Emanuel Swedenborg:

A Szentlélek és az Isteni tevékenység

 

Swedenborg Emánuel : Az igaz keresztyén vallás című művéből /részlet/

 

138. Amikor olyan papok, akiknek bármi helyes elképzelésük van az Úrról, Megváltónkról, először belépnek a lelki világba, ami általában a haláluk utáni harmadik napon történik, oktatást kapnak az isteni hármasságról és különösen a Szentlélekről. A Szentlélek nem Isten önmagától, így oktatják őket, hanem, amikor az Íge említi, az egy mindenütt jelenvaló Istenből kieredő isteni tevékenységet jelent. Annak oka, hogy őket különösen a Szentlélekről oktatják, az, hogy a legtöbb rajongó /fanatikus/ halála után abba az őrült tévedésbe esik, hogy ő a Szentlélek; valamint hogy sok, az egyházhoz tartozó ember, aki ebben a világban azt hitte, hogy a Szentlélek beszélt rajta keresztül, másokat az Úr Máténál található szavaival ijesztget /12:31,32/ mondván, hogy ha az ellen beszélnek, amit a Szentlélek belé lehelt, az a megbocsáthatatlan bűn. Azokat, akik az oktatás után elutasítják azt a hitet, hogy a Szentlélek egy különálló Isten, ezután tájékoztatják, hogy Isten egysége nem oszlik három személyre, amelyek mindegyike különállóan Isten és Úr, az atanáziuszi hitvallás szerint, hanem hogy az isteni háromság az Úrban, a Megváltóban van, mint a lélek /soul/, a test és az abból kieredő energia van minden emberben.Ezeket az embereket azután felkészítik az új menny életének befogadására és az ilyen felkészülés után megnyílik nekik egy út a menny egy közössége felé, ahol hasonló hit uralkodik; és egy helyet kapnak testvéreikkel, akik között örökké áldottságban élnek. Nos, mivel foglalkoztunk a Teremtó Istennel és az Úrral, az Üdvözítővel, szükséges foglalkoznunk a Szentlélekkel is; és az e témával való foglalkozást, mint a többivel valót is, külön alcímek alá osztjuk a következőképpen:

I. A Szentlélek az isteni igazság és az isteni energia /erő/ valamint tevékenység is, ami az egy Istenből ered ki, akiben isteni háromság van, tehát az Úristenból, a Megváltóból.

II. Az isteni energia és tevékenység, amit a Szentlélek jelez, általánosan az újjáalakitásban és újjáteremtésben áll, és ezek értelmében a megújításban, megelevenítésben, megszentelésben és megigazításban; és újfent ezek értelmében a gonoszságoktól való megtisztításban, a bűnök megbocsátásában és végül a megvál tásban.

III. Az isteni energia és tevékenység, amit a Szentlélek elküldésejelent, amegvilág/os/ításban és oktatásban áll, különösen a papokéban. IV. Az Úr úgy cselekszik, hogy ezeket a kegyelmeket azokra ruházza, akik hisznek Benne.

V. Az Úr Önmaga az Atyától cselekszik, nem pedig ellenkezőleg.

VI. Az ember lelke az elméje és ami csak abból kiered.  

 

139. I. A Szentlélek az Isteni Igazság és az Isteni Energia /eró / és tevékenység is, ami az egy Istenbál ered ki, akiben az Isteni Háromság van, tehát az Úristenből, az Üdvözítőből.

A Szentlélek /megfelelóen/?/ jelzi az isteni igazságot, igy az Igét is; és ebben az értelemben Maga az Úr is a Szentlélek. De mivel napjaink egyházában a Szentlélek az isteni tevékenységet jelenti, ami tényleges megigazítás, ezért itt ezt a tevékenységet vesszük Szentlélekként és ezzel foglalkozunk főképpen /különösen/; egy másik ok az, hogy az isteni tevékenység az isteni igazság által jön létre, ami az Úrtól ered ki. Sőt, ami kiered, az Vele, akitől ered, egy és ugyanazon lényegű, mint e három, a lélek /soul/, a test és a belőlük kieredő tevékenység, amelyek együtt egy lényeget alkotnak; ez a lényeg pusztán emberi az emberben, de az Úrban isteni és emberi is, mert ezek egyesülnek a megdicsőülés után, mint az elsődleges és másodlagos, vagy mint a lényeg és annak f ormája. Így a három lényegi, amit Atyának, Fiúnak és Szentléleknek hívunk, az Úrban egy.

Az Úr a legigazibb isteni igazság, avagy az isteni valóság, amint fentebb megmutattuk; és nyilvánvaló, hogy a Szentlélek is ugyanez, ezen igerészekből: És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből.. Akin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcsességnek éa értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke.. megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség /Ézs 11:1, 2, 4, 5, / Az Úr.. eljő, mint egy sebes folyóvíz, amelyet az Úr szele hajt. És eljő Sionnak a Megváltó. /Ézs 59:19,20/ Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert felkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak /Ézs 61:1; Lk 4:18/ És.. ily szövetséget szerzek.. : lelkem, amely rajtad nyugoszik, és beszédeím, amelyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból.. mostantól mind örökké! /Ézs 59:21/ Mivel az Úr maga a valódi igazság, ezért minden, ami Tőle ered, igazság; és ezt jelenti a Vígasztaló, akit az igazság Lelkének hívunk és Szentléleknek, amint nyilvánvaló a következő igerészekből: az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt tihozzátok /Jn 16:7/ Mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall/16:13/ Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek /16:14,15] És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek.. Az igazságnak ama Lelkét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad: Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.. ti megláttok engem /14:16,17,.8,19/ Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke,.. az tesz majd énrólam bizonyságot /15:26/ Őt hivják SzentLéleknek /14:26/. Nyilvánvaló, hogy az Úr Vigasztaló, avagy Szentlélek alatt Önmagát értette, abból a mondásából, hogy a világ nem ismerte Őt;"de ti ismeritek Őt,.. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.. ti megláttok engem." Más helyen pedig: ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig /Mt 28:20/ Valamint ugyaninnen: Nem Ő magától szól, hanem .. az enyémből vesz.

140. A Szentlélek tehát az isteni igazságot jelenti, ami az Urban volt és az Úr volt /Jn 14:6/; és mivel a Szentlélek nem eredhet más forrásból, ezért ezt olvassuk: még nem volt Szent Lélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg /7:39/. A megdicsőülés után pedig tanítványaira lehelt és így szólt; vegyetek Szent Lelket /20:22/ Aztán tanítványaira lehelt és így beszélt, mert a lehelés az isteni sugalmazás külső képviselő jele volt; de a sugalmazás egy angyali közösségbe való bevezetést jelent. Ezekbbl megérthetjük, mit mondott Gábriel angyal az Úr fogantatásáról: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is, szentnek hívatik, Isten Fiának /Lk 1:35/. Másutt az Úr angyala mondta Józsefnek álmában: ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.. És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát, /Mt 1:20,25/. Az ezen igerészekben említett Szentlélek a Jehovától, az Atyától kieredő isteni igazság; és ez a kieredt a Magasságos ereje, ami akkor beárnyékolta az anyát; ez tehát megegyezik a Jánosnál megírtakkal: az ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.. És az Íge testté lett /1:1,14 /.

Az Ige itt az isteni igazságot jelzi, amint látható ez fentebb a 3. pontban, ami az új egyház hitéről szól.

141. Fentebb bizonyítottuk és a következő oldalakon teljesebben megmutatjuk majd, hogy az isteni háromság az Úrban van. Jelenleg csak kiemelünk bizonyos, a háromság személyekre osztásából fakadó képtelenségeket. Ez olyan /lesz/, mintha egy egyház szolgálója a szószékről kijelentené, hogy mit kell hinni és gyakorolni, és egy másik, mellette álló szolgáló a fülébe súgná: Jól mondod, folytasd"; és ők azt mondanák egy a szószék fülét és tedd e dolgokat a szívükbe és ugyanakkor tedd őket tisztává és szentté és az igazságosság ígéreteivé." Egy isteni háromság, ami személyekre oszlik, amelyek mindegyike különálló Isten és Úr, olyan lenne, mint három nap a naprendszerben, amelyek egyike fent, a másika ennek közelében és ezek alatt egy harmadik, ami az angyalokat és embereket körülveszi és függetlenül közvetíti a másik kettő hevét és fényét elméjükhöz, szívükhöz és testükhöz; vagy mint tűz, ami egy lombikban levő anyagokra hat, meggyújtva, megtisztiva és finomítva őket; bárki láthatja, hogy ilyen esetben az emberek hamuvá válnak. Három isteni személy kormánya a mennyben szintén olyan lenne, mint három király kormánya egy országban, vagy 3 egyenlő hatalmú tábornoké egy hadseregben; vagy inkább mint a római kormány a császári kor előtt, amikor három konzul volt, egy szenátus és néptribunusok, akik közt megoszlott a hatalom, bár az uralom mindannyiukban egyesítve volt. Bárki láthatja az ilyen kormány bevezetésének következetlenségét, képtelenségét és bolondságát a mennyben azáltal, hogy az Atyaistennek olyan hatalmat tulajdonítunk, amilyen a konzuloké, a Fiúnak olyan hatalmat, mint a szenátusé és a Szentléleknek olyat, mint a néptribunusoké: és mégis ezt tesszük, amikor egy bizonyos feladatot tulajdonítunk mindegyiknek, különösen, amikor azt mondjuk ráadásul, hogy e tulajdonságok közölhetetlenek. 

142. II. Az Isteni erő /energia/ és tevékenység, amit a Szentlélek jelez, általánosan az újjáalakulásban és újjáteremtésben áll; és ezek értelmében a megújításban, megelevenítésben, megszentelésben és megigazításban; és ezek értelmében a gonoszságoktól való megtisztításban, a bűnbocsánatban és végül üdvösségben.

Ezek azok a kegyelmek a maguk rend jében, amelyeket az Úr azoknak ad, akik hisznek Benne, és akik arra teszik alkalmassá és készítik elő magukat, hogy átvegyék Ót és az ő lakhelyévé legyenek; ez pedig az isteni igazság által történik, és a keresztyének közt az Ige segítségével, mivel ez az egyetlen eszköz, aminek révén az ember közeledhet az Úrhoz és amibe az Úr belép; mert, amint fentebb mondtuk, az Úr maga az isteni igazság és ami csak kiered Belőle, az az isteni igazság. Mi /?/ természetesen az isteni jóból eredő isteni igazság, ami ugyanaz, mint az irgalmasságból eredő hit; mert a hit nem más, mint igazság, és az irgalmasság nem más, mint jóság. A jóból való isteni igazság, azaz az irgalmasságból való hit által alakul és teremtődik újjá az ember, azután újul, elevenedik, szentelődik, igazul is meg, és az ezekben való haladás és növekedés szerint tisztul meg a gonoszságoktól; a megtisztulás pedig a bűnbocsánat. Az Úr mindezen cselekedeteit azonban nem magyarázhatjuk itt el részletesen, mert mindegyiket meg kell vizsgálni, bizonyítani az Igéből és értelmesen ábrázolni, ez pedig nem ennek a helye; ezért az olvasónak e mű további részére kell utalnunk, ahol az irgalmassággal, hittel, szabad akarattal, megtéréssel, újjáalakítással és újjáteremtéssel foglalkozunk majd. Meg kell értenünk, hogy az Úr állandóan igyekszik létrehozni ezen üdvözítő kegyelmeket mindenkiben, mert ezek a mennyhez vezető lépcsők és az Úr mindenki üdvösségét kívánja; ezért mindenki üdvössége a cél, és aki egy célra vágyik, az az eszközöket is kívánja. Az Úr eljövetele, a megváltás, amit Ő elvégzett és a kereszt szenvedése, mind az ember üdvösségéért történt /Mt 18:11; Lk 19:10/; és mivel mindig az ember üdvössége volt a cél és örökre az is lesz, következésképp a fent nevezett cselekedetek közvetítő célok és az üdvösség a végcél.

