2. Fejezet

 

A Megváltó Úr

 

81. Az előző fejezetben a Teremtő Istennel és a teremtéssel foglalkoztunk, ebben a fejezetben most a Megváltó Úrról lesz szó, és a megváltásról; az ezt követőben pedig a Szent Lélekről és az Isteni tevékenységről. A Megváltó Úr nevezet alatt Jehovát értjük, az Emberiben; mert meg fogom mutatni a következő idézetekben, hogy Maga Jehova szállt le és öltözte fel az Emberit, azzal a céllal, hogy véghezvigye a mi megváltásunkat. Úrnak nevezzük Őt, és nem Jehovának, mert Jehovának az Ószövetségben hívták, az Újszövetségben pedig az Úrnak, amint ez nyilvánvaló a következő szakaszokból. Írva találjuk Mózesnél:

"Halld Izráel: Jehova, a mi Istenünk, egy Jehova: Szeressed azért Jehova Istent teljes szívedből és teljes lelkedből." 5Móz 6: 4, 5.

De Márknál így szól:

"Az Úr, ami Istenünk, egy Úr. Szeresd azért az Urat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből." 12: 29, 30.

Ézsajás könyvében így szól:

"Készítsétek el Jehova útját, egyenesítsétek meg azt a pusztában a mi Istenünknek!' 40: 3.

De Lukácsnál ezt mondja:

"Az Úr arca előtt fogsz járni, hogy elkészítsd az Ő útjait." 1: 76.

Más versszakok is ugyanezt a megkülönböztetést teszik. Azt Úr ismételten megparancsolta tanítványainak, hogy Úrnak hívják Őt, ezért így nevezik Őt az apostolok Evangéliumukban, és azután az Apostoli Egyház is, miként ez nyilvánvaló Hitvallásukból, amelyet Apostoli Hitvallásnak nevezünk. Ez azért volt így, mert a Zsidók nem merték Őt "Jehova" néven nevezni annak szentsége miatt; és azért is, mert a Jehova név jelenti az Isteni Létet, amely az örökkévalóságból volt; de az Emberi, amelyet Ő az időben felöltözött, nem abból a Létből volt. Hogy mit jelent az Isteni Lét, avagy Jehova, azt megmutattam az előző fejezetben, a 18-26, és a 27-35. pontok alatt. Ez indokolja, hogy úgy itt, mint a következő oldalakon az Úr nevezet alatt Jehovát éretjük az Ő Emberijében; s mivel az Úr ismerete felülmúl kiválóságában minden ismeretet az Egyházban, sőt, még a mennyben is, néhány dolgot most meg fogok mutatni erről a következő sorrendben:

1/ Jehova, a Világegyetem Teremtője alászállt és felöltözte az Emberit azért, hogy megváltsa és üdvözítse az emberiséget.

2/ Mint Isteni Igazság szállt alá, amely az Ige; azonban mégsem különült el az Isteni jótól.

3/ Ő öltözte fel az Emberit a saját Isteni rendjének megfelelően.

4/ Az Emberi az, aki által Ő Önmagát küldte a világba, s akit Isten Fiának nevezünk.

5/ A megváltás véghezvitele által az Úr önmagát tette az igazságossággá.

6/ Ugyanezen tette által egységesítette Magát az Atyával, és az Atya egységesítette magát Vele, szintén az Isteni rendnek megfelelően.

7/ Eképpen az Isten Emberré lett, és az Ember Istenné, egy Személyben.

8/ Az egységesülés folyamata az Ő erőtlenségének állapota volt, és maga az egyesülés az Ő megdicsőülésének állapota.

9/ Ezek után egyetlen Keresztyén sem léphet be a mennybe csak akkor, ha hisz az Üdvözítő Úr Istenben, és egyedül Őhozzá közeledik.

1/ vagy az alázat állapotát, amely alatt az anyai örökség eltávolíttatik.

Minden felsorolt címmel külön fogunk foglalkozni.

82. 1/ Jehova, a Világegyetem Teremtője alászállt és felöltözte az Emberit azért, hogy megváltsa és üdvözítse az emberiséget.

A mai napig azt hiszik a Keresztyén Egyházakban, hogy Isten, a Világegyetem Teremtője egy Fiút nemzett az örökkévalóságból, aki alászállt és felöltözte az emberit azzal a céllal, hogy megváltsa és megmentse az emberiséget. Ez a hit azonban tévedés, és elvetendő, különösen, ha megfontoljuk, hogy Isten egy, és hogy teljesen ellentétes az ésszerűséggel azt mondani, hogy az egy Isten nemzett egy Fiút az örökkévalóságtól, továbbá, hogy Isten, az Atya, együtt a Fiúval és a Szent Lélekkel, akiknek mindegyike elkülönülten Isten, mégis csak egy Isten. Ez az értelmetlen hit teljesen felbomlik, a legkörbe eső hullócsillaghoz hasonlóan, amikor megmutatom az Igéből, hogy Maga Jehova Isten szállt alá és lett Emberré, a mi Megváltónkká. Az első pont, vagyis hogy Maga Jehova Isten szállt alá és lett Emberré, nyilvánvaló a következő szakaszokból:

"Íme, a szűz fogan méhében, és fiat szül, akit a az mi Istenünknek fognak nevezni (Immanuel, velünk az Isten)" Ézs 7: 14; Mt 1: 23.

"Egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk: és az Ő vállán lesz az uralom: és nevén nevezik: Csodálatosnak és felséges Istennek, az örökkévalóság Atyjának, a Békesség Fejedelmének." Ézs 9: 6.

"És szólnak ama napon, Íme, Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket: Ő Jehova, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk üdvözítésében." Ézs 25: 9.

"Egy hang kiált a pusztában: készítsétek el Jehova útját, egyenesítsétek ki a mi Istenünk útját a pusztaságban, és minden test látni fogja ezt." Ézs 40: 3, 5.

"Íme, Jehova Úr (az Úr Isten) el fog jönni erős kézzel, és az Ő karja fog uralkodni; íme, jutalma Vele jő, nyáját Ő fogja táplálni, mint pásztor." Ézs

40: 10, 11.

"Énekelj és örvendezz, Sionnak leánya: mert íme, eljövök, és közötted fogok lakozni, mondja Jehova: és sok nemzet fog csatlakozni Jehovához azon a napon." Zak 2: 10, 11.

"Én vagyok Jehova, ez a nevem: és dicsőségemet másnak nem adom." Ézs 42: 6, 8.

"Íme, eljönnek a napok, és Dávid igazi ágát fogom felemelni, és királyként fog uralkodni és végrehajtja az ítéletet és az igazságot a földön, és ez az Ő neve, Jehova, a mi igazságunk." Jer 23: 5, 6; 33: 15, 16.

Vannak továbbá más igeszakaszok is, ahol az Úr Eljövetelét nevezik Jehova Napjának, mint

Ézs 13: 6, 9, 13; Ezék 31: 15; Joel 1: 15, 2: 1, 11, 3: 1, 14, 18; Ámos 5: 13, 18, 20; Sof 1: 7-18; Zak 14: 1, 4-21; és más helyeken is.

Hogy Maga Jehova szállt alá és öltözte fel az Emberit, az magától értetődően világos Lukácsnál: ahol írva van:

"Akkor mondta Mária az angyalnak: Hogy válik ez lehetségessé, hiszen férfit nem ismerek? És az angyal felelt és azt mondat neki: A Szent Lélek jön el hozzád és száll reád, és a Felséges ereje von téged árnyékába: ezért szent lesz az, aki tőled születik, és Isten Fiának fogják nevezni." 1: 34, 35.

És Máténál:

Az Úr angyala álomban szólt Józsefhez, Mária férjéhez, hogy a Szent Lélektől van, ami benne fogant. És József nem ismerte őt addig, míg meg nem szülte a fiát: "És nevezé annak nevét Jézusnak." 1: 20-25.

Látni fogjuk e munka harmadik fejezetében, hogy a 'Szent Lélek által' jelenti az Istenit, amely Jehova Istentől származik. Mindenki tudja, hogy a gyermek lelkét és életét az apjától kapja, és hogy a test a lélektől ered. Akkor hogy lehet világosabban kifejezni, hogy az Úr az Ő lelkét és életét Jehovától kapta? És mivel az Isteni fel nem osztható, mi nyilvánvalóbb annál, hogy Magának az Atyának az Istenije volt az Ő lelke és élete? Ez volt az oka annak, hogy az Úr olyan gyakran nevezte Jehova Istent az Ő Atyjának, és hogy Jehova Isten az Ő saját Fiának hívta Őt. Akkor tehát mi lehet ésszerűtlenebb annál, mint hogy a mi Urunk lelke Máriától származik, az Ő anyjától, miként azt a Római Katolikusok és a Protestánsok erősítgetik a mai napig is, mintha álomban lennének, nem akarván felébredni az Ige világossága által?

83. Az a hit, hogy az örökkévalóságból született Fiú alászállt és felöltözte az emberit, semmiképpen nem elfogadható, lévén egészen téves, és teljesen zavaros, amikor megfontoljuk azokat a szakaszokat az Igében, amelyekben Maga Jehova mondja, hogy Ő Maga az Üdvözítő és a Megváltó. Ilyen szakaszok a következők:

"Nem Én vagyok-e Jehova? És nincs Isten rajtam kívül; igaz Isten és üdvözítő rajtam kívül nincs más." Ézs 45: 21, 22.

"Én vagyok Jehova, és rajtam kívül nincs Üdvözítő." Ézs 43: 11.

"Én vagyok Jehova, a te Istened, és ne ismerj más istent, csak engem; mert nincs Üdvözítő rajtam kívül." Hós 13: 4.

"És minden test megtudja, hogy Én, Jehova vagyok a te Üdvözítőd és a te Megváltód." Ézs 49: 26; 60: 16.

"Így szól a mi Megváltónk, Seregek Jehovája az Ő neve." Ézs 47: 4.

"A ti Megváltótok erős, Seregek Jehovája az Ő neve." Jer 50: 34.

"Jehova, kősziklám! /erős ~/ és Megváltóm." Zs 19: 15.

"Így szól Jehova, a te Megváltód, Izráel Egyetlen Szentje: Én vagyok Jehova, a te Istened." Ézs 48: 17; 43: 14; 49: 7.

"Így szól Jehova, a te Megváltód, Én vagyok Jehova, aki mindent cselekszik, egyedül… magamtól." Ézs 44: 24.

"Így szól Jehova, Izráel Királya és Megváltója, a Seregek Jehovája: Én vagyok az Első, és Én vagyok az Utolsó, és rajtam kívül nincs Isten." Ézs 44: 6.

"Te vagy Jehova, a mi Atyánk, a mi Megváltónk; ez a neved öröktől fogva." Ézs 63: 16.

"Örökkévaló irgalmassággal könyörülök rajtad, szól Jehova, a te Megváltód." Ézs 54: 8.

"Te váltasz meg engem, igazság Jehovája." Zs 31: 5.

"Bízzál Izráel Jehovában: Mert Jehovánál van a kegyelem, és bőséges Nála a megváltás. Ő fogja megváltani Izráelt minden bűnéből." Zs 130: 7, 8.

"Jehova Isten a te Megváltód, Izráel egyetlen Szentje; az egész föld Istenének neveztetik." Ézs 54: 5.

Ezekből és más igeszakaszokból minden ember, akinek szeme és elméje felnyílt ezeknek a hasznoknak meglátására, megláthatja, hogy Isten, aki egy, alászállt és emberré lett, azért, hogy elvégezze a megváltás munkáját. Mindenki úgy láthatja ezt, mintha reggeli fényben látná, amikor megfontolja ezeket az Isteni kinyilatkozásokat, amelyeket az imént idéztem. Ellenben azok, akik az éjszakai sötétségben vannak azáltal, hogy megerősítik magukat abban a hitben, hogy egy másik Isten született az örökkévalóságtól, és hogy Ő az, aki alászállt és a megváltást elvégezte; ezek bezárják szemüket ezen Isteni kinyilatkoztatások előtt, és aztán pedig arra figyelnek, hogyan tudják alkalmazni ezeket arra, hogy megerősítsék velük a saját hamis nézetüket, és így kiforgatják azokat.

84. Számos ok van, - melyeket a következő oldalakon fogok megmagyarázni - amiért Isten nem tudta volna megváltani az emberiséget, - vagyis kiszabadítani a sötétségből /damnation, kárhozat / és a pokolból - anélkül, hogy felvette volna az Emberit. Mert a megváltás a poklok alávetését jelenti, és a mennyek visszahozását a rendbe, és azután az Egyház megalapítását. Isten az Ő mindenhatóságából nem tudta volna végrehajtani ezeket a dolgokat az Emberi segítsége nélkül, mivel egy ember sem képes cselekedni kar nélkül; és valóban, az Ő Emberijét nevezi az Ige "Jehova karjának." Ézs 60: 10; 53: 1. Senki sem támadhat meg egy megerősített várost, és nem rombolhatja le annak templomi bálványait anélkül, hogy megfelelő fegyverzete lenne. Továbbá nyilvánvaló az Igéből, hogy Isten mindenhatósága cselekedett ebben az Isteni munkában az Ő Emberijén keresztül, mert Isten, aki a legbelső és legtisztább dolgokban lakozik, nem tudja más módon megközelíteni azokat a mélységeket, ahol a poklok vannak, és amelyekbe az emberiség napjainkra leesett. Éppúgy, ahogy a lélek nem képes cselekedni a test nélkül, és senki sem képes leigázni az ellenséget, amely nem jön látótávolságon belülre, avagy aki nem kerül az olyan fegyverek hatótávolságába, mint pl. a lándzsa, a pajzs vagy puska. Lehetetlen lett volna Isten számára, hogy elvégezze a megváltás munkáját az Ő Emberije nélkül, miként egy tábornok sem hódíthatná meg Indiát anélkül, hogy katonáit átszállítaná oda hajókkal. És nem okozhatja a fák növekedését sem a meleg, sem a fény egyedül, csak ha úgy van teremtve a levegő, hogy közvetítse ezeket, és a talaj is, amelyből ezek a fák kinőhetnek. Valóban, ez éppúgy lehetetlen, mint egy hal megfogása az ember számára olyan hálókkal, amelyeket a levegőbe vetett ki a víz helyett. Mert Jehova, vagyis Ő az Emberijében, ha nem lett volna jelen az utolsó dolgokban éppúgy, mint az elsőkben, akkor nem tudott volna kapcsolatba kerülni bármely őrdöggel a pokolban, vagy bármely őrdöggel a földön, hogy megfékezze azokat és őrjöngésüket, és hogy megzabolázza erőszakosságukat. És Ő a végsőkben van az Ő Emberijében; ezért az Igében Őt nevezik az Elsőnek és az Utolsónak, az Alfának és az Omegának, a Kezdetnek és a Végnek.

