Az úrvacsora

E. Swedenborg: Az igaz keresztyén vallás c. munkájának XIII. fejezete
(nyersfordítás)




I. A természeti és lelki dolgok közti összefüggés ismerete nélkül senki nem értheti meg az Úrvacsora hasznait.

698. Ezt részben elmagyaráztuk a keresztségrõl szóló fejezetben, ahol kimutattuk, hogy az Ige lelki jelentésének az ismerete nélkül lehetetlen megérteni a keresztség és az Úrvacsora hasznait / 667-9. pontok / Itt azt mondjuk: "a természeti és lelki dolgok közti összefüggés ismerete nélkül. Ez ugyanaz a dolog, mert az Ige természeti jelentése a mennyben összefüggés által változik lelki jelentéssé, ezért függ össze ez a két értelem. Ezért aki csak megismeri az összefüggéseket, ismerheti az Ige lelki értelmét. / Lásd a Szentírásról és a Tízparancsolatról szóló fejezetet, valamint a Feltárult Jelenések címû írást. /

669.  Minden igaz keresztyén elismeri, hogy a keresztség és az Úrvacsora az istentisztelet két legszentebb dolga. Senki nem tudja azonban, hogy miben áll azok szentsége. Az Úrvacsora elrendelésébõl a természeti értelem szerint semmi többet nem tudunk meg, mint hogy Krisztus a testét adta nekünk enni és vérét inni, és hogy a kenyeret és bort azok helyett vesszük. Ezek alapján ki tud túllátni azon a tényen, hogy ez azért szent, mert az Úr parancsolta?  Ennek megfelelõen néhány találékony író a keresztyén egyházban kijelentette, hogy amikor az Igét hozzátesszük az alkotórészekhez, akkor azok szentséggé válnak. A szentség eredetének ilyen magyarázata nem hat az értelemre, nincs is semmi a kenyérben és a borban, ami a szentségüket mutatnál. Néhányan pedig abban a reményben járulnak az Úrvacsorához, hogy ezáltal bûneikre bocsánatot nyernek, némelyek azért, mert hiszik, hogy az Úrvacsora megszentel, némelyek pedig , mert szerintük erõsíti a hitet és elõsegíti az üdvösséget. Akik felszínesen gondolnak rá, azok egyszerûen azért veszik, mert gyermekkoruk óta mindig ezt tették, megint mások, mivel semmi értelmét nem látják, figyelembe se veszik. Az istentelenek azonban elkerülik, mert azt mondják magukban: "Mi ez, ha nem csak egy szertartás, amit a papság engedélyével szentséggel ruháztak fel? Mert mi más van benne, mint kenyér és bor? Puszta kitalálás az, hogy Krisztus testében, amely a kereszten függött és vérében, amely akkor kiömlött, részesednek a kenyérrel és borral együtt a hívõk" ... és így tovább.

700.  Manapság az egész keresztyén világban fenntartanak ilyen elképzeléseket, egyszerûen azért, mert egyetértenek az Ige szószerinti értelmével, a lelki értelmét pedig, amiben egyedül láthatók az Úrvacsora hasznai valódi megvilágításukban, a jelen korig nem fedte fel az Úr. Most elõször derül ki ez az értelem, mert eddig a keresztyénségben kevéssé volt több, mint a neve. Mert az emberek nem közvetlenül közelítették meg és imádták az Üdvözítõt, mint az egyedüli Istent, akiben az isteni háromság foglaltatik, hanem csak közvetetten, és ezt sem azért tették, hogy megközelítsék és imádják Õt, hanem csupán azért, hogy hódoljanak elõtte, mint az emberek üdvösségének oka elõtt. Ez nem a lényegi, hanem a közvetett ok, ami a lényegi ok alatt és azon kívül van. Az igaz keresztyénség hajnala azonban most kezd hasadni, és az Úr most kezdi bevezetni az új egyházat, amit a Jelenések könyvében azt Új Jeruzsálem jelképez, amely új Jeruzsálemben az Atyaistent, a Fiút és a Szent Lelket egynek ismerik el, mert õk egyek Személyükben. Ezért tetszett az Úrnak, hogy kijelentse az Ige lelki jelentését, hogy ez az egyház átvehesse e két szentség, a keresztség és az úrvacsora valódi hasznát és jótéteményeit. Ez akkor következik be, amikor az emberek értelmükkel, vagy lelkük szemeivel látják az ezekben foglalt szentséget és úgy veszik azt át, ahogy az Úr tanította Igéjében.

701. Ez a szentség az Ige lelki értelmének, vagy a természeti és lelki dolgok közti összefüggés ismerete nélkül elrejtõzik, mint kincs a földben. A földet nem értékeljük különösebben, amíg fel nem fedezzük, hogy kincset rejt, de aztán vásárlója meggazdagszik, különösen amikor kiderül, hogy a kincs drágább, mint az arany. A lelki értelem nélkül ez a szentség olyan, mint  a zárt ház tele ékszerekkel és kincsekkel, amely ház nem vonzza különösebben a figyelmet, de amikor a papság beborítja  a ház falait márvánnyal és befedi tetejét arany lapokkal, akkor vonzza a járókelõk csodálkozó tekintetét. Amikor pedig ezt  a házat megnyitják, akkor mindenkinek megengedik a belépést szabadon és mindenkinek ad a gondnok a maga rendje szerint valami ajándékot, vagy kölcsönt, mert az ott lévõ drágaságok készlete kimeríthetetlen és folytonosan megújul. Ugyanígy van ez az Igével is lelki tartalmát illetõen és a szentségekkel mennyei tartalmukat illetõen.
Az Úrvacsora, belsõ szentsége kinyilatkoztatása nélkül olyan, mit a nagy mennyiségû aranyport tartalmazó hordalék homok, de amikor szentsége kiderül, akkor olyan, mint az abból összegyûjtött arany, amit kiolvasztottak és szép formákra alakítottak. Ez a szentség felderítetlen szentségével olyan, mint egy közönséges fadoboz, ami azonban rendbe rakott gyémántokat, rubinokat és más drágaköveket tartalmaz. Ki nem értékeli ezt a dobozt, amikor látja tartalmát és azt mondják neki, hogy a kövek szabadon kioszthatók? Ez a szentség azon mennyei dolgok kinyilatkoztatása nélkül, amelyekkel az összefügg, olyan, mint egy közönséges ruhával álcázott angyal, aki észrevétlenül elhalad, de másként állna a dolog, ha angyalként láthattuk volna, aki angyali bölcsességet szól és csodás tetteket visz véghez.
A szentség puszta megerõsítése és kimutatása közti különbséget a következõ eseménnyel ábrázolhatjuk a lelki világban: Pál apostol egyik levelét akkor olvasták a mennyben, amikor a földön, amely levélrõl viszont nem tudták, hogy õ a szerzõ. Ezt a levelet hallgatói elõször csak enyhén becsülték, de amikor kiderült, hogy ez Pál egyik levele, akkor örömmel fogadták és csodálták tartalmát. Ez mutatta, hogy ha a rangos és méltóságos papok pusztán szentséget tulajdonítanak az Igének és a szentségeknek, ez nem adja valóban a szentség bélyegét. A hatás azonban nagyban növekszik, amikor magát a szentséget fedi fel és nyilvánítja ki a lelki jelentés kinyilatkoztatása, mert így a szentség belsõvé válik a külsõ helyett és világosan felismerjük azt ahelyett, hogy mások engedélye alapján fogadnánk el. Így van ez az Úrvacsora szentségének a szentségével is.

II. Az összefüggésekkel való megismerkedés mutatja, hogy az Úr teste és a kenyér jelzi az Õ szeretetének isteni jóját, valamint az irgalmasság jóját, és hogy az Úr vére és a bor jelzi az Õ bölcsességének isteni igazságát, valamint a hit igazságát, és hogy ezek elfogyasztása jelzi azok elsajátítását.

702.  Az Ige lelki jelentését napjainkban fedte fel az összefüggések kinyilatkoztatása, ezért csak az Igébõl kell részeket idéznünk, amelyek világosan mutatják a test és vér, valamint a kenyér és bor jelentését az Úrvacsorában. Ezeket azonban meg fogják elõzni az Úr szavai ennek a szentségnek az alapításáról, valamint az Õ testérõl és vérérõl, meg a kenyérrõl és borról.

703. 1/ Az Úr megalapítja az Úrvacsorát. Jézus a húsvétot tanítványaival ünnepelte meg, és amikor eljött az est, leült velük. "Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván megörte és adá a tanítványoknak, és mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem. És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebbõl mindnyájan, Mert ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik ... / Mt 26: 26-8,  Mk 14: 22-4,  Lk 22: 19,20 /
2/Az Úr tanítása testérõl és vérérõl, valamint a kenyérrõl és borról.
"Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az Embernek Fia ád majd néktek ... Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, amely mennybõl száll alá, és éltet ád a világnak. Én vagyok az Életnek ama kenyere, aki hozzám jó, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha ... Én vagyok az a kenyér, amely a mennybõl szállott alá. Bizony, bizony mondom néktek: aki én bennem hisz, örök élete van annak. Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, amely a mennybõl szállott alá, hogy kik egyék belõle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élõ kenyér, amely a mennybõl szállott alá, ha valaki eszik e kenyérbõl, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért ... Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az Ember Fiának testét és nem isszátok az õ vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. / Jn 6: 27,32,33,35,41,47-51,55-6 /

704.  Bárki, aki a mennybõl kapott megvilágosítást, láthatja, hogy a test és vér itt, még természeti értelmében is a kereszten való szenvedést jelenti és arra való, hogy ezt emlékezetünkben tartsa. Ezért amikor az Úr bevezette a zsidó húsvétnak ezt az utolsó és a keresztyén húsvétnak ezt az elsõ vacsoráját, azt mondta: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre / Lk 22: 19, Ikor 11: 24,25 /.  Hasonlóképpen a kenyér és a bor, még természeti értelmében is szintén az Õ keresztjén való szenvedését jelenti, mert azt olvassuk, hogy Jézus megtörte a kenyeret és a tanítványoknak adta mondván: ... ez az én vérem / Mt 26,  Mk 14,  Lk 22 /  A kereszten való szenvedést is pohárnak nevezte / Mk 14: 36,  Jn 10: 11 /

705.  A test, vér, kenyér és bor összefüggõ lelki és mennyi dolgokat jelez, amint ez nyilvánvaló azon igeszakaszokból, ahol ezek említését találjuk. Hasonlítsd össze a következõ szakaszokat: ...Jöjjetek le és gyûljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára. Hogy egyétek a királyok húsát és vezérek húsát, és hatalmasok húsát, és lovaknak és rajtok ülõnek húsát, és mindenkinek húsát, szabadokét és szolgákét, és kicsinyekét és nagyokét. / Jel 19: 17,18 /  Ezékielnél pedig: ... Gyûljetek egybe ... mindenfelõl az én áldozatomra, mert én nagy áldozatot szerzek néktek Izráel hegyein, és egyetek húst és igyatok vért! Vitézek húsát egyétek s a föld fejedelmeinek vérét igyátok ... S egyetek kövérséget jóllakásig, és igyatok vért megrészegedésig az én áldozatomból ... És lakjatok jól az én asztalomnál lovakból és paripákból, vitézekbõl és miden hadakozó férfiakból ... És megmutatom az én dicsõségemet a pogányok között / 39: 17-21 /  Ezekben a szakaszokban világos, hogy a hús és vér lelki és menyei dolgokat jelez, amelyek összefüggnek vele. Mert máskülönben nem lehetne értelmük ezeknek a furcsa kifejezéseknek, hogy az állatok egyék királyok, vitézek, hatalmasok, lovak és rajtuk  ülõk húsát, és beteljenek ennél az asztalnál lovakkal és szekerekkel, hatalmasokkal és hadakozó férfiakkal, és hogy igyák a föld fejedelmeinek vérét és igyák a vért megrészegedésig. E kifejezések világosan az Úr szent vacsorájára vonatkoznak, mert a nagy Isten vacsoráját említik a versek, meg egy nagy áldozatot. Nos, mivel az összes lelki és mennyei dolog  a jóhoz és igazsághoz kapcsolódik, következésképp a test az irgalmasság jóját jelenti, és a vér a hit igazságát, legmagasabb értelmükben pedig Magát az Urat jelentik ezek az Õ szeretetének isteni jóját és bölcsességének isten igazságát illetõen. A test lelki jót is jelent Ezékiel eme szavaiban: És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kõszívet... és adok nékik hússzívet / 11: 19,  36: 26 /  az Igében a szív szeretetet jelent, ezért a jó szeretetét jelenti a hússzív. Sõt, még nyilvánvalóbb, hogy a test és vér lelki jót és igazságot jelent, a kenyér és bor jelentésébõl abban a részben, ahol az Úr azt mondja, hogy a teste kenyér és a vére bor, amit a pohárból ittak.

706. Az Úr és az Ige isteni igazságát jelenti az Õ vére, mert teste az Õ szereteténeki isteni jóját jelenti lelkileg és e kettõ egyesül Õbenne. Jól tudjuk, hogy az Úr az Ige, és két dolog van, amihez kapcsolódik az Ige teljes tartalma, nevezetesen az isteni jó és az isteni igazság, amiért is ha az Igét úgy vesszük, hogy az az Urat jelenti, nyilvánvaló, hogy az isteni jót és igazságot jelenti az Õ teste és vére. Világos, hogy az Úr, vagy az Ige isteni igazságát jelenti a vér, azokból az igékbõl, ahol a vért a szövetség vérének hívják, mert a szövetség közösséget jelez és az Úrral való közösség jön létre az Õ isteni igazsága révén. Zakariásnál: ...a veled való szövetségnek véréért a te foglyaidat is kibocsátom a kútból ... / 9: 11 /, és Mózesnél: Miután Mózes felolvasta a törvénykönyvet a nép füle hallatára, vevé a vért és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint / II Móz 24: 3-8 / Jézus pedig vévén a poharat és adá azoknak, ezt mondván: ... ez az én vérem, az új szövetségnek vére / Mt26: 27,28  Mk 14: 24,  Lk 22: 20 /
Az újszövetség, vagy testamentum vére jelzi az Ige isteni igazságát, amit új és ó szövetségnek, vagy testamentumnak hívunk. Ezért pedig az Úr adta tanítványainak a bort, mondván: ez az én vérem, mert a bor jelzi az isteni igazságot, és ezt a szõlõ vérének is hívják / I móz 49: 11, V Móz 32: 14 /. Ez még nyilvánvalóbb az Úr szavaiból: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az Ember Fiának testét és nem isszátok az õ vérét, nincs élet bennetek... Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik, és én is abban / Jn 6: 53,55,56 /  Nagyon egyszerû, hogy az Ige isteni igazságát jelenti itt a vér, mert azt olvassuk, hogy aki azt issza, abban élet van és az az Úrban lakozik és az Úr õbenne. Ezt az egységet, amint az egyház tudja is, az isteni igazság és az aszerinti élet hozza létre és az úrvacsora erõsíti meg azt.
Mivel a vér jelezte az Úr, avagy az Ige isteni igazságát, amely igazság a valódi, mint az ó, mind az újszövetség és testamentum, ezért a vér volt az izraeli egyház legszentebb képviselõje, amely egyházban minden a lelki dolgok természeti összefüggõje / megfelelõje / volt. Például, az izraeliták azt a parancsot kapták, hogy vegyék a páska bárány vérét és hintsék azt a házak két ajtófelére és szemöldökfájára, nehogy a csapás õket is érje / II Móz 12. 7,13,22 / és az  égõáldozat vérét az oltár alapjára kellett hinteni, Áronra és az õ fiaira és ruháikra. / II Móz 29: 12,16,20,21,  III Móz 1: 5,11,15,  3: 2,8,13,  4: 25,30,34,  8: 15,24,  17: 6, IV Móz 18: 17,  V Móz 12: 27 /  valamint a frigyláda fölötti függönyre, a kegyelem trónusára és az illatáldozati oltár szarvára / III Móz 4: 6,7,17,18,  16: 12-15 /  A Bárány vére a Jelenések könyvében hasonló jelentõséggel bír: Ezek azok, akik ... megmosták az õ ruháikat és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében / 7: 14 /  És lõn az égben viaskodás: Mihály és az õ angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal, és õk legyõzték azt a Bárány véréért és az õ bizonyságtételüknek beszédéért / 12: 7,11 /  Nem feltételezhetjük, hogy Mihály és angyalai bármi mással gyõzték le a sárkényt, mint az Úrnak az Igében foglalt isteni igazságával, mert az angyalok a mennyben nem az Úr szenvedésének vérére gondolnak, hanem feltámadásának isteni igazságára. Ezért amikor az ember az Úr vérére gondol, akkor az angyalok az Õ Igéje isteni igazságát fogják fel, és amikor az ember az Úr szenvedésére gondol, akkor az angyalok úgy érzékelik, mintha az Õ megdicsõülésére és feltámadására gondolna. Megadatott nekem, hogy ezt hosszas tapasztalatokból tudjam.
Továbbá nyilvánvaló, hogy a vér az isteni igazságot jelzi, Dávidnak ezen szavaiból: Isten a szûkölködõk lelkét megszabadítja, ... és vérük drága az õ szemében. És éljen õ és adjanak neki Seba aranyából. / Zsolt 72: 13-15 /  A szûkölködõk vére, ami drága Isten szemében, jelzi azt az isteni igazságot, amivel õk rendelkeznek, Séba aranya az abból fakadó bölcsesség. Így Ezékielenél: Gyûljenek egybe ... az én áldozatomra ... Izráel hegyein, és egyetek húst és igyatok vért! ... a föld fejedelmeinek vérét igyátok ... megrészegedésig ... És megmutatom az én dicsõségemet a pogányok között / 39: 17-21 /   Ez az egyházról szól, aminek megalapítására épp készült az Úr a nemzetek között. Épp fentebb mutattuk meg, hogy a vér itt az Igébõl való igazságot jelenti, amivel a nemzetek rendelkeznek.

