt, ő ördögként tűnik fel, amilyen ő volt is szellemében, amíg a világban élt. Ki nem ismeri el, hogy mindenki elhagyja a külső dolgokat testével együtt és a belső dolgokba lép be, amikor szellemmé válik? Ehhez hozzá akarom tenni, hogy a szellemi világban mindenkinek az indíttatásait és a gondolatait, amelyeknek teret enged, felfogják mások. Ennek tulajdonítható, hogy abban a világban senki sem beszélhet másképp, mint ahogy gondolkodik, és hogy ott mindenkinek az arckifejezése megváltozik és saját indíttatásának hasonlatosságára válik úgy, hogy arca jellemének tükre lesz. A képmutatóknak néha megengedik, hogy másképp beszéljenek, mint ahogy gondolkodnak; de hangszínükről meglátszik, hogy egyáltalán nincs összhangban belső gondolataikkal; és az összhangnak ez a hiánya leleplezésüket okozza. Ez mutatja, hogy a belső elme benne rejtőzik a külső hangnemében, beszédmódjában, arcában és mozdulataiban, és hogy bár ezt a természeti világban nem fogják fel az emberek, a szellemi világban nyilvánvaló az angyalok előtt.

225. Ezekből a tényekből világos, hogy az ember, amíg a természeti világban él, bevezethető a szellemi dolgokkal kapcsolatos bölcsességbe és az azok iránti szeretetbe is, és hogy ez megtörténhet és meg is történik azoknál is épp úgy, akik pusztán természetiek, mint azoknál, akik szellemiek. De megvan az a különbség, hogy az utóbbiak ezáltal újjáalakulnak, de az előbbiek nem. Egy pusztán természeti ember is nézhet ki úgy, mintha szeretné a bölcsességet. De csak úgy szereti azt, mint egy házasságtörő egy nemes asszonyt, úgy bánik vele, mintha utcanő lenne, udvariasan beszél hozzá és gyönyörű öltözékeket ad neki; de otthon azt mondja magának: Ő sem jobb, mint egy közönséges ringyó, akinek megígérem, hogy szeretni fogom, hogy kielégítse vágyamat, de ha megtagadja annak kielégítését, akkor eldobom". Az ilyen valakinek a belső embere, amint fentebb leírtuk parázna, és külsője ez az asszony.

226. II. Ha egy ember ezután visszautasítja azokat, és átcsúszik az ellentétes állapotokba, akkor megszentségteleníti a szent dolgokat.

Sokféle mód van a szent dolgok megszentségtelenítésére, amelyekkel egy következő pontban fogunk foglalkozni, de ez mind közül a legfájdalmasabb; mert az ilyen fajta szentségtörők haláluk után már nem emberek. Élnek ugyan, de az őrült tévedés folyamatos állapotában. Önmaguk előtt úgy tűnnek, hogy magasan repülnek, és hiábavaló képzelődésekkel teszik magukat bolonddá és képzeletbeli látszatokkal szórakoznak, amelyeket összetévesztenek a valósággal; és mivel már nem emberek, nem "ő"-nek hívják őket, hanem "az"-nak. Valóban, amikor a Menny fényében látjuk őket, úgy néznek ki, mint a csontvázak, néhányan csontszínűek, néhányan tüzesek, és mások, mintha kiégettek lennének. A világban nem tudjuk hogy ez a szentségtörők sorsa haláluk után, mert az ok nem ismert. Az ok az, hogy amikor az ember először elismeri az isteni dolgokat és hisz azokban és aztán elfordul azoktól és megtagadja őket, akkor összekeveri a szent és világias dolgokat és aztán azok nem választhatók szét, csak teljes megsemmisítés által. De hogy ezt még világosabbá tegyük, a kérdést a megfelelő sorrendben kell kifejteni, a következőképpen:

1/ Bármi, amit az ember szabad akaratának gyakorlásában gondol, mond és tesz, akár jót, akár gonoszt, az beolvad természetébe és állandóvá válik benne.

2/ Az Úr az Ő isteni Gondviselése által folyamatosan előre látja és szabályozza az ember állapotait úgy, hogy a gonosz és a jó különálló maradjon és így elválasztott.

3/ Ez lehetetlen, ha egy ember először elismeri a hit igazságait, és azok szerint él, és aztán pedig visszautasítja és megtagadja őket.

4 / Eképpen úgy összekeveri a jót és a gonoszt, hogy már nem választhatók el.

5/ Mivel a jónak és gonosznak minden emberi lényben elkülönítettnek kellene lenni és egy szentségtörőben nem különíthetők el, az illető összerombolódik, azaz minden igazán emberi kivész belőle.

227. Ennek a szörnyűségnek ezek az okai; de mivel ezek benne foglaltatnak a tudatlanság sötétségében, meg kell őket magyarázni.

1/ Bármi, amit az ember szabad akaratának gyakorlásában gondol, mond és tesz, akár jót, akár gonoszt, az beolvad természetébe és állandóvá válik benne. Ezt fentebb bebizonyítottuk /78-81./ Az embernek van külső, vagy természeti emlékezete és belső, vagyis szellemi emlékezete. Szellemi emlékezetébe mind azok a dolgok vésődnek be általánosan és egyedenként, amit az ember szándékosan kiválasztott gondolkodása, beszéde és tettei tárgyául a világban, éspedig olyan teljességgel, hogy egy dolog sem hiányzik. Ez az emlékezet életkönyve, ami a halál után megnyílik és ami szerint őt megítélik. Sok más tény, amit tényleges tapasztalatból sajátítottam el ezt az emlékezetet illetően, megállapítást nyert a Menny és Pokol című könyvben. /461-465./

2/ Az Úr az Ő isteni Gondviselése által folyamatosan előre látja és szabályozza az ember állapotait úgy, hogy a gonosz és a jó különálló maradjon és így elválasztott. Minden ember mind a gonoszban, mind a jóban van; mert a gonoszságban van önmagától, és a jóban az Úrtól, és nem tudna élni, ha nem lenne mindkettőben. Mert ha egyedül lenne önmagában és így egyedül a gonoszságban, akkor nem lenne élete. Akkor sem lenne élete, ha egyedül az Úrban lenne és így egyedül a jóban; mert ebben az utóbbi esetben olyan lenne, mint az a valaki, aki fuldoklik, egyfolytában levegő után kapkodva, mintha agonizálna. Az előbbi esetben pedig elpusztulna, mert a gonoszság, ha semmi jó nincs benne, lényegileg halott. Ezért mindenki a jóban is és a gonoszságban is van, azzal a különbséggel, hogy néhányan belsőleg az Úrban vannak, és külsőleg - úgymond - az énjükben, míg mások belsőleg vannak az énjükben, de külsőleg úgymond - az Úrban. Az utóbbiak a gonoszságban vannak és az előbbiek a jóban, de mindegyik osztály a jóban is és a gonoszságban is. Egy rossz ember mindkettőben van, mert a polgári és erkölcsi élet jójában van és külsőleg a szellemi élet néhány jójában is. Emellett az Úr megtartja őt az értelmességben és szabadságban azért, hogy képes legyen a jóban élni. Ez az a jó, ami által az Úr mindenkit, még egy rossz embert is vezet. Ezekből a megfontolásokból látható, hogy az Úr elkülöníti a gonoszt és a jót úgy, hogy az egyik belső legyen, a másik pedig külső, és így Ő gondoskodik arról, hogy ezek ne vegyüljenek.

3/ Ez lehetetlen, ha egy ember először elismeri a hit igazságait és azok szerint él, aztán pedig visszautasítja és megtagadja őket. Ez nyilvánvaló abból, amit megállapítottunk fentebb az első részben; nevezetesen, hogy minden, amit az ember szándékosan gondol, mond és tesz, beolvad a természetébe és állandóvá válik benne; és a második részből, hogy az Úr az isteni Gondviselése által folyamatosan előre látja és szabályozza az emberi elme állapotait úgy, hogy a jó és a gonosz független maradjon egymástól és így elkülönített legyen. Sőt, az Úr haláluk után is elkülöníti őket: a jót elveszi azoktól, akik belsőleg gonoszok voltak és külsőleg jók, és így gonoszságukra bízza őket. Az ellenkezője történik azoknál, akik belsőleg jók és külsőleg, mint más emberek a jómód elnyeréséért dolgoztak, méltóságot kerestek, különböző világi időtöltésekben lelték örömüket és saját kívánságaik kielégítésének néhány módjára adták fejüket. Őbennük azonban a jó és a gonosz nem vegyül, hanem elkülönül, mint a belső a külsőtől. Így külsőleg sokféle módon olyanok voltak, mint a gonoszok, de belsőleg nem. Ellenkező a helyzet a gonoszokkal, akik külsőleg úgy tűntek, mint a jók, ami kegyességüket, istentiszteletüket, szavaikat és tetteiket illeti, és belsőleg mégis gonoszok voltak; bennük is elkülönül a gonosz a jótól. De azokban, akik először elismerték a hit igazságait és azok szerint éltek és aztán egy ellentétes állapotba estek és visszautasitották azokat és különösen ha megtagadták azokat, a jó és gonosz már nem különül el, hanem vegyül; mert az ilyen ember mind a jót, mind a gonoszt önmagának tulajdonította és így egyesítette és vegyítette őket.

4 / Ily módon annyira összekeveri a jót és gonoszt, hogy már nem választhatók el. Ez kövekezik abból, amit épp most állapítottunk meg. És ha a gonosz nem választható el a jótól és a jó a gonosztól, akkor lehetetlen a Mennyben lenni, és ugyanakkor a pokolban is. Mindenkinek vagy az egyikben, vagy a másikban kell lenni; nem lehet senki mindkettőben, mert akkor néha a Mennyben lenne, néha pedig a pokolban; és mialatt a Mennyben lenne, a pokollal rokonszenvezve cselekedne, és mialatt a pokolban lenne, a Mennyel rokonszenvezve cselekedne. Így minden körütötte levőnek szétrombolná az életét, az angyalok közötti mennyei életet és az ördögök közötti pokoli életet; és ilymódon mindenkinek az élete elpusztulna, mert mindenkinek a saját életét kell birtokolnia. Senki nem él másnak az életében, még kevésbé egy saját életével ellentétes életben. Ezért van az, hogy halála után, amikor szellemmé, vagyis szellemi emberré válik, mindenkiben elkülöníti az Úr a jót a gonosztól és a gonoszt a jótól. A jót a gonosztól azokban, akik belsőleg gonoszok és a gonoszt a jótól azokban, akik belsőleg jók. Éz az Ő szavai szerint van: "Mert akinek van, annak adatik, és bővölködik, de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van. " /Mt 13:12 25:39; Mk 4:25; Lk 8:18; 19:26/.

5/ Mivel a jónak és gonosznak minden emberi lényben elkülönítettnek kellene lenni és egy szentségtörőben nem különíthetők el, az illető összerombolódik, azaz minden igazán emberi benne megsemmisül. Amint fentebb mondtuk, mindenkiben a valóban emberi összetevő rész az értelmességből származik és abban a képességben áll, hogy meglássa és megtudja, ha akarja, mi igaz és mi jó és abban is, hogy képes szabadon akarni, gondolkodni, beszélni és annak megfelelően cselekedni. De ez a szabadság és értelmesség összerombolódott azokban, akik összevegyítették önmagukban a jót és a gonoszt; mert ők nem tudják a jóból látni a gonoszt, sem a gonoszból ismerni a jót, mert a jó és gonosz elválaszthatatlanul egyesülnek bennük, ezért már nem rendelkeznek értelmességgel, sem ténylegesen, sem lehetőségében, és semmi szabadságuk sincs, ezért olyanok, mint a megzavarodott képzelet által felidézett rémképek, amint fentebb mondottuk; és már nem emberekként tűnnek fel, hanem mint bőrrel borított csontok; és ezért amikor megemlítik, nem ő-nek, hanem az-nak hívják őket. Ilyen azok sorsa, akik ilymódon összevegyítik a szent és a világi dolgokat. De a megszentségtelenítésnek sok fajtája van, amelyek különböznek ezektől és a következő pontokban fogjuk tárgyalni őket.

228. Senki nem szentségtelenít meg szent dolgokat, ha nincs ismerete róluk; mert enélkül nem tudná elismerni őket és azután megtagadni. És ezért azok, akik a keresztyén világon kívül vannak és semmit nem tudnak az Úrról, a megváltásról és az Őáltala való üdvösségről, nem szentségtelenítik meg a szent dolgokat azáltal, hogy nem fogadják el, vagy éppenséggel kétségbe vonják őket. Maguk a zsidók sem szentségtelenítik meg azt, ami szent, mert kisded koruk óta nem hajlandók elfogadni vagy elismerni azt. Más lenne a helyzet, ha elfogadnák és elismernék azt és azután megtagadnák, de ez a helyzet ritkán fordul elő; azonban közülük sokan elismerik külsőleg és megtagadják belsőleg a szent dolgokat, mint a képmutatók. Hanem azok szentségtelenítik meg azokat a világias dolgokkal való összevegyítés által, akik először elfogadják és elismerik a szent dolgokat, és aztán visszautasítják és megtagadják azokat. Semmi kár nem származik abból, ha valaki elfogadja és elismeri a szent dolgokat csecsemő vagy gyermekkorában, mivel ezt minden keresztyén megteszi. Mert akkor az ember a hit és irgalmasság dolgait nem értelmességének és szabadságának gyakorlása által fogadja és ismeri el, azaz nem az akarat által felélénkített értelem segítségével, hanem csak emlékezetében, és tanítójában való bizalma miatt; és ha e dolgok szerint él, akkor ez vak engedelmességből történik. De amikor egy ember elsajátítja értelmének és szabadságának használatát, amit fokozatosan tesz, amint belenő az ifjúságba és a férfikorba, ha akkor ismeri el az igazságokat és él azok szerint, és aztán tagadja meg őket, akkor összevegyíti a szent dolgokat és a világiakat, és ahogy fentebb mondtuk, ember helyett szörnyeteg lesz. De ha egy ember a gonoszságban van attól az időtől fogva, amikor rendelkezni kezd saját értelmével és szabadságával, azaz saját gazdájává válik és ha úgy marad a korai férfiúságáig és ezután elismeri a hit igazságait és azok szerint él, feltéve hogy ezekben marad élete végéig, akkor nem vegyíti a jót és gonoszt, mert az Úr akkor elszigeteli előző életének gonoszságait későbbi életének jóságaitól. Ez mindenkivel így történik, aki megtér. De ezekről a dolgokról a következőkben többet mondunk.

229. III.A megszentségtelenítésnek sok más fajtája is van, de ez a legrosszabb.

Tágabb értelmében véve a megszentségtelenítés minden istentelenséget jelent. Így megszentségtele-nítők alatt mindazokat az istenteleneket értjük, akik szívükben tagadják Istent, az Ige szentségét és következésképpen az egyház szellemi dolgait, amelyek maguk azok az igen szent dolgok, amelyeket illetően ők istentelenül beszélnek. De most csak azokról beszélünk, akik vallják, hogy hisznek Istenben, állitják, hogy az Ige szent és elismerik az egyház szellemi dolgait, de közülük roppant sokan csak az ajkukkal. Ezek megszentségtelenítést követnek el, mert az Igéből szentség van bennük és velük, és ők ezt - ami bennük van, mert értelmük és akaratuk egy alkotórésze - szentségtelenítik meg. Míg a gonosz emberekben, akik tagadják az Isteninek és az isteni dolgoknak a létezését, semmi szent nincs, amit megszentségteleníthetnek. Ők valóban szentségtörően beszélnek, mégsem követnek el szentségtelenítést.

230. A szent dolog megszentségtelenítését értjük a Tizparancsolat második parancsában, e szavak alatt: ".. a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd" és az Úr imádságában ezek a szavak: "..szenteltessék meg a Te neved", azt jelentik, hogy ne kövessünk el megszentségtelenítést. Alig tudja valaki a keresztyén világban, hogy mit értünk Isten nevén, mert nem tudjuk, hogy a szellemi világban a neveket nem úgy adják, mint a természeti világban, hanem mindenki szeretetének és bölcsességének megfelelő nevet kap. Mert amint valaki belép ott egy társaságba, vagy közösségbe, azonnal elnevezik jelleme szerint. Az elnevezés szellemi nyelven történik, ami mindennek tud nevet adni, mert a szellemi világban az ábécé minden betűje egy dolgot jelöl és az egy szóba összekapcsolt több betű, mint ahogy ez bárki nevében is így van, magában foglalja annak a dolognak egész állapotát. Ez a szellemi világ egyik csodája. E tényekből világos, hogy az Igében Isten neve magát Istent jelöli; és mivel minden isteni dolog, ami az egyház szellemi dolgait alkotja, az Igéből származik, így ezek is Isten nevei. Most látható, mit jelentenek a Tízparancsolat második parancsainak szavai: ".. a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd"; és az Úr imádságában e szavak:".. szenteltessék meg a te neved". Isten és az Úr nevének hasonló megjelölése van sok helyen az Igében, mindkét Testamentumban, mint a Mt 7:22; 10:22; 18:5,20; 19:29;21:9.; 24:9; Jn 1:12,2:23;3:18;12:1.3,28; 14:13,14; 16:23,24,26; 17:6; 20:31, sok más hely mellett és nagyon sok helyen az Ószövetségben. Bárki, aki megérti a "név"-nek ezt a megjelölését, tudhatja, mit jelentenek az Úr e szavai: "Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi; És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem veszítheti jutalmát." /Mt 10:41,42/. Bárki, aki itt a"próféta neve..", "igaznak neve..", és "tanítvány neve.." alatt csak egy prófétára, igazra és tanítványra gondol, az csak a szószerinti értelmet fogja fel. Nem tudja azt, mi a próféta jutalma, vagy az igaz jutalma, vagy az egy korty hideg víz adásának jutalma egy tanítvány számára. A "próféta neve és jutalma" azoknak boldog állapotát jelenti, akik az isteni igazság szerinti engedelmességben élnek. Az "igaz neve és jutalma" azok boldog állapotát jelenti, akik az isteni jó iránti engedelmességben élnek; és a "tanítvány" azok állapotát jelenti, akik az egyház néhány szellemi előírása szerint élnek. Az "egy pohár hideg víz" egy kevés igazságot jelent. Az ember szeretete és bölcsessége, vagy jója és igazsága állapotának a jellegét jelzi a neve, amint az nyilvánvaló az Úrnak ezekből a szavaiból: "Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja és kivezeti őket" /Jn 10:2-3/. A juhokat nevükön szólítani a tanítást jelenti és mindenkinek, aki az irgalmasság jójában van, saját szeretetének és bölcsességének állapota szerinti vezetését, az ajtó az Urat jelenti, amint ez nyilvánvaló a kilencedik versből: "Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik." Ez világosan mutatja, hogy Magához az Úrhoz kell közeledni azért, hogy bárki megmeneküljön. Mutatja ez azt is, hogy aki Őt közelíti meg, az a juhok pásztora; és hogy aki nem közelít Hozzá, az tolvaj és rabló, amint ugyanennek a fejezetnek első versében már elhangzott.

231. Mivel a szent dolgok megszentségtelenítése az azok által elkövetett megszentségtelenítést jelenti, akiknek az Igéből ismeretük van a hit igazságairól és az irgalmasság jóiról, és bizonyos mértékben el is ismerik azokat, de nem jelenti az azok által elkövetett megszentségtelenítést, akik tudatlanok ezekkel kapcsolatban, sem azt, amit azok követnek el, akik mivel teljesen vallás nélküliek, mindenestől visszautasítják azokat, a következő megállapításokat az előbbiekkel és nem az utóbbiakkal kapcsolatosan tesszük. A részükről történt megszentségtelenítésnek több fajtája van, néhány enyhébb és mások súlyosabbak; de benne foglaltatnak a következő hét osztályban:

A megszentségtelenítés első fajtáját azok követik el, akik az Igét, vagy az egyház isteni dolgait gúnyolódás tárgyává, vagy anyagává teszik.

Némelyeknek megvan az a rossz szokása, hogy neveket vagy kifejezéseket vesznek az Igéből és beleágyazzák azokat illetlen és néha erkölcstelen megjegyzésekbe. Ez óhatatlanul magába foglalja az Ige valamiféle lenézését; mégis az Igében levő minden dolog akár általános, akár egyedi, isteni és szent, mert az abban levő minden kifejezés magában rejt valami istenit, ami által összekapcsolódik a Mennyel. De a megszentségtelenítésnek ez a fajtája enyhébb vagy súlyosabb aszerint, hogy a gúnyolódó mennyire ismeri el az Ige szentségét és megjegyzései mennyire tisztességtelenek.

A megszentségtelenítésnek a második fajtáját azok követik el akik megértik és elismerik az isteni igazságokat és mégis azokat semmibevéve élnek.

Azok, akik csak megértik az isteni igazságokat, enyhébben szentségtelenítik meg azokat. De azok, akik el is ismerik, súlyosabban szentségtelenítik meg őket; mert az értelem csak tanít, mint egy prédikátor és nem szükségszerűen egyesül az akarattal. De az elismerés egyesül az akarattal, mert semmit nem ismerhetünk el, csak az akarat hozzájárulásával. Ez az egyesülés sokféle, és amikor az élet ellentétes az igazságokkal, amelyeket elismerünk, akkor a megszentségtelenítés változik az egyesülés szorossága szerint. Így ha bárki elismeri, hogy a bosszú és gyűlölet, házasságtörés és paráználkodás, csalás és szélhámosság, káromkodás és hazugság Isten ellen való bűnök, és mégis elköveti azokat, akkor a megszentségtelenítésnek ezt a súlyosabb fajtáját követi el. Mert az Úr azt mondja:" És amely szolga tudta az ő urának akaratát, és .. annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg /Lk 12:47 /; egy másik helyen pedig; "..Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad." /Jn 941/. De más elismerni a látszólagos igazságokat és más elismerni a valódi igazságokat. A szellemi világban azok, akik elismerik a valódi igazságokat és mégsem élnek azok szerint, pusztán élettelen teremtményeknek látszanak, akiknek hangszíne és beszéde mentes az élet fényétől és melegétől.

A megszentségtelenítés harmadik fajtáját azok követik el, akik az Ige szó szerinti jelentését gonosz szeretetek és hamis alapelvek megerősítésére használják. Ez azért van, mert a hamisság megerősítése az igazság tagadása és a gonosz megerősítése a jó visszautasítása, az Ige pedig belsőleg semmi egyéb, mint isteni Igazság és isteni Jó. Végső avagy szószerinti értelmében az isteni igazság és jó nem a valódi igazság formájában tűnik fel, kivéve, ahol az Úrról tanít és a megváltás útjairól. Hanem úgy jelenik meg, mint ruhába burkolt igazság, amit az igazság látszatának nevezünk; és ezért a szó szerinti értelem elferdíthető úgy, hogy az eretnekség sok fajtáját támogassa. De aki megerősíti a gonosz szereteteket, az az isteni jókat megsérti, és aki megerősíti a hamis elveket, az megsérti az isteni igazságokat. Az áthágás utóbbi fajtáját az igazság meghamisításának hívjuk; az előbbit a jó meghamisításának; az Igében mindkettőt jelenti a "vér" /bloods/. Mert a szellemi szentség, ami az igazságnak az Úrtól kiáradó szelleme is, benne van az Ige szószerinti értelmének minden részletében. Ez ellen a szent dolog ellen merészelünk erőszakot tenni, amikor az Igét meghamisítjuk; ez pedig nyilvánvalóan megszentségtelenítés.

A megszentségtelenítés negyedik fajtáját azok követik el, akik kegyes és szent dolgokról beszélnek és magukévá is teszik azoknak a hangját és modorát: akik szeretik azokat, és mégis szívükben se nem hiszik, se nem szeretik őket. Ezek legtöbbje képmutató és farizeus, akit halála után megfosztanak minden igazságtól és jótól és a külső sötétségre vetnek. Azok, akik az efajta megszentségtelenítéssel megerősítették magukat az Isteni és az Ige ellen, valamint a szellemi igazságok ellen is, amiket az tartalmaz, csendben ülnek abban a sötétségben, megfosztva a beszédtől. Akarnak kegyes és szent dolgokról fecsegni, amint a világban tették, de képtelenek ezt tenni; mert a szellemi világban mindenkit kényszerítenek, hogy úgy beszéljen, ahogy gondolkodik, bár a kétszínű kíván másképpen beszélni; ez akadályt jelent beszédében, ami miatt csak motyogni tudnak. De a képmutatás többé-kevésbé súlyos gonoszság az ember belső, Isten iránti hitetlensége és azok között az érvek között levő egyenlőtlenség szerint, amiket az Istenben való hit javára előterjeszt.

A megszentségtelenítés ötödik fajtáját azok követik el, akik isteni dolgokat önmaguknak tulajdoniítanak. Őket az Ézsaiás 14. fejezete Luciferként jelöli, és Lucifernek ugyanaz a jelentése mint Bábelnek, amint ez nyilvánvaló ugyanennek a fejezetnek negyedik és huszonötödik verséből, ahol szintén az ő sorsuk leírását találjuk. Ugyanezt írja le a Jelenések 17. fejezetében a vörös fenevadon ülő szajha. Bábelt és Káldeát gyakran említi az Ige; Bábel jelenti a jó megszentségtelenítését és Káldea az igazság megszentségtelenítését és mindkettő azokra vonatkozik, akik az isteni dolgokat önmaguknak tulajdonítják.

A megszentségtelenítés hatodik fajtáját azok követik el, akik elismerik az Igét és mégis tagadják az Úr Istenségét. Ezeket a világ szociniánusoknak vagy ariánusoknak hívja. Mindkettő sorsa az, hogy az Atyához kiáltsanak, nem pedig az Úrhoz, és hogy folyamatosan imádkozzanak az Atyához, sőt néhányuknak a Fiú kedvéért is kell imádkoznia az Atyához, hogy bejuthassanak a Mennybe; de ők hiába kiáltanak, amíg el nem vesztik minden reményüket a megváltásban; és akkor beküldik őket a pokolba azok közé, akik tagadják Istent. Ezekre gondolunk azok említésekor, akik káromolják a Szent Szellemet és akik számára nincs bocsánat sem ezen a világon, sem a jövendő világban /Mt 12:32/. Ennek oka, hogy Isten, mint Személy és Lényeg egy, akiben Háromság van és hogy az Úr ez az Isten. És mivel az Úr a Menny is és következésképp azok, akik a Mennyben vannak, az Úrban vannak, azok, akik tagadják az Úr Istenségét, nem kaphatnak bebocsátást a Mennybe és nem lehetnek az Úrban. Fentebb kimutattuk, hogy az Úr a Menny és hogy következésképp azok, akik a Mennyben vannak, azok. az Úrban vannak.

A megszentségtelenités hetedik fajtáját azok követik el, akik először elismerik az isteni igazságokat és azok szerint élnek és azután visszautasítják és megtagadják azokat.

Ez a megszentségtelenités legrosszabb fajtája, mert ezek az emberek összevegyítik a szent dolgokat a világiasakkal olyan fokig, hogy azok nem választhatók szét. Az ilyen emberek mégsem lehetnek sem a Mennyben, sem a pokolban, hacsak ezek nem különülnek el bennük, és mivel ezekben az emberekben ez nem történhet meg, ők teljesen megfosztottak lesznek minden emberi tulajdonságtól, mind az értelmiektől, mind az akaratlagosaktól, és amint az előbb mondtuk, megszűnnek emberek lenni. Majdnem ugyanez történik azokkal, akik szívükben elismerik az Ige isteni dolgait és az egyházét és azokat teljesen bemerítik önmagukba, ami az egyetemes uralkodás birtoklásának a szeretete, amint ismételten elmondtuk fentebb; mert haláluk után, amikor szellemekké válnak, egyáltalán nem hajlandók arra, hogy az Úr vezesse őket, hanem arra vágynak, hogy önmagukat vezessék; és amikor az őket irányító szeretet megszabadul minden korlátozástól, akkor nem csak arra vágynak, hogy a Menny felett uralkodjanak, hanem hogy az Úr felett is. És mivel ez lehetetlen, megtagadják az Urat és ördögökké válnak. Meg kell jegyeznünk, hogy az életet irányító szeretet, ami a kormányzó szeretet is, mindenkiben megmarad halála után, és nem lehet elvenni. Az ilyen fajta szentségtörőket jelenti a langymeleg, akikről ezt mondja a Jelenések könyve:"Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból" /3:15-16/. A megszentségtelenítés e fajtáját írja le az Úr a Máté evangéliumában a következőképpen: "Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál: akkor ezt mondja: visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És odamenvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél.." /12:43-45/. Az ember megtérését írja le itt a tisztátalan léleknek az emberből való kimenésével az Ige; az ember visszatérését pedig előző gonoszságaihoz, miután a jót és igazságot kivetette magából, a tisztátalan szellemnek a számára berendezett házba való visszatérése írja le, hét nála rosszabbal együtt; és azt, hogy az ilyen ember megszentségteleníti a szent dolgokat, az írja le, hogy utóbbi állapota rosszabb, mint az első. Ugyanezt jelenti ez a szakasz Jánosnál: "Jézus... monda néki /aki meggyógyult a Bethesda tónál/.. többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!" /5:14 /. Az Úr gondoskodik arról, hogy az ember ne ismerje el belsőleg az igazságokat és aztán elessen azoktól és világiassá váljon, amint ezt ezek a szavak jelzik: "Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket" /Jn 12:40/. E szavak: "meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam", azt jelzik, hogy el ne ismerjék az igazságokat és aztán el ne essenek azoktól s így szentségtörőkké ne váljanak. Ugyanezért beszélt az Úr példázatokban, amint Ő Maga mondja: /Mt 3:13/ A zsidóknak nem volt szabad zsírt és vért enni /III Móz 3:17; 7:23,25/, mert ez jelezte, hogy ne szentségtelenlítsék meg azt, ami szent, mert a zsír jelezte az isteni jót és a vér az isteni igazságot. Annak, aki megtért egyszer, a jóban és igazságban kell maradnia élete végéig, amint az Úr tanítja Máténál: Jézus mondja: "aki mindvégig megáll, az megtartatik" /10:22; Mk 13: 13/.

232. IV. Ezért az Úr nem bocsátja be az embert a bölcsesség igazságainak és ugyanakkor a szeretet jóinak belső felfogásába, csak ha megtartható ezekben az állapotokban élete végéig.

Ahhoz, hogy ezt megvilágosítsuk, határozottan kivehető lépésekkel kell haladnunk két okból kifolyólag. Először, mert ez a dolog az emberi megváltással foglalkozik. Másodszor, mivel e törvény ismeretétől függ a megengedés törvényeinek ismerete, ami a következő fejezet témája lesz. Amint fentebb mondtuk, az emberi megváltással kapcsolatos e dolog, mert az, aki először elismeri az Ige isteni dolgait és következésképp az egyházét, aztán pedig elesik azoktól, a szent dolgokat a legfájdalmasabban szentségteleníti meg. Azért, hogy az isteni Gondviselésnek e titkát a maga saját fényében bemutassuk, a következő sorozatban kell elmagyaráznunk:

1/ A gonosz és a jó nem létezhet együtt az ember belső elméjében, következésképp a gonoszság hamisság és a jó igazsága sem.

2/ A jót és a jó igazságát az Úr nem tudja bevezetni az ember belső elméjébe, csak annyira, amennyire a gonosz és a gonosz hamissága eltávozik onnan.

3/ Ha a jót és a jó igazságát másként vezetné be az Úr, mint amilyen arányban a gonosz és annak hamissága eltávozik onnan, akkor az ember elesne a jótól és visszatérne gonoszságához.

4/ Míg az ember a gonoszban van, sok igazság vezethető be értelmébe és ezek elraktározódhatnak emlékezetében és mégsem szentségteleníti meg őket.

5/ Azonban az Úr az Ő isteni Gondviselése által gondoskodik a legalaposabban arról, hogy az akarat ne fogadja el ezeket az igazságokat, csak ha az ember félreteszi a gonoszt külső emberéből, mintha saját ereje által tenné.

6/ Ha másképp fogadná el eme igazságokat az ember, akkor az akarat meghamisítaná a jót és az értelem meghamisítaná az igazságot azáltal, hogy összevegyíti azokat a gonosszal és a hamissággal.

7/ Ezért az Úr nem bocsátja be az embert a bölcsesség igazságainak és a szeretet jóinak belső felfogásába, hacsak nem tartható ezekben az állapotokban élete végéig.

233. Azért, hogy az isteni Gondviselésnek ezt a titkát úgy magyarázzuk el, hogy az értelmes ember azt annak saját fényében lássa, a fent említett tételeket egyenként el kell magyaráznunk.

1/ A gonosz és a jó nem létezhet együtt az ember belső elméjében, következésképp a gonoszság hamissága és a jó igazsága sem.

Az ember belső elméje alatt belső gondolkodását értjük, amiről ő semmit nem tud, amíg át nem megy a szellemi világba és annak fényébe, amit halála után tesz. Ennek a gondolkodásnak a természete a természeti világban csak az embert irányító szeretet öröméről ismerhető fel, amint az az ő külső gondolkozásában kinyilvánul, valamint a gonoszságok megvizsgálásáról, amelyeket önmagában talál. Mert, amint fentebb kimutattuk, az ember belső gondolkozása összefügg külső gondolkozásával olyan szorosan, hogy nem választhatók szét. De erről több látható fentebb. Azt mondjuk, "a jó és a jó igazsága" és "a gonosz és a gonosz hamissága", mert a jó nem létezhet igazsága nélkül, sem a gonosz az ő hamissága nélkül. Ezek hálótársak, vagy házastársak, mert a jó élete az ő igazságából jön és az igazság élete az ő jójából; és ugyanez a helyzet a gonosszal és a hamissággal. Egy ítélőképes ember magyarázat nélkül megértheti, hogy a gonosz és annak hamissága, valamint a jó és annak igazsága nem lehet együtt az ember belső elméjében; mert a gonosz a jó ellentéte, a jó pedig a gonoszé és két ellentét nem létezhet együtt. Sőt, minden gonoszságban egy velejáró gyűlölete van a jónak, és minden jóban van egy velejáró vágy, hogy védje magát a gonosz ellen, és visszautasítsa azt. Következésképp az egyik nem lakozhat együtt a másikkal, mert ebben az esetben először viszály és harc, aztán pedig megsemmisítés keletkezik, amint az Úr tanítja ezekben a szavakban: "Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával. Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol" /Mt 12:25,30/. Egy más helyen pedig: "Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti" /Mt 6:24/. Két ellentét nem létezhet együtt egy létezőben, vagy formában anélkül, hogy az szét ne tépődne és el ne pusztulna. Ha az egyiknek közelednie és odahúzódnia kellene a másikhoz, akkor bizonyára elkülönülnének, mint két ellenség, amelyek egyike táborán, vagy erődein belül tartózkodna, a másik pedig azokon kívül maradna. Így van ez a gonoszsággal és a jóval a képmutatókban. Az ilyen ember mindkettőben van, de a gonosz van belül és a jó kívül és így a kettő különálló és nem összevegyült. Most nyilvánvalónak kell lennie, hogy a gonosz az ő hamisságával és a jó az ő igazságaival nem létezhet együtt. /egy ember belsejében/

2/ A jót és a jó igazságát az Úr nem tudja bevezetni az ember belső elméjébe, csak annyira, amennyire a gonosz és a gonosz hamissága eltávozik onnan.

Ez szükségszerű következménye az előzőeknek; mert mivel a gonosz és a jó nem létezhet együtt, a jó nem vezethető be, mielőtt a gonosz eltávozik. "Belső elme" alatt a belső gondolkodást értjük; és ebben a belső elmében vagy az Úrnak, vagy az ördögnek kell laknia. Az Úr az újjáalakulás után van ott, az ördög pedig előtte; és ezért amilyen arányban az ember engedi magát újjáalakítani, annyira vettetik ki az ördög; de amilyen mértékben nem engedi magát újjáalakítani, az ördög annyiban marad benne. Bárki megértheti, hogy az Úr nem léphet be addig, amíg az ördög ott van. Az pedig addig ott van, amíg az ember zárva tartja az ajtót, ami által összefüggésbe léphet az Úrral. Azt, hogy Ő belép, amikor az ajtó kinyílik az ember saját cselekedete által, az Úr tanítja a Jelenések könyvében: "Imé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem" /3:20/. Az ajtó a gonosz eltávolításával, annak kerülésével és pokoliként, valamint ördögiként való gyűlöletével nyílik meg; mert egyre megy, akár azt mondjuk: gonosz, akár azt: ördög, valamint akár azt mondjuk: jó, akár azt: az Úr; mert az Úr belsőleg jelen van minden jóban és az ördög minden gonoszságban. E második tétel igazsága ezek után bizonyára nyilvánvaló.

3/ Ha a jót és a jó igazságát másként vezetné be az Úr, mint amilyen arányban a gonosz és annak hamissága eltávozik onnan, akkor az ember elesne a jótól és visszatérne gonoszságához.

Ennek oka az, hogy a gonosz lenne az erősebb, és ami erőebb, annak előbb vagy utóbb győznie kell. Míg a gonosz az erősebb, a jó nem vezethető be a legbelső lakosztályokba, hanem csak az előszobába; mert, amint fentebb mondottuk, a gonosz és a jó nem lehet együtt és ami csak az előszobában van, azt a benti ellenség kiűzi. Innen származik az eltávozás a jótól és a visszatérés a gonoszhoz, ami a legrosszabb fajta megszentségtelenítés. Sőt, az ember életének legfőbb öröme, ha önmagát és a világot szereti mindenek fölött ezt az örömöt nem lehet egy perc alatt kiűzni, hanem csak fokozatosan. De ameddig ez az öröm marad az emberben, addig a gonosz az erősebb. Ezt a gonoszságot pedig csak úgy lehet eltávolítani, ha az önszeretet a hasznok szeretetévé válik, vagy ha a kormányzás szeretete többé nem az egyén kedvéért van, hanem a haszna kedvéért; mer így a haszon alkotja a fejet és az önszeretet, vagy a mások kormányzásának szeretete alkotja először a testet a fej alatt, és aztán a lábakat, amelyeken jár. Ki nem érti, hogy a jónak kell alkotnia a fejet, és hogy amikor ez a helyzet akkor az Ur van ott jelen? A jó és a haszon egy. Ki nem érti, hogy ha a gonosz alkotja a fejet akkor az ördög van ott? És mivel a polgári és erkölcsi jót, valamint a szellemi jót is egy külső formában állandóan kell kapni, ki nem érti, hogy a jó az ilyen esetben alkotja a lábat sőt a talpat, és amelyre rátaposnak? Ezért mivel az ember élet-állapotának meg kell fordulnia úgy, hogy ami felül van, az alul legyen /és ez a megfordulás nem jöhet létre egy perc alatt mert az élet legnagyobb örömét, ami az önszeretetből származik és az uralkodásnak ebből következő szeretetéből csak fokozatosan lehet csökkenteni és a hasznok szeretetévé változtatni/, ezért a jót nem vezetheti be másképp az Úr, mint olyan arányban, ahogyan ezt a gonoszt eltávolítja; és ha ezt másként vezetné be, akkor az ember eltávozna a jótól és visszatérne gonoszságaihoz.

4/ Míg az ember a gonoszban van sok igazság vezethető be értelmébe és ezek elraktározódhatnak emlékezetében és mégsem szentségteleníti meg őket.

Ennek oka az, hogy nincs befolyás az értelemből az akaratba, hanem az akaratból az értelembe; és ezért sok igazságot kaphat az értelem és raktározhat el az emlékezet és mégsem vegyül az igazság össze az akarat gonoszságával és így a szent dolgokat az nem szentségteleníti meg. Sőt, mindenkinek kötelessége, hogy megtanuljon igazságokat az Igéból, vagy prédikációkból, hogy eltegye azokat emlékezetében és elmélkedjen azokon. Mivel az értelemnek kell oktatnia az akaratot, vagy más szavakkal az embert azzal kapcsolatosan, hogy mit kellene tenni, az emlékezetben elhelyezett igazságok segítségével, amelyek innen átmennek a gondolkodásba; következésképp ez az újjáalakulás fő eszköze. Míg az igazságokat csak az értelem foglalja magába és az értelemből az emlékezet, azokat az ember mégsem olvasztja magába, hanem idegenek a számára. Az ember emlékezetét hasonlíthatjuk bizonyos állatok kérődző gyomrához, amelyben először elraktározzák élelmüket. Míg az ott van, azt még nem olvasztja magába a testük, hanem idegen a számára; azonban amikor kikerül ebből a gyomorból és felszívódik, akkor életük részévé válik és a test táplálkozik belőle. De az ember emlékezetében nem anyagi, hanem szellemi táplálék van, vagyis igazságok, amelyek önmagukban az ismeret különböző fajtái. Ameddig az ember ezeket előhívja azzal, hogy gondolkodik, addig szellemi elméje táplálkozik. Az akaratot irányító szeretet az, ami vágyódik és úgymond étvágyat érez az igazságok után és azokat megeszi, hogy táplálják az elmét. Ha ez a szeretet gonosz, akkor a tisztátalan dolgokra vágyik és utánuk éhezik; de ha jó, akkor a tiszta dolgokra vágyódik és azokat éhezi; és különválaszt, eltávolít és kiűz különböző módokon bármit, ami neki nem felel meg.

5/ Azonban az Úr az Ő isteni Gondviselése által gondoskodik a legalaposabban arról, hogy az akarat ne fogadja el ezeket az igazságokat, hacsak az ember nem teszi félre a gonoszt külső emberéből, mintha saját ereje által tenné.

Mert ami az akaratból ered, az belép az emberbe és ő azt magáévá teszi és az életének részévé válik; magában az életben pedig, ami az ember akaratából származik, nem lehet együtt a gonosz és a jó, mert akkor az ember elpusztulna. Mégis mindkettő cselekvő lehet az értelemben és ott a gonoszság hamisságaivá, illetve a jó igazságaivá válhat, -de nem egyidejűleg. Ha ez nem így lenne, akkor az ember nem lenne képes meglátni a gonoszt a jóval való ellentéte által, vagy ismerni a jót a gonosszal való ellentéte által. De ezek ott megkülönböztetettek és elkülönítettek, ahogy egy ház külső és belső lakosztályokra oszlik. Amikor egy rossz ember jó dolgokat gondol és mond, akkor külsőleg gondolkodik és beszél, de amikor gonosz dolgokat, akkor belsőleg és ezért amikor jó dolgokat mond, akkor beszéde - úgymond - a ház faláról jön; és hasonlíthatjuk a gyümölcshöz, amely külsőleg szép, de férges és rothadt belül, valamint egy kígyó tojásához is, ami kívülről szép.

6/ Ha másképp fogadná el eme igazságokat az ember, akkor az akarat meghamisítaná, a jót és az értelem meghamisítaná az igazságot azáltal, hogy összevegyíti azokat a gonosszal és a hamissággal.

Amikor az akarat a gonoszban van, akkor az értelemben a jót beszennyezi; az értelemben beszennyezett jó pedig gonoszt jelent az akaratban; mert az értelem meggyőzi magát, hogy a gonosz a jó és hogy a jó a gonosz. A gonosz minden jóval ezt teszi, ami ellentétes vele. A gonosz az igazságot is meghamisítja, mert a jó igazsága a gonosz hamisságának az ellentéte. Az akarat teszi ezt az értelemben is, nem pedig maga az értelem. A jó beszennyezését az Ige a házasságtöréssel írja le, az igazság meghamisítását pedig a paráználkodással. Ezeket a beszennyezéseket és meghamisításokat a természeti ember által sugalmazott meggondolások okozzák, aki a gonoszban van; valamint az Ige szószerinti értelmében levő látszatok megerősödése. Az önszeretet, ami minden gonoszság forrása, a jó és az igazság meghamisításában tanúsított ügyességében túlszárnyalja a többi szeretetet. Ezt pedig az értelmesség túlkapásaival teszi, amit minden ember, mind a gonosz, mind a jó, az Úr akaratából birtokol. Ügyes gondolkodással az önszeretet még azt is elérheti, hogy a gonosz jónak tűnjön, a hamisság pedig igazságnak. Mit nem tud megtenni, ha ezer érvet tud felhozni annak bizonyítására, hogy a természet teremtette önmagát és hogy aztán az teremtette az embert, minden fajta állatokat és növényeket, valamint hogy a természet saját belső önmagából való beáramlás által készteti az embert, hogy éljen és gondolkodjon elemzően és bölcsen? Az önszeretet redkívül találékony bárminek a bizonyításában, amit akar, mert a szivárványszínű fény bizonyos ragyogása alkotja külső felszínét. Ez a ragyogás az értelmi büszkeség, ami a mások közül való kiemelkedés és a fölöttük való uralkodás büszkeségét eredményezi, ami jellemző erre a szeretetre. De amikor ez a szeretet megerősítette az ilyen következtetéseket, akkor olyan vakká válik, hogy feltételezi, hogy az ember pusztán állat, és hogy az emberek és állatok ugyanúgy gondolkodnak. Valóban, ha bármely állat beszélni tudna, akkor ember lenne más formában. Ha ezt a szeretetet valami befolyás arra készteti, hogy higyje: van az emberben valami, ami túléli a halált, akkor olyan vak, hogy azt képzeli, hogy az állatok is élnek haláluk után, és hogy ez a valami, ami túléli a halált, csak az élet egy finom kigőzölgése, mint egy kigőzölgés, ami állandóan visszalátogat halott testéhez. Vagy azt hiszi, hogy ez valami életerő, mentes a látástól, hallástól vagy beszédtől és ezért vak, süket és néma, ide-oda lebeg és gondolkodik; hogy ne is említsünk más őrült ötleteket, amelyeket képzeletünknek a természet sugall, ami halott. Ezt teszi az önszeretet, ami lényegében az "én" szeretete. Az ember "én"-je pedig, ami indíttatásait illeti, amelyek természetiek, nem áll távol az állatok életétől és ami ezekből az indíttatásokból származó felfogásait illeti, nem áll távol egy bagolytól. És ezért azt, aki gondolatait saját "én"-jébe meríti állandóan, nem lehet kiemelni a természetiből a szellemi fénybe, se nem érthet semmit Istenből, a Mennyből és az örök életből. Mivel ilyen természetű és kiemelkedően ügyes bárminek bizonyításában, amit akar, ez a szeretet egyforma találékonysággal tudja beszennyezni az Ige jóit és meghamisítani az igazságokat, amikor különböző okok arra vezetik, hogy ezeket szakértő módon tegye.

7/ Ezért az Úr nem bocsátja be az embert a bölcsesség igazságainak és a szeretet jóinak belső felfogásába, hacsak nem tartható ezekben az állapotokban élete végéig. Ez azért van, hogy az ember ne essen abba a legsúlyosabb fajta megszentségtelenítésébe a szent dolgoknak, amit ebben a részben írtunk le. E veszély miatt az Úr a gonoszságokat is megengedi az emberek életében és sok vallási eretnekséget is. Ezeknek megengedésével kapcsolatban valami látható lesz a következő fejezetekben.

A MEGENGEDÉS TÖRVÉNYEI SZINTÉN AZ ISTENI GONDVISELÉS TÖRVÉNYEI KÖZÉ TARTOZNAK.

234. Nincsenek a megengedés törvényei közt az isteni Gondviselés törvényeitől függetlenek, vagy elkülönültek, hanem ezek ugyanazok.

Ezért mondjuk, hogy az Úr megenged egy dolgot, ami nem azt jelenti, hogy akarja azt, hanem hogy a célra való tekintettel, ami a megváltás, nem akadályozhatja meg. Bármi történik a megváltás kedvéért, az az isteni Gondviselés törvényei szerint történik. Mert az isteni Gondviselés állandóan e célt tartva szem előtt, folyamatosan az ember akarata ellen cselekszik és azzal szemben. Ezért, amint működésének minden percében, avagy haladásának minden lépésénél amikor látja, hogy az ember elfordul ettől a céltól, akkor annak törvényei szerint irányítja, befolyásolja és hajlítja őt azzal, hogy elvezeti a gonosztól és a jó felé /irányítja/. Az, hogy ez nem történhet meg a gonosz megengedése nélkül, látható lesz a következőkben. Sőt, semmi nem engedhető meg ok nélkül és az ok csak az isteni Gondviselés valamely törvényében létezik, ami megmutatja, miért engedtetik az meg.

235. Az, aki teljesen nélkülözi az isteni Gondviselésben való bármilyen hitet, az szívében nem hisz Istenben, hanem Isten helyett a természetben hisz és az isteni Gondviselés helyett az emberi okosságban. Nem nyilvánvaló, hogy ez így van, mert egy ember két különböző módon tud gondolkodni és két különböző módon tud beszélni. Gondolkodhatunk és beszélhetünk egy módon belső "én"-ünkből és más módon külső "én"-ünkből. Az ilyen fajta ember olyan, mint egy forgópánt, amely engedi, hogy egy ajtó kétfelé lengjen az egyik irányba, amikor valaki bejön, és a másikba, amikor kimegy; vagy mint egy vitorla, amivel egy hajót be lehet a jó irányba állítani, ahogyan a kormányos beállítja. Azok, akik meggyőzik magukat az emberi okosság hatékonyságáról úgy, hogy tagadják az isteni Gondviselés létezését, nem hallgatnak semmi másra abban amit látnak, hallanak és olvasnak, míg ez a gondolat tartja őket fogva. Valójában nem is tehetik, mert semmit nem a Mennyből kapnak, hanem mindent önmaguktól; és mivel következtetéseiket csak látszatokból és tévedésekből vonják le és semmi mást nem látnak, készek megesküdni, hogy az ő nézetük a helyes. Ha ezen kívül egyedül a természetet ismerik el, haragudhatnak azokra, akik állítják, hogy létezik isteni Gondviselés, hacsak az utóbbiak nem papok, akikról azt gondolják, hogy csak azért mondják ezt, mert hitvallásuk része, és ezt követeli hivatali helyzetük.

236. Most megemlítünk néhány, mindig az isteni Gondviselés törvényei szerint megengedett dolgot, amelyek segítségével a pusztán természeti ember megerősíti hitét a természetben inkább, mint Istenben, és az emberi okosságban inkább, mint az isteni Gondviselésben.

Például, valaki azt olvassa az Igében, hogy az emberi nem legbölcsebbjei, Ádám és felesége hagyták, hogy a kígyó elcsábítsa őket és Isten ezt nem akadályozta meg isteni Gondviselése által; hogy legidősebb fiúk, Káin, megölte fivérét, Ábelt és hogy Isten nem tartotta őt vissza figyelmeztetéssel, hanem megátkozta a tett után; hogy Izráel népe aranyborjút imádott a pusztában és Istennek ismerték el azt, mintha az vezette volna ki őket Egyiptom földjéről, míg Jehova látta ezt a Sínai hegyről a közelből és nem akadályozta ezt meg; és máshol, hogy Dávid megszámolta a népet és így pestist hozott rájuk, ami által sok ezren elpusztultak és hogy Isten nem a tett előtt, hanem utána elküldte Gádot, a prófétát hozzá, és kihirdette a büntetést; hogy Salamonnak megengedte az Úr, hogy megalapítsa a bálványimádó istentiszteletet, és hogy őutána sok királynak megengedte, hogy megszentségtelenítse a templomot és a gyülekezet szent dolgait; és végül, hogy a zsidó népnek megengedte, hogy megfeszítsék az Urat. Ezekben és az Ige sok más helyén az, aki csak a természetben és az emberi okosságban hisz, semmit nem lát csak azt, ami ellentétes az isteni Gondviseléssel, és ezért képes ezeket tagadása melletti érveknek felhasználni, ha nem külső gondolkodásában, ami legközelebb van a beszédhez, akkor belső gondolkodásában, ami távol van attól.

237. Mindenki, aki önmagát és a természetet imádja, megerősíti magát az isteni Gondviselés tagadásában, amikor oly sok gonosz embert lát a világban, akik közül néhányan még dicsekszenek is gonoszságukkal, mégsem kapnak büntetést Istentől.

Erősebb érvet talál az isteni Gondviselés ellen, amikor látja, hogy az ügyesség, ravaszság és csalás sikeres még a kegyesek, igazak és őszinték ellen is, és hogy az igazságtalanság diadalmaskodik az igazság fölött a bíróságokon és az üzleti életben. Különösen megerősödik ebben a véleményében, amikor látja az istenteleneket, amint tisztességbe emelkednek, mint mágnások és érsekek, jólétben dúskálnak, előkelőségben és fényűzésben élnek, míg látja Isten imádóit megvetésnek és szegénységnek kitéve. Az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében akkor is megerősödik, amikor arra gondol, hogy a háborúkat megengedi az Úr, beleértve oly sok ember lemészárlását és oly sok város, nemzet és család kifosztását; és arra is, hogy a győzelem inkább az okosság oldalán mutatkozik, mint az igazságén és hogy nem jelent különbséget, hogy a tábornok erkölcsös vagy gonosz ember-e. Mellesleg más hasonló események is vannak, amelyek mindegyikét megengedik az isteni Gondviselés törvényei.

