A SZERETET A
LEGFŐBB
PARANCS

 

 

 

Istenszeretet

 

Emberszeretet

 

Önszeretet

 

Mi a szeretet?

 

 

 

 

János evangélium 14/21 ígérete alapján

prófétai módon kapta és írta:

 

BERTHA DUDDE

 

Ezek az írások valláson felülállók!

Valláshoz tartozástól nem akarnak senkit eltéríteni, sem valami vallási közösségre rábeszélni.
Megjelenésük egyedüli oka, hogy Isten szavát – amit Ján. Ev. 14,21 ígérete alapján ad nekünk a mai időkben –
 az embereknek hozzáférhetővé tegye.

Ján.14,21: Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem.
Aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

 

Német eredetiből fordította, és közreadja:

G. Szieger Magda

1913 - 2001

 

 

 

TARTALOMJEGYZÉK

 

A Biblia a szeretet tana – Jézus magyarázata - Feljegyzések

„Csak aki szeretetben marad, az marad bennem, és én őbenne”

Isten mint szerető Atya

Mi a szeretet? - Az én-szeretet felebaráti szeretetté változtatása

Isten és emberszeretet

" Aki megmarad a szeretetben, az marad bennem"

Az önszeretet helyes módja – „ … ahogy önmagadat …”

Az Isten iránti szeretetet az emberek iránti szeretet tanúsítja

Szeressétek egymást

Küzdelem az önzés ellen

Szeretet kettesben - könnyű földi út

Érzéki szeretet

Szociális szolgáltatás

A földi élet értelme: szeretetből cselekedni

Kötelességteljesítés

Jézus követése - Szeretetben élni

A legfontosabb parancsot teljesíteni kell: szeretet

A földi életfeladat a szeretet-parancs teljesítése

A szeretet és hit hiányzik az emberekből

Igazi felebaráti szeretet: továbbadni az isteni szavakat

Isten szeretete - Végidő

 

Engedélyezett a minden változtatás nélküli, és a forrás megjelölésével készült, fejezetenkénti fordítás és nyomtatás.

2006.

 

B.D.Nr. 4ooo                                                                                                            1947. 03. 16.

A Biblia a szeretet tana – Jézus magyarázata - Feljegyzések

Szükséges, hogy a bennetek lévő szellem tanítson, különben tudás nélkül maradtok. De az csak akkor tevékenykedhet, HA A SZERETETBEN ÉLTEK, ezért a Földön misszióm elsősorban abban állt, hogy az isteni szeretetet tanítsam. Ha az emberek ezt követik, annyira átalakítja őket, hogy szellemük akcióba léphet. A további szellemi dolog közvetítése is csak így válik lehetővé. Viszont Földön járásom idején az emberek már annyira eltávolodtak a szeretettől, hogy ismételten szeretetlenségük következményeire kellett őket figyelmeztetnem, és a szeretet parancsait kellett eléjük tárnom - de csak keveseket tudtam ebbe az ismeretbe bevezetni.

Nem lett volna okos dolog, ha általános ismereteket adok nekik, mert szeretet nélkül az csak halott tudás maradt volna - tehát nem lett volna hatása. Ezért akaratom által tanítványaim feljegyzései is olyan formát kaptak, amelyből a mélyebb tudást elhagyták, és tartalma csak a szeretet tanítása. Aki ezt követi - ha komolyan törekszik - megszerzi a mély tudást is. Magam bőségesen osztogattam a tudást a Földön. De hallgatóim szívét és akaratukat is ismertem, hogy személyemet mennyire ismerik fel, és ez arra indítja-e őket, hogy a kapott tudást elismerjék mint általános igazságot.

Tanítványaimat is oktattam, és mennybemenetelem után Szellemem kiömlése képessé tette őket, hogy amit a Szellem által kaptak - embertársaiknak közvetíteni tudják. Tehát JÓL EL VOLTAK LÁTVA tudással azok a tanítványok, akik hirdették az Evangéliumot. De hogy valaki megértse a mély szellemi tudást, annak a szeretetben való élés a feltétele, mert csak így jut el annak áldásaihoz. Megbízásom folytán tehát tanítványaim az utókor számára leírták a szeretet parancsát, hogy az úgy maradjon meg, ahogyan azt a Földön tanítottam. Életsorsom is a feljegyzéseikhez tartozott, mert annak példaképpen kellett állni minden ember előtt. Ez tanítványaim hagyatéka, de nélkülözi a mély tudást - mert ez volt az akaratom.

Aki ebből a könyvből - amely valóban szavaimat tartartalmazza - tudást akar meríteni, de nincs benne szeretet, az nem tud mit kezdeni vele. Mert a szellemi tudás olyan világosság, amely a szeretet által gyullad föl, és teljes világító erejével akkor tud sugározni, amikor a szelleme felébredt benne, és most már belülről világosulhat meg. Az iskolaszerűen átadott tudásnak csak akkor van értéke, ha vizsgálódással és feldolgozással gondolati tudássá válik. De ez is csak a szellem folytonos asszisztálása mellett lehetséges - és ezért a szeretet elengedhetetlen.

Tehát teljesen érthető, hogy a Földön magam és az akaratom szerint készült feljegyzés is csak a szeretetet prédikálja. És elsőnek és legfontosabbnak a szeretet parancsát állítják az emberek elé. Tehát ennél nincs semmi fontosabb, és az embereket nem lehet eleget figyelmeztetni: tartsák be ezt a parancsot, mert általa lelki érettségre jutnak. Minden további ismeret a szeretetben való élés következménye, és az ember olymódon kapja, ahogyan az neki a legjobban használ.

Amint a szellem tevékeny, a tudást mérték nélkül kaphatja. Maga határozza meg, hogy a bölcsesség milyen fokán kíván élni. Tanulni már nem kell, közvetlenül a Szellemi Birodalomból kapja. De csak az az ember érti, aki a szeretet-parancs követésével szellemét már felébresztette. Soha nem lesz azoknak érthető, akik szeretet nélkül élnek, tudásukat csak könyvből szerzik, vagy próbálják megszerezni. Az halott tudás. Élő tudást a Szellem ad - teljes megértést pedig csak a szeretet.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.4128                                                                                                             1947. 09. 22.

„Csak aki szeretetben marad, az marad bennem, és én őbenne”

Ha egyesülni kívántok velem, lángoljon fel bennetek a szeretet. Csak aki megmarad a szeretetben, az marad meg bennem - és én benne. Szívetek ösztönözzön, hogy szeretetet adjatok, hogy embertársatokat boldoggá tegyétek, és elnyerjétek jóindulatát. Állandó harmóniában kell maradnotok az emberekkel. Legyetek testvérek és barátok, osszatok meg örömöt és fájdalmat, és mindig azon fáradozzatok, hogy földi sorsát megkönnyítsétek. Legyen állandó akarat bennetek, hogy SZELLEMILEG is helyesen vezessétek, mert ez a szeretet legszebb és legfontosabb bizonyítéka, hogy megmentitek és támogatjátok a lelkét. Amikor a szeretet hajt benneteket - tehát legmélyebb bensőtök késztet a szeretet tettére - akkor összekapcsolódtam veletek, mert a szeretet-érzés azt jelzi hogy birtokomba vettelek. Szeretet-erőm átömlött rátok, ez a ti akaratotok következménye, mert a jó felé, tehát öntudatlanul felém fordult.

Én mindannyitokat a szívemre vonhatnálak. Egy pillanat alatt felgyújthatnám bennetek a szeretet érzelmét, és ha akarnám, valamennyiteket megnyerhetnélek. De akkor nem lennének képmásomra alkotott teremtményeim! Akkor csak megítélt lények lennétek, akikből hiányzik az istenség jele: a SZABAD AKARAT. Én viszont tökéletes lényekkel akarok teremteni és együttmunkálkodni. A legmagasabb boldogságot akarom adni, mert szeretetem végtelenül mély irántuk. Ezt az emberek a Földön csak egy bizonyos fokig érhetik el, de el tudják érni. Ezért kell benneteket állandóan a szeretet nagyobb és nagyobb tetteire biztatnom, hogy folytonos kapcsolatban lehessek veletek. Elsősorban hogy egész teljességgel tevékeny lehessek bennetek, ezzel megnöveljem szeretet-erőtöket, és ahogyan kezdetben rendeltetésetek volt, ismét isteni lényekké váljatok. Egy akarok lenni veletek, de ezt az eggyéválást szabad akaratból nektek kell létrehoznotok.

Ezért kell a szeretetet gyakorolnotok, folytonos buzgalommal kell a jótetteket végeznetek. Ha nem lobbant fel bennetek a szeretet, érzelmeiteket meg kell változtatni. Ha jók akartok lenni, meg is tudjátok tenni, mert ezt az akaratot megáldom, és erőt adok a kivitelezésre. AKARJÁTOK a kapcsolatot velem, és elmegyek, és tulajdonomba veszlek, és már nem adlak ki, hogy eloldódjatok tőlem. Mert szeretetem olyan mély, és addig nem nyugszik, amíg a teljes egyesülés végbe nem megy. Mert ez volt az ős-állapot, mert teremtményeim tőlem indultak, és feltétlenül vissza kell térniük hozzám.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.7648                                                                                                            196o. 07. 15.

Isten mint szerető Atya

A legtöbb ember számára - feltéve, ha még hisznek bennem - én vagyok a távoli és megközelíthetetlen Isten. Nincs velem kapcsolatuk, és a távolban keresnek. Bár Istenüknek és Teremtőjüknek tartanak, de az ATYJUK NEM VAGYOK. A gyermek-atya viszonyt még nem állították helyre, ezért nem is mernek úgy beszélni velem, ahogy egy gyermek az édesapjával beszél. Isten-viszonyukból kikapcsolják az atyai szeretetet, ezt nem is várják tőle, csak büntető Istenről tudnak, egy kérlelhetetlen bíróról, aki kegyelem nélkül elítéli őket ha nem élnek akarata szerint. Túlságosan is nagy szeretetemről nem tudnak az emberek - különben bizalommal jönnének hozzám, és párbeszédet folytatnának velem. Nem tudják hogy őket szeretetem hozta létre, és akkor is szeretem őket ha bűnössé lettek. Valahol a távolban állnak, ezért erőm nem járhatja át őket. Azért állnak távol, mert hittel kellene felém fordulniuk, közelségemet akarattal kellene keresniük, hogy elfogadjam őket mint gyermekeimet. Nehéz nekik ezt az ismeretet megadni. Ezeknek az embereknek az a megközelíthetetlen lény vagyok - és maradok - aki túlságosan magasan áll az emberek fölött, és az emberekkel nincs, vagy csak egész kevés kapcsolata van. Nem hiszik el, hogy a Teremtő és a teremtmény között kapcsolat van. Elkülönültnek érzik magukat, és azok is maradnak mindaddig, amíg elkülönültségüket önmaguk meg nem szüntetik, és hittel hozzám nem kapcsolódnak.