143. Az Úr tevékenysége e kegyelmek átadásában a Szentlélek, amit azoknak küld, akik hisznek Benne és felkészülnek az Ő befogadására; ezt jelenti a lélek szó is ezen igerészekben; Én adok néktek új szívet és új lelket.. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok /Ezék 36:26,27; 11:19/ Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.. Add vissza nékem a te szabadításod örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem /Zsolt 51:12,14/. Az Úr... az ember kebelébe lelket adott /Zak 12:1/ Szívem utánad vágyott éjszaka, és az én lelkem is bensőmben Téged keresett /Ézs 26;9/. Szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért halnátok meg, óh Izrael háza!? /Ezék. 18;31/; és így sok más helyen is. Eme igerészekben az új szív a jó utáni vágyat jelenti és az új lélek az igazság értését. Az Úr ezeket mindenkiben létrehozza, aki jót tesz és hiszi az igazságot, azaz mindenkiben, akinek megvan az irgalmasságból való hit, amint ez nagyon világos a fenti állításokból, hogy Isten az Ő lelkét adja azoknak, akik az üdvösség útján járnak és ezt hívja szabad léleknek ez az Ige; és nyilvánvaló, hogy az embernek is meg kell tennie a maga részét, eme szavakból: Szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért halnátok meg, óh Izráel háza!?

144. Amikor azt olvassuk, hogy Jézus megkeresztelésekor megnyílt a menny és János látta a Szentlelket leszállni galambként /Mt 3:16; Mk 1;10; Lk 3:21,22; Jn 1:32,33/. Ez azért történt, mert a keresztség újjáteremtést és megtisztítást jelez; a galamb is hasonló jelentőséggel bír. Bárki láthatja, hogy a galamb nem a Szentlélek volt, se nem galamb a Szentlélek. Galambokat gyakran látni a mennyben és amikor csak ez történik, az angyalok tudják, hogy ezek az újjáteremtéssel és megtisztulással kapcsolatos indíttatások és gondolatok jelképei, némely személyekben, akik a közelben tartózkodnak; ezért amint az angyalok megközelítik azon személyeket és beszélgetnek velük valami más témáról, a galambok azonnal elenyésznek. Ugyanez igaz sok dologra, amit a próféták láttak, mint amikor János egy bárányt látott a Sion hegyén /Jel.14. és máshol/. Bárki láthatja, hogy az Úr nem volt az a bárány és benne sem volt, hanem, hogy az az Ő ártatlanságának jelképe volt. Ez világosan matatja azok tévedését, akik az Ur megkeresztelésekor látott galambból és a mennyből hallott hangból, ami ezt mondta: Ez az én szeretett fiam, - arra következtetnek, hogy a háromság három személyből áll.

Keresztelő János ezen szavai jelzik, hogy az Ur a hit és irgalmasság által teremt újjá; Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket /Mt 3:11; Mk 1:8; Lk. 3:16/. A Szentlélekkel és tűzzel való keresztelés a hit isteni igazsága és az irgalmasság isteni jója általi újjáteremtés. Hasonló az Úr következő szavainak jelentősége: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába /Jn 3:9/. A víz itt, mint az Ige más részeiben is, az igazságot jelzi a természeti, vagy külső emberben és a lélek a lelki, vagy belső emberben levő jóból való igazságot.

145. Nos, mivel az Ur maga az isteni jóból való isteni igazság és ez az Ő igazi lényege és mindenki a maga lényegéből cselekszik, nyilvánvaló, hogy az Úr folyton arra vágyik és nem tehet mást, mint hogy arra vágyjon, hogy mindenkibe elültesse a jót és igazságot, avagy a hitet és irgalmasságot. Ezt ábrázolhatjuk sok dologgal a világban; mint például, hogy minden ember a maga lényegéből akar és gondolkodik és amilyen mértékben az illető szabadon teheti ezt, addig ebből beszél és cselekszik. A hű ember azt akarja és gondolja, ami hű; a becsületes, igaz, kegyes és vallásos ember azt gondolja és akarja, ami becsületes, igaz, kegyes és vallásos; másrészt a gőgös, ravasz, fortélyos és kapzsi ember azt gondolja és akarja, ami lelkével egybehangzik A jövendőmondó jövendőt kíván mondani; a bolond értelmetlenséget mondani; egyszóval egy angyal mennyeieket gondol és tesz, az ördög pedig pokoliakat. Ugyanígy van ez az állati világ összes alacsonyabb tagjával is, nevezetesen a madarakkal, vadakkal, halakkal, férgekkel és rovarokkal; mindegyiket lényegéről, vagy természetéről ismerjük fel és ennek megfelelő /a dolog/ ösztöne. Így van a növényi világban is - minden fát, bokrot és növényt gyümölcséről és magjáról ismerünk, amiben annak lényege lakozik; nem is jöhet létre semmi belőle, csak az, ami a maga fajtájából való; sőt, mindenféle talajt és agyagot, minden drága és közönséges követ, valamint minden ásványt és fémet a maga lényege szerint ítélünk meg.

 

146.III. Az Isteni Erő /energia/ és Tevékenység, amit a Szentlélek elküldése jelent, a megvilágosításban és oktatásban áll, különösen a papságéban.

Az Úr tevékenységeit, amelyeket az előző cikkelyben számláltunk elő - az újjáalakítás, újjáteremtés, megújítás, megelevenítés, megszentelés, megigazítás, megtisztítás, bűnbocsánat és végül az üdvösség, az Úrtól való befolyás hozza létre mind a papságba, mind a civilekben és azok veszik át ezeket, akik az Úrban vannak, és akikben az Úr van. /Jn 6:56; 14:20; 15:45/. A papság azonban külön kap megvilágosítást és oktatást, mert ezek hivatalához kapcsolódnak és a szolgálatba való beiktatás magával hozza ezt; és a papok is hiszik azt, amikor lelkesen prédikálnak, hogy az Úr tanítványaihoz hasonlóan kapják a sugalmazást, akikra Ő rálehel és azt mondta: vegyetek Szent Lelket /Jn 20:22; Mk 13;11/; némelyikük azt is állítja, hogy érzi a befolyást. Ne legyenek azonban túl biztosak abban, hogy a lelkesedés, ami serkenti Őket prédikáláskor, az isteni tevékenység a szívükben. Mert hasonló, vagy még tüzesebb lelkesedés uralkodik a rajongókban és azokban is, akiknek tanításai szélsőségesen hamisak; valóban, azokban, akik kevéssé becsülik Isten Igéjét, Isten helyett a természetet imádják és a hitet és irgalmasságot, úgymond maguk mögött hurcolják egy táskában, amit prédikáláskor és tanításkor maguk elé akasztanak, mint egy fajta kérődző gyomrot, amiből előhúzzák és kiokádják azt, amiről tudják, hogy hallgatóiknak táplálékként fog szolgálni. Mert a lelkesedés a természeti ember valóban heves buzgalma. Ha abban az igazság szeretete van, akkor olyan, mint a szent tüz, ami az apostolokra szállt, amit úgy ír le a Cselekedetek könyve: "És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel /2:3,4, / Ha azonban a hamisság szeretete rejtőzik ama lelkesedésben, avagy buzgalomban, akkor olyan, mint a fába zárt tűz, ami előtör és megemészti a házat. Ezért te, aki tagadod az Ige szentségét és az Úr istenségét, könyörgöm, vedd le hátadról a fent említett táskát és nyisd ki, ahogy ezt otthon szabadon megteheted és látni fogod. Teljesen jól tudom, hogy azokat, akiket Ézsaiás Luciferként említ, és akik Babilonhoz tartoznak, amikor belépnek az egyházba és még inkább, amikor felmennek a szószékre, különösen azokat, akik Jézus Társasági tag fainak hívják magukat, /jezsuiták/ olyan lelkesedés hajtja, amely gyakran pokoli szeretetből fakad és szilajabban lármáznak, valamint mélyebbeket sóhajtoznak, mint azok, akik mennyei szeretetből fakadóan lelkesek.

Van két más lelki tevékenység is, ami hat a papságra, amint alább látható /155. pont/.  

147. Az egyház aligha tudja mindeddig, hogy minden emberi akaratban és gondolkodásban, valamint minden azokból fakadó emberi tettben és beszédben van belső és külső; és hogy az embert csecsemőkorától tanítják, hogy külső elméjéből beszéljen, bármennyire más is a véleménye a belsőnek - innen származik a színlelés, hízelgés és képmutatás. Következésképp az ember kettős lény és egyedül az az ember rendelkezik az elme igazi őszinteségével, akinek külsője a belsőből gondolkodik és beszél, akar és cselekszik. ezeket hívja az Ige is egyenes eszívűeknek, például Lukácsnál /8:15; 11:34/, és más helyeken; bár ők sokkal bölcsebbek, mint a kettős jellemű emberek. Nyilvánvaló, hogy minden teremtett dolog kétrétű és háromrétű, az emberi test részeiből; abban minden idegszálakból áll és minden szál szálacskákból; minden izmot szálkötegek alkotnak és ezeket újfent mozgatószálak ;minden ér hármas sorozatú rétegekből áll. Ugyanúgy van ez az emberi elmében, akinek lelki szerkezete hasonló természetű; azaz, amint fentebb megjegyeztük, az emberi elme három területre oszlik, a legfelsőt - ami a legbelső is - éginek hívjuk, a középsőt lelkinek és a legalsót természetinek. Mindazok elméje, akik tagadják az Ige szentségét és az Úr istenségét, a legalsó területen gondolkodik; de mivel csecsemőkortól az egyház lelki igazságaiban kaptak oktatást, átveszik szokat, de a természeti dolgok alá helyezik őket, amelyek különböző érzéki, politikai és polgári-erkölcsi dolgok. Mivel pedig a lelki dolgok így a legalsó helyet foglalják el az elmében, ami legközelebbről a beszéd, lelkien beszélnek a templomban és nyilvános gyülekezéseken, és furcsa, hogy ezt mondjuk,, de ők valójában arra gondolnak, hogy őszinte hitből beszélnek és tanítanak. Mindazonáltal amint szabadnak érzik magukat, mint otthon, az ajtó, ami bezárta belső elméjüket, negnyilik és akkor néha nevetnek saját nyilvános kijelentéseiken, mivel azt mondják szívükben, hogy a vallás csak egy megtévesztő csapda, ami galambokat fog.

