Emanuel Swedenborg:
Feltárult Jelenések
Apocalypsis Revelata




Az eredeti kézirat címe:
Apocalypsis Revelata in qua deteguntur arcana quae ibi praedicta sunt, et hactenus recondita latuerunt.
Amstelodami, MDCCLXVI


1. A könyv 1766-ban íródott. Ezért a bevezetés ismertetéseit ennek figyelembevételével érdemes értékelni, annak tudatában, hogy mára természetesen néhány dolog már másképpen érvényesül az egyházi szertartásokban, mint Swedenborg idején.

2. Swedenborg egy 1696-os, stockholmi kiadású Szentírást idéz.
[adatai: Biblia Sacra Sive Testamentum vetus et novum. Ex linguis originalibus in Linguam latinam translatum. Additis capitum summariis et partitionibus a Sebastiano Schmidt. – Holmiae:, MDCXCVI, Argentorati (Johannes Fridericus Spoor)].   Ebből adódik a helyenkénti különbség a Károli-féle kiadás szövegéhez és számozásához képest.

 

3. A szövegben előforduló (…) zárójeles kiegészítő szavak, és a <…> zárójeles citálások a fordító megjegyzései.


Bevezetés

Sokan fáradoztak már az Apokalipszis értelmezésével, de mivelhogy az Ige szellemi jelentése mindezidáig ismeretlen volt, nem vehették észre a titkokat, melyek mélységében benne rejlenek, mert azokat csak maga a spirituális értelem fedheti fel; amiért is a fejtegetők különféle dolgokat találgattak; legtöbbjük pedig a belső tartalmat a birodalmak állapotára vonatkoztatta, elegyítve azt valami úton-módon az egyházat érintő eseményekkel is. Ám az Apokalipszis, akárcsak az Ige egésze, a maga szellemi értelmében nem a világ, hanem a menny dolgait taglalja, és így nem birodalmakról és királyságokról, hanem a mennyről és az egyházról szól.
Tudni kell, hogy az Utolsó Ítélet után, mely a szellemvilágban 1757-ben ment végbe, - amivel kapcsolatban lásd az 1758-ban Londonban kiadott külön kis művet – új mennyország jött létre a keresztényekből, ám csak azokból, akik el tudták fogadni az Urat mint a Menny és a Föld Istenét, a Máté 28:18 szerinti Saját szavai alapján, és akik ugyanakkor még a világban megbánást tanúsítottak gonosz cselekedeteik felett; ebből a mennyből száll alá most, és majdan is a földre az új egyház, ami az Új Jeruzsálem. Hogy ez az egyház csak az Urat fogja elismerni, nyilvánvaló a Jelenések könyvének 21:9,10 részeiből:

És jöve hozzám egy a hét angyal közül…és szóla nekem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.
És elvive engem lélekben…és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből.
és máshonnan:
Örüljűnk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát ; Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak.(19:7,9)

Ezután láték új eget és új földet ; és látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve , mint egy férje számára felékesített menyasszony; És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. (21:1, 2, 5).

Az „új ég” a keresztényekből lett menny; „az új Jeruzsálem” az új egyház a világban, mely ama új mennyel egyet tesz majd, a Bárány pedig az Úr, a maga Isteni Emberségében. A szemléltetés kedvéért említtessék meg a következő:
A keresztény menny az ókori menny alatt helyezkedik el: ebbe, azidő óta, amikor az Úr még a világban volt, olyanok nyertek bebocsátást, akik egy Istent imádtak három személyben és eközben mégsem gyökerezett meg szívükben a három Istenről való elképzelés. Mindez amiatt történt így, mert a földkerekség minden kereszténye a Személyek háromságát vallja; ám azok, akik az Úr emberi természetéről nem dédelgettek más elgondolást, csak mintha az egy szokványos halandó humánuma lenne, nem voltak képesek befogadni az Új Jeruzsálem hitét, ami abban áll, hogy csakis az Úr az egyedüli Isten, és Benne Magában van meg a hármasság; ezért hát őket a többiektől elkülönítve távoli szegletek felé irányították; nékem pedig megadatott, hogy az Utolsó Ítéletet követően e különválasztások és elküldések szemtanúja lehessek Ugyanis Isten helyes felfogásán alapszik a teljes menny, a világban pedig az összes Egyház és egyáltalán, minden vallás, amelynek révén létrejön az összeköttetés, melyben az örök Fény, Bölcsesség és Boldogság feltárul.
Mindenki beláthatja, hogy az Apokalipszis sehogy másképp meg nem fejthető, csak Maga az Úr által, hogy minden egyes szavát titkok hatják át, melyekről aprólékos megvilágítás, azaz felfedés híján sohasem lehetne tudomásunk, amiért is úgy tetszett az Úrnak, hogy szellemi látással megajándékozzon és vezessen engem. Ne higgye hát senki, hogy mindez tőlem magamtól származik, vagy valamely angyaltól, hanem kizárólag az Úrtól Magától.
És szólt az Úr Jánoshoz az Ő angyala által, „Be ne pecsételd e könyv próféciáinak beszédeit”.(22:10).
Ami úgy értendő, hogy azokat napvilágra kell hozni.

 

_______________________________________________________________________

­­­­­­­­­­ 

I. A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS VALLÁS HITTÉTELEINEK VÁZLATA

Mivel Babilonról is – ami a római katolikus egyházat jelenti – értekezik a Jelenések könyve a 17. 18. és 19. fejezetben, a magyarázatok előtt szükséges az ő téziseiknek az ismertetése, ebben a sorrendben:

1. A KERESZTSÉGRŐL, 2. AZ OLTÁRISZENTSÉGRŐL VAGY ÁLDOZÁSRÓL, 3. A MISÉRŐL, .4. A BŰNBOCSÁNATRÓL, 5. A MEGIGAZULÁSRÓL, 6. A TISZTÍTÓTŰZRŐL, 7. A HÉT SZENTSÉGRŐL, 8. A SZENTEKRŐL, 9. A HATALOMRÓL.

1. A keresztségről ezt tanítják:

 

- Ádám a bűnbeesés botránya után teljességgel gonosszá lett testben és lélekben egyaránt, vétke pedig átöröklődött az egész emberiségre : az áteredő bűn csak Krisztus hathatós közreműködésével tehető semmissé, Krisztus közreműködése pedig a keresztség szentsége által lép életbe, mégis, a keresztségben részesülteknél megmarad a törvény áthágására feltüzelő kívánság, ám nem a bűn maga: így öltik magukra Krisztust és lesznek új teremtménnyé és nyerik el a tökéletes és teljes bűnbocsánatot. A keresztséget az újjáteremtés és a hit fürdőjének nevezik. A megkeresztelteket, amikor nagykorúak lesznek, meg kell kérdezni a keresztszülők által tett ígéretek felől : ez a bérmálás szentsége. A keresztség utáni botlások miatt viszont szükséges a bűnbocsánat szentsége


2. Az Oltáriszentségről vagy a Szent Vacsoráról azt tanítják,


– hogy Jézus Krisztus testével és vérével a megszentelés után a kenyér és a bor színe alatt valóságosan és végig jelen van, Lelkével és Isteniségével együtt: a test kenyér, a vér bor formájában, a szó ereje révén, és mégis: a test külsőleg borként, a vér pedig kenyérként, és mint Lélek, mindkettőként (létezik), a természetes kapcsolat és szövetség hatalma által, ahol is az Úr Krisztus tagjai egymással, és az Isteniséggel egyesítve vannak, annak csodálatraméltó személyes, testtel és lélekkel való összefüggése okából; ígyhát ezek egyenértékűek, egyformán bírnak teljes jelentéstartammal: úgy a kettő közül bármelyik, mint a mindkettő; egyszóval, a kenyér legapróbb morzsájában is az egész és teljes Krisztus van benne, úgyszintén a bornak minden egyes cseppjében;
- hogy ezért, a két formát egymástól elkülönítik: a kenyér a világi híveket, a bor pedig a papot illeti.
- hogy a kupában a bort vízzel kell vegyíteni; így kerülnek a hívek lelki közösségbe a pappal, az pedig ővelük.
- hogy Krisztus igazi teste és igazi vére a felszentelt ostyában van jelen, annak minden egyes megáldott részecskéjében, és ezért az ostya a felmutatás és körbehordozás során imádandó. Azt a csodálatos és egyedülálló elváltozást, amikor a kenyér materiális tartalma tökéletes testté alakul át, és a bor szubsztanciája igazi vérré válik, átlényegülésnek nevezik.
- hogy a két forma bizonyos körülmények közötti együttes alkalmazását engedélyezheti a püspök.
- hogy ezt az élet fenntartásához nélkülözhetetlen tápláléknak, vagy angyalkenyérnek hívják és lepellel el nem látva veszik magukhoz; szellemi eledelnek is nevezik, valamint ellenszernek,amely megszabadít a bűntől.

3. A miséről azt tanítják,

- hogy azt miseáldozatnak mondják, mivelhogy ennek során fejeződik ki a kenyér és a bor külsőségével Krisztus mártíromsága, amikor is az Atyának ajánlja fel önmagát, miáltal ez egy valóságos engesztelő áldozat, melyben egyéb, mint színtiszta szentség nem is található;
- hogy amikor az emberek szentségek szerint ugyan nem járulnak megáldozni, hanem csak egyedül a pap, akkor lelki értelemben mégis áldoznak, mert a papok megteszik ezt és nemcsak önmaguk, hanem az összes hívő nevében, akik Krisztus testét alkotják.
- hogy a szentmisét, mely a hívő sokaság számára monumentális tudás tartalmaz, nem a nép nyelvén celebrálják, de a papok tehetnek néhány ezzel kapcsolatos (magyarázó) kijelentést a vasárnapi istentiszteletek alkalmával;
- hogy előírás szerint, ha szent titoknak minősülő dolgokról szólnak,
mély, ha pedig magasztos dolgokról, zengő hangon beszéljenek; és a fényes kivilágítás, a tömjénezés, a miseruhák és ehhez hasonlók azért szükségesek,hogy az egész, Istennek ajánlott áldozati liturgia méltóságát még inkább kiemeljék;
- hogy ezeket kell felajánlani az élők bűneiért, valamint a holtakért is, mint engesztelő áldozatot;
- hogy a szentek tiszteletére celebrált mise tulajdonképpen egyfajta hálaadási aktus, mely által a könyörgés folyamán ama szentek értük közbenjárnak.

4. A bűnbánatról azt tanítják,

- hogy a keresztség mellett szükséges még a töredelem szentsége, melyet a keresztség utáni botlások miatt alkalmaznak, Krisztus kereszthalála és érdemének jótéteményeként, amiért is egyféle ’tevékeny keresztség’nek nevezik.
- hogy a penitencia a megbánás, a gyónás, és az engesztelő áldozat aktusából áll. A bánat Isten ajándéka, a Szentlélek sugallata hívja elő, annak dacára, hogy a Léleknek magának az emberben még szállása nincsen, pusztán megindítja őt és mellette áll. Gyónáskor meg kell vallani az összes halálos bűnt, a legtitkosabbakat is, és a szándékot szintén;
-hogy a meg nem gyónt mulasztások meg nem bocsáttatnak, és ha valami az önvizsgálat után elő nem bukkan, úgy azt a gyónás már magába zárta,
- hogy a gyónás – legalább egyszer egy évben - erősen ajánlatos;
- hogy a bűnök alól a kulcs szolgája oldozhat fel, a vétkek pedig megbocsáttatnak, mihelyt kimondja az „Ego absolvo (te)” (felmentelek, feloldozlak) szentenciát;
- hogy a bűnbocsánat olyasvalami, mint egy bírói ítélethirdetés; a súlyosabb áthágások alól a püspök, a főbenjáró vétkek alól a pápa menthet fel. Az engesztelő áldozat megbékítő vezeklését a pap rója ki belátása szerint, a törvényszegés mértékétől függően : az átöröklött bűn bocsánatával az időleges hibák is feledésbe mennek.
- hogy az elengedés erejét Krisztus hagyományozta az egyházra, és amikor az él is hatalmával , az a legüdvösebb dolgok egyike.

5. A megigazulásról azt tanítják,

 - hogy  embernek újjászületés és hit fürdője, avagy keresztség nélkül  lehetetlen átlépnie az Ádám fiaként megöröklött helyzetéből a második - a Megváltó - Ádám révén a  kegyelmi állapotba.
- hogy a megigazulás következő menete a megelőlegezett kegyelem, azaz elhívás által veszi kezdetét : megtérése folyamán az ember ezzel összhangban cselekszik. Az, hogy eme jótétemény rendelkezésére áll, a hitnek köszönhető, amikor is vallja, hogy a felfedett dolgok, melyek felé szabadon irányul, igazak, továbbá a reménynek, amikor elhiszi, hogy Isten Krisztus miatt könyörül meg az emberen, és a szeretetnek, mely felébreszti benne a felebarát iránti könyörületet és a bűn gyűlöletére sarkallja. – hogy a rákövetkező megigazulás nemcsak a bűnök elhárítását jelenti, hanem egyidejűleg megszentelődést  és a belső ember megújulását is ; olyankor e kettő igaza nem kinyilváníttatik, hanem ténylegesen érvénybe lép, mert  mélységében tartalmazza az igazságot  és Krisztus szenvedésének érdemét foglalja magában: a megigazulás így  plántálódik be hit, remény és szeretet által.
- hogy a hit az ember üdvösségének kezdete, a megigazulás alapja és gyökere: a hit általi megigazulás ezt jelenti ; a megigazulás előtti dolgok közül– legyenek  bár akár hittel, akár cselekedettel kapcsolatosak– egyik sem kiérdemli, hanem elnyeri azt.
- hogy ez a kegyelem eleve elhatároztatott:
-hogy mégis, korábban az ember inkább tettei, mint hite által lép a megigazulás útjára :
- hogy akár kisebbfajta, bocsánatos bűnökbe is eshet, mindazonáltal mégis igaz(nak számít),
- hogy  folyamatosan munkálkodnia kell: imával, adományok által, alamizsnálkodással és böjtöléssel: nehogy mégis elbukjon, bár az elbukás veszélye tulajdonképpen mégsem fenyegeti, hiszen újólag  beleszülethet az üdvösség reményébe, bár nem az üdvösségbe magába.
- hogy ha a megigazult kiesik ebből a kegyelemből, újra részesévé lehet a töredelmes bűnbánat szentsége által; bármely halálos bűn (viszont) e kegyelem elvesztésével jár, ám nem vonja maga után a hit megszűnését. De megsemmisülhet még a hit is, ha az ember hűtlenné lesz, azaz, vallásától visszalép.
A megigazultak cselekedetei érdemek: e tettek révén, melyeket Isten kegyelméből, Krisztus közbenjárásával visznek végbe, érdemlik ki az örök életet.
- hogy az akarat szabadsága Ádám bűnbeesése után nem vész el, nem is válik semmissé: az ember az Isteni elhívás iránti engedelmességgel képes az együttműködésre, máskülönben élettelen test lenne csupán.

Azzal az állítással pedig, hogy senki sem tudhatja – hacsak nem különleges kinyilatkoztatásból eredően - beletartozik-e az eleve elrendeltek körébe és azok közé, akiket Isten magának kiválasztott, (óhatatlanul) megvetik a predesztináció tanának kiindulási alapját.

6. A tisztítótűzről azt tanítják,

- hogy megigazulás által mégsem töröltetik el minden vétkesség, amitől az embernek meg kell szabadulnia az időről időre rászabott vezeklés segítségével, és hogy ezért mindenki belép a Purgatóriumba, hogy megtisztuljon, mielőtt  a menny kapuján általmenne.
- hogy az ott őrzött lelkeket a hithűek könyörgése és különösen a mise szentsége által megtámogatják
- hogy a tanítás és prédikáció szorgalmatos befogadása ezt  jelenti.
Az ottani gyötrelmeket különbözőképpen ecsetelik, de ez mind csak kiagyalt elgondolás és önmagában vett képzelgés.

7. A hét szentségről azt tanítják,

- hogy hét van belőlük : a keresztség, a bérmálás, az áldozás, a bűnbánat, az utolsó kenet, a pappá avatás és a házasság szentsége;
- hogy nincs ennél se több, se kevesebb;
- hogy egyik fennköltebb, mint a másik;
 - hogy ezeknek működése révén részesednek  kegyelemben;
- hogy az ószövetségi  törvénynek szám szerint ugyanannyi szentsége volt;
A keresztségről, bérmálásról, vezeklésről, áldozásról már volt szó fentebb.

 Az  utolsó kenet szentségéről azt tanítják,

- hogy  az a Jakab- levél 5: 14, 15 ˙passzusain alapul;
- hogy végső stádiumban lévő betegeknek szokták feladni, ezért az Eltávozás szentségének is nevezik;
- hogy a súlyos betegségből felépült embernél majdan sor kerülhet ismételt alkalmazására;
- hogy a püspök által felszentelt olajjal adják fel, e szavak kíséretében: "Indulgeat tibi Deus quicquid oculorum, sive narium, sive tactus vitio deliquisti." („Oldozzon fel téged Isten mindama vétkek alól, melyeket akár szem, akár orr, akár illetés által elkövettél);

A pappá szentelésről azt tanítják,

- hogy a papi tisztségben hét rendfokozat van, melyek méltóság szerint különböznek egymástól, együttesen egyházi hierarchiának nevezik őket, és hogy ezek mintegy a tábori  rendfokozatoknak felelnek meg;
- hogy  a szolgálatba való beiktatás felkenéssel és a Szentlélek kiáradása által történik;
- hogy a papok és püspökök kinevezéséhez világi hatalomra vagy jóváhagyásra, elöljárói hivatalra vagy tekintélyre semmi szükség;
- hogy azok, akiket az ilyenek jelölnek papi hivatásra, nem papok, hanem tolvajok és rablók, akik nem az ajtón át jutnak a házba;

  A házasság szentségéről azt tanítják,

-  hogy a rendfokozat alóli különleges felmentés és a házasság felbontása az egyház hatáskörébe tartozik;
- hogy papi személyek nem léphetnek a házasság kötelékébe;
-  hogy mindannyian birtokolhatják a szeplőtlenség ajándékát és ha bármelyikük is azt mondaná, hogy erre képtelen, holott szüzességi fogadalmat tett, az olyan legyen átkozott. Mert Isten senkitől, aki Őt igazán keresi, Önmagát meg nem tagadja, és senkit erején felül nem kísért;
- hogy a tisztaság  és a cölibátus állapota a házassági állapotnál értékesebb, többek közt;

8. A szentekről azt tanítják,

- hogy a szentek Krisztussal együtt uralkodva imájukkal az emberekért járnak közben Istennél;
- hogy Krisztust imádni, a szentekhez meg fohászkodni kell;
- hogy a szentekhez való folyamodás nem bálványimádás, és semmit sem le nem von az ember és Isten Közvetítőjének méltóságából; a fohászkodást Latriának nevezik;
- hogy Krisztus, Mária Istenanya, és a szentek képmását tisztelni és becsülni kell, nem mintha azt kéne hinni, hogy  ezekben bárminemű Isteni eredet vagy tökéletesség lenne,  hanem mert a hódolat tulajdonképpen az általuk képviselt prototípus felé irányul;
- hogy e szentképek révén, melyeket csókkal illetnek és előttük fedetlen fővel térdreborulnak, Krisztust imádják, a szenteket pedig tisztelettel övezik;
- hogy az isteni csodák a szentek által nyilvánulnak meg;

9. A hatalomról azt tanítják,

- hogy a római pápa Péter apostol utódja és Jézus Krisztus helytartója, az egyház feje, a zsinat felett álló, és egyetemes püspök;
- hogy nála van az a kulcs, mely a mennyországot megnyitja vagy éppenséggel bezárja, s ezáltal a bűnök bocsánata, vagy a megbocsátás visszatartása is: így az örök élet kulcsáraként jogot nyer mind az égi, mind a földi birodalomra, sőt mi több, ezt a hatalmat tőle kapják a papok és a püspökök, ugyanúgy, ahogyan ez az apostolok maradékának is megadatott, és hogy ezért ők a ’kulcs szolgáinak’ neveztetnek;
- hogy a Szentírás igazi értelmének megítélése és magyarázatának joga az egyházat illeti meg;
- hogy azokat, akik ebben ellentmondanak, a törvény által megállapított büntetéssel kell sújtani;

- hogy nem ildomos világiaknak a Szentírást olvasni, mivel annak értelmét az Egyházon kívül senki más nem ismerheti: ezért e tudás széleskörű terjesztése a papokra hárul;
...............................................................................................................................................

A fentiek zsinatok és bullák állásfoglaló határozataiból származnak, különös tekintettel a tridenti zsinatra és az azt megerősítő pápai bullára, amely szerint mindenki, aki ezen ediktumokkal - amik általában véve a fent említett hittételeknek felelnek meg - ellentétes módon gondolkodik, hisz és cselekszik, kiátkozással büntetendő. .
_______________________________________________________________________



 II. A REFORMÁTUS EGYHÁZ ÉS VALLÁS HITTÉTELEINEK SUMMÁJA

Mivel az Apokalipszisben annak szellemi értelme szerint sok szó esik a reformátusokról, ezért, a magyarázatok előtt az ő hittételeiket is ki kell fejteni, mégpedig a következő sorrendnek megfelelően:


- (1.) ISTENRŐL, (2.) KRISZTUSRÓL, AZ ÚRRÓL , (3.) A HIT ÁLTALI MEGIGAZULÁSRÓL ÉS A JÓCSELEKEDETEKRŐL, (4.) A TÖRVÉNYRŐL ÉS AZ EVANGÉLIUMRÓL, (5.) A BŰNBÁNATRÓL ÉS A GYÓNÁSRÓL, (6.) AZ EREDENDŐ BŰNRŐL, (7.) A KERESZTSÉGRŐL, (8.) AZ ÚRVACSORÁRÓL, (9.) A SZABAD AKARATRÓL, és (10.) AZ EGYHÁZRÓL


1. Istenről :

Istenben az athanáziuszi hitvallásnak megfelelően hisznek, és mivelhogy az mindenki számára hozzáférhető, itt most idézésétől eltekintek; az, hogy az Atyaistent vallják mint Teremtőt és Megtartót, a Fiúistent, mint Üdvözítőt és Megváltót, és a Szentlelket mint Világosságot Adót és Megszentelőt, szintén ismeretes.

2. Krisztusról, az Úrról :

Krisztus személyével kapcsolatban nem minden református keresztyén igazodik ugyanahhoz a tanításhoz.

 
A lutheránusok úgy tartják,
hogy Szűz Mária nemcsak hogy igaz embert fogant és hozott a világra, hanem az egy igaz Isten fiát, amiért is méltán nevezik Istenanyának, és valóban az is. Jézusban, mondják, két természet lakozik, az Isteni és az Emberi: Isteni az örökkévalóság, Emberi pedig az idő síkján; és hogy e két természet személyében egészen oly módon van egyesítve, hogy nincsen két Krisztus, egy mint Isten Fia és egy mint ember Fia, hanemhogy az egy és ugyanaz, egyszerre Istennek és embernek a fia; nem úgy, mintha e két természet egyetlen szubsztanciává vegyült volna egybe, és még úgy sem, hogy esetleg az egyik másikká változna át, hanem oly módon, hogy mindkettő megőrzi saját egyedi lényegiségét és ezek tulajdonság szerint is leíratnak, a kettő egysége úgymond egyetlen személyt alkot és hogy ez a legtökéletesebb egyesülés, olyan, mint a test és lélek összetartozása. Ezért helyes az a beszéd, mely szerint Krisztusban Isten emberré, ember pedig Istenné lett, hogy nemcsak egyszerűen mint egy ember szenvedett miértünk, hanem olyan emberként, akinek humánuma annyira szoros, szavakkal ki nem fejezhető egységben és közösségben volt Isten Fiával, hogy Vele mint személy, tökéletes eggyé lett.

 
Úgy tartják,
- hogy Isten Fia valóságos szenvedéseket állt ki érettünk, mégpedig saját emberi mivoltából fakadóan;
- hogy a Fiú – akin a maga még emberi természetében lakozó Krisztust értjük - igazából felvétetett Isten jobbjára, így magában Istenben benne találtatik;
- hogy ez már abban a pillanatban eldőlt, amikor a Szentlélek által az anyaméhben megfogant;
- hogy Krisztus eleve rendelkezett ezzel a szentséggel e személyes egyesülés okából, de a kiüresítettség állapotában csak annyiban gyakorolta, amennyire azt jónak látta; ám a feltámadás után egészen és teljesen levetette szolgai alakját és új alapokra helyezte az emberi természetet vagy lényeget, immár Isteni méltósága teljes birtokában, és
- hogy ily módon lépett be a dicsőségbe, egyszóval, Krisztus most és mindörökké tökéletes Isten és ember egy és oszthatatlan Személyben és az Igaz, a Mindenható és Örökkévaló Isten, ugyanakkor önnön emberi mivolta figyelembevételével az Úr jobbján helyet foglalva kormányoz mindeneket a mennyekben és a földön és jelenlétével az összes dolgot kitölti, velünk van, bennünk lakozik és bennünk cselekszik. Imádatában megkülönböztetésnek helye nincs, mert a látható természeten keresztül a láthatatlan Istenség öveztetik tisztelettel. Az Isteni lényeg kapcsolatban áll az emberi természettel, beléplántálja önnön kiválóságát és kimutatja Isteni működését a testen mint egy eszközön keresztül; hogy így Pál szerint az Isteniség egész teljességének test szerint Krisztusban vagyon szállása;
- hogy a megtestesülés azért ment végbe, hogy újfent kiengesztelje velük az Atyát és áldozattá legyen az egész világ vétkei miatt, úgy az eredendő bűnért, mint az alkalmi vétségekért;
- hogy a Szent Szellem szubsztanciájából vétetett, de emberi természete Szűz Máriától származott, melyet, akárcsak az Igét, befogadott és önnönmagában egyesített; hogy úgy szenteli meg a Benne hívőt, hogy elküldi szívébe Szent Lelkét, hogy az benne uralkodjék, bátorságos vigaszt adjon neki és megelevenítve őt védelmére keljen az ördöggel és a bűn hatalmával szemben;
- hogy Krisztus leszállt az alant lévőkhöz és a poklot minden hívőért lerontotta, ám ezt csakis úgy vitte végbe, hogy kíváncsiságból kutakodni ne akarhassanak, viszont az eseményről való ismeret tartassék meg egy eljövendő, másik kor számára, amikor majd nemcsak erről a titokról hull le a lepel, hanem sok más dologra is fény derül.

Ezek a részletek Luther írásaiból, Augustinus Vallomásaiból, a Niceai zsinat határozataiból, és a smalkaldi cikkekből valók, amint az az Egység Formulájában vagy Egyezségi Iratban szerepel.
A reformátusok egy másik társasága, akikről a Formula szintén értekezik, úgy tartja,
hogy Krisztus, emberi természetének megfelelően, a felmagasztalás által pusztán, kész adományokat és korlátozott hatalmat kapott, ígyhát olyan Ő, mint bármely másik ember, aki megőrzi testi sajátságait, és ezért emberi természete szerint nem mindenható és nem mindentudó,
- hogy, jóllehet, távol van, mégis királyként kormányozza az Önmagától messzire eső dolgokat;
- hogy mint Isten öröktől fogva az Atyával van, és emberként, időbe beleszületetten, a mennyben van közössége az angyalokkal, és amikor azt szokták mondani, Krisztus személyében Isten emberré, és ember Istenné lett, az csak egy nyelvi fordulat, úgy, mint a többi ehhez hasonló.
Az ilyen véleménykülönbséget hivatott tisztázni az Athanáziuszi Hitvallás - melyet az egész keresztyén világ elfogad - a következőképpen:
”Az igaz hit az, hogy megvalljuk és tanúbizonyságot teszünk róla, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, Isten fia, Isten és Ember: Isten, azaz már a világ előtt született az atyai szubsztanciának köszönhetően, és Ember, azaz a világra született az anyai rész miatt, tökéletes Isten és tökéletes Ember. Jóllehet, Ő Isten és Ember, mégsem két, hanem egy Krisztus, nem azért, mert az Isteni Lényeg megtestesülése révén átváltozott volna, hanem azáltal, hogy Istenhez emelte fel Emberségét, (tehát) nem a kétféle alkotóelem egybevegyítése, hanem a Személy Egysége által: ahogyan az értelemmel bíró elme és a test is egy embert tesz ki, úgy Isten és Ember egy Krisztust jelent.