Én gyermekeimnek Atyja kívánok lenni, közel akarok lenni az emberekhez - annyira közel, hogy a hangomat meghallják. Hogy kapcsolatba kerüljünk, elsőként az embernek kell közeledni. Neki kell a közöttünk lévő távolságot megszüntetni, kívánnia kell, hogy közel kerülhessen hozzám - és épp az AKARATA által akarhatja a távolság megszűnését. És ez az akarat felébredhet az emberben, ha ismételten szeretetemről hall. Ha mint a legtökéletesebb lényt mutatnak be neki, aki tisztán csak szeretet, és teremtményei iránti szeretetét szét akarja ajándékozni, hogy azok boldogok legyenek.

Mint a legtökéletesebb lényt állítsatok az emberek szeme elé, és a tökéletességéhez a mérhetetlen szeretet is hozzátartozik, amit teremtményeinek szán. Csak amikor az ember hinni tud a szeretetemben, akkor izzik fel a szeretete, és vágyódni kezd a velem való kapcsolatra. Gyermekemnek érzi magát, és atyjához kívánkozik, hogy bizalmas párbeszédet folytasson vele. Már nem lesznek gátlásai, úgy beszél velem mint gyermek az apjával, érzi szeretetemet, és ezért bizalmas hozzám.

És ekkor jelen lehetek nála. Megszűnik a nagy távolság, a gyermek hallja a hangomat. Mert amikor felém törekszik, maga is szeretetté válik, és ez létrehozza hogy Atya és gyermek egyesülhessenek. Tehát amint engem - az Istent és Teremtőt - embertársaitoknak szemléletessé tudtok tenni mint szeretetteljes Atyát, aki arra vágyódik hogy gyermekeivel ismét együtt lehessen - ahogy kezdetben volt - tehát, amint úgy adtok át az embereknek, mint a szeretet Istenét, eltűnik az irántam érzett félelem, és amikor bajba jutnak az emberek, bizalommal fordulnak felém. Majd segítségemet megtapasztalják, és mindig közelebb igyekeznek hozzám. Szeretetem szelíden átjárja, és mindig magasabbra vonja őket. És majd az egyesülés is végbemegy egyszer. Mert amint szeretetemet érzi nem távozik, hanem mindig buzgóbban törekszik hozzám, és a nagy távolság végérvényesen megszűnik. Az ember bennem már nem Istenét és Teremtőjét látja - hanem ATYJÁT, akihez útra kel és célját biztosan eléri.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.8032                                                                                                            1961. 11. 04.

Mi a szeretet? - Az én-szeretet felebaráti szeretetté változtatása

Folyton figyelmeztetlek bennetek, hogy az életet szeretetben töltsétek el. Mert a szeretet az az erő, ami megvált benneteket. A szeretet az az út, ami hozzám vezet. A szeretet az ős-elemem, és ezért lehet bensőséges kapcsolatban velem az, aki szeretetben él, mert biztosan magához von engem - aki maga vagyok a szeretet.

Mit jelent az, ha valaki akaratom szerint éli a szeretetet? Azt, hogy az önszeretetet, ami az emberi testbe öltözés kezdetén még a lényetek volt, ezzel önzetlen embertársi szeretetté változtatjátok. Azaz, a megkívánó, birtokba vevő szeretet önzetlen, adakozó, boldogítani akaró szeretetté válik - és egyedül ezt lehet ISTENI SZERETETNEK NEVEZNI.

Ellenfelem jól értett hozzá, hogyan lehet ezt az isteni szeretetet a fordítottjára változtatni, hogy olyan dolgok után keltsen vágyódást, amelyek istenellenesek. Értett hozzá, hogy olyan ösztönöket ébresszen, amelyeket ki akartok elégíteni. Önmagatok szeretetét belemélyítette a szívetekbe. Ezt a szeretetet kell ismét isteni, önzetlen szeretetté változtatni a földi élet idején.

Gyakorolnotok kell az önzetlen felebaráti szeretetet. Gondoljatok kevesebbet magatokra - ezzel szemben embertársatok sorsát viseljétek szíveteken. Boldogítsatok embereket, sugározzatok bensőséges szeretetet, mert egyedül ez az isteni szeretet - az a szeretet, amely bennünket is mindörökké összeköt.

Ezért az embereket ismételten földi feladatukra kell figyelmeztetni: HOGY ŐK IS SZERETETTÉ VÁLJANAK. Újból és ismételten eléjük kell tárni szeretet-parancsomat - és ezzel együtt hogy a szeretet gyakorlása milyen hatást gyakorol a lélekre. Meg kell okolni, MIÉRT kívánok az emberektől szeretetet. Kapjanak rá magyarázatot, hogy azért zuhantak a mélybe, mert szeretetem ellen tiltakoztak, és ezzel kiléptek örök Rendemből. Szeretet áramlásom körén kívülre helyezkedtek, és ezáltal egész lényükben ellenkezőjükre fordultak.

Az embereket arra kell oktatni, hogy az "életet" a szeretet garantálja - míg szeretet nélkül a lény halott, akkor is, ha mint ember úgy néz ki, mint aki él. Meg kell tudniuk, azért élnek a Földön, hogy örökéletet szerezzenek maguknak. Az örökélethez pedig olyan fokú szeretet kell, amely tudatosan küzd az önzés ellen. Az embereknek tisztába kell lenni azzal, hogy az általam akart "szeretet" alatt mindig az önzetlen, adakozó és boldogítani akaró szeretetet kell érteni.

Amikor az ember szeretetté próbálja változtatni lényét, hamarosan megtapasztalja mennyire hatásos az isteni szeretet. Mert általa megtanulja, hogy mindent megértsen. Ezzel világosság lesz benne, kilép a szellemi sötétségből  és "felismerésre" jut. Szellemem átjárja, tud tanítani, mert benső felismerései képessé teszik hogy ismereteit átadja embertársainak. De a szeretetben való éléssel embertársainak is olyan szellemi állapotba kell jutniuk, amelyben a közölt ismeretet felismerik mint igazságot.

A szeretetben való élésnek világos szellemi állapotot kell létrehoznia - különben a szavak csak tetették a szeretet-parancs teljesítését, de a bizonyítás elmaradt. A szeretet mindenben az első, a szeretet isteni, a szeretet tűz, amely feltétlenül világosságot áraszt. Tehát ahol igazi szeretetet gyakorolnak, ott a bölcsesség is felismerhető. Helyes a gondolkodása, mert belső világosság teszi világossá, és beszéde is bölcs, mert a Szellem nyilatkozik meg benne. Mert benne magam nyilvánulhatok meg, és az én szavam valóban világosság és élet, és mindig az igazságot mondja.

A szeretetben való élés hatását fel lehet ismerni, mert: "Aki megmarad szeretetemben az bennem marad, és én benne." És ahol én vagyok, ott már hat SZELLEMEM, és az úgy nyilvánul meg, hogy jelenlétemben nem lehet kételkedni.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.4961                                                                                                             195o. 09. 02.

Isten és emberszeretet

Amit akartok, hogy az emberek megtegyenek nektek amikor rá vagytok szorulva, AZT TI IS TEGYÉTEK MEG NEKIK - ez a felebaráti szeretet parancsa. Számotokra ez a legfontosabb parancs, mert az Isten iránti szeretetet is magába foglalja. Mert aki embertársát úgy tudja szeretni MINT TESTVÉRÉT, az mindenek fölött szereti az ATYÁT is - mert felebarátod az ő gyermeke. Emberek - ezzel már tudjátok is mit kell tennetek, hogy eljussatok a boldogságra. Mert ez a két parancs az én akaratomat összegezi, és ezek teljesítése a földi feladat. Ha az Isten és felebaráti szeretetnek ezt a két parancsát teljesítitek - nem tudtok bűnt elkövetni. Isten tetszése szerint éltek, és én megáldalak érte - amennyiben megnövekszik bennetek a felismerés és bölcsesség, a világosság és az erő. De tudnotok kell, hogy ellenfelem újra és újra megközelít benneteket. Le akar térítni a helyes útról, hogy aztán elváljatok tőlem. Abban is megakadályoz ami tetszésemre van. Vissza akar tartani a szeretettől amit irántam és embertársaitok iránt éreztek. Ismételten okot keres, hogy parancsaim ellen vétkezzetek. Belétek helyezi a gondolatot, hogy a magatok számára ti vagytok a legfontosabbak, ezért elsősorban magatokra gondoljatok. Ezzel a önszeretet válik uralkodóvá bennetek, és nincs megértésetek a másik baja iránt. Azt akarja, hogy háttérbe szorítsatok a magatok érdekei miatt - például földi javakért, amelyek mulandók. Tehát döntenetek kell: vagy engem, vagy ellenfelemet választjátok. Vagy a parancsaimat teljesítitek, vagy tönkrementek az önzésben. Mert ellenfelem csak pusztulásotokat akarja. Boldoggá csak a szeretet tesz, amit nekem vagy embertársatoknak adtok, mert a szeretet az az erő, amely valóban megszaporítja a szellemi javakat. A földi élet egyetlen és egyedüli célja az embertárs megsegítése. Mert az önzetlen felebaráti szeretet a lelketeket megváltó igazi eszköz - ez a boldogságtok vételára.

A Szellemi Birodalomban a szeretet magától értetendő dolog - de a Földön önlegyőzésbe kerül. Az önzés még igen nagy és erős ellensúlya a szeretetnek. Az önzés téves szeretet, és elzárja az utat a boldog szellemek világához. A szeretet tőlem indul - és visszatér hozzám. Akiben nincs szeretet, az szabad akarattal elhagyta szeretetem áramkörét, és ezért abban a veszélyben van, hogy annak hódol be aki az én ellenfelem, és akiben semmi szeretet nincs.

Ezért kell küzdeni ellene, és GYAKOROLNI KELL A SZERETETET. A gyakorló szeretetben parancsom állandóan teljesül. Önzetlen cselekedetekkel alakítsátok szeretetté magatokat, hogy hasonlók legyetek ős-lényemhez. Így megszabadultok ellenfelem bilincseitől, velem egyesültök, hogy örökké boldogok legyetek.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.5963                                                                                                             1954. 05. 21.

