I. Fejezet

A TEREMTŐ ISTEN

4. A Keresztyén Egyház a mi Urunk idejétől kezdve keresztülhaladt azokon a különböző állapotokon, amelyeken egy ember gyermekségtől kezdve a végső öregségig átmegy. Gyermeksége az Apostolok ideje volt, amikor ők hirdették az egész világon a bűn megbánását, és az Üdvözítő Úr Istenben való hitet. Hogy ez volt igehirdetésük lényege, az nyilvánvaló az Apostolok Cselekedeteinek azon szavaiból, amelyekben Pál bizonyságot tesz

"úgy a Zsidóknak, mint a Görögöknek, hogy bánják meg bűneiket, és higgyenek a mi Urunk Jézus Krisztusban." 20: 21.

Figyelemre méltó, hogy néhány hónappal ezelőtt /1/ az Úr egybehívta tizenkét tanítványát, akik most angyalok, és kiküldte őket az egész lelki világra, megparancsolva nekik, hogy hirdessék ott a Jó Hírt /Evangéliumot / újra, mert abból az Egyházból, - amelyet munkájával Ő alapított, s amely napjainkra közel jutott a pusztulásához - alig marad valami. Ez azért történt meg, mert az Isteni Hármasságot elkülönítették három Személybe, amelyek mindegyike Úr és Isten. Ennek következtében egyfajta őrültség hatotta át a teológia egészét és a Keresztyén Egyházat is, amelyet az Úr nevéről hívtak így. Az "őrültség" kifejezést használtam, mert ez megmutatja, mekkora zavart támasztott az emberek elméjében az, hogy nem tudták, vajon egy Isten van-e, vagy három; a szájukkal egyet mondtak, de hármat gondoltak elméjükben, így elméjük és szájuk, avagy gondolataik és beszédjük eltért egymástól. Ennek a zavarosságnak következtében azt is tagadták, hogy van Isten. Ez a forrása annak, hogy napjainkban az anyagelvűség /materializmus / annyira elterjedt. Mert amikor a száj egy Istenről beszél, és az elme háromra gondol, akkor ennek nem az-e a következménye, hogy az egyik fogalom szétrombolja a másikat? Következésképpen, ha az ember egyáltalán gondolkodik, akkor is csak úgy gondol Istenre, mint egy puszta névre, minden határozott jelentés nélkül.

Mivel Isten fogalma /idea / - együtt a rávonatkozó minden elképzeléssel - szétrombolódott, ezért a megfelelő sorrendben szándékozom foglalkozni Istennel, a Teremtővel, az Úrral, az Üdvözítővel, és a Szent Lélekkel, a Tevékenykedővel, és végül az Isteni Hármassággal, azért, hogy ami szétromboltatott, az helyreállíttassék. Ez akkor fog megtörténni, amikor az emberi értelmet meggyőzi az Igéből eredő megvilágosítás, hogy van Isteni Hármasság, és hogy ez a Hármasság az Úr Istenben, az Üdvözítő Jézus Krisztusban van, éppen úgy, mint a lélek, a test és a tevékeny erő az emberben; és ezért az Atanáziuszi Hitvallásnak ez a cikkelye igaz:

"Krisztusban Isten és Ember, avagy az Isteni és az Emberi nem kettő, hanem egy Személyben van; és miként a valóságos /rational / lélek és test egy ember, úgy Isten és Ember egy Krisztus."

 

ISTEN EGYSÉGE

5. Mivel Isten elismerése egy ésszerű elképzelés alapján a Teológia igazi lényege és lelke, ezért Isten egységességével szükséges kezdenünk. Ezt a következő címsorok alatt fogom megmutatni:

1/ Az egész Szent Írás, és az Egyházak abból származó Tantételei az egész Keresztyén Világon azt tanítják, hogy Isten egy.

2/ Istentől eredő egyetemes befolyás hat az emberek lelkében, hogy van Isten, és hogy Ő egy.

3/ Ezért nincs az egész világon olyan vallással és egészséges elmével bíró nemzet, amelyik ne ismerné el, hogy van Isten, és hogy Ő egy.

4/ De ennek az egy Istennek a tulajdonságairól a nemzetek és az emberek különböző nézeteket vallanak, sőt a legkülönbözőbbeket, számos okból.

5/ Az emberi értelem, ha akarja, a világban lévő számos dologból felfoghatja, és következtethet arra, hogy van Isten, és hogy Ő egy.

6/ Ha Isten nem egy lenne, a világegyetemet nem lehetett volna megteremteni és fenntartani.

7/ Az az ember, aki nem ismeri el az egy Istent, kiközösíttetik az egyházból és elkárhozik.

8/ Abban az emberben, aki nem egy Istent ismer el, hanem többet, az egyház alapelvei sem maradnak meg.

Most mindegyik állítással sorrendjükben foglalkozunk.

6. 1/ Az egész Szent Írás, és az Egyházak abból származó tantételei az egész Keresztyén világon azt tanítják, hogy Isten Egy.

Az egész Szent Írás azt tanítja, hogy egy Isten van, mert annak legbelső tartalma az, hogy nincs más Isten, avagy Isteni, csak az, amely Belőle származik; és mert Isten íratta le a Szent Írást, és semmi más nem származhat Istentől, csak az, ami Önmaga, ezért ez Isteni; tehát az Írás legbelső tartalmában Isteni. Azonban külső formájában, bár a legbelsőből származik, mégis, egy alacsonyabb szinten, a Szent Írás alkalmazkodik az angyalok és az emberek felfogásához. Ezekben a formáiban, amelyek szintén Isteniek, úgy hívjuk őket, hogy Mennyei Isteni, Lelki Isteni és Természeti Isteni. Ezek nem tesznek mást, mint elfátyolozzák az Istenséget; /Deity / mivel Istent Magát, ahogyan Ő az Ige legbelsejében van, egyetlen teremtmény sem láthatja. Mert Ő mondja Mózesnak, - amikor az azért imádkozott, hogy láthassa Jehova dicsőségét -, hogy senki sem láthatja Istent úgy, hogy életben maradhasson. Hasonlóképpen áll a dolog az Ige legbelsejével, ahol Isten jelen van az Ő Létével /Esse / és az Ő Lényegével.

Ennek ellenére az Isteni, - amely a legbelső, és amit elfednek olyan dolgok, amelyek megfelelnek az angyalok és az emberek felfogásának, - átragyog, egy kristályon áthaladó fénysugárhoz hasonlóan; de változatos módon, az elme állapotának megfelelően, amit egy ember kialakított önmagában, akár Istentől, akár önmagától eredően. Mindenki számára, aki az elméjét az Isteni Akarat befogadásához megfelelően alakította, a Szent Írás hasonlít egy tükörhöz, amelyben láthatja Istent, de mindenki a saját módján. A tükör igazságokból áll, amelyeket az ember megtanult az Igéből, s amelyeknek megfelelően alakítja az életét. Így tehát nyilvánvaló, hogy Szent Írás az Isten teljessége. Nem csak azt tanítja, hogy Isten van, hanem hogy Ő egy, s ez látható az igazságokból, amelyek, mint mondtam, egy tükröt formálnak, mert ezeket összegyűjti egy összefüggő sorozatba, ami lehetetlenné teszi az ember számára, hogy másként gondoljon Istenre, mint egyre. Ebből mindenki, aki ésszerűen elsajátított az Igéből néhány szent dolgot, tudhatja, mintegy magától, hogy Isten egy, és láthatja, milyen nagy őrültség azt mondani, hogy több van. Az angyalok nem tudják kiejteni a szájukon azt a szót, hogy "istenek", mert a mennyei légkör, amelyben élnek, megakadályozza ezt.

A Szent Írás tanítja, hogy Isten egy, s nem csak általános jelleggel, hanem részletesen is sok helyen, mint a következőkben:

"Halld, ó Izráel, Jehova, a mi Istenünk egy Jehova." 5Móz 6: 4, és Mk 12: 29-ben is.

"Bizony, Isten benned van; és nincs másik." Ézs 45: 14.

"Nem én Jehova /mondtam azt? /, és nincs Isten rajtam kívül." Ézs 45: 21.

"Én vagyok Jehova, a te Istened… és ne ismerj más Istent, csak engem." Hós 13: 4.

"Így szól Jehova, Izráel Királya… én vagyok az első és az utolsó; és nincs Isten rajtam kívül." Ézs 44: 6.

"Azon a napon… Jehova lesz a király minden föld felett; azon a napon egy Jehova / Úr / lesz, és a neve is egy." Zak 14: 8, 9.

7. Közismert, hogy a Keresztyén Egyházak tantételei azt tanítják, hogy Isten egy. Azért teszik ezt, mert minden tantételük az Igéből származik, és ezek úgy-ahogy következetesek abban, hogy egy Istent kell elismerni, nem csak szájjal, hanem szívvel is. De azoknak, akik megvallják az egy Istent a szájukkal, de szívükben hármat ismernek el, - mert hogy így áll a dolog sokakkal a Keresztyénségben napjainkig - azoknak Isten csak pusztán egy név. Számukra a teológia egésze hasonló egy arany bálványhoz, amely be van zárva egy ereklyetartóba, amihez csak a papoknak van egyedül kulcsuk. Továbbá, amikor olvassák az Igét, nem észlelnek benne semmi fényt, vagy belőle eredő világosságot, még azt az igazságot sem, hogy Isten egy. Az ilyen személyeknek az Ige mintegy köddel borítottan tűnik fel, amely elhomályosítja Isten Egységét. Ezek azok, akiket az Úr így ír le Máténál:

"Hallván halljatok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok; … szemeiket becsukták, hogy ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket." 13: 14, 15.

Mindezek azokhoz az emberekhez hasonlítanak, akik kerülik a világosságot, és sötét szobákba mennek be, ahol nincsenek ablakok, és körbetapogatnak, élelmet vagy pénzt keresve, míg végül elsajátítanak egy látásfélét, hasonlót a baglyokhoz, és a sötétségben látnak. Ezek hasonlítanak egy számos férjjel bíró asszonyhoz, aki így nem feleség, hanem egy kéjsóvár kurva; vagy egy olyan szűzhöz, aki számos kérőtől fogad el gyűrűt, és aki az egyikkel való házassága után állandóan találkozgat a többiekkel.

8. 2/ Istentől eredő egyetemes befolyás hat az emberek lelkében, hogy van Isten, és hogy Ő egy.

Az Istentől eredő és az emberbe történő befolyás létezése magában foglalja általánosságban annak elismerését, hogy minden jó, ami benne van, és amit ő cselekszik, ha az valóban jó, az Istentől ered; és minden könyörületesség és minden hit is Istenből származik. Mert írva van:

"Semmit /jót / nem vehet az ember, ha az nem a mennyből adatik néki." Jn 3: 27.

és Jézus mondja:

"Nálam nélkül semmit nem cselekedhettek." Jn 15: 5.

vagyis semmit, ami valóban könyörületesség, és ami igazi hit. Ez a befolyás az emberek lelkében valósul meg, mert a lélek az ember legbelső és legmagasabb része, és az Istentől eredő befolyás ebbe lép be, és áthaladva ezen abba, ami alatta van, élővé tesz mindent, a befogadásnak megfelelően. Mert a hit igazságai fogják végül formába önteni /ezt a befolyást /, és ténylegesen a halláson keresztül jut be, és ezen az úton elültettetik az elmébe, a lélek alatt. Azonban ezeknek az igazságoknak a közvetlen hatása csak hajlamossá teszi az embert, hogy befogadja az Istentől eredő befolyást a lelken keresztül, és az ő befolyás-befogadása a hajlamának megfelelően történik. Így, ami kezdetben pusztán természeti hit volt, az átformálódik lelkivé, vagyis valódi hitté.

Ez az emberek lelkére ható Isteni befolyás azt az elképzelést ihleti, hogy Isten egy, mert minden, ami Isteni, az egészében és részleteiben is Isten; és mivel mindaz, ami Isteni, következetesen egységet alkot, ezért nem lehet más hatása, mint hogy az egy Isten képzetét kelti az emberben. Ez a képzet /idea / folyamatosan megerősíttetik, amint az embert az Isteni befolyás felemeli a menny világosságába. Az angyalok ugyanis ebben a fényben nem tudják arra kényszeríteni magukat, hogy kimondják az "istenek" szót. Ezért beszédjükben is minden mondatuk végét egyforma hangsúllyal mondják, az Isten egységének lelkükbe ható befolyása következtében.

Bár létezik ez a befolyás, mégis sok ember gondolja azt, hogy az Isteni elkülönült három Személybe, akiknek ugyanaz a Lényegük, mert amint ez a befolyás alászáll, olyan formákba lép be, amelyek nem felelnek meg neki; és a befolyás megváltozik a befogadó formáknak megfelelően. Ez történik a természet három királyságának minden alanyában. Az Isten ugyanaz, aki közli az életet az emberrel és az állattal, de a befogadó forma átalakítja az életet, az egyik esetben állati, a másik esetben emberi formába. Hasonló eredményre vezet, amikor az ember idézi elő elméjének állati formájúvá válását. A napból eredő befolyás minden növénynél ugyanaz, de hatása mindegyik formának megfelelően megváltozik. Ugyanaz a befolyás éri a szőlőtőt, mint a tövisbokrot; de ha a tövisbokrot beoltják egy szőlőtőbe, a befolyás /hatása / megváltozik, és a tövisbokor formájának megfelelő eredményt hoz, a beoltáson keresztül.

Hasonló az eset az ásványok királyságának tárgyaival. A fény, ami befolyik a mészkőbe és a gyémántba, az ugyanaz: az egyikben átlátszó, míg a másikban átlátszatlan. Ami az emberi elméket illeti, ezek eltérőek formáiknak megfelelően. Vannak olyanok, amelyek belsőleg lelkiek, az Istenben való hit és Tőle eredő élet alakítja őket. Ők áttetszővé és angyalivá válnak, az egy Istenben való hit által. Ellenben sötétté és állativá válnak azok, akik sok istenben hisznek, ami olyan hit, ami nem messze áll attól a hiedelemtől, hogy nincs Isten.

9. 3/ Ezért nincs az egész világon olyan vallással és egészséges elmével bíró nemzet, amelyik ne ismerné el, hogy van Isten, és hogy Ő egy.

Az Isteni befolyásából az emberek lelkébe, amellyel most foglalkozunk, az következik, hogy van egy belső kijelentés minden emberben, hogy Isten létezik, és hogy Ő egy. Mégis vannak olyanok, akik tagadják Isten létét, és akik a természetet ismerik el Istennek. Ráadásul vannak, akik sok istent imádnak, és olyanok is, akik felállított képeket imádnak istenként. Ennek oka az, hogy ők lezárják gondolkodásuk vagy értelmük belsejét világi és testi dolgokkal, és ezek által kitörlik Isten elsődleges képzetét, amely az övéké volt gyermekségüktől fogva, s ugyanakkor kiűznek minden vallásosságot a szívükből. Hogy a Keresztyének egyetlen Istent ismernek el, az nyilvánvaló hitüknek egyetemes Hitvallásából, amely a következőképpen szól:

Egyetemes hitünk az, hogy egy Istent imádunk egy háromságban, és háromságot egy egységben. Három Isteni Személy van, az Atya, a Fiú, és a Szent Lélek, de még sincs három Isten, hanem csak egy Isten: egy személy az Atya, másik a Fiú, és ismét másik a Szent Lélek, és Istenijük csak egy, dicsőségük egyenlő, és felségük együttesen örök. Így Isten az Atya, Isten a Fiú, és Isten a Szent Lélek; és bár kénytelenek vagyunk Keresztyén igazságként megvallani mindegyik személyt Istenként, mégis megtiltja nekünk Egyetemes vallásunk, hogy három Istent és három Urat mondjunk.

Ez a Keresztyén hit Isten egységével kapcsolatban; de hogy Isten háromsága és Isten egysége ebben a Hitvallásban nem illeszthető össze következetesen egymással, azt látni fogjuk az Isteni Háromságról szóló fejezetben.

A világnak azon más nemzetei, amelyek vallással és egészséges gondolkodással rendelkeznek, egységesen elismerik, hogy Isten egy: minden Mohamedán, számos országukban, az Afrikaiak, földrészük sok királyságában, az Ázsiaiak is az övéikben, és a korszerű zsidók. Az aranykorban a legrégibb emberek, akiknek bármilyen vallásuk volt, egy Istent imádtak, akit Jehovának neveztek. Ugyanígy állt a dolog a régi emberekkel a következő korszakban, mielőtt az egyeduralkodói kormányzás alakult volna ki, a világ és a test vágyai kezdték egyre inkább bezárni megértésüknek legbelső részeit, amelyek korábban nyitva álltak, s melyek az egy Isten imádásának templomaihoz és szent helyeihez hasonlítottak. Ennek ismét meg kell nyílnia az emberi elme belső rejtekhelyein, és így kell helyreállania az egy Isten imádásának, hogy az Úr Isten megalapíthasson egy Egyházat Jákób utódai között, és helyezze mindenek feje fölé vallásuk parancsának előírásait:

"Ne legyenek más isteneid Én előttem." 2Móz 20: 3.

A Jehova név, amelyet újra felvett előttük, a legfelsőt, és az egyetlen Létezőt, /Ens / jelentette, akitől minden dolog ered, azaz létezik a világegyetemben. A régi Népek elismerték Jóvé-t, mint legfőbb Istent, valószínűleg Jehováról nevezték el így, és ők Istenséget tulajdonítottak sok másnak is, akik az ő udvarát alkották. Azonban bőlcs emberek a latin időkben, mint Plátó és Arisztotelész, kijelentették, hogy ezek nem istenek, hanem csak sokféle jellemzője, minősége, és tulajdonsága az egy Istennek, és azért nevezték ezeket isteneknek, mert volt bennük valami az Isteniből.

10. Minden épelméjű személy, még ha minden vallásos befolyástól mentes is, felfogja, hogy minden egész széthullna darabokra, ha nem függne valami egységes alapelvtől, miként az ember, aki, noha a sok tagból és belső részből /zsiger / áll, sok érzék- és mozgatószerve van, egy lélektől függ, és maga a test egy szívtől. Egy királyság is egy királytól függ, egy /kereskedő /ház is egy híres vezetőtől, és minden hivatal is, amely minden királyságban sokféle, egy főhivatalnoktól. Az ellenség ellen a hadseregnek is kevés haszna volna legfelső parancsnok, egy tábornok nélkül, akinek minden tiszt alárendeltje, s melyek mindegyike hatalmat gyakorol a sorkatonák felett, rangjának megfelelően. Hasonló lenne a helyzet az Egyházzal, ha nem egy Istent ismerne el, és az angyalok mennyével is, amely a földi Egyház feje; de mindkettőt, az Egyházat és a mennyet is az Úr teszi élővé, mint annak igazi lelke. Ez okból a menny és az Egyház az Ő testének neveztetik; és ha ezek nem egy Istent ismernek el, mindegyik hasonlóvá válik egy élet nélküli holttesthez, amit illik eltávolítani és eltemetni.

11. 4/ De ennek az egy Istennek a tulajdonságairól a nemzetek és az emberek különböző nézeteket vallanak, sőt a legkülönbözőbbeket, számos okból.

Az első oka ennek az, hogy Isten ésszerű felfogása, és az Ő következetes elismerése nem érhető el kinyilatkoztatás nélkül. Eképpen a következetes elismerésnek az a meglátása, hogy "Őbenne lakozott az Istenség teljessége testileg," az nem elérhető, kizárólag csak az Igéből, amely a kinyilatkoztatások koronája. Mert a kijelentés által adatik meg az embernek, hogy megközelíthesse Istent és befogadhassa a Tőle eredő befolyást, ami által természetiből lelkivé válhat. A világ korábbi korszakaiban a kinyilatkoztatás mindenhol létezett, de a természeti emberek sokféle módon eltorzították azt, aminek következtében viták, nézeteltérések, eretnekségek és szakadások keletkeztek a vallásban.

A második ok az, hogy a természeti ember nem tudja felfogni és nem képes magára alkalmazni az Isten dolgait, hanem csak a világi dolgokat. Ezért egyike a Keresztén Egyház tantételeinek az, hogy a természeti ember szemben áll a lelkivel, és hogy az egyik háborúzik a másikkal. Ezért van az, hogy azok, akik megtanulták az Igéből, vagy más kijelentésből, hogy van Isten, azok különböző, sőt legkülönbözőbb nézeteket vallják az Ő természetéről és egységéről. Azok, akiknek észbeli látása a testi érzékektől függ, de akik mégis látni kívánják Istent, azok képmásokat csinálnak maguknak aranyból, ezüstből, kőből és fából, azért, hogy a látható tárgy segítségével imádhassák Istent. Mások, elvetve az imádásnak ezt a formáját, istenképüket a napról, a holdról és a csillagokról, és a természet más tárgyairól mintázzák. Ismét mások, akik magukat bőlcsebbnek gondolják a közönséges embereknél, de akik mégis természetiek maradtak, Isten mérhetetlenségére és az Ő mindenütt jelenvalóságára hivatkozva a természetet ismerik el Istennek, a teremtett világban néhányan felismeri vélik Őt a belső tevékenységekben, mások a külső megnyilatkozásokban. Másrészről egyesek, azért, hogy különbséget tegyenek Isten és a természet között, valami legegyetemesebbről alkotnak fogalmat, amelyet ők a világegyetem Lét-ének neveznek. /Ens / Azonban, mivel semmi többet nem tudnak Istenről, ez a Lét csak a saját eszüknek koholmánya csupán, és egyáltalán nincs jelentéstartalma. Isten fogalmai tükrökhöz hasonlóak, amelyekben Ő megláthatja magát. Azok, akik semmit sem tudnak Istenről, úgy néznek Rá, mint egy tükör hátuljára; de ez, lévén higannyal fedve vagy valami fekete készítménnyel, semmilyen képet sem tükröz. Az Istenben való hívés belép az emberbe egy belső úton át, és a lélekből az értelem magasabb részeibe jut. Az Istenről való tudás, amelyből a Róla szóló fogalmak kialakulnak, egy külső úton át lép be, mert ez a kijelentett Igéből származik a megértés által, a test érzékein keresztül. A befolyás e két formája találkozik félúton az értelemben. Itt a természeti hit, amely pusztán vélekedés, lelki hitté válik, amely valódi megismerés: ezért az emberi értelem, úgymond, a változás helye, vagy egy finomító edény, amelyben ez a változás megtörténik.

12. 5/ Az emberi értelem, ha akarja, a világban lévő számos dologból felfoghatja, és következtethet arra, hogy van Isten, és hogy Ő egy.

Ez az igazság a látható világ számtalan tanúbizonysága által megerősíthető; mert a világegyetem, egy színpadhoz hasonlóan, folyamatosan bemutatja annak bizonyságát, hogy Isten van, és hogy Ő egy.

Hogy ábrázoljam is ezt, meg akarom említeni a következő jellemző tapasztalatokat a lelki világból. /1/ Egyszer angyalokkal beszélgettem, és jelen volt néhány lélek, akik éppen akkor érkeztem a természeti világból. Amikor megláttam őket, üdvözölni szerettem volna őket érkezésük alkalmából, és elmondani nekik sok dolgot a lelki világról, ami új volt a számukra. Miután beszélgettem velük, megtudakozódtam tőlük, milyen tudást hoztak magukkal a világból az Istenről és a természetről. Azt válaszolták, hogy tudomásuk szerint a természet egy közvetítő, ami által minden dolog cselekszik a világegyetemben; mert Isten a teremtés után felruházta és megismertette a természetet ezzel a képességgel és erővel, és Isten csupán fenntart és megőriz minden dolgot, nehogy elpusztuljanak. Ezért minden dolog létezését, fejlődését és szaporodását napjainkban a természetnek tulajdonítják. Erre azt feleltem, hogy a természet önmagától semmit sem cselekszik, hanem hogy Isten az, aki tevékenykedik a természeten keresztül. Amikor ennek bizonyságát kérték, azt mondtam, hogy azok, akik hiszik az Isteni tevékenységet /agency / a természet különböző működéseiben, megerősíthetik látásukat a természetben látott sok dolog által, sokkal inkább, mint azok, akik csak a természeti működésben hisznek. Azok, akik a természetben történő Isteni közreműködésben hisznek, tanulmányozhatják a csodákat, melyek megjelennek a növények és állatok életének keletkezésekor. A növények szaporodásában látják, amint egy apró mag, elvetve a talajba, ott gyökeret ereszt, a gyökér segítségével szárat növeszt, majd fokozatosan ágakat, rügyeket, leveleket, virágokat és gyümölcsöket, míg végül új magokat hoz; s mintha a mag ismerné azokat az egymás után következő állapotokat, amelyek által fogja majd önmagát újraalkotni.

1/ Mi a " memorabile " szót ajánljuk. / pl. Memorabilia /. Swedenborg használja ezt a megnevezést az általa elbeszélt események címeként, amelyeket hozzáfűzött az Igazi Keresztyén Vallás c. munkájának fejezeteihez, s melyeket ő látott és hallott a lelki világban. Az olvasó fenntarthatja ugyan ítéletét Swedenborgnak a lelki világban történt tapasztalatainak leírásával kapcsolatban, de ő meggyőzni szándékozik önmagát és minket ennek valóságosságáról, és a másik világnak tulajdonságairól. Lásd: 851, és Tafel's Doc. vol. 1, pp. 415-416./

Feltételezheti azt épeszű ember, hogy a nap, amely tiszta tűz, tudja ezt, vagy képes ezt a növekedést megvalósítani a fényének és melegének erejével az ilyen dolgokban, vagy képes szándékosan végrehajtani ezeket a hasznokat? Az ember, akinek értelmi képessége felemelkedett, nem feltételezhet mást, amikor látja, és helyesen megfontolja ezeket a dolgokat, mint hogy ezek Tőle származnak, aki végtelenül bőlcs, vagyis Istentől. Azok, akik elismerik az Isteni közreműködését a természet változatos működéseiben, megerősíthetik nézetüket, amikor ezeket a dolgokat látják. Másrészről, azok, akik ezt nem ismerik el, egy fordított nézőpontból szemlélik ezeket a dolgokat. Ők a testi érzékeik alapján formálják meg elméjükben elképzeléseiket, és megerősítik azokat az érzékek káprázata alapján, mondván: 'Kétségtelenül a nap hatását láthatjátok mindezen dolgokban, saját hevének és fényének eredményét. Mert amit nem látsz, az nem létezik.'

Azok, akik hisznek az Isteniben, tanulmányozhatják azokat a csodákat is, amelyek az állatok sokszorozódásában jelennek meg. Először említhetem a tojást. Annak magjában egy csirke fekszik, a kiformálódáshoz és a jövendő növekedéséhez szükséges minden dologgal együtt, míg egy, a szüleihez hasonló madárrá válik. Továbbá, amikor a szárnyas teremtményeket tekintjük általában, a gondolkodó elmét bámulatba ejti az, ami előtűnik. Mert a legkisebben éppúgy, mint a legnagyobban, a láthatatlanban is, mint a láthatóban, azaz a legkisebb férgekben is éppúgy, mint a madarakban és a nagy állatokban, vannak érzékszervek, megnevezve: látás, szaglás, ízlelés és tapintás; és mozgató szervek vagy izmok, melyekkel repülnek vagy járnak. Vannak zsigereik is, összeköttetésben a szívvel és a tüdőkkel, és az agy által működnek. Akik minden dolgot a természet számlájára írnak, azok is látják ezeket a dolgokat, de csak létezésüket figyelik meg, és azt mondják, hogy a természet alkotta azokat. Azért mondják ezt, mert elfordították elméjüket az Isteni elgondolásától; és azok, akik így tesznek, amikor a természet csodáira tekintenek, nem képesek ésszerűen gondolkodni, még kevésbé lelkien, hanem csak érzékien és anyagelvűen, és végül a természetben gondolkodnak a természetről, és nem a természet fölött: ezek csak abban különböznek az állatoktól, hogy ésszerűséggel bírván, képesek megérteni valamit, ha akarnak.

Azok, akik elfordultak az Isteniről való gondolkodástól, és ebből következően érzékivé és testivé váltak, elképzelni sem tudják, mennyire durva szemük látása, hogy sok apró rovart csak sötét foltnak látnak; pedig mindegyiknek vannak érző és mozgató szervei, és idegei és erei, és apró szíve és tüdő-csövei, zsigerei és agya. Mindezek a természet legfinomabb anyagaiból van alkotva, és szerkezetük megfelel az élet azon legalacsonyabb fokának, amely által azok legapróbb részei is pontosan működnek. Mivel a szem látása annyira durva, hogy sok rovar, - a mindegyikükben számtalan résszel együtt -, úgy jelenik meg, mint egy apró sötét pötty, nyilvánvaló, mennyire tompának kell lennie az érzéki ember elméjének, aki arra alapozza gondolatait és következtetéseit, amit lát, és következésképpen, mekkora sötétségben van a lelki dolgokat illetően.

Minden ember, ha akarja, megerősítheti hitét az Isteniben, a természetben látható dolgok segítségével; és az tesz így, aki gondolkodik Istenről és az Ő mindenhatóságáról a teremtett világmindenségben, és az Ő mindenütt jelenvalóságáról annak megtartásában. Mint például, amikor megfigyeli a levegő madarait, hogy minden faj ismeri a saját tulajdon táplálékát, és hogy hol lehet azt megtalálni, és felismeri a saját fajtáját a hangjáról és a kinézetéről; hogy a madarak meg tudják különböztetni a barátaikat és az ellenségeiket a többi madár között, ismerik a párosodás idejét, párt választanak maguknak, ügyesen építenek fészket, tojásokat raknak és kotlanak rajtuk; és mennyire ismerik a tojásból kikelés idejét, amikor segítenek a fiókáknak kibújni a tojáshéjból. Szerető gondoskodással ápolják őket szárnyaik alatt, gondoskodnak élelmükről, és addig támogatják őket, amíg képessé válnak magukról gondoskodni, és képessé válnak betölteni ugyanazt a hivatalt. /ellátni ugyanazt a feladatot / Minden ember, aki hajlandó az Isteni befolyásnak a lelki világon keresztül a természeti világba történő befolyásáról gondolkodni, láthatja azt ezekben a dolgokban; és ha akarja, mondhatja szívében, hogy ilyen ismereteket lehetetlen közölni ezekkel a teremtményekkel a nap melegén és fényén keresztül. Mert a nap, amelyből a természet származtatja saját eredetét és lényegét, tiszta tűz, és következésképpen hőjének és fényének kiáradása teljesen mentes az élettől. Ezért következtethetünk arra, hogy az ilyen dolgok az Isteni befolyásának az eredményei, amely a lelki világon keresztül a természet végső pontjáig elér.

Mindenki megerősítheti hitét az Isteniben abból is, amikor megfigyeli azokat a rovarokat, amelyek a szeretet egyfajta vágyától hajtva, hevesen keresik a megváltozás lehetőségét földhöz közeli állapotukból egy olyan fajta állapotba, amely a mennyhez hasonló. Ebből a célból felmásznak a megfelelő helyre, körülfonják magukat bábnak, és így mintegy visszatérnek a méhbe, hogy újra megszülessenek, bábbá válnak, és végül pillangóvá. Mikor keresztülmennek ezeken a változásokon, és felveszik gyönyörű szárnyukat, fajtájuknak megfelelően, a levegőbe repülnek, mintegy a saját mennyükbe, ahol jókedvükben játszanak, párt választanak, tojásokat raknak, és gondoskodnak maguknak utódokról. Ebben az állapotban a virágokról nyalogatott édes és kellemes nektárral táplálkoznak. Bárki, aki megerősíti hitét az Isteniben a természet látható dolgaiból, az ember földi állapotának egy képmását láthatja ezekben, mint a rovarokban, és mennyei állapotát, mint a pillangókban. Azok, azonban, akik a természetbe vetett hitüket erősítik meg, bár tényleg látják ezeket a dolgokat, de mivel megtagadtak minden hitet a mennyei állapottal kapcsolatban, ők ezeket csupán a természet működésének nevezik.

És ismét, minden ember megerősítheti hitét az Isteniben, a természetben látható dolgok által, amikor tanulmányozza a jól ismert tényeket a méhekről. Tudják, hogyan gyűjtsék a viaszt és a mézet a rózsákról és más virágokról, és kis házakhoz hasonló sejteket építenek, egy város formájába elrendezve azokat, átjárókkal, amelyeken ki- és bejárnak. Messziről megszimatolják a virágokat és a füveket, amelyekből a viaszt gyűjtik otthonaikhoz és a mézet táplálékul; és ezekkel megterhelve repülnek vissza helyes irányban a saját kaptárukba, és így gondoskodnak maguknak táplálékról a következő télre, mintha előrelátnák annak eljövetelét. Egy királynőt is maguk fölé helyeznek, akitől az utódaik származnak. Egyfajta palotáról gondoskodnak számára őrökkel, melyeket heréknek hívunk, és amikor eljön az ideje, elkísérik őt, és sejtről sejtre haladva elhelyezi tojásait, amelyeket a gondozók lezárnak, hogy megvédjék a levegőtől. Ezen a módon egy új nemzedék keletkezik. Amikor eljön az ideje, hogy hasonló dolgokat hajtsanak /ismételten / végre, kirepülnek a méhkasból. A raj először összegyűlik egy csapatba, hogy ne szóródjanak szét, és azután kirepülnek, hogy otthont keressenek maguknak. Ősz felé a heréket, akik nem hoztak sem viaszt, sem mézet, eltávolítják és megfosztják őket szárnyaiktól, hogy elébe vágjanak visszatérésüknek és annak, hogy elpazarolják azt az élelmet, amit ők munka nélkül elhasználnának a raktárból. Sok más tényt is hozzátehetnék ehhez; de ezekből már viszonylag nyilvánvaló, hogy az emberiség haszna érdekében végzik ezt, a lelki világon keresztül érvényesülő Isteni befolyásból, amelyből kormányzásuk formája ered, s amely hasonlít a földön élő emberekéhez, és valójában az angyalokéhoz a mennyben. Egészséges értelemmel bárki láthatja, hogy a méhek nem a természeti világból szerzik meg ösztöneiket, és hogy a nap, amelyből a természet származik, nem a mennyei kormányzásnak formája.

Ezekből, és az állatvilágban végzett hasonló megfigyelésekből az, aki a természetben hisz és azt imádja, megerősítheti az ebben való hitét; ám aki Istenben hisz és Őt imádja, megerősítheti a Benne való hitét. A lelki ember látja, milyen lélek van ezekben, de a természeti ember csak azt, ami természeti, mindegyik a saját tulajdonságának megfelelően. Számomra az ilyen dolgok a lelki világból a természeti világba történő Isteni befolyásának megnyilvánulásai. Megfontolandó az is, vajon gondolkodhatna-e bárki elemzően a kormányzás bármilyen formájáról, vagy bármilyen polgári törvényről, vagy bármi erkölcsi erényről, vagy bármi lelki igazságról az Isteni bőlcsesség belépése nélkül, amely befolyás által lép be a lelki világon keresztül? A magam részéről állíthatom, én soha nem tudtam, és most sem tudok, mert én érzékelhetően és nyilvánvalóan megfigyeltem ezt a befolyást, huszonhat éve folyamatosan: ezért a saját tapasztalataim alapján beszéltem.

Képes a természet szem előtt tartani a hasznosságot, mint célt, és a hasznokat összerendezni rendjükbe és formájukba? Senki sem képes így tenni, hanem csak az, aki bőlcs, és senki sem képes ilyen rendet és formát megvalósítani a világegyetemben, hanem csak Isten, akinek bőlcsessége végtelen. Senki más nem képes előre látni és gondoskodni az ember táplálékáról és öltözetéről, ételről a mező terméseiből, a föld gyümölcseiből, és az állatokból, és az ugyaninnen eredő öltözetéről. Csodálatos dolog, hogy azok a jelentéktelen rovarok, megnevezve: selyemhernyók öltöztethetik selyemmel és csodálatosan díszes ruhákkal az embereket és az asszonyokat, a királytól és a királynőtől egészen a szolgálókig és szolgálólányokig; hogy olyan jelentéktelen rovarok, mint a méhek viaszt nyújtanak a lámpákba, megvilágítandó a templomokat és a palotákat. Ezek és sok más dolog kiválóan bizonyítja, hogy Maga Isten cselekszik a lelki világon keresztül, és irányítja a természet működésének egészét.

Hozzá kell tennem, hogy a lelki világban láttam némelyeket, akik annyira megerősítették hitüket a természetben látott dolgokban, amiket a világban élve láttak, hogy istentelenné váltak. A lelki világ fényében az értelmük alul nyitottnak látszott, de felülről zártnak, mert gondolkodásukban lefelé néztek a földre, és nem felfelé a mennyre. Az érzéki képességük felett, amely az értelem legalacsonyabb része, egy fátyolféle jelent meg, szikrázva a pokoli tűztől. Néhányuknál feketének tűnt, mint a korom, másoknál a holttest színéhez hasonlóan, hamuszínűnek. Ezért senkinek nem szabadna megerősítenie magát a természetbe vetett hitben, a természet megnyilvánulásai alapján: ezek inkább az Istenben való hithez nyújtanak alapot.

 

 

13. 6/ Ha Isten nem egy lenne, a világegyetemet nem lehetett volna megteremteni és fenntartani.

Isten egysége bizonyítható a világegyetem teremtéséből, mert ez egy, az elejétől a végéig összefüggő munka, és az egy Istentől függ, miként a test függ a benne lévő lélektől. A világegyetemet úgy teremtette Isten, hogy mindenhol jelen lehessen, és minden részét saját irányítása alatt tarthassa, és annak egységét örökké fenntarthassa, vagyis megőrizhesse. Ebből az okból Jehova Isten kinyilvánította, hogy

Ő az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Omega, Ézs 44: 6; Jel 1: 8, 17;

és más helyen

hogy Ő teremtett minden dolgot, Önmagából kifeszítette az egeket, és kiterjesztette a földet, Ézs 44: 24.

Ez a nagy rendszer, amit Világegyetemnek nevezünk, egy összefüggő munka, mint egy egység az elsőtől az utolsóig, mert Isten a teremtésben egy célt tartott szem előtt, megnevezve, az angyali menny létrehozását az emberi nemből; és a világban fellelhető minden dolog ennek a célnak az eszköze: mert az, aki a célt akarja, az akarja az eszközöket is. Ezért aki úgy tekint a világra, mint egy olyan alkotásra, amely tartalmazza a célhoz tartozó eszközöket is, az képes úgy nézni a világegyetem teremtésére, mint összefüggő egységre, és láthatja, hogy a világ a hasznok összessége, egymás után következő rendben, az emberi nem szolgálatára, amelyből az angyalok mennyét alakítja ki az Úr. Az Isteni Szeretet, a saját Isteni természetének megfelelően nem tud semmi más célt elképzelni, mint az emberek örök boldogságát, és az Isteni Bőlcsesség nem hozhat létre semmi mást, mint hasznot, ami ennek a célnak az eszköze. Ennek az egyetemes elgondolásnak a fényében a világról való elmélkedésből minden bőlcs ember megértheti, hogy a világegyetem Teremtője egy, és hogy az Ő Lényege a Szeretet és a Bőlcsesség. Ezért nincs semmi a világegyetemben, ami ne tartalmazna valami hasznosságot, legyen közel vagy távol, az ember szolgálatára. Élelme és öltözete a föld terméséből és az állatoktól származik. Csodálatos dolog, hogy a jelentéktelen rovarok, mint a selyemhernyó, öltözteti selyembe és nagyszerű díszbe az embereket és az asszonyokat, királyoktól és királynőktől kezdve egészen a szolgákig és szolgálólányokig; és hogy az olyan jelentéktelen rovar, mint a méh, szolgáltat viaszt a templomokat és palotákat megvilágító lámpákba.

Azok, akik a világban lévő dolgokat elkülönítve, egyenként látják, és nem összekapcsolódva egy sorozatban, amiben ténylegesen vannak: célban, közbülső okban és hatásokban, és akik nem tulajdonítják a Teremtést az Isteni Bőlcsességen át megvalósuló Isteni Szeretetnek, azok nem képesek meglátni, hogy a világegyetem az egy Isten alkotása, és hogy Ő jelen van minden egyes haszonban, mert Ő van jelen a célban. Mert bárki, aki jelen van a célban, az jelen van az eszközben is, mivel a cél belsőleg magában foglal minden eszközt, működtetve és irányítva azokat. Azok, akik nem úgy tekintenek a világegyetemre, mint Isten alkotására, és az Ő Szeretetének és Bőlcsességének lakóhelyére, hanem mint a természet munkájára, és a nap hevének és fényének befogadójára, azok bezárják elméjüknek magasabb részeit Isten előtt, és megnyitják annak alacsonyabb területeit az őrdögnek. Ezek levetkőzik az emberi természetet és felveszik az állatokét, és nem csak hiszik azt, hogy hasonlóak az állatokhoz, hanem teljesen állatokká is válnak; mert ők rókává válnak ravaszságban, farkasokká vadságban, leopárddá fortélyosságban, tigrissé kegyetlenségben és krokodilokká, kígyókká, baglyokká és éjjeli madarakká saját tulajdonságaiknak megfelelően. A lelki világban bizonyos távolságról az ilyen teremtményekhez hasonlókként tűnnek fel, mert gonosz szeretetük felveszi az ilyen állati formákat.