238. A természeti ember akkor is megerősödik az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében, amikor a különbözó nemzetek vallási nézeteit megfigyeli. Például azt találja, hogy néhány nép egyáltalán nem tud Istenról, mások a napot és a holdat imádják, ismét mások bálványokat és faragott képeket, és némelyek halott embereket imádnak. Sőt, megerősíti véleményét, amikor látja a mohamedán hitet, amit oly sok birodalom és ország magáévá tett és a keresztyén vallást, ami csak Európában gyökerezett meg, a földgolyó legkisebb lakható részlegében és még ott is megosztott. Néhány keresztyén pedig isteni hatalmat követel magának és azt kívánja, hogy istenként imádják és halott emberekhez imádkoznak. Mások feltételezik, hogy a megváltás bizonyos szabályokról való gondolkodástól, vagy azok elmondásától függ és egyáltalán nem a jó tettektől; és azt is, hogy vannak néhányan, akik saját vallásukhoz nem illően cselekszenek. Majd megszemléli a tömérdek eretnekséget, amelyek némelyike ma is létezik, mint a quakereké, morvaországiaké /moravians/, az anabaptistáké és másoké. Látja azt is, hogy a zsidó vallás tovább él. Az, aki tagadja az isteni Gondviselést, mindeme dolgokból arra következtet, hogy a vallás pusztán képzeletbeli dolog, de hogy szükséges, mint egy hasznos korlátozás.

239. Manapság azok, akik belsőleg helyeslik az egyedül a természetbe és az emberi okosságba vetett hitet, még tovább erősíthetik véleményüket a következő érvekkel: hogy az egész keresztyén világ három Istent ismert el, nem tudva, hogy Isten egy Személyében és Lényegében és hogy Ő az Úr; hogy mindeddig nem tudtuk, hogy az Ige minden részletében van szellemi jelentés, és hogy ebben lakozik annak szentsége, sem hogy a gonoszságok bűnként való kerülése a keresztyén vallás lényege, sem hogy az ember emberként él halála után, mivel az emberek mondhatják maguknak és egymásnak: "Az isteni Gondviselés, ha van egyáltalán, miért most fedi fel először ezeket a dolgokat? "

240. Az összes 236-239. pontokban elsorolt dolgokat annak megmutatására hoztuk fel, hogy minden egyes dolog, ami a világban előf'ordul, ami a gonoszt és a jót illeti, az isteni Gondviselés ellenőrzése alatt áll. Következésképp, hogy az isteni Gondviselés az ember gondolatainak és tetteinek legapróbb részleteiben is döntő és ezért egyetemes. De mivel ez az igazság nem látható ezekből a megállapításokból, hacsak mindet külön el nem magyarázzuk, röviden ki kell fejtenünk ezeket abban a sorrendben, ahogyan megemlítettük a 236. ponttól kezdődően.

241. 1/ Az emberi nem legbölcsebbjei, Ádám és felesége hagyták, hogy a kígyó elcsábítsa őket és Isten ezt nem akadályozta meg isteni Gondviselése által.

Ez azért van, mert Ádám és felesége nem az emberi faj első teremtettjeit jelenti a világon, hanem a legősibb gyülekezet embereit, akiknek új teremtését, avagy újjáalakítását a következőképpen írja le az Ige: magát az ő újjáteremtésüket, avagy újjáalakításukat az I. Móz. első fejezete írja le az ég és a föld teremtésével, bölcsességüket és értelmüket Éden kertjével, eme gyülekezet végét pedig a tudás fájáról való evésükkel. Mivel rejtett zugaiban az Ige szellemi és az isteni Bölcsesség titkait tartalmazza, ezért végig tiszta összekapcsolódások /correspondence, megfelelések/ és ábrázolások segítségével írták meg. Amikor ezeket használjuk a tolmácsolás eszközeiül, akkor világossá válik, hogy ennek az egyháznak az embereit, akik először az emberek legbölcsebbjei voltak és végül saját értelmességük miatti büszkeségükből fakadóan a legrosszabbak, nem a kígyó vitte bűnbe, hanem az önszeretet, amit ott a kígyó feje jelez, amit az asszony Magva, azaz az Úr, összezúz majd. Ki nem tudja megérteni az értelem fényében, hogy más dolgokról van szó, mint amit a szó szerinti történet elmond? Mert ki tételezheti fel, hogy a világ teremtése az ott leírt módon mehetett végbe? A művelt emberek megkísérlik megmagyarázni ennek az első fejezetnek a tartalmát, ám végül bevallják, hogy nem értik. Továbbá, ki hiheti, hogy két fa volt elhelyezve kertjükben, vagy paradicsomukban, az életé és a tudásé, az utóbbi mint botránykő; hogy az erről az utóbb megnevezett fáról való puszta evés miatt olyan fokú bűnt követtek el, hogy nem csak ők, hanem az egész emberi faj, az ő utódaik is, ki lettek téve az ítéletnek; és hogy a kígyó képes volt bűnre vinni őket; sőt, hogy a feleséget a férj bordájából teremtette az Úr; hogy meztelenségüket a bukás után ismerték fel, és fügefalevelekkel takarták el; hogy bőrruhákat kaptak testük befedésére és hogy az Úr kérubokat helyezett el tüzes kardokkal az élet fájához vezető út őrizetére. Mindezek a dolgok jelképek, amelyek a legősibb egyház megalapítását, annak állapotát, változását és végül lerombolását írják le. A szellemi jelentés titkait, amelyeket mindeme dolgok legapróbb részletei is tartalmaznak, a Mózes első és második könyvéről szóló Arcara Coelestia /Mennyei Titkok/ című műben magyarázzuk meg. Ott látható, hogy az élet fája az Urat jelzi, ami az isteni Gondviselését illeti, a tudás fája pedig az embert, ami saját okosságát illeti.

242. 2/ Legidősebb fiuk, Káin, megölte fivérét, Ábelt, és hogy Isten nem tartotta őt vissza figyelmeztetéssel, hanem megátkozta a tett után.

Mivel Ádám és felesége a legősibb gyülekezetet jelzi, amint épp fentebb megállapítottuk, Káin és Ábel, legidősebb fiaik az egyház két lényegét, nevezetesen a szeretetet és bölcsességet jelzik, avagy az irgalmasságot és a hitet. Ábel fejezi ki a szeretetet és irgalmasságot és Káin a bölcsességet, avagy a hitet, különösen a bölcsességet, amikor elkülönítik a szeretettől, avagy a hitet az irgalmasságtól. Az így elkülönített bölcsességnek, vagy hitnek természete nemcsak az, hogy visszautasítja a szeretetet és az irgalmasságot, hanem az is, hogy tönkreteszi azokat és így megöli saját fivérét. Azt, hogy az irgalmasságtól elkülönített hit ezt teszi, elég jól tudjuk a keresztyén világban; lásd az Új Jeruzsálem tanítása a hitről című művet. Káin megátkozása azoknak haláluk utáni állapotát írja le, akik elkülönítik a hitet az irgalmasságtól, avagy a bölcsességet a szeretettől. De hogy a bölcsesség, vagy a hit ennek következtében ne semmisüljön meg, Káin egy jelet kapott, hogy ne öljék meg; mert a szeretet nem létezhet bölcsesség nélkül, sem az irgalmasság hit nélkül. Mivel ennek a történetnek majdnem ugyanaz a jelentése, mint a tudás fájáról való evésnek, Ádámnak és feleségének esete leírása után következik. Sőt, akiknek a hite elválik az irgalmasságtól, azok értelmüket önmaguktól nyerik, azok pedig, akiknek hite az irgalmasságból származik, az Úrtól kapják azt és így az isteni Gondviselés rendjében vannak.

243. 3/ Izrael népe aranyborjút imádott a pusztában és Istennek ismerték el azt, mintha az vezette volna ki őket Egyiptom földjéről, és Jehova látta ezt a Sinai hegyéről a közelből és mégsem akadályozta ezt meg.

Ez a Sinai pusztájában történt a hegy közelében. Hogy Jehova nem tartotta vissza őket ettől az útálatos bálványtisztelettől, összhangban van az isteni Gondviselés eddig előhozott összes törvényével, valamint a még következőkkel is összhangban van. Ezt a gonoszságot azért engedte meg nekik az Úr, nehogy mindannyian elpusztuljanak. Mert Izrael gyermekeit azért vezette ki Egyiptomból, hogy az Úr egyházát mutassák be, ezt pedig nem tudták volna megtenni, ha az egyiptomi bálványimádást előbb nem irtotta volna ki szívükből Isten. Ez nem történhetett volna meg, ha nem engedte volna meg nekik az Úr, hogy aszerint cselekedjenek, ami szívükben volt, azért, hogy aztán az eltávolítható legyen a szigorú büntetés által. Azt, hogy emellett mit jelöl ez a bálványtisztelet és az a fenyegetés, hogy őket az Úr teljesen el fogja vetni és hogy egy új népet fog létrehozni Mózesből, láthatjuk az Arcana Coelestia című munkában, II. Móz 32. fejezetéhez írt magyarázatban.

244. 4/ Dávid megszámolta a népet és így pestist hozott rájuk, ami által sok ezren elpusztultak és Isten nem a tett előtt, hanem utána küldte el Gádot, a prófétát hozzá és kihirdette a büntetést.

Ez az esemény is sugallhat különböző gondolatokat és észrevételeket bárkinek, aki nem hisz az isteni Gondviselésben, különösen ami azt illeti, hogy Dávid miért nem kapott előzőleg figyelmeztetést és a király bűne miatt miért a nép kapott ilyen súlyos büntetést. Az, hogy ő előzőleg nem kapott figyelmeztetést, összhangban van az isteni Gondviselés már felfedett törvényeivel /különösen 129-153. és 154-174./.

A nép súlyos büntetése a király bűne miatt és a hetvenezer ember pestissel való megverése nem a király miatt volt, hanem a nép miatt, mert ezt az Igét így olvassuk: "Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izráel ellen, és felingerlé Dávidot ő ellenek, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izráelt és Júdát" /II Sám 24:1/.

245. 5/ Salamonnak megengedte az Úr, hogy megalapítsa a bálványimádó istentiszteletet.

Ez azért volt, hogy a király ábrázolhassa az Úr országát, avagy az egyházat, amint az az egész világ minden vallásában megvan; mert az Izráel és Júda népe között alapított egyház egy képviselő /kiábrázoló/ egyház volt és ezért annak az egyháznak minden döntése és törvénye a mai egyház szellemi dolgát képviselte, amelyek annak belső dolgai. Maga a nemzet képviselte az egyházat, a király képviselte az Urat; Dávid az Úr, akinek el kellett jönnie a világra; Salamon pedig az Úr, eljövetele után. És mivel az Úrnak az Ő emberi mivoltának megdicsőülése után hatalma volt Mennyen és földön, amint Ő Maga mondja /Mt 23:13/, ezért Salamon, az Ő képviselője, dicsőségbe és pompába öltözött és a föld minden királyán túltett bölcsességben és a templomot is megépítette. Sőt, Salamon megengedett és maga is bevezetett sok külföldi vallást, amelyek a világon levő különböző vallási rendszereket képviselték. Hétszáz feleségének és háromszáz ágyasának is hasonló jelentése volt /I Kir 11:3/; mert az Igében egy feleség egy egyházat jelöl, egy ágyas pedig egy vallási meggyőződést. Most világosnak kellene lennie, hogy Salamonnak miért engedte meg az Úr, hogy megépítse a templomot, ami az Úr isteni Emberijét jelölte /Jn 2:19,21/, valamint az egyházat is; és hogy miért engedte meg neki az Úr, hogy megalapítsa a bálványimádó istentiszteletet és hogy ennyi feleséget vegyen el. Hogy Dávid az Igében sok helyen jelenti az Urat, aki eljövendő volt a világba, látható az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról című munkában. /43,44./

246. 6/ Salamon után sok királynak megengedte az Úr, hogy megszentségtelenítse a templomot és a gyülekezet szent dolgait.

Ez azért volt, mert a nép képviselte az egyházat, a király pedig a fejük volt. És mivel Izráel és Júda népe többé nem tudta az egyházat képviselni, mivel szívükben báIványimádók voltak, fokozatosan elestek az ábrázoló istentisztelettől azáltal, hogy a gyülekezet dolgait olyan fokig ferdítették el, hogy végül pusztasággá tették azt. Ezt ábrázolta a templom megszentségtelenítése, amit a királyok és az ő bálványimádásuk tett. Az egyház tönkremenését magának a templomnak lerombolása ábrázolta, Izráel népének elhurcolása és Júda népének babiloni fogsága. Ez volt az ok és minden megtörténő dolog okát az isteni Gondviselés valamely törvényében kell megtalálnunk.

247. 7/ A zsidó népnek megengedtetett az Úr megfeszítése. Ez azért volt, mert az eközött a nép között levő gyülekezetet mindenestől a pusztaságba vitték úgy, hogy nem csak nem ismerték és ismerték el az Urat, hanem még gyűlölték is. De minden, amit Vele tettek, megfelelt az isteni Gondviselés törvényeinek. Az, hogy a kereszt szenvedése az utolsó kísértés volt, vagyis az utolsó csata, amivel az Úr teljesen meghódította a poklokat, és teljesen megdicsőítette az Ő emberi természetét, látható az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról /12-14./ és az Új Jeruzsálem tanítása a hitről /34-35./ című munkákban.

248. Eddig elmagyaráztuk a fent említett dolgokat /236./, amelyek példák az Igéből, amelyek által egy természeti ember, aki vitatkozó, megerősödhet az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében. Mert, amint az előbb mondtuk, bármit lát, hall és olvas egy ilyen ember, érvnek használhatja az ellen. Azonban kevesen erősítik meg az isteni Gondviselés iránti hitetlenségüket az Ige szakaszaiból, azonban sokan teszik ezt abból, amit maguk körül látnak, mint amilyenek a 237. pontban említett dolgok, amelyeket most szintén meg kell magyaráznunk.

249. 1/ Mindenki, aki önmagát és a természetet imádja, megerősíti magát az isteni Gondviselés tagadásában, amikor oly sok gonosz embert lát a világban, akik közül néhányan még dicsekszenek is gonoszságukkal, mégsem kapnak büntetést Istentől.

Minden gonoszság és minden azzal való dicsekvés engedély miatt van, aminek okait az isteni Gondviselés törvényeiben kell megtalálnunk. Mindenki szabadon, valóban tökéletes szabadságban gondolhatja, amit akar, akár Isten ellen, akár mellette; és aki Isten ellen gondolkodik, azt ritkán büntetik a természeti világban, mert amíg ott van, addig mindig képes az újjáalakulásra, de a szellemi világban megbüntetik halála után, mert akkor már nem alakítható újjá. Az isteni Gondviselés törvényei szolgáltatják ezeknek a megengedéseknek az okát, amint ez nyilvánvaló lesz, amikor visszaemlékezünk majd rájuk és megvizsgáljuk őket. Ezek a következők: Az embernek szabadságból kell cselekednie, a józan meggondolás szerint /71-99./. Az embert nem lehet külső eszközökkel kényszeríteni, hogy azokat a dolgokat gondolja és akarja, s így higyje és szeresse, amelyek a vallás dolgai; de az embernek rá kell bírnia magát, hogy ezt tegye és néha kényszerítenie is kell magát /129-153./. Nem létezik olyan dolog, mint önmagunkból származó okosság, csak úgy tűnik, mintha lenne. Az viszont igaz, hogy meg kell lennie ennek a látszatnak; ám az isteni Gondviselés egyetemes, mert a legapróbb részletekkel is foglalkozik. /191-213./ Az isteni Gondviselés az örökkévaló dolgokra néz és az ideigvaló dolgokra csak annyira, amennyire azok támogatják az örökkévaló dolgokat /214-220./ Az embert nem bocsátja be az Úr a hit igazságainak és az irgalmasság jóinak belső felfogásába, hacsak nem tartható ezekben az állapotokban élete végéig /221-233./. Az, hogy ezeknek az engedményeknek okait az isteni Gondviselés törvényeiben kell megtalálnunk, látható lesz a következőkből, például: - A gonoszságokat a cél kedvéért engedi meg az Úr, amely cél a megváltás; az isteni Gondviselés szakadatlanul és egyformán felügyel a gonoszokra és a jókra; végül pedig, az Úr nem tud saját isteni Gondviselésének törvényeivel szemben cselekedni, mert ha ezt tenné, akkor saját isteni szeretete és bölcsessége, így Önmaga ellen tenne. Ezek a törvények, ha egyeztetjük őket, megmutatják, hogy az Úr miért engedte meg a gonoszságot és nem bünteti, míg az csak a gondolkodásban van és ritkán, amikor a szándékban, vagy az akaratban, ha nem váltjuk cselekedetté. De mégis minden gonoszságot követ a saját büntetése; és ez olyan, mintha a gonoszság rávéste volna saját büntetését önmagára, amitől az istentelen ember halála után szenved.

Amit most mondtunk, az fényt fog vetni a 237. pontban található megállapításra, hogy aki önmagát és a természetet imádja, erősebb érvet talál az isteni Gondviselés ellen, amikor látja, hogy az ügyesség, ravaszság és csalás sikeres még a kegyesek, igazak és őszinték ellen is, és hogy az igazságtalanság diadalmaskodik az igazság fölött a bíróságokon és az üzleti életben.

Az isteni Gondviselés minden törvénye nélkülözhetetlen és mivel ezek az okai annak, hogy ilyen gonoszságokat megenged az Úr, nyilvánvaló, hogy azért engedi meg, hogy az ember emberként éljen, valamint újjáalakítható és megmenthető legyen. Az Úr az ilyen gonoszságokat csak az Ige által tudja eltávolítani belülről és különösen a Tízparancsolat parancsai által, azoknak az esetében, akik a gyilkosság, házasságtörés, lopás és hamis tanúság minden fajtáját bűnnek tekintik. De azoknak az esetében, akik nem tekintik ezeket bűnnek, a polgári törvények és az azok iránti engedetlenségért járó büntetéstől való félelem által cselekszik az Úr, valamint az erkölcsi törvények és a jó hír, megbecsültség és nyereség elvesztésétől való félelem által, ha azokat áthágják. Ezekkel az eszközökkel az Úr elijeszti a gonoszokat a gonosz tevésétől, de nem annak elgondolásától és akarásától. De az elsőként említett eszközökkel az Úr a jókat nem csak e gonoszságok gyakorlásának abbahagyására készteti, hanem az azokról való gondolkodás és azok kívánásának abbahagyására is elvezeti őket.

250. 2/ Aki önmagát és a természetet imádja, megerősíti magát az isteni Gondviselés tagadásában, amikor látja az istenteleneket, amint tisztességbe emelkednek mint mágnások és érsekek: jólétben dúskálnak: előkelőségben és fényűzésben élnek: míg látja Isten imádóit megvetésnek és szegénységnek kitéve. Aki önmagát és a természetet imádja azt hiszi, hogy a megbecsülés és a jólét a legfelső és egyedül lehetséges boldogság és ezért maga a boldogság. És ha egyáltalán gondol is Istenre a gyermekkorban belecsepegtetett istentisztelet következtében, isteni áldásoknak nevezi ezeket és addig, amíg azokkal megelégedhet, azt gondolja, hogy van Isten és imádja is Őt. De istentiszteletében rejtetten fekszik - aminek akkor nincs tudatában - a vágy, hogy Isten emelje fel még magasabb méltóságra és még nagyobb jómódra. És ha megkapja ezeket, akkor istentisztelete egyre inkább külső dolgokba vált át, amíg el nem esik úgy, hogy végül megveti és megtagadja Istent; és ugyanezt teszi: ha levetik a méltóságról és jómódról, amire vágyakozott. Akkor hát mi a megbecsülés és jómód a gonoszoknak, ha nem botránykő? Nem így azonban a jóknak, mert ők nem vágynak ezekre, hanem a hasznokra,avagy jókra, amelyeknek a létrehozására a megbecsültség és jómód szolgálnak csupán, mint eszközök. Ezért a gonosz emberek megbecsültségre és jómódra mágnásokként vagy érsekekként való felemelkedéséből senki sem erősödhet meg az isteni Gondviselés ellen, kivéve, ha az ember önmagát és a természetet imádja. Sőt, mi a megbecsültség, akár nagyobb, akár kisebb? És mi a jómód, akár nagyobb, akár kisebb? Nem a képzeletelet dolga lényegében? Szerencsésebb és boldogabb az egyik ember, mint a másik? Egy nagy ember, még egy király vagy császár méltóságát is egyetlen év után is nem tekintik mindennaposnak, ami már nem duzzasztja szívét örömmel és a szemében még értéktelenné is válhat? Ezeknek az embereknek méltóságukból nagyobb boldogságuk származik, mint az alacsonyabb vagy épp a legalsó élethelyzetűeknek, mint a földművelőknek és szolgáknak? Az utóbbiak nagyobb boldogságot élvezhetnek, amikor jól érzik magukat és elégedettek sorsukkal. Ki nyugtalanabb szívében, könnyebben ingerelhető, hevesebben felbőszíthető, mint az aki önmagát szereti, különösen amikor nem szíve kevélysége szerinti megbecsülést kap,7 és amikor nem olyan sikeres, mint ahogy örülne neki és vágyna rá? Akkor hát mi a méltóság, ha nem egy gondolat, ha semmivel nem járul hozzá a célhoz, avagy haszonhoz? És létezhet egy ilyen gondolat bármi másfajta gondolkodásban, mint ami önmagát és a világot tekinti, és feltételezi, hogy a világ minden, az örökkévalóság pedig semmi?

Most valamit elmondunk annak megvilágítására, hogy az isteni Gondviselés miért engedi meg a szívükben gonoszoknak, hogy méltóságra emelkedjenek és jómódban éljenek. Az istentelenek vagy gonoszok épp úgy létre tudnak hozni hasznot, mint a kegyesek és jók. Valóban, nagyobb lelkesedéssel cselekszenek ők, mert magukra tekintenek a hasznokban, amelyeket létrehoznak. A megbecsültséget pedig úgy tekintik, mint azt a hasznot, aminek kedvéért fáradoznak; és ezért minél magasabbra emelkedik az önszeretetük, annál forróbban ég a haszon hajtása utáni vágyuk saját dicsőségük kedvéért. Nincs ilyen tűz a kegyeseknél, avagy jóknál, hacsak nem alulról szítja a megbecsültség szeretete. Ezért az Úr kormányozza az istenteleneket szívükben, akik az előkelőség helyzetében vannak, saját hírnevükkel való törődésük által, és ezen keresztül haszon hajtására ösztönzi őket a közösség, az ország, a társadalom, vagy a város számára, ahol laknak és polgártársaik, vagy felebarátaik számára. Az ilyen emberekkel ez az Úr kormányzásának, avagy az isteni Gondviselésnek a módszere, mert az Úr országa a hasznok országa. De ahol csak kevesen vannak, akik a hasznok kedvéért hoznak létre hasznokat, ott az önimádóknál eszközli ki, hogy magas hivatalra emelkedjenek, ahol mindegyiküket az őket irányító szeretet ösztönzi a jó tevésére. Tegyük fel, hogy lenne a világon egy pokoli ország - bár nincs ilyen - ahol csak az önszeretet, avagy az ördög uralkodik. Vajon nem mindenki az önszeretet tüzéből fakadóan, vagy a saját dicsőségének hírnevéért hajtana hasznot, többet, mint bármi más országban? Minden ilyen ember a közjót veszi a szájára, de a saját javuk van szívükben; és mivel mindenki saját uralkodójára néz, hogy az nagyobbá tegye /mert arra törekszik, hogy a legnagyobb legyen/ vajon ilyen valaki meg tudja látni, hogy van Isten, míg sűrű füst veszi körül, mint egy tűzvészé, amin keresztül semmilyen szellemi igazság fénye nem tud áthatolni? Láttam ezt a füstöt az ilyen emberek pokla körül. Gyújtsuk fel lámpánkat és próbáljuk meg kitalálni, hogy napjainkban hányan pályáznak megbecsültségre az országokban, akik nem önmagukat és a világot szeretik. Találunk-e ezerből ötvenet, akik szeretik Istent és ezek közt nem csak kevesen vannak, akik méltóságos helyzetet keresnek? Ezért mivel olyan kevesen vannak, akik Istent szeretik és oly sokan, akik önmagukat és a világot szeretik és mivel az utóbbiak lelkesedésük miatt több hasznot hoznak létre, mint az előzőek a saját buzgalmukból, hogyan erősítheti meg bárki az isteni Gondviselés iránti hitetlenségét azzal a ténnyel, hogy a gonosz emberek több megbecsülést és jómódot szereznek, mint a jók? Ezt az álláspontot igazolják az Úr e szavai:"És dicséré az Úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett; mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében. Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba." /Lk 16:8-9 / Hogy ezek a szavak mit jelentenek természeti értelmükben, az nyilvánvaló; de szellemi értelmében a hamis mammon annak az igazságnak és jónak az ismeretét jelenti, amit a gonosz emberek birtokolnak, amit ők csak arra használnak, hogy megbecsülést és jómódot szerezzenek maguknak. Ezek az ismeretek azok, amelyekből a jóknak, avagy a világosság gyermekeinek barátokat kell szerezniük maguknak és amelyek beengedik őket majd az örök hajlékokba. Azt, hogy sokan szeretik önmagukat és a világot és hogy kevesen szeretik az Istent, az Úr tanítja ezekben a szavakban: ".. tág az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az Út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt."/Mt 7:13,14 / Az, hogy a megbecsültség és jómód néhány embernek átok, másoknak pedig áldás, fentebb látható. /217/

251. 3/ Aki önmagát imádja és a természetet, megerősíti magát az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében, amikor arra gondol, hogy a háborúkat megengedi az Úr, beleértve oly sok ember lemészárlását és javaik elrablását.

Az isteni Gondviselés nem okoz háborúkat, mert azok magukban foglalják a mészárlást, fosztogatást, kegyetlenséget, erőszakot és más szörnyű gonoszságokat, amelyek homlokegyenest ellentétesek a keresztyén irgalmassággal. De mégis elkerülhetetlenek, mert az ember életét irányító szeretet a legősibb emberek óta /akiket Ádám és felesége jelez, lásd a 241. pontot/, olyan elferdült lett, hogy másokat kíván kormányozni és végül mindenkit, és világi jómódot akar birtokolni, végül pedig minden vagyont. Ez a két szeretet nem tartható bilincsben, mivel mindenkinek megengedi az isteni Gondviselés, hogy szabadságban cselekedjen a józan meggondolás szerint /71-99. / Ilyen engedély nélkül az Úr nem tudja az embert elvezetni a gonoszságtól és így újjáalakítani és megmenteni őt; mert ha a gonoszságok nem kapnának engedélyt az előtörésre, az ember nem tudna róluk és ezért nem tudná elismerni őket, így pedig nem lenne elvezethető az azoknak való ellenszegüléshez. Ezért nem akadályozhatja meg a Gondviselés a gonoszságokat; mert bezártak maradnának és mint egy rák, vagy üszkösödés szétterjedne és mindent felemésztene, ami az emberben létfontosságú. Mert az ember születésétől olyan, mint egy kis pokol és e pokol és a Menny közt örök viszály van. Senkit sem tud az Úr elvonni a saját poklától, ha nem látja, hogy ott van és nem vágyik a szabadulásra. Ez nem történhet meg engedmények nélkül /a megengedések nélkül/, amelyek okai az isteni Gondviselés törvényei. Ezért vannak háborúk, nagyok és kicsik. Az utóbbiak birtokok tulajdonosai és szomszédaik, az előbbiek pedig országok uralkodói és szomszédaik közt. Az egyedüli különbség egy kis és egy nagy háború közt az, hogy az előzőt a nemzet törvényei tartják bilincsben, az utóbbit pedig a nemzetközi jog, és míg mindkét esetben fennáll egy vágy a törvények áthágására, a kisebb harcosok nem tudják ezt megtenni, míg a nagyobbak igen, legalábbis bizonyos mértékig. Sok más ok van elraktározva az isteni Bölcsesség kincstárában, amiért a királyok és hercegek nagyobb háborút, bármennyi mészárlást, fosztogatást, erőszakot és kegyetlenséget foglaltak is magukban, nem akadályozza meg az Úr, akár kezdetükkor, akár lefolyásuk közben, hanem csak amikor az egyik vagy másik harcoló fél annyira legyengül, hogy a megsemmisülés veszélye fenyegeti. Eme okok némelyikét kinyilatkoztatták nekem és ez is köztük van, hogy minden háború még azok is, amelyek egyedül világi ügyekhez kapcsolódnak, a Mennyben az egyház állapotait képviselik és jelképezik. Ez igaz minden az Igében leírt háborúra és napjaink minden háborújára is. Az Igében leírt háborúk azok, amelyeket Izráel gyermekei viseltek különböző nemzetek, mint például az amoriták, ammoniták, moábiták, filiszteusok, szíriaiak, egyiptomiak, káldeaiak és asszírok ellen. És amikor Izráel gyermekei, akik az egyházat ábrázolták, áthágták az előírásokat és törvényeket, amelyekről megparancsolta az Úr nekik, hogy végrehajtsák azokat és beleestek a gonoszságokba, amelyeket ezek a nemzetek jeleztek /mert minden nemzet, amellyel Izráel gyermekei háborúskodtak, a gonoszság valamely külön fajtáját jelezte/, akkor az a nemzet megbüntette őket. Például amikor megszentségtelenítették a gyülekezet dolgait undorító bálványimádással, akkor az asszírok és káldeusok büntették meg őket, mert Asszíria és Káldea jelezte a szent dolgok megszentségtelenítését. Amit a filiszteusokkal folytatott háborúik jeleznek, látható az Új Jeruzsálem tanítása a hitről című műben /50-54./ Hasonló dolgokat ábrázolnak napjaink háborúi, bárhol is vívják őket; mert a természeti világban minden esemény összefügg szellemi eseményekkel a szellemi világban és minden szellemi dolog kapcsolatban van az egyházzal. E világban senki nem tudja, hogy a keresztyén világban mely országok függenek össze a moábitákkal és ammonitákkal, melyek a szíriaiakkal és filiszteusokkal és melyek a káldeusokkal és asszírokkal és a többiekkel, akikkel Izráel gyermekei hadat viseltek. Mindazonáltal vannak nemzetek, amelyek így függenek össze. De a természeti világban a földön levő egyház jelleme és a gonoszságok, amelyekbe beleesik és amelyekre a háborúk a büntetések, egyáltalán nem látható; mert ebben a világban semmi más nem látható, csak a külső dolgoké, amelyek nem alkotják az egyházat. De a szellemi világban a belső állapotok, amelyek az egyházat magát alkotják, kinyilváníttatnak, és ott mindenkit egyesítenek különböző állapotuk szerint. Ezen állapotoknak az ellentétei a szellemi világban összefüggésben vannak a háborúkkal, amelyeket mindkét oldalon az Úr isteni Gondviselése szabályoz, az összefüggés törvényei szerint. Azt, hogy a háborúkat ebben a világban az Úr isteni Gondviselése kormányozza, a szellemi ember elismeri, de a természeti nem, kivéve, amikor hálaadó istentiszteletet rendeznek egy győzelem miatt; akkor hálát tud adni térdein Istennek a győzelemért és talán elmond egy rövid imát, mielőtt cselekvésbe kezd. De amikor visszaesik általános lelkiállapotába, akkor vagy a tábornok jártasságának tudja be a győzelmet, vagy valami váratlan sugallatnak, vagy eseménynek, ami a csata folyamán jött és eldöntötte az eredményt. Az, hogy az isteni Gondviselés, amit az ember szerencsének hív, munkálkodik még a jelentéktelen dolgok legapróbb részleteiben is, fentebb látható /212./ és ha elismerjük, hogy az isteni Gondviselés szabályozza e dolgokat, akkor bizonyosan el kell ismernünk, hogy a háborús helyzeteket is szabályozza. A sikert és a háború szerencsés rohamait is hadiszerencsének hívják általában; de ez az isteni Gondviselés, amely különösen a tábornok terveiben és előkészületeiben hatásos, még akkor is, ha akkor és utólag is az egészet saját éleseszűségének tudja be. Ezt megteheti, ha akarja, mert teljes szabadsága van arra, hogy higyjen Istenben, vagy ne. Mégis, tudja meg, hogy terveinek és előkészületeinek egy részlete sem önmagából ered. Mind vagy a Mennyből, vagy a pokolból jön hozzá; a pokolból engedéllyel jönnek, a Mennyből pedig küldi őket a Gondviselés.

252. 4/ Aki önmagát és a természetet imádja, megerősíti magát az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében, amikor arra gondol, hogy amennyire értheti, a győzelem inkább az okosság oldalán mutatkozik, mint az igazságén és hogy nem jelent különbséget, hogy a tábornok az erkölcsös vagy gonosz ember-e.

Úgy tűnik, hogy a győzelem inkább az okosság oldalához fordul, mint az igazságéhoz, mert a bíró látszatokból ítél és az egyik oldalnak jobban kedvez, mint a másiknak, és aminek kedvez, azt okoskodással támasztja alá. Nem tudja, hogy egy ok igazsága szellemi a Mennyben és természeti a világban, amint épp most szögeztük le; és hogy e kettőt a múltbeli és jövőbeli események lánca egyesíti, amit csak az Úr ismer. Annak oka, hogy nem számí, hogy a tábornok erkölcsös vagy gonosz-e, ugyanaz, mint amit fent elmondtunk /250./, nevezetesen, hogy a gonosz emberek, egyformán a jókkal, hasznokat hoznak létre és a gonoszok buzgalmukban lelkesebben cselekszenek, mint a jók, különösen háborúkban, mert a rossz ember különösen fortélyos és ravasz hadicselek kieszelésében. Sőt, a dicsőség szeretete örömmel tölti el, jobban, mint a jókat, azok ölésével és kifosztásával kapcsolatban, akiket ellenségeinek ismer és ismer el. Egy jó ember, másrészt, okos és buzgó a védekezésben, de ritkán van képessége vagy vágya a támadásra. Ugyanez igaz a pokol szellemeire és a Menny angyalaira; a pokol szellemei támadnak és a Menny angyalai védik magukat. Következésképp bárki megigazul országának és szövetségeseinek a betolakodók elleni megvédésében, még olyan tábornokok alkalmazásával is, akik rossz emberek; de indokolatlan támadásban nem. A dicsőség puszta szeretete lényegileg ördögi, mert az önszeretetből fakad.

253. Eddig elmagyaráztuk a fentebbi 237. pontban említett tényeket, amelyek által a pusztán természeti ember megerősíti magát az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében. Most el kell magyaráznunk a 238. pontban említetteket, amelyek a különböző nemzetek vallási rendszereire vonatkoznak és amelyek szintén a természeti embert szolgálják, mint érvek az isteni Gondviselés ellen. Mert azt mondja szívében: "Hogyan lehet oly sok nem egyező vallás az egy igazi vallás helyett az egész világon, ha az isteni Gondviselés célja a Menny kialakítása az emberi fajból?" /27-45./ De gondoljuk meg: minden emberi lény, bármikor született is, bármennyien legyenek is és bármilyen valláshoz tartozzanak is, megmenekülhetnek, feltéve, hogy elismerik Istent és a Tízparancsolatot, annak előírásai szerint élnek, amelyek tiltják a gyilkosságot, házasságtörést, lopást és hamis tanúságot, mert eme bűntények elkövetése ellentétes a vallással és ezért Istennel. Az ilyen emberek félik Istent, mert hiszik, hogy az ilyen dolgok elkövetése ellenségeskedés Istennel, és szeretik felebarátjukat, mert a gyilkosság, házasságtörés, lopás, hamis tanúság és más házának vagy feleségének a kívánása a felebarát megsértése. Mivel az ilyen emberek tisztelik Istent életükben és nem tesznek rosszat felebarátjuknak, így az Úr vezeti őket; és mindenki, akit így vezetnek, tanítást kap az Istenről és felebarátjáról vallása segítségével. Mert akik így élnek, szeretik a tanítást, míg akik másképp élnek, nem törődnek a tanítással. És mivel szeretik a tanítást, az angyalok oktatják őket haláluk után, amikor szellemekké válnak és boldogan fogadják el az Ige igazságait. Az ilyen jellemű emberekkel kapcsolatban valamit láthatunk az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című műben. /91-97, 104-113./

254. 1/ A pusztán természeti ember megrősödik az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében, amikor a különböző nemzetek vallásait megfigyeli, például azt találja, hogy néhány nép egyáltalán nem tud Istenről, mások a napot és a holdat imádják, mások bálványokat és faragott képeket.

Azok, akik ezeket a tényeket az isteni Gondviselés elleni érvekként használják, semmit nem tudnak a Menny számtalan titkáról, amelyek közül aligha ismernek egyet is az emberek. Ezek közt van az, hogy az embert nem közvetlenül tanítják a Mennyből, hanem közvetetten /154-174./; és mivel az ember közvetetten kapja a tanítást és az Evangéliumot nem hirdethetik a misszionáriusok a föld minden lakójának, mégis a vallás különböző módokon továbbítható még a világ legtávolabbi részein lakó nemzeteknek is; ezt az isteni Gondviselés hajtja végre. Senki sem magától sajátítja el a vallását, hanem másoktól, átadás folytán, akik vagy közvetlenül az Igéből tanulják azt, vagy másoktól hallották, akiket az Igéből tanítottak meg arra, hogy van Isten, Menny és pokol és halál utáni élet, valamint hogy az igazi boldogság Isten imádásából származik. Az, hogy a vallás az egész világon az ősi Igéből és az után az izraeli Igéből terjedt el, látható az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munkában /101-103./; és hogy az Ige nélkül senkinek nem lehetett volna ismerete Istenről, a Mennyről és a pokolról, valamint a halál utáni életről, még kevésbé az Úrról: ugyanebben a munkában látható /114-118/. Ha egyszer egy vallást beplántáltak egy nemzetbe, akkor azt a nemzetet az Úr vezeti a nemzet saját vallásának előírásai és tantételei szerint. Az Úr gondoskodott arról, hogy minden vallásban legyenek a Tízparancsolatéhoz hasonló előírások, nevezetesen, hogy Istent kell imádni, hogy nevét nem szabad megszentségteleníteni, hogy az Úr napját figyelembe kell venni, hogy a szülőket tisztelni kell, hogy a gyilkosságot, házasságtörést és lopást nem szabad elkövetni és hogy hamis tanúságot nem szabad tenni. Az a nemzet, amely az ilyen előírásokat isteninek tartja és azok szerint él vallásos indítékból, az megmenekül, amint épp most mondtuk fentebb /253./; sőt, a keresztyénségen kívüli legtöbb nemzet, igenis figyelembe veszi ezeket a törvényeket, nem mint polgáriakat, hanem mint istenieket és szentnek tartják őket. Az, hogy az ember az ezeknek az előírásoknak megfelelő élet által menekül meg, látható az Új Jeruzsálem tanítása a Tízparancsolat parancsairól című munkában, elejétől végéig. A Menny egy másik titka az, hogy az angyalok lakta Mennyet az Úr egy Emberként látja, akinek lelke és élete az Úr. Ez az isteni Ember egy tökéletes ember, nemcsak ami a külső tagokat és szerveket illeti, hanem ami a még megszámlálhatatlanabb belső tagokat és szerveket illeti is, éppúgy, mint a bőrt, hártyákat, porcokat, és csontokat, amelyek mindegyike azonban abban az Emberben nem anyagi, hanem szellemi. Az Úr arról is gondoskodik, hogy azok, akiket az Evangélium nem ért el, de akiknek van vallásuk, szintén képesek legyenek egy helyet birtokolni abban az isteni Emberben, azaz a Mennyben a bőr, hártyák, porcok és csontok kialakítása által; és hogy ők, mint mások is, tapasztalják meg a mennyei örömöt. Mert nem számít, hogy örömük olyan-e mint a legmagasabb vagy legvégső Mennyben levő angyaloké; mert mindenki, aki belép a Mennybe, elnyeri szíve legnagyobb örömét. Nagyobbat nem tudna elviselni, mert az elnyomná és elfojtaná őt. A helyzetet hasonlíthatnánk egy parasztéhoz és királyéhoz: egy paraszt megtapasztalhatja a legnagyobb örömet, amikor új durva gyapjú ruhába öltözve járkál és leül egy disznóhússal, marhahússal, sörrel és füszeres borral megterhelt asztalhoz. Ő elnyomottnak érezné magát, ha mint egy király, bíborba és selyembe, aranyba és ezüstbe öltözne és egy terített asztal lenne előtte sokféle finomsággal, drága ételekkel és ritka borokkal. Ez mutatja, miképp van az, hogy van mennyei boldogság az utolsók számára éppúgy, mint az elsőknek, mindenkinek saját fokozatán; és következésképp azoknak is, akik a keresztyén világon kívül vannak, feltéve, hogy kerülik a gonoszságokat, mint Isten elleni bűnöket és a vallással ellentétes dolgokat. Manapság kevesen vannak, akik egyáltalán nem tudnak Istenről. Hogy ezeket, ha erkölcsös életet élnek, haláluk után az angyalok oktatják és ezek szellemi alkotórészt kapnak erkölcsi életükbe, látható az Uj Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című műben /116./. Ugyanez van azokkal, akik a napot és a holdat imádják és azt hiszik, hogy Isten bennük van. Nem tudnak jobbat és ezért ezt nem tulajdonítják bűnként nekik; mert az Úr azt mondja: "Ha vakok volnátok" - azaz nem ismernétek engem - " nem volna bűnötök. " /Jn 9:41/ De sokan vannak, akik bálványokat és faragott képeket imádnak, még a keresztyén világban is. Ez valóban bálványimádó dolog, de nem minden esetben. Mert vannak néhányan, akiknek a faragott képek az Istennel kapcsolatos gondolatok felkeltésére szolgálnak eszközül, mert egy Mennyből jövő befolyás vezeti azokat, akik elismerik Istent és vágynak látni Őt. És mivel az ilyenféle emberek nem tudják fölemelni lelküket az érzékek dolgai fölé, mint azok, akik belsőleg szellemiek, ők ezt a vágyat azzal támogatják, hogy ránéznek a bálványra, vagy képre. Azok akik ezt anélkül teszik, hogy a képet magát Istenként imádnák, megmenekülnek, ha vallási indíttatásból a Tízparancsolat előírásai szerint élnek. Ez világossá teszi, hogy mivel az Úr mindenkinek a megváltását kívánja, gondoskodott arról, hogy mindenkinek helye lehessen a Mennyben, ha igazul él. Az, hogy az Úr szemében a Menny olyan, mint egy Ember, és hogy ezért a Menny kapcsolódik az emberi formában levő minden dologhoz általában és egyedileg, valamint az is, hogy vannak néhányan, akik a bőrrel, hártyákkal, porcokkal és csontokkal vannak kapcsolatban, látható a Menny és pokol című műben /59-102. /; és az Arcana Coelestia -ban /5552-5569. /; valamint fentebb is /201-204/.

255. 2/ A pusztán természeti ember megerősödik az isteni Gondviselés iránti hitetlenségben, amikor látja a mohamedán hitet: amit oly sok birodalom és ország magáévá tett.

Az a tény, hogy ezt a hitet több nemzet fogadta el, mint a keresztyén vallást, botránykő lehet azoknak, akik az isteni Gondviselésről gondolkodnak és azt hiszik hogy senki nem menekülhet meg, kivéve azokat, akik keresztyénnek születtek, azaz akiknek birtokukban van az Ige és ezért ismerik az Urat. De a mohamedán vallás nem botránykő azoknak, akik hiszik, hogy mindent az isteni Gondviselés szabályoz. Ők érdeklődnek, hogy a Gondviselés milyen része van a mohamedán vallásban és azt találják, hogy a mohamedán vallás elismeri az Urat, mint Isten Fiát, a legbölcsebb embert és nagyon nagy prófétát, aki a világba jött, hogy tanítsa az embereket. A mohamedánok közül igen sokan Őt nagyobbnak tekintik, mint Mohamedet.

Azért, hogy teljesebben megmutassuk, hogy a mohamedán vallást az Úr isteni Gondviselése hozta létre, hogy megsemmisítse sok nemzet bálványimádását, ezt a témát egy bizonyos sorrendben kell elmagyaráznunk és először valamit a bálványimádás eredetéről kell mondanunk. A mohamedán vallás születését megelőzően a bálványimádás az egész világon elterjedt volt. Ennek oka az volt, hogy az Úr eljövetele előtti egyházak, mind kiábrázoló /representative / egyházak voltak. Ilyen volt az izraeli egyház is; a szent sátor, Áron öltözéke, az áldozatok, minden, ami kapcsolatban van a jeruzsálemi templommal és maguk a törvények is ábrázoló dolgok voltak. Az összefüggések tudománya, a bölcsek lényegi tudománya - beleértve annak ismeretét is, hogy mit ábrázolnak a különböző tárgyak - létezett a világ ősi nemzetei között és különösen gyakorolták Egyiptomban, ahol ez létrehozta képírásukat. Ez az ismeret tanította meg őket a mindenféle állatok és fák, valamint a hegyek, dombok, folyók, források és a nap, a hold és a csillagok jelölésére is. És mivel mindenféle istentiszteletük kiábrázoló jellegű volt és teljességében összefüggésekből állt, hegyeken és dombokon tartották azokat, valamint ligetekben és kertekben. Ezért ők forrásokat szenteltek meg és amikor Istent imádták, arcukat a kelő nap felé fordították; sőt elkészítették lovak, ökrök, borjak, bárányok, sőt madarak, halak és kígyók faragott képeit is. Házaikban és máshol pedig elhelyezték ezeket az egyház szellemi dolgainak rendjében, az egyházéban, amelynek ők megfeleltek, avagy amit ábrázoltak. Hasonló képeket helyeztek el templomaikban is, hogy emlékeztessék őket azokra a szent dolgokra, amelyeket jelöltek. Egy idő után, amikor az összefüggések ismeretét elfelejtették, utódaik elkezdték magukat a faragott képeket szentként imádni, nem tudva azt, hogy őseik semmi szentet nem láttak azokban, hanem csak úgy néztek rájuk, mint amelyek összefüggéseik által szent dolgokat ábrázolnak és így fejeznek ki. Így történt, hogy a bálványimádás, ami az egész világot betöltötte, nemcsak Ázsiában és az azt körülvevő szigeteken jött létre, hanem Afrikában és Európában is. Mindeme bálványimádások kiírtására az Úr isteni Gondviselése egy új vallás alapítását eszközölte ki, ami megfelel a keleti népek jellemének, aminek tartalmaznia kell valamit mindkét Testamentum Igéjéből és azt kell tanítania, hogy az Úr eljött a világba, hogy igen nagy próféta volt, az emberek legbölcsebbje és Isten Fia. Ez történt Mohameden keresztül, aki nyomán ezt a vallást mohamedánizmusnak hívjuk. Az Úr isteni Gondviselése hozta létre ezt a vallást a keleti nép jelleméhez illően, amint már leszögeztük, hogy megsemmisítse oly sok nemzet bálványimádását és valami ismeretet adjon nekik az Úrról, mielőtt belépnek a szellemi világba. És ezt a vallást nem tette volna magáévá oly sok ország és nem irtotta volna ki azok bálványimádását, ha nem illeszkedett volna és nem alkalmazkodott volna mind azok elgondolásaihoz és életéhez. Annak oka, hogy a Korán nem ismerte el az Urat, mint a Menny és föld Istenét, az volt, hogy a keletiek elismerték Istent, mint a mindenség Teremtőjét, de nem tudták megérteni, hogy eljött a világba és emberi természetet vett fel; éppúgy, ahogy a keresztyének nem értik ezt, mert gondolkodásukban elkülönítik az Ő Isteniségét Emberi voltától és úgy gondolnak isteni Természetére, mint ami a Mennyben lakik az Atyával, emberi Természetéről pedig nem tudják, hol lakozik. Ezek a megfontolások képesítenek minket annak meglátására, hogy a mohamedán vallás is az Úr isteni Gondviselésének tudható be; és hogy minden ilyen vallású ember, aki elismeri az Urat Isten Fiának és a Tízparancsolat előírásai szerint él, ami nekik is birtokukban van, a gonoszságok bűnként való kerülése által szintén a Mennybe megy, amit mohamedán Mennynek hívunk. Ez a Menny is háromfelé - legfelső, középső és legalsó mennyre - oszlik. Azok vannak a legfelső Mennyben, akik elismerik az Urat, mint az Atyával egyet, és így, mint az egyetlen Istent. Azok vannak a második Mennyben, akik megtagadják a többnejűséget és egy feleséggel élnek; az utolsóban pedig azok, akiket tanítanak. A mohamedánizmusról több látható az Utolsó Ítéletről és a Szellemi Világ folytatásában /68-72./, ahol a mohamedánok és Mohamed a téma.

256. 3/ A pusztán természeti ember mergerősödik az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében, amikor látja a keresztyén vallást, ami csak Európában gyökerezett meg a földgolyó legkisebb lakható részében és még ott is megosztott.

A keresztyén vallást csak Európában, a lakható földgolyónak csak kis részében fogadták el, mert nem felel meg a keletiek jellemének, mint a mohamedán vallás, amelyben az igazság és a hamisság vegyül, amint épp fentebb mutattuk meg; és az olyan vallást, ami nem alkalmazkodik az emberek lelkiállapotához, azt nem fogadják el. Például egy olyan vallást, ami törvénytelenné teszi egynél több feleség vevését, nem fogadnak el, hanem visszautasítanak olyan nemzetek, ahol emberemlékezet óta a multban többnejűség volt. Így van ez a keresztyén vallás néhány más rendelkezésével is. Az sem számít, hogy a világnak kisebb vagy nagyobb része fogadta-e el a keresztyén vallást, feltéve, hogy vannak emberek, akiknek birtokában van az Ige, mert ezen a módon az Igéből fény sugárzik át azokra, akik az egyházon kívül vannak és nincs birtokukban az Ige, amint megmutattuk az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című műben /104113./; és csodálatos dolog elmondani, hogy az Úr és a Menny is jelen van bárhol, ahol az Igét buzgón olvassák és az Urat annak előírásai szerint imádják. Ennek oka az, hogy az Úr az Ige és az Ige isteni Igazság, ami a Mennyet alkotja. Ezért mondja az Úr: "Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük" /Mt 18:20/. Az Ige ilyen használatát gyakorolhatják az európaiak a lakható földgolyó sok részén, mert kereskedelmük kiterjed az egész földre és mindenütt olvassák az Igét és tanítják abból az embereket. Ez úgy hangzik, mint egy kitalálás, de igaz. A keresztyén vallás megosztott, mert az Igéből származik és az Igét végig összefüggések /correspondences, megfelelések/ segítségével írták és ezek az összefüggések nagy részben az igazság látszatai, megjelenései, amelyekben azonban valódi igazságok fekszenek elrejtve. Mivel az egyház tanításait az Ige szó szerinti jelentéséből kell levezetni, aminek az épp most leírt jelleme van, szükségszerűen vannak máig viták, viszályok és nézeteltérések az egyházon belül, különösen, ami az Ige tolmácsolását illeti, de nem magát az Igét, vagy az Úr isteniségét illetően. Mert azt mindenütt elismerik, hogy az Ige szent és hogy az Úr isteni és e két tanítás az egyház lényege. Azokat, akik tagadják az Úr isteniségét, akiket szociniánusoknak hívunk, ezért közösítik ki az egyházból; és azokat, akik tagadják az Ige szentségét, nem tekintjük keresztyéneknek. Ehhez hozzáteszek egy figyelemreméltó tényt az Igével kapcsolatban, amiből arra következtethetünk, hogy belső zugaiban az Ige maga az isteni Igazság, legbelső részében pedig az Úr. Amikor bármely lélek kinyitja az Igét és megdörzsöli azzal arcát és öltözetét, akkor ez arcát és ruháját oly fényesen ragyogóvá teszi a puszta érintkezés miatt, mint a hold vagy egy csillag, mindenkinek a szemében, akivel találkozik. Ez bizonyítja azt, hogy semmi nincs a világon, ami szentebb az Igénél. Látható az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munkában /5-26./, hogy az Igét végig tiszta összefüggések által írták; hogy az egyház tanítását az Ige szószerinti jelentéséből kell levezetni és azzal kell megerősíteni /50.-61./, hogy eretnekségek vonhatók le az Ige szószerinti értelméből, de ártalmas dolog azokat megerősíteni /91-97. /; hogy az egyház az Igére alapul, és hogy annak jelleme az Ige tolmácsolása szerint változik /76-79./.