707.  Világosan nyilvánvaló az Úr szavaiból, hogy a kenyér jelentése hasonló a testéhez: vevé Jézus a kenyeret, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: ... ez az én testem / Mt 26: 26,  Mk 14: 22,  Lk 22: 19 /, és újra: az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért / Jn6: 51 /  Máshol mondja, hogy Õ az életnek kenyere és, hogy aki ezt a kenyeret eszi, él örökké / Jn 6: 48,51,58 /  Ezt a kenyeret jelentik azok az áldozatok is, amelyeket a következõ igerészek kenyérnek hívnak:  És füstölögtesse el azt a pap az oltáron: tûzáldozati eledel ez az Úrnak / III Móz 3: 11,16 /  Áron fiai szentek legyenek Istenüknek, és az õ Istenüknek nevét meg ne szentségtelenítsék, mert az Úrnak tûzáldozatait, Istenüknek kenyerét õk áldozzák... Te is szentnek tartsd õt, mert Istenednek kenyerét õ áldozza... Senki, akiben fogyatkozás van, elõ ne álljon Áronnak ... fiai közül... ne álljon elõ, hogy megáldozza az õ Istenének kenyerét / 21: 6,8,17,21 /  Parancsold meg Izrael fiainak, és mondd meg nékik: ügyeljetek, hogy az én áldozatomat, kenyeremet kedves illatú tûzáldozatul a maga idejében áldozzátok nékem. / IV Móz 28: 2 / ... Aki effélét illet, a szent dolgokból ne egyék, hanem ha megmosta a testét vízzel, és azután ehetik a szent dolgokból, mert az õ eledele az / III Móz 22: 6,7 /  A szent dolgokból való evés az áldozatok húsából való evést jelentette, aminek a neve itt szintén kenyér, úgy van Malakiásnál is / 1: 7 / Ugyanezt jelezték az ételáldozatok az áldozatokban, amelyek búzalisztbõl készültek, következésképp kenyerek voltak. / III Móz 2: 1-11,  6: 7-14,  7: 9-13, stb. /, ugyanezt jelentette a szent sátorban az  asztalra kitett kenyér / II Móz 25: 30,  40: 23,  II Móz 24: 5-10 /.  A kenyér nem természeti, hanem mennyei, amint ez világos ezen szavakból: ... az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik / V Móz 8: 3 / ... Éhséget bocsátok a földre, nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után / Ámós 8: 11 /.  Sõt, a kenyér ételt jelent általában is / III Móz 24: 5-9,  II Móz 25: 30,  40: 23,  IV Móz 4: 7,  I Kir 7: 48 /  Nyilvánvaló ezekbõl a szavakból, hogy ez lelki ételt is jelent: Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd néktek / Jn 6: 27 /

708.  Nagyon világos az Úr szavaiból, hogy a vér jelentése hasonló a / boréhoz /: Jézus vette a poharat és azt mondta: Ez az én vérem / Mt 26,  Mk 14,  Lk 22 /  és  ezekbõl is: ... ruháját borban mossa, a felöltõjét a szõlõ vérében / I Móz 49: 11 /, ezt az Úrról írták. És szerez a seregek Ura minden népeknek e hegyen lakodalmat kövér eledelekbõl, lakodalmat erõs borból / Ézs 25: 6 /  ez az úrvacsora szentségére vonatkozik, amit az Úrnak kellett megalapítani. Így újra: Óh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek vegyetek pénz nélkül ... bort / Ézs 55: 1 /.  A szõlõtõ gyümölcse, amirõl tudták, hogy újonnan a mennyek országában fogják inni / Mr 26: 29,  Mk 14: 25, Lk 22: 18 /, az új egyház és az új ég igazságát jelenti, ezért az Ige sok részén az egyházat szõlõkertnek hívja / Ézs 5: 1,2,4,  Mt 20: 1-8 /  és az Úr önmagát az igazi szõlõtõnek hívta és azokat a vesszõknek, akik beleoltattak / Jn 15: 1-6 /, és így tovább.

709.  Mindez mutatja, hogy mit jelent az Úr teste és vére, valamint a kenyér és bor, a háromrétû: természeti, lelki és mennyei értelmezésben.  Minden buzgó keresztyén tudja, hogy természeti és lelki táplálék is van és hogy a természeti táplálék a test számára van, a lelki pedig a léleknek,  mert Jehova, az Úr mondja Mózesnél: az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal is, ami az Úrnak szájából származik / V Móz 8: 3 /  Nos, a test meghal, de a lélek él a halál után, következésképp a lelki táplálék az örök üdvösségre való. E két fajta táplálékot nem szabad összekeverni. Ha bárki összekeveri ezeket, akkor elképzelései az Úr testérõl és vérérõl, valamint a kenyérrõl és borról anyagiak, testiek és érzékiek lesznek, és ezek bizonnyal megfojtanak minden lelki elképzelést errõl a legszentebb szentségrõl. Ha azonban bárki olyan egyszerû, hogy semmi másról nem gondolkodik, csak arról, ami a szeme elõtt van, azt tanácsolnám, neki, amikor részesül a kenyérbõl és borból és hallja, hogy Krisztus testének és vérének hívják, hogy mondja el magának: ez a legszentebb istentiszteleti cselekedet és, hogy emlékezzen Krisztus szenvedésére és szeretetére az ember üdvössége érdekében. Mert azt mondja: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre / Lk 22: 19 /  és: az Embernek Fia azért jött, hogy adja az õ életét váltságul sokakért / Mt 20 28,  Mk 10: 45 /   És életemet adom a juhokért / Jn 10: 15,17,  25: 13 /

710.  Ezt is ábrázolhatjuk összehasonlításokkal. Ki nem emlékezik egy olyan emberre és nem szereti azt, aki hazája merõ szeretetébõl harcol annak ellenségei ellen és feláldozza életét, hogy megmentse azt a rabszolgaságból? Ki nem emlékszik pedig arra az emberre és ki nem szereti azt, aki polgártársai iránti részvétbõl, akik éheznek, egyszerûen szétosztja összes ezüstjét és aranyát? Valamint ki nem emlékszik bárkire és ki nem szereti azt, aki merõ szeretetbõl és barátságból feláldozza egyetlen bárányát és a vendégek elé teszi? Mondhatnánk mást is.

III. Most megérthetjük, hogy az Úrvacsora általában és egyedileg is tartalmazza az egyház és a menny összes dolgát.

711.  Az elõzõ cikkelyben megmutattuk, hogy Maga az Úr van az Úrvacsorában, hogy a test és kenyér az Urat alkotja a szeretet isteni jóját illetõen és hogy a vér és bor az Úr Maga a bölcsesség isteni igazságát illetõen. Így az úrvacsora három egyetemes dolgot foglal magába - az Urat, az Õ isteni jóját és az isten igazságát. Akkor, mivel az úrvacsora e hármat foglalja magába és tartalmazza, következésképp a menny és az egyház egyetemes dolgait is magába foglalja és tartalmazza. Mivel pedig minden részlet az egyetemesektõl függ épp úgy, ahogy a tartalom a tartalmazótól függ, következésképp az úrvacsora a menny és az egyház összes részletét tartalmazza és magába foglalja. Mivel az isteni jót és igazságot, amelyek mindegyike az Úrtól van és az Urat jelenti, jelenti az Õ  teste és vére, valamint a kenyér és a bor is, az úrvacsora nyilvánvalóan tartalmazza általában és részleteiben a menny és egyház összes dolgát.

712.  Jól tudjuk, hogy az egyház három lényegi dolga Isten, az emberszeretet és a hit, és hogy az egyházban az összes dolog vonatkozik e három egyetemes dologra. Ez megegyezik azzal, amit az imént mondtunk, mert Isten az úrvacsorában az Úr, az emberszeretet az isteni jó, és a hit az isteni igazság. Mi az emberszeretet / vagy irgalmasság /, ha nem az a jó, amit az ember az Úrból fakadóan tesz? Mi pedig a hit, ha nem az igazság, amit az ember az Úrtól kiindulva hisz? Ezért három lényegi dolog van a belsõ emberben, nevezetesen a lélek, vagyis elme az Úr tárháza, akitõl  kiindulva az él, az akarat a szeretet, avagy a jó tárháza, és az értelem, a bölcsesség, vagy igazság tárháza. Ezért a lélekben, avagy elmében levõ összes dolognak nemcsak kapcsolata van a menny és egyház e három egyetemes dolgával, hanem még azokból az egyetemesekbõl is ered. Mert minden az emberbõl kieredõ magába foglal elmét, akaratot és értelmet, és ha e három bármelyikét elvennénk, az ember megszûnne létezni. Hasonlóképpen a természeti emberben három dolog van, amire az összes többi dolog vonatkozik és amitõl a többi függ, nevezetesen a test, a szív és a tüdõ. E három is összefügg az elõzõ hárommal, a test az elmével, avagy lélekkel, a szív az akarattal és a tüdõ, avagy légzés az értelemmel. Fentebb teljesen kimutattuk, hogy ilyen összefüggés létezik. Így aztán az emberben az összes dolog általában és egyedileg is a menny és az egyház három egyetemes dolgának tárházaként alakult ki. Ez azért van így, mert az ember isten képére és hasonlatosságára teremtetett, hogy az Úrban lehessen és az Úr is benne lehessen.

713. Másrészt eme egyetemes dolgok három ellentétérõl tudunk, nevezetesen az õrdögrõl, a gonoszról és a hamisságról. Az õrdög, ami a poklot jelenti, átlósan ellentétes az Úrral, a gonosz a jóval és hamisság az igazsággal, és e három egyet alkot, mert ahol az õrdög van, ott található a gonosz és ha hamisság is. E három is tartalmazza általában és részleteiben a pokol és a világ összes dolgát, mivel ezek ellentétesek a mennyel és az egyházzal. Mivel ezek ellentétek, ezrét teljesen elkülönültek is,  mindazonáltal összekapcsolva tartja õket a pokol a mennynek, a gonosz a jónak és a hamisság az igazságnak való csodálatos alárendeltsége. Ezt az alárendeltséget elmagyarázza a menny és pokol címû munka / 536-544,  554. Pontok /

714.  Ahhoz, hogy a részletek rendjükben és összekapcsolódásaikban megmaradjanak, szükséges egyetemeseknek lenniük, melyekbõl a részletek léteznek és amelyekben fennmaradnak. Az is szükséges, hogy a részletek egyetemeseik hasonlatosságát hordozzák, máskülönben az egész elenyészne részeivel együtt. Ennek a kapcsolatnak tulajdonítható, hogy a mindenségben az összes dolog a teremtés elsõ napjától a jelen idõig megmaradt sértetlenségében és így is fog maradni. Tudjuk, hogy a mindenségben az összes dolog kapcsolódik a jóhoz és igazsághoz, mert mindent Isten teremtett a szeretet isteni jójából s bölcsesség isteni igazságának segítségével. Vegyük például, ami tetszik, egy állatot, cserjét, vagy követ, és  azt fogjuk találni, hogy az e három egyetemes bélyegét viseli.

715. Mivel az isteni jó és igazság a  menny és egyház összes dolgának legegyetemesebbje, Melkisédek, aki az Urat képviselte, kenyeret és bort hozott Ábrahámnak és megáldotta õt. Melkisédekrõl ezt olvassuk: Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza, õ pedig a Magasságos Istennek papja volt. És megáldá õt ...  / I Móz 14: 18,119 =  Melkisédek ábrázolta az Urat, amint ez nyilvánvaló Dávid ezen szavaiból ...  Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint / Zsolt 110: 4 /  Látható a Zsidó levélbõl, hogy e szavak az Úrra vonatkoznak / 5: 6,10,  6: 20,  7: 1,10,11,15,17,21 /  Melkisédek kenyeret és bort hozott, mert e kettõ, mint az úrvacsorában, magába foglalta a menny, az egyház és az áldottság összes dolgát.

IV. Az Úrvacsorában az Úr teljesen jelen van megváltása teljességével.

716.  Az Úr teljesen jelen van az Úrvacsorában, mind lényegi istenségét, mind megdicsõített emberségét illetõen, mint ez nyilvánvaló saját szavaiból. Nyilvánvaló, hogy az Õ embersége jelen van az úrvacsorában, e szavakból: vevé Jézus a kenyeret, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: ez az én testem. És vévén a poharat, .. adá azoknak, ezt mondván... ez az én vérem  / Mr 16: 16-18,  Mk 14: 22-24,  Lk 22: 19,20 /  Ismét: Én vagyok az életnek kenyere...  Ha valaki eszik e kenyérbõl, él örökké. És az a kenyér pedig, melyet én adok, az én testem... Bizony, bizony mondom néktek: aki eszi az én testemet és issza az én véremet .. él örökké ... én bennem lakozik és én is abban / Jn  6: 48,51-56,58 /  Ebbõl nyilvánvaló,  hogy az Úr jelen van az úrvacsoránál megdicsõült emberségét illetõen. Világos, hogy az Úr teljesen jelen van lényegi istenségében is, abból, hogy Õ a mennybõl lejött kenyér / Jn 6: 51 /  Lényegi istenséggel jött le a mennybõl, mert azt olvassuk: az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige. Minden õ általa lett ... És az Ige testté lett / 1: 1,3,14 /  és ismét: hogy Õ és az Atya egy / 10: 30 /  hogy minden, amilye az Atyának van, az övé / 3: 35,  16: 15 / hogy Õ az Atyában van és az Atya Õbenne / 14: 10,11 /  és így tovább. Sõt, istenségét nem különíthetjük el jobban emberségétõl, mint a lelket a testtõl, ezért amikor azt halljuk, hogy az Úr emberségét illetõen teljesen jelen van az úrvacsorában, következésképp az Õ lényegi istensége is jelen van. Nos, mivel az Úr teste jelzi az Õ szeretete isteni jóját és vére bölcsessége isteni igazságát, nyilvánvaló, hogy az Úr, mind lényegi istenségét, mind megdicsõült emberségét illetõen jelenvaló az úrvacsorában és hogy ezért az egy lelki étkezés.