3. A hit általi megigazulásról és a jócselekedetekről.

A papság azt vallja a megigazulásról és az üdvözülésről,
- hogy az Atyaisten elfordult az emberi nemtől annak romlottsága miatt, méltán kárhozatva azt örök halálra,
- hogy azért küldte el Fiát a világba, hogy jóvátegyen és üdvözítsen, kárpótoljon és kiengeszteljen, és a Fiú ezt úgy cselekedte meg, hogy Magára vette a törvény átkát, kiállva az általszegezés kínját, és így engedelmességével teljesen betöltötte Istennek minden igazságát, sőt, Ő lett az Igazság maga; az Atyaisten az Ő érdemének tudja ezt be és tekinti érvényesnek a Benne hívők számára, elküldvén Szent Szellemét azokhoz, akik irgalmasságot, jótetteket és bűnbánatot gyakorolnak, és, akár a jó gyümölcsöt termő jó fa, megújítja, újjáteremti és megszenteli őket;
- hogy ez a hit a megmenekedés egyetlen eszköze, csakis általa bocsáttatnak meg az ember bűnei.
Különbséget tesznek a megigazulás tette és állapota között: az igazzá levés tettén annak eleje értendő, mely egyből, abban a pillanatban kezdetét veszi, mihelyt az ember pusztán e hit által felfogja Krisztus érdemét, a megigazulás állapota pedig azt jelenti, hogy egyre inkább hitben jár, amit a Szentlélek belső munkálkodása segítségével tesz; ez nem látható, hacsak nem néhány jelből, amelyekkel kapcsolatban aztán különféle dolgokat tanítanak. Beszélnek ugyan a jótettek megnyilvánulásáról, melyeket az ember saját akaratából tesz, a hitet követően, de a megigazulásból azokat kizárják, mert az emberi én, s általa az érdemkeresés momentuma bennük jelen van.
Ilyen tehát napjaink hite dióhéjban, ám bizonyítási módozatai és hagyományai igen sokfélék és szerteágazók, szerepeljen hát ezek közül néhány, mint pl. az, hogy az ember nem lehet igaz Isten előtt önnön ereje, érdeme és cselekedetei által, hanem ingyen, Krisztus kegyelméből, azaz hitből, amikor is azt vallja, hogy ezen irgalomba befogadást nyert és vétkei megbocsáttattak Annak kedvéért, Aki ezt a kegyelmet Önnön halálával nékünk kieszközölte, és hogy az Atyaisten ezt javunkra írja Előtte igazságossága folytán;
- hogy a hit, miszerint Krisztus miérettünk szenvedett és halt kínhalált, nemcsak egy történelmi ismeretet jelent, hanem szívből jövő meggyőződést, bizonyosságot és annak reménységét, hogy a vétkek Krisztus nagylelkűségéért ingyenesen elengedtetnek, és immár érvényüket vesztik, és akkor e három, az ingyenes kegyelem, Krisztus érdeme mint jutalom, és a kiengesztelés együttesen van jelen;
- hogy a hit az az igazság, ami által megállhatunk Isten színe előtt az ígéret okán;
- hogy megigazulttá válni annyit tesz, mint feloldozást nyerni a vétkek alól, és hogy nevezhetnénk ezt megelevenítésnek, valamint újjászületésnek is;
- hogy a hit az igazságért tulajdoníttatik nekünk, nem azért, mert annyira jó cselekedet lenne, hanem mert részesül. Krisztus érdeméből, Krisztus érdeme pedig Önnön engedelmessége, passiója, halála és feltámadása;
- hogy szükséges lennie valaminek, amivel Isten megközelíthető és ez nem más, mint a hit, mely által a befogadás megtörténik;
- hogy a megigazulás során Isten Igéjének meghallása az, ami kezdetben a szívet a hitre kitárja, és hogy ez nem az emberi igyekezet, hanem a Szent Szellem munkája: akkor még az embertől csak olyasféle együttműködésre futja, amilyen egy sóbálványtól, fatuskótól vagy kődarabtól várható el, önmagában cselekvésképtelen és tudomása sincs róla ; de miután ez a történés már lezajlott, képes az együttes munkálkodásra, mégis, szellemi dolgokban egyáltalán nem a saját akaratával teszi ezt: másként áll a helyzet a természeti, polgári és erkölcsi dolgok tekintetében, ám ezek a jót-akarás és az ebből következő örömérzet mértéke szerint képesek a szellemiekbe beleáramlani, de mégsem a saját akarat, hanem a Szentlélek vezetésével; így működnek együtt, nem önnön erejükből, hanem a Szentlélek által bennük megtéréskor megfogant új hatalom és karizma hatására, amikor is változás, megújulás és megindultság kél az ember szívében és értelmében,
- Hogy a szeretet, a jótettek és a bűnbánat nem lép be ugyan a megigazulás folyamatába, de szükséges a megigazulás állapotában, főleg Isten parancsolatának okából, és hogy ezek által érdemlik ki az evilági test szerinti viszonzást, de nem a bűnök elengedését, és az örök élet dicsőségét, mert a hit önmagában, a törvény cselekedetei nélkül, megigazít és üdvözít;
- hogy a cselekvés folyamán való hit megigazítja az embert, de az állapot folyamán való hit megújítja őt: hogy az újjáalakulásban Isten parancsolatának okából a jónak kinyilvánított munkálkodás gyümölcseit a Tízparancsolat rendelése által teremnie szükséges, mivel az, hogy az ember a testi gyönyörök vágyát a közösségért végzett munka fegyelmével zabolázza meg, Isten akarata, amiért is szerzett tanítást, törvényeket,elöljárókat és büntetések sokaságát;
- hogy ebből következően helytelen az a vélekedés, hogy tetteink által kiérdemelhetjük bűneink bocsánatát és az üdvösséget, és hogy cselekedeteink bármi hatással lehetnének a hit megtartására, az meg szintén egy tévedés, ha az ember saját értelmével igaznak hiszi önmagát és ha úgy vélekedik, hogy az ész önnön erejénél fogva képes Istent mindenekfelett szeretni, és törvényét betartani, egyszóval,
- hogy a hit és az üdvösség az emberekben nem jótettekkel, hanem csak Isten Szelleme és a hűség által őrződik meg és lesz állandóvá, mégis, a jócselekedetek a Szent Szellem jelenlétére és bennük lakozására szolgálnak bizonyságul: azt a kifejezést , mely szerint a kegyes foglalatosságok az üdvözülésre nézve veszélyt jelentenek mint ártalmas dolgot kárhoztatják, mert meg kell azt érteni, hogy a Szentlélek benső munkálkodása az, ami a jót jelenti, nem pedig az emberi akaratból származó külső ténykedések, melyek nem jók, hanem gonoszak, mivel a viszonzást áhítják. Sőt még azt is tanítják, hogy Krisztus az Utolsó Ítéletkor kimondja a szentenciát a jó és gonosz munkákra is, mint az ember hitének megfelelő, vagy éppen annak ellentmondó dolgokra.
Ilyen hit uralkodik manapság az egész református világban a papok közt, de nem a laikusok körében, néhány szórványos eset kivételével, mert azok hiten nem értenek mást, csak azt, hogy vallani kell az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, és hogy az, aki helyesen él és helyes módon hisz, megmenekedik, és az Úrról azt, hogy Ő a Megváltó; nincs tudomásuk azon prédikátoraik megigazulásának misztériumáról, akik ezeket a dolgokat hirdetik a világi hallgatóságnak, melynek mindez az egyik fülén be, a másikon meg kimegy; tanítóik valóban bölcsnek hiszik magukat a dolgok ismerete okából, sokat fáradoznak líceumokban, gimnáziumokban és egyetemeken, hogy erre a tudásra szert tegyenek, ezért szerepelt fentebb az, hogy ez a papság hitvallása. De mégis: a tanítók ezt a hitet oktatják, különböző módokon különböző királyságokban, ahol a Református Egyház jelen van, így Németországban, Svédországban, Dániában, azt mondják, hogy a Szentlélek ezzel a hittel munkálkodik, megigazítja és megszenteli az embereket, és aztán sikeresen újítja meg és regenerálja őket, ám a törvény cselekedetei nélkül: és azok, akik e hitet vallják, reménységből és belső meggyőződésből, az Atya kegyelmében vannak és hogy a rossz dolgok, melyeket elkövetnek, valóban láthatóvá lesznek, de folyamatosan megbocsáttatnak.
Angliában azt tanítják, hogy a hit kegyelmet hoz magával, az ember tudtán kívül, és amikor érzi, hogy bensőjében a Szentlélek munkálkodik, ez is a kegyelem jósága, amikor pedig nem érzi, és közben mégis cselekszik a maga lelki üdvéért, az már nem annyira nevezhető jóságnak, hisz mégis embertől származik és van is benne némi érdemkeresés, sőt mi több,
- hogy az ilyen hit még a halálunk óráján is működésben van, még akkor is, ha annak mikéntje számunkra nem ismeretes.
Hollandiában meg azt oktatják, hogy az Atya a Fiú kedvéért megigazítja és megtisztítja az ember bensőjét a Szentlélek által a hit eszközével, sőt egészen az Ő saját akarata határáig is eljut, de ott visszafordul anélkül, hogy illetné; vannak olyanok, akik azt tanítják, hogy gyengéden meg is érinti , ami után már az emberi akarat gonoszsága nem lesz Isten színe előtt jelen.
Ám a világiak közül csak keveseknek van tudomása a klérus e misztériumáról, a papok meg, amikor maguk közt vannak, nem hajlanak túlságosan arra, hogy mindezt ki is nyilvánítsák, tudván, hogy a laikusok úgysem szoktak túlságosan sokat rágódni az efféléken.

4. A törvényről és az Evangéliumról azt tartják,

- hogy a törvényt Isten adta, azért, hogy tudható legyen, mi a bűn, és így, fenyegetés és félelem eszközével, majd az ígérettel és a kegyelem hirdetésével az embertől távoltartassék ; ezért, a törvény azt a különleges tisztet tölti be, hogy e belátás által ejtse félelembe, szégyenítse meg és alázza porig az embert, úgy, hogy az essen kétségbe önmaga miatt és vágyva vágyja a segítséget. A törvénynek ez az okozata, a töredelem, nem cselekvő, nem mesterkélt külsőségekben nyilvánul meg, hanem szenvedéssel telített, és a mardosó lelkiismeret kínjait hordozza. Ám az Evangélium a Krisztusról és a hitről való tökéletes tanítás, így a bűnbocsánatra vonatkozik: következésképpen ez a legboldogítóbb üzenet, nem dorgál és nem fenyeget, hanem vigaszt nyújt. A törvényben megmutatkozik Istennek a kegyetlenséggel szemben táplált haragja, mely az embert kárhozatra ítéli, s így végül arra készteti,hogy szemét Krisztusra vesse; és mindkettőt hirdetni kell, mert egymással összefüggésben vannak: az Evangélium azt tanítja, hogy Krisztus magára vette a törvény átkát és levezekelt minden bűnt, ezért mi hit által nyerjük el vétkeink bocsánatát, hogy a Szent Szellem megadatik és befogadást nyer, az ember szíve pedig megújhodik, nem a törvénynek, hanem az Evangéliumnak a hirdetésével, és hogy a Lélek ezután a törvény szolgálatát arra használja fel, hogy vezessen és mutassa meg a Tízparancsolatban, milyen Isten jóakarata és tetszetőssége: így öl és így elevenít meg újfent.
- Hogy különbséget kell tenni a törvény működése és a Lélek tevékenysége közt, amiért is a hűségesek nem törvény, hanem kegyelem alatt vannak – ugyanennek az okából.
- Hogy a törvény igazsága igazzá nem tesz, azaz, nem újít meg és nem is regenerál, és önmagában senkit sem késztet Isten elfogadására, hanem, amikor megadatik a Szentlélek, akkor kerül igazából sor a törvény betöltésére. A Tízparancsolat második tábláján olvasható rendelkezések nem igazíthatnak meg, mert azok által emberekhez, és nem Istenhez viszonyulunk, márpedig a megigazulás során csak Istennel kell együttműködni.
- Hogy Krisztus bűntelenül szenvedte el a bűn miatti megtorlást, és lett áldozattá érettünk, semmissé téve ezzel a törvény kárhoztatását, eltörölve annak megsemmisítő jogát, amikor feláldozta Önmagát, azért, hogy a hívők általa igazzá nyilváníttathassanak;

5. A bűnbánatról és a gyónásról pedig azt vallják,

- hogy a bűnbánatnak két szakasza van: az első a vétekkel való szembesülés, vagy a lelkiismeretre mért rettenetes csapás a bűn által, a második az Evangéliumból való hit a bűnök bocsánatáról, mely lecsendesíti a lelkiismeret háborgását és megkímél a félelemtől. Az, aki megvallja, hogy telis-tele van álnoksággal, az összes vétekkel tisztában van, semmit sem zár, vagy felejt ki , így takaríttatnak el a bűnök, az ember pedig megtisztulttá, kiigazítottá, megszenteltté válik,  mert a Szentlélek az aljasság uralmát el nem tűri, hanem félresöpri és megzabolázza azt.
- Hogy a vétkek felsorolása tetszés szerint történhet, az ember akaratától függően; nagy hangsúlyt kell fektetni a bizalmas gyónásra és feloldozásra, ezért, ha bárki is úgy dönt, meggyónhatja hibáit és elnyerheti a feloldozást a gyóntatópaptól, és akkor a vétkek megbocsáttatnak. A lelkipásztor olyankor a következőket mondja „Deus tibi sit propitius, et confirmet fidem tuam, fiat tibi sicut credis, et ego ex mandato Domini remitto tibi peccata ( Isten legyen kegyelmes hozzád, és erősítsen meg téged, legyen neked a te hited szerint, én most, az Úr parancsa által feloldozlak bűneid alól) ; de vannak, akik meg más kifejezést használnak: „annuntio tibi remissionem peccatorum”  (kijelentem néked bűneid bocsánatát),
- hogy mégis, a bűnök semmivel sem bocsáttatnak meg könnyebben töredelem, mint jócselekedetek által, hanem tulajdonképpen csak a hit által. Ezért, a papi feloldozás végül is csak egy beismerése Isten színe előtt annak, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, az ima pedig a hitben járás állhatatosságát segíti elő,
- hogy nincs valójában szükség sem engesztelésre, sem vezeklésre, mert Krisztus Maga az engesztelés és az áldozat.

6. Az eredendő bűnnel kapcsolatban azt tanítják,

- hogy Ádám bukása után minden ember természet szerint bűnösnek születik és nyilváníttatik, azaz istenfélelem híjával levőnek, telve vétkes kívánságokkal, és ez juttatja kárhozatra és örök halálra azokat, akik nem születtek újjá keresztség és Szentlélek által,
- hogy a nélkülözés, a lélek részeinek kaotikus összevisszasága, valamint  az ember természetének romlottsága az eredendő bűnből adódik,
- hogy különbség van a lezüllött emberi természet és az abban megöröklött  módon jelenlévő romlottság között, mely által az ember alapjaiban megfertőztetett
- hogy senki más, csakis Isten az, aki el tudja választani a természet romlottságát a természettől magától,
- hogy ez nyilvánvalóvá lesz az áldott feltámadáskor, mert akkor ama természet, melyet az ember magában hordoz a világon mindenütt, újra felragyog majd, de immár nem lesz meg benne az eredendő bűn, és megízleli az örök boldogságot; hogy ez a különbség olyan, mint amilyen Isten munkája és az ördög ténykedése közt áll fenn,
- hogy ez a bűn nem bénította meg oly mértékben a természetet, mintha a Sátán konkrétan anyagi szubsztanciával látott volna el bárminemű gonoszságot, és a természettel összevegyítette volna azt, hanem hogy a tényleges és eredeti igazság lett oda;
- hogy az eredendő bűn egy baleset, melynek okából az ember Isten előtt szellemi holttestnek tűnik,
- hogy ezt a gonoszságot csak Krisztus képes elfedezni és megbocsátani,
- hogy önmagában már a mag is, melyből az ember vétetett, bűnnel fertőztetett, tehát az is igaz, hogy az ember a szüleitől az istentelenség hajlamát és a szív belső tisztátalanságát örökli meg.

7. A keresztségről,

- hogy a keresztvíz nem közönséges, hanem Isten rendelését magában foglaló, és Isten Igéjének pecsétje által jelölt, azaz megszentelt víz;
- hogy a keresztségnek az erő a cselekedete, a gyümölcse és a végcélja pedig az, hogy az ember megmenekedjen és bebocsátást nyerjen a keresztények közösségébe;
- hogy a keresztség által ajándékként nyerhető el a halál és az ördög feletti győzelem, a bűnök bocsánata, Isten kegyelme, Krisztus minden munkája és a Szentlélek minden adománya, valamint az örökkévaló áldás, minden hívő számára együttesen és külön- külön is.
Az, hogy keresztség gyermekeknek is adassék-e, szintén víz által, túl bonyolult kérdés ahhoz, hogy a minden részletre kiterjedő vizsgálatra sor kerülhessen;
- hogy a vízbe való bemerítés a régi ember halálát és az új emberben való feltámadását jelképezi, ezért az újjászületés fürdőjének is nevezhetnénk, és az Igébe való igazi belemerülésnek, részesedésnek Krisztus halálából és sírbatételéből;
- hogy egy keresztyén élete mindennapos keresztség, mely egykoron így vette kezdetét; hogy ezt nem a víz, hanem Isten Igéje teszi, mely ama szubsztanciában benne foglaltatik és jelentésével kíséri, és az Igében való hit, mely a víz képzetéhez társul; hogy ebből következően tehát a keresztelést Isten nevében ember viszi ugyan végbe, de az mégsem tőle, hanem Istentől ered;
- hogy a megkeresztelés nem tünteti el az eredendő bűnt magát a gonosz kívánság kioltásával, csak az abban való vétkességet.
A református vallású keresztyének közül mások ismét abban hisznek,
- hogy a keresztelés csak a bűnől való megtisztulás jelképes ábrázolásának külsődleges aktusa,
- hogy a keresztség nem von maga után üdvözülést, csak szimbolizál, nem jár vele önmagától bekövetkező megigazulás, Isten kegyelme és megváltás, pusztán csak jelképezi és ábrázolja azt; mindez a keresztségben nem foglaltatik benne, hanem csak később juthat érvényre, az ember felnőtté válásával;
- hogy csak a kiválasztottak részesülhetnek Krisztus kegyelméből és a hit ajándékából, merthogy az üdvözülés nem a megkereszteléstől függ ; ha meg az ilyen szolgálatot végző lelkipásztor nincs éppen jelen, a keresztelést senki más helyette el nem végezheti.

8. Az úrvacsoráról a következőket tanítják
a lutheránusnak nevezett reformátusok: ”Az Úrvacsorában vagy Oltáriszentségben Krisztus teste és vére igazából és lényegileg jelen van, ténylegesen kenyérre és borra osztatik, és ezért Krisztus igazi teste és igazi vére a kettőben benne foglaltatik, ez az, ami kíséri és velejét alkotja, ezeket veszik magukhoz a keresztyének étel és ital gyanánt, tehát nem közönséges kenyeret és bort, hanem olyat, mely Isten Igéjébe tagolódik és ahhoz köttetett, ettől lesz Krisztus vérévé és testévé, mert amikor az Ige a legapróbb részletéig beteljesül, akkor válik szentséggé , de azért ez mégsem olyasféle átlényegülés, mint amilyet a pápisták hirdetnek,
- hogy ez a lélek eledele, mert táplálja és erősíti a megújhodott embert,
- hogy bevezetésére a hit még nagyobb mértékű kiigazíttatása és erőbeni gyarapodása céljából került sor, és így érvényre juthasson a bűnök bocsánata és az az új élet, melyet számunkra Krisztus érdemelt ki ; így Krisztus teste és vére nemcsak szellemileg, hit által vétetik, hanem ajakkal is, természetfeletti módon, a borral és kenyérrel való szentséges egyesülés okából, hogy e vacsora méltósága egyedül az engedelmesség és Krisztus érdeme szerint való, amit csak az igazi hit képes megcselekedni.
Egyszóval, az úrvacsora szentsége és a keresztség Istennek az ember iránti jóakaratának és kegyelmének tanúbizonysága; az úrvacsora a bűnbocsánat hit általi ígérete, mely hűségre indítja a szívet:a Szentlélek az Ige és a keresztség által nyilvánul meg és nem a lelkipásztori közreműködés az, amely ezt a hatást eredményezi, hanem az Úr mindenható ereje.
A méltatlanok, akárcsak azok, akik kiérdemelték, a kereszten függő Krisztus igazi testét és igazi vérét fogadják be : de az a méltóknak üdvözülésre, a méltatlanoknak pedig kárhozatára van. A méltók azok, akiknek hite van. Az úrvacsorára senki sem kényszeríthető, de hivatalos rá mindenki, akit szellemi éhség vezérel.”
Más, a református egyházhoz tartozó hívők úgy tartják,
- hogy az úrvacsora során Krisztus testét és vérét csak szellem szerint veszik magukhoz,
- hogy a kenyér és a bor csak jel, archetípus, szimbólum, jegy, kiábrázolás és hasonlóság, hogy Krisztus nincs jelen testileg, hanem Isteni Lényegének ereje és működése által, de hogy a mennyben az egyéni közösségekkel összhangban lévő kapcsolat van,
- hogy e vacsora méltó volta nemcsak hittől, hanem felkészültségtől is függ,
-hogy a hatalmat csak a kiválasztottak nyerik el, míg az arra méltatlanok nem tesznek mást, mint pusztán kenyeret és bort fogyasztanak.
Habár ezek az ellentmondások tényleg léteznek, mindenki, aki a református hitet vallja, egyetért abban, hogy összességében véve, feltétlenül szükséges, hogy az, ki méltó módon szeretné magához venni az úrvacsora szentségét, a megbánás munkáját végezze el: a lutheránusok azt állítják, hogy ha valaki el nem áll a gonosz dolgok cselekvésétől, és közben mégis részt veszt az úrvacsorán, örök kárhozatnak teszi ki magát, az anglikánok meg úgy tartják, hogy akkor az ördög költözik belé, úgy, mint ahogy annakidején Júdásba; ez egyértelműen kitűnik az úrvacsora vétele előtt felolvasott imák szövegéből.


9. A szabad akaratról:

Különbséget tesznek az elbukás előtti, és az azt követő állapot között, akárcsak a hit befogadása és a megújhodás, vagy feltámadás utáni helyzet között. Az ember az elbukás után teljességgel képtelen kezdeményezésre, gondolkodásra, megértésre, akaratra, bárminemű cselekvésre vagy együttműködésre saját erejéből a szellemi és Isteni dolgokban, és arra is, hogy magára vonatkoztassa a kegyelmet, vagy ő alkalmazkodjon ahhoz, de az ő természeti akarata csak olyasmire alkalmas, ami Istennel ellentétben áll és Neki kedvét szegi, azaz spirituális dolgokban az ember olyan, akár egy fatuskó, de mégis van valami kevéske befogadóképessége, mely nem cselekvő, hanem passzív, ám képes az embert odafordítani a jó felé Isten kegyelméből, mégis megmarad a szabad akarat és az ahhoz való erő, hogy  meghallgassa – vagy éppenséggel ne akarja meghallani – Isten Igéjét, és így szívében fellobbanhasson a hit parányi szikrája, és élhessen a Krisztus kedvéért való bűnbocsánat lehetőségével, így vigaszban részesül, mégis, mindazonáltal, az emberi akarat élvezi a polgári igazságszolgáltatás szabadságát és azt, hogy kedve szerint választhat azok közt a dolgok közt, melyek az értelem tartományában találhatók.

10. Az egyházról azt tanítják,

- hogy az a szentek gyülekezete és közössége és mindenütt a világban elterjedt azok közt, akik ugyanazt a Krisztust vallják és ugyanabban a Szentlélekben hisznek, ugyanolyan szentségekkel, amikor is egymáshoz hasonló vagy esetleg teljesen különböző hagyományokkal rendelkeznek,
- hogy ez elsősorban a hit közössége vagy társadalma, és hogy ez az egyház alkotja Krisztus testét,
- hogy a jók mind valóságosan, mind az egyház külsőségében ott vannak, míg a könyörtelenek csak a külsőségesben, névleg vannak benne,
- hogy az ördög és a képmutatók, mivel a többiekkel egybevegyültek, külső ismertetőjegyek alapján tagjai ugyan az egyháznak - feltéve, hogy onnan ki nem vetették őket - ám Krisztusnak ők nem tagjai semmiképp.
- hogy az egyházi rítusok, amiket ceremóniáknak neveznek, tulajdonképpen nem számítanak, azok nem jelentik Isten tiszteletét, nem is részei annak, és ezért az egyháznak szabadsága van különféle szertartások bevezetésére, azoknak megváltoztatására vagy visszavonására, pl. a papi ornátus, az alkalmak, ünnepnapok, ételek és hasonlók esetében, és ezért egyik egyház se kárhoztassa a másikat az ilyen természetű dolgokban.

……………………………………………………………………………………………

Ez tehát a Református Egyház és vallás hittételeinek vázlatos összefoglalása, bár itt most nem esett szó azokról, akiknek a tanítását ez az egyház elveti és elutasítja- ilyenek a schwangfeldiánusok, a pelagiánusok, manicheusok, donatisták, anabaptisták, örmények, zwingliek, antitrinitariánusok, szociniánusok, ariánusok, és napjainkban a kvékerek és a morva testvérek.
__________________________________________________________________­­­­­­____


Jelenések könyve 1.

 

1. Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenteté az ő szolgájának Jánosnak,
2. A ki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, a mit látott.
3. Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.
4. János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem nektek és békesség attól, a ki van, a ki vala, és a ki eljövendő; és a hét lélektől, a mely az ő királyiszéke előtt van,
5. És a Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. S annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,
6. És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.
7. Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.
8. Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, azt mondja az Úr, a ki van, és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.
9. Én János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, a mely Pathmosnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért
10. Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét,
11. A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: A mit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában.
12. Megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót,
13. És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve és mellénél aranyövvel körülövezve.
14. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng.
15. És a lábai hasonlóak valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása
16. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében.

17. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó,
18. És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.
19. Írd meg, a miket láttál és a mik vannak és a mik ezek után lesznek;

20. A hét csillag titkát, a melyet láttál az én jobb kezemben, és a hét gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és a mely hét gyertyatartót láttál, a hét gyülekezet.

SZELLEMI ÉRTELEM.

AZ EGÉSZ FEJEZET TARTALMA:

Arról,hogy ez a kinyilatkoztatás egyedül az Úrtól való, és hogy azok fogadják be, akikből az Ő Új Egyháza, ami az Új Jeruzsálem, állani fog, és akik az Urat az Ég és Föld Istenének ismerik majd el; Az Úr az Ige szerint is leírattatik.

AZ EGYES VERSEK TARTALMA

1. vers:
Jézus Krisztus kijelentése” - azt jelenti: az Úrtól való, Vele és az Ő Egyházával kapcsolatos jövendölés, milyen lesz az legutolsó időszakában, és azután a jövőben
a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak”’, - azt jelenti : azoknak, akiknek hite szeretetből fakad
„a miknek meg kell lenniök hamar” – azt jelenti : ez biztosan meg fog történni, azért, nehogy az Egyház végképp semmivé legyen
Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenteté az ő szolgájának Jánosnak”- azt jelenti : az Úrnál a menny által azok számára felfedett dolgok, akik a szeretetből és annak hitéből eredően az élet jóságában vannak.

2. vers:
„A ki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről”- azt jelenti : akik szívből, azaz világosságban fogadják be az Isteni igazságot az Igéből és az Úr Emberi mivoltát Isteninek ismerik el.
„mindenről, amit látott”- azt jelenti : E kinyilatkoztatásban benne foglaltatik az ő megvilágosodásuk az összes dologban.

3. vers:
Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit és megtartják azokat, a melyek megírattak abban ” : ez az új Jeruzsálem tanítása szerinti életvezetésben lévőknek a menny angyalaival való összeköttetését jelenti.
mert az idő közel van.” – azt jelenti: az Egyház állapota olyan, hogy nem tud tovább létezni úgy, hogy az Úrral közössége legyen.