 

148. az ilyen emberek belső és külső elméjét hasonlíthatjuk cukorral bevont méreghez, és a vad paréjhoz, amit a próféták fiai összegyűjtöttek és a főzelékbe dobták, és amikor ettek belőle, így kiáltottak: Halál van a fazékban /II Kir 4:38-43/ Hasonlíthatjuk a földből feljövő vadállathoz is, amelynek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól, mint a sárkány /Jel 13:11/ és amit utána hamis prófétának hív az Ige. Olyanok is ők, mint rablók egy városban, akik úgy viselkednek ott, mint a rendes polgárok, erkölcsösen cselekednek és értelmesen beszélnek; de, hogy újra visszatérjünk az erdőkbe, olyanok ők, mint a vadállatok; olyanok is, mint a kalózok, akik emberek a földön, de vad szörnyek a tengeren. Mindkettő, amikor a szárazföldön vagy a városban vannak, olyanok, mint leopárdok bárányruhában, vagy mint majmok emberi ruhában, és emberi kinézetűre maszkírozva. Hasonlíthatók ők egy szajhához is, aki megkeni magát olajjal, arcát kipirosítja és fehér virágos selyem ruhát vesz fel, de amikor hazamegy, levetkőzik látogatói előtt és megfertőzi őket betegségével. Ilyen azok jelleme, akik szívükben tagadják az Ige szentségét és az Úr istenségét, amint ezt megtanultam sok éves, a lelki világban szerzett tapasztalatokból. Mert ott mindenkit a külsőkben tartanak egy ideig, de ezek eltávolitásakor belső állapotba kerülnek és akkor komédiájuk tragédiává változik.

149.IV. Az Úr úgy cselekszik, hogy eme kegyelmeket azoknak adja, akik hisznek Benne.

Az Úr úgy cselekszik, hogy átadja eme kegyelmeket, amelyeket a Szentlélek elküldése jelent, azoknak, akik hisznek Benne; azaz Ő újjáalakítja, újjá,teremti, megújítja, megeleveníti, megszenteli, megigazítja, megtisztítja a gonoszságoktól és végül üdvözíti őket, amint ez nyilvánvaló az Igéből idézett összes azon szakaszból /107.pont/, amelyek bizonyítják, hogy az üdvösséget és örök életet kapják azok, akik hiszsek az Úrban; valamint Jézus eme szavaiból is: Aki hisz énbennem, amint az Irás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az Ő benne hivők /Jn 7:38,39/; valamint eme igeszakaszból is: A Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke. /Jel 19:10./ A prófétaság lelke az Igéből származó tanítás igazságát jelenti; a prófécia nem mást jelent, mint a tanítást, és a prófétálás a hitelv tanítását jelzi ; és Jézus bizonyságtétele a Benne való hitből való elismerést jelenti. Ugyanezt jelenti a bizonyságtétel, amikor azt mondjuk, hogy Mihály angyalai legyőzték a sárkányt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért;.. a sárkány.. elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél van a Jézus Krisztus bizonyságtétele. /Jel 12:11,17/,

 

150. Akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, azok megfogják kapni azokat a lelki kegyelmeket, mert Ő maga az üdvösség és örök élet. Ő az üdvösség, mert Ő az Üdvözítő, mivel ez a Jézus név jelentése; és örök élet, mert az embereknek örök életük van, amikor őbenne vannak és Ő bennük; ezért is hívja Őt János örök életnek /I. János 5:20/ . Nos, mivel Ő az üdvösség és az örök élet, következésképp Ő mindaz, ami által megszerezhető az üdvösség és az örök élet; következésképp Ő a minden a teljes újjáalakitásban, újjáteremtésben, megújulásban, megelevenítésben, megigazításban, a gonoszságoktól való megtisztításban és végül az üdvösségben. Az Úr úgy cselekszik, hogy ezeket mindenkiben létrehozza, azaz arra törekezik, hogy átadja őket; és amikor ezek átvevésére átalakítja és feikészíti magát /valaki /, akkor az Úr meg is adja ezeket. Az ehhez alakulás és felkészülés cselekvő ereje való jában az Úrtól van.; de ha az ember nem veszi át eme kegyelmeket hajlandó lélekkel, akkor az Úr nem tudja átadni ezeket, az ennek megtevésére való állandó törekvés ellenére.

 

151. Ha hiszünk az Úrban, akkor nem csak elismerjük Őt, hanem megtartjuk parancsolatait is; mert az Ő puszta elismerése a gondolkodás ügye, ami csak az Ő valamely részleges megértéséből keletkezik; de az Ő parancsainak megtartása az akarat általi elismerés kérdése. Az ember elméje értelemből és akaratból áll; az értelem gondolkodik és az akarat cselekszik; ezért amikor az ember csupán elismeri az Urat értelmének gondolatából fakadóan, akkor csak fél elméjével jön az Úrhoz; de amikor megtartja az Ő parancsolatait, akkor teljes elméjével jön Hozzá..és ez a hit. Máskülönben az ember megoszthatja szívét és felületesen kényszerítheti magát, hagy fölfelé bámuljon, mig teste lefelé irányul, úgy hogy mint egy sas, a menny és pokol közt repül. Az illető azonban nem fölfelé irányuló tekintetét követi, hanem a test örömeit, és ezt azért teszi, mert a pokolban van. Ezért oda repül az illető; és miután ott áldozott kívánságainak és italáldozatot öntött ki az ördögöknek, vidám arckifejezéssel és szikrázó szemmel felveszi a világosság egy angyalának megjelenését. Akik elismerik az Urat és mégsem tart ják meg parancsolatait, azok ilyen sátánokká válnak haláluk után.

 

152. Megmutattuk az előző cikkelyben, hogy az emberek üdvösségét és örök életét az Úr elsődleges és végső célként tartja szem előtt; és mivel e célok tartalmazzák a célhoz vezető eszközöket is, következésképp a fenti lelki kegyelmek egyidejűleg léteznek az úrban és az Úrtól fakadóan az emberben. Mégis fokozatok által jönnek elő ezek, mert az emberi elme úgy nő, mint a test, az egyik termetben , a másik bölcsességben; így az elme emelkedik az egyik szintről a másikra - a természetiről a lelkire és erről az égire; az égi rétegben az ember bölcs, a lelkiben értelmes és az elsőben, avagy legalsóban, ismerettel rendelkezik; de az elme ezen emelkedése csak fokozatosan halad, amint az ember igazságokat szerez és egyesíti őket a jóval. Olyan ez, mint a házépítés; az építő először anyagokat biztost a munkához, például téglákat, cserepeket, gerendákat és szarufákat; azután lefekteti az alapot, falakat emel, a közbeeső teret különálló lakrészekre osztja, mindegyikhez ajtókat készít, ablakokat tesz a falakba és lépcsőket alkot az egyik emelettől a másikig; mindeme dolgok lehetőség szerint benne foglaltatnak az eltervezett célban, ami egy kényelmes és tekintélyes lakhely; ezt ő előre látja és gondoskodik róla. Ugyanez a helyzet egy templommal: amíg épül, az összes alkotórész létezik lehetőség szerint az eltervezett célban, ami Isten imádása. Ez a helyzet az összes többi dologgal is, mint a kertek és szántóföldek, vagy hivatalok és foglalkozások, amelyekben az eltervezett cél ellátja önmagát a végrehajtásához szükséges minden eszközzel.

  153. V. Az Úr magától az Atyától fakadóan cselekszik, nem pedig fordítva.

A cselekvés itt ugyanazt jelenti, mint a Szentlélek elkfildése, mivel az újjáalakitás, újjáteremtés, megújítás, megelevenítés, megszentelés, megigazítás, gonoszságoktól való megtisztítás és bűnbocsánat fent nevezett folyamatai, amelyeket napjainkban a Szentléleknek tulajdonítunk, mint különálló Istennek, az Úr művei, Először bebizonyít juk az Igéből, majd értelmes megfontolásokkal ábrázoljuk, hogy ezek az Úrnak az Atyától fakadó művei, nem pedig fordítva. Az Igéból a következő szakaszok által: Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló, akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot /Jn15:26/. Ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok /16:7/ A Vigasztaló, az igazság Lelke,.. nem ő magától szól,.. mert az enyémból vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek ./16:13,14,1/ Még nem vala Szentlélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg /7:39/. Jézus tanítványaira lehelt és azt mondta nekik: Vegyetek Szent Lelket /20:22/ Akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. /14:13,14/ Eme igerészekből világos, hogy az Úr elküldi a Szentlelket, azaz, hogy Ő az, aki ezen kegyelmeket adja, amiket napjainkban a Szentléleknek, mint különálló Istennek tulajdonítunk; mert Ő mondta, hogy elküldi a Szentlelket az Atyától; hogy a Szentlélek még nem volt, mert Jézus még nem dicsőíttetett meg és megdicsőülése után tanítványaira lehelt és azt mondta: Vegyetek Szent Lelket; továbbá: Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt; valamint hogy a Vigasztaló Tőle fogja átvenni azt, amit bejelent. A Vigasztaló azonos a Szentlélekkel, amint ez Jánosnál látható /14:26/. Az Atyaisten nem Önmagától adja eme kegyelmeket a Fiún keresztül, hanem a Fiú Önmagától, az Atyától fakadóan, amint ez nyilvánvaló a következőkből: Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki Őt /Jn 1:18 /. Más helyen pedig: Sem /az Atya/ hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok /5;37/.

E megállapításokból következik, hogy az Atyaisten a Fiúban cselekszik és Rá hat, de nem Rajta keresztül; és hogy az Úr Önmagától az Atyától f akadóan cselekszik, mert ezt mondja; Mindaz, ami az Atyáé, az enyém /16:15/. Az Atya.. a Fiú kezébe adott mindent /3:35/; valamint: amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában /5:26/; továbbá: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet /6:63/. Az Úr mondja, hogy az igazság Lelke az Atyótól ered ki /Jn 15:26/, mert az Atyától a Fiúba megy be és a Fiúból az Atyától /?/ ; ezért mondja azt is: Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én benmem, és én ti bennetek /14:20/. Az Úr eme egyszerű kijelentései leleplezik a keresztyén világ tévedését, amivel azt feltételezik, hogy az Atyaisten elküldi a Szentlelket az embernek; valamint a görög egyház tévedését is, hogy az Atyaisten közvetlenül küldi a Szentlelket. A mennyből van eme igazság, hogy az Úr küldi azt Önmagától az Atyaistentől fakadóan, nem pedig fordítva; és az angyalok titoknak hívják ezt, mert eddig nem került kinyilvánításra a világ előtt.