717. Következésképp az Úr teljes megváltását is tartalmazza az úrvacsora, mert ahol az Úr egészen jelen van, ott az Õ teljes megváltása is megtalálható. Mert Õ emberségét illetõen a Megváltó, s így Õ maga a megváltás is, és ahol Õ Maga teljesen jelen van, ott semmi nem hiányozhat a megváltásból. Ezért válnak az Õ megváltottaivá mindazok, akik az úrvcsarához méltóan járulnak. Mivel pedig a megváltás a pokoltól való megszabadulást jelenti, az Úrral  való közösséget és az üdvösséget - amirõl ezután ebben a fejezetben és teljesebben a megváltásról szólóban - ezért e javakat az ember az úrvacsorában veszi át, valójában nem olyan mértékben, ahogy az Úr szeretné, - mert az Õ isteni szeretete nem ismer kötelékeket, - hanem csak az ember átvevésének mértékéig. Ebbõl nyilvánvaló, hogy az Úr megváltásának elõnyeit azok veszik át, akik méltóan járulnak az úrvacsorához.

718. Minden épeszû ember át tud venni szeretetet és bölcsességet az Úrtól, azaz az örökkévalóságig át tudja venni azon igazságok végtelen sorozatát, amelyek a bölcsesség létrejöttét segítik elõ, és hasonlóképpen a jó tettek végtelen sorozatát tudja létrehozni, amelyek növelik a szeretetet. A jónak és szeretetnek, valamint az igazságnak és bölcsességnek ezt az állandó növekedését megadta az Úr az angyaloknak és az embereknek is, akik angyalokká válnak, és abból, hogy az Úr  maga a szeretet és maga a bölcsesség, az következik, hogy az ember közösségbe léphet az Úrral örökre. Mindazonáltal,  mivel az ember véges, nem tudja beolvasztani magába az Úr isteniségét, bár érintkezhet azzal, hasonlóan ahhoz, ahogy a szem és fül nem tudja beolvasztani a fény és hanghullámokat, bár érintkezik azzal, Egyedül az Úr maga az élet még emberségét illetõen is / Jn 5: 26 /  Az ember azonban csak az élet tárháza, és nem tudja magát az életet beolvasztani, bár érintkezik vele. E megfigyelések talán segítenek az olvasónak megérteni, hogy az Úr az õ megváltásával hogyan van jelen az úrvacsorában.

V. Az Úr jelen van és megnyitja a mennyet azoknak, akik méltón járulnak az Úrvacsorához, és Õ azokkal is jelen van, akik méltatlanul járulnak oda, de nem nyitja meg nekik a Mennyet, ezért ahogy a keresztség az egyházba való bevezetés, úgy az Úrvacsora bevezetés a Mennybe.

719.  A két következõ cikkely elmagyarázza, kik azok, akik méltóan járulnak az úrvacsorához és ellentétként azok, akik méltatlanul járulnak oda. Az Úr jelen van a méltókkal és méltatlanokkal is, mert Õ mindenütt jelen való a mennyben és a pokolban is, valamint a világban is, így a gonoszokkal éppúgy, mint a jókkal. A jókkal, avagy újjászülöttekkel azonban egyetemesen és egyedileg is jelen van, mert az Úr bennük van és õk az Úrban, és ahol Õ van, ott a menny. A menny alkotja az Úr testét is, ezért ha az Õ testében vagyunk, akkor a mennyben vagyunk.
Az Úr jelenléte azonban azokkal, akik méltatlanul járulnak oda, egyetemes, és nem egyedi, más szavakkal jelenléte külsõ, de nem belsõ. Egyetemes, vagyis külsõ jelenléte adja az embernek azt a képességet, hogy tudjon, értsen és ésszerûen beszéljen az értelmébõl. Mert az ember lelki, és a mennybõl született, és ezáltal eltér az állatoktól, amelyek csak természetiek. Az ember akarhat és tehet bármit, amit értelme ésszerûen kigondol. Ha azonban az akarat elutasítja ezen értelmi elképzeléseket, amelyek belsõleg lelkiek, akkor az ember külsõvé válik.
Azokkal ezért, akik csak megértik, mi igaz és jó, az Úr jelenléte egyetemes és külsõ, de azokkal, akik akarják és teszik is azt, ami igaz és jó,  ez a jelenlét általános és egyedi is, avagy belsõ és külsõ is. Akik csak értik az igazságot és jót, és beszélnek arról, azok olyanok, mint a balga szüzek, akiknek volt lámpásuk, de olajuk nincs, és akik akarják és teszik is azt, azok a bölcs szüzekre hasonlítanak, akik bementek a mennyegzõre, míg az elõbbiek kopogtatva álltak az ajtónál, de nem engedték be õket / Mt 25: 1-12 /  Akkor hát az Úr jelen van és megnyitja a mennyet azoknak, akik méltón járulnak az úrvacsorához és jelen van azokkal is, akik méltatlanul járulnak oda, de nem nyitja meg nekik a mennyet.

720,  Nem szabad feltételeznünk, hogy az Úr bezárja a mennyet azok elõtt, akik méltatlanul járulnak az Õ asztalához, ezt soha senkivel nem teszi meg egész az illetõ élete végéig. A tény az, hogy az ember zárja be a mennyet önmaga elõtt azzal, hogy elutasítja a hitet és gonosz életet folytat. Mindazonáltal az ember megmarad a bûnbánat és megtérés lehetõségében, mert az Úr folyamatosan jelen van mindenkivel és sürget mindenkit, hogy fogadja el Õt, mondván: Ímé, az ajtó elõtt állok és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és õ én velem  / Jel 3: 20 / Ezért maga az ember hibás abban, hogy nem nyitja ki az ajtót. Másképp áll azonban a helyzet a halál után. Akkor a menny bezárul és nem nyílhat meg azok elõtt, akik életük végéig méltatlanul közelednek az Úr asztalához, mert akkor belsõ elméjük rögzül és változhatatlan lesz.

721.  Fentebb kimutattuk, hogy a keresztség az egyházba való bevezetés, és most világosnak kell lennie, hogy az úrvacsora bevezetés a menybe. E két szentség olyan, mint két kapu az örök életre. A keresztség az elsõ kapu, amin keresztül minden keresztyén megismeri, mit tanít az egyház az Igébõl  a jövõ életrõl. Ezt a tanítást az Úr a mennyre való elõkészítésnek szánja. A másikkapu az úrvacsora, amin át mindenki felvételt nyer a mennybe, aki követi az Úr vezetését. Ezek a kizárólagos, egyetemes kapuk.
E két szentséget hasonlíthatjuk egy herceg képzéséhez és megkoronázásához, aki trónörökös. Õt elõször a kormányzás alapelveibe vezetik be és aztán megkoronázzák és felveszik magába a kormányba. Vagy vegyük egy nagy birtok örökösét, akit elõször bevezetnek vagyona helyes igazgatásába és aztán rábízzák azt. A keresztség és az úrvacsora hasonlítható egy ház építéséhez és az abban való lakáshoz is, valamint az ember képzéséhez, amíg az illetõ eljut megfontoltsága éveihez, valamint aztán következõ értelmi és lelki életéhez. Egy idõszaknak meg kell azt elõznie azért, hogy a másik következhessen, mert az utóbbi nem érhetõ el, csak az elõbbi révén. Tehát a keresztség és az úrvacsora olyan, mint két kapu, melyeken át az embert bevezeti az Úr az örök életbe, az elsõ kapu egy síkságra vezet, amin az embernek át kell haladnia, és a második kapu a cél, ahol a díj van, amiért az illetõ versenyzett. Mert a pálmát nem nyújtják át  a harc végéig, sem a díjat, amíg a verseny el nem dõl.

VI. Azok közelítik meg az Úr asztalát méltón, akik folyamatosan átalakulnak az Úrban való hit és a felebarát iránti szeretet által.

722. Minden keresztyén tudja, aki tanulmányozza az Igét, hogy Isten, az emberszeretet és a hit az egyház három egyetemes dolga, mert ezek az üdvösség egyetemes eszközei. Maga az értelem, ha tartalmaz bármi lelkit, elismeri, hogy Istent el kell ismerni, hogy a vallás és az egyház valóság lehessen. Ezért akik csak az úrvacsorához járul, de nem ismeri el Istent, az megszentségteleníti azúrvacsorát, mert amikor látja és megízleli a kenyeret és bort, azt gondolja: "Mi ez, ha nem puszta szertartás? Miben különböznek ezek a saját asztalomon levõ kenyértõl és bortól? Megteszem azonban ezt, nehogy a papok és a nép istentelennek bélyegezzen."
Isten elismerése után az irgalmasság a második dolog, ami alkalmassá teszi az embert az úrvacsora megközelítésére. Ez nyilvánvaló az Igébõl is és ama intésekbõl is, amelyeket az egész keresztyén világban úrvacsora elõtt olvasnak.
Világos az Igébõl ez, mert az elsõ és nagy parancsolat az, hogy szeressük Istent mindenek felett és felebarátunkat, mint önmagunkat / Mt22: 34-39,  Lk 10: 25-28 /  és Pál mondja, hogy három dolog van, ami hasznos az üdvösségre, és ezek között pedgi legnagyobb a szeretet / II Kor 13: 13 / Ismét: tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bûnösöket, hanem  ha valaki istenfélõ, és az Õ akaratát cselekszi, azt hallgatja meg / Jn 9: 31 /  Valamint: Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és a tûzre vettetik / Mt 7: 19,20,  Lk 3: 8,9 /
Ez is nyilvánvaló az intelmekbõl, amelyeket minden keresztyén gyülekezetben úrvacsora elõtt felolvasnak, mert ezek az embereket komolyan figyelmeztetik, hogy szeressék egymást kiengesztelõdés és bûnbánat által. Csak a következõ bekezdést idézem az angol egyházban felolvasott intésbõl: "Annak útja és eszközei, hogy az ember méltó részese legyen az úrvacsorának: Elõször, vizsgáld meg életedet és érintkezéseidet Isten parancsainak szabályzata segítségével, és ahol csak felismered, hogy vétkeztél, akarattal, szóval, vagy tettel, sirasd meg bûnösségedet és valld meg magad a Mindenható Istennek azzal a szilárd céllal, hogy megjobbítod életedet. Ha pedig  felfogod, hogy vétked nem csak Isten ellen való, hanem felebarátod ellen is, akkor békülj ki azzal, légy kész kárpótlást és kielégítést szolgáltatni a legnagyobb mértékben, ahogy módodban áll, minden sérelemért és rosszért, amit bárki másnak tettél, és hasonlóképpen légy kész megbocsátani másoknak, akik ellened vétkeztek, amint Isten is megbocsátja a te vétkeidet, mert máskülönben az úrvacsora vétele nem tesz mást neked, csak növeli kárhozatodat. Ezért ha bármelyiktek istenkáromló, az Õ Igéjének hátráltatója, vagy rágalmazója, házasságtörõ vagy esetleg rosszindulatú, irigy vagy bármi más keserves bûn nyom, térj meg vétkeidbõl, vagy ne végy úrvacsorát, nehogy e szent sákramentumhoz való járulásod után az õrdög beléd menjen, ahogy bement Júdásba és teletöltsön téged minden gonoszsággal és testi és lelki romlásba döntsön."
Az Úrban való hit a harmadik eszköz az úrvacsora méltó vételének, mert az irgalmasság és hit egyet alkot, mint a tavaszi hõ és fény, ami megújítja minden fa életét. A lelki hõ, ami az emberszeretet és a lelki fény, ami a hit igazsága, minden ember életét megújítja. Fontold meg a következõ igerészeket: aki hisz énbennem, ha meghal is, él / Jn 11: 25,26 /  Az pedig az Atyának akarata ..., hogy mindaz, aki hisz a fiúban, örök élete legyen / 6: 39,40 /  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen / 3: 16 /  Aki hisz a Fiúban, örök élete van, aki pedig nem enged a  Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta / 3: 36 /  Mi az igazban, az Õ Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet. / I Jn 5: 20 /

723.  Az újjászületésrõl és újjáteremtésrõl szóló fejezetben megmutattuk, hogy az embert az Úr, az irgalmasság és a hit egyesült mûködése teremti újjá, és hogy az ember csak újjáteremtett állapotban léphet be a mennybe. Ezért az Úr csak az újjáteremtetteknek nyithatja meg a mennyet, és halál után senki mást nem engednek be oda. Azon újjáteremtettekben, akik méltón járulnak úrvacsorához, azokat értjük, akiknek az egyház és a menny három lényegi dolga belsõ valóság, mert mások vallhatják az Urat szájukkal, lelkükkel pedig nem és gyakorolhatják a felebarát iránti szeretetet kezükkel, de szívükkel nem. Ilyenek a gonoszság összes munkásai az Úr szavai szerint: Akkor kezditek mondani: Te elõtted ettünk és ittunk ... De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti, távozzatok el én tõlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek! / Lk 13: 26,27 /

724.  Ezt a témát ábrázolhatjuk hasonlatokkal és összefüggésekkel is. Például, csak azok ülhetnek egy császár, vagy király asztalához, akik magas rangúak és helyzetûek, és még ezeknek is, mielõtt leülnek, odaillõ ruhát kell ölteniük és a megfelelõ díszekkel kell megjelenniük ahhoz, hogy kedvezõ és nyájas fogadtatásban részesüljenek. Mi lehet elég sok ahhoz, hogy ne tegyük meg az Úr asztaláért, amihez mindenkit meghív az uraknak Ura és királyoknak Királya ! / Jel 17: 14 /  Azonban csak azok nyernek bebocsátást a mennyei palotákba és azok örömeibe, akik lelkileg méltók és tisztes ruhába öltözöttek, õk is csak miután felkeltek az asztaltól. A mennyben hercegként tisztelik õket, mert a nagy Király fiai, és aztán naponta leülnek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal / Mt 8: 11 /, akik az Urat jelentik isteni-mennyei, isteni-lelki és isteni-természeti oldalát illetõen. Vagy vegyünk egy földi esküvõt, ahova csak a rokonokat hívják meg, a võlegény és mennyasszony családját és barátait. Ha bárki más belép, valójában beengedik, de mivel nincs kijelölt helye az asztalnál, elmegy. Így azok, akik meghívottak az Úr, mint Võlegény és az egyház, mint mennyasszony esküvõjére, rokonok, családtagok és barátok, akik együtt az Úrtól erednek újjászületés által. Újra mondom, az ember azokat választja barátainak, akik õszintén hûek hozzá és hajlandóak vele cselekedni, ezeket barátainak hívja és rájuk bízza minden tulajdonát.

VII.Akik méltón járulnak az Úrvacsorához, azok az Úrban vannak, és Õ bennük, következésképp az Úrral való közösséget az Úrvacsora hozza létre.

725.  Már bebizonyítottuk, hogy akik hisznek az úrban, és gyakorolják a felebaráti szeretetet, azok méltón járulnak az úrvacsorához, hogy a hit igazságai okozzák az Úr jelenlétét, és hogy az irgalmasság jói a hittel együtt hozzák létre a közösséget. Ebbõl következik, hogy akik méltón közelednek az Úrvacsorához, azok közösségben vannak az Úrral, mivel Benne vannak és Õ bennük. Ezt Maga az Úr tanítja e szavakkal: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. / Jn 6: 56 /  Maradjatok énbennem és én is tibennetek ... Aki énbennem marad, én pedig õbenne, az terem sok gyümölcsöt / Jn 15: 4,5, és Jel 3: 20 / Ha az Úrral közösségben vagyunk, az azt jelenti, hogy azok közé tartozunk, akik az Õ testét alkotják, és azok alkotják az Õ testét, akik hisznek Benne és akaratát cselekszik. Akarata cselekvése az irgalmasság gyakorlását jelenti a hit igazságainak megfelelõen.