" Aki megmarad a szeretetben, az marad bennem"

A velem való egyesülésben megtaláljátok békéteket. Amint velem eggyé váltnak érzitek magatokat vágyatok lecsendesedik, érzitek hogy a bensőséges imában - amit szellemben és igazságban küldtök felém - kapcsolatban vagytok velem.

Az ima annak az AKARATNAK a kinyilvánítása, hogy kapcsolatot kerestek velem. A szeretetben való cselekvés pedig a beteljesülés, mert: "Aki megmarad a szeretetben, az bennem marad, és én benne". A szeretet a legnagyobb dolog, és a szeretetből való cselekvéstől függ minden, amit a lélek kiérlelődéséről - az Atyai Házba való visszatérésről - és az örök boldogságról hallottatok.

Azért csak tartsátok mindig szemetek előtt a szavakat:  "Aki megmarad a szeretetben - az bennem marad, és én őbenne". Ha arra gondoltok, hogy én MAGAM VAGYOK a szeretet, akkor legfontosabb dolgotok a szeretet-parancs teljesítése lesz, és azon fáradoztok, hogy szeretetben éljetek, és így örök kapcsolatban maradtok velem.

A szeretet minden, az a megváltó erő, a világosság, az isteni eszme, az örök Rend középpontja. Amint az ember szeretet nélkül él - kilép a Rendből. Cselekvésben, gondolkodásban teljesen ellentétben áll Istennel - szellemben vak, azaz nincs ismerete, megváltottság nélkül él az ellenfél kezei között, és az minden boldogságtól meg akarja fosztani. Én vagyok a szeretet - ellenfelem a szeretetlenség. Tehát aki azt kívánja, hogy egyesülhessen velem, aki engem ki akar küzdeni magának, annak szeretetben kell élnie, mert akkor nekem nála kell lennem - mivel ős-szubsztanciám öröktől fogva a szeretet.

Megmérhetetlen mennyiségben osztok kegyelmet, olyant ajándékozok amit meg sem érdemeltek, és magatoktól nem törekedtetek volna rá. Minden kegyelmi ajándékomnak egyetlen célja van - az, hogy magatokat szeretetté alakítsátok. De akármit is ajándékozhatok nektek, ha nincs bennetek szeretet - halottak vagytok, és azok is maradtok,  megítélt, szeretet nélküli lények, akik megmaradtok  teremtményeimnek, de gyermekeimmé sohasem váltok.

Elsősorban a szeretet hozza létre teremtményeim megistenülését. A szeretet egyesít velem. Szeretet nélkül rajtam kívüli, elkülönült lények maradtok szerencsétlen sorsotokban. Ezért az első és legelőkelőbb parancs, hogy:  Istent minden fölött - felebarátodat pedig úgy szeresd mint magadat." Ennek a parancsnak a teljesítésétől függ a szellemi állapot a Földön, és egykor az örökkévalóságban is.

Tanítványaimnak azért adtam a feladatot, menjenek ki a világba, és hirdessék isteni szeretet-tanításomat. Magam is ezért éltem szeretetben eltöltött életet az emberek előtt, és ezt az életet kereszthalálommal pecsételtem meg. Nagyon is nagy szeretetemmel ezt embertársaimért szenvedtem el, mert felismertem végtelen ínségüket, és segíteni akartam rajtuk.

Az emberek akármennyire megalázzák, és a porba vetik magukat előttem irgalomért, amíg ezt a parancsomat nem veszik figyelembe, nem juthatnak be az üdvösségre. Én fölülmúlhatatlan szeretettel szeretlek benneteket, és mindenkit meg akarok nyerni magamnak. Az a boldogságom, ha szeretetemet viszonozzátok, és a magatok szabad akaratából teszitek ezt. Amikor irgalomért könyörögtök, annak alapja az utánam való vágy legyen: hogy szerettek engem, de felismertétek mekkora távolságban vagytok még tőlem.

Próbáljatok elérni! A velem való egyesülést akarni kell. Ezért kell szeretetben élnetek, mert e nélkül soha nem jön létre. Gondoljátok meg - minden szeretetteljes cselekedettel magát az örök szeretetet vonjátok magatokhoz. De szívetekbe addig nem léphetek be, amíg az Isten lényével ellentétes.

Velem csak a szeretet által zárkózhattok össze. Gondoljatok erre, és szeretet-parancsom teljesítése legyen a legfontosabb dolog. Tudnotok kell, hogy egyetlen ember sem jut el szeretet nélkül a várt üdvösségre.

                                                                                       Ámen.

B.D.Br.6121                                                                                                              1954. 11. 27.

Az önszeretet helyes módja – „ … ahogy önmagadat …”

Valódi felebarát iránti szeretetetek, ha áldozatot hoztok érte. Ekkor felebarátodat JOBBAN SZERETED mint önmagadat.  Amikor azt adjátok meg neki, amire magatok is igényt tartotok - akkor ÚGY SZERETITEK, MINT ÖNMAGATOKAT. Én csak ezt az utóbbit követelem meg tőletek, de ezt szabad akaratból kell megtennetek, mert csak akkor hoz szellemi áldást.

De ha az áldozathozatalra is készek vagytok, ha azért mondatok le valamiről, hogy a másiknak adhassatok - akkor az értékesebb, tehát a lélekre jelentősen nagyobb a hatása. A földi feladat végzésére az embernek meg van adva az önszeretetnek egy mértéke, mert a földi feladat végzéséhez testi életét fenn kell tartania. Tehát adja meg magának amire testének szüksége van, hogy a földi életét leélhesse. Csak ez az önszeretet nem lépheti túl a határt úgy, hogy felebarátjára már nem is gondol, hanem mindent csak magának szerez, magára fordít - tehát szeretete téves irányú.

Az "önmagadat" szót azért illesztettem hozzá, mert az emberi gondolkodásnak és cselekvésnek mindig önmaga a mértéke. Tehát ha akaratomat teljesíteni akarja, hasonlóan kell felebarátjáról gondolkodnia és cselekednie, mint önmagáról teszi. Ezért parancsomat vagy könnyebben, vagy nehezebben teljesíti - szeretetkészsége szerint.

Aki önmagát a felebarátja mögé helyezi, annak szíve mértéken túl készséges a szeretetre, és könnyen eljut a tökéletességre. Minden rajtatok múlik. Bár én megadtam a szeretet-parancsot, de aki nem akarja teljesíteni, az nem veszi figyelembe, akiben pedig szeretet van, annak nincs szüksége a parancsra. És az az igazi szeretet, amely önmagától is tevékeny, anélkül hogy erre parancs buzdítaná.

Ha valakit szeretet-parancsomra figyelmeztetnek, benső késztetés nélkül is végezhet szeretet-tetteket. Kezdetben csak azért, mert a parancs erre indítja. Majd a szeretet-szikra mindig jobban és jobban fellobban benne - és az illetőt már boldoggá teszi, hogy valamit tehet felebarátjáért. De elsősorban azt értékelem, aminek indítéka az önzetlen szeretet.

Szeresd felebarátodat - mint önmagadat. Önszeretet minden emberben van. Ez jogos, csak ez nem lehet nagyobb, mint az embertársai iránti szeretet. Ilyen eset akkor áll fönn, amikor elmegy embertársai nyomora mellett, és azt hiszi nincs semmije amit adhatna, hiszen magának sincs semmije. Amije van, azt a kicsit is ossza meg! Nem károsodik, mert ha ezt szeretetből teszi, bőséges jutalma lesz. Magam úgy mérek neki, ahogyan ő mért.

De a szerető ember nem gondolkodik, hanem áldozatok árán is ad. És jutalma valóban nagy a mennyben. Állandóan gazdagabb lesz, mennél jobban boldogítja embertársait. Sok szeretetet kap, kapcsolatban áll velem, mert szeretetté vált.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.8584                                                                                                            1963. 08. 1o.

Az Isten iránti szeretetet az emberek iránti szeretet tanúsítja

Ismételten mondom: támogassátok embertársaitokat amikor szükséghelyzetben vannak. Segítsetek - mindegy hogy anyagi vagy szellemi ínségben vannak-e. Amikor önzetlen felebaráti szeretetet gyakoroltok, teljesítitek a földi élet célját. Ha testvéreitek felé fordultok - az irántam való szeretetet bizonyítjátok. Én mindenkinek Atyja vagyok, és vágyódom a szeretet után, és legyen ez a szeretet mindenkié, aki belőlem indult. Testvéretek gyakran jut szellemi ínségbe, és ekkor segítenetek kell, mert a földi nyomorúság elmúlik, de a szellemi nem. A szellemi ínség mindig segítséget igényel, akár a Földön, akár a Szellemi Birodalomban.

A szellemi ínség elsősorban a szeretetlenségből áll, és ezáltal hiányos a lélek minősége. Pedig a Földön a szeretet által kell kiérlelődnie. Amikor embertársatoknak szeretetet adtok, úgy az viszont szeretetet ébreszthet, és az illető lényét megváltoztathatja. Ugyanazt akarja tenni mint ti, ha példátokkal igazi szeretetben való élést mutattok neki. Legnagyobb segítség, ha szeretetet adtok. De az is, ha az Evangéliumot prédikáljátok, tehát ha az emberek

Istenét és Teremtőjét úgy állítjátok a szemük elé, mint A SZERETET ISTENÉT, aki mindenben Atyjuk, és azt akarja, hogy amikor az emberek bajban vannak úgy kérjék őt, mintha az ATYJUKAT KÉRNÉK.

Próbáljatok az embereknek szellemi javakat adni. Ha mindazt amit tesztek szeretettel adjátok, hozzásegítitek hogy lelkileg kiérlelődjön. De felebarátotokat anyagi szükségeiben is támogatnotok kell. Ezzel is viszont szeretetet ébreszthettek, mert a szeretet ERŐ, és soha nem marad hatás nélkül. Kivéve, ha felebarátod már teljesen ellenfelemhez tartozik, mert akkor mindent visszautasít, és nem érzi a szeretet hatását.

A szeretet tettei által lélekben erősödtök. Ezért minden alkalmat ki kell használni a szeretet gyakorlására. Bármi legyen is az az ínség amiben felebarátod szenved - figyelni kell rá. Ne menjetek el közömbösen mellette, ne hagyjátok ínségében, mert akkor ti is szeretetlenek vagytok, és nem teljesítitek a földi feladatot. A feladat abban áll, hogy újból magatokra veszitek ős-lényeteket, szeretetté váltok - mert kezdetben is szeretet voltatok.