257. 4 / A pusztán természeti ember merősödik az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében, ama tény segítségével, hogy sok keresztyén országban vannak emberek, akik isteni hatalmat követelnek maguknak és azt kívánják, hogy istenként imádják őket, valamint hogy halott emberekhez imádkoznak. Az ilyenek tagadják valójában, hogy isteni hatalmat követelnek maguknak, vagy hogy azt kívánnák, hogy istenként imádják őket, de kijelentik, hogy meg tudják nyitni és be tudják zárni a Mennyet, megbocsáthatnak és megtarthatnak bűnöket és ezért megmenthetnek és kárhoztathatnak embereket, és ez tkp. megegyezik az isteni hatalommal. Mert az isteni Gondviselés célja nem egyéb, mint az újjáalakítás és következésképp a megváltás. Ez a folyamatos erőfeszítése mindenki érdekében. A megváltást nem lehet elnyerni, csak az Úr Isteniségének elismerése által és az abban való bizalommal, hogy Ő ezt meg fogja valósítani, ha az ember az Ő előírásai szerint él. Ki nem tudja megérteni, hogy ez a gőg a Jelenések könyvében leírt Babilon és Bábel, amit a próféták gyakran említettek? Az, hogy ez Lucifer is, akiről az Ézsaiás 14. fejezete beszél, nyilvánvaló ama résznek azokból a verseiből, amelyekben e szavak fordulnak elő: '' E gúnydalt mondod Babilon királya felett..'' /4.vers/; és ".. kivágom Babilon nevét és maradékát.." /22.vers/; amely szakaszból világos, hogy Bábel ugyanaz, mint Lucifer, mert róla ezt olvassuk: "Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia?!.. Holott te ezt mondád szívedben: Az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén, messze északon. Fölibök hágok a magas felhőknek és hasonló leszek a Magasságoshoz." /12,13-14.versek./ Jól tudjuk, hogy ők halott emberekhez imádkoznak és segítségüket kérik, mert a hozzájuk való imádkozást egy pápai bulla szentesítette, megerősítve a Trenti Zsinat határozatát, amely nyíltan kimondta, hogy ajánlott a halottakhoz imádkozni. Mégis, ki nem tudja, hogy imádkozni egyedül Istenhez kell és nem bármely halott emberhez. De most kijelentjük, hogy az Úr ezt miért engedte meg. Nem tagadhatjuk, hogy Ő ezt az ember megváltásának kedvéért engedte meg. Mert jól tudjuk, hogy az Úr nélkül nincs megváltás; és ezért szükséges volt, hogy az Urat prédikálják az Igéből és hogy a keresztyén egyház ezáltal jöjjön létre. De ezt csak munkájukban buzgó vezetők által lehetett megtenni, akik közt senki más nem volt található, csak azok, akiknek látszólagos lelkesedését az önszeretet heve szította. Ez a hév először arra ösztönözte őket, hogy megismertessék az Urat és tanítsák az Ige igazságait; és emiatt, első állapotuk miatt hívják Lucifert "hajnal fiá"·-nak /12. vers. De amikor látták, hogy uralmat gyakorolhatnak az egyház szent dolgai által, akkor az önszeretet, ami először hajtotta őket, hogy ismertessék meg az Urat, előtört belülről és végül olyan magasra emelkedett, hogy jogot formáltak maguknak az Úr minden isteni hatalmára, és nem hagytak Neki semmit. Ezt nem akadályozhatta meg az Úr isteni Gondviselése; mert ebben az esetben azt nyilatkozták volna, hogy az Úr nem Isten, az Ige nem szent, szociniánussá vagy ariánusokká váltak volna és így tönkretették volna az egész egyházat, ami most fennmarad az általános testben, bármilyen legyen is vezetőinek jelleme. Mert mindazok, akik ilyen vallásúak, és az Úrhoz közelednek, valamint bűnként kerülik a gonoszságot, azok megmenekülnek és azért sok mennyei közösség van, amit belőlük alakítottak ki a szellemi világban. Sőt, köztük egy nemzet gondviselésszerűen elkerülte az ilyen uralkodás jármát és az Igét szentnek tartja; ez a nemes francia nemzet. De hát mi történt? Amikor az önszeretet felmagasztalta saját uralmát még az Úr trónjáig is, akkor eltávolította Őt és maga ült oda, a Lucifernek nevezett szeretet szükségszerűen megszentségtelenítette az egész Igét és az egyházat. Hogy ezt megakadályozza, az Úr az Ő isteni Gondviselése által gondoskodott arról, hogy ők eltávozzanak az Ő imádásától és halott emberekhez esedeznek, szobraikhoz imádkoznak, csontjaikat csókolgatják, leborulnak sírjaiknál, tiltsák meg az Ige olvasását, gondolják azt, hogy a szent istentisztelet olyan misék elmondásából áll amelyeket a köznép nem ért és árulják a megváltást pénzért. Ha ők nem tették volna e dolgokat, akkor megszentségtelenítették volna az Ige és az egyház szent dolgait; mert, amint az előző szakaszban megmutattuk, csak azok szentségtelenítik meg a szent dolgokat akik ismerik azokat. Ezért, nehogy megszentségtelenítsék a legszentebb Úrvacsorát, az Úr isteni Gondviselése úgy vezette őket, hogy kiszolgáltassák azt és adják a kenyeret az embereknek és igyák meg a bort maguk. Mert az Úrvacsorában a bor jelzi a szent igazságot és a kenyér a szent jót. De amikor kiosztják őket, a bor jelzi az igazságot megszentségtelenítve, a kenyér pedig a jót elferdítve. És úgy vezette őket tovább az Úr, hogy az Úrvacsorát valami anyaginak és testinek tekintség és úgy fogadják ezt el, mint a vallás alapvető tanítását. Bárki, aki ezeket a tényeket tekinti és egy bizonyos fokig megvilágosodott elmével latolgatja azokat láthatja az isteni Gondviselés csodálatos munkáját az egyház szent dolgainak őrzésében, mindenki megmentésében aki megmenthető - úgymond, azoknak a tűzből való elragadásában, akik hagyják magukat megmenteni.

258. 5/ A pusztán természeti ember megerősödik az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében azáltal a tény átal, hogy a hitvalló keresztyének között vannak néhányan, akik feltételezik, hogy a megváltás bizonyos szabályokban való hittől, vagy azok ismételgetésétől függ s egyáltalán nem a jó tettektől. Az, hogy az ilyen emberek egyedül a hitet tekintik szükségesnek a megváltáshoz, irgalmassággal teli élet nélkül és ezért elkülönítik a hitet az irgalmasságtól megmutatkozik az Új Jeruzsálem tanítása a hitről című műben. Ott látható meg az is, hogy ezeket az embereket jelzi az Igében a f iliszteusok a "sárkány" és a "kecskék". Ezt a tanítást is azért engedte meg az isteni Gondviselés, hogy az Úr Istenijét és az Ige szentségét senki ne szentségtelenítse meg. Az Úr Istenijét nem szentségtelenítik meg, amikor azt gondolják, hogy a megváltást biztosítja egy ima, hogy Isten, az Atya legyen kegyes Fia kedvéért, aki szenvedett a kereszten és elégtételt szolgáltatott értünk, mert ezen a módon ők nem az Úr Isteniségéhez közelednek, hanem emberi voltához, amit nem ismernek el isteninek. Az Igét sem szentségtelenítik meg, mert nem figyelnek azokra a részekre, ahol a szeretetet, irgalmasságot, tetteket és működéseket említi az Ige. Azt mondják, hogy mindezek beleértendők az épp most említett ima hatékonyságába vetett hitbe. És akik megerősödnek e véleményükben, azt mondják magukban"Mivel a törvény nem kárhoztat engem, így a gonoszság sem; és a jó nem fog megmenteni engem, mert a saját jóságom, ha én találom ki, nem jó." Így ők olyanok, mint az Igéből való igazságot teljesen nélkülöző emberek, akik ezért nem tudják azt megszentségteleníteni. De senki nem erősíti meg az imának hatékonyságába vetett hitét, csak azok, akik önszeretetük miatt büszkék saját értelmességükre. Ők nem is keresztyének szívükben, hanem csak annak kívánnak látszani.

Most el fogjuk magyarázni, hogy az Úr isteni Gondviselése hogyan munkálkodik folyamatosan azok megváltásáért, akik a vallási kötelesség ügyének tekintik, hogy elkülönítsék a hitet az irgalmasságtól. Az Úr isteni Gondviselése gondot fordít arra, hogy - bár az ilyenfajta hitet vallásos kötelességgé tették - mindenki tudja, hogy a hit önmagában nem ment meg, hanem amikor az irgalmas élet együtt ténykedik a hittel. Mert minden egyházban, ahol ez a hit érvényesül, azt tanítják, hogy a megváltás lehetetlen, ha az ember nem vizsgálja meg magát, nem látja bűneit, nem ismeri el azokat, tér meg és nem áll el azoktól, valamint nem kezd új életet. Ezt a tanítást ünnepélyesen olvassák fel mindazok jelenlétében, akik az Úrvacsorához járulnak; és hozzáteszik, hogy ha ezt nem teszik meg, akkor összevegyítik a szent dolgokat a világiasakkal és az örök kárhozatba vetik magukat. Sőt, Angliában hozzáteszik, hogy ha ezt nem teszik meg, akkor az ördög beléjük megy, ahogyan Júdásba is belement és összerombolja lelküket és testüket. ebből nyilvánvaló, hogy még azokban az egyházakban is, ahol az egyedül hit általi üdvősségben hisznek, mindenkinek tanítják, hogy a gonoszságokat bűnként kerülni kell. Továbbá mindenki, aki ke.resztyénnek született, tudja, hogy a gonoszságokat bűinként kerülni kell, mert a Tízparancsolatot a kezükbe adták minden fiúnak és lánynak, és tanítják a szülők és tanítók. Továbbá az ország minden polgárát, különösen a köznépet, miután emlékezetből elismételte a Tízparancsolatot, levizsgáztatja egy pap arról, hogy mit tud a keresztyén vallásról és figyelmezteti őt, hogy tegye azokat a dolgokat, amiket az parancsol. Ilyen alkalmakkor soha nem mondja nekik egy pap sem, hogy nincsenek a törvény jármában, vagy hogy ők nem tudnak engedelmeskedni a parancsoknak, mert nem tudnak jót tenni önmaguktól. Ezenkívül az Athanáziusi hitvallást elfogadta az egész keresztyén világ és elismerték azt az igazságot, amit annak utolsó bekezdései tartalmaznak, nevezetesen, hogy az Úr elfog jönni ítélni az élőket és a holtakat és hogy azok, akik jót tettek, be fognak lépni az örökkévaló életbe és azok, akik gonoszságot tettek, az örökkévaló tűzbe. Svédországban, ahol az egyedül hitáltali üdvösség vallását elfogadták, egyszerűen azt tanítják, hogy az irgalmasságtól elkülönített hit, vagy jó tettek nélküli hit nem létezik. Ez egy bizonyos intő függelékben található, amit minden svéd zsoltáros könyvben közzétettek, aminek a címe: A bűnbánat nélküli ember akadályai, avagy botránykövei; / Ezt a függeléket 1819-ben törölték a zsoltároskönyv átvizsgálásakor / és amelyben e szavak fordulnak elő:"Akik gazdagok jó tettekben, ezáltal mutatják, hogy gazdagok hitben, mivel a megmentő hit az irgalmasságon keresztül működik; mert a megigazító hit soha nem létezik egyedül és elkülönítve a jó tettektől, épp úgy, ahogy egy jó fa nem gyümölcstelen, vagy amint a nap sincs fény és hő nélkül, vagy a víz nedv nélkül". Ezt a néhány részletet azért említettük, hogy megmutassuk, hogy bár elfogadtak egy egyedül hit általi megigazulást eszükbe véső vallási rendszert, mégis mindenütt tanítják az irgalmasság jóit, vagyis a jó tetteket; és ez az Úr isteni Gondviselésétől van, nehogy a köznépet valaki félrevezesse. Hallottam Luthert, akivel néha beszélgettem a szellemi világban, amint leleplezte az egyedül hit általi megigazulást és azt mondta, hogy amikor bevezette azt, akkor az Úr egy angyala figyelmeztette, hogy ne tegye; de hogy azt gondolta, hogy ha nem vetné el a tetteket, akkor nem lenne elkülönülés a katolikus vallástól és így a figyelmeztetés ellenére megalapította ezt a hitet.

259. 6/ A pusztán természeti ember megerősödik az isteni- Gondviselés iránti hitetlenségében ama tény által, hogy a keresztyén világban volt és még mindig van sok eretnekség, mint a guakerizmus, moravianizmus, anabaptizmus és sok más.

Mert ő azt mondja magának: "Ha az isteni Gondviselés kormányozna minden részletet kivétel nélkül és mindenki üdvössége lenne a célja, akkor kieszközölte volna, hogy egy igaz vallás létezzen az egész világon és hogy ne oszoljon az felekezetekre, még kevésbé tépjék eretnekségek. De nézzük ezt mélyebben és értelmesebben, ha tudjuk. Meg lehet váltani egy embert, ha először nem alakul újjá? Mert ő az önszeretetben és a világ szeretetében született és mivel e szeretetekben semmi közös nincs Isten és a felebarát iránti szeretettel, hacsak az nem az "én" kedvéért van; az ember a gonoszságokba beleszületik. Milyen szeretet vagy kegyelem van ezekben a szeretetekben? Gondol az ember bármit egy másik ember megkárosításáról, átkozásáról, halálos gyűlölettel való gyűlöléséről, házasságtörésről más feleségével és kegyetlen bosszúállásról, míg dédelgeti a vágyat, hogy mindenki más fölé helyezze magát és birtokolja javaikat, önmagával összehasonlítva csekélynek és jelentéktelennek tekintve őket? Ha egy ilyen ember meg akar menekülni, nem kell először megszabadulnia ezektől a gonoszságoktól és így újjáalakulnia? Ez nem történhet meg, csak az isteni Gondviselés sok törvényével összhangban, amint fentebb sok helyen leszögeztük.Ezeket a törvényeket a legtöbben nem ismerik. Mindazonáltal létük mind az isteni Bölcsességből, mind az isteni Szeretetből származik; és az Úr nem szegheti meg azokat, mert ha ezt tenné, akkor megsemmisülne az ember, nem pedig megmenekülne. Olvassuk újra és hasonlítsuk össze a fent említett törvényeket és látni fogjuk, milyen igaz ez. Ezért, mivel ama törvények szerint nem jön a befolyás közvetlenül a Mennyből, hanem közvetetten az Igén, tanításon és prédikációkon keresztül, és mivel az Igét azért, hogy isteni mű legyen, szükségszerűen tiszta összef üggések segítségével kellett írni, ezért a nézeteltérések és eretnekségek elkerülhetetlenek és megengedik azokat az isteni Gondviselés törvényei. De ez nem minden. Maga az egyház elfogadott lényegi részeként pusztán értelmi és hitelvi tanokat és nem olyanokat, amelyek az akaratra és az életre vonatkoznak. És amikor az utóbbiakat nem teszik az egyház lényegi részeivé, akkor. az ember értelmét sötétség burkolja be és az illető úgy bóklászik ide-oda, mint egy vak, belebotlik az akadályokba és beleesik a gödrökbe. Mert az akarat lát az értelemben és nem az értelem az akaratban; avagy, ami ugyanazt teszi, az életnek és az azt irányító szeretetnek kell az értelmet vezetnie a gondolkodásban, beszédben és cselekvésben, nem fordítva. Ha másképp lenne, akkor az értelem egy gonosz, vagy épp ördögi vágytól ösztökélve megragadhatná az érzékek bármilyen sugallatát és kényszeríthetné az akaratot, hogy alkalmazkodjon ahhoz. E tények mutatják a nézeteltérések és eretnekségek eredetét. De az Úr gondoskodott arról, hogy mindenki mégis újjáalakítható és megváltható legyen, bármilyen eretnekségbe keveredjen is lelke, vagy értelme, feltéve, hogy bűnként kerüli a gonoszságokat és nem erősíti meg hitét az eretnek hamisságokban. A gonoszságok bűnként való kerülésével az akarat újjáalakul, az akarat által pedig az értelem, amely aztán először kerül ki a sötétségből a fényre. Az egyháznak három lényegi része van: - annak elismerése, hogy az Úr isteni, az Ige szentségének elismerése és irgalmas élet. Mindenkinek van hite olyan arányban, amennyiben irgalmas életet él. Az Ige elmondja nekünk, hogy milyennek kell lennie életünknek és az Úr miként gondolkodik újjáalakulásunkról és üdvösségünkről. Ha az egyház ehhez a három lényegi részhez tartotta volna magát, akkor az értelmi különbségek nem megosztották volna, hanem csak módosították volna azt, ahogyan a fény változatokat ad a szép tárgyak színeinek és ahogyan a különböző drágakövek ékesítik egy király koronáját.

260. 7/ A pusztán természeti ember megerősödik az isteni Gondviselés iránti hitetlenségében ama tény segítségével, hogy a júdaizmus még mindig virágzik. A zsidók nem tértek meg oly sok évszázada sem, bár keresztyének között élnek; és az Ige jóslatainak értelmében nem vallják az Urat és nem ismerik el őt Messiásnak, aki, ahogyan ők várták, visszavezetné őket Kánaán földjére; és kitartóan tagadják őt és mégis virágoznak. De azok, akik emiatt megkérdőjelezik az isteni Gondviselést, nem tudják, hogy a "zsidók" az Igében mindazokat jelentik az egyházban, akik elismerik az Urat, és hogy a "Kánaán földje", ahova el kell őket vezetni, az Úr egyházát jelenti. De ők azért kitartanak az Úr tagadásában, mert hajlamuk olyan, hogy ha egyszer elismernék és megvallanák az Úr Isteniségét és az ő egyházának szent dolgait, utána megszentségtelenítenék azokat. Ezért mondja róluk az Úr: "Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívüket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket." /Jn 12:40; Mt13:15; Mk 4:12; Lk 8: 10; Ézs 6:9,10, / Azt mondja: ".. és meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam őket", mert ha megtértek és meggyógyultak volna, akkor utána szentségtörést követtek volna el; és az isteni Gondviselés egyik törvénye /221-233./, hogy senkit nem engedhet be az Úr a hit igazságainak és az irgalmasság jóinak belső felfogásába, ha nem tartható meg ezekben az állapotokban élete végéig; máskülönben megszentségtelenítené a szent dolgokat. A zsidó nemzet az eredeti nyelven levő Ige kedvéért maradt fenn és szóródott szét a világ nagy részén, amit jobban tisztelnek, mint a keresztyének. Az Ige minden részletében az Úr Istenisége van jelen, mert az az isteni Igazság, egyesülve az isteni Jóval, amelyek az Úrból áradnak ki. Ennek tulajdoníthatóan az Ige az az eszköz, ami által az Úr egyesül az egyházával, és ami által a Menny jelen van az emberrel, amint megmutattuk az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című könyvben /62-69./ Az Úr és a Menny jelen van, ahol csak az Igét buzgón olvassák. Ez az isteni Gondviselés célja az ő megtartásukkal és szétszórásukkal a világ nagy részén. Sorsuk haláluk után látható a Folytatás az utolsó ítéletről és a szellemi világról című műben /79-82./

261. Nos, ezek azok a fent említett okok /238./ amelyek által a természeti ember megerősíti vagy megerősítheti az isteni Gondviselés iránti hitetlenségét. Most mások következnek, amelyeket fentebb a 239. pontban említettünk, amelyek szintén érvekül szolgálhatnak a természeti embernek az isteni Gondviselés ellen és másoknak is eszébe juthat és kétséget ébreszthet elméjükben.

262. 1/ Az isteni Gondviselés iránti kétséget sugallhat az a tény, hogy az egész keresztyén világ egy Istent imád mint három Személyt, azaz három Istent és hogy mindezidáig nem tudták, hogy Isten egy Személyében és Lényegében, akiben van a Szentháromság és aki az Úr.

Egy ember, aki az isteni Gondviselésről gondolkodik, azt mondhatja: "Három Személy nem három Isten, ha önmagában minden személy Isten? Ki gondolhatja vagy gondolja másként? Maga Athanáziusz nem tudta másképp gondolni, mert a Hitvallásban, amit róla neveztek el, azt mondja: "Mert ahogy a keresztyén igazság arra kényszerít minket, hogy minden Személyt Önmagában Istennek és Úrnak ismerjünk el, úgy a katolikus vallás megtiltja, hogy azt mondjuk, hogy három Isten, vagy három Úr van." Ez egyszerűen azt jelenti, hogy három Istent és Urat kellene elismernünk, de hogy nem szabad három Istent, vagy Urat említenünk, vagy megneveznünk. Ki képes egy Istenről felfogni valamit,ha Ő nem egy Személyében? Ha a válasz az, hogy ez elképzelhető, ha valaki azt gondolja, hogy a Háromnak egy Lényege van - ki érthet vagy ért ez alatt bármi mást, mint hogy bár egy az érzületük és egyetértenek, mégis három Istenről van szó? És ha mélyebben gondolkodunk, akkor azt mondjuk: "Hogyan lehet megosztott az isteni Lényeg, ami végtelen? És hogyan hozhat ez létre az örökkévalóságtól fogva egy másik isteni Lényeget, és létrehozni még egyet, ami kettőjükből ered?" Mondhatjuk, hogy ezt hinni kell és nem gndolkodni rajta, de ki tudja megállni, hogy ne gondolkodjon arról, amiről azt mondják neki, hogy higyje? Hogyan másképp szerezheti meg az ember ezt a meg- és elismerést, ami a hit lényege? A szocinianizmus és ariánizmus, ami több szívben uralkodik, mint gondolnánk, nem az Istenségről, mint három Személyt tartalmazóról való gondolkozásból fakadt? A hit az egy Istenben, aki az Úr, alkotja az egyházat, mert az isteni Háromság van Benne. Hogy ez az igazság, látható az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról című műben, elejétől a végéig. De hogyan gondolkoznak az Úrról napjainkban? Nem azt hiszik, hogy Ő Isten is és Ember is, Isten Jehovától, az Attól, aki kigondolta és Ember Szűz Máriától, aki megszülte? De ki hiszi, hogy Isten és Ember őbenne, avagy az Ő Istenisége és Ember volta Személyében egyek, és hogy úgy egyek, amint a lélek és a test egy? Tudja ezt bárki? Kérdezzük meg az egyház doktorait és azt fogják mondani, hogy nem tudják. Mégis ezt szögezi le az egyház tanítása, amit elfogadtak az egész keresztyén világban a következőképpen: "Urunk Jézus Krisztus Isten Fia, Isten és Ember; és bár Isten és Ember, mégsem kettő, hanem egy Krisztus; Ő egy, mert az Isteni magához vette az Emberit; igen, Ő mindenestől egy, mert egy Személyében; mert ahogy a lélek és a test alkot egy embert, úgy Isten és Ember egy Krisztus." Ez Athanáziusz Hitvallásából való. A papság nem tudja ezt, mert amikor olvassák, nem úgy gondolnak az Úrra, mint Istenre, hanem csak mint Emberre. Ha ugyanezeket az embereket megkérdezzük, hogy tudják-e, hogy ki gondolta Őt ki, Isten, az Atya, vagy saját Istenisége, azt fogják válaszolni, -.hogy Isten, az Atya gondolta Őt ki, mert ez az Írás szerint van. Akkor hát nem egy az Atya és Ő, ahogyan a lélek és a test egy? Ki gondolhatja egyáltalán, hogy Őt két Isteni Lény gondolta ki; ha pedig saját Istenisége, hogy ez az Ő Atyja volt? Ha tovább kérdezzük őket, mi az elképzelésük az Úr Isteniségéről és az Ő Emberi voltáról, akkor azt fogják mondani, hogy az Ő Istenisége az Atya Lényegétől van, Emberi volta pedig az anya lényegétől és hogy Istenisége az Atyával van. És ha aztán megkérdezzük, hogy hol van Emberi volta, nem fognak válaszolni; mert gondolkodásukban elkülönítik Isteniségét és Emberi voltát, és Isteniségét az Atyáéval teszik egyenlővé, Emberi voltát pedig egy másik emberéhez hasonlítják. Nem tudják, hogy ilyen mádon elkülönítik a lelket és a testet; nem látják azt a nehézséget sem ebben a feltételezésben, hogy ebben az esetben az értelmes ember egyedül egy anyától születne. Egy keresztyént, aki annak a gondolatnak a hatása alatt van, hogy az Úr Embersége olyan, mint bármely más emberé, csak nehezen vezethető el az Isteni Emberség gondolatáig, bár elismerheti azt az állítást, hogy az Úr lelke, avagy élete eredete miatt Maga Jehova volt és az is.

Most tekintsük át az összes érvet és nézzük meg, hogy van-e a mindenségben más Isten, mint egyedül az Úr, akiben van a lényegi Isteniség és minden dolog forrása, akit az Atyának hívunk, az Isteni Emberség, akit a Fiúnak hívunk és a kiáradó Isteni, akit Szent Szellemnek hívunk; és így, hogy Isten egy Személyében és Lényegében és Ő az Úr.

Ha felvetjük, hogy Maga az Úr hármat nevezett meg Máté evangéliumában:"Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében." /28:19/, mégis nyilvánvaló a közvetlenül megelőző és következő versekből, hogy Ő ezt annak megmutatására mondta, hogy Önmagában, most megdicsőülve, ott volt az isteni Háromság. A közvetlenül megelőző versben azt mondja, hogy minden hatalom Néki adatott a Mennyen és földön; és a következőben azt mondja, hogy velük lesz az idők végezetéig; így egyedül Önmagáról beszél és nem háromról.

Nos, ami azt illeti, hogy az isteni Gondviselés miért engedte meg a keresztyéneknek, hogy egy Istent imádjanak, mint három személyt vagy három Istent és a keresztyének miért nem tudták eddig, hogy Isten egy Személyében és Lényegében, akiben Háromság van és aki az Úr, az ok nem az Úrban van, hanem az emberben.. Mert az Úr egyszerűen tanítja az igazságot az Igéjében, amint látható az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról című munkából idézett összes részből. Ő azt a minden egyház által elfogadott hitvallásban is tanítja, ahol leszögezi, hogy az Ő Istenisége és Embersége nem kettő, hanem egy Személy, egyesülve mint a lélek és a test. De annak elsőrendű oka,, hogy ők elválasztották az Isteniséget és az Emberséget, valamint az Isteniségét Jehováéval tették egyenlővé, az Atyával, .Emberségét pedig bármi más emberével, az volt, hogy az egyház keletkezése után, eltévedt Babilonba és az Úr isteni Erejét önmagának követelte. De hogy ezt ne lehessen isteni Erőnek hívni, hanem emberi erőnek, kijelentették, hogy az Úr Embersége olyan, mint bármi más emberé. Azután, amikor megtörtént a reforrnáció és egyedü1 a hitet fogadták el, mint az üdvösség egyedüli eszközét - azt a hitet, hogy Isten, az Atya kell hogy kegyelmezzen Fia kedvéért - , az Úr Emberségét nem lehetett másképp tekinteni; mert senki nem közeledhet az Úrhoz és szívében nem ismerheti el Menny és föld Istenének, ha nem él az Ő előírásai szerint. A szellemi világban, ahol mindenkinek kötelező úgy beszélni, ahogyan gondolkodik, senki nem tudja kiejteni Jézus nevét, ha nem élt a világban keresztyénként; és ez az Ő isteni Gondviselésének akarata, nehogy Nevét megszentségtelenítsék.

263. Hogy világossá tegyük azt, amit épp most szögeztünk le, hozzáteszem a következő részt, amit az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról című mű végéről vettem /60, 61. / "Hogy Isten és Ember az Úrban e tanítás szerint nem kettő, hanem egy-személy és mindenestől egy, ahogyan a lélek és a test egy, világosan kitűnik az Úr sok szavából; például, hogy az Atya és Ő egy; hogy az Atya minden dolga az Övé és az Ő mindene az Atyáé; hogy Ő az Atyában van és az Atya Benne; hogy minden az Ő kezébe adatott; hogy az Övé minden hatalom; hogy Ő a Menny és a föld Istene; hogy aki hisz őbenne, örök élete van; és .hogy Isten haragja marad azon, a.ki nem hisz Benne; és továbbá, hogy mind az Isteniség, mind az Emberség fölvétetett a Mennybe ; és hogy, ami mindkettőt illeti, Ő Isten jobbján ül, azaz hogy Ő mindenható; és sok más az Ő isteni .Emberségével kapcsolatos igehelyet idéztünk fentebb, ami mind azt tanúsítja, hogy Isten egy Személyében és Lényegében, akiben Háromság van és aki az Úr. Ezek az .Úrral kapcsolatos dolgok most először kerülnek napfényre, mert megjósolta a Jelenések könyve /21;22. fejezet, hogy egy új egyház ,alakul majd az előző végén, amelyben ez lesz az elsődleges tanítás. Ezt az egyházat jelöli ott az Új Jeruzsálem, amelybe senki nem léphet be, csak azok, akik egyedül az Urat ismerik el, mint a Menny és föld Istenét; és ezért a Jelenésekben ezt az egyházat "a Bárány feleségé" -nek hívják. Ezt kijelenthetem, hogy az egész Menny egyedül az Urat ismeri el és hogy csak azok nyernek bebocsátást a Mennybe, akik elismerik Őt, mert a Menny az Úrból eredő Menny. Ez a szeretetből és hitből születő legigazibb elismerés teszi őket az Úrban levővé és az Urat őbennük levővé, amint Ő Maga.tanitja Jánosnál: " Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én tibennetek." /14:20/, és máshol is: " Maradjatok én bennem és én is ti bennetek.. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én benne, kivettetik.." /15:4,5-6; 17:22,23/ Ezt ezelőtt nem látták az Igéből, mert ha látták volna, nem hitték volna; mert az utolsó ítélet még nem történt meg és azelőtt a pokol ereje győzedelmeskedett a Menny ereje felett; mert az ember közbülső helyet foglal el a Menny és a pokol között és ezért ha ezt előbb látták volna, az ördög, vagy pokol az igazságot elragadta volna az emberek szívéből és azonkívül megszentségtelenítette volna. A pokol erejének ezt az uralkodását mindenestől összetörte az utolsó ítélet, ami most fejeződött be. Eme ítélet óta és ezért napjainkban is, mindenki, aki vágyik rá, megvilágosodást és bölcsességet kaphat.

264. Kétség merülhet fel az-isteni Gondviseléssel kapcsolatban abból a tényből, hogy mindeddig nem tudtuk, hogy az Ige minden részletében van szellemi jelentés, ami valójában az Ige szentségének forrása.

Ez az isteni Gondviseléssel kapcsolatos kétség a következőképpen juthat kifejezésre: "Miért most került először napvilágra ez a tény? És miért olyan valaki fedte fel, aki nem egyházi méltóság ?" De az Úr az Ő jókedvében kiválaszthat egy egyházi méltóságot, vagy egyiknek a szolgáját, mert ismeri az egyiknek is és a másiknak is a jellemét. De az okok, amik miatt az Ige szellemi jelentése eddig nem került napvilágra, ezek:

1/ Mert ha napfényre került volna, az egyház megszentségtelenítette volna és ezáltal megszentségtelenítette volna az Ige legbelső szentségét is.

2/ Mert az Ige szellemi jelentését tartalmazó valódi igazságokat az Úr nem jelentette ki az utolsó ítélet végrehajtása utánig és addig, míg az Úr nem épp a Szent Jeruzsálemmel jelölt új egyház alapításába akart fogni.

De e pontokat külön fogjuk megvizsgálni.

1/ Az Ige szellemi jeljentése azért nem került előbb napfényre, mert ha napfényre került volna, az egyház megszentségtelenitette volna és ezáltal megszentségtelenítette volna az Ige legbelső szentségét is.

Az egyház, nem sokkal megalakulása után,.Babilonná változott és azután Filiszteává. A babiloniak valóban elismerik az Igét, de csak enyhe tiszteletben tartják, azt mondva, hogy a Szent Szellem sugallmazza őket végső döntéseikben, épp olyan mértékben, ahogy a prófétákat ösztönözte. Ők az Igét annak a vikáriusságnak a kedvéért ismerik el, amit az Úr Péterhez intézett szavaira alapoznak. De mégis csak alacsony tiszteletben tartják az Igét, mert az nem támogatja igényeiket és ezért elveszik azt a néptől és elrejtik kolostorokban, ahol kevesen olvassák. Ezért, ha az Ige szellemi jelentése, amelyben az Úr jelen van minden angyali bölcsességgel, napfényre került volna, az Igét megszentségtelenítették volna, nem csak úgy, ahogy most, végső, avagy szószerinti jelentésében, hanem legbelső értelmében is. Filisztea, ami az irgalmasságtól elkülönült hitet jelzi, szintén megszentségtelenítette volna az Ige szellemi jelentését, mert az üdvösséget bizonyos szavakról való gondolkodástól, vagy azok kimondásától teszi függővé és nem jó tettektől, amint előbb mondottuk; és így az üdvösség helytelen eszközeit hozza elő és kizárja az emberi értelmet a hitből egészen. Mit törődnek az ilyen emberek a fénnyel, ami az Ige szellemi jelentésében látható? Nem fordítanák azt sötétségbe? Ha a természeti jelentést kiforgatják,mit tennének a szellemi értelemmel? Akarja bárki is megérteni, aki megerősödött az irgalmasságtól elkülönített hitben és az ilyen hit általi megigazulásban, hogy mi az élet jója, mi az Úr iránti és a felebarát iránti szeretet, mi az irgalmasság és az irgalmasság jója, mik a jó tettek és mit jelent azok tevése, és még azt is, hogy mi a hit lényege, vagy az azt alkotó igazságok bármelyikéé? Köteteket írnak csak annak bizonyítására, amit ők hitnek neveznek és mind azokat a dolgokat, amiket épp most em litettünk, ebbe a hitbe beleértendőnek állítanak. Akkor nyilvánvalóan, ha az Ige szellemi jelentése ezelőtt napfényre került volna, beteljesedtek volna az Úr Máténál található szavai;"Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség?"/6:23./ A szem az Ige szellemi jelentésében az értelmet jelzi.

2/ A valódi igazságokat: mint amilyeneket az Ige szellemi jelentése tartalmaz, az Úr nem hozta napvilágra az utolsó ítélet végrehajtása utánig és addig, míg az Úr nem épp a Szent Jeruzsálemmel-jelölt új egyház alapításába akart fogni.

Az Úr előre.megmondta a Jelenések könyvében, hogy az utolsó ítélet befejeződése után napfényre kerülnek a valódi igazságok, megalakul egy új egyház és az Ige szellemi jelentését felfedi az Úr. Hogy az utolsó ítélet befejeződött, megmutattuk egy kis műben az Utolsó ítélet-ről, és újra, annak Folytatásában; és azt is, hogy ezt jelenti az "ég és föld", amelyek elmúlnak /Jel 21:1/ Hogy a valódi igazságoknak akkor kellett napfényre kerülniük, azt ezek a szavak jósolják meg a Jelenésekben:"És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek.." /21:5; 19:17,18; 21:18-21; 22 :1, 2, /, és hogy akkor ki kell derülnie az Ige - szellemi jelentésének /19:11-16/ Ezt jelenti a fehér ló, amelynek lovasát Isten Igéjének és urak Urának és királyok Királyának hívták /lásd a kis művet a Fehér ló-ról./ Hogy a szent Jeruzsálem jelenti az új egyházat, amit az Úr most fog alapítani, látható az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról című munkában /62-65./ E megfontolásokból arra következtethetünk, hogy az Ige szellemi jelentését az új egyház számára kellett kinyilvánítani, amely egyedül az Urat fogja elismerni és imádni, Igéjét szentnek tartani, az isteni igazságokat szeretni és az irgalmasságtól elkülönített hitet tagadni. Az Ige szellemi jelentésével kapcsolatos sok dolog látható az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című műben /5-26. és köv./, például a szellemi jelentés természete; hogy az Ige minden része tartalmaz szellemi jelentést, általánosan és egyedileg /9-17./, hogy a szellemi jelentés miatt az Ige isteni ihletettségű és minden szavában szent /18,19./; hogy a szellemi jelentés idáig ismeretlen volt és ennek oka /20-25./; és hogy a szellemi értelem ezután sem lesz felfedve senkinek, csak ha Ő az Úrtól való valódi igazságokban van /26 /. Ezeknek a megfontolásoknak világossá kellene tenniük, hogy az Úr isteni Gondviselésének akarata, hogy a szellemi jelentés rejtve volt a világ előtt a jelenkorig, s eközben a Mennyben őrizték az angyalok között, akiknek onnan származik bölcsessége. A szellemi jelentést is ismerték és tanulták az ősök közt, akik Mózes előtt éltek. De mivel utódaik különböző bálványimádásokba estek, elfordulva az összefüggésektől /correspondences, megfelelések/ amelyeket Igéjük tartalmazott, s így vallásuk is, és az egyiptomiak bevezették.óket a mágiába, az Úr isteni Gondviselése bepecsételte azt először Izrael fiai között és utána a keresztyének között is a fent említett okok miatt. Most mégegyszer napfényre kerül az Úr új Egyháza számára.

265. 3/ Kétség merülhet fel az isteni Gondviseléssel-kapcsolatosanabból a tényből fakadáan, hogy mindeddig az emberek nem tudták hogy a keresztyén vallás a-gonoszságok bűnként való kerülésében áll.

Hogy ez a keresztyén vallás, az meglátható az Új Jeruzsálem tanítása az Életről című írásban, az elejétől a végéig. És mivel az irgalmasságtól elkülönített hit az egyedüli akadálya az ilyen hit elfogadásának, így azzal is foglalkozik a fenti mű. Azt mondjuk, hogy az emberek nem tudták, hogy keresztyén vallásuk lényege a gonoszságok bűnként való kerülésében áll, mert majdnem mindenki tudatlan ezzel kapcsolatban; és mégis mindenki tudja, ahogyan fentebb látható /258. / Mindeddig majdnem tudatlan volt mindenki ezzel kapcsolatban,mert az irgalmasságtól elkülönített hit eltörölte ezt. Mert ez azt erősíti, hogy az üdvösség egyedül a hitből fakad, bármilyen jó tett, vagy az irgalmasság bármi jója nélkül és hogy akik hisznek, azok nincsenek többé a törvény járma alatt, hanem szabadok. Ha ezt többször hallja egy ember ismételni, akkor már nem gondol a gonoszságokkal, vagy az élet jójával, .Emellett mindenki természettől fogva hajlamos elfogadni ezt a hitet és ha egyszer elfogadta, akkor nem gondolkodik többet életének állapotáról. Akkor ez az oka, hogy az ember nem tud erről a témáról. Azt, hogy ezt ténylegesen nem tudják, a szellemi világban hozták tudomásomra. Több mint ezer embert kérdeztem meg, akik újonnan jöttek a világból, hogy tudták-e, hogy a gonoszságok bűnként való kerülése a vallás lényege és azt mondták, hogy nem tudták és hogy ez valami új számukra és nem hallottak róta, de azt hallották, hogy nem tudnak maguktól jót tenni és hogy nincsenek a törvény járma alatt. Amikor megkérdeztem, hogy nem tudták-e, hogy az embernek meg kell vizsgálnia magát, meglátni bűneit, amelyekben vétkes és aztán új életet kell kezdenie és hogy máskülönben a bűneik nem nyernek bocsánatot és hogy ha a bűnök nem nyernek bocsánatot, akkor az emberek nem menekülnek meg és hogy ezt nem olvasták-e nekik hangosan, ahányszor csak az Úrvacsorához járultak, azt válaszolták, hogy nem fordítottak figyelmet az ilyen dolgokra, hanem csak arra, hogy bűneik az Úrvacsora szentsége segítségével nyernek bocsánatot és hogy a hit megteszi a többit az ő tudásuk nélkül. Ujra azt mondtam:"Miért tanítottátok kis gyermekeiteket a Tízparanesolatra? Nem azért tettétek, hogy ők tudják, hogy milyen gonoszságokat kell bűnként kerülni? Vagy csupán azért, hogy tudják és higyjék a parancsokat anélkül, hogy engedelmeskednének nekik? Akkor miért mondjátok, hogy ez új?" Erre csak azt válaszolták, hogy tudták és mégsem tudták mindezt, hogy soha nem gondoltak a hatodik parancsolatra, amikor házasságtörést követtek el, vagy a hetedikre, amikor loptak, vagy csaltak és így tovább,és hogy soha nem jutott eszükbe, hogy az ilyen dolgok ellentétesek az isteni Törvénnyel és ezért Istennel. Amikor idéztem az egyházak hitvallásaiból és az Igéből, hogy bizonyítsam, hogy a keresztyén vallás a gonoszságok bűnként való kerülésében és gyűlölésében áll és hogy mindenki hite attól függ, hogy ezeket-hogyan kerüli és gyűlöli, akkor hallgattak. De meg voltak győződve, hogy ez igaz, amikor látták, hogy mindenkit megvizsgálnak életét illetően és megítélnek tettei szerint, nem pedig hite szerint, ami különbözik életétől, mert mindenkinek a hite életétől függő. A keresztyén világ legnagyobbrészt tudatlan maradt ezt illetően, mert az isteni Gondviselés törvényei mindenkit hagynak szabadságban cselekedni a józan értelemnek megfelelően. /71-99;100-128./; az is törvény, hogy senkit nem tanítanak közvetlenül a Menmyből, hanem közvetve az Igén és az azon alapuló tanításokon és prédikációkon keresztül /154-174./ és vannak megengedő törvények is amelyek szintén az isteni Gondviselés törvényei. E témákról több látható fentebb /258. /

274./Eredeti számozás!?/ 4/ Kétség merülhet fel az isteni Gondviseléssel kapcsolatban abból a tényből fakadóan hogy ezidáig senki nem tudta, hogy az ember emberként él tovább halála után és hogy ez a tény nem vált ismertté előbb.

Annak oka, hogy ez ismeretlen maradt, az, hogy akik nem kerülik bűnként a gonoszságokat, azt hiszik szívükben, hogy az ember nem él halála után és ezért nem törődnek azzal, hogy azt mondják-e nekik, hogy ő halála után emberként él, vagy hogy fel fog újra támadni az utolsó ítélet napján és ha valami a feltámadással kapcsolatos hit belopódzik véletlenül elméjébe, akkor azt mondja magának: "Nekem sem lesz rosszabb, mint másoknak; ha a pokolba megyek, akkor sok más emberrel fogok odamenni és ugyanígy lesz, ha a Mennybe megyek." De mindenkiben, akinek bármilyen vallása van, elültetve rejlik az a hit, hogy emberként él tovább halála után. Az az elképzelés, hogy lelkekként élnek és nem emberként, csak azokban van meg, akiket bebolondított saját okosságukba és eszükbe vetett hitük. Hogy mindenkiben, akinek bármi vallása van, elültetve rejlik a hit, hogy emberként él tovább halála után, nyilvánvaló lesz a következő megfontolásokból: 1/ Ki nem hiszi ezt, amikor haldoklik? 2/ Melyik szónok nem beszél egy temetési szónoklat elmondásakor az eltávozottról úgy, mint aki a Mennyben van angyalok között és beszélget velük és boldogságot élvez? /Némelyeket valósággal istenítenek./ 3/ Ki nem hiszi a köznépből, hogy amikor meghal, ha jó életet élt, be fog lépni a mennyei paradicsomba, fehér ruhába öltözik és örök életet fog élvezni? 4 / Melyik pap nem mondja ugyanezt, vagy hasonló dolgokat a haldoklónak? És abban a percben hiszi, amit mond, feltéve, hogy történetesen nem az utolsó ítéletről gondolkodik. 5/ Ki nem hiszi, hogy a kisgyermekek, akiket elvesztett, a Mennyben vannak és hogy halála után látni fogja feleségét, akit szeretett? Senki nem tételezi fel, hogy ők szellemek, még kevésbé, hogy lelkek, avagy kísértetek, akik a mindenségben lebegnek. 6/ Kimond ellent egy megállapításnak azok sorsáról, vagy körülményeiről, akik elmentek az időből az örök életbe? Sokakkal beszéltem ennek vagy annak a személynek az állapotáról és sorsáról és soha senki nem felelte azt, hogy sorsuk még nem dőlt el, hanem hogy az az ítélet idejében fog eldőlni. 7/ Ki előtt nem tűnik igaznak, hogy az angyalokat emberként kell ábrázolni a festészetben és szobrászatban? Ki gondolja akkor, hogy ők testetlen szellemek, ködös, vagy homályos személyek, ahogyan néhány tanult ember gondolta? A pápisták azt hiszik, hogy szentjeik emberek a Mennyben és hogy mások máshol élnek. A mohamedánok ugyanezt hiszik halottaikról; az afrikaiak különösen hiszik ezt és sok más nemzet is így tesz; akkor miért nem kell az újjáalakult keresztyéneknek hinni ezt, hiszen az Ige tanítja? 9/ Ez a mindenkibe elültetett hit néhányakat vágyakozóvá tesz a halhatatlan hírnév után; mert e hit az ilyen törekvés formáját veszi fel és hősökké és bátrakká teszi őket a háborúban. 10/ A szellemi világban kutatás folyt azt illetően, hogy ez a hit mindenkibe el van-e ültetve és azt találták, hogy el van ültetve mindenki szellemi vagy belső gondolkodásába, de nem természeti, vagy külsó gondolkodásába. Akkor természetesen semmi kétség nem merülhet fel az isteni Gondviselést illetően abból a meggondolásból fakadóan, hogy most először került napfényre, hogy az ember halála után emberként él. Csak az emberek érzéki képessége az, ami látni és tapintani akarja hitük tárgyait; ha az ember gondolkodása nem emelkedik e fölé a szint fölé, akkor az illető sűrű sötétségben van élete állapotát illetően.

 

A GONOSZSÁGOKAT AZ ÜDVÖSSÉG KEDVÉÉRT ENGEDI MEG AZ ÚR.

275. Ha az ember abban a szeretetben születne, ami teremtésekor az övé volt, akkor semmilyen gonoszban nem lenne benne. Még csak nem is tudná, hogy mi a gonosz; mert ha az ember soha nem volt a gonoszban és ezért minden gonosztól szabad, akkor nem tudhatja, mi a gonosz. Ha azt mondanák neki, hogy ez vagy az gonosz, akkor nem hinné el, hogy ilyen dolog létezése lehetséges. Ez az ártatlanság állapota, amelyben Ádám és felesége, Éva volt. A meztelenség, amit nem szégyelltek, jelezte ezt az állapotot. A gonosz tudását a bukás után jelzi az, hogy ettek a jó és rossz tudásának a fájáról. A szeretet, amelybe az embert beleteremtette az Úr, a felebarát szeretete; hogy ugyanannyira gondot viseljen másokra, mint önmagára, sőt még többet és hogy élvezze ennek a szeretetnek az örömét a felebaráttal szembeni jó cselekvésében, majdnem úgy, ahogy egy szülő élvezi, hogy jót tesz gyermekeinek. A felebarátnak ez a szeretete igazán emberi, mert tartalmaz egy szellemi alkotórészt, ami megkülönbözteti az állatok természeti szeretetétől. Ha az ember ezzel a szeretettel születne, akkor nem a tudatlanság sötétségébe születne, ami a mostani helyzet, hanem az ismeret és az abból következő értelem bizonyos fényébe és gyorsan megszerezné magát a tudást és értelmességet. Valójában először négykézláb menne, mint egy négylábú állat, de egy veleszületett igyekezettel arra, hogy egyenesen álljon a lábain. Mert bármennyire hasonlítana is egy állathoz, nem fordítaná arcát lefelé a föld irányába, hanem előre a Menny felé és végül egyenesen állna úgy, hogy fölfelé tudjon nézni.

276. De amikor a felebaráti szeretet átváltozott önszeretetté és ez a szeretet növekedett, aztán az emberi szeretet állati szeretetté alakult; és az ember vadállattá, alakult, azzal a különbséggel, hogy el tudott gondolkodni testi érzetein és értelmesen meg tudta különböztetni az egyik dolgot a másiktól és oktatható volt, valamint polgári, erkölcsi és végül szellemi emberré vált. Mert amint az előbb mondtuk, az embernek van szellemi része, ami megkülönbözteti az állattól; és ez képesíti őt a társadalmi jó és rossz természetének megértésére, aztán az erkölcsi jó és rossz és végül, ha akarja, a szellemi jó és. gonosz megértésére. Amikor a felebaráti szeretet átváltozott önszeretetté, az ember nem születhetett többé az ismeret és értelem fényében, hanem a tudatlanság sötétségében született, mert a legvégső élet szinten született, amit a testi érzések alkotnak. És ebből bevezethető a természeti elme belső fokozataiba oktatás által, mivel a szellemi elme kapcsolatban van végig a folyamattal. Annak oka, hogy az ember a legvégső életszínvonalba születik bele, amit a testi érzések alkotnak és ezért a tudatlanság sötétségébe, látható lesz a következőkből. A felebaráti szeretet és az önszeretet ellentétes, ahogy mindenki láthatja; mert a felebaráti szeretet sajátját kívánja adni mindenki másnak, de az önszeretet egyedül saját maga számára kivánja a jót biztosítani. A felebaráti szeretet mindenkit szolgálni kíván, de az önszeretet azt kívánja, hogy mindenki őt szolgálja. A felebaráti szeretet mindenkit tesvérként és barátként tekint, de az önszeretet szolgáinak tekinti őket és ellenségeinek, ha nem akarják szolgálni. Egy szóval olyan önző, hogy alig néz másokra, mint emberekre, mivel titokban még kevesebb becsben tartja őket, mint lovait és kutyáit; és mivel ilyen kis értékűeknek tekinti őket, semmit nem gondol azzal, ha nekik rosszat tesz. Innen jön a gyűlölet és bosszú, házasságtörés és paráználkodás, lopás és csalás, hazugság és rágalmazás, durvaság és kegyetlenség és más ilyen gonoszságok. ezek azok a gonoszságok, amelyeket az ember születésekor örököl. Hogy ezeket az üdvösség kedvéért engedi meg az Úr, azt a következő sorrendben fogjuk elmagyarázni.

I. Mindenki a gonoszságban van és el kell vezetni a gonoszságtól azért, hogy újjá lehessen alakítani.

II. A gonoszságokat nem lehet eltávolítani, csak ha megmutatkoznak.

III. Amilyen mértékben a gonoszságok eltávolításra kerülnek, olyan mértékben nyernek bocsánatot.

IV. A gonoszságok megengedése így az üdvösség kedvéért történik.

277. I. Mindenki a gonoszságban van és el kell vezetni a gonoszságtól hogy újjá lehessen alakítani.

Jól tudjuk az egyházban, hogy mindenki öröklött gonoszsággal fertőzött, és hogy ezért sok gonoszságra hajlamos, ezért nem tud jót tenni magától, mert a gonosz nem tud jót tenni, kivéve az olyan jót, ami gonoszságot tartalmaz belül. Ez a rejtett gonoszság abban áll, hogy jót tesz az én kedvéért és így csak a látszatok kedvéért. Ezt a gonoszságot, mint jól tudjuk, a szülőktől lehet örökölni. Azt mondjuk, hogy Ádámtól és Évától örököljük, de ez tévedés; mert mindenki a saját szüleitől eredően született bele és így tovább. Így adódik át az egyikről a másikra és növekszik és felhalmozódik és átszáll az utódokra. Ezért nincs az emberben semmi ép, hanem ő mindenestől gonosz. Ki érzi, hogy rossz önmagát jobban szeretni, mint mást? Ezért ki tudja, hogy ez gonoszság, noha ez minden gonoszság legfőbbike? Hogy ezt szülőktől, nagyapáktól s dédszülőktől örököljük, nyilvánvaló a világban ismert sok dologból, mint például hogy a háznépeket, családokat és még a nemzeteket is meg lehet különböztetni egymástól pusztán arcukra nézve; az arc pedig a lélek jelzője és a lélek jellemét az indíttatásoktól veszi, amelyek az embert irányító szeretet állapotai. Néha egy unoka, vagy dédunoka arca jelentős hasonlóságot mutat dédnagyapja arcával. Egyedül az arcról meg tudom mondani, hogy egy ember zsidó vagy nem és néhány más ember nemzetiségét is; és kétségtelenül mások is meg tudják ezt tenni. Ha a szeretet indíttatásai így a szülőktől származnak és ők adják át azokat, következésképp a gonoszságok is így vannak, mert azok összeköttetésben állnak az indíttatásokkal. Ennek a hasonlóságnak az eredetét meg fogjuk magyarázni.