85. 2./ Jehova Isten mint Isteni Igazság szállt alá, amely az Ige; azonban mégsem különült el az Isteni Jótól.

Két dolog alkotja az Isten Lényegét: az Isteni Szeretet és az Isteni Bőlcsesség, vagy, ami ugyanaz, az Isteni Jó és az Isteni Igazság. Fentebb, a 36-48. pontokban megmutattam, hogy ez a kettő az Isteni Lényege. Ezt a kettőt jelenti az Igében a Jehova Isten: a Jehova név jelenti az Isteni Szeretetet, avagy az Isteni Jót, és Isten jelenti az Isteni Bőlcsességet, avagy az Isteni Igazságot. Ezért az Ige ezeket sokféle módon megkülönbözteti; egyszer a Jehova nevet használja egyedül, máskor az Isten nevet; mert amikor az Isteni Jóról van szó, akkor a Jehova nevet használja, és amikor az Isteni Igazságról, akkor az Isten nevet. Amikor pedig mindkettőről szól, akkor a Jehova Isten kifejezést használja. Hogy Jehova Isten alászállt, mint Isteni Igazság, amely az Ige, az nyilvánvaló a Jánostól idézett szakaszokból, ahol így szól:

"A kezdetben is az Ige volt, és Istennel vala az Ige, és az Ige volt az Isten… Minden dolog általa lett, és Nála nélkül semmi nem jött lére, ami lett… És az Ige testet alkotott, hogy közöttünk lakozhassék." 1: 1, 3, 14.

Az Ige szó az Isteni Igazságot jelenti, mert az Ige, amit az Egyházba befogadtak, az maga az Isteni Igazság, mert Maga Jehova diktálta; és amit Jehova diktált, az a legtisztább Isteni Igazság, és nem is lehet semmi más. Miközben az Ige áthaladt a mennyeken, le eddig a világig, az alatt megfelelően módosult / accomodated, hozzáilleszkedett / a mennyei angyalok számára, és a világban élő emberek számára is. Ezért van az Igében lelki jelentés, amelyben az Isteni Igazság tiszta világosságban jelenik meg, és természeti jelentés, amelyben az Isteni Igazság csak homályosan látható. Ezért az Isteni Igazság az Igében Jánosnál így jelenik meg. Továbbá, ebből a megfontolásból az is nyilvánvaló, hogy az Úr a világba jött, hogy betöltsön minden dolgot az Igében; és ez okból gyakran olvassuk, hogy ezt vagy azt azért tette, pl.?? hogy az Írást betöltse. Az Isteni Igazságot jelenti a Messiás vagy a Krisztus név is, az Ember Fia, és a Szent Lélek, a Vígasztaló is, akit az Úr küldött az Ő világból való távozása után.

Látni fogjuk a Szent Írásról szóló fejezetben, hogy az Úr kiábrázolta Magát, mint Igét a Megdicsőülés hegyén három tanítványa előtt, Mt 17; Mk 9; és Lk 9; és János előtt is a Jelenésekben, 1: 12-16. Hogy az Úr, amikor a világban volt, Isteni Igazságként volt jelen, az nyilvánvaló az Ő szavaiból: "Én vagyok az út, az igazság, és az élet." Jn 14: 6; és ezekből a szavakból:

"Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk, hogy Őt, az Igazat megismerhessük; és mi az Igazságban vagyunk, az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ő az igazi Isten és az örök élet." 1Jn 5: 20.

Még nyilvánvalóbb lehet ez abból a tényből, hogy Őt nevezi / az Ige / Világosságnak, mint a következő szakaszokban is:

"Ő az igazi Világosság, aki a világba jött, hogy megvilágosíthasson minden embert." Jn 4, 9.

"Monda nékik Jézus: Még egy kevés, amíg a világosság veletek van. Járjatok, míg világosságotok van, hogy a sötétség ne takarjon be titeket… Amíg világosságotok van, addig higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai lehessetek." Jn 12: 35, 36, 46.

"Én vagyok a világ világossága." Jn 9: 5.

Simeon mondja:" Látták szemeim a te üdvözítésedet,… világosságul a nemzetek megvilágosítására." Lk 2: 30, 32.

"Az a kárhoztatás, hogy a világosság eljött a világba,… aki pedig igazságot cselekszik, az a világosságra megy." Jn 3: 19, 21.

és más szakaszok is idézhetők, ahol a világosság az Isteni Igazságot jelenti.

86. Jehova Isten leszállt a világba, mint Isteni Igazság, hogy elvégezhesse a megváltás munkáját, ami a poklok levettetését jelenti, a mennyek visszavezetését a rendbe, és azután az Egyház megalapítását. Az Isteni Jó nem képes ezt elvégezni, de az Isteni Jóból való Isteni Igazság igen. Az Isteni Jó, önmagában tekintve, hasonló egy kardmarkolat kerek gombjához, vagy egy tompa fadarabhoz, avagy egy nyílvessző nélküli íjhoz; de az Isteni jóból való Isteni Igazság egy éles kardhoz hasonlít, vagy egy éles heggyel felszerelt lándzsára, vagy egy nyílvesszőkkel ellátott íjra; fegyverekre, amelyeket az ellenség ellen használnak. Harcoló igazságokat jelentenek az Ige lelki jelentésében a kardok, a lándzsák és az íjak, amint az látható a "Feltárult Jelenések"-ben, az 52, 299, 436. pontokban, ahol ezeknek magyarázatát adom. Mert csak az Igéből való Isteni Igazságokkal lehet legyőzni a hazugságokat és a gonoszságokat, amelyek betöltik, és nagyon erősen áthatják az összes poklot, és harcolni ellenük és alávetni ezeket. Addig nem lehetett az Új Mennyet, amelyet akkor alapított, megalapozni, kiformálni és elkészíteni semmi más eszközzel, és nem lehetett egy új Egyházat felépíteni a földön. Továbbá, az Isten minden ereje, erénye és hatalma az Isteni Igazsághoz tartozik. Ezért ez volt az oka, amiért Jehova Isten mint Isteni Igazság szállt alá, amely az Ige. Ezért mondja Dávid:

"Övezd fel kardodat derekadra, Felség; növekedjék dicsőséged, lovagolj az Ige igazságain; és jobbod tanítson téged csodálatos dolgokra. Nyilaid élesek, és ellenségeid alád hullanak." Zs 45: 4-6.

Ezek az igék az Úrról szólnak, az Ő harcáról a poklokkal, és az Ő győzelméről felettük.

87. Az igazságtól elkülönült jó jellemző tulajdonsága, és a jótól elkülönült igazság jellemző tulajdonsága világosan látható a természeti emberen. Mert ennek minden jója az akaratban tartózkodik, és minden igazsága az értelemben; és az akarat a saját jójából semmit sem tehet, csak az értelmen keresztül; vagyis, nem képes cselekedni, beszélni vagy érezni. Mindezek a képességek / virtue erények / és erők az értelmen keresztül válnak hatékonnyá, és így az igazságon át, amelynek az értelem a tárháza és a lakhelye. Ugyanaz a helyzet ezekkel az alapelvekkel és képességekkel, mint a szív és a tüdő tevékenységével a testben; mert a szív, a tüdők levegőcseréje nélkül sem mozgást, sem érzetet nem kelt, de a tüdők légzése a szívvel együtt megvalósítja mindkettőt. Ez nyilvánvaló az ájulás esetében azoknál, akik a vízbe estek és megfulladtak. A légzésük szünetel, de a szívverésük folytatódik, és jól tudjuk, hogy akkor nem képesek mozogni és érezni. Ugyanez a helyzet a magzattal is az anyja méhében; ennek oka az, hogy a szív megfelel az akaratnak és annak jóinak, és a tüdők az értelemnek és annak igazságainak. A lelki világban az igazság hatalma különösen szembetűnő. Az angyal, aki az Úrtól eredő Isteni Igazságban van, habár testileg olyan gyenge, mint egy kisgyerek, képes megfutamítani a pokoli szellemek seregét, még ha megjelenésükben olyan hatalmas alkatúak is, mint az Anakim és a Nefilim. Képes elűzni ezeket a pokolba, és ott barlangokba kényszeríteni őket; és ha előjönnek, nem merik megközelíteni őt. Abban a világban azok, akik alapvetően az Úrtól eredő Isteni Igazságban vannak, hasonlóak az oroszlánokhoz, noha testben nem erősebbek, mint a bárány. Az embereknek, akik az Úrtól eredő Isteni Igazságban vannak, hasonló erejük van a gonoszok és hamisak ellen, a gonoszok tömött sorai ellen is, mert ezeket is csak úgy tekintik, mintha csak egyetlen gonoszs és hamis lenne. Ilyen hatalom lakozik az Isteni Igazságban, mert Isten Maga a Jó és Maga az Igaz, és az Isteni Igazság segítségével teremtette a világegyetemet; és a rend minden törvénye -, amelyek által Ő tartja fenn a világegyetemet, - igazság. Ezért mondja Jánosnál, hogy

"az Ige által lett minden dolog, és nélküle semmi sem jött létre, ami lett." 1: 3, 10.

és Dávidnál:

"Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére annak minden serege." Zs 33: 6.

88. Az Isten, habár alászállt, mint Isteni Igazság, mégsem különült el az Isteni Jótól; ez nyilvánvaló az Ő fogantatásából, amelyről írva van, hogy a Felséges ereje árnyékozza meg Máriát, Lk 1: 35; mert a Felséges ereje az Isteni Jót jelenti. Az is ugyanúgy nyilvánvaló az igeversből, ahol Ő Maga mondja, hogy az Atya Benne van, és hogy Ő az Atyában van; hogy minden dolog, ami az Atyáé, az az Övé, és hogy az Atya és Ő egy; emellett sok más hasonló kijelentésben is. Az Atya az Isteni Jót jelenti.

89. 3/ Isten a saját Isteni rendjének megfelelően öltözte fel az Emberit.

Az Isteni mindenhatóságról és mindent tudásról szóló cikkelyben megmutattam, hogy Isten a teremtéssel bevezette a rendet a világegyetem egészébe és annak minden részébe; és azt is elegendően megvilágítottam, hogy Isten mindenhatóságából származik és mindenhatósága által Ő működteti a világegyetem egészét és annak minden részét, az Ő rendje törvényeinek megfelelően. Erről szóltam fentebb, a 49-74. pontokban. Nos, mivel Isten alászállt, és mivel Ő Maga a Rend, miként megmutattam, ezért szükségszerű volt az, hogy ténylegesen Emberré váljon, tehát, hogy megfoganjon, a méhben hordoztassék, és megszülessen; és hogy neveljék Őt, és megszerezze a megfelelő folyamatban a tudást, amely által elérhette az értelmességet és a bőlcsességet. Ezért Emberijét illetően Ő gyermek volt, bármilyen más gyermekhez hasonlóan, és fiú, bármely más fiúhoz hasonlóan, és így tovább; de azzal az egyetlen különbséggel, hogy Ő ezeken az / egymást követő / fejlődési állapotokon hamarabb, sokkal teljesebben és sokkal tökéletesebben ment át, mint mások. Hogy Ő végighaladt ezen az Úton, a rendnek megfelelően, az nyilvánvaló a Lukácsnál olvasható szavakból:

"A gyermek Jézus növekedék, és erősödék lélekben, és teljesedve bőlcsességgel, és Isten és emberek előtti kedvességben." 2: 40, 52.

Hogy Ő hamarabb, sokkal teljesebben és tökéletesebben ment át az előbbi állapotokon, mint mások, az kitűnik a Róla szóló beszámolóból, ugyanennél az Evangélistánál:

Hogy mint fiú, tizenkét évesen ült a Templomban doktorok között és tanított; és hogy mindenki, aki hallotta őt, megdöbbent értelmességén és a válaszain. " 2: 46, 47; és 4: 16-22, 32.

Ezt azért tette, mert az Isteni rend az, amivel az ember előkészítheti magát az Isten befogadására; és mivel Ő előkészítette magát, ezért az Isten belépett a belsejébe, mint a saját lakóhelyére és otthonába. Ilyen előkészítés az Isten megismerésének eszközeivel végezhető el, és az Egyházhoz tartozó lelki dolgokkal, vagyis az értelmességgel és a bőlcsességgel. Mert a rend törvénye az, hogy annyira, amennyire egy ember Isten felé halad, és megközelíti Őt - amit teljesen úgy kell tennie, mintha magától tenné -, annyira halad és közeledik hozzá Isten, és belsőleg hozzákapcsolja Magát. Továbbá meg fogom mutatni a következő pontokban, hogy az Úr végighaladt /ezen az úton/, hogy teljesen egységesüljön az Ő Atyjával, ennek a rendnek megfelelően.