A szeretet-parancs mindig megmarad az első és a legfontosabb parancsnak. Az embereknek mindig az Isten és az emberszeretet Evangéliumát kell hirdetni. Akármilyen heves érzelmi rezdülések töltenek el, ha felebarátodat figyelmen kívül hagyod, soha nem tudsz igazi szeretettel felém fordulni. Az irántam érzett igazi szeretet csak azzal jut kifejezésre, ha szeretettel tevékenykedtek embertársaitok körül. Ezzel tanúsítjátok, hogy igazán szerettek. Aki szeretetében közömbös, vagy langyos felebarátja iránt, az soha nem érez szeretetet irántam, mert hogyan szerethetne engem - akit nem lát - amikor nem veszi tekintetbe azt, akit lát?

Az utolsó időben az emberek között elhidegült a szeretet, azért vannak olyan messze tőlem. Én, mint a SZERETET, csak a szeretet által kapcsolódhatok össze az emberrel. És a szellemi ínség is azért olyan nagy, mert a szeretetnélküliség egyúttal hitnélküliséget, tudatlanságot és erőtlenséget is jelent. Azt jelenti, hogy még mindig annak hatalmában vagytok, akiből hiányzik minden szeretet, és folyton megakadályozza az embereket, hogy szeretetet gyakoroljanak. Pusztulásukat akarja, azért tartja őket távol tőlem. Ennek ellen kell állni, keresnetek kell az utat, hogy eljussatok hozzám. És ezt úgy éritek el, ha szeretetből tevékenykedtek. Ezért mondom: "Amit testvéretek közül a legkisebbnek tesztek - nekem teszitek!" Én a felebaráti szeretetet úgy értékelem, mint az irántam gyakorolt szeretetet.

E nélkül hogyan bizonyítanátok, hogy szerettek? Ha hiszitek, hogy mint Atya szeretek minden gyermeket, akkor nektek - a gyermekeimnek - a szeretetemet viszonoznotok kell. Azt is tudjátok, gyermekemnek tekintek minden embert, hogy egyformák vagytok, tőlem kiindult teremtmények. Szeretettel kell lennetek egymás iránt, és közösen felém fordulni. De egymást is hordoznotok kell - meg kell védeni a másikat, nehogy kárt szenvedjen, és mindenféle bajban segítenetek kell. Össze kell tartanotok, helyre kell állítani az igazi testvérek közötti viszonyt, majd közösen kell Örök Atyátokhoz törekednetek.

Csak ekkor van meg bennetek az a szeretet, amit az emberektől követelek. Hiszen ős-szubsztanciátokban azonosak vagytok, és mind az isteni szeretetből keletkeztetek. Amint megváltozik az emberek egymás közötti viszonya, amint a szeretet lesz minden gondolatnál és tettnél a meghatározó - tökéletességetek is fokozódik. Újból azok lesztek akik egykor voltatok: szeretettől átitatott teremtmények, akik mindig egymás boldogítására törekednek. Mert ahol szeretet van, ott a szeretetet befogadó lénynek is kell lenni. Teljesen mindegy, hogy én az ősforrás, vagy ti - a szeretet-erő állomás - sugározzátok tovább a szeretetet.

Kell egy lénynek lenni, amelybe szereteteteket bele  sugározhatjátok - ezért a Földön az embertárs ez az edény. A szeretettel - amit tőlem kaptok - az embertárs felé kell fordulnotok. Mert ti semmit nem tudtok adni, amit előzőleg ne tőlem kaptatok volna. A bennetek lévő szeretet-szikrát én táplálom, amennyiben szeretetem mindinkább cselekvésre indít, és ez megint a felebarátnak szól. Állandóan cselekvésre ösztönözlek, amint szeretetem belétek sugározhat.

A szeretet gyakorlásával bizonyítjátok: nekem megengedtétek hogy szeretetem belétek sugározhasson,  szíveteket megnyitottátok, és megengedtétek hogy szeretetem belétek juthasson. Ezzel odaadásotokat bizonyítjátok, mert különben elzárnátok szíveteket, és nem munkálkodhatnék bennetek. Csak akkor érlelődtök, ha nem éltek egyoldalúan, ha gondoltok embertársatokra, és testi-lelki sorsa a ti ügyetek is. Lelketek érlelődik amikor azon próbálkoztok, hogy az útját felém vezessétek, és akkor is mellette álltok amikor földi nyomorúságában kifejezi, hogy segítséget vár tőletek.

Az egymásra ható kiérlelődés miatt éltek együtt a  Földön. Mindig van alkalom, hogy szolgáló szeretetben tevékenykedjetek. Csak legyen bennetek jóakarat, engedjétek magatokat kormányozni, és mindig felém - Istenetek és Teremtőtök felé - forduljatok, akit elismertek mint atyátokat, és a gyermek szeretetét viszitek hozzá. Ekkor majd mint testvérek szeretitek egymást, és jót tesztek egymásnak. Ezzel lelketek érlelődik, és eléri földi célját: a szeretet által összekapcsolódik velem, az ÖRÖK SZERETETTEL, és örökké boldog lesz.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.7811                                                                                                              1961. 01. 3o.

Szeressétek egymást

A parancs - SZERESSÉTEK EGYMÁST - mindenkinek szól. Ezzel tanúsítjátok, hogy hozzám tartoztok. Még akkor is szeressetek, amikor olyan gondolat nyomul előtérbe, hogy nincs semmi kapcsolatod azzal az emberrel, akit szeretned kell. Gondoljatok a lelkére, amely még a test bilincseiben él. Ti tudjátok, hogy ez a lélek is az én TULAJDONOM - még akkor is, ha akarata az én akaratom ellen irányul.

Valamennyien a gyermekeim vagytok, ezért embertársatokat testvérnek kell tudnotok, és közösen Atyátok felé kell törekednetek. Kössön össze a szeretet, ezzel bizonyságot tesztek hogy egy Atya gyermekei vagytok. És ez a szeretet tartson vissza a felebarát minden gyanúsítgatásától és elítélésétől, mert a szeretet minden hibát és gyengeséget elvisel. Gondoljatok arra, hogy lelke még alacsony érettségi fokon lehet, ezért cselekszik így, ahogyan cselekszik.

Ne ítéljetek élesen. Ez arra adhat okot, hogy én is hasonló módon ítéllek meg. Senki nincs hiba nélkül. Lelke érettségét még senki sem érte el olyan fokon ami kizárná hiányosságát, hibáit, gyengeségét. Ennek ellenére én türelemmel és szeretettel elvisellek bennetek, és nem mondok rólatok kemény ítéletet.

Ezért adtam a parancsot: "Szeresd felebarátodat mint tenmagadat!" Amikor teljesítitek a felebaráti szeretet parancsát, egyúttal borítsatok irgalmasan fátyolt hibáira és gyengeségeire. Csak kívánjatok segítséget adni neki, és biztosan viszont szeretetet ébresztetek, ha éreztetitek a magatok szeretetét.

Szavaim mindenkinek szólnak, akik hajlamosak hogy felfedjék mások hibáit, és ezzel a maguk szeretetlenségét bizonyítsák. Nincs joguk hogy ítélkezzenek mások fölött. Bűnössé válnak, mert a szeretet parancsa ellen vétenek.

Ha gyermekeim akartok lenni, szorgalmasan teljesítsétek parancsaimat, ami mindig az lesz, hogy szeressétek egymást. Mert e nélkül az ellenfelemhez tartoztok, akiben semmi szeretet sincs, és mindig szeretet-ellenes tettre akar csábítani. Talán szeretet az, amikor embertársatok miatt mérgelődtök, amikor kiemelitek hibáit, a gyengéit, keményen ítélkeztek fölötte?

Gyengéivel együtt tanuljátok meg elviselni, és segítsetek neki. Ekkor akaratom szerint jártok el, és ez áldásos lesz, mert barátot nyertek benne, és ő is szeretettel lesz irányotokban. Mert az igaz szeretet viszont szeretetet ébreszt, és az én szeretetem is bensőségesebben ölel át, mert szívetek szeretetre kész, és azt tanúsítjátok, hogy egy atyának a gyermekei vagytok, akinek a lénye tiszta szeretet. Ha tovább adjátok a szeretetet, ti is igaz gyermekeim vagytok - úgy, ahogyan akaratom kívánja.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.7294                                                                                                            1959. 02. 27.

Küzdelem az önzés ellen

Az önszeretet nagyon csekély legyen bennetek, és akkor nem lesz nehéz Isten és felebarát iránti parancsomat teljesíteni. Nem lehet eléggé kevés bennetek az önzés, mert leginkább ez gátol bennetek a felebaráti szeretet gyakorlásában. Pedig a földi életnek ez a legnagyobb feladata, ha a lélek tökéletességre akar jutni.

Az önzést minden ember attól örökölte, akiből hiányzik minden szeretet, és aki mindenekelőtt csak önmagát szereti. Különben nem vált volna ellenfelemmé és ellenségemmé, aki mindent a maga számára vesz igénybe, és engem minden uralmamban kérdésessé akar tenni. Mindent egyedül akar birtokolni, ugyanis az önszeretet minden fajtája birtoklási vágy. Tehát mindenki az ő terveit tegye magáévá, és távolodjon el tőlem, aki az örök szeretet vagyok. Amíg egy emberben az önzés uralkodik, felebarátjára nem sokat gondol, lénye nem változik szeretetté, mert az elsősorban önzésének leküzdését követelné. Azt kell tehát mondanom, amíg az önzés uralkodik bennetek, addig ellenfelem befolyása alatt álltok. Ez a gondolat indítson küzdelemre magatok ellen.

A magatok kívánságaival állítsátok szembe embertársatok szükségállapotát. Gondoljatok mindig többet embertársaitokra - és mondjatok le az  ő javukra. Ekkor lelketek hatalmasat lép előre. Önzésetek fokáról lemérhetitek, hogy lelketek milyen állapotban van. Amíg az önzést le nem küzdöttétek magatokban, nem végeztetek helyes munkát lelketeken - mert a lelki érettségnek ez a legjobb fokmérője. Abban viszont biztosak lehettek, ha a lelki érettség elérésére komoly akarat van bennetek - én segítségetekre leszek. Ha a felebarát terhe jobban a szíveteken fekszik mint a magatok sorsa, erőt kaptok. Mert megáldok minden komoly akaratot, és mellétek állok, hogy az akarat ne gyöngüljön, hanem teljességre jusson.

Viszont küzdelem nélkül ez nem sikerül. A saját önzésetek elleni küzdelem nélkül nem tudjátok önzetlenül a felebarátot elfogadni. A boldogítani akaró szeretet érzelmét addig nem érzitek, amíg eltölt a megkívánó szeretet - az pedig ellenfelem része.