4. vers
János a hét gyülekezetnek”- azt jelenti : mindenkinek a keresztény világban, ahol az Ige, és általa az Úrról való ismeret jelen van, ill. azoknak, akik az Egyházhoz közel állnak,
A mely Ázsiában van”- azt jelenti : azoknak, akik az Ige igazságainak világosságában vannak,
Kegyelem nektek és békesség”- ez az Isteni köszöntést jelenti, 
„attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendő” – azt jelenti : Az Úrtól, Jehovától, aki Örökkévaló és Végtelen.
És a hét lélektől, a mely az ő királyiszéke előtt van” azt jelenti:  Az egész mennytől, ahol az Úr az Ő Isteni igazságában lakozik.

5. vers
És a Jézus Krisztustól” : ez Isten Emberi mivoltát jelenti.
„ a ki a hű tanúbizonyság” - azt jelenti : Ő maga az Isteni Igaz.
a halottak közül az elsőszülött” – azt jelenti : Ő maga az Isteni Jó is
„és a föld királyainak fejedelme” – azt jelenti : akitől az Egyházban az összes jóból fakadó igaz származik.

 „S annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből (az ő vére által)”  - azt jelenti : Aki szeretetből és kegyelemből megigazítja és újjáteremti az embereket az Ő Isteni igazságaival, Igéje által.

6. vers
 „És tett minket királyokká és papokká”- azt jelenti : Aki megadja a Tőle születetteknek, azaz újjáteremtetteknek, hogy az Isteni igazságokból fakadó bölcsességben és az Isteni jóságokból eredő szeretetben lehessenek. 

  „az ő Istenének és Atyjának” – azt jelenti, hogy jelzi, és ily módon fest képet az Ő Isteni Bölcsességéről és Isteni Szeretetéről.
„annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké!”-
azt jelenti : aki egyedül az Isteni hatalom és Isteni mindenhatóság birtokosa örökre.
„Ámen ” :
ez az Igazságból, tehát az Önmagából való Isteni megerősítést jelenti.

7. vers

”Ímé eljő a felhőkkelazt jelenti : az Úr felfedi önmagát az Ige betű szerinti értelmében és megnyitja annak szellemi jelentését, amikor az egyház véget ér.
”és minden szem meglátja őt” – azt jelenti : mindazok, akik szeretethajlamuknak megfelelően az Isteni igazság megértésében vannak, el fogják Őt ismerni 
még a kik őt által szegezték is – ez azt jelenti, hogy azok is meglátják majd, akik az Egyházon belül a hamisságban vannak benne
és siratja őt e földnek minden nemzetsége”- azt jelenti : ez akkor fog megtörténni, amikor az Egyházban többé már semmi nem marad a jóságból, sem az igazságból.
Úgy van". Ámen” : ez annak az Isteni megerősítését jelenti, hogy mindez be fog következni.

8. vers

Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég ” – azt jelenti : Aki Önmagában való és az Egyetlenegy, az elsőktől az utolsókig, Akiből minden lett, azazhogy Aki Tulajdon Mivoltában az Önmagában való és Egyedüli Szeretet, az Önmagában való és Egyedüli Bölcsesség és az Önmagában való és Egyedüli Élet, ennélfogva az Önnönmagából eredő, Sajátlagos és Egyetlen Teremtő, Megváltó és Megvilágosító, következésképpen Ő a menny és az egyház összességében a Minden. .
azt mondja az Úr, a ki van, és a ki vala és a ki eljövendő,” – azt jelenti : aki örökkévaló és végtelen, Jehova.
a Mindenható” – azt jelenti : Aki van, aki él és akinek Önmagától való hatalma van, és Aki minden dolgot - az elsőtől az utolsóig – kormányoz.

9. vers
Én, János, a ki néktek atyátokfia is vagyok társatok is” – ez azokat jelenti, akik a szeretet jóságában, és így a hit igazságában is vannak.
a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében ” – ez meg azokat az Egyházon belül, akik gonoszság és hamisság által fertőztettek meg, ám ezt az Úr eljövetekor mind el fogja távolítani.
” a szigeten valék, a mely Pathmosnak neveztetik” – állapotot jelent és azt a helyet, ahol a megvilágosodás megtörténhetett.
”az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért” – azt jelenti : azért, hogy (az emberek) az Igéből származó Isteni Igazat szívből, azaz világosságban fogadhassák be, és az Úr Humánumát Isteniként ismerhessék el.

10. vers
.” Lélekben valék ott az Úrnak napján,” - ez az Isteni befolyásból eredő aktuális spirituális állapotot jelenti. 
és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét,” – ez a mennyből felfedetett Isteni Igazság nyilvánvaló átérzését jelenti.

11. vers
„A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó;” – azt jelenti : Aki az Önmagában való és Egyetlen, az elsőktől az utolsókig, Akiből mindenek erednek, a többi mint fent (azaz a 8. vers eleje).
„és: A mit látsz, írd meg könyvben,” - azt jelenti, ezeket fel kell fedni az utókor számára,
és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van,” -- azt jelenti: a keresztény világban azok számára, akik az igazság világosságában vannak az Igéből.
Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában” – azt jelenti, sajátosan, minden egyesnek (embernek) az ő befogadási állapotának megfelelő módon.

12. vers
Megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle;” – azoknak az átalakítottsági állapotát jelenti, akik az élet jóságában az Igéből való igazságfelfogásuk szerint vannak, amikor az Úrra figyelmeznek.
megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót” – ez az új Egyházat jelenti, mely az Úrtól eredő, Ige általi megvilágosultságban lesz.

13. vers
És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához,” - ez az Urat jelenti az Ige szerint, akitől ez az Egyház származik
bokáig érő ruhába öltözve” - ez a kiáradó Isteniséget, azaz az Isteni Igazat jelenti
és mellénél aranyövvel körülövezve.” - ez a kiáradó, és egyben kapcsolatteremtő Isteniséget, azaz az Isteni Jót jelenti,

14.vers
Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó ” - ez az Isteni Bölcsesség Isteni Szeretetét jelenti az elsőktől az utolsókig
és a szemei olyanok, mint a tűzláng”. - ez pedig az Isteni Szeretet Isteni Bölcsességét jelenti.

15. vers
És a lábai hasonlóak valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg;” - ez az Isteni természeti Jót jelenti
a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása” - ez az Isteni természeti Igazat jelenti

16. vers
Vala pedig a jobb kezében hét csillag;” - ez a jónak és igaznak az Igében meglévő, Tőle való összes tudását jelenti,
és a szájából kétélű éles kard jő vala ki;” – ez a hamisságok szétszóratását jelenti az Igének és az abból származó tanításnak Úr általi közvetítésével,
„és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében” - ez az Isteni Szeretet és Isteni Bölcsesség , ami Ő Maga, és ami Tőle Magától kiáramlik.

17. vers
Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt” - ez a saját élettől való eltávolodást jelenti az Úrnak e jelenléte miatt.
És reám veté az ő jobbkezét,” - ez a Tőle akkor befogadott életet jelenti,
”mondván nékem: Ne félj,” – a megelevenedést jelenti, és a legmélyebb alázatból fakadó imádatot ,
én vagyok az Első és az Utolsó” – azt jelenti, hogy Ő az Örökkévaló és Végtelen, azazhogy az Egyetlen.

18. vers
És az Élő;” – azt jelenti, Aki Maga az Élet, és az Egyedüli, Aki által (egyáltalán) élet van,
pedig halott valék„- ez azt jelenti, hogy az Egyházban Őt semmibevették, és Istenemberi mivoltát el nem ismerték,
és ímé élek örökkön örökké” - azt jelenti: Ő az Örök Élet.
Ámen,” - annak az isteni megerősítését jelenti, hogy ez az igazság
”,és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai” – azt jelenti: csakis Ő az, aki a megváltás (művét véghezvinni) képes.

19. vers
Írd meg, a miket láttál és a mik vannak és a mik ezek után lesznek;” – azt jelenti: azért, hogy az összes most kinyilatkoztatott tudás az utókor rendelkezésére állhasson,

20. vers
A hét csillag titkát, a melyet láttál az én jobb kezemben, és a hét gyertyatartót” – azt jelenti : az új mennyre és az új Egyházra vonatkozó látomások titkai, 
A hét csillag a hét gyülekezet angyala,” - ez az egekben lévő új Egyházat jelenti, ami az új menny.
és a mely hét gyertyatartót láttál, a hét gyülekezet” – ez azt az új Egyházat jelenti, ami az Új Jeruzsálem, mely az Úrtól száll alá a világba ama új mennyből.


AR 1. Isten Igéjének spirituális tartalma mindezidáig ismeretlen volt ; az, hogy ez a jelentés annak minden egyes részletében benne van és hogy nélküle az Ige sok helyen meg nem érthető, látható „Az Új Jeruzsálem tanítása a Szentírásról „ c. munkában (5-26. sz.).
Ez az értelem betű szerint nem mutatkozik meg, mert az úgy tartalmazza, ahogyan a test (foglalja magában) a lelket. Tudjuk, hogy van szellemi és van természeti (régió); a szellemi pedig a természetibe folyik bele, és oly módon válik láthatóvá és érzékelhetővé a szem és a tapintás számára; a spiritualitás e formák híján nem is fogható fel másképp, csak mint gondolat és mint érzelemhajlam, vagy az elméhez tartozó szeretet- és bölcsességként.
Tudvalevő, hogy az érzelmi indíttatás és a gondolat - avagy a szeretet, melynek sajátsága az érzékelhetőség, és a bölcsesség, melynek tulajdonsága a gondolkodás képessége – a szellem birodalmához tartozik; az, hogy a léleknek ez a két jellemzője testileg olyan formák által jut érvényre, melyeket érzék-és mozgásszerveknek nevezünk, szintén ismeretes, akárcsak az, hogy e kettő egyet tesz, úgy, hogy az ajak egyből szóra nyílik, mihelyt gondolat támad az elmében, amikor pedig akarat kél benne, abban a pillanatban megindul testünkben a válaszreakció. Egyértelmű hát, hogy az embernél szellemi és természeti dolgok terén tökéletes egyezés áll fenn.
Így van ez, összességében és külön-külön, mindenik dolognál széles e világon: mind magában foglalja a kiváltó ok magvát alkotó spirituális (síkot)t és a természetit is, mely ez előbbinek a kihatása, a kettő egyet tesz, s bár a szellemi a fizikálisban ugyan meg nem jelenik, mégis úgy van meg benne, mint testben a lélek, és mint kiváltó okának veleje, ahogy már volt róla szó.
Ugyanez van az Igénél: magvának szellemi mivoltát - Isteni lévén – senki el sem tagadhatja ; de mivel a spiritualitás nem nyilvánul meg a betű szerinti - természeti -értelemben, így a szellemi tartalom egészen mostanáig ismeretlen maradt; és nem is lehetett ez másképp, amíg a hiteles igazságok az Úr által felfedve nem lettek, mert a belső lényeg ezekben található. Ebből adódóan az Apokalipszist mindezidáig nem is értették. Ám nehogy a kétség leghalványabb árnyéka vetüljön arra, hogy ezek a dolgok ténylegesen benne vannak, szükséges a részletek kifejtése és az Ige többi helyéből vett, hasonló passzusok általi megtámogatása.
A magyarázat és a bizonyítás most következik.

AR 2. „Jézus Krisztus kijelentése ”: ez az Úr jövendölését jelenti, Önmagával és Egyházával kapcsolatban, milyen lesz az, önnön végén, és milyenné lesz még azt követően is, úgy a mennyekben, ahogyan a földön. A Jézus Krisztus kijelentése (kifejezés) jelzi az összes jövendölést, melyek azért neveztetnek így, mert az Úrtól valók. Az, hogy tényleg az Úrral és az Ő egyházával kapcsolatosak, kiderül majd az okfejtésekből.
Az Apokalipszisben nincsen szó az egyház egymás után következő állapotairól, még kevésbé a birodalmaknak az állapotáról, ahogy azt néhányan ez idáig hitték, hanem az, elejétől a végéig, a mennyekben és a földön létező Egyház befejező stádiumát taglalja, aztán az Utolsó Ítélettel kapcsolatos dolgokat, utána pedig az új Egyházról beszél, ami az Új Jeruzsálem; hogy ez az új Egyház jelenti e munka végét, nyilvánvaló; aminthogy annak előzményei a korábbi egyház minőségére vonatkoznak; de hogy ez milyen sorrend szerint történik, az látható minden egyes fejezet tartalmából és részletesebben minden egyes vers magyarázatából.

AR 3. „a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak”- azt jelenti, azoknak, akiknek hite szeretetből fakad, vagy akik a szeretet jóságából vannak a bölcsesség igazságában. – hogy megmutassa  azt jelenti, tegye nyilvánvalóvá, a szolgák kitétel itt azokat jelenti, akiknél a bizodalom szívből fakad, ezek a dolgok nekik nyilváníttatnak ki, mert megértik és befogadják azokat. Szellemi értelemben szolgákon az igazságban járók értendők, és merthogy az igaz a jóból származik, azok a szolgák, akik jóságból vannak az igazságban, és ugyanakkor szeretetből vannak a bölcsességben, mert a bölcsesség az igazsághoz, a szeretet meg a jósághoz kapcsolódik, és azok is (szolgák), akik a szeretetből eredő hitben vannak, mivel a hit szintén az igaznak, a szeretet pedig a jónak a folyománya, és minthogy a hiteles szellemi értelem a személytől elvonatkoztatva létezik, úgy a szolgákon (maguk) az igazságok értendők. Mármost, mivel az igazságok a jót szolgálják, annak tanítása által, ezért, általában és teljességgel, az Igében szolgákon a hasznosságot kell érteni, ill. azt, aki vagy ami hasznos; ebben az értelemben nemcsak a prófétákat nevezik Isten szolgáinak, hanem az Urat is, az Ő Emberi természete szerint. Az, hogy a prófétákat nevezik Isten szolgáinak, nyilvánvaló a következő passzusokból:
És elküldte Jehova ti hozzátok minden ő szolgáját, a prófétákat” (Jer 25:4); „ …míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám.3:7) ; „…hogy járjunk az ő törvényeiben, a melyeket előnkbe adott,az ő szolgái, a próféták által” (Dán.9:10); Mózes pedig „Jehova szolgájá”nak neveztetik (Mal.4:4). 
Ennek az az oka, hogy prófétán szellemi értelemben a tanítás igazságát értjük, amint majd szó lesz róla a következőkben. És mert az Úr maga volt az Isteni Igazság - ami egyben az Igét is jelenti, amelyben Őt Magát is Prófétának nevezik - és szolgálatot teljesített a világban, és mivelhogy tanítás által mindörökké mindenkinek a rendelkezésére áll, ezért hát (az Igében) Jehova szolgájának mondják Őt, amint azt a következő passzusok is mutatják : „ Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli” (És. 53:11); „Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon ” (És. 52:13) ; „Íme, az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé..” (És 42:1, 19); - ez az Úrról szól; hasonlóképpen Dávid esetében, ahol is (e néven) az Urat kell érteni, mint a következő igehelyeken: „Én,Jehova, pedig leszek nékik Istenök, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttök ” (Ezék. 34:24); „ És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtok, s egy pásztora lesz mindnyájoknak ” (Ezék. 37:24) ; „ És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért, és szolgámért, Dávidért!” (És. 37:35) ; és szintén a 78. zsoltárban (70-72), és a 89.ben (3-4, 20) ; az, hogy Dávidként itt az Úr értendő, látható Az Új Jeruzsálem tanítása az Úrról c. munkában (43-44 sz.). Az Úr ugyanezt mondja Önmagáról: „ a ki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok ; és a ki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” (Mt. 20:26-28 ; Márk 10:42-44; Lk. 22:27; hasonlóan Lk.12: 37) - ezt az Úr azért mondja, mert szolgán és legkisebben azt kell érteni, aki tanítás által szolgál és teljesíti papi kötelezettségét, és személytől elvonatkoztatottan azt az Isteni Igazat, amely Ő maga volt.
Alárendeltre tehát úgy gondolunk, mint arra, aki az Isteni Igazat tanítja, és egyértelmű, hogy szolgáknak a Jelenések e helyénél azokat kell tartani, akik a jóságból fakadó igazságokban vannak, vagy szeretetből eredő hitben, mert ezeket adhatják át az Úrtól, azaz, ezek által tud az Úr tanítani és szolgálni. Ebben az értelemben nevezik őket szolgáknak, Máténál:
Az idők teljességében „kicsoda hát a bölcs és hű szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor hazajő, ily munkában talál (Mt. 24: 45-46)
És Lukácsnál: „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén szolgál nékik” (Lk. 12:37).
A mennyben mindazokat az Úr szolgájának nevezik, akik az Ő szellemi királyságában vannak, a mennyei királyságában levőket meg papoknak; ennek az az oka, hogy a szellem országában tartózkodók az Úr Isteni Igazából eredő bölcsességben vannak, a mennyei birodalom lakói pedig az Isteni Jóból fakadó szeretetben; és bizony a Jó hivatást teljesít, az Igaz pedig szolgál. Ezzel homlokegyenest ellenkezőleg értendők szolgákon azok, akik az ördög alantasainak szegődtek el; az ilyenek magának a rabszolgaságnak a helyzetében sínylődnek, míg az Úrért szorgalmatoskodók a szabadság állapotát élvezhetik, az Úr (Jn.8:32-36 szerinti) tanításának megfelelően.

AR 4. ”Amiknek meg kell lenniök hamar ”: ez azt jelenti, hogy a jövendölések egészen biztosan be fognak teljesedni, nehogy bekövetkezzen az Egyház végromlása. Azt, hogy hamar meg kell lenniük, nem úgy kell érteni tehát, hogy az Apokalipszisben előrejelzett dolgoknak nyomban és azon sebtében kéne megtörténniük, hanem hogy bizonyosan, különben az Egyházra pusztulás vár: az Isteni elgondolás, azaz szellemi értelem szerint tudniillik nem idő létezik, hanem ahelyett állapotok vannak, és, mivel a hamar szó időhözkötöttséget fejez ki, általa a ’kétségtelen’ értendő, és az, hogy még azelőtt be kell telnie annak, ami következik. János Jelenéseinek könyve ugyanis az első századra datálódik, viszont mostanra azóta már tizenhét század is eltelt, amiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a hamar kitételt itt úgy kell értelmezni, mint egy olyan megfelelést, ami a bizonyosságot jelzi.
Szinte ugyanezt fejezik ki az Úrnak e szavai: „ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok”(Mt. 24:22) – ami alatt az értendő, hogy az egyháznak el kell érkeznie önnön végéhez, mielőtt napja beköszöntene, máskülönben teljes létében végérvényesen lehanyatlik; ez a fejezet az idők végezetét és az Úr eljövetelét taglalja; az idők beteljesedésén a régi eklézsia utolsó stádiumát, az Úr eljövetelén pedig az új Egyháznak a legelső állapotát kell érteni. Arról is volt már szó, hogy az Isteni fogalmak szerint nincsen idő, hanem helyette van a múlt és a jövő összes dolgának megjelenítődése, amiért is Dávidnál az olvasható, hogy „…ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap (90. Zsolt. 4), és : „Törvényül hirdetem: Jehova(h) mondá nékem: Én fiam vagy te, én ma nemzettelek téged (2. Zsolt:7). A ’ma’ az Úr eljövetelének jelenvalósága. Ezért van az is, hogy egy teljes időszakot az Ige napnak mond, annak első állapotát hajnalnak és reggelnek, a végsőt meg estének és éjszakának.

AR 5. ”Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenteté az ő szolgájának Jánosnak”- ez jelzi mindazt, amit az Úr tárt fel a menny közvetítésével az irgalmas szeretetből és annak hitéből fakadóan az élet jóságában lévőknek.  Elküldvén azt az ő angyala által, megjelenteté… : ez szellemi értelem szerint a mennyből, vagy az által az Úrtól felfedett dolgokat mutatja, az angyal’ szó az Igében mindenütt az angyali mennyet, legmagasztosabb értelemben pedig az Urat Magát jelképezi; azért, mert semelyik angyal sem szól az emberhez oly módon, hogy közben ne lenne összefüggésben a mennyel, mivel ott mindenki individualitása szerint úgy kapcsolódik a többiekhez, hogy a közösség bensőségéből nyilatkozik meg, habár maga az angyal nincs ennek tudatában; az Úrnak a tekintete előtt ugyanis a menny olyan, akár egy ember, akinek a lelke Ő, az Úr Maga, amikor a menny által kommunikál vele, épp úgy, mint mikor egy személy, a szív bensőjéből kiindulva a test eszköze által vált szót embertársával, a folyamat pedig elméjének összes és minden egyes alkotóelemének együttes részvételével zajlik, a középpontban azzal, ami kimondatik; ám ez egy olyan rejtély, mely nem tárható fel két szóban ; néhány részletére már fény derült Az Isteni Szeretetről és az Isteni Bölcsességről való angyali tudományból; ebből kifolyólag az angyal’ a mennyet, felsőfokban pedig az Urat jelenti : az, hogy az Úr az angyal’ szó legfelségesebb értelme, azért van, mert a menny nem az angyalok miatt menny, hanem az Úr Isteniségének köszönhetően, ami az ő szeretetüknek és bölcsességüknek az éltető forrása, sőt, az élet maga; ebből adódóan mondja hát az Ige az Urat angyalnak : következésképpen az angyal nem önmagából beszélt Jánoshoz, hanem az Úr szólt belőle a menny által. E szavak értésünkre adják, hogy rejtett értelmük azoknak nyittatott meg, akik szeretetben és annak hitéből eredően az élet jóságában vannak, mert a János elnevezés őket jelenti ; az Úr tizenkét tanítványa vagy az apostolok pedig azok, akik az Egyházhoz tartoznak és a jóból származó igazságokban járnak, és átvitt értelemben minden, ami az Egyházhoz kapcsolódik.
A Péter  név jelenti mindazokat, akik a hitben vannak és átvitt értelemben magát a bizodalmat jelöli, a Jákób név azokat jelenti, akik könyörületes szeretetben vannak, és átvitt értelemben magát a könyörületes szeretetet, valamint János azokat, akik az élet jóságában vannak irgalmas szeretetből és az abból származó hitből, azaz elvonatkoztatott értelemben magának az életnek a jóságát ; az, hogy az Igében az evangélistáknál ezt jelentik a János, Jákob és Péter nevek, látható az 1758-ban Londonban kiadott Az Új Jeruzsálem és annak mennyei tanítása  című kis munkának 122. sz. cikkelyéből.
Mármost, mivel az egyházat az élet jósága és a könyörületes szeretetből eredő hit alkotja, ezért János apostol az Egyház állapotának rejtelmeit tárja fel, látomásaiban ezek kapnak teret. Azt, hogy az Igében az összes személy- és helynév a menny és az egyház dolgait ábrázolja, sok helyen kimutattam már a szintén Londonban kiadott Arcana Caelestia című munkában. Ebből immár nyilvánvaló lehet, hogy az elküldvén azt az ő angyala által, megjelenteté az ő szolgájának Jánosnak sornak a szellemi tartalmát az teszi ki, amit az Úr tárt fel a menny közvetítésével a könyörületes szeretetből és annak hitéből fakadóan az élet jóságában lévőknek, mivel a szeretet a jót hit által cselekszi, nem pedig önmaga által, és a hit sem (elegendő), önmagában véve. 

 AR 6. „Aki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről” – ez azokat jelenti, akik szívből, azaz fényben fogadják be az Igéből kiáradó Isteni Igazat, az Úr Emberi mivoltát pedig Isteninek ismerik el.
Jánosról azt mondja az Ige, hogy bizonyságot tett az Isten beszédéről, de János  alatt mindazokat érti, akik irgalmas szeretetből és az abból sarjadt hitből fakadóan az élet jóságában vannak, lásd feljebb (5. sz.), ígyhát a szellemi értelem rájuk vonatkozik. Az angyalok, akik az Ige spirituális jelentésében járatosak, nem is tudják azoknak a személyeknek a nevét, akiket Isten Szózata említ, hanem csak azt, amit az illető képvisel, azazhogy ábrázol, ami János  esetében mindaz a jó, ami az élet, vagy a cselekedet jósága; következésképpen ez azoknak a gyülekezete, akik ama jóban benne találtatnak. Ők tesznek bizonyságot, ami abban áll, hogy meglátják, elfogadják, világosságban fogják fel szívükkel és meg is vallják az Ige igazságait, és ezek közül leginkább azt, hogy az Úr Humánuma Isteni Lényeg, amint ez az Új Jeruzsálemnek az Úrról való tanítása számos igei idézetéből is kitűnik.  Jézus Krisztus  és a bárány a Jelenésekben az Úr Isteni Emberségét jelenti, az Isten  szó pedig Magát az Isteniséget, amelyből mindenek lettek. A tanúság  szellemi tartalma az Ő Igazságára vonatkozik, mert a világban az igazság bizonyításra szorul, és csak tanúságtétellel nyer elismerést; a mennyben viszont az Igazság önmagáról tesz bizonyságot, hiszen a menny fénye belőle árad; így amikor az angyalok meghallják, azonnal meg is értik és felismerik, mivel ez az Igazság Maga az Úr, amint azt Ő is tanítja a Jn. 14:6-ban, a mennyben pedig Ő tesz bizonyságot Önnönmagáról ; így nyilvánvaló, mit is kell érteni Jézus Krisztus tanúságtételén, amikor is az Úr ezt mondja:
Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról. De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt…” (Ján.5_33-34)
És másutt: „ … jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert „ (Jn.1: 1.2; 1: 7-8; 14; 34).
És másutt: „Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz, mert tudom honnan jöttem és hová megyek "(Jn. 8:14)
”Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot „ (Jn. 15:26)
Vigasztalón, az igazság Lelkén, az Úrból kiáradó igazság értendő, amikor is arről beszél, hogy nem ő magától szól, hanem az Úrból (Jn.16:13-15)

AR 7. „mindenről, amit látott”- ez szellemi értelemben a Jelenések összes dolgaiból való felvilágosíttatást jelent. A mindenről, amit látott  kitételen nem a János által látottakra kell gondolni - azok pusztán víziók voltak - hanem azt, amit a János elnevezés alatt értett emberek figyelnek meg, akik az irgalmas szeretetből és a belőle származó hitből adódóan vannak az élet jóságában, ahogy már esett róla szó fentebb. Ők azok, akik János látomásaiban az egyház állapotára vonatkozó titkokat megpillantják, nem is annyira az olvasás folyamán, mint inkább akkor, amikor (elméjükben) e rejtelmekről egyszer csak lehullik a lepel. Sőt mi több, meglátni annyit tesz: megérteni, hiszen amikor még köznapi beszédhelyzetben is azt mondja az ember valamiről, hogy (világosan) látja, azt úgy gondolja, hogy számára ama dolog igazsága nyilvánvaló, mivel az ember lelki és testi látással egyaránt rendelkezik, ám szellemével a spirituális dolgokat szemléli a menny világosságából, testileg viszont a világ fényében levő ternészetieket. A szellemi dolgok jelentik a tulajdonképpeni tartalmat, míg a fizikálisak szolgáltatják annak formáját; amit pedig megértésnek nevezünk, nem más, mint az ember lelki tekintete. Ebből nyilvánvaló, mit értünk a mindenről, amit látott kifejezés szellemi jelentésén, hasonlóképpen azoknál az igerészeknél, ahol a látottakról van szó.