 

154. Ezt tovább ábrázolhatjuk értelmes megfontolással. Például jól tudjuk, hogy az apostolok, miután átvették az Úrtól a Szentlélek ajándékát, a világ nagy részén prédikálták az evangéliumot és közzétették igehirdetéssel és írással; és ezt maguktól tették az Úrtól f akadóan. Mert Péter egy bizonyos módon tanított és irt, Jakab másképp, János is másképp és Pál is másképp, mindegyik saját egyéni értelmessége szerint. Az Úr megtöltötte mindannyiukat Lelkével; de mindegyik egyéni felfogása szerint vett át egy részt /adagot/ és képességei szerint gyakorolta. A mennyben az összes angyal telítve van az Úrral, mert ők az Úrban vannak és az Úr bennük; de mindazonáltal mindegyikük saját elméje állapota szerint beszél és cselekszik, némelyek egyszerűen, némelyek bölcsen, így végtelen változatossággal; és mégis mindegyik önmagától az Urtól fakadóan beszél. Ugyanígy van ez minden szolgálóval az egyházban, akkor is, ha az illetőt az igazság befolyásolja és akkor is, ha tévedés; mindenkinek megvan a maga kifejezési módja és értelmessége és mindenki saját elméjéből beszél, az az ama lélekből, amit sajátjaként birtokol. Így van a protestánsokkal is, akár evangélikusok, akár reformátusok; miután oktatást kaptak a hitelvekből, amiket Luther, Melancthon, vagy Kálvin tanított, nem mondhatjuk, hogy ama vezetők avagy hitelveik önmaguktól beszélnek tanítványaikon keresztül, hanem tanítványaik beszélnek önmaguktól, vezetőiktól /eredóen/ és azok hitelveiből fakadöan. Minden hitelvet elmagyarázhatunk ezer különböző mádon, mert olyan ez, mint egy teli tölcsér, amiből mindenki kiválasztja azt, ami képességének kedvez és ahhoz illik, aztán pedig elmagyarázza egyéni tehetsége szerint.

Ezt újra ábrázolhatjuk azzal, ahogy a szív hat a tüdőben és a tüdőre, valamint ahogy a tüdő reagál önmagától, a szívből fakadóan; a kettő különálló, mégis kölcsönösen egyesült; a tüdő önmagától, de a szívtől f akadóan lélegzik, nem pedig a szív teszi ezt a tüdőn keresztül; mert akkor mindkettejük cselekvése elenyészne. Ugyanígy van ez a szív hatásával az egész test szerveiben és szerveire; a szív a vért minden irányba hajtja, de minden szerv leveszi abból a maga részesedését az általa hozott haszon szerint és annak megfelelően cselekszik, tehát saját módján. Ugyanezt ábrázolhatjuk a szülőktől származó, úgynevezett öröklött gonoszsággal. Ez hat az emberben és az emberre; így tesz az Úrtól való jó is; az utóbbi fölülről és belülről, az előbbi lentről és kintről. Ha a gonosz cselekedne az emberen keresztül, nem lehetne őt sem újjáalakítani, sem büntetni; és ha. az Úrtól való jó az emberen keresztül hatna, akkor sem lehetne újjáalakítani. Mivel azonban az ember cselekvése szabad választásától függ, bűnös az ember, amikor a gonoszból cselekszik önmagától és ártatlan, amikor a jóból cselekszik önmagától. Nos, mivel a gonoszság az ördög és a jó az Úr,- az ember bűnös, ha az ördögtől fakadóan cselekszik, és ártatlan, ha az Úrtól cselekszik. Ettől a szabad választástól, amivel mindenki rendelkezik, függ az ember újjáalakításának lehetségessége.

Ugyanúgy van ez az ember teljes belső és külső elméjével. ezek tökéletesen különállók, mégis kölcsönösen egyesültek; a belső hat a külsőben és a külsőre, de nem azon keresztül. Mert a belső magába foglal több ezer dolgot, amikből a külső csak azokat választja ki, amelyek illenek céljaíhaz. Az ember belsőjében, ami alatt önkéntes és felfogó elméjét értjük, ötletek hatalmas gyűjteménye van, amiket ha beszédben kifejeznénk, olyanok lennének, mint egy pár fújtatóból jövő szélroham. A belső elme, általános tartalma miatt, hasonlítható egy óceánhoz, virágágyhoz, vagy kerthez, amiből a külső kiválasztja a hasznának megfelelőket. Az Úr Igéje olyan, mint egy óceán, virágágy, vagy kert; és amikor kielégítően jelen van az ember belsőjében, akkor az illető önmagától, az Igéből fakadóan beszél és cselekszik, nem pedig az Ige őáltala. Ugyanígy van ez az Úrral, mert Ő az Ige, azaz az isteni igazság és az abban rejlő isteni jó. Az Úr Őnmagából, avagy az Igéből hat az emberben és az emberre, nem pedig rajta keresztül, mert az ember szabadon az Úrtól fakadóan cselekszik és beszél, amikor az Igéből cselekszik és beszél. Ezt jobban ábrázolja majd a lélek /soul/ és a test közti bensőséges kapcsolat, amelyek különállók, de kölcsönösen egyesültek. A lélek /soul/ hat a testben és a testre, de nem azon keresztül, hanem a test önmagától cselekszik a lélekből fakadóan. A lélek nem cselekszik a testen keresztül, mert e kettő nem tart megbeszélést és nem fontolgat egymással; a lélek nem is utasítja, vagy kéri a testet, hogy ezt vagy azt tegye, vagy mondja; másrészt pedig a test nem kéri, vagy kívánja a lélektől, hogy bármit adjon, vagy juttasson; mert minden ami a lélekhez tartozik, az a testhez is tartozik, közösen és kölcsönösen. Ugyanígy van ez az Úr istenségével és emberségével; mert az Atya istensége az emberség lelke /soul/, és az emberség az Ő teste; és az utóbbi nem kérdezi az előzőt, hogy mit mondjon, vagy tegyen; ezért mondja az Úr: ˇˇAzon a napon az én nevemben kértek majd, és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek; Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem" /Jn 16:26,27/. Az " azon a napon" a megdicsőülés utániságot jelenti, azaz az Atyával való tökéletes és teljes egyesülés utáni helyzetet. Az olyan titok, amit az Úr azoknak nyilvánított ki, akiknek új egyházát kell alkotniuk.

 

155. Fentebb kimutattuk a harmadik cikkelyben, hogy az isteni kegyelem, amit a Szentlélek elküldése jelent, a megvilágosításból és oktatásból áll, különösen a papságéból; de ezekhez ráadásként két közbeeső kegyelem is van - a felfogás és a hajladóság. Ezért a papságnál e négy eme sorrendben követi egymást - megvilágosítás, felfogás, hajlandóság és oktatás. A megvílágosítás egyedül az Úrtól jön. Az ember rendelkezik felfogással, elmeállapota szerint, amit a hitelvek alakítanak berme. Ha ezek igaziak, akkor világos és megvilágosított felfogásról beszélünk; de ha ezek hamisak, akkor a felfogás homályos, bár a megtévedt itélőképesség tisztának tüntetheti fel; ez a megtévesztő fényből keletkezik, ami a pusztán természeti látás előtt tiszta fénynek tűnik. A hajlandóság azonban az akarat szeretetének indíttatásából keleltkezik az e szeretetből fakadó gyönyörűség adja a hajlandóságot. Ha ez a gonosz és hamisság szeretetében lelt öröm, akkor az olyan lelkesedést serkent, ami külsőleg éles, nyers, izzó és szenvedélyes, belülről pedig haraggal, bosszúval éa kegyetlenséggel teli; de ha a jó és igazság szeretetéből fakad, akkor olyan lelkesedést táplál, ami külsőleg gyengéd és szelíd, vagy hangos és heves, mégis belülről irgalmassággal, kedvességgel és kegyelemmel teljes. Az oktatás eme okok természetes eredményeként következik. Az Úrtól való megvilágosítás tehát a fény és hő különböző kifejeződéseivé változik, minden ember elméjének állapota szerint.

156. VI. Az ember lelke az elméje, és minden, ami abból kiered.

Az ember lelke nem mást jelent, csakis elméjét, mert azáltal él az ember halála után és akkor léleknek hívják; ha jó, angyali léleknek és azután angyalnak, de ha gonosz, pokoli léleknek és aztán ördögnek. Mindenkinek az elméje a belső embere, ami ténylegesen az ember és a külső emberen belül van, ami testét alkotja; ezért, amikor a test a halálkor félretevődik, a belső tökéletes emberi formában van. Ezért tévednek azok, akik azt gondolják, hogy az ember elméje csak a fej ében van. Csak első alapelveiben van ott, amelyekből minden ered, amit az ember az értelméből gondol és akaratából tesz; hanem a testben lakozik érzékelésre és cselekvésre alakított azármazékaibain; és mivel az elme belsőleg összeköttetésben áll a testi szerkezetekkel, érzékelést és mozgást ad át nekik, valamint felfogást is, mintha a test önmagától gondolkodna vagy cselekedne; ez azonban tévedés, amint ezt minden bölcs ember tudja. Nos, mivel az ember lelke az értelemből gondolkodik és az akaratból cselekszik, és mivel a test nem önmagától cselekszik, hanem a lélekből, következésképp az ember lelke szeretetének értelmességét és indíttatását jelenti; valamint minden ezekből kieredőt és cselekvőt. Nyilvánvaló, hogy az ember lelke az elméjét jelzi, sok igeszakaszból, amelyeket csak az igazság bizonyítására szükséges idéznünk; itt következik sok közül néhány: Bésaléel betöltött volt bölcsességel, értelemmel és tudománnyal /IIMóz 31:3/ Nabukodonozor mondja Dánielről, hogy benne nagy.. lélek, tudomány és értelem.. találtatott /Dán 5:11/. Jázsué.. beteljesedék bölcsességnek lelkével /V.Móz 34:9/ szerezzetek.. új szívet és új lelket /Ezék 18:31/ Boldogok a lelki szegények; mert övék a mennyeknek országa /Mt 5:13/ lakom.. a megrontottal és alázatos szívűvel.., hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét /Ézs. 57:15/. Isten előtt.. áldozatok: a töredelmes lélek /Zsolt 51:19/ ..adjak.. dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett /Ézs 61:3/, és így tovább. A lélek az elferdült és gonosz elmét is jelzi, amint ez nyilvánvaló a következő igeszakaszokból; Jaj a bolond prófétáknak, akik az önnön lelkük után mennek /Ez 13 :3 /. Fogantok szalmát, szültök polyvát, dühötök tüz, megemészt titeket /Ézs 33:11/. Ha valamely szélházi és csalárd így hazudoznék /Mik 2:11/ Olyan nemzedék, amelynek lelke sem volt hü Isten iránt /Zsolt 78:8/. Paráznaság lelke /Hós 5:4/. Elolvad minden szív .. és elcsügged minden lélek /Ez 21:7/. Ami lelketekben támadt, semmiképen sem lesz meg /Ezék 20:32/. Boldog ember az, akinek .. lelkében csalárdság nincsen /Zsolt 32:2 /. /A fáraó/ nyugtalankodék lelkében /I Móz 41:8/. Ugyanez áll Nabukodonozorra is /Dán 2:3/ Ezekből és sok más igeszakaszból is nyilvánvaló, hogy a lélek az ember elméjét jelzi és minden ahhoz tartozót.