726.  Az örök élet és üdvösség elérhetetlen az Úrral való közösség nélkül, mert Õ az örök élet és üdvösség. Világosan nyilvánvaló, hogy Õ az örök élet, az Ige sok szakaszából és különösen abból, amit Jánosnál találunk: Jézus Krisztus az igaz Isten és az örök élet. / I Jn 5: 20 /  Ugyanúgy nyilvánvaló, hogy Õ az üdvösség, mert az üdvösség és az örök élet egy. Az Úr neve, a "Jézus" is az üdvösséget jelzi és ezért az egész keresztyénvilágban Üdvözítõnek hívják Õt. Az Úrvacsorát csak azok közelítik meg méltón, akik belsõ közösségben vannak az Úrral és ezek az újjászülöttek. Õket írja le az újjászületésrõl és újjáteremtésrõl szóló fejezet.
Sokan állítják,  hogy hisznek az Úrban és õk jót is tesznek felebarátjuknak. Ha azonban nem a felebarát iránti szeretetbõl és az Úrba vetett hitbõl fakadóan teszik ezt, akkor nem újjászületettek, mert felebarátjuknak nem az õ kedvéért tesznek jót, hanem világi, vagy önzõ okok miatt. Mûveik pusztán természetiek és belsõleg nélkülöznek minden lelkit, mert ezek az emberek szájukkal vallják meg az Urat, míg szívük távol van Tõle.  A felebarát szeretete és a hit csak az Úrtól eredhet, és mindkettõt akkor kapja meg az ember, amikor szabad akaratából jót tesz természetileg felebarátjának, értelmileg hiszi az igazságokat és az Úrra néz - ezt a hármat pedig azért teszi, mert az Ige parancsolja. Akkor az Úr az illetõ szívébe ülteti az irgalmasságot és hitet és mindkettõt lelkivé teszi. Így az Úr közösségbe lép az emberrel és az ember közösségbe lép az Úrral, mert nem lehet olyan közösség, ami nem kölcsönös. Mindezt azonban teljesen kimutattuk az irgalmasságról, a hitrõl, a szabad akaratról és újjászületésrõl szóló fejezetben.

727.  A barátság néha növekszik, amikor az ember meghívja barátait asztalához valami világi célból, de a barátság sokkal jobban nõ, amikor a vendégeket lelki célból hívják meg. Az õsi egyházakban és a kezdetleges keresztyén egyházban is tartottak szeretetvendégségeket. Ezeken az alkalmakon a vendégek bátorították egymást, hogy rendületlenül folytassák az Úr imádását. Izrael gyermekei közt az áldozatok húsának evése egyöntetûséget jelzett Jehova imádásában, a húst szentnek hívták, mert az áldozat része volt / Jer 11: 15,  Hag 2: 12, stb./  Mennyivel szentebb a páskabárány húsa, valamint az úrvacsora kenyere és bora, hisz az Úr Önmagát áldozatul adta az egész világ bûneiért!
Az Úrral való közösséget az Úrvacsora révén ábrázolhatjuk a közös õstõl származó családok közti kötelékkel, mert az õs összes leszármazottja kap valamit a kezdeti törzstõl. Az utódok természetesen nem öröklik az elõd testét és vérét, de tõle kapják lelküket a hajlammal, az övéhez hasonló dolgokra, és ez az egység köteléke köztük. Közös eredetük felismerhetõ arcukban és szokásaikban, ezért   egy testnek hívják õket / I Móz 29: 14,  37: 27,  II Sám 5: 1,  19: 12,13,stb./
Hasonló a dolog az Úrral való kapcsolatot illetõen, aki mindenki hû és áldott Atyja. A Vele való közösség szeretet és hit által jön létre, és ezt a kettõt egy testnek hívják. Ezért mondta az Úr: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Nem a kenyér és bor hozza ezt létre, hanem az azokkal összefüggõ szeretet jója és hit igazsága, amelyek az Úr sajátjai és ezeket egyedül Õ közölheti másokkal. Minden közösséget a szeretet hoz létre, és a szeretet nem szeretet bizalom nélkül. Azok, akik azt hiszik, hogy a kenyér test és a bor vér, és akik nem tudják gondolataikat semmivel sem magasabbra emelni, maradjanak meg hitükbe. Higyjék azonban azt is, hogy van a kenyérben és borban valami legszentebb és az Úrral való közösséget léterhozó, és hogy ezt kapja az ember és magáévá teszi, mint sajátját, bár állandóan az Úré marad ez a közösség.

VIII.  Az Úrvacsora azoknak, akik méltón eszik, olyan, mint egy igazoló jel és pecsét arról, hogy õk az Úréi.

728.  Ez azért igaz, mert az Úr jelen van az úrvacsorában és bevezeti a mennybe azokat, akik Tõle születtek, azaz akik újjászülettek. Az úrvacsora azért teszi ezt, mert az Úr akkor jelen van isteni emberségében, mert fentebb megmutattuk, hogy az Úr az  Õ megváltásával teljesen jelen van az úrvacsorában. Ezért mondja a kenyérrõl: ez az én testem, és a borról: ez az én vérem. Õ következésképp felveszi az újjászülötteket testébe, amely a mennybõl és egyházból alakul ki.
Míg az ember az újjáteremtés folyamatában van, az Úr valóban ott tartózkodik és isteni mûködése által elõkészíti az illetõt a mennyre. Annak érdekében viszont, hogy be is léphessen oda, ténylegesen meg kell jelennie az Úr elõtt, és mivel az Úr megjeleníti Magát az embernek, az embernek is el kell fogadnia Õt. Azonban nem úgy, amint az Úr a kereszten függött, hanem amint most van megdicsõült emberi természetében. E természet teste az isteni jó és vére az isteni igazság, amelyeket megkap az ember, és ezek által teremtõdik újjá az ember és van az Úrban és az Úr benne, mert, amint fentebb kimutattuk, az úrvacsora egy lelki étkezés. Tehát az úrvacsora olyan, mint egy igazoló jel és pecsét arról, hogy akik méltón veszik, azok Isten fiai.

729. Akik meghalnak, mielõtt elég idõsek lennének az Úrvacsora vételéhez, azokat az Úr bevezeti a mennybe a keresztség által, mert, amint fentebb kimutattuk, a keresztség bevezetés a keresztyén egyházba és a keresztyénekkel való egyesülés eszköze a lelki világban. A lelki világban az egyház és menny egy, és ezért az egyházba való bevezetés ama világban a mennybe való bevezetés is. Akik csecsemõ vagy gyermekkorukban haltak meg, azok az Úr külön gondoskodása alatt kapnak képzést és újjászületést, és õk így válnak az Õ gyermekivé, mert nem ismernek más Atyát.
A keresztyén egyházon kívül született csecsemõk és gyerekek, miután elfogadták az Úrban való hitet, más módokon nyernek bebocsátást a mennybe, amelyeket az õ vallásuk hívei számára jelöltek ki. Valóban, minden nemzet megmenthetõ, ha elismeri Istent és helyesen él. Mert mindenki lelkinek születik és ezért el tudja venni a megváltás adományait, és az Úr mindannyiukat megváltotta. Akik elfogadják az Urat, azaz hisznek Benne és kerülik a gonoszt, azokat Isten fiainak és Istentõl születetteknek hívják / Jn 1: 12,13,  11: 52 /  és Isten országának fiai is a nevük / Mt 13: 38 /  és örökség nyerõi / Mt 19: 19,  25: 34 /  Az Úr tanítványait is fiaimnak szólította / Jn 13: 33 /  így van az összes angyal is / Jób 1: 6,  2: 1 /

730.  Az  Újszövetség olyan, mint  egy szövetség, amit véglegesen aláírtak és lepecsételtek. Maga az Úr tanítja, hogy az Õ vére szövetség, mert amikor vette a poharat és tanítványainak adta, azt mondta: Igyatok ebbõl mindnyájan, ... ez az én vérem, az új szövetségnek vére / Mt 26: 27,28,  Jk 14: 24,  Lk 22: 20 /  Az új testamentum az újszövetség, ezért az Úr eljövetele elõtt a próféták tollából származó Igét Ótestamentumnak és Szövetségnek hívjuk és az eljövetele után az evangélisták és apostolok tollából származó Igét Újtestamentumnak, vagy Szövetségnek hívjuk. Fentebb látható, hogy a vér és a bor is az Ige isteni igazságát jelenti / 706, 708. Pontok /  Az Ige pedig  ama szövetség, amit az Úr szerze az emberrel és az ember az Úrral. Mert az Úr leszállt mint Ige, azaz mint isteni igazság, és mivel ez az Õ vére, ezért az izraeli egyházban, ami a keresztyén egyház képviselõje volt, a vért a szövetség vérének hívták / II Móz 24: 8,  Zak 9: 11 =  és az Urat a népek Szövetségének / Ézs 42: 6,  49: 8,  Jer 31: 31,34,  Zsolt 111: 9 /
A világban megfelel a rendnek a szerzõdés aláírása, hogy az biztos és kötelezõ legyen. Mi egy megbízatás, avagy rendelkezés aláírás nélkül? Mi egy döntés a törvénybe, ha a bíró aláírásaival nem hagyja jóvá? Mi egy magas hivatal egy birodalomban igazolvány nélkül? Mi egy kinevezés bármilyen állásra érvényesítés nélkül? Mi egy ház birtoklása vásárlás nélkül? Mi egy díjért folyó verseny, ha nincs szavatolva, hogy a díjat ki fogják adni? Ezek a példák talán meggyõzik az egyszerû elméket is, hogy az Úrvacsora olyan, mint egy aláírás, egy pecsét, vagy más jogossági bizonyíték. Ez egy zálog, amit az angyalok jelenlétében adnak ki arra, hogy akik méltón közelítik meg az úrvacsorát, azok Isten fiai, és kulcs a mennyben levõ házhoz, ahol e fiak örökké élni fognak.

                                                Emlékezetes események

731.  Egyszer láttam egy angyalt a keleti ég alatt szállni, aki trombitát fújt észak, nyugat és dél felé. Köpönyege mögötte lobogott, amint repült és karbunkulus és zafír kövektõl ragyogó övet viselt. Lefelé szállt és lágyan földet ért nem messze tõlem. Aztán ide-oda járkált és mikor meglátott, felém indult.
Lélekben voltam és egy hegyen álltam a déli világrészben; és amikor közelemben ért, azt mondtam neki, hogy halottam trombitája hangját és megkérdeztem, mi a küldetése.
"Azért küldettem" - felelte - " hogy összehívjak azok közül ebben az országban némelyeket akik a világ keresztyén birodalmaiból valók, akik a legünnepeltebbek tanultságukért és bölcsességükért. Össze kell gyûlniük ezen a hegyen és szabadon elmondaniuk, hogy mit gondoltak a világban a mennyei örömrõl és örök boldogságról. Ebbõl az okból küldött az Úr: többek, akik nemrégiben jöttek a világból a mi mennyei közösségünkbe, amely keleten van, értesítettek minket, hogy egy ember sincs az egész keresztyén világban, aki érti a mennyei öröm és örök boldogság természetét; és következésképp hogy senki nem tudja, mi a menny. Ezen nagyon meglepõdtek testvéreim és társaim; és õk mondták nekem: "Menj le és gyûjtsd össze a lelkek világának legbölcsebb embereit - ahova minden ember elõször kerül a természeti világ elhagyása után - hogy megtudhassuk tõlük,igaz-e, hogy a keresztyének közt ilyen sûrû tudatlanság uralkodik a jövõ életet illetõen.." Hozzátette: "Várj egy kicsit és látni fogod az ide összesereglõ bölcs embereket; az Úr adja a gyülekezés helyét."
Félórát vártam és akkor láttam két északról, két nyugatról és két délrõl közelgõ csoportot. Amikor megérkeztek, az angyal bevezette õket a számukra elõkészített házba; és õk a világtájnak megfelelõen foglalták el helyüket, ahonnan jöttek. Jelen volt egy hetedik társaság is keletrõl, de a fény miatt a többiek ezt nem látták.
Amikor mindenki összegyûlt, az angyal elmagyarázta nekik, hogy miért kellett összegyûlniük; és megkért minden csoportot, hogy sorban fejezze ki elképzeléseit a mennyei öröm és örök boldogság témájáról. Aztán minden közösség tagjai összedugták fejüket, hogy visszaemlékezzenek az elõzõ világban megszerzett elképzeléseikre és gondosan kifejezzék õket.

732. Eszmecseréje után az elsõ északi csoport azt mondta: "A menyei öröm és örök boldogság azonos a menny lényegi életével; ezért aki csak a menyben él, belép annak vidámságaiba, mint egy vendég ha mennyegzõbe lép be. A mennyet látjuk magunk fölött és ezért tudjuk, hogy az egy hely, valóban, a menny a végtelen örömök és vidámságok helye. Ezekbõl annyi van, hogy azok minden észbeli és testi érzékre hatnak, azokéra, akik bebocsátást nyernek. Az örök boldogság így azonos a menybe való felvétellel; és ezt az isteni kegyelem adja."
Amikor bejezték, a második társaság északról a következõ módon fejezte ki bölcsességét: "A mennyi öröm és örök boldogság, az angyalokkal való boldog érintkezésbõl fakad; ez az örömteli beszélgetések állandó folyamatát jelenti, amibe belevegyülnek vidám bókokkal és közbevetett megjegyzésekkel. A mennyei öröm az ilyen örömök váltakozása az örökkévalóságig.
A bölcsek harmadik csoportja, ami az elsõ volt a nyugati világrészbõl, szívébõl a következõképp beszélt: "A menyei öröm és örök boldogság az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal való lakomázásban áll. Asztaluk ízletes és drága ételekkel, valamint bõséges, nemes borokkal rakott lesz; minden lakoma után sportolunk és fiatal lányok, fiúk táncolnak, ezt édes zene kíséri és alkalmi énekek. Este színházi elõadásokat tartanak, amit újra lakoma követ; és így folytatódik örökké."
Amikor befejezték beszédüket, a negyedik társaság, amely a nyugati égtájról a második volt, a következõképp beszélt: "Sok elképzelést ápoltunk a mennyei örömrõl és az örök boldogságról és megtapasztaltunk különbözõ örömöket és összehasonlítottuk õket egymással. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a mennyei örömök a paradicsom örömei; mert a menny a kelettõl nyugatig és déltõl északig tartó paradicsom. Gyümölcsfákat és szép virágokat találunk benne és középen az élet pompás fáját, körülötte ülnek majd az áldottak, zamatos gyümölcsöket esznek és illatos virágfüzérek ékítik õket. Ezek az örömök újulnak meg végtelen változatosságban az állandó tavasz hatására; és az elme, amit naponta új boldogságok töltenek el, végül felfedezi Ádám és felesége eredeti állapotát. Így a menyei öröm a paradicsomba való újbóli bebocsátást jelenti, amely a földrõl a mennybe ragadtatott el.
Az ötödik társaság, amely az elsõ volt a déli égtájról, a következõképp beszélt: "A mennyei öröm és örök boldogság a kötetlen uralomból, jómódból és pompából áll; ezt világosan láttuk azoktól, akik az elõzõ világban birtokolták ezeket. Sõt, a boldogoknak a mennyben az Úrral kell uralkodniuk és királyoknak hercegeknek lenniük, mert az Õ fiai, Aki királyok Királya és uraknak Ura; és nekik trónokon kell ülniük és angyaloknak kell várni rájuk. A menny pompáját az új Jeruzsálem nyilvánította ki nekünk, ami a menny dicsõségét jelképezi; mert gyöngy kapui vannak az új Jeruzsálemnek, tiszta arany utcái és drágakõ alapokkal ellátott falai. Feltétlenül az következik ebbõl, hogy mindenkinek, aki felvételt nyer a mennybe, aranytól és drágakövektõl ragyogó palotája lesz és egyik hatósági méltóságot a másik után kapják. Tudva, hogy Isten ígéretei nem válhatnak semmivé, bátran várjuk, hogy ezek lesznek mennyei örömeink."
Ezután a hatodik csoport, ami a második volt a déli égtájról, merészen mondta: "a mennyei öröm Isten állandó dicsõítése, a boldog imádás és öröménekek soha meg nem szûnõ ünnepe; a szív állandó felemelése Istenhez, teljes bizalommal abban, hogy Õ elfogadja imáinkat és dicsérõ énekeinket a boldogságot Tõle jövõ isteni ajándékáért."  A társaságból némelyek hozzátették, hogy ezt a dicsõítést pompás világítás fogja emelni, illatos füstölés és nagyszerû körmenetek. Ezeket a fõpap fogja vezetni egy nagy trombitával; õt   nagy és kis méltóságok és ezeket újra pálmaágakat vivõ férfiak és arany képmásokkal vonuló nõk.