AR 8. „Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit és megtartják azokat, a melyek megírattak abban” - ez azoknak a menny angyalaival való kapcsolatát jelenti, akik az Új Jeruzsálem tanítása szerint élnek.
A boldog szó itt lelkiek tekintetében mennyhez tartozót jelöl, azaz olyan embert, akinek földi élete során az ég angyalaival van közössége, és azt, aki szelleme szerint a mennyben van; a prófétálásnak beszédein  nem értendő más, mint az Új Jeruzsálem doktrínája, mert a próféta szó átvitt értelemben az egyháznak az Isten Igéjéből származó tanítását jelenti, azaz jelen esetben az új egyház tanát, ami az Új Jeruzsálem; és ugyanezt jelzi a prófécia is; az olvasás, hallgatás és a megíratottak megtartása” e tudás megismerésének vágyát jelenti, a tanított dolgoknak a figyelemmel kísérését, az ezek szerinti cselekvést, tehát, összegezve, azt, hogy az ember éljen is a tanítással egybehangzó életet. Egyértelmű, hogy az, aki a János látta dolgokat csak olvassa, hallgatja, megjegyzi, azaz pusztán emlékezetben tartja, attól még boldognak nem mondható (lásd lentebb, 944. sz.).
Annak oka, hogy a próféta - ugyanúgy, mint a prófécia - az Egyház igei tanítását jelenti, abban keresendő, hogy az Ige próféták által lett lejegyezve és a mennyben a személyt tiszte és hivatala szerint veszik figyelembe, innen kapja nevét minden ember, szellem és angyal. Ezért, amikor az Ige prófétáról tesz említést - mivel az illetőnek arra volt elhívása, hogy az Igét leírja és oktassa - tanításon vagy az Ige, vagy az abban meglévő tanok átadása értendő. Ezért van az, hogy az Urat is, aki Maga az Ige, Prófétának nevezték ( Móz. 18: 15-20, Mt. 13:57, 21.f.11, Lk. 13:33) . Hogy világos legyen az, hogy prófétán’ az egyháznak az Isten Igéjéből származó tanítását kell érteni, következzék még néhány megfelelő igehely Máté evangéliumából:
Az idők végezetén „ sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek”. „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is”. ˙Mt. 24:11,24)
Az idők végezete az Egyház végső állapota, a mostani, amikor nem hamis próféták, hanem hamis tanítások hatása van érvényben.
Ugyancsak Máténál: „„Aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi, és a ki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi” (Mt. 10:41); a prófétát a próféta nevében befogadni annyit tesz, ’egyszerűen csak azért fogadni be az igaz tanítást, amiért az igaz’, befogadni az igazat igaznak nevében azt jelenti, ’a jónak szállásává lenni a pusztán magáért ezért a jóságért ’, a jutalom vevése pedig a befogadás szerinti megmenekedést.
Egyértelmű, hogy senki sem részesül jutalomban vagy szabadulásban csak azért, mert ilyen érdemre áhítozva fogad be egy prófétát vagy egy igaz embert. E szavak nem mindenki számára érthetőek anélkül, hogy tudható lenne, mit is jelent az, hogy próféta, és az, hogy igaz ember, mint ahogy a következők sem:
”„És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát ” (Mt.10:42)
Tanítványon itt az Úrtól származó szeretet és hit értendő.
Jóelnél: „És lészen ezután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok..” (Jóel 2:28)
Ez az Úr által alapított egyházra vonatkozik, melyben nem prófétálni fognak, hanem befogadják a tanítást, ami a prófétálást jelenti.
Máténál: „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é…?” „ És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Mt.7:22,23)
Ki ne látná, hogy ez (szószerint) nem azt jelenti, hogy jövendőt mondtak, hanem hogy ismerték az egyház tantételeit és oktatták azokat?
A Jelenésekben: „És eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak…” (Jel.11:18),
és másutt: „Örülj őrajta, menny, és ti szent apostolok és próféták” (Jel.18:20)
Világos, hogy nemcsak a próféták részesülnek jutalomban, és nemcsak az apostolok és látnokok fognak örvendezni, hanem mindenki, aki a tanítás igazságait szívébe zárta és életével azokhoz igazodott: ezeket értjük apostolokon és prófétákon.
Mózesnél: „Jehova pedig mondá Mózesnek: Lásd, Istenévé teszlek téged a Faraónak, Áron pedig, a te atyádfia, szószólód lészen” (Móz.II,7:1)
Isten itt az Úrtól való Isteni Igazság befogadását jelenti, mely értelem szerint (az Igében) az angyalokat is isteneknek nevezik, prófétának pedig azt, aki tanítja és hirdeti; ebből adódóan nevezik Áront is prófétának.
Ugyanez értendő prófétán másutt is, mint a következő passzusnál: ”...mert nem vész el a törvény a paptól,…sem az ige a prófétától!” (Jer.18:18), és:
” … a jeruzsálemi prófétáktól ment ki az istentelenség minden földre” (Jer. 23:15, 16),
” A próféták is széllé lesznek, és nem lesz, a ki beszéljen bennök” (Jer. 5:13),
” pap és próféta tántorog részegítő ital miatt…és inognak az ítéletmondásban” (És. 28:7),
” a nap lemegy a próféták felett és elsötétül rajtok a nappal” Mik. 3:6),
” ...a prófétától fogva a papig mindnyájan hamisságot űznek” (Jer. 8:10).
Ezeknél az igehelyeknél prófétán és papon nem tényleges látnokot és lelkipásztort kell érteni, hanem az egyetemes egyházat, a próféta jelenti a tanítás igazát, a pap az élet jóságát : mindkettő pedig porig lett rombolva. Így értik ezt a mennybéli angyalok, míg a világban az emberek a betű szerinti értelemnek megfelelően (fogják fel).
Az, hogy a próféták jelentik az egyháznak a tanítás szerinti állapotát, és hogy az Úr jelképezi az Igét magát, látható Az Új Jeruzsálemnek az Úrról való tanítása  című munkából (15-16.sz.)

AR 9. „mert az idő közel van” – ez azt jelenti, hogy az egyház állapota eljutott arra a pontra, amin túl már nem képes fennmaradni úgy, hogy az Úrral közösséget is alkosson. Ahhoz, hogy ez az összeköttetés meglegyen, és általa az üdvözülés is valóra váljon, két dolog szükséges: az, hogy az ember egy Istenben higgyen három helyett, és hogy az élet mélységébe hatoló bűnbánatot tanúsítson.
Csakhogy napjainkban az egy Isten elismerése helyett háromnak az imádata folyik, igazi töredelem helyett pedig csak a vétkesség hangzatos, ajkakkal való megvallása dominál. Ezek bizony nem vezethetnek el semmiféle kapcsolathoz, ezért, ha meg nem születne az új Egyház, mely képes a két sarkalatos szempont figyelembevételére és az ezek szerinti életvezetésre, nem lenne megváltható senki sem. Ez az a fenyegető veszély, mely miatt az Úr az időt megrövidíti, a Mt. 24:21-22-ben olvasható szavainak megfelelően: „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg,”
Az, hogy nem közeli és nem is küszöbönálló időkről van itt szó, lásd majd lentebb ( 947. sz.)

AR 10. „János a hét gyülekezetnek” - azt jelenti, ez mindenkihez szól, aki az egyházhoz közel áll, az Igét, azazhogy az Urat elismerő keresztény világ minden szegletén.
Hét gyülekezeten valójában nem pont hét egyházat kell érteni, hanem mindenkit, aki a kereszténységben valamely egyházhoz tartozik, mert Isten Igéjében a számok dolgokat jelölnek, a hét  pedig a mindent és az összességet fejezi ki, mindazt, ami teljes és tökéletes: a Bibliában mindenütt hetes szám szerepel, ahol szakrális, vagy épp ellenkezőleg, profán dologról van szó, következésképpen, ez a szám magában foglalja valami(teljesség)nek a szent, illetve a közönséges mivoltát.
Annak oka, hogy a számok dolgokat ábrázolnak, vagy inkább hasonlítanak bizonyos, főneveket közelebb meghatározó – s ezáltal a dolgoknak valamely minőséget kölcsönző - melléknevekre, abban keresendő, hogy egy szám önmagában véve természeti tartalommal bír, mivel fizikális dolgokat számok határoznak meg, míg a szellemiek a dolgok és azok állapota által nyernek értelmet. Ezért, ha valaki nem ismeri az Igében szereplő számok jelentését, nem tárulhat előtte fel az a sok titok, melyet azok magukban hordoznak.
Mármost abból, hogy a hetes szám jelöli a mindent és az összességet, világosan kitűnik, hogy a hét gyülekezet nem mást fejez ki, mint minden hívőt, aki az Igét birtokló és általa az Urat elismerő keresztény világhoz tartozik; és, amennyiben az ilyen (ember)EK az Úrnak az Igében leírt rendelkezéseinek megfelelő életet élnek, magát az egyházat jelentik.
A szombatot is a hetedik napon vezették be, a hetedik évet a szombat évének, a hétszer hetediket pedig jubileumi évnek hívták, ami az egyházban meglévő minden szent dolgot jelentette; ugyanígy Dánielnél és máshol is az egy hét egy teljes időszakaszt jelöl az elejétől a végéig és az egyházra vonatkozik.
Hasonló dolgokat jelöl a hetes szám a következő passzusokban, úgy mint:
(Jel. 1:13) : a hét arany gyertyatartót, közöttük az Emberfiával,
(Jel. 1:16,20) : a hét csillagot a jobb kezében,
(Jel. 1: 4; 4: 5) : a hét lelket Isten királyiszéke előtt,
(Jel. 4 :5) : a hét tűzlámpást,
(Jel. 8:2) : a hét angyalt, kiknek hét trombita adatott,
(Jel. 15:5,6) : a hét angyalt, akinél a hét utolsó csapás volt,
(Jel. 16:1, 21:9) : az Isten haragjának csapásaival telt hét poharát,
(Jel. 5 :1) : a hét pecsétet, melyekkel a Könyv volt lepecsételve.
És ugyanígy a következő helyeken az szerepel,
(Móz.II, 29:35) : hogy Áront és fiait Mózes hét napon át állítsa tisztségbe,
(Móz.II, 29:37) : hogy hét napon át tegyenek engesztelő áldozatot az oltáron,
(Móz.II, 29:30) : hogy hét napon át a szent öltözetben állíttassanak papi tisztségbe Áron felkenetett fiai,
(Móz.III, 8:33, 35) : hogy a sátor nyílásán ki ne menjenek hét napig, amíg a felavatásuk napjai be nem telnek,
(Móz.III, 16:18,19) : hogy engesztelésként az áldozati tulok vérét hétszer kell az oltár szarvára hinteni,
(Móz.III, 8:11) : hogy Mózes a kenet olajából hétszer hintett az oltárra, hogy megszentelje azt,
(Móz.III, 4:16,17) : hogy az áldozati tulok véréből a papnak hétszer kellett hintenie az Úr előtt a függöny felé,
(Móz.III, 16:12-15) : és hogy hétszer hintsen napkelet felé ;
(Móz.IV, 19: 4) : hogy a tisztulásnak vizét hétszer kell hinteni a gyülekezet sátra felé,
(Móz.II,12:15, Móz.V, 16: 4-7) : hogy a zsidó Húsvétot hét napon át ünnepelték, és hogy hét napon át ették a kovásztalan kenyeret,
ugyanígy,
(Móz.III, 26:18,21,24,28) : hogy a zsidók hétszeresen sújtatnak bűneikért,
amikor is Dávid azt mondja,
(Zsolt.79.:12) , hogy hétszeresen fizessen meg szomszédaik keblébe az Úr a gyalázatért.
”Hétszeresen” - azaz teljes mértékben, akárcsak ezeknél az igehelyeknél:
Jehova beszédei tiszta beszédek, mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva” (12.zsolt.:7);
” Éhezők pedig nem lesznek; s míg a magtalan hét gyermeket szül, A sok gyermekű megfogyatkozik „ (Sám.I, 2: 5)
a magtalan a pogányokból lett egyházat jelzi, akiknél nem volt meg az Ige; a sok gyermekű a zsidókból lett egyház, akik az Igét birtokolták.
” Elsenyved, aki hét fiút szül; kileheli lelkét.” (Jer. 15:9);
és hasonlóképpen:
És kimennek Izrael városának lakói, és feltüzelik és felégetik a fegyvereket…és tüzelnek velök hét esztendeig." (Ezek.39: 9)
"A tisztátalan lélek kimegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál " (Mt. 12:45) : itt az istenkáromlásról van szó, és a hét lélek, melyekkel együtt tér vissza, a gonoszság minden hazugságát jelenti, így a jó és az igaz teljes megsemmisítését.
A sárkány hét feje és fejeiben a hét korona (Jel. 12:3) is mindennemű jóság és igazság meggyalázását jelképezi.
Következésképpen, az, hogy hét magában foglalja a szentet és a profánt, s az összességet és teljességet jelenti.

AR 11.  A mely Ázsiában van ”- azt jelenti : azoknak szól, akik az Ige igazságainak fényében vannak.
Az Igében minden név és minden hely a menny és az Egyház dolgait jelképezi, ahogy az előbb is említettem; így az Ázsia (kitétel) alatt is és a hét egyház nevén is ezek értendők, amint azt a következőkből is azonnal látni fogjuk. Hogy Ázsia az Igéből áradó igazságok világosságában lévőket jelenti, az azért van, mert a legősibb, aztán az ókori, és végül az izraelita egyház gyökerei is egészen Ázsiáig nyúlnak vissza, mivel az ős-Ige, majd később az izraelita Ige ott állt rendelkezésre, márpedig az igazság minden fénye az Isteni Szózatból gyúlik ki. Az, hogy az ázsiai földrészen ősi egyházak működtek, melyeknél valaha megvolt a később megsemmisült legelső Ige, majd az az Isteni kinyilatkoztatás, ami napjainkban létezik, látható Az Új Jeruzsálemnek a Szentírásról való tanítása című munkából (101-103 sz.).
Ennek tudható be tehát, hogy Ázsia jelenti azokat, akik az Igéből eredő igazság fényében vannak. Ami az ott meglévő, még az izraelita Igét megelőző ősi kinyilatkoztatást illeti, épp idevág annak a hírüladása, hogy Nagy-Tatárország (Magna Tartaria) népe mind a mai napig is épségben megőrizte azt. A spirituális régióban találkoztam onnan származó szellemekkel és angyalokkal, akik elmondták, hogy birtokukban van ez az Ige, hogy már ősidők óta rendelkezésükre áll, hogy eszerint zajlik náluk az istentisztelet szertartása, és hogy ez az Ige színtiszta megfelelésekben íródott. Azt is elmesélték, hogy a Józsuénál (10:12,13) és Sámuelnél (II. 1:17,18) említett Jáser könyvét is tartalmazza, valamint, hogy megvannak náluk azok a könyvek, melyekre Mózes utal, így a Jehova hadainak könyve és a Példabeszédmondók könyve’ is (Móz.IV. 21:14,15 és 27-30): amikor pedig felolvastam nekik Mózesnek erre utaló szavait, megvizsgálták, vajon azok megtalálhatók-e ezekben (a könyvekben) és saját szemükkel is meggyőződhettek róla. Ebből nyilvánvalóvá lett számomra, hogy a Régi Világ náluk még mindig elevenen jelen van. Amikor beszéltem velük, elmondták, hogy mindnyájan Jehovát ismerik el, van aki mint láthatatlan, és van aki mint látható Istent tiszteli ; sőt, azt is megemlítették, hogy nem szenvedhetik, ha idegenek jönnek közéjük: kivételt ez alól csak a kínaiak jelentenek, akikkel békés jószomszédi viszonyt ápolnak, mivel a kínai császár ama föld leszármazottja; továbbá, hogy olyan sokan vannak, hogy nem hiszik, hogy van a világon még egy ilyen sűrűn lakott birodalom, ami nagyon is meggyőző, ha belegondolunk, milyen hatalmas a több mérföld hosszú Nagy Fal, amit a kínaiak valaha épp azért építettek,mint védelmi biztosítékot, hogy az ő betörésüket megakadályozzák. Keresd csak (az Igét) Kínában, és valahol a tatároknál rá is fogsz találni.

AR 12. „ Kegyelem nektek és békesség ”- ez az Isteni köszöntés.
Hogy kegyelmen és békességen pontosan mit kell érteni, arra a következőkben derül majd fény; és hogy a kegyelem néktek kifejezés az Úrnak a tanítványaihoz intézett üdvözlése, azaz Isteni köszöntés volt, látható Lukácsnál (Lk. 23:36,37), Jánosnál (Jn.20:19-21); az Úr rendelkezésére a tanítványok így köszöntötték mindazokat, akiknek küszöbét átlépték.(Mt.10:11-15).

AR 13. „ attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendő ” - ez azt jelenti, az Úrtól, Jehovától, aki örökkévaló és végtelen.
Hogy itt az Úrról van szó, az világosan kiderül az e fejezetben következőkből, ahol is azt olvashatjuk, hogy (János) hangot hallott az Emberfiától, mely azt mondta:„ Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó„ (Jel.1, 11- 13), és azután : „én vagyok az Első és az Utolsó” (Jel.1, 17), és a következő fejezetben (Jel. 1:8), és azután (Jel. 21: 6; 22:12), és Ésaiásnál : „Így szól Jehova, Izráelnek királya és megváltója, Jehova Zebaoth, [a seregeknek Ura] : Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kívül nincsen Isten” (És. 44:6 ; 48.12), és aki „az Első és az Utolsó „, az, „A ki van, a ki fala és a ki eljövendő.”
 Ezeket kell tehát érteni Jehován, mert a Jehova név azt jelenti: ’van’, vagy ’az, aki van’, vagy ’aki maga a Lét’ (Esse), és jelenti ugyancsak azt, Aki volt, és Aki Eljövendő, mert Benne mind a múlt, mind a jövő jelenvalók, ígyhát Ő az idő nélküli Örökkévaló és a tér nélküli Végtelen: ez az, amit az Egyház elismer a Szentháromság-tanból, amit athanáziuszi hitvallásnak neveznek, és melyben ez áll: „Az Atya Örökkévaló és Végtelen, a Fiú Örökkévaló és Végtelen, a Szentlélek Örökkévaló és Végtelen, de ez az Örökkévaló és Végtelen mégsem három, hanem egy” ; azt, hogy ez az egy az Úr, már kimutattam Az Új Jeruzsálemnek az Úrról való tanítása című munkában.

AR 14. „És a hét lélektől, a mely az ő királyiszéke előtt van” azt jelenti, az egész mennyből, ahol az Úr az Ő Isteni Igazságában van jelen, és ahol az Ő Isteni Igazságát be is fogadják.
A hét lélek azokra utal, akik az Isteni Igazban lakoznak, és átvitt értelemben az Isteni Igazra vagy az Isteni Igazságra Magára; hogy a hét jelenti az Igében a mindent és a valahányat, lásd fentebb (10.sz.); azt pedig, hogy királyiszéken a mennyek összessége értendő, most vesszük szemügyre. Egyszóval, a királyiszéke előtt kifejezés azt jelzi: ’itt, ahol az Ő Isteni Igaza megtalálható’, hiszen nem az angyalok egyedisége, hanem az Úr Isteni Mivolta teszi a mennyet mennyé, ahogyan már számos igehelyből kimutattam Az Isteni Gondviselésről és az Isteni Szeretetről és Bölcsességről való angyali tanításban.

Az, hogy az Úr trónusa a mennyet jelenti, nyilvánvaló a következő passzusokból:
Így szól Jehova: Az egek nekem ülőszékem ” (És. 66:1);
Jehova a mennyekbe helyheztette az ő székét” (103.Zsolt.19);
És a ki az égre esküszik, esküszik az Isten királyiszékére és arra, ki abban ül” (Mt. 23:22);
És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafírkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül” (Ezek. 1:26; 10:1); a mennyezet, amely (a kerubok) feje felett volt, a mennyet jelenti.
és a Jelenésekben:
A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem” (3: 21) ; királyiszékembe közelebbről azt jelenti: a mennybe, ahol az Ő Isteni Igazsága uralkodik; azaz oda, ahol az ítéletet hozzák; mert amikor (az Ige) arról beszél, hogy az Úr a trónusára ül, azt úgy kell érteni, hogy igazságok által ítél.

AR 15 „ És a Jézus Krisztustól ”. ez az Úr Isteni Emberségére utal.
Hogy Jézus Krisztus és bárány az Igében az Urat jelenti Isteni Humánuma szerint, az fentebb (6. sz.) látható.

AR 16. „ a ki a hű tanúbizonyság”- ez azt jelenti, hogy Ő Maga az Isteni Igazság.
Hogy a tanú az igazságra vonatkozik, és hogy az Igazság Önmagáról, azaz az Úrról tesz tanúbizonyságot, aki Maga az Isteni Igazság és az Ige, az fentebb látható (6.sz.) .

AR 17. ” a halottak közül az elsőszülött” - azt jelenti, hogy Ő Maga az Isteni Jó.
Hogy a halottak közül az elsőszülött (kifejezés) mit takar, ezt máig sem érti senki, és az ókoriak is rengeteget tanakodtak ennek kapcsán. Annyit tudtak, hogy az elsőszülött jelenti azt az alapvető és legelső dolgot, amiből az Egyház egész lényege ered, sokan pedig a tanításban és hitben rejlő igazságokat vélték elsőszülöttnek, ám arra, hogy ez egy olyan, tettben és foglalatosságban testet öltő igazság, amiben az élet jósága áll, annál kevesebben gondoltak.
Mindjárt látni fogjuk, hogy az Egyház elemi lényegét ez adja, ám még előtte érdemes pár szót szólni azoknak a nézetéről, akik úgy tartották, hogy az Egyház lényegi eredetét - azaz az elsőszülöttet – a tanításokban és a hitben bennfoglalt igazság alkotja.
Azért hitték így, mert ez az, amiről az ember legelőször tudomást szerez, és az Egyházat ugyan tényleg az igazság teszi azzá, ami, de nem azelőtt, hogy ez az igazság az élet elementáris részévé lenne. Előzőleg pusztán az értelmi felfogásban és az emlékezetben van jelen, ámde nem az akaratban; márpedig az olyan igazságban, amely nem képes akarat általi cselekvésbe, azaz munkálkodásba fordulni, szemernyi élet sincsen; szerteágazó, dús lombú, ám gyümölcsöt nem termő díszfához hasonlít, és a gyakorlati célszerű alkalmazást nélkülözö tudományhoz, vagy olyan házalaphoz, amire már felhúzták az építményt, de az még gazdára vár.
Ezek a dolgok elsők ugyan az idő, de nem úgy a végcél szemszögéből; márpedig a végcél elsődlegessége mindennek az elejét jelenti: a ház esetében végcél szempontjából az az első, hogy lakhelyül szolgálhasson, az időben meg a kezdetet az alap letétele jelenti; vagy míg a tudománynál a kutatás az, mely az időben kezdetét veszi, a gyakorlati hasznosság mégis elsőbbséget élvez végcélként; szintúgy, amikor az ember fát ültet, a végcél szerint a gyümölcs az alapvető,bár időben megelőzi azt az ágak és a levelek megjelenése.
Ugyanígy van ez az embernél először kialakuló megértéssel is, csakhogy ennek az a végcélja, hogy amit segítségével felfog, azt meg is tegye; máskülönben az értelem egy olyan prédikátorhoz lenne hasonlatos, aki helyes dolgokat tanít ugyan, de ő maga mégis züllött életmódot folytat. Azonkívül, minden igazság a belső emberbe plántáltatik, és a külsőben ver gyökeret, a kívül levőben pedig semmiféle igazság nem indulhat növekedésnek az erre irányuló, tettekben megnyilvánuló erőfeszítés nélkül, mert akkor úgy járna az ember, mint az a facsemete, melyet nem a talajba ültetnek bele, hanem egyszerűen csak ráhelyezik a földre: a nap tikkasztó hevének kitéve egyből el is fonnyadna; ez a gyök viszont a halál után mindenkinél, aki az igazságot cselekvéssé formálta, megmarad; nem úgy annál, akinek pusztán azzal kapcsolatos tudomása és abban való bizodalma volt. Mármost, mivel sokan a régiek közül azt tartották, hogy ami időben az első, azaz alapvető, annak szükségképpen a végcélban is vezető szerepet kell betöltenie; a tanítás igazságát és az eklézsiában való hitet épp ezért vélték elsőszülöttnek, s nem jöttek rá, hogy ez ugyan egy szemmellátható, ám mégsem megfelelő kiindulópont.
Sőt inkább, mindazok, akik az igazságot a tanítás és a hit primátusának nevezik ki, a kárhozat veszélyének teszik ki magukat, mert az olyan igazságban a cselekedetnek vagy munkálkodásnak, s így az életnek a legparányibb szikrája sincs meg. Ezért lett Káin, Ádám és Éva elsőszülötte, átkozottá: az, hogy az ő személye a (pusztán) tanítás és hit szerinti igazságnak a kiábrázolása, látható Az Isteni Gondviselésről való angyali tanításban (242.sz.). Rúbent is, Jákob elsőszülöttét, ugyanezért sújtotta atyai átok (Móz.I. 49: 3-4) és az elsőszülöttségi jogtól való megfosztatás (Krón.I. 5:1); azt, hogy Rúben szellemi tartalom szerint ezt jelenti, nemsokára látni fogjuk. Egyiptom elsőszülöttein, akikre a megsemmisítő csapást mérték, spirituális értelemben nem is értendő más, mint a tanításban és hitben található, az élet jóságától elkülönített igazság, mely igazság így lényegében halott. A kecskék is, Dánielnél és Máténál, azokat jelképezik, akik az élettől elszigetelt hitben vannak, amivel kapcsolatban lásd Az Új Jeruzsálemnek a hitről való tanítása megfelelő részeit (61-68 sz.). Azt, hogy az élet jóságától elkülönített hitben lévőknek valamikor az Utolsó Ítélet ideje táján végleges elvettetés és kárhozat lett osztályrészük, látható Az Utolsó Ítélet Folytatásában (16. sz.).
Ebből a néhány dologból világos immár, hogy nem a tanítás és hit igazsága az elsőszülött, hanem az a cselekvő igazság vagy munka, ami az élet jóságát jelenti, mert addig semmiféle egyház nem lehet jelen az embernél, míg az igazság nem válik életének szerves részévé: a jó csak ezután alakul ki belőle; hiszen nem az értelemből és az emlékezetből származó gondolat áramlik az akaratba, és azon keresztül a cselekedetbe, hanem az akarat folyik bele az értelem és az emlékezet gondolataiba, és az munkálkodik. Ami pedig az akaratból árad ki az értelmen át, az az ember vonzalmából fakad, ez pedig a szeretethez kapcsolódik, abból alakul gondolattá, amely meg az értelemhez kötődik; mindezt jóságnak nevezik, és ez lép be az életbe, amiért is az Úr így szól: „..a ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek „ (Jn. 3: 21).
János képviseli az élet jóságát, Péter meg a hit igazát (lásd fentebb, 5. sz.), mivel János volt az, aki az Úr kebelén nyugodott, ő követte Jézust, nem pedig Péter (Jn. 21:18-23). Az Úr azt is mondta Jánosról, hogy akarja, hogy megmaradjon amíg eljön’, azaz addig a napig, amely az Úr eljövetele; ezért az élet jóságáról az Igéből most azok kapnak tanítást, akik majd az ő új Egyházából valók lesznek, ami az Új Jeruzsálem. Összefoglalva tehát: az az elsőszülött, amit az Igaz elsőként hoz elő a Jóból, ugyanúgy, mint az értelem az akaratból, mivel az Igaz az értelemmel, a Jó pedig az akarattal függ össze; ez az első dolog olyan, akár a mag, melyből a még hátralévők kialakulnak, azaz a kezdetek kezdete. Az Úrról elmondható, hogy azért elsőszülött a halottak közül, mert Ő Maga, Emberi Mivoltában, az Isteni Jóval egybekötött Isteni Igazság, Aki által minden ember, aki halott önmagában véve, életet nyer. Erről olvashatunk Dávidnál:
”.Én meg elsőszülöttemmé teszem őt, és feljebbvalóvá a föld királyainál (89. zs.: 28) : ezt az Úr Emberségére érti. Ezért nevezi az Ige Izraelt elsőszülöttnek ( Móz.II. 4:22,23) : Izrael jelenti a cselekedetből származó igazságot, és Jákob a hitből gyökerezett bizonyságot; és mivel ez utóbbi önmagában kevés ahhoz, hogy Egyházzá legyen, Jákob az Izrael  nevet kapja; legmagasztosabb értelemben Izrael pedig Magát az Urat jelenti. E a jelentés tiszteletére szenteltek Jehovának minden elsőszülött gyermeket, jószágot és a termés zsengéjét.(Móz.II, 2:12 és 22: 28,29). Ugyancsak e képzet miatt a léviták lettek minden, az elsőszülöttséggel kapcsolatos dolgok szimbólumává az izraelita egyházban, és ezáltal mondja őket az Ige Jehovához tartozóknak (Móz.IV.3:12, 13, 40-46; 18:15-18); Lévi  jelenti a munkálkodás igazságát, ami az élet jósága; ezért adatott a papi hivatás az ő utódainak, amiről még lentebb lesz szó; szintén emiatt illette meg az elsőszülöttet az örökségből két rész, és emiatt nevezték az erő zsengéjének (V.Móz. 21:15-17).
Az elsőszülött azért jelenti az Egyháznak az alapvető lényegét (primarium), mert az Igében a természetes világrajövetel elsődlegesen spirituális születést jelent, így ami az emberben ennek véghezvitelére ösztönöz, az az ő elsőszülöttje, ugyanis amíg a bensőben megfogant tanítás igazsága a külsőben napvilágra nem kerül, addig az embernél semmiféle egyház jelen nem lehet.