14. 7/ Azt az embert, aki nem ismeri el az egy Istent, kiközösítik az Egyházból és elkárhozik.

Azt az embert, aki nem ismeri el Istent, azt kiközösítik az Egyházból, mert Isten az Egyházban a 'Minden a mindenekben', és az Isteni dolgok, amelyeket hittudománynak nevezünk, alkotják azt. Ezért az Isten tagadása minden Egyházhoz tartozó dolog tagadását is jelenti; és a teljes tagadás kiközösíti őt, így hát az ember maga okozza saját kizárását, és nem Isten. El is kárhozik, mert ha valakit kiközösítenek az Egyházból, azt hasonlóképpen kizárják a mennyből, mert a földi Egyház és az angyali menny egyet tesz, miként a belső és a külső, és mint a lelki és a természeti ember. Mert az embert úgy teremtette Isten, hogy belsője által a lelki világban legyen, és külsője által a természeti világban. Így teremtetett, hogy mindkét világnak lakója legyen, azért, hogy a lelki, vagyis ami mennyei, beültetve legyen a természetibe, amely világi, hasonlóan a mag elültetéséhez a talajba, hogy így képes legyen elérni az állandó és örök létezést. Az az ember, aki Isten tagadásával kizárta magát az Egyházból, és ezáltal a mennyországból, az elzárja az Ő belső emberét, vagyis az ő akaratát, és így /saját / természetének szeretetét, mert az ember szeretetét az ő akarata fogadja be, és ott lakozik. Azonban nem képes elzárni az ő belső emberét az értelem tekintetében, mert ha ezt tenné, nem lenne tovább ember. A szeretet, ami az ő akarata, befogadja a vonzó hamisságokat értelmének magasabb részeibe, amely így zárttá válik úgymond, a hit igazságai és a könyörületesség jói számára; és egyre inkább Isten ellenessé válik és az Egyház lelki dolgait elutasítja. Ezen a módon kizárja magát a menny angyalaival való közösségből. Így hát közösségbe lép a pokol sátánjaival; és mivel minden sátán tagadja Istent, és őrült elképzeléseket alkot Róla és az Egyház lelki dolgairól, így tesz az az ember is, aki hozzájuk csatlakozik.

Amikor lélekben van, mint amikor magára hagyatva otthon van, engedi gondolatait levezetni a gonoszság és hamisság gyönyöreibe, amelyeket kigondol, és megengedhetőnek tartja, hogy előjöjjenek a belsejéből. Ilyenkor gondolja azt, hogy nincs Isten, mert hogy Isten csupán egy név, amit a szószékről hirdetnek, hogy a közönséges embereket a társadalom által kialakított jogi törvények iránti engedelmességben tartsák. Azt is gondolják, hogy az Ige, amelyből a papság Istent hirdeti, az közös látomások feljegyzése, aminek szentsége a szerzőktől származik. Továbbá, a Tízparancsolat vagy Katekézis /I. Katekézis a vallási előírások gyűjteménye vagy könyve. Lásd 325. / csak egy kis könyv, ami a gyermekkori használat után félredobható, mert azt parancsolja, hogy a szülőket tisztelni kell, és tiltja a gyilkosságot, házasságtörést, lopást, és a hamis tanúzást, ezek pedig mindenki által ismert előírások, amelyek minden ország polgári törvényeinek részei. Úgy tekintenek az Egyházra, mint az együgyűek, hiszékenyek és gyengeelméjűek gyülekezetére, akik azt képzelik, hogy látják azt, amit nem látnak. Úgy tekinti az embert, és így önmagát is, mint pusztán egy állatot, és azt gondolja, hogy a halál után az élet mindkettő számára ugyanaz lesz. Vannak vélekedései az ő belső emberéről, amit a külső embere kinyilváníthat, mert, amint fentebb mondtam, minden embernek van belsője és külsője. A belsője alkotja az embert, és azt a lelkének nevezik, és ez él a halál után is, de a külsőjét eltemetik a sírba. Amíg a külsőjében van, addig képes képmutató módon eljátszani, hogy erkölcsös életet él, de halálakor, Isten megtagadása miatt elkárhozik.

Minden ember, vagyis a lelke, a hozzá hasonlókkal társul a lelki világban, és egyik a másikkal együtt van. Gyakran engedték látnom az emberek lelkét még életükben, néhányat angyali és néhányat pokoli társaságban. Azt is megengedte nekem az Úr, hogy társalogjak velük napokon át, és megdöbbentett, hogy az ember, míg testi életét éli, teljes tudatlanságban van a lélek életével kapcsolatban. Ezért kinyilvánítom, hogy bárki tagadja Istent, az már a kárhozottak között van, és halála után hozzájuk csatlakozik.

15. 8/ Abban az emberben, aki nem egy Istent ismer el, hanem többet, az egyház alapelvei sem maradnak meg.

Azok, akik egy Isten ismernek el hitükben és imádnak szívükben, azok a szentek közösségében vannak a földön, és közösségben vannak az angyalokkal a mennyben. /Lelki / közösségnek nevezzük, és ők valóban ebben vannak; mert az egy Istenben vannak, és az egy Isten bennük. Az egész angyali mennyel is kapcsolatban vannak, és, megkockáztatom az állítást, az egésszel és minden egyes személyével; mert ők mindannyian gyerekekhez hasonlóak, és egy atyának utódai, hasonlóak elméjükben, jellemükben és tulajdonságaikban, így tehát kölcsönösen felismerik egymást. Az angyali menny társaságokba rendezett, a jó szeretésének minden változata szerint, amelyek egy egyetemes szeretet felé irányulnak, Isten szeretése felé. Ebből a szeretetből származtatja eredetét mindenki, aki hitében elismeri, és szívében imádja az egyetlen Istent, a világegyetem teremtőjét, a Megváltót és Újjáteremtőt.

Teljesen más a helyzet azokkal, akik nem az egyetlen Istenhez közelednek és nem Őt imádják, hanem többet, vagy akik egyet vallanak a szájukkal, és mégis hármat gondolnak; mint napjaink Egyházában azok, akik felosztják Istent három Személyre, és mindegyik Személyt Önmagától eredő Istennek nyilvánítják, és a három Személy tulajdonságait elkülönítik jellemzőkre vagy minőségekre, amelyeket csak külön-külön birtokolnak. Így történhetett meg az, hogy nem csak Isten egységét osztották fel ténylegesen, hanem magát a hittudományt is, és hasonlóképpen az emberi elmét is, amelyben annak laknia kellene. Mi más következhetne ebből, ha nem zavarodottság és következetlenség az Egyház dolgaiban? Hogy ilyen az Egyház állapota napjainkban, meg fogom mutatni ennek a munkának a Függelékében. Az igazság az, hogy az Isten, avagy az Isteni Lényeg felosztása három Személyre, amelyek mindegyike Önmagától, avagy egyedül Isten, elvezet az Isten tagadásáig. Mintha az ember belépne egy templomba istentiszteletre, és látná az oltár fölött az egy/ik/ Istent lefestve, mint a Régi Korokban, a másikat, mint Főpapot, és a harmadikat, mint repülő Aeolus-t, ezzel a felirattal: "Ez a három egy Isten," vagy mintha látná az Egységet és a Háromságot lefestve, mint egy embert három fejjel, vagy három testet egy fej alatt, amely egy szörny formája. Ha bárki ilyen elképzeléssel lépne be a mennybe, kétségtelenül azonnal kidobnák, még akkor is, ha azt mondaná, hogy a fej vagy a fejek a Lényeget jelentik, és a test vagy testek pedig az elkülönült tulajdonságokat.

 

EMLÉKEZETRE MÉLTÓ DOLGOK

16. Egy megvilágosító tapasztalatot akarok az előbbiekhez hozzátenni.

Láttam néhány személyt, akik az utóbbi időben jöttek a természeti világból a lelki világba, s akik az örökkévalóságtól való három Isteni Személyről társalogtak. Egyházi méltóságok voltak, s közülük az egyik püspök volt. Közelebb jöttek hozzám, és néhány szót ejtettünk a lelki világról, amelyről előzőleg semmit sem tudtak, majd utána azt mondtam: "Hallottam, hogy az örökkévalóságtól való három Isteni Személyről beszéltetek. Kérlek benneteket, magyarázzátok el ezt a nagy rejtélyt a természeti világban elsajátított fogalmakkal, amelyből most jöttetek." Akkor püspök rám nézett és azt mondta: "Látom, hogy te laikus ember vagy, így hát elmagyarázom neked okulásodra az elmém elképzelését erről a nagy rejtélyről. Ez az elképzelés az volt, és még mindig az, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú, és Isten a Szent Lélek, akik a menny közepén ülnek magas, csodálatos székeken, avagy trónokon. Az Atya Isten egy tiszta aranyból készült trónon ül, jogarral a kezében. A Fiú Isten a jobb keze felől ül egy tiszta ezüst trónon, egy koronával a fején, és a Szent Lélek Isten ül mellette egy csillogó kristály trónon, egy galambot tartva a kezében. Körülöttük három sorban lámpák lógnak, drágakövekkel csillogók; és kis távolságra tőlük körben áll számtalan angyal, mindegyik imádkozva és dicséreteket énekelve. Továbbá, az Atya Isten folyamatosan társalog a Fiával azokról, akiket igazzá nyilvánított, és vele együtt elrendeli és elhatározza, kit érdemes befogadni az angyalok közé, és megkoronázni örök élettel. Meghallva neveiket, a Szent Lélek Isten azonnal siet hozzájuk a föld széltében és hosszában, magával víve a megigazítás ajándékait, mint az üdvösség sok zálogát, azoknak, akik megigazíttattak; és mihelyt odaérkezik és rájuk lehel, szétszórja a bűneiket, miként egy legyező eloszlatja a kemence füstjét és eltisztítja azt. Ő távolítja el a kőkemény érzéketlenséget szíveikből, és hús lágyságút ültet beléjük. Egyúttal megújítja a lelküket vagy elméjüket és újjáteremti őket, felruházva őket a kisgyermeki kinézettel. Végül megjelöli őket a homlokukon a kereszt jelével, választottaknak és Isten gyermekeinek nevezve őket."

A beszélgetés befejezéséül a püspök azt mondta nekem: "Így magyaráztam én ezt a nagy rejtélyt a világban; és mert a mi Rendünk tagjainak többsége örömmel fogadta a véleményemet, meggyőződésem, hogy te, a laikus, szintén egyet fogsz érteni vele." Amikor a püspök ezt mondta, ránéztem, és a vele lévő méltóságokra is, és észrevettem, hogy ezek a szavak náluk teljes egyetértésre találtak. Így hát válaszomban azt mondtam: "Jól megfontoltam a te hited előadását, és megtudtam belőle azt, hogy elképzelésed még mindig pusztán természeti, érzéki és valójában anyagi elképzelés a háromegy Istenről, amelyből elkerülhetetlenül következik a három Isten fogalma. Nem érzéki-e /anyagi, sensual / úgy gondolni az Atya Istenre, hogy az egy trónon ül jogarral a kezében, és a Fiúra, amint a trónján ülve egy korona van a fején, és a Szent Lélekre, aki trónon ülése közben egy galambot tart a kezében, és aztán a föld széltében-hosszában rohangál, hogy végrehajtsa azt, amiről hallott? Mivel a tanításodból ilyen eredmény következik, ezért nem tudok egyetérteni azzal, amit mondtál. Mert eddigi életem tapasztalatai alapján nem tudok befogadni az elmémbe más fogalmat, mint az egy Istenét; és mert fenntartottam ezt az elképzelést, és most is fenntartom, mindannak, amit mondtál, számomra nincs súlya. A kellő időben megértettem, hogy a trón, amelyen az Írás szava szerint Jehova ül, az Ő királyságát jelenti; a jogar és a korona az Ő kormányzását és uralmát; a jobb kéz felől való ülés Isten mindenhatóságát jelenti az Ő Emberijének közreműködésével; és azok a dolgok, amelyek a Szent Lélekhez kapcsolódnak, az Isteni mindenütt jelenvalóság működéséhez tartoznak.

Megbocsásson, püspök úr, csak az egy Isten fogalma nyújt ésszerű megfontoltságot, és ön végül világosan be fogja látni ennek igazságát.

Ön valóban azt mondja, hogy Isten egy, mert ennek a három Személynek a Lényegét egynek és láthatatlannak mondja; mégsem engedi meg senkinek, hogy az egy Istent egy Személynek mondja, hanem csak azt, hogy háromnak, nehogy a három Isten elképzelése, amit fenntart, elvesszen. Ön mindegyik Személynek a másikétól eltérő jellemzőket tulajdonít; és vajon ezen a módon nem osztja-e fel az Isteni Lényeget? Mivel ez így van, hogyan mondhatja, és ugyanakkor gondolhatja, hogy Isten egy? Megbocsátanék önnek, ha azt mondaná, hogy Isten egy; de amikor valaki hallja azt a meghatározást, hogy "Isten az Atya, Isten a Fiú, és Isten a Szent Lélek; és hogy mindegyik Személy önmagában Isten," hogyan gondolhatja akkor, hogy Isten egy? Nem olyan ellentmondás ez, amit lehetetlen elhinni? Ezeket nem lehet egy Istennek nevezni: hanem csak az Istenihez hasonlóknak nevezhetők, amit majd meg is mutatok a következő szemléletes példákban. Miként az emberek sokaságát a Szenátusból, vagy a Szanhedrinből, vagy a Tanácsból sem lehet egy embernek hívni; de amikor mindannyian teljes egyetértésben vannak, mondható az, hogy ők egy véleményen vannak. Nem lehet azt mondani, hogy az ugyanolyan anyagú három gyémánt az egy gyémánt, hanem csak azt, hogy egy /azonos / anyagból vannak. Továbbá mindegyik gyémánt különbözik a másiktól értékben, súlyuknak megfelelően; de ez nem lenne így, ha ezek 'eggyen' lennének, és nem hárman. Azonban megértettem, hogy ön az egy Istent három Isteni Személynek nevezte, amelyek mindegyike Önmagától és egyedül Isten, és ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyház mindegyik tagjának így kell ezt mondania, mert ha az egész világon mindenki, aki egészséges és megvilágosult értelemmel gondolkodik, felismerné, hogy Isten egy, akkor ön megszégyenülne, ha mást mondana. Mégis, míg az "egy Isten" kifejezést mondja, addig háromra gondol; s a szégyen sem akadályozza meg a szavakat a száján: kifejezést ad nekik." Ezt hallva a püspök elvonult papjaival; s miközben távoztak, megfordult, és megpróbálta idekiáltani, "Egy Isten van," de nem tudta, mert gondolatai megakadályozták ebben a nyelvét. Ekkor a szája szétnyílt, és kikiáltotta: "Három Isten van." Erre a furcsa látványra az ott bámészkodók hangosan felnevettek, és tovább mentek az útjukon.

17. A beszélgetés után megtudakoztam, hogy hol találkozhatnék azon nagyon tanult emberek közül néhánnyal, akik védelmezték az Isteni Háromság felosztását három Személyre. Közülük hárman jelentkeztek, és én azt mondtam nekik: "Hogyan különíthetitek el az Isteni Háromságot három Személybe, és hogyan állíthatjátok, hogy mindegyik Személy Önmagától, avagy egyedül Isten és Úr? A szájnak ez a hitvallása, hogy egy Isten van, nem olyan messze van-e elmétek gondolataitól, mint dél északtól?" Ezt válaszolták: "Nincs semmi különbség, mert a három Személynek csak egy Lényege van, és az Isteni Lényeg az Isten. A világon a Személyek Háromságát tanítottuk, és a mi kötelességünk volt azt a hitet oktatni, hogy mindegyik Isteni Személynek a saját működését kell végrehajtania: az Atya Istennek a tulajdonítást és az engedélyezést; a Fiú Istennek a közbenjárást és a közvetítést; és a Szent Lélek Istennek a tulajdonítás és a közvetítés szándékának a végrehajtását." Mikor arról tudakozódtam, hogy mit jelent nekik az Isteni Lényeg, azt felelték: "Mindenhatóságot, mindentudást, mindenütt jelenvalóságot, mérhetetlenséget, örökkévalóságot és egyenlő felséget." Azt válaszoltam erre: "Ha ennyi Lényeg alkot egy Istent, akkor ezeken kívül még többet is adhattok hozzájuk, mint például egy negyediket, megnevezve a Seregek Istenét, /God Shaddai /, akit Mózes, Ezékiel és Jób említ. Ez az, amit a régi korok emberei cselekedtek Görögországban és Itáliában, akik egyenlő tulajdonságokkal és hasonló lényeggel ruházták fel isteneiket, Szaturnuszt, Jupitert, Neptunuszt, Plútót, Apollót, Júnót, Diannát, Minervát, és Merkúrt és Vénuszt is; de még ők sem mondták, hogy ezek együtt egy Isten. Ti magatok hárman vagytok, és én értesültem róla, hogy hasonlóképpen tanultak vagytok, és ebből a szempontból hasonló lényegűek. Mégsem egyesíthetitek magatokat 'egy tanult emberbe'."

Nevettek ezen, és azt mondták: "Tréfálkozol; másként van az Isteni Lényeggel, amely egy és nem háromrészű, oszthatatlan, és így nem osztható: nincs kitéve az elkülönítésnek és felosztásnak." Mikor ezeket a szavakat hallottam, újból válaszoltam, "Rendben, vitassuk meg ezt a témát." Majd megkérdeztem: Mit értetek Személyen, és mit jelent ez? Válaszoltak: "A Személy szó nem valami részt vagy tulajdonságot jelent valami másban, hanem azt, ami maga a tárgy. /?/ Ez az, ahogyan az Egyház minden Vezetője meghatározza a Személyt, és mi egyetértünk velük." Én ezt mondtam: "Akkor ez a ti meghatározásotok a Személyről?" és azt válaszolták, hogy "Ez." Ekkor folytattam: "Mivel nincs része az Atyának a Fiúban, és nincs része egyiküknek sem a Szent Lélekben, ebből az következik, hogy mindegyik független az ítéletben, a törvénykezésben és a hatalomban. Ezért nincs semmi, ami egyesíti őket, hanem csak az akarat; amely egynek a sajátja, és csak tetszés szerint közölhető; így hát nem három Személy a három Isten? Továbbá, meghatároztátok a személyt, mint aki önmagától létezik /subsists of itself. / Következésképpen van három tartalom /substances / amelyekbe elkülönítettétek az Isteni Lényeget, és mégis ezt a Lényeget, ti is mondjátok, képtelenség felosztani, lévén egy és oszthatatlan. Továbbá, mindegyik tartalomnak, azaz mindegyik Személynek olyan sajátosságokat tulajdonítottatok, amelyek nincsenek meg a többiben, és amelyeket nem közölhet a másikkal, megnevezve, a tulajdonítás, /közlés / közvetítés és tevékenység. Milyen végeredmény következhet ebből, ha nem az, hogy a három Személy az három Isten?" Ezekre a szavakra visszavonultak, mondván, hogy meg kell fontolniuk ezeket a pontokat, és azután megadják válaszukat.

Egy bőlcs ember, aki mellettünk állt, hallva ezt a társalgást, azt mondta: "Nem kívánom megvizsgálni ezt a fontos témát ilyen bonyolult érvek segítségével; de ettől eltekintve világosan látom, hogy az ő elméjüknek gondolataiban három Isten van. Ön megszégyenül azonban, ha az egész világon közzé teszi ezeket a gondolatokat, mert ha így tesz, őrültnek és bolondnak fogják nevezni. Ezért, hogy elkerülhesse ezt a gyalázást, meg kell találnia a megfelelő hitvallást az egy Isten szájjal való megvallására." A három vitázó azonban még mindig kitartott saját vélekedése mellett, nem vették figyelembe ezeket a szavakat, és távozásuk közben morogtak néhány szót, amit a Metafizikából kölcsönöztek. Ebből feltételeztem, hogy számukra ez volt az az orákulum, /jóskönyv / amelyből feleleteiket adták.

 

AZ ISTENI LÉVŐ, / ESSE / AKI JEHOVA.

 

18. Először az Isteni Lévőről fogok értekezni, és azután az Isteni Lényegről. Úgy tűnhet, mintha ez egy és ugyanaz lenne; azonban a Lévő sokkal egyetemesebb, mint a Lényeg, mert a Lényeg előre feltételezi a Lévőt, és a Lényeg a Lévőből származtatja eredetét. Az Isten Léte, avagy az Isteni, az a Lévő; le nem írható, mert az emberi gondolkodás minden fogalmát felülhaladja; és az emberi gondolkodásba semmi más nem léphet be, csak ami teremtett és véges; az Isteni Lévő pedig, aki teremtetlen és végtelen, az nem. Az Isteni Lévő az a Lét önmagában, amelyből minden dolog ered, és amelynek benne kell lennie minden dologban, hogy az létezhessen. Az Isteni Lévőről megközelítő fogalmat alkothatunk a következő cikkelyekből:

1/ Az egyetlen Istent Jehovának nevezik az Ő Létéből eredően, mert Ő egyedül van, volt és lesz; és mert Ő az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Omega.

2/ Az egy Isten maga a Tartalom, és maga a Forma, és az angyalok és az emberek Belőle eredő tartalmak és formák; és ameddig ők Benne vannak, és Ő bennük, addig ők az Ő képmásai és hasonlatosságai.

3/ Az Isteni Lévő az önmagában Lévő, és ugyanakkor az önmagában Megnyilvánuló. /Existere, előálló /

4/ Az Isteni Lévő és önmagában Megnyilvánuló nem állíthat elő másik Istenit, ami Lévő és Megnyilvánuló lenne önmagában; következésképpen nem lehet ugyanannak a Lényegnek másik Istene.

5/ A több Isten elképzelése a régi és az újabb korokban is felmerült, mert nem értették az Isteni Lévő természetét.

Most mindegyik címsort egymás után megmagyarázom.

19. 1/ Az egyetlen Istent Jehovának nevezik az Ő Létéből eredően, mert Ő egyedül van, volt és lesz; és mert Ő az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Omega.

Jól tudott, hogy a Jehova név jelentése: "Vagyok", és "Létezem" /Being, Lévő /; és hogy Istent nevezték így a legrégibb időktől kezdve, miként ez kitűnik a Teremtés Könyvéből, avagy a Genezisből, ahol az első fejezetben Istennek nevezik, de a második és következő fejezetekben Jehova Istennek. Majd, miután Ábrahám utódai Jákóbig elfelejtették Isten nevét Egyiptomi tartózkodásuk ideje alatt, ez ismét emlékezetükbe idéztetett, miként írva van:

"Mózes mondta Istennek: Mi a neved? Isten felelt: Vagyok, aki Vagyok. Így szólj Izráel fiaihoz, a Vagyok küldött engem tihozzátok, és mondd nekik, Jehova, a ti atyáitok Istene küldött engem tihozzátok: ez az én nevem mindörökké, és ez az én emlékezetem minden nemzetség számára." 2Móz 3: 13-15.

Mivel az egy Isten a Vagyok és a Lévő /Esse /, avagy Jehova, nincs semmi a teremtett világegyetemben, ami ne Belőle származtatná a létét. /esse / Ennek hogyanját megmutatom a továbbiakban. Ugyanez a jelentése ezeknek a szavaknak:

"Én vagyok az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Omega." Ézs 44: 6; Jel 1: 8, 11; 22: 13;

ami azt jelenti, hogy Ő Önmaga és az egyetlen Egy, az első dologtól az utolsóig, és minden dolog Belőle származik.

Istent Alfának és Omegának nevezzük, a Kezdetnek és a Végnek, mert az Alfa az első, és az Omega az utolsó betűje a Görög ábécének, és ezért ezek jelentenek minden dolgot teljességükben. Ez azért van így, mert a lelki világban az ábécé minden betűjének saját jelentése van; és minden magánhangzó, mivel ezek egy hangzás jelképei, valamilyen vonzalmat vagy szeretetet fejeznek ki. Ebből keletkezik a lelki vagy angyali beszéd és írás. Eleddig ismeretlen volt, hogy van egy egyetemes nyelv, minden angyal és lélek nyelve, amelyben semmi közös nincs a világban élő emberek egyetlen nyelvével sem. E nyelv használatának ismeretébe jut minden ember a halála után, mert ez beültettetik mindenkibe a teremtéssel együtt, és ezért mindenütt az egész lelki világban mindenki megérti a másikat. Gyakran megengedték nekem, hogy halljam ezt a nyelvet, és összehasonlítottam a világon lévő nyelvekkel, és azt találtam, hogy a legkisebb részében sem egyezik a földön található természeti nyelvek egyikével sem. Abban az alapvető törvényszerűségben különbözik ezektől, hogy minden szavának minden betűje külön jelentéssel bír. Ez okból nevezik Istent Alfának és Omegának, ami azt jelenti, hogy Ő Önmaga és az egyetlen Egy az első dologtól az utolsóig, és hogy minden dolog Belőle ered. Arról, hogy miként fejezi ki ez a nyelv és írott formája az angyalok lelki gondolatait, lásd a Házassági Szeretet című munka 326-329. pontjait, és az erről is szóló 280, 365, 386. pontokat.

20. 2/ Az egy Isten maga a Tartalom és maga a Forma, és az angyalok és az emberek Belőle eredő tartalmak és formák; és ameddig ők Benne vannak, és Ő bennük, addig ők az Ő képmásai és hasonlatosságai.

Mivel Isten a Lévő /Esse /, ezért Ő a Tartalom is, mert a Lévő nélküli Tartalom csak az elme koholmánya. Mert a tartalom egy olyan valóság, amely létezik; /For substance is an entity that subsists /; és Ő, aki a tartalom, Ő a forma is, mert tartalom nélkül nem volna forma sem, mert az csak az elme képzelődése lenne. Ezért mind a tartalom, mind a forma csak Isten tulajdona lehet, de olyan módon, hogy Ő az egyetlen, az igazi, és az első Tartalom és Forma. Hogy ez a Forma az igazi Emberi Forma, azaz, hogy Isten az igazi Ember, akiben minden dolog végtelen mértékben létezik, azt megmutattam az Angyali Bőlcsesség az Isteni Szeretetről és Bőlcsességről című munkában, amely Amszterdamban jelent meg, 1763-ban. Azt is megmutattam ott, hogy az angyalok és az emberek olyan tartalmak és formák, akiket azért teremett és alkotott, hogy befogadják az Isteni dolgokat, melyek a mennyen keresztül áramlanak beléjük; ezért nevezi őket a Teremtés Könyve Isten képmásainak és hasonlatosságainak, 1: 26, 27; és más helyeken az "Ő fiainak" és "Tőle születetteknek." E munka folyamán teljes mértékben megmutatom, hogy amennyire egy ember az Isteni vezetése szerint él, vagyis amennyire engedi magát az Úr által vezetni, olyan mértékben válik egyre inkább és inkább belsővé, az Ő képmásává. Ha nem azt az elgondolást alkotják Istenről, hogy Ő az első Tartalom és Forma, és hogy az Ő Formája az igazi Emberi Alak, az ember elméje önmagától könnyen jut homályos, szélsőséges képzelődésekbe Istenről Magáról, az ember eredetéről és a világ teremtéséről. Úgy tekinthetnének Istenre, mint a természet első alapelvére, mint a világegyetem kiterjedésére, vagy mint egy valószerűtlen ürességre. Úgy gondolhatnának az emberek eredetére, mint az elemek összefűződésére, amelyek véletlenszerűen magukra vették az emberi formát; és a világ teremtéséről, mint tartalmaknak összekapcsolódására, és a formákra, mint amelyek pontokból és mértani vonalakból származnak; pedig semmit sem lehet nekik tulajdonítani, mert önmagukban semmik. Ilyen elmékben az Egyház minden dolga úgymond a Stix sötétségébe, vagy a Tartarosz homályába keveredik.

21. 3/ Az Isteni Lévő az önmagában Lévő, és ugyanakkor az önmagában Megnyilvánuló.

Jehova Isten az önmagában Lévő, mert Ő a Vagyok, az Önmaga /Self /, az egyetlen Egy, az Első, az örökkévalóságtól az örökkévalóságig, akiből minden ered, ami van, és ami másképpen nem is létezhetne. Ezen a módon, és nem másként, Ő a Kezdet és a Vég, az Első és az Utolsó, az Alfa és az Omega. Nem mondható az, hogy Ő az önmagától Lévő, /from itself / mert ez a kifejezés "önmagától" feltételez valami korábbi és utóbbi időt; pedig az idő nem alkalmazható a Végtelenre, amelyről azt mondjuk, hogy az "örökkévalóságtól" van. Ez feltételez egy másik Istent is, aki Isten Önmagában, így egy Isten az Istenből, vagy, hogy Isten alakította ki Önmagát, és így nem lehet teremtetlen vagy végtelen, mert így formálta ki Önmagát végesen Önmagából, vagy a másikból. Abból, hogy Isten a Lévő önmagában, az következik, hogy Ő a Szeretet önmagában, a Bőlcsesség önmagában, és az Élet önmagában; és hogy Ő az Önmaga, akiből minden dolog ered, és akivel minden dolognak kapcsolatban kell lennie, hogy létezhessen. Hogy Isten az Élet önmagában, és így Isten, nyilvánvaló az Úr szavaiból Jánosnál, 5: 26; és Ézsajásnál:

"Én vagyok az Úr, aki minden dolgot alkotott; kifeszítettem az egeket egyedül; és kiterjesztettem a földet magamtól." 44: 24;

és hogy Ő egyedül Isten, és rajta kívül nincs Isten, Ézs 45: 14, 21; Hós 13: 4.

Isten nem csak az önmagában Lévő, hanem az önmagában Megnyilvánuló is, mert nincs Lévő megnyilvánulás nélkül, valamint nincs Megnyilvánuló a Lévőtől függetlenül, mert az egyik magában foglalja a másikat. Hasonlóképpen nem lehetséges tartalom anélkül, hogy forma is legyen, mert a tartalomnak nem lehet semmilyen tulajdonsága forma nélkül, és a tartalom milyenség hiányában csak semmi önmagában. Annak oka, hogy a Lévő és a Megnyilvánuló kifejezést használom, és nem a Lényeg és Megnyilvánulás szavakat, az, hogy különbséget kell tenni a Lévő és a Lényeg között, és következésképp a Megnyilvánuló és a Megnyilvánulás között, mint az előbbi és az utóbbi között, mivel a korábbi lét sokkal egyetemesebb, mint az utóbbi. A végtelen és örökkévaló kifejezés alkalmazható az Isteni Lévőre; de az Isteni Lényegre és Megnyilvánulásra, vagyis az Isteni Szeretetre és Isteni Bőlcsességre, bár alkalmazható, mégis inkább ezt a kettőt: a mindenhatóságot és a mindenütt jelenvalóságot kell használni, és ezekkel sorjában fogunk foglalkozni.

22. Azt, hogy Isten az Önmaga, az egyetlen Egy és az Első, megnevezve a Lévő és a Megnyilvánuló önmagában, minden dolog forrása, ami van és ami létezik, azt a természeti ember nem képes feltárni a saját eszével, amellyel csak azt tudja megragadni, ami a természethez tartozik. Ez megfelel az ő alapvető jellemének, amelyre nem hatott semmi más befolyás gyermekségétől és korai éveitől fogva; de mint ember úgy teremtetett, hogy képessé legyen lelkivé is válni, mivel élni fog a halála után a lelkek között az ő világukban, Isten gondoskodott az Igéről, amelyben Ő nem csak Önmagát jelentette ki, hanem a menny és a pokol létezését is, amelyek egyikében mindegyik ember az örökkévalóságig élni fog, az ő életétől függően, amelyet hitének megfelelően élt. Azt is feltárta az Igében, hogy Ő a Vagyok, avagy a Lévő, aki Önmaga és az egyetlen Egy, aki önmagában van, és így a Kezdő, a Forrása minden dolognak. E kijelentés segítségével a természeti ember fel tudja emelni magát a természet fölé, és így önmaga fölé, és olyan dolgokat láthat, amelyek Istenhez tartoznak, de csak bizonyos távolságból; ámbár Isten minden emberhez közel van, mert Ő bennük van az Ő Lényegével. Mivel ez így van, ezért Ő közel van azokhoz, akik szeretik Őt; és azok szeretik Őt, akik az Ő parancsolatainak megfelelően élnek és hisznek Benne; és ezek, úgymond, látják Őt. Mert a hit nem más, mint lelki érzékelése annak, hogy Ő van, és az Ő parancsai szerinti élés tényleges elismerése annak, hogy az üdvösség és az örök élet Tőle ered. Azok, akiknek hite nem lelki, hanem természeti, vagyis puszta tudás, és akiknek élete megfelelésben ezzel a hittel, valójában látják ugyan Istent, de csak távolról, és csak akkor, amikor beszélnek Vele.

A közöttük lévő különbség hasonlít ahhoz a különbséghez, ami azok között van, akik világos fényben állnak és látják a hozzájuk közel lévő embereket, és megérintik őket, és azok között, akik sűrű ködben állnak, és nem tudják megkülönböztetni az embereket a fáktól vagy szikláktól. Vagy, a különbség hasonlít ahhoz, ami az emberek között van egy városban, egy magas hegyen, akik egyik helyről mennek a másikra és társalognak polgártársaikkal, és azon emberek között, akik lefelé néznek arról a hegyről, és nem tudják, vajon az, amit látnak, azok emberek, vagy állatok, vagy szobrok. Valójában a különbség az azok közötti különbséghez hasonló, akik valamely bolygón állnak, és látják ott saját barátaikat, és azok között, akik egy másik bolygóról néznek kifelé távcsövön át, és azt mondják, hogy ők embereket látnak ott, pedig ők csak úgymond a hold fényét látják visszaverődve a talajról és a víz felületéről, mint sötét foltokat. /?/ Hasonló különbség van Isten szemlélése és a Belőle eredő Isteni dolgok látása között, azoknál, akik hitben vannak és a könyörületesség élésében, és azok között, akik pusztán az ilyen dolgok ismeretében vannak; következésképpen a természeti és a lelki ember között. Továbbá, azok, akik tagadják az Ige Isteni szentségét, és mégis megtartják vallási elképzeléseiket, mint egy zsákot a hátukon; ők nem látják Istent, hanem csak ismételgetik a Nevét, mintha szajkók lennének.

23. 4/ Az Isteni Lévő és önmagában Megnyilvánuló nem állíthat elő másik Istenit, ami Lévő és Megnyilvánuló lenne önmagában; következésképpen nem lehet ugyanannak a Lényegnek másik Istene.

Fentebb megmutattam, hogy az egy Isten, aki a világegyetem Teremtője, az az önmagában Lévő és Megnyilvánuló, és így Isten Önmagában. Ebből az következik, hogy nem lehetséges egy Isten az Istenből, mert az igazi Isteni Lényeg, ami önmagában Lévő és Megnyilvánuló, nem létezhet a másikban. Ugyanez a helyzet annak a kifejezésnek a használatával, hogy "Istentől született" vagy "Tőle származó"; ez még inkább magában foglalja, hogy ez Istentől származik, és ez alig különbözik az 'Ő teremtette' kifejezéstől. Ezért annak a hitnek bevezetése az Egyházba, hogy három Isteni Személy van, amelyek mindegyike egyedül is Isten és a Lényegük ugyanaz, és az egyik az örökkévalóságtól született, és a harmadik az örökkévalóságtól származik, teljesen szétrombolta Isten egységének elképzelését, és ezzel az Isteni minden fogalmát, és így elűzött minden lelki dolgot az ésszerű elméből. Ennek a következménye az, hogy az ember nem marad tovább ember, hanem csak a természet teremtménye, aki csak abban különbözik az állattól, hogy képes beszélni. Az ilyen ellenségessé válik mindennel szemben, ami az Egyházban lelki dolog, ezért a természeti embert bolondnak nevezzük. Ez az egyedüli oka a nagy eretnekségek keletkezésének Istennek kapcsolatban; így tehát az Isteni Háromság szétválasztása Személyekre nem csak éjszakai sötétséget hozott az Egyházra, hanem lelki halált is.

Hogy a három Isteni Lényeg megállapítása a józan ész elleni támadás volt, azt nyilvánvalóvá tették nekem az angyalok, akik kijelentették, hogy ők nem képesek kiejteni azt a kifejezést, hogy "három egyenlő istenség". Továbbá, ha bárki megközelítené őket azzal a szándékkal, hogy ezt kimondja, az kénytelen lenne visszafordulni; és ha mégis kimondaná ezt, akkor hasonlóvá válna egy ember formájú tuskóhoz, és ledobnák; s akkor elindulna, hogy összekapcsolódjon azokkal, akik a pokolban nem ismerik el Istent. Az igazság az, hogy ha beültetik a gyerekekbe és fiatal emberekbe a három Isteni Személy elképzelését, amellyel elkerülhetetlenül társul a három Isten képzete, akkor megfosztják őket minden lelki tejtől, továbbá minden lelki tápláléktól, és végül minden lelki ésszerűségtől. Ennek következményeként lelki halált hoznak azokra, akik megerősítik magukat az ilyen elképzelésekben. Azok, akik egy Istenben hisznek, és szívből imádják Őt, a világegyetem Teremtőjét, és így a Megváltót és Újjáteremtőt is, azok olyanok, mint Sion városa Dávid idejében, és mint Jeruzsálem városa Salamon idejében, miután felépült a Templom. Az Egyház, azonban, amely három Személyben hisz, és mindegyikben, mint külön Istenben, az hasonlít Sion és Jeruzsálem városára, miután Veszpáziánusz szétrombolta azokat, és hasonlóképpen az ottani Templomra, a tűz általi elpusztítása után. Továbbá, az az ember, aki egy Istent imád, akiben az Isteni Háromság van, az egyre inkább, jobban és jobban élővé és lelkivé válik; de aki megerősíti a hitét az Istenek sokaságában a Személyek számossága által, az egyre inkább hasonlóvá válik egy mozgatható bábfigurához, amelyen belül a Sátán tartózkodik, és annak a száján keresztül beszél. /?/

24. 5/ A több Isten elképzelése a régi és az újabb korokban is felmerült, mert nem értették az Isteni Lévő természetét.

Fentebb, a 8. pontban megmutattam, hogy Isten egysége minden ember elméjének legbelsejére van bevésve, mivel ez áll mindennek középpontjában, ami beáramlik Istentől az ember lelkébe. Ez azonban nem száll alá onnan az ember értelméig, mert onnan hiányzik az a tudás, ami által az embernek fel kellene emelkednie, annak érdekében, hogy találkozhasson Istennel. Mindenkinek el kell készítenie egy utat az Isten számára, azaz el kell készítenie magát az Ő befogadására; és ezt a tudás eszköze által teheti meg. A tudás, ami eleddig hiányzik, képessé teszi az értelmet arra, hogy felfogja azt, hogy Isten egy, hogy csak egyetlen egy Isteni Lévő lehetséges, és hogy a természetben minden dolog Belőle ered, amint ez a következőkben összefoglalható:

1/ Van egy lelki világ, ahol a lelkek és az angyalok vannak, és amelybe minden ember belép a halála után.

2/ Az ebben a világban lévő Nap a Jehova Istenből eredő tiszta Szeretet, aki ennek a Napnak a közepében van.

3/ Ebből a Napból hő származik, amely lényegében szeretet, és fény, amely lényegében bőlcsesség.

4/ Ezek által minden dolog, ami abban a világban van, lelkivé válik, és ez hat a belső emberre, formálva akaratát és értelmét.

5/ Jehova Isten ebből a Napból nem csak a lelki világot és az abban lévő számtalan és tartalmi /substantial / dolog egészét alkotta, hanem a természeti világot is, és az abban lévő minden természeti dolgot, amelyek szintén számtalanok, de anyagiak.

6/ A lelki és a természeti közötti különbségről, és hogy mi a lelki lényege.

7/ A szeretetnek és a bőlcsességnek három fokozata van, s ezeknek megfelelően rendezettek az angyali mennyek.

8/ Az emberi értelem ugyanilyen számú fokozatra felosztott, úgy, hogy a halála után felemelhető ezen mennyek egyikébe, attól az élettől függően, amit az ember, hitének megfelelően, élt.

9/ És végül, mindezen dolgok egyetlen egyike sem létezhetne /más forrásból /, hanem csak az Isteni Lévőből, aki ön-létező /self-existent, önmagát kinyilvánító / és így az Első, és a Kezdő, akiből minden dolog ered.