90. Azok, akik nem tudják, hogy az Isteni mindenhatóság a rendnek megfelelően tevékenykedik és munkálkodik, sok ellentmondásos és különös elképzelést formálhatnak, amelyek ellent mondanak a józan észnek. Így például megkérdezhetik, hogy Isten miért nem vette fel azonnal az Emberit, ilyen folyamat nélkül. Miért nem teremtett vagy alkotott Magának testet a föld négy égtájának elemeiből, és miért nem így jelent meg, mint látható Isten-Ember a Zsidó népnek, sőt, az egész világnak. Vagy, ha Ő meg akart születni, miért nem töltötte Magába az egész Istenit már magzati állapotában, vagy kisgyermekként; megszületése után miért nem lett azonnal felnőtt és miért nem beszélt azonnal az Isteni Bőlcsesség szerint. Ilyen elképzeléseket gondolnak és fejeznek ki azok, akik az Isteni mindenhatóságról a rendet figyelembe nem véve gondolkodnak, és akik eképpen megtöltik az Egyházat vad és megalapozatlan képtelenségekkel.

Tény az, hogy így tettek. Kijelentették, hogy Isten nemzhet Fiat az örökkévalóságtól, azért, hogy egy harmadik Isten származzon Tőle és a Fiútól. Azt is, hogy Ő haragszik az emberi nemzetségre, átkot vetett rájuk, és aztán meg akarta mutatni kegyelmét a Fián keresztül, a Fiú közbenjárása és az Ő keresztjének emlékeztetése által. Továbbá, hogy Ő a Fiának igazságát tulajdoníthatja az embernek, és beültetheti azt a szívébe, hasonlóan Wolff egyszerű tartalmához, / substance /, amelyben, miként a szerző mondja, a Fiú minden kegyelme van, hogy azt nem lehet feloszani mivel ha felosztható lett volna, nem jöhetett volna el. /?/ Továbbá, hogy Ő - miként egy pápai bulla mondja - megbocsáthatja bárkinek a bűneit, ha akarja, vagy megtisztíthatja a legkegyetlenebb bűnöst a sötét gonoszságaitól, olyan fehérré téve azt az embert, - aki sötét, mint az őrdög -, mint a világosság angyala. S mindezt azalatt, míg ez mozdulatlan, mint egy kő, és tétlen, mint egy szobor vagy bálvány. Van sok más ostoba vélemény is, amelyeket ezek szétterjeszthettek külföldön, mint a szélfúvó ventillátor szétszórja a pelyvát a levegőbe. Aki nem tud, és nem ismer el semmiféle rendet, azt feltételezi, hogy az Isteni Hatalom feltétlen. Az ilyen a lelki dolgok tekintetében, amelyek a mennyhez, az Egyházhoz, és így az örök élethez tartoznak, úgy járhat az Isteni Igazságokkal, mint a vak ember az erdőben, aki egyszer a kövekben botlik meg, majd beveri homlokát is egy fába, és összekuszálja haját az ágak között.

91. Az Isteni csodák szintén megfeleltek az Isteni rendnek; de a lelki világnak a természeti világba való befolyási rendjének feleltek meg. Erről a rendről eleddig senki semmit sem tudott, mert senki nem tudott semmit a lelki világról. Azonban, hogy mi ennek a rendnek a természete, meg fogom mutatni a megfelelő sorrendben, amikor az Isteni csodákról lesz szó, valamint a mágikus csodákról.

92. 4/ Az Emberi az, aki által Ő Önmagát küldte a világba, s akit Isten Fiának nevezünk.

Az Úr gyakran kijelentette, hogy az Atya küldte Őt, és hogy Ő az Atya által küldetett, mint Mt 10: 40; 15: 24; Jn 3: 17, 34; 5: 23, 24, 36, 37, 38; 6: 29, 39, 40, 44, 57; 7: 16, 18, 28, 29; 8: 16, 18, 29, 42; 9: 4; és sok más helyen.

Azért beszélt így, mert a világba küldés jelenti az alászállást és az emberek közé jövést; s ez az Emberi segítségével történt meg, amelyet Ő felöltözött szűz Mária által. Az Emberi szintén ténylegesen az Isten Fia, mert ezt Jehova Isten, mint Atya nemzette, a Lukács 1: 32, 35-nek megfelelően. Őt nevezték az Isten Fiának, az Ember Fiának, és Mária Fiának. Az Isten Fia Jehova Istent jelenti az Ő Emberijében, az Ember Fia az Urat jelenti Igeként, és Mária Fia jelenti az Emberit, pontosabban fogalmazva, amit Ő felöltözött. Meg fogom mutatni a következőkben, hogy az Isten Fia, és az Ember Fia ezeket jelenti. Azonban nyilvánvaló az emberi nemzetségből, hogy Mária fia pusztán az Embert jelenti, mert a lélek az apától van és a test az anyától. Mert a lélek az apa magjában van, és ez öltözi fel a testet az anyában; vagy, ami ugyanaz, minden, ami lelki az emberben, az az apától van, és minden, ami anyagi, az az anyától. Az Úr esetében, ami Isteni volt Benne, az Jehovától, az Atyától eredt, és ami Emberi volt, az az anyától; és ez a kettő egységesülve az Isten Fia. Hogy ez így van, az teljesen nyilvánvaló az Úr Születéséből, amelyet így rögzített Lukács:

Gábriel angyal így szólt Máriához:" A Szent Lélek száll reád, és a Felséges ereje árnyékoz meg téged: ezért szent lesz az is, akit szülni fogsz, és Isten Fiának fogják hívni." 1: 35.

Az Úr Önmagát nevezte az "Atya küldöttének", azon okból is, hogy egy "küldött" ugyanazt jelenti, mint az angyal, mivel az angyal szó az eredeti nyelven ezt jelenti: küldött, miként Ézsajásnál:

"A Jehova színe előtti angyal megőriz titeket: szeretetében és könyörületességében megvált benneteket." 63: 9.

 

és Malakiásnál:

"Az Úr, akit ti kerestek, gyorsan eljön az Ő templomába, miként a szövetség angyala, akit ti kívántok." 3: 1, és más helyeken is.

Hogy az Isteni Háromság - az Atya Isten, a Fiú, és a Szent Lélek - az Úrban van, és hogy a Benne lévő Atya minden dolgok Isteni Forrása, a Fiú az Isteni Ember, és a Szent Lélek az Isteni Tevékenység, látni fogjuk e munka harmadik fejezetében, az Isteni Háromságban.

93. Miként Gábriel angyal megjelentette Máriának, hogy "szent lesz az, aki születni fog, és Isten fiának nevezik," úgy az Ige következő szakaszaiból látni fogjuk, hogy az Úr, az Ő Emberijét tekintve hivatik Izráel Egyetlen Szentjének:

"Látomásban láttam, és íme, a Virrasztó és az Egyetlen Szent jött le a mennyből." Dán 4: 13 /? 10! /

"Isten a Témánról érkezik, és az Egyetlen Szent a Párán hegyéről." Habak 3: 3.

"Jehova vagyok, a te Egyetlen Szented, Izráel Teremtője." Ézs 43: 15.

"Így szól Jehova, Izráel Megváltója, aki az Egyetlen Szent." Ézs 49: 7.

"Jehova vagyok, Izráel Egyetlen Szentje, a te Őriződ." Ézs 43: 3.

"Mert a mi Megváltónk, Seregek Jehovája az Ő neve, Izráel Egyetlen Szentje." Ézs 47: 4.

"Így szól Jehova, a te Megváltód, Izráel Egyetlen Szentje." Ézs 54: 5.

"Megutálták Istent, Izráel Egyetlen Szentjét." Ézs 1: 4.

Ezt mondják: "Távolítsátok el tőlünk Izráel Egyetlen Szentjét. Ezért így szól Izráel Egyetlen Szentje. Ézs 30: 11, 12.

"Ezt mondják: Hagyjuk Őt sietni a munkájához, hogy megláthassuk azt; és engedjük elközelíteni Izráel Egyetlen Szentjének tanácsát, hadd jöjjön, hogy megismerjük." Ézs 5: 19.

"Azon a napon Jehovához fognak támaszkodni, az Egyetlen Szenthez, igazságban." Ézs 10: 20.

"Kiálts és örvendj, Sion leánya: mert nagy közötted Izráel Egyetlen Szentje." Ézs 12: 6.

Ezt is Izráel Istenéről mondják: "Azon a napon szemeik Izráel Egyetlen Szentjére tekintenek." Ézs 17: 7.

"A szegény emberek vigadni fognak Izráel Egyetlen Szentjében." Ézs 29: 19; 41: 16.

"Földjüket megtöltötték az Izráel Egyetlen Szentje elleni bűnnel." Jer 51: 5;

lásd még Ézsajás 55: 5; 60: 9, és máshol is.

Izráel Egyetlen Szentje az Urat jelenti, az Ő Isteni Emberijét; mert az angyal azt mondta Máriának:

"Szent lesz az, akit szülni fogsz, és Isten fiának fogják nevezni." Lk 1. 35.

Hogy Jehova az Izráel Egyetlen Szentje, habár megnevezése különböző, az nyilvánvaló az imént idézett igeszakaszokból, amelyek kinyilvánítják, hogy Izráelnek Egyetlen Szentje Jehova. Az, hogy az Urat nevezzük Izráel Istenének, szintén meglátható számos igeszakaszból, mint pl. a következőkből.

Ézs. 17: 6; 21: 10, 17; 24: 15; 29: 23; Jer 7: 3; 9: 15; 11: 3; 13: 12; 16: 9; 19: 3, 15; 23: 2; 24: 5; 25: 15, 27; 29: 4, 8, 21, 25; 30: 2; 31: 23; 32: 14, 15, 36; 33: 4; 34: 2, 13; 35: 13, 17, 18, 19; 37: 7; 38: 17; 39: 16; 42: 9, 15, 18; 43: 10; 44: 2, 7, 11, 25; 48: 1; 1?? 18; 51: 33. Ezék 8: 4; 9: 3; 10: 19, 20, 11: 22; 43: 2; 44: 2; Sof. 2: 9; Zs 41: 13; 59: 5; 68: 8.

94. Napjaink Keresztyén Egyházaiban szokásos a mi Üdvözítő Urunkat Mária Fiának nevezni, noha ez az örökkévalóságtól született Isten Fiát /Istenfiút / jelenti. Ennek oka az, hogy a Római Katolikus Egyház úgy tekint Máriára, mint egy minden más feletti szentségre, és kiemeli őt minden szent fölé, mint egy istennőt vagy királynőt. Pedig tény az, hogy az Úr, amikor megdicsőítette az Emberijét, levetett magáról mindent, ami az anyjától származott, és felvett mindent, ami az Atyához tartozott, miként azt világosan megmutatom e munka következő oldalain. Ebből az Úrról, mint Mária Fiáról való közbeszédből sok kártékony vélekedés jutott az Egyházba, különösen azoknál, akik nem tanúsítanak kellő megfontoltságot azzal kapcsolatban, hogy mit mond az Ige az Úrról. Nem figyelnek arra, hogy az Atya és Ő egy, és Ő az Atyában van és az Atya Őbenne, hogy minden az Atyához tartozó dolog az Övé, hogy Ő Atyjának nevezi Jehovát, és Jehova, az Atya a Fiának hívja Őt. Számos ártalmas következtetés adódik abból, hogy az Egyház az Urat Mária Fiának nevezi, és nem Isten Fiának, s így az Ő Istenijének gondolata, és ezzel együtt mindaz, amit Róla mondtak, mint Isten Fiáról, elveszett. Így tudott bejutni a Judaizmus, az Ariánizmus, a Socinianizmus, a Kálvinizmus, amelyek korábban voltak, és végül a Naturalizmus, azzal a megtévesztéssel, hogy ő Mária Fia volt Józseftől, és hogy az Ő lelke az anyjától eredt, és ennek következtében nevezik Őt az Isten Fiának; pedig valójában Ő nem így fia az Istennek.

Bárki, aki komolyan megfontolja ezt a kérdést, akár egyházi ember, akár világi, beláthatja, hogy ha kialakít és folyamatosan fenntart egy olyan véleményt az Úrról, hogy Ő Mária Fia, akkor ő nem lehet más, mint pusztán ember. Mivel ez az elképzelés kezdett uralkodni a Keresztyének között, mintegy a harmadik századtól, amikor az Arianizmus keletkezett, a Niceai Zsinat, azért, hogy magának tulajdonítsa el az Úr Istenijét, kitalálta az örökkévalóságtól született Fiú dogmáját. Ezáltal valójában az Úr Emberijét emelte Istenivé akkor, és azóta is sokaknál; de még ezt sem emeli fel azoknál, akik úgy tekintenek a következetes egységre, mint alárendeltségre, /hypostasic/ hasonlóképpen, mint két személy között, akiknek egyike felülmúlja a másikat. Mi következik ebből, ha nem az, hogy az egész Keresztyén Egyház el fog pusztulni; pedig ez kizárólag azért alapíttatott, hogy Jehovát imádja az Ő Emberijében, következésképpen az Isten-Embert?

Az Úr sok helyen kijelentette, hogy senki sem látta az Atyát, vagy jöhet Hozzá, vagy hihet Benne, kivéve az Ő Emberije által. Ha ez a kijelentést nem vesszük tekintetbe, az Egyház minden drága magja, vetése, átváltozik azzá, ami kevésbé értékes; az olajbogyó fenyőmaggá változik; a narancs, a citrom, az alma és a körte magja a fűzfa, szilfa, hársfa és a tölgy magjává változik. A szőlő mocsári nád lesz, és a búza és az árpa merő pelyva lesz. Valójában minden lelki táplálék hasonló lesz a porhoz, vagy olyan élelemhez, amit a kígyó eszik, mert a lelki világosság az emberben természetivé lesz, /az ő természeti értelmességének világosságává/ és végül érzéki-természeti válik belőle, ami önmagában tekintve megtévesztő világosság. Az ember ténylegesen hasonlóvá lesz a madárhoz, amely megkísérel repülni, pedig a szárnyait megnyírták, és leesik a földre, és járkálva nem lát maga körül semmivel sem többet, mint ami a lábai előtt van. Az Egyház lelki dolgaira való tekintettel pedig, amelyek az ő örök életének áldottságaira tartoznak, a fogalmai olyan értéktelenek, mint egy jósé vagy egy jövendőmondóé. Ez az eredménye annak, amikor az ember úgy tekint az Úr Istenre, a Megváltóra és Üdvözítőre, mint pusztán Mária Fiára, azaz, csak mint egy emberre.