Mindenkinek a lelke az apjától származik és azt az anyától származó test csak felöltözteti; hogy a lélek az apától van, az nemcsak abból következik, amit épp most mondtunk, hanem sok más is jelzi; például ha egy négernek vagy egy mórnak a gyereke fehér vagy európai nőtől születik, sötét bőrü lesz és ez fordítva is igaz. Továbbá a lélek benne van a magban, ami a fogamzást okozza és a magot testtel az anya öltözteti fel. A mag az apára jellemző szeretet elsődleges formája; az ő kormányzó szeretetének a formája, annak legközelebbi származékaival, amelyek annak a szeretetnek legbelső indíttatásai.

Ezeket az indíttatásokat mindenkiben elfátyolozzák az erkölcsi élet illemszabályai és a társadalmi, valamint bizonyos fokig a szellemi élet jója; e dolgok alkotják még a gonosz emberek külső életét is. Minden gyermek ebbe a külső életbe születik bele és ennek tulajdonítható bája. De amint a gyermek belenő a fiúságba és ifjúkorba, abból a külső életből átmegy belsőbb indíttatásokba és végül az apját kormányzó szeretetbe. És ha az gonosz volt és oktatók nem enyhítették és formálták különböző eszközökkel, akkor ez az ő kormányzó szeretetévé válik, mint ahogy az apjáé is volt. De más esetben sem pusztul el a gonoszság, csak eltávolodik, amiről többet mondunk a következőkben. Ezért nyilvánvaló, hogy mindenki a gonoszban van.

277. a. Magától értetődik, hogy az embert el kell vezetni a gonoszságtól, hogy újjáalakuljon; mert aki a gonoszságban van ebben a világban, az úgy marad a világból való távozása után is, és ezért, ha a gonoszt nem távolítják el belőle a világban, akkor az nem távolítható el azután sem. Ahol a fa eldől, ott fekszik; így tesz az ember élete is, amikor meghal, hasonló természetű marad. Sőt, mindenkit tettei szerint ítélnek meg. Nem úgy, hogy felhozzák azokat ellene, hanem mivel visszatér hozzájuk és továbbra is úgy cselekszik, mint előzőleg; mert a halál az élet folytatása, azzal a különbséggel, hogy az embert akkor már nem lehet újjáalakítani. Minden újjáalakítás /reformation/ teljesen, azaz egyformán megy végbe az első alapelvekben /first principles/ és a legvégső dolgokban; a legvégsőket a világban az első alapelvekkel egyenlően alakítják újjá és azokat utólag nem lehet újjáalakítani, mert az élet végső dolgai, amelyeket az ember magával visz a másik világba, tétlenek maradnak és megegyeznek, vagy egyként cselekszenek belső elméjével.

278. II. A gonoszságok nem távolíthatók el, csak ha megmutatják magukat.

Ne tételezzük fel, hogy az embernek el kell követnie a gonoszságokat azért, hogy azok napfényre kerüljenek; de meg kell vizsgálnia magát, nem csak cselekedeteit, hanem gondolatait illetően is; és meg kell kérdeznie magát, hogy mit tenne, ha nem félne a törvényektől és a szégyentől és különösen mely gonoszságokat tekinti magában megengedhetőeknek és nem bűnöknek, mert folyamatosan elköveti őket. Azért, hogy az ember megvizsgálhassa magát, az akaratától elkülönített értelmet kapott, hogy tudja, értse és elismerje, mi jó és mi gonosz és hogy lássa akaratának természetét, vagy hogy mit szeret és kíván. Azért, hogy lássa ezt, értelme képes magasabb vagy alacsonyabb rendű, vagy belső és külső gondolkodásra úgy hogy a magasabb, vagy belső gondolkodásból láthatja mit csinál akarata az alacsonyabb, vagy külső gondolkodásban. Ezt úgy látja, ahogy egy ember látja arcát egy tükörben és amikor látja és felismeri mi a bűn, akkor, ha imádkozik az Úr segítségéért, abba tudja hagyni annak akarását, kerülni tudja azt és aztán eláll attól. Ha nem tudja ezt megtenni akarata teljes beleegyezésével, mégis megtudja fékezni a gonoszságot azáltal, hogy harcol ellene és végül gyűlöli és undorodik tőle. Akkor és nem előbb, felfogja és érzi, hogy a gonosz gonosz és a jó jó. Akkor hát ezt értjük önmaga megvizsgálásán, azon, hogy látja bűneit, elismeri, bevallja azokat és utána eláll azoktól. De mivel kevesen tudják, hogy ez a keresztyén vallás lényege, - mert csak azoknak van irgalmasságuk és hitük, akik így cselekszenek, csak azokat vezeti az Úr és azok tesznek jót Őtőle, - ezért valamit mondani fogunk azokról, akik elhanyagolják e kötelességüket és mégis feltételezik, hogy vallásos emberek. Ők a következőképpen osztályozhatók:

1/ Azok, akik vallják, hogy vétkesek a bűn minden fajtájában és mégsem kutatnak ki magukban semmi kifejezett bűnt.

2/ Azok, akiket saját vallásos hitük vezet úgy, hogy mellőzik ezt a kutatást.

3/ Azok a világi emberek, akik soha nem gondolkodnak a bűnökről és ezért semmit nem tudnak azokról.

4/ Azok, akik helyeslik azokat és ezért nem tudhajták azok /a bűnök] igazi természetét.

5/ A bűnöket ezek egyike sem hozza soha napfényre és ezért el sem távolíthatók.

6/ Végül annak mindeddig ismeretlen okát fogjuk felfedni, hogy miért nem távolíthatók el a gonoszságok, ha az ember nem vizsgálja ki, hozza napfényre, ismeri el, vallja be őket és áll el azoktól.

De ezeket a pontokat egyenként meg kell magyaráznunk mert ezek a keresztyén vallás lényegi dolgai, már ami az ember kötelességét illeti.

278. a. 1/ Azok, akik vallják, hogy vétkesek a bűn minden fajtájában és mégsem kutatnak ki magukban semmi kifejezett bűnt.

Az ilyen ember azt mondja: "Bűnös vagyok; bűnben születtem; nincs bennem semmi igaz a fejemtől a lábamig; semmi más nem vagyok, mint bűnös. Jó Isten, légy irgalmas hozzám, bocsáss meg nekem, tisztíts meg, válts meg, add, hogy tisztaságban járjak és az igazságosság útján" - és így tovább. Mégsem vizsgálja meg magát és ezért nem derít fel egy kifejezett gonoszságot sem; pedig senki nem kerülhet olyasmit, amiről semmit sem tud, még kevésbé harcolhat ellene. Azt is hiszi, hogy megtisztult és tisztává vált a bűnvallás után, amikor mégis egyelőre tisztátalan tetőtől talpig. Mert a minden bűn megvallása mindegyik iránti érzéketlenséget jelent és végül mindegyik iránti vakságot idéz elő". Ez olyan, mint egy egyetemes dolog minden részlet nélkül, ami semmi.

2/ Azok, akiket saját vallásos hitük vezet úgy, hogy mellőzzék ezt a kutatást.

Ezek főleg azok, akik elkülönítik az irgalmasságot a hittől, mert ők azt mondják maguknak: "Miért kutassak a gonosz, vagy a jó után? Miért kutassak a gonosz után, amikor az nem kárhoztat engem, és a jó után, amikor az nem ment meg? Egyedül a hit az, ami megigazít és megtisztít minden bűntől, ha bizalommal elmélkedünk rajta és megvalljuk. És ha egyszer már megigazultam, akkor ép vagyok Isten előtt. Valójában a gonoszságban vagyok, de Isten eltörli a gonoszságot, amint elkövettem, és így eltűnik"; és így tovább. De ki nem látja, ha kinyitja szemeit, hogy ezek üres szavak, mentesek minden valóságtól, mert mentesek minden jótól? Bárki gondolkodhat és beszélhet így, még bizalommal is, amikor néha a pokolra és az örök kárhozatra gondol. Akar az ilyen ember tudni bármit akár az igazságról, akár a jóról? Az igazságról azt mondja "Mi az igazság, ha nem az, ami megerősíti a hitemet?" És a jóról azt mondja:"Mi a jó, ha nem az, amit a hitem létrehoz bennem? De hogy az nekem tulajdonítható legyen, nem szabad úgy tennem azt, mintha magamtól tenném, mert ez érdemszerzésre való törekedés lenne és az ön-érdemesült jó nem igazán jó." Így mellőz mindent, amíg már nem tudja, hogy mi a gonosz. Ezek után hogyan kutathatja ki és találhatja meg önmagában a gonoszságot? Nem olyan akkor az állapota, hogy a gonosz kívánságok felgyülemlett tüze felemészti belső elméjét és letarolja azt egészen a kapuig? Egyedül ezt a kaput őrzi, nehogy a tűz látható legyen; de halála után a kapu megnyílik és akkor a tüzet mindenki megláthatja.

3/ Azok a világi emberek, akik soha nem gondolkodnak a bűnökről és ezért semmit nem tudnak azokról. Ezek mindenek fölött a világot szeretik és soha nem ismernek el semmilyen igazságot, ami eltéríti gondolkodásukat vallásuk hamis tanaitól. Azt mondják maguknak: "Mi ez nekem? Más gondolkodni való dolgaim is vannak." Így visszautasítják az igazságot abban a percben, amikor hallják; és ha hallják, akkor elnyomják. Ezek az emberek még inkább ugyanezt csinálják, amikor egy prédikációt hallgatnak; csak néhány kifejezésre emlékeznek, a lényegből pedig semmire. Mivel így bánnak az igazsággal, nem tudják, mi a jó, mert a jó és az igazság egyként cselekszik; és az igazság nélküli jó nem veszi tudomásul a gonoszt, vagy legfeljebb azért, hogy a hamis alapelvekből való ítélés által kiokoskodja, hogy az jó. Ezeket jelenti az a mag, ami tüskék közé esett, amelyekről az Úr azt mondja: "Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. .. ez az, aki hallja az igét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem." /Mt 13:7,22; Mk 4:7,19; Lk 8:7,14/

4 / Azok,akik helyeslik azokat és ezért nem tudhatják azok igazi természetét.

Ezek elismerik Istent és imádják őt a szokásos formák szerint és megerősítik azt a hitüket, hogy néhány gonoszság nem bűnnel teli; mert elfátyolozzák azt csalóka látszatokkal és így elrejtik annak szörnyűségeit. És mivel ezt teszik, helyeslik azt és ismerős barátjukká teszik. Azt mondjuk, hogy néhányan, akik elismerik Istent ezt teszik, mert mások nem tekintenek semmi gonoszságot bűnnek, pedig minden bűn Isten ellenes. De vegyünk néhány példát: - egy kapzsi ember a gonoszságot nem tekinti bűnnel telinek, amikor mutatós gondolatmenettel kiokoskodja, hogy néhány fajta csalás megengedhető; egy másik ember ugyanezt teszi, amikor igazolja magát az ellenségein való bosszúállás miatt; egy másik pedig, amikor igazolja, hogy kifoszt nem harcolókat háború idején.

5/ Olyan emberekben, mint a fent leírtak, a bűnök nem kerülnek napfényre és ezért nem eltávolíthatók. Minden gonoszság, ami nem kerül napfényre, belül növekszik; ez olyan, mint egy erdőtűz hamu alatt, vagy mint a romlott vér egy zárt sebben; mert minden bezárt gonoszság növekszik.ártalmasságában, amíg egyetemes összeomlást okoz. Ezért, hogy a gonoszság nehogy bezárt legyen, mindenkinek megengedi az Úr, hogy Isten mellett, vagy Isten ellen gondolkodjon és az egyház szent dolgai mellett, vagy ellene, és nem bünteti meg érte ebben a világban. Erről a témáról az Úr azt mondja Ézsaiásnál: "Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.. Mosódjatok tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát; szűnjetek meg gonoszt cselekedni; Tanuljatok jót tenni;.. ha bűneitek skarlát pirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin olyanok lesznek, mint a gyapjú.. És ha vonakodtok, sőt pártot üttök, fegyver emészt meg;.. " /1:6,16..17, 20. /; a fegyver általi megemésztés a gonoszság hamissága általi pusztulást jelenti.

6/ Annak mindeddig ismeretlen oka, hogy a gonoszságok miért nem távolíthatók el, ha az ember nem vizsgálja ki, hozza napfényre, ismeri el, vallja be őket és áll el azoktól.

Említettük az előző oldalakon, hogy az egész Menny közösségekből áll, amelyeket a jó indíttatásai szerinti megfelelő rendben hoztak létre és az egész pokol a gonosz kívánságai szerint hasonlóképpen elrendezett közösségekből áll, amelyek ellentétei a jó indíttatásainak. Minden ember e közösségek egyikében van, már ami szellemét illeti egy mennyei közösségben van, ha szereti a jót, de egy pokoli közösségben, ha a gonoszt szereti. Az ember nem tudja ezt, míg a világban van, de mindazonáltal szellemét illetően e közösségek egyikében van - máskülönben nem tudna élni és eme társuláson keresztül kormányozza az Úr. Ha az illető egy pokoli közösségben van, akkor csak az Úr tudja kivezetni onnan az isteni Gondviselés törvényei szerint, amelyek egyike, hogy az embernek látnia kell, hogy ott van, vágyódnia kell a szabadulásra és magának is törekednie kell arra, hogy így tegyen. Az ember ezt meg tudja tenni, míg a világban van, de halála után nem; mert akkor örökre abban a közösségben marad, amelybe elkészítette útját, míg a világon volt. Ez az oka annak, hogy az embernek meg kell vizsgálnia magát, látnia és elismernie kell bűneit, meg kell térnie és aztán ki kell tartania élete végéig. Fel tudnék hozni erre meggyőző bizonyítékot saját tapasztalatomból, de ez nem az ilyen bizonyítékok felhozására való hely.

279. III. Amilyen mértékben a gonoszságokat eltávolíjuk, annyiban bocsánatot nyernek azok.

Ennek a kornak egyik hibája, hogy feltételezzük, hogy a gonoszságok elkülönítettek az embertől és kifejezetten kivettetnek, ha már egyszer bocsánatot nyertek és hogy az ember életének állapota megváltoztatható egy perc alatt egy ellenkező állapottá és hogy így, az Úr azonnali kegyelme által, az ember ahelyett, hogy gonosz lenne, jóvá válhat és következésképp kivezethető a pokolból és egyenest a Mennybe helyezhető át. Azoknak, akik ehhez a hithez és véleményhez tartják magukat, semmi elképzelésük nincs arról, mi a gonosz és a jó. Egyáltalán semmit nem tudnak az ember életének állapotáról; még azt sem tudják, hogy az akarat indíttatásai csupán az elme tisztán szervi állománya állapotának változásai és változatai, és hogy az emlékezet a változások létrehozta állandó állapot. Amikor mindez ismertté válik, akkor világosan látható, hogy a gonoszt csak fokozatosan lehet eltávolítani és hogy a gonosz megbocsátása nem ugyanaz, mint annak eltávolítása. De ezek összefoglaló megállapítások és ha nem magyarázzuk meg őket, akkor valójában elismerhetjük őket, de nem érthetjük meg; és amit nem értünk, az olyan, mintha egy kereket cél nélkül forgatunk kezünkkel és ezért a fentebb lefektetett tételeket egyenként meg kell magyaráznunk, abban a sorrendben, ahogyan leszögeztük.

1/ Ennek a kornak egyik hibája, hogy feltételezzük, hogy a gonoszságok elkülönülnek és kivettetnek, ha már egyszer bocsánatot nyertek.

A Mennyről való tapasztalatom megtanította nekem, hogy a gonoszságok egyike sem, - amibe az ember beleszületik, vagy amit megszerez magának, - nem különül el tőle, hanem csak látókörön kívülre távozik. Előzőleg a világban levő sok emberrel együtt azt hittem, hogy amikor a gonoszságok bocsánatot nyernek, akkor kivettetnek, lemosatnak és elsöpörtetnek, ahogyan a koszt lemossuk arcunkról. De ez nem így van a gonoszságokkal vagy bűnökkel. Ezek mind maradnak, és amikor megtérés után bocsánatot nyernek, akkor a központból a peremre távoznak. Akkor ami a központban van, mivel egyenesen a látókörünkben van, úgy jelenik meg, mintha napvilágnál lenne, és ami a peremen van, az árnyékban van és néha, úgymond, éjszakai sötétségben. Mivel a gonoszságok nem különülnek el, csak eltávolodnak vagy elküldetnek a peremre, és mivel maga az ember is áthelyezhető a központból a peremre, így gonoszságaihoz is visszatérhet, amelyeket már kivetettnek hitt. Mert az ember olyan, hogy átmehet az egyik indíttatásból a másikba és néha egy ellenkezőbe, és így az egyik központból egy másikba. Az ember indíttatása alkotja a központot, míg az illető annak befolyása alatt áll, mert akkor ő annak örömében és fényében van. Vannak néhányan, akiket haláluk után az Úr a Mennybe emel, mert jól éltek, de mégis magukkal hozzák a hitet, hogy ők tiszták és mentesek a bűntől és ezért szabadok a szemrehányástól. Őket először fehér ruhába öltöztetik hitüknek megfelelően, mert a fehér jelzi a gonoszságtól megtisztított állapotot. De aztán ők elkezdenek úgy gondolkodni, mint a világban tették, hogy ők, úgymond, tiszták minden gonoszságtól és ezért dicsekedni kezdenek, hogy ők többé nem bűnösök, mint mások. Ez majdnem biztosan magába foglal valami önmagasztalást, ami párosul a másokról alkotott hitvány véleménnyel, ha önmagával hasonlítja össze őket. Ezért, hogy kigyógyuljanak ebből az alaptalan hitükből, kiküldik őket a Mennyből és megengedik nekik, hogy visszacsússzanak azokba a gonoszságokba, amelyeket elsajátítottak a világban; és ugyanakkor megmutatják nekik, hogy öröklött gonoszságaik vannak, amelyekről előzőleg semmit sem tudtak. Miután így kötelezték őket annak elismerésére, hogy gonoszságaik nem különültek el tőlük, csak látómezőn kívülre távoztak és hogy ők ezért lényegileg tisztátalanok, valóban egészen gonoszok, és hogy az Úr tartotta vissza őket a gonosztól és tartotta meg a jóban, bár úgy tűnik nekik, mintha ez saját cselekedetük lenne, - az Úr újra felemeli őket a Mennybe.

2/ Ennek a kornak az is hibája, hogy feltételezzük, hogy az ember életének állapota megváltoztatható egy perc alatt, és hogy így az Úr azonnali kegyelme által az ember ahelyett, hogy gonosz lenne, jóvá válhat és következésképp kivezethető a pokolból és egyenesen a Mennybe vezethető.

Azok, akik ez alatt a tévedés alatt szenvednek, elkülönítik az irgalmasságot a hittől és az üdvösséget egyedül a hit eredményének tekintik. Mert azt képzelik, hogy a megigazulást és üdvösséget csupán az e hitet kifejező szavak elhívése és ismételgetése eredményezi, ha ezt bizalommal teszik. Sokan azt is feltételezik, hogy ugyanez az eredmény jön létre az ember életének utolsó órájában, ha nem előbb. Ők nem tudnak mást hinni, csak azt, hogy az ember életének állapota egy perc alatt megváltoztatható és hogy az azonnali kegyelemmel megmenthető. De e mű utolsó részében látható lesz, hogy az Úr kegyelme nem azonnali, hogy az ember gonosz mivoltából nem válhat jóvá egy perc alatt és hogy nem vezethető ki a pokolból és nem helyezhető át a Mennybe, csak az isteni Gondviselésnek kisdedkorától élete végéig tartó folyamatos működése által. Itt ebből felhozzuk azt a megállapítást, hogy az isteni Gondviselés törvényeinék a célja az emberek újjáalakítása, következésképp megváltása és ezért állapotának megváltoztatása, ami születésétől fogva pokoli, az ezzel ellentétes mennyei állapottá. Ez csak fokozatosan vihető végbe, amint az ember visszavonul a gonoszságtól és annak örömétől és belép a jóba és annak örömébe.

3/ Azoknak, akik ehhez a hithez tartják magukat semmi elképzelésük nincs arról, mi a gonosz és mi a jó. Mivel nem tudják, hogy a gonoszság annak a hajlamnak az öröme, hogy az isteni Renddel ellentétben cselekedjenek és gondolkodjanak, és hogy a jó az isteni Rendnek megfelelő cselekvés és gondolkodás szeretetének az öröme, és hogy számtalan hajlam létezik a gonoszra, amelyek belépnek minden egyes gonoszságba és alkotják azokat, valamint hogy számtalan. indíttatás hasonló módon belép minden egyes jóba és alkotja azt, és hogy e számtalan hadak olyan rendben és kapcsolatban léteznek az ember belső elméjében, hogy az egyik nem változtatható meg, csak ha mind együtt változik. Azok, akik erről nem tudnak, megtarthatják azt a véleményüket, vagy hitüket, hogy a gonosz, ami úgy tűnik előttük, mint egy egyszerű dolog könnyen eltávolítható és hogy a jó, ami szintén egyszerűnek látszik, bevezethető annak helyére. Nem tudva, hogy mi a gonosz és mi a jó, kénytelenek feltételezni, hogy az azonmali üdvösség és rögtöni kegyelem lehetséges. De látható lesz e munka utolsó részében, hogy ezek nem lehetségesek.

4/ Azok, akik hisznek az azonnali üdvösségben és a rögtöni kegyelemben nem tudják, hogy az akarat indíttatásai csupán az elme tisztán szervi állománya /organic substances/ állapotának változásai; és hogy az értelemben levő gondolatok ama állományok formájának a puszta változásai és változatai, és hogy az emlékezet a változások létrehozta állandó állapot.

Ki nem ismeri el, hogy az indíttatások és gondolatok csak azokban az állományokban és formákban fordulhatnak elő, amelyek tárgyaik? És mivel az agyban fordulnak elő, ami tele van állományokkal és formákkal, ezeket pusztán szervi formáknak hívjuk. Senki nem tudja megállni nevetés nélkül, aki értelmesen gondolkodik, némelyek képzelőerejére gondolva, akik feltételezik, hogy az indíttatások és gondolatok nem jöhetnek létre anyagi tárgyakban, hanem párák, amelyeket a hő és fény határoz meg, mint a délibábokat a levegőben és az éterben. A gondolkodás nem létezhet egy anyagi formától függetlenül, mint a látás sem szerve, a szem nélkül, a hallás a fül nélkül, vagy az ízlelés a nyelv nélkül. Vizsgáljuk meg az agyat és látni fogunk számtalan állományt és rostot, és azok közt nincs semmi szervezetlen. Mi szükség van bármi másra, mint erre a látható bizonyítékra? De valaki megkérdezheti: "Hogyan létezhet az indíttatás és a gondolkodás az agyban?" A válaszra következtethetünk a testben levő minden egyedi és általános dologból, ami sok zsigert tartalmaz, mindegyiket a maga helyére rögzítve és végrehajtják ezek a feladatukat állapotuk és formájuk változásai és változatai által.

Jól tudják, hogy minden zsiger a saját megfelelő működésével foglalkozik, a gyomor a sajátjával, a belek a sajátjukkal, a vesék a sajátjukkal, a máj, a hasnyálmirigy és a lép a sajátjával és a szív meg a tüdő a sajátjával. Mindezeket belülről hozzák működésbe, azaz az állapot és forma változásai és változata./?/ Ennek világossá kell tennie, hogy az elme tiszta szervi állományainak működései hasonlók ezekhez, az egyetlen különbség az, hogy a test szervi állományainak működései természetiek, de az elméé szellemiek, és hogy a két működési csoportot összakapcsolódás egyesíti. Az állapot s forma változásainak és változatainak természetét, amelyek az elme szervi állományaiban vannak, amely változások az indíttatások és gondolatok, nem lehet láthatóan bemutatni. De láthatóak, mintegy tükörben, a tüdő állapotának változásaiból és változataiból a beszédben és éneklésben. Összefüggés is van köztük; mert a hangszín a beszédben és az énekben, és e hang tagolása, ami a szavakat és egy dal hangjegyeit alakítja, a tüdők segítségével jön létre; a hang pedig összefügg az indíttatással és a szó a gondolkodással. A hangot és a beszédet is az indíttatás és a gondolat okozza; és ezt a tüdő szervi állományainak állapotában és formájában teszik a változások és változatok, a tüdőkből pedig a légcső útján a gégében és a hangrésben, aztán a nyelvben és végül az ajkakon. A hang állapotának és formájának első változásai és változatai a tüdőkben mennek végbe. A második a légcsőben és a gégében; a harmadik a hangrésben, nyílásának nyitásával és zárásával. A negyedik a nyelvben, annak a szájpadláshoz és a fogakhoz való különböző hozzáillesztése által; az ötödik az ajkakon a különböző formákból fakadóan, amelyeket azok felvesznek. E tényeknek nyilvánvalóvá kell tenniük, hogy a szervi formák állapotának puszta változásai és változatai hozzák létre, ha egymás után folytatjuk őket, a hangokat és tagolásokat, amelyek a beszédet és éneklést alkotják. Nos, mivel a hang és a beszéd semmi más forrásból nem keletkezik, mint az elme indíttatásai és gondolatai /mert ezek azokból léteznek és soha azok nélkül, nyilvánvaló, hogy az akarat indíttatásai az elme pusztán szervi állományainak állapotában levő változások és változatok és hogy az értelem gondolatai ama állományok formájában levő változások és változatok, hasonlóak azokhoz, amelyek a tüdőben történnek. Mivel az indíttatások és gondolatok egyszerűen az elmebeli formák állapotában levő változások, következésképp az emlékezet semmi más, mint e változások állandó feljegyzése; mert minden állapotváltozás és változat a szervi állományokban olyan, hogy miután egyszer már szokásossá váltak, állandóak lesznek. Így a tüdő hozzászokott, hogy különböző hangokat hozzon létre, a légcső, hogy váltogassa azokat a hangrésben, hogy tagolja azokat a nyelvvel és hogy alakítsa azokat a szájjal. És ha már egyszer e szervekben a változások szokásossá váltak, akkor azokban jellemzőkké lesznek és szaporíthatóak. Hogy e változások és változatok végtelenül tökéletesebbek az elme szerveiben, mint a testében, nyilvánvaló abból, amit az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munkában mondtunk /199-204/, ahol megmutattuk, hogy minden tökéletesítés fokozatokkal és azok szerint növekszik és emelkedik. E témáról több található lejjebb. /319. /

280. Az általános tévedése korunknak, hogy feltételezzük, hogy amikor a bűnök bocsánatot nyernek, akkor azokat el is veszik tőlünk. Azok követik el ezt a hibát, akik azt hiszik, hogy bűneik bocsánatot nyernek az Úrvacsora szentsége által; bár semmit nem tettek azok eltávolításáért megtérés által. Ugyanezt a hibát követik el azok, akik azt hiszik, hogy egyedül hit által megmenekülnek és azok, akik azt hiszik, hogy pápai felmentések által megmenekülnek. Mindezek hisznek az azonnali kegyelemben és rögtöni megváltásban. De ennek az ellentéte igaz, nevezetesen, hogy amikor a bűnök már eltávoztak, akkor bocsánatot is nyernek; mert a megtérés megelőzi a bocsánatot és megtérés nélkül nincs bocsánat. Ezért parancsolta az Úr a tanítványoknak, hogy prédikálják a megtérést a bűnök bocsánatára /Lk 24:47/; és János prédikálta a megtérés bemerítkezését a bűnök bocsánatára /Lk 3:3/. Az Úr mindenki bűneit megbocsátja. Nem vádolja az embereket és nem is tulajdonít nekik bűnöket, de nem tudja elvenni bűneiket, csak az Ő isteni Gondviselésének törvényei szerint. Azt mondta Péternek, amikor az megkérdezte, hogy milyen gyakran kell megbocsátania egy testvérnek, ha ellene vétkezik hétszer is kell így tennie?- hogy nemcsak hétszer kell megbocsátania, hanem hetvenszer hétszer is /Mt 18:21,22/; akkor hát mit nem bocsát meg az Úr, aki maga a kegyelem?

281. IV. Ezért a gonoszságokat az üdvösség kedvéért engedi meg az Úr.

Jól tudjuk, hogy az ember tökéletesen szabad arra, hogy úgy gondolkodjon és akarjon, ahogy neki tetszik, de arra nem, hogy bármit kimondjon és megtegyen, amit akar. Mert gondolkodhat istentelenként, tagadhatja Istent és káromolhatja az Ige és az egyház szent dolgait, sőt szavaival és tetteivel kifejezetten arra vágyhat, hogy szétrombolja azokat; de a polgári, erkölcsi és egyházi törvények megakadályozzák ezt és ezért ő titokban ápolja ezeket az istentelen és gonosz gondolatokat, vágyja és szándékozza, de nem meri kifejezni, vagy betölteni őket. Sőt, egy olyan ember, aki nem istentelen, tökéletesen szabad arra, hogy más gonoszságokat gondoljon, mint a csalás, bujaság, bosszú és más őrültségek és néha valóban így is gondolkodik. Bárki láthatja, hogy ha az embernek nem lenne teljes szabadsága, akkor nem csak megmenthető nem lenne, hanem még kimondottan el is pusztulna. Halljátok most ennek az okát: mindenki születésétől mindenféle gonoszságot örököl; e gonoszságok benne vannak akaratában és ezért szereti őket, mert amit egy ember belsőleg akar, azt szereti is, és amit szeret, azt akarja. Az akarat szeretete befolyik az értelembe és ott örömként érződik, és onnan belép a gondolatokba és szándékokba. És ezért ha az embernek nem lenne engedélye arra, hogy az akaratába elültetett öröklött szeretetnek megfelelően gondolkodjon, akkor e szeretet elzárva maradna és sohasem kerülne napfényre. A gonoszság rejtett szeretete pedig olyan, mint a rejtekben levő ellenség, mint a romlott vér egy kelevényben, méreg a vérben, vagy gennyedő anyag a mellben. Amikor az ilyen anyagok bezárva maradnak, akkor halált okoznak. De amikor egy embernek megengedik, hogy gondolja az életét irányító szeretet gonoszságait, és hogy még szándékozza is azokat, akkor azokat szellemi gyógyszerek gyógyítják, ahogyan a betegségeket természeti gyógyszerek. Most megállapítjuk, hogy mivé válna az ember, ha nem lenne engedélye arra, hogy az életét irányító szeretet örömeinek megfelelően gondolkodjon. Többé nem lenne ember, mert elvesztené a szabadság és értelmesség két képességét, amelyek az emberi mivoltot képezik. Ama gonoszságok örömei úgy megtöltenék belső elméjét, hogy azok az ajtót feltörnék, és aztán az illető nem tudná megállni, hogy az ilyen természetű dolgokat mondja és tegye. Úgy cselekedne, mint egy őrült, nemcsak amikor egyedül van, hanem az egész világ előtt is és végül nem lenne meg az az érzéke sem, hogy elfedje meztelenségét. Ezt megakadályozandó, engedélye van az embernek, hogy örökletes gonoszságait gondolja és akarja, de arra nem, hogy szóval vagy tettel kifejezze azokat. Eközben megtanulja a társadalmi, erkölcsi és szellemi igazságokat, amelyek belépnek gondolataiba és eltávolítják eme őrült ösztönzéseket. Így gyógyitja meg az Úr, de csak annyira, hogy megőrizze velük szemben az ajtót, hacsak nem ismeri el az illető Istent valóban és nem esdekli az Ő segítségét az azoknak való ellenállásban. Amilyen mértékben ellenáll azoknak, szándékain kívül tartja azokat és végül még gondolatain kívül is. Abból, hogy az embernek akkor szabadságában áll, hogy úgy gondolkodjon, ahogy neki tetszik, úgy, hogy az életét irányító szeretet előjöjjön rejtekhelyéről értelmének világosságába, és mivel máskülönben semmit sem tudna gonoszságáról, következésképpen arról sem, hogyan kerülje azt, az következik, hogy akkor az őbenne olyan fokig növekedne, hogy nem lenne lehetőség számára a helyreállításra, és alig valami lehetőség jutna gyermekei számára, - ha lesznek neki - mert a szülők gonoszsága az utódoknak adódik át. De az Úr gondoskodik ennek elhárításáról.

282. Az Úr meg tudná gyógyítani az ember értelmét és elérhetné, hogy a jó mellett gondolkodjon a gonoszság helyett azáltal, hogy félelmeire hat, csodák által, a halottakkal való beszéd által, vagy látomások és álmok által. De kizárólag az értelem meggyógyítása az embernek csak külsó meggyógyítását jelenti; mert az értelem maga gondolkodásaival együtt az ember külső élete és az akarat a maga indíttatásaival a belső élete. Ezért az értelem meggyógyítása csak olyan lenne, mint egy ideiglenes kezelés, ami által a belső romlás, ami bezárt és aminek kijövetele akadályokba ütközik, elpusztítaná először a környező és aztán a távoli részeket, amíg az egész elhalna. Maga az akarat az, aminek meg kell gyógyulnia, nem az értelemből jövő befolyás által, mert az lehetetlen, hanem az értelemből jövő oktatás és intés által. Ha egyedül az értelem gyógyulna meg, akkor az ember olyanná válna, mint egy holt test, illatos szerekkel és rózsákkal illatosítva és elborítva, amelyek a tetemről hamarosan elviselhetetlen bűzt szívnának magukba. Így lenne ez a menmyei igazságokkal az értelemben, ha az akarat gonosz iránti szeretete be lenne zárva.

283. Amint már leszögeztük, annak oka, hogy az embernek engedélye van a gonoszságokra gondolni, sőt azokat szándékozni az, hogy azok eltávolíthatók legyenek a polgári, erkölcsi és szellemi megfontolások segítségével. Ez történik, amikor az ember azon elmélkedik, hogy néhány gonoszság ellentétben áll az igazsággal és a méltányossággal, tisztességtelen és helytelen, ellentétben a jóval és az igazsággal, és ezért romboló hatású a nyugalomra, boldogságra és áldottságra. E három ráhatás segítségével gyógyítja meg az Úr az ember akaratának a szeretetét, először a félelem, aztán a szeretet által. De a gonoszságok még akkor sem különülnek el és vettetnek ki az emberből, hanem csak eltávolodnak és a peremre mennek száműzetésbe. És amikor ott vannak és a jó van a központban, akkor a gonoszságok már nem láthatók, mert ami a központban van, az közvetlenül a látószögben is van, látható és felismerhető. De meg kell jegyeznünk, hogy bár a jó van a központban, ebből nem következik az, hogy az ember a jóban van, csak akkor, ha a gonoszságok, amelyek a peremen vannak, lefelé és kifelé irányulnak. Ha fölfelé és befelé néznek akkor nem váltak teljesen eltávolítottá, mert akkor még mindig a központba való viszszatérésre törekednek. Lefelé és kifelé irányulnak, valamint néznek akkor, amikor az ember bűnként kerüli a gonoszságait és még inkább, amikor útálja őket, mert akkor elítéli őket, a pokolba száműzi és abba az irányba fordítja őket.

284. Az ember értelme mind a jónak és gonoszságnak és mind az igazságnak, mind a hamisságnak átvevője, de az ember akarata nem.

Az akaratnak vagy a gonoszságban, vagy a jóban kell lennie; nem lehet mindkettőben, mert az akarat maga az ember és az ő életét irányító szeretet lakozik benne. Az értelemben azonban elkülönítve létezik a jó és a gonosz, mint a belső és a külső dolgok; és ezért az ember lehet belsőleg a gonoszságban és külsőleg a jóban. De mégis, amikor az ember újjáalakul, a jó és a gonosz összejön, és aztán egy összeütközés és harc az eredmény, ami ha komoly, akkor kísértésnek hívjuk, ha nem komoly, akkor olyan, mint a bor, vagy más szeszes ital erjedése. Ha aztán a jó győzedelmeskedik, akkor a gonosz a maga hamisságával a peremre megy száműzetésbe, ahogyan a seprő leszáll az edény aljára és a jó szeszes ital olyanná válik, mint finom bor, vagy likőr, ami tiszta az erjedés után. De ha a gonoszság győz, akkor a jó a maga igazságával helyeződik át a peremre és zavarossá, és homályossá válik, mint a tökéletlenül erjedt bor és egyéb ilyen ital. Az erjedéses hasonlat azért van, mert a kovász az igében a gonosz hamisságát jelöli. /Hós 7:4; Lk 12:1, és máshol is./

 

AZ ISTENI GONDVISELÉS EGYFORMÁN FOGLALKOZIK A GONOSZ ÉS A JÓ EMBEREKKEL

285. Mindenkinek, akár jó, akár gonosz, van két képessége: az értelem és az akarat. Az értelem képessége abban áll, hogy képesek vagyunk érteni és gondolkodni , és ezért ezt értelmességnek hivjuk. Az akarás képessége abban áll, hogy képesek vagyunk szabadságban úgy tenni, azaz gondolkodni, beszélni és cselekedni, ahogyan akarunk, feltéve, hogy ez nincs ellentétben a megítélésünkkel, avagy értelmességünkkel; mert szabadon cselekedni azt jelenti, hogy olyan gyakran cselekszünk, ahogy akarunk és épp úgy, ahogy akarunk. Mivel az embert soha nem fosztják meg e két képességétől, amelyek benne foglaltatnak gondolkodásának és cselekvésének az elsőtól az utolsóig minden részletében és mivel ezek nem az egyénből származnak, hanem az Úrtól való ajándékok, következésképp amikor az Úr jelen van ezekben, Ő jelen van minden részletben, még az ember értelmének és gondolkodásának, következésképp akaratának és indíttatásainak, valamint beszédének és cselekvésének legapróbb részleteiben is. Vegyük el e képességeket az elme legkisebb részletéből és az képtelen lesz a gondolkodásra és beszédre. Már telejességében megmutattuk, hogy az ember e két képesség miatt ember, képes gondolkodni és beszélni, a jót megragadni és megérteni nemcsak a polgári és erkölcsi, hanem a szellemi igazságokat is, és képes újjáalakulni és újjáteremtődni, egyszóval egyesülni az Urral és ezáltal örökké élni. Már azt is kimutattuk, hogy nemcsak a jó, hanem a gonosz emberek is rendelkeznek e két képességgel. Nos, mivel e két képesség az Úrtól való ajándék és soha nem átruházottak az emberre, mint sajátjai - mivel az Istenit nem lehet így átruházni, bár egyesülhet az emberrel és ezáltal sajátjának tűnhet - és mivel az Isteni jelen van az ember életének legapróbb részleteiben, következésképp az Úr kormányozza a legapróbb részleteket egy rossz emberben éppúgy mint a jókban és az Úr kormányzása az, amit isteni Gondviselésnek hívunk.

286. Nos, mivel az isteni Gondviselésnek egyik törvénye az, hogy az ember szabadságban cselekedjen józan megítélése szerint, azaz a függetlenség és értelmesség két képességéből és mivel az is az isteni Gondviselés egyik törvénye, hogy amit az ember tesz, annak úgy kell tűnnie számára, mintha önmagából eredne és ezért az övé lenne, és az is egy törvénye, hogy a gonoszságokat meg kell engedni azért, hogy az ember elvezethető legyen azoktól, ezért az ember visszaélhet e képességekkel, hogy szabadságban, józan megítélése szerint bármit megerősítsen, ami neki tetszik, mert bármit indokoltnak látszóvá tud tenni, amit akar, legyen az lényegileg akár indokolt, akár nem. És igy némelyek azt mondhatják:"Mi az igazság? Nem okoskodhatom-e ki bármiről, amit választok, hogy igaz?Nem mindenki ezt teszi?·És bárki, aki ezt teszi, gondolkodás által teszi. Vegyük a legnagyobb hamisságot és mondjuk meg egy okos embernek, hogy bizonyítsa be és így fog tenni. Mondjuk azt neki például, hogy bizonyítsa be, hogy az ember csupán állat, vagy hogy a lélek olyan, mint a pók az ő hálójában és úgy ügyel fel a testre, ahogy a pák a hálójára szálai által, vagy mondjuk neki azt, hogy bizonyítsa be, hogy a vallás semmi egyéb, mint a tilalom egy bilincse és meg fogja védeni eme állítások bármelyikét, míg az úgy nem néz ki, mintha igaz lenne. Semmi sem lehetne könnyebb, mert ő nem érti a látszatok természetét, sem a hamisságot, amit a vak hit összekever az igazsággal. Az ember ezért nem látja ezt az igazságot, hogy az isteni Gondviselés jelen van minden ember értelmének és akaratának, vagy gondolatainak és indíttatásainak legapróbb részleteiben is, akár gonosz az illető, akár jó. Ő összezavarja saját magát különösen azzal a feltételezéssel, hogy ha ez igaz lenne, akkor az Úr lenne a gonoszság szerzője. Azonban látható lesz a következő oldalakon, hogy a gonoszságnak egyetlen paránya sincs az Úrtól, hanem az embertől és annak tulajdonítható, hogy az ember szilárd meggyőződésévé válik az, hogy a független gondolkodás, akarat, beszéd és cselekvés látszata valóság. A világosság kedvéért a témával a következő sorrendben fogunk foglalkozni.

I. Az isteni Gondviselés egyetemesen jelen van mind a jó, mind a gonosz emberek életének legapróbb részleteiben is, mégsincs jelen gonoszságaikban.

II. A gonosz emberek folyamatosan a gonoszságba vezetik befelé magukat, de az Úr folyamatosan vezeti őket elfelé a gonószságoktól.

III. A gonosz embereket nem tudja az Úr teljesen elvezetni a gonoszságoktól a jóba addig, amíg azok azt hiszik, hogy saját értelmességűk minden és az isteni Gondviselés semmi.

IV. Az Úr a poklot ellentétek által kormányozza. Ő a gonosz emberek belső, nem pedig a külső elméjét kormányozza a pokolban, amíg ők még ezen a világon is vannak.

287. I.AZ ISTENI GONDVISELÉS EGYETEMESEN JELEN VAN MIND A JÓ, MIND A GONOSZ EMBEREK ÉLETÉNEK LEGAPRÓBB RÉSZLETEIBEN IS, MÉGSINCS JELEN GONOSZSÁGAIKBAN.

Fentebb kimutattuk, hogy az isteni Gondviselés jelen van az ember gondolatainak és indíttatásainak legapróbb részleteiben is. Ez azt jelenti, hogy az ember semmit sem tud magától gondolni és akarni, hanem hogy minden, amit gondol és akar és következésképp mond és tesz, a Mennyből való befolyásnak tudható be, ha akarata és értelme jó és a pokolból jövő befolyásnak, ha ezek gonoszok és hogy a jó az emberbe az Úrtól folyik be, a gonosz pedig a saját énjéből. Tudom, hogy ezeket a dolgokat nehéz megérteni, ama különbség miatt, amit aközött teszünk, ami a Mennyből, avagy az Úrtól folyik be és aközött, ami a pokolból, avagy az ember énjéből folyik be és mégis azt mondjuk, hogy az isteni Gondviselés jelen van olyan teljességgel az ember gondolatainak és indíttatásainak legapróbb részleteiben is, hogy az ember semmit nem tud önmagától gondolni és akarni. Nos, mivel azt is állítjuk, hogy gondolkodhat és akarhat az ember a pokolból és saját énjéből fakadóan is, úgy tűnik,hogy itt ellentmondás van. De nincs, amint ez látható lesz a következendőkben, miután néhány bevezető megállapítás fényt fog vetni a témára.

288. A Menny minden angyala vallja, hogy semmi az egyénből eredő gondolat nem lehetséges, hanem hogy minden gondolat az Úrtól származik, míg a pokol minden szelleme állítja, hogy minden gondolat az egyénből fakad. Mégis néhányszor már megmutatták e szellemeknek, hogy egyikük sem gondolkodik, vagy tud gondolkodni önmagától, hanem csak befolyás segítségével; de minden hiába volt, mert ők nem hagyták meggyőzni magukat. Azonban a tapasztalat először is azt mutatja, hogy minden gondolat és indíttatás, még a pokol szellemeiben is a Mennyből folyik be, de hogy a benne foglalt jó ott gonoszsággá változik, az igazság hamissággá és így minden az ellentétévé. Ez a következőképpen bizonyosodott be:- egy bizonyos, az Igéből való igazságot leküldtek -a Mennyből. A pokol felső részén levők felfogták és továbbították az alsóbb részekbe, míg elérte a legalsót. Útján fokozatosan hamissággá változtatták és végül az igazsággal tökéletesen ellentétes hamissággá; és azok, akikben ez változott, úgy gondolták a hamisságot, mintha ők találták volna ki, egészen nem tudva a valódi igazságról, nevezetesen, hogy ez egy a Mennyből lefelé folyó igazság volt, amit így meghamisítottak és elferdítettek a legalsó pokolig tartó útján. Háromszor, vagy négyszer tanúja voltam eme átalakulásnak. Ugyanez történik a jóval, amit, a Mennyből lefelé folyva, megváltoztatnak, amint átmegy a vele ellentétes gonoszságba. Ezért nyilvánvaló, hogy az Úrtól eredő igazság és jó, - amikor felfogják azok, akik a hamisságban és a gonoszságban vannak - teljesen átalakul és egy más formába változik, ami egészen elpusztítja első formáját. Hasonló folyamat megy végbe minden gonosz emberben; mert szellemét illetően a pokolban van.

289. Gyakran megmutatták már nekem, hogy a pokolban senki nem gondolkodik önmagától, hanem másoktól fakadóan, akik körütötte vannak; és hogy ezek a mások sem önmaguktól gondolkodnak, hanem ismét másoktól; és hogy a gondolkodás és indíttatás egymás után megy át az egyik közösségtől a másikig, anélkül, hogy bárki gyanítaná, hogy azok nem őbelőle erednek. Bizonyos embereket, akik azt hitték, hogy önmaguktól gondolkodnak és akarnak, elküldtek egy másik közösségbe és ott tartották őket; miközben az érintkezési lehetőségük el volt vágva azoktól a szomszédos szellemektől, akikkel gondolataikat általában megosztották. Azt mondták nekik, hogy gondolkodjanak másként, mint annak a közösségnek a szellemi, sőt, hogy kényszerítség önmagukat azokkal ellentétes gondolkodásra; de ők elismerték, hogy lehetetlen így tenniük. Többek között ezt megtették Leibnitz-cel és őt is meggyőzték, hogy senki sem gondolkodik önmagától, hanem másoktól fakadóan; és hogy ezek a mások sem önmagukból fakadóan gondolkodnak, hanem hogy mindenki a Mennyen keresztüli befolyás miatt - az Úrtól. Néhányan, akik ezen a témán elmélkedtek, azt mondták, hogy ez meglepő és hogy alig valakit lehet rávenni, hogy higyje, mert egészen ellentétes a látszattal, azonban hogy nem is tudják tagadni, mert vitán felül bebizonyosodott. De csodálkozásuk közepette azt nyilatkozták, hogy ebben az esetben ők nem lennének hibáztathatók a gonosz gondolásáért és hogy úgy tűnik, hogy a gonosz az Úrtól jön. És azt is mondták, hogy nem értik, hogy miként okozhatja egyedül az Úr, hogy az ember ilyen különböző módokon gondolkodjon. De most e három pontot meg fogjuk magyarázni.

290. A már felhozott tapasztalathoz hadd tegyem hozzá a következőt: - Amikor képessé tett az Úr arra, hogy szellemekkel és angyalokkal beszéljek, ezt a titkot azonnal kinyílvánították nekem. Mert. azt mondták nekem a Mennyből, hogy - mint mások - én is azt hiszem, hogy magamtól gondolkodom és akarok, bár semmi sincs tőlem, hanem hogyha jó, akkor az Úrtól van, és ha gonosz, akkor a pokolból. Azt, hogy ilyen a helyzet, eleven tapasztalattal bizonyították be nekem, amikor különböző gonodolatokat és indíttatásokat idéztek elő bennem. Fokozatosan képessé tettek arra, hogy felfogjam és érezzem a befolyást és utána bármikor, mármilyen gonoszság az akaratomba beáradt, vagy bármilyen hamisság a gondolkodásomba jutott, megpróbáltam kitalálni, hogy honnan jött. Ezt ismertté tették előttem és megengeték, hogy beszélgessek azokkal, akiktől jött, hogy meggyőzzem őket és kényszerítsem, hogy vonuljanak vissza és így vegyék vissza gonoszságukat és hamisságukat és tartsák magukban és többé ne öntsenek ilyen dolgokat az elmémbe. Ez ezerszer megtörtént és most már sok éve vagyok eme állapotban és még abban maradok. És mégis úgy tűnik nekem, épp úgy mint másoknak, hogy magamtól gondolkodom és akarok, mert az Úr Gondviselésének akarata, hogy így tűnjön mindenkinek, amint fentebb kimutattuk az ennek megfelelő cikkelyben. Újólag érkezett szellemek csodálkoznak állapotomon, mert fetételezik, mivel nem gondolok és akarok semmit magamtól, hogy olyan vagyok, mint egy üres edény. De megmagyarázom nekik a titkot és megmutatom nekik továbbá, hogy van egy belső gondolkodásom, ami megmutatja nekem, hogy a külső gondolkodásomba való befolyás a Mennyből van-e, vagy a pokolból, hogy elutasítsam azt, ami a pokolból van és elfogadjam azt, ami a Mennyből, és hogy mindazonáltal úgy tűnik, hogy magamtól gondolkodom és akarok, épp úgy, ahogy ők.

291. Nem ismeretlen dolog a világon, hogy minden jó a Mennyből jön és minden gonoszság a pokolból, mert mindenki tudja ezt az egyházban. Melyik pap nem tanítja felszentelése után, hogy minden jó Istentől jön, és hogy az ember nem tud önmagától elfogadni semmit, hacsak nem a Mennyből adták neki? Azt is tanítja, hogy az ördög tölt be gonoszságot az ember gondolkozásába és elcsábítja őket és gonoszságok elkövetésére ösztönzi őket. És ezért egy pap, aki hiszi, hogy szavait szent lelkesedés sugalmazza, úgy imádkozik, hogy a Szent Szellem tanítsa őt és irányítsa gondolatait és beszédét. Néhányan azt mondják, hogy észrevehetően érezték az ilyen irányítást; és amikor prédikációikat dícsérik, akkor jámborul úgy felelnek, hogy nem maguktól beszéltek, hanem Istentől. Ezért van az, hogy amikor ők megfigyelnek bárkit, akinek jó a beszédje és az életmódja, azt mondják, hogy őt Isten vezeti; és másrészt, amikor bárkiről úgy találják, hogy gonoszul beszél vagy cselekszik, akkor azt mondják, hogy őt az ördög vezeti. Jól tudjuk, hogy a vallásos emberek ezt mondják, de közülük mennyi hiszi ezt valóban?

292. Azt, hogy minden ember gondolatai és szándékai, és az azokból következő beszédük és cselekvésük az élet egyedüli Kútfejéből erednek és hogy mégsem az élet Kútfeje, avagy az Úr az oka annak, hogy az ember gonoszságot gondol és hamisságot, a következő természeti jelenséggel ábrázolhatjuk. A hő és fény a napból ered és befolyik minden látható tárgyba és lénybe, nem csak a jó tárgyakba és szép lényekbe, hanem a gonoszakba és csúnyákba is és különböző hatásokat hoz létre azokban. Mert nem csak a jó gyümölcsöt termő fákba árad be, hanem a rossz gyümölcsöt termő fákba is, sőt magukba a gyümölcsökbe is és növekedésüket okozza. Hasonló módon befolyik a jó magba és a gyomokba is, a bokrokba, amelyeknek jó hasznuk van, vagyis egészségesek /táplálóak/, és azokba is, amelyeknek gonosz hasznuk van, vagyis mérgesek. Mégis ugyanaz a hő és ugyanaz a fény, és a gonoszság oka nem ezekben van, hanem az elfogadó tárgyakban és lényekben. A hő, ami kikölti egy kuvik, egy fülesbagoly, vagy egy vipera tojásait, ugyanúgy tesz, mint amikor egy galamb, hattyú, vagy más szép madár tojásait költi ki. Tegyünk kétféle tojást egy tyúk alá, és mindegyiket az ő melege fogja kikölteni, amely önmagában ártalmatlan. Akkor hát mi közös van a hőben a gonosz és kártékony dolgokkal? A posványos, szennyes, bűzös, hullaszerű állományokba befolyó hő ugyanúgy cselekszik, mint amikor szőlőtövekbe, virágokba, növényekbe és más élő szervezetekbe folyik be. Ki nem látja, hogy bármi rossz hatás oka nem a hőben van, hanem az átvevőben? Sőt, ugyanaz a fény hoz létre kellemes színeket az egyik dologban és kellemetlen színeket egy másikban; különösen világossá és ragyogóvá válik fehér dolgokban és komorrá és sötétté tompákban. Ez a helyzet hasonló a szellemi világban. Ott is van a Napból, vagyis az Úrból eredő hő és fény, és az beárad dolgokba és lényekbe, az angyalokba és szellemekbe és különösen akaratukba és értelmükbe. A szellemi hő az isteni Szeretet, és a szellemi fény az isteni Bölcsesség; mindkettő az Úrból ered. Ezek nem okai annak, hogy különbözőképpen fogják fel őket a különböző személyek; mert az Úr azt mondja: "..aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak." /Mt 5:45/. A nap, legfőbb értelmében az isteni Szeretetet jelenti és az eső az isteni Bölcsességet.