AR 18. „és a föld királyainak fejedelme”-  jelenti azt, Akiből az Egyházban meglévő minden jóból fakadó Igaz jelen van.
Mindez az imént elmondottakból következik, mert a hiteles tanú az Urat jelenti az Isteni Igazság, és elsőszülöttet az Isteni Jó szerint. ; így tehát a föld királyainak fejedelmén az értendő, hogy Belőle Magából sarjazik ki az egyházban minden Jóból való Igaz; annak oka pedig, hogy a föld királyainak fejedelme ezt jelenti, abban keresendő, hogy az Ige szellemi tartalma szerint azok a királyok, akik a jóságból vannak az igazságban, ill. átvitt értelemben ez maga a jóból megszülető igaz, a föld pedig az Egyházat jelöli; azt, hogy ezek értendők királyokon és földen, lásd majd lentebb (285 sz.)

AR 19. „S annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből (az ő vére által)”: azt jelenti, aki szeretetből és könyörületből alakítja és teremti újjá az embert, az Ő, Igéből származó Isteni Igazsága által.
Az ugyan nyilvánvaló, hogy a megmosott bennünket a mi bűneinkből (mondat)  a gonoszságoktól való megtisztíttatást, azaz átformáltatást és újólag-megteremtettséget tükröz, mert az újjászületés spirituális fürdőnek felel meg, viszont az, hogy vére által egyáltalán nem a keresztrefeszíttetés elszenvedését jelenti, ahogyan azt oly sokan hiszik, hanem a Tőle való Isteni Igaz kiáradását,: ez az Ige sok passzusával egész bizonyosan egybevág; mindezt itt felsorolni túl hosszadalmas lenne, bár a későbbiekben (379 és 653 sz.) erre is sor kerül majd; de addig is látható Az Új Jeruzsálem és annak mennyei tanítása című, 1758-ban Londonban kiadott munkában az Úr testének és vérének a jelentése az úrvacsorával, ill. a szellemi megtisztulással kapcsolatos részekben elmondottak és kifejtettek alapján. (202-209 sz.)

AR 20. ’És tett minket királyokká és papokká’ – azt jelenti: Az, aki megadja a Belőle születetteknek, azaz újjáteremtetteknek az Isteni igazságokból való bölcsességben és az Isteni jóságból való szeretetben-lakozást.
Ismeretes, hogy az Urat az Igében királynak, valamint papnak nevezik: királynak az Isteni Igazból és papnak az Isteni Jóból következőleg mondják, ezért mindazok, akik a bölcsességben vannak, a király fiainak vagy egyszerűen csak királynak neveztetnek, és azok, akik az Úr szeretetében vannak, intézőknek vagy papoknak, mert a náluk levő szeretet és bölcsesség nem tőlük származik, nem az övék, hanem az Úré: ebből adódóan nevezik hát őket királyoknak és papoknak, de valójában nem ők maguk, hanem a bennük szállásra lelő Úr az, akinek e nevet köszönhetik: Belőle születetteknek, királyság fiainak, az Atya fiainak és örökösöknek is mondják őket.
Belőle születettek (Jn. 1:12,13) annyit tesz: azok, akik megigazultak, vagy újjá lettek, a királyság fiai (kifejezést) lásd Máténál (8: 12; 13: 38), az Atya fiai a mennyben is ugyanott (5: 45) szerepel, az örökösök szót pedig a 127. zsoltár 3 versében, ill. I.Sám.2: 8-ban és Mt. 25: 34-nél  használja (az Ige); mivel tehát ezek mind jellemzik őket, ezért lehetnek királyok és papok.
A következőkben (Jel. 3:21) ezért is olvashatjuk:
”A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem”.
Az egyetemes menny két királyi birodalomból áll: a szellemi és a mennyei királyságból.
A szellemi az, amelyet az Úr országának neveznek, és, mivel mindazok, akik abban benne találtatnak, az igazságból eredő bölcsességben vannak, a királyok szó őket jelenti, mert az Úr azokká teszi majd a Belőle áradó bölcsesség befogadóit.
A mennyei királyság az, amit ’az Úr papi birodalmának’ mondanak, és mert mindazok, akiknek ez a hazájuk,a jóság vezérelte szeretetben járnak, őket illeti a papok elnevezés: az Úr olyan emberekké alakítja őket, akik Belőle Magából vannak a szeretetben. Hasonlóképpen az Úrnak a világban jelenlévő Egyházánál is e két királyság szerint teszünk különbséget; a témával kapcsolatban lásd az 1758-ban Londonban napvilágot látott Menny és Pokol c. munka 24. és 226.sz. részeit.
Azokat, akik nem ismerik a ’királyság’ és ’papság’ szellemi jelentését, sok dologban a káprázat tévútjára viheti a próféták könyveinek és János Jelenéseinek számos igehelye:
” Az idegenek megépítik kőfalaidat, és királyaik szolgálnak néked”, „ És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok Jehova, megtartód és megváltó... ” (És. 60:10,16)
”És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid” (És.49:23) é
és egyebütt, mint pl. I.Móz.49: 20, 2.zsolt.10, És.14: 9, és 24: 21, meg 52: 15, Jer. 2:26 és 4:9, és 69:3, Jer. Siralmainál a 2:6,9 , majd Ezek.7:26,27, Hós.3:4, Zak.1:8, és Sof. 1:8.-nál.
Királyokon itt tehát nem szószerinti uralkodókat értünk, hanem azokat, akik az Úrból vannak az Isteni igazságokban, és elvontan Magát az Isteni Igazat, melyből bölcsesség támad. A Dél királyai és Észak királyai (kifejezés) szintén nem egymással hadakozó (Dán.11:1) fejedelmeket jelöl: Dél királyai azok, akiket igazságok vezérelnek, Észak királyai viszont a hamisságok követőit jelenti.
Ugyanígy van ez a Jelenések könyve esetében, ahol számos helyen esik szó királyokról, mint pl.:
A hatodik angyal is kiölté az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufrátesre; és kiszárada annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessék.” (16:12) ”A kivel paráználkodtak a föld királyai” (17:2 <Károli 17:1 is>)
” Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ővele paráználkodtak” (18:3)
És látám, hogy a fenevad és a földnek királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, a ki a fehér lovon ül vala.” (19:19)
És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket az Új Jeruzsálembe viszik ” (21:24),
és még máshol (16:14, 17:12, 9-12, 18:9-10:3) is. Azok a királyok, akik igazságban- vagy éppenséggel hamisságban – vannak, átvitt értelemben pedig maguk az igazságok vagy hazugságok; Babilon paráznasága a föld királyaival az egyház igazságainak elferdítését jelenti: egyértelmű, hogy Babilon, avagy a vörös fenevadat meglovagló asszony nem királyokkal paráználkodik, hanem az Ige bizonyosságait forgatja ki. Világos: a királyok nem azt jelzi, hogy mindenkinek, aki a Belőle kiömlő bölcsességben van, az Úr majd tisztségeket osztana ki, hanem az elnyert bölcsességet magát; hogy ez tényleg így van, az a megvilágosodott elme számára nyilvánvaló.
Ugyanúgy a következőnél is:
” És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká és uralkodunk a földön.” (Jel. 5:10)
Az, hogy az Úr igazsága jelenti a királyt, egyértelműen kiderül a Pilátushoz intézett szavaiból:
”Monda neki azért Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan?
Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.
Monda neki Pilátus: Micsoda az igazság?”
(Ján. 18:37, 38)
’Tanúságot tenni az Igazságról’, azt jelenti, hogy Ö Maga ez az Igazság, és mivel ebből következően nevezte magát királynak, azért mondta Pilátus: ’Micsoda az igazság ’, azazhogy: ’az igazság a király’.
A továbbiakból még látható lesz, hogy a papok a szeretet jóságában levőket, átvitt értelemben pedig a szeretet javait jelenti.

AR 21. „az ő Istenének és Atyjának” - ez így az Ő Isteni bölcsességének és Isteni szeretetének a képmását mutatja.
Az Isten és az Atya szellemi értelemben nem két személyt jelöl, hanem Isten a bölcsesség szerinti, Atya pedig a szeretet szerinti Isteni Lényeget fejezi ki; mert e kettő, az Isteni Bölcsesség és az Isteni Szeretet - avagy az Isteni Igaz és Jó – az Úrban van jelen, e kettőről mesél az Ószövetség is, amikor Istent és Jehovát említ; aminek jelen esetben az Isten és az Atya felel meg. Mármost, mivel az Úr arra tanít bennünket, hogy Ő és az Atya egy és ugyanaz, és hogy Ő az Atyában, az Atya pedig Őbenne van (Jn.10:30; 14:10,11); Isten és Atya  itt korántsem két személy, hanem csakis Maga az Úr, mert az Isteniség egy és oszthatatlan, ezért a „Jézus Krisztus” ..”tett minket királyokká és papokká” azt jelenti, hogy ezek az Ő Isteni Szeretetének és Bölcsességének képmásaiként jelennek meg az Úrban, mivel belőlük áll össze az embereknél és az angyaloknál az Isten-kép. Hogy az Isteni Lényeg, ami önmagában egy, az Igében mennyire sok néven szerepel, látható Az új Jeruzsálemnek az Úrról való tanításában; az pedig, hogy az Úr Maga egyben az Atya is, egyértelmű a következő igehelyekből:
Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk,… és hívják nevét: csodálatosnak…erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!”(És.9:6)
” Te,Jehova vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva „( És 63:16)
és Jánosnál:
”Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.
Monda neki Filep: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát…!
Monda néki Jézus:…a ki engem látott, látta az Atyát: mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
…Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok és az Atya én bennem van”
(Jn.14:7,8,9,11),
valamint lásd majd lentebb (a 962.számnál).

AR 22. „annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké!”- azt jelenti, az örökkévalóságig csakis Őt magát illeti a tökéletes méltóság és mindenhatóság.
Az Igében a dicsőség szó, amikor az Úrra vonatkozik, az Isteni Fenséget jelenti, az Ő Isteni Bölcsességét tükrözi vissza; hatalmon a mindenhatóság értendő, ez az Ő Isteni Szeretetét mutatja; az örökkön-örökké pedig az idők végtelenségét. Azt, hogy a dicsőség, a hatalom, és az örökkön-örökké (kifejezések) az Igének a Jehováról szóló részeinél ezt jelentik, a Szentírás számos helye bizonyítja.

AR 23. „Ámen” – ez az Igazságból, azaz Önnmagából való Isteni hitelesítés.
Az Ámen igazságot jelent: az Úr épp azért ismételte olyan sokszor a bizony mondom néktek (szentenciát), mert Ő volt Maga az Igazság, lásd a Mt. 5:18,26; 6:16; 10:23,42; 17:20; 18:13,18; 25:12; 28:20; Jn.3:1; 5:19,24,25; 6:26,32,47,53; 8:34,51,58; 10:7; 13:16, 20, 21; 21:18, 25 igehelyeket és a Jelenések következő passzusát:
”…Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság…” (3:14) - azazhogy: az Úr. Hogy ez az Igazság Ő Maga, arra a Jn. 14:16 és 17:19-ben tanít bennünket.

AR 24. ”Ímé eljő a felhőkkel” - azt jelenti, hogy az Úr majd az Ige betű szerinti értelmében fedi fel Magát, és annak szellemi tartalmát is megnyitja az egyház végezetén.
Az Ige belső vagy spirituális jelentésével tisztában nem lévő embernek fogalma sincs arról, mit is értett az Úr a felhőkkel való eljövetelen, amikor ezt válaszolta a főpapnak, aki arra szólította fel, ’mondja meg, ha ő-e a Krisztus, az Istennek Fia’:
”Te mondád... és meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben (Mt. 26:63,64 ; Márk 14:61,62);
amikor az Úr az idők végéről beszél tanítványainak, így szól: „ És akkor feltetszik az ember Fiának a jele az égen. …és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel” (Mt.24:30; Márk 13:26).
Az ég felhője, amelyben az Úr eljő, nem más, mint a Szentírás betű szerinti értelme, a dicsőség pedig, melyben ő Maga lesz látható, az Ige szellemi értelme. Ám a szószerintiségen túllépni képtelenek számára mindez rendkívül nehezen hihető: ők a felhőket csak egyféle módon értik, és ezért meg vannak arról győződve, hogy amikor az Úr valóra váltja az Utolsó Ítéletet, tényleg az ég felhőiben fog megjelenni, de ez érvényét veszti, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a felhő az Isteni Igaz legeslegvégsőkben való megjelenésének, azaz a betű értelmében vett Igének a jelképe. A szellemvilágban, akárcsak az anyagiban, léteznek felhők, de a spirituális régióban azok a mennyek alatt találhatók, az Igét szószerint értőknél: az ő felfogásuktól és befogadásuktól függően látszanak borúsnak vagy fénylőnek.
Ez azért van így, mert ott a menny világossága az Isteni Igazságból árad, a homály pedig a hamisságokból gomolyog elő; következésképpen a fénylő felhők a megnyilvánulás fátylával elfedezett Isteni Igazat mutatják, úgy, ahogyan azt egy, a Szentírás betűjéhez ragaszkodó becsületes ember megéli; a sötét felhők pedig az álnokságok és meggyőződéssé merevedett hamisságok falával körbevont Isteni Igazság betű szerinti felfogását láttatják a tévelygők szemszögéből. Jómagam nemegyszer láttam ilyen fellegeket, és tisztában voltam vele, mik is ezek és honnan származnak. És mivel az Úr, emberi mivoltának megdicsőülése után immár a legvégsőkig betöltötte az Isteni Igazat, vagy az Igét, azért felel(het)te azt a főpapnak, hogy mostantól fogva meglátják az embernek Fiát…eljőni az égnek felhőiben. Amit tanítványainak mondott, hogy majd „feltetszik az ember Fiának a jele az égen…és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel”, - azt jelenti : az egyház végső idején, amikor az Utolsó Ítélet lesz, megjelenik az Igében és kinyilvánítja magát annak szellemi értelmében, ez pedig szintén akkor fog beteljesedni; s merthogy az egyház most éli végnapjait, és az Utolsó Ítélet most válik valóra, amint az a közelmúltban kiadott pár kisebb lélegzetű munkában olvasható, ez az hát, amit a Jelenések könyve elmond nékünk az „ímé eljő a felhőkkel”  (kitételével), ahogy a következő helyen is :
„és ímé vala egy fehér felhő, és a felhőn üle valaki, hasonló az ember Fiához”, (Jel.14:14) 
és Dánielnél (7:13) :
” Látám éjszakai látásokban , és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve…”.
Emberfia
 az Ige értelmében az Urat jelenti, lásd Az új Jeruzsálemnek az Úrról való tanításában (19-28 sz.).
A felhő az Ige más helyein is a legvégsőkben, azaz a betű szerinti értelemben megnyilvánuló Isteni Igazat jelöli. Ez látható a többi igevers esetén is, ahol utalás történik a felhőkre, úgy, mint a most következőknél:
”Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken száguld segítségedre és fenségében a felhőkön”(V.Móz.33:26).
”Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének, csináljatok utat annak, aki
(felhőkön) jön a pusztákon át (68. zsolt.5).
 Íme, Jehova, a könnyű felhőt megülő!” (És. 19:1).
’a felhők meglovaglása’ annyit tesz, ’benne lenni az Ige bölcsességében’, a ugyanis a Szentírás megértését jelképezi; ugyan ki ne látná, hogy Isten nem ül meg felhőket?
És ugyanígy:
Isten „kérubon haladt és repült…, sátora köröskörül sötét felhők és sűrű fellegek” (18. zsolt. 11,12): a kérubok az Igét jelentik, lásd majd lentebb (239 és 672. sz.); a sátor pedig a lakhelyet
” Jehova, aki a vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé” (103. zsolt.3). A vizek az igazságokat jelentik, a palota az elméletet, a szekér pedig az útmutató tanítást: mindez együttesen tehát, mivel az Ige betű szerinti értelméből fakad, a felhő elnevezést hordozza.:
”Ő köti össze felhőibe a vizeket, úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad. Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén” (Jób 26: 8-9);
és ugyanígy:
[ Isten fénylővé teszi az Ő fellegének világosságát ] (Jób 37: 15),
” Tegyetek tisztességet Istennek,…a ki az egek egein ül…és az ő hatalma a felhőkben van.” (68.zsolt. 34, <és még 35 is!>).
Ez esetben a felhő fényessége az Ige Isteni Igazságát jelenti, a hatalom pedig Isten erejét.
” Miként estél alá az égről, [ Fényt Hozó ] fényes csillag, hajnal fia!?... „ Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel,…felibök hágok a magas felhőknek és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (És. 14:14, <és előtte még 12,13 is!- a Károli Bibliában>)
 „Hagyjátok el őt (Babilont),…mert…felemelkedett a felhőkig” (Jer. 51:9)
A fényt hozó(Lucifer) és Babilon azok, akik az Ige igazságát és jóságát közönségessé aljasítják, a felhők ott ezt jelentik.
Jehova felhőket terjeszte ki, hogy befedezze őket” (105.zsolt.39)
”…teremni fog Jehova Sion hegyének minden hegye főlé és gyülekezetei fölé nappal felhőt (és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel), mert ez egész dicsőségen oltalma lészen”. És sátor lészen (árnyékul nappal a hőség ellen), s oltalom és rejtek (szélvész s eső elől) (És.4:5 <Károli :4 is >)
A felhő itt is az Ige betű szerinti értelmét jelenti, mely értelem, mivel magában foglalja és mintegy takarja a szellemi jelentést, oltalom a dicsőségen: az, hogy az Ige betű szerint vett értelme védelmezően fedi be a szellemi jelentést, nehogy az kárt szenvedjen, látható Az új Jeruzsálemnek a Szentírásról való tanításában ( 33. sz.), és hogy a sátor is ugyanezt jelöli, lásd ugyanott a 97. számú cikkelynél. A legvégsőkben megnyilvánult Isteni Igaz, ami ugyanaz, mint az Ige szószerinti jelentése, hasonlóképpen érvényesül annál az passzusnál is, ahol az Úr felhő alakjában száll le a Sínai-hegyre, és kihirdeti Törvényét (II.Móz.19:9, és 34:5), és arra a felhőre is igaz, mely Pétert, Jakabot és Jánost ellepte Jézus színeváltozásakor:
”Mikor ő (Péter) még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn az égből, mondván: Ez az én szerelmetes Fiam, akiben gyönyörködöm:őt hallgassátok” ( Mt.17:5, Márk 9:7,Lk. 9:34,35). Az Úr ezen átváltozása során az Igéhez hasonlatos módon láttatta meg Önmagát: ezért borította be mindnyájukat felhő, és lett a szózat az égből, mondván, hogy Ő Isten fia; mert a hang a felhőből az Ige szava volt. Az, hogy a felhő ellenkező értelemben a Szentírás betű szerinti jelentésének elferdítését ábrázolja, egyéb passzusokból fog kitűnni.

AR 25. „és minden szem meglátja őt” - ez azt jelenti, hogy mindazok elismerik majd, akik belső vonzalomból vannak az Isteni Igazság megértésében.
Szellemi értelemben a szem nem valóságos szemet, hanem tudást jelent, mert a minden szem meglátja őt kifejezés az Isteni igazságokat a szív hajlamából felfogókat jelöli, mivel ezeket csakis ők érthetik meg és ismerik el, a maradék többi ugyan szintén észleli és tisztában is van velük, ám el már nem ismeri, amiből következik, hogy azok , akik őt általszegezték”  hasonlóképpen látták: ők a hamisságban lévők. Azt, hogy a szem megértést jelent, lásd még lentebb (48. sz.)

26. „még akik őt által szegezték is” - ennek értelme: az egyházban azok is látják, akik a rossz úton járnak. Jézus Krisztus megsebzése nem jelent mást, mint az Isteni Igazság lerombolását az Igében; az „ egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból”  (Jn 19:34) (sor) épp ezt írja le.
A vér és a víz a szellemi és a természeti Isteni Igazság, így az Ige lelki és betű szerinti jelentése; az általszegezni az Úr oldalát szimbolizálja mindegyiknek a hamisságok általi romba döntését, amit a zsidók meg is tettek, hiszen az Úr passiójával kapcsolatos összes dolog az izraelita egyház Igéhez való viszonyulását tükrözi; ezt lásd Az új Jeruzsálemnek az Úrról való tanítása 15-17.sz. cikkelyeinél. A keresztüldöfés azért jelképezi az Ige hazugságokkal történő megsemmisítését, mert Jézus Krisztusra vonatkozik, akit immár az ember Fiának neveznek, márpedig ez a kifejezés az Ige szerinti Urat jelenti: így az Emberfia megfeszítése azt a módot tárja elénk, ahogyan Isten Igéjével bántak.

AR 27. „és siratja őt e föld minden nemzetsége” – ez akkor fog bekövetkezni, amikor az egyházban többé nem marad semmi jóság, sem igazság.
A ’föld nemzetségei’ ugyanis az egyház jóságát és igazságát jelentik: ezzel kapcsolatban lásd a hetedik fejezet magyarázatát, amely a tizenkét izraeli törzsről szól; a siratás pedig a jóság és igazság halála feletti gyász: ugyanazt jelenti, mint az Úrnak a Mt.24.29-30- ban elhangzó szavai:
"Ama napok megpróbáltatásai után közvetlenül a nap elsötétedik, a hold sem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egek erősségei megrendülnek: és akkor megjelenik az Ember Fiának jele az égen: és a föld nemzetségei siratni fogják Őt, és meglátják az Ember Fiát eljönni az ég felhőiben, hatalomban és dicsőségben.
Hasonlóképpen az idők teljessége az egyház végét jelenti. Az elsötétülö Nap azt, hogy többé nem létezik sem szeretet, sem irgalmasság. A fénytelen Hold azt, hogy értelem és hit sincs többé. Az égről lehulló csillagok az igazság és a jóság ismeretének megszűntét, a föld gyászoló nemzetei pedig magának az igazságnak és jóságnak a pusztulását ábrázolják. A csapás  az egyháznak ezt az állapotát jelenti.

 
AR 28. „Úgy van. Ámen” : annak az Isteni megerősítése, hogy mindezek a dolgok be fognak következni, lásd fentebb (23. sz.).

AR 29. „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég” – ez azt jelenti : Aki Önmagában való és az Egyetlenegy, az elsőktől az utolsókig, Akiből minden lett, azazhogy Aki Tulajdon Mivoltában az Önmagában való és Egyedüli Szeretet, az Önmagában való és Egyedüli Bölcsesség és az Önmagában való és Egyedüli Élet, ennélfogva az Önnönmagából eredő, Sajátlagos és Egyetlen Teremtő, Megváltó és Megvilágosító, következésképpen a menny és az Egyház összességében a Teljesség.
Ezt jelentik a fenti szavak, melyek az Urat írják le, és még ennél is többet; az, hogy Őrá vonatkoznak, és Emberi mivoltában jelenítik meg, nagyon is egyértelmű, ugyanis utána rögtön az következik, hogy (János) majd hangot hall, mely ezt mondja: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég” és mikor megfordul, hogy lássa a vele beszélő hangot, az Emberfiát pillantja meg hét arany gyertyatartó között (Jel.1:10-13), Aki majd így szól: „ Én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő, pedig halott valék” (Jel.17,18 és 2:8.). E szavak tartalmazzák mindazt, amit fentebb már szó volt, (bár) a teljes bizonyítás nem foglalható össze dióhéjban, mert rengeteg oldalt tenne ki. Egy részét azért mégis kimutattam már, lásd az Amszterdamban kiadott Az Isteni Szeretetről és az Isteni bölcsességről való angyali tanítás című munkát.
Az Úr azért mondta Önmagát Alfának és Omegának, kezdetnek és végnek, mert az Alfa és az Omega az Ő Isteni Szeretetére, a kezdet és vég pedig az Ő Isteni Bölcsességére utal: az Ige ugyanis a legapróbb részletekig menően magában foglalja a szeretetnek és bölcsességnek, avagy a jónak és igaznak közös kötelékét; erről többet láss Az új Jeruzsálemnek a Szentírásról való tanítása 80-90 számánál.
Az Úr neve azért Alfa  és Omega mert, lévén a görög ábécé első betűje az alfa, és utolsó az ómega, így jelöli az összefüggés teljességet, mivel a szellemi régióban minden egyes betű sajátos tartalom hordozója, így a hangzásban a magánhangzó is egyfajta vonzalom vagy szeretet részese. A szellemi és angyali beszéd és a Szentírás is ugyanerről a tőről fakad: csak éppen e titokról ezidáig senkinek sem volt tudomása. Létezik tehát egy olyan egyetemes nyelv, amely a világban beszélt nyelvek egyikéhez sem hasonlít: ezen szólnak az angyalok és a szellemek, és halála után minden ember is birtokába jut, mivel már a teremtés kezdetén fel lettünk tudásával ruházva , hogy majdan mindannyian képesek legyünk egymás kölcsönös megértésére az egész spirituális régióban. Sokszor megadatott nekem, hogy halljam és hogy magam is élhessek vele: összehasonlítottam a világban beszélt nyelvekkel, és arra jutottam, hogy még legkisebb részletében sem egyezik egyik, a Földön használatos természeti nyelvvel sem; már a legalapvetőbb törvényszerűségek szintjén is teljes különbözőség áll fenn, azaz minden szónak minden egyes betűje külön-külön jelentéssel és a rá jellemző jelentőséggel bír, úgy a beszédhangzásban, mint a leírtak látványában. Ezért nevezik az Urat Alfának és Omegának, ami azt jelenti, hogy az összes mennyben és az egyházban is Ő a Minden; és mivel a két betű magánhangzó, a szeretethez kapcsolódik, ahogy már az előbb is volt róla szó. Néhány dolog ezzel az angyalok spirituális gondolataiból kiáradó nyelvvel és lejegyzésével kapcsolatban szerepel Az Isteni Szeretetről és Isteni Bölcsességről való angyali tanítás c. munkában (259.sz.).

AR 30. . „ azt mondja az Úr, a ki van, a ki vala és a ki eljövendő ”  – ez az Örökkévalót és Végtelent, azaz Jehovát jelenti, lásd fentebb (13. sz.), ahol mindezt egyszer már kifejtettem.

AR 31. „a Mindenható”- azt jelenti : aki Önmaga által van, él és akinek Önmagában való hatalma van, és Aki minden dolgot az elsőtől az utolsóig kormányoz.
Az összes dolog az Úrtól ered, és abból az elsődlegesből teremtetett, ami Tőle való; és nincsen semmi, ami ne abból merítené létezését; ettől mindenható, amint azt példák sokaságával ki is mutattam Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről való angyali tanításban
Képzeljünk csak el valakit, akiből az összes dolgok lettek: hát nem azé az egyetlené-e mind, övé, akitől sorban egytől egyig úgy függnek, akár láncszemek a kapocstól vagy ahogy a szervezet véredényei a szívtől, vagy mint a naptól a világegyetemben minden dolog, összességében és külön-külön? Ugyanígy kapcsolódik minden ember a nap alatt az Úrhoz, a szellemvilág ama fénylő tűzkorongjához, Akiből mindenek magva, élete és ereje sarjad, egyszóval, „ő benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel. 17:28) : ez hát az Isteni Mindenhatóság. Az, hogy az Úr irányít minden dolgot, az elsőtől a legvégsőig, ezidáig fel nem tárt rejtelem volt, de most Az új Jeruzsálemnek az Úrról és a Szentírásról való tanítása számos helyén kimutattam, valamint Az Isteni Gondviselésről (124. sz.) és az Isteni Szeretetről (211. sz.) való angyali tudományban is.
Tudvalevő, hogy az Isteni Lényeg – végtelensége folytán – nem bocsátkozhat le semmiféle emberi sem angyali gondolkodás korlátokkal bíró képzettartományába, hiszen a véges képtelen a végtelenség felfogására, ám, hogy valamilyen módon mégis részesülhessen belőle, úgy tetszett az Úrnak, hogy Önnön végtelen mivoltát így írja le:
Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég... a ki van, a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható  ”; így e szavak foglalják magukban mindazt, amit angyal és ember az Isteni Lényeggel kapcsolatban szellemi és természeti módon valaha is elgondolhat, egyetemes érvényű dolog ez, melyet nagy vonalakban már fentebb vázoltam.