95. 5/ Az Úr a Megváltás műve által Önmagát tette igazsággá.

Napjainkban azt állítják és hiszik a Keresztyén Egyházakban, hogy az Úrnak egyedül tulajdonított érdem és igazság az engedelmesség erényében van, amellyel Ő viseltetett Isten, az Atya felé, mialatt a világban volt, és különösen a Szenvedése által a Kereszten. Azt képzelik, hogy a Kereszt elszenvedése volt maga a megváltás munkája, pedig az egyáltalán nem a megváltás munkája volt, mert amit ezáltal végrehajtott, az az Ő Emberijének megdicsőítése volt. Ezt fogjuk tárgyalni a következő részben, a Megváltásnál. A megváltás műve, amely által az Úr Önmagát tette Igazsággá, ez volt: Ő vitte véghez az utolsó ítéletet, amely a lelki világban történt meg, elkülönítve a gonoszokat a jóktól, és a kecskéket a bárányoktól; Ő űzte ki a mennyből azokat, akik együtt cselekedtek a sárkány vadállataival, és megalapította az új mennyet azokból, akik méltók voltak erre, és a poklot azokból, akik méltatlanok voltak; és fokozatosan visszavezetett minden dolgot mindenhol a rendbe, s végül megalapította az Új Egyházat. Ezek voltak a megváltás művei, amelyek által az Úr Önmagát tette az Igazsággá; mert az igazság abból áll, hogy cselekedjük mindazon dolgokat, amelyek megfelelnek az Isteni rendnek, és mindannak a rendbe való visszavezetéséből, ami elhajlott attól, mert az Isteni rend maga az igazság. Ilyen dolgokat jelentenek az Úr által mondott szavak, mikor így szól, hogy

"így illik nekem betöltenem Isten minden igazságát." Mt 3: 15.

és az Ószövetség ezen szakaszaiban:

"Íme, napok jönnek, és Én fogom felemelni Dávid igaz ágát, és királyként fog uralkodni, és el fogja végezni az igazságot a földön és az Ő neve ez: Jehova, a mi Igazságunk." Jer 23: 5, 6; 33: 15, 16.

"Én, aki igazságot szólok, elégséges vagyok az üdvözítésre." Ézs 63: 1.

Ő fog ülni "Dávid trónján, hogy megalapítsa ítélettel és méltányossággal." Ézs 9: 7.

"Sion megváltatik… igazsággal" Ézs 1: 27.

96. Egyházi vezetőink napjainkban nagyon különbözőképpen számolnak be az Úr igazságáról; és elbizakodottan ezt az emberek szívének tulajdonítják, átruházva az üdvözülés minőségét a saját hitükre. Pedig az igazság az, hogy az Úr igazsága, - mivel annak természete és eredete maga a tiszta Isteni - nem kapcsolódhat egyetlen emberhez sem, és nem üdvözítheti azt, éppúgy nem, mint az Isteni Élet, amely az Isteni Szeretet és az Isteni Bőlcseség. Az Úr belép ugyan ezekkel együtt minden emberbe, de, még ha az élete megfelel is a rendnek, sőt, ha ez az Élet benne is van, ez semmivel sem járul hozzá az ő üdvözüléséhez; ez csak közli vele az igazság értésének és a jó cselekvésének képességét. A rendnek megfelelően való élés az Isten parancsolatai szerinti élést jelenti; és amikor az ember így él és cselekszik, akkor szerzi meg magának az igazságot; nem az Úr /által elvégzett / megváltásának igazságát, hanem magát az Urat, mint Megigazítót / igazzá tevőt /. Ilyen emberről van szó a következő versekben:

"Ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és képmutatók igazságát, akkor semmiképpen nem léphettek be a mennyek királyságába." Mt 5. 20.

"Boldogok /áldottak/ azok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek királysága." Mt 5. 10.

"Az idők végén (a világ végezetekor) eljönnek az angyalok, és elválasztják a gonoszokat az igazságosoktól." Mt 13: 49.

és más versekben. Az Igében az igazak azokat jelentik, akik az Isteni rendnek megfelelően élnek, mivel az Isteni rend az igazság. Magát az Igazságot, amellyé az Úr lett a megváltás műve által, nem lehet egyetlen embernek sem tulajdonítani, sem nem lehet ráírni, /inscribed/, hozzáalkalmazni az ő természetéhez és összekapcsolni vele, csak úgy, mint ahogy a fényt lehet a szemhez, a hangot a fülhöz, az akaratot egy működő izomhoz, a gondolatot egy beszélő ajkaihoz, a levegőt a tüdők lélekzéséhez, a szívet a vérhez, és így tovább. Ezekben az esetekben mindenki láthatja a saját megfigyeléséből, hogy beáramlás /befolyás/ és egymás mellettiség van, nem pedig összekapcsolódás. Az igazságosság azonban elérhető annyira, amennyire az ember gyakorolja azt, és ezt cselekszi akkor, amikor a felebarátjával a szeretetből fakadóan méltányos és igazságos. Az igazságosság magában a jóban lakik, vagyis magában a haszonban, amit megvalósít; mert az Úr kinyilatkoztatja, hogy minden fát a gyümölcséről ismernek meg. Minden ember megismerhet másokat munkájukból, ha megfigyeli az akarat célját és a tervét, a szándékát és okát, amelyből cselekszenek. Ezekre a dolgokra tekint minden angyal, valamint minden bőlcs ember is a világon. Általában véve, minden növény és cserje, ami tavasszal kihajt a földből, megismerhető a virágja, magja és haszna által; minden fém is a tulajdonságai által; minden kő is a minőségéről; hasonlóképpen minden mező, mindenfajta táplálék, a mező minden vadja és a levegő minden madara; hogy lehet akkor az ember ilyen tudatlan? Az ember munkájának minőségét, és ami ettől függ, meg fogom magyarázni a Hitről szóló fejezetben.

97. 6/ Ugyanezen tett által az Úr egységesítette magát az Atyával, és az Atya egységesítette magát Vele.

Az egységesülés a megváltás műve által történt meg, mert az Úr elvégezte azt az Ő Emberije által, s mivel így tett, az Isteni, amit az Atya jelent, elközelített, segített és együtt működött; és végül Ők úgy eggyé váltak, hogy többé már nem kettő, hanem egy. Ez az egységesülés a Megdicsőülés, amiről a következőkben lesz szó.

98. Hogy az Atya és a Fiú, vagyis az Isteni és az Emberi, egységesült az Úrban, a lélekhez és a testhez hasonlóan, az valójában megfelel napjaink Egyházi hitének, és megegyezik az Igével is; azonban százból alig öt, vagy ezerből alig ötven ember ismeri el igazságként. Ez azért van, mert az egyedül hit általi megigazulás tana, amelyet a papság többsége, a tanultságuk elismertetésének vágyából, a tisztelés és a jutalom kedvéért hajlandó teljes szívvel hirdetni, mind a mai napig sokak elméjét megszállta ezzel a tanítással. Továbbá, ez a tanítás, hasonlóan az alkoholnak nevezett borgőzös szellemhez, úgy befelhőzi gondolkodásukat, hogy a részeg emberekhez hasonlóan beleesnek abba a hibába, hogy ezt a tanítást úgy fogják fel, mint az Egyház leglényegibb tanítását; ami az, hogy Jehova Isten alászállt és felöltözte az Emberit; pedig ezen az egységesülésen keresztül kapcsolódhat az ember Istennel, és az összekapcsolódás által, üdvözülhet. Hogy az üdvözülés attól függ, hogy ismerjük és elismerjük-e Istent, világosan meglátható mindenki számára, aki figyelembe veszi azt, hogy Isten a Minden az egész mennyben, és ezért az Egyházban, tehát a teológiában is.

Most elsősorban azt fogom megmutatni, hogy az Az Atya és a Fiú, vagyis az Isteni és az Emberi eggyéválása az Úrban, hasonló a lélek és a test egységesüléséhez; majd pedig azt, hogy ez az egységesülés kölcsönös. Ennek az egységesülésnek a test és a lélek egységesüléséhez való hasonlítása az Atanáziuszi Hitvallásban - amelyet elfogadott az egész Keresztyén világ, mint Istenről szóló tanítást, - így olvasható:

"A mi Urunk Jézus Krisztus Isten és Ember; és habár Ő Isten és Ember, mégis, ők nem kettő, hanem egy Krisztus. Ő egy, mert az Isteni magához vette az Emberit; igen, Ő együttesen egy, és Ő egy Személy; mert miként a lélek és a test egy ember, úgy Isten és Ember egy Krisztus."

De ebben a szakaszban az fogalmazódik meg, hogy ez az egység az örökkévalóságtól való Isten Fia és az időben született Fiú között létezik. Azonban, mivel Isten egy és nem három, ha ez az egység az örökkévalóságtól való egy Istennel való egységet jelenti, akkor a tantétel megfelel az Igének, ahol azt olvassuk

Hogy Ő Jehovától, az Atyától fogant, Lk 1: 34, 36,

ahonnan az Ő lelke és az Ő élete származik. Ezért mondják,

hogy Ő és az Ő Atyja egy, Jn 10: 30;

hogy aki látja és ismeri Őt, az látja és ismeri az Atyát, Jn 14: 9;

"Ha megismertetek volna Engem, megismertétek volna az Atyát is." Jn 8: 19.

"Aki befogad engem, azt fogadja be, aki engem küldött." Jn 13: 20.

"aki az Atya kebelében van." Jn 1: 18.

hogy minden dolog, ami az Atyáé, az az Övé, Jn 16: 15;

Hogy őt nevezik az örökkévalóság Atyjának, Ézs 9: 6;

hogy ezért hatalma van minden test felett, Jn 17: 2;

és minden hatalom az Övé a mennyben és a földön, Mt 28: 18.

Ezekből és az Ige sok más verséből világosan látható, hogy az Atya és a Fiú egysége hasonló a lélek és test egységéhez. Ezért is nevezi Őt gyakran az Ószövetség Jehovának, a Seregek Jehovájának, és Jehovának, a Megváltónak, miként láthatjuk a 83. pontban.

99. Hogy az Atya és a Fiú egységesülése kölcsönös, az teljesen világos az Ige ezen szakaszaiból:

"Fülöp, nem hiszed, hogy Én az Atyámban vagyok, és az Atya Bennem?... Hidd el nekem, hogy Én az Atyában vagyok, és az Atya Bennem. Jn 14: 10, 11;

"Hogy megismerjétek és higyjétek, hogy az Atya Bennem van, és Én Benne vagyok." Jn 10: 38.

"Hogy ők mind egyek lehessenek; mint te, Atyám, Bennem vagy, és Én Benned." Jn 17. 21.

"Atyám, minden, ami az enyém, a tied, és ami a tied, az az enyém." Jn 17: 10.

Az egységesülés kölcsönös, mert nem lehetséges egységesülés vagy összekapcsolódás kettő között, csak akkor, ha kölcsönösen közeledik egyik a másikhoz. Minden mennyben, az egész világon és a teljes emberben minden összekapcsolódás kizárólag egyiknek a másikhoz való közeledéséből keletkezik, következésképpen az akarat kétoldalú egységéből: ebből keletkezik az egységesség, az együttérzés, az egylelkűség és egyszívűség, / homogeneity, sympathy, unanimity, concord / és minden rész befolyásol minden részt. Ilyen a lélek és a test egységesülése minden emberben; az ember lelkének egységesülése a test érző és mozgató szerveivel; a szív és a tüdők egysége; az akarat és az értelem egysége; minden tagnak és zsigernek egysége az emberben, önmagában és egyiknek a másikkal való egysége; az elméknek egysége azoknál, akik belsőleg szeretik egymást, mert ez fel van jegyezve minden szeretetükre és barátságukra, mivel a szeretet természete az, hogy vágyik szeretni és szeretve lenni. Minden dolog kölcsönös egységesülése létezik az egész világon, hogy tökéletes egység legyen, miként a nap melege egységes a fa és a kő melegével, az éltető meleg egységes minden élő dolog minden rostszálának melegével; mint a fa egységes a gyökérrel, 1/

/1 A két latin kiadás 1857 és 1906 javasolja humi??? A fáknak / tengely?? / úgy, hogy a fordításban olvasható legyen: az egység of soll ??? a gyökérrel…/

a gyökéren át a fával, és a fán keresztül a gyümölccsel. Ilyen egység van a mágnes és a vas között, és így tovább. Az egyiknek a másikhoz való kölcsönös és viszonzott közeledése nélkül ilyen egység nem jön létre, mert az nem bensőséges egység, hanem csak külsődleges, amely idővel kölcsönösen szétoszlik, néha olyan mértékben, hogy a részek többé nem ismerik fel egymást.

100. Nos, mivel egységesülés nem lehetséges kölcsönösség és viszonzott hatás nélkül, ezért az Úr és az ember összekapcsolódásának is ilyen a természete, miként az nyilvánvaló a következő szakaszokból:

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az lakozik benne, és Én benne." Jn 6: 56.

"Lakozzatok bennem és Én tibennetek… Aki bennem lakozik, és Én benne, az terem sok gyümölcsöt." 15: 4, 5.

" Ha valaki… megnyitja az ajtót, bejövök hozzá, és vele vacsorázok, és ő Énvelem." Jel 3: 20.