 

157. Mivel az ember lelke az elméje, a "lélekben lenni" kitétel, ami néha előfordul az Igében, egy a testtől elkülönített lelkiállapotot /elmeállapotot/ jelent; és mivel eme állapotban a próféták úgy látták a dolgokat, ahogyan azok a lelki világban léteznek, ezt az állapotot "isteni látomásnak"ˇ hívjuk. A próféták akkor ugyanazon állapotban voltak, mint a lelkek és angyalok a maguk világában, amely állapotban az ember lelke, mint elméje a látást illetően, átvihető egyik helyről a másikra, miközben a test nyugalomban marad. Ebben az állapotban vagyok huszonhat éve, csak azzal az eltéréssel, hogy egyszerre vagyok lélekben és testben és csak alkalmilag testen kívül. Nyilvánvaló, hogy Ezékiel, Zakariás, Dániel és János a Jelenések könyvének írásakor eme állapotban volt, a következő igeszakaszokból: Ezékiel mondja: fölemelt engem a lélek.. és vive Káldeába.. látásban az Isten lelke által, és felszálla előlem a látás, amelyet láttam /Ezék 11:1,24/ Fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát /3:12,14/. A lélek fölemelte őt a föld és menny közé, Jeruzsálembe vitte és ő útálatosságokat látott /8:3/ Négy élő teremtményt látott, akik kérubok voltak és különböző dolgokat velük együtt /l. és 10. rész/, új földet, új templomot és egy azokat mérő angyalt /40ˇ48. rész. /; kitűnik, hogy ő akkor látásban és lélekben volt, a 40:2 - ből, és a 43:3-ból. Zakariás állapota ugyanez volt, amikor látta a mirtuszfák közt lovagoló férfit /l:8/; négy szarvat és egy férfit mérőkötéllel a kezében /2: 1,5/; Jósuát, a főpapot /3:1/; és a két hegy közül kijövő négy szekeret és lovat /6:1,2, stb / Dániel hasonló állapotban volt, amíg négy fenevadat látott feljönni a tengerből és sok velük kapcsolatos dolgot is /7:3/; és a kos és a kecske viadalait /8:4/ A 7:1,2,7,13; 8:2; 10:1,7,3, versek szögezik le, hogy e dolgokat látásban látta. Gábriel angyal magjelent neki látásban és beszélt vele. Ugyanez történt Jánossal, amikor a Jelenések könyvét írta, ahol leszögezi, hogy : lélekben valék ott, az Úrnak napján /I:10/; hogy: lélekben elvitt engem egy pusztába /17:3/ és.. lélekben egy nagy és ma gas hegyre /21:10/; hogy látásban látott /9:17/; és más helyeken, hogy látta a leírtakat, például az Ember fiát a hét gyertyatartó közt; a frigyládát, templomot, szent sátrat és oltárt a mennyben; hét pecséttel lepecsételt könyvet és abból kimenő lovakat; négy állaot a trón körül: a minden törzsből kiválasztott tizekét ezret; a bárányt a Sion hegyén; a feneketlen gödörből fölemelkedő sáskákat; a sárkányt és háborúját Mihállyal; a fiút szülő asszonyt, aki a pusztába menekül a sárkány miatt; két fenevadat, az egyiket a tengerből, a másikat a földből felemelkedve; a vörös fenevadon ülő asszonyt; a tüz és kénkő tavába vetett sárkányt; a fehér lo

vat és a nagy vacsorát; a szent városnak, Jeruzsálemnek leereszkedését, amelynek kapuit, falait és alap jait leírta János; az élet vízének folyóját és az élet havonta gyümölcsöt termő fáit; és sok más dolgot. Péter, Jakab és János hasonló állapotban volt, amikor látta Jézus átváltozását; és Pál is, amikor a mennyből kimondhatatlan szavakat hallott.

  FOLYTATÁS

158. Mivel e fejezet a Szentlélekkel foglalkozik, megérdemli, hogy különösen észrevegyük, hogy az Ószövetségben nincs említés a Szentlélekről, hanem csak a szentség Lelkéről három helyen, egyszer Dávidnál /Zsolt 51;11/ és kétszer Ézsaiásnál /63: 10,11, /; míg az Újszövetség, az Evangéliumok és a Cselekedetek könyve, mint a levelek is, gyakran említi. Azért ez a helyzet, mert a Szentlélek akkor létezett először, amikor az Úr a világba jött, mert az Belőle ered ki az Atyától; mert csak az Úr szent /Jel 15:4/; ezért mondta Gábriel angyal is az anya Máriának: ami születik is szentnek hivatik /Lk 1:35/. Olvassuk, hogy Szentlélek még nem volt, mert Jézus még nem dicsőítteték meg

/Jn 7:39/, és mégis olvassuk előbb, hogy Erzsébet megtelt Szentlélekkel /Lk :41/; és Zakariás /Lk 1:67/ ; és Simeon is/Lk 2:25/ ez azért volt, mert megteltek Jehova, az Atya Lelkével, amit Szentléleknek hívtak az Úr miatt, aki már a világban volt. Ez az oka,anmak is, hogy az ószövetségben sehol nem olvassuk, hogy a próféták a Szentlélektől ihletve beszéltek, hanem csak Jehovától; mert mindenütt azt olvassuk: Jehova mondta nekem; Jehova Szava lőn hozzám; Jehova mondta; Így szól Jehova. Itt megadom a Jeremiásnál levő utalásokat, ahol e kifejezések aláfordulnak, hogy ne kételkedhessünk e dolog ügyében: 1:4,7,11-14,19; 2:1,2,5,9,19,22,29,31; 3:1,6,10,12,14,16; 4:1,3,9,17,27; 5:11,14,18,22,29; 6:6,9,12,15,16,21,22; 7:1,3,11,13,19,20,21; 8:1,3,12,13; 9:3,6,9,12,13,17,22,23,24; 10:1,2,18; 11:1,6,9,11,21,22; 12:14,17; 13:1,6,9,11-15,25; 14:1,10,14,15; 15;1,2,3,6,11,19,20; 16:1,3,5,9,14,16; 17:5,19,20,21,24; 18:1,5,6,11,12; 19:1,3,6,12,15; 20:4; 21:1,4,7,8,11,12; 22:2,5,6,11,16,18,24,29,30; 23:2,5,7,12,15,24,29,31,38; 24:3,5,8; 25:1,3,7,8,9,15,27,28,29,32; 26:1,2,18; 27:1,2,4,8,11,16,19,21,22; 28:2,12,14,16; 29:4,8,9,16,19,20,21,25,30,31; 30:1-5,8,10,11,12,17,18;

31: 1, 2, 7,10,15,16,17, 23, 27, 28, 31-38; 32:1,6,14,15,25,26,28, 30,26,42; 33:1,2,4,10,12,13,17,19,20,23,25; 34:1,2,4,8,12,13,17,22; 35:1,13,17,18,19; 36:1,6,27,29,30; 37:6,7,9; 38:2,3,17; 39:15-18; 40:1; 42:7,9,15,18,19; 43:8,l0; 44:1,2,7,11,24,25,26,30; 45:1,2,5; 46:1,23,25,28; 47:1; 48:1,8,12,30,35,38,40,43,44,47; 49:2,5,6,7,12,13,16,18,26,28,30,32,35,37,38,39; 50:1,4,10,18,20,21,30,31,33,35,40; 51:25,33,36,39,52,58.

E szakaszok csak Jeremiás könyvéból valók; hasonló kifejezések fordulnak elő az összes többi prófétáknál és soha nem mondja egyikük sem, hogy a Szentlélek szólt általuk, vagy hogy Jehova szólt hozzájuk a Szentlélek által.

  Emlékezetes Események

159. A Fentiekhez szeretném hozzátenni a következő emlékezetes eseményt. Egyszer, amikor néhány angyal társaságában a mennyben voltam, messze magam alatt nagy füstöt láttam, amiből időközönként tűz csapott ki. Akkor azt mondtam a velem beszélgető angyaloknak, hogy alig néhányan tudják a földi világban, hogy a poklokban látható füst a gondolkodás által megerősitett hamisságokból keletkezik, és hogy a tűz az ellentétes véleményt fenntartók ellen felgerjedt harag. Ehhez hozzátettem hogy épp oly kevéssé tudják a lelki világban, mint a természeti világban, ahol testemben élek, hogy a láng nem más, mint meggyulladt füst. Gyakran bebizonyítottam kísérlettel, hogy ez a tény, amikor egy meggyújtott botot közelítettem az égő fából felemelkedő f üsttömegekhez; a füst vele hasonló formájú lánggá változott; mert a füst minden részlete kis szikrákká lett, amíg együtt fellobbantak, mint amikor a puskaport meggyújtják. Ez hasonló, mondtam, az alattunk látható f üsthöz. Az számos hamisságból áll és az abból kicsapó tűz az ama hamisságok iránti fütött lelkesedés. Akkor az angyal azt mondta nekem:"Imádkozzunk az Úrhoz, hogy Iemehessünk, és közel húzódhassunk és lássuk, mely hamisságok okoznak ilyen tüzet és Füstöt. " Engedélyt is kaptunk és íme! Magjelent körülöttünk egy f énytömlő, ami előrenyúlt ama helyig; aztán pedig láttuk lelkek négy csoportját, akik hevesen állították,hogy az Atyaistent kell imádni és hozzá, kell közeledni; mert Ő láthatatlan, nem pedig a Fiút, aki a világba megszületett, mert Ő ember és látható. Azután körülnézve a baloldalon papi testületet láttam, a tanultak elől, a tanulatlanok mögöttük álltak; jobbról néhány laikus állt ugyanúgy elrendezve és közöttük és közöttünk szakadék tátongott.

Balfalé fordítottuk figyelmünket, ahol a tanult és tanulatlan papság állt és hallottuk, amint a következő módon elmélkedtek Istenről: "Tudjuk egyházunknak Istenről szóló tanításából, amit egyetemesen elfogadtak egész Európában, hogy az Atyaistenhez kell közeledni, mert Ő láthatatlan és ugyanakkor a Fiúistent és a Szentlétek Istent, akik szintén láthatatlanok, mert ők az Atyával együtt örökkévalók. Mivel pedig az Atyaisten a mindenség teremtője, Ő ezért jelen van a mindenségben mindenhol, ahova nézünk és kegyesen meghallgatja imáinkat, miután elfogadta Fia közbenjárását, elküldi a Szentlelket, aki kiönti szívünkbe Fia igazságosságának dicsőségét és megáld minket. Az egyház doktoraivá való szentelésünk után prédikáláskor éreztük keblünkben ama küldemény szent befolyását és az Ő elménkben való jelenlétéből leheltük elő áhítatunkat. Azért kapunk ilyen ihletést, mert minden érzékünket a láthatatlan Isten felé irányítjuk, aki nemcsak értelmi látásunkat befolyásolja, hanem teljes észbeli és testi rendszerünket is ama Lélek által, amit elküld; ilyen hatások nem következhetnek egy látható Isten imádásából, vagy olyanéból, akire úgy gondolunk, mint emberre."