733.  A hetedik csoport, amely a fény miatt láthatatlan volt a többiek elõtt, a menny keleti részérõl jött, ugyanabból a közösségbõl, mint a trombitás angyal. Amikor ezek hallották a mennyben, hogy a keresztyén világban senki nem tudja, mi a mennyei öröm, akkor azt mondták egymásnak: "Ez semmiképp nem lehet igaz; nem lehet ilyen észbeli sötétség és kábultság a keresztyének között, menjünk le és halljuk, hogy igaz-e, ha tényleg ez az igazság, nagyon meglepõdünk."
Most azt mondták a trombitás angyalnak: Tudod, hogy mindenkit, aki a menny után vágyott és határozott véleményt alakított ki annak örömeirõl, halála után ezen örömök képmásába vezetnek be; és hogy miután megtapasztalták ezeket, kiábrándulnak, és kioktatják õket az igazságra. A lelkek világában ez sokakkal  megtörténik, akik elõzõ életünkbe elképzelték a menny örömeit és vágytak azok megtapasztalására." Ezt hallva a trombitás angyal azt mondta a hat csoport bölcsének, akiket összehívtak a keresztyén világból: "Kövessetek és bemutatom nektek feltételezett mennyei örömeiteket."

734. Erre fölfelé mutatta az utat az angyal, és elõször azok követték, akik meggyõzõdve voltak arról, hogy a menny örömei a kellemes érintkezésben és szórakoztató beszélgetésben áll. Az angyal az északi égtájra vezette õket és bemutatta õket egy csoport szellemnek, akik az elõzõ világban ugyanezeket az elképzeléseket táplálták. Egy tágas házban jöttek össze, ahol több, mint ötven szoba volt, mindegyiküket egy bizonyos beszédtémának szentelték. Némelyikben azt tárgyalták, amit a város nyilvános helyein hallottak, vagy láttak; másokban a beszélgetés a szépnem vonzó tulajdonságaira fordult és vidám tréfákkal szakították meg azt. Más szobákban a legfrissebb bírósági, szolgálati és politikai híreket tárgyalták; másokban üzletrõl, irodalomról, a törvényszékekrõl, közerkölcsrõl, az egyházról, a máshitûekrõl és hasonlókról beszélgettek. Láttam embereket, akik szobáról szobára szaladgáltak rokonszellemû társakat keresve lelkesen; némelyek beszélni vágytak, mások hallgatni.
A háznak négy ajtaja volt, minden égtáj felé egy; és többeket láttam, akik elhagyták saját társaságukat és a legközelebbi kijárat felé igyekeztek. Követtem némelyeket a keleti ajtóhoz, ahol többeket láttam lehangolt arckifejezéssel ülni; és érdeklõdésemre, hogy miért oly szomorúak, azt válaszolták: "Nem mehetünk ki e ház ajtóin; most harmadik napja léptünk be és kimerítettük vágyunkat a társaság és beszélgetés után. Valóban, úgy kifáradtunk a beszédben, hogy alig tudjuk elviselni az emberi hangot; és így ehhez az ajtóhoz jöttünk és kopogtunk. Azt mondták viszont nekünk, hogy az ajtók nem nyílnak meg az emberek kieresztésére, csak beengedésükre; és hogy itt kell maradnunk és élveznünk a menny örömeit. Így arra következtettünk, hogy  örökre itt kell maradnunk és ez bánatunk oka, amely mély levertségbe és aggodalomra fordul."
Az angyal azt mondta nekik: "Lelkiállapototok a másodlagos örömökbõl fakadó reakció, amely örömöket összetévesztettetek a lényegiekkel." "Akkor  mi a mennyei öröm?" - érdeklõdtek. Az angyal röviden válaszolt: "Annak az öröme, hogy valami hasznosat tesztek magatoknak és másoknak és ez az öröm lényegét a szeretetbõl származtatja és megnyilvánulását a bölcsességbõl. A haszon öröme, ami a szeretetbõl és bölcsességbõl keletkezik, az összes mennyei öröm lelke. A menyekben társadalmi összejöveteleket tartanak, amelyek felvidítják az elmét és felfrissítik az angyalok testét; de ezek az õ pihenésüket jelentik valami hasznos munka elvégzése után. Ez összes boldogságuk élete és lelke, ha ezt elvennék tõlük, a másodlagos örömök elvesztenék vonzerejüket és elõször közönyt, azután undort, és végül bánatot és aggodalmat hozna létre."
Amikor az angyal befejezte, az ajtó felpattant és a várakozók kirohantak és hazamenekültek, mindegyikük felüdülést keresett valami hasznos munkában.

735. Ezután ez az angyal beszédet intézet azokhoz, akiknek elképzelése a mennyei örömrõl az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal való lakomák végtelen sorozata volt, amelyeket sportjátékok és színházi bemutatók követnek. "Kövessetek" - mondta nekik - "és bemutatom nektek feltételezett mennyei örömeiteket."  Átvezette õket egy ligeten egy nyitott helyre, ahol asztalok álltak, miden oldalon tizenöt. Az odavittek megkérdezték, hogy miért van ott oly sok asztal, és az angyal felelt: "Az elsõ asztal Ábrahámé, a második Izsáknak, a harmadik Jákóbnak és a többi a tizenkét apostolnak. A másik oldalon ugyanannyi asztal áll feleségeik számára. Az elsõ három Sáráé, Ábrahám feleségéé, Rebekáé, Izsák feleségéé és Leáé, és Rákhelé, Jákob feleségeié; és a többi tizenkettõ a tizenkét apostol feleségéé."
Kis várakozás után az összes asztalt edényekkel borították be, amelyek közé édességek halmazait helyezték. A vendégek az asztalok körül álltak, vártak azokra, akiknek elnökölni kellett. Ezek hamarosan beléptek felvonulva, Ábrahám vezette a többieket; és azonnal mindegyikük helyet foglalt saját asztala fõhelyén és hellyel kínálták a körülállókat. A férfiak a pátriárkákkal és apostolokkal ültek le és az asszonyok feleségeikkel és ettek és ittak áhítatos örömmel. Amikor az étkezést befejezték, a pátriárkák visszavonultak. És aztán lányok és fiatalemberek sportoltak és táncoltak és ezeket elõadások követték. Ezután újra lakomára hívták meg õket;  és azt mondták nekik, hogy az elsõ napon Ábrahámmal kell enniük, a másodikon Izsákkal, a harmadikon Jákobbal, a negyediken Péterrel, az ötödiken Jakabbal, a hatodikon Jánossal, a hetediken Pállal és a többi napon rendben a tizenötödik napig;  ezután újra a lakomák ugyanezen sorozatán kell átmenniük, minden alkalommal helyet változtatva és így tovább az örökkévalóságig.
Ezután az angyal összehívta e társaság tagjai és azt mondta nekik: "Mindazoknak, akiket az asztaloknál ülve láttatok, a tiétekkel azonos elképzeléseik voltak a menny örömeirõl, És az Úr megengedte ezeknek a lakomáknak a megtartását, hogy õk megláthassák elképzeléseik hibavalóságát és kigyógyulhassanak azokból. Az idõs emberek, akiket az asztalfõkön láttatok, álruhás parasztok voltak, akik felfuvalkodtak egy kis vagyon miatt és az az elképzelésük támadt, hogy õk pátriárkák. Gyertek azonban velem az utakhoz, amelyek elvezetnek errõl a helyrõl."
Így követték az angyalt és sokakat láttak, akik étellel terhelték meg gyomrukat, amíg émelyegni kezdtek. Vágytak visszatérni otthonaikba és dolgaikhoz vagy üzletükhöz. A liget gazdái azonban sokakat visszatartottak és kérdezgették õket lakomájuk napjairól és hogy már ettek-e Péterrel és Pállal; és azt mondták nekik hogy szégyenletes lenne távozni a velük való étkezés elõtt. Az általános válasz viszont ez volt: "Megcsömörlöttünk az örömöktõl. Szánk kiszáradt, gyomrunk forog és nem tudjuk elviselni az étel ízét; már eltöltöttünk néhány napot és éjszakát lakomával és komolyan kérjük, hogy engedjetek ki."  Akkor kiengedték õket és õk a lehetõ leggyorsabban hazamenekültek.
A visszafelé vezetõ úton az angyal kioktatta társaságát a következõképpen: "A mennyben épp úgy, mint a világban vannak ételek, italok, lakomák és étkezések, beleértve csemegéket is, amelyek felvidítják és felüdítik az elmét. Vannak sportok és bemutatók, énekes és hangszeres muzsika is, mindezek a legelbûvölõbb tökéletességben. Az ilyesmik örömök, de nem jelentenek boldogságot. A boldogság az összes igazi öröm veleje; meggazdagítja és fenntartja azokat az örömöket és megakadályozza azok megromlását; és ez a boldogság valami hasznos foglalkozásból fakad. Minden angyal akaratában rejlik egy titkos hajlam valami olyan munka elvégzésére, ami elméjét megelégíti és lecsendesíti. Így megnyugtatott elméjébe oltja be az Úr a haszon szeretetét és azzal együtt a boldogságot, ami minden öröm életének veleje. A mennyei táplálék lényegében nem más, mint a szeretet, bölcsesség és haszon keveréke azaz a szeretetbõl született és bölcsesség által alakított haszoné. Ezért a mennyben mindenkinek az általa létrehozott haszon függvényében adnak enni, a legkiválóbb ételt az kapja, aki a legfõbb hasznokat hajtja.

736. Ezután az angyal összegyûjtötte azon úgynevezett bölcsek társaságát, akik azt hitték, hogy a mennyei öröm és boldogság királyi ragyogással és pompával kísért uralkodásban áll. Mert õk azt olvasták az Igében, hogy királyok és hercegek lesznek, és örökké uralkodnak majd Krisztussal és angyalok várnak rájuk és így tovább. "Kövessetek" - mondta nekik az angyal - "és megmutatom nektek örömeiteket.". Így átvezette õket egy elõcsarnokon egy pillérekbõl és gúlákból alkotott oszlopcsarnokba, ahol mintegy húszan vártak. Hirtelen feltûnt egy angyalnak öltözött figura, aki azt mondta nekik: "Ezen az oszlopcsarnokon át vezet az út a mennybe. Várjatok kicsit és készüljetek fel, mert köztetek a fõbbeknek királyoknak kell lenniük és a többieknek hercegeknek."
Amikor ezt mondta, minden oszlop mellett feltûnt egy trón, amin selyem ruha, egy jogar és egy korona feküdt és minden gúla mellet megjelent egy hivatali szék három rõffel a föld fölé emelve és rajta egy arany lánc, egy lovagi öv gyémánt csatokkal. Ezután egy hang ezt mondta: "Most menjetek, vegyétek fel ruháitokat, üljetek le és várjatok."  A vezetõk ekkor gyorsan odaszaladtak a trónokhoz és a többiek a hivatali székekhez, és ruháikat felöltve leültek. Aztán, úgymond, egy pára szállt fel lentrõl, amit a trónokon és székeken ülõk belélegeztek; és azonnal elkezdték a tekintély levegõjét a magukévá tenni és felfuvalkodni királyi illetve hercegi feltételezett nagyságukkal. Ez a köd saját elmebeli tévedéseik kigõzölgése volt. Aztán hirtelen számos ifjú apród szállt le, úgymond, a mennybõl, és kettõ megállt minden trón, és egy  minden hivatali szék mögött. Aztán egy hírnök kihirdette a következõ lényegû szöveget: "Ti királyok és hercegek, várjatok egy kicsit, palotáitokat a mennyben most készítik, udvaroncaitok és testõreitek hamarosan gondoskodnak arról, hogy odakísérjenek benneteket."  Így hát vártak és vártak, amíg lelkük kimerült és kimerültek a vágytól.
Három óra múlva fölöttük megnyílt a menny és a lefelé nézõ angyalok sajnálkozva mondták: "Miért ültök ott olyan bolondul és miért tesztek úgy, mintha királyok és hercegek lennétek? Bolonddá tettek titeket, amikor meggyõztek, hogy üljetek ott szoborként, mert azt gondoltátok, hogy Krisztussal kell uralkodnotok királyként és hercegként és angyalok fognak várni rátok. Elfelejtettétek az Úr szavait, hogy aki nagy akar lenni a mennyek országában, annak szolgaként kell lennie? A Krisztussal királyként és hercegként való uralkodás azt jelenti: bölcsnek lenni és hasznokat létrehozni. Krisztus országa, amely a menny, a hasznok birodalma. Az Úr mindenkit szeret és mindenkinek jót kíván tenni és a jó ugyanaz, mint a haszon: Maga az Úr az angyalok és emberek közremûködésével tesz jót és hoz létre hasznokat; és azokkal, akik hûen termik e hasznokat, Õ a haszon szeretetét közli, ez magával hoz egy belsõ boldogságot, ami az örök boldogság.
A mennyekben, minta földön is, vannak felmagasztalt  méltóságok az õket kísérõ pompával, mert vannak kormányok és nyilvános hivatalok, így pedig nagyobb és kisebb hatalmak és méltóságok. A magasabb hivatalt viselõk palotákban és udvarokban élnek, amelyek pompája és nagyszerûsége messze meghaladja a födi uralkodókét és királyokét; és e méltóságok fényét udvaroncaik, minisztereik és ragyogóan öltözött kísérõik száma emeli. A legfõbbeket azonban azok közül választják, akiknek szíve a közjóért dobog és akik csak a szolgálat kedvéért becsülik ezt a magasztosságot. Nos, a közjó megkívánja, hogy mindenki hajtson valami hasznot a társadalomnak; és mivel miden haszon az Úrtól van és az angyalok és emberek mintegy önmaguktól hozzák létre e hasznokat, egyszerû, hogy a nyilvános szolgálatot jelenti az Úrral való uralkodás."
Ezután a bolonddá tett királyok és hercegek leszálltak trónjaikról és hivatali székeikrõl és eldobták jogaraikat, koronáikat és ruháikat; aztán a becsapás köde szétoszlott és azt a bölcsesség légköre helyettesítette és így visszanyerték észbeli józanságukat.