és még sok más igeversben. Ezt az egységet az ember az Úrhoz való közeledése hozza létre, és az Úrnak hozzá való közeledése; mert biztos és változtathatatlan törvény, hogy amennyire az ember közeledik az Úrhoz, az Úr annyira közeledik hozzá. Ezzel kapcsolatban többet fogunk látni a Könyörületesség és Hit című fejezetben.

101. 7/ Eképpen az Isten Emberré lett, és az Ember Istenné, egy Személyben.

Az, hogy Jehova Isten Emberré lett, és az Ember Istenné, egy Személyben, következtetésként adódik e fejezet előző cikkelyeiből, különösen ebből a kettőből: "Jehova, a világegyetem Teremtője, alászállt és felöltözte az Emberit, azért, hogy megváltsa és üdvözítse az emberiséget." 82-84. pontok; és "Az Úr, a megváltás műve által egységesítette Magát az Atyával, és az Atya egységesítette Magát Vele, kölcsönösen és viszonzottan," 97- 100. pontok. Ebből a kölcsönös egységesülésből teljesen nyilvánvaló, hogy Isten Emberré lett, és az Ember Istenné, egy Személyben. Ugyanez adódik, mint következtetés a kettő egységesüléséből, amely a lélek és a test egységesüléséhez hasonló. Hogy ez megegyezik napjaink Egyházának hitével, miként azt megállapítottuk az Atanáziuszi Hitvallásnál, látható fentebb, a 98. szám alatt. Az is megegyezik az Evangéliumi Protestánsok hitével, amint az az ortodoxok fő könyvében, a Formula Konkordiában /Egyetértő Megállapítások/ áll, ahol erősen leszögezték, úgy a Szent Írásból és az Atyáktól, valamint ésszerű érvekből, hogy Krisztus Emberi Természete felemelkedett a felséges, mindenható és mindenütt jelenlévő Istenihez, és így Krisztusban az Ember Istenné, és Isten Emberré lett; amint az látható abban a munkában 607, 765. pontok. Továbbá bebizonyítottam ebben a fejezetben, hogy Jehova Isten, mint az Ő Emberije, az Igében Jehovának, Jehova Istennek, Seregek Jehovájának neveztetik, (A. V. a Seregek Urának), és Izráel Istenének is. Ezért mondja Pál

hogy Jézus Krisztusban "lakozott az Istenség teljessége testileg." Koloss 2: 9.

 

és János mondja

hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia, "az Igaz Isten, és az örök élet." 1Jn 5:20.

Hogy az Isten Fia, pontosabban fogalmazva az Ő Emberijét jelenti, látható fentebb, a 92. és következő pontokban. Továbbá, Jehova Isten nevezi mindkettőt Önmagának és az Ő Urának, mert írva van:

"Mondta az Úr az én Uramnak, Ülj az én jobb kezem felől." Zs 110: 1;

és Ézsajásnál:

"Egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk… és nevezik az Ő nevét Istennek, az örökkévalóság Atyjának." 9: 6.

A Fiú ugyancsak az Urat, mint az Ő Emberijét jelenti, Dávidnál:

"Kijelentem törvényemet: Jehova mondta nekem, Te vagy az Én Fiam; ma nemzettelek téged… Csókoljátok a Fiút, meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton." Zs 2: 7, 12.

Ez nem azt jelenti, hogy Fiú születik az örökkévalóságtól, hanem hogy Fiú születik a világba, mert ez egy prófécia az Úrról, aki eljövendő volt, és ezért nevezi kijelentésnek, amelyet Jehova adott Dávidnak. Előbb az is írva van ebben a Zsoltárban:

"Felkentem Királyomat a Sion felett." 6. vers,

és tovább,

"Őt adtam a nemzeteknek, örökség gyanánt," 8. vers.

Ezért "a mai nap" nem az örökkévalóságtól-t jelent, hanem az időt, mert Jehovánál a jövő a jelen. / a jövő is jelen van. /

102. Azt hiszik, hogy az Úr, az Ő Emberijét illetően, nem csak volt, hanem most is Mária Fia; de ebben a Keresztyén világ téved. Hogy Ő Mária Fia volt, az igaz, de hogy Ő még most is az, az már nem; mert a megváltás műve által levetette az anyjától származó Emberit, és felvette az Atya Emberijét. Következésképpen az Úr Emberije Isteni, és Benne az Isten, Ember, és az Ember, Isten. Hogy Ő levetette az anyjától eredő Emberit, és felvette az Atya Emberijét, amely az Isteni Emberi, ez nyilvánvaló abból a tényből, hogy soha nem nevezte Máriát az anyjának. Ez látható a következő igékből:

"Jézus anyja mondta Neki, Nincs boruk. Jézus így szólt hozzá, Asszony, mi közöm hozzád? Még nem jött el az én órám." Jn 2: 3, 4;

 

 

 

és máshol:

"Mikor Jézus látta" - a keresztről - "hogy az ő anyja, és a tanítvány, akit szeretett, ott állnak, mondta az anyjának, Asszony, íme a fiad! Majd szólt a tanítványnak, Íme, a te anyád!" Jn 19: 26, 27;

és egyszer sem ismerte el őt anyjának.

Azt mondta Jézusnak valaki: "A te anyád és a te testvéreid kint állnak, és szeretnének látni téged. És válaszolt, és azt mondta neki, az én anyám és testvéreim azok, akik hallgatnak az Isten Igéjére, és megcselekszik azt." Lk 8: 20, 21; Mt 12: 46-50; Mk 3: 31-35.

Eképpen az Úr nem nevezte őt "anyjának", hanem "asszonynak", és rábízta őt Jánosra, mint az anyját; más helyen az Ő anyjának nevezik őt, de nem Ő mondja. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy nem ismerte el Magáról, hogy Dávid Fia: mert az olvassuk az Evangélistáknál, hogy

Jézust megkérdezték a Képmutatók, "mondván, Mit gondolsz a Krisztusról? Kinek a Fia ő? Ők azt mondták róla, hogy Dávid Fia. Ezt válaszolta nekik: hogyan nevezhette Dávid lélekben az ő Urának, mondván, Az Úr mondta az én Uramnak, Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet a lábad alá vetem? Ha Dávid akkor Urának hívja Őt, hogyan lehet az Ő Fia? És senki nem tudott felelni neki egy szót sem." Mt 22: 40-46; Mk12: 35-37; Lk 20: 41-44; Zs 110: 1.

A fentiekhez hozzá akarom fűzni azt az eseményt, amit eddig nem jegyeztek fel 1/

1/ Ez az esemény megismétlődik a 827-ben változatokkal.

Egyszer megengedték nekem, hogy beszéljek Máriával, az anyjával. Ő akkor halt meg, /?/ és megjelent a mennyben a fejem fölött, selyemhez hasonló ruhába öltözve. Egy kis időre megállt, /?/ és azt mondta, hogy ő volt az Úr anyja, mert Ő szülte Őt; de hogy Ő, Istenné válva, levetett minden Emberit, amit tőle kapott; és ezért most imádja Őt, mint az ő Istenét, és nem akarja, hogy bárki is úgy ismerje Őt, mint az ő Fiát, mert az Isteni teljessége Benne van.

Ennek alapján is most már világosan megállapítható, hogy Jehova az Ember az első dolgoktól az utolsókig, miként a következő igevers kinyilvánítja:

"Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég,… aki van, és aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható." Jel 1: 8, 11.

Mikor János látta az Ember Fiát a hét gyertyatartó között, a lábához esett, mint egy halott; és Ő felemelte jobbjával őt, mondván, " Én vagyok az első és az utolsó." Jel 1: 13, 17; 21: 6.

"Íme, gyorsan eljövök, hogy minden embernek megfizessek a munkája szerint. Én vagyok az Alfa és az Omega, az kezdet és a vég, az első és az utolsó." Jel 22: 12, 13.

Ézsajásnál is írva van:

"Így szólt Jehova, Izráel Királya, és Megváltója, a Seregek Jehovája; Én vagyok az első, és Én vagyok az utolsó." 44: 6; 48: 12.

103. Hozzáteszem ehhez ezt az eddig ismeretlen tényt, a lélekről. A lélek az igazi ember, amely az apától ered, és a test, amely az anyától van, az önmagában nem ember, hanem csak tőle ered; ez pusztán egy burkolat a számára, ami anyagi dolgokból áll össze, melyek a természeti világhoz tartoznak, de a lelkét olyan tartalmak /substances/ alakítják, amelyek a lelki világhoz tartoznak. Halála után minden ember félreteszi, ami természeti, s az anyától származik, de megtartja azt, ami lelki, s ami az apától ered, egyfajta határoló szegéllyel körülvéve, amely a természet legtisztább dolgaiból ered. Azoknál, akik a mennybe jönnek, ez a tartalom lalul van, és a lelki van fent; de azoknál, akik a pokolba mennek, ez a tartalom fent van, és a lelki alul. Emiatt beszél egy angyali ember a menny szerint, vagyis azt, ami jó és igaz, de egy pokoli ember, amikor szívéből beszél, a pokol szerint beszél; beszélhet ugyan olyan módon is, mintha a menny szerint szólna, de csak a szájával. Az utóbbit akkor teheti, amikor idegen helyen van, de az előzőt otthon teszi.

Mivel az ember lelke /soul/ az igazi ember és ennek eredete lelki /spiritual/, világos, miért az apa szeretetének az elméje, vérmérséklete, alapvető elrendezettsége, hajlama, és indíttatása / mind, temper, disposition, inclination, affection / lakik a leszármazott utódokban, és mutatkozik meg visszatérően nemzedékről nemzedékre. Ez az oka annak, amiért sok család, sőt, egész nemzetek felismerhetők a hasonlóságuk miatt, amit őseiktől eredően viselnek magukon; létezik egy általános hasonlóság, amely megmutatkozik minden faj arckifejezésében: és ez a hasonlóság nem módosul, csak az Egyház lelki dolgai által. Jákob és Júda közös hasonlósága, amely által utódaik különböznek másoktól, még mindig fennáll, mert mindezideig határozottan ragaszkodtak vallásukhoz. Mert a magban, amelyből minden ember fogan, van egy oltószem, vagy sarj, amely az apa lelkéhez tartozik annak teljességében, s amelyen belül egyfajta borító van, a természet elemeiből alkotva. /?/ Ennek segítségével /eszközei által / megformálódik a teste az anya méhében, amely test hasonlíthat úgy az apjáéra, mint az anyjáéra, ám az apa hasonlósága mégis megmarad belül, és folyamatosan törekszik megmutatni magát; és ha ezt nem teheti meg az első nemzedékben, létrehozza azt a következőben. Az apa hasonlósága teljességgel benne van a magban, mert, miként már megállapítottuk, a lélek eredetében lelki, és ami lelki, annak semmi közössége nincs a térrel; és ezért a hasonlóság ugyanaz marad, miként a kis iránytű is oda mutat, ahova a nagy. Amikor az Úr a világban volt, a megváltás műve által levetette annak az Emberinek a teljességét, amit az anyjától kapott, és felvette az Atyától eredő Emberit, az Isteni Emberit, s ezért Benne az Ember Isten, és az Isten Ember.

104. 8/ Az egységesülés folyamata volt az Ő erőtlenségének állapota, és maga az egységesülés az Ő megdicsőülésének állapota.

Tudott dolog az Egyházban, hogy az Úr, mikor a világban volt, két állapoton ment keresztül, az erőtlenség és a megdicsőülés állapotán. Az erőtlenség állapotát sok vers írja le az Igében, különösen Dávid Zsoltáraiban, és a Prófétáknál, és kiváltképpen Ézsajás könyve 53. fejezetében, ahol azt mondja, hogy

"és kiöntötte Lelkét a halálra." 12. vers.

Ugyanez az állapot volt az Ő alázatának állapota az Atya előtt, mert ebben az állapotban imádkozott az Atyához, mondván, hogy legyen meg az Ő akarata, és mindent, amit Ő tett és mondott, az Atyának tulajdonította.

Hogy Ő imádkozott az Atyához, az nyilvánvaló ezekből az igeversekből: Mt 14: 23; Mk 1: 35; 6: 46; 14: 32-39; Lk 5: 16; 6: 12; 22: 41-44; Jn 17: 9, 15, 20.

Hogy Ő az Atya akaratát cselekedte: Jn 4: 34; 5: 30.