AR 32. ”Én, János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is „ - ez az irgalmas szeretet jóságában levőket írja le, akik így a hit igazságában vannak.
Hogy János apostol alakja szimbolizálja mindazokat, akikre a könyörület jószívűsége jellemző, azt egyszer már említettem fentebb (5. sz.); az irgalom jósága által vezérelt emberek ugyanis egyben a meggyőződés bizonyosságában is járnak, mert a részvétteljes szeretet a hit lelke és élete; ezért mondja magát János is azon gyülekezetekben lévők testvérének és társának, akiknek ír, hiszen levelét a hét egyházhoz intézi.
Az Ige lelki értelme szerint a testvér az, aki az együttérző szeretet jóságában van, a társ viszont a hit igazságában jár; a szeretet vérségi kötelékbe fűz, a hithez való hozzáállás hasonlósága pedig társsá tesz, de a szeretet az, ami (valójában) összeköt, s kevésbé a hit, hacsak nem szeretetből fakad: amikor így van, szeretet által testvér, hit révén meg társ (az ember), és mivel ezek összekapcsolódván eggyé válnak, azért rendeli úgy az Úr, hogy mindannyian legyenek testvérek,amikor így szól:
”…egy a ti Mesteretek: a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt. 23:8.); azokat, akik a könyörületes szeretetnek vagy az életnek a jóságában vannak, szintén testvéreknek nevezi az Úr, amikor is ezt mondja:
” Az én anyám és az én atyámfiai ezek, a kik az Isten beszédét hallgatják és megcselekszik azt” (Lk. 8:21, Mt.12:49; Márk 3:33-35)). Az anya az egyházat szemlélteti, a testvérek pedig azok, akik irgalmas szeretetben vannak és mert tkp. maga a szeretet jósága a testvér, azért nevezi az Úr atyafiaknak (Mt.25:40 is) az ebben levőket, és tanítványoknak is (Mt.28:10; Jn20:17) ugyanennek okából.
Azt viszont már sehol sem olvashatjuk, hogy tanítványai is atyjukfiának nevezték volna az Urat, hiszen a testvér nem jelent mást, mint azt a jóságot, ami az Úrnál van; olyan ez, mint amikor egy király, herceg vagy elöljáró szólítja így rokonait, felebarátait, de ők már mégsem élnek ezzel a kifejezéssel, amikor köszöntését viszonozzák, mert ezt mondja az Úr: ”…egy a ti Mesteretek: a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt. 23:8); és ugyanígy a Jn. 13:13-ban:” Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok „
Izrael fiai mindenkit, aki az ő Jákob ősatyjuktól származott, velük egy vérből valónak tartottak, és tágabb értelemben Ézsau ivadékait is: társaknak meg mindazokat, kik nem ezek közül kerültek ki. Mivel azonban az Ige szellemi jelentése csak az Úr egyházában levőkre vonatkozik, ennek fényében azok a testvérek, akik az Úr révén az irgalmas szeretet jóságában vannak, a hit igazságaiban lakozók pedig a társak; lásd a következő igeverseknél:
” Ti nem hallgattatok rám, hogy kiki szabadságot hirdessen az ő atyjafiának és kiki az ő ( társának), felebarátjának” (Jer. 34:17);
” Minden kölcsönadó ember engedje el azt, a mit kölcsönadott az ő felebarátjának; ne hajtsa be azt az ő felebatátján és atyjafián...” (V.Móz.15:1,2);
” Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled! ” (122.zsolt. 8);
” Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erős! „ (És. 41:6).
És ellentétes értelemben:
” Mindenki őrizkedjék a barátjától és egyetlen atyátokfiának se higyjetek, mert minden atyafi cselbe csal és minden barát rágalmazva jár” (Jer 9:4)
És összeveszítem az égyiptomiakat az égyiptomiakkal, és [mind hadakozik a testvére, s mind a felebarátja] ellen ….” (És. 19:2).
Mindezt azért idézem, hogy tudni lehessen, miért nevezi magát János testvérnek és társnak, és hogy a testvér az Ige értelmében az, aki könyörületes szeretetben vagy jóságban van, és a társ az az ember, aki a hitben vagy az igazságban. De mivelhogy a jóság a hitből ered, az Úr senkit sem mond társának, csak atyjafiának vagy felebarátnak; mindenki pedig a benne meglévő jóság mértéke szerint felebarát. (Lk.10:36-37)

AR 33. „a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében” – ez azokat jelenti, akiket az Egyházban gonoszság és hamisság árasztott el, és ezt az Úr, eljövetelekor majd tőlük elvonja.
A szenvedés az eklézsiának azt az állapotát jelöli, amikor már többé sem a szeretet jósága, sem a hit igazsága nincs meg benne, hanem ezek helyén romlottság és hazugság honol; a királyság (szó) képviseli az egyházat, és a Jézus Krisztusban való tűrés (mondat) az Úr érkezését; amikor is ’a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében’ szavak egy jelentéssé tömörödve azt a stádiumot fejezik ki, midőn a hitközösség jóságát és igazságát komiszság és szemfényvesztés borítja el, de mindezeket az Úr eltávolítja, ha majd eljön.
Az, hogy a szenvedés az egyház ilyen helyzetét jelenti, a következőből is kitűnik :
Az idők végezetén ”akkor nyomorúságra adnak majd benneteket és megölnek titeket” „Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta és nem is lesz soha”. „ Mindjárt pedig ama napok nyomorúsága után a nap elsötétedik és a hold nem fénylik és a csillagok az égről lehullanak” (Mt. 24:9,21,29; Márk 12:19, 24)
Hogy a királyságon az egyház értendő, mindjárt látni fogjuk.

AR 34. ” A szigeten valék, a mely Pathmosnak neveztetik” – állapotot jelent és azt a helyet, ahol a megvilágosodás bekövetkezhetett.
János azért épp Pathmoszon lett a kinyilatkoztatás tanúja, mert az egy görög sziget Európa és Ázsia között, nem messze Kánaán földjétől; márpedig a sziget az Isten imádatától távol eső, ám ahhoz mégis (önkéntelenül) vonzódó pogányok jelképe, akik megvilágosíthatók. Ugyanezt szimbolizálja Görögország is; Kánaán földje pedig az Egyházat magát, Ázsia az Igéből áradó igazság fényében levőket az egyházban, Európa pedig azokat, akikhez majd az Ige fog elérkezni :ezért jelenti hát Pathmosz szigete a megvilágosodás állapotát és színhelyét .
Hogy az Igében a sziget az Isten imádatától távol eső pogány népeket ábrázolja, nyilvánvaló az ilyen igehelyekből, mint :
”Ezért dicsérjétek az Urat keleten, a tenger szigetein Jehovának, Izráel Istenének nevét „ (És. 24:15)
(a gyertyabél) „ Nem pislog és „ (a nád)” meg nem reped, míg a földön törvényt tanít és a szigetek várnak tanítására” . „ Énekeljetek Jehovának új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azok lakói „ (És. 42:4,10,12)
”Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek” (És. 49:1)
”Engem várnak a szigetek és karomba vetik reménységüket” (És. 51:5)
”Igen, engem várnak a szigetek,és elől jönnek Társis hajói” (És. 60:9)
Halljátok meg Jehovának  szavát, ti pogányok, és hirdessétek a messzevaló szigeteknek” (Jer. 31:10)
” néki hódol majd kiki a maga lakhelyén , a pogányoknak is minden szigete” (Sof.2:11)
Az, hogy Görögország is ugyanezt jelenti, nem annyira tűnik ki a Szentírásból, mert Isten Igéje csak Dánielnél (:21; 10:20; 11:2), Jánosnál (12:20) és Márknál (7:26) említi névszerint; Kánaán földjén az Úr Egyháza értendő, mivelhogy  szent földnek  és mennyei Kánaánnak is mondja számos igevers; hogy Ázsia szemlélteti az Igéből áradó igazság fényében levőket az Egyházban, azt fentebb (11. sz.) már láthattuk, az pedig egyértelmű, hogy ’Európa’ az Igét majdan befogadó embereket jelenti.

AR 35. ”az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért” – azt jelenti : azért, hogy (az emberek) az Igéből származó Isteni Igazat szívből, azaz világosságban fogadhassák be, és az Úr Humánumát Isteniként ismerhessék el, magyarázatát lásd fentebb (6. sz.).

AR 36. ” Lélekben valék ott az Úrnak napján,” - ez így az Isteni befolyásból következő spirituális helyzetet jelenti .
” Lélekben valék ,” - annak a lelkiállapotnak a leírása ez, melybe látomásai közepette került; erről mindjárt szó lesz; az Úrnak napján jelzi akkor az Úrtól eredő befolyást, mivel ezen a napon árad ki az Úr jelenléte, ezért szent nap, amiből is nyilvánvaló, hogy a lélekben valék ott az Úrnak napján (mondat) akkor az érvényesülő Isteniség hatására bekövetkező szellemi állapotokról tanúskodik. A prófétáknál arról olvashatunk, hogy lélekben  vagy elragadtatásban voltak, meg azt is, hogy az Igét magától Jehovától kapták. Amikor ebbe a sajátos tudatállapotba vagy transzba kerültek, magukon kívül, szellemben jártak, és olyan dolgokat láttak meg, amilyenek a mennyben találhatók, az Ige befogadásának pillanatában viszont testben voltak, úgy hallgatták Jehova beszédét.
A prófétáknak e két tudatállapotát figyelmesen meg kell egymástól különböztetni. Az önkívület helyzetében lelki szemük felnyittatott, míg a fizikai látás szünetelt, így hallhatták az angyalok, vagy Jehovának angyalok általi szavát; a mennyben felmutatott dolgokat is látták, és néha olybá tűnt nekik, mintha egyik helyről a másikra vitettek volna, miközben test szerint maradtak, ahol voltak.
Ebben az állapotban volt tehát János, amikor Jelenéseit megörökítette, és néha Ezékiel, Zakariás és Dániel is, akkor mondták róluk azt, hogy látásban vagy lélekben vannak, hisz Ezékiel a következőt említi: „A lélek pedig felvőn engem, és vive Káldeába a foglyokhoz látásban az Isten lelke által, és felszálla előlem a látás, a melyet láttam” (11:1; 24); arról is beszél, hogy fölemelte őt a lélek és a földrengés dörgését hallotta és más egybeket is (3:12,24); és még, hogy megragadta és fölemelve vitte a lélek ég és föld között és bevitte őt Jeruzsálembe isteni látásokban és látta az útálatosságokat ( 8:3). Ugyanígy elragadtatásban vagy lélekben volt, amikor látta a négy lelkes állatot, amik a Kerúbok voltak ( 1,10); és akkor is, amikor az új földet, az új templomot és a mérőpálcás angyalt megpillantotta (40-48 fejezet). Az Ige szerint Isteni látásokban volt (40:2), fölemelte őt a lélek (43:5).
Zakariással, akivel akkor, amikor megpillantotta a mirtuszfák között álló lovas férfiút, egy angyal volt, ugyanezek (Zak. 1:8) történtek, meg amikor a négy szarvat és utána a mérőkötelet kezében tartó férfit látta (2:1,5), Jósuát, a főpapot (4:1), a gyertyatartót és a két olajfát (4:1),a repülő könyvet és mérőedényt (5:1,6), amikor négy szekeret látott két hegy közül kijönni, és a lovakat (Zak.6:1). Ugyanezt az állapotot tapasztalta meg Dániel, amikor látta a tengerből feljövő négy fenevadat (Dán.7:1), s a kos és kecskebak küzdelmét (8:1; <Károli: 8:3-7>). Hogy ezek mint víziók tűntek fel előtte, azt ő maga is megerősíti, lásd. a 7:1,2,7,13 és a 8:2, ill. a 10: 1,7,8 igeverseket; és Gábriel angyalt is látomásban látta (9:21).
Ez történt Jánossal is,
amikor látta az ember Fiát a hét gyertyatartó között (Jel.1. fej.),
amikor látta a mennyben lévő királyiszéket és azt, aki azon ült és a trónus körül a négy lelkes állatot (4. fej.),
amikor látta a hét pecséttel lepecsételt könyvet (5. fej.),
amikor látta előjönni a négy lovat a kinyitott könyvből (6. fej.),
amikor látta a föld négy szegletén álló angyalt (7. fej.), és a málység kútjából a földre kijövő sáskákat (9. fej.),
amikor látta a kezében a könyvecskét tartó angyalt, melyet az néki adott, hogy egye meg (10. fej.),
amikor látta a sárkányt, és az asszonyt, akit az üldözött, és Mihálynak a sárkánnyal való viaskodását (12. fej.), majd utána a két, tengerből és földből feljövő vadállatot (13. fej.),
amikor látta a hét angyalt a hét utolsó csapással (15., 16. fej.),
amikor látta a veres fenevadat megülő parázna asszonyt (17.,18. fej), majd a fehér lovat és Őt, aki rajta ült (19. fej. ), aztán az új eget és új földet, azaz a mennyből leszálló új Jeruzsálemet (21, 22. fej.)
János e dolgoknak lélekben és látásban mind-mind szemtanúja volt, amint azt ő maga is mondja (1:10; 4:2; 9:17;21:10); ezért, ahol csak előfordul nála a láttam szó, mindenütt ez az értelme. Ebből nyilvánvaló, hogy lélekben lenni annyit tesz: látásban lenni, és erre az ember lelki szemének megnyittatása révén kerül sor: olyankor a szellemvilág jelenségei oly tisztán ötlenek fel előtte, akár a természeti lét dolgai a testi látás során. Hosszú évek tapasztalatából bizton állíthatom, hogy ez tényleg így is van. Tanítványai is ilyen szellemi állapotban voltak, amikor az Urat feltámadása után meglátták, ezért olvasható a Lk. 24: 30,31-ben, hogy megnyittattak az ő szemeik. Ábrahám is ezt a helyzetet élte át, amikor a három angyalt látta és amikor beszélt is velük. Hasonlóan Hágár, Gedeon, Jósua és a többiek, Jehova angyalai láttán, és Elizeus szolgája, aki szekerekkel és tüzes szekerekkel rakott hegyet látott Elizeus körül. „És imádkozott Elizeus és mondá: Óh, Jehova, nyisd meg az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá Jehova a szolga szemét és láta”  (II. Kir.6:17)
Ami az Igét illeti, a kijelentés nem a szellemben levés állapotában vagy látásban történt, hanem azt az Úr mondta a prófétáknak saját élő hangján, és sehol sem találkozunk arra való utalással, hogy a Szentlélek sugalmazására kapták volna, hanem Jehova által; lásd Az új Jeruzsálemnek az Úrról való tanítását.(53.sz.)

AR 37. ”és hallék hátam megett nagy hangot [szót], mint egy trombitáét,” – ez a mennyből felfedetett Isteni Igazság nyilvánvaló átérzését jelenti.
A nagy szó, amikor a mennyből hangzik, Isteni Igazságot jelent, amire rögtön rátérek; az, hogy mintegy  trombita hangjaként’ hallatszott, azért volt, mert amikor az Isteni Igazság a mennyből száll alá, akkor az utolsó menny angyalai néha így hallják és olyankor kétségtelenül így is fogják fel, a trombitához hasonló hang a megnyilvánult befogadást jelöli; a trombita  jelentését lentebb (397, 519. sz.) majd látni fogjuk.
Arról, hogy a nagy szó, amikor néha a mennyből hallatszik, az Isteni Igazságot jelképezi, ezek az igehelyekből tanúskodnak:
”Jehova szava zeng a vizek felett,…Jehova szava erős, Jehova szava fenséges. Jehova szava cédrusokat tördel,… Jehova szava tűzlángokat szór; Jehova szava megrengeti a pusztát; Jehova szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat (29. Zsolt. 3-9);
E földnek országai mind énekeljetek az Úrnak,...A ki…szól nagy kemény szóval” (68. Zsolt. 33,34);
”És megzendül Jehovának szava az ő serege előtt, mert felette nagy az ő tábora; mert hatalmas az ő rendeletének végrehajtója” (Jóel 2:11);
” Jehova pedig…megzendül Jeruzsálemből..” (Jóel 3:16)
és mert a szó  az Úrtól való Isteni Igazat jelenti, azért mondta az Úr, hogy „a juhok hallgatnak az Ő szavára,… mert ismerik az Ő hangját” és „Más juhaim is vannak nékem,...azokat is elő kell hoznom. És hallgatnak majd az én szómra,...az én juhaim hallják az én szómat és én ismerem őket és követnek engem” (Jn. 10:3,4,16,27) és másutt:
”eljő az idő,…amikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és akik hallgatják, élnek” (Jn. 5:25)
A szó itt nem más, mint az Úrnak az Ő Igéjéből való Isteni Igazsága.

AR 38. ”A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég” – ez azt jelenti : Aki Önmagában való és az Egyetlenegy, az elsőktől az utolsókig, Akiből minden lett, azazhogy Aki Tulajdon Mivoltában az Önmagában való és Egyedüli Szeretet, az Önmagában való és Egyedüli Bölcsesség és az Önmagában való és Egyedüli Élet, ennélfogva az Önnönmagából eredő, Sajátlagos és Egyetlen Teremtő, Megváltó és Megvilágosító, következésképpen Ő a menny, és az egyház összességében Mindennek az eredője; Aki az egyedüli Végtelen és Örökkévaló, Jehova, az Úr.
Ahogy az fentebb (13,29. sz.) is látható, e szavakban minden benne van, s még ennél is végtelenül többet rejtenek magukban. Ugyanott azt is elmondtam, hogy a szellemvilágban minden szótag, vagy az ábécé mindegyik betűje valamely dolgot jelöl, ilyen az ottaniak beszéde és írásmódja: az Úr épp ezért írja le Önnön Isteniségét és végtelen mivoltát az alfa és ómega betűkkel, és ez azt jelzi, hogy az összes mennyben és az egyházban ő a Minden, s mivel a spirituális régióban mnden betű egy dolog jelentését hordozza, Dávid ezért írja meg a 119. zsoltárt az ábécé betűinek rendjében, az aleffel kezdve a tau betűvel bezárólag, ahogy ezt a versek iniciáléja is mutatja; s bár kevésbé szembeötlően, de ugyanez áll a 111. zsoltárra is.
.Ábrám is ezért kapta az Ábrahám, Szárai pedig a Sara(h) (Sára) nevet: az Ábrahám és a Sára elnevezés kapcsán itt nem is rájuk, hanem az Isteniségre kell gondolni, és valóban, ezt úgy is értik: a „h” hang ugyanis, mivel puszta kilehellés (aspiráta), végtelenséget fejezi ki, erről többet lásd fentebb (10, 11. sz.) .

AR 39. „Amit látsz, írd meg könyvben” : az, hogy ezt fel kell fedni az utókor számára, nem igényel különösebb magyarázatot.

AR 40. ”és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van,” -- azt jelenti : a keresztény világban mindazoknak, akik Isten Igéje igazságának fényében vannak. Hogy ez az Ázsiában lévő gyülekezeteket jelenti, lásd fentebb (10, 11.sz.)

AR 41. ” Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában” – azt jelenti: mindenkinek annak mértékében (kell felfedni), amennyire Isten Igéjét megérteni képes.
Hogy az Úr, és az Ő egyháza felfogásának összes stádiumát ez a hét név jelenti, az majd lentebb lesz látható. Amikor János ezt a parancsot megkapta, szellemben volt, és ilyen helyzet kapcsán egyetlen olyan névvel sem találkozunk, amely ne dolgot vagy állapotot fejezne ki; ezért a János által leírtakat nem küldték el egyik szóbanforgó gyülekezetnek sem, hanem mindez ama egyházak angyalaihoz – azaz, a dolgok befogadására nyitott emberekhez - szól. Hogy Isten Igéje véges-végig szellemi dolgokat ábrázol ki minden egyes hely- és személynévvel, azt a Londonban kiadott Arcana Caelestia számos helyén kimutattam- így pl. azt, mit értsünk az Ábrahám, Izsák és Jákob neveken, Izráelnek és tizenkét fiának nevén, mit takar Kánaán sok helyszínének és annak földjéhez közeli országok elnevezése, valamint Egyiptom, Szíria, Asszíria s mind a többi név.
Ezzel a hét névvel is ugyanez a helyzet. De ha valaki szószerint kívánja venni, ám tegye, hiszen a nevek kapcsolatot eredményeznek, csak akkor fontos, hogy tudomása legyen róla, hogy az angyalok e nevek által az egyház dolgait és helyzetét érzékelik 

AR 42. ”Megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle;” – ez azt az állapotbéli fordulatot ábrázolja, mely az élet jóságában lévőknél következik be az Úrhoz való megtérésük során, aszerint, hogyan fogják fel Isten Igéjének igazságát.
János itt arról számol be, hogy a szót maga mögött hallotta (10. vers), majd, amint megfordul,hogy a hangot meglássa, fordultában hét gyertyatartót pillant meg; ebből világos, hogy a hang a háta mögül szólt hozzá, és ahhoz, hogy megállapítsa, honnan ered, meg kellett fordulnia.
Itt nyilvánvalóan egy enigmával van dolgunk: s a titok nyitja az, hogy amíg az ember az Úr felé nem irányul, amíg csak be nem látja, hogy az Úr a menny és a föld Istene, mindaddig képtelen lesz az Ő Igéjében benne rejlő igazságok felfedezésére, mert Isten mind személye, mind lényege szerint egy, Akiben hármasság van: ez az Isten pedig az Úr; a személyek hármasságát vallók viszont elsősorban az Atyát nézik, néhányan közülük a Szentlelket, ám az Úrra csak elvétve alig páran tekintenek; és hogyha mégis, akkor is úgy vélekednek az Ő Emberségéről, mintha az pusztán egy átlagos halandó humánuma lenne; és bizony, amikor az ember ezt teszi, semmiképpen sem világosodhat meg Isten Igéjéban, mert az Ige az Úr maga, Őbelőle fakad és Őróla is tanúskodik. Ezért azok, akik nem kizárólag az Úrhoz magához közelednek, Őt is, és az Ő Igéjét is mintegy fonák helyzetből látják, nem pedig maguk előtt; azazhogy arccal szembe, hanem hátuk mögött, visszásan.
Ezt a titkot rejtik hát a ”megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót és a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához” sorok, mert a hang, amit hallott, az Ember Fiától, azazhogy az Úrtól eredt. Arra, hogy csakis Ő a mennyek országának és ennek a világnak Istene, az Úr immár kifejezetten saját szavaival oktat:
Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, azt mondja az Úr, a ki van, és a ki vala és a ki eljövendő,” (Jel.1:8), majd utána:
Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó;” (Jel.1:11);
majd utána:
”Én vagyok az Első és az Utolsó” (Jel.1:17; 2:8);
Hogy az Úrtól érkező hang az Isteni Igazságot jelenti, lásd fentebb (37. sz.), valamint azt is, hogy János jelképezi az egyházban azokat, akik az élet jóságában vannak (5, 6.sz). Ezek a dolgok mind azt bizonyítják, hogy a „megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle”  szavak fejezik ki azt az állapotbéli fordulatot, mely az élet jóságában lévőknél következik be az Úrhoz való megtérésük során, aszerint, hogyan fogják fel Isten Igéjének igazságát.

AR 43.  „megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót.” – ez az új egyházat jelenti, mely az Úrtól eredő, Ige általi megvilágosultságban lesz.
Arról, hogy a hét gyertyatartó  hét egyházat jelent, lesz még szó a fejezet végén; azt pedig, hogy a hét gyülekezet ábrázolja mindazokat a keresztény világban, akik Isten Igéjének befogadása mértékében (41.sz.) vonzódnak az egyházhoz, fentebb (10. sz.) már láthattuk;
A hét gyertyatartó azért jelenti az új egyházat, mert abban, és annak középpontjában az Úr van jelen, mivel meg van írva, hogy látott a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, márpedig Emberfiának az Igében az Urat nevezik. A gyertyatartók, melyeket (János) megpillantott, aranyból vannak, hiszen az arany a Jónak a szimbóluma, és minden gyülekezet az igazság által alakított jóságból fakadóan lesz egyházzá; azt, hogy az arany a jóságot jelképezi, mindjárt látni fogjuk.
A gyertyatartók nem egymáshoz közel helyezkedtek el, és kölcsönösen össze sem értek, hanem bizonyos távolságra voltak egymástól és egy kört alkottak, ahogy ez a következő fejezet részletéből is meglátszik:
”ezeket mondja az,… a ki jár a hét arany gyertyatartó között” (Jel.2:1) .
Ama kandeláberek mécseiről említés sem történik, viszont a továbbiakban arról olvashatunk, hogy a szent Jeruzsálemnek (ami az új egyház) „nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne, mert… annak szövétneke a Bárány” ( Jel.21:23,24),
és hasonlóképpen:
”nem lesz szükségük szövétnekre,…mert az Úr Isten világosítja meg őket” (Jel.22:5).
Azok, akikből az Úr egyháza majdan állani fog, csak gyertyatartók, akik az Úr által fognak világolni (ezekről a II. Móz.25:31-ben, majd a végén a 37:17-24-nél, a III.Móz.24: 3,4-ben, és a IV. Móz. 8:2,3,4- nél van szó); az pedig, hogy ezek az Úr egyházát az Isteni szeretet szellemiségéből, azaz felebaráti szeretetből képviselik, a londoni kiadású Arcana Caelestia 9548, 9555, 9558, 9561, 9570, és 9783-as cikkelyeinél látható, valamint alább,a 493.sz.-nál.
A gyertyatartó jelképezi az Úr által alapítandó új egyházat, Zakariásnál (4. fej.), az ábrázolja az Úr új házát, avagy az Új Templomot, amint majd a következőkből is nyilvánvalóan kitűnik; Isten háza vagy templom az egyház, legfelsőbb értelem szerint pedig az Úr Isteni Embersége, ahogyan Ő Maga is tanítja (a Jn.2:11-nél és másutt); de el kell mondanom, mit jelent a maga rendjében, a 4. fejezetnél az, amikor Zakariás a gyertyatartót látta. Az 1-től a 7.versig terjedő rész az új egyház Úr általi, a szeretet jóságából az igazság révén történő megvilágosítását mutatja meg. A passzus olajfái a szeretet jóságában bővelkedő egyházat ábrázolják; ugyancsak Zakariásnál, a 8-tól 10- ig terjedő részből, kiderül, hogy mindez az Úrnak köszönhetően van így; Zorobábel, akinek a házat - azaz: egyházat - kell felépítenie, itt az Urat képviseli; a 11-től 14-ig tartó versek pedig azt tárják elénk, hogy az az egyház mennyből származó igazságokat birtokol majd.
E fejezet megfejtése a mennyen keresztül, az Úr által adatott meg nékem.

AR 44. „ és a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához”: – ez az Ige szerint az Urat jelenti, Akitől ez az egyház származik.
Az Igéből tudjuk, hogy az Úr Isten fiának  és Emberfiának  is mondta magát, az Isten fia (megjelölést) Önnön Istenemberségéből következőleg értette, és az ember Fia (kifejezés által) az Ige szerinti Önmagát; mindezt pedig teljesen kimutattam Az új Jeruzsálemnek az Úrról való tanításában (19-28.sz.), és ha egyszer már a dolog hiánytalan megerősítést kapott az Igéből, további bizonyítását szükségtelennek vélem. Mármost, mivel az Úr János előtt úgy jelenik meg, mint az Ige megtestesülése, ebből a szemszögből nézve mondatik Emberfiának.  Az Úr itt Igeként láttatja önmagát, mert az új egyházról beszél, amely az Igén és annak megértésén alapul. Arról, hogy ez az eklézsia az Igéből ered és hogy éppen olyan, amilyen módon azt felfogása szerint magáévá teszi, bővebben Az új Jeruzsálemnek a Szentírásról való tanításának 76-79.sz. cikkelyeiben olvashatunk.
S mert az egyház önnön mivoltát az Úrból, az Ige révén nyeri, az ember Fia épp ezért volt látható a gyertyatartók között ; ez a szó azt a legbensőbbet jelenti, melyből minden, ami a felszínen és kívül van, a maga lényege - azaz világossága vagy megértése - szerint részesül. Azt, hogy ez a mélységesség az összes külső és szélső dolgok minden éltető forrása, hogy olyan, akár a szív legbelsőbb hajlékának fénye és lángja, melynek kiáradásából minden, ami kívül és a széleken található, saját világosságát és melegét kölcsönzi, Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről való angyali tanítás című írásban is sok helyütt kimutattam. A köztességre utaló kifejezés a következő igehelyeknél is ugyanezt jelenti:
- És. 12:6 : ”Kiálts és örvendj, Sionnak lakosa, mert nagy közötted Izráelnek szentje!”
- 74.Zsolt.:12 :”Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette.”
-
48. Zsolt.:9 : ”A te kegyelmedről elmélkedünk óh Isten a te templomodnak  közepette.
- 82.Zsolt.:1 : ”Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között”
Az Úr általi Isteni igazságokban lévőket mondják isteneknek, és, elvont értelemben az önmagában vett igazságok összességét:
”Íme én angyalt bocsátok el teelőtted…vigyázz magadra előtte,…mert az én nevem” néki közepette (azaz), "őbenne van” (II.Móz.23:20,21 <Schmidt-ford.>)
Jehova neve mindennemű Isteniségnek a summája; az, hogy néki közepette az angyalnál a legbelül lévőt, ennélfogva a számára egyedüli Egyetemest jelenti, az pedig, hogy valaminek a közepe egyben annak belsejét, azaz univerzális lényegét is jelöli, a Szentírás több más helyéből is látható, még a gonoszságok vonatkozásában is (És.24:13; Jer.23:9; 10.zsolt, Jer. 9:4,5; 36. Zsolt:2; 4.zsolt:5; 62. Zsolt:5). Ezeket a verseket azért hozom fel példaként, hogy megtudhassuk: a gyertyatartók között (kifejezés) jelenti azt a legbensőbb alapot, amire a keresztény közösség - minden vonatkozásával együtt – épül, mivel az egyház és az összes vele kapcsolatos dolog az Úrtól származik az Ige közvetítésével.
Hogy gyertyatartókon az új egyház értendő, arról fentebb (43.sz.) már olvashattunk.