E szavaknál a tanulatlan papság, aki hátul állt, tapsolt és azt mondta: Honnan jöhet a szentség, ha nem egy láthatatlan és felfoghatatlan Istenségtől? Ilyen Isten puszta említésekor is arcunk már kisimul, megörvendeztet minket mint egy megnyugtató illatos légkör és mellünket verjük, egy látható és felfogható Istenség említése nem jár ilyen hatással, mert amikor az eljut fülünkhöz, pusztán természetivé, nem pedig istenivé válik. Hasonló okból ismétlik a római katolikusok miséiket latinul, kihozzák az ostyát az oltár rejtekéből, bizonyos titokzatos isteni sajátságokat tulajdonítva neki, ahol az emberek térdreesnek, mint valami fölöttébb titokzatos előtt és az ostya szentségének érzetét tapasztalják."

Ezután jobbra fordultunk, ahol a laikusok álltak, elől a tanultak és hátul a tanulatlanok; és a tanultaktól a következőt hallottam:"Tudjuk, hogy az ősök legbölcsebbjei egy láthatatlan Istent imádtak, akit Jehovának hívtak; de hogy a következő korokban az emberek halott kormányzókból csináltak isteneket, mint Szaturnuszt, Jupitert, Neptunt, Plútót, Apollót, Minervát, Dianát, Vénuszt és Temiszt, és templomokat emeltek ezeknek és istentiszteletet adtak nekik; és eme istentiszteletből idők folyamán bálványimádás keletkezett, ami végül az egész világot megszállta. Ezért mi teljesen egyetértünk papságunkkal és presbitereinkkel, hogy mindig volt és most /is/ van három isteni személy az örökkévalóságtól, akik mindegyike Isten; és elég nekünk, hogy Ők láthatatlanok." E megállapításokhoz a. tanulatlanok mögülük hozzátették;"Egyetértünk: nem Isten az Isten, és ember az ember? Tudjuk azonban, hogy bárki /ha/ azt sugallaná, hogy Isten ember, a köznép, aki Istenről érzéki elképzelést táplál, egyetértene."

Amikor ezt mondták, megnyíltak szemeik és láttak minket a közelükben és akkor dühösen, mert meghallottuk őket, elhallgattak. Mkkor azonban az angyalok a nekik adott erővel bezárták gondolataik külső, vagy alsóbb síkját, ahonnan beszéltek, és kinyitották a belső, vagy felsőbb síkot és kényszeritették őket, hogy onnan fakadóan beszéljenek istenről és akkor azt mondták: "Mi Isten? Formáját sem láttuk, hangját sem hallottuk; tehát mi Ő, ha nem a természet annak első és utolsó alapelveiben? A természetet láttuk, mert szemeinknek látható és hallottuk, mert hallható fülünknek." Ennek hallatán megkérdeztük őket, hegy látták-e valaha Socinust, aki csak az Atyaistent ismerte el, vagy Ariust, aki tagadta az Úr, az Üdvözitő istenségét, vagy bármely követőjüket. Feleltek:"Nem".

-" Ők az alattatok levő mélységben vannak" -mondtuk; és azonnal ezen eretnekek némelyikét odahívták a mélyből és megkérdezték őket Istenről és ők úgy beszéltek, ahogy előzőleg a többiek és hozzátették; "Mi Isten? Annyi istent tudunk csihálni, amennyit akarunk". Akkor azt mondtuk: "Hasztalan dolog veletek Isten Fiáröl beszélni, aki a világba született; annyit mégis mondani akarunk, hogy tetszett Jehova Istennek, hogy leereszkedjen és emberi természetet öltsön, nehogy az Istenbe vetett hit elessen amiatt, hogy soha senki nem látta Istent és nehogy, mint egy buborék, ami előző időkben szép színes volt, a világ későbbi korszakaiban szétpattanjon a levegőben. Ílymódon Ő láthatóvá tette Magát, hogy meggyőzze az embereket, hogy Ő nem képzeletbeli valóság, hanem a korlátlan létező, aki volt, van és lesz, az örökkévalóságtól az örökkévalóságig; és hogy Isten nem egy ötbetűs szó, hanem Ő minden mindene /mindenekben/ az alfától az Omegáig; következésképp, hogy mindazok élete és üdvössége, akik hisznek Benne, mint láthatóban, nem pedig azoké, akik azt mondják, hogy láthatatlan Istenben hisznek. Mert a hit, látás és ismeret egy és ugyanaz a dolog; és ezért mondta az Úr Filepnek: Aki lát és ismer engem, az látja és ismeri az Atyát; és máshol kijelentette, hogy az az Atya akarata, hogy az emberek higyjenek a Fiúban és hogy aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, de aki nem hisz a Fiúnak az nem fog életet látni, hanem Isten haragja marad rajta /Jn 3:15,16,36; 14:6-15/. Amikor a szemben állók ezt halkották, a négy társaságból sokan oly haragban törtek ki, hogy füst és láng ömlött orrlyukaikból. Ezért elmentünk; és az angyalok, miután hazakísértek engem, visszatértek saját mennyükbe.  

160. II. Egyszer néhány angyal társaságában sétáltam a lelkek világában - ami a menny és pokol közt található, és ahova mindenki belép halála után, amikor a jókat felkészítik a mennyre és a gonoszokat a pokolra - és több témáról beszélgettem velük. Azt mondtam, hogy a világban, ahol testben élek, éjjel számtalan nagyobb és kisebb csillag, avagy nap jelenik meg, amely csak fényét sugározza a mi naprendszerünkbe; és hogy amikor látom, hogy az Ő világukban is láthatók csillagok, feltételezem, hogy ugyanúgy rengeteg lehet azokból, mint a világban, ahol én élek. Az angyalok, örvendezve e megjegyzésnek, azt felelték, hogy talán ugyanannyi van belőlük, mert minden közösséget a mennyben néha ragyogó csillagnak látnak azok, akik a menny alatt vannak; és hogy a mennyei közösségek megszámlálhatatlanok, mind a jó iránti szeretet indíttatásainak változatai szerint elrendezve, amely változatok Istenben végtelenek és következésképp a Tőle való származás által számtalanok; és mivel ezek előre látottak voltak a teremtés előtt, ezért ésszerű a feltételezés, hogy ugyanannyi csillagot adott, avagy teremtett Isten a világban, ahol az emberek természeti, anyagi testben élnek.

Amint beszélgettünk, láttam északon egy lelkekkel úgy zsúfolt utat, hogy majdnem érintették egymást. Azt mondtam az angyaloknak, hogy gyakran láttam azelőtt ezt az utat és a rajta mozgó lelkeket, mint egy hadsereget; hogy hallottam, hogy ezen az üton hagyja el mindenki a természeti világot és hogy annak oka, hogy ilyen hatalmas számú lélekkel zsúfolt az út, az, hogy sok ezer ember hal meg hetente, akik mindegyike halála után ama világba lép. Ehhez hozzátették az angyalok:"Ezen út e világ közepén végződik, ahol most vagyunk; és azért van így, mert e kelet felöli oldalon találhatók azok a közösségek, amelyek Isten és a felebarát szeretetében vannak; balra, nyugat felé azok közösségei, akik az ellentétes szeretetekben vannak; meg dél felé találhatók azok, akik értelmességben kiemelkedők; ezért halad először mindenki a természeti világból való érkezéskor e ponthoz. Amikor idejutnak, külső életük, az, ami utoljára volt az előző világban; de fokozatosan felszínre kerül belső életük és megvizsgálják jellemüket; a vizsgálat után a jók mennybeli helyükre mennek, és a gonoszok a magukéra a pokolba.

Megálltunk középen, a zsúfolt út végénél és azt mondtuk: "Maradjunk egy ideig és beszélgessünk néhány újonnan érkezővel." Kiválasztottunk hát tizenkettőt a sokaságból, akik, mivel nemrég érkeztek a természeti világból, úgy tudták, hogy még mindig ott vannak. Kérdezősködtünk nézeteikről a mennyet és poklot és a halál utáni életet illetően. Erre egyikük ezt felelte: "A papság elmémbe azt a hitet táplálta be, hogy halálunk után élnünk kell és hogy van menny és pokol. Ezért tehát azt hittem, hogy mindenki, aki erkölcsösen él, a mennybe megy és mivel mindenki erkölcsösen él, senki nem megy a pokolba; és ezért, hogy a pokol nevet a papság találta ki, hogy az emberiséget elirányítsa a gonosz élettől. Mit számit, hogyan gondolkodom Istenről? A gondolkodás csak olyan, mint a pelyva, vagy mint egy buborék, ami szétpattan és eltünik. "

Azután valaki más az ő közelében azt mondta:" Hiszem, hogy van menny és pokol és hogy Isten kormányoz a mennyben és az ördög a pokolban és mivel ők egymás ellenségei és következésképp ellentétesek egymással, az egyik gonosznak hívja azt, amit a másik jónak. Azt is gondolom, hogy az erkölcsös ember, aki el tudja titkolni és jónak látszóvá teheti a gonoszt, a jót pedig gonosznak látszóvá, mindkettőnek pártjára áll; akkor mit számit, hogy az egyik, vagy a másik gazdát szolgálom-e, ha kedves hozzám? A jó és a gonosz is adhat örömöt az embernek.

Egy harmadik mellette álló azt mondta: "Mit törődjek azzal, hogy higyjek a menny és pokol létezésében; mert ki jött valaha is vissza és mondta nekünk el ezek létezését? Ha mindenki él halála után, akkor miért nem tért még senki vissza ilyen hatalmas sokaságból, hogy beszéljen nekünk erről?"

Mellette egy negyedik azt mondta:"Megmondom annak az okát, hogy még soha senki nem tért vissza, hogy e dolgokról beszéljen. Amikor egy ember utolsót lélegzik és meghal, vagy kísértetté válik és elenyészik, vagy olyan, mint egy lélegzet, ami puszta szél; hogyan térhet vissza és beszélhet az emberekkel egy ilyen dolog?"

Akkor egy ötödik azt mondta:"Várjatok, barátaim, az ítélet napjáig; mert mindenki visszatér majd a testébe és látjátok őket és beszéltek velük és mind elfogja mondani tapasztalatát felebarátjának."

Egy hatodik, aki ezekkel szemben állt, nevetett és azt mondta;"Hogyan térhet vissza egy lélek, aki pusztán szél, testébe, amit férgek faltak fel, vagy egy csontvázba, ami kiszáradt a napon és porrá lett? Vagy hogyan térhet vissza és mondhat el bármit egy egyiptomi, akit először mumifikáltak, aztán akit egy gyógyszerész emulziókkal és kivonatokkal összezúzott /átitatott/ és akit végül gyógyszerként lenyeltek? Várjatok hát az utolsó napig, ha ilyesmiben hisztek; de ha az örökkévalóságig v ártok is, hiába fogtok várni."