737. Ezután az angyal visszatért a házhoz, ahol összegyûltek a keresztyén világból való bölcsek és összegyûjtötték azokat, akik azt hitték, hogy a menny örömei a paradicsomi örömökbõl állnak. Nekik azt mondta: "Kövessetek és megmutatom nektek mennyei paradicsomotokat, hogy élvezhessétek az örök boldogság áldásait."  Így keresztülvezették õket egy magas kapualjon, amit nemesfa ágakból fontak össze és aztán egy sorozat kanyargós ösvényen céljuk felé. Ez egy valódi paradicsom volt a menny határain, amit azoknak szántak, akik a mennyet paradicsomnak képzelték, mert így hívják. Elképzelésük szerint haláluk után teljesen megnyugszanak a munkától és semmi dolguk nem lesz, csak hogy rózsakertekben sétáljanak, gyümölcslevet igyanak és megtapasztaljanak más paradicsomi örömöket.
Az angyal vezetése alatt õk nagy számú embert, nõt, fiút, és leányt láttak, akik csoportokban ültek rózsapadokon; és virágkoszorúkat fontak, hogy idõs emberek fejét, fiatal emberek karját és gyerekek mellét díszítsék velük. Mások szõlõ, cseresznye és szeder levét nyomták ki poharakba és itták azt; virágok, gyümölcsök és szagos bokrok illatát szívták be; édes, a fület nyugtató énekeket zengtek; forrásoknál ültek és a vizet különbözõ csatornákon vezették el. Sétáltak és beszélgetésüket szellemes csipkelõdésekkel élénkítették; vagy nyári lakokban hevertek, és így tovább.
Miután látták ezeket, az angyal társait különbözõ kanyargó ösvényeken vezette végig és egy mindennél szebb rózsakertbe jutottak, amit olaj, narancs és citromfák vettek körül. Itt különbözõ személyek ültek, akik sírtak és siránkoztak, arcukat kezükbe temették és ide-oda himbálóztak a boldogtalanságtól. Az angyal társai megkérdezték õket, hogy mi a bajuk és azt válaszolták: "Most  hét napja léptünk be ebben a paradicsomban. Elõször úgy tûnt, hogy elménk a mennyig emelkedik és megkaptuk annak legfõbb örömeit; de három nap múlva örömünk halványulni kezdett és fokozatosan eltûnt.  Mivel elvárt örömeink így halványultak el, féltünk, hogy mindent elvesztünk, ami az életet élvezetessé teszi és kételkedni kezdtünk benne, hogy van egyáltalán örök boldogság. Ezután minden irányban kerestük a kaput, amin beléptünk, de hiába. Amikor érdeklõdtünk azoktól, akikkel találkoztunk, azt mondták: "Soha nem fogjátok megtalálni a kaput. Ez a kert egy hatalmas útvesztõ, amit úgy építettek, hogy mindenki, aki megpróbál kijutni, jobban belekeveredik; és így az örökkévalóságig itt kell  maradnotok. Most a kert közepén vagytok, amely minden öröm legközepe."  Folytatták: "Most másfél napja ülünk e rózsakertben és kétségbe vagyunk esve, hogy soha nem találjuk meg a kivezetõ utat. Magunk körül bõségesen látunk olajfákat, szõlõket, narancsokat és citromokat; de minél tovább nézzük õket, annál inkább kimerül a szemünk a látásban, orrunk a szaglásban és ínyünk az ízlelésben. Ez kétségbeesésünk oka.
Ezt halva az angyal azt mondta nekik: "Ez a paradicsomi útvesztõ valóban belépõ a menybe. Tudom a kivezetõ utat és elõrevezetlek benneteket."
E szavakra talpra ugrottak a szomorkodók és átölelve az angyalt vele és társaival mentek. Útközben az angyal tanította õket, hogy a külsõ paradicsomi örömöknek tartalmazniuk kell a velük összefüggõ belsõ örömöket ahhoz, hogy azok mennyei örömöt és boldogságot hozzanak létre. "A külsõ örömök" - mondta - " a testi érzékek örömei, de a belsõ örömök a lélekre hatnak; és az elõzõk az utóbbiak nélkül nélkülözik a mennyei életet. Mert nincs bennük lélek, és minden öröm a vele összefüggõ lélek nélkül fokozatosan megromlik, amíg fárasztóbbá válik, mint a munka. A menyben mindenütt vannak paradicsomi kertek, amelyek megengedik a valódi örömöt az angyaloknak, feltéve, hogy a lélek azzal összefüggõ  örömei is jelen vannak."
Ezt hallva azt kérdezték: "Mi a lélek öröme és hogyan keletkezik?"  Az angyal felelt: "A lélek örömét az Úrtól való szeretet és bölcsesség okozza; és mivel a szeretet hatásait a bölcsességen keresztül hozza létre,  mindkettõ a hatásban és annak hasznában lakozik. Az öröm az Úrtól folyik a lélekbe és leszáll az elme  magasabb és lentebbi területein át az összes testi érzékbe és bennük éri el teljességét. Ez a valódi öröm; és az öröké tart, mert az örök Teremtõtõl ered. Láttátok ezt a paradicsomot és közlöm veletek, hogy benne minden a legkisebb falevélig létezését a szeretet és bölcsesség közti házasság hasznaiban való létezésének tulajdonítja. Ha ez a frigy megvan az emberben, akkor õ egy mennyei paradicsomban tartózkodik és ezért a mennyben."

738. Ezután  az angyal visszament azokhoz, akik erõsen meg voltak gyõzõdve, hogy a mennyei öröm és örök boldogság Isten folytonos dicsõítésébõl áll egy végtelen vallási ünnepségen. Ez azért volt, mert a világban azt hitték, hogy akkor Istent fogják látni és mert a menny életét folytonos szombatnak hívják. "Kövessetek" - mondta nekik az angyal - "és bemutatom nektek örömeiteket."
Így egy kisvárosba vezette õket, amelynek közepén egy templom állt és ahol az összes ház kápolna volt. E városban látták az emberek egy összejövetelét a körülvevõ vidékrõl; és köztük volt számos pap, akik udvariasan fogadták a jövevényeket és elõször a templom ajtajához vezették õket, aztán az ahhoz csatlakozó kápolnákhoz és bevezették õket a folytonos istentiszteltbe.
"Ez a város" - mondták - "a menny egyik udvara és temploma belépõ egy nagyszerû templomhoz a menyben, ahol az angyalok dicsõítik Istent imákkal és himnuszokkal az örökkévalóságig. Itt és a menybe is elrendelték, hogy elõször a templomba kell belépnetek és ott maradnotok három nap és három éjjel. E bevezetés után meg kell látogatnotok az összes felszentelt kápolnát egymás után, ahol az ott összegyûltekkel együtt imádkozni, énekelni fogtok és csatlakozni a válaszolókhoz . Figyeljetek rá, hogy csak szent, kegyes és vallásos dolgokra gondoljatok és azokról beszéljetek."
Ezután az angyal bevezette társait a templomba, ahol magas és alacsonyrangú emberek csoportosultak; és õrök álltak az ajtóknál, hogy ne engedjenek senkit távozni három nap eltelte elõtt. Aztán az angyal így szólt: "Ez a második nap, mióta a jelen gyülekezet belépett a templomba; nézzétek az embereket és látni fogjátok, hogyan dicsõítik Istent."
Rájuk néztek hát a jövevények és megfigyelték, hogy legtöbbjük aludt és hogy akik ébren voltak is, állandóan ásítoztak. Gondolataik folytonos felemelése miatt Istenhez, pihenés nélkül, néhányan úgy néztek ki, mintha elméjük minden kapcsolatot elvesztett volna testükkel. Másoknak pedig kimeredt a szemük az elvont gondolkodás állandó erõfeszítésétõl. Röviden, mindannyian levertek és észbelileg kimerültek voltak; néhányan pedig elfordultak a szószéktõl és kiáltottak: "Ne zengd már prédikációdat fülünkbe; már egy szót sem hallunk, amit mondasz és hangod több már, mint amit el tudunk viselni." Aztán egy testként felálltak, az ajtókhoz rohantak, kitárták õket, megtámadták az õröket és elvezették õket."
A papok viszont követték õket és szorosan mellettük maradva tanították õket tovább, énekeltek, imádkoztak és azt mondták: "Tartsátok meg az ünnepet, dicsérjétek Istent, szenteljétek meg magatokat a menny ezen udvarában; és aztán beavatunk titeket Isten örök dicsõítésébe abban a pompás templomban a mennyben és így az örök boldogság élvezetébe."  Azonban e szavak süket fülekre találtak, ami annak az észbeli tompaságnak tulajdonítható, amit a közönséges polgári és házi kötelességek hét napos megszakítása idézett elõ. Amikor azonban a nép megpróbált elszökni, a papok megragadták õket karjuknál és ruhájuknál fogva és sürgették õket, hogy lépjenek be a kápolnákba és vegyen részt a szolgálatokban, de mindhiába. "Hagyjatok minket békén" - kiáltották - "vagy elájulunk."
E szavaknál feltûnt négy fehér ruhás és püspöksüveges férfi; a világban egyikük érsek volt és a másik három püspök, mivel mind  most angyal volt. Összehívták a papokat és azt mondták: "Figyeltünk titeket a mennybõl nyájaitokkal és láttuk, hogyan tápláltátok õket. Addig tápláltátok õket, amíg megõrjítettétek õket. Nem tudjátok, mit jelent Istent dicsõítése?  A szeretet gyümölcseinek termését jelenti, azaz azt, hogy hivatásunk kötelességeit hûséggel, õszintén és szorgalommal betöltsük. Mert ez Isten szeretetének és a felebaráti szeretetnek jele és a társadalom és a társadalmi jó kötelékét alkotja. Ebben dicsõül meg Isten épp úgy, mint a bizonyos idõkben tartott istentiszteletben. Soha nem olvastátok az Úr e szavait: Abban dicsõíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim / Jn 15: 8 / ?  Ti, papok, folytathatjátok ezt az állandó dicsõítést, mert a ti hivatalotok ez és mert nektek megbecsülés, dicsõség és jutalom származik ebbõl."  Miután ezt elmondták a püspökök, megparancsolták a kapusoknak, hogy minden utat hagyjanak szabadon befelé és kifelé is, " mert" - mondták - "nagyon sokan csak úgy tudnak gondolni a mennyei örömre, mint Isten állandó imádására."

739. Ezután  az angyal visszatért társaival oda, ahol a bölcsek még mindig vártak. Most azokat hívta össze, akik azt hitték, hogy mennyei öröm és örök boldogság csupán azt jelenti, hogy az isteni kegyelem a mennybe beereszti õket, ahol a beengedettek megtapasztalják egy királyi lakoma, vagy mennyegzõ örömeit. Ezekre azt mondta az angyal: "Várjatok itt egy kicsit; megfújom trombitámat és aztán némelyek ide fognak jönni, akiknek a lelki dolgokban való bölcsességben nagy hírnevük van."
Egy idõ múlva kilenc férfi jelent meg, mindegyik babérkoszorút viselt híre jeleként. Ezeket bevezette az angyal a gyülekezeti házba, ahol az összes úgynevezett bölcs várt; és akkor jelenlétükben azt mondta a kilenc idegennek: "Tudom, hogy kívánságaitokkal és elképzeléseitekkel összhangban megengedték nektek a mennybe való felemelkedést; és hogy visszatértetek eme alacsonyabb földre tele annak ismereteivel. Ezért mondjátok el nekünk, hogyan jelent meg elõttetek a menny."  Sorban feleltek.
Az elsõ azt mondta: "Egész földi életem alatt azt gondoltam, hogy a menny minden féle áldással, megelégedéssel, élvezettel, kedvteléssel és örömmel bõvölködõ hely, és hogy ha oda jutok, akkor a boldogság légkörét fogom beszívni, mint a võlegény mennyegzõjén, vagy amikor belép mennyasszonyával a nászszobába. Eme elképzeléssel emelkedtem a mennybe, átmentem az elsõ õrökön és a másodikakon is; de amikor a harmadikokhoz értem, az õrtiszt megszólított és így szólt: "Ki vagy, barátom?" Ez nem a menny?" - kérdeztem - "komoly vágyam szerint emelkedtem ide; engedj be, könyörgöm."  Akkor beengedett; és fehér ruhás angyalok közt találtam magam, akik rám néztek és halkan így szóltak egymáshoz: "Itt egy új vendég, aki nem mennyei ruhát visel."  Halottam amit mondtak és azt gondoltam: "Úgy tûnik, olyan vagyok, mint az az ember, akinek az Úr azt mondta, hogy mennyegzõi ruha nélkül ment a lakodalomban."  Tehát azt mondtam az angyaloknak: "Adjatok mennyei ruhát. De csak mosolyogtak. Akkor valaki rohanva jött az udvarból azzal a paranccsal: "Vetkõztessétek meztelenre, dobjátok ki és dobjátok utána ruháit, így kidobtak.
Aztán a második mondta: "Én is feltételeztem, hogy ha felvennének a mennybe, ami a fejem fölött van, az örökkévalóságig az öröm légkörét fogom beszívni. Vágytam az odajutásra. Amikor azonban az angyalok láttak engem, elmenekültek és azt mondták egymásnak: "Milyen jelenség ez? Hogyan jött ide ez az éjjeli madár?"  Nem változtam meg ténylegesen, bár úgy éreztem, hogy igen; és ez a mennyei légkör beszívásának eredménye volt. Ekkor azonban futva jött valaki az udvarból egy rendelkezéssel, hogy két szolga vezessen vissza engem azon az Úton, amin felemelkedtem, amíg elérem saját otthonomat; és amikor megérkeztem oda, újra emberként tûntem fel magam és mások elõtt is."
A harmadik azt mondta: "Mindig úgy gondoltam a mennyre, mint egy helyre, és nem mint a szeretet egy állapotára. Így amikor beléptem ebbe a világba, még inkább vágytam a mennybe, és mikor láttam, hogy néhányan felemelkednek oda, utánuk mentem és néhány lépéssel túlengedtek a küszöbön. Míg azonban azt vártam, hogy örömmel és áldással vidulok fel, egy kábulat kapott el, sûrû sötétség lepte el szememet és elindultam az õrület felé; ez volt a menny hófehér fényének hatása, amelynek, azt mondják, a bölcsesség a lényege. Rövid idõn belül a menny heve, ami összefügg fénye ragyogásával és aminek lényege, azt mondják, a szeretet, szívdobogást hozott létre bennem. Aggodalom fogott el, belsõleg kínlódtam és hasra estem a földre. Míg ott feküdtem, egy szolga kijött az udvarból azzal az utasítással, hogy gyengéden vigyen vissza saját fény és hõterületemre."
A negyedik azt mondta, hogy õ is így fogta fel a mennyet, mint egy helyet és nem úgy, mint a szeretet egy állapotát. "Amikor elõször kerültem a lelki világba" - mondta - "megkérdeztem bizonyos bölcs személyektõl, hogy felemelkedhetek-e a mennybe. Közölték, hogy ez mindenkinek megadatik, de hogy azoknak, akik felmennek, vigyázniuk kell, nehogy újra ledobják õket. Ezen nevettem és felmentem, mert azt hittem, mint mások, hogy mindenki képes befogadni a menny örömeit teljességükben. Amint azonban beléptem a mennybe, olyan halálos fájdalmakat éreztem a fejemben és testemben, hogy a földre vetettem magam és úgy vonaglottam, mint egy tûzben perzselt kígyó, és a peremhez csúszva levetettem magam. Aztán valaki felemelt, aki lent állt és bevitt egy vendéglõbe, ahol felgyógyultam."
A többi öt is csodálatosan számolt be a mennybe való felemelkedésérõl, szárazra vetett halhoz, vagy a levegõ fölötti madárhoz hasonlítva önmagát. Azt is mondták, hogy fájdalmas tapasztalatuk után már nem vágytak a mennybe, hanem csak arra, hogy hozzájuk hasonlók közt éljenek. "Most tudjuk" - tették hozzá - "hogy a lelkek e világában mindenki átmegy az elõkészítésen, a jók a mennyre és a gonoszok a pokolra készülnek; hogy az ilyen felkészülés után õk látnak a hozzájuk hasonló szellemek közösségébe vezetõ ösvényeket, akikkel örökké élniük kell; és hogy örömmel lépnek ezen ösvényekre, mert szeretetük vezeti õket." Amikor az összegyûlt bölcsek hallották a beszámolókat, hasonlóképpen elismerték, hogy õk is úgy gondoltak a mennyre, mint helyre, ahol örökké az öröm légkörét fogják beszívni.
Aztán a trombitás angyal azt mondta nekik: "Most látjátok, hogy a menny örömei nem helytõl függnek, hanem az ember életének állapotától; és hogy a mennyei élet állapota a szeretetbõl és bölcsességbõl van. Mivel pedig a haszon tartalmazza a szeretetet és bölcsességet, a mennyei élet állapota a szeretetnek és bölcsességnek a haszonban levõ egységébõl van. Ugyanez a helyzet, ha az irgalmasságról, hitrõl és jó tettekrõl beszélünk; mert az irgalmasság szeretet, a hit igazság, amibõl a bölcsesség ered, és a jó tettek a hasznok. Lelki világunkban vannak helyek, mint a természeti világban, máskülönben nem lehetnének elkülönült lakhelyek. Mindazonáltal a hely nálunk csak látszat, a szeretet és bölcsesség, vagyis az irgalmasság és hit állapotával összefüggésben. Mindenki önmagában hordozza a mennyet, aki angyallá válik, mert a saját mennyének szeretetét birtokolja; mert az ember teremtésébõl fakadóan az egyetemes menny kicsinyített formája. Az emberi forma nem más. Ezért mindenki a halál után a menny ama közösségébe kerül, amelyik általános formájának õ egy egyedi hasonlatossága; úgy hogy amikor belép ama társaságba, akkor egy a sajátjával összefüggõ formába lép be. Így saját formája és a társaságé tökéletes összhangba kerül és õ osztozik annak általános életében; és így minden társaságnak azonos az általános formája az õt alkotó egyes személyekével. Ebbõl következik, hogy akik a gonoszban és hamisságban vannak, azok a pokol hasonlatosságát alakították ki magukban; és ez az ember kínokat szenved a menyben az ellentétek erõs kibékíthetetlensége miatt. Mert a pokoli szeretet ellentétes a mennyei szeretettel és ugyanaz az örömeik közti ellentét, mint a halálos ellenségek közti."