AR 45. „bokáig érő ruhába öltözve” : ez a folyamatosan kiáradó Isteniség – azaz: Isteni Igazság.
A ruha itt nem más, mint az Isteni Lényegnek, az Isteni Igazságnak az állandó előáramlása, mivel az Igében a földig érő ruházat (mindig) igazságokat jelent; így a mindennapos hosszú viselet az Úrnál a folytonosan kifejeződő Isteni Érvényességet hivatott megjeleníteni. Az öltözék azért jelképezi az Igében bennfoglalt igazságokat, mert a mennyben mindenki a maga jóságából fakadó igazságnak megfelelő ruhát visel; de erről már bővebben szóltam az 1758-ban napvilágot látott Menny és pokol című munkában. A továbbiakban annak lehetünk tanúi, hogy szellemi értelem szerint az öltözéknek éppen ez a jelentése: ez érvényes az Úr ruhájára, amikor színeváltozása során fehér lett, mint a fényesség (Mt.17:1-4; Márk 9:2-8; Lk. 2:28-36), az sem jelent mást, amikor a katonák megosztoztak öltözékén (Jn. 19:23, 24); Áron ruházata is ezt példázza és jelzi, lásd a Londonban kiadott Arcana Caelestiát (9814,10.068 sz.), mely teljes részletességgel taglalja, mit ábrázol az efód (9477, 9824, 10.005. sz.), mit a palást (9825, 10.005 sz.), a hosszú ing (9826, 9942. sz.), és a süveg (9827. sz.), mivel Áron képviseli az Úr papi hivatalát.
A ruházat jelentéséről az Igében lentebb is (166, 328. sz.) még szó esik.

AR 46. „mellénél aranyövvel körülövezve” : ez a folyamatosan kiáradó és egyben összekapcsoló Isteniség – azaz: az Isteni Jóság.
Az aranyöv azért jelenti ezt, mert az Úr kebele, ill. melle az Ő Isteni Szeretetének felel meg, s éppen az Őt körülvevő aranyöv az, mely a kisugárzó, s ugyanakkor összekötő Isteniséget ábrázolja, ami az Isteni Szeretet Isteni Jósága.
Az arany – lásd lentebb (913. sz.) szintén a jóságot jelképezi. Ugyanúgy a derékkötő szalag vagy öv is azt a közös köteléket jelenti, amely által ezek a maga sorrendje és összefüggése szerint illeszkednek egymáshoz, mint ahogy Ésaiásnál is láthatjuk:
” És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből,”… „Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség” (És. 11:1,5).
Az Isai gyökéből eredő vesszőszál az Úr. És az, hogy Áron efódjának öve és hosszú ruhájának szegélye is az egybekapcsolódást ábrázolja, látható a Londonban kiadott Arcana Caelestia 9837. és 9944. sz. cikkelyeinél. Az öv az egyház jóságát és igazságát összefűző köteléknek felel meg; azért, amikor az eklézsia Izráel fiainál porig romboltatott, Jeremiás próféta azt a parancsot kapta, hogy vásároljon magának lenövet, és illessze azt derekára, aztán rejtse azt az Eufráteszhez közeli köszikla hasadékába, majd, miután sok nap múlva kivette a rejtekből, az öv megrothadt és hasznavehetetlenné vált (Jer. 13:1-12).
Ez annak a szimbóluma, hogy az egyház jósága immár végképp semmivé lett, igazságait pedig teljesen feldúlták. Ésaiásnál az öv ugyancsak ezt jelképezi:
”… és lesz az öv helyén kötél” (És. 3:24 <Károlinál:25>), és még sok egyéb igehelyen is.
Hogy a kebel vagy emlő az Isteni szeretetet ábrázolja, egyértelmű az Igének azon részeiből, ahol név szerint ez szerepel; ugyanígy a szeretet megfeleléséből adódóan is.

AR 47. „Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó” - ez a legelső és legutolsó dolgok szerint megnyilvánuló, Isteni Bölcsességben lakozó Isteni Szeretetet jelenti. A fej az emberi élet elsődlegességét szemlélteti, márpedig az ember életében minden a szeretettel és bölcsességgel függ össze: amiért is a fej egyszerre példázza a bölcsességet és szeretetet, mivel azonban nem létezik olyan szeretet, mely a bölcsességet nélkülözné, s olyan bölcsesség sem,ami a szeretetnek híján lenne, ezért a szeretet bölcsessége az, amit a fej jelent., az Úr esetében pedig az Isteni Bölcsesség Isteni Szeretete; de az igebeli jelentés igazságával kapcsolatban még több látható majd lentebb (538, 568.sz.) .
Nos, mivel a fej egyszerre jelenti a maga elsődlegességében vett szeretetet és bölcsességet, a haj ebből következően ennek a szeretetnek és bölcseségnek a legvégső mivoltát fejezi ki, és, merthogy hajról itt az Emberfiával - azaz igei értelem szerint az Úrral - kapcsolatosan van szó, Nála az Isteni Jóságot jelenti, ami a szeretetből fakad és az Isteni Igazságot, mely a bölcsesség folyománya, a Szentírás külső értelmének megfelelően: az Ige e külsődlegessége pedig nem más, mint a betű szerinti jelentés.
Persze, meglehetősen paradoxnak tűnik, hogy az ember Fiának avagy az Úrnak a haja ilyen értelemben ábrázolná az Igét, ám mégis igaz: áll ez Az új Jeruzsálemnek a Szentírásról való tanításában idézett passzusokra (35, 49.sz.) is, melyekből azt is kimutattam, hogy a nazírok az izraelita egyházban az Urat az Ige végső, azaz betű szerinti tartalmában képviselték; a nazír szó ugyanis hajzatot vagy fürtöt jelent a héber nyelvben, ezért rejlett Sámsonnak, aki az anyaméhtől fogva (Istennek szentelt) nazír volt, ereje a hajában; ugyanígy az Isteni igazság hatalma is az Ige betű szerinti jelentésében van; amint ez az imént említett Szentírásról való tanításból (37-49.sz.) látható; ezért volt szigorúan tilos a főpapnak és fiainak a fej borotválása, és ezért tépte szét a negyvenkét fiúgyermeket a két nősténymedve, amikor azok kopasznak nevezték Elizeust.
Elizeus, akárcsak Illés, igei vonatkozásban az Urat képviselte; a kopasz (szó) az Igét jelenti annak legvégsője nélkül, ami a betű szerinti értelem, a nősténymedvék viszont épp a betű szerinti értelmet jelentik, de annak belső jelentésétől elszigetelten; azok, akik e kettőt egymástól elkülönítik, a szellemvilágban, távolról ugyan, de valóban medvéknek látszódnak; ebből pedig rögtön kiderül a gyermekek végzetének oka is.
Ugyancsak ezért volt a fejtető megkopaszítása az abszolút gyalázat és a legmélyebb gyász jele. Amikor tehát a zsidó nép eltorzította az Ige betű szerinti értelmét, a próféta így kesergett felette:
Az ő nazireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél...De most feketébb az ő ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg őket az utczákon…”   (Jer. Sir.4:7,8);
minden fő megkopaszult és minden váll feltört” (Ezek.29:18);
”minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság”. (Ezek.7:18),
és hasonlóan az És.15:2; a Jer.48:37; és az Ámós 8:10.-ben található igeversek esetében.
Mivel pedig Izráel fiai álnokságukkal az Ige teljes betű szerinti értelmét romba döntötték, Ezekielnek, az isteni rendelkezésnek megfelelően, azért, hogy mindezt jelképezze, éles karddal meg kellett beretválnia fejét; a szőr egyik harmad részét tűzben megégetnie, a másikat karddal apróra vagdalnia, harmadik harmadát meg a szélnek kellett odaszórnia, valami keveset kivennie, ruhája csücskébe kötnie, majd még azt is tűzbe vetnie’ ( Ezek. 5:1-4).
Mikeásnál pedig a következőket olvashatjuk:
” Nyírd le, kopaszítsd meg magadat a te gyönyörűséges fiaidért! Szélesítsd meg kopaszságodat, mint a keselyű; mert rabságra vitettek el tőled!” (Mik.1:16)
A gyönyörűséges fiak az egyház Igéből eredő valódi igazságai. És mert Nabukodonozor, Babilon királya, azt testesítette meg, hogyan hamisította meg népe Isten Igéjét, hogyan tiporta lábbal annak összes igazságát, hajzata olyanná lett, mint a saskeselyű tolla (Dán.4:33 <Schmidt-ford.>; 4:30<Károli-ford.>).
A hajzat az Ige szentségét ábrázolja; ezért mondja az Ige azt a nazíreusokról, hogy beretva az ő fejüket ne járja, mert hajfürtjeik az Istennek szentsége az ő fejükön,
és ezért rendeltetett el, hogy a főpap és fia ne borotválja a fejét, nehogy meghaljanak, és harag ne jöjjön Izráel egész házára. (IV.Móz.6:1-21)
Mármost, mivel a haj’ az Isteni Igazságot jelenti annak végső fokozatában, ami az egyházban az Ige szószerintiségében jut érvényre, ugyanezzel találkozunk Dánielnél is, amikor az idők Szentjéről ezt mondja:
”Nézém, míg királyi székek tétetének, és a napok eleitől fogva Szent [(Antiquis Dierum) <Schmidt-ford.> az öreg korú <Károli-ford.>] leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú „(Dán.7:9).
Ez az öröktől fogva Szent az Úr, amint Mikeásnál is egyértelműen kitetszik:
”De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” (et Cujus Exitus ab Antiquo, a diebus aeternitatis") (Mik.5:2),
valamint Ésaiásnál, ahol az örökkévalóság atyjának mondatik (És.9:6).
Ezekből a helyekből, és még sok más igeversből, melyeket előfordulásuk bőségessége miatt nem is idézek, bizonyosan tudható, hogy az Emberfiának feje és haja, mely fehér, mint a hó és a tiszta gyapjú az, amin a kezdeti és a végső Isteni szeretetet és bölcsességet értjük, és, merthogy az Emberfia az Ige esetében az Urat jelenti, ebből következőleg ez a legelső és a legutolsó is: különben mi másért írná le a Jelenések Könyve az Úrnak, és Dániel könyve a napok eleitől fogva Szentnek még a haját is?
Az, hogy a haj az Ige szószerintiségének a kiábrázolódása, egyértelműen meglátszik a spirituális világban: azok, akik semmibevették a Szentírás betű szerinti értelmét, ott kopasznak tűnnek; viszont azok, akik azt szerettettel övezték, tetszetős hajkoronát viselnek. Azért mondja az Ige, hogy olyan, mint a tiszta gyapjú és mint a hó, mert a gyapjú jelenti a legvégsőbbekben lévő jót, a hó pedig a legvégsőbbekben lévő igazságot, Ésaiásnál is (1:18). A gyapjú ugyanis a báránytól van, amin az irgalmas szeretet jóságosságát értjük, a hó pedig a vízből származik, mely a hit igazságainak felel meg.

AR 48. ”és a szemei olyanok, mint a tűzláng”. - ez az Isteni Szeretet Isteni Bölcsessége. A szem az Igében az értelmi képességet jelenti, következésképpen a látás a megértést jelképezi, ami az Úrnál maga az Isteni Bölcsesség, a tűzláng pedig a szellemi szeretetet , azaz a jóságosságot ábrázolja, ami az Úrnál maga az Isteni Szeretet; nos hát, mindezekért a szeme mint a tűzláng (soron) az Isteni Szeretetből fakadó Isteni Bölcsességet értjük.
A szemnek ezt az értelmet hordozó jelentése egy megfelelés, hiszen ahogy tekintetünk a természetes világosságnak köszönhetően a dolgok átfogására képes, ugyanúgy lát, a lelki fényből adódóan, maga az intellektus is.
Az, hogy a szem az Igében a felfogást jelenti, ezekből a helyekből is kitűnik:
”Hozd ki a vak népet, a melynek szemei vannak, és a süketeket, a kiknek füleik vannak!” (És.43:8)
”És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak.” (És.29:18)
”Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak” (És.35:5)
”Én teszlek pogányoknak világosságává … hogy megnyisd a vakoknak szemeit…”.
(És.42:6-7)
Ez mind az Úrról mondatik, aki eljövetelekor kitárja majd az értelmet azoknál, akiknek az igazságról nincsen tudomásuk. A szem megnyitása ezt jelenti , ahogy a következő részek is mutatják:
„Kövérítsd meg e nép szívét, …, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel”  (És.6:9,10; Jn.12:40)
 „Mert rátok önté Jehova a mély álomnak lelkét, és bezárta szemeiteket, a prófétákat, és fejeiteket, a nézőket befedezte” (És.29:10 és 30:10)
”a ki …szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson” (És. 33:15)
”Halljátok ezt,ti esztelen nép <Schmidt-ford.>… kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak” (Ezék.12:2)
 „Jaj a mihaszna pásztornak, a ki elhagyja a juhokat!...Kardot <Schmidt-ford.> a jobb szemére…és jobb szeme sötétre sötétedjék”  (Zak.11:17)
”És ez lesz a csapás, a mellyel megcsapkod Jehova minden népet, a melyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek:… szemeik is megsenyvednek gödreikben” (Zak.14:12)
”megverek minden lovat rettegéssel,…a népeknek pedig minden lovát vaksággal verem meg”. (Zak.12:4). A - szellemi értelemben - az Ige megértése (298.sz.);
” felelj nékem, Uram, Jehova; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra” (Zsolt.13:4): - mindenki láthatja, hogy a szem itt a felfogást jelöli. Világos hát, mi az, amit az Úr ezeknél az igehelyeknél a szem kapcsán ért:
”A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.
Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!”
(Mt.6:22,23 és Lk. 11:34)
A szem ezeknél a passzusoknál (tehát) nem valódi szemet, hanem az igazság felfogását jelöli; azért is tiltotta törvény Izrael fiainak, hogy Áron utódai közül az, aki vak, vagy bármi más fogyatkozásban szenved, áldozatot vigyen fel az Úrnak, vagy hogy a függönyhöz bemenjen (II.Móz.21:18,20), vak jószágot is tilos volt áldozatra ajánlani (III.Móz.22:22, Mal.1:8). Ebből kiderül, mi a szem jelentése az ember esetében, következésképpen az Úrnál az Ő Isteni Bölcsességét, továbbá a mindent-tudását és Gondviselését jelenti; amihez lásd a következő részeket:
”nyisd meg Uram szemeidet és lássad!” (És.37:17)
”És őket szemmel tartom az ő javokra, és visszahozom e földre, és megépítem …” (Jer. 24:6)
”az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat” (33.zsolt.18)
”Jehova az ő szent templomában…az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.
(11.zsolt.4)
Mivel a kerúbok azt az Úrtól jövő védelmet és gondviselést jelképezik, mellyel az Igében rejlő szellemi értelem felett őrködik, nehogy az kárt szenvedjen, a négy lelkes állatról – azaz: a négy kerúbról – azt olvashatjuk, hogy szemekkel teljesek voltak elől és hátul, és szárnyaik is köröskörül és belül (Jel. 4:6,8),  és hogy „egész testök és hátok, és kezeik és szárnyaik és a kerekek rakva valának szemekkel köröskörül mind a négy kerekükön”. (Ezék. 10:12).
A továbbiakban, ott, ahol a tűzről és lángról említés történik, látni fogjuk, hogy a tűz lángja az Ő Isteni Szeretetét jelenti, és mert az Ige azt mondja, hogy ”szemei olyanok, mint a tűzláng” ez az Isteni Szeretet Isteni Bölcsességét ábrázolja. Az, hogy az Úrban az Isteni Bölcsesség Isteni Szeretete és az Isteni Szeretet Isteni Bölcsessége rejlik, melyek egymással egyaránt kölcsönös egyesülés általi egységben vannak, egy olyan misztérium, amelyre Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről való angyali tudományban (a 34-39. cikkelynél és egyebütt) már fény derült.

49. ”És a lábai hasonlóak valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg;” - ez az Isteni Jó természeti (oldala).
Az Úr lába  jelenti az Ő természeti Isteniségét, a tűz vagy az izzás a Jót, az érc meg a fizikálisan megnyilvánuló igazság jóságát fejezi ki, amiért is a „lábai hasonlóak valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg” sor jelenti az Isteni Jóság természeti (vetületét).
Az Úrnál a láb e jelentése megfelelésből adódik. Benne ugyanis kiáradó mennyei, szellemi és természeti Isteniség van jelen: a mennyei Isteniséget jeleníti meg az ember Fiának feje, a szellemi Isteniséget szeme és dereka, melyet aranyöv fog át; természeti Isteniségének jelképe pedig a láb. És mivel e három megvan az Úrban, ezért az angyali mennyekre szintúgy érvényes: így a harmadik vagy legfelsőbb a mennyei Isteniségben van, a második vagy középső a szellemi Isteniségben található, míg az első vagy legkülsőbb menny helye a természeti Isteniség, és ugyanez igaz a földi egyházra is. Az egyetemes menny az Úr szemszögéből nézve olyan, mint egy ember, kinél a fejet az Úr mennyei Isteniségében lévők alkotják, a törzs azokból áll, akik a szellemi Isteniség (régiójában) foglalnak helyet, s a láb a természeti Isteniség berkeinek lakóiból formálódik. A három fokozat mindenkiben megtalálható, hisz mindnyájan Isten képmására és hasonlóságára lettünk teremtve; s az ember a fokok megnyílásától függően alkotja a harmadik, a második, vagy az utolsó, (azaz a legkülsőbb) menny angyalát: az, hogy ez így igaz, látható Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről való angyali tudományban, nevezetesen annak harmadik részében, mely a három lépcsőfokról értekezik.
A Londonban napvilágot látott Arcana Caelestia c. munkából (2162, 4938-4952.sz.) az is kiderül, hogy a láb, a talp és a sarok az embernél a természetiségnek felel meg, és az Ige is ezt a fizikális szintet tárja elénk. A láb a következő helyeken is a természeti Isteni Jóság szimbólumát képezi:
- Dánielnél:
És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi arannyal övezve. És teste olyan mint a társiskő,... és szemei olyanok mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércznek színe” (10:5,6),
- János Jelenéseinél:
”És láték egy…angyalt az égből leszállani, …lábai mint a tűzoszlopok” (10:1),
- Ezékielnél:
” És (a kerubok) lábai egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe.” ( 1:7)
Az angyalok és a kerubok azért látszódtak ilyeneknek, mert bennük az Úr Istenisége fejeződött ki. Az Úr egyházát, mivel az a mennyek, azazhogy az Úr lába alatt helyezkedik el, Isten Igéje az Ő lába zsámolyának mondja, mégpedig a következő helyeknél:
A Libánon ékessége hozzád jő,… szenthelyemnek megékesítésére, hogy lábaim helyét megdicsőítsem.
És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megútálóid.”
(És.60:13,14)
”Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya” (És.66:1)
Isten „nem emlékezett meg lábainak zsámolyáról az ő haragja napján.” (Jer.Sir. 2:1)
Magasztaljátok Jehovát…boruljatok le az ő lábainak zsámolya elé; (99.Zsolt.:5)
” Ímé, hallottunk róla Efratában” (Bethlehemben); ”hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!” (133.zsolt.6,7)
Ezért borultak le az Urat imádók az Ő lábához (Mt.28:9; Márk 5:22; Lk.8:41; Jn.11:32), illették csókkal, és törölték hajukkal (Lk.7:37;,38,44-46; Jn.11:2 és 12:3).
Az Úr is azért mondta Péternek, miközben annak lábát mosta, hogy ” A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta” (Jn.13:10), mert a láb jelenti a természetit.
Lábat mosni annyit tesz: megtisztítani természeti emberünket: mihelyt az meg lesz takarítva a szennytől, tisztává lesz a teljes ember is; ezt az Arcana Caelestia és az Új Jeruzsálem tanításai számos részében kimutattam.
A természeti - s egyben a külső - ember akkor tisztul meg, ha távoltartja magát a gonoszságtól, amit szellemi vagy belső mivoltában felismer és elkerülendőnek ítél. Mármost, mivelhogy a láb jeleníti meg az ember természeti oldalát, mely fürdő vagy megmosás híján mindent a fonákjára fordít, azért mondja az Úr, hogy „ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre” (Márk 9:45): itt persze nem lábról, hanem a természeti emberről van szó. Ugyanezt jelenti a jó legelők maradékának összetaposása és a tiszta víz maradékának lábbal való felzavarása (Ezek.32:2 és 34:18,19; Dán. 7:7,19 és máshol).
Mivel a Biblia az Urat mondja Emberfiának, nyilvánvaló, hogy az Ő lába a természeti értelemben vett Ige; erről sokat írtam már Az Új Jeruzsálemnek a Szentírásról való tanításában, mint ahogy arról is, hogy az Úr azért jött e világba, hogy betöltse mindazt, ami az Ige tartalmaz, és így a legvégsőkben is teljessé tegye azt (98-100 sz.); csakhogy ez a misztérium azoknak szó, akikből majd az Új Jeruzsálem állani fog. Az Úr természeti Isteniségét jelképezi az az érckígyó is, melyet Mózes parancsára készítettek és tűztek póznára a sivatagban, hogy mindenki, akit a tüzes kígyók megmartak, arra feltekintve megmenekedhessen. (Iv.Móz. 21, 6,8,9).
Azt, hogy ez az Úr természeti Isteniségét jelentette, és hogy az arra felnézők üdvözültek, Ő Maga tanítja János evangéliumában:
”a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. (Jn. 3:14,15).
Annak oka, hogy a kígyó ércből készült, abban keresendő, hogy az érc és a vörösréz a jóság szerinti természetit jelenti, lásd lentebb (775.sz.).

AR 50. ”a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása” - ez az Isteniség természeti Igazsága.
Azt, hogy az Úr hangja az Isteni Igazat jelenti, lásd fentebb (37.sz), a sok vizek  pedig az igazságokat, még pontosabban a természeti igazságokat jelképezik, amik az Igéből származó gondolatok; ez rengeteg passzusra áll, melyekből csak ezeket hozom fel példának:
”teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják”. (És.11:9);
 „örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből” (És.12:3);
”A ki igazságban jár és egyenesen beszél…kenyerét megkapja, vize el nem fogy”. (És.33:15,16);
 „A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt… kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá…hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan” (És.41:17,18,20)
” Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet „. (És.44:3)
” feltámad a setétségben világosságod…és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy. (És.58-10,11)
”kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak, a melyek nem tartják a vizet.” (Jer.2:13)
”Fejedelmeik is kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel „(Jer.14:3)
”elhagyták az élő vizeknek kútfejét, Jehovát!” (Jer.17:13)
” Siralommal jőnek és imádkozva hozom őket, vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton” (Jer.31:9)
”eltöröm a kenyérnek botját…és vizöket mértékkel és ájulással iszszák…azért, hogy…megrothadjanak az ő étkökben” (Ezek.4:16,17;12:18,19; És.2:14)
 „Ímé, napok jőnek,…és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem Jehova beszédének hallgatása után; és vándorolni fognak tengertől tengerig…és futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.  Azon a napon elepednek a deli szűzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt!” (Ámos 8:11-13)
 „És e napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből,”. (Zak.14:8)
 „Jehova az én pásztorom…csendes vizekhez terelget engem”. (23.Zsolt.1,2)
 „Nem szomjaznak...kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle.” (És.48:21)
 „Isten!... jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize”; (Zsolt.63:2)
”Kibocsátja szavát…megindítja szelét s vizek folydogálnak.” (Zsolt.147:18,19)
”Dicsérjétek Jehovát egeknek egei, és ti vizek, a melyek az ég felett vagytok!” (Zsolt.148:4)
 A Jákob kútjánál ülő Jézus így szólt a samáriabeli asszonyhoz: ”Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne”. (Jn.4:7-15)
 „felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Jn.7:37,38)
” a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen”. (Jel.21:6)
” És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely…az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki” (Jel.22:1)
 „És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja,  a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen”. (Jel.22:17)
Vizen e helyütt az igazságok értendők, amiből az következik, hogy a sok vizek zúgása az Úr Isteni Igazságát jelenti az Igében, és hasonlóan ezeknél a helyeknél is: ”És ímé, Izráel Istenének dicsősége jő vala napkelet felől, és szavának zúgása, mint nagy víz zúgása, és a föld világos vala az ő dicsőségétől”. (Ezek.43:2, <Schmidt-ford.>)
”És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását „(Jel.14:2)
 „Jehova szava zeng a vizek fölött,…Jehova ott van a nagy vizek felett.” (Zsolt.29:3)
Ha tudjuk, hogy a vizek (szó) az Igében a természeti emberben meglévő igazságokat jelöli, abból már kiderül, mit ábrázolt ki a rituális mosakodás az izraelita egyházban, valamint az is, mi a vízzel való keresztség jelentése és mit fejeznek ki az Úrnak e szavai János evangéliumában:
Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába”. (Jn.3:5) Víztől, annyit tesz, igazságok által, míg a Lélektől  (kitétel) az ezeknek megfelelő életvitelt jelenti. Azt, hogy a vizek ellentétes értelemben, hamisságokat is jelenthetnek, a következőkben még látni fogjuk.

AR 51. ” Vala pedig a jobb kezében hét csillag.” - ez a Szentírásban meglévő mindazon jó és igaz tudás összességét jelenti, melyet az Igéből merítve birtokolnak a mennyek angyalai és az Egyházhoz kapcsolódó emberek.
Amikor az angyalok a mennyek alatt járnak, az ilyen ideák úgy ábrázolódnak ki, mint megannyi, őket körülvevő parányi csillag; hasonlóképpen vannak jelen azok körül a szellemek körül is, akik földi életük során az Igéból maguknak jó és igaz ismereteket, vagy az élettel és a tanítással összefüggő igazságokat szereztek. Ha valaki az Ige valódi igazságait tudhatja magáénak, annál az ismeretek állócsillagoknak látszódnak, míg a talmi igazságok birtoklói esetében úgy tűnik, hogy változtatják a helyüket. Ezekről az apró, valamint ama mennyboltozaton feltűnő többi csillagokról rengeteg csodálatos dolgot mondhatnék, ám jelen munkának nem ez a célja.
Csillagokon tehát az Igéből származó jó és igaz ismereteket értjük; és merthogy az Emberfia jobbkezében tartotta azokat, ez azt jelenti, hogy csakis az Úrtól, az Ige által létezhetnek; fentebb (10.sz.) már láthattuk, hogy a hét a mindenséget tárja elénk.
Az Igéből származó jó és igaz tudásának csillagként való megjelenítése ezekből a passzusokból is szembeötlik:
” a földet pusztasággá teszem…az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket...” (És.13:9,10). A pusztasággá lett föld az Egyház, melyben már többé nem nyilvánul meg a jónak és az igaznak az ismerete.
” …beborítom az eget, s csillagait besötétítem…minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre„ (Ezek.32:7,8).
A föld feletti sötétség az Egyházban uralkodó hazug eszméket jelenti.
” a nap és hold elsötétednek, a csillagok is bevonják fényöket.” (Jóel 2:10; 3:15)
” Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak „ (Mt.24:29; Márk 13:24)
” És az ég csillagai a földre hullának, miképen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit „ (Jel.6:13)
” egy csillag esett le az égről a földre „ (Jel.9:1).
Az égről lehulló csillagok nem égitestek, hanem a megsemmisült jó és igaz ismeretek; abból pedig, hogy a sárkány levetette az ég csillagainak egyharmadát (Jel.12:4), majd hogy ’a kecskebak a csillagokat a földre vetette és megtapodta’ (Dán.8:9-11), ez méginkább kitűnik. Ezért beszél Dániel könyvének következő (12.) sora arról, hogy „az igazság a földre levettetett”.
A jó és igaz ismereteket a további igehelyek is csillagokként láttatják:
” Jehova elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevéről nevezi.„ (147.Zsolt.:4)
” dicsérjétek Jehovát mind: fényes csillagai!„ (148.Zsolt.3)
”  Az égből harczoltak, A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával! (Bír.5:20)
Mindebből világos, mit is jelentenek Dánielnél ezek a sorok:
” Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké”. (Dán.12:3).
Az értelmesek az igazságban lévők, azok meg, akik erre az igazságra visznek sokakat, a jóságban járók.