Akkor a hetedik szólt:"Ha hinnék a mennyben és a pokolban és ezért a halál utáni életben, akkor azt is hinnem kéne, hogy a madarak és állatok is tovább élnek haláluk után, mert nem épp oly erkölcsös és értelmes némelyikük, mint az emberek? Tagadják, hogy az állatok élnek haláluk után; ezért tagadom az ember halhatatlanságát; ugyanez az okfejtés érvényes minden esetre; az egyik állítás a másikból következik; mert mi az ember, ha nem egy állat?"

A nyolcadik, aki az előző mögött állt, altkor előre jött, és azt mondta:" Hiszek, ha akarjátok, a mennyben, de nem hiszek a pokolban. Nem mindenható-e Isten, és nem képes-e megmenteni mindenkit?"

Akkor a kilencedik, megérintve a másik kezét, így szólt: " Isten nemcsak mindenható, hanem kegyelmes is; ezért nem vethet senkit az örök tűzbe; és ha van ott bárki is, Ő nem tehet mást, mint hogy kivegye és megszabaditsa őket."

Akkor a tizedik előugrott és azt mondta: " Én sem hiszek a pokolban. Nem küldte el Isten a Fiát, és nem vezekelt Fia az egész világ bűneiért és nem vette el azokat? Mit tehet az ördög ez ellen? Ha pedig nincs ereje, akkor mit jelent a pokol?"

A tizenegyedik, aki pap volt, felhevült erre és azt mondta:"Nem tudjátok, hogy akik hitet kaptak, amin Krisztus érdeme a felirat, az olyanok megmenekülnek és hogy akiket Isten kiválaszt, azok kapják ezt a hitet? A választás nem a Mindenható akarata szerint történik? Nem az Ő ítélete határozza meg azt is, hogy ki szolgál rá a hitre? Ki győzhet ezek ellenében?"

A tizenkettedik, aki politikus volt, hallgatott; de mivel megkértük, hogy tegyen megjegyzéseket a válaszokra, azt mondta:"Semmit nem mondok a mennyről, pokolról, vagy a halál utáni életről, mert senki nem tud ezekről semmit. Mégis tartózkodnotok kellene a papság szidásától, amikor ők ilyesmiről prédikálnak, mert ily módon a köznép elméjét egy láthatatlan lánccal a törvényekhez és a kormányzókhoz hozzákötve tartják. Nem a közjólét függ ettől?"

Meglepődtünk ilyen vélemények hallatára és azt mondtuk egymásnak:"Bár ezeket keresztyéneknek hívják, senem emberek, senem állatok, hanem valamik a kettő között." Azonban azt mondtuk, hogy felkeltsük őket kábulatukból:"Van menny és pokol és halál utáni élet is és meggyőződtök majd erről, amint eloszlatjuk tudatlanságotokat az élet ama állapotáról, amelyben most vagytok. Mert a halál utáni első napok során mindenki azt képzeli, hogy még ama világban él, ahol azelőtt volt, a múlt álomnak tűnik, amibből felébredve az alvó azt hiszi, hogy még mindig ugyanott van; ez történt veletek; ezért beszéltek így, ahogy az előző világban gondolkodtatok."

Igy az angyalok eloszlatták tudatlanságukat; és akkor meglátták, hogy egy másik világban vannak és idegenek között; és felkiáltottak:"Óh, hol vagyunk?!" Azt a választ kapták: "Már nem vagytok a természeti világban, hanem a lelkiben és mi angyalok vagyunk." Aztán, amikor teljesen felébredtek, azt mondták:" Ha angyalok vagytok, mutassátok meg nekünk az utat a mennybe." Akkor azt mondták nekik:"Maradjatok itt egy darabig és mi visszatérünk hozzátok." Mintegy félórán belül visszatértünk és a ránk való várakozásban leltük őket; és azt mondtuk:"Kövessetek minket a mermybe!" ezt tették; tehát felmentünk velük; és a kapusok beengedték őket, amikor velünk látták. Akkor azt mondtuk azoknak, akik az idegeneket fogadták a bejáratnál:"Vizsgáljátok meg ezeket"; a fogadók ennek megfelelően megfordították a jövevényeket és amikor látták, hogy fejük hátulja egészen bemélyedéses, gyorsan mondták: "Hagyjátok el e helyet, mert szerete tetek öröme a gonosz tevése és következésképp nincs részetek a mennyben; mert szívetekben tagadtátok Istent és megvetettétek a vallást." Akkor azt mondtuk nekik:"Ne késlekedjetek, különben kidobnak titeket." Lesiettek tehát és távoztak.

Hazafelé mentünkben megbeszéltük, hogy a lelki világban azoknak, akik a gonosz tevésében örvendeznek, miért horpadt a nyakszirtjük; és a következőképpen magyaráztam el ezt. Az embernek két agya van, az egyiket a fej hátuljában kisagynak hivják és a fej elejében a másikat nagyagynak hívják; az akarat szeretete a kisagyban lakozik, és az értelem gondolkodása a nagyagyban; így tehát, amikor az értelem gondolkodása nem vezeti az ember akaratának szeretetét, akkor a kisagy legbelső részei, amelyek önmagukban mennyeiek, összezsugorodnak és ama helyet horpadtan hagy ják.

 

161. III. Egyszer hallottam a lelki világ északi negyedében egy malom őrléséhez hasonló hangot. Először tűnödtem, mi lehet az, amíg nem jutott eszembe, hogy a malom és az őrlés az Igének a hitelv bizonyítása végetti kutatását jelenti. Tehát a hang felé mentem és amikor a közelbe értem, akkor abbamaradt. Azután egy fajta fedezéket láttam, amelybe egy barlangon át lehetett bejutni; ezt látva leereszkedtem és beléptem; és íme egy szobát találtam ott, amelyben egy könyvei közt ülő öregembert láttam, az Igét tartotta maga előtt és tanításának bizonyításai után kutatott benne. Papírlapok hevertek körülötte, amelyekre jegyzetét vetette; a következő szobában írástudókat leltem, akik összegyűjtötték a papírlapokat és lemásolták azok tartalmát új lapokra. Az öreget először a körülötte levő könyvekről kérdeztem. Azt felelte: "Mind a hit általi megigazulással foglalkozik. A svéd és dán művek alaposak, a németek mélyebbek, az angolok még olyanabbak és a hollandok mind közül a legmélyebbek. "Sőt, azt mondta: Eltérnek különböző pontokon, egyedül a hit általi megigazulás és üdvösség kérdésében mind megegyezik." Ezután azt mondta nekem, hogy akkoriban az Igéből a hit általi magigazulás eme első alapelvét gyűjtötte ki: "Az Atyaisten nem volt tovább kegyelmes az emberiséghez gonoszságai miatt; és ezért üdvössége létrehozása érdekében isteni szükségszerűség volt, hogy az elégtételt, kiengesztelést, vezeklést és közvetítést olyan valaki végezze el, aki magára venné az igazságos ítéletet; és ezt csak az Ő Fia teheti meg; és miután ez megtörtént, a közeledés az Atyaistenhez a Fiú kedvéért volt lehetséges, mert így imádkozunk: "Atyánk, könyörülj ra jtunk Fiad kedvéért. " Azt is mondta az öreg;"Régen látom már, hogy e hit megegyezik az értelemmel is és az Írással is; mert hogyan közeledhetnénk az Atyaistenhez, ha nem Fia érdemébe vetett hit által? Meglepódtem, amikor hallottam, hogy azt mondja, ez megegyezik az értelemmel is és az Írásokkal is, pedig mindkettővel ellentétes, amint egyszerűen elmondtam neki. Azután lelkesedése hevében azt felelte az öreg: "Hogyan mondhatod ezt?" Ezért elkezdtem /magam/ magyarázni:" Nem ellentétes az értelemmel az a feltételezés, hogy az Atyaisten már nem kegyelmes az emberiség iránt és elitélte és kiközösítette azt? Nem az isteni kegyelem az isteni lényeg egyik tulajdonsága? Ezért a kegyelmesség abbahagyása a saját isteni lényegének elhagyását jelentené és ez azt jelentené, hogy Ő nem lenne többé Isten. Lehetséges, hogy Isten Önmagától elidegenedjen? Higgy nekem, hogy Isten kegyelme végtelen és örök is. Az ember elvesztheti azt, ha elutasítja elfogadását; de ha Isten kegyelmének kellene megszűnnie, akkor az egész menny, valamint az egész emberiség is, elenyészne. Ezért Isten kegyelme a teljes örökkévalóságig tart, nemcsak az angyalok és az emberek, hanem a pokolbeli ördögök iránt is. Mivel akkor ez megegyezik az értelemmel, miért mondod, hogy az Atyaistenhez való járulás egyedüli módja a Fiú érdemébe vetett hit által van, amikor nyitott az állandó odajárulás útja a kegyelem által? Miért mondod az Atyaistenhez a Fiú kedvéért való odajárulást is, nem pedig a Fiún keresztül? Nem a fiú a közvetitő és Üdvözítő? Akkor miért nem közeledsz Hozzá, úgy, mint közvetítődhöz és Üdvözítődhöz? Nem Isten és Ember Ő? A földön ki közeledik közvetlenül bármely császárhoz, királyhoz, vagy fejedelemhez anélkül, hogy lenne valaki, aki bemutassa őt? Nem tudod, hogy az Úr eljött a világba, hogy Maga mutathasson be minket az Atyának és hogy nem lehet másképp Hozzá járulni, csak Fiáin keresztül? Ez az odajárulás pedig állandó, mivel Magához az Úrhoz közeledsz közvetlenül, mert Ő az Atyában van és az Atya Benne. Kutasd most az Írásokat és ott látni fogod, hogy e dolog megegyezik azokkal; és hogy az Atyához vezető utad épp oly ellentétes az Irásokkal, mint az értelemmel. Sőt azt mondom, hogy elbizakodottság az Atyaisten látására törekedni és ugyanakkor nem Azon keresztül közeledni Hozzá, Aki az Atya kebelében van és Aki kizárólag van Vele. Olvastad valaha a János 14: 6-ot?" E dolgok hallatára az öregember oly dühös lett, hogy felugrott székéből és kiáltott unokáinak, hogy dobjanak ki engem. Amint pedig kisétáltam önszántamból, utánam dobott egy könyvet, ami történetesen a kezében volt; az a könyv az Ige volt.