Ez az ismeret mostanáig hiányzott; pedig ez az ismeret az, ami által az ember felemelkedhet és megismerheti az Isteni /2/ Lévőt. Azt mondtam, hogy az ember felemelkedik; de meg kell érteni, hogy Isten emeli fel őt; mert az embernek szabad akarata van a tudás megszerzésében önmaga számára, és ahogy megszerzi azt az Igéből az értelme segítségével, úgy készíti el az utat Istennek, amely által Isten leszállhat, és felemelheti őt. A tudás fokozataiban, amelyek által az ember értése felemelkedik, miközben Isten minden időben kezében tartja és vezeti őt, összehasonlítható a Jákób által látott létra fokaival. Ez a földről emelkedett föl, és teteje elérte a mennyet, és angyalok lépdeltek fel rajta, és Jehova állt felette, 1Móz 28: 12, 13. Teljesen más a helyezet, amikor ez az ismeret hiányzik, vagy amikor az ember megveti azt. Ebben az esetben az értelem felemelése összehasonlítható egy létra felemelésével a talajtól egy csodálatos palota első emeletének ablakaihoz, ahol emberek laknak lakásaikban, de a második emelet ablakaihoz nem, ahol a lelkek vannak, és még kevésbé a harmadik emelet ablakaihoz, ahol az angyalok laknak. Ennek az eredménye az, hogy az ilyen ember látása, hallása és szaglása a természeti világ légkörében marad, és ezek korlátozzák látását, hallását és szaglását; és ezekből nem képes szert tenni a mennynek, az Isteni Lévőnek és Lényegének elképzelésére, hanem úgy képzeli el, mintha ezek csak légköri és anyagi jelenségek lennének. /?/ Mivel az ember ilyen elképzelésekből gondolkodik, nem formálhat ítéletet Istenről, vajon Ő létezik-e vagy nem, vagy hogy vajon Ő egy vagy több; és még kevésbé arról, hogy milyen tulajdonságai vannak a Lévőnek és a Lényegnek. Ezért keletkezett a több Isten elképzelése a régi és az újabb időkben is.

 

EMLÉKEZETRE MÉLTÓ DOLGOK

25. Ezt a megvilágító tapasztalatot teszem hozzá az elmondottakhoz.

Egyszer, felkelve álmomból, mély elmélkedésbe kezdtem Istenről; és mikor felnézem, magam fölött a mennyben erősen ragyogó világosságot láttam, ovális formájút. Miközben bámulva szemléltem, a fény fokozatosan eltávolodott a középponttól a körkerület széle felé, és akkor a menny területe megnyílt előttem. Csodálatos látványt láttam, és angyalok álltak körben a nyílás déli részén, társalogva egymással. Mivel hevesen vágytam hallani, mit mondanak, először azt engedték meg, hogy hangjuk hangzását halljam, amely telve volt mennyei szeretettel, és azután beszédjüket, ami -, ebből a szeretetből származóan -, tele volt bőlcsességgel. Együtt beszélgettek az egy Istenről, a Vele való összekapcsolódásról, és a bekövetkező üdvözülésről. Amit mondtak, annak legnagyobb része nem kifejezhető semmilyen természeti nyelv szavaival; de mivel sokszor voltam angyalok társaságában a mennyben, és megértettem a beszédjüket, mert az ő állapotukban voltam, most már képes voltam megérteni őket és kiválasztani társalgásukból néhány részletet, ami érthetően kifejezhető természeti nyelven is.

Mondták, hogy az Isteni Lévő az Egy, Ugyanaz, Önmaga és oszthatatlan. Ezt lelki fogalmakkal szemléltették, mondván, hogy az Isteni Lévőt nem lehetséges felosztani több részre, amelyek mindegyike Isteni Lévő, és mégis Egy, Ugyanaz, Önmaga és oszthatatlan maradna; mert mindegyik azt gondolhatná Önmagáról, hogy saját Léte Önmagától van, és egyedül Önmaga által. Ha gondolataik akkor egyetértően /egyhangúlag / keletkeznének, egyiktől a másikhoz, és befolyásolnák egymást, / befolynának egyikből a másikba / akkor több egyetértő Isten lenne, és nem egy Isten; mert egyetérteni, az többek megegyezését jelenti, ugyanabban az időben, és mindegyik önmagából, és önmaga által. Ez nincs összhangban az egy Isten egységével, hanem csak a több egységével. Ők nem tették hozzá az "istenek" szót, mert ezt nem is tehették, mivel a mennyei fény, amelyből az ő gondolataik eredtek, és a légkör, amelyben beszédjük elhangzott, megakadályozta őket ebben. Azt is mondták, hogy mikor ők ki akarják mondani az "istenek" szót, és azt, hogy mindegyik Személy Önmaga által van, próbálkozásuk eredménye az lesz, hogy egy Istent mondanak, sőt, egyetlen Egyet. Továbbá hozzátették, hogy az Isteni Lévő az Isteni Lévő önmagában, nem önmagától, mert az "önmagától" kifejezés feltételez egy önmagában Lévőt, aki a másikat megelőzően van; így ez feltételez egy Istent az Istenből, ami lehetetlen. Ami az Istentől van, azt nem nevezik Istennek, hanem Isteninek; mert a következők: - egy Isten az Istenből, aki az örökkévaló Istenből született Isten, és egy Isten az Istentől, aki az Isten által született az örökkévalóságtól, - csak szavak, amelyekben nincs semmi a mennyei fényből. Ezen kívül azt is mondták, hogy az Isteni Lévő, aki önmagában az Isten, az Ugyanaz, /Same, Önmagával Azonos / nem egyszerűen Ugyanaz, hanem végtelenül az; vagyis, Ugyanaz az örökkévalóságtól az örökkévalóságig. Ő Ugyanaz mindenhol, mindenkivel és mindenkiben, mégis teljesen eltérően és változatosan azokban, akik befogadják Őt, az állapotuknak megfelelően.

Azt, hogy az Isteni Lévő, aki az Isten önmagában, az igazi Önmaga, /Self / a következőképpen szemléltették. Isten az Önmaga, mert Ő maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség, vagy maga a Jó és maga az Igazság, és következésképp maga az Élet. Ha ez az Önmaga nem az Istenben lenne, akkor ezek nem létezhetnének sem a mennyben, sem a földön, mert közülük egyik sem lehetne kapcsolatba az Önmagával, mert minden tulajdonság attól a létezéstől /megnyilvánulástól, existence / függ, hogy van az Önmaga, amelyből származik, és amellyel kapcsolatban van. Ez az Önmaga, aki az Isteni Lévő, nem térben van, hanem azokkal és azokban, akik térben vannak, az Ő befogadásának megfelelően, mivel a térből térbe haladást nem állíthatjuk sem a Szeretetről és a Bőlcsességről, sem a Jóról és az Igazságról, és következésképpen az Életről sem, aki az Önmagát alkotja Istenben, és amely valójában az Isten. /?/ Ezen a módon van mindenütt jelen; ezért mondja az Úr, hogy "Ő közöttük lesz; hogy Ő bennük és ők Benne." De mivel Őt nem fogadhatja be senki sem úgy, ahogyan Ő Önmagában van, ezért jelenik meg az Ő Lényegében, vagyis mint egy Nap az angyalok mennye fölött, az Önmagából származó fényként, mint Bőlcsesség, és Önmagából eredő hőként, mint Szeretet. /?/ Ő Maga azonban nem a Nap; hanem ez az Isteni Szeretet és Bőlcsesség, amely a Belőle kiáradó első kisugárzásban jelenik meg körülötte, mint egy nap az angyalok számára. Ő Maga a Napban az Ember, a mi Urunk Jézus Krisztus, mint minden dolgok Isteni forrása, és mint Isteni Emberi, mert az Önmaga, amely maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség, ez az Ő lelke az Atyától, így az Isteni Élet, amely az Élet Önmagában. Másként áll a dolog az ember esetében. Benne a lélek nem maga az élet, hanem az élet befogadója. Ezt az Úr is tanítja, amikor azt mondja:

"Én vagyok az út, az igazság és az élet",

és más helyen,

"Miként az Atyának élete van Önmagában, aképpen adta Ő a Fiúnak, hogy élete legyen Önmagban." Jn 5: 26.

Az Élet Önmagában az Isten. Hozzátették ehhez, hogy azok, akik valamilyen lelki világosságban vannak, képesek érzékelni ezekből a dolgokból, hogy az Isteni Lévő, - mivel Egy, Ugyanaz, Önmaga, és következésképpen oszthatatlan, - nem lehet több; és hogy bármiféle nyilatkozat, hogy ez mégis lehetséges, csak azon az alapon lehetséges, hogy ez nyilvánvaló ellentmondás.

26. Miután hallottam ezeket a dolgokat, az angyalok érzékelték gondolataimban a Keresztyén Egyház közös elképzelését az Istennel kapcsolatban a Személyek Háromságáról az egységben, és ezek egységét a Háromságban; és Isten fiának születésével az örökkévalóságtól kapcsolatban is; Ekkor azt mondták nekem: "Miféle gondolatok ezek, amelyekkel foglalkozol? Ezek a természeti fényből keletkeztek, amellyel a mi lelki világosságunk nincs összhangban. Ezért ha nem távolítod el ezeket a fogalmakat az elmédből, mi be fogjuk zárni előtted a mennyet, és eltávozunk". De azt válaszoltam: "Lépjetek be, kérlek benneteket, sokkal mélyebben a gondolataimba, és talán megegyező dolgokat is fogtok látni". Így is tettek, és érzékelték, hogy a három Személyen én az Isteni tulajdonság három cselekvését értettem, a Teremtést, a Megváltást, és az Újjáteremtést; hogy ezek az egy Isten tulajdonságai, és hogy az örökkévalóságtól való Isten Fiának születésén én azt értettem, hogy az Ő születése az örökkévalóságtól előre látható volt, és az időben valósult meg. /?/ Továbbá, hogy nincs a természeten és az értelmen felül, hanem ellentétes ezekkel azt feltételezni, hogy egy Fiú született az örökkévaló Istentől; de nem így azt gondolni, hogy a Fiú, Isten szülötte Szűz Mária által az időben, ő az egyetlen Fia Istennek, és így az Egyszülött; és hogy egyebet feltétezni nagy tévedés. Ekkor azt mondtam nekik, hogy az én természeti fogalmaim a Háromságról és a Személyek Egységéről, és az örökkévaló Isten Fiának születéséről az Egyház hitről szóló tantételeiből származnak, amelyek Atanáziuszról kapták nevüket. Az angyalok azt mondták, "Rendben," és arra utasítottak engem, hogy nyilvánítsam ki az ő bizonyságtételüket, hogy ha bárki nem Magát a menny és a föld Istenét közelíti meg, nem léphet a mennybe, mert a menny az egyetlen Istenből eredése miatt menny; és hogy ez az Isten Jézus Krisztus, aki a Jehova Úr, az örökkévalóságtól Teremtő, az időben a Megváltó, és az örökkévalóságig az Újjáteremtő, aki így egyszerre az Atya, Fiú és Szent Lélek; és hogy ez az Evangélium /Jó Hír /, amelyet hirdetni kell. Ezután a mennyei fény, amelyet előzőleg felettem láttam megnyílni, eltávolodott és fokozatosan csökkent, betöltve elmém belsejét és megvilágítva a Háromságról és Isten Egységéről szóló fogalmaimat. Akkor érzékeltem, hogy a pusztán természeti fogalmak azokról a dolgokról, amelyeket én eredetileg elfogadtam, elkülönültek, mint a pelyva elkülönül a búzától a rostában, és széthordattak, mintegy a menny északi részén keletkezett szél által, és ott szétszórattak.

 

 

ISTEN VÉGTELENSÉGE, AVAGY MÉRHETETLENSÉGE ÉS ÖRÖKKÉVALÓSÁGA

27. Két sajátos dolog jellemző a természeti világra, amelyek azt okozzák, hogy minden dolgának végesnek kell lennie: az egyik a tér, és a másik az idő; és mivel ezt a világot Isten teremtette, és a tér és az idő ezzel a világgal együtt teremtetett, ezért ezt végessé teszik. A forrásokkal, amelyekből ez a két dolog származik, megnevezve a mérhetetlenséggel és az örökkévalósággal fogunk most foglalkozni, mert Isten mérhetetlensége kapcsolatban van a térrel, az Ő örökkévalósága pedig az idővel; és az Ő végtelensége felfogható e két fogalommal: mérhetetlenség és örökkévalóság. Mert a végtelenség túlhaladja /transcenda, felülmúlja / a végeset, és az e végtelenség bármilyen ismerete túlhaladja a véges elmét, ezért, hogy annak valami csekély felfogásába juthassunk, a következő sorrendben foglalkozunk a témával:

1/ Isten végtelen, mert Ő a Van, és az Önmagában Létező, és minden dolog a világegyetemben Belőle van és létezik.

2/ Isten végtelen, mert Ő a világ előtt volt, és így a tér és idő keletkezése előtt.

3/ Isten, mióta a világ megteremtetett, benne van a térben tér nélkül, és benne van az időben idő nélkül.

4/ A végtelenséget a térrel kapcsolatban mérhetetlenségnek hívjuk, és az idővel kapcsolatban örökkévalóságnak; és noha ez a két kapcsolat létezik, még sincs semmi a térből az Ő mérhetetlenségében, és semmi az időből az Ő örökkévalóságában.

5/ Megvilágosított értelemmel mindenki láthatja, a természetben lévő nagyon sok dolog által, a Teremtő Isten végtelenségét.

6/ Minden teremtett dolog véges, és a végtelen a véges dolgokban van, mint edényeiben, és az emberekben, mint képmásaikban.

Mindegyik címsor magyarázatát most fogom megadni.

28. 1/ Isten végtelen, mert Ő a Van és az Önmagában Létező, és minden dolog a világegyetemben Belőle van és létezik.

Fentebb már megmutattam, hogy Isten Egy, az Önmaga, és a minden dolgot megelőzően Lévő, és hogy minden dolog, ami van, ami létezik, és ami fennáll a világegyetemben, az Belőle van; ebből az következik, hogy Ő végtelen. Meg fogom mutatni a következőkben, hogy az emberi értelem képes meglátni ezt a teremtett világegyetem nagyon sok dolgából. Azonban, bár az emberi elme elismerheti ezekből, hogy az elsődleges Lét /Entity, (Ens)/ vagy az első Lévő /Esse / végtelen, mégsem ismeri annak természetét, és ezért nem képes azt meghatározni másként, mint hogy az a Végtelen Minden. /Infinite All / Az emberi elme csak annyit tud kijelenteni, hogy ez az önmagában létező, és következésképpen az igazi és az egyetlen Tartalom; /Substance /; és, mivel semmi sem állítható a tartalomról annak formája nélkül, ezért ez az igazi és az egyetlen Forma. De mit érnek ezek a következtetések, ha nem vetnek fényt a végtelen természetére? /nem világítják meg a végtelen tulajdonságait? / Mert az emberi elme, bár nagyon jól elemez és emelkedett, önmagában csak véges, és véges minősége nem választható el tőle. Ezért teljesen képtelen felfogni Isten végtelenségét, amint az önmagában van, és így Istent. Azonban láthatja Őt homályosan, mintegy hátulról; miként Mózesnak mondta, amikor az imádkozott, hogy láthassa Istent; ezért egy szikla hasadékába helyezte, és látta Őt hátulról, 2Móz 33: 20-23. Isten hátát látni azt jelenti, hogy látjuk a világban lévő látható dolgokat, és különösen az Igében látható dolgokat. Ebből világosan megérthető, hogy hiábavaló arra vágyakozni, hogy megtudjuk, mi Isten az Ő Létében, vagy az Ő Tartalmában. Elég megismerni Őt a véges, vagyis a teremtett dolgokból, amelyekben Ő a végtelen. Az ember, aki folyamatosan ennél több ismeret után kutat, hasonlítható egy halhoz, amit a levegőre emelnek fel, vagy egy madárhoz, amit légszivattyú búrája alá helyeznek, s amely, mihelyst kiszivattyúzzák a levegőt, zihálni kezd, majd elpusztul. Összehasonlítható egy hajóval is, amelynek rosszul kezelik a kormányrúdját, mikor elborítja egy vihar, s így sziklára fut, vagy homokpadra. Így van ez azokkal, akik Isten végtelenségének megértését keresik belülről, és akiket nem győznek meg eléggé a nyilvánvaló külső jelképek. Vonatkozik ez egy régi filozófusra is, aki bevetette magát a tengerbe, mert nem volt képes megérteni a saját elméje világosságánál a világ örökkévalóságát. Mit tett volna akkor, ha Isten végtelenségét kívánta volna megérteni?

29. 2/ Isten végtelen, mert Ő a világ előtt volt, és így a tér és idő keletkezése előtt.

A természeti világban van idő és tér, míg a lelki világban ezek ténylegesen nem léteznek, de mégis úgy tűnik, mintha léteznének. Annak oka, amiért a tér és az idő az anyagi világegyetembe bevezettetett, az volt, hogy az egyik dolgot meg lehessen különböztetni a másiktól, a nagyot a kicsitől, a sokat a kevéstől, így a mennyiséget a mennyiségtől és a minőséget a minőségtől. Mert ezek segítségével a testi érzékek meg tudják különböztetni az érzékelés tárgyait, és hogy az elme is érzékelje a saját dolgait, s így serkentve és gyakorolva legyen a gondolkodás és az ítélőképesség. Az idő a föld tengelyének forgása következtében lépett be a természeti világba, és ennek a forgásnak a pontról pontra haladásával a keringési pályán, s ez változásokat okoz a nap által, ami által minden tenger és szárazföld befogadhatja a hőt és a fényt. /?/ Ebből keletkeznek a nap időszakai, a reggel, a dél, az este és az éjjel; és az év időszakai is, megnevezve, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél; a nap időszakai megfelelnek a világosságnak és a sötétségnek, az év időszakai pedig a melegnek és a hidegnek felelnek meg. Másrészről a tér akkor vezettetett be a természeti világba, amikor a föld gömbbé formáltatott, megtöltve anyagi tartalmakkal, amelyeknek változatos részei egymástól különböznek, és elhelyezkedésük is különböző. /?/

Azonban a lelki világban nincs anyagi tér, és hasonlóképpen nincs idő sem, hanem mégis van ezeknek látszata; és ez a látszat megfelel azoknak a különböző állapotoknak, amelyekben az ottani lelkek és angyalok elméi vannak. Így az idő és a tér összhangban van az ő akaratuknak hajlamával, és következésképpen értelmüknek gondolataival: de mégis, ezek a látszatok valóságosak, mert állandó megfelelésben vannak az állapotaikkal.

Az általános vélemény a lelkek /souls / állapotáról a halál után, és az angyalok és szellemek /spirits / állapotáról is az, hogy olyan állapotban vannak, amelyben nincs semmiféle kiterjedés, és ezért nincsenek a térben és az időben. Ezért mondják, hogy a halál után a lélek valahol van, amit nem lehet meghatározni, hol, és hogy a szellemek és az angyalok pusztán leheletek, és csak olyan gondolatok lehetnek, mint az éter, a levegő, a pára vagy a szél. Pedig ezek mégis létező /substantial / emberek, akik együtt élnek, miként az emberek teszik ezt a természeti világban, térben és időben, amely, amint azt megfigyeltem, függ az ő elméjük állapotától. Ha nem így lenne, vagyis ha a tér és az idő ott nem létezne, azt a világegyetemet, amelyben összegyűlnének az emberek lelkei, és ahol az angyalok és szellemek laknának, át lehetne fűzni egy tű fokán, vagy összegyűjteni egy hajszál hegyén. Ez lehetséges volna, ha ott nem lenne a tartalmaknak kiterjedése; de mivel van ilyen kiterjedés, ezért az angyalok, bár együtt élnek, mégis elválasztva és elkülönülve, valójában sokkal elkülönültebben, mint azok az emberek, akik az anyagi kiterjedésben vannak. Azonban az idő ott nincs felosztva napokra, hetekre, hónapokra és évekre, mert a Nap nem látszik felkelni és lenyugodni, sem nem halad körül, hanem mozdulatlanul Keleten marad, félúton a tetőpont és a látóhatár között. Van tér is abban a világban, mert minden dolog ott tartalmi /substantial, / csak éppen a természeti világban ezek anyagiak; de többet fogok mondani erről a témáról ennek a fejezetnek a Teremtésről szóló részében.

Az elmondottakból megérthető, hogy a tér és az idő határt vet minden dolognak általában és részleteiben mindkét világban, és következésképp, hogy az emberek, éppúgy, mint az angyalok és a lelkek, végesek, nem csak testüket illetően, hanem lelküket is. Mindezen megfontolásokból következtethetünk arra, hogy Isten Végtelen, azaz nem véges, mert Ő, mint a világegyetem Teremtője, Alkotója és Készítője /Former, Maker, Formálója, Működtetője / készített minden véges dolgot; és ezt az Ő Napja segítségével tette, amelynek közepén Ő van, és amely az Ő Lényegéből áll és Belőle származik, mint egy gömbburok. /szféra / Ott van és onnan ered a végesség kezdete, de folyamatosan kiterjed a természeti világ utolsó dolgaiig. Ebből következik tehát, hogy csak Isten a Végtelen Önmagában, mert Ő teremtetlen. Annak oka, hogy a végtelen úgy jelenik meg az ember számára, mint semmi, az, hogy ő véges, és a végességének megfelelően gondolkodik, így hogy ha a véges, amely hozzátapad gondolkodásához, eltávolíttatna, azt képzelné, hogy semmi sem maradna; pedig az igazság az, hogy Isten a végtelen Minden, és az ember, önmagát tekintve, a semmi.

30. 3/ Isten, mióta a világ megteremtetett, benne van a térben tér nélkül, és benne van az időben idő nélkül.

Hogy Isten, és az Isteni, amely közvetlenül Belőle származik, nem a térben van, bár Ő mindenütt jelenlévő, és minden emberrel a világon, minden angyallal a mennyben, és minden lélekkel a menny alatt jelen van, nem lehet megérteni pusztán természeti gondolkodással, de lehet, bizonyos fokig lelki gondolkodással. Az oka az, hogy a tér pusztán természeti elképzelésekkel társul, mivel a világban lévő tárgyak alakjából alakul ki, amelyek mindegyikében, mivel szemmel láthatók, jelen van a tér. Itt minden nagy és kicsi térbeli, és éppúgy van hosszúságuk, magasságuk és szélességük; egyszóval minden méret, alakzat és forma térbeli. Mindazonáltal az ember, bizonyos fokig megértheti ezt a fogalmat az ő természeti gondolkodásával is, ha beenged oda némi lelki világosságot. Azonban valamit el kell mondanom először a lelki gondolkodásról. Ez egyáltalán nem a térből ered, hanem mindent az állapotból származtat. Az állapot kapcsolatban van a szeretettel, az élettel, a bőlcsességgel, a hajlammal, az örömmel, és általában a jóval és az igazzal. Az igazán lelki fogalomban ezekkel kapcsolatban nincs semmi közös a térrel: egy magasabb fokon van, és a térbeli fogalmakra úgy tekint le maga alá, miként a menny tekint le a földre.

Isten jelen van a térben tér nélkül, és jelen van az időben idő nélkül, mert Ő mindig ugyanaz, az örökkévalóságtól az örökkévalóságig, ugyanaz volt a világ teremtése előtt, és utána is. Sem tér, sem idő nem volt Istenben és az Ő tekintete előtt a teremtés előtt, de azután, mivel hogy Ő ugyanaz, megjelent a térben tér nélkül, és az időben idő nélkül. Ebből az következik, hogy a természet elkülönült Tőle, bár Ő mégis mindenütt jelen van abban, sőt, mint az élet van jelen az ember minden tartalmi és anyagi részében, mégsem keveredik azokkal; vagy mint a fény van a szemben, a hang a fülben, az íz a nyelvben, és mint az éter is a földben és a vízben, amely által a bolygó földje és vize együtt tartatik és forgásra késztettetik, és így tovább. Ha ezek a cselekvő tényezők eltávolíttatnának, a tartalmi és anyagi dolgok azonnal összeomlanának és szétszóródnának. Valóban, ha Isten nem volna jelen minden részében és minden időben az emberi elmében, az eloszlana, mint buborék a levegőben, és ha nem lenne jelen az agy mindkét féltekéjében, amelyekben az első alapelvekből cselekszik, az elolvadna, mint a hab; így minden, ami emberi, olyanná válna, mint a föld pora, vagy mint a szellő által szétoszlatott illat.

Mivel Isten jelen van minden időben idő nélkül, ezért Igéjében úgy beszél a múltról és a jövőről, mint ami jelen van; mint Ézsajásnál:

"Egy Gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk,…és az Ő nevét hívják …Felséges Istennek,… Békesség Fejedelmének." 9: 6;

és Dávidnál:

"Törvényül hirdetem: Az Úr monda nékem, Fiam vagy Te; ma nemzettelek téged." Zs 2: 7.

Ezeket a szavakat az Úr mondta, aki eljövendő volt; így szólt újra:

"Ezer év előttem annyi, mint a tegnap." Zs 90: 4.

Hogy Isten mindenhol jelen van a teremtett világmindenségben, habár a világnak semmije sincs Benne, azaz semmi a térből és az időből, azt felfoghatja a jó megfigyelő, és a figyelmes olvasó az Ige sok más helyéből is, mint pl. Jeremiás könyve ezen szakaszából:

"Csak a közelben vagyok-é Isten, … és nem vagyok Isten távol is? Elrejtheti-e bárki magát titkos helyeken, hogy Én ne lássam meg őt? … Nem Én töltöm-é be a mennyet és a földet?" 23: 23, 24.

31. 4/ Isten végtelenségét a térrel kapcsolatban mérhetetlenségnek hívják, és az idővel kapcsolatban örökkévalóságnak; és noha ez a két kapcsolat létezik, még sincs semmi a térből az Ő mérhetetlenségében, és semmi az időből az Ő örökkévalóságában.

Isten végtelenségét a térrel kapcsolatban mérhetetlenségnek nevezik, mert "mérhetetlen"-nek azt mondják, ami nagy és tágas, és ami nagyon kiterjedt, és ebben a tekintetben, ami nagyon terjedelmes. Másrészről, Isten végtelenségét az idővel kapcsolatban örökkévalóságnak nevezzük, mert "örökkévalónak" azokat a dolgokat mondjuk, amelyeknek végtelen folyamatát az idővel mérjük. Például, a térrel kapcsolatban azt mondják a földről, hogy az egy gömb, és az idővel kapcsolatban ennek forgását és haladását állítják, az utóbbi lévén az oka az időnek, és az előbb a térnek; és ezek ábrázolódnak ki az érzékek által az elme tükröződéseiben. Istenben azonban nincs semmi a térből és az időből, amint ezt fentebb megmutattam, és mégis, ezeknek eredete Istenből van. Ebből következik, hogy az Ő végtelensége a térrel kapcsolatban a mérhetetlenségben jelentkezik, és az Ő végtelensége az idővel kapcsolatban az örökké valóságban. De a mennyben az angyalok az Isten mérhetetlenségén az Ő Istenijét értik, mivel Ő a Lévő /Esse /, és az örökkévalóságán az Ő Istenijét értik, mint az Ő Megnyilvánulását /Existing (Existere)/; és szintén, a mérhetetlenségen az Ő Istenijét, mint Szeretetet, és az örökkévalóságon az Ő Istenijét, mint Bőlcsességet. Ezeket így képzelik el, mert ők eltávolítják a teret és az időt az Isteniről szóló képzeteikből. Azonban, mivel az ember csak olyan elképzelésekből képes gondolkodni, mint amelyek a térből és időből származnak, ezért semmit sem képes felfogni Istennek a tér létezése előtti mérhetetlenségéből, és semmit az Ő, az idő létezése előtti örökkévalóságából. Valóban, amikor ilyen elképzelést igyekszik alkotni a maga számára, akkor elméje mintegy ájulásba merül. Hasonlít ahhoz, aki vízbe esett egy zátonyra futott hajóról, vagy ahhoz, akit elnyelt egy földrengés. Továbbá, ha mégis kitartana az ilyen elménckedések mellett, könnyen elveszíthetné az eszét, és ez Isten megtagadásához vezetne. Egy ehhez hasonló állapotban voltam egyszer, arról gondolkodva, mi volt az Isten az örökkévalóságtól, mit csinált, mielőtt megteremtette a világot, vajon fontolgatta-e a teremtést, és kigondolt-e róla egy tervet; vajon lehetséges volt-e mérlegelve gondolkodni a teljes ürességben, és más hiábavalóságokat gondoltam öntelten. De hogy ilyen töprengésekkel nehogy őrültségbe hajszoljam magam, felemeltettem abba a magasságba /sphere / és fénybe, amelyben a belsőbb angyalok vannak; és az én korábbi, a térről és az időről való elképzeléseim részleges eltávolítása után látni engedték nekem, hogy Isten örökkévalósága nem az idő örökkévalósága; és mert az idő nem létezett a világ teremtése előtt, teljesen hiábavaló volt ezen a módon gondolni Istenre. Továbbá, mivel az Isteni fogalma az örökkévalóságot foglalja magában, s így idő nélküli, és nem foglalja magában a napokat, éveket és korokat, mivel mindezek csak egy pillanatot jelentenek Isten számára, arra következtettem, hogy a világot Isten teremtette, de nem az időben, hanem hogy Isten vezette be az időt a teremtéssel.

Ezzel kapcsolatban említem meg a következő figyelemre méltó körülményt.

 

Emlékezetre méltó dolgok.

Egyszer a lelki világ szélén megjelent két szobor utálatos emberi formában, nyitott szájjal és tátott pofákkal, amelyek, úgy látszott, elnyelik azokat, akik hiábavaló és esztelen képzelgéseket alkottak az örökkévaló Istenről. Ezek a szobrok ábrázolták a káprázatot, amelybe belevetették magukat azok, akik belemerültek az értelmetlen és alaptalan elménckedésben a világ teremtése előtti Istennel kapcsolatban.

?

32. 5/ Megvilágosított értelemmel mindenki láthatja a természetben lévő nagyon sok dolog által, a Teremtő Isten végtelenségét.

A következőkben néhány megfontolást említek, amelyekből az emberi értelem megláthatja Isten végtelenségét.

1. Az egész teremtésben nincs két ugyanolyan dolog. Az emberi tudás, a józan ésszel megtámogatva észreveheti és igazolhatja, hogy az egyidejűleg létező dolgok között nincs két azonos, és mégis, a teremtés tartalmi és anyagi dolgai, egyedenként szemlélve, végtelen számúak. Arra következtethetünk a föld forgásából, hogy nincs két megegyező következmény a világban bekövetkező események sorában, mert, köszönhetően a föld tengelye ingadozásának, ugyanaz az elhelyezkedés sohasem fordulhat elő újra. És újra, az emberi arcok megfigyeléséből világos, hogy nincs közöttük azonos, az egész teremtésben nincs senkinek pontosan olyan arca, mint a másiknak, és nem is lehet az örökkévalóságig; és ez a végtelen változatosság csak Istenből, a Teremtőből létezhet.

2. Egy ember elméje sohasem pontosan olyan, mint a másiké, ebből keletkezett a mondás: "Ahány ember, annyi féle felfogás." Ezért, egy ember elméje, vagyis az ő akarata és értelme, sohasem pontosan olyan, mint a másik emberé. Következésképpen egy ember beszéde, tekintettel a hangjára, és a gondolkodása is, amelyből az fakad, valamint éppúgy a cselekvésének taglejtése és indíttatása, soha sem pontosan ugyanaz, mint a másiké. Ebből a végtelen változatosságból is Istennek, a Teremtőnek végtelensége látható, mint egy tükörben.

3. Minden magban, az állatiban és a növényiben éppúgy, bele van ültetve egy bizonyos mérhetetlenség és örökkévalóság: mérhetetlenség, mert a végtelenségig sokszorozódhatnak, és örökkévalóság, mert ez a szaporodás szakadatlanul folytatódott a világ teremtése óta, és most is folytatódik, és örökké folytatódni fog. Példaként vegyük az állatvilágból a tenger halait. Ha ezek az ő magvuk számának megfelelően szaporodnának, úgy betöltenék a tengert húsz vagy ötven éven belül, hogy az csak halból állna, és a víz ezért kiömlene és elpusztítaná az egész földet. Ezt megelőzendő, gondoskodott Isten arról, hogy az egyik hal tápláléka legyen a másiknak. Hasonló lenne a helyzet a növények magvaival; mert ha mindazok a magvak felnövekednének, amelyeket egy növény terem minden egyes évben, húsz vagy harminc éven belül beborítanák nem csak egy, hanem több föld felszínét is. Mert van néhány olyan bokor, amelynek egyetlen magja néhány százat terem, de némelyik ezerszeresen. Ennek állításnak az igazságát beláthatjuk, ha megkísérelünk folyamatosan egy növényt folyamatosan szaporítani, egymás után húsz vagy harminc évig. Így tehát a növényekről és az állatokról szóló megfontolásból is egyaránt látható Isten mérhetetlensége és örökkévalósága, mert ezeket a tulajdonságokat szükségszerűen adják tovább, saját hasonlóságukként, mint közös jellemzőket.

4. Isten végtelenségét megláthatja minden megvilágosodott értelmű ember abból a végtelenségből, amelybe minden tudomány kiterjed, és következésképpen minden ember értelmességéből és bőlcsességéből, amelyek egyformán növekedhetnek, mint egy fa a magból, és mint erdők és ligetek a fákból. Lehetetlen kijelölni ezeknek határát, az ember emlékezete az ő beültetett területük, értelme ezek csírázásának helye, és akarata ezeknek gyümölcsözése. Ez a két képesség, az értelem és az akarat olyan, hogy a művelésben és tökéletesedésben az élet végéig növekedhetnek a világban, és azután az örökkévalóságig.

5. Istennek, a Teremtőnek végtelensége a csillagok végtelen számából is meglátható, amely ugyanennyi napot jelent, hasonló számú világokkal együtt. Egy kis munkában, /1/ leírtam ezeket a dolgokat és megmutattam, hogy a csillagos égben vannak földek is, amelyeken emberek élnek, állatok, madarak és növények. /1 A Föld a Világegyetemben. /

6. Isten végtelensége számomra még nyilvánvalóbban megállapítható volt az angyali menny és a pokol megfigyeléséből is. Ezek számtalan társaságba vagy gyülekezésbe vannak szervezve, a jó és a gonosz szeretetének teljes változatossága szerint, és ezek között minden ember megtalálja a helyét az ő szeretetének megfelelően. Az emberi nemzetség minden tagja a világ teremtése óta itt van összegyűjtve, és itt lesz összegyűjtve minden korokon át. Habár mindegyiknek saját lakóhelye van, mégis minden úgy van csoportosítva ott, hogy az egyetemes angyali menny egy Isteni Embert ábrázol ki, és az egyetemes pokol egy utálatos őrdögöt. Ebből a kettőből, és ezeknek számtalan csodáiból világosan látható Isten mérhetetlensége az Ő mindenhatóságával együtt.

7. Mindenki felfoghatja, ha egy kicsit is felemeli értelmi képességét, hogy az örök életet, amelybe halála után minden jut, nem képes megőrizni más, csak az örök Isten.

8. Továbbá, van bizonyos végtelenség sok dologban, amelyek némelyikét felfoghatja az ember természeti világosságban, /2/

2/ azaz az ő természeti értelmességének fényében is. A világosság, a fény nem csak a nap fizikai fényét jelenti, hanem a természeti értelem értelmi fényét is, amely az emberi tudományból, a természeti látásból /solence? / és így a következtetésekből ered. A fény szót (lux) használjuk a fizikai fényre, a fényre általában, és a lelki fényre, vagy a lelki értelmességre is. Amikor a fényt / lumen /használja az eredeti Latin szöveg, azt fény szóval fordítom, következésképpen a lument zárójelben, így / lumen /. /az angol ford. /

és némelyiket lelki fényben. A természeti fényben /lumen / az ember felismerheti a mértani sorozatokat, amelyek a végtelenségig meghosszabbíthatók. Ismét, három magassági fokozatban történik a végtelen felé haladás, mert az első fokozat, megnevezve, a természeti, soha sem lehet tökéletes /befejezett, perfected / és nem emelkedhet fel a második fokozatig, amit lelkinek hívunk; és ez sem emelkedhet a tökéletesség harmadik fokára, a mennyei fokozatra. Hasonló a helyzet a céllal, az okkal és a hatással, /end, cause, effect / mert a hatás nem folytatódhat, és nem válhat a saját okává, sem az ok nem válhat saját céljává. Ez ábrázolható a légkörből is, amelynek szintén három fokozata van; az aura /?/ a legmagasabb, alatta van az éter, és ez alatt a levegő. A levegő minőségét nem lehet felemelni az éter bármilyen minőségére, sem az éter minőségét felemelni az aura bármilyen minőségére, mégis mindegyikben jelen van a törekedés saját minőségének tökéletesedése felé a végtelenségig. A lelki fényben meglátható, hogy a természeti szeretet, amely pusztán állati, nem emelhető fel a lelki szeretethez, amely az embernek adományoztatott a teremtéstől fogva. Hasonló a helyzet az állat természeti értelmességével, összehasonlítva az ember lelki értelmességgel; de mivel ezek a dolgok eddig még ismeretlenek a világban, más helyen meg fogom magyarázni ezeket. Az elmondottakból magától értetődő, hogy a világban minden dolog általánosságban szakadatlan képe /perpetual types, állandó mintája / a végtelen Teremtő Istennek; de hogy a részleges dolgok miként hasonlítanak az általános dolgokra, és hogyan mutatják Isten végtelenségét, azt nem könnyű dolog megérteni. Ez hasonlít egy óceánra, amelyen az emberi elme hajózhat; de óvatosnak kell lennie, nehogy egy vihar, amely az ember természeti szeretetéből keletkezik, felborítsa a hajót árbócával és vitorláival együtt, és süllyedni kezdjen a tatja, amelyen, önmagában bízva, a természeti ember áll.

33. 6/ Minden teremtett dolog véges, és a végtelen a véges dolgokban van, mint befogadó edényeiben, és az emberekben, mint képmásaikban.

Minden teremtett dolog véges, mert minden dolog Jehova Istentől ered, a lelki világ Napja segítségével, amely az Őt körülvevő első szférát /gömbhéjat / alkotja. Ez a Napot az Istenből eredő tartalmak formálják, amelyek lényege a Szeretet. Ebből a Napból, ennek melege és fénye segítségével teremtette a világegyetemet az elsőtől az utolsó dologig. Azonban nem ezen a helyen fogom megmagyarázni a Teremtés folyamatát, amelynek vázlatát később le fogom írni. Most csak annyit fontos tudni, hogy egyik dolog a másikból formálódott, és hogy a fokozatok ebből erednek; három van a lelki világban, és három - ezeknek megfelelően - a természeti világban, és hasonló számú a nem tevékeny dolgokban, amelyek a bolygó földjeit és vizeit alkotják. Ennek a három fokozatnak az eredetét és természetét teljesen megmagyarázom abban a munkámban, mely Az Angyali Bőlcsesség az Isteni Szeretetről és az Isteni Bőlcsességről címet viseli, és 1763-ban jelent meg Amszterdamban; és egy Érintkezés a Lélek és a Test között című kis munkában, amely Londonban jelent meg 1769-ben. Ezeknek a fokozatoknak segítségével minden későbbi dolog befogadója a korábbi dolgoknak, ezek pedig a még korábbiaknak, és így tovább a legelső dolgok befogadásáig, amelyeket az angyali menny Napja alkot, és ezen a módon a véges dolgok a végteleneknek a befogadói. Ez összhangban van a Régiek bőlcsességével, akik úgy tartották, hogy minden dolog, egészében és részleteiben felosztható a végtelenségig.

Általános elképzelés az, - mivel a véges nem képes megragadni a végtelent - hogy a véges dolgok nem lehetnek a végtelen befogadói. Azonban abból, amit a munkámban a Teremtésről mondtam, nyilvánvaló, hogy Isten először behatárolta Saját végtelenségét az által, hogy a tartalmakat Magából kivetítette. / limited His infinity by substances sent out from Himself./ Ebből keletkezett az első, Őt körülölelő szféra, amely a lelki világ Napját alkotja. Azután, e Nap segítségével megformálta /kialakította / a többi szférát, egészen az utolsóig, amelyet a nem cselekvő anyagok alkotnak. Ezen a módon, a fokozatok segítségével Ő megvalósította lépésről lépésre a világ véges /végső / állapotát. /a véges állapotú világot. / Ez a magyarázat itt kielégítő magyarázatot adhat az emberi értelem számára, amely nem nyugszik meg az okok felfogása nélkül.