Az pedig addig tart bilincseiben, amíg ki nem szabadítjátok magatokat az önzéseteken aratott győzelem által. Ez igen nagy plusz lesz lelketek számára, mert az csak akkor érlelődik, ha az ember buzgón dolgozik önmagán. Amikor állandóan akaratom teljesítését keresitek, az pedig mindig parancsaimban jut kifejezésre: Istent minden fölött - embertársadat pedig úgy szeresd, mint önmagadat!

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.1021                                                                                                             1939. 07. 24.

Szeretet kettesben - könnyű földi út

Még a leghosszabb földi út sem járható annyira nehezen, ha az ember nem egyedül teszi meg. Kettesben minden földi gond és szenvedés könnyebben elviselhető. A magános vándor minden terhet egyedül visel, és nincs mellette egy szerető szív, akivel közölhetné magát. Nincs senkije, aki segítené föltápászkodni amikor úgy érzi, hogy összerogy. És olyan sincs akibe ő önthetne bátorságot, és akinek a nehéz órákban támasza lehetne.

Sok embernek jut olyan sors, hogy folyton egyedül vándorol - holott sokan veszik körül. De ők elzárkóznak a világtól, és minden biztatást és minden tevékeny szeretetet visszautasítanak. Így nehéz, és főképp hosszú utat tesznek a folytonos magányosságban.

Az embereket természeti törvény fűzi össze. A természeti törvény kettősséget kíván, hiszen a teremtés és a rajta lakó élőlények fennmaradásának ez az alapja. Az emberben minden a második "én" után vágyódik, és az ember természetszerűen érzi magában az ösztönt, hogy lényével azonos másik emberrel kapcsolatba lépjen. Szeretet minden ember szívében van, és ez a másik iránt kifejezésre akar jutni. Ezért a férfi-nő kapcsolat megtámadhatatlan törvény, amit az Örök Atya akarata hozott létre.

De minden kapcsolat alapja csakis a mély szeretet lehet. Mindenki szíve legmélyéből törekedjen a másik szolgálatára. Mindent szeretetből tegyetek, és olyan közösséget alkossatok, amely Isten akaratának megfelel. Az ilyen kapcsolat elnyeri Isten áldását.

A földi élet útját mindenki könnyebben járja, mert az egymás iránti szeretet segít a terhek hordozásában. Ez a jelenlévő szeretet biztosítja, hogy az Atya jelen van ott, ahol tiszta szeretet köt össze két embert. Érezhetővé válik az Örök Isten munkálkodása: a tiszta szeretet megnemesíti és fölfelé irányítja az emberek tekintetét. A bennük dolgozó szereteten keresztül felismerik Istenüket és Urukat - mert ez a szeretet isteni, egymásról gondoskodó szeretet. Ebből a felismerésből erőt merítenek, hogy legyőzzék az élet nehézségeit. Mintegy együtt járnak Istennel. Boldog kettősségükben rájöttek, hogy ahol szeretet van - Isten is ott van. És ez boldogító felismerés, mert az ember Isten védelmező oltalmában érzi magát.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.873                                                                                                               1939. 04. 19.

Érzéki szeretet

Lelketek erősítésére kapjatok ma még egy közlést a szeretetről, éspedig egy bizonyos fajta fölfogásról. Az emberek között gyakori, hogy valamiről azt mondják, hogy "szeretet". Önmagában szeretet ugyan, de messze van attól amit mint szeretetet prédikálok az embereknek, és amelynek a teljesítése az ember első és legfontosabb dolga.

Amiről beszélek, az az ÉRZÉKI SZERELEM, amit ti igen gyakran neveztek szeretetnek. De meg kell mondanom, ha nem küzdötök magatokban az érzéki szerelem ellen, akkor kipusztítjátok magatokból az igazi szeretetet. Mert ez a fajta szeretet a gonoszság ármánykodó játéka. Mondhatni - ellenfelemnek az az eszköze, amellyel az emberi lelket a maga hálójába juttatja. Az ember teljesen ellenfelem hatalmába adja magát, ha a test ösztönei ellen nem védekezik. Ez az a szeretet, amely csak birtokolni akar, de a lelket soha és semmikor nem nemesíti, soha nem vezet el a legmagasabb lénnyel való egyesülésre.

Az ember legyen nagyon óvatos, nehogy tisztán testi kívánságok kielégítése veszélybe juttassák lelkét, és annak szellemi haladását. Gondolja meg, ha egyszer elbukott benne, akkor igen nehéz elnyomni ezeket a vágyakat. És Isten előtt nem számít helyes dolognak az a szeretet, amely csupán földi érdeket szolgál.  Mert az a szeretet, amely nem ad, hanem a saját kívánság teljesülését szolgálja, az földi sikerre számít - és ezért nincs Isten elgondolása szerint.

Isten a szív legbelsőbb érzésére néz, hogy valóban  önzetlen-e, és csak adni akar, tekintet nélkül a saját előnyére. Az ilyen szeretet is meghozza a benne rejlő jutalmat, mert oka lehet az Isteni Megváltóval való bensőséges kapcsolatnak.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.6360                                                                                                            1955. 09. 20.

Szociális szolgáltatás

Milyen gyakori, hogy az emberek segítségemre szorulnak. És milyen gyakori, hogy alkalmatok van ennek viszonzására, mert egy ember sem képes csak önmagára támaszkodni. Minden embernek segítségre van szüksége a többiek részéről - majd megint ő jut olyan helyzetbe, hogy segíteni tud.

De az emberek arra törekednek, hogy függetlenné váljanak felebarátaiktól, és visszautasíthassanak minden segítségét. Arra törekszenek, hogy ami szabad akaratú segítség lehetne, azt nekik törvényben biztosítsák. Majd ebben a szabályozásban megint mindenki azon igyekszik, hogy magának megszerezze a lehető legnagyobb előnyt. Azt ami önzetlen felebaráti szeretetként igen nagy érték lenne a lélek számára, most kötelező leadásra változtatják, és a lélek számára semmiféle haszon nem származik belőle. Ki van rekesztve belőle minden szabad, szeretetből kiinduló tett.

Emberi felmérés szerint az emberek földi nyomora ily módon elhárítható lehetne. Azoknak a törekvése ez, akik felelősnek érzik magukat az emberek szegénységéért, mert az már valóban eltitkolhatatlan, és azzal hogy létezik, megterhel minden uralmon lévőt. Amíg a szeretetlenség van uralmon az emberek között, az ilyen törekvések is áldásosak - annyiban minden esetre, hogy az emberek nyomorúságukban nem pusztulnak el.

Viszont az emberiség szellemi mélypontját ezzel nem lehet eltüntetni. AHHOZ ÖNZETLEN FELEBARÁTI SZERETETRE LENNE SZÜKSÉG! Hogy ez a szeretet felgyulladjon, ahhoz érezniük kellene a másik ember nyomorát. Ezért van szükség olyan helyzetekre az emberek között, amely természeténél fogva cselekvésre indítja a szeretőszívű embereket. Segítséget sokféleképpen lehet nyújtani, pl. vigasztaló rábeszéléssel, szeretetteljes részvéttel, vagy erőteljes, tevékeny melléállással.

Az emberi életben különösen fontos az anyag vonzásának a legyőzése, hogy az emberi önzés önzetlen felebaráti szeretetre változzon. Hogy el tudjon oldódni attól, ami a maga számára is kívánatos volna, és odaadja felebarátjának, mert annak is szüksége van rá.

A tulajdon is ezért van egyenetlenül elosztva, hogy ezt az adakozást segítse. Az ember egyúttal az anyag legyőzésében gyakorolja magát, és ezzel önmagának adja a legnagyobb ajándékot, ha az anyagi javakról azért mond le, hogy embertársai nyomorát enyhítse.

Csak amit szabadon ad oda, azért kap ellenértéket. Mert szeretetet tanúsítani csak szabad akarattal lehet, míg a szociális szolgáltatásban az embereknek minden szeretet nélkül le KELL adni amit kivetnek rá. Ez inkább megkeményíti az emberek szívét, mert minden adakozási készséget visszaszorít, sőt az illető azt hiszi, ezzel már mindent megtett embertársai javára.

De bárhogyan fáradoznak az emberek, hogy a gazdasági ínséget ily módon enyhítsék - a szükséghelyzet más formában, de újból jelentkezik. Részben hogy áldásos legyen annak aki eltűri, másrészt hogy segélynyújtásra hangolja az emberek szívét. Hogy a szeretet-szikra meggyulladhasson, és a szeretet teljesen ki ne aludjon az emberek között.

Az anyagi természetű szükség legtöbbször azokat éri, akiknek a szíve nagyon elkeményedett. Másfajta útra kellene térniük, hogy segíteni lehessen rajtuk. Elvétetik tőlük a földi birtoklás öröme. Amit mások ínségének enyhítésére maguktól nem adtak oda, azt már maguk sem élvezhetik. Így az anyag már elveszti előttük értékét. Boldog lehet az az ember aki felismeri ezt, a kapott kegyelemmel helyesen munkálkodik, és szabadon átadja javait, hogy a szükséget szenvedők megkaphassák. Áldott, aki jótettei által élete végén még kiküzdi magának az emberek szeretetét. A túlvilágra egyedül ez követi. És ekkor lelke számára szükséghelyzete nem volt hiábavaló.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.8576                                                                                                             1963. 07. 31.

A földi élet értelme: szeretetből cselekedni

Ismételten az ember földi életéről akarok magyarázatot adni. Az erről való ismeret felelősségteljesebbé teszi az életvitelt - ha ezt tudjátok és hisztek benne. De amikor elétek tárom, teljes hitetlenségbe is ütközhet. A földi életben sokszor kerültök olyan helyzetbe, amikor a földi lét céljáról kezdtek gondolkodni. Ezek a gondolatok ismételten felmerülnek, és olyan beszélgetések is eszetekbe jutnak, amelyek felvilágosítással is szolgálhattak volna. Az ilyen dolgokat a gondolkodó ember többször is átrágja - és akarata szerint felismerésre is juthat.

Folyton azt akarom, az emberek ne csak a világi dolgokról elmélkedjenek, hanem olyan gondolatköröket is érintsenek, amelyeket nem lehet ugyan bizonyítani, de ha komolyan foglalkoznak vele, mégsem tagadhatók le. Lelkének csak akkor eredményes az út amelyen jár, amikor az ember gondolatilag ezekre az utakra tér - mert a földi élet oka és célja, hogy a lelke kiérlelődjön.