740. Ezután egy hang hallatszott a mennybõl, amely a trombitás angyalnak azt mondta: "Válassz ki tíz fõt az egész gyülekezetbõl és hozd õket hozzánk. Hallottuk az Úrtól, hogy Õ elõ fogja készíteni õket úgy, hogy három napig a mi mennyünk heve és fénye avagy szeretete és bölcsessége nem fog ártani nekik."
Akkor kiválasztottak tíz fõt és õk követték az angyalt. Felmentek egy meredek ösvényen egy bizonyos dombra, és onnan felmentek egy hegyre, amelynek csúcsán a menny volt, ami bizonyos távolságról úgy tûnt elõttük, mint egy nagy terület a felhõk között. A kapuk nyitva voltak és miután átmentek a harmadik kapunk, angyali vezetõjük ama mennyei közösség fejedelméhez sietett és bejelentette érkezésüket. A fejedelem így szólt: "Menj vissza kíséretem néhány tagjával, mondd meg nekik, hogy szeretettel várjuk õket és vidd õket külsõ udvaromba; ott mindenkinek adj egy nappali és egy hálószobát és jelölj ki szolgákat az ellátásukra."  Ez megtörtént.
Amikor a jövevények elhelyezkedtek, megkérdezték, hogy meglátogathatják-e a fejedelmet; de az angyal így felelt: "most reggel van; nem mehettek hozzá dél elõtt. Addig mindenki dolgozik; de ebédmeghívásotok van és akkor asztalhoz fogtok ülni a fejedelemmel, addig a palotájába viszlek titeket, ahol nagyszerû dolgokat fogtok látni."
Amikor a palotához értek, elõször megvizsgálták a külsejét. Tágas porfir épület volt, jáspis alappal, elõl hat, magas lazurit oszlop állt, a tetõ aranylapokból állt, a magas ablakok a legtisztább kristályból készültek és keretûk aranyból.  Ezután bevezették õket és megmutatták nekik a szobákat, amelyek mindegyikét kifejezhetetlen szépség ékítette. A falaknál aranyberakásos ezüstasztalok álltak, amelyekre különbözõ drágakövekbõl készült szép dísztárgyakat helyeztek, némelyiket egyetlen kõbõl faragták. Sok dolog volt, amilyent a földön soha senki még nem látott, vagy képzelt, mint a mennyben létezõt.
Míg a pompán csodálkoztak, az angyal így szólt: "Ne lepõdjetek meg. A dolgokat, amiket láttok, egyiket sem angyali kéz készítette; a mindenség Építésze készítette õket és Õ adta õket a fejedelmének. Ezért itt az építészet a maga tökéletességében látható és abból származik a világ összes mûvészeti szabálya. Talán azt képzelitek, hogy mindez a gyönyörû tárgy alkotja mennyünk örömeit; de ezek csak szívünk örömének kellékei. Ezek az isteni mindenhatóságtól és irgalomtól függnek, amelyek kiábrázolását látjuk az Õ kézmûvessége csodáiban."

741. Ezután azt mondta az angyal: "Még nincs dél: gyertek velem a fejedelmünk palotáját körülvevõ kertbe." Tehát vele mentek: és amikor beléptek, azt mondta: "Ez a legpompásabb kert a mi mennyei közösségünkben." Õk azonban így feleltek: "Mit mondasz? Itt nincs is kert; csak egy fát látunk és ágain és tetején olyasmiket, amik arany gyümölcsnek és ezüst leveleknek látszanak, amelyeknek smaragd az éle és a fa alatt kisgyerekek vannak dadáikkal."  Erre az angyal komolyan felelt: "Ez a fa a kert közepén áll és a mi mennyünk fájának hívjuk, vagy az élet fájának, de gyertek közelebb és szemeitek meg fognak nyílni a kert látására." Így tettek és akkor megnyíltak szemeik; és láttak zamatos gyümölccsel megterhelt fákat, amelyeket ifjú indák fontak körül. Ezek gyümölccsel terhelt csúcsai a középen levõ élet fája felé hajladoztak. E fákat az élet fája köré ültették folyamatos csigavonalban, amelyben a fafajok követték egymást gyümölcsük kiválósága szerint. Az ív kezdete kis távolságra volt a középsõ fától és a közbeesõ tér fénysugárzástól izzott, amely az ívben levõ fákat az elsõtõl az utolsóig elborította. Az elsõ fák voltak a legkiválóbbak és a legfinomabb gyümölcsöket teremték, a paradicsom fáinak hívták õket és a természeti világ összes fáját felülmúlták. Ezek után elõször egy sor olajfa következett, aztán egy sor szõlõtõ, aztán egy sor illatos fa és végül egy sor fa, amelyek anyaga értékes a kézmûveseknek. Itt és ott a fák csigavonala nyomán az ágakat levezették és összefûzték õket, hogy gyümölcseikkel ékesített ülõkéket alakítsanak és voltak nyílások hellyel-közzel, amelyek virágágyakhoz és gyepekhez vezettek. E dolgok láttára az angyal társasága felkiáltott: "Ez a menny legigazibb formája! Akármerre fordulunk, valami kimondhatatlanul mennyei befolyást érzünk." Az angyal örült ennek és azt mondta: "A menny õszes kertje a mennyei áldások kiábrázolója, és mivel eme áldások befolyását éreztétek, ezért kiáltottátok: "Ez a menny legigazibb formája!"  ezt a befolyást mindenki érzi, aki szeret másokat szolgálni; de azok nem, akik másokat csak saját elõnyükért szolgálnak. Az utóbbiaknak ezek a paradicsomi kertek csak erdõknek tûnnek."  Ezután elmagyarázta nekik, hogy mit képvisel és jelent minden dolog a kertben.

742. Míg ezzel foglalkoztak, egy hírnök jött a fejedelemtõl egy meghívással, hogy egyenek kenyeret vele. Ugyanakkor pedig az udvar hét szolgája finom vászonruhákat hozott és így szólt: "Vegyétek fel ezeket, mert senki sem mehet a fejedelem asztalához, csak ha mennyei ruhát visel."  Õk tehát felvették ezeket és az angyalt kísérve bementek a palota egyik folyosójára, ahol a fejedelemre vártak. Ott az angyal bemutatta õket  a nagy emberek és kormányzók társaságának és bevezette õket társalgásukba. Õk is a fejedelemre vártak. Egy idõ múlva az ajtók kinyíltak és egy a többinél szélesebben, a nyugati oldalon, látták belépni õt kíséretével.. Alsóbb hivatalnokai jöttek elõször, utánuk titkos tanácsosai és következõleg az udvar fõhivatalnokai. Közöttük volt a fejedelem és utána jöttek különbözõ rangú udvaroncok és végül az õrök; mindenestõl százhúszan voltak. Akkor az angyal a tíz idegent, akiket ruhájuk a palota belsõ emberei közé tartozónak mutatott, a herceghez vezette és tisztelettel bemutatta õket, és a fejedelem a menet megállítása nélkül azt mondta nekik: "Gyertek és egyetek kenyeret velem."
Tehát követték õt az ebédlõbe, ahol egy pompásan elkészített asztalt láttak. Középen állt egy háromszögletû arany gúla száz lépcsõvel; és minden lépcsõn édesített kenyeret, sûrített szõlõlét és más hasonló csemegéket tartalmazó edények álltak. A gúlától ízletes bor forrása indult, ami a poharakig haladt. E gúla körül különbözõ arany dísztárgyak voltak, amelyek támogatták a mindenféle ételekkel telt tálakat és edényeket. Ezen angyali dísztárgyak a bölcsesség által serkentet mûvészet mûvei voltak és az emberi elképzelést, vagy leírást felülmúlóak. Az edények és tálak ezüstbõl készültek és olyan dombormûvek borították õket, amelyek hasonlítottak formájukban a tálak formájához; és a poharak áttetszõ drágakövekbõl voltak. Így rendezték be az asztalokat.

743. A fejedelem hosszú rubinszínû  ruhát viselt, amire ezüst csillagokat hímeztek; a ruha alatt egy bíbor selyem tunikát hordott, ez elõl nyitott volt, hogy a közösség jelét mutassa. Ezt a nyakába akasztotta. A jel egy sas és fiókája volt egy fa tetején és ragyogó aranyból készült, gyémántok vették körül. A tanácsosok majdnem ugyanígy öltöztek, de a jel nélkül, ehelyett arany nyakláncról lógó zafírokat viseltek. Az udvaroncok barna köpenyt hordtak, ezeken virágkoszorú hímzés volt, belül sasfiókákkal. Selyem tunikáik opálszínûek voltak és nadrágjaik is.

744. A tanácsosok és nemesek az asztal köré álltak és a fejedelem parancsára összekulcsolták kezüket és hálát adtak az Úrnak; aztán a fejedelem jelére helyet foglaltak. A fejedelem a tíz idegent hívta, hogy tegyenek hasonlóképpen és a szolgák mögöttük álltak. Akkor a fejedelem megszólalt: "Mindegyiktek vegyen egy tányért a tartóból és egy edényt a gúláról."  Így tettek; és rögtön új tányérok és edények jelentek meg az elvettek helyén; és poharaik megteltek borral a gúla forrásából és õk lakomáztak.
Amikor kielégítették étvágyukat, a fejedelem a tíz vendéghez a következõképp szólt: "Hallottam, hogy összegyûltetek azon a területen, amely e menny alatt van, hogy megbeszéljétek a mennyei örömöket és az örök boldogságot, és hogy arról különbözõ meghatározásaitok mind az érzéki örömökön alapultak. Mik azonban az érzékek örömei, ha nem a lélekéi élénkítik õket? A lélek örömei önmagukban felfoghatatlanok; de amint azok leereszkednek az elme gondolataiba és onnan a test érzékeléseiben, egyre felfoghatóbbá válnak. A gondolatokban boldogságként érzékeljük õket, az érzékekben elégültségként és a testben örömként. Az örök boldogság mindezekbõl van együtt, de az érzékeken alapuló boldogság csak ideig való és néha boldogtalanságba csap át. Most látjátok, hogy érzéki örömöket is érzünk a mennybe, ahol ezek valóban kiválóbbak, mint valaha is képzeltétek; de az ilyen örömök belülrõl nem hatnak elménkre.

"Három dolog van, ami az Úrtól folyik lelkünkbe; nevezetesen a szeretet, a bölcsesség és a haszon. A szeretet és bölcsesség eszményien létezik az érzelemben és gondolkodásban; de a haszonban ezek valóban léteznek, mert akkor ezek egyidejûleg léteznek a cselekedetben és a test mûködésében; és ahol ezek valóban léteznek, ott fenn is maradnak. Mivel pedig a szeretet és bölcsesség a haszonban létezik és marad fenn, a haszon az, ami belsõleg hat elménkre; és a haszon az egyén kötelességének megtevése hûen, õszintén és szorgosan. A haszon szeretete tartja az elmét a feladatára való összpontosításban; máskülönben az elmét megronthatná a test és a világ csábítása, ami elherdálja a vallás és erkölcs igazságait. A haszon szeretete azonban megtartja azon igazságokat  és a bölcsesség tárházának formájába rendezi azt és kiûzi a megtévesztõ hamisságokat és hiábavalóságokat. Ti azonban többet fogtok e témáról hallani a társaságunk bölcseitõl, akiket ma délután fogok  hozzátok küldeni."
Miután ezt mondta a fejedelem, felállt és a vendégek is vele. Búcsút mondott nekik és azt mondta az angyalnak, hogy vigye vissza õket lakosztályaikba és tanúsítson irántuk megbecsülést és udvariasságot és hívjon meg bizonyos másokat is, hogy beszéljenek nekik közösségük különbözõ örömeirõl.

745. Amikor visszatértek szobáikba, ez történ; és a városból jöttek némelyek, akiknek beszélniük kellett nekik a társaság különbözõ örömeirõl. A szokásos üdvözlések után sétáltak, udvariasan beszélgetve. Az angyal azonban azt mondta: "Tíz vendégünket azért hívták meg ide, hogy e menny örömeirõl tanuljanak és így új elképzelést kapjanak az örök boldogságról. Írjátok le az itteni örömök némelyikét nekik, amelyek a testi érzékekre hatnak; késõbb bölcseknek kell jönniük, akik elmagyarázzák azt nekünk, hogy ezek az örömök hogyan válnak valódi boldogság létrehozóivá."
Ezt hallva a városbeliek a következõképp beszéltek: 1/ Vannak ünnepnapok, amelyeket a fejedelem jelöl ki elménk pihentetésére. E napokon hangversenyek vannak a városban és azon kívül játékok és versenyek. A hangversenyeket a nyilvános tereken adják, ahol pódiumot állítanak fel, amit összefont szõlõágak rácsa vesz körül, errõl érett szõlõkötegek lógnak. E rácson belül három egymás fölötti sorban ülnek a zenészek mindenfelé húros és fúvós hangszereikkel; és kétoldalt mindkét nemû énekesek állnak. A legédesebb énekes és hangszeres zene változatos egymásutániságával örvendeztetik a polgárokat. Reggeltõl délig tartanak e hangversenyek és aztán újra estig.
2/ "Minden reggel a fiatal lányok öntik a legédesebb énekeket a közös terek körül álló házakból, amely dalok az egész városban összhangzanak. Valami lelki érzést fejeznek ki ezek; és ezt olyan elevenen ábrázolják a hang hullámzásai, hogy az érzéseket megérti a hallgatók elméje. Ilyen a mennyei ének; és az énekeslányok azt mondják, hogy énekük belülrõl fakad és éled, és örömtelin szárnyalnak a magasba attól függõen, hogy a hallgatók hogyan veszik át azokat. Amikor az ének elhallgat, a nyilvános helyek körüli és az utcákon álló házak ablakai és ajtói is zártak, és aztán az egész város csendes. Sehol nem hallatszik semmi zaj és senki sem látható az utcákon; mert mindenki munkájára és kötelességeire összpontosít.
3/ "Délben az ajtók kinyílnak és délután néhány ablak is; és lányokat és fiúkat látunk az utcán játszva, míg a dadák és tanítók a házak tornácán ülnek és felügyelnek rájuk."
4/ "A város külkerületeiben a fiúk és fiatalemberek különbözõ sportokkal foglalkoznak, mint a futóversenyek, labdajátékok és tenisz. Ezek a fiúk ügyességének kipróbálásaira is szolgálnak, amelyen például a beszédben, tettben és gondolkodásban való gyorsaságukat próbálják ki; és a gyõztesek babérkoszorút kapnak. Sok más mód is van arra, hogy elõhívják szunnyadó tehetségeiket. Vannak a városon kívül színházi szórakozások is, amelyekben az erkölcsi élet különbözõ bájait és erényeit ábrázolják a színészek, akik némelyike kisebb szerepet játszik az ellentét kedvéért."  A tíz közül az egyik azt mondta: "Hogy  értitek, hogy az ellentét kedvéért?"  Azt felelték: "Az erényeket, mindennel együtt, ami tiszteletreméltó és ahhoz illõ bennük, nem ábrázolhatjuk, csak a magasabb és alacsonyabb formái közti ellentét segítségével. A kisebb szereplõk ábrázolják az alacsonyabb formákat, vagy esetleg azok hiányát, de ellenkezik a törvénnyel, hogy bármi tisztességtelent, vagy illetlent bemutassanak, kivéve, ha képletesen és, úgymond, távolról teszik. Mert egy erény sem válhat tisztességtelenné, vagy gonosszá; csak fokozatosan csökkenhet, amíg eltûnik és aztán a vele ellenétes bûn foglalja el helyét. Ezért a mennybe, ahol minden kegyes és jó, semmi közös nincs a pokollal, ahol miden méltatlan és gonosz."