34. Hogy a Végtelen Isteni az emberekben van, mint képmásaiban, az nyilvánvaló az Igéből, ahol írva van:

"És Isten mondta, Készítsünk embert a képmásunkra, a mi hasonlatosságunkra… Így tehát Isten megteremtette az embert a Saját hasonlatosságára, Isten képmására teremtette őt." 1Móz 1: 26, 27;

amiből az következik, hogy az ember egy Istent befogadó szervezet, és ezért az Ő befogadása milyenségének megfelelő tulajdonságú szervezet. Az emberi értelem, amelytől, és amelynek megfelelően ember az ember, ebbe a három tartományba van formálva, a három fokozatnak megfelelően. Az első fokozatban a mennyei, amelyben a legmagasabb menny angyalai vannak. A második fokozat a lelki, amelyben a középső menny angyalai vannak, és a harmadik fokozat a természeti, amelyben a legalacsonyabb menny angyalai vannak. Az emberi értelem, ami ennek a három fokozatnak megfelelően szervezett, az Isteni befolyás edénye; de az Isteni beáradás csak olyan mértékben történik meg, amilyen mértékben az ember elkészíti az utat, vagy kinyitja az ajtót. Ha ezt a legmagasabb vagy mennyei fokozaton teszi, akkor az ember igazán Isten képmásává válik, és halála után a legmagasabb menny angyalává lesz; de ha csupán a középső vagy lelki fokon készíti elő az utat, vagy nyitja ki az ajtót, akkor az ember ugyan Isten képmásává lesz, de nem olyan tökéletes mértékben, és halála után a középső menny angyalává válik. Azonban, ha elkészíti ugyan az utat, vagy megnyitja az ajtót, de csak a legalacsonyabb, vagyis természeti fokozaton, akkor az ember, ha elismeri Istent és imádja Őt valódi kegyességgel, Isten képmásává válik a legalacsonyabb fokozaton, és halála után a legalacsonyabb menny angyalává válik. Akkor azonban, ha nem ismeri el Istent, és nem imádja Őt igazi kegyességgel, akkor kivetkőzik Isten képmásából, és valamelyik állathoz hasonlóvá válik, azzal a különbséggel, hogy még élvezi az értés képességét, és az abból eredő beszédet. De ha bezárja a legmagasabb természeti fokozatot, amely megfelelésben áll a legmagasabb mennyei fokozattal, akkor szeretetének megfelelően a föld egyik állatához hasonló válik; de ha a középső természeti fokozatot zárja be, amely a középső lelki fokozatnak felel meg, akkor szeretetének megfelelően, egy rókához hasonlóvá lesz, és értelmi látásának megfelelően egy éjszakai madárhoz hasonlóvá; de ha a legalacsonyabb természeti fokozatot is bezárja, ami a legalacsonyabb lelki fokozatnak felel meg, akkor szeretetének megfelelően egy vadállathoz hasonlóvá válik, és az igazság megértése tekintetében egy halhoz hasonlóvá.

Az Isteni Élet, amely elevenné teszi az embert az angyali menny Napjából eredő befolyás által, összehasonlítható e földi világ napjának fényével, és annak befolyásával egy átlátszó tárgyba. Ennek a fénynek a befogadása a legmagasabb fokozatban hasonlítható a fény beáramlásához egy gyémántba, a második fokozaton való befogadása a fény beáramlásához egy kristályba, és a legalacsonyabb fokozaton való befogadása a fény beáramlásához az üvegbe vagy egy áttetsző hártyába. Ha azonban ez a fokozat teljesen bezárul a lelki dolgok előtt, ami akkor történik, amikor Istent megtagadják, és a sátánt imádják, az Istentől eredő élet befogadása hasonlítható a fény beáramlásához a föld átlátszatlan anyagaiba, mint például a rothadó fába, egy mocsár korhadó növényzetéhez, szennyhez, és így tovább; mert az ember akkor egy lelki hullává válik.

 

 

EMLÉKEZETRE MÉLTÓ DOLGOK

35. Ezzel kapcsolva hozzáteszem most a következő lelki tapasztalatot.

Egyszer csodálkozva elmélkedtem azon emberek hatalmas számán, akik a Teremtést, és következésképpen minden dolgot, ami a nap alatt és minden dolgot, ami afölött van, a természetnek tulajdonítanak, és akik meggyőzik magukat arról, hogy minden dolog, amit látnak, az a természet műve. Amikor megkérdezik őket, miért tulajdonítják ezeket a dolgokat a természetnek, és miért nem Istennek, - habár ők néha csatlakoznak az általános hitvalláshoz, hogy Isten teremtette a természetet, - és tulajdoníthatnák azt, amit látnak Istennek éppúgy, mint a természetnek, ők azt válaszolják tompa és alig hallható hangon, "Mi az Isten, ha nem a természet"? Meg vannak győződve arról, hogy a Teremtés a természet műve, és hogy ez az őrültségük a bőlcsesség. Önteltségükben úgy tekintik azokat, akik elismerik Istent a világegyetem Teremtőjének, mint hangyákat, melyek a földön mászkálnak, és csak a kitaposott úton haladnak; vagy mint a pillangókat, amelyek csapongva szállnak a levegőben. Véleményüket álmodozásnak tartják, vagy megalapozatlan káprázatnak, és azt kérdezik, "Látta valaki Istent valaha is; de ki az, aki nem látja a természetet?". Miközben folytattam elmélkedésemet, egy angyal állt meg az oldalamon mellettem, és azt mondta nekem, "Min elmélkedsz?" Válaszoltam, "Azok nagy számán töprengek, akik azt hiszik, hogy a természet magától létezik, és eképpen az a világegyetem teremtője." Mire az angyal ezt mondta nekem: "Minden pokol olyan személyekből áll, akiket ott sátánoknak és őrdögöknek neveznek: sátánok, ha ők megerősítették hitüket a természetben, és ennek következtében megtagadták Istent, és őrdögök, ha gonoszul éltek és így teljesen kiűzték szívükből Isten elismerését. De hadd vigyelek el téged egy a délnyugati negyedben lévő kollégiumba, ahol ilyen személyek tartózkodnak, mielőtt belépnének a pokolba." Ekkor kézen fogott, és odavezetett engem. Kis házakat láttam ott, amelyekben dolgozószobák voltak, és középen egy, amely úgy tűnt, hogy az elöljáróé. Fekete kövekből épült, tetején cserepekkel borítva, amely üvegre hasonlított, aranyként és ezüstként csillogott, mintha szelenitből vagy csillámpalából készültek volna, és itt-ott vegyítve volt csillogó kagylókkal.

Megközelítettük ezt a dolgozószobát és kopogtunk az ajtaján, amelyet azonnal kinyitott valaki, és szívélyesen behívott. Majd egy asztalhoz sietett és négy könyvet hozott elő, mondván, "Ezek a könyvek képviselik a bőlcsességet, amelyet sok királyságban dicsérnek napjainkban. Ez a könyv, vagy bőlcsesség, sok ember által megbecsült Franciaországban, ezt Németországban becsülik, ezt Hollandiában, ezt pedig Britanniában tisztelik néhányan." Majd folytatta: "Ha úgy kívánjátok látni, a szemetek előtt ragyogóvá fogom tenni ezt a négy könyvet." Akkor rájuk öntötte és körül szórta /?/ a saját hírnevének dicsőségét, és a könyvek azonnal fényesen kezdtek csillogni; de ez a ragyogás meglehetősen gyorsan eltűnt a szemünk elől. Azután megkérdeztük őt, mit tartalmaztak az írások. Azzal válaszolta, hogy elénk tárta bőlcsessége kincstárából a legmélyebb dolgokat, és ezeket a következő címek alatt kívánta megmagyarázni: 1. Vajon a természet van az életből, vagy az élet van a természetből? 2. Vajon a középpont van a kiterjedésből, vagy a kiterjedés van a központból? 3. A kiterjedés és az élet középpontjáról. Elmondván ezeket, letelepedett az asztalnál, miközben mi körbesétáltuk a tágas dolgozószobát. Volt egy gyertyája is az asztalon, mert a nap fénye nem sütött be a szobába, fénye azonban csak a hold éjszakai világosságához hasonlított. Csodálkozásomra a gyertya mozogni látszott, körben a szobában, és így világította meg azt; de mert nem volt jól vágva, csak kis fényt adott. Mialatt ő írt, mi láttunk különböző formájú képeket repülni az asztalról a falig, melyek gyönyörű indián madarakhoz hasonlítottak ebben a sápadt fényben. Amikor azonban kinyitottuk az ajtót, a napfény ragyogásában ezek éjszakai madaraknak látszottak törött szárnyakkal; mert ezek csak az igazság látszatai voltak, melyeket megerősített tévedésekkel, és találékonyan egy összefüggőnek látszó sorozatba kapcsolt össze.

Miután láttuk ezeket a dolgokat, megközelítettük az asztalt és megkérdeztük őt, mit ír most. Azt válaszolta: "Az első témáról írok, Vajon a természet van az életből, vagy az élet a természetből." Hozzátette, hogy megerősítheti bármelyik feltevést, és bebizonyíthatja annak igazát; de mert egy titokban tartott félelem fogja el őt akkor, ha bizonyítani próbálja azt, hogy 'a természetből ered az élet', ezért csak azt a feltevést, hogy 'az életből ered a természet', fogja bizonyítani. Ezután udvariasan megkérdeztük őt, mitől fél. Azt felelte, hogy aggódik amiatt, hogy őt természetelvűnek /naturalistának /, és így istentelennek /ateistának / fogják nevezni a papok, és beteg elméjű embernek a laikusok, mivel azok csak elvakultan hisznek, és azok látásával látják őt, akik megerősödnek egy ilyen hitben. Akkor mi, egy bizonyos felháborodással, az igazság iránti buzgalmunk miatt, azt mondtuk: "Barátom, nagyon tévedsz. A te bőlcsességed, amely csak egy ügyes képesség az írásra, téves irányba vezetett, és a hírnév vonzó káprázata rávett téged arra, hogy olyan dolgokat bizonygass, amiket nem hiszel. Nem tudod, hogy az emberi elme képes felemelkedni az érzéki dolgok fölé, amelyek belépnek gondolkodásába a testi érzékeken keresztül, és hogy, amikor az így felemelkedik, lát dolgokat az élettel kapcsolatban felül, és a természettel kapcsolatban lévőket alul? Mi az élet, ha nem a szeretet és a bőlcsesség, és mi a természet, ha nem ezeknek befogadója, amely által ezek hatásokat keltenek, avagy hasznokat valósítanak meg? Lehet másképpen egy az élet és a természet, mint a cselekvő és annak szerszáma? Lehet a fény egy a szemmel, vagy a hang a füllel? Honnan ered ezeknek érzékelése, ha nem az életből, és formájuk, ha nem a természetből? Mi az emberi test, ha nem az élet szerve/zete? Ennek minden egyes része nem úgy van-e szervesen alkotva, hogy azt cselekedje, amit a szeretet akar, és az értelem gondol? A test szervei nem a természetből, és a szeretet és a gondolat nem az életből van-é? És ezek nem teljesen különállók-é egymástól? Csak egy kicsit emeld fel értelmi találékonyságodat, és látni fogod, hogy az érzelem /affection / és a gondolat az élethez tartozik: hogy az érzelem a szeretethez, és a gondolat a bölcsességhez tartozik, és hogy mindkettő az élet tulajdona, mert, miként fentebb mondtam, a szeretet és a bőlcsesség az élet. Nos, emeld fel értelmi képességedet még egy kicsit magasabbra, és látni fogod, hogy a szeretet és a bőlcsesség nem létezhet anélkül, hogy nekik eredetük legyen valahol: hogy eredetük az Önmagában való Szeretet, és az Önmagában való Bőlcsesség, és következésképpen az Önmagában való Élet; és hogy ez az Isten, akiből a természet ered."

Majd az ő második feltételezéséről társalogtunk vele: Vajon a középpont a kiterjedésből van, vagy a kiterjedés a középpontból; és megkérdeztük őt, miért fejtegeti ezt a kérdést. Így válaszolt: "Azzal a céllal, hogy meghatározzam a természet középpontját és kiterjedését, és az élet középpontját és kiterjedését, és így mindkettő eredetét". Amikor azt kérdeztük, hogy mi a véleménye, úgy válaszolt, mint az előbbi esetben, hogy ő bebizonyíthatja mindkét feltételezést, de hogy attól való félelmében, hogy elveszítheti jó hírnevét, inkább csak azt bizonyítja be, hogy a kiterjedés a középpontból ered. "Én azonban tudom," tette hozzá, " hogy a nap előtt létezett mindenhol a kiterjedésben valami, ami magától szerveződött rendbe, és így egy középpontba."

Neki címezve ismét lelkes bugalommal mondtam, "Barátom, magadon kívül vagy, /önkívületben, nem vagy eszednél /." Ezt hallva, visszatolta székét az asztaltól, és megdöbbent pillantással a szemében, de hitetlenkedően mosolyogva figyelte, amint folytattam: "Mi lehetne őrültebb, mint azt mondani, hogy a középpont a kiterjedésből ered? Mert a te középpontodon mi a napot értjük, és a te kiterjedéseden a világegyetemet, és így hogy az univerzum létezhetne a nap nélkül. De hát nem a nap alakítja ki a természetet és annak minden tulajdonságát, amely egyedül a napból származó fénytől és melegtől függ, amely a légkörön át jut be? Már beszéltünk ezekről a dolgokról máshol, de azoknak eredetét most fogjuk feltárni a következőkben. Nem a légkör és minden egyéb dolog van a földön, mint felszínen, és nem a nap van azoknak középpontjában? Mi lenne ezekkel a nap nélkül, vagy hogyan létezhetnének egyetlen pillanatig is nélküle? Hogyan lehettek volna mindezek a dolgok a nap léte előtt? Létre jöhettek volna, és fennmaradhatnának-e folyamatos létrejövés nélkül? /?/ Ezért, mivel minden dolog fennmaradása a természetben a naptól függ, az következik, hogy létezésük is tőle függ. Mindenki láthatja ezt és elismerheti a saját felfogásából.

Ami később létezik, nemde abból létezik, ami korábban létezett? Ha tehát a felszín lenne előbb, és a középpont később, akkor nem az előbbi létezne az utóbbiból, amely ellene mond a törvényes rendnek? Mert hogyan eredményezheti a későbbi dolog az előbbit, vagy a külsőbb dolgok a belsőbbeket, vagy zavaros dolgok a tisztábbakat? Hogyan keletkezhet a felszínből, amely a kiterjedést alkotja, a középpont? Ki nem látja, hogy ez ellentétes a természet törvényeivel? Ezeket az ésszerű elemzésből levonható érveket annak bizonyítására soroltuk fel, hogy a kiterjedés a középpontból eredően létezik, és nem a középpont létezik a kiterjedésből, habár ezt mindenki, aki helyesen gondolkodik, ilyen érvek nélkül is beláthatja. Azt mondod, hogy a kiterjedés önmagától áramlik a középpontba. Véletlenül folyna ilyen bámulatos és elképesztő rendbe, amelyben az egyik dolog szolgálja a másikat, és egyenként és együttesen szolgálják az embert és az ő örök életét? Képes a természet valamiféle szeretetből, valamifajta bőlcsességen keresztül célokat kitűzni, gondoskodni az okokról, és így kelteni hatásokat, azért, hogy ilyen dolgok létezhessenek a saját rendjüknek megfelelően? Képes /a természet / angyalokat alkotni az emberekből, és az angyalokból mennyet, és oka-e annak, hogy akik ott vannak, örökké élnek? Jól fontold meg ezeket a dolgokat. Ismerd el ezen érvelések alapján e megfontolás igazságát, és akkor te elképzeléseid a természetnek a természettől való létezéséről elenyésznek."

Következő kérdésünk hozzá azt volt, hogy mi gondolt, és mit gondol még mindig az ő harmadik feltételezéséről: A természet és az élet középpontja és kiterjedése kérdéséről. Azt hiszi, hogy az élet középpontja és kiterjedése ugyanaz, mint a természet középpontja és kiterjedése? Azt válaszolta, hogy zavarban van, hogy mit higgyen. Először azt gondolta, hogy a természet belső cselekvése az élet, és hogy a szeretet és a bőlcsesség, amely az ember életének lényege, abból ered; és hogy a nap tüze, melegének és fények segítségével, eredményezi ezt a cselekvést a légkör közegén keresztül. Most azonban, abból, amit hallott az ember halál utáni életéről, kétségben van, és így az ő elméje egyszer felfelé fordul, egyszer meg lefelé. Amikor felfelé, akkor felismeri a középpontot, amelyről korábban semmit sem tudott, és amikor lefelé, akkor látja azt a középpontot, amelyről azt hitte, hogy az az egyetlen egy. Felfogja, hogy az élet abból a középpontból volt, amelyről korábban semmit sem tudott, mert a természet az a középpont, s amelyről korábban azt hitte, hogy az egyetlen egy, és hogy mindegyik középpont kiterjed maga köré. /?/

Ez - válaszoltunk - helyes, feltéve, hogy ő úgy tekinti a középpontot és a természet kiterjedését, mint a középpontból való eredést, és az élet kiterjedését, és nem fordítva. Akkor megtanítottuk őt, hogy az angyali menny fölött van egy Nap, amely tiszta szeretetet, tüzes megjelenésében hasonlít ennek a világnak a napjára; hogy ennek a Napnak a melegéből van az angyaloknak és az embereknek akaratuk és szeretetük, és ennek világosságából van értelmük és bőlcsességük; és hogy a belőle eredő dolgokat lelkinek nevezzük. Ellenben azok, amik ennek a világnak napjából származnak, azok tartalmazói vagy befogadói az életnek, és természetnek hívjuk. Továbbá, hogy az élet középpontjának kiterjedését lelki világnak nevezzük, amely saját Napjából eredően létezik, ellenben a természet középpontjának kiterjedését természeti világnak nevezzük, amely saját napjából áll fenn. Nos, mivel a tér és az idő nem állítható a szeretetről és a bőlcsességről, hanem azok helyett csak állapotról beszélünk, ezért ebből az következik, hogy az angyali menny Napja körüli kiterjedés nem térbeli kiterjedés, habár megjelenésében a természeti nap kiterjedéséhez hasonlít, és a természeti világban élő lényekhez hasonlóan is fogadják be azt; és befogadásuk milyensége megfelel az ő formájuknak és állapotuknak.

De ekkor ő tudakozódott, "Honnan származik e világ napjának tüze?" és mi azt válaszoltuk, hogy az az angyali menny Napjából ered, amely nem tűz, hanem Isteni Szeretet, az Istenből eredő első Kiáradás, aki annak közepén van. Miközben ezen csodálkozott, mi folytattuk a magyarázatot a következő módon. "A Szeretet lényegében lelki tűz: ezért az Igében a tűz lelki értelmezésben szeretetet jelent. Ez az oka annak, hogy a papság az istentiszteleti imákban azt kéri, hogy mennyei tűz töltse be szívüket, amelyen ők a mennyei szeretetet értik. Az Izraeliták között a tűz az oltáron és a lámpákban lévő tűz a Szent Sátorban /Tabernákulum / semmi mást nem képviselt, mint az Isteni Szeretetet. A vér tüzének, az emberi és az állati élet hevének általánosan, sem más az eredete, mint a szeretet, amely az életüket alkotja. Ez az oka annak, hogy az ember ég, felforrósodik, és lángra gyullad, mikor a szeretete buzgón felserken, vagy felgerjed égő haragja. Ezért, mivel a lelki hő, - amely a szeretet -, természeti meleget kelt az emberekben, és okozza arcuk és végtagjaik melegségét és pirosságát, nyilvánvaló, hogy a természeti nap tüze sem más forrásból ered, mint a lelki Nap tüzéből, amely az Isteni Szeretet.

Nos, mivel a kiterjedés a középpontból eredve keletkezik, és nem fordítva, miként fentebb mondtuk, és az élet középpontja, avagy az angyali menny Napja az Isteni Szeretet, az Istenből való első Kiáradás, aki ennek a Napnak a közepén van; és mivel ebből a középpontból származik az a kieredés, amelyet lelki világnak nevezünk; s mivel ebből a Napból származik ennek a világnak a napja is, és ebből /a földi / napból annak kiterjedése, amelyet természeti világnak hívunk, ezért nyilvánvaló, hogy a világegyetemet Isten teremtette." Ezután elindultunk, és ő elkísért minket dolgozószobája előteréig, közben társalogva még a mennyről, a pokolról, és az Isteni gondviselésről, az újonnan megszerzett bőlcsesség alapján.

ISTEN LÉNYEGE AZ ISTENI SZERETET ÉS AZ ISTENI BŐLCSESSÉG.

36. Különbséget kell tennünk Isten Léte és Isten Lényege között, mert különbség van Isten Végtelensége és Isten Szeretete között, a Végtelenséget Isten Létéről állítjuk, és a Szeretetet Isten Lényegéről; mert miként fentebb megjegyeztem, Isten Léte sokkal egyetemesebb, mint Isten Lényege, és a Végtelenség sokkal egyetemesebb, mint Isten Szeretete. Ezért a végtelen kifejezés alkalmazható Isten lényegeire és tulajdonságaira, amelyeket mindenki végtelennek nevez. Így az Isteni Szeretetről, az Isteni Bőlcsességről, és az Isteni Hatalomról is azt kell mondanunk, hogy végtelenek; nem mintha az Isteni Lét létezett /existed / volna az Ő Lényege előtt, de mert ez belép az Ő Lényegébe, mint segítő, összekapcsolódik vele, meghatározza, formálja, és ugyanakkor felemeli azt. Ezt a témát, miként az előző esetekben is, elkülönített címsorok alatt fogom tárgyalni, a következő rendben:

1/ Isten maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség, és ez a kettő alkotja az Ő Lényegét.

2/ Isten maga a Jó és maga az Igazság, mert a Jó a Szereteté, és az Igazság a Bőlcseségé.

3/ Maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség, az maga az Élet, amely az Élet önmagában.

4/ A Szeretet és a Bőlcsesség Istenben egyet alkot.

5/ A szeretet lényege az, hogy magunkon túl másokat szeretünk, vágyunk eggyütt lenni velük, és magunktól /önként / tevékenykedünk azért, hogy boldogok legyenek.

6/ Az Isteni Szeretet felsorolt tulajdonságai a világegyetem teremtésének oka, és fenntartásának oka is ez.

Minden címsorral sorrendben foglalkozunk.

 

 

 

37. 1/ Isten maga a Szeretet, és maga a Bőlcsesség, és ez a kettő alkotja az Ő Lényegét.

A mi elődeink érzékelték, hogy a szeretet és a bőlcsesség két lényegi dolog, amelyekhez hozzákapcsolódik az Istenben lévő minden végtelen dolog, amelyek Belőle származnak. Az egymás után következő korokban azonban, melyek során az emberek elméjükben eltávolodtak a mennytől, és a világi és testi dolgok felé fordították azt, elvesztették az érzékelésnek ezt az képeségét. Fokozatosan elvesztették annak tudását, hogy mi a szeretet lényege, és ebből eredően azt is, hogy mi a bőlcsesség lényege, és megszünt a tudásuk arról, hogy a szeretet nem létezhet a formáján kívül, és hogy az csak a formában és a forma által tevékenykedik. Nos, mivel Isten maga a Tartalom, és maga a Forma, az egyetlen, és így az első, akinek Lényege a Szeretet és a Bőlcsesség, és mivel Belőle /Általa / jött létre minden dolog, ami lett, ebből az következik, hogy Ő teremtette a világegyetemet minden benne lévővel együtt, a Szeretetből, a Bőlcsesség segítségével; és következésképpen, hogy az Isteni Szeretet, együtt az Isteni Bőlcsességgel, benne van minden teremtett tartalomban. /subject / Továbbá, a Szeretet nem csak a lényeg, amely formál /alkot / minden dolgot; hanem egységesítí és össze is kapcsolja őket, és így tartja őket kapcsolatban, amikor alakítja őket. Ezek az igazságok a világ számtalan dolgával ábrázolhatók, mint például a napból eredő hővel és fénnyel,a két lényegi és egyetemes eszközzel, amelyek által létezik és fennáll minden dolog a földön. A meleg és a világosság jelen van a világban, mert ezek megfelelésben állnak az Isteni Szeretettel és az Isteni Bőlcseséggel, mert a meleg, amely a lelki világ Napjából származik, lényegében szeretet, és a világosság, amely belőle származik, lényegében bőlcsesség.

Ábrázolhatjuk ezt a két lényegi és egyetemes eszközt, amelyek segítségével létezik és áll fenn az emberi elme, megnevezve, az akarattal és az értelemmel, mert ez a kettő alkotja minden ember elméjét. Annak oka, amiért ez a kettő az elme minden dolgában és működésében benne van, az, hogy az akarat befogadója és lakhelye a Szeretetnek, és az értelem a Bőlcsességnek. Ez a két képesség ezért megfelel az Isteni Szeretetnek és az Isteni bőlcsességnek, amelyekből ezek eredetüket származtatják. Továbbá ábrázolható a két lényegi és egyetemes dologgal, amelyek segítségével az emberi test létezik és fennáll, megnevezve, a szívvel és a tüdőkkel, vagy a szív szívó és nyomó működésével, és a tüdők levegőcseréjével. Ezek, mint jól tudjuk, a test minden részében tevékenyek, mert a szív, megfelelésben áll a szeretettel, és a tüdők a bőlcsességgel. Ezt a megfelelést teljesen megmutattam az Angyali Bőlcsesség az Isteni Szeretetről és az Isteni Bőlcsességről című munkámban, ami Amszterdamban jelent meg. A szeretet, mint vőlegyény és férj, valósít meg és hoz létre minden formát, de a bőlcsesség segítségével, mint mennyasszonnyal és feleséggel, amint ez bizonyítható számtalan dolog által, a lelki és a természeti világban egyaránt. Azonban, azt szükséges itt megfigyelnünk, hogy az egész angyali menny a saját formájába rendezett, és az Isteni Szeretet által van abban megtartva, az Isteni Bőlcsesség segítségével. Azok, akik a világ teremtését valami más forrásból vezetik le, és nem az Isteni Szeretetből, az Isteni Bőlcsesség segítségével, és aki nem tudja, hogy ez a kettő alkotja az Isteni lényeget, lesüllyednek az ésszerűségből a szem látásához, és a nagy természethez, mint az világegyetem teremtőjéhez; és következésképpen ezek nemzenek /fogannak / kimérákat, és fantomokat teremnek. A gondolatok, amelyekből okoskodnak, hamisak, és következtetéseik olyan tojások, melyekből az éjszaka madarai kelnek ki. Ezeket nem lehet elméknek nevezni, hanem szemeknek és füleknek, értelem nélkül, vagy gondolatoknak lélek nélkül. Úgy beszélnek a szinekről, mint ha azok létezhetnének fény nélkül, vagy a fák létezhetnének magok nélkül, és a világ minden dolga, mintha azok létezhetnének a nap nélkül, a következményt tekintetve elsődlegesnek, és a hatást oknak. Így ők minden felsőbb dologtól elfordulnak, /mindent összezavarnak / az eszük éber ereje mélyen alszik, és nem látnak semmit, hanem csak álmodnak.

38. 2/ Isten Maga a Jó és Maga az Igaz, mert a Jó a Szereteté, és az Igaz a Bőlcsességé.

Általánosan tudott, hogy minden dolog kapcsolódik a jóhoz és az igazhoz, és ez bizonysága annak, hogy minden dolog a szeretetből és a bőlcsességből eredezteti létét; /megnyilvánulását, existence /; mert mindent, ami a szeretetből származik, azt jónak nevezzük, annak az érzésnek megfelelően, amit kelt; és minden gyönyörűséges, amiben a szeretet nyilvánítja ki magát, mert ez az ember számára a jó. Másrészről, minden, ami a bőlcsességből származik, azt igazságnak nevezzük, mert a bőlcsesség semmi mást nem tartalmaz, mint igazságokat, és ez a világosság kellemesen hat tárgyaira, amelyek felfogják, mint a jóból eredő igazságot. A szeretet ezért tartalmazza a jó minden változatát, és a bőlcsesség az igazság minden változatosságát; de mindkettő, az előbbi és az utóbbi is Istentől van, aki maga a Szeretet és következésképpen maga a Jó, és maga a Bőlcsesség, és következésképpen maga az Igazság. Ebből ered az, hogy az Egyházban két lényegi dolog van, megnevezve, a könyörületesség és a hit, melyek az Egyház minden dolgát alkotják, és mindig ezek fogják alkotni. Mert az Egyházban minden jó kapcsolódik a könyörületességhez, és könyörületességnek is hívják, és ennek minden igazsága kapcsolódik a hithez, és hit is nevezik. A szeretet öröme, amely a könyörületességnek is öröme, okozza azt, ami gyönyörűséges, s amit jónak nevezünk; és a bőlcsesség kedvessége, amely a hit kedvessége is, okozza azt, amit a hit örömének nevezünk; mert ami öröm és ami kedvesség, az alkotja az ő életüket, és az a jó és igaz, ami ezek élése /gyakorlása / nélkül származik ezekből, az élettelen és terméketlen. /?/

A szeretet öröme kétféle, miként az az öröm is, ami a bőlcsességgel jár együtt; mert van a jó szeretetésének is öröme, és van gonosz szeretésének is, következésképpen van az igaz hitnek is kedvessége, és a hamis hitnek is tetszetőssége. Mind a kétféle szeretet öröme, az érzés miatt, amit alanyaikban /subjects / keltenek, jóknak neveztetnek; és a kétféle hit tetszetőssége, felfogásaikból eredően, szintén jóknak neveztetnek, de mivel ezek az értelemben vannak, ezek valójában igazságok. Mindazonáltal az örömnek és a tetszetősségnek ez a két fajtája szöges ellentétben áll egymással, az egyik szeretetének jója az jó, de a másik szeretetének jója gonosz; és ugyanígy, az egyik hitének igazsága az igazság, és a másik hitének igazsága az hamisság. Azonban az a szeretet, amelynek öröme lényegileg jó, az, hasonlóan a nap melegéhez, termékennyé, élénkké, és bőven termővé teszi a talajt, hasznos ültetvényeket és kukorica földeket hoz létre, bárhol is tevékenykedik, mintha az egy paradicsom lenne, az Úr kertje, valóságos Káanán földje; és ennek élvezése társul az igazsággal, a napból tavasszal áradó fényhez hasonlóan, és egy világosságot árasztó kristály ládikóhoz, amely a csodálatos virágokat tartalmaz, s amikor felnyitják azt, kellemes illatott áraszt. Másrészről, a gonoszság szeretésének öröme hasonlít a nap perzselő, hervasztó és a talajt terméketlenné tevő melegéhez, ami mérges növényeket, tövist és tüskebokrokat terem, és bárhol is cselekszik, egy Arábiai sivataghoz hasonlót hoz létre, ahol skorpiók /hidras / és mérges kígyók állnak lesben; mivel ezek hamisságának öröme hasonlít a nap téli világosságához, és ahhoz a világossághoz hasonlít, amely utat talál a borostömlőbe, amelyben férgek úsznak, és kellemetlen szagú csúszómászók, megkeserítve a bort.

Tudnunk kellene, hogy minden jóság formába alakítja magát az igazságok segítségével, és fel is öltözteti magát azzal, és így megkülönbözteti magát minden más igazságtól; továbbá, hogy az egyfajta jók összekötik magukat csoportokba, és egyidejűleg beburkolják ezeket egy takaróba, és ezen a módon megkülönböztetik magukat másoktól. Ezeknek a csoportoknak a kialakulása szemléltethető minden dologból, általánosságban és részleteiben, az emberi testben. Nyilvánvaló, hogy valami hasonló történik az emberi elmében, mert szakadatlan megfelelés van az elme minden dolga és a test minden dolga között. Ebből az következik, hogy az emberi elme egy szervezett forma, melynek belsejét lelki tartalmak alkotják, és természeti tartalmak a külsejét, és végül az anyag eszközei burkolják. Annak az elmének, amelynek gyönyörűsége a jó, a belsejét olyan lelki tartalmak alkotják, mint amilyenek a mennyben léteznek; de annak az elmének, amelynek öröme gonosz, olyan lelki tartalmak alkotják a belsejét, mint amilyenek a pokolban vannak. Az utóbbi gonoszságai csoportokba vannak kötve a hamisság eszközeivel, de az előbbi jók az igazság segítségével kapcsolódnak csoportokba. A jónak és a gonosznak ezt a csoportosulását magyarazzá az, amit a mi Urunk mondott,

hogy a konkolyt össze kell gyűjteni kötegekbe, és megégetni, és hasonlóképpen minden káros dolgot. Mt 13: 30, 40, 41; Jn 15: 6.

  1. 3/ Isten, - mivel Ő Maga a Szeretet és Ő Maga a Bőlcsesség, - ezért Ő Maga az Élet, amely az Élet Önmagában.

Jánosnál iratott:

"Az Istennel volt az Ige, és az Ige volt az Isten … Benne volt az élet; és az élet volt az emberek világossága." 1: 1, 4.

Isten itt az Isteni Szeretet jelenti, és az Ige az Isteni Bőlcsességet. Az Isteni Bőlcsesség alapvetően az élet, és az élet alapvetően a világosság, amely a lelki világ Napjából árad ki, s amelynek közepén Jehova Isten van. Az Isteni Szeretet formálja az életet, miként a tűz formálja a fényt. Két tulajdonság van a tűzben, az égés és a ragyogás; a tűz égéséből származik a meleg és a ragyogásából a fény. Hasonlóképpen két tulajdonság van a szeretetben, amelyek egyike a tűz égésének felel meg, és amely bizonyos módon belsőleg hat az ember akaratára, és a másik, amely a tűz ragyogásával áll összefüggésben, és amely hasonlóképpen befolyásolja az értelmességét. Ebből a két tulajdonságból származtatja az ember a szeretetét és értelmességét; mert miként eddig már többször is mondtam, ezek a lelki világ Napjának melegéből származnak, amely lényegében szeretet, és a fényéből, amely lényegében bőlcsesség. Ez a két dolog folyik be minden dologba a világegyetemben és belsőleg hat rájuk; és az ember esetében ezek befolynak az akaratába és értelmébe, mert ez a kettő azért teremtetett, hogy befogadója legyen a befolyásnak, az akarat legyen a szeretet befogadója, és az értelem a bőlcsesség befogadója. Ezért nyilvánvaló, hogy az ember élete az értelmében lakik, és hogy annak minősége a bőlcsességétől függ, és hogy ez a bőlcsesség az ő akaratának szeretete által módosul.

40. Ezt is János írta:

"Miként az Atyának élete van Önmagában, úgy adta a Fiúnak, hogy élete legyen Önmagában." 5: 26.

Ez azt jelenti, hogy maga az Isteni, amely az örökkévalóságból van, önmagában élő, így az Emberi is, amelyet felöltözött az időben, élő önmagában. Az Élet önmagában az maga az élet és az egyetlen élet, amelyből minden angyal és ember él. Az emberi értelem megláthatja ezt abból a fényből, amely a természeti világ napjából származik. Ez a fény nem teremthető, de azok a formák, amelyek befogadják ezt fényt, azok teremtettek; mert a szemek ennek a fénynek a befogadó formái, és a fény befolyik azokba a napból, és okozza ezeknek látását. Mint már mondtam, hasonlóképpen áll a dolog az élettel, ami a lelki világ Napjából származó világosság. Ez a fény nem teremthető, hanem folyamatosan befolyik az ember értelmébe, és megvilágosítja és élővé teszi azt. Következésképpen, mivel a fény, az élet, és a bőlcsesség egyet alkot, ezért a bőlcsesség nem teremthető, sem a hit, az igazság, sem a szeretet, a könyörületesség és a jóság: de ezeknek befogadó formái teremthetők, és ezek a formák az emberek és az angyalok elméjének formái. Mindenkit óva intek ezért, nehogy meggyőzze magát arról, hogy ő önmagától él, és hogy ő bőlcs önmagától: hogy ő hisz, szeret, felfogja az igazságot, és akarja és teszi a jót önmagától. Mert amilyen mértékben az ilyen meggyőződésben leli kedvét, olyan mértékben fordul el az elméje a mennytől lefelé, a föld felé, és lelkiből természetivé válik, érzékivé és testivé. Ennek eredménye az, hogy elzárja elméjének magasabb területeit, és így vakká válik mindarra nézve, ami Istenhez, a mennyhez és az Egyházhoz tartozik. Ezután bármit gondolhat, érvelhet vagy mondhat ezekről a dolgokról, az semmi más nem lesz, mint bolondság, mert mindazt sötétségben teszi; ráadásul félre is vezeti magát, mivel azt hiszi, hogy ez az ő bőlcsességéből következik. Mert amikor elméjének magasabb területei zártak, ahol az élet igazi világossága lakik, /lux / akkor felnyílik elméjének e területe alatti rész, amelybe csak a világ fényét engedi be. Amikor a világ fénye elkülönül a magasabb területek világosságától, akkor az megtévesztő fény, /lumen/, amelyben a hamisságok igazságként jelennek meg, és az igazságok hamisságként; és a hamisságból eredő okoskodás mint bőlcsesség jelenik meg, és az igazságól eredő gondolkodás, mint őrültség. Ebben az esetben az ember azt hiszi, hogy ő egy sas éles látását birtokolja, pedig semmit nem lát a valódi bőlcsességből, mert csak egy denevér látásával lát a déli napfényben.

41. 4/ Isten Szeretete és Bőlcsessége egyet alkot.

Minden bőlcs ember tudja az Egyházban, hogy a szeretet és a könyörületesség minden jója Istentől ered, és hasonlóképpen a bőlcsesség és a hit minden igazsága. Megláthatja az emberi értelem, hogy így van, feltéve, hogy tudja: a szeretet és a bőlcsesség eredete a lelki világ Napjából van, amelynek közepén Jehova Isten van, vagy, ami ugyanaz, hogy Jehova Isten cselekszik azon a Napon keresztül, amely körülveszi Őt. Az ebből a Napból származó meleg lényegében szeretet, és a fény lényegében bőlcsesség; ezért teljesen világos, hogy a szeretet és a bőlcsesség egy az eredetük alapján, és következésképpen egy Istenben, akiből ez a Nap ered. Ez ábrázolható a természeti világ napjával is, amely tiszta tűz; mert annak égő jellegéből származik a hő, és a fény annak ragyogó jellegéből, és így mindkettő egy az eredetében. De hogy ezek szétválnak, amint kiáradnak, az nyilvánvaló az ő alanyaikból, /1, subjects / amely közül némelyik több meleget fogad be, a másik pedig több fényt. Különösen így áll a helyzet az emberrel. Az emberek között az élet világossága, amely az értelmesség, és az élet melege, amely a szeretet, kettéosztott. Ez azért történik, mert az embernek újjá kell alakulnia és újjá kell születnie, amelyet nem lehetséges végrehajtani /megvalósítani / anélkül, hogy az élet fénye, amely az értelmesség, ne tanítaná neki, hogy mit kellene akarnia és szeretnie.

/1/ subject-subjectum alany, az, amiben a tulajdonság, erő és minőség van, és amely által ezek megmutatják hatásukat. Lásd 621.(7) ang. ford./

Mindazonáltal tudni kell hogy Isten folyamatosan azon munkálkodik, hogy egyesítse a szeretetet és a bőlcsességet az emberben, de az ember, ha nem tekint Istenre és nem hisz Benne, folyamatosan ezek szétválasztásán dolgozik. Ezért amennyire ez a kettő, a szeretet vagy könyörületesség jója, és a bőlcsesség vagy hit igazsága, egyesített az emberben, annyira válik Isten képmásává, és emelkedik a menny felé, és aztán a mennybe, ahol az angyalok laknak. Másrészről, amennyire ezt a kettőt szétválasztja az ember, annyira válik Lucefer és a sárkány képmásává, és ledobják a mennyből a földre, azután a föld alá a pokolba. Ennek a két alapvető dolognak az egyesüléséből az ember állapota hasonlóvá válik egy fa állapotához tavasszal, amikor a meleg és a fény egyaránt jelen van, és bimbózásra, virágzásra és gyümölcsözésre készteti; de e kettő elkülönítésével az ember állapota a téli fa állapotához válik hasonlóvá, amikor a meleg eltűnik a fény mellől, ami a lecsupaszodását okozza minden levéltől és zöld hajtástól. Amikor a lelki meleg, ami a szeretet, elkülönül a lelki világosságtól, ami a bőlcsesség, vagy ami ugyanaz a dolog, amikor a könyörületesség elkülönül a hittől, az ember hasonlóvá válik az olyan talajhoz, ami megkeseredett és rothadt; amelyben férgek tenyésznek, és ha mégis növényzetet hozna, a leveleit felzabálnák a nyüzsgő rovarok. Mert a gonosz szeretetének csábító ereje, amelyek önmagukban a vágyak, előtörnek, és az értelem, alávetés és megzabolázás helyett szereti, kényezteti és dédelgeti azokat. Egyszóval, felosztja a szeretetet és a bőlcsességet, vagy a könyörületességet és a hitet, melyeket Isten szakadatlanul törekszik az egyesíteni, megrabolja az arc pirosságát, s helyette a halál sápadtságát adja, vagy megfosztja azt tiszta fehér fényétől, és az égető szégyenbélyeg tüzes vörösét hagyja ott helyette. /?/ Vagy hasonló a házasságtöréshez, /1/

1/ "… házasságkötés , vinculum conjugiale. " Itt és máshol ebben a munkában a conjugialis szót éppúgy mint a conjugalist, előnyben részesítjük a marriage házasság szót, az új lelki fogalomnak megfelelően, amit Swedenborg vezetett be. Swedenborgnak a Házassági Szeretetről c. művének első fordításában Rev. John Clowes bevezette a a conjugial szót, mint a conjugialis fordítását: de ebben őt nem követi Swedenborg többi fordítója. T.C.R Clowes első fordításában lefordította ezt a kifejezést - vinculum conjugiale - mint házasságkötést."/ang. ford./

két társ között, így csinálva a feleségből kurvát, és a férjből paráznát; mert a szeretet vagy könyörületesség hasonlít egy férjhez, és a bőlcsesség és hit hasonlít egy feleséghez. Amikor ez a kettő elkülönül, akkor bekövetkezik a lelki prostitúció és házasságtörés, ami az igazság meghamisítása, és a jó megrontása.