Hogy Ő mindazt, amit tett és mondott, az Atyának tulajdonította: Jn 8: 26-28; 12: 49-50; 14: 10;

Valóban, még a kereszten és felkiáltott: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" Mt 26: 46; Mk 15: 34;

hozzátéve ehhez azt, hogy ha Ő nem lett volna ebben az állapotban, akkor nem lehetett volna keresztre feszíteni. A megdicsőülés állapota az egységesülés /eggyé válás/ állapota is. Ebben az állapotban volt, amikor átváltozott /transfigured/ három tanítványa előtt; és akkor is, amikor csodákat hajtott végre; és amikor azt mondta, hogy Ő és az Atya egy, hogy az Atya Benne van és Ő az Atyában, és hogy az Atya minden dolga az Övé; és amikor az egységesülés teljesen végbement, hogy Ő "hatalmat nyert minden test felett," Jn 18: 2; és hogy az Övé "minden hatalom mennyen és földön." Mt 28: 18; ezeken kívül sok más szakasznak is ugyanez az értelme. 105. Az Úr azért ment keresztül az erőtlenség és a megdicsőülés két állapotán, mert az eggyé válás másképpen nem volt lehetséges, mivel ez felelt meg az Isteni rendnek, amely megváltoztathatatlan. Az Isteni rend megköveteli, hogy az ember készítse fel magát az Isten befogadására, és tegye magát tárházzá és lakóhellyé, amelybe Isten beléphet, és ott lakozhat, mint az Ő saját templomában. Ezt úgy kell tennie az embernek, mintha saját magától tenné, de mégis el kell ismernie, hogy Istentől eredően teszi ezt. El kell ismernie ezt, mert ő nem érzi Isten jelenlétét és tevékenységét, mégis Isten az, aki a legközelebbi jelenléte által okozza az embernél azt, hogy benne minden a szeretet jósága és minden a hit igazsága által működjön. Ennek a rendnek megfelelően halad minden ember, és kell is, hogy haladjon, hogy természetiből /lényből / lelkivé válhasson. Hasonló módon kellett haladnia az Úrnak is, hogy az Ő természeti Emberijét Istenivé tehesse. Ezért imádkozott az Atyához, hogy legyen meg az akarata, Neki tulajdonítva mindent, ahogy Ő tett és mondott, és felkiáltott a kereszten, "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" Mert ebben az állapotban Isten hiányzónak tűnik. Azonban, ez állapot után jött egy másik, az Istennel való összekapcsolódás állapota, amelyben az ember úgy cselekszik, mint azelőtt, de most az Istentől; nem szükséges számára most már, mint azelőtt, hogy Istennek tulajdonítson minden jót, amit akar és tesz, és minden igazságot, amit gondol és beszél, mert ez az elismerés be van írva a szívébe, és következésképpen benne van minden szavában és tettében. Hasonló módon egységesítette az Úr Önmagát az Atyjával, és az Atya is Vele. Röviden, az Úr megdicsőítette az Emberijét, vagyis Istenivé tette, éppúgy, miként újjáteremti az egy embert, vagyis lelkivé alakítja. /?/

Teljesen be fogom bizonyítani a Szabad Akaratról szóló fejezetben, valamint a Könyörületességről és a Hitről, továbbá az Újjáalakulásról és Újjáteremtésről /Reformációról és Regenerációról/ szóló fejezetekben, hogy minden ember, aki a természeti létéből lelkivé válik, átmegy két állapoton, és hogy az elsőből lép be a másodikba, és így a világból belép a mennybe. Itt csak azt fogjuk megfigyelni, hogy az első állapotban, amely az újjáalakulás állapota, az ember teljes szabadságban van, azért, hogy értelmének ésszerűsége szerint cselekedjék; és a második állapotban, amely az újjáteremtés állapota, szintén ugyanebben a szabadságban van, de most az Úrtól eredő új szeretetben és új értelmességben akar és cselekszik, gondolkodik és beszél. Mert az első állapotban az ő értelme játszotta a fő szerepet, és az akarata a másodikat; de az utóbbi állapotban, az akarat szerepel az első helyen, és az értelem a másodikon; de mégis az értelem cselekszik az akaratból, és nem az akarat /közvetlenül/ az értelem által. A jó és az igaz, a könyörület és a hit, és a belső és külső ember egysége hasonlóképpen tevékenykedik.

106. Ez a két állapot képviseli az élet különféle szakaszait a világegyetemben, mert ezek megfelelnek az Isteni rendnek, és az Isteni rend áthat minden dolgot a világegyetemben, egészen a legkisebbig. Az első állapotot képviseli minden ember életében a csecsemőkorától és gyermekségétől a fiatalságáig és korai felnőttségéig terjedő időt. Ez a megalázkodás állapota a szülei előtt, az engedelmességé, a mesterek és segítők /ministers/ irányítása alatt. A második állapot pedig ugyanezt a személyt képviseli, amikor ő maga is mesterré válik, a saját ítélőképessége szabadságában, avagy az ő saját akaratából és értelméből, amely állapotban ő mester a saját házában. Az első állapotot hasonlóképpen képviseli egy herceg, vagy egy király fia, vagy egy vezér fia, /duke/ mielőtt királlyá vagy vezérré lesz; minden polgár állapotát is, mielőtt bíróvá válik; /magistrate/ minden alattvaló állapotát, mielőtt betöltene bármely hivatali tevékenységet; és minden tanuló állapotát is, aki felkészül a szolgálatra, mielőtt pappá lenne, és azután mielőtt pásztorrá válna, és azután mielőtt Lelkésszé lenne; minden szűz állapotát is, mielőtt feleség lenne; és minden szolgálólányét is, mielőtt háziasszonnyá lenne. Általában minden hivatalnokét, mielőtt kereskedővé /merchant?/ lenne, minden katonáét, mielőtt tiszt válna belőle, és minden szolgáét, mielőtt mesterré lenne. Az első állapotuk a szolgálaté, a másodikban pedig gyakorolják a saját akaratukat és saját értelmüket. /a saját akaratuk és értelmük szerint cselekednek./

Ez a két állapot kiábrázolható az állatvilág különböző színtereivel. /various stages, fokozataival/: az első állapot az állatok és madarak által, amíg a szüleikkel maradnak, akiket állandóan követnek, és akik táplálják és vezetik őket; és a második, amikor elhagyják szüleiket és gondoskodnak magukról. A hernyók esetében, az első állapot az, amikor másznak és táplálkoznak a leveleken, és a második, amikor levetik burkukat, és pillangóvá válnak. Ezt a két állapotot kiábrázolják a növényvilág tagjai is: az első, amikor a palánta kikel a magból, és ágakat hajt, bimbókat és leveleket; és a másodikat, amikor gyümölcsöt hoznak és új magokat teremnek. Ez a folyamat hasonlítható a jó és az igaz egységesüléséhez, mivel a fa számos része megfelel az igazságnak, és a gyümölcs a jónak. Az az ember, aki folyamatosan az első állapotban van, és nem lép be a másodikba, az hasonló ahhoz a fához, amely csak leveleket hoz, de gyümölcsöt nem, amelyről azt mondja az Ige,

hogy gyökerestől kivágattatik és tűzre vettetik, Mt 21: 19; Lk 3: 9; 13: 6-10; Jn 15: 5, 6. Az ilyen hasonló a szolgához, aki nem kíván szabad lenni, következésképpen, akiről így határoznak,hogy vigyék őt az ajtóhoz, vagy az ajtófélfához, és a fülét fúrja át egy árral. Exod 21: 6. A szolgák azok, akik nem egyesülnek az Úrral, a szabadok pedig azok, akik egyesülnek Vele, mert az Úr mondja: "Ha tehát a Fiú szabadít meg titeket, valóban szabadok lesztek." Jn 8: 36. 107. 9/ Ezután egy keresztyén sem léphet be a mennybe anélkül, hogy hinne az Üdvözítő Úr Istenben, és egyedül Hozzá közeledne.

 

Írva van Ézsajásnál:

"Íme, új mennyeket és új földet teremtek: és a korábbira nem is emlékeznek, eszükbe sem jut… Íme, boldoggá teremtem Jeruzsálemet, és embereit örömre." 60: 17, 18;

és a Jelenésekben:

"Új mennyet és új földet láttam, és … láttam … a szent … Jeruzsálemet, Istentől alászállva a mennyből, mint egy férjének felékesített mennyasszonyt… És Aki a trónon ült, mondá, Íme, minden újjá teszek." 21: 1, 2, 5.

Ezt is sok helyen mondja

hogy senki sem léphet be a mennybe, csak azok, akik beírattak az élet könyvébe, mely a Bárányé, Jel 13: 8; 17: 8; 20: 12, 15; 21: 27.

Ezekben a versekben a mennyek nem azt az eget jelentik, amely a szemünk előtt jelenik meg, hanem az angyali mennyet. Jeruzsálem sem egy várost jelent, ami az égből száll le, hanem az Egyházat, mely az Úrtól fog leszállni, abból az angyali mennyből; és a Báránynál lévő élet könyve sem valami mennyben írt könyvet jelent, amelyet ki fognak nyitni, hanem az Igét, amely az Úrtól jön le, s amely Róla szól. Megerősítettem, bizonyítottam és megállapítottam ennek a fejezetnek a megelőző részében, hogy Jehova Isten, akit Teremtőnek és Atyának nevezünk, alászállt és felöltözte az Emberit azért, hogy az emberek megközelíthessék Őt, és egységesülhessenek Vele. Mert ki más az, aki - mikor egy emberhez közeledik, - képes lenne annak lelkéhez közelíteni, avagy ki más tudna így tenni? Ilyenkor az embert magát közelíti meg, akit ő lát, és megszólítja szemtől szembe. Ugyanígy van az Atya Istennel és a Fiúval; mert Isten, az Atya a Fiúban van, miként a lélek a testében.

Hogy az embereknek hinniük kellene az Úr Istenben, az Üdvözítőben, az nyilvánvaló az Ige következő verseiből:

"Mert Isten azon a módon szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Jn 3: 16.

"Aki hisz Benne, (a Fiúban) az nem kárhozik el, de az, aki nem hisz, már elkárhozott, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében." 3: 18.

"Aki hisz a Fiúban, örök élete van: és aki nem hisz a Fiúban, nem lát életet; hanem az Isten haragja marad rajta." 3: 36.

"Az Isten kenyere Ő, aki lejött a mennyből, és életet adott a világnak… aki Hozzám jön, meg nem éhezik soha, és aki hisz bennem, soha meg nem szomjazik." 6: 33, 35.

"Az Ő akarata, amiért Engem küldött, az, hogy ha valaki meglátja a Fiút, és hisz Benne, örök élete legyen; és én felemelem azt / feltámasztom / az utolsó napon." 6: 40.

"Akkor mondták neki (Jézusnak): Mit kell tennünk, hogy az Isten munkáját végezhessük? Jézus válaszolt… Az Isten munkája az, hogy higgyetek abban, Akit Ő (az Atya) küldött." 6: 28, 29.

"Bizony, mondom néked, aki bennem hisz, annak van örök élete." 6. 47.

"Jézus… felkiáltott, mondván, Ha valaki szomjúhozik, jöjjön hozzám és igyék. Aki hisz bennem… az élő víz folyama ömlik ki annak belsejéből." 7: 37, 38.

"Ha nem hiszitek, hogy Én vagyok a Vagyok, meg fogtok halni bűneitekben." 8: 24.

"Jézus mondja… Én vagyok a feltámadás, és az élet, ha valaki hisz bennem, az átment a halálon át az életre: És ha valaki él és hisz bennem, soha nem hal meg." 11: 25, 26.

Jézus mondja, "A világba jöttem világosságul, hogy ha valaki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben." 12: 46; 8: 12.

"Amíg világosságotok van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság gyermekei lehessetek." 12: 36.

Írva van az is,

hogy megmaradtak (lakoztak) az Úrban, és az Úr is bennük, 14: 20; 15: 1-5; 17: 23;

és mindezek a hit gyümölcsei. /hatásai /

Pál bizonyságot tett "mind a Zsidóknak, mind a Görögöknek, hogy térjenek vissza Istenhez, és higgyenek a mi Urunk Jézus Krisztusban." ApCs 20: 21.

"Én vagyok az út, az igazság, és az élet: senki sem mehet az Atyához, csak általam." Jn 14: 6.

Ha valaki hisz a Fiúban, az hisz az Atyában is, mivel, miként fentebb mondottam, az Atya Benne van, mint a lélek a testben; ez a következő versekből világosan megérthető:

"Ha ismernétek engem, ismernétek az Atyámat is." Jn 8: 19; 14: 7.

"Aki engem lát, azt látja, aki engem küldött." 12: 45.

"Aki befogad engem, azt fogadja be, aki küldött engem." 13: 20.

Ennek oka az,

Hogy senki sem látja az Atyát, (míg) él, 2Móz 33: 20.

Ezért mondja az Úr:

"Senki, soha nem látta az Istent; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, Ő jelentette ki Őt." Jn 1: 18.

"Mert senki sem látta az Atyát, csak aki Istentől van, az látta az Atyát." 6: 46.

"Senki soha nem hallotta a hangját, sem alakját nem látta." 5: 37.

Vannak azonban olyanok, akik semmit sem tudnak az Úrról, mint például Ázsia, Afrika és India sok lakója. Ha ők egy Istenben hisznek, és saját vallásuk tantételeinek megfelelően élnek, akkor megőrzik hitüket és életüket. Mert a tulajdonítás /imputation/ azoknak van, akik ismerik, és nem azoknak, akik tudatlanságban vannak, miként a vakokat sem hibáztatják, ha megbotlanak; mert az Úr mondja:

"Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök: de most, mivel azt mondjátok, Látunk, ezért a ti bűnötök megmarad." Jn 9: 41.

108. A továbbiakban meg fogom erősíteni azt, amit a következő körülményekkel kapcsolatban mondtam, s amelynek igazságát a saját megfigyelésemmel erősíthetem meg. Egy új angyali mennyet napjainkban formál meg az Úr azokból, akik hisznek az Üdvözítő Úr Istenben, és akik közvetlenül hozzá közelítenek, miközben mindenki más elutasítja. Ezért ha bárki ezután, egy Keresztyén országból érkezik a lelki világba, ahova minden ember halála után jut, ha nem hisz az Úrban, és nem egyedül hozzá közeledik, s nem fogadja be ezt a tanítást, mert gonosz életet folytat, vagy megerősíti magát egy hamis hitben, már a menny felé közeledésének első lépéseinél visszavetik. Akkor elfordul a mennytől az alacsonyabban fekvő Föld felé /Lower Earth/ amely felé el is indul, /elkészíti az útját/, és ott összekapcsolódik azokkal, akiket a Jelenések könyvében a sárkány és a hamis próféta jelent. Továbbá, ha van olyan ember egy Keresztyén országban is, aki nem az Úrban hisz: az ilyen most füleljen: az ő imádságai úgy emelkednek fel a mennyhez, mint büdös szagok, vagy mint a beteg tüdők lélegzete. Habár úgy tetszhet neki az imádsága, hogy az hasonló a füstölő legtisztább illatához, az angyali mennyben mégis úgy érezhető, mint amely olyan tűzből felszálló füsthöz hasonlít, amely tüzet elfojtott egy viharos széllökés, és a füstjét a szembe fújja, vagy hasonló ahhoz a tömjénfüstölő füstjéhez, amit egy szerzetes a köpenye alatt tart. Ez történik ezután minden imádsággal, amelyet közvetlenül egy megosztott, és nem egy egységesült Háromsághoz küldenek. Ennek a munkának az alapvető tárgya pedig annak megmutatása, hogy az Isteni Háromság az Úrban egységesült.