293. Most le fogom írni, hogy az angyalok miként gondolkodnak az emberi akaratról és értelemről.

Azt mondják, hogy egy emberben sincs az akarat, vagy okosság egy morzsája sem, ami az övé és hogy ha lenne, akkor sem a Menny, sem a pokol nem maradhatna meg, hanem hogy az egész emberi faj elpusztulna. Ennek oka - mondják ők - az, hogy az emberek tízezreinek tízezrei, ahányan csak születtek a világ teremtése óta, alkotják a Mennyet és a poklot amelyek egymás alatt helyezkednek el. /?/ Mindegyik egy egészet alkot; a Menny egy szép ember formájában van, a pokol pedig egy eltorzult emberében. Ha bárki bírna az akarat vagy az értelem egy morzsájával is, ami a sajátja, akkor ez az egység már nem lenne lehetséges, hanem megsemmisülne. Vele pedig elpusztulna az az isteni Forma, ami nem létezhetne tovább, ha nem az Úr lenne minden mindenekben és ha az emberek nem lennének teljesen erő nélküliek. Egy további ok, azt mondják, az, hogy gondolatot és akarást létrehozni, lényegében isteni tulajdonság. Istentől fakadóan gondolkodni és akarni pedig lényegében emberi tulajdonság. Magát az Istenit nem lehet átadni egy embernek sem, mert így az ember Isten lenne. Tartsuk ezt emlékezetünkben és ha kívánjuk, meg fogják ezt erősíteni számunkra angyalok, amikor halálunk után a szellemi világba jutunk.

294. Fentebb leszögeztük /239./, hogy bizonyos személyek, amikor meggyőződtek arról, hogy az ember nem önmagától gondolkodik, hanem másoktól eredően és ezek a mások sem önmaguktól gondolkodnak, hanem a Mennyen keresztüli befolyás által az Úrtól, meglepve azt mondták, hogy ebben az esetben ők nem hibáztathatók a gonoszság elkövetéséért és hogy úgy tűnik, mintha a gonoszság az Úrtól jönne és nem értették, hogy egyedül az Úr hogyan okozhatja, hogy az emberek ilyen eltérően gondolkozzanak. Mivel e három elképzelés kizárólag olyanokban merülhet fel, akik a hatásokra /effects/ csak mint hatásokra gondolnak és nem úgy gondolnak a hatásokra, mint amik az okokból erednek, eme hatásokat elkülönítve kell felfognunk és okaikkal kell megmagyaráznunk.

1/ Az embert ebben az esetben nem lehetne hibáztatnia gonoszság elkövetéséért. Mert ha minden, amit az ember gondol, másokból folyik őbelé, úgy tűnik, hogy a hiba azokban van, akikből az árad. A hiba lényegében mégis annál van, aki átveszi a gondolatot, mert ő sajátjaként elfogadja azt és se nem tudja, se nem akarja tudni, hogy más a helyzet. Mert mindenki a saját gazdája kíván lenni és önmagát akarja kormányozni, különösen pedig önmagától akar gondolkodni és akarni, mert ez a legigazibb szabadság, ami mindenki előtt saját egyéniségének tűnik. Ezért ha tudná, hogy gondolkodása és akaratereje egy másik egyéntől áradt, akkor úgy tűnne önmaga előtt, mint egy megkötözött rab, és nem mint saját gazdája. Így élete minden öröme elenyészne és végül legbelső emberi természete is. Gyakran volt bizonyítékom ennek így lételére. Bizonyos személyeket képesítettek arra, hogy felfogják és érezzék, hogy mások vezetik őket és úgy felbőszültek, hogy elvesztették összes önuralmukat és azt mondták, hogy inkább lennének leláncolva a pokolban, mint hogy ne engedjék meg nekik, hogy úgy gondolkodjanak, ahogy akarnak, és úgy akarjanak, ahogy gondolkodnak. Azt, ha nem engedik meg nekik, hogy ezt tegyék, úgy érezték, hogy legbelső életüket lebéklyózták, nehezebb és tűrhetetlenebb dolognak hívták, mint ha testük van lebéklyózva. Azt, hogy nem engedték meg nekik, hogy úgy beszéljenek és tegyenek, ahogyan gondolták és akarták, nem hívták lebéklyózásnak, mert a társadalmi és erkölcsi élet öröme, ami szavakban és tettekben áll, úgymond, fékezi és enyhíti a szabadság iránti vágyat. Nos, mivel az ember nem akarja tudni, hogy mások vezetik gondolkodását, hanem önmagától akar gondolkodni és azt is hiszi, hogy így tesz, következésképp ő maga tévedésben van, ha helytelenül gondolkodik. Meg sem szabadítható a hibától addig, amíg szeret úgy gondolkodni, ahogy tesz. De ha nem szeret úgy tenni, akkor ama másokkal való kapcsolatát megszünteti. Ez történik akkor, amikor tudja, hogy valami rossz, és ezért vágyik arra, hogy kerülje azt és elálljon attól. Akkor az Úr át is viszi őt abból a közösségből, amely abban a gonoszságban van, egy olyan közösségbe, ami szabad attól. De ha felismeri a gonoszságot és mégsem kerüli, akkor a hibát neki tulajdonítják és vétkessé válik ama gonoszságban. Ezért bármi, amiről az ember azt hiszi, hogy önmagától teszi, neki tulajdonítható és nem az Úrnak.

2/ Ebben az esetben úgy tűnne, hogy a gonoszság az Úrtól jön. Azt gondolhatjuk, hogy ez következik abból, amit fentebb kimutattunk /288./, hogy tudniillik az Úrtól kiáradó jót a pokolban változtatják gonoszsággá, az igazságot pedig hamissággá. De ki nem látja, hogy a gonoszságot és hamisságot nem a jó és igazság hozza létre,. vagy az Úr, hanem az elfogadó alany és tárgy, ami a gonoszságban és a hamisságban van és kiforgatja és megfordítja azt, ami befolyik?

Ezt teljesen elmagyaráztuk fentebb /292./. De az emberben levő gonoszság és hamisság eredetét gyakran jeleztük az előző oldalakon. Ez tapasztalat által bebizonyosodott a szellemi világban azok esetében, akik hitték, hogy az Úr el tudja távolítani a gonoszságot a gonosz emberből és jót tehet annak helyére, és így a poklot Mennyé változtathatja és mindenkit megmenthet. Ennek lehetetlenségét látni fogjuk e munka vége felé, ahol az azonnali üdvösség és feltétlen kegyelem lesz a téma.

3/ Nem értik, hogy az Úr hogyan tudja egyedül okozni, hogy az emberek ilyen eltérően gondolkodjanak. Az Úr isteni Szeretete és Bölcsessége végtelen és a szeretet és bölcsesség végtelen formái Tőle erednek és a Mennyben mindenkibe befolynak és onnan mindenkibe a pokolba is, és mindkét helyről mindenkibe a világon. Ezért nem hiányzik senkiből a gondolkodás és az akarat; mert ami végtelen, az végtelen marad minden véges dologban. Az Úrtól eredő végtelen dolgok nemcsak teljességükben folynak elő, hanem a legkülönállóbban is; mert az Isteni egyetemes a különálló dolgok miatt, amikből áll és e különálló isteni dolgokat hívjuk "egyetemesnek", amint fentebb kimutattuk; és minden különálló isteni tulajdonság önmagában végtelen. E megfontolások képesítik az elmét annak megértésére, hogy az Úr egyedül hogyan okozza, hogy mindenki saját természete és az Ő Gondviselése szerint gondolkodjon. Az, hogy minden dolog az Úrban és minden, ami Tőle ered végtelen, fentebb látható /46-69./; lásd az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munkát is /17-22./

295. II. A GONOSZ EMBEREK FOLYAMATOSAN A GONOSZSÁGBA VEZETIK ÖNMAGUKAT, DE AZ ÚR FOLYAMATOSAN ELFELÉ VEZETI ŐKET A GONOSZSÁGBÓL.

Az Úr Gondviselésének természete tekintettel a jó emberekre könynyebben érthető, mint a gonoszokra való tekintettel; és mivel most az utóbbi a téma, a következő sorrendben fogjuk elmagyarázni:

1/ Megszámlálhatatlan összetevő van minden gonoszságban.

2/ Egy gonosz ember önmagától veti bele magát egyre mélyebben saját gonoszságaiba.

3/ A gonosz emberekkel kapcsolatos isteni Gondviselés a gonoszság folyamatos engedélyezése azért, hogy folyamatosan elvonhatók legyenek attól.

4/ Ezt az elvonást az Úr okozza ezerféle módon, amelyek némelyike a legnagyobb mértékben kifürkészhetetlen.

Ezért abból a célból, hogy az isteni Gondviselés természetét a gonosz emberekkel kapcsolatban világosan lássuk és értsük, az előző tételeket a megállapítás sorrendjében meg fogjuk magyarázni.

296. 1/ Megszámlálhatatlan összetevő van minden gonoszságban. Az ember szemében minden gonoszság egy egyszerű egésznek tűnik. Ennek tűnik a gyűlölet és a bosszú, a lopás és csalás, a házasságtörés és paráznaság, büszkeség és gőg és így tovább; és nem tudjuk, hogy minden gonoszság számtalan részletet tartalmaz, nagyobb számban, mint az ember testében levő szálak és erek. Mert egy gonosz ember egy kicsinyített pokol, a pokol pedig szellemek tízezreinek tízezreiből áll /myriads/ és ott mindenkinek egy eltorzított emberi formája van; mert testének minden szála és ere fordított. Maga a szellem egy gonoszság, ami előtte egy dolognak tűnik, de annyi kívánsága van ennek a gonoszságnak, mint ahány megszámlálhatatlan dolog van magában a szellemben; mert mindenki a saját gonoszsága, vagy saját jója tetőtől talpig. Ezért mivel a gonosz ember ilyen jellemű, nyilvánvaló, hogy ő egy gonoszság, ami számtalan változatból áll össze, amelyek különálló gonoszságok és gonosz kívánságoknak hívják őket. E meggondolásokból következik, hogy mindeme dolgokat az Úrnak sorrendjükben helyre kell állítania és vissza kell fordítania azért hogy az ember újjáalakítható legyen, és hogy ez kizárólag fokozatosan végezhető el azáltal, ha az isteni Gondviselés folyamatosan cselekszik az ember életének kezdetétől a végéig. A pokolban minden gonosz kívánság, amikor megjelenik a tekintet előtt, úgy tűnik fel, mint valami kártékony teremtmény, mint például egy sárkány, gyík, vagy vipera, fülesbagoly vagy kuvik és így tovább. A gonosz kívánságoknak egy gonosz emberben ugyanez a megjelenése, amikor az angyalok ránéznek. A kívánságok e formáit át kell alakítani, magát az embert, aki szellemét illetően egy torz emberként vagy ördögként jelenik meg, így egy szép angyallá, kell átalakítani, és minden gonosz kívánságot úgy kell megváltoztatni, hogy úgy nézzen ki, mint egy juh, egy bárány, egy galamb, vagy egy gerle, épp úgy, mint ahogy az angyalok jó indíttatásai a Mennyben megjelennek, amikor megjelennek a tekintet előtt. Egy sárkánynak báránnyá, egy gyík juhvá, vagy egy bagolynak galambbá való átalakítását csak fokozatosan lehet létrehozni azáltal, hogy annak magjából eltávolodásra kényszerülnek a hibák és jó tulajdonságok kerülnek helyükre. De ezt csak úgy lehet megtenni, mint a fák beoltásakor, amikor a gyökerek és a törzs egy része marad, de a beoltott ág a régi gyökéren át felszívott nedvet jó gyümölcsöt termő nedvvé változtatja. A beoltani való ágat az Úrtól kell venni, aki az Élet Fája, saját szavai szerint /Jn 15:1-7/

2/ Egy gonosz ember önmagától veti bele magát egyre mélyebben a saját gonoszságaiba. Azt mondjuk, hogy "önmagától", mert minden gonoszság az embertől jön, mert a jót, ami az Úrtól jön, gonoszsággá változtatja, amint fentebb mondottuk. Annak valódi oka, hogy a rossz ember egyre mélyebben veti bele magát a gonoszságba az, hogy egyre meghittebben és mélyebben betársul a pokoli közösségekbe a gonosz akarása és cselekvése által. Így növekszik az ő öröme a gonoszságban, ez elfoglalja gondolatait és végül fő örömévé válik. Az, aki meghittebben és mélyebben bekapcsolódott a pokol egy közösségébe, úgymond kötelekkel megkötözötté válik, de amíg a világban él, addig nem érzi ezeket a kötelékeket. Azok olyanok, mint a lágy gyapjú vagy síma selyemszálak, amelyeket kellemes megérinteni; de haláluk után e kötelékek ahelyett, hogy lágyak és kellemesek lennének, keménnyé és kínzóvá válnak. Azt, hogy a gonoszságban való öröm folyamatosan növekszik, ismerjük a lopás, rablás, fosztogatás, bosszú, zsarnokság, kapzsiság és így tovább, esetéből. Ki nincs tudatában az öröm növekedéseinek e dolgokban, annak arányában, ahogy az elkövetőnek sikere van azok megvalósításában és féktelen élvezete van azokban? Jól tudjuk, hogy egy tolvaj olyan örömöt érez a lopásban, hogy nem tud elállni attól; és - furcsán hangzik - de jobban örül egy ellopott pénzdarabnak, mint tíz olyannak, amit kapott. Ugyanez lenne a helyzet a házasságtöréssel, ha nem lenne határozat arról, hogy ezzel együttjárjon a nemi erő elvesztése a visszaélés mértéktelenségének arányában. De ennek ellenére sokan megtartják az erről való gondolkodás és beszéd örömét és ha semmi más, de az érintkezés vágya megmarad. De nem tudjuk, hogy ez abból jön, hogy az egyre bensőségesebben és mélyebben belekeveredik a pokoli közösségekbe annak arányában, ahogyan a gonoszságokat mind akarata, mind értelme hozzájárulásával követi el. Ha a gonoszságok csak értelmében vannak, akaratában pedig nem, akkor még nincs egy pokoli társaságban gonoszsága következtében, hanem csak akkor lép be oda, amikor a gonoszságok akaratában is van. Ha tudja, hogy e gonoszság ellentétes a Tízparancsolat parancsaival és elismeri azokat isteninek, akkor szándékosan követ el gonoszságokat és ezáltal olyan mélységbe süllyed, amelyből nem emelhető ki, csak valódi megtérés által. Meg kell jegyeznünk, hogy szellemét illetően mindenki a szellemi világ valamely közösségében van, egy gonosz ember egy pokoli közösségben, és egy jó ember egy mennyeiben. Néha, amikor mély elmélkedésben vannak /meditation/ láthatók is ott. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ahogy a beszéd hangja a természeti világ levegőjébe szétszóródik, úgy az indíttatás a gondolkodással együtt szétszóródik a szellemi világ közösségei között. Összekapcsolódás is van köztük, mert az indíttatás összekapcsolódik a hanggal a gondolat pedig a beszéddel.

3/ Az isteni Gondviselés a gonosz emberekkel kapcsolatban a gonoszság folyamatos megengedése azért, hogy ők folyamatosan elvonhatók legyenek attól. Az isteni Gondviselés a gonosz emberekkel kapcsolatban egy folyamatos megengedés, mert semmi más, csak gonoszság jöhet elő életükből. Az ember nem lehet a jóban is és a gonoszságban is egyszerre, sem váltakozva azokban, csak ha langymeleg. Az élet gonoszságát pedig nem az Úr vezeti be az akaratba és ezáltal a gondolkozásba, hanem az ember; ezt hívjuk megengedésnek, Nos, mivel egy rossz ember egész akarata és gondolkodása engedély tárgya, felmerül a kérdés mi szerepe van bennük az isteni Gondviselésnek, amiről azt mondjuk, hogy benne van minden ember elméjének legapróbb részleteiben, akár gonosz, akár jó az illető? A Gondviselés egy határozott cél érdekében való folyamatos megengedésben áll és semminek a megengedéséből, ami nem mozdítja elő e célt; valamint ama gonoszságok folyamatos megvizsgálásában, elkülönítésében és megtisztításában, amelyeknek megengedte, hogy előkerüljenek, száműzve azt, ami nem járul hozzá e célhoz és ismeretlen módokon kiűzve azokat. Ezek a dolgok különösen az ember belső akaratában mennek végbe és onnan az ő belső gondolkodásában. Az isteni Gondviselés folyamatosan működik annak megakadályozásában is, hogy a már száműzött és eltávolított dolgokat az akarat újra elfogadja, mivel minden, amit az akarat elfogad, az embernek tulajdonítható; de amelyeket a gondolkodás fogad el, nem pedig az akarat, azok elkülönülnek és száműzésre kerülnek. Ebben áll az Úr folyamátos Gondviselése a gonosz emberek iránt, ami, ahogy már mondtuk, egy folyamatos megengedés azért, hogy ők folyamatosan elvonhatók legyenek a gonoszságtól. Az ember aligha tud valamit e folyamatról, mert nincs érezhető felfogása erről. Ennek fő oka az, hogy a gonoszságok az életét irányító szeretet kívánságaiból keletkeznek és e gonoszságokat ő nem gonoszságként érzi, hanem örömként, amelyek nem vonzzák a figyelmet. Ki figyel oda szeretetének örömeire? Gondolkodása tovalebeg azokban, ahogy egy csónakot visz magával egy folyó sodra, vagy úgy érzékeli azt, mint édes levegőt amiből mélyet lélegzik. Csak külső gondolkodásában tud felfogni valamit abból, ami ezekből az örömökből származik, de nem veszi észre azokat ott sem, csak ha tudja, hogy azok gonoszságok. De erről többet a következendőkben mondunk.

4/ Ezt az elvonást a gonoszságtól az Úr ezerféle módon idézi elő, amelyek némelyike a legnagyobb mértékben kifürkészhetetlen. Ezek némelyikét felfedték előttem, de csak a legáltalánosabbakat; ezek a következők - A tisztátalan örömök, amelyekről az ember semmit nem tud, csapatokban vagy kötegekben áradnak szellémének belső gondolkodásába és onnan külső gondolkodásába, amelyben úgy tűnnek fel, mint az öröm valamely érzése, gyönyörűség vagy vágy; és ott összegyűlnek természeti és érzéki vágyaikkal /élvezeteikkel/. Itt állnak készen az elkülönítés és tisztítás eszközei, valamint a kiűzés és eltávolítás csatornái. A fő eszközök a bizonyos célok és hasznok kedvéért való elmélkedés, gondolkodás és vizsgálódás örömei. A célok és hasznok pedig oly számosak, mint bárki üzletének, vagy hivatásának részletei és örömei, vagy mint az azon gondolkodás örömei, hogy hogyan kell az embernek törvénytisztelő, erkölcsi, sőt szellemi emberként élnie, nem említve ama fájdalmas érzéseket, amelyek néha közbejönnek. Eme örömök, mivel az illető élétének örömei a külső emberben, a gonosz kívánságok örömeinek elkülönítésére, megtisztítására, kiválasztására és elvonására való eszközök a belső emberben. Vegyük például egy igazságtalan bíró esetét, akinek szeme van a nyereségre, vagy barátainak előnyére, mint a hivatal céljaira vagy hasznára. Belsőleg folyamatosan ezeket tartja szem előtt, de külsőleg úgy próbál cselekedni, mint egy törvényben tanult igazságos ember. Őt állandóan az azon való elmélkedés, gondolkodás, vizsgálódás és kieszelés öröme befolyásolja, hogy hogyan csavarja ki, forgassa át, alakítsa és ferdítse el a törvényt, hogy továbbra is hasonlónak látsszon a joghoz és az igazság külszínét őrizze. Nem tudja azt, hogy belső öröme ravaszságban, csalásban, csalárdságban, titkos lopásban és más ilyen dolgokban áll, és hogy eme öröm, ami oly sok gonosz kívánság öröméből áll össze, egész külső gondolkodását kormányozza, ahol a látszólagos igazság és őszinteség öröme lakozik. A belső örömöket leengedik a külső örömökbe és összekeverik azokkal, mint a különböző féle ételeket a gyomorban. Ott elkülönülnek, megtisztulnak és eltávolodnak. De ez csak eme örömök tisztátalanabbjaival történik; mert egy gonosz embernél semmi más elkülönítés, tisztítás és elvonás nem történik, mint a keservesebb gonoszságoké a kevésbé keservesektől; míg egy jó embernél nemcsak a keservesebb /grievous/ gonoszságok elkülönítése, tisztítása elvonása van, hanem a kevésbé keserveseké is. Ez a jó és igazság, jogosság és őszinteség iránti indíttatások örömei segítségével történik, amelyeket az illető olyan mértékben tapasztal, amennyiben a gonoszságokat bűnnek tekinti és ezért kerüli és útálja azokat és még inkább, ha harcol ellenük. Ezek az eszközök, amelyek által az Úr mindenkit megtisztít, aki üdvözül. Ő ugyanezeket az embereket külső eszközökkel is megtisztítja, amelyeknek a hírnévhez, a megbecsültséghez és néha a nyereséghez van közük; de még ezekben a mozzanatokban is az Úr elülteti a jó és igazság indíttatásainak örömeit, amelyek e mozzanatokat magukhoz alakítják és képessé teszik arra , hogy a felebaráti szeretet örömévé változzanak. Ha a gonosz kívánságok örömei látható formát vehetnének fel, vagy ha bármelyik érzékszervvel világosan felfoghatók lennének, akkor megszámlálhatatlanként lennének láthatók és felfoghatók; mert a pokol egésze semmi más, mint minden gonosz kívánság formája és nincs olyan gonosz kívánság, ami pont olyan lenne, mint egy másik, vagy ugyanaz, s az örökkévalóságig nem is lehet. És számtalan kívánságról az ember alig tud valamit, még kevésbé arról, hogy hogyan vannak ezek egymással kapcsolatban. Mégis, az Úr az Ő isteni Gondviselése által folyamatosan megengedi, hogy ezek előjöjjenek azért, hogy eltávolíthatók legyenek, ami számtalan módon történik. Egy gonosz ember egy kicsinyített pokol, amint egy jó ember egy kicsinyített Menny. Azt, hogy a gonoszságoktól való elvonást az Úr végzi ezerféle módon, amelyek némelyike a legnagyobb mértékben kifürkészhetetlen, nem látható és erősíthető meg jobban, mint a léleknek a testben folytatott titkos működései által. Azok, amelyeket az ember ismer, a következők: ránéz az ételre, amit mindjárt megeszik, megszagolja, étvágyat érez rá, megízleli, megőrli fogaival és küldi nyelvével a gyomorba vezető útjára. De a lélek titkos működései, amelyekről az ember semmit nem tud, mert nem érzi őket, ezek: a gyomor megforgatja az ételt, amit kapott, feloldja és szétmállasztja oldószerek segítségével, azaz megemészti; megfelelő mennyiségeket szállít az apró járatoknak, amelyek belenyílnak és az ereknek, amelyek felszívják őket; valamennyit küld a vérnek, valamennyit a nyirokedényeknek, valamennyit a bélfodrok nyirokedényeibe és valamennyit a belekbe; végül a mellkasi üregen keresztül tartályából a bélfodrokba szállított tápnedv továbbszállítódik a gyűjtőérbe és így a szívbe és a szívből a tüdőbe és onnan a szív bal kamráján keresztül a főütőérbe és onnan annak ágain keresztül az egész test zsigereibe és a vesékhez is. E szervek mindegyikében a vér megszűrődik, megtisztul és megszabadul az oda nem illő anyagoktól; sőt, a szív a vért, amikor megtisztul a tüdőben, elküldi az agyhoz a nyaki verőéren keresztül, a vér pedig visszaküldi a felélénkített vért a főütőérbe, épp a szájnyílás fölött, ami által a mellkasi járat behozza a tápnedvet és így újra vissza a szívhez/?/

Ezek és számtalan más folyamat a lélek titkos működésének tudható be a testen. Az ember semmit sem fog fel e működésekből és bárki, aki járatlan a bonctan tudományában, semmit nem tud ezekről. És mégis hasonló dolgok történnek az ember elméjének zugaiban; mert semmi sem történhet a testben, csak az elméből fakadóan;mert az ember elméje a szelleme, szelleme pedig ugyanúgy egy ember. Az egyetlen különbség az, hogy a testben történő dolgok természetiek és az elmében történők szellemiek; a hasonlóság köztük teljes. Így nyilvánvaló, hogy az isteni Gondviselés minden emberben ezer kifürkészhetetlen módon munkálkodik és hogy állandó célja az, hogy megtisztítsa az embert, mert célja, hogy megmentse; és hogy semmi felelősség nem marad az emberen, kivéve annak felelősségét, hogy eltávolítsa a gonoszságot, amit felfedez külső emberében. Az Úr megteszi a többit, ha segítségét keressük.

297. III. A gonosz embereket az Úr nem tudja teljesen elvezetni a gonoszságtól és bevezetni a jóba addig, amíg azt hiszik, hogy saját értelmük minden és az isteni Gondviselés semmi.

Úgy tűnik, mintha az ember el tudná vonni magát a gonoszságtól, feltéve, hogy erről vagy arról azt gondalja, hogy ellentétes a közjóval, a hasznos dolgokkal és saját és más nemzetek törvényeivel.

Egy rossz ember épp úgy meg tudja ezt tenni, mint egy jó, feltéve, hogy születésénél vagy képzésénél fogva megszerezte a világos, mind elemző, mind értelmes gondolkodás erejét. Mindazonáltal nem tudja elvonni magát a gonoszságtól, mert az elvont dolgokat megértő és felfogó képességet mindenkinek adja az Úr, akár gonosz, akár jó az illető, amint fentebb végig kimutattuk; de az ember nem tudja megszabadítani magát e képesség segítségével, mert a gonoszság az akaratban létezik és semmi nem folyik be az akaratba az értelemből, csak a fény, ami megvilágosítja és tanítja őt. Nos, ha az akarat melegét, azaz az ember életét irányító szeretetet a gonosz kívánsága lobbantja lángra, akkor az hideg marad a jó indíttatására; és ezért nem fogadja el azt, hanem vagy elutasítja, vagy eltörli azt, vagy valami szövevényes hamisság által gonoszsággá változtatja. Az értelem e hideg fénye nem termel több hatást az akaratra, mint a tél hideg fénye a fákra, bár olyan ragyogó, mint a nyáré. De eme igazság teljesebben látható, ha a következő rend szerint foglalkozunk vele:

1/ Ha az ember akarata a gonoszságban van, akkor értelme semmit nem ért meg, csak hamisságot és nem is vágyik, nem is képes megérteni semmi mást.

2/ Ha az ember értelme mégis látja az igazságot, vagy elfordul attól, vagy meghamisitja azt.

3/ Az isteni Gondviselés folyamatosan megláttatja az emberrel az igazságot és elintézi azt is, hogy az illető felfogja és elfogadja azt.

4/ Az embert így elvonja a gonoszságtól, nem önmagától, hanem az Úrtól fakadóan.

De hogy e dolgok világosak legyenek az értelmes embernek, akár gonosz, akár jó az illető, azaz akár a tél, akár a nyár fényében van, amelyek mindegyikében ugyanazok a színek láthatók, ezért el kell magyarázni őket szabályosan:

298. 1/ Az ember saját értelme, ha akarata gonosz, semmit nem lát, csak hamisságot és senem kíván, senem képes semmi mást látni. Ez gyakran bebizonyosodott a szellemi világban. Mindenkit, amikor szellemmé válik, ami halála után történik, amikor leveti az anyagi és felveszi a szellemi testet, felváltva bevezetnek élete két állapotába, a külsőbe és a belsőbe. Míg külső állapotban van, értelmesen és bölcsen beszél és cselekszik, épp úgy, ahogy egy értelmes és bölcs ember tesz a világban. Taníthat is másoknak sok mindent, ami az erkölcsi és polgári életet illeti és ha prédikátor volt, a szellemi élettel kapcsolatban is adhat utasítást. De amikor elvonják külső állapotából,belső állapotába viszik - mivel a külső szunnyadóvá válik és a belső felébred - akkor, ha gonosz az illető, a jelenet megváltozik; ahelyett, hogy értelmes lenne, érzékivé válik és ahelyett, hogy bölcs lenne, őrültté válik. Mert akkor akarata gonoszságából és annak öröméből gondolkodik, azaz saját értelméből, és semmit sem lát, csak hamisságot és semmit sem tesz, csak gonoszságot, mert azt hiszi, hogy a gonoszság bölcsesség és a ravaszság okosság. Saját értelme arra .vezeti, hogy feltételezze magáról, hogy ő isten és egész elméjét megtölti gonosz bölcsészettel. Ilyen őrültséget gyakran láttam. Láttam szellemeket, akiket egy órán belül kétszer vagy háromszor is bevittek e váltakozó állapotokba; és akkor elvezették őket őrültségük meglátására és elismerésére. Mégsem vágytak arra, hogy értelmes és erkölcsös állapotban maradjanak, hanem visszatértek önszántukból érzéki és őrült belső állapotukhoz, mert ezt jobban szerették, mint a másikat, mert ez volt az életüket irányító szeretet öröme. Ki hinné, hogy külső látszata alatt egy gonosz ember ilyen jellemű és hogy ilyen átalakuláson esik át, amikor belső állapota felszínre kerül!? Ez a tapasztalat elegendő, hogy jelezze az ember saját értelmének természetét, amikor akarata gonoszságából gondolkodik és cselekszik. Más a helyzet a jó emberekkel; amikor őket külső állapotukból a belsőbe viszik át, akkor még bölcsebbé és erkölcsösebbé válnak.

2/ Ha aztán az ember értelme meglátja az igazságot, vagy elfordul attól, vagy meghamisítja. Az embernek van egy ösztönös és egy értelmi személyisége./voluntary and intellectual selfhood/ Az ösztönös/akarati/ személyiség gonosz és az értelmi személyiség az abból keletkező hamisság; az utóbbit jelenti az ember akarata és az előzőt a test akarata a János evangéliuma 1:13-ban. Az ösztönös személyiség lényegében az önszeretet, az értelmi személyiség pedig az abból a szeretetből keletkező gőg. E kettő olyan, mint a házastársak és házasságuk a gonoszságnak a hamissággal kötött házassága. Ez a házasság jön létre minden gonosz szellemben, mielőtt belép a pokolba; és a pokolban nem tudja, hogy mi a jó, mert gonoszságát jónak hívja, mert örömtelinek érzi azt. És aztán elfordul az igazságtól és látni sem vágyik azt, mert a hamisságot, ami megegyezik gonoszságával, úgy látja, ahogy egy szem látja azt, ami szép és úgy hallgatja, ahogy a fül hallgatja azt, ami dallamos.

3/ Az isteni Gondviselés folyamatosan megláttatja az igazságot az emberrel és elintézi azt is, hogy az illető felfogja és elfogadja azt. Ez azért van, mert az isteni Gondviselés a belső elmén keresztül cselekszik és onnan folyik a külső elmébe, vagyis a szellemiből a természeti emberbe, felvilágosítva az értelmet a Menny fénye által és felelevenítve az akaratot a Menny melege által. A Menny fénye lényegében az isteni Bölcsesség és a Menny melege az isteni Szeretet; és az isteni Bölcsességből semmi nem eredhet, csak igazság és az isteni Szeretetből semmi más, csak jó. Az isteni Szeretet által az Úr úgy intézi, hogy az értelem meglássa az igazságot és hogy fel is fogja és el is fogadja azt; így az ember valóban emberivé válik, nemcsak külső, hanem belső formájában is. Ki nem vágyik arra, hogy értelmes és szellemi embernek gondolják? És ki nincs tudatában, hogy erre azért vágyik, hogy mások valódi embernek tekintsék? Ezért ha ő csak külső formájában értelmes és szellemi és ugyanakkor belső formájában nem, valóban ember ő akkor? Nem olyan, mint egy színész vagy egy majdnem emberarcú majom? Ezért nem következtethetünk arra, hogy egyedül csak az ember, aki belülről az, és külsőleg is annak kíván látszani? Aki elismeri az előző igazságot, az utóbbit is el kell ismernie. Az ember saját értelme az emberi formát csak a külső életen tudja előidézni, de az isteni Gondviselés a belső életen idézi azt elő és a belsőn keresztül a külsőn. És amikor így már ez létrejött, akkor az ember nem csupán embernek tűnik, hanem valóban ember.

4/ Így az embert nem önmaga: hanem az Úr vonja el a gonoszságtól. Amikor az isteni Gondviselés képesíti az embert az igazság meglátására és ugyanakkor vonzalmat ad neki az iránt, akkor elvonható a gonoszságtól, mert az igazság megmutatja és előírja, mit kell tenni; és amikor az akarat eme igazság szerint cselekszik, akkor az egyesül vele és önmagában jóvá változtatja az igazságot. Mért az igazság eggyé válik az akarat szeretetével és ami egyesül a szeretettel, az jó. Minden újjáalakulás, az igazság segítségével történik és nem másképp; mert igazság nélkül az akarat folyamatosan elmerül gonoszságában és az értelem, amikor megkérdezik, nem ad oktatást, hanem megerősíti a gonoszságot hamisságokkal. Mind a jó, mind a gonosz emberek értelme kizárólag sajátjuknak tűnik előttük. Emellett egy jó ember kénytelen úgy cselekedni, mintha értelme sajátja lenne, épp úgy, mint egy rossz ember. De aki hisz az isteni Gondviselésben, azt elvonja az a gonoszságtól, míg aki nem hisz benne, azt nem vonja el. A hivő olyan valaki, aki bűnnek ismeri el a gonoszságokat és vágyik az attól való szabadulásra és a hitetlen olyan valaki, aki ezek egyikét sem teszi. Két ilyen ember értelme közt a különbség olyan, mint a valóság és a képzelet, vagy a belsővel való összekapcsolódásban levő, vagy anélküli külső között. Például a királyokat, hercegeket és tábornokokat alakító utánzók és színészek szavai és mozdulatai összehasonlitva magukkal a királyokkal, hercegekkel és tábornokokkal. Az utóbbiak valóban azok aminek tűnnek, de a többiek nem és amikor jelmezüket félreteszik, pusztán komédiásoknak, színészeknek és játékosoknak látjuk őket.

299. IV. Az Úr a poklot ellentétek által kormányozza és ennek részeként a gonosz emberek belső nem pedig a külső elméjét kormányozza amig ők e világban vannak.

Aki nem ismeri a Menny és pokol természetét, az tökéletesen képtelen megérteni az emberi elme természetét, mivel ez az ő szelleme, amely halála után is él. Ennek oka az, hogy az ember elméjének vagy szellemének teljesen hasonló formája van a Mennyéhez vagy a pokoléhoz. A legenyhébb különbség sincs, kivéve, hogy az egyik a legnagyobb arányokban van, a másik pedig a legkisebb arányokban, vagy hogy az egyik az eredeti és a másik a másolat. És ezért az ember elméjét, vagy szellemét illetően vagy egy Menny, vagy egy pokol, kicsinyítve. Az az ember, akit az Úr vezet, egy Menny és az az ember, akit saját személyisége vezet, egy pokol. Nos, mivel engem tanítottak a Menny és pokol természetét illetően és mivel fontos megértenünk az ember elméjének vagy szellemének természetét, mindkettőt röviden leírom.

300. A Mennyben mindenki egyszerűen jó indíttatás és abból származó igaz gondolat; és a pokolban mindenki pusztán gonosz kívánság és abból származó hamis elképzelés. Mindezek úgy vannak egymás mellé rendelve, hogy a gonosz kívánságok és hamis elképzelések a pokolban pontosan ellentétei a jó indíttatásoknak és igaz gondolatoknak a Mennyben; és ezért a pokol a Menny alatt van, átlósan szemben vele. /Diametrálisan/ Ezek olyanok, mint két ember, akiknek a lábuk /talpuk/ együtt van, a fejük pedig külön, úgy fekszenek vagy úgy állnak, hogy egyikük a fején áll és a másikuk fölfelé, a másik lábán úgy, hogy lábuk talpával taszítják egymást. Néha a pokol ilyen helyzetben látható, a Mennyhez viszonyítva fordított helyzetben.Ennek oka az, hogy a pokolban levők a gonosz kívánságokat teszik fejjé és a jó indíttatásokat lábbá; míg a Mennyben levők a jó indíttatásokat teszik fejjé és a gonosz kívánságokat a láb talpává; innen a kölcsönös ellentét. Azt mondjuk, hogy a Mennyben jó indíttatások vannak és azokból jövő igaz gondolatok és hogy a gonosz kívánságai és abból származó hamis elképzelések vannak a pokolban. Ez azt jelenti, hogy ott ilyen természetű szellemek és angyalok vannak; mert mindenki a saját indíttatása és egy szellem a pokolban a saját kívánsága.

301. A Menny angyalai jó indíttatások és igaz gondolatok azokból származóan, mert az Úrtól jövő isteni Szeretet és Bölcsesség felfogói és minden jó indíttatás az isteni Szeretetből van és minden igaz gondolat az isteni Bölcsességből. De a pokol szellemei gonosz kívánságok és abból származó hamis elképzelések, mert az önszeretetben és saját értelmük szeretetében vannak, és .minden gonosz kívánság az önszeretetből jön és minden hamis elképzelés az ember saját értelméből.

302. Csodálatos egymás mellé rendelése van az indíttatásoknak a Mennyben és a kívánságoknak a pokolban, amit egyedül az Úr ismer. Ezek egyenként nemekre és fajokra vannak szétválasztva és úgy egyesítve, hogy egyként cselekszenek. Mivel ezek nemekre és fajokra válnak szét, nagyobb és kisebb közösségekben különböztetik meg őket; és mivel úgy egyesülnek, hogy egyként cselekedjenek, úgy egyesültek, mint az összes különböző dolog az emberben. Így a Menny formája egy szép emberé, akinek lelke az isteni Szeretet és Bölcsesség és ezért az Úr. A pokol formája egy eltorzult emberé, akinek lelke az önszeretet és önértelem és ezért az ördög; bár nincs ott egy ördög sem, aki ott egyedül kormányoz, hanem az önszeretetet hívjuk ördögnek.

303. De azért, hogy jobban megértsük a Menny és pokol természetét, gondoljunk a jóban való örömre a jó indíttatásokban levő helyett,és a gonoszságban levő örömre a kívánságokban levő helyett, mert nem létezhet indíttatás, vagy kívánság öröm nélkül; mert ez alkotja mindegyikük életét. Ezeket az örömöket úgy különböztetjük meg és úgy egyesülnek, mint a fent említett jó indíttatások és gonosz kívánságok. A Menny minden angyalát indíttatásának öröme tölt meg és vesz körül és egy általános öröm tölti meg és veszi körül a Menny minden közösségét és mindenki öröme együtt, avagy egy egyetemes öröm tölti meg és veszi körül az egész Mennyet. Hasonló módon a pokol minden szellemét saját kívánságának öröme tölt meg és vesz körül és egy általános öröm a pokol minden közösségét és mindenki öröme, avagy egy egyetemes öröm tölti meg és veszi körül az egész poklot. Mivel a Menny indíttatásai és a pokol kívánságai átlósan ellenkezőek egymással, amint fentebb leszögeztük, nyilvánvaló, hogy a :Menny öröme oly fájdalmas a pokolban, hogy nem lehet kibírni; és másrészt a pokol öröme oly fájdalmas a Mennyben, hogy nem lehet kibírni. Ebből ellenszenv, irtózás és elkülönülés származik.

304. Eme örömöket - bár ezek alkotják mindenki életét egyénileg és általában az összes emberét - azok nem tudják felfogni érezhetően, akikben lakoznak, de ezek ellentéteit érezhetően felfogják, amikor azok közelednek, különösen amikor illatokká változnak. Minden egyes öröm összekapcsolódik valamilyen illattal és a szellemi világban felveheti ezt a formát; és aztán az általános öröm a Mennyben úgy fogható fel érezhetően, mint egy kert illata, ami a benne levő virágok és gyümölcsök illatai szerint váltakozik. És a pokolban levő általános öröm úgy fogható fel érezhetően, mint a posványos víz, amibe piszkot dobtak, aminek a szaga a benne levő rothadó és büdös dolgokból keletkező szagok szerint váltakozik. Azt is tanultam, hogy miként fogható fel érezhetően egy jó indíttatás öröme a Mennyben és egy gonosz kívánság öröme a pokolban, de túl soká tartana ezt itt leírni.

305. Hallottam, amint sok a világból újonnan érkező arról panaszkodott, hogy nem tudták, hogy sorsuk a másik világon az őket irányító szeretet indíttatásai szerint fog alakulni. Azt mondták, hogy a világban nem gondoltak ama indíttatásokra, még kevésbé azok örömeire, mert azt szerették, ami örömteli volt nekik; és hogy azt hitték hogy mindenki sorsa értelmének gondolatai szerinti lesz, különösen a kegyesség és hit sugallta gondolatai szerint. De azt mondták nekik, hogy tudhatták volna, ha kívánták volna, hogy egy gonosz élet ellentétes a Mennyel és Istennek visszatetsző, de megegyezik a pokollal és örömteli az ördögnek, és hogy egy jó élet megegyezik a Mennyel és örvendetes Istennek, de ellenszenves a pokolnak és fájdalmas az ördögnek; következésképp, hogy a gonosz lényegileg bűzlő és a jó illatos. Mivel tudhatták volna ezt, ha kívánták volna, megkérdezték tőlük, hogy miért nem kerülték a gonoszságot, mint pokolit és ördögit és miért választották inkább a gonoszságot pusztán azért, mert örömteltek voltak? És mivel most megtanulták, hogy a gonosz örömök oly útálatosan bűzlenek, azt is tudhatják, hogy akik ilyen bűzöket gőzölögtetnek ki, nem léphetnek be a Mennybe. E válasz után azokhoz társulnak, akik hasonló örömökben voltak, mert ott úgy tudtak lélegezni, mint sehol máshol.

306. A Mennyről és pokolról épp most adott gondolatból az ember elméje természetének nyilvánvalónak kell .lennie; mert, amint már leszögeztük, az ember elméje; vagy szelleme vagy egy Menny, vagy. egy pokol kicsinyítve. Azaz az elme vagy szellem belső összetevői egyszerűen indíttatások és onnan származó gondolatok, amelyek nemekre és fajokra különülnek, amint nagyobb és kisebb közösségekre oszlanak, és úgy egyesülnek, hogy egyként cselekszenek. Az is látható, hogy az Úr ugyanúgy kormányozza őket ahogyan a Mennyet, vagy a poklot. Hogy az ember vagy egy Menny, vagy egy pokol kicsinyítve, ez látható a Menny és pokol című munkában. /51-87. /

307. Hogy visszátérjünk fő témánkhoz, hogy az Úr a poklot ellentétek által kormányozza és hogy a pokolban a gonosz emberek belső, nem pedig külső elméjét kormányozza, amíg ők még a világban vannak:

1/ Az Úr a poklot ellentétek által kormányozza. Fentebb kimutattuk /288,289./, hogy a Menny angyalai nem önmaguktól, hanem az Úrtól vannak a szeretetben és bölcsességben, vagyis a jó indíttatásában és onnan az igazság gondolkodásában; valamint azt is kimutattuk, hogy a jó és az igazság a Mennyből a pokolba folyik és hogy ott a jót gonoszsággá változtatják és az igazságot hamissággá, mert az azokat felfogó ottlakók belső elméje ellentétes irányba fordult. Nos, mivel a pokolban minden szemben áll a Mennyben levő minden dologgal, ezért az Úr a poklot ellentétek által kormányozza.

2/ Az Úr a pokolban kormányozza a gonosz embereket, akik még a világban vannak. Ez azért van, mert az ember szellemét illetően a szellemi világban van és ott valamely közösségben; egy pokoli közösségben, ha gonosz az illető és egy mennyeiben ha jó. Mivel az ember elméjének ami önmagában szellemi szükségszerűen szellemi lények közt kell lennie, akik társaságába be is lép halála után. Hogy ez így van, azt leszögeztük már és elmagyaráztuk fentebb. De egy ember nem ugyanúgy van ott, mint egy szellem, aki valamely közösség állandó tagjává. vált; mert az ember mindig egy újjáalakulásra képes állapotban van. Ezért, ha az illető gonosz, akkor az Úr átviszi a pokol egyik társaságából egy másikba élete szerint és ama változások szerint, amelyeken átmegy. De ha hagyja magát újjáalakítani, akkor kivezeti az Úr a pokolból és felemeli a Mennybe és,ott is áthelyezi egyik társaságból egy másikba és ez haláláig folytatódik, ami után már nem viszik át egyik társaságból egy másikba, mert akkor már nincs újjáalakítható állapotban, hanem abban az állapotban marad, ami abból az életből következik, amit folytatott. És ezért amikor egy ember meghal, akkor kijelölik saját helyét.

3/ Az Úr íly módon kormányozza a gonosz embereket, mig még ebben a világban vannak ami belső, nem pedig külső elméjüket illeti. Az Úr az ember belső elméjét kormányozza, amint épp most állapítottuk meg. De külső elméjét a szellemek világában kormányozza az Úr, ami középúton van a Menny és a pokol között. Ennek oka az, hogy az ember legnagyobbrészt külsőleg különbözik attól, ami ő belsőleg; mert külsőleg világosság angyalának mutathatja magát és mégis lehet belsőleg sötétség szelleme. Emiatt külső elméjét az egyik módon kormányozzák és belső elméjét egy más módon. Amíg ebben a világban van, addig külső elméjét a szellemek világában kormányozzák, de belső elméjét vagy a Mennyben, vagy a pokolban kormányozzák; és ezért amikor meghal, akkor először a szellemek világába kerül és ott még mindig rajta van külső elméje. Ezt leveti a szellemek világában és aztán átviszik saját helyére, amire tartósan kijelölték. A szellemek világának természetét a Menmy és poko1 című munka írja le /421-535. /

AZ ISTENI GONDVISELÉS SEM GONOSZSÁGOT, SEM JÓT NEM TULAJDONÍT SENKINEK, HANEM AZ EMBER SAJÁT OKOSSÁGA TULAJDONÍTJA NEKI MINDKETTŐT.

308. Majdnem mindenki azt hiszi, hogy az ember önmagától gondolkodik és akar és következésképp önmagától beszél és cselekszik.

Ki hiheti másképp, ha hite pusztán saját megfigyelésén alapszik? Mert a látszat olyan élénk, hogy egyáltalán nem különbözik az a tulajdonképpen önmagunktól való gondolkodástól, akarástól, beszéléstől és cselekvéstől, ami mindazonáltal lehetetlen. Az Isteni Szeretet és Bölcsesség című műben megmutatjuk, hogy csak egy Élet van és hogy az emberek az élet elfogadói; azt is olvashatjuk ott, hogy az ember akarata a szeretet tartálya és értelme a bölcsesség tartálya és hogy a szeretet és a bölcsesség ez az egyetlen Élet. Ott azt is megmutattuk, hogy összhangban van a teremtés céljával, és ezért az isteni Gondviselés folyamatos munkálkodásával, hogy ez az élet úgy tűnjön fel az embernek, mint önmaga része és ezért sajátja, de hogy ez egy látszat annak kedvéért, hogy az ember képes legyen elfogadni azt. Fentebb azt is kimutattuk, hogy /288-294./ senki sem gondolkodik önmagától, hanem másoktól, senem ezek a mások önmaguktól, hanem mindenki az Úrtól és hogy ez így van mind a gonosz, mind a jó emberekkel. Azt is kimutattuk, hogy ezt jól tudják a keresztyén világban, különösen azok, akik nem csak mondják, hanem hiszik is, hogy minden jó és igaz az Úrtól jön, mint minden bölcsesség is, és ezért a hit és az irgalmasság is; sőt, hogy minden gonoszság és hamisság az ördögtől jön, vagyis a pokolból. Mindebből semmi más következtetés nem vonható le, mint hogy minden, amit az ember gondol és akar, beléfolyik; és mivel minden beszéd a gondolkodásból folyik, mint egy hatás az okából és hasonlóképpen minden cselekedet az akaratból folyik ezért minden, amit az ember beszél és tesz, szintén beléfolyik, bár származtatottan, avagy közvetetten. Tagadhatatlan, hogy minden, amit egy ember lát, hall, ízlel és érez - beléfolyik. Akkor az miért lenne másképp gondolkodásával és akaratával? Lehet bármi más különbség, mint hogy a természeti dolgok a külső, vagy testi érzékek szerveibe folynak be és hogy a szellemi dolgok a belső érzékek, avagy az elme szervi állományaiba folynak be? Következésképp mivel a külső, avagy testi érzékek szervei a természeti dolgok befogadói, úgy a belső érzékelés, avagy elme szervi állományai a szellemi dolgok elfogadói. Mivel ilyen az ember állapota, miben áll az egyénisége, ha nem abban, hogy vagy az egyik fajtának, vagy egy másiknak az elfogadója? Mert eme személyiség semmi más, mint az elfogadás módja, nem pedig egy az egyénből fakadó élet. Mégis mindenki azt érti a személyiség kifejezés alatt, hogy az. ember önmagától él és ezért önmagától gondolkodik és akar. De hogy az ember nem ilyen személyiséggel rendelkezik valójában, és hogy ilyen nem is létezhetne senkiben sem, következik abból, amit fentebb elmondtunk.

309. De utalni akarok arra, amit néhányaktól hallottam a szellemi világban. Ők olyan emberek voltak, akik hitték, hogy minden saját okosságuktól függ és semmi sem az isteni Gondviseléstől. Azt mondtam:"Az embernek nincs személyisége, csak ha úgy határozzuk meg a személyiséget, mint egy tárgyat, vagy szervet, vagy egy ilyen vagy olyan formát. De mivel ebben az értelemben az ilyen fajta személyiség pusztán az elfogadás módja, nem ez az, amire ti gondoltok. Senkinek nincs személyisége a kifejezés általánosan elfogadott értelmében." Ezek az emberek, akiket önmaguk uraként írhatunk le saját véleményük szerint, olyan dühösek lettek, hogy úgy látszott, mintha egy láng csapott volna ki orrlyukaikból és felkiáltottak:"Amit mondasz, az ellentmondásos és őrültség! Ebben az esetben az ember nem csupán egy semmi és üresség lenne, vagy egy gondolat és elképzelés, vagy egy metszett képmás, vagy egy szobor?" Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy ellentmondásos és őrültség azt hinni, hogy az ember hozza létre a saját életét és hogy a bölcsesség és okosság nem Istentől folyik, hanem az emberben ered amiként az irgalmasság jója és a hit igazsága is. Ha az utóbbit önmagunknak tulajdonítjuk, ezt minden bölcs ember őrültségnek tekinti és ezért ez ellentmondásos. Sőt, akik így tesznek, azok olyanok, mint a más házát és vagyonát elfoglaló emberek, akik meggyőzik magukat, hogy ők a tulajdonosok; vagy mint intézők és sáfárok, akik azt hiszik mindenről, ami az uruké, hogy az övék; vagy mint szolgák, akiknek uruk tálentumokat adott, vagy girákat, hogy kereskedjenek azokkal és akik nem számoltak el, hanem sajátjukként tartották azokat és így tolvajként cselekedtek. Mindezekről mondhatjuk, hogy őrültek, valóban, hogy ők pusztán semmi, üresség és álom, mert nem fogadják el az Úrtól azt a jót és igazságot, ami az élet leglényege. Ezért az ilyen embereket "halott"-nak és "semmi-nek és "üresség"-nek és "szobrok"-nak /Ézsaiás 11:17-23~/ és máshol "képmás készitőknek, "faragott képek"-nek nevezik. De erről többet a következő cikkely-sorozatban mondunk.

I. Az ember saját okosságának és nem-saját okosságának a természete.

II. Az ember saját okossága által meggyőzi magát, és megerősödik abban a hitben, hogy minden jó és igazság önmagából és önmagában van és hasonlóképpen minden gonoszság és hamisság.

III. Minden, amiről az ember meggyőződötté válik és amiben megerősítette magát, az benne marad, mint személyiségének része.

IV. Ha az ember hinné, amint ez is a tény, hogy minden jó és igazság az Úrtól jön és minden gonoszság és hamisság a pokolból, akkor nem tulajdonítaná magának a jót és nem követelne érdemet amiatt, senem tulajdonítaná magának a gonoszságot és nem venné magára következésképp a vétkességet.