AR 52. „…és a szájából kétélű éles kard jő vala ki” – ez azt jelenti,hogy az Úr az Igével, az abból származó tanítás segítségével a hamisságot szertefoszlatja.
Isten Igéje gyakran tesz említést szablyáról, tőrről, kardról, ami az álnokság ellen küzdő és az arra végső csapást mérő igazságot, de az ellentétes értelem szerinti, az igazsággal hadilábon álló ármányt is szimbolizálja. Ezért a fegyverek is olyan eszközöknek felelnek meg, amelyek e harc során bevetésre kerülnek, mert az Igében a háború az igazságnak a hamissággal, és a hamisságnak az igazsággal szembeni szellemi hadviselését jelenti. Egyértelmű, hogy a kétélű éles kard a valótlanságok szövevényének az Úr általi megsemmisítését jelképezi, hiszen az szájából kijövőnek látszott, és az Úr szájából eredni, annyit tesz: az Igéből eredni, mert ez az Ő ajkának beszéde, és mivel tanításon az Ige értendő, annak megjelenítésére is sor kerül: kétélű éles kardnak mondatik, mert szíven-lelken áthatol. Hogy szemléltessem e jelentést, mely szerint a kard a koholmányoknak az Úrtól való, Ige általi szétszóratásnak felel meg, következzen néhány, fegyvert említő igerész :
” Fegyver lesz…Babilon lakóin és az ő fejedelmein és az ő bölcsein… fegyver lesz az ő szemfényvesztőin, és megháborodnak; fegyver lesz az ő vitézein, és elijednek;  Fegyver lesz az ő lovain és szekereinfegyver lesz az ő kincsein, és elprédáltatnak. Szárazság lesz az ő vizein, és kiszáradnak” (Jer. 50:35-38 ).
Ezek a dolgok Babilonra vonatkoznak, s így azokat jelentik, akik eltorzítják és megszentségtelenítik az Igét - az elborult elméjű szemfényvesztők, a fegyver alatt lévő lovak és szekerek, és az eltékozolt kincsek az ő félrevezető tanításaikat láttatják, azok pedig, akiknek vizein szárazság lesz és kiszáradnak, az igazságokat ábrázolják, amivel fentebb (50.sz.) már találkozhattunk.
„prófétálj és mondjad:…fegyver, fegyver! megélesített és meg is fényesített!...hogy öldököljön, megélesíttetett, hogy legyen villámlása, megfényesíttetett. És adta azt megfényesítésre, hogy marokba fogják; megélesíttetett az a kard s megfényesíttetett, hogy adják a megölőnek kezébe. kettős lesz a kard, most harmadszor; öldöklő kard az, a nagy öldöklő kard körüljárja őket. Hogy elolvadjon a szív és sokan elhulljanak:…öldöklésre kifényesíttetett!” (Ezek. 21:9-15, 19,20):
A kard itt az Egyház igazságainak megsemmisítését is jelenti.
”Mert Jehova tűzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek”. (És.66:16):
Jehovától megölteknek itt és másutt az Igében azokat mondják, akiket a hamisság veszejt el.
A pusztában levő minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert Jehova fegyvere emészt a föld egyik szélétől a föld másik széléig”. (Jer.12:12)
” Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.”  (Jer.Sir.5:9)
”Jaj a mihaszna pásztornak, a ki elhagyja a juhokat! Fegyver a karjára és jobb szemére.” (Zak.11:17).
A fegyver a pásztor jobb szemén  értelmüknek a tévelygését jelenti.
” …tűzokádók között fekszem; emberek között, a kiknek…nyelvök …éles szablya.” (Zsolt. 57:4).
” Ímé, szájokkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak.„ (Zsolt. 59:8)
a gonosztevők..megélesítik nyelvöket, mint a szablyát.” (Zsolt. 64:3,4)
Ugyanezt jelenti a fegyver a többi helyen is, mint pl. Ésaiásnál a 13:13, 15; 21:14-15; 27:1; 31:7-8 passzusoknál; Jeremiásnál a 2:30; 5:12; 11:22; 14:13-18 sorokban; és Ezekielnél a. 7:15 és a 32:10-12. részeknél.
A fegyver jelentését az Úr szemszögéből pedig a következő helyek mutatják meg:
”Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.„ Mt.10:34)
”Monda azért nékik:…a kinek nincs erszénye és tarisznyája, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát…Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég.„ (Lk.22:36,38)
a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.„ (Mt.26:51-52)
Az idők végezetéről azt mondta Jézus, hogy „ elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik  „(Lk.21:24)
Az idők beteljesedése itt az egyház utolsó idejét; a fegyver ebben az esetben az igazságot legyőző álnokságot, a pogány pedig a gonoszságot jelképezi; a megtapodott Jeruzsálem az egyháznak felel meg. Mindebből tehát az következik, hogy az Emberfia szájából kijövő éles kard az összes hamisság szétzúzását jelenti, amit az Úr az Ige eszközével fog majd megcselekedni. Így a Jelenésekben ’a veres lovon ülőnek adaték egy nagy kard’ (Jel.6:4), ”a fehér lovon ülőnek szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat;…A többiek pedig megöletének a lovon ülőnek kardjával, a mely az ő szájából jő vala ki” (Jel 19:15, 21).
A fehér lovon ülő az Úr, az Ige értelmének megfelően, amiről az világosan szól a 13. és 16. verssorokban.
Dávidnál ugyanezzel találkozunk, amikor az Úrról beszél:
”Kösd derekadra kardodat vitéz! Dicsőségedet és ékességedet. És ékességedben haladj diadallal az igazságért…nyilaid élesek” (Zsolt.45:4-6).
És másutt:
 „Vígadozzanak a szentek;  Isten-dicsőítés legyen torkukban, kétélű fegyver kezeikben” (Zsolt. 149:5-6).
És Ésaiásnál:
”Jehova hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz” (És.49:2)

AR 53. „és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében” - ez az Isteni Szeretet és Isteni Bölcsesség, ami Ő Maga, és ami Tőle Magától ered.
Jehova, vagy az Úr orcája az Ő Isteniségének leglényegét jelenti, ami az Isteni Szeretet, és az Isteni Bölcsesség - azaz ő Maga; ezt mindjárt látni fogjuk a lenti kifejtésben, ahol Isten arcáról szó lesz; az ő erejében fénylő nap sor szintén ugyanezt jelzi. Arról, hogy az Urat az angyalok úgy látják, mint napot és hogy az Ő Isteni Szeretete az Ő Isteni Bölcsességével egyet tesz, az 1758-ban kiadott Menny és pokol (116-125.sz), valamint Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről való angyali tudomány c munkában (83-172.sz.) olvashatunk. Így nincs más hátra, mint megerősíteni az Igéből vett idézetekkel, hogy a nap, mikor az Úrral kapcsolatosan említi az Írás, az Ő Sajátlagos Isteni Szeretetét, egyszersmind Bölcsességét is jelenti; amint az az itt következő helyekből is bizonyosan tudható:
a holdnak fénye olyan lesz, mint a napnak fénye, és a napnak fénye hétszer nagyobb lesz, olyan, mint hét napnak napfénye; ama napon …!„ (És.30:25,26)
Ama nap az Úr eljövetele, amikor a régi egyház lehanyatlik, az új pedig létrejön; a holdnak fénye a jóságosságból megszülető hit, és a napnak fénye akkor az Úrtól származó szeretetből fakadó értelem és bölcsesség.
” Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert Jehova lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad „ (És.60:20)
Az alá nem hanyatló nap az Úrtól eredő szeretet és bölcsesség.
” Izráelnek kősziklája mondá nékem:… olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő,… „ (2.Sám.23:3,4)
Izráelnek kősziklája az Úr.
”…az ő királyi széke olyan előttem, mint a nap„  (Zsolt.89:37,38).
Ez Dávidról mondatik, ám Dávidon itt tulajdonképpen az Urat értjük.
” Féljenek téged, a míg a nap áll és a meddig a hold fénylik, nemzedékről nemzedékre.” ” Virágozzék az ő idejében az igaz és a béke teljessége, a míg nem lesz a hold.” ” Tartson neve mindörökké; viruljon neve, míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek.” (Zsolt.72:5,7,17)
Ez is az Úrra vonatkozik. És mert az Úr a mennyben az angyalok előtt napként látható, ezért ”elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” (Mt.17:1,2)
Az égből leszálló erős angyalról azt mondja az Ige, hogy „orczája olyan vala, mint a nap” és „felhőbe vala öltözve”  (Jel.10:1)
Olvashatunk még a napba felöltözött asszonyról  is (Jel.12:1)
A nap ez esetben is az Úrtól származó szeretet és bölcsesség; az asszony itt azt az új egyházat jeleníti meg, amely az Új Jeruzsálem nevet viseli.
Minthogy az Urat szeretet és bölcsesség tekintetében a nap ábrázolja, az alábbi részeknél is nyilvánvaló e szó jelentése:
” Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról.
Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.”
(És.13:9-11, lásd szintén a 25:21,23 sz. passzust)
” És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével…és bocsátok sötétséget földedre.” (Ezek.32:7,8)
” A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő Jehovának nagy és rettenetes napja.” (Jóel 2:31)
”…közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében!  A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket.„ (Joel 3:14,15)
A negyedik angyal is trombitált, és megvereték a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy... a nap az ő harmadrészében ne fényljék” (Jel.8:12)
”a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér;” (Jel.6:12)
” meghomályosodék a nap…a kút füstje miatt..” (Jel.9:2)
Ehelyütt az égitestet nem úgy kell érteni, mint a világ napját, hanem az angyali menny napjaként, ami az Úr Isteni Szeretete és Isteni Bölcsessége; ez az, ami elhomályosul, elsötétül, elfedetik és feketévé lesz, amikor az embereknél hamisság és gonoszság van jelen. Mindebből nyilvánvaló, hogy az Úr erre utalt, amikor az idők végezetéről –azaz a (régi) egyház utolsó idejéről - így beszél:
” Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak.” (Mt.24:29; Márk 13:24,25).
A továbbiakban pedig szintén:
 „a nap lemegy a próféták felett, és elsötétül rajtok a nappal.” (Mik.3:5-6)
” És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.” (Ámos 8:9)
”… a ki hét fiút szűl; kileheli lelkét; lehanyatlik az ő napja, mikor még nappal volna” (Jer.15:9)
Ez a zsidó egyházról szól, mely kileheli lelkét, azazhogy megsemmisül; lehanyatlik az ő napja, azaz nincs meg benne többé sem a szeretet, sem a jóságosság könyörülete. Az, ami Józsué könyvében szerepel, hogy „a nap megállt Gibeonban, és vesztegle a hold is „ (10:12,13), megtörtént dolog látszatát kelti ugyan, de valójában egy jövendölés, hiszen a próféciákat tartalmazó Jásár könyvéből származik; a szöveg ugyanis így folytatódik: „ Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében?” (13.sz.).
Habakukk szintén beszél ilyesmiről:
”megrendülnek a hegyek…a nap és hold megállnak helyökön.” (3:10,11)
” Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el” , mondja Ésaiás (60:20), hiszen a nap és a hold megállítása a világegyetem megsemmisítését jelentené.
A régmúlt korok emberei azért is fordították arcukat imádkozás közben napkeletnek, mert a nap az Urat jelenti az Isteni Szeretet és Bölcsesség szerint; szentélyeiket is azért építették ennek megfelelően; s e szokás napjainkban is továbbél. A tény, hogy ezek az igehelyek nem a természeti napra vonatkoznak, nyilvánvaló már abból is, hogy a nap és hold kultuszát igencsak visszataszítónak és istenkáromlónak tartották (lásd a IV.Móz.25:1-4; V.Móz.4:19 és 17:3,5; Jer.7:1-2 és 43:10,13 és 44:17-19,25; Ezek.8:16); ugyanis a ’világ napja’ az önimádatot és az ember saját értelmének felmagasztalását jelenti, márpedig az egó szeretete átlósan ellentétes az Isteni Szeretettel, míg az önnön intellektus dicsőítése az Isteni Bölcsességgel áll szemben; az árnyékvilág napját bálványozni azt is jelenti, hogy a természetet fogadjuk el teremtőnek, önnön előrelátásunkat pedig mindenhatónak ismerjük el, ami Istennek és az Ő Gondviselésének a tagadását foglalja magában.

AR 54.  „Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt.” – ennek értelme az, hogy az ember az Úrnak e sajátlagos jelenléte miatt kilép önnön létezéséből. Tulajdon életünkben ugyanis nem vagyunk képesek arra, hogy elhordozzuk az Úr nyílt, önmagában vett mivoltát, és Igéjének legbensőbb velejében rejlő milyenségét sem, mert az Ő Isteni Szeretete épp olyan, mint a nap, melynek közvetlen közelségét elviselni senki sem bírja, hiszen az elemésztené tüzével.
Mikor arról olvasunk, hogy eleven ember nem láthatja az Istent, élvén (II.Móz.33:20; Bír.13:22), az épp erre vonatkozik. És mivelhogy ténylegesen ez a helyzet, az Úr a mennyben az angyaloktól bizonyos távolságra lévő napként látható, ahogy a világi nap is messzire van az emberektől; mégpedig azért, mert napként az Úr Önmagában Létezőként van jelen. De mégis mérsékeli és enyhíti tulajdon Isteniségét, hogy az ember képes legyen az Ő jelenlétének kiállására, ezt pedig az elfátyolozódás eszközével cselekszi. Így tett akkor is, amikor az Igéből Önmagát sokaknak kinyilvánította; sőt, épp eme önleplezés által van jelen minden Őt tisztelő embernél, ahogy Maga is kimondja Jánosnál: ” A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat…ahhoz megyünk, és annál lakozunk” (Jn.14:21,23), mint ahogy azt is, hogy ’maradjanak Őbenne és Ő is őbennük marad majd’ (Jn.15:4,5). Ebből már érthető, miért borult János, teljes dicsőségében pillantván meg Őt, holtként az Úr lábához, és az is, hogy miért nyomta el a három tanítványt az álom és borította be felhő, amikor az Urat az ő fenségességében meglátták. (Lk.9:32,34).

AR 55. ”És reám veté az ő jobbkezét,” - ez a Tőle akkor befogadott életet jelenti.
Az Úr azért vetette rá a jobbkezét, mert a kéz érintése révén összeköttetés jön létre; az elme, s általa a test élete a karon át a kézbe áramlik. Ennek okából ért hozzá az Úr azokhoz, akiket az életbe visszahozott és meggyógyított (Márk1:31, 41; 7:32-33; 8:22-26; 10:13, 16; Lk. 5:12-13; 7:14; 18:15; 22:51); ugyanúgy a tanítványokhoz is, akik, miután színeváltozásában meglátták őt, arcra borultak (Mt17:6,7).
Mindennek ez az eredete, mert az Úrnak az emberrel való együttlakozása hozzákapcsolódást – összeérés általi csatlakozást - jelent; az ilyen érintkezés pedig egyre erőteljesebb és tartalmasabb, az ember Úr iránti szeretete mértékében, ami annyit tesz, hogy az Ő parancsolatait megtartja.
Ebből a néhány dologból kiviláglik: az Úr kézrátétele azt jelképezi, amikor Önnön életét a másikba átáramoltatja.

AR 56. ”mondván nékem: Ne félj,” – a megelevenedést jelenti, és a velejáró, legmélyebb alázatból fakadó imádatot.
Hogy ez az életre való feltámadás, az az előzményekből (55.sz.) következik, és hogy a legmélyebb alázatból fakadó imádat, az szintén magától értődik, hisz (János) az Úr lábához hullott; s mivel egyből, amint felocsúdott, szent félelem szállta meg, az Úr így szólt hozzá: „ne félj”.
Az elme bensőjét néha megremegtető, és néha borzongással kísért szent félelem akkor járja át az embert, amikor tulajdon létének helyére az Úrtól való élet áramlik be.
Saját életünk folyamán önnön énünkből figyelmezünk az Úrra, de a Tőle kapott élet azt jelenti, hogy az ember az Úrból, ám mégis mintegy önmagából tekint az Úrra, amikor ilyen létben van, azt látja, hogy ő maga nem más, mint az Úr maga. Dániel is ilyen szent rettegésben volt, amikor meglátta a gyolcsba öltözött, ufázi arannyal övezett derekú férfiút, kinek „teste olyan volt, mint a társiskő, és orczája olyan mint a villám, és szemei olyanok mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércznek színe”, s kinek láttára Dánielt is elhagyta életereje, de egy kéz megérintette őt, és egy hang azt mondta: ”ne félj, Dániel” (Dán.10:5,12) . 
Péterrel, Jakabbal és Jánossal is ilyesmi történt az Úr színeváltozásakor, amikor látták, hogy „az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.” ; ők is „arczra esének és igen megrémülének, Jézus pedig hozzájok menvén, illeté őket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek!” (Mt.17:2,6,7).
Az asszonyoknak is, akik a sírnál meglátták Őt, azt mondta az Úr: „Ne féljetek” (Mt. 28:10).
Az angyal is, kinek „tekintete olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó …megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek…”. (Mt. 28:3-5).
Zakariásnak szintén azt mondta az angyal: ”Ne félj!” (Lk 1:12,13), Máriához ugyancsak (Lk.1:30) így szólt. „Ne félj!”
Amikor „ az Úrnak angyala a pásztorokhoz jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket:… monda az angyal nékik: Ne féljetek” (Lk.2:9,10)
Szent félelem lett úrrá Simonon is a csodálatos halfogás miatt, ezért így szólt: „Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! És monda Simonnak Jézus: Ne félj”. (Lk.5:8-10 ).
A többi megfelelő helyre is ez érvényes. Mindezeket azért idéztem, hogy tudható legyen, miért biztatta az Úr Jánost, hogy ne féljen, és hogy ez a megújult életet, egyszersmind a legmélyebb alázatból fakadó imádatot jelenti.

57. ”én vagyok az Első és az Utolsó” – azt, hogy Ő az Örökkévaló és Végtelen, azazhogy az Egyetlen Isten, már kifejtettem fentebb (13.sz).

AR 58. ”És az Élő;” – azt jelenti, Aki Maga az Élet, és az Egyedüli, Aki által (egyáltalán) élet van.
Jehova az Ószövetségben az Életnek és az egyedül Élőnek nevezi Önmagát, mert csakis Ő él Önmagában, mert Ő a Magában létező Szeretet és a Magában létező Bölcsesség, és az életet ezek jelentik. Azt, hogy csak egyetlenegy élet van - Isten, az emberek és angyalok pedig a tőle eredő élet befogadói, sok helyen megmutattam már Az Isteni Szeretetről és Bölcsességről való angyali tudo mányban. Jehova önmagát Életnek és Élőnek nevezi (És. 38:18-19; Jer. 5:2; 12:16; 16:14-15; 23:7-8; 46:18; Ezék. 5:11).
Az Úr is Élet, Istenembersége tekintetében, mert Ő és az Atya egyek, ahogy ki is mondja : „ a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában” Jn.5:26)
Jézus azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn.11:25)
Valamint azt is, hogy: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn.14:6)
Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és…Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága …És az Ige testté lett ” (Jn..1:1-4,14))
Mert az Úr az egyedüli Élet, ebből következik, hogy mindennemű élet Belőle magából származik; ezért mondja azt, hogy „mert én élek, ti is élni fogtok.” (Jn.14:19)

AR 59. ”pedig halott valék, „- ez azt jelenti, hogy semmibevették Őt, és emberi Isteniségét nem ismerték el.
A halott valék (mondat) nem a kereszthalálra, hanem a figyelmen kívül hagyásra vonatkozik, és ha az Egyház nem gondol az Ő emberi Isteniségével, az akkor az embereknél is holttá lesz. Mert az Ő örökkévalóságból eredő Isteniségét elismerik ugyan, aminthogy az maga Jehova, ámde emberi Isteniségére már ügyet sem vetnek, jóllehet Benne az Isteni és az emberi elem egyaránt úgy van meg, mint test és lélek, és ily módon nem kettőt, hanem egyet, sőt, egyetlen személyt alkot, az egyetemes keresztény világban elfogadott hitvallás szerint, mely Athanasiusról neveztetett el; amikor tehát elszigetelik Isteniségét emberségétől, tagadván annak Isteni mivoltát, miközben a szokványos humánummal állítják egy sorba, akkor Ő az embereknél úgy van jelen, mintha halott lenne. Az Új Jeruzsálemnek az Úrról való tanításában és Az Isteni Gondviselésről való angyali tudományban (262,263.sz.) e kettőnek egymástól való elkülönítésével, és az Úrnak ezáltali holttátételével kapcsolatosan még több is olvasható .

AR 60. „és ímé élek örökkön örökké” - ez azt jelenti: Ő az Örök Élet.
Nos, mivel az, hogy íme élek azt jelenti, hogy ő Maga az egyedüli Élet és hogy élet csak belőle Magából fakadhat (fentebb, 58.sz.), következésképpen az ímé élek örökkön örökké sor azt jelenti, hogy Ő Maga az örökkévalóságban való lét és így az örök élet tőle származik, mivel az Benne van meg, azaz, Belőle ered. Az örökkön örökké  (kifejezés) a maradandóságot hivatott megjeleníteni.
Hogy csak az Úr az örök élet, látható a következő helyekből:
”  Jézus így szólt: valaki hiszen én bennem, el ne vész, hanem örök élete lesz. „ (Jn.3:16)
”Aki hisz a Fiúban, örök élete van, a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta”(Jn.3:36; 6:40,47,48)
” Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak. „ (Jn.6:47)
” Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él „ (Jn.11:25,26) és még más helyeknél.
Ezért most az Urat az örökkévalóságban élőnek nevezik, a Jelenésekben a 4:9,10-nél, az 5:14-nél és a 10:6-nál, és még Dánielnél, a 4:31. részben.

AR 61. „Ámen” – ez az Igazságból, azaz Önnmagából való Isteni hitelesítés.
Hogy az Ámen igazságot jelent, ami az Úr Maga, azt fentebb (23 sz.) már láthattuk.

AR 62. ”,és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai„ - azt jelenti: csakis Ő az, aki a megváltás (művét véghezvinni) képes.
Kulcson a felnyitás és lezárás hatalmát értjük, tehát azt az erőt, mellyel a poklot kitárja, hogy az ember kijuttatható legyen belőle, és el is rekeszti, nehogy kifele vezettetése folyamán oda újból visszatévedhessen, hiszen a rossznak minden nemébe beleszületünk, a poklot pedig éppen a gonoszság sokfélesége alkotja. Onnan segít ki az Úr, akinek hatalmában áll az alvilág megnyitása. Arról tehát szó sincs, hogy a „ nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai ”(kitétel) olyan erőt jelentene, mellyel az embert a pokolba letaszítja, hanem ellenkezőleg, a megváltás erejét magát, mivel az a mondat egyből az ímé élek örökkön örökké (sor) után következik, ami azt írja le, hogy Ő Maga az örök élet (60.sz), az Úr pedig senkit sem vet a pokolra, hanem mindenki önmagát. A Jelenésekben (3:7;9:1;20:1), valamint Ésaiásnál (22:21,22), Máténál (16:19), és Lukácsnál is (11:52) a kulcs a lezárás-megnyitás erejét jeleníti meg. Az Úr hatalma nemcsak a mennyre, hanem a pokolra is kiterjed, mivel azt a mennyhez való ellentétes kapcsolódása által tartja kordában, mert annak, aki az egyik felett uralkodik, szükségképpen a másik fölött is rendelkeznie kell, máskülönben az ember ugyan meg nem menekedhetne, mert az üdvözítés a pokolból való kivezetést jelenti.

AR 63. ”Írd meg, a miket láttál, és a mik vannak, és a mik ezek után lesznek;” – ennek jelentése, hogy tudniillik az összes most kinyilatkoztatott tudás az utókor rendelkezésére kell bocsátani, nem szorul különösebb magyarázatra.

AR 64. ”A hét csillag titkát, a melyet láttál az én jobb kezemben, és a hét gyertyatartót” – ezek az új menny és az új Egyház látomásaiban rejlő titkok. Hogy a hét csillag a mennyekben lévő egyházat, a hét gyertyatartó meg a földi egyházat jelenti, arra a továbbiak során rögtön fény derül. 

AR 65. ”A hét csillag a hét gyülekezet angyala,” - ez az egekben lévő új Egyházat jelenti, ami az új menny.
A mennyekben az egyház éppúgy jelen van, mint a földön, mert az Ige ott is megvan, akárcsak a világban, valamint az abból származó hittételek és prédikációk is, amivel kapcsolatban lásd Az Új Jeruzsálemnek a Szentírásról való tanítását (70-75. és 104-113 sz.); az az egyház pedig az új menny, mellyel kapcsolatban a bevezetésben már megemlítettem pár dolgot. Hogy hét csillagon ezt a mennybéli gyülekezetet, vagy új mennyet értjük, az azért van, mert az Ige a hét egyház hét angyaláról beszél, az angyal pedig a mennyei társadalmat jelképezi. A szellemvilágban, ahogy a természetiben is, csillagokkal teli térség tűnik fel, mely látvány a menny angyali társaságaitól ered; az alant lévőknek ez olybá tűnik, mintha mindegyik társaság fénylő csillag lenne, ott ebből tudható, hogy az adott angyali társaságokat milyen helyzet jellemzi. Arról meg, hogy a hét nem (szószerint) hetet jelent, hanem mindenkit, aki a saját befogadása szerint kapcsolódik ahhoz az egyházhoz, fentebb (10,14 és 41 sz.) már olvashattunk, és ezért a hét gyülekezet angyala a mennyekben fennálló egyetemes egyházat, azaz az új mennyet jeleníti meg a maga teljes összességében.


AR 66. ”és a mely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet” – ez az új Egyházat - azazhogy Új Jeruzsálemet - jelenti, mely az Úrtól száll alá a világba ama új mennyből.
Fentebb (43.sz.) láthattuk, hogy a gyertyatartók az egyházat ábrázolják, és mert a hét a teljességet jelöli (10.sz), ezért a hét gyertyatartó nem a hét gyülekezetet, hanem a komplex egyházat jelenti, mely önmagában véve egy(nek számít) ugyan, ám a befogadás (minősége) szerint mégis többféle. E változatosság a király koronáját ékesítő drágakövek színpompájához hasonlítható, vagy egy tökéletes test különböző tagjainak és szerveinek sokféleségéhez, melyek mindazonáltal egyet tesznek ki.
Bármely forma tökélye a saját soruk szerint elrendezett változatos dolgok összességéből alakul ki. Ebből adódóan a hét gyülekezet tel az egyetemes új egyházat (Isten Igéje) a maga sokszínűségében érzékelteti a következők folyamán:

AR 67.AZ ÚJ MENNY ÉS ÚJ EGYHÁZ EGYETEMES HITBÉLI ESZMERENDSZERE AZ,
- hogy az Úr, Jehova, az örökkévalóságból jött a földre, hogy a poklokat lebírja és megdicsőítse Önnön emberi mivoltát;
- hogy senki halandó nélküle meg nem menekedhet,
- hogy azok üdvözülnek, akik Őbenne hisznek.