42. Ezen kívül azt is tudni kell, hogy a szeretetnek és a bőlcsességnek három fokozata van, és következésképp az életnek is három fokozata van; és hogy ezeknek a fokozatoknak megfelelően, az emberi elme mintegy /belealakul / hozzáformálódik ezekhez a tartományokhoz. /regions / A legmagasabb tartományban van az élet a legmagasabb fokon, a második tartomány egy alacsonyabb fokozat, és a végső tartományban a legalacsonyabb fokozat van. Ezek a tartományok egymás után felnyílnak az emberben. A végső tartomány, ahol az élet a legalacsonyabb fokozaton van, megnyílik a csecsemőkortól a gyeremekségig /tartó időszak / folyamán, és ez a tudás által jön létre. A második tartomány, ahol az élet a egy magasabb fokozaton van, a gyermekségtől az ifjúkorig tartó időszak során nyílik meg, és ez a tudásból való gondolkodás segítségével valósul meg; és a legmagasabb tartomány, ahol az élet a legmagasabb fokozaton van, az ifjúkortól a férfikorig és tovább tartó időszak során nyílik meg, és ez az erkölcs és a lelki igazságok felfogásának segítségével valósul meg. Ezenkívül azt is tudni kell, hogy az élet tökéletessége nem a gondolkodáson alapul, hanem az igazi világosságból eredő igazság felfogásán. Ebből a tényből meghatározható az emberek életében lévő különbség; mert vannak néhányan, akik közvetlenül az igazság hallásából felfogják azt, hogy az igazság, és ezeket (gondolataikat illetően) a lelki világban sasok képviselik. Vannak mások, akik nem azonnal fogják fel az igazságot, hanem következtetnek arra, hogy az így van, a látszatokból eredő megfontolások által, és ezeket énekes madarak képviselik. Ismét mások igazságként fogadják el azt, amit a tekintélyesek szavaikkal állítanak, és ezeket szarkák jelenítik meg. Vannak még mások, akik sem nem akarják, sem nem képesek felfogni az igazat, hanem csak a hamisságot, mert ők abban a megtévesztő fényben vannak, amelyben a hamisság úgy jelenik meg, mint igazság, és az igazság pedig mint valami sűrű felhőbe burkolt rejtély a fejük felett, vagy mint egy meteor, vagy éppen úgy, mint hamisság, és gondolataikat az éjszakai madarak képviselik, és beszédjüket a kuvik. Közülük azok, akik megerősítették hamisságaikat, nem tudják elviselni az igazság hallását; és amint valami igazság eljut füleikhez, idegenkedve elutasítják, miként az epés gyomor undorral visszautasítja az élelmet.

 

 

 

 

43. 5/ A szeretet lényege: másokat szeretni, rajtunk kívül, azt kívánni, hogy egyek legyünk velük, és önként cselekedni az ő boldogságukért.

Két dolog van, ami az Isten Lényegét alkotja, megnevezve: a Szeretet és a Bőlcsesség, és három dolog van, ami az Ő Szeretetének lényegét megvalósítja, megnevezve: magunkon kívül másoknak a szeretése, a velük való együtt lét kívánása, és törekedni boldoggá tételükre, önként. Szintén három dolog valósítja meg az Ő Bőlcsességének lényegét, mert mint fentebb már megmutattam, a Szeretet és a Bőlcsesség egyet alkot Istenben, mivel a Szeretet akarja ezeket a dolgokat, a Bőlcsesség pedig megvalósítja ezeket. Az első lényeget, a mások szeretése saját magunkon kívül, felismerhetjük Isten Szeretetéből az egész emberi nemzetség iránt; mert Isten szeret minden dolgot, amit Ő teremtett, mivel azok az ő eszközei; mert aki szereti a célt, az szereti a cél elérésének eszközeit is. Minden személy és minden dolog a világegyetemben Istenen kívül van, mert ezek végesek, és Isten végtelen. Isten Szeretete azonban közel van, és kiterjed nem csak a jó szermélyekre és jó dolgokra, hanem a gonosz személyekre és gonosz dolgokra is; következésképpen nem csak a mennyben lévő személyekre és dolgokra, hanem a pokolban lévőkre is; így nem csak Mihályra és Gábrielre, hanem az őrdögre és a sátánra is, mert Isten mindenhol, és az örökkévalóságtól az örökkévalóságig ugyanaz. Ő is ezt mondja:

"Felhozza napját jókra és gonoszokra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak földjére." Mt 5: 45.

Annak oka azonban, amiért a gonosz személyek és dolgok mégis gonoszak tartalmukban és céljaikban, az önmagukban van, mert ők nem fogadják be Isten Szeretetét annak saját minőségében és belső természetében, hanem csak a saját természetüknek megfelelően, miként a tüskebokor és a csalán fogadja be a nap melegét és a ég esőjét.

Az Isten Szeretetének második lényegét, hogy vágyik eggyé lenni velük, ezt érzékelhetjük az Ő összekapcsolódásából az angyali mennyel, a földi Egyházzal, az ott lévő minden egyénnel, és minden jóval és igazzal, ami kapcsolatban van és az embert és az Egyházat alkotja. Továbbá a szeretet önmagában tekintve semmi más, csupán egy törekvés az összekapcsolódás felé; azért tehát, hogy a szeretet lényegének ez a célja megvalósulhasson, Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, ami által az összekapcsolódás megvalósulhat. Hogy az Isteni Szeretet mindig erre az egységre irányul, az nyilvánvaló az Úr szavaiból,

hogy Ő arra vágyik, hogy velük egy lehessen, Ő bennük és ők Benne, és hogy az Isten szeretete legyen bennük, Jn 17: 21, 22, 23, 26.

Az Isten Szeretetének harmadik lényegét, hogy ő boldoggá tegye a többieket magából /önként /, felismerhetjük az örök életből, vagy áldottságból, a vég nélküli boldogságból és örömből, amelyet Ő ad azoknak, akik befogadják Szeretetét. Mert miként Isten maga a Szeretet, úgy Ő maga az Áldottság, mivel minden szeretet kilehel magából valamit, ami gyönyörűséges, és az Isteni Szeretet áldottságot, boldogságot és örömöt lehel ki magából az örökkévalóságig. Így Isten Önmagából teszi az angyalokat boldoggá, és az embereket is a haláluk után, a velük való összekapcsolódás által.

44. Hogy az Isteni Szeretet természete ilyen, az felfogható a szférájából, /légköréből, aurájából / amely átjárja a világegyetemet és mindenkire az állapotának megfelelően van hatással. Főképpen a szülőkre hat, arra késztetve őket, hogy gondos szeretetet tanúsítsanak gyermekeik iránt, akik rajtuk kívül vannak, és vágyat keltve bennük, hogy velük egyek legyenek, és hogy boldoggá tegyék őket maguktól. /önként / Az Isteni Szeretetnek ez a szférája nem csak a jókra hat, hanem a gonoszokra is, és nem csak az emberekre, hanem az állatokra és mindenféle madárra is. Mi egy anya gondolata, amikor megszülte gyermekét, ha nem az, hogy úgymond, hogyan egyesítheti /lehet együtt / magát vele, és hogyan gondoskodhat annak jólétéről? Mi más gondja van egy madárnak, amikor kikölti fiókájit, azután a szárnyai alatt ápolja, és szeretettel táplálja őket a saját csőréből? Továbbá, jól tudjuk, hogy még a kígyók és a siklók is szeretik utódaikat. Ez az egyetemes szféra különösen azokra hat, akik befogadják az Isteni Szeretetet, amit azok tesznek, akik hisznek Istenben és akik szeretik felebarátjukat: az irányukban megnyilvánuló könyörületesség a szeretet egy képmása. A barátság azok között, akik nem jók, csak mutatott szeretet; mert minden barát sürgetve hívja a barátját az asztalához, a legjobb oldalát mutatva neki, és a kedvezés szokásos cselekedeteit és a szolgálatait ajánlja neki. Ugyanez a forrása annak a törekvésnek, hogy a hasonló gondolkodású emberek együttérzően vágyakoznak arra, hogy együtt legyenek a másikkal. Továbbá, hogy ugyanaz az Isteni szféra cselekszik a lélektelen dolgokban is, mint fákban és a növényekben, de ennek a világnak a napja által és ennek melege és fénye segítségével; mert a hő áthatja őket a velük való egyesülés nélkül, okozva azoknak rügyezését, virágzását és gyümölcsözését, amely mintegy válasz az élő teremtmények boldogságára. A nap melegének ez a feladata, /működése / mert ez felel meg a lelki melegnek, amely a szeretet. E szeretet működésének kiábrázolódását bizonyítják az ásványi világ változatos tárgyai /subjects / is. Ezek, fajtájukban és értékükben különbözőképpen meghatározottak a hasznosságuk által, amelyek alapján az ásványok felismerhetők. /?/

45. Az Isteni Szeretet lényegének ebből a leírásából meglátható az ellentétessége által az őrdögi szeretet természete. Ez az önszeretetet: szeretetnek nevezik, de önmagában véve ez gyűlölet; mert ez nem szeret senki mást magán kívül, sem nem vágyik egységesülni másokkal, vagyis hogy jót tegyen másokkal, hanem csak a maga hasznát akarja. Legbelső természetéből folyamatosan törekszik mások fölött uralkodni, birtokolni mindenkinek tulajdonát, és végül imádtatni magát, mint Istent. Ez az oka annak, hogy azok, akik a pokolban vannak, nem ismerik el Istent, hanem azokat ismerik el istenekként, akik a hatalmat gyakorolják mások felett; így tehát imádnak alsóbb és felsőbb rendű, vagy kisebb és nagyobb isteneket, hatalmuk kiterjedtségének megfelelően. Mivel mindegyik ott hordozza az uralkodás vágyát a szívében, ezért izzón gyűlölik a saját istenségüket, és ez az istenség is azok ellen fordul, akiken ő uralkodik; és úgy néz rájuk, mint hitvány rabszolgákra, udvariasan beszélve velük mindaddig, amíg imádják őt, de tomboló dühvel fordul mindenki más ellen, miként valójában szívének belsejében a saját /votaries / hívei ellen is. Mert ez az önszeretet olyan, mint a tolvajok egymás közötti szeretete, akik a kölcsönös ragaszkodás legkészségesebb jeleit mutatják, amikor elkezdenek fosztogatni, de akik égnek a vágytól, hogy megölhessék bűntársaikat, és megszerezzék a rablásból rájuk eső részt. A pokolnak azon a területén, ahol ez a szeretet uralkodik, ez a vágy okozza azt, hogy bizonyos távolságról különböző fajta vadállatokhoz hasonlónak látszanak, némelyek rókáknak és leopárdnak, mások farkasoknak és tigriseknek, és egyesek krokodiloknak és mérgeskígyóknak. Ez az oka annak is, hogy a sivatagok, ahol ezek élnek, kizárólag kőhalmokból állnak, vagy értéktelen kavicsokból, elvegyítve mocsarakkal, ahol békák brekegnek, miközben nyomorúságos viskóik fölött madarak szállnak, gyászosan rikácsolva. Ezek a teremtmények azok, amiket az Ochim, Tziim, és Ijim jelentenek, az Ige Prófétai Könyveiben említi ezeket, ahol a téma az uralkodás szeretete, amely az önszeretetből keletkezik. Ézs 13: 21; Jer 50: 39; Zs 74: 14.

46. 6/ Az Isteni Szeretet ezen tulajdonságai voltak az okai a világegyetem teremtésének, és ezek az okai fenntartásának is.

Hogy az Isteni szeretetnek ez a három lényege volt a Teremtés oka, az világosan látható ezen lényegeknek figyelmes megvizsgálásból. Hogy az első - amely magunkon kívül más személyeknek a szeretése - volt az egyik ok, az nyilvánvaló a világegyetemből, amely Istenen kívül van, miként a világ kívül van a napon, és amelyre Ő kiterjesztheti szeretetét, és amelyben szeretete tevékenykedik, és következésképpen megpihen; amint írva van, hogy miután Isten megteremtette a mennyet és a földet, megnyugodott; és ez az eredete a Szombat napnak. 1Móz 2: 2, 3.

Hogy a másokkal való eggyé levés vágya volt a második oka a teremtésnek, az magától értetődő az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtéséből. Ez azt jelenti, hogy Isten a Tőle eredő szeretetet és bőlcsességet befogadó formává alakította az embert, hogy így egységesíthesse Önmagát az emberrel, és az ő kedvéért, az egész világegyetemmel és minden abban lévő dologgal, mivel ezek csak annak eszközei; mert a végső okkal való összekapcsolódás magában foglalja a középső okkal való összekapcsolódást is. Hogy minden dolog az ember kedvéért /hasznára / teremtetett, az nyilvánvaló a Teremtés Könyvéből, vagyis a Genezisből /1Móz /, 1: 28, 29, 30.

Hogy az Isteni Szeretet harmadik lényege, amely mások boldoggá tevését jelenti önmagából, a Teremtés oka, az nyilvánvaló az angyali mennyből, amely biztosított minden olyan ember számára, aki befogadja Isten Szeretetét, s ahol mindenkit boldoggá tesz Isten, egyedül Önmagából. Az Isten Szeretetének ez a három lényege az oka a világegyetem megőrzésének is, mert a megőrzés folyamatosan állandó teremtést jelent, a fennmaradás pedig folyamatosan állandó létre jövést; /for preservation is perpetual creation, just as subsistence is pepetual existence / s mivel az Isteni Szeretet az örökkévalóságtól az örökkévalóságig ugyanaz, ezért most, a világ teremtése után is ugyanolyan, mint volt a világ teremtése előtt.

47.Ha ezeket a dolgokat helyesen megértettük, akkor láthatjuk, hogy a világegyetem egybefüggő, következetes munka, az első dologtól az utolsóig, mert ez egyetlen alkotás célokkal, okokkal és hatásokkal feloldhatatlanul összekapcsolva. Mivel minden szeretetben cél van, és mivel minden bőlcsességben jelen van a törekvés e célnak az előmozdítására, közbenső okok által, és ezeknek segítségével a hatásoknak a megvalósítására, amelyek a hasznok, ebből az következik, hogy a világegyetem egy mindent magában foglaló /embracing, átölelő / munkája az Isteni Szeretetnek, az Isteni Bőlcsességnek és a Hasznosságnak, és így egy olyan alkotás, amely teljesen összefüggő /coherent, következetes / az első dologtól az utolsóig. Hogy a világegyetem folyamatosan állandó hasznokból áll, melyeket a bőlcsesség hozott létre, és a szeretet kezdeményezett, azt megláthatja minden bőlcs ember, mint egy tükörben, amikor sikerül egy általános elképzelést kialakítania a világegyetem teremtéséről, és ennek fényében részletesen megvizsgálja azt. Mert a részek alkalmazkodnak /adapt, hozzáilleszkednek / a saját általános fogalmukhoz, amely a rendnek megfelelően kijelöli ezeknek helyét. Azt, hogy ez így van, a következőkben példákkal fogom megvilágítani.

 

EMLÉKEZETRE MÉLTÓ DOLGOK

48. A fentebb mondottakhoz most hozzáteszem a következő lelki tapasztalatot.

Egyszer két angyallal társalogtam, az egyik a keleti mennyből való volt, a másik a déliből. Amikor észrevették, hogy én a szeretetben foglalt bőlcsesség szent titkán elmélkedem, megkérdeztek engem, vajon tudok-e a bőlcsesség iskoláiról, amelyek az ő világukban vannak. Válaszomra, hogy még nem, azt mondták: "Számos ilyen van, ahol azok, akik lelki indíttatásból szeretik az igazságokat, vagy azért, mert azok igazságok, és a bőlcsesség elérésének eszközei, találkoznak egymással egy megadott jelre, hogy megvitassák, és minél mélyebben értelmezzék a témákat." Akkor kézen fogtak engem, mondván: "Gyere velünk, és látni és hallani fogod ezt, mert ma adják meg a jelet a találkozóra." Keresztül vezettek egy sík területen egy dombhoz, amelynek lábától egy pálmafákkal szegélyezett fasor vezetett fel a tetejéig. Ráléptünk erre a fákkal szegélyezett útra, és felmentünk, és a domb tetején vagy csúcsán volt egy liget, amelynek belsejében a fák az alapjuktól felfelé valamiféle színházat formáltak, sima padozattal, amit kis színes követekből alakítottak ki. /?/ Körben, mindenfelé a térség területén ülőhelyek voltak, amelyeken a bőlcsességet szeretők ültek, és a színház közepén volt egy asztal, amelyen egy lepecsételt papír volt.

Azok, akik ültek, meghívtak minket, hogy üljünk le oda, ahol még el nem foglalt helyek voltak, de én azt válaszoltam: "Azért hozott ide két angyal, hogy lássak és halljak, és nem azért, hogy elfoglaljak egy helyet." A két angyal akkor odasétált az emelvény közepén levő asztalhoz, és feltörve a papíron lévő pecsétet, felolvasták a papírról azoknak, akik ott ültek, a bőlcsesség azon rejtélyeit, amelyeket most fognak megvitatni és kifejteni. Ezeket a harmadik menny angyalai írták és helyezték az asztalra. Három témát tartalmaztak, az első az volt, hogy: Mi az Isten képmása és Isten hasonlatossága, amelyben az ember teremtetett? A második azt volt, hogy: Miért nem születik az ember bármilyen, a szeretethez kapcsolódó ismeret birtokában, miközben az állatok és a madarat egyaránt, akár nemes, akár hitvány, azon ismereteknek birtoklásával születnek, amelyek kapcsolatban vannak szeretetükkel? A harmadik azt volt, hogy: Mit jelent az élet fája, mit a jó és gonosz tudásának fája, és mit jelent azokról enni? Alul ez volt írva: "E kérdésekre adott feleleiteket foglaljátok egybe, írjátok rá egy tiszta lapra és helyezzétek az asztalra, és mi elolvassuk azt. Ha döntésetek jól kiegyensúlyozottnak és ésszerűnek tűnik majd, mindegyikőtök megkapja a bőlcsesség díjának kitüntetését." Felolvasva ezeket a szavakat, a két angyal visszavonult, és felvitetett a saját mennyébe. Mindjárt ezután azok, akik helyet foglaltak, vitatkozni kezdtek, és hozzáláttak kifejteni véleményüket az eléjük helyezett kérdésekről. Egymás után beszéltek, először azok, akik észak felől ültek, azután azok, akik nyugat felől, majd a délről ülők következtek, és végül a keleti oldalon ülők. A fontolgatást az első témával kezdték, megnevezve, hogy: Mi az Isten képmása és mi az Isten hasonlatossága, amiben az embert megteremtette Isten? A Teremtés Könyvének elejéről minden jelenlévőnek felolvasták ezeket a szavakat:

"Isten így szólt, teremtsünk ember ami képmásunkra, a mi hasonlatosságunk szerint: … És Isten megteremtette az embert az Ő képmására, Isten hasonlatosságára teremtette őt." 1Móz [26, 27];

"Azon a napon Isten megteremtette az embert, Isten hasonlatosságára teremtette őt." 1Móz 5: 1.

Akik észak felől ültek, azok beszéltek először. Ezt mondták: "Isten képmása és Isten hasonlatossága az két élő lélegzet az emberben Istentől, amely az akarat élete és az értelmesség élete; mert írva van:

"Jehova Isten az élet lelkét lehelte az ember orrába, és az ember élő lélekké lett." 1Móz 2: 7.

Ezek a szavak a látszat szerint azt jelentik, hogy belelehelte az emberbe a jó akarását és az igazság felfogásának képességét, és így az élet lelkét; és mert az életet Isten lehelte bele, a képmás és a hasonlatosság jelenti a szeretetből és bőlcsességből, és az igazságból és ítéletből eredő feddhetetlenséget /sértetlen egységet, integrity / bennük." Azok, akik a nyugati oldalon ültek, egyetértettek ezzel a véleménnyel, de hozzátették, hogy a feddhetetlenség állapotát Isten lehelte beléjük a teremtéskor, és azóta is folyamatosan leheli minden emberbe Isten; de ez úgy van az emberben, mint befogadóban, és az ember, mint befogadó, ezáltal képmása és hasonlatossága Istennek. Ezután a sorrendben harmadik oldal, akik a déli oldalon ültek, azt mondták: "Isten képmása és Isten hasonlatossága az két különböző dolog, de egységben van az emberben a teremtéssel; és látjuk, egyfajta belső fény által, hogy az Isten képmása szétrombolható az ember által, de Isten hasonlatossága nem. Ez, úgy látszik, magában foglalja azt a tényt, /?/ hogy Ádám megőrizte Isten hasonlatosságát azután is, hogy elveszítette /magában / Isten képmását, mert azt mondja az átok után:

"Ime, az ember olyan lett, mint közülünk egy, jónak és gonosznak tudója." 1Móz 3: 22;

és később Isten hasonlatosságának nevezték őt, és nem Isten képmásának, 1Móz 5: 1. De engedjük barátainkat, akik kelet felől ülnek, és ezért a legnagyobb világosságban vannak, hogy megmondják, valójában mi az Isten képe, és mi az Isten hasonlatossága."

Ezután csend lett, majd azok, akik kelet felől ültek, felkeltek; és feltekintettek az Úrra, és újból helyet foglaltak, és azt mondták: "Isten képmása az, aki az Isten befogadója; és mivel Isten maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség, Isten képmása az az ember, aki az Istentől eredő szeretetet és bőlcsességet befogadja. Másrészről, Isten hasonlatossága a szeretet és a bőlcsesség tökéletes hasonlatossága az emberben, mintha az az ő sajátja lenne; mert akkor ő még úgy érzékeli, mintha ő magától szeretne, és bőlcs lenne saját magától, vagy hogy ő jót akar és megérti az igazságot önmagától; pedig ő semmit sem tesz hozzá ezekhez a dolgokhoz magából, hanem csak Istenből. Egyedül Isten a szeretet Önmagától és a bőlcsesség Önmagából, mert Isten maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség. A szeretetnek és a bőlcsességnek, avagy a jóságnak és az igazságnak ez a hasonlatossága vagy megjelenítése az emberben okozza azt, hogy ő emberré legyen, és képessé teszi őt, hogy egységesüljön Istennel, és így örökké éljen. Ennek következtében ember az ember, mert így képes a jót akarni és az igazságot megérteni, egészen úgy, mintha magától tenné, és mégis tudnia és hinnie kell, hogy a jó és igaz Istentől van; mert miután elismeri és hiszi ezt, Isten elülteti benne az Ő képmását. Másképpen lenne, ha azt hinné, hogy a szeretet és a bőlcsesség önmagától van, és nem Istentől."

Miután elmondták ezeket a szavakat, és megihlettettek az igazság iránti buzgalommal, a következőképpen folytatták: "Hogyan fogadhatna be, őrizhetne meg, és adhatna tovább az ember bármilyen szeretetet anélkül, hogy úgy érezné, hogy az a sajátja? Hogyan jöhetne létre összekapcsolódás Istennel a szeretet és bőlcsesség eszközei által, ha nincs valamilyen kölcsönösség az ember részéről, ami végrehajtja az összekapcsolódást? Mert kölcsönösség nélkül semmilyen összekapcsolódás nem lehetséges. Ami szükséges az összekapcsolódáshoz, az az, hogy az ember szeresse Istent és az Isten dolgait cselekedje, mintha magától tenné, és mégis abban a hitben, hogy Istentől cselekszik így. Továbbá, hogyan élhetne az ember örökké anélkül, hogy összekapcsolódna az örök Istennel? És következésképpen, hogyan lehetne ember az ember, ha nem volna meg benne ez a hasonlatosság?" Mindenki egyetértett ezekkel a szavakkal, és mondták: "Levont következtetéseinket foglaljuk írásba, ezzel a véleménnyel összhangban." Ezt a következőképpen tették: "Az ember Isten befogadója, és Isten befogadója az Isten képmása; és mivel Isten maga a Szertet és maga a Bőlcsesség, az ember ezeknek befogadója, és a befogadó Isten képmásává válik, olyan mértékben, amilyenben befogadja Őt. Továbbá, az ember Isten hasonlatossága, mert úgy érzi önmagában, hogy az Istentől származó dolgok őbenne olyanok, mintha saját magától lennének. Mégis, ez a hasonlatosság csak olyan mértékben teszi őt Isten képmásává, amennyire elismeri, hogy a szeretet és a bőlcsesség, avagy a jó és az igaz őbenne nem a sajátja, és következésképpen ez nem önmagától van, hanem azok csak Istenben vannak, és következésképpen Istentől.

Ezután felvették a vizsgálódás második témáját: Miért nem születik az ember a szeretet ismeretében, miként az állatok és a madarak, amelyek mind nemes, mind hitvány fajtái beleszületnek a saját szeretetükhöz tartozó minden ismeretbe? Ők először megerősítették a javasolt kérdés igazságát különböző megfontolások segítségével. Majd felhozták példának az ember esetét, aki teljes tudatlanságban születik, leginkább a házassági szeretetet illetően. Tudakozódtak felőle és rájöttek vizsgálódásaik során, hogy a gyermekkel semmilyen tudás nem születik vele, még az anyja mellének szopása sem, hanem ezt is az anyjától vagy a dadájától tanulja meg, a mellre helyezésekor; és hogy csak azt tudja, hogyan kell szopni, amit folyamatosan tanul meg, az anyja méhétől fogva. /?/ Azután nem tudja, hogyan kell sétálni, vagy hogyan kell hangokat formálni bármilyen nyelven, és egyáltalán nem tud úgy kifejezést adni szeretete indíttatásainak, mint az állatok. Ráadásul, nem tudja, hogy melyik táplálék megfelelő a számára, pedig az állatok tudják, hanem bármit megragad, ami útjába kerül, tisztát vagy tisztátalant, és a szájába helyezi. A vizsgálódók azt is mondták, hogy útbaigazítás nélkül az ember semmit sem tud a nemi szeretetről: hogy egyáltalán semmilyen ismeretük nincs a leányoknak és az ifjaknak, kivéve a többiektől kapott ismereteket. Röviden, az ember testileg egy féreghez hasonlóan születik, és így is marad, kivéve ha megtanul tudni, érteni, és bőlcsnek lenni mások segítségével. Ezután megerősítették, hogy az állatok, a nemes és a hitvány vadak egyaránt, mint a föld állatai, az ég madarai, a hüllők, a halak és a rovarok az életük szereteteinek teljes ismeretében születnek, mindabban, ami kapcsolatban van a táplálkozásukkal, lakozásukkal, nemi szeretetükkel, fajtájuk szaporodásával, és utódaik felnevelésével. Ezeket a dolgokat megerősítették csodálatos dolgok által, amiket az emlékezetükből felelevenítettek, abból, amit láttak, hallottak és olvastak a természeti világban, ahol ők korábban éltek, és ahol nem ábrázolások, hanem a valódi állatok éltek. Amikor ennek a javaslatnak az igazságait így bebizonyították, elméjüket annak kiderítésére, és azon okok feltárására fordították, amelyek által megoldhatják és megmagyarázhatják ezt a rejtélyt. Mindannyian azt mondták, hogy ezek a dolgok csak az Isteni Bőlcsességből lehetnek, abból a célból, hogy az ember ember lehessen, és az állat állat; és hogy így az ember tökéletlensége /befejezetlensége, hiányossága, imperfection / a születésétől kezdve az ő tökéletessége, és az állat tökéletessége /befejezettsége, perfection / a születésétől kezdve, az ő tökéletlensége.

Ezután az északi oldalon lévők fejezték ki először nézetüket, és mondták: "Az ember tudás nélkül születik, hogy képes lehessen elérni minden tudást. Ha azonban ő tudással születne, nem lenne képes elérni semmi tudást azon kívül, ami vele született, és ezért nem lenne képes elsajátítani semmit a maga számára." Ezt a következő összehasonlítások segítségével szemléltették. "Amikor egy ember megszületik, először olyan talajnak látszik, amelybe nem vetettek magot, de amely képes befogadni mindenféle magot, és okozni azoknak növekedését és gyümölcsözését. Másrészről, az állatok arra a talajra hasonlítanak, amelyet már bevetettek, és fűvel és növényekkel borítottak. Ez a talaj semmilyen más magot nem fogad be, csak amit már belevetettek és ha mégis más magot fogadna be, azt elfojtaná. Ezért az embernek sok évébe kerül, míg érettségét eléri, és ez idő folyamán megműveltté válhat, a talajhoz hasonlóan, ami terem, úgymond, mindenféle gabonát, virágot és fát. Azonban egy állat rövid idő alatt eléri érettségét, s ezalatt nem válhat 'megműveltté', hogy bármi mást teremhessen, hanem csak azt, ami vele született."

A nyugati oldalon lévők következtek, és azt mondták: "Az ember nem születik tudással, miként az állatok azzal születnek, de képességekkel és hajlamokkal igen, amely képességgel megismerhet, és amely hajlammal szerethet; és nem csak önmagával és a világgal kapcsolatban szerethet akármit, hanem Istennel és a mennyel kapcsolatban is. Következésképpen az ember születése által egy olyan szervezet, amely először csak egyfajta bizonytalan életet él, a külső, és nem a belső érzékeit használva, azzal a céllal, hogy a teljesség felé növekvő életet élhessen, és először természetivé lesz, azután ésszerűvé, és végül lelki emberré válik. Ez nem volna lehetséget, ha, az állatokhoz hasonlóan, a tudása és a szeretete vele születne. Mert az ilyen tudás és szeretet behatárolná az ő fejlődési lehetőségét, ellenben a veleszületett képességek és hajlamok nem állítanak határokat, és így az ember tökéletesedhet tudásban, értelmességben és bőlcsességben, az örökkévalóságig."

A délről valók következtek, és felvéve a téma fonalát, azt mondták: "Lehetetlen az ember számára, hogy bámilyen ismeretet megszerezzen magától, hanem másoktól kell elsajátítania azt, mivel semmilyen tudás sem születik vele. Ráadásul, mivel semmilyen ismeretet nem szerezhet önmagától, ezért semmilyen szeretetet sem képes elsajátítani, mert ahol nincs megértés, ott nincs szeretet sem; mert a tudás és a szeretet elválaszthatatlan társak. Ugyanúgy nem választhatók szét, mint az akarat és az értelem, vagy az indulat /affection, érzelem / és a gondolat, vagy a lényeg és a forma. Ezért amint az ember megszerzi a tudást másoktól, a szeretet összekapcsolódik vele, mint a társa. Az egyetemes szeretet, amely összekapcsolja őket, az a tudás szeretése, és azután az értelmesség, és a bőlccsé létel szeretése. Csak az emberek, - az állatok nem -, birtokolják ezt a szeretetet, és ez Istentől folyik beléjük. Egyetértünk a nyugati oldalon lévő barátainkkal, hogy az ember nem születik együtt semmiféle szeretetettel, és következésképpen semmiféle ismerettel, hanem csak a szeretésre indító hajlammal, és következésképpen egy képességgel, hogy a tudást befogadhassa, de egyáltalán nem önmagától, hanem másoktól, azaz másokon keresztül: 'másokon keresztül', mert senki sem tehet szert ezekre önmagából, hanem csak Istentől eredően. Egyetértünk északról való barátainkkal abban is, hogy az ember, amikor megszületik, hasonlít a talajhoz, amelybe nem vetettek magot, hanem amiben minden fajta, jó és rossz egyaránt elültethető. Ez az oka annak, hogy az embert a humuszról nevezték el, 'talaj' /homo /, és az Adamából származó Ádám 'talajt' is jelent. Hozzátesszük azonban, hogy az állatok minden féle természeti szeretetben születnek, és következésképpen az azokhoz illő ismeretekkel. Ebből az ismeretből azonban mégsem gyakorolhatják a tudás, a gondolkodás és a megértés képességét, és nem válhatnak bőlccsé; mert a szeretetük ösztökéli őket, majdnem úgy, mint a vak embereket a kutyájuk, ami vezeti őket végig az utcán, de az állatok az értelmi látásukat illetően vakok; vagy méginkább az alvajárókra hasonlítanak, akik teljesen vakon cselekszenek, és akiknek elmebeli képességeik mélyen alszanak."

Végül a keletről lévők beszéltek, és azt mondták: "Egyetértünk azzal, amit hittestvéreink megállapítottak, hogy az ember semmit sem tud magától, hanem csak másoktól és másokon keresztül, azért, hogy rájöhessen és elismerhesse, hogy minden tudása, értelmessége és bőlcsessége Istentől van; máskülönben az ember nem lenne Isten szülöttje és nemzettje, és nem lenne az Ő képmása és hasonlatossága. Mert Isten képmásává lesz, amint elismeri és hiszi, hogy a szeretet és a könyörületesség minden jója és a bőlcsesség és a hit minden igazsága, amit befogadott és folyamatosan befogad, az az Úrtól van, és hogy ezek között belőle magából semmi sincs; és ő az Isten hasonlatossága abban hogy érzékenyen felfogja ezeket a dolgokat önmagában, mintha ezek belőle magából lennének. Ezt ő így érzi, mert nem született együtt a tudással, hanem csak elsajátítja azt; és amit az ember elsajátít, az úgy tűnik számára, mintha az tőle magától lenne. Isten megengedi neki, hogy ezt így érezze, hogy emberré lehessen, és ne állattá. Mivel ez által akar, gondolkodik, szeret, ismer, ért és bőlccsé válik, mintegy önmagától, elsajátítja a tudást, felemeli azt értelmességéhez, és ennek használatával bőlcsességgé változtatja azt. Ezen a módon kapcsolja össze Isten az embert Önmagával, és az ember is összekapcsolja magát Istennel. Mindez lehetetlen volna Isten számára, ha az ember nem születne teljes tudatlanságban."

Ennek kijelentése után mindenki arra vágyott, hogy a záró következtetést a elhangzott áttekintésekből letisztázva megfogalmazzák, és ezt a következőképpen tették: " Az ember ismeretek nélkül születik, annak érdekében, hogy elsajátíthasson minden tudást, az értelmesség szintjére fejlődhessen, és ebből a bőlcsességre. Szeretet nélkül születik, azért, hogy elsajátíthasson minden szeretetet a tudás értelmes használata által; és főleg azért, hogy elsajátíthassa Isten szeretését a felebarát iránti szeretet által, hogy ezáltal összekapcsolódhasson Istennel, következésképpen emberré lehessen, és örökké élhessen."

Ezután felvették a papírt és felolvasták a kutatás harmadik témáját, amely ez volt: Mi a jelentése az élet fájának, mit jelent a jó és gonosz tudásának fája, és mit az arról való evés? Mivel ez egy szokatlanul nehéz téma, mindenki azt kérte, hogy a kelet felől lévők magyarázzák meg ezt, ugyanis a keletiek vannak abban a lángoló világosságban, amely a szeretet bőlcsessége. Ezt a bőlcsességet jelenti Éden kertje, amelyben ez a két fa volt elültetve. Ezt válaszolták: "Ki fogjuk fejteni meglátásunkat, azonban, mivel az ember nem származtat semmit önmagából, hanem mindent Istentől, mi Belőle fogunk beszélni, de mégis, mintha magunktól tennénk." Majd a következőképpen beszéltek: "A fa egy embert jelent, és annak gyümölcse az élet jóját. Ezért az élet fája jelenti az Istenből élő embert; és, mivel a szeretet és a bőlcsesség, a könyörületesség és a hit, avagy a jó és igaz, alkotja Isten életét az emberben, az élet fája azt az embert jelenti, akinek birtokába jutottak ezek a minőségek Istentől, és akinek, ennek következtében örök élete van. Ugyanezt jelenti az élet fája, amelyről enni meg fog engedtetni neki. Jel 2: 7; és 22: 14. A jó és gonosz tudásának fája jelenti azt az embert, aki azt hiszi, hogy önmagától él, és nem Istentől; így, hogy a szeretet és a bőlcseség, a könyörületesség és a hit, vagyis a jó és az igaz, ami az emberben van, az a sajátja, és nem Istené. Azért hiszi ezt, mert olyan látszat szerint gondolkodik és akar, beszél és cselekszik, mintha ezeket magától tenné; és mert az ember ilyen hit által meggyőzi önmagát, hogy ő egy isten, ezért mondja a kígyó:

"Isten tudja, hogy amely napon esztek róla, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten, jónak és gonosznak tudói." 1Móz 3: 5.

Az erről a fáról való evés jelenti a befogadást és az elsajátítást: az élet fájáról való evés az örök élet befogadását, és a jó és gonosz tudásának fájáról való evés pedig az örök halál és kárhozat befogadását. A kígyó jelenti az őrdögöt, mint az önszeretetet, és saját értelemre való büszkeséget. Az önszeretet birtokolja ezt a fát, és azok az emberek, akik büszkék erre a szeretetre, azok ilyen fák. Ezért nagy tévedésben vannak azok, akik azt hiszik, hogy Ádám bőlcs volt és önmagától cselekedett jót, és hogy ő a feddhetetlenség /inegrity, sértetlen egység/ állapotában volt, /mivel most megláthatjuk, / hogy maga Ádám volt átkozott ezért a hitért; mert ezt jelenti a jó és gonosz tudásának fájáról való evés. Mert ez volt az oka hogy kiesett a feddhetetlenség állapotából, amelyet addig élvezett, amíg hitte azt, hogy ő Istentől bőlcs és Általa cselekszi a jót, és nem önmagától; mert ezt jelenti az élet fájáról való evés. Egyedül az Úr, amikor a világban volt, volt bőlcs és cselekedett jót Önmagától, mert maga az Isteni volt Benne és az Övé volt születésétől; ezért is lett a saját erejéből a Megváltó és az Üdvözítő." Eme érvekből erre a következtetésre jutottak: "Az élet fája, és a jó és gonosz tudásának fája és a róluk való evés azt jelenti, hogy Isten az élet az emberben, és az Ő jelenléte hozza a mennyet és az örök életet; de a halált az ember számára annak a hitnek a meggyökeresedése hozza, hogy az ő élete nem Istentől ered, hanem az embertől magától, és ez hozza a poklot és az örök halált, amelyet a kárhozat jelent.

Ezután megnézték a papírt, amelyet az angyal hagyott az asztalon, és elolvasták, amit utóiratként írtak hozzá: "Egyesítsétek ezt a hármat egy általános következtetésben." Akkor összehozták ezeket, és látták, hogy a három egy összefüggő következtetést alkot, amelyet a következőképpen fejeztek ki: "Az ember azért teremtetett, hogy befogadja a szeretetet és a bőlcsességet Istentől, és mégis úgy tűnjön fel, mintha ez önmagából lenne, és ez a befogadás és az összekapcsolódás kedvéért van; és ezért az ember nem születik semmilyen szeretettel, sem bármi ismerettel, sem az önmagától való szeretés, sem az önmagától való bőlccsé létel bármilyen képességével. Azonban, ha Istennek tulajdonítja a szeretet minden jóját és a bőlcsesség minden igazságát, akkor élő emberré válik; de ha önmagának tulajdonítja ezeket, halott ember lesz." Ezt felírták egy új papírra és az asztalra helyezték; és hirtelen angyalok jelentek meg egy ragyogó felhőben, és felvitték a papírt a mennybe. Amikor ezt elolvasták ott, azok, akik az ülőhelyeken ültek, a helyeslés szavait hallották. Hirtelen feltűnt valaki, mintegy a mennyből leszállva, két szárnnyal a lábai körül, és kettővel a halántékánál, hozva a jutalmakat, ami díszruhákból állt, fejfedőkból és babérkoszorúkból.