310. I. Az ember saját okosságának és nem-saját okosságának a természete.

Azok hisznek csak a saját okosságukban, akik a látszatokat valóságnak veszik és igazságnak tekintik azokat, különösen azt a látszatot, hogy az ember saját okossága minden és az isteni Gondviselés semmi, vagy ha mégis, akkor csak úgy, hogy az valami egyetemes; ami, amint fentebb kimutattuk, nem létezhetne a részletek nélkül, amikből az összeáll. Ők tévedés áldozatai is, mert minden igazságnak hitt látszat tévedéssé válik; és olyan mértékig, amennyire megerősítik magukat a tévedésekben, anyagelvűekké válnak és semmit nem hisznek, csak amit valami testi érzékkel felfoghatnak, közelebbről a látással, mert ez az érzék különösen egyként cselekszik a gondolkodással. Végül érzékivé válnak és ha elsajátítanak egy inkább a természetbe, mint Istenbe vetett megerősített hitet, akkor bezárják belső elméjüket és úgymond - fátylat borítanak azokra és aztán arra gondolnak, ami a fátyol alatt van, de semmire, ami fölötte van. Eme érzéki embereket hívták az ősök a "tudás fája kigyói"-nak és a szellemi világban azt mondják róluk, hogy olyan mértékben, amilyen fokig megerősítik magukat ebben a hitükben, bezárják belső elméjüket még az orrig is; mert az orr jelzi az igazság felfogását és ebből nekik semmijük nincs. Jellemüket most meg fogjuk magyarázni.

Ők ravaszabbak és körmönfontabbak, mint mások és ügyes érvelők. A ravaszságot és elmésséget értelemnek és bölcsességnek hívják ők, mert nem tudnak jobbat. Mindenki mást ostobának és butának tekintenek, különösen azokat, akik Istent imádják és elismerik az isteni Gondviselést. Ami elméjük belső alapjait illeti, amiről keveset tudnak, olyanok ők, mint a machiavelliánusok, akik a gyilkosságot, házasságtörést, lopást és hamis tanúságot lényegében jelentéktelennek tekintik; és ha érvelnek ezek ellen, ezt kizárólag okosságból teszik, nehogy valódi jellemük kiderüljön. Az embernek a világban való életéről csak azt gondolják, hogy az hasonló egy állat életéhez; és az ember halál utáni életéről azt, hogy az egy alapvető kigőzölgés, ami a hullából, vagy a sírból keletkezik, újra elsüllyed és úgy meghal. Ebből keletkezik az az őrült gondolat, hogy az angyalok és szellemek semmi mások, hanem csak levegő. Azokban, akiket arra tanítottak ezek közül, hogy higyjenek egy jövendő életben, az a képtelenség alakul ki, hogy az emberek lelke a levegőhöz hasonló természetű, képtelen látni, hallani vagy beszélni és ezért vak, süket és néma és csak gondolkodni képes abban a levegőrészecskében, amiből áll. Azt mondják: " Hogyan lehetne a lélek bármi más? A külső érzékek nem haltak meg a testtel együtt? Ők azt hiszik, hogy nem birtokolhatják újra eme érzékeket, amíg a lélek újra nem egyesül a testtel. És mivel pusztán egy érzéki, nem pedig egy szellemi elgondolásuk volt a lélek halál utáni állapotáról, létrehoznak egy hitet eme állapotban; máskülönben az örök életben való hitük megsemmisült volna. Különösen megerősítik magukat az önszeretetben azzal, hogy azt az élet tüzének hívják és a nyilvános szolgálatra való ösztönzésnek. És mivel ilyen jelleműek, önmagukat imádják és gondolataik, mivel tévedések és tévedésekből származnak, a hamisság képzetei. Mivel a tisztátalan örömöket támogatják, sátánok és ördögök; azokat hívják sátánoknak, akik megerősödnek a gonosz kívánságokban és azokat ördögöknek, akik azokban élnek. A legravaszabb érzéki emberek jellemét illetően is tanítottak engem. Az ő pokluk mélyen, lenn és hátul van és láthatatlanok kívánnak lenni; és ezért ott röpködve tűnnek fel, mint kísértetek, amik agyrémeik formái és hajlamoknak /Genii/ hívják őket. Néhánynak egyszer megengedték, hogy kijöjjenek ama pokolból azért, hogy megismerhessem jellemüket. Azonnal hozzátapadtak nyakamhoz a nyakszirtem alatt és így beléptek indíttatásaimba, de nem vágytak belépni gondolataimba, amelyeket ügyesen elkerültek. Kicserélték indíttatásaimat, egyiket a másik után azzal a szándékkal, hogy azokat alig észrevehetően ellentéteikké, avagy gonosz kívánságokká alakítsák át. És mivel nem közvetlenül érintették gondolataimat, megváltoztatták és átalakították volna azokat tudtom nélkül, ha az Úr nem akadályozta volna ezt meg. Ilyen azok jövendő állapota, akik a világban nem hitték, hogy egyáltalán van olyasmi, mint isteni Gondviselés és akik másokban semmit nem keresnek ki,/látnak/ csak saját kívánságaik és vágyaik eszközét és addig csalogatják, amíg teljesen ellenőrzésük alá vonják őket. Bár ezt oly titkosan és ravaszul teszik, hogy a többiek semmit nem tudnak róla, de haláluk után valódi jellemükben kinyilatkoztatva állnak, ezért amint belépnek a szellemi világba, ledobják őket saját poklukba. Ha a Menny fényében látjuk őket, úgy űnnek fel, mint akiknek nincs orruk; és, ami figyelemre méltó, bár nagyon ravaszok, mégis érzékibbek, mint a többiek. Mivel az ősök az érzéki embert kígyónak hívták és mivel az ilyen ember agyafúrt és ravasz és érvelőként ügyesebb másoknál, ezért ezt írja az Igen"A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál.." /I Móz 3 :1/; és az Úr azt mondja: ".. legyetek azért okosak mint a kígyók és szelídek mint a galambok." /Mt 10:16/; valamint a sárkányt is, akit hasonlóképpen öreg /régi/ kígyónak hívnak és az ördögöt és sátánt is úgy írják le, mint akinek ".. hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona." /Jel 12:3,9/ A hét fej a ravaszságot jelöli, a tíz szarv a hamis érveléssel való meggyőzésre való erőt és a hét korona az Ige és az egyház szent dolgainak megszentségtelenítését.

311. Az ember saját okosságának és azoknak eme leírásából, akik hisznek benne, megérthető az ember nem-saját okosságának a jelleme és azok természete, akik arra hagyatkoznak. Nevezetesen, hogy az ember nem-saját okossága azok okossága, akik nem erősítik meg magukat ama hitben, hogy az értelem és a bölcsesség az embertől van; mert azt mondják:"Hogy lehet valaki önmagától bölcs és hogyan tehet valaki jót önmagától?" "És amikor ezt mondják, akkor látják, önmagukban, hogy ez így van, mert belülről gondolkodnak; és hiszik, hogy mások is így gondolkodnak, különösen a tanultak, mert ők nem tudják, hogy a gondolkodás lehet csupán külső is. Ők nem látszatok megerősítésén keresztüli tévedések áldozatai és ezért tudják és felfogják, hogy .a gyilkosság, házasságtörés, lopás és hamis tanúság bűn és ezért kerülik őket. Azt is tudják, hogy a gonoszság nem bölcsesség és hogy a ravaszság nem értelem és amikor hallanak ügyes, tévedéseken alapuló érvelést, akkor meglepődnek és titokban szórakoznak. Ennek oka, hogy belső és külső elméjük közé nincs lepel vetve, avagy elméjük szellemi és természeti dolgai közé, amint az érzéki embereknél; és ezért felfognak egy befolyást a Mennyből, ami megmutatja nekik az ilyen érvelés belső természetét. Egyszerübben és őszintébben beszélnek, mint mások és a bölcsességet az élet dolgává teszik, nem pedig szavak dolgává. Olyanok, mint a juhok és bárányok, míg azok, akik saját okosságukra hagyatkoznak, olyanok, mint a farkasok és rókák;-és olyanok, mint azok, akik egy házban laknak és a Mennyet ablakon keresztül látják, míg azok, akik saját okosságukban hisznek, hasonlók egy ház alagsorában lakó emberekhez, akik az ablakokon keresztül csak azt látják, ami a föld szintje alatt van; - és olyanok, mint azok, akik egy hegyen állnak és azokat, akik saját okosságukban hisznek, úgy látják, mint akik völgyekben és erdőkben barangolnak. E megfontolásokból nyilvánvalónak kell lennie, hogy az ember nem-saját okossága az Úrtól való okosság. Külsőleg hasonlít az ember saját okosságára, de belsőleg egészen eltér attól. A nem-saját okosságnak, amikor belső állapotában kiállítják a szellemi világban, olyan a megjelenése, mint egy emberé. De a saját okosság úgy látható, mint egy képmás, ami csak ama tény miatt látszik élőnek, hogy azok, akik mindent saját okosságuknak tulajdonítanak, még rendelkeznek értelmességgel és szabadsággal, avagy az értés és akarás, és ezért a beszéd és cselekvés képességével, és hogy e képességek segítségével embernek tudnak látszani. Ők ilyenfajta képmások, mert a gonoszságok és hamisságok halottak, csak a jók és az igazságok elevenek; és mivel ők értelmességükből fakadóan ezt tudják /mert ha nem tudnák ezt, akkor nem tettetnék a jóságot és az igazságot/, ezért rendelkeznek az emberi élet külszínével. Ki nem tudja, hogy az ember olyan, amilyen belülről, következésképp, hogy az az igazán ember, aki belülről az, aminek látszani kíván kívülről;és puszta képmás az, aki kívülről ember csupán és nem belsőleg? Ne csak beszélj, hanem gondolkodj is Istennek, a vallásnak, az igazságnak és őszinteségnek kedvezve, és akkor ember leszel; és akkor az isteni Gondviselés lesz az okosságod és látni fogod másokban, hogy a saját okosság órültség!

312. II. Az ember saját okossága által meggyőzi magát és megerősödik ama hitében, hogy minden jó és igazság önmagából és önmagában van és hasonlóképpen minden gonoszság és hamisság.

Alkalmazzunk egy a természeti jó és igazság és a szellemi jó és igazság közti hasonlóságból levont érvet. Mi az igazság és a jó a szem látásával kapcsolatban? Vajon nem igazság az, amit szépnek hívunk és jó az, amit örömtelinek hívunk? Mert örömöt érzünk szép dolgok látásakor. Mi az igazság és jó a hallást illetően? Vajon nem igazság az, amit dallamosnak hívunk és jó, amit elragadónak hívunk? Mert ígézetet érzünk, amikor dallamos hangokat hallunk. Így van ez. a többi érzékkel is. Ebből nyilvánvaló a természeti igazság és jó jelleme.

Most nézzük meg, mi a szellemi igazság és jó. Lehet a szellemi igazság bármi más, mint a szellemi dolgokban és lényekben levő szép és összhangzó? És lehet a szellemi jó bármi más, mint az ezek szépségének és összhangjának felfogásából származó gyönyörűség és öröm? Most nézzük meg, hogy mondhatunk-e bármi az egyikről, amit nem mondhatunk el a másikról, vagy a szellemiről, amit nem mondhatunk a természetiről. A természetiről azt mondjuk, hogy a szépség és öröm a tárgyakról folyik be a szembe és hogy az összhang és a báj a fülünkbe a hangszerektől folyik be.

Mi különbség van az elme szervi állományaiban? Az elme szervi állományairól azt mondjuk, hogy bennük vannak ama dolgok, amiket felfognak; és a természeti dolgokról, vagy a test érzékeiről, hogy beléjük folynak a dolgok, amiket felfognak. De ha megkérdezik, hogy miért mondjuk, hogy a természeti tárgyak befolynak, akkor nem lehet más válasz, mint hogy távolságuk miatt. De miért mondjuk, hogy a felfogott dolgok az elme szervi állományaiban vannak? Nem lehet más válasz, mint hogy ez azért van, mert nem figyelhetünk meg távolságot. Ebből akkor az következik, hogy a távolság látszata az, ami különböző hitet okoz azzal kapcsolatban, amit az ember gondol és felfog és azzal kapcsolatban, amit lát és. hall. De ez a megkülönböztetés a földre esik, amikor tudjuk, hogy a szellemi nem a térben van, mint a természeti. Gondoljunk a napra és a holdra, vagy Rómára és Konstantinápolyra. Vajon ezek a gondolkodásban nem távolság nélkül vannak jelen, feltéve, hogy ez a gondolat a látás és hallás tényleges érzékeléseihez nem kapcsolódik? Akkor miért győzzük meg magunkat, hogy mivel nem tűnik fel távolság a gondolkodásban, a jó és az igazság, valamint a gonoszság és hamisság is anélkül létezik az elmében, hogy oda befolyt volna? Ehhez hozzáteszek egy általános tapasztalatot a szellemi világban. Egy szellem beöntheti gondolatait és indíttatásait egy másik szellembe és az utóbbi feltételezheti, hogy ami befolyt, az a saját gondolata és indíttatása. Ezt egy másiktól való gondolkodásnak és egy másikban való gondolkodásnak hívjuk. Ezt ezerszer láttam és magam is gyakran megtettem és mégis a távolság látszata egészen világos volt. De amint bárki tudta, hogy gondolatait és indíttatásait valaki más öntötte belé, felháborodott és elfordult, de elismerte, hogy belső látásában, vagy gondolkodásában nincs érzék a távolságra, csak ha azt a szem külső látása kinyílatkoztatja és hogy az utöbbi tény azt a hitet hozta létre, hogy az érzékelés kívülről jön.

Ehhez hozzá adok valamit a mindennapi tapasztalatból. A gonosz szellemek nagyon gyakran befecskendeztek gondolkodásomba gonoszságokat és hamisságokat, amelyek úgy tűntek nekem, mintha bennem és belőlem lennének, vagy mintha magam gondolnám őket. De tudva, hogy ezek gonoszságok és hamisságok voltak, érdeklődtem hogy ki fecskendezte belém őket és azokat, akik így tettek, leleplezték és elvezették; nagyon nagy távolságra voltak tőlem. Ebből nyilvánvalónak kell lennie, hogy minden gonoszság, hamisságával együtt a pokolból folyik be és minden jó az igazságával együtt az Úrtól folyik be és hogy mindkettő az emberhez tartozónak tűnik.

313. Azok jellemét, akik saját okosságukban hisznek és azokét, akik a nem-saját okosságban hisznek és így az isteni Gondviselésben hisznek, az Ige Ádámmal és feleségével Évával írja le az Éden kertjében, ahol két fa volt, az egyik az életé, a másik a jó és gonosz. tudásáé, és azzal hogy ettek az utóbbi fáról. Hogy Ádám és felesége, Éva belső, vagy szellemi értelemben az Úr Legősibb Egyházát jelzik és írják le a földön ami nemesebb és mennyeibb volt, mint a következő egyházak, ez fentebb látható /241./ A többi dolog jelentése a következő: Éden kertje ama egyház embereinek bölcsességét jelzi; az élet fája az Urat az Ő isteni Gondviselését illetően; és a tudás fája az embert, saját igazságát illetően; a kígyó az ember érzéki részét, avagy személyiségét, ami lényegileg az önszeretet és az ember saját értelmének gőgje, így az ördög és a sátán. A tudás fájáról való evés a jó és igazság eltulajdonítását jelzi, mint nem az Úrtól jövőét és ezért nem az Úrét, hanem : mint az embertől jövőt és ezért az ember sajátját. És mivel a jó és az igazság alkotja az Isteni jelenlétét az emberrel, mert a jó jelent mindent a szeretetből és az igazság mindent a bölcsességből - ezért ha az ember ezeket sajátjának követeli, nem tehet mást, mint hogy higyje,hogy ő olyan, mint Isten. Ezért mondta a kígyó: "Ama napon, amikor esztek arról, meg fognak nyílni szemeitek és olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói. /I Móz 3:5/ Ez a pokol lakóinak hite, akik az önszeretetben vannak és következésképp saját értelmük büszkeségében. A kígyó kárhoztatása jelzi az ember sajátjaként követelt szeretet és értelem elitélését, Éva elítélése jelzi az akarat személyiségének /selfhood, sajátjának/ elítélését és Ádám elítélése az értelem személyiségének elítélését; a tövis és bogáncs, amit a föld fog neki teremni a puszta hamisságot és gonoszságot jelzi; a kertből való kiűzetés jelzi a bölcsességtől való megfosztást. Az élet fájához vezető út őrzése az Úr gondoskodását arról, nehogy az Ige és az egyház szent dolgait megsértsék; a fügefalevelek, amelyekkel eltakarták meztelenségüket, az erkölcsi igazságokat, amelyek elfátyolozták szeretetűket és büszkeségüket; és a bőrruhák, amelyekbe aztán öltöztek, az igazság látszatait jelzik, amelyek egyedül az övék voltak. Ez eme dolgok szellemi jelentése. Bárki, aki ezt választja, maradjon a betű szerinti értelemnél, de tudja, hogy ezt így értik a Mennyben.

314. Azok jellemének, akiket elbolondít saját értelmességük, nyilvánvalónak kell lennie az olyan belső ítélőképességet követelő dolgokról való véleményükből, mint a befolyás, gondolkodás és élet.

A befolyásról megfordítottan gondolkodnak, azt feltételezve, hogy a szem látása befolyik az elme, vagy értelem belső látásába és hogy a fül hallása befolyik a belső hallásba, ami szintén az értelem. Ők nem látják, hogy az értelem az akaratból folyik a szembe és a fülbe és nemcsak létrehozza eme érzékeket, hanem eszközeként használja is őket a természeti világban. De mivel ez nincs összhangban a látszattal, ők nem értik azt az egyszerű megállapítást, hogy a természeti nem folyik be a szellemibe, hanem hogy a szellemi folyik be a természetibe. De mégis azt mondják"Mi a szellemi, ha nem egy tisztább természeti? Nem nyilvánvaló, hogy ha a szem bármi szépet lát, vagy a fül bármi dallamosat hall, az elme, vagy az értelem és az akarat gyönyörködik?" Ők nem tudják, hogy a szem nem önmagától lát, sem a nyelv nem ízlel önmagától, sem az orr nem szagol önmagától, sem a bőr nem érez önmagától, hanem hogy az ember elméje vagy szelleme az, ami felfogja a dolgokat az érzékekkel és ezek hatnak rá egyéni jelleme szerint; és azt sem tudják, hogy az ember elméje, vagy szelleme nem önmagától érzi a dolgokat, hanem az Úrtól és hogy ha másképp gondolkodunk, akkor látszatokból gondolkodunk és ha ezek megerősödnek, akkor tévedésekből. A gondolkodásról azt mondják, hogy az a levegő valamely módosítása, ami tárgyai szerint váltakozik és a műveltség szerint kitágul, úgy, hogy a gondolatok látszatok, ahogy a hulló csillagok láthatók a levegőben; és hogy az emlékezet egy emléktábla, amire gondolatokat véstek, nem tudva, hogy a gondolatok tisztán szervi állományokban lakoznak épp úgy, ahogy a látás és a hallás természeti állományokban lakozik. Vizsgáltassuk meg velük az agyat és látni fogják, hogy az tele van ilyen állományokkal. Sebesítsük meg azokat és az ember eszelőssé válik; romboljuk szét őket és az ember meg fog halni. De a gondolkodás és emlékezet természete fentebb látható /279. végig/. Az élétet illetően egyedüli gondolatuk az, hogy az a természet egy bizonyos cselekvése, ami különböző módokon teszi magát érezhetővé, ahogy egy élő test szervileg mozog. Ha ellenezzük, hogy ez teszi élővé a természetet, akkor ők tagadják ezt, de elismerik, hogy a természet ad életet. Ha azt mondjuk:·"Az élet nem akkor szóródik szét, amikor a test meghal?·", ők azt válaszolják: "Az élet a levegő egy részecskéjében marad, amit léleknek hívunk."· Ha azt mondjuk:·"Akkor mi Isten? Ő maga az Élet, vagy nem?·"Akkor hallgatnak és nem kívánják felfedni, hogy mit gondolnak. Ha azt mondjuk: "Nem akarjátok elismerni, hogy az isteni Szeretet és Bölcsesség maga az Élet?", akkor azt felelik:·Mi a szeretet és mi a bölcsesség?·Mert tévedéseik megakadályozzák őket, hogy tudják, hogy ők mik és mi Isten. E dolgokat azért említettük, hogy megmutassuk, hogy az embert hogyan bolondítja el saját okossága, mivel minden következtetést látszatokból vonnak le és így tévedésekből.

316. /eredeti számozás. /?/ Annak oka, hogy az ember saját okossága előidézi és megerősíti azt az elképzelést, hogy minden jó és igazság az emberből jön és benne lakozik az emberben az, hogy az ember saját okossága az ő értelmi személyisége /selfhood/, ami az önszeretetből folyik, ami akaratának személyisége. És a személyiség nem tehet mást, mint hogy minden dolgot sajátjának követeljen, mert nem tud felülemelkedni eme gondolaton. Mindenkit, akit az Úr isteni Gondviselése vezet, kiemel-az Úr a saját személyiségéből és aztán ő látja, hogy bármit is kap az ember az Úrtól, az mindig az Úré és soha nem a sajátja. Aki másképp gondolkodik, az olyan, mint akire rá vannak bízva gazdája javai és azokat magának követeli, vagy eltulajdonítja azokat. Ő akkor nem sáfár, hanem tolvaj, és mivel az ember személyisége semmi más, csak gonoszság, eme adományokat el is meríti gonoszságaiban, ami által azok tönkremennek, mint a gyöngyszem, amit trágyába vagy ecetbe dobnak.

317. III. Minden amiről az "ember meggyőződik, és amiben megerősíti magát, az benne marad mint, személyiségének része.

Sokan hiszik, hogy semmi igazságot nem láthat az ember, csak ha ezt bebizonyítják neki, de ez nem igaz. Egy királyság, vagy egy köztársaság polgári és gazdasági ügyeiben, ami hasznos és jó, az nem látható sok törvény és rendelet ismerete nélkül. Az sem, hogy mi a hasznos vagy jó bírósági ügyekben, csak ha ismerjük a törvényeket; sem a természet tanulmányozásában, például a fizikában, kémiában, bonctanban, mechanikában és így tovább, csak ha az embert tanították a tudományokban. De a tisztán értelmi, erkölcsi és szellemi dolgokban az igazságok saját igazi fényükben tűnnek fel, ha egy alapos képzés az embert csak némileg is értelmessé, erkölcsivé és szellemivé tette. Ennek oka, hogy mindenki szellemét illetően, amivel gondolkodik, a szellemi világban van és annak lakói között. Következésképp a szellemi fényben van, ami megvilágosítja és úgymond irányítja belső értelmét. Mert a szellemi fény lényegében az Úr isteni Bölcsességének isteni Igazsága. Az ember ezért képes elemzően gondolkodni, következtetéseket levonni azt illetően, hogy mi igaz és helyes bírói ügyekben, meglátni, hogy mi tiszteletre méltó az erkölcsi életben és jó a szellemi életben, és meg is érteni sok igazságot, amelyek nem homályosak, kivéve, ha a hamisságok megerősítése elhomályosítja azokat. Az ember e dolgokat körülbelül ugyanolyan módon látja, ahogyan valaki más hangulatát látja annak arcán és felfogja indíttatásait hangszínéből, anélkül, hogy más tudása lenne, mint ami vele született mindenkivel. Miért ne kellene egy embernek bizonyos mértékig a szellemi világból való befolyás által látni élete belső valóságait, amelyek szellemiek és erkölcsiek, amikor nincs olyan állat, amely nem ilyen, befolyás által tudja saját természeti szükségleteit? Egy madár tudja, hogyan építse fészkét, rakja le tojásait, költse ki fiókáit és ismerje fel táplálékát; nem is említve más csodálatos dolgokat, amelyeket az ösztönöknek tulajdonítunk.

318. Most el fogjuk magyarázni rendben, hogy az ember állapota hogyan változik a megerősödések és az azokból következő meggyóződései által.

1/ Semmi nincs, amit nem lehet megerősíteni /megindokolni/, és a hamisságot könnyebb, mint az igazságot.

2/ Amikor a hamisságot megerősítjük, akkor az igazság már nem látható; de amikor az igazságot erősítjük meg, akkor a hamisság szemmelláthatóvá válik.

3/ Az, hogy képesek vagyunk megerősíteni bármit, amit akarunk, az nem értelmesség, hanem csak ügyesség, ami még a legrosszabb emberekben is létezhet.

4/ Van megerősítés, ami az értelemben létezik, de nem az akaratban; de minden megerősítés az akaratban az értelemben is létezik.

5/ A gonoszság megerősítése, ami mind az akaratban, mind az értelemben létezik, az emberben azt a hitet idézi elő, hogy minden saját okosságától függ és semmi az isteni Gondviseléstől; de egyedül az értelmi megerősítés nem teszi ezt.

6/ Minden, amit az akarat is és az értelem is megerősít, örökké úgy marad, de amit csak az értelem erősít meg, az nem marad úgy.

1/ Semmi nincs, amit nem lehet megerősíteni: és a hamisságot könyebb mint az igazságot. Mi nem erősithető meg, amikor azt látjuk, hogy az istentelenek meg vannak győződve, hogy Isten nem a mindenség teremtője, hanem hogy a természet teremti önmagát; hogy a vallás csak egy korlátozás az egyszerű és közönséges népnek; hogy az ember olyan, mint egy állat és úgy hal meg, mint egy állat, és néhányan meg vannak győződve, hogy a házasságtörés, titkos lopás, csalás és az álnok cselekmények megengedettek, hogy a ravaszság értelem és a gonoszság bölesesség? Ki nem tudja megerősíteni a saját eretnekségét? Nincsenek egész kötetek tele ama két eretnekség bizonyításaival, amelyek uralkodnak a keresztyén világban? Találjunk ki tíz eretnekséget, akár nehezen érthetőeket is, és mondjuk meg egy okos embernek, hogy erősítse meg őket és ő mindegyiket bizonyítani fogja. Ha aztán csak eme bizonyítékok fényében szemléljük azokat, nem fogjuk a hamisságokat igazságokként látni? Mivel minden hamisság ragyog a természeti elmében látszataival és tévedéseivel együtt, és az igazság csak a szellemi elmében ragyog, nyilvánvaló, hogy a hamisságot könnyebb megerősíteni, mint az igazságot. Azért, hogy megmutassuk, hogy minden hamisság és gonoszság megerősíthető, amíg a hamisság igazságként tűnik fel és a gonoszság jóként, vegyünk egy példát; legyen a feladat annak megmutatása, hogy a fény sötétség és a sötétség fény. Nem mondhatjuk-e ezt:"Mi a fény önmagában? Nem csupán olyan valami, ami a szemben nyilvánul meg annak állapota szerint? Mi a fény egy csukott szemnek? A denevérek és baglyok szeme nem sötétségként látja a fényt és fényként a sötétséget?" Hallottam némelyekről, akiknek hasonló volt a látásuk, és pokolbeliekről is, hogy bár ők sötétségben vannak mégis látják egymást. Az ember éjjel álmait nem fényben látja? És ezért a sötétség nem fény és a fény nem sötétség? De válaszolhatjuk ezt:"Micsoda mindez? A fény az fény, ahogy az igazság igazság; és a sötétség sötétség, ahogy a hamisság is hamisság." Vegyünk egy másik példát; legyen a feladat annak bizonyítása, hogy a holló fehér. Nem mondhatjuke azt: "Annak feketesége csak egy árnyék, ami nem annak valódi színe? Tollai belsőleg fehérek, teste is, és azok az állományok is, amelyekből a holló áll. Mivel feketesége csupán egy árnyék, a holló fehérré válik, amikor megöregszik; ilyen hollókat már láttak. Mi a fekete önmagában, ha nem fehér? Törjünk porrá egy fekete üveget és látni fogjuk, hogy a pora fehér. És ezért amikor azt mondjuk, hogy a holló fekete, akkor az árnyékból /látszatból/ beszélünk és nem a valóságból." De az lehet a válasz:" Micsod amindez? Az ilyen okoskodás szerint minden madarat fehérnek hívhatnánk." Az ilyen. dolgokat, bár ellentétesek az ép gondolkodással, azért említettük, hogy megmutassuk, hogy az igazsággal közvetlenül ellentétes hamisság és a jóval közvetlenül ellentétes gonoszság is megerősíthető.

2/ Amikor a hamisságot megerősítjük, akkor az igazság már nem látható, de amikor az igazságot erősítjük meg akkor a hamisság szemmelláthatóvá válik. Minden hamisság a sötétségben van és minden igazság a fényben; és a sötétségben semmi sem látható, hanem hozzá kell nyúlnunk, hogy megismerjük. A fényben másképp áll a helyzet. Ezért hívja az Ige a hamisságokat sötétségnek és azokról, akik a hamisságokban vannak, azt mondja, hogy a sötétségben és a halál árnyékában járnak. Másrészt az Ige az igazságokat fénynek hívja és azokról, akik az igazságban vannak, azt mondja, hogy a fényben járnak és világosság fiainak nevezi őket. Sok dolog mutatja, hogy amikor a hamisságot megerősítjük, akkor az igazság többé nem látható, de hogy amikor az igazságot erősítjük meg, akkor a hamisság nyilvánvalóvá válik. Például ki láthatna bármi szellemi igazságot, ha az Ige nem tanítaná? Nem csupán sűrű sötétség lenne ott, amit csak az Ige fénye oszlathat el és csak olyan valakiben, aki hagyja magát megvilágosítani? Melyik eretnek láthatja saját hamisságait, ha nem ismeri el az egyház valódi igazságait? Előzőleg nem látja azokat. Beszéltem azokkal, akik megerősödtek az irgalmasság nélküli hitben és amikor megkérdeztem, hogy észrevették-e az Igének a szeretetre és irgalmasságra, a munkálkodásokra és tettekre, a parancsok megtartására vonatkozó sok helyét és azokat, amelyek leszögezik, hogy az áldott és bölcs, aki megteszi ezeket, és bolond, aki nem, akkor azt mondták, hogy mialatt eme részeket olvasták, úgy tekintették őket, mint amelyek a hitre vonatkoznak és így mintegy csukott szemmel elsiklottak fölöttük. Azok, akik megerősödtek a hamisságokban, olyanok, mint azok az emberek, akik egy falon jeleket néznek, amelyek az este árnyékában úgy látszanak előttük, mint egy lovas vagy ember, amely káprázatot a nappal közeledte eloszlat. Ki tudja felismerni a házasságtörés szellemi tisztátalanságát, ha nem az, aki a szüzesség szellemi tisztaságában van? Ki tudja felismerni a bosszú kegyetlenségét, ha nem az, akinek jósága a felebaráti szeretetből folyik? Melyik házasságtörő, vagy bosszúra szomjas ember nem mosolyog gúnyosan azokon, akik az ilyen örömöket pokolinak hívják és akik a házassági szeretet és felebaráti szeretet örömét mennyeinek nevezik?

3/ Az hogy képesek vagyunk megerősíteni bármit, amit akarunk, az nem értelmesség, hanem csak ügyesség, ami még a legrosszabb emberekben is létezhet. Van néhány nagyon okos gondolkodó, aki semmit nem tud az igazságról és mégis meg tudja erősíteni mind az igazságot, mind a hamisságot. Némelyikük azt mondja:"Mi az igazság? Van egyáltalán ilyesmi? Nem az az igazság, amit igaznak tekintek?" Az ilyen embereket a világban értelmesnek hiszik. Ők mégis csupán a fal vakolói. Csak azok értelmesek, akik az igazságot igazságnak fogják fel és más igazságokkal erősítik meg, amelyek folyamatosan lépnek be elméjükbe. De kevés különbség látható e két osztály közt, mert nem látható a különbség a megerősítés fénye és az igazság felfogásának fénye között. Mert azok, akik a megerősödés fényében vannak, azok az igazság felfogásának a fényében nem lehetnek. Ezek közt a különbség olyan, mint a látszólagos és az igazi fény közt; és a látszólagos fény a szellemi világban olyan természetű, hogy a befolyó valódi fényt sötétséggé változtatja. A pokolban sokakkal ilyen fajta látszólagos fény van, akik, amikor elküldik őket a valódi fénybe, akkor egyáltalán semmit sem látnak. E megfontolásokból nyilvánvaló, hogy az, hogy képesek vagyunk megerősíteni bármit, amit akarunk, az puszta ügyesség és még a legrosszabb emberekben is létezhet.

4/ Van megerősítés, ami az értelemben létezik de az akaratban nem; de minden megerősítés az akaratban az értelemben is létezik. Ábrázoljuk ezt példákkal. Azok, akik megerősítik az irgalmasságtól elkülönített hitet és mégis az irgalmasság életét élik és általában azok, akik megerősítik a hamis tanítást és mégsem élnek aszerint, azok, aki az értelmükben megerősítik azt, de akaratukban nem. De azok, akik megerősítik a hamis tanítást és aszerint is élnek, azok mind az akaratban, mind az értelemben megerősítik azt, ennek oka az, hogy az értelem nem folyik be az akaratba, hanem az akarat az értelembe. Ez a gonoszság hamisságának természetét is mutatja és a nem-gonoszság hamisságáét is. A nem-gonoszság hamissága egyesülhet a jóval, míg a gonoszság.hamissága nem, aminek oka az, hogy a nem-gonoszság hamissága az értelemben és nem az akaratban van, míg a gonoszság hamissága az akaratban levő gonoszságból fakadóan van az értelemben.

5/ A gonoszság megerősítése, ami mind az akaratban, mind az értelemben van, azt okozza, hogy az ember higyje, hogy minden a saját igazságától függ és semmi nem múlik az isteni Gondviselésen; de az egyedüli értelmi megerősítés nem teszi ezt. Sokan vannak, akik megerősítik magukat saját, a világban levő látszatokból fakadó okosságukban, de mégsem tagadják az isteni Gondviselést. Az övék csak értelmi megerősítés. De azok megerősödése, akik az isteni Gondviselést is tagadják, az akarat megerősödése. E megerősödés és meggyőzés főleg azokban található, akik a természetet és önmagukat imádják.

6/ Minden, amit mind az-akarat, mind az-értelem megerősít, örökre így marad; de amit csak az értelem erősít meg az nem marad így. Mert bármi, ami egyedül az értelemé, az nincs az emberben, hanem rajta kívül van, mert az csak az ő gondólkodása; és semmi nem lép be az emberbe és ő nem teszi azt magáévá; kivéve azt, amit elfogad az akarata, mert az az életét irányító szeretet alkotóelemévé válik. Hogy ez az örökkévalóságig megmarad, azt fogjuk megmutatni a következő részben.

319. Minden, amit mind az akarat, mind az értelem megerősít, örökké így marad, mert mindenki a saját szeretete és a szeretet az akaratának az állapota; és azért is, mert mindenki a saját jója, vagy a saját gonoszsága, mert mindent jónak hívunk, ami a szeretethez tartozik és így van a gonosz emberekkel is. Mivel az ember a saját szeretete, így az ember a saját szeretetének formája is és hívhatjuk a saját életét irányító szeretet szervének is. Fentebb megmondtuk /279/, hogy az embert irányító szeretet indíttatásai és az onnan keletkező gondolatai, elméje szervi állományainak állapotára és formájára jellemző váltózások és változatok. Most le fogjuk írni e változások és változatok természetét. Elképzelést nyerhetünk róluk a szív és a tüdő váltakozó kifeszüléseiből és összehúzódásaiból, avagy kitágulásaiból és összezsugorodásaiból, amelyeket a szívben a szív összehúzódásának és elernyedésének hívunk és a tüdőben légzésnek, amely kitágulások és összehúzódások váltakozása, vagy a tüdő lebenyeinek egymástól távolodó kitágulása és összezáródása; ezek a szív és a tüdő változásai és változatai. Hasonló megmozdulások történnek a test más zsigereiben és alkotórészeikben is, amik a vért és más nedveket felfogják és továbbítják. Vannak hasonló mozgások az elme szervi formáiban is, amelyek az ember indíttatásainak és gondolatainak alanyai, amint fentebb kimutattuk. Az egyedüli különbség az, hogy nem kifejezhetők a természeti nyelv szavaival, hanem csak egy szellemi nyelv szavaival, amiknek legközelebbi megfelelői " kifelé és befelé forgó /örvénylő mozgások/ , amelyek olyanok, mint folyamatosan befelé görbülő csigavonalak, amelyek csodálatosan belevegyülnek az életet felfogó formákba." /vortical ingyrations and egyrations like perpetual spirals curving inwards, and wonderfully combined íntó forms receptive of life./ Most el kell magyaráznunk egyenként e tisztán szervi állományok és formák természetét a gonosz és a jó emberekben. A jókban a csigavonalak előrefelé hajlanak, de a gonoszokban hátrafelé és ama állományok és formák, amelyek előrefelé hajlanak, azok az Úr felé fordulnak és befolyást fogadnak el tőle. De amelyek hátrafelé hajlanak, azok a pokol felé fordulnak és onnan kapnak befolyást. Meg kell jegyeznünk, hogy olyan mértékben, amennyire hátrafelé fordulnak, hátulról nyitottak és elölről zártak; és másrészt, amilyen mértékben.előrefelé fordulnak, elölről nyitottak és hátulról zártak. Ebből nyilvánvalónak kell lennie, hogy miféle forma, avagy szerv egy rossz ember, és miféle forma, avagy szerv /form or organ/ egy jó ember, nevezetesen, hogy ők ellentétes mozgások alanyai; és mivel a csigavonalszerű mozgás visszafordíthatatlan, hamár egyszer létrejött, nyilvánvaló, hogy az ember örökké olyan marad, amilyen halálakor volt. Az ember akaratának a szeretete az, ami elindítja és átalakítja, vagy megfordítja a mozgást; mert amint fentebb mondottak, mindenki a saját szeretete. ezért van az, hogy halála után mindenki a saját szeretete útját járja. Az, akinek a szeretete jó, a Mennybe megy és az, akinek a szeretete gonosz, a pokolba; nem is tudja magát kényelmesen érezni sehol, csak abban a társaságban, ahol az ő uralkodó szeretete van és ami csodálatos, mindenki ismeri az odavezető utat; ez olyan, mintha orrlyukaival megszimatolná azt.

320. IV. Ha az ember hinné,-amint ez a tény - hogy minden jó és igazság az Úrtól jön és minden gonoszság és hamisság a pokolból, akkor nem tulajdonítaná a jót magának és nem követelne érdemet amiatt, senem tulajdonítaná a gonoszságot magának és nem vonná magára a vétkességet ennek következtében.

Mivel ez ellentétes azok hitével, akik megerősítették magukat abban a látszatban, hogy a bölcsesség és okosság az embertől van és nem elméje szervezetének állapota szerint folyik belé /319./, ezt el kell magyaráznunk; a dolog világosságának kedvéért ezt a következő sorrendben fogjuk tenni:

1/ Mindenki, aki megerősíti magát ama látszatban, hogy a bölcsesség és okosság az embertől jön és ezért azok az ő sajátjai, nem tehet mást, mint hogy feltételezi,hogy másképp nem lenne ember, hanem egy állat, vagy szobor; mégis ennek ellentéte az igazság.

2/ Lehetetlennek látszik elhinni és elismerni azt a tényt, hogy minden jó és igazság az Úrtól ered és minden gonoszság és hamisság a pokolból jön, ez mégis igazán emberi és ezért angyali.

3/ Ezt elhinni és elismerni lehetetlen azoknak, akik nem ismerik el az Úr Isteniségét és akik nem tekintik a gonoszságokat bűnnek; de lehetséges azoknak, akik elismerik eme igazságokat.

4/ Azok, akik elismerik ezt a két igazságot, csak annyira veszik észre önmagukban a gonoszságokat és utasítják el azokat a pokolba, ahonnan jöttek, amilyen mértékben bűnként kerülik és gyűlölik a gonoszságokat.

5/ Így az isteni Gondviselés nem tulajdonítja a gonoszságokat, avagy a jókat senkinek, hanem az ember saját okossága tulajdonítja neki mindkettőt. De e dolgokat a fenti sorrendben fogjuk elmagyarázni.

 

321. 1/ Az, aki megerősíti mag át ama látszatban, hogy a bölcsesség és okosság az emberből jön és ezért az ember sajátja, nem tehet mást, mint hogy feltételezi: máskülönben nem lenne ember, hanem egy állat, vagy egy szobor. Mégis ennek ellentéte az igazság. Az isteni Gondviselés egyik törvénye, hogy az ember úgy gondolkodjon, mintha magától tenné és úgy cselekedjen okosan, mintha önmagától tenné, de mégis ismerje el, hogy az Úrtól fakadóan tesz így. Következésképp aki úgy gondolkodik és cselekszik okosan, mintha önmagától tenné és ugyanakkor elismeri, hogy az Úrtól fakadóan tesz így, az ember. De az nem ember, aki megerősíti magát ama hitben, hogy minden, hogy minden, amit gondol és tesz, önmagából ered. Az sem, aki tudva, hogy a bölcsesség és az okosság az Istentől jön, mindig a befolyásra vár; mert ez az ember olyanná válik, mint egy szobor; és az előző pedig mint egy állat. Az, aki mindig a befolyásra vár, nyilvánvalóan olyan, mint egy szobor; mert mozdulatlanul kell állnia, vagy ülnie, oldalánál lógó kezekkel és vagy csukott, vagy bámuló szemekkel, gondolkodás és lélegzés nélkül. Akkor milyen az élete? Aki hiszi, hogy minden, amit gondol és tesz, önmagától jön, nyilvánvalóan nem más, mint egy állat, mert csak a természetes elme sugallataiból gondolkodik, ami közös az emberben és az állatban és nem a szellemi-értelmi elme sugallataiból, ami az igazán emberi elme. Mert a szellemi elme elismeri, hogy egyedül Isten gondolkodik Önmagától és hogy az ember az Istentől fakadóan gondolkodik. Ezért a fent említett ember nem tudja a különbséget az ember és az állat között, kivéve, hogy az ember beszél és egy állat hangokat ad ki és hiszi, hogy mindkettő egyformán pusztul el. Azokról, akik mindig a befolyásra várnak, valami többet fogunk mondani. Ôk nem kapnak semmilyen befolyást, kivéve, hogy kevesen, akik komolyan vágynak rá, alkalmanként kapnak valami választ egy élénk felfogás által a gondolkodásban, vagy halk és alkalmanként hallható beszéd által. Ez mindig azzal a céllal történik, hogy úgy gondolkodjanak és cselekedjenek, ahogy akarnak, vagy tudnak és hogy aki bölcsen cselekszik, az bölcs és aki bolondul cselekszik, az bolond. Soha nem mondják nekik, hogy mit higyjenek, vagy tegyenek, nehogy az emberi értelmesség és szabadság elpusztuljon, amelyeket az ember kapott, hogy szabadságban cselekedjen meggondolása szerint és minden saját tapasztalata szerint. Azokat, akiknek befolyás által megmondják mit higyjenek vagy tegyenek, nem az Úr oktatja, nem a Menny bármelyik angyala, hanem valami rajongó quaker, vagy moraviánus szellem és az félrevezeti őket. Minden az Úrtól való befolyás az igazság indíttatása által történik, ami belép az értelembe és megvilágosítja azt.

2/ Elhinni és elismerni azt a tényt, hogy minden jó és igazság az Úr

tól ered, és minden gonoszság és hamisság a pokolból jön, lehetetlen

nek látszik, ez mégis igazán emberi és ezért angyali. Elhinni és elismerni, hogy minden jó és igazság Istentől ered, lehetségesnek látszik, feltéve, hogy semmi továbbit nem mondunk, mert ez a hittudományi hit szerint van, amit nem szabad visszautasítani. De azt hinni és gondolni, hogy minden gonoszság és hamisság a pokolból jön, lehetetlennek látszik, mert ez magában foglalná azt a hitet, hogy az ember egyáltalán nem tud gondolkodni. De az ember úgy gondolkodik, mintha magától tenné, még akkor is, ha a pokolból fakadóan tesz így, mert az Úr megengedi, hogy minden ember gondolkodása sajátjának tűnjön, akármilyen forrásból jöjjön is. Máskülönben nem emberként élne, nem is lehetne kivezetni őt a pokolból és bevezetni a Mennybe, sem újjáalakítani, amint gyakran elmagyaráztuk fentebb. Az Úr ezért képesíti az embert annak tudására és elhívésére, hogy ő a pokolban van, ha a gonoszságban van és hogy a pokolból fakadóan gondolkodik, ha a gonoszságból gondolkodik. Arra is képesíti az embert, hogy ama eszközökre gondoljon, amelyek által megszabadulhat a pokoltól és többé ne gondolkodjék a pokolból eredően, hanem a Mennybe jusson és ott az Úrtól gondolkodjon. Ő szabadságot is ad az embernek a választásra. .Ebből látható, hogy az ember gondolhat gonoszságot és hamisságot, mintha magától tenné és azt is gondolhatja, hogy ez vagy az gonosz, vagy hamis, következésképp, hogy csak látszat az, hogy ő ezt magától teszi, de hogy e látszat nélkül az ember nem lenne emberi. Lényegileg emberi és ezért angyali dolog az igazsággal összhangban gondolkodni; és az az igazság, hogy az ember nem önmagától gondolkodik, hanem hogy az Úr képesíti őt arra, hogy minden látszat szerint önmagától gondolkodjon.

3/ Ezt elhinni és elismerni lehetelen azoknak, akik nem ismerik el az Úr Isteniségét és akik nem tekintik a gonoszságokat bűnnek de lehetséges azoknak akik elismerik eme igazságokat. Lehetetlen azoknak, akik nem ismerik el az Úr Isteniségét, mert egyedül az Úr képesíti az embert, hogy gondolkodjon és akarjon és azok, akik nem ismerik el az Úr Istenijét, mivel Tőle elkülönültek, azt hiszik, hogy önmaguktól gondolkodnak. Ez azoknak is lehetetlen, akik nem ismerik el, hogy a gonoszságok bűnök, mert ők a pokolból fakadóan gondolkodnak és a pokolban mindenki azt képzeli, hogy önmagától gondolkodik. De lehetséges azoknak, akik elismerik e két igazságot, amint ennek világosnak kell lennie abból, amit fentebb mondottunk. /288-294·/

4/ Azok, akik elismerik e két igazságot amilyen mértékben bűnként kerülik és,gyűlölik a gonoszságokat, csak annyira veszik észre önmagukban a gonoszságokat és utasítják el azokat a pokolba, ahonnan jöttek. Ki nem tudja, vagy nem tudhatja, hogy a gonosz a pokolból van és a jó a Mennyből? És ki nem következtethet arra, hogy amilyen mértékben az ember kerüli és gyíilöli a gonoszságot, olyannyira kerüli és gyűlöli a poklot; és hogy amilyen mértékben bárki kerüli és gyülölí a gonoszságokat, annyiban akarja és szereti a jót és ezért ilyen mértékben az Úr kiveszi őt a pokolból és bevezeti a Mennybe? Minden értelmes ember megtudja érteni e dolgokat, feltéve, hogy tudja, hogy létezik a Menny és a pokol és hogy a gonoszság a pokolból jön és a jó a Mennyből. Nos, ha egy ember elmélkedik az önmagában levő gonoszságokon, vagy megvizsgálja azokat, valamint kerüli őket, akkor kiszabadítja magát a pokolból és maga mögé veti azt; és bevezeti magát a Mennybe és ott szemtől-szembe látja az Urat. Az emberről azt mondják, hogy ezt teszi, mert ő úgy teszi ezt, mintha magától tenné, de valójában az Úrtól teszi. Amikor egy jó szív és egy kegyes hit vezet egy embert el arra, hogy elismerje eme igazságot, akkor ez rejtve fekszik belső elméjében mindennel kapcsolatban, amit a későbbiekben gondol és tesz, mintha magától gondolná és tenné. Ez olyan, mint a magban levő szaporító erő, ami belsőleg ápolja annak növekedését, amíg létrejön az új mag; vagy mint egy kellemes étvágy az étel iránt, amit az ember egyszer egészségesnek ismert fel; egy szóval mindennek a szíve és a lelke az, amit az ember gondol és tesz.

5/ Így az isteni Gondviselés nem tulajdonítja a gonoszságokat, avagy a jókat senkinek hanem az ember saját okossága tulajdonítja neki mindkettőt. Ez következik mindabból, amit most mondtunk. A jó az isteni Gondviselés célja; ezért ez az Ő minden munkálkodásának szándéka és ezért nem tulajdonítja a jót senkinek, mert így a jó dicséretes dologgá válna. A gonoszságot sem tulajdonítja senkínek, mert így vétkessé tenné őt a gonoszságban. Mindazonáltal az ember mindkettőt magáévá teszi saját személyisége befolyása alatt, mert ez semmi más, csak gonoszság; akaratának személyisége az önszeretet és az értelmének személyisége büszke a saját értelmességében; és ez az okosság eredete, amit az ember önmagáénak követel.

MINDENKI KÉPES UJJÁALAKULNI, ÉS NEM LÉTEZIK OLYAN DOLOG, MINT ELEVE ELRENDELÉS

322. Az ép gondolkodás megerősíti, hogy az Úr mindenkit a Mennybe szán és senkit a pokolba, mert mindenki embernek született és ezért Isten képmása van benne. Isten képmása bennük van, mert érteni tudják az igazságot és tenni a jót. Az igazság megértésének képessége az isteni Bölcsességtől jön és a jó tevésének képessége az isteni Szeretettől. Ez az erő Isten képmása és minden épeszű emberben megmarad és soha nem vész el. Ezért tud ő polgári és erkölcsi emberré válni; és aki polgári és erkölcsi, az szellemivé is tud válni, mert ama dolgok, amelyek a polgári és erkölcsi életre vonatkoznak, úgy vannak kialakítva, hogy elfogadják és tartalmazzák azt, ami szellemi. A polgári ember olyan valaki, aki ismeri országának törvényeit és azok szerint él. Egy erkölcsi ember olyan valaki, aki elfogadja e törvényeket saját erkölcsi alapelveinek és erényeinek és értelmesen azokkal összehangban él. Most el fogom magyarázd, hogy egy polgári és egy erkölcsi élet hogyan a tartálya a szellemi életnek. Engedelmeskedj e törvényeknek nem csak mint polgári és erkölcsi törvényeknek, hanem mint isteni törvényeknek is és szellemi emberré fogsz válni. Aligha létezik olyan vad nemzet, amelynek ne lennének törvényei, amelyek tiltják a gyilkosságot, házasságtörést valaki más feleségével, lopást, hamis tanúságot és fosztogatást. A polgári és erkölcsi ember azért tartja meg e törvényeket hogy jó polgár legyen, vagy annak látszon. De ha nem tekinti e törvényeket isteninek is, akkor ő csak egy polgári és erkölcsi, természeti ember; mig ha isteninek is tekinti őket, akkor egy polgári és erkölcsi, szellemi emberré válik. A különbség az, hogy az utóbbi nemcsak a földi, hanem a mennyei királyságnak is jó polgára; míg az előbbi csak a földi országnak jó polgára, de a mennyeinek nem. A jó, amit tesznek megkülönbözteti őket. A jó, amit polgári és erkölcsi, természeti emberek tesznek, az nem igazán jó, mert a saját személyisége és a világ van benne. Az a jó, amit a polgári és erkölcsi, szellemi emberek tesznek, az valóban jó, mert az Úr és a Menny van benne. E megfontolásokból nyilvánvalónak kell lennie annak, hogy mindenki, mivel arra született, hogy polgári és erkölcsi, természeti emberré váljon, arra is született, hogy polgári és erkölcsi, szellemi emberré váljon. Ehhez csak az szükséges, hogy elismerje az illető Istent és tartózkodjék a gonoszságtól, mint ami ellentétes Isten akaratával és jót tegyen, mint ami összhangban van Isten akaratával. Eme eszközök belelehelnek egy szellemet az illető polgári és erkölcsi tetteibe és akkor azok élnek. Máskülönben nincs szellem azokban, és így halottak. Ezért mondják a természeti emberről, hogy ő halott, bármilyen jók legyenek is tettei polgári és erkölcsi szempontból. De a szellemi emberről azt mondják, hogy élő. Az Úr isteni Gondviselésének akarata, hogy minden nemzetnek legyen valamilyen vallása; és minden vallás alapvető tanítása az, hogy el kell ismerni Istent, mert máskülönben az nem vallás. És minden nemzet, amely saját vallása szerint él, azaz amely tartózkodik a gonoszságok tevésétől, mint amik ellentétese vallásuk Istenének akaratával, felfog valami szellemit az ő természeti dolgaiba. Ki az, aki amikor hallja, hogy egy pogány azt mondja, hogy nem akarja ezt vagy azt a gonoszságot tenni, mert az ellentétes Isten akaratával, nem mondja azt magának: "Ez az ember biztosan üdvözülni fog. Nem tudom elhinni az ellenkezójét." A józan ész azt mondja neki, hogy ez bizonyára így van. Másrészt, ha hallja, hogy egy keresztyén azt mondja: "Nem tulajdonítok fontosságot ennek vagy annak a gonoszságnak; mi értelme van azt mondani, hogy ez ellentétes Isten akaratával? " ki nem mondja azt magának: "Üdvözülhet ez az ember? Ez lehetetlennek tűnik ". Ez is az ép gondolkodás parancsa. Ha azt mondja az illető: "Keresztyénnek születtem, bemerítettek, tudok az Úrról, olvasom az Igét, Úrvacsorához járulok " - számít ez egyáltalán, amikor nem tekinti bűnnek sem a gyilkosságot, sem a bosszút, ami sugalmazza azt, sem a házasságtörést, a titkos lopást, hamis tanúságot, hazugságot és a kegyetlenség különböző fajtáit? Gondol az ilyen ember Istenre, vagy az örök életre? Hiszi ő, hogy ezek léteznek? Nem erősíti meg a józan ész, hogy az ilyen ember nem üdvözülhet? E dolgokat egy keresztyénről mondtuk, mert a pogányok többet gondolnak Istenre mindennapi életükben, vallásos elvek alapján, mint a keresztyének. Erről többet fogunk mondani abban, ami most következik:

I. A teremtés célja egy Menny létrehozása az emberi nemből.

II. Ebből fakadóan összhangban van az isteni Gondviseléssel, hogy mindenki üdvözülhet; és azok menekülnek meg, akik elismerik Istent és jó életet élnek.