Tehát lényeges, hogy az ember rádöbbenjen: nem azért van a Földön, hogy itt külső jólétben és gazdagságban éljen. Ezt többnyire nem akarja elhinni, és rákényszeríteni nem lehet, hogy elhiggye. De ha olykor gondolkodik róla - eljuthat gondolkodása megváltoztatására. Talán többet foglalkozik a Szellemi Birodalommal - holott az nem bizonyítható. Az életvitelen múlik, hogy hívő emberré válik-e valaki. Mert amint a szeretetből induló tetteket nem hagyja figyelmen kívül, amint segítőkész és jóakaratú, hinni is megtanul, és előbbre jut fejlődésében.

Ezért kell az embereket folyton a szeretetből végzett cselekedetekre biztatni. Erre gyakran egy jó példa is elég. A hitetlenség megszűnik, mert a szeretet feltétlenül felébreszti az életbe vetett hitet. Tehát a szeretetből fakadó tettekre a hit felébresztésére is feltétlenül szükség van. De mert az emberek között elhidegült a szeretet, meghatódottá kell tenni a szívüket, hogy újra szeretetteljessé váljon. Mert szeretet-képessége mindenkinek van. Szellemem egy szikráját a földi élet mellé mindenki megkapta.

A szeretetkészséget megint csak valami nagy szükség tudja elindítani. Amikor az embereket nagy sorscsapások érik, amikor egymásra vannak utalva, akkor a segítőkészség is napvilágra kerül - hacsak még nem keményedett el teljesen az illető szíve, és nem lett teljesen az ellenfelemé. Az ilyen menthetetlenül elveszik, ha lejárt a lélek érlelődésére előirányozott idő.

Szeretet nélkül a földi élet üresjárat. A lélek nem nyert semmit, és megmaradt régi állapotában. Még jó ha nem süllyedt mélyebbre, oda, ahonnan egyszer már feldolgozta magát. Most csak az utolsó feljebblépésre lett volna szüksége. Szeretet nélkül egy lépést sem tud tenni - viszont szeretetre nem lehet az embert kényszeríteni. A szeretet szabad akaratú döntés, és az egyetlen alkalom arra, hogy célját a Földön elérje. Tehát hogy lelke kiteljesedjen, és ős-állapotába újra visszatérjen.

Ezért kell a szeretetet újra és újra tanítani. Ismételten kell az Isten és emberszeretet parancsára figyelmeztetni. És ismételten szükséghelyzettel és nyomorúsággal kell szívüket érinteni, hogy a szeretet-szikra felgyulladjon, és világos lánggal égjen. Ezért képezek folyton a Földön olyan tanítókat, akik embertársaiknak a szeretetet prédikálják, akaratomat hirdetik, és olyan ismeretbe vezetik be őket, amit csak szeretettel lehet elérni.

Ezért küldöm ki a világba a végidők apostolait, hogy hirdessék az Evangéliumot, amit magam vezetek a Földre. Tevékenységem mindig szokatlan, és mindig nyilvánvaló hogy én vagyok az, mert azt akarom hogy az emberek megtanuljanak hinni. Mert az emberek már nagyon eltávolodtak a hittől, már nagyon eltávolodtak azon  helyektől ahol szavaimat hirdetik, és szavam elveszti erejét amint nem szellemben felébredt ember hirdeti.

Pedig az embereknek el kell jutni az életre. Tanuljanak meg elevenen hinni - mert csak ekkor törekszenek hozzám, és csak akkor fejlődnek magasabbra. Viszont SZERETET NÉLKÜL A FÖLDÖN NEM ÉRNEK EL SEMMIT. Akármit tesznek, kell hogy az indíték a szeretet legyen. E nélkül minden halott amit tesznek.

Emberek - ezt tudnotok kell! Kérdezzétek meg magatoktól - mi indít gondolkodásra, szavakra, tettekre?

Csak ha a szeretet hajt, akkor lesz minden jó előttem amit mondotok, szóltok, tesztek. Ekkor magasabb érlelődésre visz benneteket. De ahol hiányzik a szeretet mint motiváció, ott mindez haszon nélkül van, mert csak azért vagytok a Földön, hogy az életviteletek középpontja a szeretet legyen. Ez a célotok, és az is marad. A szeretet által velem egyesültök - AKI AZ ÖRÖK SZERETET VAGYOK.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.1829                                                                                                             1941. 02. 24.

Kötelességteljesítés

Nem elég csak a kötelességet teljesíteni. Ennél többet kell tenni: feladatot - amit nem emberek adnak - és SZERETETBŐL, SZABADON kell megtenni! Csak ekkor van bennetek szeretet-készség. Az ilyen teljesítmény értékelést kap, és áldást hoz az örökkévalóságra.

A földi munkakörüket kötelességszerűen teljesítő emberek azt hiszik, hogy ezzel eleget tettek feladatuknak. Igaz hogy életük kötelességteljesítésben telik el, de az nem tudatos szeretetben való szolgálat. Amit a kötelesség parancsol, az kivétel nélkül világi célokat szolgál. Viszont AMI A LÉLEKRE NEMESÍTŐEN HAT - azt nem lehet sem kötelességszerűen megkövetelni, sem megtenni. AZT MINDIG SZABAD AKARATTAL KELL VÉGBEVINNI.

A lélek haladásáról akkor lehet beszélni, amikor az ember többet tesz mint a kötelessége, és ezt nem hagyja abba, mert erre a szeretet indította. Amit az ember magának vagy  másnak kötelességévé tesz, annak tisztán földi értéke van. A kötelességteljesítéshez nem szükséges, hogy hajtóereje a felebaráti szeretet legyen. Ezek többnyire emberileg létrehozott parancsok, amelyek igyekeznek fenntartani a világi rendet, és teljesítésük azért szükséges, hogy az emberek leküzdjék akarati gyöngeségüket. Mert sok ember még azt sem tenné meg ami kötelessége, ha nem nevelték volna nagyra bennük a kötelességtudatot.

Minden amit tesznek függ valamitől, és valamilyen haszna van. Az olyan földi életvitel, amely a tettek végtelen sorát mutatja - de amelyek mind a „kötelességteljesítés" rubrikájába esnek - még nem jelenti azt hogy az illető lelkileg feltétlenül érett lenne. Mert épp a kötelességteljesítés tartja vissza az embereket, hogy valódi felebaráti szeretetben éljenek. A kötelességteljesítést nem lehet sem fölöslegesnek, sem valami téves dolognak mondani - mégis, bizonyos veszélyt jelent az ember lelkének. Mert minél inkább az élet vezérfonalává teszi a kötelességteljesítést, minél fontosabbnak tartja kötelességeit, annál inkább hiszi hogy ő fel van mentve az igazi szeretetben végzett tevékenységek alól. Úgy érzi idejét jól kihasználta, és szellemében mégis visszamarad, ha nincs benne szeretet. Azaz, ha nem hajtja a szeretete arra, hogy a kötelességteljesítéssel kitöltött idő ellenére is még valamiben TÖBBET tegyen.

Szellemében és testében csak ekkor fog olyan tettekkel szolgálni, amelyeket nem követelnek meg tőle - tehát amelyeket nem lehet kötelességgé emelni. A Földön a kötelességvégzést önmagában el kell ismerni - de az örökkévalóságra nincs jelentősége. Tehát az ember keressen rá alkalmat, hogy szabad akaratból adhasson és szolgálhasson.

Ne elégedjen meg a kötelességteljesítéssel, hanem tegyen még magától hozzá valamit, amit szeretetből ad, és az embereknek szolgál vele. Mindezt azért, hogy lelke megváltást kapjon, mert a lélek abból húz hasznot, amit szabad akaratból és önzetlen szeretetből tesz.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.5927                                                                                                             1954. 04. 12.

Jézus követése - Szeretetben élni

Vegyetek példát a Földön töltött életemről. Az önzetlen felebaráti szeretetben eltöltött élet volt. Keressétek meg hogyan tudtok követni, és csak azon fáradozzatok, hogy mindig szeretetben éljetek. Akkor velem egy úton haladtok, és biztosan célhoz értek. Azért jöttem a Földre, mert az emberek téves úton jártak, amely soha nem vezet a magasba, hanem állandóan mélyebbre visz. Én megmutattam a helyes utat, és mindenkit felszólítok, hogy ezen az úton kövessen engem.

Az embereket tanítottam, mert nem volt róla semmi ismeretük, hogy miért csak szeretettel lehet magasabbra jutni, hogy maguk miért gyöngék és erőtlenek, és ezt hogyan tudják megszüntetni. A szeretet erejéről oktattam őket, és a tanításhoz megadtam a bizonyítékokat is. Bebizonyítottam erőmet, és ezzel a szeretetben töltött élet hatását igazoltam. Ismertem az embereket, milyen nagy szellemi ínségben éltek - és ismertem az eszközt, amivel megszüntethető ez az ínség. Azon fáradoztam, hogy az emberek vegyék igénybe ezt az eszközt. Most - a vég előtti utolsó idő helyzete ugyanaz, mint akkor volt. És az eszköz is ugyanaz - amit ha felhasználtok garantálja, hogy aki a mélyben van feljut a magasba.

De az emberek nem figyelnek arra, hogy mire tanítottam őket. Nem követnek, mert nem hisznek bennem és tanításomban. Életvitelük igen messze van attól, ahogyan én éltem. Nem gyakorolnak szeretetet, és így nem azt az utat járják, ami felfelé vezet. Szeretet nélkül nincsenek kapcsolatban velem, szeretet nélkül valóságos szakadék van Istenetek és Örök Atyátok, meg az emberek között.

Ezt a szakadékot egyedül a szeretet képes áthidalni. A szeretet az egyetlen út az Atya szíve felé, és a szeretet az egyetlen erő, amellyel ezen az úton járni tudtok - mert ez az út erőt és megerőltetést kíván. De aki nem akarja a szeretet útját járni, az a mélyből soha nem emelkedik ki. Én nem nyújthatom kezemet feléje hogy kiemeljem, mert amíg nincs benne szeretet - nem fogja meg.

Szabad akarattal kell követnetek engem. Én nem használok kényszert amíg az ember ellenáll. A szeretet nem tűri a  kényszerítést, de feloldja a bilincseket. Tehát az embereket csak tanítom, és sürgetve figyelmeztetem, hogy gyakorolják a felebaráti szeretetet. Csak akarnotok kell, és tudtok követni, csak akkor segíthetek, ha ti követni AKARTOK.