Amikor leszállt, átnyújtotta azoknak, akik északon ültek, az opál színű ruhákat, azoknak, akik nyugaton ültek, a skarlát színű ruhákat, és azoknak, akik délről ültek, a fejfedőket, amelyek széleit aranyszallagok és gyöngyök díszítették, és baloldalt fenn virág formájúra csiszolt gyémántokkal ékesítettek voltak; ám azoknak, akik keleten ültek, babérkoszorút ajándékozott, rubinokkal és zafírokkal a levelek között. Majd, ezekkel a jutalmakkal díszítve, mindannyian derűsen hazamentek a bőlcsesség iskolájából.

 

 

ISTEN MINDENHATÓSÁGA, MINDENT TUDÁSA ÉS MINDENÜTT JELENVALÓSÁGA

49. Foglalkoztunk az Isteni Szeretettel és az Isteni Bőlcsességgel, és megmutattam, hogy ez a kettő az Isteni Lényeg. Most Isten mindenhatóságával, mindent tudásával és mindenütt jelenvalóságával fogunk foglalkozni, mert ez a három az Isteni Szeretetből és az Isteni Bőlcsességből származik, majdnem ugyanolyan módon, mint a nap ereje és jelenléte ebben a világban, és annak minden részében, a hő és a fény eszköze által. Tehát, a lelki világ Napjából származó meleg - amelynek közepén Jehova Isten van - lényegében Isteni Szeretet, és az ebből származó fény lényegében Isteni Bőlcsesség. Ebből világos, hogy miként a végtelenség, mérhetetlenség és örökkévalóság az Isteni Létre vonatkozik, úgy a mindenhatóság, a mindent tudás és a mindenütt jelenvalóság az Isteni Lényegre vonatkozik. De mivel az Isteni Lényegnek ez a három tulajdonsága /attributes / eleddig nem volt érthető, mert a rend törvényeinek megfelelő cselekvésük módszere ismeretlen volt, ezért ezeket különálló cikkelyekben fogom megmagyarázni a következőképpen:

1/ Az Isteni Szeretetből eredő Isteni Bőlcsesség tulajdonsága a mindenhatóság, a mindent tudás, és a mindenütt jelenvalóság.

2/ Isten mindenhatóságát, mindent tudását és mindenütt jelenvalóságát nem lehet megérteni anélkül, hogy tudnánk azt: mi a rend; és annak tudása nélkül sem, hogy Isten a rend, és hogy a teremtéssel Isten bevezette a rendet a világegyetembe, és annak minden részébe.

3/ Isten Mindenhatósága hoz létre és működtet mindent a világegyetemben, és annak minden részében, az Ő rendje törvényeinek megfelelően.

4/ Isten Mindentudó, vagyis felfog, lát és tud minden dolgot, még a legparányibbat is, ami a rendnek megfelelően cselekszik, és ebből következően mindazon dolgot is, ami a renddel ellentétesen működik.

5/ Isten Mindenütt jelen van, az Ő rendjének megfelelően, az első dologtól az utolsóig.

6/ Az ember az Isteni rend formájára teremtetett.

7/ Az embernek az Isteni mindenhatóságból van ereje a gonosz és a hamis ellen, az Isteni mindent tudásból van bőlcsessége a jóra és igazra vonatkozóan, és az Isteni mindenütt jelenvalóság által van Istenben, olyan mértékben, amennyire az Isteni rendnek megfelelően él.

Ezekkel a címsorokkal most külön-külön fogunk foglalkozni.

50. 1/ A mindenhatóság, a mindent tudás és a mindenütt jelenlét az Isteni Szeretetből eredő Isteni Bőlcsesség tulajdonságai.

Hogy a mindenhatóság, a mindent tudás és a mindenütt jelenvalóság az Isteni Szeretetből eredő Isteni Bőlcsesség tulajdonságai, és nem az Isteni Szeretet tulajdonságai az Isteni Bőlcsességen keresztül, az egy nehezen érthető mennyei titok, amely még soha nem jutott senkinek a tudomására, mert eleddig senki sem tudta, hogy mi a szeretet lényege, és hogy mi a bőlcsesség lényege, és még kevésbé tudott az egyiknek a másikra történő hatásáról. Mert a szeretet mindennel, ami hozzátartozik, befolyik a bőlcsességbe és ott lakozik, egy királynak a saját királyságában való lakozásához hasonlóan, vagy egy mesternek a saját házában való lakozásához, és rábízza annak megítélésének egészét az igazságosság irányítására, és mivel az igazságosság a szeretet egyik tulajdonsága, és az ítélet a bőlcsességé, ezért rábízza a bőlcsességre a szeretet teljes fennhatóságát. /?/ Ez az igazság világos lesz a következőkből; főképpen, mivel mint egy általános alapelvet állítom ide. /?/ /in the meantime let it stand as a general principle./ Hogy Isten mindenható, mindent tudó és mindenütt jelenlévő, az Ő Szeretetének bőlcsessége segítségével, azt ezek a szavak jelentik Jánosnál:

"A kezdetben is az Ige volt, és Istennel volt az Ige, és az Ige volt az Isten … Minden dolog általa lett, és Nála nélkül semmi sem jött létre, ami lett. Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága… A világ általa lett:… és az Ige testet öltött." 1: 1, 3, 4, 10, 14.

Az Ige itt az Isteni Igazságot jelenti, vagy, ami ugyanaz, az Isteni Bőlcsességet. Ezért is nevezik életnek és világosságnak, mert az élet és a világosság semmi más, mint bőlcsesség.

51. Mivel az igazságosság /justice / az Igében a szeretet jelzője, és az ítélet /judgment / pedig a bőlcsességé, a következő verseket azért idézem, hogy megmutassam, hogy Isten kormányzása a világban e kettő segítségével történik:

"Igazságosság és ítélet a Te trónod támasza." Zs 89: 14.

"Azzal dicsekedjék, aki dicsekedik,… /hogy én vagyok az Úr / aki ítéletet és igazságot gyakorlok e földön." Jer 9: 24.

"Felmagasztaltatott az Úr… mert Ő tölti be a földet /Siont / ítélettel és igazsággal." Ézs 33: 5.

"Folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazságosság, mint a bővizű patak." Ámos 5: 24.

"A Te igazságosságod a nagy hegyekhez hasonló; és a Te ítéleted a nagy mélységekhez." Zs 36: 6.

"Előhozza igazságosságát, mint a fényt, és a Te ítéletedet, mint a delet." Zs 37: 6.

"Ő fogja ítélni népét igazságossággal, és szegényeit ítélettel." Zs 72: 2.

"Megtanítottál engem a Te igazságod ítéleteire … Naponként hétszer dícsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért." Zs 119: 7, 164.

"Eljegyeztelek téged igazságosságban és ítéletben." Hós 2: 19. /18/

"Sion ítélettel fog megszabadulni, és megtértjei igazságossággal." Ézs 1: 27.

"Dávid trónján és királysága felett,… megerősíti azt ítélettel és igazságossággal." Ézs 9: 7.

"Én támasztok Dávidnak igazságos magvat, és királyként fog uralkodni… és érvényre juttatja az ítéletet és az igazságosságot a földön." Jer 23: 5; 33: 15.

Más helyeken azt mondja, hogy az embereknek kellene igazságosságot és ítéletet cselekedniük, mint

Ézs 1: 21; 5: 16; 58: 2; Jer 4: 2; 22: 3, 13, 15; Ezék 8: 5, 33: 14, 16, 19; Ámos 6: 12; Mik 7: 9; 5Móz 33: 21; Jn 16: 8, 10, 11.

52. 2/ Isten mindenhatóságát, mindent tudását és mindenütt jelenvalóságát nem lehet megérteni anélkül, hogy tudnánk azt: mi a rend; és annak tudása nélkül sem, hogy Isten a rend, és hogy a teremtéssel Isten bevezette a rendet a világegyetembe és annak minden részébe.

Sok súlyos képtelenség lopódzott az emberek elméjébe, és onnét az Egyházba az újítások bevezetése által, mert az emberek nem értették azt a rendet, amiben Isten teremtette a világegyetemet, és ennek minden részletét. Ezek természete és sokasága nyilvánvaló lesz pusztán az előszámlálásukból, a következő oldalakon. /?/ Mi a rend? - először ennek a kifejezésnek az általános meghatározását fogom megmagyarázni: A Rend az elrendezés milyensége, meghatározottsága, és a részek, tartalmak, /substances / vagy elkülönültségek /entities/ tevékenysége, amelyek a formát alkotják, s aminek tökéletessége a saját szeretetéből való bőlcsességből keletkezik, vagy aminek tökéletlenségét a vágyból eredő őrült okoskodás idézi elő. Ebben a meghatározásban megemlítettem a tartalom, a forma és az állapot tevékenységét; /?/ és a tartalom ugyanakkor formát is jelent, mert minden tartalom az forma is, és a forma minősége annak a tartalomnak az állapota, aminek következménye a tökéletesség vagy a tökéletesség, amely a rendből következik. Mivel azonban ezek a dolgok metafizikaiak /fizikán túliak / szükségképpen homályosnak fognak látszani, amíg nem világíttatnak meg részletes példákkal, s melyeket a következőkben fogok megadni.

53. Isten a rend, mert Ő maga a tartalom és maga a forma: tartalom, mert minden dolog, ami fennáll, /subsist, van / a létezésbe jött, és folyamatosan létezik Általa; / Belőle, from Him / és forma, mert minden minőség /quality, tulajdonság / a tartalomból származik, és folyamatosan abból ered, Általa; és a minőség csak a formából következhet. /A tulajdonság a forma eredménye / Nos, mivel Isten maga a tartalom és a forma, a kizárólagos /only, az egyedüli / és az első, és ugyanakkor egyedül maga a Szeretet és egyedül maga a Bőlcsesség; és mert a bőlcsesség a szeretetből alkot formát, és ennek az állapotnak a minősége megfelel az abban lévő rendnek, az következik, hogy Isten maga a rend; és következésképpen, hogy Isten Önmagából bevezette a rendet a világegyetembe és annak minden részébe; és hogy a legtökéletesebb rendet vezette be, mert minden dolgot Ő teremtett jóvá, miként a Teremtés Könyvében írva van. Meg fogom mutatni megfelelő sorrendben, hogy a Teremtés után jött létre a gonosz, a pokollal együtt. Eközben figyelmünket olyan dolgok felé irányítjuk, amelyek nagyon mélyre hatolnak, sokkal tisztábban megvilágosítják, és nagyon szelíden hatnak az elmére.

54. A rend természetének és minőségének magyarázata, amelyben a világegyetem teremtetett, sok oldalt igényelne; ezért csak egy rövid vázlatát fogom adni ennek, a Teremtésről szóló következő részben. /lásd 75, és köv./ Észben kell tartanunk, hogy a világegyetemben minden dolog, úgy egészében mint részleteiben, a saját rendjében teremtetett, hogy fennmaradhasson, úgymond, saját magától; és hogy kezdettől fogva így volt teremtve, azért, hogy alkalmazkodhassom az egyetemes rendhez, és végül, hogy, habár részleges rendeknek is létezniük kell, ezek mégis egy egészet alkothassanak. Ez a következő példákkal világítható meg. Az ember a saját rendjében teremtetett, és mindegyik része is a saját rendjében, miként a fej, a test, a szív, a tüdő, a máj, a hasnyálmirigy, a gyomor; a mozgás minden szerve, avagy az izmok a testében, és az érzékelés minden szerve, mint a szem, a fül, a nyelv. Valójában nincs a testben az a legkisebb hajszálér és izomszál, amely ne a saját rendjében teremtetett volna; és mégis, ez a megszámlálhatatlanul sok rész úgy alkalmazkodik /illeszkedik, conform / a közös rendhez és egységhez, hogy ezzel egy egészet formálnak. Ugyanez a helyzet a többi teremtett dologgal is, de ezeknek egy puszta említése elegendő. A föld minden állata, a levegő minden madara, a tenger minden hala, minden hüllő, valóban, minden féreg egészen a legkisebb rovarig, mindegyik a saját rendjében teremtetett; hasonlóképpen minden fa, növény, bokor és fű, és minden kő és ásvány egészen a legkisebb porszemig, mindegyik a saját rendjében teremtetett.

55. Mindenki tudja, hogy nincs olyan birodalom, királyság, hercegség, köztársaság, állam vagy ház, amelyet ne a törvényekre alapítanának, megalapozva ezzel a rendet, és így annak kormányzási formáját. Ezek mindegyikében az igazságosság törvényei állnak az első helyen, a politikai törvények a másodikon, és a gazdasági törvények a harmadikon. Ha ezt a jogi rendszert összehasonlítjuk az emberrel, az igazságosság törvényei alkotják a fejet, a politikai törvények a testet, és a gazdasági törvények az öltözetet; és ezért ezek a gazdasági törvények az öltözethez hasonlóan változhatnak. A rend legfontosabb szempontja, amelyben Isten megalapította az Egyházat, az, hogy Isten és a felebarát, akik felé a rendet gyakorolni /megvalósítani / kell, minden dologban szem előtt tartható legyen. /?/ Ennek a rendnek a törvényei az igazságok, amelyeket az Ige tartalmaz. Az Istenre vonatkozó törvények alkotják az Egyház fejét, a felebarátra vonatkozók formálják a testét, és a szertartási törvények az öltözetét alkotják; mert ha az előbbiek nem lennének szertartási szabályokba rendezve, az olyan lenne, mint ha a testet meztelenre vetkőztetnék, és kitennék a nyári hőségnek és a téli hidegnek: vagy, mint ha a falak és a tető eltávolíttatna a templomról, kitéve a teljes napfénynek a szentélyt, az oltárt és a szószéket, amely mindenképpen szentségtörés.

56. 3/ Isten Mindenhatósága hoz létre és működtet mindent a világegyetemben és annak minden részében, az Ő rendje törvényeinek megfelelően.

Isten mindenható, mert Ő képes megcseledni minden dolgot Önmagától, és minden másnak az ereje Tőle származik. Az Ő ereje és akarata egy; és mivel Ő semmi mást nem akar, csak jót, ezért Ő semmi mást nem cselekedhet, csak jót. A lelki világban nincs senki, aki a saját akaratával ellentétesen tehetne bármit is, és ezt az Istentől származtatják, akinek az ereje és az akarata egy. Isten tehát maga a jó, így mivel Ő jót cselekszik, ezért Önmagában van, és Önmagából kilépnie lehetetlen. Ebből tehát világosan érthető, hogy az Ő mindenhatósága hoz létre és működtet mindent a jó kiterjedésének szféráján belül, ami végtelen; mert a jónak ez a szférája tölti be legbelül a világegyetemet és annak minden részét, és annak legbelsejétől uralkodik minden dolog felett, amely dolgok olyan távolságra vannak Tőle, amilyen egységben vannak, a rendjüknek megfelelően. /?/ Ha ezek nem lépnek be ebbe az összekapcsolódásba, ez a szféra mégis fenntartja őket, és minden igyekezetével arra törekszik, hogy visszahozza őket a rendbe, hogy összhangban legyenek az egyetemes renddel, amelyben Maga Isten van az Ő mindenhatóságával, és megfelelésbe kerüljenek az Ő cselekedeteivel. Ha ez a törekvése hiábavaló, akkor kivettetnek Belőle; mégis, ez a szféra a legbelsejükből folyamatosan fenntartja őket. Ebből nyilvánvaló lehet, hogy az Isteni mindenhatóság - a bőlcsesség elvetésével - semmiképpen nem léphet ki önmagából, hogy kapcsolatot teremtsen bármilyen gonosszal, és nem képes elősegíteni a gonoszt önmagából. /?/ Mert a gonosz maga fordul el, és így történik, hogy a gonosz teljesen elkülönül Istentől, és a pokolba vettetik; és a pokol és a menny között, amelyben Ő van, egy nagy szakadék van. Ebből a néhány megfontolásból láthatjuk, milyen bolondok azok, akik azt gondolják, és méginkább, akik azt hiszik, de legfőképpen azok, akik azt tanítják, hogy Isten kárhoztatja el az embert, és vet le bárkit is a pokolba; hogy Ő rendelheti el eleve bárkinek a lelkét az örök halálra, megbosszúl sérelmeket, haragos és büntet. A tény az, hogy nem fordítja Önmagát el az embertől, sem nem néz rá szigorú arckifejezéssel. Az ilyen dolgok, mint ezek, ellentétesek az Ő Lényegével, és ami ellentétes ezzel, az Vele magával ellentétes.

57. Gyakori elképzelés manapság, hogy Isten mindenhatósága hasonló egy világi király teljhatalmához, aki kényére-kedvére teheti mindazt, amit akar, felmenthet és elítélhet bárkit kedvére, bűnössé teheti az ártatlant, hívővé nyilváníthatja a hitetlent, felemelheti az érdemtelent és méltatlant a derék és érdemdús fölé; hogy tényleg megteheti azt, hogy bármilyen ürüggyel megfoszthatja alattvalóit a javaitól, halálra ítélheti őket, és így tovább. Ebből a képtelen elképzelésből, és az Isteni mindenhatóságról szóló hitből és tantételből keletkezett az Egyházban olyan sok hamisság, tévedés és agyrém, mint ahány mozgalom, szekta van, melyek a hit elfajulásának egymást követő változatai; és még sokkal több is keletkezhet, egyenlő számban azokkal a korsókkal, amelyeket megtölthetnének egy nagy tóból, vagy a kígyókkal, melyek előcsúsznak lyukaikból és sütkéreznek az Arábiai sivatag napsütésében. Ennek a két szónak: mindenhatóság és hit, - a puszta említése is elegendő, hogy szétszórjon az emberek között sok sejtést, mesét, és képtelenséget, amelyek a testi érzékeknek kedveznek; mert az értelem elűzetik, amikor a mindenhatóság és a hit áll a megfontolások középpontjában; és ha az ész elment, miben különbözik akkor az ember gondolkodása attól, mintha egy madár repülne a feje fölött? /?/ Vagy ilyen esetben milyen lelkiségben múlja felül az ember az vadállatokat, ha a barlangukban terjengő büdös kipárolgásukat, amely a vadállatoknak kellemes és elfogadható, ő is kellemesnek tartja? de ez csak azokkal fordul elő, akik hozzájuk hasonlók. /?/

Ha az Isteni mindenhatóság egyenlőképpen járna el, a gonosszal, éppúgy, mint a jókkal, milyen különbség lehet akkor az Isten és az őrdög között? A különbözőség hasonlítana két uralkodó közötti különbséghez, akik közül az egyik király és zsarnok, és a másik csak zsarnok, akinek hatalma annyira korlátozott, hogy nem képes gyakorolni a király feladatainak áldásait; /a királyi működés jócselekvéseit; / vagy hasonlít két pásztor közötti különbséghez, akiknek egyike gondját viselheti egyaránt a báránynak és a leopárdnak, miközben a másik nem gyakorolhatja ezt a választást. Mindenki láthatja, hogy a jó és a gonosz ellentétes egymással, és ha az Isten az Ő mindenhatóságából képes mindkettőt akarni, és képes végrehajtani az akaratát, akkor Ő valójában nem lenne képes megvalósítani semmit, és semmi ereje sem lenne, mégkevésbé mindhatósága. Olyan lenne, mintha két kerék cselekedne egymás ellen, szembe fordulva egymással, ellentétes utasításoknak engedelmeskedve; következésképpen így mindegyik kerék megállna, és teljesen mozdulatlan maradna. Vagy olyan lenne, mintha egy hajót elragadna egy rohanó, a haladási irányával ellentétes áramlat; elsodródna és elveszne, ha a horgonya nem tartaná nyugalomban. Vagy olyan lenne, mint ha egy embernek két akarata lenne, és az egyiknek a másikkal ellentétes nézete volna, amelyek közül az egyik arra kényszerítené, hogy aludjon, miközben a másik tevékenyen cselekedne; de ha mindegyik azonos időben működne, dühöngő őrültség ragadná el az elméjét.

58. Ha Isten a jelenlegi hiedelem szerint lenne mindenható, feltétlenül nem csak jót cselekedne, hanem gonoszt is; sőt, ha ez lehetséges lenne, akkor könnyedén felemelhetne minden poklot a mennybe és átváltoztathatná az őrdögöket és a sátánokat angyalokká; megtisztíthatna minden bűnöst a földön a bűneitől egy pillanat alatt, megújíthatná, megszentelhetné és újjáteremthetné őket, és a harag gyermekeiből a kegyelem gyermekévé változtathatná őket, vagyis igazzá tehetné őket; amit pusztán azzal hajtana végre, hogy Fiának igazságosságát tulajdonítaná nekik, és abból részesítené őket. Isten azonban nem így cselekszik az Ő mindenhatóságából, mert az ellentétes lenne az Ő rendjének a világegyetemben érvényesülő törvényeivel, és ugyanakkor ellentétes lenne a rend törvényeivel is, amelyeket megparancsolt minden embernek, s amelyeket azért követel meg tőlük, hogy a rész összekapcsolódása a résszel változatos lehessen, amint látni fogjuk e munka következő pontjai alatt.

Ebből az Isten mindenhatóságát illető értelmetlen hiedelemből az következne, hogy Isten átváltoztathat minden kecskét az emberek között báránnyá, és a saját jótetszéséből áthelyezheti őt az Ő baljáról az Ő jobb keze felé. Ilyen módon át is formálhatná a sárkány szellemeit Mihály angyalaivá, és helyezhetné a sas látását egy emberbe, együtt egy vakond értelmességével; egyszóval, egy emberi baglyot emberi galambbá változtathatna. Azonban ezeket a dolgokat az Isten nem teheti meg, mert ezek ellentétesek az Ő rendjének törvényeivel, azonban mégis állandóan azt akarja és arra törekszik, hogy ilyen állapotba hozza őket. Ha Ő ilyen dolgokat tehetne a lényekkel, akkor nem engedte volna meg Ádámnak, hogy figyeljen a kígyóra, és vegyen a jó és gonosz tudása fájának gyümölcséből, és hogy a szájába vegye. És nem engedte volna meg Káinnak sem, hogy megölje a testvérét, sem Dávidnak, hogy megszámlálja a népet, sem Salamonnak, hogy templomokat állítson a bálványoknak, és Júda és Izráel királyainak, hogy meggyalázzák a Templomot, amint azt gyakran megcselekedték. Valóban, ha így tehetne, akkor Ő üdvözítené, kivétel nélkül az egész emberi nemzetséget Fia megváltó munkáján keresztül, és kiirtaná az egész poklot. Az ilyen mindenhatóság azonban, mint ez, a Népek /Gentiles, pogányok/ isteneinek és istennőinek régi tulajdonsága. Így keletkeztek a meséik, mint hogy Deucalion és Pyrrha köveket dobtak a hátuk mögé, amelyek emberré váltak, hogy Apolló Daphnét átváltoztata egy babérfává, hogy Diana átváltoztatott egy vadászt szarvassá, és hogy egy másik istennő átváltoztatta a Parnasszus szüzeit szarkákká. Ezekhez hasonló hit az, ami elterjedt manapság az Isteni mindenhatóságról, és ebből keletkezett, az egész vallásos világon mindenütt, az a sok fanatikus, és következésképpen eretnek vélekedés.

59. 4/ Isten Mindentudó, vagyis felfog, lát és tud minden dolgot, még a legparányibbat is, ami a rendnek megfelelően cselekszik, és ebből következően mindazon dolgot is, ami a renddel ellentétesen működik.

Isten mindenható, azaz felfog, lát és tud minden dolgot, mert Ő maga a Bőlcsesség és maga a Világosság; és maga a Bőlcsesség felfog minden dolgot, és maga a Világosság lát minden dolgot. Hogy Isten maga a Bőlcsesség, fentebb megmutattam; és Ő maga a Világosság, mert Ő az angyali menny Napja, amely megvilágosítja mindenki értelmét, úgy az angyalokét mint az emberekét. Mert miként a természeti nap fénye megvilágosítja a szemet, úgy a lelki Nap fénye is megvilágosítja az értelmet; és nem csak megvilágosítja, hanem meg is tölti értelmességgel, annak megfelelően, miként fogadja be a szeretetet, mivel ennek a világosságnak a lényege a bőlcsesség. Ezért Dávidnál mondják:

hogy Isten megközelíthetetlen fényességben lakik;

és a Jelenésekben:

hogy az Új Jeruzsálemben nem lesz szükség gyertyára, mert az Úr Isten világítja meg azt.

Jánosnál is azt mondja,

hogy az Ige, aki Istennel volt, és aki az Isten volt, az a Világosság, amely megvilágosít minden embert, aki ebben a világba jött.

Az Ige jelenti az Isteni Bőlcsességet. Ezért az angyalok a legtisztább fényben örvendeznek, a /saját / bőlcsességüknek megfelelően; és ezért, amikor a világosság említtetik az Igében, az bőlcsességet jelent.

60. Isten felfog, lát és tud minden dolgot, egészen a legkisebbig, ami a rendnek megfelelően cselekszik, mert a rend az egyetemes, amikor azt minden legkisebb részében egyedinek tekintjük, mert az egyedi részeket /individual parts/ együttvéve egyetemesnek /universal / nevezzük, míg a részlegeseket /particulars / együttvéve általánosnak /general / nevezzük. Az egyetemes, amely tartalmaz minden legapróbb egyedi részt, az egy összefüggő munka, mint egy egység /unity /, olyan mértékben, hogy egy részt sem lehet úgy érinteni és nem lehet úgy hatással lenni rá, hogy az valamilyen hatást ne keltene a többiben. A rendnek ebből a tulajdonságából, amely a világegyetemben létezik, van valami hasonló minden teremtett dologban a világon; de ezt meg fogom világítani a látható dolgokból vett esetekkel. Az egész emberi test általános és részleges részekből áll, és az általános magában foglalja a részlegest, és így olyan kapcsolatokba rendezi össze, hogy az egyik kölcsönösen függ a másiktól. Ez abból a tényből keletkezik, hogy a test minden tagját magában foglalja egy közös borítás, amely belép annak minden egyedi részébe, azért, hogy azok együtt cselekedjenek minden működésben és haszonban. Például, minden izom borítóhártyája belép az egyedi mozgató szálakba és betakarja azokat egy burokkal: hasonlóképpen beburkolja a májat, a hasnyálmirigyet, és a lépet, belépve ezen szervek minden egyedi részébe. Szintén így burkolja be tüdőket, - itt mellhártyának hívjuk -, és belép a tüdő belső részeibe; a szívburok belép a szív minden részébe, és általánosan, a hashártya összekötések által egységesít minden zsigert a burok egészével. /?/ Hasonló módon az agyburok a belőle kibocsátott szálak segítségével, belép az alatta fekvő minden parányi mirigybe, /glands / és ezek által minden /ideg/szálba, és a szálak által a test minden részébe. Ezért van az, hogy a fej, az agyból eredően uralkodik minden alatta lévő részen. Ezek a tények pusztán azért tettem hozzá az előbbiekhez, hogy némi fogalmat alkothassunk a látható példákból, hogy Isten felfog, lát, és tud minden dolgot, egészen a legkisebbig, hogy ezek a rendnek megfelelően cselekedjenek.

61. Azokból a dolgokból, amelyek megfelelésben vannak a renddel, Isten felfog, tud és lát minden dolgot, egészen a legkisebbig, amelyek a rend ellen cselekszenek, mert nem Ő tartja az embert a gonoszságban, hanem visszatartja attól; így nem Ő vezeti a gonoszságokba, hanem azon igyekszik, hogy visszatartsa ezektől. A gonosznak és hamisnak ebből az állandó törekvésből, erőlködésből, ellenállásból, szembeszegülésből és ellen-cselekvéséből az Ő jósága és igazsága ellen, azaz Ő maga ellen, Isten felfogja /érzékeli / mértéküket és természetüket. Isten mindenütt jelenvalóságából, az Ő rendjének minden egyedi részében való jelenlétéből következik ez, és ugyanakkor az Ő mindentudásából, a benne lévő összes dolog ismeretéből. Mint akinek a füle az összhangra és az együtthangzásra /harmony, concord / van hangolva, és váratlanul észreveszi valaminek a jelenlétét, ami nem összehangzó és megegyező, és annak kiterjedését és természetét is. Hasonlóan ahhoz, akinek érzékeit elfoglalta valami élvezet, rögtön észreveszi annak betolakodását, ami undorító. Az akinek a szépérzéke kifinomult, azonnal észrevesz bármi csúnyát, ami valami szép tárgynak a közelébe van helyezve. Ez okból a művészek gyakran festenek egy csúnya arcot egy szépnek a közelébe. A jó és igaz esetében is ugyanez az ok, amikor a gonosz és hamis van szemben velünk, mert az utóbbiak világosan észrevehetők, amikor összehasonítjuk az előbbiekkel, mert mindenki, aki a jóban van, felfoghatja a gonoszt; és aki az igazságban, az láthatja a hamisat. Az oka az, hogy a jó a menny melegében, és az igazság annak fényében van, de a gonosz a pokol hidegében, és a hamisság annak sötétségben van. Ez ábrázolható azzal a ténnyel, hogy az angyalok a mennyben láthatnak bármit, amit a pokolban tesznek, és hogy milyen szörnyek vannak ott; de másrészről, a pokolban lévő szellemek egyáltalán semmit sem láthatnak abból, hogy mit tesznek a mennyben, és még annyira sem láthatják az angyalokat, mint egy vak ember láthatná, vagy mint ha valaki az üres levegőbe nézne.

Azok, akik a bőlcsesség világosságában értenek, hasonlóak azokhoz az emberekhez, akik délben egy hegy tetején állnak, s világosan látnak mindent, ami alattuk van; és azok, akik még nagyobb világosságban vannak, azokhoz hasonlítanak, akik távcsövön keresztül figyelik meg a tárgyakat maguk körül és alattuk, mintha azok közvetlen közelükben lennének. Azonban azok, akik a pokol megtévesztő fényében vannak a hamisságok megerősítésének elfogadása következtében, azokhoz az emberekhez hasonlóak, akik ugyanazon a hegyen állnak éjszaka, lámpával a kezükben, semmit sem látnak, csak a legközelebbi dolgokat, s ezeknek formáját is bizonytalanul és színeiket homályosan. Az ember, aki az igazság valamelyes fényében van, de mindazonáltal a gonosz életet folytat, mivel ő megmarad a gonoszság szeretetének örömében, először meglátja az igazságot, de csak mint a denevér látja a kertbe kifüggesztett vásznat, amely felé repül, mintha az lenne a menedéke. Azután hasonlóvá válik egy éjszakai madárhoz, és végül egy bagolyhoz. Ekkor összehasonlítható egy sötét kürtőben kapaszkodó kéményseprővel, aki, amikor felnéz, látja az eget a füstön át, de amikor lefelé néz, csak a tűzhelyet látja, amelyből felszáll a füst.

 

62. Tudni kellene, hogy az ellentétek érzékelése /perception of opposites / különbözik a viszonylatok érzékelésétől, mert az ellentétek kívül vannak, és ellentétesek azokkal a dolgokkal, amelyek belül vannak. Ellentét /szembenállás / keletkezik, amikor egy dolog megszűnik kinyilvánítani létét, /hatni / és egy másik válik cselekvővé, aminek mozgató ereje közvetlenül elletétes /ellenkező irányú / az előzővel. Hasonlóan egy forgó kerékhez, amely egy a másikkal szemben forog, és egy áramláshoz, amely egy másik áramlással szembe folyik. A viszonylatok azonban, /relatives, kapcsolódások / számosságukban és változatosságukban olyan elhelyezkedésűek, hogy összeilleszkedjenek és harmonizáljanak, miként a különböző színű drágakövek egy királynő nyakláncában, vagy hasonló a sokszínű virágokhoz, amelyeket úgy rendeztek el egy kertben, hogy gyönyörködtesse a szemet. Ezért van viszonylagosság minden szembenállásban, a jóban éppúgy, mint a gonoszban, az igazságban éppúgy, mint a hamisságban, és így a mennyben éppúgy, mint a pokolban; de a viszonylagosság a pokolban ellentétes a mennyben lévő viszonylagossággal. Nos, mivel Isten felfog, lát és következésképpen tud minden viszonylagosságot a mennyben, abból a rendből eredően, amelyben Ő van, és mivel Ő felfog, lát és tud minden viszonlagosságot, ami ezekkel ellentétes a pokolban, ami abból következik, amit fentebb mondtam, ezért magától értetődő, hogy Isten mindent ismer a pokolban éppúgy mint a mennyben, és hasonló a helyzet a világban élő emberekkel is. Nyilvánvaló az is, hogy érzékeli, látja és tudja azoknak gonoszságait és hamisságait, abból a jóból és az igazból eredően, amelyben Ő Maga van, és amely, annak lényegében, Ő Maga, mert Ő mondja:

"Ha felmegyek a mennybe, Te ott vagy, ha a pokolba vetem ágyamat, íme, Te ott is /jelen / vagy." Zs 139: 8;

és más helyen:

"Ha a pokolba ásnák be magukat, onnan is kiragadja őket a kezem." Ámos 9: 2.

63. Isten mindenütt jelen van a kezdeti dolgoktól az utolsókig, az Ő rendje alapján.

Isten mindenütt jelen van a kezdeti dolgoktól az utolsókig, az Ő rendje szerint, a lelki világ Napjából érkező fény és hő segítségével, amely Napnak közepén Ő van. Ennek a Napnak a segítségével teremtett, és ebből bocsátja ki a hőt és a fényt, amely áthatja a világegyetemet az első dolgoktól az utolsókig, életet kelt az emberben és minden állatban, és a növényi élet szaporítója a Földön. A hő és a fény belép befolyás által minden általános és részleges dologba, élővé és növekvővé téve minden tartalmat, a Teremtéskor beléjük vésett rendnek megfelelően; és mert Istennek nincs kiterjedése, /nem térben van / és mégis megtölt minden dolgot a világegyetemben, ami térben van, /aminek van kiterjedése / ezért Ő mindenütt jelenvaló. Máshol már megmutattam, hogy Isten jelen van minden térben, de tér nélkül, és minden időben, idő nélkül, következésképpen, hogy a világegyetemet, lényegében és rendjében, betölti Isten /magával /; és mivel ez így van, Ő felfog a Mindenüttjelenvalósága által minden dolgot, Mindentudása által gondot visel minden dologra, és Mindenhatósága által kormányoz minden dolgot. Ebből nyilvánvaló, hogy a mindenütt jelenvalóság, a mindent tudás, és a mindenhatóság egyet alkot, avagy, hogy mindegyik benne van a másikban, és így ezeket nem lehet elkülöníteni.

64. Az Isteni mindenütt jelenvalóság ábrázolható az angyalok és a lelkek csodálatos megjelenésével a lelki világban. Mivel abban a világban nincs tér, hanem csak a térnek látszata, az angyal vagy a lélek feltűnik egy pillanat alatt valaki más mellett, feltéve, ha ők a szeretet hasonló indíttatásában vannak, és gondolataik is megfelelésben vannak egymással, mert ez a kettő okozza a gyors megjelenést. Hogy a jelenlét természete mindenkivel ilyen a lelki világban, az számomra teljesen nyilvánvaló abból a tényből, hogy én ott láthatok Afrikaiakat és Indiaiakat együtt, habár ők igen sok mérföldre vannak távol egymástól a földön. Ténylegesen képes vagyok én is megjelenni azoknak a jelenlétében, akik a mi naprendszerünk bolygóit lakják, éppúgy, miként a miénken túli más naprendszerek bolygóit lakóknak is. Ennél fogva, nem helyben, hanem a hely látszatának megjelenésében, társalogtam az apostolokkal, elhunyt pápákkal, császárokkal és királyokkal; napjaink egyházának alapítóival - Luterrel, Kálvinnal és Melanchtonnal - és másokkal is, távoli országokból valókkal. Ha ilyen az angyalok és a lelkek megjelenésének természete, milyennek kell akkor lennie az Isteni jelenlét természetének, amely végtelen, és áthatja a világegyetemet?

Az angyalok és a szellemek jelenlétének ez a természete, mert a szeretet minden indíttatása és következésképpen az értelem minden gondolata /jelen van / a térben tér nélkül, és /jelen van / az időben idő nélkül. Mert ha bárki az Indiában lévő testvérére, rokonára vagy barátjára gondol, akkor, úgymond, jelen van vele. Ez a példa, amely a család köréből való, mindenki számára ábrázolhatja bizonyos mértékig az Isteni mindenütt jelenvalóságot. Az emberek gondolkodása nyújthat további példákat is; mert amikor valaki előhívja az emlékezetéből, hogy mit látott utazásai során a különböző helyeken, akkor ő, úgymond, újra-látja azokat. Valójában a testi látása is valamilyen hasonló módon működik. /?/ Ez nem veszi észre /?/ a távolságot, hanem csak a közbeeső tárgyakat, amelyek mértékül szolgálnak: A napot magát bezárhatjuk a szembe, mintha az ténylegesen megjelenne ott, /?/ mert csak a közbeeső tárgyak jelzik a távoliságot, miként az írók a látható pontokkal a könyveikben. / unless intervening objects indicated its remoteness, as writers on optics point out in their books.?/ Ennek a természetnek a jelenléte vonatkozik az embernek mind az értelmi, mind a testi látására, mert az ő lelke lát a szemei segítségével; de ez nem így van az állatoknál, mert nekik nincs lelki látásuk. Ezekből a megfontolásokból nyilvánvaló, hogy Isten mindenütt jelen van, az Ő rendjének első dolgaitól az utolsókig: hogy ő mindenütt jelen van a pokolban is, az már megmutattam az előző cikkelyben.

65. 6/ Az ember az Isteni rend formájára teremtett.

Az ember az Isteni rend alakjára teremtett, mert Isten képe és hasonlatossága volt; s mivel Isten maga a rend, ezért ő a rend képe és hasonlatossága volt. A rend kezdettől fogva van, és azóta folyamatosan fennáll, ebből a kettőből, az Isteni Szeretetből és az Isteni Bőlcsességből. Mivel az ember azért teremtetett, hogy e kettő befogadója legyen, azért is teremtett a világegyetem rendjének megfelelően, amelyben ő tevékenykedni fog, és különösen annak a rendnek megfelelően, amelyben tevékenykedni fog az angyali mennyben, mert az egész menny így az Isteni rend formája a legszélesebb skálán, /?/ és Isten tekintete előtt olyan, mint egy ember. Szintén teljes megfelelés van a menny és az ember között; mert nincs egyetlen társaság sem a mennyben, amely ne felelne meg az ember tagjainak, zsigereinek, vagy szerveinek. Ezért a mennyben azt mondják, hogy az ilyen és ilyen társaság a máj, a hasnyálmirigy, a lép, a gyomor, a szem, a fül, stb. a nyelv területén van. Az angyalok maguk is tudják, hogy a test melyik részét képviseli az a terület, ahol élnek. Ezt az igazságot megfigyelhettem egy tényleges bizonyításban. Egy sok ezer angyalból álló társaságot láttam, mint egy embert; melyből nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a menny összességében Istennek a képmása, és hogy Isten képmása az Isteni rend alakja.

66. Tudni kell, hogy minden dolog, ami a lelki világ Napjából származik, amely Napnak a közepén Jehova Isten van, az embert hirdeti, /declare, nyilvánítja ki / és következésképpen, hogy minden dolog abban a világban az emberi forma felé törekszik, és a legkisebb részében is ezt bizonyítja; ezért ott minden, a szem előtt megjelenő tárgy az embert ábrázolja ki. Abban a világban mindenfajta állat, amely megjelenik, az angyalok előtt, azok az ő szeretetük indíttatásainak, és ebből következően a gondolataiknak hasonlatosságai. Vannak erdők, virágágyak és zöld mezők abban a világban; és megadatik az angyaloknak, hogy tudják, hogy ez vagy az a tárgy mit képvisel, és ami nagyon csodálatos, amikor legbelső látásuk megnyílik, felismerik ezekben a dolgokban önmaguknak valamiféle képmását. Ez azért van így, mert minden ember a saját szeretete, és ebből következően a saját gondolata; és mert az indíttatás, és az ebből következő gondolat minden embernél változatos és sokféle, közülük néhány indíttatást az egyik állat képviseli, másokat egyéb állat, ezért indíttatásaik hasonlatossága így megmutatkozik; de erről a témáról többet fogok megmutatni a Teremtésről szóló következő fejezetben. Ezekből a megfontolásokból nyilvánvaló az igazság, hogy a Teremtés célja az angyali menny létrehozása az emberi nemből, és következésképpen az ember maga, akiben az Isten úgy lakozhat, mint egy Önmaga által befogadott. /dwell as in a recipient of Himself./ Ez az oka annak, hogy az ember az Isteni rend alakjára teremtetett.