III. Az ember saját hibája az, ha nem menekül meg.

IV. Így mindenkit arra szánt az Úr, hogy a Mennybe menjen és senkit sem arra, hogy a pokolba kerüljön.

323. I. A teremtés célja egy Menny létrehozása az emberi nemből.

Azt, hogy a Menny senki másból nem áll, csak azokból, akik embernek születtek, megmutattuk a Menny és Pokol; című munkában és fentebb is. És mivel a Menny senki másból nem áll, következésképp a teremtés célja egy Menny létrehozása az emberi nemből. Ezt valóban kimutattuk fentebb /27-45./, de ez még világosabban látható lesz a következő tételek magyarázatából:

1/ Mindenkit azért teremtett az Úr, hogy örökké éljen.

2/ Mindenkit arra teremtett az Úr, hogy boldogságban éljen örökké.

3/ Így mindenkit arra teremtett az Úr, hogy belépjen a Mennybe.

4/ Az isteni Szeretet nem tehet mást, mint hogy ezt akarja és az isteni Bölcsesség nem tehet mást, mint hogy gondoskodjon erről.

324. Mivel eme tételek magukba foglalják, hogy az isteni Gondviselésnek az a szándéka, hogy mindenki a Mennybe menjen és hogy ez az Ő változhatatlan célja, a fentebbi sorrendben be kell bizonyítanunk, hogy a teremtés célja egy Menny létrehozása az emberi nemből.

1/ Mindenkit azért teremtett az Úr, hogy örökké éljen. Az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munka I. és V. részében megmutattuk, hogy mindenki az élet három fokozatát birtokolja, amelyeket természetinek, szelleminek és éginek /mennyeinek/ hívunk és hogy e fokozatok ténylegesen megvannak minden emberben. Azt is, hogy az állatokban az életnek csak egy fokozata van, ami olyam mint az emberben a végső, vagy természeti fokozat. Következésképp az ember, azáltal, hogy élete az Úrhoz emelkedik, olyan mértékben helyeződik az állatok állapota fölé, hogy meg tudja érteni az isteni Bölcsesség dolgait és akarni tudja az isteni Szeretet dolgai és így elfogadni az Istenit. És aki képes úgy elfogadni az Istenit, hogy látja és felfogja azt magában, nem tud mást tenni, mint egyesülni az Úrral és így örökké élni. Miért teremtette volna az Úr a mindenséget, ha nem teremtette volna meg Sáját képmásait és hasonlatosságait, akiknek átadja Istenijét? Máskülönben a teremtés valami olyannak a létrehozása lett volna, ami legyen és ne legyen, vagy létezzen és ne létezzen és ez nem más célra történt volna, mint hogy messzirő1 szemlélje Ő a puszta viszontagságokat és folyamatos változásokat, mint amelyek valami színpadon történnek. Mi lenne isteni az ilyen dolgokban, ha nem arra a célra léteznének, hogy olyan tárgyakként létezzenek, amelyeknek közvetlenebbül kell elfogadniuk az Istenit és látniuk és érezniük azt? És mivel az isteni tökéletességek kimeríthetetlenek, megtartaná Ő azokat Magának és akarhatna így tenni? Hiszen a szeretet közölni kívánja a másikkal, bármije van, valóban, sajátjából annyit odaadni, amennyit csak lehetséges. Mennyivel inkább az isteni Szeretet, ami végtelen? Tud az adni és újra elvenni? Ez nem olyan adás lenne, ami múlandó és lényegileg semmi? Mert amikor egy dolog elenyészik, akkor semmivé válik, mert nem tartalmazza azt, ami van. De az isteni Szeretet azt adja, ami van, avagy ami soha nem szűnik meg létezni és ez örökkévaló. Azért, hogy mindenki örökké éljen, halandó részét eltávolítják. Ez fizikai teste, amit halálakor félretesznek. Így halhatatlan része, ami lelke, lemeztelenedik és aztán az illető szellemé válik emberi formában, lévén ez a szellem az ő lelke. Hogy az ember lelke nem halhat meg, azt látták a hajdani józan, vagyis bölcs emberek; mert ők azt mondták:"Hogyan halhat meg a lélek, vagy az elme, amikor látjuk, hogy képes bölccsé válni?" Napjainkban kevesen tudják, mit gondoltak ők valójában e témáról; de gondolatuk a Mennyből szállt le általános felfogásukba, és ez az volt, hogy Isten maga a Bölcsesség, amiből az ember részesedést kap és hogy Isten halhatatlan, avagy örökkévaló. Mivel nekem megengedték, hogy angyalokkal beszéljek, utalni fogok valamire saját tapasztalatomból. Beszéltem azokkal, akik korokkal ezelőtt éltek, néhányakkal, akik az Özönvíz előtt éltek és néhányakkal, akik utána éltek, néhánnyakkal, akik az Úr idejében éltek, bele értve egyik apostolát is és sokakkal, akik későbbi korokban éltek. Ők mindannyian embereknek látszottak életük virágjában és azt mondták, hogy nem tudják mi a halál, csak azt, hogy mi a kárhozat. Sőt, mindenki, aki jó életet élt, amikor belépett a Mennybe, olyan állapotba került, ami megfelelt ifjúsága állapotának a világban és ők örökké abban maradnak, még azok is, akik a világban öregek és gyengék voltak. És az asszonyok, bár öregek és ráncosak voltak itt, visszatértek koruk és szépségük virágjába. Hogy az ember halála után örökké él, ez nyilvánvaló az Igéből, ahol a Mennyben folyó életet örök életnek hívják /Mt 19:29; 25:45; Mk 10:17; Lk 10:25; 18:30; Jn 3:15,15,35; 5:24,25,39; 6:27,40,58; 12:50;/, egyszerűen "élet"-nek hívja a Mt 18:8,9; Jn 5:40; 20:31. Az Úr azt is mondta a tanítványoknak: "Mivel én élek, ti is élni fogtok" /Jn 14:19/, és a feltámadással kapcsolatban azt mondta: "Isten az élők Istene és nem a halottak Istene" és hogy: "többé nem halhattok meg" /Lk 20:36,38/.

2/ Mindenkit azért teremtett az Úr, hogy örökké boldogságban éljen. Ez következményként vonható le, mert Őneki, akinek az a szándéka, hogy az ember örökké éljen, az is a szándéka, hogy boldogságban éljen. Mi lenne az örök élet enélkül? Minden szeretet a mások javát kívánja; a szülők szeretete a gyermekeik javát kívánja; a vőlegény és a férj szeretete menyasszonya és felesége javát kívánja; és a baráti kör szeretete a barátok javát kívánja. Akkor mit kell kívánnia az isteni Szeretetnek? Mi jó, ha nem az öröm? És mi az isteni Jó, ha nem az örökkévaló áldottság? Minden jót az öröm, vagy áldottság miatt hívunk jónak; mindent, amit adnak nekünk, és amit birtokolunk, azt valóban jónak hívjuk, de ha az nem örömteli is, akkor az egy meddő jó, ami nem igazán jó. Ez mutatja, hogy az örök élet örökkévaló áldottság is. Az ember eme állapota a teremtés célja, és nem az Úr hibája, hanem az emberé, hogy csak azok vannak eme állapotban, akik belépnek a Mennybe. Hogy ez az ember hibája, látható lesz a következendőkben.

3/ Így mindenkit arra teremtett az Úr, hogy belépjen a Mennybe. Ez a teremtés célja, de mindenki nem lép be a Mennybe, mert a pokol örömei megszállják az embereket, amely örömök a Menny áldásainak ellentétei. Azok, akiknek az elméje nincs összhangban a Menny áldottságával, nem léphetnek be a Mennybe, mert nem tudják elviselni. Senkinek nem tiltják meg, hogy felmenjen a Mennybe, aki belép a szellemi világba; de amikor az, akinek az öröme pokoli, megközelíti azt, akkor szíve erősen ver, levegő után kapkod, élete kezd elenyészni és kínban és gyötrelemben van, és úgy vonaglik, mint a tűzhöz közel letett kígyó. Ez azért van, mert az ellentétek egymás ellen cselekszenek. De mivel mindenki embernek született és ezáltal rendelkezik a gondolkodás és akarás képességével, és abból származik beszédre és cselekvésre való képességük, nem tudnak meghalni. És mivel nem tudnak élni senki mással, csak azokkal, akik életének az öröme hasonló sajátjukhoz, ezért elküldik őket hozzájuk. Következésképp azokat, akik a gonoszságban gyönyörködnek, elküldik övéikhez, és azokat, akik a jóban gyönyörködnek, az övéikhez. Valóban mindenkinek megengedik, hogy saját gonoszságának örömében éljen, feltéve, hogy nem zaklatja azokat, akik a jóban gyönyörködnek. De mivel a gonoszság nem tudja megállni, hogy ne zaklassa a jót, mert megvan benne a jó iránti gyűlölet, nehogy ártsanak másoknak, eltávolítják őket és ledobják saját helyükre a pokolban, ahol örömük fájdalommá változik. De ez nem mond ellent ama ténynek, hogy az ember a teremtés által arra született, hogy belépjen a Mennybe; mert mindenki, aki gyermekként hal meg, a Mennybe megy, ott képzik és oktatják úgy, mint a világban és a jó és igazság indíttatásainak segítségével telítik bölcsességgel és angyallá válik. Ez lehet mindenki sorsa is, akit a világban képeznek és oktatnak, mert természetében mindennel rendelkezik, amivel a gyermek. A szellemi világban levő gyermekekkel kapcsolatban lásd a Menny és pokol című munkát /329-345· /.

De sokaknál nem történik meg a világban ez a Mennyre való előkészület, mert ők életük első, avagy természeti fokozatát szeretik, és nem akarnak attól visszavonulni és szellemivé válni. És az élet természeti fokozata, ha önmagában tekintjük, az önmagában semmi más, mint az "én" és a világ, mert a test érzékeihez tapad, ami a világhoz tartozik. De az élet szellemi fokozata, ha önmagában nézzük, az Urat és a Mennyet szereti. Szereti az " én"-t és a világot is, de Istent és a Mennyet magasabbnak tekinti, a legfontosabbnak és elsőrendűnek, az "én"-t és a világot alacsonyabbnak, eszközül szolgálónak és engedelmesnek.

4/ Az isteni Szeretet nem tehet mást, mint hogy ezt akarja, és az isteni Bölcsesség nem tehet mást, mint hogy gondoskodjon erről. Azt, hogy az isteni Lényeg az isteni Szeretet és Bölcsesség, teljesen kimutattuk az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munkában; és azt is kijelentettük ott /358-370./, hogy minden emberi magzatban az Úr két tartályt alakít ki, egyet az isteni Szeretet és egyet az isteni Bölcsesség számára, az isteni Szeretet tartályát az ember jövőbeli akarata számára és az isteni Bölcsesség tartályát jövőbeli értelme számára; és hogy Ő így juttatja mindenkinek a jó akarásának és az igazság megértésének képességét. Nos, mivel az Úr adta az embernek e két képességet és így jelen van bennük, mint Sajátjaiban, nyilvánvaló, hogy az Ő isteni Szeretete nem tehet mást, mint hogy kívánja azt, hogy az ember belépjen a Mennybe, és ott örök boldogságot élvezzen és hogy az isteni Bölcsesség nem tehet mást, mint hogy gondoskodjon erről. De mivel az Ő isteni Szeretetének akarata, hogy az ember a mennyei áldottságot sajátjaként érezze és ez nem történik meg, ha az ember nem marad meg abban a látszatban, hogy önmagától gondolkodik és akar, beszél és cselekszik, Ő nem tudja vezetni az embert, csak az Ő isteni Gondviselése törvényeinek segítségével.

325. II. Ebből fakadóan összhangban van az isteni Gondviseléssel, hogy mindenki üdvözülhet, és azok menekülnek meg, akik elismerik Istent és jó életet élnek.

Hogy mindenki megmenekülhet, ez nyilvánvaló abból, amit fentebb épp mondtunk. Néhányan feltételezik, hogy az Úr egyháza csak a keresztyén világban létezik, mert csak ott ismerik az Urat és az Igét. De azok is sokan vannak, akik hiszik, hogy Isten egyháza egyetemes, avagy elterjedt és szétszóródott az egész világon, és ezért azok közt is van, akiknek nincs ismeretük sem az Úrról, sem az Igéről. Ők azt mondják, hogy ez nem azok hibája és hogy tudatlanságuk elkerülhetetlen és hogy ellentétes Isten Szeretetével és Kegyelmével, hogy azok, akik épp annyira emberek, mint mások, a pokol számára szülessenek. Nos, mivel sok keresztyén, ha nem is mindenki, hiszi, hogy az egyház mindenki számára nyitott és ezért hívják közösségnek, következésképp vannak az egyháznak bizonyos általános alapelvei, amelyek minden vallásban közösek és ezt a közösséget alkotják. Hogy eme általános alapelvek: az Isten elismerése és az élet jóvolta, a következő sorrendben mutatjuk meg:

1/ Isten elismerése Istennek az emberrel és az embernek Istennel való egyesülését okozza; és Isten tagadása szétválást okoz.

2/ Mindenki elismerheti Istent és egyesülhet Vele élete jóvolta szerint.

3/ Az élet jóvolta, vagy jó élet folytatása a gonoszságok kerülésében áll, mert azok ellentétesek a vallással és ezért Istennel.

4/ Ezek a minden vallásban közös általános alapelvek, amelyek által mindenki megmenekülhet.

E tételeket külön-külön meg kell vizsgálni és magyarázni.

326. 1/ Isten elismerése Istennek az emberrel és az embernek Istennel való egyesülését okozza; és Isten tagadása szétválást okoz. Némelyek azt gondolhatják, hogy azok, akik nem ismerik el Istent, megmenekülhetnek épp úgy, mint azok, akik valóban elismerik Őt, feltéve, hogy erkölcsös életet folytatnak. Ők azt mond ják: "Milyen hatást hoz létre ez az elismerés? Ez nem pusztán egy gondolat? Nem fogom könnyen elismerni Istent, amikor tudni fogom biztosan, hogy van Isten? Hallottam Róla, de még nem láttam Őt. Mutasd meg Őt nekem és hinni fogok". Sokak beszédmódja ilyen, akik tagadják Istent, amikor megengedik nekik, hogy szabad beszélgetést folytassanak valakivel, aki elismeri Istent. De hogy Isten elismerése egyesülést okoz és az Ő tagadása szétválást, ezt most bizonyos tapasztalatokkal fogom ábrázolni, amelyeket én szereztem a szellemi világban. Amikor bárki a szellemi világban gondol valaki másra és vágyik vele beszélni, a másik azonnal ott terem. Ez ott egyetemes törvény és soha nem marad el. Ennek oka az, hogy a szellemi világban nincs távolság, ahogy a természeti világban, hanem a távolságnak csak egy látszata van. Egy másik sajátosság az, hogy amint az egy másik személyről való valamilyen ismerettel vegyült rágondolás az ő jelenlétét okozza, úgy az egy másik iránti valamilyen indíttatással vegyült szeretet egyesülést is okoz. Eme egyesülés eredménye az, hogy ők összejönnek és barátságosan társalognak ugyanabban a házban, vagyis közösségben laknak, gyakran találkoznak és tesznek egymásnak szívességet. Ennek ellentéte is megtörténik; például ha bárki nem szeret egy másik személyt és még inkább, ha gyűlöli őt, akkor se nem látja, se nem találkozik vele, és olyan arányban vannak távol egymástól, amilyen az egymás iránt érzett közömbösség vagy gyűlölet. Valóban, ha bárki együtt van valaki mással és gyűlölete felbukkan elméjében, a másik eltűnik tekintete elől. E kevés részletnek világossá kellene tennie, hogy mi a jelenlét és az egyesülés a szellemi világban, nevezetesen, hogy a jelenlét egy másik személyre való emlékezésből következik, ami vegyül az ő látására irányuló vággyal, és hogy az egyesülés a szeretet indíttatásából következik. Így van ez mindennel az emberi elmében, ami számtalan dolgot tartalmaz, és az egyes dolgok összekapcsolódása és egyesülése az egyik dolognak a másik iránti indíttatása /affection/ vagy szeretete szerint jön létre. Ez az egyesülés szellemi és mind általánosan, mind egyedileg hasonló természetű. Eredetet az Úrnak a szellemi és természeti világokkal általánosan és egyedileg levő egyesüléséből származtatja. Ezért nyilvánvaló, hogy amilyen mértékben bárkinek ismerete van az Úrról és ezáltal gondol Őrá, olyan mértékben jelen van az Úr; és amilyen mértékben bárki elismeri Őt a szeretet indíttatásából, annyira az Úr egyesül vele. Másrészt, amilyen mértékben bárkinek nincs ismerete az Úrról, olyan mértékben az Úr távollevő; és amilyen mértékben bárki tagadja az Urat, annyira elkülönül Tőle. Eme egyesülés eredménye az, hogy az Úr az embert Önmaga felé fordítja és aztán vezeti őt és az elválasztódás hatása az, hogy a pokol az embert önmagához fordítja és vezeti őt. Ezért van az, hogy a Menny angyalai az Úrhoz, mint naphoz fordulnak, és a pokol összes szelleme elfordul Tőle. E megfontolásokból Isten elismerésének eredménye és az Ő tagadásának eredménye nyilvánvaló. Sőt, azok, akik tagadják Istent a világban, azok haláluk után is tagadják Őt és akkor szervileg /organically constituted/ a fent megadott leírás szerint megalkotottakká válnak /319./; és a világban elsajátított alkatuk örökké megmarad.

2 / Mindenki elismerheti Istent és egyesülhet Vele életének jóvolta szerint.

Mindenki, akinek bármilyen vallásos ismerete van, ismerheti Istent; beszélhetnek is Istenről ismeretükből, vagy emlékezetből és néhányan gondolhatnak Rá értelmileg. De csak a jó élet folytatása /élése/ viheti az embert Isten jelenlétébe; mert mindazonáltal el tud fordulni az Úrtól a pokol felé és így tesz, ha gonoszul él. Csak azok tudják szívükben elismerni Istent, akik jó életet élnek; életük jóvolta szerint az Úr ezeket elfordítja a pokoltól, Önmaga felé. Ennek oka az, hogy egyedül ők szeretik Istent; mert ők megmutatják szeretetüket az isteni dolgok iránt, amelyek Tőle vannak, azáltal, hogy teszik azokat. Az Istentől való isteni dolgok az Ő törvényének előírásai; ezek az Isten, mert az Őbelőle eredő Isteni Ő Maga. És ha azoknak engedelmeskedünk, akkor Istent szeretjük. Az Úr ezért mondja: "Az, aki megtartja az én parancsolataimat, ő az, aki szeret engem, de az, aki nem tartja meg a parancsaimat, az nem szeret engem" /Jn 14:21,24/. Ez az oka annak, hogy a Tízparancsolatnak két táblája van, egy Istennek és a másik az embereknek. Isten folyamatosan azon dolgozik, hogy az ember megkapja azt, amit az Ő táblája tartalmaz; de ha az ember nem teszi meg saját táblájának dolgait, akkor szívében nem hiszi Isten táblájának dolgait és ebben az esetben nem egyesül Istennel. Ezért van az, hogy a két táblát úgy egyesítették, hogy egyet alkossanak és a szövetség tábláinak hívták őket, mert a szövetség az egyesülést jelzi. Annak oka, hogy mindenki elismerheti Istent és egyesülhet Vele életének jóvolta szerint az, hogy az élet jóvolta hasonlít ahhoz a jóhoz, ami az Úrban és Tőle van. Ezért amikor az ember az élet jóvoltában van, egyesülés jön létre. Ennek ellenkezője a helyzet az élet gonosz volta esetében, mert ez elutasítja az Urat.

3/ Az élet jóvolta, vagy jó élet folytatása a gonoszságok kerülésében áll, mert azok ellentétesek a vallással és ezért Istennel.

Hogy ez alkotja az élet jóvoltát, vagy a jó élet élését, azt tökéletesen megmutattuk az Új Jeruzsálem tanítása az Életről című munkában, elejétől a végéig. Pusztán hozzá akarom tenni, hogy ha jó cselekedeteket teszünk bőségesen, például ha templomokat építünk, díszítjük és adományokkal megtöltjük őket, pénzt költünk menhelyekre és kórházakra, minden nap alamizsnát osztunk, segítjük az özvegyeket és az árvákat, szorgalmasan ügyelünk a vallás szent kötelességeire, sőt még úgy gondolkodunk, beszélünk és prédikálunk is azokról, mintha teljes őszinteséggel tennénk és mégsem kerüljük a gonoszságokat mint Isten ellen való bűnöket, mindezek a cselekedetek nem igazán jók. Ezek vagy képmutatók, vagy az érdem gondolatával szennyezettek, mert a gonoszság még mindig lappang bennük; mert mindenkinek az élete benne van minden egyes dologban, amit tesz és a jó cselekedetek csak akkor válnak igazán jókká, amikor a gonoszság eltávolodik tőlük. Ezért nyilvánvaló, hogy ha a gonoszságokat mint a vallással és ezért Istennel ellentétes dolgokat kerüljük, akkor jó életet élünk.

4 / Ezek a minden vallásban közös általános alapelvek, amelyek által mindenki megmenekülhet. Isten elismerése és az Istennel ellentétesnek tekintett gonoszságok kerülése az a két dolog, ami a valódi vallást alkotja. Ha ezek egyike hiányzik, akkor azt nem hívhatjuk vallásnak; mert ellentétes dolog elismerni Istent és mégis gonoszságot tenni, mint ahogy az is, ha jót teszünk, de nem ismerjük el Istent; mert az egyik nem létezhet a másik nélkül. Az Úr gondoskodott arról, hogy a vallás valamilyen fajtája létezzen majdnem mindenütt, és hogy minden vallásban megtalálható legyen e két alapelv. És arról is gondoskodott az Úr, hogy mindenki, aki elismeri Istent és kerüli a gonoszságot, mint ami Neki visszatetsző, helye legyen a Mennyben. Mert a Menny egészében véve egy Ember formáját jeleníti meg, akinek élete, avagy lelke az Úr. Ez a mennyei Ember ugyanazokból az alkotórészekből tevődik össze, mint a természeti ember, kivéve a mennyei és természeti dolgok közti megkülönböztetést. Jól tudjuk, hogy az embernek nemcsak zsigeri szervei vannak, amit erek és idegszálak alkotnak, hanem bőre, hártyái, inai, porcai, csontjai, körmei és fogai. Ezek az utóbbiak egy alacsonyabb fokon élőek, mint a szervi formák, amelyeknek mint összekötőszálak, burkok és .támasztékok szolgálnak. A mennyei Ember , vagy a Menny, azért hogy tartalmazza mindeme részleteket, nem alakítható ki egyetlen vallás embereiből, hanem sok valláséból. Ezért mindenkinek, aki beépíti életébe az egyház e két egyetemes alapelvét, helye van ama mennyei Emberben, azaz a Mennyben és boldogok a maguk fokozatán. De e témáról fentebb több látható /254 /. E két alapelv nyilvánvalóan a legfőbb minden vallásban, mert ez az a kettő, amit a Tízparancsolat tanit. A Tízparancsolat volt ama Ige első része, amit Jehova hangja a sínai hegyről hirdetett ki és amit Isten ujja írt a két kőtáblára. Mivel a frigyládában helyezték el ezután, Jehovának hívták a Tízparancsolatot és ez alkotta a szent sátorban a szentek szentjét és a jeruzsálemi templomban a szent helyet, ahol minden dolog a szentségét egyedül ettől kapta. Nem is említve sok más, a Tízparancsolattal kapcsolatos dolgot az Igéből, a Tízparancsolatot a frigyláda tartalmazta; e dolgokat az Új Jeruzsálem tanítása az Életről című munkában megmutattuk. /53-61. / Azonban hozzá akarom tenni a következőt: tudjuk az Igéből, hogy a frigyládát, ami a két táblát tartálmazta, amire a Tízparancsolatot írták a filiszteusok Dágon házában helyezték el Asdódban és hogy Dágon a földre esett előtte és hogy feje és kézfejei, testéről leválva, a ház küszöbén feküdtek; és hogy Asdód és Ekron népe sok ezer főig terjedően fekélyekkel súlytattak a frigyládától /hemorrhoids/, és országukat egerek tarolták le. Azt is tudjuk, hogy a filiszteusok nemzetük urai tanácsára csináltak öt arany fekélyt és öt arany egeret és egy új szekeret és rátették a frigyládát és a frigyláda mellé az arany fekélyeket és egereket; és visszakülték a frigyládát,-amit két tehén húzott, s amelyek út közben bőgtek,-Izráel fiaihoz, akik a teheneket és a szekeret megáldozták. /I Sám 5, 6, / Mindeme dolgok jelentését most fogjuk leszögezni. A filiszteusok jelölték azokat, akik hite irgalmasság nélküli ; Dágon ábrázolta az ennek megfelelő vallást ; a fekélyek, amelyek súlytották őket, a természeti szereteteket jelezték, amelyek tisztátalanok, amikor elkülönülnek a szellemi szeretettől; és az egerek jelezték azt, hogy az egyházat az igazság meghamisítása pusztítja. Az új szekér, amin visszaküldték a frigyládát, új tanítást jelzett, de természetit, mert az Igében a szellemi igazságokból való tanítást a hintó jelzi; a tehenek jelölték a jó természeti indíttatásokat; az arany fekélyek jelölték a megtisztított és jóvá tett természeti szereteteket; az arany egerek jelölték az egyház pusztulását és annak helyreállítását a jó által, mert az Igében az arany jelzi a jót. A tehenek út közben hallatott bőgése jelölte azt a nehézséget, amit a természeti ember gonosz kívánságainak jó indíttatásokká való átalakítása okoz. A tehenek és a szekér egészen égő áldozatként való megáldozása jelölte az Úr kiengesztelését, ezek azok a szellemi dolgok, amiket azok a történelmi részletek jelentenek. Hozzuk összhangba e dolgokat egy magyarázatba és alkalmazzuk őket az életünkre. Hogy a filiszteusok ábrázolták azokat, akik hite mentes az irgalmasságtól, látható az Uj Jeruzsálem tanítása a Hitről című munkában /4954. /, és hogy a frigyláda, mivel a Tízparancsolatot tartalmazta, az egyház legszentebb dolga volt, látható az Új Jeruzsálem tanítása az Életről című munkában /53-61/.

327. II. Az ember saját hibája, az ha nem “ menekül" meg.

Minden értelmes ember azonnal elismeri ama igazságot, hogy a gonoszság nem folyhat elő a jó emberből, se nem jó a gonosz emberből, mert ezek ellentétek; következésképp, hogy a jó emberekből semmi más nem eredhet, mint jó és a gonosz emberekból semmi más, csak gonoszság. Eme igazság elismerése magába foglal egy további elismerést, hogy a jó gonoszsággá változtatható; nem egy jó elfogadó által, hanem egy gonosz által; mert minden forma önmagához hasonlóvá tesz bármit, ami beléfolyik. /292./ Nos, mivel az Úr legbelső lényegében Jó, avagy maga a Jó, nyilvánvaló, hogy gonoszság nem eredhet Tőle és Ő nem is állíthatja azt elő, de hogy a jót a felfogó alany változtatja gonoszsággá, akinek a formája gonosz. Ilyen alany az ember személyisége; ez folyamatosan kapja a jót az Úrtól és folyamatosan hasonlóvá teszi azt saját formájához, ami gonosz. Következésképp az ember saját hibája az, ha nem menekül meg. A gonoszság valójában a pokolból van, de mivel az ember onnan sajátjaként kapja azt és ezáltal magáévá teszi azt, mindegy, hogy azt mondjuk-e hogy a gonoszság az embertől van, vagy hogy a pokolból. De hogy a gonoszt hogyan teszi magáévá az ember, amíg végül a vallás elenyészik, a következő sorozatban fogjuk elmagyarázni:

1/ Az idők folyamán minden vallás romlik és elpusztul.

2/ Minden vallás azáltal romlik és pusztul el, hogy Isten képmását az emberben elfordítja.

3/ Ez az öröklött gonoszságoknak az egymás után következő nemzedékekben való felhalmozódásából keletkezik.

4 / Mindazonáltal az Úr gondoskodik arról, hogy mindenki megmenekülhessen.

5/ Ő arról is gondoskodik, hogy egy új egyház alakuljon a megelőző szétrombolt egyház helyén.

De eme tételekkel sorrendjükben kell foglalkozni.

328. 1/ Az idők folyamán minden vallás romlik és elpusztul. E földön már sok egyház volt, egyik a másik után, mert akárhol is létezik az emberi nem, ott van egy egyház. Mert a Menny, ami a teremtés célja, az emberi nemből áll, amint fentebb megmutattuk, és senki nem léphet be a Mennybe, csak ha benne van az egyház két egyetemes dolgában, amelyek az Isten elismerése és jó élet élése, amint épp fentebb mondtuk /326/. Következésképp ezen a földön a legősibb időktől a mai napig voltak egyházak. Ezeket az egyházakat leírja az Ige, de nem történelmileg, kivéve az izraeli és a zsidó egyházat. Ezelőtt azonban voltak mások, amelyeket csak nemzetek és személyek nevei írnak le és bizonyos velük kapcsolatos részletek. A legősibb egyházat, ami az első volt, Ádám és felesége, Éva írja le. A következő egyházat amit ősegyháznak hívhatunk, Noé és három fia, valamint utódaik írják le. Ez széles körben elterjedt Ázsia sok királyságában, beleértve Kánaán földjét a Jordán mindkét oldalán, Szíriában, Asszíriában, Káldeában, Mezopotámiában, Egyiptomban, Arábiában, Tírusban és Szidonban. E nemzetek közt létezett az ősi Ige, amit az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című munka említ /101-103. / Hogy az az egyház felölelte ama királyságokat, nyilvánvaló különböző dolgokból, amiket az Ige prófétai részei mondanak róluk. De ezt az egyházat Éber figyelemreméltó módon átalakította, aki megalapította a héber egyházat. Eme egyházban először az áldozat általi istentiszteletet vezették be. A héber egyházból született az izraelita és a zsidó egyház; de ezt ünnepélyesen alapították, ama Ige kedvéért, amit abban az egyházban kellett megírni. E négy egyházat az a szobor jelzi, amit Nabukodonozor látott álmában, amelynek feje tiszta aranyból volt, mellei és karjai ezüstből, hasa és combja vörösrézből és lábszárai, valamint lábfejei vasból és agyagból /Dán 2:32,33/. Nem is jelent semmi mást az arany, ezüst, vörösréz és vaskor, amit az ősi írók említenek. Hogy a keresztyén egyház követte a zsidót, azt jól tudjuk. Az is látható az Igében, hogy mindeme egyházak az idők folyamán a bukásig hanyatlottak, amit pusztulásuknak hívunk. A legősibb egyház pusztulását, amit a tudás fájáról való evés okozott, ami az énből fakadó értelem büszkeségét jelzi, az özönvíz írja le. Az ősegyház pusztulását ama csapások írják le, amelyek a különböző népeket érték és e csapásokat az Ige mind történelmi, mind prófétai részei említik, különösen a pogányok kiűzése Kánaán földjéről Izrael fiai által. Az izraeli és a zsidó egyház pusztulását jelzi a templom második lerombolása és a zsidók szétszórása. Ezt a véget a próféták sok helyen előre megmondták és különösen Dániel a 9:24-27-ben. De a keresztyén egyház fokozatos romlását annak végéig az Úr írja le a Máté evangéliumának 24. fejezetében, Márk 13-ban és a Lukács 21-ben; annak pusztulását pedig a Jelenések könyve. A megfontolásokból nyilvánvalónak kell lennie, hogy az egyházak és vallások az idők folyamán romlanak és elpusztulnak.

2/ Minden vallás azáltal romlik és pusztul el, hogy Isten képmását az emberben felfordítja.

Jól tudjuk, hogy az embert Isten a maga képére teremtette, saját hasonlatossága szerint /I.Móz 1:26/; most el kell magyaráznunk, hogy mit jelent Isten képe és hasonlatossága. Egyedül Isten a Szeretet és a Bölcsesség. Az embert mindkettő tartályának teremtette, hogy akarata az isteni Szeretet tartálya legyen és értelme az isteni Bölcsesség tartálya legyen. Hogy e két tartály benne van az emberben a teremtés által és hogy ezek alkotják az embert, és mindenkiben már a méhben kialakulnak, ezt fentebb megmutattuk. Az, hogy az ember Isten képe, azt jelenti ezért, hogy ő az isteni Bölcsesség felfogója /átvevője/; az, hogy ő Isten hasonlatossága, azt jelenti, hogy ő az isteni Szeretet felfogója /átvevője/; és ezért az értelemnek hívott tartály Isten képmása, és az akaratnak hívott tartály Isten hasonlatossága. Mivel az ember tartállyá /edénnyé/ lett teremtve és formálva, következésképp úgy teremtette és formálta őt Isten, hogy akarata szeretetet fogjon fel és értelme bölcsességet - Istentől. Az ember ezeket akkor kapja, amikor imádja Istent és az Ő parancsai szerint él, de egy nagyobb vagy kisebb fokon olyan arányban, ahogyan vallása ismeretet ad neki Istenről, a parancsokról és az igazság természetéről. Mert az igazság tanít Istenről, és hogy hogyan kell őt imádni és elmagyarázza a parancsokat is és megmutatja, hogy az ember hogyan éljen azok szerint. Isten képe és hasonlatossága nem ment tönkre teljesen az emberben, - bár a hatás ugyanaz; mert ezek benne rejlenek az embernek a függetlenségre és az értelmességre való két képességében, amelyekkel fentebb sűrűn foglalkoztunk. Ezek valóban romba dőltek, amikor az ember az isteni Szeretet tartályából, avagy akaratából az önszeretet tartályává tette magát, és az isteni Bölcsesség tartályából, avagy értelméből az önmagából fakadó értelem tartályává lett. Eme eszközök által megfordította Isten képét és hasonlatosságát, mert e tartályokat elfordította Istentől, önmaga felé. Ebből fakadóan ők felülről zártak és alulról nyitottak, avagy zártak elölről és nyitottak hátulról. Amikor így ők ott nyitottak, ahol zártnak kellene lenniük és zártak ott, ahol nyitottaknak kellene lenniük, a szeretet, avagy az akarat tartálya befolyást kap a pokolból, avagy a személyiségből és hasonlóképpen a bölcsesség tartálya, avagy az értelem. Ennek következtében az egyházakban az ember imádata keletkezett Isten imádásának helyén és a hamis tanításból való istentisztelet az igaz tanitásból való istentisztelet helyén, hamis istentisztelet az ember saját értelméből és az ember imádása az önszeretetből. Ez mutatja, hogy az idő folyamán egy vallás leromlik és véget ér, Istennek az emberben levő képmásának felfordításával.

3/ Ez az öröklött-gonoszságoknak az egymás után következő nemzedékekben való felhalmozódásából következik.

Fentebb leszögeztük és elmagyaráztuk, hogy az öröklött gonoszságok nem Ádámtól és feleségétől, Évától jönnek azáltal, hogy ettek a tudás fájáról, de hogy azt egymás után következően a szülők kapják és átadják utódaiknak; így nemzedékről nemzedékre felhalmozódik és rosszabbá válik. Amikor így a gonoszság növekszik nagy számú ember közt, akkor megfertőz másokat, mert minden gonoszságban megvan a vágy, hogy másokat megrontson, ami néhányakban tombolva ég a jó ellen; innen van a gonoszság fertőzése. Amikor a gonoszság birtokba veszi egy egyház kormányzóit, hivatalnokait és vezetőit, akkor a vallás elferdítődik és a gyógyszereit, amelyek az igazságok, a meghamisítás megfertőzi. Ezek hozzák az egyházra a jó egymás után következő megfertőzéseit, és az igazság lerombolásait, amíg végül az egyház megsemmisül.

4/ Mindazonátal az Úr gondoskodik arról, hogy mindenki megmenekülhessen.

Gondoskodik az Úr arról, hogy mindenütt legyen valamilyen vallás, és hogy minden vallás az emberek lelkére kösse a megváltás két lényegi dolgát, nevezetesen a hitet Istenben és a gonoszságnak, mint Isten ellen valónak kerülését. Minden másról, ami az értelemre és így a gondolkodásra vonatkozik és amit hitnek hívunk, gondoskodik az Úr az ember számára élete függvényében, mert a hit az élet függvénye. Amíg azzá nem válik, addig nem él igazán, bár már előzőleg megszerezhettük. Arról is gondoskodik az Úr, hogy mindenkit, aki jó életet élt és hitt Istenben, oktatnak halála után az angyalok; és aztán azok, akik a világban a vallás e két lényegi dolga szerint éltek, elfogadják az egyház igazságait, amelyeket az Ige tartalmaz és elismerik az Urat, mint a Menny és az egyház Istenét. Ezt ők könnyebben hiszik, mint ama keresztyének, akik magukkal hoztak a világból egy elképzelést az Úr Ember voltáról, mint ami különálló az Ő Isteniségétől. Arról is gondoskodott az Úr, hogy mindenki, aki gyermekkorában hal meg, megmeneküljön, bárhol is született. Azt a lehetőséget is megadják mindenkinek halála után, hogy megjavítsa életét, ha tudja. Őket az Úr oktatja és vezeti az angyalok közreműködésén keresztül cselekedve és mivel akkor ők tudják, hogy élnek haláluk után és hogy van Menny és pokol, ők először jóváhagyják az igazságokat. De azok, akik míg a világban voltak, nem hittek Istenben, se nem kerülték a gonoszságokat, mint bűnöket, egy rövid idő után ellenszenvet éreznek az igazság iránt és elutasítják azt. Azok, akik elismerték azt ajkukkal, de szívükkel nem, olyanok, mint a bolond szüzek, akiknek volt lámpájuk, de olajuk nem és akik könyörögtek a többieknek olajért, és elmentek és vásároltak valamennyit és mégsem engedték be őket a mennyegzőre. A lámpák jelzik a hit igazságait és az olaj az irgalmasság jóját. E tények mutatják, hogy az isteni Gondviselés lehetővé teszi mindenkinek, hogy megmeneküljön, és hogy az ember saját hibája, ha nem üdvözül.

5/ Az Úr arról is gondoskodik, hogy egy új egyház alakuljon a megelőző szétrombolt egyház helyén.

Ez volt a helyzet a legősibb idők óta, nevezetesen, hogy egy új egyház következett, bármikor egy megelőző egyház romba dőlt. Az ősegyház követte a legősibbet; az ősegyház után következett az izraeli, avagy zsidó; ezután a keresztyén. A Jelenések könyve előre megmondja, hogy ezután szintén egy új egyháznak kell következni, amit ott az Új Jeruzsálem jelez, ami a Mennyből száll alá. Annak oka, hogy egy új egyházról gondoskodik az Úr, hogy átvegye egy megelőző romba dőlt egyház helyét, látható az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról című műben /104--113/.

329. IV. Így mindenkit arra szánt az Úr, hogy a Mennybe menjen, és senkit sem arra, hogy a pokolba menjen.

Hogy az Úr senkit nem vet a pokolba, de hogy a szellem dobja magát oda, azt megmutattuk a Menny és pokol című munkában /545-550/.

Ez a helyzet minden gonosz és istentelen emberrel halála után és addig is, amíg a világban van. Azonban az a különbség, hogy a világban újjá alakulhat és megragadhatja és magába olvaszthatja a megváltás eszközeit, de a világból való távozása után nem. A megváltás eszközei e két igazságtól függnek, hagy a gonoszságokat kerülni kell, mint ellentéteset a Tízparancsolatban foglalt isteni törvényekkel, és hogy Isten létezését el kell ismerni. E két dolog mindenki számára lehetséges, feltéve, hogy nem szereti a gonoszságokat; mert az Úr folyamatosan befolyik akaratába, és erőt ad neki a gonoszságok kerülésére és befolyik értelmébe, erőt adva neki annak hívésére, hogy van Isten. De senki nem teheti az egyiket, ha nem teszi a másikat is; a kettő egyesített, mint a Tízparancsolat két táblája, amelyek egyike az Úrra vonatkozik és a másik az emberre. Az Úr az Ő táblájával megvilágosít mindenkit és erőt ad neki és az ember az erőt és a megvilágítást addig a fokig fogadja el, amennyire engedelmeskedik saját táblája parancsainak. Amig nem így cselekszik, úgy tűnik, mintha a két tábla egymáson feküdne és le lenne pecsételve, de amennyire az ember engedelmeskedik saját táblája parancsainak, olyan mértékben a pecsét eltörik és a táblák szétnyílnak. Mi ma a Tízparancsolat, ha nem - úgymond egy csukott könyv, vagy okirat, amit csak gyermekek és fiúk használatára nyitnak ki? Mondd bárkinek, aki kicsit idősebb: "Ne tedd ezt, mert ellentétes a Tízparancsolattal". Rád fog hallgatni? De ha azt mondod: "Ne tedd ezt, mert ellentétes az isteni törvényekkel." Akkor figyelni fog mégis a Tízparancsolat parancsai, maguk az isteni törvények. Vizsgálat folyt sokakkal a szellemi világban, és amikor a Tízparancsolat vagy a káté került említésre, akkor ők azt megvetéssel elutasították. Az ok az volt, hogy a Tízparancsolat második tábláján, ami az ember táblája, azt tanítja, hogy a gonoszságokat kerülni kell; és amikor az ember elmulasztja kerülni őket, akár istentelenségből, akár abból a tantételi hitből fakadóan, hogy a tettek haszontalanok, és csak a hit fontos, akkor a Tízparancsolat, avagy a káté említését valamilyen fokú megvetéssel fogadja, mintha az egy gyermekeknek való könyv lenne, aminek már semmi haszna a számára. E dolgokat annak megmutatására szögeztük le, hogy senki, aki meg akar menekülni, nem nélkülözi sem az eszközök ismeretét, sem az erőt, ami által megmenekülhet. Következésképp mindenkit a Mennybe, nem pedig a pokolba való menetelre szán az Úr. De mivel némelyek egy hitet táplálnak a nem-üdvözüléssel, vagyis a kárhozatra való eleve elrendelésre vonatkozóan, és mivel e hit káros és nem eloszlatható, ha az értelem nem látja ennek őrült és kegyetlen voltát, a következőképp kell foglalkoznunk vele:

1/ Az eleve elrendelés, kivéve, ha a Mennyre irányul, ellentétes az isteni Szeretet végtelenségével.

2/ Az eleve elrendelés, kivéve, ha a Mennyre irányul, ellentétes az isteni Bölcsesség végtelenségével.

3/ Őrült eretnekség azt feltételezni, hogy csak azokra vonatkozik a megváltás, akik az egyházon belül születtek.

4/ Kegyetlen eretnekség azt feltételezni, hogy az emberi nemből bárkit eleve a kárhozatra rendelt az Úr.

Annak megmutatására, hogy milyen káros az abban az eleve elrendelésben való hit, amit általában annak értünk, e négy tételt rendbe kell szedni és meg kell magyarázni.

330. 1/ Az eleve elrendelés, kivéve, ha a Mennyre irányul, ellentétes az isteni Szeretet végtelenségével. Azt, hogy Jehova, avagy az Úr, az isteni Szeretet és hogy Ő végtelen és minden élet Léte, és azt is, hogy az embert Isten képére és hasonlatosságára teremtette Ő maga, megmutattuk az Isteni Szeretet és Bölcsesség című munkában; és mivel mindenkit az Úr formál a méhben erre a képre és hasonlatosságra, amint meg is magyaráztuk, következésképp az Úr mindenki Mennyei Atyja, és hogy az emberek az Ő szellemi fiai. Ezek azok a nevek is, amelyeket az Ige Jehovának, avagy az Úrnak és az embereknek ad, - mert azt mondja: "Senkit ne hívjatok atyátoknak a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a Mennyekben van. " /Mt 23 : 9 /. Ez azt jelenti, hogy egyedül Ő az Atya, ami az életet illeti, és hogy a földi apa csak az élet külső burkát illetően atya, ami az élet teste. Azért a Mennyben senki mást nem neveznek atyának, csak az Urat. Hogy azokat az embereket, akik nem ferdítik el ama életet, az Ő fiainak hívják és azt mondják róluk, hogy Tőle születtek, ez is nyilvánvaló az Igében sok részből. Ez mutatja, hogy az isteni Szeretet mindenkiben benne van, mind a gonoszokban, mind a jókban, következésképp, hogy az Úr, aki az isteni Szeretet, nem tehet mást, mint hogy úgy foglalkozzon velük, ahogy az apa foglalkozik gyermekeivel és Ő végtelenül inkább gondoskodik róluk, mert az isteni Szeretet végtelen. És újra mondom: Ő nem hagyhat el senkit, mert mindenki élete Tőle jön. Úgy tűnik, hogy Ő húzódik vissza a gonosz emberektől, de valójában a gonoszok húzódnak vissza tőle, míg Ő, az Ő szeretetéből, továbbra is vezeti őket. Azért mondja az Úr: "Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Ki az közületek, aki ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Ezért ha ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni fiaitoknak, mennyivel inkább ad a ti Atyátok, aki a Mennyekben van, jókat azoknak, akik Tőle kérik?" /Mt 7:7-11/ És máshol: "S felhozza az Ő napját jókra és gonoszokra, és esöt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. /Mt 5:45/. Azt is tudjuk az egyházban, hogy az Úr mindenki üdvözülésére vágyik és senkinek a halálára. E megfontolásokból látható, hogy bármilyen eleve elrendelés, kivéve, ami a Mennyre irányul, ellentétes lenne az isteni Szeretettel.

2 / Az eleve elrendelés, kivéve, ha a Mennyre irányul, ellentétes az isteni Bölcsesség végtelenségével. Az isteni Szeretet saját isteni Bölcsessége által gondoskodik az eszközökről, amelyek által mindenki üdvözülhet, és ezért azt mondani, hogy bárkit eleve elrendelt az Úr - kivéve ha az a Mennyre irányul - ez egyenlő azzal, mintha azt mondanánk, hogy az isteni Szeretet nem tud gondoskodni a megváltás eszközeiről. Mégis mindenki rendelkezik eme eszközökkel, amint fentebb kimutattuk és ezeket az isteni Gondviselés adja, ami végtelen. De annak oka, hogy némelyek nem üdvözülnek, az, hogy az isteni Szeretet azt akarja, hogy az ember önmagában érezze a Menny áldottságát és boldogságát, mert máskülönben az nem lenne Menny a számára. Nos, ez nem lehet így, ha nem tűnik úgy az embernek, hogy önmagától gondolkodik és akar; mert e látszat nélkül semmi sem lenne igazán az övé, se nem lenne ő ember. Az isteni Gondviselésnek, ami az isteni Bölcsességnek az isteni Szeretetből való működése, ez a célja. Az a tény, hogy néhányan nem üdvözülnek, nem cáfolja azt az igazságot, hogy mindenkit eleve a Mennybe menetelre rendel el az Úr és senkit a pokolba, de ha a megváltás eszközei hiányoznának, akkor cáfolná. Már megmutattuk, hogy a megváltás eszközei mindenki számára biztosítottak és hogy a Menny olyan természetű, hogy mindenki, aki jó életet él, bármilyen valláshoz tartozzon is, otthont találhat ott. Az ember olyan, mint a talaj, ami mindenféle gyümölcsöt hoz létre, mivel ez megkülönhöztető jellegzetessége. A tény, hogy létrehoz kártékony gyümölcsöket is, nem akadályozza meg, hogy hasznos gyümölcsöket is teremjen, de a teljes tehetetlenség megakadályozná. Az ember olyan tárgy is, ami a fénysugarakat különböző színekké alakítja át; ha csak kellemetlen színeket mutat be a tárgy, az nem a fény hibája; a fénysugarak kellemes színekké is átalakíthatók.

3/ Őrült eretnekség azt feltételezni, hogy csak azokra vonatkozik, a megváltás, akik az egyházon belül születtek. Azok, akik az egyházon kívül születtek, épp annyira emberek, mint akik azon belül születtek, ugyanolyan mennyei eredetük van és egyformán élő és halhatatlan lelkek. Nekik is van vallásuk, ami azt tanítja nekik, hogy higyjenek Istenben és jó életet éljenek; és az, aki hisz Istenben és jó életet él, az szellemivé válik az ő fokán és megmenekül, amint fentebb megmutattuk. Mondhatjuk, hogy őket nem merítették be; de a bemerítés senkit nem ment meg, csak azokat, akik szellemileg megtisztultak, azaz akit újjá teremtettek; mert a bemerítés ennek jele és emlékeztetője. Mondhatjuk, hogy az Urat nem ismerik és hogy az Úr nélkül nem lehet üdvösség; de senki nem azért üdvözül, mert ismeri az Urat, hanem mert az Ő parancsai szerint él; és az Urat mindenki ismeri, aki hisz Istenben, mert Ő a Menny és föld Istene, amint Ő Maga tanítja a Mt 28:18-ban és máshol. Ráadásul azoknak, akik az egyházon kívül vannak, világosabb elképzelésük van Istenről, mint Emberről, mint a keresztyéneknek. Azokat, akik Istenre, mint Emberre gondolnak és jó életet élnek, elfogadja az Úr. ők is hiszik, hogy Isten egy Személyében és Lényegében, mig a keresztyének nem. Az ő Istenről való elképzelésűk is hat életükre, mert a gonoszságokat Ellene való búnöknek tekintik, és mindenki, aki ezt teszi, Istenre gondol mindennapi életében. A keresztyének vallásos előírásai az Igéből származnak, de kevesen vannak, akik onnan bármi előírást levonnak életükre vonatkozóan. A pápa követői nem olvassák és azok a reformátusok, akik elkülönítik a hitet az irgalmasságtól, nem fordítanak figyelmet ama részekre az Igében, amelyek az életre vonatkoznak, hanem csak azokra, amelyek a hitre vonatkoznak. Mégis az egész Ige semmi más, csak az élet tanítása. A keresztyénség csak Európában uralkodó; a mohamedán hit és a pogányság győzedelmeskedik Ázsiában, kelet és nyugat Indiában, Afrikában és Amerikában; és az emberi nem a földgolyó ama részein tízszer akkora számban van, mint a keresztyén területen; és még ott is kevesen vannak, akik a vallást az élet kérdésévé teszik. Ezért mi lehet örültebb dolog, mint feltételezni, hogy csak eme utóbbiakra vonatkozik a megmenekülés és az előbbiek elkárhoznak és hogy az ember születésétől fakadóan jut a Mennybe, nem pedig élete által. Ezért mondja az Úr: "Én mondom nektek, hogy sokan jönnek majd keletről és nyugatról és befognak ülni Ábrahámmal és Izsákkal és Jákóbbal a Mennyek királyságába; de a királyság fiai ki fognak vettetni. " /Mt 8 :11,12 /

4 / Kegyetlen eretnekség azt feltételezni, hogy az emberi nemből bárkit eleve a kárhozatra rendelt el az Úr. Kegyetlen dolog azt hinni, hogy az Úr, aki maga a Szeretet és maga a Kegyelem, eltűri, hogy az emberek ilyen órási tömege a pokol számára szülessen, vagy hogy oly sok tízezerszer tízezer /myriads/ ember születése által a kárhozatra szánt legyen, azaz ördögnek és sátánnak szülessen; és hogy az Ő isteni Bölcsessége által Ő nem menti meg azokat, akik jó életet élnek és elismerik Istent, attól, hogy örökkévaló tűzbe és kínba dobják őket. Az Úr minden időben mindenki Teremtője és üdvözítője és egyedül Ő vezet mindenkit és senki halálát nem kívánja; ezért kegyetlen dolog azt hinni és ama gondolatról beszélni, hogy a nemzetek és emberek oly hatalmas sokasága, akik az Ő gondoskodása és védelme alatt vannak, az ördög zsákmányaként legyenek eleve elrendelve.