Ezért állítsátok szemetek elé földi életmódomat, hogy azonos módon tudjatok élni. Biztosan megtapasztaljátok segítségemet. Mert aki reám irányítja szemeit az ERŐT kap, hogy JÉZUST KÖVETNI TUDJA. Célját eléri, és egyesül velem.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.8678                                                                                                            1963. 11. 19.

A legfontosabb parancsot teljesíteni kell: szeretet

Ti, akik nekem szolgálni akartok, mindig arra kaptok utalást, hogy vigyétek ki Evangéliumomat a szellemi sötétségbe, mert egyedül az igazi világosság képes arra, hogy a sötétséget áttörje. Feltétele természetesen, hogy teljes tisztaságában adjátok tovább - ahogyan egykor tőlem elindult, és most ismét fentről a Földre vezetem. Mert mindig a tiszta igazság az igazi világosság. Amit eltorzítottak, az csak a sötétséget fokozza. Azért olyan nagy a sötétség, mert sok hazugságot és tévedést vittek abba a szellemi értékbe, ami tőlem indulva kezeskedett a sugárzó világosságért. Nagy szükség van rá, hogy az emberek helyes oktatást kapjanak, és olyan területekről kapjanak magyarázatot, amelyektől eddig el voltak zárva, vagy amely területek nem kaptak az igazságnak megfelelő megvilágítást.

Egy valami nagyon fontos: HOGY AZ EMBEREK LÉNYÜKET SZERETETTÉ ALAKÍTSÁK, hogy az önzésüket legyőzzék, és önzetlen szeretetté változtassák! És ezt a legfontosabb tanításomat, a szeretet-parancs teljesítését félreállították, egyéb tanítások kerültek előtérbe, ezáltal az emberek törekvését hamis irányba szorították. Olyan parancsokat vesznek figyelembe és teljesítenek, amelyek teljesen mellékesek, és a léleknek semmi haladást nem hoznak. A szeretetet háttérbe állítják. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a világosság nem sugárzik átütően, hogy csak gyengén világít. Tehát, hogy az embereknek kevés az ismeretük, és az igazságnak megfelelő tudásuk. Elsötétült szellemmel élnek, életfelfogásuk teljesen téves. Mindig a földi javakra törekednek, belső világosság nem világít nekik, mert azt csak a szeretet gyújthatná föl.

Ha minden prédikátor csak a szeretetet prédikálná, ha az embereket mindig arra buzdítanák hogy adják fel önzésüket, és az önzetlen felebaráti szeretetet gyakorolják - valóban - világosságban és tudásban élnének. Felismernék a földi javak értéktelenségét, Istenüket Atyjuknak tisztelnék, akinek a lénye csupa szeretet.  Közelednének feléje, visszaállítanák az Atya és gyermek közötti helyes viszonyt - mert az isteni szeretet mindezeket maga után vonná.

Így pedig az emberek téves tanítást kapnak. Olyan szokásokra és cselekvésekre tanítják őket, amiket külső formára lehet értékelni - de a lelkiállapot változása nem indul meg belőle. Előttem csak annak van értéke, ami eleven kapcsolatot teremt velem, és ezt az eleven kapcsolatot csak a szeretetből kiinduló tett hozza magával. Ezért ismételten kiküldöm követeimet, hogy az embereknek a Szeretet Evangéliumát hirdessék.

Ezt a tiszta Evangéliumot mindig magam közvetítem nektek, azoknak akik elfogadják, és továbbítani is akarják. Mert ha gyakoroljátok az isteni szeretetet - általa eleven lesz a hitetek, általa arra a belső bizonyosságra juttok hogy én közel vagyok hozzátok, és közvetlen összeköttetésben vagytok velem. Azzal a világossággal amit a szeretet lobbant föl bennetek olyan tudást kaptok, ami megfelel az igazságnak. Már nem mentek át vakon az életen, hanem az igazságnak megfelelő ismereteitek lesznek az élet okáról, a célról amit el kell érni, és a feladatról amit teljesíteni kell.

Amint az igazság keretein belül vagytok, szellemi haladást is tesztek. A földi élet nem lesz hiábavaló, mert mindig jobban tökéletesedtek. Ez következik abból, ha a belőlem való igazság felé fordultok. De erre vágyódnotok kell, ezt keresnetek kell, és akkor meg is találjátok. Én mindig gondoskodom rólatok, és amint lényeteket újra szeretetté alakítottátok, ellenfelem elvesztette minden jogát és hatalmát fölöttetek.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.6086                                                                                                            1954. 10. 22.

A földi életfeladat a szeretet-parancs teljesítése

Mindenki elé egy feladatot állítottam, amit - mert szabad akaratotok van - mindenki akarata szerint teljesíti. De feladatáról csak az tud, aki ismeri szavaimat. Szavaimat meg lehet hallgatni, lehet követni - de félre is lehet tolni. A felelősséget is ennek megfelelően kell viselni érte. Aki megteszi amit szavaim kérnek - az akaratomat teljesíti.

Tehát teljesíti a földi feladatát, és már szellemi fejlődésről is beszélhet. A materiális beállítottságú embernek is tudnia kell, hogy egyszer felelőséget kell vállalnia kudarcáért. Szavaimat - tehát akaratom hírvivőjét - felkínálták neki is, és nem hiába kínálták föl. Ha földi feladatát teljesíteni akarja, szavaimat neki is szívén kell viselnie. Tudnia kell, hogy a Földön az élet nem tart örökké, a rövid földi életet az örökkévalóság megszerzésére kell felhasználni. A felhasználás annyit jelent, hogy elsősorban szeretet-parancsomat teljesíti. Ezzel méltó lesz szeretetemre, erőt kap hogy tudjon munkálkodni önmagán, hogy lelki munkát végezzen - mert ez a földi élet célja.

Aki azon fáradozik hogy szeretetben éljen, azt is tudja, hogy csak véletlenül, minden ok nélkül nem került a Földre. Az ok egy cél elérése, amire komolyan kell törekedni. A cél: hogy velem egyesüljön. De aki a szeretetet figyelmen kívül hagyja, aki csak a maga hasznát keresi - az önmagát zárja ki az örökéletből. A SZERETET hiányzik belőle, az egyedüli kulcs az üdvösségre. De hiányzik belőle a felismerés is. Nem ismeri a földi élet célját és értelmét, és magyarázatot sem fogad el róla.

Mindenki, aki gyakorolja az Isten és emberszeretet teljesítését - az ismeretet szerez. Ezért jut világosságra mindenki, aki parancsaim teljesítését élete vezérfonalává teszi. Hiba nem történhet, útja visszavonhatatlanul a boldogság ligetébe vezet. Hiszen teljes egészében alárendelte magát akaratomnak, életét Örök Rendem kormányozza, állandó kapcsolatban van velem - és így mérhetetlen erőt kap. Ezt az erőt megint a szeretetben való tevékenységre használja - mert szelleme erre hajtja. Szelleme pedig közvetlen kapcsolatban van velem, és másképp nem tud cselekedni, mint hogy jó hatást gyakorol rá.

A lélek tehát teljesíti a földi feladatot, amennyiben megpróbálja magát is, és embertársait is bevinni az Örök Rendbe. Először önmagában állítja helyre az Örök Rendet, majd szeretetével és ismereteinek erejével az Örök Rendből kilépett embertársain próbál segíteni, hogy azok is alárendeljék magukat akaratomnak. Így azok is helyreállítják velem kapcsolatukat, és elérik örök céljukat.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.8626                                                                                                            1963. 09. 25.

A szeretet és hit hiányzik az emberekből

Az emberek egyre jobban eltávolodnak tőlem. Mindig kevésbé hisznek - és mert nem élik a szeretetet - az ELEVEN HITRE sem jutnak el. A HALOTT HIT pedig teljesen értéktelen. Könnyen lemondanak róla amikor - értem  vagy ellenem - vallomást kell tenni. Mert ilyen vallomás elé állítom az embereket. Teljesen mindegy miért kell meghozniuk ezt a döntést, a földi hatalmasok, vagy súlyos sorscsapások miatt. A helyes döntés segítséget hoz a földi nyomorúságban. De hit nélkül elvesznek, mert ellenfelemhez tartoznak, aki az emberek között a hitet ki akarja pusztítani.

A hitet egyedül a szeretetben eltöltött élet teszi elevenné. Ezzel elkerüli a veszélyt, hogy ellenfelemnek akármit is elhiggyen. Mert az eleven hit visszaállítja velem a kapcsolatot, és megszüntet minden szellemi hiányt. Az embernek már van hite, hiszi hogy nekem hatalmam van, és meg is van győződve hogy szeretetem folytán segítséget kap. Szegények és szerencsétlenek azok az emberek, akik nem hisznek abban a lényben, aki tele van szeretettel, bölcsességgel, és hatalommal. Ha ellenfelem segít is nekik földi nehézségeikben, ennek az az ára hogy lelkük elveszik, mert elvesztik kapcsolatukat velem, és menthetetlenül elbuknak.

Sok emberre vár ez a sors, mert ellenfelem uralkodik fölöttük, és ezért a Föld pusztulásakor sorsában is részesednek. Amikor ellenfelemet láncokba verik - őket az új Föld új teremtményeibe száműzik. És újból meg kell tenniük a menetet az új teremtésen keresztül. Minden úgy történik, ahogyan a lélek akarja. Megmentésükre mást nem lehet tenni, mint az embereket újra és újra a SZERETET EVANGÉLIUMÁRA figyelmeztetni. Tudomásukra kell hozni mit várhatnak, ha szeretet nélkül - és így egyúttal hit nélkül élnek.

Az embert újra és újra hívni kell. Ismételten fel kell  őket szólítani, hogy fordítsanak hátat a világnak, és érdeklődjenek a szellemi dolgok iránt. Ismételten és újból szemük elé kell vinni a földi élet célját - nehogy azt mondhassák, nem voltak ilyen irányú ismereteik. Bár szavatokat úgysem hiszik el - de ne maradjanak figyelmeztetés nélkül! Én is folyton az útjukba lépek, és gondolkodásukat sorscsapások által próbálom megváltoztatni. Mert a halál órájáig adva van a lehetőség, hogy akaratát valaki megváltoztassa, és az alkalmakat nem szabad kihasználatlanul hagyni.