 

162.IV. Vita jött létre néhány lélek között arról, hogy bárki láthat e bármi igaz teológiai hitelvet az Igében másként mint az Úrtól fakadóan? Mindannyian egyetértettek abban, hogy senki nem tehet egy, csakis Istentől eredően, mivel "Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki"/Jn 3:27/, de a vita lényege az volt, hogy ez lehetséges-e az Úr közvetlen megközelítése nélkül. Egyfelöl az a buzdítás hangzott el, hogy az Urat kell közvetlenül megközelíteni, mert Ő az Íge; másfelől az, hogy az igaz tanítás akkor látható, amikor közvetlenül az Atyaistent közelítjük meg. A vita ezért először arról folyt, hogy törvényesen közeledhet-e bármely keresztyén az ,Atyaistenhez közvetlenül, ilymódon az Úr mellőzésével; és hogy vajon ez nem szégyenletes szemtelenség és durva arcátlanság-e, mivel az Úr azt mondja, hogy senki sem jöhet az Atyához, csak Ő általa /Jn 14:6/. Akkor abbahagyták e témát és kijelentették, hogy lehetséges, hogy az ember hitelvi igazságot lásson az Igéből saját természetes fénye által; ezt azonban később elvetették; ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy azok láthatják az igazságot, akik az Atyaistenhez imádkoznak: Azután olvastak nekik valamit az Igéből; és ők térdre estek és imádkoztak, hogy az Atyaisten világosítsa meg őket; és a nekik az Igéból olvasott szavakra utalva azt mondták, hogy ez vagy az a hitelv igaz: pedig hamis volt. A vita tehát folytatódott, amíg végül fárasztóvá vált és végül a felek bevallották képtelenségüket. Akik azonban az Úrhoz közeledtek közvetlenül, azok látták az igazságokat és elmagyarázták őket a többieknek.

Miután e vita így megszakadt, a mélységből felemelkedett néhány lélek, akik először sáskáknak, majd törpéknek látszottak. A világban ők az Atyaistenhez imádkoztak és megerősítették magukat az egyedül hit általi megigazolás hitelvében; olyanok voltak, mint ahogy a Jelenések utal rá /9:1-11/. Azt mondták, hogy világosan látták az Igéből, hogy az ember egyedül hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül. Arra a kérdésre, hogy milyen hit által, azt felelték: "Az Atyaistenbe vetett hit által." Miután pedig megvízsgálták őket, a mennyből azt mondták nekik, hogy egyetlen hitelvi igazságot sem értettek az Igéből. Amikor ragaszkodtak hozzá, hogy igazságokat láttak a saját fényük által, azt mondták nekik, hogy megtévesztő fényben látták azokat. Ők erre azt mondták: "Mi a megtévesztő fény?" Erre azt a választ kapták, hogy az a hamisság megerósitéséből fakadó fény, amí összefügg a baglyok és denevérek fényével, akiknek a fény sötétség és a sötétség fény. Ezt bebizonyították nekik: mert amikor felnéztek a mennybe, ahol az igaz fény ragyog, setétséget láttak, és amikor lenéztek a mélybe, ahonnan jöttek, fényt láttak. Mivel felháborodtak e bizonyíték miatt, azt mondták, hogy ezesetben a fény és sötétség nem más, mint a szem állapota, ami szerint a fényt fénynek, a sötétséget sötétségnek hívják. Megmutatták azonban nekik, hogy az övék a hamisság megerősítéséből fakadó megtévesztő fény és hogy az nem több mint a kívánságaik fényéből eredő észbeli tevékenység, amely fény nem tér el a macskák szemének fényétől, amely éjjelente pincékben az egerek iránti kapzsiságtól ég. E megjegyzésektől felbőszülve azt mondták, hogy ők se nem macskák, se nem oly anok, minta macskák és hogy tudnának látni, ha akarnának; de mivel féltek, hogy megkérdezik őket, miért nem akarnak, távoztak, és leereszkedtek a mélybe. Ama mélység lakóit és mindenkit, aki hozzájuk hasonlít, az angyalok baglyoknak, denevéreknek és sáskáknak hívják.

Amikor visszatértek társaikhoz a mélybe és elmondták nekik, hogy az angyalok azt mondták, hogy ők egyetlen hitelvi igazságot sem értenek és baglyoknak, denevéreknek és sáskáknak hívták őket, csődület keletkezett; a tömeg így szólt: "Imádkozzunk Istenhez engedélyért, hogy felemelkedhessünk, és bebizonyítjuk majd világosan, hogy sok hitelvi igazsággal rendelkezünk, amit maguk az arkangyalok is el fognak ismerni." Mivel pedig imádkoztak Istenhez, imájuk meghallgatást lelt és ők háromszázan felemelkedtek. Így amikor megjelentek a föld felett, azt mondták:"Megkülönböztetettek és ünnepeltek voltunk a világban, mert értettük és tanítottuk az egyedül hit általi megigazulás titkait; és az általunk használt bizonyítékokból fakadóan nem csak a fényt láttuk, hanem nagy ragyogásban láttuk azt, ahogyan még mindig látjuk kamráinkban is. Mégis azt halljuk társainktól, akik veletek voltak, hogy a mi fényünk nem fény, hanem sötétség, mert amint mondjátok, nem rendelkezünk az Ígéből való hitelvi igazsággal. Tudjuk, hogy az Íge minden igazsága ragyog és bistosak vagyunk benne, hogy amikor mélyen elmélkedünk e titkokon, éleselméjűségünk e forrásból fakad; ezért be fogjuk bizonyítani nektek, hogy nagy bőségben rendelkezünk isteni igazságokkal." Majd így szóltak: "Nem miénk ama igazság, hogy létezik egy háromság, ami az Atyaistenből, a Fiúból és a Szentlélekből áll és, hogy hinnünk kell e háromságban? Nem rendelkezünk ama igazsággal, hogy Krisztus a Megváltónk és Üdvözítőnk? Valamint azzal, hogy egyedül Kriszts az igazságosság és egyedül Neki van érdeme és, hogy mindenki gonosz és igazságtalan, aki magának bármi részt akar követelni az Ő igazságából és érdeméből? Nem miénk ama igazság is, hogy senki nem tehet lelki jót önmagától és hogy minden jó, ami valóban az, Istentől származik? Valamint az, hogy létezik érdem-kereső és képmutató jó és hogy mindez a jó gonosz? Valamint hogy az embernek hinnie kell Istenben és hogy mindenki hite szerint kap életet? Ne is említsünk sok más igazságot, amit megtanultunk az Igéből. Melyiktele tagadhatja ezek bármelyikét? Mégis azt mondjátok, hogy iskoláinkban egyetlen árva igazság sincs. Rászolgáltunk e szemrehányásra?"

Ilymódon kaptak azonban választ:"Mindama dolgok, amiket felhoztatok, igazak önmagukban; de nálatok ezek meghamisított igazságok; és a meghamisított igazságok, mivel hamis alapelvből vezetik le őket, tulajdonképpen hamisságok; láthatósn megmutatjuk neked, hogy ez így van. Innen nem messze egy helyen a menny fénye közvetlenül jön le és e hely közepén áll egy asztal; ha egy papírlapot, amire bármely az Igéből való igazságot irtunk, rátesszük, eme igazság révén a papír csillagként ragyog. Most írd igazságaidat egy papírlapra és tegyük az asztalra, akkor meglátod. " Így is tettek és egy őrnek adták a papírt, aki azt az asztalra tette és azt mondta a többieknek, hogy álljanak félre és figyeljenek; így tettek és íme ! A papír csillagként ragyogott. Altkor az Őr így szólt: "Iátod, hogy igazságokat írtál a papírra; de jöjjetek közelebb és figyelmesen nézzétek a papírt! " Így tettek és íme ! A fény hirtelen eltűnt és a papír megfeketedett, mintha korom borítaná. Akkor az Ör így szólt: "Érintsétek meg kezeitekkel a papírt; de nehogy az írást érintsétek"; és amikor ezt tették, tűz lobbant és megemésztette a papírt.

Amikor ezt látták, azt mondták nekik, hogy ha az iránt érintették volna, robbanás történ volna és az ujjuk megégett volna. Ezután néhány hátul álló ezt mondta nekik:"Most látjátok, hogy az igazságok, amelyeket rosszul használtatok azért, hogy rögzítsétek hit általi megigazulástok titkait, önmagukban igazságok, de bennetek meghamisított igazságok." ezután fölfelé néztek és a menny megjelent előttük, mint vér és ezután mint sűrű sötétség; ezek az emberek azonban az angyali lelkek szemében denevérekként, baglyokként és más éjjeli madárként jelentek meg. Tehát elrepültek saját sötétségükbe, amely szemükben csalfán ragyogott.

Egy bizonyos ember azonban, aki a világban vezető író volt az egyedül hit általi megigazulás hitelvéről, bátran közeledett és azt mondta:"Amikor a világban voltam, nem hamisítottam meg az Ígét; magasztaltam a hittel járó irgalmasságot és tanítottam, hogy az embert a Szentlélek a hit ama állapotában újítja meg, teremti újjá és szenteli meg, amelyben irgalmasságot és jó tetteket gyakorol. Azt is megmutattam, hogy a hit nem létezhet egyedül, azaz jó tettek nélkül, amint egy jó fa sem létezhet gyümölcs nélkül, sem a nap fény nélkül, sem a tüz hő nélkül. Hibáztattam azokat is, akik azt mondták, hogy a jó tettek szükségtelenek és ráadásul ragaszkodtam a Tízparancsolatban foglaltak és a megtartás fontosságához. Így pedig csodálatosan alkalraztam mindent az Igéből a hit témájához, amiről még mindig állítottam és bizonyítottam, hogy egyedül üdvözitő."

Eme állításban bizva, hogy ő nem hamisította meg az Ígét, megközelítette az asztalt és az angyali figyelmeztetés ellenére hozzáért a Könyvhöz; de hirtelen tüz és füst csapott ki abból és hangos robbanás történt, ami az illetőt a szoba egyik sarkába taszította, ahol ő majdnem egy órát halottként feküdt. Az angyali lelkeket ez nagyon meglepte, de tudósították őket, hogy e bizonyos ember különösen magasztalta az irgalmasság tetteit, mint a hitből eredőket, de csak a társadatommal kapcsolatosakra gondolt, amiket erkölcsi és polgári tetteknek kiivunk, amelyeket e világ és az abban való jólét kedvéért teszünk és semmi esetre sem az üdvösség kedvéért. Sőt, tettek alatt a Szentlélek bizonyos rejtett tetteit értette, amelyekről az ember semmit sem tud, de amelyek a hitben gyökereznek, amikor az ember a hit állapotában van.

Aztán az angyali lelkek az Ige meghamisításáról beezélgettek egymással. Egyetértettek abban, hogy az Íge meghamisitása az igazságok kiválogatása abból és azok alkalmazása a hamisság megerősitésére, aminek ki kell választania az igazságokat az Igéből és tönkre kell tennie azokat; például ha a mai nap hitére alkalmazzuk,a szakadékból való lelkek által idézett mindama igazságokat, és ennek megfelelően magyarázzuk őket. E hitet átitatja a hamisság, amint lentebb bebizonyítjtuk majd. Újfent, fontoljuk meg eme igazságot, hogy az irgalmasságot gyakorolni kellene és az embernek jót kell tennie felebarátjával. Ha bárki kiveszi eme igazságot az Igéből és azután megerősíti ama hitét, hogy ezt kell tennie, de nem az üdvösség kedvéért, mert a jó, amit az ember tesz, érdem keresés és ezért nem igazán jó, akkor kivesz egy igazságot az Igéből, elválasztja azt az Igétől és tönkreteszi azt; mert az Úr Igéjében mindenkit utasít, aki üdvözülni akar, hogy szeresse felebarátját és ennek értelmében tegyen jót vele.

Így van ez más igazságokkal is.