746. Míg beszélgettek, egy szolga hírt hozott, hogy nyolc bölcs, akiket a fejedelem rendeletére hívtak meg, megérkezett és bebocsátást kér, erre az angyal kiment és behívta õket. A bölcsek pedig a szokásos üdvözlések után elõadást kezdtek tartani a bölcsesség eredetérõl és növekedésérõl és megmutatták, hogy a mennyben annak fejlõdése soha nem szûnik meg, hanem az örökkévalóságig folytatódik. A szolgáló angyal ezt hallva azt mondta nekik: "Fejedelmünk a lakomán megmagyarázta, hogy a bölcsesség a haszonban lakozik. Kérlek, mondjatok valamit ugyanerrõl a témáról."
Tehát azt mondták: "Az ember, amikor elõször megteremtetett, nem a saját kedvéért áldatott meg szeretettel és bölcsességgel, hanem hogy megossza azt másokkal. Ezért van ráírva a bölcsek bölcsességére, hogy senki se legyen bölcs vagy éljen csak önmagának; mert akkor a társadalom nem létezhetne. A másokért való élés a hasznok létrehozása, a hasznok a társadalom kötelékei és számuk korlátlan. Vannak lelki hasznok, amelyek Isten és a felebarát szeretetéhez tartoznak; vannak erkölcsi és polgári hasznok, amelyek a saját közösség és a polgártársak iránti szeretethez tartoznak; vannak természeti hasznok, amelyek a világ és annak szükségszerûségei iránti szeretethez tartoznak; és vannak testi hasznok, amelyek a magasabba hasznokért való önfenntartás szeretetéhez tartoznak.
A hasznok rendszeres egymásutánisága az ember lényegi természetére van írva. Akik az elsõ, avagy lelki hasznokat hozzák létre, és ezért az összes többit is, azok bölcsek. Akik az elsõt figyelmen kívül hagyják, de létrehoznak polgári és erkölcsi hasznokat, és ezért az összes alacsonyabbat is, azok nem igazán, hanem csak felületesen bölcsek. Akik se lelki, se erkölcsi hasznokat nem hoznak létre, hanem csak természeti és testi hasznokat, azok mindennek nevezhetõk, csak bölcsnek nem, mert sátánok, csak a világot és önmagukat szeretik. Akik csak testi hasznokat, hajtanak, azok mindenek között a legkevésbé bölcsek; mert ördögök õk, csak önmagukért élnek és ezért csak magukat tekintik abban is, amit másokért tesznek. Minden szeretetet a maga külön öröme tart életben; és a haszon szeretetének öröme mennyei, ami az összes többit betölti, állandósítja és felmagasztosítja." Ezután a haszon szeretetébõl eredõ mennyei örömök számáról beszéltek és azt mondták, hogy tízezrek tízezrei eme örömök száma és hogy mindenki megtapasztalja ezeket, aki belép a mennybe. Így estig bölcs elõadással töltötték az idõt a haszon szeretetérõl.
Estefelé egy vászonruhás szolga  jött a tíz vendéghez és hívta õket egy mennyegzõre, amit másnap fognak tartani; és õk örültek annak, hogy a mennyben kilátásuk van résztvenni egy mennyegzõn. Ezután az egyik tanácsos házába vezették õket és vele vacsoráztak; és vacsora után lepihentek, mind a saját hálókamrájába és aludtak reggelig.
Amikor felébredtek, hallották a fiatal lányok éneklését a nyilvános terek körüli házakból, amit fentebb már említettünk. Azon a reggelen a házassági szeretet volt dalaik témája, amelyek édessége áldott és örömteli derûvel hatott rájuk. A kellõ idõben az angyal azt mondta: "Készüljetek fel és vegyétek magatokra a mennyei ruhákat, amiket fejedelmünk küldött nektek."  Amikor így tettek, ruhájuk ragyogó fénnyel csillogott; és megkérdezték az angyalt ennek okáról. Õ így felelt: "Mennyegzõre mentek; és közösségünkben a mennyegzõi ruhák mindig ragyognak."

747. Ezután az angyal ahhoz a házhoz vitte õket, ahol a mennyegzõ ünneplésére készültek és a kapus ajtót nyitott. A küszöbnél egy angyal fogadta õket, akit a võlegény küldött. Ez megkérte õket, hogy üljenek le egy kicsit; és hamarosan behívták õket a mennyegzõi terem várószobájába. E terem közepén egy asztal állt, amin pompás hétágú gyertyatartót helyeztek el arany tálakkal; és a falakon ezüstlámpák lógtak, arany fényt szórva szét. A gyertyatartó minden oldalán hét asztal állt, amelyeken hármas rendben helyezkedtek el kenyerek; és a terem négy sarkában asztalok voltak, amelyeken kristálypoharak álltak.
Míg e dolgokat nézték a vendégek, kinyílt a mennyegzõi terem melletti lakosztály ajtaja és hat szûz jött ki, akiket a mennyasszony és võlegény követett. A mennyegzõi pár kéz a kézben ment és leült a gyertyatartóval szemben, a võlegény ült balra, a mennyasszony a jobbján és a hat szûz a mennyasszony mellett. A võlegény egy csillogó karmazsinruhát viselt, ragyogó vászontunikát és egy efódot, amin gyémántokba foglalt aranylap volt; a lapra egy sasfiókot véstek, ennek a mennyei közösségnek házassági jelét. és a võlegény fején püspöksüveget viselt. A mennyasszony skarlát palástban volt, alatta hímzett köntöst viselt, ami nyakától a lábáig tartott; derekán arany öv és fején arany korona rubinokkal kirakva.
Amikor leültek, a võlegény a mennyasszonyhoz fordult és aranygyûrût húzott az ujjára. Aztán karkötõket kapcsolt csuklóira és gyöngysort a nyakába. Így szólt: "Fogadd el e zálogokat." Mivel pedig a mennyasszony elvette azokat, a võlegény megcsókolta õt és ezt mondta: "Most az enyém vagy", és feleségének hívta õt. Erre a társaság felkiáltott: "Isten áldjon meg mindkettõtöket!" E szavakat elõször egyenként mondták és aztán mind együtt.
A fejedelem képviselõje jelen volt és amikor csatlakozott a kiáltáshoz, a terem megtelt tömjénfüsttel, ami a menny áldásainak jele volt. Akkor a szolgák kenyeret hoztak a gyertyatartó melletti hét asztalról és borral teli poharakat a szoba sarkaiban levõ asztalokról, és minden vendégnek odaadták a maga kenyerét és poharát; és ettek és ittak. Ezután a férj és feleség visszavonult a nászszobába, a hat szûz a küszöbig kísérte õket az ezüst lámpákkal, amelyeket kezükben most meggyújtottak.

748. Ezután az angyali vezetõ a mennyegzõi vendégekkel a tíz jövevényrõl beszélt; azt mondta, hogy a kapott utasítások szerint megmutatta nekik a fejedelem palotájának pompáját és más csodálatos látnivalókat; hogy a fejedelemmel étkeztek és azután a közõsség bölcseivel beszélgettek. Majd megkérdezte az angyal: "Megengedhetjük nekik, hogy beszélgessenek kicsit veletek?"  Tehát közelebb húzódtak és beszélgetni kezdtek.
Aztán egy bizonyos bölcs a mennyegzõi vendégek közül azt mondta: "Értitek a jelentését annak, amit épp most láttatok?" "Nem mindent" - felelték õk; és aztán megkérdezték a bölcset: "A võlegény miért volt épp így felöltözve?" "A võlegény" - felelte - " képviselte az Urat és a mennyasszony képviselte az egyházat; mert a házasságok a menyben az Úrnak az egyházzal való frigyét képviselik. Ezért viselt a võlegény püspöksüveget, talárt, tunikát és efódot, mint Áron, és ezért viselt a mennyasszony királynõi koronát és öltözetet, de holnap másképp öltöznek majd, mert ez az ábrázolás csak ma tart."  "Mivel a võlegény az urat képviselte és mennyasszonya az egyházat" - mondták a kérdezõk - "miért ült a mennyasszony társa jobbján?" "Két dolog van" - felelt a bölcs - "ami az Úr  és az egyház frigyét alkotja, nevezetesen a szeretet és a bölcsesség. Az Úr szeretet és az egyház bölcsesség és a bölcsesség a szeretet jobbján van. Mert az egyház minden tagja bölcs, mintha magától lenne az; és amilyen arányban bölcs, az Úrtól szeretetet vesz át. A jobb kéz az erõt is jelzi és a szeretetnek a bölcsesség segítségével van ereje. A frigy után azonban megváltozik az ábrázolás; mert akkor a férj képviseli a bölcsességet és a feleség a férj bölcsességének szeretetét. Ez azonban nem elsõdleges, hanem másodlagos szeretet; mert a feleség az Úrtól kapja azt a férj bölcsességén keresztül. Az Úr szeretete, ami az elsõdleges szeretet, a bölcs létel szeretete és ez a férjben lakozik; ezért házasság után mindkettõ együtt, a férj és felesége, az egyházat képviseli."
Õk azonban újra megkérdezték: "Miért nem álltatok ti, férfiak, a võlegény mellet, ahogy a hat szûz állt a mennyasszony mellett?" A bölcs felelt: "Mert ma minket a szüzek közé számláltak és a hatos szám jelzi azt, ami teljes és egész." De õk azt mondták: "Hogy van ez?" " A szüzek " - felelt a bölcs - " jelzik az egyházat és az egyház mindkét nemû emberekbõl áll. Ezért mi is szüzek vagyunk, mint az egyház tagjai. Nyilvánvaló, hogy ez így van, a jelenések könyvében található eme szavakból: "ezek azok, akik asszonyokkal nem fertõztették meg magukat; mert szüzek. Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy. /14: 4 /. Mivel pedig a szüzek jelzik az egyházat, ezért az Úr tíz szûzhöz hasonlítja azokat, akiket a mennyegzõre hívtak / Mt 25 /. Mivel pedig az egyházat jelzi Izrael, Sion és Jeruzsálem, gyakran említi az Ige Izráel, Sion és Jeruzsálem leányát és szûzét. Az Úr így írja le frigyét is az egyházzal: jobb kezed felõl királyné áll ofiri aranyban... vont aranyból van a ruhája, Hímes öltözetben viszik a királyhoz, szüzek vonulnak utána, az õ társnõi ... bemennek a király palotájába = Zsolt 45: 10,14,15,16 /.  "Nem felel meg a rendnek" - kérdezték aztán a jövevények - " hogy a pap jelen legyen a házasság megünneplésekor?"  "Ez így helyes a földön" - feleltek a lakodalmi vendégek - "De a mennyben nem; mert a földön az Úr és az egyház ábrázolását nem értik. A mennyben viszont egy pap elnököl az eljegyzéskor és hallja, megerõsíti és  szentesíti a megállapodást. A házasság lényege a megegyezés és minden azutáni szertartás másodlagos."

749. Ezután az angyali vezetõ a hat szûzhöz lépett és nekik is beszélt az idegenekrõl és megkérdezte, hogy megtisztelnék-e õket társaságukkal. Így hát közelebb mentek, de hirtelen visszahúzódtak és újra beléptek a nõk lakosztályába, ahol szûz barátnõik voltak. Ezt látva a vezetõ követte õket és megkérdezte, miért távoztak oly hirtelen anélkül, hogy az idegenekkel beszéltek volna. Így feleltek: "Nem tudunk közelíteni hozzájuk." "Miért nem?" - kérdezte; és õk feleltek: "Nem tudjuk, de valami visszataszított és elvezetett minket; meg kell bocsátaniuk nekünk." Így az angyal visszatért társaihoz és elmondta ezt neki, hozzátéve: "Gyanítom, hogy szeretetetek a másik nem iránt nem tiszta, a mennybe mi drágán szeretjük a szüzeket szépségükért bájukért, de tisztán szeretjük õket." Erre társai mosolyogtak és azt mondták: "Gyanításod helyes, ki tud meglátni egy ilyen szépséget a vágy érzése nélkül?" ezután az összes mennyegzõi vendég távozott és a tíz idegen is kísérõ angyalukkal, és mivel az est messze elõrehaladt, nyugovóra tértek.

750. Hajnalban hirdetményt hallottak: "Ma van Sabbat." Akkor felkeltek és megkérdezték az angyalt, mirõl van szó. Õ felelt: "Ez a papok hívása istentiszteletre, ami bizonyos idõközönként van. A szolgálatra templomainkban kerül sor és mintegy hét órát tart; ezért ha akartok, gyertek velem." Így elkészültek és az angyal a templomhoz vitte õket.  Ez nagy félkör alakú épület volt, mintegy háromezer ülõhellyel. A szószéket a középpontnál kicsit hátrább helyezték el; és az ajtó a szószék mögött balra volt. A tíz idegen belépett az angyallal, aki kijelölte nekik a helyeket, ahova ülniük kell és az mondta. "Mindenki világosan tudja a saját helyét, aki belép a templomba; és nem ülhet máshova. Mert akkor nem hallana, értene, se fel nem fogna semmit; sõt, felborítaná a rendet és ez elvágná a prédikátor sugalmazottságát."

751. Amikor a gyülekezet összejött, a pap felment a szószékre és egy a bölcsesség lelkével telt szentbeszédet mondott. A téma a szentírás szentsége volt, ami által az Úr közösségben van mindkét világgal, a lelkivel és a természetivel. Mivel megvilágosodott állapotban volt, teljesen bebizonyította, hogy a szent könyvet Jehova, az Úr mondta tollba és hogy következésképp Õ a benne levõ bölcsesség; de hogy az Õ bölcsessége rejtve fekszik a betû szerinti értelem alatt és csak azok elõtt kerül napfényre, akik igazságban és jóságban élnek; mert õk az Úrban vannak és az Úr bennük. A szentbeszéd után felajánlott egy imát és lejött a szószékrõl.
Amint a gyülekezet távozott, az angyal megkérte a papot, hogy mondja a békesség néhány szavát a tíz idegennek; így õ hozzájuk lépett és beszélgetett velük félóráig. Az isteni háromságról beszélt, mint Jézus Krisztusban levõrõl, akiben az Istenség teljessége lakozik testileg Pál apostol nyilatkozata szerint; és aztán az irgalmasság és hit egységérõl, de ezt a kifejezést használta: "az irgalmasság és igazság egysége", mert a hit igazság.

752. Hálájuk kifejezése után az idegenek hazamentek. Az angyal pedig azt mondta nekik: "Ez  a harmadik nap, mióta feljöttetek ide és mivel az Úr csak három napi maradásra készített fel titeket, itt az ideje, hogy távozzunk. Ezért vegyétek le a ruhákat, amiket a fejedelem küldött nektek és vegyétek fel sajátotokat." Amikor így tettek, akkor megteltek vággyal, hogy menjenek; így elindultak és leereszkedtek, az angyal kísérte õket az összejövetel helyére; és ott hálát adtak az Úrnak azért, hogy kegyeskedett megáldani õket megvilágosodással a mennyei öröm és örök boldogság kérdésében.

+++++++++++++++++++++++++++++++++++