Így folyik megállíthatatlanul a küzdelem a lelkekért, mindenkiért, akit ellenfelem még magánál akar tartani. Nektek, földi szolgáimnak csak annyi sikerüljön, hogy hitet ébresszetek Teremtő Istenetek iránt, akinek hatalmából keletkeztetek. Csak annyi sikerüljön, hogy készek legyenek szeretetből cselekedni - mert akkor fennáll a lehetőség, hogy megtanuljanak HINNI, hogy komolyan elgondolkodnak. Különösen ha a földi javak mulandóságát megismerve kezdenek romolhatatlan javak után kívánkozni. A felfogás csöpp kis megváltoztatása már megmentheti ezeket az embereket - és felfogását az ember haláláig megváltoztathatja. Ti - a társmunkásaim - semmit el ne mulasszatok, hogy  hitet ébresszetek az iránt a szerető Hatalom iránt, aki minden embert vissza akar nyerni magának. Mondjátok el, magatok is közvetlen kapcsolatban vagytok ezzel a Hatalommal, és ez a kapcsolat nagy és átfogó ismeretet vezet hozzátok, és magyarázatot ad az ember tulajdonképpeni céljáról. Mindig fennáll a lehetőség, hogy valaki úgy érzi - ez neki szól, és meghallgat. Ekkor biztosan megmenekült, mert amint általatok megszólíthatok valakit, az érintve érzi magát, az már állást is foglal hozzá. Ezért kapjátok ismételten a felszólítást, hogy fáradhatatlanul tevékenykedjetek! Ezért nem hagyom én se abba, hogy a lelkekért küzdjek. Minden lélekért küzdök, aki még távol van tőlem. Gyakran azért éri az embereket nagy földi nyomor, hogy embertársaikat szeretet-tevékenységre indítsam. Nem is reménytelen az ilyesmi, mert minden szeretetből induló tett összekapcsolja az embert velem - és egyidejűleg eloldja ellenfelemtől.

Csak hinnék el az emberek, hogy CSAK A SZERETET hoz MEGVÁLTÁST lelkük ellenségétől! Hogy a szeretet ismeretet ajándékoz, amely által ELEVENEN tudnak hinni Jézus Krisztusban! A belé vetett elven hit azt jelenti,  megmenekültek a bűntől és a haláltól. De az emberek között elhidegült a szeretet, ezért veszett ki belőlük a hit. Pedig hit és szeretet nélkül nem üdvözülhet senki, szeretet és hit nélkül még ellenfelem uralkodik a lelkén, és nem juthat el az örök életre.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.7708                                                                                                            1960. 09. 24.

Igazi felebaráti szeretet: továbbadni az isteni szavakat

A felebaráti szeretet nagyobbat nem tud tenni, mint hogyha Evangéliumom szavait terjeszti. Ezt hallani kell embertársaitoknak, hogy földi útjukat ők is eredményesen járhassák!

Az emberek részéről a szellemi munka nem érték, mert nem hoz anyagi sikert. De ha ti szellemi tevékenységet végeztek - ahol földi ellenértékre nem számítotok - és amit föntről én magam nyújtok azt elviszitek embertársaitokhoz, úgy olyan felebaráti szeretetet gyakoroltok, amely belenyúlik az örökkévalóságba. Segíti a lelkek érlelődését, és amikor a lélek mindent visszahagyva leveti testét, akkorra felkészítheti hogy a Szellemi Birodalomba jusson. Már szellemi javak birtokában lesz, amiket magával visz.

Higgyetek nekem! Adjatok, és osszátok ki! Ahogyan én is kiosztottam az élet kenyerét, és az élet vizét! Ez a legnagyobb SZERETET-ADOMÁNY amit a Földön embertársatoknak adhattok. Igazi felebaráti szeretet, amikor elvégzitek a munkát, ami szavaim továbbításához szükséges. Általatok MAGAM kívánok az emberekhez szólni, ha szavaimat közvetlenül nem tudják észlelni.

Az emberek nagy ínségben vannak, mert a földi életet csak mint anyagi nyereséget értékelik - holott lelkükre kellene gondolniuk, hogy a földi élet alatt kiérlelődjön.

Megáldom amire megbízásomból vállalkoztatok, hogy az Evangéliumot önzetlen szeretettel hirdessétek, és embertársaitokat a hit útjára vezessétek. Magatok sem vagytok tudatában, hogy naponta mekkora ajándékot kaptok tőlem. Még sem nagyságát, sem értékét nem tudjátok felmérni - különben mindenki akinek tudomása van az én "Szellemben való munkálkodásomról" buzgón terjeszteni kezdené, amit szeretetem és kegyelmem hozzátok juttat.

Még nem fogjátok föl, hogy olyan magot szórhattok széjjel, ami majd csodálatos gyümölcsöt terem. A magot ne hagyjátok használat nélkül valahol elfeküdni, csak hagyatkozzatok folyton segítségemre. Mert ahol ti bajba juttok, ott angyalaitok és védőitek készenlétben vannak, hogy védjenek, segítsenek és szellemi munkátok végbemehessen. Hogy segítséget vihessetek azoknak, akik segítségetek nélkül nem találnak rá a helyes útra. Sokan vannak akiket általatok akarok megszólítani - ehhez akarati beleegyezésetek kell, hogy buzgón szolgáltok nekem.

Szolgálataitokat elfogadom, mert csak emberszájon át szólhatok. Az emberek állapota már annyira kisiklott a helyes útról, hogy nem is szólhatnék hozzájuk másképpen -  mert akarati szabadságukat meg kell hagynom. Nektek az adjon erőt, hogy védelmemről és támogatásomról biztosítalak, mihelyt akarat van bennetek hogy embertársaitokat szellemi nehézségében támogatjátok.

Az idő sürget! Szavaim mindig figyelmeztetőbben szólnak felétek. Csak az akaratot adjátok át nekem, és máris az én akaratom szerint cselekedtek. Ha teljes bizalommal átadjátok magatokat nekem, ha mindig engem engedtek kormányozni - akkor minden magától megy.

Vegyétek valamennyien áldásomat, akik fáradhatatlanul szolgáltok szőlőskertemben. Mert nem hosszú már a nappal, és jön az éjszaka, egy szellemi és anyagi változás - az aratás ideje és az ítélet napja közeledik.

De előtte még lelkeket szeretnék nyerni magamnak. Ezért gondoljatok szeretettel embertársaitokra, és legyetek tevékenyek értem és országomért! Hirdessétek nevemet a világban, tanúskodjatok a bennetek végbement munkálkodásomról, hogy az emberek tudjanak hinni, és üdvözüljenek.

                                                                                       Ámen.

B.D.Nr.7709                                                                                                            1960. 09. 26.

Isten szeretete - Végidő

Vegyétek igénybe szeretetemet. Tudnotok kell, hogy van szeretetteljes Atyátok, aki gondoskodik rólatok, és ha tökéletességetekre szolgál - örömöket is készít számotokra. Szeretetem határtalan, és ti mind gyermekeim vagytok, akik hozzám törekedtek, és azt akarjátok hogy Atyátok legyek. Szeretetem végtelen, és mindent megad, amire a földi és szellemi életben szükségetek van. Tehát rajtatok múlik, hogy atyai szeretetemet felhasználjátok. Csak meg kell nyitni magatokat, és engedni hogy megszólíthassalak -  biztosan nem mentek el üresen.

Sok mondanivalóm van még, és az idő a végéhez közeledik. Minden úgy érkezik, ahogyan szóban és írásban meghirdettem. Közöljétek ezt embertársaitokkal is - csak ritkán találtok felvevő szívre, aki meghallgatna és hinne. Viszont az idő sürget, és említést kell tennem róla, hogy a vég hamarosan ideér. Aki hiszi, az készüljön föl rá. Aki nem hiszi, és nem készül föl - az alámerül. Azaz amikor elérkezik ennek a Földnek a vége, és én örök Rendemet helyreállítom - őt is eléri az ítélet.

Óriási lépésekkel haladtok efelé. A vég bekövetkezését szeretetem sem tudja feltartóztatni, mert átölel minden szellemit -  és ezekhez az anyagban megkötött szellemi is hozzátartozik. Tehát amely kezdi vagy folytatja a maga fejlődési menettét. Hogy aztán a legtöbb ember csődöt mond, és földi életét nem lelke érlelődésére használja - az a saját hibája. Szabad akaratának a hibája. Ez engem nem késztethet arra, hogy lemondjak MEGVÁLTÓ TERVEMRŐL, és a még megváltatlan szellemit meghagyjam kínjaikban.

De addig mindent megteszek, hogy támogassam az embert, hogy rossz szellemi állapotából kitaláljon. Általatok is szólok hozzájuk, és utalok az előttetek álló időre. Nyíltan és rejtetten is elmegyek hozzájuk, nehogy azt mondhassák: senki nem figyelmeztette őket.

Aki hozzám tartozónak vallja magát, aki keresi hogyan teljesítse akaratomat, az biztos lehet hogy az enyémekhez tartozik. Megajándékozom szeretetemmel, a világ végéig óvom és gondozom. Mindaddig, amíg be nem fejeződik ami még előttetek van: a VALLÁSÜLDÖZÉS.

Ezt ellenfelem lángoltatja föl, mert mindvégig tombol az enyémek között, hogy még egyszer sikerüljön elszakítani őket. Célja, hogy elpusztítsa azt a hitet is, ami még van az emberek között.

De többnyire igen gyönge ez a hit, ezért akarom közvetlen megszólításaimmal felerősíteni hogy megszilárduljon, és rendíthetetlenül álljon amikor nevem majd ismert lesz az egész világ előtt. Akihez közvetlenül vagy követeim által magam szólhatok, annak eleven lesz a hite. A fenyegetések nem ijesztik meg, mert felismerte bennem Atyját, és többé már nem tudja elhagyni. De akiből hiányzik az eleven hit, az odaad engem a földi javakért. Így ingó nádszál lesz a szélben, ellenfelem miatt elveszti szellemi életét.

Áldott, aki felemelkedik és tanítani engedi magát, így az utolsó órában visszatalál hozzám. Nem akarom hogy elvesszenek - mindenkinek örökéletet akarok adni.

Ezért kell szavaimat még buzgón terjeszteni, és ezért szólok ismételten hozzátok. Magam akarok általatok AHHOZ az emberhez szólni, aki e nélkül nem nyitja meg önként a szívét.

Igen, ti helyettem kopogtattok. De amikor ajtót nyitnak, akkor már én beszélek hozzájuk, és ők boldogok lesznek. Szeretetemnek soha nincs vége, és aki nekem szeretetet hoz, azt ezerszeresen megajándékozom. Földi és szellemi módon egyaránt boldogítom! Mert lelke ekkor már nem szenved kárt - már csak értem él, és kapcsolatát velem soha nem akarja felbontani. Szeretete nekem szól, és én a legbensőségesebben viszonzom, ezáltal boldog, és mindörökké nálam marad.

                                                                                       Ámen.