Tudatni akarom azt a tényt, ami eddig ismeretlen volt, hogy néhány hónappal ezelőtt az Úr összehívta a tizenkét Apostolt, és elküldte őket a lelki világ minden tájára, miként korábban küldte őket az egész természeti világra, azzal a parancsolattal, hogy hirdessék ezt az evangéliumot. Mindegyik Apostolnak saját, számára kijelölt tartománya van, és ők most végrehajtják ezt a parancsot teljes buzgalommal és igyekezettel. Többet fogok mondani erről a témáról e könyv utolsó fejezetében, amely főleg a Korszak Beteljesedésével, az Úr Eljövetelével, és az Új Egyházzal foglalkozik.

 

Kiegészítés

109. Az Úr Eljövetele előtt minden Egyház kiábrázoló Egyház volt, amelyek az Isteni igazságokat csak sötét árnyékban tették láthatóvá; de az Úr világba való Eljövetele után egy Egyházat alapított, amely látta az Isteni igazságokat, vagy inkább láthatta azokat világosságban. E két Egyház közötti különbség akkora, mint az este és reggel közötti különbség; Az Úr Eljövetele előtti Egyház állapotát a világ éjszakájának nevezték, és az Eljövetele utánit reggelnek. Az Úr, a világba való Megérkezése előtt, valójában jelen volt az Egyház embereivel, de csak közvetetten, angyalokon keresztül, akik Őt képviselték; megérkezése óta pedig Ő van jelen az Egyház embereivel közvetlenül; mert a világban felvette az Isteni Természetit, amelyben Ő jelen van az emberekkel. Az Úr megdicsőülése az Ő Emberijének megdicsőülése, amelyet felöltözött a világban, és az Úr megdicsőült Emberije az Isteni Természeti. Hogy a dolog így áll, az nyilvánvaló abból a tényből, hogy az Úr feltámadt a sírból az Ő egész testével, amelyet a világban viselt, és nem hagyott hátra semmit; következésképpen elvitte Magával a sírból magát a Természeti Emberit, az elsőtől az utolsóig teljesen. Ezért az Ő feltámadása után azt mondta a tanítványainak, akik azt hitték, hogy szellemet látnak:

"Íme, az én kezem és a lábam, vagyis Én magam: érintsetek meg és lássátok; mert egy szellemnek nincs húsa és csontja, de látjátok, nekem van." Lk 24: 37, 39.

Ebből világos, hogy természeti testét a megdicsőítés által Istenivé tette. Ezért mondja Pál

Hogy Krisztusban "lakozik az Istenség teljessége testileg." Kol 2: 9;

 

és János mondja

hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia "az igazi Isten." 1Jn 5: 20.

Ebből tudják az angyalok, hogy az egész lelki világban egyedül az Úr a teljes Ember.

Jól tudott az Egyházban, hogy minden istentisztelet az Izraelitáknál és a Zsidó fajnál pusztán külsődleges volt, és hogy ez beárnyékolta a belső imádást, amelyet az Úr feltárt. Eképpen az istentisztelet az Úr eljövetele előtt jelképekből és kötött formákból állt, amelyek kiábrázolták az igazi imádást a megfelelő képmásban. Valójában Maga az Úr tűnt fel a régi emberek között, mert azt mondta a Zsidóknak:

" A ti atyátok, Ábrahám, örvendezett, hogy látja az én napomat; és látta azt, és boldog volt… Mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett, Én vagyok." Jn 8: 56, 58.

Azonban, mivel az Úr abban az időben csak képviselve volt jelen, - s ezt a kiábrázolást az angyalok valósították meg -, ezért a Zsidóknál az Egyházhoz tartozó minden dolog kiábrázolást valósított meg; de miután Ő eljött a világba, azok a kiábrázolások befejeződtek. Ennek a belső indoka az volt, hogy az Úr, mialatt a világban volt, felvette az Isteni Természetit, amelyből Ő nem csak a lelki embert megvilágosítja meg, hanem a külső, természeti embert is. Ha ezt a kettőt nem ugyanazon időben világosítaná meg, az ember a sötétség árnyékában maradna; de ha ezt a kettőt így világosítja meg, mint mondtam, akkor nappali fénybe kerül. Amikor csak a belső ember van megvilágítva, és ugyankkor a külső nem, vagy amikor csak a külső, és a belső nem, az olyan, mint amikor valaki alszik vagy álmodik. Mikor felébred, emlékszik az álomra, és abból különböző következtetéseket szokott levonni, amelyek azonban csak képzelődések. Hasonlítható ahhoz is, aki álmában alvajáróként sétál, és azt feltételezi, hogy a tárgyak, amiket lát, azokat nappali fényben látja.

Az Úr Eljövetele előtti és utáni Egyház állapota közötti különbség hasonló ahhoz, mint amikor valaki éjszaka, a hold és csillagok fényénél lát hozzá olvasni egy papírt, és egy olyan valaki között, aki napvilágnál olvassa azt. A hold sápadt fényében a szem könnyen követ el hibákat, de a nap ragyogó fényében nem. Így íratott az Úrról:

"Izráel Istene mondta, Izráel Sziklája szólt hozzám… Olyan lesz, mint a reggel világossága, amikor a nap felkel, mint a felhőtlen reggel." 2Sám 23: 3, 4.

Izráel Istene és Izráel Sziklája az Úr. Másik helyen is leíratott:

"A hold fénye olyan lesz, mint a nap fénye, és a nap fénye hétszeressé lesz, mint hét napnak fénye, azon a napon, amelyen Jehova bekötözi népének sebeit." Ézs 30: 26.

Ezek a szavak szólnak az Úr eljövetele utáni Egyház állapotáról. Röviden, az Úr Eljövetele előtti Egyház hasonlítható egy öregasszonyhoz, akinek festett az arca, és aki azt gondolja magáról, hogy gyönyörű, mert a festék színei ragyogók; míg az Úr Eljövetele utáni Egyház egy hajadonhoz hasonlítható, aki szemérmes született szépségében. Ismét, az Úr Eljövetele előtti Egyház állapota összehasonlítható bármely gyümölcs héjával, mint pl. a narancs, az alma, a körte vagy a szőlő héjával, és ennek ízével; míg az Úr Eljövetele utáni Egyház állapota összehasonlítható ezen gyümölcsök belsejével és annak ízeivel; és tehetünk még más ehhez hasonló megállapításokat. Ez a külömbség azért létezik az Egyház állapotában, mert az Úr, miután felvette az Isteni Természetit, megvilágosítja a belső, lelki embert, és a külső, természeti embert azonos időben. Mert amíg csak a belső ember van megvilágosítva, a külső nélkül, vagy a külső a belső nélkül, a sötétség árnyéka nem távolítható el.

 

Emlékezetre méltó dolgok

110. Ehhez a ponthoz a következő Emlékeztetőt fogom hozzáfűzni.

Az első tapasztalás. Láttam egyszer a lelki világban egy száguldó tüzet, a levegőből esve a föld felé, ragyogó fényt sugározva maga körül. Egy meteor volt, közönséges nevén nevezve egy sárkány. Megjegyeztem a helyet, ahova esett, de eltűnt a napkelte előtti szürke reggeli fényhez hasonló világosságban, amit ez a jelenség keltett. Hajnal után odamentem a helyre, ahova láttam leesni éjjel, és íme, megpillantottam a földön a kénnek, a vasdaraboknak és az agyagnak keverékét. Hirtelen feltűnt két sátor, az egyik közvetlenül a hely fölött, és a másik mellette, dél felé. Ekkor felnéztem, és láttam egy szellemet leesni, mint egy villámot az égből, és a sátorba dobatott, amely közvetlenül azon hely fölött állt, ahova a meteor esett. Ekkor a másik sátor nyílásánál álltam, amely mellette volt dél felől, és láttam a szellemet állni a sátrának ajtajánál. Megkérdeztem tőle, miért esett le olyan hirtelen a mennyből, és azt válaszolta, hogy őt Mihály angyalai ledobták, mint a sárkány egy angyalát, mert ő kimondott a hitéből valamit, amelyben megerősítette magát, mialatt a világban volt. "Például," mondta, "az Atya Isten és a Fiú Isten az kettő, és nem egy. Nos, a mennyben jelenleg mindenki hiszi, hogy ők egy, a lélekhez és a testhez hasonlóan. Bármi, ami ellentmond ennek, az olyan, mintha valami ingerelné az orrukat, vagy mintha egy tű átszúrná a fülüket, nagy fájdalmat okozva. Ezért bárkit, aki ilyen, a rendnek ellentmondó véleményt tart fenn, azt eltávolítják; és ha nem hagyja magát eltávolítani, akkor fejjel lefelé ledobják.

Ezt hallva azt mondtam, "Miért nem azt hitted el, amit ők mondtak?" /miért nem hittél, ahogyan ők?/ Azt válaszolta, hogy a világ elhagyása után senki nem hihet semmi mást, hanem csak azt, ami belé vésődött, és amit megerősített magában. Ez rögzítve marad, - mondta, - és nem lehet gyökerestől eltávolítani; különösen azt nem, ami Istenre vonatkozik. Mert mindenkinek olyan helye van a mennyben, ami megfelel az ő Istenről alkotott elképzelésének. Akkor megkérdeztem tőle, milyen érvekkel erősítette meg azt a hitét, hogy az Atya és a Fiú az kettő. Azt felelte: "Azok által, amik az Igében állnak, hogy a Fiú imádkozik az Atyához, nem csak a Kereszten való Szenvedése előtt, hanem az alatt is; és az által is, hogy megalázta Magát az Atya előtt. Hogyan lehetnének akkor egyek, miként a lélek és a test egy az emberben? Mert ki imádkozik a másikhoz, és alázza meg magát a másik előtt, ha ő maga olyan, mint a másik? Senki nem cselekszik ezen a módon, még kevésbé az Isten Fia. Továbbá, az egész Keresztyén Egyház az én időmben felosztotta az Istenit Személyekre, akiknek mindegyike magától egy személy, mert a Személy meghatározása az, hogy magától létezik.

Meghallgatva mondanivalóját, ezt válaszoltam: "Megjegyzéseidből felfogtam, hogy semmit sem tudsz arról, miként egy az Atya Isten és a Fiú, következésképpen megerősítetted magad abban a hamis véleményben, amit az Egyház tart fenn napjainkban Istenről. Nem tudod, hogy az Úrnak, amikor a világban volt, olyan lelke volt, mint minden más embernek? Honnan lett volna neki ez a lelke, ha nem az Atya Istentől? Ezt bőségesen bizonyítják az Evangélisták Igéi. Akkor mi az, amit a Fiúnak nevezünk, ha nem az Emberi, amely az Atya Istenijétől fogant és szűz Máriától születetett? Az anya nem tud lelket szülni, mert ez teljesen ellentétes a renddel, amelynek megfelelően születik minden ember; sem nem tud az Atya Isten Önmagából beültetni egy lelket, és aztán eltávozni attól, miként a világban minden apa megteheti, mivel Isten az Ő saját Isteni Lényege, és ez egy és oszthatatlan; s mivel oszthatatlan, az ő Maga. Ez az oka annak, hogy az Úr azt mondta, hogy az Atya és Ő egy, mivel az Atya Benne van és Ő az Atyában, és van még sok más kifejezés, aminek ugyanez a jelentése. Azoknak, akik megfogalmazták az Atanáziuszi Hitvallást, csak gyenge benyomásuk volt erről; és ezért miután felosztották Istent három Személyre, még azt is kijelentették, hogy a Krisztus, az Isten és az Ember, azaz, az Isteni és az Emberi nem kettő, hanem egy, hasonlóan az ember lelkéhez és testéhez.

Az, hogy az Úr, amikor a világban imádkozott az Atyához, mint valaki máshoz, és megalázta Magát az Atya előtt, mint egy másik előtt, az megfelel a teremtéssel létesített rendnek. Ez megváltoztathatatlan, és ennek megfelelően mindenkinek fejlődnie kell az Istennel való egységesülés felé. Ez a rend az, hogy mint ember egységesíti magát Istennel a rend törvényeinek megfelelő élet által, amelyek az Isten Parancsolatai, s így /valójában/ Isten egységesíti Magát az emberrel, és a természeti létből lelkit alkot. Hasonló módon az Úr egységesíti Magát az Atyjával, és az Atya Isten egységesíti Magát Vele. Csecsemőként az Úr nem volt-e hasonló egy csecsemőhöz, és gyermekként egy gyermekhez? Nincs-e írva, hogy növekedék bőlcseségben és kedvességben; és később, hogy kérte az Atyát, hogy dicsőítse meg az Ő Nevét, vagyis az Ő Emberijét? Megdicsőíteni azt jelenti, hogy Istenivé tenni az Önmagával való egységesülés által. Ebből nyilvánvaló, hogy az Úr imádkozott az Atyához, amikor az erőtlenség állapotában volt, ami az Ő fejlődésének állapota volt az egységesülés felé.