AZ ÚR NEM CSELEKEDHET AZ ISTENI GONDVISELÉS TÖRVÉNYEI ELLEN, MERT EZ AZT JELENTENÉ, HOGY SAJÁT SZERETETE ÉS BÖLCSESSÉGE ELLEN CSELEKSZIK, ÍGY ÖNMAGA ELLEN.

331. Az Isteni Szeretet és Bölcsesség-ben megmutattuk, hogy az Úr az isteni Szeretet és Bölcsesség és hogy e kettő maga a Lét és az Élet, amiből minden másnak a léte és élete van. Azt is megmutattuk, hogy az isteni Szeretet és Bölcsesség Tőle jön ki és azt is, hogy ez a kiáradó Isteni Ő Maga. Ama dolgok közt, amik Tőle származnak ki, az isteni Gondviselés az első és leglényegibb, mert ez folyamatosan arra a célra törekszik, amire az Úr a mindenséget teremtette. A cél létrehozása és előmozdítása az eszközök segítségével az, amit isteni Gondviselésnek hívunk. Nos, mivel a kiáradó Isteni Maga az Úr és az isteni Gondviselés az az elsődleges dolog, ami kiszármazik Tőle, következésképp az Ő isteni Gondviselése elleni cselekvés az Önmaga elleni cselekvés lenne. Azt is mondhatjuk, hogy az Úr a Gondviselés, épp úgy, ahogy azt mondjuk, hogy Isten a Rend; mert az isteni Gondviselés az első és leglényegibb céljában megmutatkozó isteni Rend; amely cél az emberi nem megmentése. Mivel nincs rend törvény nélkül, mert a törvények alkotják a rendet, és mivel minden törvény rend, mert az egy szabályos rendszer, ezért mivel Isten Rend, Ő a Saját Rendjének Törvénye is. Azt is el kell mondanunk az isteni Gondviselésről, hogy mivel az Úr a saját Gondviselése, Ő a saját Gondviselésének Törvénye is. Ezért nyilvánvaló, hogy az Úr nem cselekedhet az Ő isteni Gondviselésének törvényei ellen, mert ez az Önmaga elleni cselekvés lenne. Ráadásul nem lehetséges cselekvés, csak ha egy tárgyra irányul és eszközöket alkalmaz; semmi másfajta működés nem lehetséges. Az isteni Gondviselés tárgya az ember, az eszközök az isteni igazságok, amik által az ember bölcsességre tesz szert és az isteni jók, amik által szeretetre tesz szert. Az isteni Gondviselés eme eszközök által dolgozik céljáért, ami az ember megváltása. Mert bárki vágyik egy végkifejletre, az vágyik az eszközökre is ; és ezért amikor valaki egy cél elérésére vágyik, és annak megóvásán munkálkodik, akkor eszközök alkalmazása által teszi ezt. De e dolgok világosabbak lesznek, amikor a következő sorrendben vizsgáljuk őket:

I. Az isteni Gondviselésnek az ember megmentésére vonatkozó munkálkodása az illető születésekor kezdődik és élete végéig folytatódik és aztán az örökkévalóságig.

II. Az isteni Gondviselés mindig eszközök által dolgozik és ezt csupán kegyelemből teszi.

III. Az azonnali kegyelemből való, egy pillanat alatti üdvösség lehetetlen.

IV. Az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösség az egyházban a tüzes repülő kígyó.

332. I. AZ ISTENI GONDVISELÉSNEK AZ EMBER MEGMENTÉSÉRE VONATKOZÓ MUNKÁLKODÁSA AZ ILLETŐ SZÜLETÉSEKOR KEZDŐDIK ÉS ÉLETE VÉGÉIG FOLYTATÓDIK ÉS AZTÁN AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGIG.

Fentebb kimutattuk, hogy egy az emberi nembő1 létrejövő Menny a mindenség teremtésének legvégső célja és hogy a cél létrehozása és előmozdítása az isteni Gondviselés, az emberi nem megváltása ér· dekében; és hogy az emberen kívül minden, ami számára hasznos, az a teremtés másodlagos célja, amelynek egészében véve kapcsolata van mindennel, ami az állatok, növények és ásványok országában van. Mivel e dolgok állandóan fejlődnek a teremtésben kezdettől fogva megalapított isteni rend törvényei szerint: miért ne fejlődne állandóan az elsődleges cél, ami az emberi nem megváltása, saját rendje törvényei szerint, amelyek az isteni Gondviselés törvényei? Nézzünk meg egy gyümölcsfát. Először nem egy kis magból kisarjadzott zsengeként bújik elő és aztán fokozatosan növekszik szárrá és terjeszt szét ágakat, amelyeket levelek borítanak és aztán virágokat hoz és gyümölcsöt terem amibe új magokat tesz le, amik a folyamatosságot célozzák? Hasonló folyamat történik a mező minden bokorjában és füvében. Nem fejlődik minden általában és egyedileg céltól célig állandóan és csodálatosan saját rendje törvényei szerint? Miért ne tenne így az elsődleges cél is, ami egy Menny létrehozása az emberi nemből? Lehet bármi ennek folyamatában, ami nem halad állandóan. az isteni Gondviselés törvényei szerint? Mivel összefüggés van az ember élete és egy fa növekedése között, tegyünk elemzést, vagy összehasonlítást köztük: Az ember csecsemőkora olyan, mint egy fa fiatal hajtása, ami a földből sarjadzik ki, a magból. Gyermekkora és ifjúsága olyan, mint ez a hajtás, ami szárrá nő a maga kis ágaival. A természeti igazságok, amelyekkel mindenkit először ellátnak, olyanok, mint a levelek, amelyek az ágakat borítják, mivel a levelek az Igében a természeti igazságokat jelzik. Az embernek a jó és igazság frigyébe, avagy a szellemi házasságba való bevezetése olyan, mint a virágok, amiket a fa tavasszal hoz. A szellemi igazságok ama virágok szirmai; a szellemi házasság első zsengéi olyanok, mint a gyümölcs első kezdeményei. A szellemi jók, avagy az irgalmasság jói olyanok, mint az érett gyümölcs, mivel ez a gyümölcs jelentése az Igében. A bölcsesség és szeretet termékei hasonlítanak a magokra, amelyek által az ember egy kerthez, avagy a paradicsomhoz hasonlóvá válik. Az embert az Ige faként is leírja és bölcsességét, ami a szeretetből fakad, kertként; Éden kertje semmi mást nem jelez. Az ember valóban egy rossz fa, ami a magot illeti, de ezt lehet szemezni, vagyis beoltani egy az élet fájából való hajtással, ami által a régi gyökérről felszívott tápnedv jó gyümölcsöt hozó tápnedvvé válik. Ezt az összehasonlítást annak megmutatására tettük, hogy mivel az isteni Gondviselésnek olyan állandó fejlődése van a fák növekedésében és tökéletesedésében, annak bizonyára állandónak kell lennie az emberek újjáalakításában és újjáteremtésében, akik sokszorta értékesebbek, mint a fák, az Úr eme szavai szerint:" Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? és egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok. Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal? Annakokáért ha ami legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felől? Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek:.. Ha pedig a füvet, amely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek! " /Lk 12:6-7, 25-28;/

333. Az isteni Gondviselésnek az ember megváltására irányuló munkálkodásáról azt mondtuk fentebb, hogy születéskor kezdődik és az ember életének végéig folytatódik. Hogy ezt megértsük, tudnunk kell hogy az Úr ismeri az ember jellemét és előre látja, hogy mi kíván lenni és igy, hogy mi akar lenni. És mivel az ember ember, és ezért halhatatlan, akarata szabadságát nem lehet elvenni, amint ezt sűrűn kiemeltük fentebb. És ezért az Úr előre látja az ember állapotát halála után és gondoskodik arról az illető születésétől élete végéig. Gondoskodik a gonosz emberekről azáltal, hogy megengedi gonoszságaikat, miközben folyamatosan elfelé vonja őket azoktól. De gondoskodik a jókról is azáltal, hogy a jóra vezeti őket. Így az isteni Gondviselés folyamatosan dolgozik az emberek megmentésén, de csak azok üdvözíthetők, akik üdvözülni akarnak, és azok akarnak üdvözülni, akik hisznek Istenben és Őáltala vezettetnek; de azok nem akarnak üdvözülni, akik nem hisznek Istenben, és akik önmagukat vezetik; mert ezek nem gondolkodnak az örökéletről és az üdvösségről, de a többiek igen. Az Úr látja ezt és folyamatosan vezeti őket az Ő isteni Gondviselése törvényei szerint, amelyek ellen nem tud cselekedni, mert ez az Ő isteni Szeretete és Bölcsessége elleni cselekvés lenne. Nos, mivel az Úr előre látja mindenki halála utáni állapotát és előre látja azok mennybeli helyét, akik vágynak a megmenekülésre és azok pokolbeli helyét, akik nem hajlandók üdvözülni, ezért, amint mondtuk, engedély és elvonás által gondoskodik a gonoszok számára helyről és a jók számára vezetés által. Ha ezt nem tenné folyamatosan mindenki születésétől élete végéig, sem a Menny, sem a pokol nem maradhatna meg; mert eme Előre Tudás és Gondviselés nélkül mind a Menny, mind a pokol a zűrzavar állapotában lenne. Hogy az Úr előrelátása mindenki számára gondoskodik helyről, látható fentebb /202-203./ Ezt ábrázolhatjuk a következő összehasonlítással: Ha egy nyilazónak vagy egy lövésznek egy céltáblára kellene céloznia, ami mögött egy mérföld hosszan egyenes vonalat húztak és ha elvétené célját csupán egy körömnyi szélességgel, akkor a nyíl vagy a golyó repülését az egy mérföld távolság végéig folytatva, nagyon nagy mértekben eltérne a célpont mögött húzott vonaltól. Így lenne az is, ha az Úr nem gondoskodna minden percben mindenki örökkévaló lakozásáról halála után. Az Úr azért teszi ezt, mert Neki a jövő olyan, mint a jelen és a jelen Számára örökkévaló. Hogy az isteni Gondviselés mindenben, amit tesz, a végtelenre és örökkévalóra van tekintettel, látható fentebb. /46-69. 214. és köv. pontok/

334. Az isteni Gondviselés munkálkodásáról fentebb azt is mondtuk, hogy az örökkévalóságig folytatódik, mert minden angyal az örökkévalóságig tökéletesedik bölcsességben, mindegyik a jó és igazság iránti szeretetének akkori fokozata szerint, amikor a világot elhagyta. Ez a fokozat az, ami az örökkévalóságig tökéletesedik. Bármi, ami felülmúlja ezt a fokot, az angyalon kívül van és nem benne. Ezt jelenti a "jó mérték, megnyomott és megrázott, színig telt." amit azok keblébe adnak, akik megbocsátanak és adnak másoknak /Lk 6:37,38/, azaz akik az irgalmasság jójában élnek.

335. II. AZ ISTENI GONDVISELÉS MINDIG ESZKÖZÖK ÁLTAL DOLGOZIK ÉS EZT CSUPÁN KEGYELEMBŐL TESZI.

Vannak az isteni Gondviselésnek eszközei és módszerei. Eszközei azok, amelyek által az ember igazán emberivé válik és tökéletesedik értelmében és akaratában; és módszerei által e dolgok befejeződnek. Az eszközöket, amik által az ember igazán emberivé válik és tökéletesedik értelmében: egyszerűen igazságoknak hívjuk. Elképzelésekké válnak a gondolkodásban és kialakítják az emlékezet tartalmát. Lényegileg ezek az ismeretek, amik a tudományok alapjai. Mindeme eszközök lényegileg szellemiek, de mivel természeti külsejük avagy burkuk van, természetinek tűnnek és néhányuk anyaginak. Eme eszközök száma és változatossága végtelen; többé-kevésbé egyszerűek, avagy összetettek és többé-kevésbé tökéletesek, vagy tökéletlenek. Vannak eszközök a természeti polgári élet alakítására és tökéletesítésére, az értelmes erkölcsi élet alakítására és tökéletesítésére is és a mennyei szellemi élet alakítására és tökéletesítésére is. Eme eszközök követik egymást, egyik féle a másik után, a csecsemőkortól az öregkorig és ezután az örökkévalóságig. Mivel fejlődésükben követik egymást, az előbbiek az. utóbbiak elérésének eszközeivé válnak, mert összekötő okok lépnek be mindenbe, ami belőlük kialakul; mert belőlük minden hatás és következtetés hatékonnyá válik és ezért okká. Így a későbbiek sorjában eszközökké válnak; és mivel e folyamat örökké folytatódik, nincs utolsó, vagy végső, ami lezárja a folyamatot. Mivel az örökkévaló vég nélkül van, a bölcsesség, ami az örökkévalóságig növekszik, szintén vég nélküli. Ha lenne vég a bölcs ember bölcsessége számára, bölcsességének öröme, ami annak állandó sokszorozódásában és gyümölcsözésében van, megsemmisülne és így az illető életének öröme semmisülne meg és annak helyén a hírnév öröme keletkezne, amelyben, ha ez az egyetlen mozgatórugó, nincs mennyei élet. A bölcs ember akkor már nem lenne olyan, mint egy ifjú hanem mint egy öreg ember, és végül mint egy aggastyán. Bár egy bölcs ember bölcsessége a Mennyben örökké növekszik, mégis az angyali bölcsesség nem tudja elérni az isteni Bölcsességet épp úgy, ahogy egy aszimptóta folyamatosan megközelít egy hiperbolát, de soha nem érinti; és így van a kör szögletesítésével is. Ennek világossá kell tennie, mit értünk az isteni Gondviselés alkalmazta eszközök alatt, hogy az ember igazán emberi legyen és tökéletesedjen értelmében; és hogy eme eszközök egyszerűen igazságok. Épp anynyi eszköz van, amik által az ember akarata alakul és tökéletesedik, és ezek egyszerűen a jók; az ember ebből szeretetét sajátít el, de a többiekből bölcsességet sajátít el. Egységük alkotja az embert, mert amilyen ez az egység, olyan az ember. Eme egységet hívjuk a jó és igazság házasságának.

336. De a módszerek, amik által az isteni Gondviselés munkálkodik az eszközökön keresztül az ember alakításán és tökéletesítésén, szintén végtelenek számban és változatosságban. Olyan számban vannak, mint az isteni Bölcsességnek az isteni Szeretetből való működései az ember megmentésére, vagy mint az isteni Gondviselés működései saját törvényei szerint, amelyeket fentebb magyaráztunk el. Hogy eme módszerek a legtitkosabbak, azt fentebb ábrázoltuk a léleknek a testre vonatkozó működésével, amiről az ember keveset tud, vagy semmit. Például, hogyan tapasztalja meg a szem, fül, orr, nyelv és bőr az érzékelést; hogyan emészt a gyomor; hogyan dolgozzák fel a vért a bélfodrok, tápnedvek és a máj; hogyan tisztítja meg a vért a hasnyálmirigy és a lép, hogyan szabadítja meg a vese a tisztátalan tesi nedvektől a vért, hogyan gyűjti össze és osztja szét azt a szív; a tüdő hogyan frissíti fel; és az agy hogyan nemesíti meg és emeli fel annak erejét számtalan más titkos folyamat mellett, amelyek majdnem a tudomány ismeretei felett állnak. Ezért nyilvánvaló, hogy még kevésbé tekinthet be bárki az isteni Gondviselés titkos működéseibe; elég, hogy törvényeit ismerjük.

337. Az isteni Gondviselés mindent tiszta kegyelemből tesz, mert az isteni Lényeg a tiszta szeretet; ez az, ami az isteni Bölcsesség által működik és ez az isteni Gondviselés. Ez a tiszta Szeretet a tiszta Kegyelem a következő okok miatt:

1/ Ez a tiszta szeretet működik mindenkivel kapcsolatban az egész világon, akik igy mind úgy vannak megalkotva, hogy képtelenek bármit önmaguktól tenni.

2/ Egyformán munkálkodik a gonosz és hamis emberekkel kapcsolatban, mint a jókkal és igazakkal.

3/ Az előzőeket a pokolba vezeti és az utóbbiakat megmenti onnan.

4/ Állandóan küzd a pokolban a gonoszokkal és harcol értük az ördög ellen, azaz a pokol gonoszságai ellen.

5/Emiatt eljött a világba és alávetette magát kísértéseknek egész az utolsóig, ami a kereszt szenvedése volt.

6/ Folyamatosan cselekszik a tisztátalanokkal kapcsolatban hogy tisztává tegye őket és az őrültekkel, hogy józanná tegye őket. Így folyamatosan tisztán kegyelemből munkálkodik.

338. III. AZ AZONNALI KEGYELEMBŐL VALÓ EGY PILLANAT ALATTI ÜDVÖSSÉG LEHETETLEN.

Fentebb kimutattuk, hogy az isteni Gondviselés működése az ember megmentésére születéskor kezdődik és az ember élete végéig folyamatosan tart és aztán az örökkévalóságig. Azt is, hogy e működés folyamatosan eszközöket alkalmaz csupa kegyelemből. Következésképp nincs olyan dolog, mint egy pillanat alatti üdvösség, vagy azonnali kegyelem. De mivel sokan, akik soha nem gondolnak az egyház, vagy a vallás dolgaira, vagy nem próbálják megérteni, azt hiszik hogy üdvözülnek azonnali kegyelem által és ezért hogy az üdvösség egy pillanat alatti és mivel ez ellentétes az igazsággal és ezenkívül kártékony hit, fontos megszemlélnünk a kérdést a megfelelő rendben, amint következik:

1/ Az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösségben való hit az ember természeti életének viszonyain alapul.

2/ E hitet a szellemi állapottal kapcsolatos tudatlanság eredményezi, ami mindenestől különbözik a természeti állapottól.

3/ A keresztyén világban minden egyház tanításai alapvetően ellentétesek az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösséggel; de az egyház külső tagjai mindazonáltal védik e tanítást.

1/ Az-azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösségben való hit az ember-természeti életének viszonyain alapul. A természeti ember saját élete állapotából arra következtet, hogy a mennyei öröm olyan, mint a világi öröm és hogy ez hasonló módon folyik be és úgy is fogja fel az ember ; például hogy hasonló egy szegény ember állapotához, aki meggazdagodik és így a nélkülözés szomorú állapotából a bőség boldog állapotába megy át. Vagy mint egy alázatos személy állapota, aki kiemelkedővé válik és így a mellőzöttségből a hírnévbe megy át; vagy mint olyan valaki állapota, aki egy gyászoló házból elmegy egy mennyegző vidámságába. Mível eme állapotok egy napon belül követhetik egymást és hasonló változásokat lehetséges feltételezni az ember állapotában halála után, nyilvánvaló, honnan.jön az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösségben való hit. A világban szintén sok, jellemében különböző ember élhet kellemes társulásban egymással, ugyanabban a társaságban, vagy társadalmi körben. Ez a helyzet a természeti állapotban, mert az egyik ember külső dolga alkalmazható egy másik ember külső dolgához, akármilyen eltérőek legyenek is belsőleg. E természeti állapotból az a következtetés, hogy az üdvösség pusztán a Mennybe való beengedés az angyalok közé és hogy e beengedést azonnali kegyelemből adja az Úr. És ezért azt is hiszik némelyek, hogy a Mennyet a gonoszok is megkaphatják épp úgy, mint a jók és hogy egy társadalmi érintkezés következik ebből, mint amilyen a világban van, ami csak öröme teljességében különbözik attól.

2/ E hitet a szellemi állapottal kapcsolatos. tudatlanság eredményezi, ami mindenestől különbözik a természetitől. A szellemi állapotot, avagy az ember halál utáni állapotát fentebb sok helyen leírtuk; és megmutattuk, hogy mindenki a saját szeretetében van és hogy senki sem élhet ott senki mással, csak azokkal, akik szeretete hasonló és hogy ha mások közé kerül, akkor nem tudja saját életét lélegezni. Ez az oka annak, hogy halála után mindenki önmagához hasonlók társaságába kerül, vagy olyanokéba, akik szeretete hasonló és hogy ő ezeket úgy ismeri fel, mintha szomszédok és barátok lennének. És ami még csodálatosabb, amikor találkozik velük és látja őket, úgy tűnik, mintha gyermekkorától ismerné őket; a szellemi rokonság az, ami ezt okozza. Sőt, bármely közösség egy tagja sem tud más házban lakni, csak a sajátjában. Mindenkinek saját háza van, amit készen talál önmaga számára, amikor először csatlakozik a közösséghez. Érintkezhet másokkal saját házán kívül, de nem lakhat sehol máshol. Újra mondom, senki, amikor valaki más lakásában van, nem ülhet máshova, csak a saját helyére. Ha bárhova máshova ül, butává és némává válik; és furcsa dolog ezt mondani, de mindenki, amikor belép egy szobába, tudja a saját helyét. Ugyanez a helyzet, amikor összetalálkoznak az istentisztelet helyén, vagy nyilvános összejöveteleken. Ezért nyilvánvaló, hogy a szellemi állapot teljesen különbözik a természetitől és olyan, hogy mindenkinek ott kell lennie, ahol uralkodó szeretete van, mert ez életének öröme és mindenki arra vágyik, hogy élete örömében legyen. Sőt, az ember szelleme nem is lehet máshol, mert ez az öröm alkotja életét, valójában ez orrcimpái lélegzése és szíve verése. A természeti világban ez másképp van. Eme világban az embert gyermekkorától arra tanítják, hogy kívülről színleljen arcával, beszédével és mozdulataival más örömöket, mint amiket belülről dédelget. Ezért az embernek a természeti világban levő állapotából nem lehet következtetéseket levonni halála utáni állapotát illetően; mert mindenkinek halála utáni állapota szellemi, úgy hogy nem tud máshol lenni, mint szeretetének örömében, amely örömöt a természeti világban folytatott élete segítségével szerzett be maga számára. Ebből világosan nyilvánvalónak kellene lennie annak, hogy senkit nem lehet beengedni a Menny örömébe, amit általában mennyei örömnek hívunk, aki pokoli örömben van; vagy, ami ugyanaz, senkit, aki a gonoszság örömében van, nem lehet bevezetni a jó örömébe. Ez még világosabban látható ama tényből, hogy halála után senkinek nem tiltják meg, hogy felmenjen a Mennybe ; megmutatják neki az utat, lehetőséget adnak neki és beengedik. De amikor a Mennybe jut és belélegzi annak örömét, fájdalomtól kezd szenvedni mellkasában, kínlódik szívében és gyengeséget érez, amitől vonaglani kezd, mint a tűzhöz közel tett kígyó; és aztán elfordulva a Mennytől a pokol felé, hanyatt-homlok menekül el és meg sem áll addig, amíg el nem éri azt a közösséget, ahol az ő saját szeretete uralkodik. Ezért nyilvánvalónak kell lennie, hogy senki nem lép be a Mennybe azonnali kegyelemből, senem pusztán beengedés kérdése, ez, mint ahogy a világban sokan feltételezik. Olyan dolog sincs, mint egy pillanat alatti üdvösség, mert ez előre feltételezi az azonnali kegyelmet. Voltak néhányan, akik a világban hittek az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösségben és amikor szellemekké váltak, azt kívánták, hogy pokoli örömüket, avagy a gonoszságban való örömüket átalakítsa az Isteni mindenhatóság és kegyelem mennyei örömmé, avagy a jóban való örömmé. És mivel így vágyakoztak, engedélyt kaptak az angyalok, akik aztán eltávolították ezek pokoli örömét. De mivel az volt az életüket irányító szeretet öröme és következésképp legigazibb életük, ügy feküdtek, mintha holtak lettek volna, megfosztva minden érzéktől és mozgástól. Nem volt lehetséges más életet lehelni sem beléjük, mint a sajátjuk, mert lehetetlen volt elméjük és testük egész szervezetét megváltoztatni, ami mind eltorzult volt. Ezért észhez tértek az életüket irányító szeretet örömének beléjük fecskendezése által. Ezután azt mondták, hogy szörnyű és félelmetes belső érzésük volt, amit nem akartak elmondani. Ez mutatja, miért mondják azt a Mennyben, hogy könnyebb egy baglyot gerlévé változtatni, vagy kígyót báránnyá, mint a pokol egy szellemét angyallá.

3/ A keresztyén világban minden egyház tanításai alapvetően ellentétesek az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösséggel, de az egyház külső tagjai mindazonáltal védik e tanítást. Minden egyház tanításai belsőleg tekintve arra tanítják az embereket: hogyan éljenek. Melyik az az egyház, amelynek tantételei nem tanítják, hogy az embernek meg kell vizsgálnia magát, meglátnia és elismernie bűneit, megvallania őket, megtérnie és aztán új életet kell élnie? Kit engednek Úrvacsorához járulni eme intés és parancs nélkül? Érdeklődj és meg fogsz győződni erről. Mely egyház az, amelynek tanítása nem a Tízparancsolat parancsain alapul? És a Tízparancsolat parancsai az élet előirásai. Az egyház mely tagja, akiben az egyház bármely dolga valóban létezik, nem ismeri el azonnal, hogy aki jó életet él, az megmenekül, és aki gonoszul él, az elkárhozik? És ezért az Athanáziuszi Hitvallás, amit az egész keresztyén világ elfogad, kijelenti:" Hogy az Úr el fog jönni ítélni az élőket és a holtakat és aztán akik jót tettek, be fognak lépni az őrök életbe és akik gonoszságot tettek, az örök tűzbe." Ez mutatja, hogy minden egyház tanítása belsőleg tekintve azt tanítja, hogyan éljen az ember és mivel így tesz, azt tanítja, hogy az üdvösség az ember életén múlik. Az ember életét nem egy pillanat alatt lehelik belé, hanem fokozatosan alakul ki és újjáalakul, ahogyan búnként kerüli a gonoszságokat. Az illető megtanulja, mi a bűn, felismeri és elismeri azt, abbahagyja annak akarását és ezért eláll attól és tanul az újjáalakulás ama eszközeiről, amelyek Isten ismeretétől függnek. Mindezek által az ember élete alakul és újjáalakul. Ezeket nem lehet megszerezni egy pillanat alatt, mert az öröklött gonoszságot, ami önmagában pokoli, el kell távolítani és a jót kell a helyére elültetni, ami önmagában mennyei. Ami az ember örökletes gonoszságát illeti, az embert egy bagolyhoz hasonlíthatjuk értelmében és kígyóhoz akaratában; és egy újjáalakult embert hasonlíthatunk egy galambhoz értelmében és bárányhoz akaratában. Így az egy pillanat alatti újjáalakulást és üdvösséget ezáltal hasonlíthatjuk a bagoly egy pillanat alatti galambbá való, vagy egy kígyó báránnyá való változásához. Ki nem érti, akinek bármi ismerete van az ember életéről, hogy ez lehetetlen, hacsak nem távolítjuk el a bagply és a kígyó természetét és nem pótoljuk azt a galamb és a bárány természetével? Azt is jól tudjuk, hogy minden értelmes ember értelmesebbé válhat és minden bölcs ember bölcsebbé és hogy az értelmesség és a bölcsesség növekedhet és néhány embernél növekszik is a gyermekkortól élete végéig és hogy így az ember folyamatosan tökéletesedik. Miért ne lenne ez méginkább igaz a szellemi értelmességre és bölcsességre? Ezek a természeti értelmesség és bölcsesség fölé emelkednek két fokozattal; és amikor így felemelkednek, akkor angyali bölcsességgé válnak, ami kimondhatatlan. Hogy az angyalok bölcsessége az örökkévalóságig növekszik, fentebb leszögeztük. Ki nem tudja megérteni, ha akarja, hogy lehetetlen egy pillanat alatt tökéletessé tenni azt, ami az örökkévalóságig tökéletesedik?

339. Most nyilvánvalónak kellene lennie, hogy senki, akinek az üdvösségről való nézete az életen alapul, nem gondol az azonnali kegyelemből való, egy pillanat alatti üdvösségre, hanem az üdvösség eszközeire, amelyekben és amelyek által az Úr munkálkodik az Ő isteni Gondviselésének törvényei szerint, azaz, amelyek által az Úr az embert vezeti puszta kegyelemből. De azok, akik nem az életből fakadóan gondolnak az üdvösségre, feltételezik, hogy az üdvösség egy pillanat alatti és a kegyelem azonnali, például azok, akik elkülönítik a hitet az. irgalmasságtól,-mivel az irgalmasság az élet, - szintén feltételezik, hogy a hit egy pillanat alatti és ha előbb nem, akkor a halál utolsó órájában szert teszünk rá. És azok is ezt teszik, akik hiszik a bűnök bocsánatát megtérés nélkül egészen az azok alól való felmentésig terjedően, ami így biztosítja az üdvösséget és ezért az Úrvacsorához járulnak. Azok is ezt hiszik, akik bíznak a szerzetesek búcsújában és a halottakért mondott imáikban és a felmentésekben, amit ők adnak ama hatalmuk folytán, amiről állítják, hogy az emberek lelke fölött gyakorolnak.

340. IV. Az azonnali kegyelemből való ,egy pillanat alatti üdvösség az egyházban a tüzes, repülő kígyó.

A tüzes, repülő kígyó a pokoli tűzzel lángoló gonoszságot jelenti. Ugyanezt jelenti a tüzes, repülő kígyó, amiről Ézsaiás beszél: "Ne örvendj oly nagyon Filisztea, hogy eltört a téged verőnek vesszeje, mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, amelytől szárnyas sárkány származik." /14:29/ Ilyen gonoszság repked ide-oda az egyházban, amikor megvan az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösségbe vetett hit, mert ez:

1/ A vallást eltörli.

2/ Gondatlanságot idéz elő.

3/ A kárhozat létét az Úrnak tulajdonítja.

1/ Az egy pillanat alatti üdvösségbe-vetett hit eltörli a vallást. Két dolog van, ami egyszerre a vallás lényegi és egyetemes dolga, nevezetesen a hit Istenben és a megtérés. Mindkettő jelentés nélküli azoknak, akik hiszik, hogy az emberek egyedül kegyelemből üdvözülnek, akárhogyan éljenek is; mert mi szükség van arra, hogy többet tegyünk, mint hogy azt mondjuk: "Kegyelmezz nekem, ó, Isten!" ? Minden más vallásos dolgot illetően sűrű sötétségben vannak valójában szeretik a sűrű sötétséget. Az egyház első lényegi dolgáról, ami a hit Istenben, ők pusztán azt gondolják: "Mi Isten? Ki látta már Őt?" Ha azt mondják nekik, hogy Ő létezik és hogy Ő Egy, ők beleegyeznek,hogy Ő Egy; ha azt mondják nekik, hogy három van ők beleegyeznek, hogy három van, de azt mondják, hogy a hármat egynek kell hívni; ez az elképzelésük az Istenben való hitről. Az egyház második lényegi dolgáról ami a megtérés, ők sosem gondolkodnak és ezért nem gondolkodnak a bűnről, és végül nem tudják, hogy van egyáltalán ilyen dolog. Aztán örömmel hallják és lelkesen magukba szívják a bizonyosságot, hogy: "a törvény nem ítél el, mert a keresztyén nincs annak járma alatt; csak azt mondja: Isten, kegyelmezz nekem a Fiú kedvéért! és megmenekülsz." Ez az ő elképzelésük az élet megtéréséről. De vegyük el a megtérést, vagy ami ugyanaz a dolog, különítsük el az életet a vallástól és mi más marad, mint a puszta szavak: "Könyörülj rajtam"? Következésképp az ilyen emberek nem tehetnek mást, csak azt gondolhatják, hogy a megmenekülés egy pillanat alatt megy végbe e szavak kimondásával a halál órája körül, ha nem előbb. Akkor mi az Ige számukra, ha nem úgymond - egy homályos és érthetetlen nyilatkozat, ami egy barlangban levő háromlábú állványtól ered, vagy egy érthetetlen válasz egy bálvány jóshelyéről? Egy szóval, ha elvesszük a megtérést, azaz ha elkülönítjük az életet a vallástól, mi az ember, ha nem pokoli tűzzel lángoló gonoszság, vagy egy tüzes, repülő kigyó,az egyházban? Mert megtérés nélkül az ember a saját gonoszságában van és a gonoszság a pokol.

2 / Az egyedül a puszta kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösségbe vetett hit az élet gondatlanságát idézi elő. Az élet gondatlansága az istentelen ember ama hitéből keletkezik, hogy nincs élet a halál után, vagy ama hitéből, hogy az életnek semmi köze az üdvösséghez. Egy az utóbbi fajtájú ember, bár hisz az örök életben, mégis azt gondolja: "Akár jó, akár rossz életet élek, megmenekülhetek, mivel az üdvösség puszta kegyelemből van és Isten kegyelme egyetemes, mert Ő nem kívánja senki halálát." És ha netán eszébe jut az illetőnek, hogy a kegyelmért imádkozni kellene az elfogadott hit szavaival, azt gondolhatja, hogy ez megtehető épp a halál előtt is, ha nem tettük meg előbb. Mindenki, aki ilymódon gondatlan, semmit nem gondol a házasságtörésről, csalásról, igazságtalanságról, erőszakról, istenkáromlásról, vagy bosszúról; de átadja magát, testét és lelkét, mindazoknak. Azt sem tudja, mi a szellemi gonoszság és annak kívánságai; ha bármit tanul erről az Igében, ez olyan, mint valami, ami ébenfára esik és visszapattan, vagy mint valami, ami csatornába esik és felszívódik.

3/ Az egy pillanat alatti üdvösségben való hit a kárhozat létét az Úrnak tulajdonítja. Ki tudja elkerülni ama következtetést, hogy nem az ember, hanem az Úr a hibás, ha míg képes mindenkit megmenteni puszta kegyelemből, bárki is nem menekül meg? Mondhatjuk, hogy a hit az üdvösség eszköze; de melyik ember az, akinek e hit nem adható? Mert ez puszta gondolat, amit bárki elfogadhat meggyőződéssel, akinek lelkiállapota visszahúzódott a világi dolgoktól; és azt is mondhatja az illető: "nem tudom magamtól megszerezni e hitet". Ezért ha ezt nem kapja meg és az ember elkárhozik, mit gondolhat mást, mint hogy az Úr,-akinek megvolt a hatalma, hogy megmentse őt, mégsem tette - a hibás? Ez nem jelentené azt, hogy kegyetlennek hívjuk Őt? Sőt, hite lángolásában azt mondhatja:" Hogyan viselheti el az Úr, hogy lásson oly sok elkárhozottat a pokolban, amikor képes puszta kegyelemből megmenteni mindannyiukat egy pillanat alatt?" És mondhat más ilyen dolgokat, amik útálatos rágalomnak hívhatók az Isteni ellen. E megfontolásokból most nyilvánvalónak kell lennie, hogy a puszta kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösség a tüzes, repülő kígyó az egyházban.

Mentegesse a következendők hozzáadását az, hogy a papírnak, ami maradt, meg kell telnie. Néhány szellem engedély által felemelkedett a pokolból és azt mondta nekem:"Már sok dolgot írtál az Úrtól; írj valamit tőlünk is!" Azt válaszoltam:"Mit írjak?" Azt mondták:"Írd, hogy minden szellem, akár jó, akár gonosz, saját örömében él, egy, jó szellem az ő jója örömében és egy gonosz szellem az ő gonoszsága örömében." Az kérdeztem:"Mi a ti örömötök?" Azt mondták, hogy az a házasságtörés elkövetésének, lopásnak, csalásnak és hazugságnak az öröme. Újra mekérdeztem:"Mi a természete eme örömöknek?" Azt mondták, hogy őket mások mint az ürülék szagát, vagy holttestek útálatos bűzét és mint az állott vizelet átható szagát fogják fel. Azt mondtam:" E dolgok örömteliek nektek?" Azt felelték, hogy ezek a legörömtelibbek. Azt mondtam:"Akkor olyanok vagytok, mint a tisztátalan állatok, melyek ilyen dolgokban hemperegnek." Azt válaszolták: "Ha azok vagyaunk, akkor azok vagyunk; de az ilyen dolgok orrcimpáink örömei." Azt kérdeztem: "Mi többet írjak tőletek?" Azt mondták:"Írd ezt: hogy mindenkinek megengedik, hogy saját örömében éljen, még a legtisztátalanabbnak is, feltéve, hogy nem zaklatják a jó szellemeket és angyalokat. De mivel nem tudunk mást tenni, mint hogy zaklassuk őket, elvezetnek minket és a pokolba vetnek, ahol szörnyű dolgokat szenvedünk el." Azt mondtam: "Miért zaklattátok a jókat?" Azt felelték, hogy nem tudják megállni. Düh fogja el őket, amikor látnak bármely angyalt és érzik az isteni légkört körülötte. Akkor azt mondtam: "E tekintetben ti is olyanok vagytok, mint a vadállatok." Amikor ezt hallották, düh fogta el őket, mint a gyűlölet tüze és hogy nehogy kárt tegyenek, visszaküldték őket a pokolba. A szagok és undorító bűzökként érzékileg felfogható örömökkel kapcsolatban a szellemi világban, lásd fentebb /303-305. 324./

T A R T A L O M J E G Y Z É K

Az Isteni Gondviselés az Úr Isteni Szeretetének és Bölcsességének kormányzó megnyilvánulása...1

 

I. Az Univerzum és minden, amit az egyetemesen és egyedenként tartalmaz, az Isteni Szeretetből teremtetett az Isteni Bölcsesség segítségével.

II. Az Isteni Szeretet és Bölcsesség egységesen az Úrból ered.

III. Ennek az egységnek valamilyen képmása minden teremtett dologban benne van.

IV. Az Isteni Gondviselés értelmében minden teremtett dolognak, egészében és részleteiben is, ilyen egységnek kell lennie, vagy ha nem az, ilyenné kell tenni.

V. A szeretet jóvolta nem igazán jó, hacsak nem egyesül a bölcsesség igazságával; és a bölcsesség igazsága nem valódi igazság, hacsak nem egyesül a szeretet jóságával.

VI. A szeretet jósága, ha nem egyesül a bölcsesség igazságával, nem valódi, hanem látszólagos jó; a bölcsesség igazsága pedig, ha nem egyesül a szeretet jóságával, nem valódi igazság.

VII. Az Úr nem engedi, hogy bármi szétválasztasson; ezért mindennek vagy a jóban és ugy anakkor az igazságban kell lennie, vagy a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságban

VIII. Bármi, ami a jóságban és ugyanakkor az igazságban van: valóságos; és bármi, ami a gonoszságban és ugyanakkor a hamisságb an van: nem valóságos.

IX. Az Isteni Gondviselés a gonoszt és a hamisságot arra használja fel, hogy kimunkálja az egyensúlyt, összekapcsolódást és megtisztulást, és igy a jóság és igazság egyesülését másokban, más dolgokban.

 

Az Úr Isteni Gondviselésének végcélja az hogy az emberi nemből létrehozza a Mennyet...21

 

I. A Menny az Úrral való egyesülés.

II. Az ember teremtésénél fogva képes egyre szorosabb összeforrottságra az Úrral.

III. Minél szorosabban egyesül az ember az Úrral, annál bölcsebbé válik

IV. Minél szorosabban egyesül az ember az Úrral, annál boldogabb lesz.

V. Minél szorosabban egyesül valaki az Úrral, annál világosabban látszik, hogy önmaga, és annál világosabban érzékeli, hogy ő az Úré.

 

Az Úr gondviselése mindenben, amit tesz, arra van tekintettel, ami végtelen és örökkévaló…46

 

I. Ami önmagában Végtelen és Örökkévaló, annyit jelent, hogy az Isteni.

II. Ami önmagában Végtelen és Örökkévaló, csak azt tarthatja szem előtt, ami - mivel belőle származik - végtelen és örökkévaló a véges dolgokban.

III. Az Isteni Gondviselés mindenben, amit tesz, azt tartja szem előtt, ami önmagától Végtelen és Örökkévaló, különösen az emberi nem megváltásában.

IV. A Végtelen és Örökkévaló hasonlatossága megvan az angyalok lakta Mennyben.

V. Az Isteni Gondviselés legfőbb célja, hogy egy angyali Menny létrehozásában azt tartsa szem előtt, ami végtelen és örökkévaló; amely Menny az Úr szemében - miként egy ember is - az Ő hasonlatossága kell hogy legyen.

 

Vannak olyan törvényei az Isteni Gondviselésnek, amelyek ismeretlenek az ember előtt.

 

Az Isteni Gondviselés egyik törvénye, hogy az embernek a szabadságban való megítélés függvényében kell cselekednie...71

 

I. Az embernek van esze és szabadsága, vagy értelme és függetlensége; ezt a két képességet pedig az Úrtól kapja.

II. Bármi, amit az ember szabadságban tesz, a sajátjának látszik, akár ésszerű, akár nem, feltéve, hogy megfelel a saját megitélésének.

III. Bármi, amit az ember szabadságban tesz, gondolkodásának megfelelően, neki tulajdonittatik, mint sajátja és állandóvá válik.

IV. Az embert az Úr e két képesség segítségével alakítja át és szüli ujjá; és nem is lehet az embert semmi más módon átalakítani és újjászülni.

V. Egy embert e két képesség segítségével addig a fokig lehet újjáalakítani és teremteni, amennyire ezekkel el lehet vezetni annak elismeréséig, hogy minden jó és igazság, amit gondol és tesz, az Úrtól van, nem pedig önmagától.

VI. Az Úrnak az emberrel való egyesülése és az ember viszontegyesülése az Úrral e két képesség segítségével jön létre.

VII. Az Úr e két képességet sértetlenül és érintetlenül tartja meg az emberben, Isteni Gondviselésének egész ideje alatt.

VIII. ezért összhangban van az Isteni Gondviseléssel, hogy az ember szabadságban cselekedjen, józan meggondolása szerint.

 

Az Isteni Gondviselés törvénye, hogy az embernek el kell távolítania a gonoszságokat a külső emberből, mintha saját erejéből tenné – mert azok bűnök; ilyen módon – és nem másképp tudja az Úr a belső emberből és ugyanakkor a külső emberből is eltávolítani a gonoszságokat...100

 

I. Minden embernek van külső és belső gondolkodása.

II. Az ember külső gondolkodása lényegileg ugyanolyan természetű, mint belső gondolkodása

III. A belső embert nem lehet megtisztítani a kívánságoktól, csak ha a külső emberben levő gonoszságok eltávolíttatnak, mert azok elzárják az utat.

IV. Az Úr nem tudja a külső emberben levő gonoszságokat eltávolítani, csak ha az ember együttmüködik vele.

V.

VI. Akkor az Úr megtisztítja az embert a gonosz kívánságoktól a belső emberben és maguktól a gonoszságoktól a külső emberben.

VII. Az Úr Isteni Gondviselésének állandó törekvése, hogy az embert egyesítse Önmagával és Önmagát az emberrel azért, hogy nek adja az örökélet örömeit, ami csak olyan mértékben történhet meg, amilyen mértékben a gonoszságok kívánságaikkal együtt megszűnnek.

 

Az Isteni Gondviselés törvénye, hogy az embert ne külső eszközökkel kényszerítsék arra, hogy a vallásra vonatkozó dolgokat gondolja és akarja, azaz higgye és szeresse, hanem önmagát vegye rá és néha kényszerítse arra, hogy ezt tegye...129

 

I. Senki nem alakul át csodák és jelek hatására, mert azok kényszerítők.

II. Senki nem alakul át látomások és halottakkal való beszélgetés hatására, mert azok kényszerítik az illetőt.

III. Senki nem alakul újjá fenyegetések és büntetések hatására, mert ezek kényszerítők.

IV. Senki nem alakul át értelmesség és szabadság nélküli állapotba.

V. Nincs ellentétben az értelmességgel és szabadsággal, hogy önmagunkat kényszerítsük.

VI. A külső embert kell a belsőnek újjáalakítani és nem fordítva.

 

Az Isteni Gondviselés törvénye, hogy az embert az Úr vezesse és tanítsa a Mennyből az Ige által és az abból való tanítás és intelem által; mégis úgy kell tűnnie, hogy önmagát tanítja és vezeti az ember...154

I. Az embert egyedül az Úr vezeti és tanítja.

II. Az Úr egyedül vezeti és tanítja az embert az angyalok lakta Menny által és annak eszközei által

III. Az Úr az embert beáramlása által vezeti és elméje megvilágosításával tanítja.

IV. Az Úr az embert az Ige, valamint az azon alapuló tanítás és intelem segítségével tanítja; így egyedül az Úr tanítja közvetlenül.

V. Az embert az Úr külső dolgokba. vezeti és tanítja, bár az embernek úgy tűnik, mintha önmagát vezetné és tanítaná.

 

Az Isteni Gondviselés törvénye, hogy az ember semmit ne fogjon fel vagy érezzen az Isteni Gondviselés működéséből, de mégis tudjon róla és elismerje...175

 

I. Ha az ember felfogná és érezné az Isteni Gondviselés működését, nem cselekedne szabadságban a józan megítélés szerint, és semmi sem tűnne úgy előtte, mintha önmaga tenné; és ugyanez az eredmény következne, ha ismerete lenne a jövendő eseményekről.

II. Ha az ember világosan látná az Isteni Gondviselés működését, akkor beavatkozna annak rendjébe és egymásutániságába, valamint kiforgatná és tönkre tenné azt.

III. Ha az ember látná az Isteni Gondviselés működését, vagy megtagadná Istent, vagy magát gondolná istennek.

IV. Az embernek megengedtetik, hogy lássa az Isteni Gondviselést hátulról, de nem elölről, tehát amikor szellemi állapotban van, de nem, amíg természeti állapotban van.

 

Önmagunkból származó okosság nem létezik, csak úgy tűnik, mintha lenne; igaz hogy ennek a látszatnak meg kell lennie; de az Isteni Gondviselés egyetemes, mert a legapróbb részletekkel is foglalkozik...191

 

I. Minden ember gondolatai az ő életét irányitó szeretet indíttatásaiból erednek, és egyáltalán nincs és nem is lehet olyan gondolat, ami nem ezekből ered.

II. Az indíttatásokat, amelyek az ember életét irányító /alkotó / szeretetből származnak, egyedül az Űr ismeri.

III. Az Űr irányítja az Ő Isteni Gondviselése segítségével az ember életét irányító szeretet indíttatásait és ugyanakkor a gondolatokat, amelyekből az emberi okosság származik.

IV. Az Űr rendezi el az Ő Isteni Gondviselése segítségével az egész emberi faj indíttatásait egy formába, ami az emberi forma.

V. azért a Menny és a pokol az emberi formában van.

VI. Azok, akik egyedül a természetet és az emberi okosságot ismerik el, alkotják a poklot azok ,pedig, akik elismerték Istent és az Isteni Gondviselést, a Mennyet alkotják.

 

Az ember saját okosságának természete és eredete

 

Az Isteni Gondviselés eredete és természete

 

Azoknak természete és jelleme, akik az emberi okosságot ismerik el, és azoké, akik az Isteni Gondviselést.

 

Mindezek a dolgok attól a látszattól függnek, ami azt mutatja az embernek, hogy ő egy önmaga által létrehozott erő által gondolkozik és cselekszik.

 

Az Isteni Gondviselés az örökkévaló dolgokra néz, és az ideigvaló dolgokra csak olyan mértékben, amennyiben azok elősegítik az örökkévaló dolgokat...167

 

I. Az időleges dolgok a méltóságra és gazdagságra vonatkoznak, így a világi megbecsültségre és nyereségre.

II. Az örökkévaló dolgok a szellemi tisztelettel és jómóddal vannak kapcsolatban, amelyek a Mennyben szeretetből és bölcsességből állnak.

III. Az ember szétválasztja az ideiglenes és az örökkévaló dolgokat, az Űr viszont egyesiti.

IV. Az Űr Isteni Gondviselése az időleges dolgoknak az örökkévaló dolgokkal az emberben való egyesüléséből. áll.

 

Az Úr nem engedi be az embert a hit igazságainak és az irgalmasság jóinak belső felfogásába, ha élete végéig nem tartható meg ezekben az állapotokban...221

 

I. Lehetséges, hogy az ember bevezetést kap a szellemi dolgokkal kapcsolatos bölcsességbe és még az irántuk való szeretetbe is, és mégsem alakul újjá.

II. Ha egy ember ezután visszautasítja azokat és átcsúszik az ellentétes állapotokba, akkor megszentségteleníti a szent dolgokat.

III. A megszentségtelenítésnek sok más fajtája is van, de ez a legrosszabb.

IV. ezért az Úr nem bocsátja be az embert a bölcsesség igazságainak és ugyanakkor a szeretet jóinak belső felfogásába, csak ha megtartható ezekben az állapotokban élete végéig.

 

A megengedés törvényei szintén az Isteni Gondviselés törvényei közé tartoznak...234

 

/Bibliai példák a Gondviseléssel kapcsolatban. 1~7 /

/Az Isteni Gondviselés iránti hitetlenség botránykövei 1-4 /

/A természeti ember más vallásokkal kapcsolatos érvei az Isteni Gondviselés ellen, és cáfolatuk /

/További érvek az Isteni Gondviselés ellen és cáfolatuk /

 

A gonoszságokat az üdvösség kedvéért engedi meg az Úr...275

 

I. Mindenki a gonoszságban van és el kell vezetni a gonoszságtól, hogy újjá lehessen alakítani.

II. A gonoszságok nem távolíthatók el, csak ha megmutatják magukat.

III. Amilyen mértékben a gonoszságokat eltávolítjuk, annyiban bocsánatot nyernek azok.

IV. Ezért a gonoszságokat az üdvösség kedvéért engedi meg az Úr.

 

Az Isteni Gondviselés egyformán foglalkozik a gonosz és a jó emberekkel...285

 

I. Az Isteni Gondviselés egyetemesen jelen van mind a jó, mind a gonosz emberek életériek legapróbb részleteiben is, mégsincs jelen gonoszságaikban.

II. A gonosz emberek folyamatosan a gonoszságba vezetik önmagukat, de az Úr folyamatosan elfelé vezeti őket a gonoszságból.

III. A gonosz embereket az Úr nem tudja teljesen elvezetni a gonoszságtól és bevezetni a jóba addig, amíg azt hiszik, hogy saját értelmük minden és az Isteni Gondviselés semmi.

IV. Az Úr a poklot ellentétek által kormányozza; és ennek részeként a gonosz emberek belső, nem pedig a külső elméjét kormányozza, amíg ők e világban vannak.

 

Az Isteni Gondviselés sem gonoszságot, sem jót nem tulajdonít senkinek, hanem az ember saját okossága tulajdonítja neki mindkettőt...308

 

I. Az ember saját okosságának és nem-saját okosságának a természete.

II. Az ember saját okossága által meggyőzi magát és megerősödik ama hitében, hogy minden jó és igazság önmagából és önmagában van és hasonlóképpen minden gonoszság és hamisság.

III. Minden, amiről az ember meggyőződik és amiben megerősíti magát, az benne marad, mint személyiségének része.

IV. Ha az ember hinné, - amint ez a tény hogy minden jó és igazság az Úrtól jön és minden gonoszság és hamisság a pokolból, akkor nem tulajdonítaná a jót magának és nem követelne érdemet amiatt, senem tulajdonítaná a gonoszságot magának és nem vonná magára a vétkességet ennek következtében.

 

Mindenki képes újjáalakulni, és nem létezik olyan dolog, mint eleve elrendelés...322

 

I. A teremtés célja egy Menny létrehozása az emberi nemből.

II. ebből fakadóan összhangban van az Isteni Gondviseléssel, hogy mindenki üdvözülhet, és azok menekülnek meg, akik elismerik Istent és jó életet élnek.

III. Az ember saját hibája az, ha nem menekül meg.

IV. Igy mindenkit arra szánt az Úr, hogy a Mennybe menjen, és senkit sem arra, hogy a pokolba menjen.

 

Az Úr nem cselekedhet az Isteni Gondviselés törvényei ellen, mert ez azt jelentené, hogy saját Szeretete és Bölcsessége ellen cselekszik, így önmaga ellen...331

 

I. Az Isteni Gondviselésnek az ember megmentésére vonatkozó munkálkodása az illető születésekor kezdődik és élete végéig folytatódik és aztán az örökkévalóságig.

II. Az Isteni Gondviselés mindig eszközök által dolgozik és ezt csupán kegyelemből teszi.

III. Az azonnali kegyelemből egy pillanat alatti üdvösség lehetetlen.

IV. Az azonnali kegyelemből való egy pillanat alatti üdvösség az egyházban a tüzes repülő kígyó.