67. A Teremtés előtt is Isten volt maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség, és ez a kettő arra törekedett, hogy hasznokat hozzon létre; mert a szeretet és a bőlcsesség hasznok nélkül csak az elme elvonatkoztatásai, amelyek elenyésznek, ha nem használják fel őket hasznok megvalósítására. Ekkor olyan madarakhoz hasonlítanak, amelyek egy nagy óceán fölött repülve végül elfáradnak, leesnek és vízbe fulladnak. Ebből nyilvánvaló az, hogy a világegyetemet Isten azért teremtette, hogy a hasznok létezhessenek, s ezért ezt a hasznok színházának is nevezhetjük. Mivel az ember a Teremtés fő célja, ebből az következik, hogy minden dolog egészében és részleteiben is az ő kedvéért teremtetett, és következésképpen, hogy minden, a rendre vonatkozó dolog összegyűjtve és összpontosítva van benne, hogy általa az Isten beteljesíthesse az elsődleges hasznokat. A szeretet és a bőlcsesség, a harmadik alapelv, a hasznon nélkül, összhasonlítható a nap melegével és világosságával, amelyek, ha nem hatnának tevékenyen az emberekre, az állatokra és a növényekre, akkor csak üres képzelődések lennének: valósággá válnak azonban befolyásuk által ezekbe a dolgokba, és a bennük való tevékenységük által.

Ez a három dolog is rendben követi egymást, a cél, az ok és a hatás, és jól tudják a tanult világban, hogy a cél semmi, ha nincs egy hatékony ok; és hogy a cél és ez az ok semmi, ha nem kelt semmiféle hatást. A cél és az ok valójában szemlélhető az elmében elvonatkoztatott módon is, /?/ de mégis lennie kell valamilyen hatásának, ami a cél a szándéka, és amit az ok elősegít. /?/ Ugyanez a helyzet a szeretettel, a bőlcsességgel, és a haszonnal: a haszon a cél, amely a szeretet szándéka, és ez az okon keresztül valósul meg; és amikor a haszon eredménye a valóban létező szeretet és bőlcsesség, /?a szeretet és bőlcsesség eredményeként a haszon valóban létezik / és a haszonban ezek létrehoznak a maguk számára egy lakhelyet és egy maradandó helyet, ahol ők megnyugszanak, mint a saját otthonukban. Ugyanígy van az emberrel, akiben jelen van Isten szeretete és bőlcsessége, miközben hasznokat valósít meg; és hogy ő Isteni hasznokat hajthasson végre, ezért teremtetett képmássá és hasonlatossággá, vagyis, az Isteni rend alakjára.

68. 7/ Az embernek az Isteni mindenhatóságból van ereje a gonosz és a hamis ellen, az Isteni mindent tudásból van bőlcsessége a jóra és igazra vonatkozóan, és az Isteni mindenütt jelenvalóság által van Istenben, olyan mértékben, amennyire az Isteni rendnek megfelelően él.

Az embernek az Isteni mindenhatóságból van hatalma a gonoszságok és a hamisságok ellen, olyan mértékben, amilyen mértékben az Isteni rendnek megfelelően él, mert senki más nem képes ellenállni a gonoszságoknak és a hozzájuk tartozó hamisságoknak, csak Isten egyedül. Mert minden gonosz és hamisságai a pokolból vannak, ahol csoportosulnak, mintha egységet alkotnának, miként a mindenfajta jók és igazságaik tesznek a mennyben. Ahogy fentebb mondtam, minden menny egy emberként jelenik meg Isten tekintete előtt, a pokol pedig mindt egy óriási szörny; ezért az egyik gonoszságot és hamisságot ellenezni azt jelenti, hogy azzal az óriási szörnnyel, vagyis az egész pokollal szembenállok; és ezt senki sem tudja megtenni, csak Isten, mert Ő mindenható. Ebből nyilvánvaló, hogy ha az ember nem közeledik a mindenható Istenhez, neki - magától - nincs több ereje a gonosz és annak hamissága ellen, mint a halnak az óceán ellen, vagy mint egy bolhának a bálna ellen, vagy mint egy porszemnek a lavina ellen; és még kevesebb, mint egy sáskának az elefánt ellen, vagy egy légynek a teve ellen. Továbbá, az embernek még kevesebb ereje van a gonosz és annak hamisságai ellen, mert a gonoszságban születik, és a gonosz nem tud önmaga ellen cselekedni. Ebből az következik tehát, hogy ha az ember nem a rendnek megfelelően él, vagyis nem ismeri el Istent, az Ő mindenhatóságát, mellyel a pokol ellen védelmezi, továbbá, ha a maga részéről nem küzd a saját gonoszsága ellen, - mert a rend e két feltételt is magában foglalja, - /?/ akkor bele kell esnie a pokolba, és örökké ott lennie, és egyik gonoszságból a másikban esnie, miként egy csónakot dobál a vihar a tengeren. /?/

69. Az ember olyan mértékben bőlcs az Isteni mindentudásból eredő jó és igaz tekintetében, amennyire az Isteni rendnek megfelelően él, mert a szeretet minden jója és a bőlcsesség minden igazsága, azaz a jó minden szeretése és az igazság minden bőlcsessége Istentől ered. Ez összhangban van a Keresztyén világ minden egyházának hitvallásával; s ebből az következik, hogy az ember nem lehet belsőleg a bőlcsesség bármely igazságában, csak Istentől, mert a mindentudás, vagyis a végtelen bőlcsesség Istenhez tartozik. Az emberi elme három fokozatra osztott, hasonlóan az angyali mennyhez, és ezért képes felemelkedni egy magasabb, és még magasabb fokra, és ezért le is eshet egy alsóbb fokra, és a pokol megtévesztő fényébe süllyedhet, s így nem emberré, hanem állattá válik. Mert ez is az oka annak, hogy az ember felegyenesedve áll a lábán, és arcával a menny felé tekint, egyenesen a láthatár /zenit / felé. Az állat azonban a lábain állva párhuzamos a talajjal, egész pofáját lefelé fordítva néz, és felfelé nézni csak nehezen tud.

Az az ember, aki felemeli elméjét Istenhez, és elismeri, hogy a bőlcsesség minden igazsága Tőle ered, és ugyanakkor a rendnek megfelelően él, az ahhoz hasonlít, aki egy magas tornyon áll, és letekintve egy népes várost, és annak utcáin mindenféle tevékenységet lát. Az az ember azonban, aki megerősíti saját elméjét, hogy a bőlcsesség minden igazsága a természeti fény belsejéből ered, /?/ és így önmagából, az ahhoz hasonlít, aki a torony lábánál egy barlangban marad, nézvén egy szakadékon keresztül ugyanazt a várost, de aki semmi mást nem lát ott, csak egy ház falát, és azt, hogyan van beépítve abba a tégla./?/ Továbbá, az az ember, aki Istentől származtatja a bőlcsességet, az a magasan szárnyaló madárhoz hasonlít, amely mindent áttekint a kertekben, fákat, az alattuk levő tanyákat, és arra felé repül, ami hasznára lehet az akaratának. /?/ Az az ember azonban, aki magától származtatja azokat a dolgokat, amelyek a bőlcsességhez tartoznak, azt híve, hogy azok semmiképpen nem lehetnek Istené, az hasonlít a darázshoz, amely leszállva a talajra, egy trágyadomb tűnik fel látása előtt, és örül annak a bűzének. /?/ Minden ember, mialatt a világon él, a menny és a pokol között középúton halad. Következésképpen egyensúlyban van, és szabad akaratán múlik, hogy felfelé tekint-e, Istenre, vagy lefelé, a pokolra. Ha felfelé tekint, Istenre, akkor felismeri, hogy minden bőlcsesség Tőle ered, és lelkileg ő ténylegesen az angyalok társaságában van, a mennyben; de az, aki lefelé néz, ahogyan mindenki, aki a gonoszból eredő hamisságokban él, az lelkileg ténylegesen az őrdögök társaságában van, a pokolban.

70. Az Isteni mindenütt jelenvalóság által az ember olyan mértékben van Istenben, amilyen mértékben életvitele megfelelésben van a renddel, mert Isten mindenütt jelenvaló, és Ő mindenhol a saját Isteni rendjében van jelen, vagyis Önmagában, mert Ő maga a rend, miként azt fentebb már megmutattam. Mivel az ember az Isteni rend alakjára teremtetett, ezért Isten benne van; de csak amilyen mértékben az Isteni rendnek megfelelően él, Isten annyira tölti be őt. Ha azonban nem az Isteni rend szerint él, akkor ugyan Isten benne marad, de csak lelkének legmagasabb területeiben, ezáltal nyújtva neki annak megértésének képességét, hogy mi az igaz, és akarhatja azt, ami jó, vagyis, az értés képességét és szeretet hajlamát. De olyan mértékben, amennyire az ember a renddel ellentétesen él, bezárja elméjének vagy lelkének alsóbb területeit, és megakadályozza Istent abban, hogy lejöjjön és megtöltse ezeket az alsóbb területeket is az Ő jelenlétével; eképpen Isten ugyan benne van, de ő mégsincs Istenben. Általános törvény a mennyben, hogy Isten minden emberben benne van, gonoszban éppúgy, mint a jóban, de az ember nincs Istenben, csak akkor, ha a rendnek megfelelően él. Mert az Úr azt mondja, hogy

Ő azt akarja, hogy az ember Benne legyen, Ő pedig az emberben. Jn 15: 4.

Az ember a rendnek megfelelő életvitel által van Istenben, mert Isten mindenütt jelenvaló, a világegyetem és minden abban lévő legbelső részeiben is, mert azok a rendben vannak. Azonban azokban a dolgokban is, amelyek a renddel ellentétesek, - de ami egyedül csak azokkal a dolgokkal van így, amelyek a legbelső részeken kívül vannak, - Isten mindenütt jelenlévő, folyamatosan törődik velük, és állandóan igyekszik visszavezetni őket a rendbe. Ezért amennyire az ember elszenvedi magától /önként /, hogy visszavezettessék a rendbe, akkor Isten mindenütt jelenvaló az ő /emberi / teljességében, és következésképpen Isten benne van, és ő Istenben. Isten nélkül az ember semmi többre nem képes, mint a föld a nap melege és fénye nélkül. A földi tárgyak azonban nem élvezik a nap teljes befolyását, csak amikor tavasszal és nyáron befogadják a melegét és világosságát. Ezek a megfontolások alkalmazhatók az Isteni mindenütt jelenvalóságra is, mert az ember lelki melegben, és ugyanakkor lelki világosságban van, vagyis a szeretet jójában, és a bőlcsesség igazságaiban; de csak annyira, amennyire a rendben él. Azonban, a lelki meleg és fény különbözik a természeti melegtől és fénytől, mert a természeti hő eltávozik a földtől és annak tárgyaitól télen, és a természeti fény az éjszaka folyamán lecsökken a föld saját tengelye körüli forgásának, és a nap körüli forgásának következtében; de nem így van a lelki meleg és világosság esetében, mert Isten jelen van mindenkivel az Ő Napja segítségével, amely nem változik, mint ennek a világnak a napja változik megjelenésében. Vannak emberek, akik elfordítják magukat, miként a földi elfordul a naptól; és amikor elfordul a bőlcsesség igazságaitól, hasonlít a földre, amikor az elfordul a naptól éjszaka, de amikor a szeretet jójától fordul el, akkor a naptól elforduló földre hasonlít télen. Ebből az összehasonlításból látható a megfelelések létezése a lelki világ napjának hatásai és hasznai, és a természeti világ napjának hatásai és hasznai között.

 

Emlékezetre méltó dolgok.

71. A fentiekhez most három emlékezetes eseményt fűzök. Az első a következő:

Egyszer egy hangot hallottam magam alatt, hasonlót a tenger morgásához; és amikor megkérdeztem, mi az, valaki tájékoztatott, hogy az a föld - mely éppen a pokol fölött van - alatt összegyűlt szellemek közötti zűrzavar. A talaj, ami egy tetőt formált felettük, hirtelen megnyílt, és kirepültek a nyíláson keresztül az éjszaka madarainak csapatai, elterjeszkedve bal felé. Közvetlenül ezek után sáskák tömegei emelkedtek fel, felemésztve a föld növényzetét, és mindenhol sivataggá változtatva azt. Mindjárt ezután, miközben az éjszaka madarai gyorsan követték egymást, sikoltozást hallottam, és az egyik oldalon zavaros lármát, mintha az erdő kísérteteitől eredt volna. /?/ Aztán csodálatos madarakat láttam a mennyből, jobb felé szerteszállni, ragyogó szárnyakkal, mint az arany, ezüst csíkokkal és pöttyökkel, s néhányuk fején korona formájú taréj volt. Miközben ezeket a dolgokat bámultam csodálkozva, hirtelen az alsó földről, ahol a zűrzavar volt, felemelkedett egy szellem, aki képes volt felöltözni a világosság angyalának formájába, és felkiáltott: "Hol van az, aki arról a rendről beszél és ír, amellyel a mindenható Isten összekapcsolta Magát az emberrel? Mi hallottuk az ő nézeteit a burkolaton keresztül, ami rajtunk van." Lévén most azon föld felett, végigsietett a kövezett úton, és megközelítve engem, azonnal felvette a menny angyalának megjelenési képét, és mesterkélt hangon azt mondata: "Te vagy az az ember, aki a rendről gondolkodik és beszél? Mondd meg gyorsan nekem, mi a rend, és néhány tényt is azzal kapcsolatban."

Erre azt feleltem: "El fogom mondani neked az általános alapelveket, de a részleteket nem, mert azokat nem értenéd meg," és folyamatosan elésoroltam azokat, amik itt következnek: 1/ Isten maga a rend. 2/ Ő teremtette az embert a rendből, a rendben, és a rendért. 3/ Ő teremtette az ember ésszerű elméjét, megfelelésben a lelki világ egészének rendjével, és a testét, megfelelésben a természeti világ egészének rendjével. Emiatt nevezték az embert a Régiek egy kis mennynek, és egy kis világnak. 4/ Ezért a rend törvénye az, hogy az ember saját kis mennyéből, vagy kis lelki világából kormányozza a saját mikrokozmoszát, vagy kis természeti világát, éppúgy, mint Isten az Ő nagy mennyéből vagy lelki világából kormányozza a makrokozmoszt, avagy a természeti világot egészében és minden részében. 5/ A rend törvényének következménye, hogy az embernek hitre kell jutnia az Igéből való igazságok által, és könyörületességre a jó cselekedetek által, és így újjáalakítania és megújítania magát. /reform, regenerate /. 6/ A rend törvénye, hogy az embernek meg kell tisztítania magát a bűnöktől saját munkája és ereje által, és nem szabad saját tehetetlenségére hivatkozva tétlenkednie, és ráterhelnie Istenre, hogy rögtön mossa le az ő bűneit. 7/ A rend további törvénye, hogy az embernek szeretnie kell Istent teljes lelkével és teljes szívével, és felebarátját is, mint önmagát, és nem tétlenül várnia, hogy ez a szeretet belehelyeztessék az elméjébe és a szívébe egy pillanat alatt Istentől, éppúgy, ahogy a pék által sütött kenyeret sem a pék teszi a szájába, hanem ő. És a többi törvény is ehhez hasonló."

Mikor a sátán meghallgatta ezeket a dolgokat, ravaszsággal teli gúnyos hangon válaszolt: "Miket beszélsz? Hogy az embernek a saját erejével kell belépnie a rendbe, annak törvényeit gyakorolva? Nem tudod, hogy az ember nincs törvény alatt, hanem kegyelem alatt, hogy minden dolog neki adatott szabad kegyelemből, hogy ő magától semmit sem képes elérni, csak ha a mennyből adatik néki, és hogy a benne lévő lelki dolgoknak nincs több cselekvő erejük, mint annak az oszlopnak, amely Lót felesége volt, vagy mint Dágonnak, a Filiszteusok bálványának Ekronban? Következésképpen, hogy lehetetlen az ember számára önmagától megigazulni, mert ezt a hit és a könyörületesség végzi el?" Erre egyszerűen azt feleltem: "Az is a rend törvénye, hogy az embernek kell, a saját munkája és ereje által, önmagától szert tennie hitre, az Igéből való igazságok által, és mégis hinnie kell, hogy a hit legkisebb része sem önmagától, hanem Istentől ered. Az is /a rend törvénye /, hogy az embernek kell magától megigazulnia, a saját munkája és ereje által, de abban a hitben, hogy a megigazulásból egy pontocska sem belőle van, hanem Istentől. Nincs-e megparancsolva, hogy az embernek hinnie kell Istenben, és szeretnie kell Őt teljes erejével, és a felebarátját, mint önmagát? Hogyan gondolhatod és mondhatod, hogy ezeket a dolgokat megparancsolta Isten, úgy, hogy közben az embernek nincs ereje engedelmeskedni nekik?" Mikor a sátán ezt meghallotta, megváltozott a kinézete, és a tekintete, ami először világos volt, sápadttá vált és gyorsan elsötétült, és ellenszenves hangon azt mondta: "Ellentmondást ellentmondásra halmozol." Ezután, lesüllyedve a saját társasága felé, eltűnt. A baloldalon lévő madarak, együtt az idegenszerű kiáltásokat hallató szellemekkel, elmerültek a tengerben, amit ott Szuf-nak neveztek. A sáskák repülve követték őket, és mind a levegő, mind a föld megtisztult ezektől az undorító lényektől, a lent lévő háborgás megszűnt, minden nyugodttá és csendessé vált.

72. A második tapasztalás. Szokatlan mormogást hallottam egyszer bizonyos távolságra tőlem, és lélekben követve a hang irányát, közelebb húzódtam. Mikor elértem a helyet, ahonnan a zaj származott, a szellemek egy csoportjára találtam, akik a tulajdonításon /imputation / és az eleve elrendelésen vitatkoztak. Hollandok és britek voltak, néhány más országból származóval együtt, akik minden érv elhangzása után felkiáltottak, "Csodálatos! Nagyszerű!" A vita témája az volt, hogy az Ő Fia érdemét és igazságát miért nem tulajdonítja Isten minden általa teremtett embernek, különösen az után, hogy megváltotta őket. Így érveltek: "Nem mindenható-e Ő? Nem tudná, ha akarná, Lucifert, a sárkányt és minden kecskét átváltoztatni arkangyallá? Ha Ő mindenható, miért engedi meg a bűnöket és az őrdög kegyetlenségeit, hogy azok diadalmaskodjanak az Ő Fia igazságán, és azok kegyességén, akik Őt imádják? Mi lehetne könnyebb Isten számára, mint minden embert érdemessé tenni és üdvözíteni? Mert ehhez csak egy kis szavára van szükség. Sőt, ha ez nem így lenne, akkor nem saját szavával ellentétesen cselekedne? Pedig Ő mondta, hogy mindenki üdvözítésére vágyik, és senkinek sem a halálára? Ennek megfelelően mondjátok meg nekünk, ki miatt vagy kiben van azok elkárhozásának oka, akik elpusztulnak?" Akkor egy Holland, aki eleve elrendelés hitű és supralapsarianus volt, /az eleve elrendelést a teremtéstől, a bűnbeesés előttől számító / azt mondta: "Nem a Mindenható jótetszésétől függ ez? Az agyagedény fog hibát találni a fazekasban, mert belőle hitvány edényt készített? " És egy másik azt mondta: "Mindenkinek üdvössége az Ő kezében van, mint egy mérleg a mérő kezében." /?/

Ott álltak mellette bizonyos egyszerű hitű és szívükben becsületes lelkek, néhányan csillogó szemekkel, némelyek mintha kábultak, egyesek mintha részegek, néhányan pedig felhevülve, mivel a vitatkozást figyelték. /?/ Egyik a másiknak azt morogta: "Mit csináljunk ezekkel az őrültekkel"? Ezek a szellemek beleőrültek abba a hitükbe, hogy Isten, az Atya az Ő Fia igazságosságát tulajdoníthatja bárkinek, akinek akarja, és amikor csak tetszik neki, és elküldi a Szent Lelket, hogy hitelesítse ennek az igazságosságnak a bizonyosságát. Pedig, nehogy bármely ember magának igényelhesse az üdvözítés munkájának legkisebb részét is, a megigazulás ügyében olyannak kell lennie, mint egy kőnek, és a lelki dolgokban tekintetében, mint egy sziklának". Akkor közülük valaki utat tört magának a társaságban és erős hangon felkiáltott: "Ó, ti bolondok! A ti okoskodásotok teljesen haszontalan. Nyilvánvalóan nem tudjátok, hogy Isten mindenhatósága az maga a rend, és hogy a rend törvényei megszámlálhatatlanok, és számuk valójában annyi, mint ahány igazságot az Ige tartalmaz. Isten nem cselekedhet ellentétesen ezekkel a törvényekkel, mert ez Önmagával ellentétes cselekedet lenne, és így nem csak az igazsággal lenne ellentétes, hanem az Ő mindenhatóságával is ellentétbe kerülne."

Körülnézett, és jobb keze felől, egy kissé távolabbra, megjelent egy juh, egy bárány, és szálló galamb; és bal keze felől egy kecske, egy farkas, és egy keselyű; és azt mondta: "Azt feltételezitek, hogy Isten, a mindenhatósága által, átváltoztathatja a kecskéket juhvá, vagy a farkast báránnyá, vagy ezt a keselyűt galambbá, vagy fordítva? Nem: mert az Ő rendjének törvényei ellen tenné, amelyeknek egyetlen kis darabja sem hamisság, hanem megfelel az Ő saját szavainak. Akkor hogyan juttathatná az Ő Fia megváltásának igazságosságát bárkinek, aki makacsul szembeszegül az igazságosságának törvényeivel? Maga az Igazságosság hogyan válhat igazságtalansággá, és rendelhet-e bárkit a pokolra, és küldheti-e őt a tűzbe, amelyet az őrdög gyújtott és táplál? Ó bolondok! Semmi lelki nincs bennetek. A ti hitetek megtévesztett titeket. Ez a hit hasonlít arra a csapdára, amivel elfognátok a galambokat." Hallva ezeket a szavakat, egy bizonyos varázsló megjelent, hogy ezt a hitet hurokká alakítsa, és felfüggesztette azt egy fára, mondván: "Fogja el a csapdám azt a galambot!" /?/ Hirtelen egy sólyom szállt a hurok felé, és beledugva a nyakát, elfogatott, miközben a galamb, látva a sólyom állapotát, tovaszállt. Az ott állók meglepődtek a látványon, és felkiáltottak: "Ez a kiábrázolás az igazságosság bizonyítéka."

73. A következő napon többen jöttek hozzám abból a társaságból, akik hittek az eleve elrendelésben és a tulajdonításban, és azt mondták: "Mi vagyunk, úgymond, azok a részegek, akik nem bortól, hanem annak a tegnapi embernek a megnyilatkozásától ittasak, aki a mindenhatóságról, és annak a rendjéről is beszélt. Arra a következtetésre jutott, hogy mivel az Isteni mindenhatóság éppúgy Isteni, mint a rend: tehát tény, hogy Isten Maga a rend. Azt is mondta, hogy a rend törvényei olyan számosak, mint ahány igazságot az Ige tartalmaz, amelyeknek száma nem számolható ezrekkel, hanem csak számtalan milliárdokkal; és hogy Istent azok a törvények kötik, amelyek Önmagára vonatkoznak, és az embert azok a törvények, amelyek őrá. Miféle Isteni mindenhatóság az, ha azt a törvények megkötözik? Mert ebben az esetben az nem lenne korlátlan. /absolute / Nem kissebbé tenné-e Isten hatalmát ez /a megkötözés /, mint annak a földi egyeduralkodónak a hatalmát, aki az igazság törvényeit önmaga kénye-kedve szerint forgathatja, és korlátlan hatalommal uralkodik, hasonlóan Oktáviánuszhoz, Augusztuszhoz, vagy Néróhoz? Amikor a mindenhatóság gondolatát megkötözzük törvényekkel, mi válunk, úgymond, részegekké, és kezdünk elájulni, hacsak valami gyógyszert nem kapunk azonnal. Mert mi a hitünknek megfelelően, a megszokott módon imádkozunk az Atya Istenhez, hogy kegyelmezzen Fia kedvéért; és hisszük, hogy Ő képes megmutatni kegyelmét bárkin, akin akarja, és tetszése szerint bocsátja meg a bűnöket, és üdvözít bárkit, ha Neki úgy tetszik; és mi nem merjük az Ő mindenhatóságát lerántani erre az alacsonyabb fokra. Ezért úgy tekintjük ezt, mint egy nagy kegyetlenséget, amely megkötözi Istent, bármely saját törvényének láncával, mert az ellentmond az Ő mindenhatóságának."

Miközben ezeket mondták, rám pillantottak, és én rájuk: és megfigyelve zavarodottságukat, azt mondtam: "Könyörögni fogok az Úrhoz értetek, és gyógyszert kínálok Tőle, amellyel ezt a dolgot eltisztíthatjátok magatoktól; de egyelőre csupán néhány példát idézek fel. A mindenható Isten teremtette a világot a rendből, amely benne Magában van, és így ebben a rendben Ő maga van benne, és amely rendnek megfelelően uralkodik Ő; így részesítette /ellátta / a világegyetemet és annak minden részét a saját rendjéből, az embert az ő saját rendjében, és az állatokat, madarakat, halakat, férgeket, minden fát és minden füvet a saját részleges rendjében. Mivel ez példákkal világosabbá tehető, ezért röviden megemlítem a következőket. A rend törvényei előírások az ember számára, hogy célként elérhesse azokat magától, az Igéből való igazságok által, megfontolva azokat természeti képességeivel, és amennyire képes rá, az ésszerűség képességével, és így tegyen szert a természeti hitre önmagától. Másrészről, azok is a rend azon törvényei, amelyek az Istenre vonatkoznak, azért, hogy Ő közeledhessen az emberhez és megtöltse ezt a természeti hitet igazságokkal az Ő Isteni világosságából, és így megtöltse az Ő Isteni Lényegével az ember természeti hitét, amely magától pusztán csak tudás és vélekedés: mert csak így válik a természeti hit lelki hitté.

Ugyanígy áll a helyzet a könyörületességgel, aminek néhány részletét most röviden áttekintjük. Isten, az Ő törvényei rendjének megfelelően, nem tudja senkinek a bűneit eltávolítani, csak annyira, - megfelelően a rend törvényeinek, - amennyire az illető tartózkodik azoktól; sem nem teremtheti újjá az embert Isten lelki szinten, csak annyira - a rend törvényeinek megfelelően - amennyire újjáteremtette önmagát a természeti szinten. Isten állandóan arra törekszik, hogy újjáteremtse, és így üdvözítse az embert; de ezt Ő csak akkor tudja megtenni, ha az ember elkészíti magát arra, hogy befogadóvá váljon, és így megtisztítja az utat Isten belépéséhez, az ajtó megnyitása által. A vőlegény nem léphet be a mennyasszony szobájába, mielőtt az a felesége lenne, mert ő bezárja az ajtót, és magánál tartja a kulcsot; de amikor feleséggé lesz, a férjének adja a kulcsot. Isten az Ő mindenhatósága által nem válthatta meg az embert, csak azzal, hogy Önmaga lett emberré, sem nem tehette az Ő Emberijét Istenivé, csak ha először egy újszülötthöz hasonlóvá lesz, és később egy gyermekhez hasonlóvá; és csak miután az Ő Emberije befogadóvá és lakóhellyé azután magát alakította ???, amelybe az /az Ő Emberijének / Atyja ?? beléphetett. Ez megtörtént, mivel az Úr betöltött minden dolgot az Igében, vagyis, az abban lévő rend minden törvényét; és mivel Ő bevégezte ezt a munkát, Ő egységesítette Önmagát az Atyával, és az Atya egységesült Vele. Ezt a néhány dolgot azért hoztam elő, hogy képszerűen megmutassam azt, hogy az Isteni mindenhatóság a rend kötelékein belül van, és hogy annak kormányzása, amit gondviselésnek nevezünk, a renddel megfelelésben történik, és hogy ez folyamatosan cselekszik, és az örökkévalóságig összhangban az Isteni mindenhatóság saját rendjének törvényeivel; továbbá, hogy nem cselekedhet ezek ellen, sem nem változtathatja meg annak legkisebb részét sem, mert a rend, minden törvényével, Ő Maga."

Ezekre a szavakra arany dicsfény áradt keresztül a tetőn, mint szálló kérubok a levegőben, és ennek ragyogóan piros fénye megvilágította néhány jelenlévő fejét, akik a templom hátsó részében voltak, de a homlokukat mégsem, mert ők morogtak: "Még mindig nem tudjuk, hogy mi a mindenhatóság." Azonban ezt válaszoltam: "Ezt nyilvánvalóvá válik számotokra, amikor a most hallott szavakat sokkal teljesebben megértitek majd."

74. A harmadik tapasztalás. Láttam összegyűlve számos szellemet bizonyos távolságra, sapkákkal a fejükön, néhányuk pap volt, akiknek sapkája selyemmel volt átkötve, /?/ és néhány világi embert is, akiknek sapkája aranyszalaggal volt szegélyezve, s mindegyikük nagyon tanult és művelt volt. Láttam néhányat turbánnal is, akik írástudatlanok voltak. Közelebb mentem, és hallottam őket társalogni az Isteni hatalom határtalanságának természetéről, eképpen: "Ha /ez a hatalom / a rend bármiféle törvényére alapozva keletkezne, akkor nem lenne határtalan, hanem behatárolt, és ugyan hatalom lenne, de nem mindenható; pedig ki nem látja, hogy a törvény szükségessége /a törvényszerűség? / nem kényszerítheti a mindenhatóságot, hogy így cselekedjék, és ne másként? Kétségtelenül, amikor mi a mindenhatóságra gondolunk, és ugyanakkor a rend törvényeire, amelyeknek megfelelően kell működnie a mindenhatóságnak, akkor a mi felfogásunk szerint a mindenhatóság leesik, mint egy törött bot a kézből."

Mikor megpillantottak engem a közelükben, néhányan felém szaladtak, és meglehetős hevességgel azt mondták: "Te vagy az, aki a törvények előírásaival megkötözte Istent? Micsoda szemtelenség! Ezzel össze is törted a mi hitünket, amelyen a mi üdvösségünk alapult, s melynek középpontjába a Megváltó igazságosságát helyeztük, e mellé az Atya Isten mindenhatóságát, és ezekhez hozzátettük a Szent Lélek tevékenységét. E hit hatására tulajdonítunk az embernek teljes tehetetlenséget a lelki dolgokban, aki számára elegendő kihirdetni a megigazulást, amiben az Isten mindenhatóság részesíti ezt a hitet." /?/ "De azt hallottam," folytatta egyikük, "hogy te teljesen értelmetlennek látod ezt a hitet az ember számára, mert ez nem tartalmaz semmit sem az Isteni rendből." Ezeket a szavakat hallva határozott hangon azt mondtam: "Tanuljátok meg az Isteni rend törvényeit, és aztán vizsgáljátok meg a hiteteket, és látni fogtok egy nagy pusztaságot, amelyben egy hosszú és tekergődző leviatán van, hálóval körülfogva, egy kibogozhatatlan csomóban. /?/ De tegyetek úgy, mint Nagy Sándorról mondják, hogy cselekedett, aki, mikor meglátta a gordiuszi csomót, előhúzta kardját, átvágta azt, és így megoldotta azt a bonyodalmat. Aztán földre dobva azt, lábával rátaposott a zsinegre."

Ezekre a szavakra azok, akik körülöttem álltak, megköszörülték a torkukat, ami által élesítették azt, hogy megsemmisítő felelet adhassanak; de nem adhattak választ, mert látták a mennyet megnyílni felettem, és egy hangot hallottak onnan: "Fékezzétek meg magatokat, és először hallgassátok meg, mi a rend, amelyek törvényeinek megfelelően cselekszik a mindenható Isten." És a hang folytatta: "Maga az Isten a rendből, a rendben, és a rendért teremtette a világegyetemet. Hasonló módon teremtette az embert, és lefektette benne az ő saját rendjének törvényeit, aminek folytán Isten képmásává és hasonlatosságává lett. Ezeknek a törvényeknek a tartalma az, hogy hinnie kell Istenben, és szeretnie kell a felebarátját; és amilyen mértékben ezt megcselekszi a saját természeti erejéből, olyan mértékben elkészíti magát Isten mindenhatóságának befogadására, és Isten egységesíti Magát az emberrel, és az ember Istennel. Következésképpen a hite élővé és üdvözítő hitté lesz, és tevékenysége élő és üdvözítő könyörületességgé. Azonban tudni kell, hogy Isten mindig jelen van, késztetve és cselekedve minden emberben, egészen megérintve /megindítva / az ő szabad akaratát, de soha nem kényszerítve azt. Mert ha Ő kényszerítené az ember szabad akaratát, az ember lakóhelye Istenben szétrombolódna, és csak Isten lakóhelye maradna meg az emberben. Minden emberben van ilyen lakóhely, akár a földön, a mennyben, vagy a pokolban, mert ez a forrása az ő akarati és értelmi képességüknek. De nincs kölcsönös lakása az embernek Istenben, csak azoknak, akik az Igében rögzített törvényeknek, a rend előírásainak megfelelően élnek; és ezek az Ő képmásaivá és hasonlatosságaivá lesznek. Nekik birtokukba adatik a paradicsom, és az élet fájának gyümölcse táplálékul. De a többiek, akik a jó és gonosz tudásának fája köré gyűltek, és hallgatva a kígyóra, esznek erről a fáról, ezután kiűzetnek a paradicsomból; habár nem Isten hagyja el őket, hanem ők hagyják el Istent."

Azok, akik sapkát viseltek, megértették ezeket a dolgokat, és tudomásul vették ezeket, de azok, akik turbánt hordtak, tagadták ezeket az igazságokat, mondván, "Nemde a mindenhatóság behatárolását jelenti ez? És a mindenhatóság behatárolása ellentmondást rejt magában." Nekik én válaszoltam: "Nem ellentmondásos mindenhatósággal cselekedni az igazság törvényeinek ítéletével, vagy a szeretetbe beírt bőlcsesség törvényeinek megfelelően. Ellentmondásos azonban az, hogy Isten képes lenne ellentétesen cselekedni a saját igazsága és szeretete törvényeivel, mert ez nem az igazságból és bőlcsességből eredne. Ilyen ellentmondást foglal magában a ti hitetek, hogy Isten pusztán kegyelemből igazzá nyilváníthatja a gonosz embert, és mind közül kiválogathatja őt az üdvösség ajándékaira és az élet jutalmaira. Én azonban röviden meghatározom, mit jelent Isten mindenhatósága. Isten az Ő mindenhatóságából teremtette a világegyetemet, és ugyanakkor beültette a rendet annak minden részébe. Szintén a mindenhatóságából fenntartja a világegyetemet, és folyamatosan gondoskodik annak rendjéről mindenféle törvényekkel; és hogy a rendnek ne legyen semmi hibája, Ő ismételten visszahozza és helyreállítja azt. Továbbá, Isten, a mindenhatóságából, megalapította az Egyházat, és kijelentette az Igében a rend törvényeit. Amikor eltérnek a rendtől, akkor Ő helyrehozza azt; és amikor az teljesen szétesett, Ő Maga jött le a világba, és Emberijének segítségével, amit felöltözött, felruházta magát mindenhatósággal, és helyreállította azt.

Mindenhatósága és mindent tudása által Isten megvizsgál mindenkit a halála után, és előkészíti az igazakat, avagy bárányokat a mennyben lévő helyükre, és belőlük formálja a mennyet; de a gonoszokat is Ő készíti elő, avagy a kecskéket, a pokolban lévő helyükre, és belőlük formálja a poklot. Ő rendezi mindkettőt társaságokba és közösségekbe, szeretetük minden változatosságának megfelelően, amelyek olyan számosak a mennyben, mint a természeti égbolt csillagai; és Ő egységesíti a mennybéli társaságokat eggyé, annyira, hogy mint egy ember jelennek meg az Ő tekintete előtt. Hasonló módon egységesíti a pokolbeli társaságokat is, úgy, hogy egy őrdögnek látszanak; és Ő különíti el az előbbit az utóbbitól egy szakadékkal, hogy a pokol ne támadhassa a mennyet, és a menny se okozzon kínokat a pokolnak, mert azok, akik a pokolban vannak, kínokat szenvednek, ha befolyás éri őket a mennyből. Ha Isten nem cselekedne így minden pillanatban az Ő mindenhatóságából, valami kegyetlen természetű beléphetne az emberekbe, /kegyetlen természetűvé válnának? / s emiatt ők nem volnának megtarthatók tovább semmilyen rend törvényei által, így az emberi nemzetség elpusztulna. Ezek és más hasonló természetű dolgok történnének, ha nem Isten lenne a rend, és a mindenható a rendben." Hallva ezeket a dolgokat, azok, akik sapkát viseltek, levették kezükkel sapkájukat, és a hónuk alá helyezték azt, imádva Istent; mert abban a világban az értelmesek viselnek sapkát. Ebben különböznek azoktól, akik turbánt hordanak, mert ők kopaszok, és a kopaszság a homályosság jele. Mivel ők mindannyian az utóbbiak voltak, balra mentek el, míg az előbbiek jobbra.

A VILÁGEGYETEM TEREMTÉSE

75. Mivel az első fejezet tárgya a Teremtő Isten, ezért a világegyetem általa való Teremtésével is kell foglalkoznunk, mivel a következő fejezetben, ahol a Megváltó Úr lesz a téma, a Megváltást is szemügyre kell vennünk. Azonban senki sem formálhat semmiféle elképzelést sem a világegyetem teremtéséről, hacsak nincs néhány általános alapelv először megállapítva, amelyek meg fogják világosítani az értelmet, mint a következők:

1/ Két világ van, a lelki világ, ahol az angyalok és a szellemek vannak, és a természeti világ, ahol az emberek.

2/ Mindkét világban van nap, és a lelki világ Napja a Jehova Istenből eredő tiszta szeretet, aki annak közepében van. Ebből a Napból származik a hő és a fény, a meleg a létéből, ami lényegében szeretet, és a világosság, ami lényegében bőlcsesség. Ez a kettő hat az ember akaratára és értelmére, a hő az akaratára van hatással, és a világosság az értelmére. De a természeti világ napja tiszta tűz, és ezért annak hője és fénye halott, és a lelki meleg és világosság takarójaként és eszközeként szolgál, amely által ezek az emberhez szállítódnak.

3/ Továbbá, a meleg és a világosság, ami a lelki világ Napjából származik, és következésképpen minden dolog, ami létezik abban a világban ezek segítségével, az tartalmi, /substantial /, és lelkinek nevezik; és az a hő és fény, amely a természeti világ napjából származik, és következésképpen minden dolog, ami abban a világban létezik, az anyagi, és természetinek nevezik.

4/ Mindkét világban három fokozat van, amelyeket a magasság fokozatainak nevezünk, és következésképpen három terület, amelyeknek megfelelően a három angyali menny el van rendezve. Az emberek elméje szintén három fokozatba és területbe rendezett, amelyek így megfelelnek a három angyali mennynek; és a többi dolog mindegyik világban hasonló módon elrendezett.

5/ Megfelelés van a lelki világ dolgai, és a természeti világ dolgai között.

6/ Létezik egy rend, amelyben mindkét világ minden dolga teremtetett.

7/ Ezen dolgok helyes elképzelését kell megszereznie mindenek előtt az emberi elmének, mert az ezekről való teljes tudatlanságban könnyen tulajdoníthatja a világegyetem teremtését a természetnek, és vélheti, hogy csak az egyházi tekintély állítja egyedül, hogy a természetet Isten teremtette; de mert nem tudja, hogyan, ha folyamatosan vizsgálja a dolgot egyre inkább természetimádásba /naturalizmusba / esik, amely tagadja Istent. Azonban, mivel egy nagy kötetet igényelne megmagyarázni és megmutatni megfelelő módon ezeket a cikkelyeket részletesen, és ezen kívül, mivel ezek nem tartoznak szorosan a teológia rendszeréhez, amely ennek a könyvnek a témája, ezért csak néhány emlékezetes eseményt fogok hozzákapcsolni a címsorokhoz, mint egy példázatot, vagy mint egy érvet, amelyekből mindenki elképzelést alkothat a világ Isten általi teremtéséről, s amelyek egy megfelelő elképzelés kialakulását eredményezhetik.

 

Emlékezetre méltó dolgok

 

76. Ez az öt emlékeztető esemény a teremtés témájában. Az első tapasztalás.

Egy nap a világegyetem teremtéséről elmélkedtem. Észre vette ezt ez angyal, jobbra fölöttem, ahol azok laknak, akik olykor elmélkednek és észérveket keresnek ebben a témában; így tehát egy közülük lejött és meghívott engem, hogy találkozzak velük, és én, lélekben lévén, csatlakoztam hozzá. Érkezésemkor bevezettek a hercegük udvarába, ahol néhány száz összegyűltet láttam, és a herceg közöttük volt. Közülük egy azt mondta: "A helyünkről érzékeltük, hogy a világegyetem teremtésén elmélkedtél. Számos alkalommal vizsgáltuk figyelmesen mi is ugyanezt a témát, de nem voltunk képesek eljutni bármilyen határozott következtetésre, mert gondolatainkat beárnyékolta a zűrzavar fogalma, /káosz / mint egy nagy tojás, amelyből keletkezett a világegyetem és annak minden része a saját rendjükben. Azonban, mivel most már felfogtuk, hogy egy ilyen nagy világegyetemet nem lehet így létre hozni, elménk más elképzelésbe kapaszkodott, vagyis hogy minden dolgot Isten teremtett a semmiből; habár mi látjuk azt is, hogy a semmiből semmit sem lehet csinálni. Ettől a két elképzeléstől azonban az elménk nem képes megszabadulni, és felfogni, a világosság bármely fokán, hogyan történt a teremtés. Ezért hívtunk el téged a helyedről, ahol voltál, hogy megoszthasd velünk e témáról való elmélkedésed eredményét."

Hallva e szavakat, így feleltem: " Így fogok tenni"; és azt mondtam: "Régóta foglalkoztat ez a dolog, noha nem jutottam semmilyen eredményre; de azután beengedett az Úr a ti világotokba, és felfogtam, hogy hiábavalóság bármilyen következtetést alkotni a világegyetem teremtéséről anélkül, hogy először azt tudja az ember, hogy két világ van, az egyik, amelyben az angyalok vannak, és a másik, amelyben az emberek; és hogy haláluk után az emberek elhagyva saját világukat, a másik világba mennek. Majd felfogtam, hogy két nap van, amelyek egyikéből a lelki világ dolgai erednek, és a másikból a természeti világ dolgai; és hogy a Nap, amelyből minden lelki dolog ered, az a Jehova Istenből eredő tiszta Szeretet, aki annak a Napnak közepén van; az a nap pedig, amelyből minden természeti dolog ered, az tiszta tűz. Amikor megtanultam ezeket a dolgokat, egyszerre lehetővé vált, /megengedtetett nekem / a megvilágosodás állapotában, hogy felfogjam: a világegyetemet Jehova Isten teremtette annak a Napnak segítségével, amelynek közepén Ő van; és mivel a Szeretet nem létezhet Bőlcsesség nélkül, beláttam, hogy a világegyetemet Jehova Isten teremtette az Ő Szeretetéből, a Bőlcsessége segítségével. Ez az igazság teljesen bebizonyosodott mindabból, amit ebben a világban látok, amelyben ti vagytok, és éppúgy abból a világból is, amelyben én testileg vagyok.

Azonban, túl hosszú lenne teljesen megmagyarázni, hogy a teremtés folyamata a kezdetétől hogyan történt; de egyszer, amikor a megvilágosodás állapotában voltam, felfogtam, hogy ez a ti világotok Napjának légköreinek, - amelyek önmagukban tartalmak, /substantial / - a belőle eredő melegnek és világosságnak a segítségével történt, és teremtődött az egyik a másikból. /?/ Mivel ebből a létkörből három van, ezeknek megfelelően három fokozat van, s ezért három menny alakult ki, az egyik azon angyalok számára, akik a szeretet és a bőlcsesség legmagasabb fokozatán vannak, a másik azoknak, akik a második fokozaton, és a harmadik azoknak, akik a legalacsonyabb fokon vannak. Mivel a lelki világegyetem nem létezhet a természeti világegyetem nélkül, amelyben létrehozza hatásait és megvalósítja hasznait, felfogtam, hogy ugyanakkor teremtődött az a nap is, amelyből minden természeti dolog ered, és hogy, hasonló módon, ennek segítségével, ennek fénye és hője közvetítésén keresztül, három légkör teremtetett, körülvéve a korábbit, miként a héj körülveszi a magját, vagy mint a kéreg körülveszi a fát; és hogy végül, e légkörök segítségével, alakult ki a tenger és a szárazföld, ahol emberek, állatok és halak vannak, valamint fák, bokrok és füvek nőnek a földet, a követeket és az ásványokat alkotó tartalmakból. Ez azonban, csak a legáltalánosabb vázlata a teremtésnek és folyamatának, amelynek részletes magyarázata köteteket igényelne. De minden dolog arra a következtetésre mutat, hogy Isten a világegyetemet nem a semmiből teremtette, mert, amint ti azt már helyesen megjegyeztétek, a semmiből semmit sem lehet alkotni. De Ő az angyali menny Napja által teremtett, amely az Ő saját Létéből van, és következésképpen tiszta Szeretet, egységesülve a Bőlcsességgel. Hogy a világegyetem, amelyen mindkét világot értjük, a lelkit és a természetit, az Isteni Szeretetből teremtetett az Isteni Bőlcsesség segítségével, azt világosan bizonyítja minden bennük lévő dolog; és ha ti ezeket a dolgokat a rendjüknek és kapcsolódásaiknak megfelelően vizsgáljátok, képesek lesztek meglátni ezt világosan, a saját értelmetek világosságánál.

Észben kell tartani azonban, hogy a Szeretet és a Bőlcsesség, amelyek egyet alkotnak Istenben, nem bármely elvont értelemben vett Szeretet és Bőlcsesség, hanem Benne vannak, mint tartalmak, mert Isten maga a Tartalom és Lényeg, az egyetlen és következésképpen az első, amely ön-létező és önmagától fennálló. /self-existent, self-subsistent / Hogy egészében és részleteiben is minden dolog az Isteni Szeretetből és az Isteni Bőlcsességből teremtetett, azt ezek a szavak jelentik Jánosnál:

"Istennel volt az Ige, és az Ige volt az Isten… Minden általa jött létre… és Ő teremtette a világod." 1: 1, 3, 10.

Ebben az igeszakaszban Isten az Isteni Szeretetet jelenti, és az Ige jelenti az Isteni Igazságot, vagy Isteni Bőlcsességet; ez az oka, hogy az Ige is világosságnak nevezi; és a világosság, amikor Istenről beszélünk, az Isteni Bőlcsességet jelenti." Amikor befejeztem beszédemet, és felkészültem a búcsúzásra, a fény kis sugara esett rám az angyali mennyen keresztül a Napból, amely bejutott a szemükbe, és azon keresztül az elméjük belsejébe; és így megvilágosítva elfogadták azt, amit nekik mondtam. Majd követtek engem a terem bejáratához, és az én korábbi társaságom elkísért engem a házamhoz, és ott visszaemelkedett a saját társaságába.

77. A második tapasztalás. Egy reggel, felébredve álmomból, és mialatt a reggeli világosság nyugalmában elmélkedtem, mielőtt a nappal zajlása kezdetét veszi, az ablakon keresztül egy fénylő villanást láttam, és hirtelen mennydörgést hallottam. Miközben csodálkoztam, hogy mi lehet ennek az oka, hallottam a mennyből, hogy ott néhány lélek /spirits / nem messze tőlem indulatosan vitatkozik Istenről és a természetről; az, hogy a villanó fény hasonlított a villámlásra, és a zaj hasonlított a mennydörgésre, az megfelelés volt, és ez a látszat az érvek összecsapásából keletkezett, az egyik oldalon Isten mellett, és a másik oldalon a természet javára. Ennek a szellemi eseménynek tartalma a következő volt: Volt néhány sátán a pokolban, akik azt mondták egymásnak: "Bárcsak megengednék nekünk, hogy beszélhessünk a menny angyalaival: mert akkor nagyon világosan bebizonyíthatnánk nekik, hogy amit ők Istennek neveznek, és minden dolgok eredetének, az a természet; és következésképpen, hogy az 'Isten' csak egy jelentés nélküli szó, a természet szónak ellenben jelentése van". S mivel ezek a sátánok teljes szívükből és lelkükből hitték ezt, és mohón vágytak beszélni a menny angyalaival, megengedtetett nekik, hogy felemelkedjenek a pokol sarából és sötétségéből, hogy beszélhessenek két angyallal, akik ekkor leszálltak a mennyből. A lelkek világában találkoztak, amely a menny és a pokol között van. Mikor a sátánok meglátták az angyalokat, hozzájuk rohantak, és dühvel teli hangon így kiáltottak: Ti vagytok a menny angyalai, akikkel nekünk megengedtetett találkozni, hogy vitatkozzunk Istenről és a természetről? Titeket bőlcseknek neveznek, mert elismeritek Istent; pedig ó, milyen együgyűek vagytok! Ki látta Istent? Ki értette meg, mi az, hogy Isten? Ki tudja felfogni azt, hogy Isten uralkodik, és hogy Ő képes kormányozni a világegyetemet és benne mindent? Nem csak a legalsóbbrendű közönséges emberek ismerhetik el azt, amit soha sem láttak vagy értettek meg? Mi nyilvánvalóbb annál, mint hogy a természet minden mindenekben? Mert nem egyedül a természet az, amit mi látunk a szemünkkel, hallunk a fülünkkel, szagolunk az orrunkkal, ízlelünk a nyelvünkkel, tapintunk és érzünk a kezünkkel és a testünkkel? Nem a testünk érzetei tanúsítják az igazságot? /?/ A ti bizonyságotokra ki esküszik meg arra, hogy ez nem így van? /?/ A lélegzetünk, amellyel a testünk él, nem azt tanúsítja, hogy a természet az, amit belélegzünk? A mi fejünk és a tietek nem a természetben van? Honnan jön befolyás a gondolatainkba, ha nem innen? Ha ezt eltávolítanánk, képesek volnátok egyáltalán gondolkodni?" És sok mást is mondtak még, ugyanilyen hangnemben.

Miután az angyalok figyelmesen meghallgatták mindezt, így válaszoltak: "Azért beszéltek ti ezen a módon, mert teljesen érzékiek vagytok. Mindenki, aki a pokolban van, a testi érzékekbe meríti gondolatait, amelyek fölé elméjét felemelni nincs ereje: ezért elnézőek leszünk irányotokban. /?/ A gonosz élet, és következésképpen a hit, amiben hamisság van, bezárja az elmétek belsejét, így nem lehetséges annak semmilyen felemelése sem az érzéki dolgok fölé, amiben vagytok; ez csak akkor lehetséges, ha a gonosz módon való élést és a hit hamisságait eltávolítják. Mert egy sátánnak, miként egy angyalnak is, képessége van az igazság megértésére, amikor hallja azt; de a sátán nem tartja meg azt, mert a gonoszság szétrombolja az igazságot, és a hamisságot ismeri el. Érzékeljük azonban, hogy ti most a gonoszságtól eltávolított állapotban vagytok, és így megérthetitek az igazságot, amit szólunk. Figyeljetek tehát arra, amit erről mondani fogunk." Majd folytatták: "Ti éltetek egyszer a természeti világban, és meg is haltatok, és most a lelki világban vagytok. Tudtatok ezelőtt bármit is a halál utáni életről? Ugye, hogy korábban tagadtátok ezt, és így egyenlővé tettétek magatokat az állatokkal? Volt bármi ismeretetek a mennyről és a pokolról, vagy ennek a világnak fényéről és melegéről, vagy arról a tényről, hogy többé nem vagytok a természeti szférán belül, hanem a' felett? Mert ez a világ, a benne lévő minden dologgal együtt, lelki, és a lelki dolgok olyan messze fölötte vannak a természeti dolgoknak, hogy a természeti dolgoknak, amikben ti voltatok, még a legcsekélyebb része sem juthat ebbe a világba. De, mivel ti azt hittétek, hogy a természet egy isten, vagy istennő, azt is hiszitek, hogy ennek a világnak a fénye és melege a természeti világ fénye és melege; ami távol van a valóságtól, mert a természeti fény itt sötétség, és a természeti hő az hideg. Semmit sem tudtatok ennek a világnak a Napjáról, amelyből a mi világosságunk és melegségünk származik. Nem tudtátok, hogy ez a Nap tiszta Szeretet, és hogy a természeti világ napja, az tiszta tűz, amelyből a természet létezik és fennáll. Ellenben a menny Napjából, - amely tiszta Szeretet, az élet maga, s amely a Szeretet és a Bőlcsesség -, áll fenn és létezik a lelki világ; következésképpen hogy a természet, amit ti istennek vagy istennőnek tekintetek, teljes mértékben halott. Egy bizonyos védelem alatt felszállhattok velünk a mennybe, és hasonló védelem alatt mi alászállhatunk veletek a pokolba. A mennyben nagyszerű és gyönyörű dolgok vannak, de a pokolban a dolgok hitványak és ocsmányok. Ennek a különbségnek az az oka, hogy a mennyben mindenki Istent imádja, de a pokolban mindenki a természetet; és a mennyben lévő nagyszerű és csodálatos dolgok megfelelésben vannak a jó és igaz szeretésének indíttatásaival, és a pokolbéli hitvány és undorító dolgok a gonosz és hamis szeretésének indíttatásaival vannak megfelelésben. Mindezen megfontolások alapján ítéljétek meg tehát, vajon Isten vagy a természet a minden mindenekben." Erre a sátánok azt válaszolták: "Abban az állapotban, amelyben pillanatnyilag vagyunk, arra a megállapításra juthatunk a hallottakból, hogy Isten van; de amikor a gonoszság öröme elfoglalja az elménket, akkor semmi mást nem látunk, csak a természetet."

 

A két angyal és a sátánok nem messze álltak tőlem, így tehát láttam és hallottam őket; és íme! körülöttük láthattam azokat, akik elhíresztelték az ő tanításaikat a természeti világban. Meglepő volt megfigyelni, hogy azok a tanítványok álltak most közel az angyalokhoz, és a sátánokhoz is azok álltak most közel, akikkel egyetértettek, s melléjük álltak; és tájékoztattak engem, hogy az elhelyezkedésükben való változás az elméjük hozzáállásának megváltozását is jelentette, amint egyetértettek egyszer az egyik oldallal, majd a másikkal, mert ők olyan bizonytalanok voltak hitükben, mint Vertumnus, a változás istene. És az angyalok folytatták: "El fogunk nektek mondani valamit, amit nehezen fogtok elhinni. Egyszer lepillantottunk azokra a földön lévőkre, akik ünnepeltek voltak tanításaik miatt, és azt találtuk, hogy ezerből mintegy hatszáz a természetnek kedvezett, és csak a maradék állt Isten mellé. Továbbá, a betű /szerinti jelentés / Istennek kedvez, nem mintha bármi értelme lenne a dolognak, hanem pusztán azért, mert azok gyakran ismétlődnek, s mert ezek sűrűn hangoztatják, hogy a természet Istenből ered; és a gyakori ismétlés felidézi az emlékezetet, de ugyanakkor az értelmes gondolkodást nem, s ezáltal egyfajta hitet kelt." /?/

Ezután a sátánok számára gondoskodtak kíséretről, és a két angyal társaságában felemelkedtek a mennybe, és nagyszerű és ragyogó dolgokat láttak ott. Miközben a menny fénye által megvilágosítva voltak, elismerték, hogy Isten van, és hogy a természet azért teremtetett Istenből, hogy szolgálatára legyen az életnek, és hogy maga a természet halott, és így magától semmit sem cselekszik, hanem az élet által működik. E dolgok látása és megértése után alászálltak; és amint haladtak lefelé, gonosz szeretetük úgy tért vissza, elzárva értelmüket attól, ami felül volt, és megnyitva azt afelé, ami alul van. Majd értelmük felett megjelent, úgymond, egy beárnyékoló takaró, pokoli tűzzel lángolva; és hirtelen, amint lábuk a talajt érintette, az megnyílt alattuk, és ők lesüllyedtek ismét a sajátjaikhoz.

78. A harmadik tapasztalás. A következő nap egy másik angyal jött hozzám a menny egy másik társaságából, és azt mondta: "Hallottuk a társaságunkban, hogy, mivel a világegyetem teremtéséről elmélkedtél, meghívtak egy közelünkben lévő társaságba, ahol te számot adtál a teremtésről, amiként akkoriban láttad azt, és amivel nagyon elégedettek voltak. /?/ Most meg fogom neked mutatni, hogy a minden féle állat és növény miként keletkezett Istenből." Elvezetett engem egy széles zöld mezőre, és azt mondta, nézzek körül. Így tettem, és a legcsodálatosabb színű madarakat láttam, némelyik repült, mások az ágakon ültek, és csipegetve az apró hajtásokat az ott növő bokrokról; ezek között a madarak között voltak galambok és hattyúk is. Amint ezek tovatűntek a tekintetem elől, nem messze tőlem láttam juhok és bárányok nyájait, és kecskenyájakat a kicsinyeikkel; és ezek körül láttam tehenek csordáit a borjaikkal, és teve és szamár csordákat is. Egy ligetben láttam szarvast elágazó aganccsal, és egyszarvú állatokat is.

Miután megnéztem ezeket a dolgokat, az angyal azt mondta: "Fordítsd arcodat kelet felé"; és láttam egy kertet, amelyben gyümölcsfák voltak, narancs, citrom, olaj, szőlő, füge és gránátalma; és bokrokat, amelyek epret teremtek. Ekkor azt mondta nekem, hogy nézzek dél felé, láttam különböző féle gabonaföldeket, így pl. búzát, kölest, árpát, és babot, és ezek körül gyönyörű színekben pompázó rózsakerteket. Észak felé gesztenyefák erdeit láttam, pálmákat, hársfákat, platánokat és más lombos fákat. Mikor ezeket megnéztem, az angyal azt mondta: "Mindazok a dolgok, amelyeket láttál, megfelelésben állnak az angyalok szeretetének indíttatásaival, akik közel vannak hozzád, és akik azokat szokták szólni, aminek mindezen dolgok indíttatásai megfelelnek. /?/ Továbbá, nem csak ezek a dolgok, hanem minden dolog, ami megjelenhet a tekintetünk előtt, az megfelelés, így a házak, és a bennük lévő berendezés, asztalok, táplálék, ruházat, sőt a pénz aranyban és ezüstben, és gyémántokban és más drága kövekben is, amelyekkel a feleségeket és a szüzeket díszítik a mennyekben. Mindezekből a dolgokból mi felfogjuk mindenkinek a természetét, a szeretet és a bőlcsesség tekintetében. Az otthonainkban lévő tárgyak, amelyeket használunk, mindig ott maradnak; de azoknál, akik eltávoznak az egyik társaságból egy másikba, az ilyen dolgok megváltoznak, a társulásoknak megfelelően.

Ezeket a dolgok azért mutattuk meg neked, hogy láthasd a teremtés részleges képét egy általános szemléltetésben. /?/ Mivel Isten maga a Szeretet és maga a Bőlcsesség: az Ő Szeretetének indíttatása végtelen, miként a Bőlcsességének felfogása is az, és mindazok a dolgok is, amelyek a földön megjelennek, ezekkel állnak megfelelésben. Ez a madarak és állatok, fák és bokrok, a kukorica és a gabona, a füvek és növények eredete. Mivel Isten nem térben van, hanem a térben mindenhol, így van jelen a világegyetemben az első dolgoktól az utolsókig; és mert Ő mindenütt jelenlévő, így az Ő Szeretetének és Bőlcsességének indíttatásai a hozzájuk illeszkedő megfelelésekben az egész természeti világban léteznek. És a mi világunkban, amelyet lelki világnak neveznek, hasonló megfelelés van azokkal, akik befogadják az indíttatást és érzékelést Istentől. Azonban van egy különbség; az ilyen dolgokat a mi világunkban azonnal megteremti Isten, az angyalok indíttatásainak megfelelően, míg a ti világotok kezdettől fogva úgy teremtetett, /Isteni / előrelátással, hogy állandó folyamatossággal megújuljon, egyiknek a másikból való szaporodása által, s hogy így a teremtés folyamatos legyen. A mi világunkban a teremtés azonnali, míg a tiétekben a megújulás által állandóan történik, mert a mi világunk légkörei és talaja lelki, míg a ti világotok légkörei és talaja természeti, és a természeti dolgok azért teremtettek, hogy körülzárják a lelki dolgokat, miként a bőr beburkolja az emberek és az állatok testét, miként a külső és belső kéreg magába zárja a fák ereit és ágait, amint az agyburok és a hártyák beburkolják az agyat, vagy mint az ideghüvely körülveszi az ideget, s miként a finom hártyák betakarják az idegszálakat, és így tovább. Ennek az az oka, hogy a ti világotokban minden dolog állandó, és évről évre állandó folyamatban megújul." Az angyal hozzátette: "Mondd el a ti világod lakóinak, mit láttál és hallottál, mert ők most teljes tudatlanságban vannak a lelki világot illetően; és ennek valamilyen elképzelése nélkül senki sem tudhatja, vagy csak találgathatja, hogy a teremtés folyamatosan állandó a ti világotokban, és hogy ez ugyanígy volt a ti világotokban, mióta Isten megteremtette a világegyetemet."

Ezután még különböző témákról beszélgettünk, és végül a pokolról is. Megemlítette, hogy a mennyben található dolgok közül semmi sem látható a pokolban, hanem csak azoknak ellentétei, mivel a pokolban lévők szeretetének indíttatásai, amelyek a gonoszság vágyai, ellentétesek annak a szeretetnek indíttatásaival, amelyekben az angyalok vannak a mennyben. Ezért náluk, a pokolban, és különösen a sivatagi helyeiken, az éjszaka madarai jelennek meg, mint a denevérek és a baglyok, és farkasok, leopárdok tigrisek, patkányok és egerek; és a mérges csúszómászók mindenféle fajtája, miként sárkányok és krokodilok is; és ahol egy kis növényzet van, ott földi szeder nő, csalán, tövis és bogáncs, valamint mérges növények. Ezek időnként eltűnnek, és akkor semmi sem látható, csak kőhalmok, és mocsarak, amelyekben békák brekegnek. Ezek is mind megfelelések, de miként már mondtam, az ő szeretetük indíttatásainak megfelelései, amelyek a gonoszság vágyai. Az ilyen dolgokat azonban nem Isten teremtette, és a természeti világban sem Ő teremtette, ahol hasonló dolgok léteznek, mert minden dolog, amit Isten teremtett, és folyamatosan állandóan teremt, az jó volt, és most is jó. Az ilyen dolgok, mint ezek, a földön együtt keletkeztek a pokollal, az ember által jött létre, aki, Istentől való elfordulása által, halála után őrdöggé és sátánná vált. Azonban, mivel ilyen szörnyű dolgok kezdték megtámadni a fülünket, elfordítottuk gondolatainkat ezektől, és elménkbe idéztük azokat, amiket a mennyben láttunk.

79. A negyedik tapasztalás. Egyszer, mikor a világegyetem teremtése felett töprengtem, megjelent előttem néhány szellem, akik a Keresztyén világból jöttek, és akik között koruknak legünnepeltebb filozófusai voltak, bőlcsességük miatt kiemelkedő hírnévvel. Azt mondták: "Érzékeltük, hogy a teremtés témáján elmélkedtél. Könyörgünk, mondd el nekünk, mit gondolsz erről?" De én azt feleltem: "Először mondjátok meg nekem, hogy ti mit gondoltok." Ekkor az egyikük így szólt: "A véleményem az, hogy a teremtés a természetből ered, és ezért a természet önmagát teremtette, és hogy ez az örökkévalóságtól így létezik, mert nincs, és nem lehet a semmi üresség. Mi mást látunk a szemünkkel, hallunk a fülünkkel, szagolunk az orrunkkal, és lélegzünk a tüdőnkkel, mint a természetet, aki, rajtunk kívül is éppúgy van, mint belül?" Ezt hallva egy másik azt mondta: "A természetet említetted, és a világegyetem teremtését ez csinálta, de nem tudod, hogyan hozta létre a világegyetemet a természet, így hát el fogom neked mondani. Önmagát formálta örvénylő forgásban, amely összegyűlt, miként a felhők, és mint a házak összerogynak egy földrengéskor. Ezen az összeütközésen felül, a sűrű részek összegyűjtötték magukat egyetlen tömegbe, /?/ amiből a szárazföld formálódott. A többi folyékony rész, elkülönítve magát az előbbiektől, összegyűlt, és a tengert alkotta meg. Azok a részek, amelyek még könnyebbek voltak, /?/ még tovább különítették magukat az előbbiektől, és az étert alkották és a levegőt, amelynek még könnyebb részeiből a nap is formáltatott. Nem figyeltétek meg, hogy amikor az olajat, a vizet, és a porrá tört földet egymással összekeverik, ezek mégis elkülönülnek egymástól, és a saját rendjüknek megfelelően, egyik a másik fölé kerül?"

Ezután egy másik, ezeket hallva, azt mondta: "Tévedés alapján beszélsz. Mindenki tudja, hogy minden dolog eredetének forrása a káosz volt, amely tömegével megtöltötte a világegyetem négy részét. Ennek központjában a tűz volt, mind e körül volt az éter, és ezt ismét körülvette az anyag. Ez a zűrzavar hasadékokat eredményezett, amelyeken át a tűz kitört, mint az Etnából és a Vezúvból, és megformálta a napot. Ezután formálódott az éter, előtörve és beborítva azt, és ebből egy légkör formálódott. Végül az anyag, ami balra összegyűlt egy gömbbe, és a földet formálta meg. És minden csillag, ami csak fénylik a világegyetem kiterjedésében, az a nap tüzéből és fényéből ered; mert a nap először egy tűzóceánhoz volt volt, azonban, nehogy a föld kioltsa /?/ ezért elkülönítette magából a tűz kis fénylő testjeit, /?/ és ezeket elhelyezte a saját helyükre a térben körös-körül, teljessé téve a világegyetemet, és így alakult ki az égboltozat."

Azonban közülük felállt valaki, és azt mondta: "Tévedtek. A saját szemetekben bőlcseknek tűntök, én pedig csak együgyűnek; mégis, az én egyszerűségemben azt hittem, és még mindig hiszem, hogy az világegyetemet Isten teremtette; és mivel a természet a világegyetemhez tartozik, és így annak része, ezért ugyanabban az időben teremtetett. Ha azonban a természet önmagát teremtette, akkor nem létezhetett az örökkévalóságtól! Mekkora őrültség ez!" Ekkor az úgynevezett bőlcsek egyike egyre közelebb jött, és bal fülét szorosan a beszélő szája elé helyezve, mert a jobb füle vattával volt lezárva, megkérdezte, hogy mit mondott. Az előbb szóló megismételte megjegyzését. Ezután a másik körülnézett, hogy lát-e vajon valaki papot a közelben; és észrevéve egyet azon az oldalon, amelyiken a beszélő személy állt, így válaszolt: "Én is elismerem, hogy Isten teremtette a világegyetemet, de…" Ekkor eltávolodott, és a saját társaságának suttogta: "Ezt azért mondtam, mert állt közöttük egy pap is; de ti és én tudjuk, hogy a természet a természetből ered; és mivel a természet eképpen Isten, ezért azt mondom, hogy az egyetemes természet az Istenből van, de…" A pap azonban, meghallva a suttogást, így szólt: "A te bőlcsességed, amely pusztán filozofálgatás, hamis irányba vezet téged, és annyira bezárja az elméd belsejét, hogy semmi fény sem folyhat bele Istentől és az Ő mennyéből, hogy megvilágosíthasson téged: teljesen elfojtottad azt." És még hozzátette: "Fontoljátok meg tehát, és határozzátok meg magatok között, honnan kaptátok a lelketeket, amely halhatatlan. Talán a természettől van az, vagy inkább abból a nagy zűrzavarból ered? /?/

Amikor hallotta ezt az előbbi beszélő, visszahúzódott a társaságába, megkérve őket, hogy támogassák őt ennek a nehéz kérdésnek a megoldásában; és arra a következtetésre jutottak, hogy az emberi lélek semmi más, csak éter, s hogy a gondolat sem más, csak az éter módosulása a nap fényének hatására, és hogy az éter a természethez tartozik. És azt mondták: "Mindenki tudja, hogy a levegő segítségével beszélünk, és hogy a gondolat sem más, mint egy éternek nevezett tisztább levegőben való beszéd. Ezért a gondolat és a beszéd egyet alkot. Mindenki megfigyelheti ezt abból, ami a gyermekség ideje alatt történik. A gyermek először beszélni tanul meg, és aztán magában beszélni, vagyis gondolkodni. Akkor tehát mi más a gondolat, mint az éter módosulata, és mi más a beszéd hangja, ha nem ennek egy változata? Arra következtettünk tehát, hogy a lélek, amely gondolkodik, a természetből származik."

Közülük néhányan, valójában nem eltérve többiektől, azzal példázták az álláspontjukat, hogy azt mondták, a lélek akkor jön létre, amikor az éter kiemelkedik abból a nagy zűrzavarból, és aztán a legmagasabb területen felosztja magát számtalan egyéni formába, amely beömlik az emberekbe, amikor azok gondolkodni kezdenek a tisztább levegőből; és ezeket a formákat nevezzük lelkeknek. Ezt hallva a másik azt mondta: "Megengedem, hogy az egyedi formák az éter legmagasabb területéből keletkeztek számtalanul; de mégis, az emberek születnek, mivel a világ teremtése túllépett ezeknek a formáknak a számán. /?/ Akkor azok az éteri formák hogyan lehetnének elegendőek? /?/ Ezért én azt a véleményt formáltam, hogy az emberek lelke eltávozva a szájukon keresztül, amikor meghalnak, sok ezer év után visszatér, amikor is megkezd, és keresztül megy egy ahhoz hasonló életen, mint amilyet előzőleg élt. Jól tudjuk, hogy sok bőlcs ember hisz az ilyen folyamatban, és a Metempszichózis tanításában." Hozzáteszem, hogy sok más találgatást is előadtak a többiek, amelyeket én elhagyok, mint amelyek teljesen értelmetlenek.

Rövid idővel ezután a pap visszatért, és az egyik, aki a világegyetem Isten általi teremtéséről beszélt, elmondta neki a következtetésüket a lélekről. Amikor meghallgatta, a pap azt mondta: "Éppúgy beszélsz, mint ha a természeti világban gondolkodnál, nem tudva, hogy többé már nem vagy abban a világban, hanem a másikban, amit lelki világnak nevezünk. Mindenki, aki érzékivé és testivé vált a természetben való hit megerősítése által, azt feltételezi, hogy még mindig ugyanabban a világban van, amelyben született és felnőtt; mert abban a világban a testük anyagi volt, de itt egy tartalmi /substantial / testben vannak, és a tartalmi ember látja magát és a körülötte lévő dolgokat, pontosabban, mint az anyagi ember. Mert a tartalmi az anyag kezdeti eleme; és mert te úgy gondolkodsz, látsz, szagolsz, ízlelsz és beszélsz, mikén a természeti világban tetted, s ezért azt hiszed, hogy a természet mindkét világban ugyanolyan, habár a tény az, hogy ennek a világnak a természete különbözik a másikétól, és annyira távol van az anyagi világ természetétől, mint a tartalom az anyagtól, vagy a lelki a természetitől, vagy mint az előbbi az utóbbitól. Mivel a természet abban a világban, amelyben korában éltél, önmagában halott, ezért te, a benne való hited megerősítése által, olyanná váltál, mint az, halottá, az Istenre, a mennyre, az Egyházra és a te saját lelkedre vonatkozó nézeteid által. Mégis, minden ember, akár gonosz, akár jó, felemelheti az értelmét a világosságba, amelyben a menny angyalai vannak, és akkor megláthatja, hogy Isten van, és van halál utáni élet; és hogy az ember lelke nem az éterből formáltatott, és így nem az anyagi világ természetéből, hanem az lelki, és ezért örökké élni fog. Az értelem csak ebben az angyali fényben láthatja meg ezt, de csak addig, amíg tőle a természeti szeretet, amely világi, és a világtól és annak természetétől függ, és amely testi is, és a testtől és annak saját tulajdonságaitól* függ, távolíttatik.

/* A latin proprium szót Swedenborg abban a sajátos jelentésben használja, hogy az "ami az önmagáé" /sajátja /.

Ezután ezeket a szereteteket eltávolította az Úr, és megengedtetett nekik, hogy beszéljenek az angyalokkal; és társalgásukból abban az állapotban felfogták, hogy Isten van, és hogy ők a másik világban élnek a haláluk után. Ők ezért megszégyenültek, és felkiáltottak: "Milyen bolondok voltunk!" Mivel azonban ez az állapot nem volt a sajátjuk, következésképpen rövid idő multán fárasztóvá és terhessé vált számukra, s így ők elfordultak a paptól és többé nem figyeltek rá. Visszatértek a korábbi szeretetükhöz, amely pusztán természeti, világi és testi volt, és haladtak bal felé, társaságról társaságra, míg egy hosszú úthoz értek, amely saját szeretetük örömeit hozta hozzájuk. /?/ "Térjünk le erről az útról." Lementek és végül azokhoz jutottak, akik egy hasonló szeretet örömeiben voltak. Még csak haladtak lefelé, amikor, - mivel örömüket a gonoszság cselekvésében lelték, és sokakkal cselekedtek gonoszságot az útjukon, - börtönbe vetették őket, és démonokká változtak. Azután örömük szenvedéssé lett, mert a büntetéssel és a büntetéstől való félelemmel visszatarthatók attól, hogy belemerüljenek korábbi kedvtelésükbe, amely az ő természetüket alkotta. Megkérdezték azokat, akik szintén foglyok voltak, hogy ez lesz-e az ő életük örökké. /?/ Közülük néhányan feleltek: "Számos korszak óta itt vagyunk, és itt kell maradnunk a korszakok korszakaiban is; mert a természet, amit összegyűjtöttünk magunknak a világban, itt meg nem változhat, és ki sem űzhető büntetés által; és ha mégis kiűzhető lenne bármikor is ezzel az eszközzel, /büntetéssel / egy rövid idő múlva az mégis visszatérne."

80. Az ötödik tapasztalás. Egy sátánnak egyszer megengedtetett, hogy felemelkedjen a pokolból egy asszonnyal, és ahhoz a házhoz jött, ahol én voltam. Mikor megláttam őket, becsuktam az ablakot, de beszélgetésbe elegyedtem velük azon keresztül. Megkérdeztem a sátánt, honnan jött, és erre azt válaszolta, hogy az ő társaságának csapatából. Feltettem ugyanezt a kérdést az asszonynak is, és hasonló választ kaptam. Ő a szirének csoportjából való volt, akik birtokában vannak a színlelés művészetének, hogy a szépség és ékesség minden módján és formájában megjelenhessenek. Egyszer egy Vénusz szépségének formáját veszik fel, másszor egy Parnasszusi szűz bájos arckifejezését, vagy feldíszítik magukat koronával és palásttal, mint egy királynő, és felségesen mozognak, miközben egy ezüst botra támaszkodnak. Ilyenek a lelki világ kurtizánjai, és ezek elsajátították a megjelenítés furcsa művészetét. Ezeket a megjelenítéseket az érzéki gondolatok idézik elő, amelyekből a belső gondolatok minden fogalma ki van zárva. Amikor megkérdeztem a sátánt, talán a felesége ez a nő, azt válaszolta: "Mi az, hogy feleség? Én nem tudom, és senki sem a mi társaságunkban: ő az én kurvám." Ekkor a nő vágyat sugalmazott neki, amit a szirének nagy ügyességgel tesznek, és ezért /a sátán /megcsókolta őt, mondván: "Ó, szerelmem!" De sokkal komolyabb dolgokkal folytattuk. Megkérdeztem a sátánt, hogy mi a hivatása. /foglalkozása / "Az én hivatásom," mondta, "a tanulás. Nem látod a babérkoszorút a fejemen?" Ezt az ő szerelme készítette neki a művészkedésével, és helyezte a fejére hátulról. Ekkor azt mondtam: "Mivel te egy olyan társaságból jöttél, ahol a tanulásra szolgáló iskolák vannak, mondd meg nekem, mi hiszel te, és mit hisznek a többiek Istenről?" Válaszolt: "Számunkra a világegyetem az Isten, amit mi természetnek is nevezünk. A közöttünk lévő egyszerű emberek légkörnek is nevezik, amelyen ők a levegőt értik, miközben a mi bőlcs embereink ezt éternek is nevezik. Isten, menny, angyalok és az ilyen dolgok, amelyekről különböző meséket talált ki sok ember ebben a világban, csak üres szavak, vagy képzelődések, meteor-szerű jelenségek keltette sugalmazások, amelyek sokak szemei előtt játszanak ezen a helyen. Nem a nap teremtett-e minden dolgot, ami a földön megjelenik? Nem ennek a teremtménye-e minden szárnyas és csúszó-mászó rovar, ami tavasszal megjelenik? Nem ennek a melege mozgatja-e a madarakat, indítja szeretetre egyiket a másikhoz, hogy fajtájuk szerint szaporodjanak? Nem melegednek-e fel a földek a hő által, okozva ezáltal a magok megeredését, először növényekké, majd gyümölcsökké, mintha az ő gyerekei lennének? Ezért hát nem-é a világegyetem az Isten, és nem-é a természet az istenség, a világegyetem házastársa, ami megfogan, terem, neveli és táplálja ezeket a dolgokat?"

Tovább kérdeztem, hogy mit hisz ő és a társasága a vallásról. Így válaszolt. "Számunkra, akik tanultabbak vagyunk a tömeg embereinél, a vallás az semmi, csak a közönséges emberek babonasága, beburkolva érzéseikbe és képzelődéseikbe, mint egy ritka légkörbe, amelyben úgy röpködnek a kegyes vélekedések, mint a pillangók a levegőben; és a hitük, amely összekapcsolja ezeket az elképzeléseket egy rendszerbe, az hasonlít a selyemhernyóhoz a gubójában, amelyből kiemelkedik, mint a pillangók királya. Mert a műveletlen közösség szereti a képzelt dolgokat, amelyek meghaladják a testi érzékeket és a belőlük keletkező gondolatokat, mint a repülés vágya. /?/ Ők éppen ezért csinálnak maguknak szárnyakat, hogy felrepülhessenek, a sashoz hasonlóan, és büszkén lekiálthassanak azokhoz, akik a földön vannak, 'Nézzetek ránk!' Mi azt hisszük, amit látunk, és azt szeretjük, amit megfoghatunk." Aztán saját szeretetétől megindítva azt mondta: "Ez az én hitem, mert ezt látom és megfoghatom; de mivel ez másoknak értelmetlen, mi kidobjuk ezt az ablakon, és nevetve eldobjuk magunktól." /?/

Ezután megkérdeztem, mit hisz ő és a társasága a mennyről és a pokolról. Gúnyosan nevetve válaszolt: "Mi más a menny, mint a fenséges éteri égbolt, és az angyalok ott csak világító fénypontok, melyek a nap körül vándorolnak, és az arkangyalok csak üstökösök hosszú csóvával, amelyeken ez az egész társaság lakik? És mi a pokol, hacsak nem mocsár, ahol a békák és a krokodilok őrdögökké válnak az egyszerű emberek képzeletében? Minden más elképzelés a mennyről és a pokolról pusztán híresztelés, /trumpery? / amit néhány főpap eszelt ki, hogy dicsőséget nyerjen a tudatlan tömegtől." Mindezen dolgokat még úgy mondta, mintha még a világban gondolkodott volna ezekről a dolgokról, nem tudva, hogy most a halála után él, és megfeledkezett mindenről, amit akkor hallott, amikor először a lelki világba lépett. Ezért is, amikor megkérdeztem őt a halál utáni életről, azt válaszolta, hogy az a képzelet koholmánya; és hogy talán valami pára emelkedik fel az eltemetett holttestekből, ami egy ember formájára hasonlít, vagy valami úgynevezett kísértet, amiről az emberek meséket terjesztenek, és azt javasolta, hogy az ilyen dolgok a népies képzelődésekhez soroljam.

Mikor ezt meghallgattam, nem tudtam tovább visszatartani kitörő nevetésemet, és azt mondtam: "sátán, te őrültségeket beszélsz. Most nem emberi formában vagy? Nem beszélsz, látsz, hallasz és jársz? Kérlek, emlékezz vissza arra, hogy egyszer éltél a másik világban is, amelyet elfelejtettél, és hogy most a halálod után élsz, és éppúgy beszélsz, mint azelőtt." A visszaemlékezés képessége helyreállíttatott a számára: emlékezete visszatért, és teljesen megszégyenülve kiáltott fel: "Megőrültem!" Láttam fenn a mennyet, és hallottam ott az angyalokat kifejezhetetlen dolgokat mondani; de ez akkor volt, amikor én először idejöttem. Azonban, az elmémben fogom tartani ezt, hogy elmondtam a társaságomnak, akiket én most elhagytam, és talán ők is szégyenkezni fognak." Ismételten mondogatta, hogy őt ezért bolondnak kell nevezni; de amint lefelé ment, a feledékenység vette át az emlékezés helyét. Így, amint megérkezett azok közé, éppolyan bolond volt, mint azok, és azt nevezte őrültségnek, amit tőlem hallott. Ilyen a sátánok gondolkodásának és beszédjének állapota a halál után. Azok, akik megerősítik magukat a hamisságokat tartalmazó hitben, azokat sátánoknak nevezzük, és azokat nevezzük őrdögöknek, akik a gonoszan való élésben erősítik meg magukat.