"Ugyanez a rend van beírva minden emberbe a teremtéssel, és ennek megfelelően, mint ember, előkészíti az értelmét az Ige igazságainak eszközeivel, s alkalmazza ezeket az Istentől eredő hit befogadására; és mivel előkészíti akaratát a könyörületesség munkáival, ezzel alkalmassá válik az Istentől eredő szeretet befogadására. Éppúgy, mint amikor egy munkás gyémántot csiszol, és elkészíti azt, hogy befogadja és visszatükrözze a fény csillogó sugarait; és így tovább. Felkészíteni magát Isten befogadására, és Vele egységesülni, az az Isteni rendnek és Isten minden Parancsolatának megfelelő élést jelenti, a rend törvényei szerint. Az Úr betöltötte ennek minden betűjét, és így vált az Isteni befogadójává annak teljességében. Ezért mondja Pál, hogy Jézus Krisztusban lakott az Istenség teljessége testileg; és Maga az Úr jelentette ki, hogy az Atya minden dolga az Övé. Továbbra is észben kell tartanunk, hogy egyedül az Úr tevékenykedik az emberben, és hogy maga az ember valójában tétlen. Az ember valójában cselekvő tényező, de csak az Úrból eredő élet befolyása által; mert ennek az Úrtól eredő állandó befolyásnak köszönhető, hogy az ember mintegy magától cselekvőnek látszik. Ez azért van így, mert ebből látszik, hogy Szabad Akarata van, amely azért adatott neki, hogy felkészíthesse magát az Úr befogadására, és így egységesülhessen Vele. Ez az egységesülés nem volna lehetséges kölcsönösség nélkül, de kölcsönössé válik, amikor az ember saját szabadságából cselekszik, és mégis, hit által az Úrnak tulajdonít minden tevékenységet.

Ezután megkérdeztem tőle, hogy vajon ő, hasonlóan társaságának többségéhez, azt vallotta-e, hogy az Isten egy. Azt válaszolta, hogy igen. Akkor azt mondtam: "Én azonban attól tartok, hogy a te szíved hitvallása az, hogy nincs Isten. A száj minden szava nem az elmében lévő gondolatból származik-e? Ezért arra kell következtetnem, hogy szád hitvallását az egy Istenről kioltja elméd gondolata, hogy három van. Másrészről, az elme gondolata kiűzi a száj hitvallásását, hogy egy van: és ekkor mi más következtetésre fogunk szükségszerűen jutni, ha nem arra, hogy nincs Isten? Amikor az a vélemény, hogy három van, elfoglalja az elmét, akkor, mivel nincs hely egy közbeeső vélemény számára a gondolat és a beszéd között, az elme arra a következtetésre jut az Istent illetően, hogy a természet az Isten, és az Úrral kapcsolatban, hogy a lelkét vagy az anyjától vagy Józseftől kapta: és e két véleményt pedig a menny minden angyala teljes mértékben távoltartja magától." Amikor ezt mondtam, a szellemet elűzték a mélységbe, ahogy a Jelenések 9: 2 és a következő versek említik, s ahol a sárkány angyalai vitatkoznak a hitük rejtélyei felől.

A következő napon, mikor ugyanezen hely felé pillantottam, láttam a sátrak helyén két ember formájú szobrot, a föld porából készítve, amely a kén, a vas és az agyag keveréke volt. Az egyik szobor bal kezében egy jogar volt, s egy korona a fején, egy könyv a jobb kezében, és egy melldísz, ferdén átkötve egy papi övvel, s drágakövekkel, és egy köpeny terült el mögötte a másik szobor felé; de a szobroknak ezen díszítései csak képzelet hatása, eredménye volt. Akkor egy hangot hallottam a mélységből, amit a sárkány néhány szelleme adott ki, mondván: "Ez a szobor ábrázolja a mi hitünket, mint egy királynőt, és e mögött a másik képviseli a könyörületességet, mint az ő szolgáját." A másik szobor a por hasonló keverékéből volt összegyúrva és fellállítva, furcsa ruhába volt öltöztetve, amely mögötte szállt, mint egy királynő uszálya. Egy papírt tartott a kezében, amelyre az volt írva: "Vigyázz, ne gyere túl közel, és ne érintsd az öltözetet." Majd hirtelen záporeső kezdett esni a mennyből, alaposan eláztatva /saturating/ a szobrokat, amelyek, mivel kén, vas és agyag keverékéből álltak, kezdtek mállani, /effervesce, pezsegni,/ miként történni szokott ezen alkotórészek keverékével, mikor vizet öntenek rájuk. Majd szétrepedeztek a lángokban, ami belül keletkezett bennük, és hamukupaccá váltak, ami végül sírdombnak látszott a földön.

111. A második tapasztalás. A természeti világban az emberek beszéde kettős, mert az ő gondolkodásuk is kettős, lévén külső és belső is; ezért beszédjük eredhet a belsőből, és ugyanakkor a külső gondolatból. Beszélhetnek a külső gondolatból, és a belsőből nem, sőt, valójában azzal ellentétesen is; és ez a forrása a leplezésnek, a hízelgésnek és a képmutatásnak. /hypocrisy/ Azonban a lelki világban az ember beszéde nem kettős, hanem egyszeres; ott úgy beszélnek az emberek, ahogy gondolkodnak; máskülönben az ő beszédjének hangzása csikorgó, és bántja a fület. Azonban képes csendben maradni, és így megakadályozni, hogy elméjének gondolatai feltáruljanak; így tehát amikor a képmutató belép a bőlcsek társaságába, mindegyik elindul a szoba egyik sarka felé, jelentéktelennek téve magát, és nem szól semmit.

Egy nagy összejövetel volt egyszer a lelki világban, és a társalgás erre a témára fordult. Néhányan azt mondták, hogy nem lehetséges másként beszélni, hanem csak egy gondolatból, amikor a jók társaságában vagyunk; ez a vélemény meglehetősen kemény volt azok számára, akik nem alakítottak ki helyes felfogást Istenről és az Úrról. A gyűlésben volt néhány Protestáns, sok papjukkal együtt, és a közelükben néhány Római Katolikus, köztük számos szerzetes. Mindkét párt azonnal kijelentette, hogy ez egyáltalán nem volt kemény, mondván, "Miért kell valakinek másként beszélnie, mint ahogy gondolkodik? Ha az történne, hogy egy ember nem gondolkodik helyesen, nem tudja zárva tartani a száját, és csendben maradni?" Akkor a papok közül valaki azt mondta: "Miért nem gondolkodik helyesen az Istenről és az Úrról?" Az összejövetel néhány tagja azt javasolta, hogy próbálják ki és meglátják. Így hát megkérték azokat, akik, mikor Istenről gondolkodtak, megerősítették magukat abban a hitükben, hogy a Személyek Háromsága létezik, - hogy teljesen arra a mondatra gondoljanak, hogy "Egy Isten": de nem voltak képesek erre. Előadtak sokféle fintort, és eltorzították a szájukat, mégsem tudtak kimondani más szavakat, mint azokat, amelyek megerősítették gondolataikat, amely három Személyről, következésképpen három Istenről szólt.

Majd azok következtek, akik megerősödtek a könyörületességtől elkülönült hitben, s megkérték őket, ejtsék ki szájukkal azt a nevet: "Jézus"; de nem voltak képesek megtenni; csak azt tudták kimondani, hogy "Krisztus", és hogy "Atya Isten." Csodálkoztak ezen, és nyomozódván felfedezték az okát is, hogy ők az Atya Istent imádták, a Fiú kedvéért, és nem Magát az Üdvözítőt; Jézus azt jelenti: Üdvözítő.

4/ Akkor ők, szégyenkezve /?/ az Úr Emberijét illető gondolatuk miatt, ki akarták mondani azokat a szavakat, hogy "Isteni Emberi." De egyetlen jelenlévő pap sem volt képes így tenni, de néhányan a világiak közül igen; így hát ez lett a komoly vita témája.

1/ Mindenek előtt az Evangélisták következő verseit olvastuk nekik:

hogy "az Atya minden dolgot a Fiú kezébe adott," Jn 3: 35;

hogy "az Atya hatalmat adott a Fiúnak minden test felett," Jn 17: 2;

"Mindent nekem adott az Atya." Mt 11: 27.

"Minden hatalom nékem adatott mennyen és földön." Mt 28: 18.

Megkérték őket, hogy tartsák észben, ezeknek a verseknek megfelelően, hogy Krisztus a menny és a föld Istene, figyelembe véve az Ő Istenijét és az Ő Emberijét, és így ejtsék ki e szavakat, "Isteni Emberi"; de nem voltak erre képesek, és azt mondták, hogy bár ezekből a versekből van az értelmükben egy bizonyos felfogás, de nem ismerik el ezeket, és ezért ők képtelenek kiejteni ezeket a szavakat.

2/ Azután a Lukács 1: 32, 34, 35 igeverseket olvastam neki, amely kijelenti, hogy az Úr, az Ő Emberijét tekintve Jehova Isten Fia volt, és hogy Őt nevezik a Magasságos Fiának, és mindenhol máshol Isten Fiának, és Egyszülöttnek is. Megkértem őket, hogy tartsák ezt elméjükben, és azt a tényt is, hogy Isten Egyszülött Fia, aki a világban megszületett, szükségképpen Isten, mint az Atya Isten, és ejtsék ki ezeket az igéket, "Isteni Emberi"; de ők azt mondták: "Képtelenek vagyunk rá, mert lelki gondolatunk, amely belső, nem engedi meg, hogy a gondolathoz legközelebbi beszédben olyan fogalmat mondjuk, ami nem hozzá hasonló." /?/ Emiatt, tették hozzá, érzékelik, hogy ők nem képesek felosztani a gondolataikat, miként azt a természeti világban tették.

3/ Azután az Úr Fülöpnek mondott szavai következtek, amit nekik felolvastam:

"Fülöp mondta, Uram, mutasd meg nékünk az Atyát." Jézus azt mondta neki: "Aki engem látott, látta az Atyát… Nem hiszed, hogy Én az Atyában vagyok, és az Atya bennem?" Jn 14: 8-11.

És más versekben is, ahol kijelenti, hogy

"Az Atya és Én egy vagyok." mint a Jn 10: 30-ban.

Megkértem őket, hogy tartsák meg ezt gondolatukban, és azután mondják, "Isteni Emberi", de mivel ez a gondolat nem gyökeresedett meg az ismeretükben, hogy az Úr az Isten, még az Ő Emberije szempontjából is, nem tudták ezt megtenni, habár egyre dühösebben tornáztatták ajkaikat, annyira törekedtek kimondani, szájukat erőltetve ezeket a szavakat. Ez azért volt, mert közöttük a lelki világban, a gondolat fogalmai, amelyek az ismeretből keletkeznek, egyesítettek a nyelv szavaival, és ahol azok a fogalmak nem léteznek, nem léteznek a szavak sem, mert csak a létező fogalmak válnak szavakban kifejezhetővé.

4/ A következő szavakat a Keresztyén Egyházban elfogadott egyetemes tantételből olvastam fel nekik:

"Az Isteni és az Emberi az Úrban nem kettő, hanem egy; igen, egy Személy, hasonlóképpen egyesülve, mint a lélek és a test az emberben."

Az Atanáziuszi Hitvallásból való ez, és az Egyházak Tanácsai elismerték ezt; és hozzátettem: "Ezért bizonyára van valami fogalmatok abból az elismerésből, hogy az Úr Emberije Isten, mert az Ő lelke Isteni, mivel ez megegyezik a ti Egyházatok tanításával, amit megismertetek a világban. Továbbá, tettem hozzá, " a lélek maga a lényeg az emberben, és a test annak formája; és a lényeg és a forma egyet alkot, hasonlóan a léthez és a megnyilvánuláshoz /esse, existere/, vagy mint az ok és a hatás". Elfogadták ezt az elképzelést, és ebből kiindulva igyekeztek kiejteni a szavakat, "Isteni Emberi"; de nem voltak erre képesek, mert az ő belső elképzelésüket, amit az Úr Emberijéről alkottak, teljesen szétrombolta ez az új keletű elképzelés, ahogy ők ezt nevezték.

5/ Ezért a következő igéket olvastam nekik Jánostól:

"Az Ige Istennel volt, és az Ige volt az Isten… és az Ige testet alkotott." Jn 1: 1, 14;

 

és ezt is:

"Ez /Jézus Krisztus / az igazi Isten, és az örök élet." 1Jn 5: 20.

és a következő igéket Páltól:

"Benne /Jézus Krisztusban / lakozott az Istenség minden teljessége testileg." Kol 2: 9.

Ezután megkértem őket, hogy gondolkodjanak ezen szavak irányultságának megfelelően, hogy Isten, aki az Ige, Emberré lett; hogy Ő az igazi Isten; és hogy Benne lakozott minden teljessége az Istenségnek testileg. Ők így tettek, de csak külső gondolatukban. Azért voltak képtelenek erre, mert belső gondolatuk ellenállt annak, hogy azt mondják, "Isteni Emberi." Nyíltan megmondták, hogy nem képesek fenntartani az Isteni Emberi fogalmát, mert Isten az Isten, és az ember az ember, és az Isten egy lélek, "és egy lélekről," tették hozzá, "nem lehet más felfogásunk, mint az, hogy olyan mint a szél vagy az éter."

6/ Végül emlékeztettem őket arra, amit az Úr mondott:

" Lakjatok bennem, és én bennetek… Ha bennem laktok, és Én bennetek, akkor teremtek sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem tehettek." Jn 15: 4, 5;

és mivel néhány angol pap is jelen volt, ezt a szakaszt olvastam nekik az Úrvacsoránál használatos intéseikből:

"Mert amikor mi lelkien esszük Krisztus testét és isszuk a vérét, akkor mi Krisztusban lakunk, és Krisztus bennünk."

és ezt a kérdést intéztem hozzájuk: "Ha azt gondoljátok, hogy ez lehetetlen, kivéve, ha az Úr Emberije Isteni, ismételjétek a szavakat, 'Isteni Emberi', elismerve ezt gondolatban." De mégsem voltak képesek ezt megtenni, olyan mély benyomást tett rájuk az az elképzelés, hogy ami Isteni, az nem lehet emberi, és ami emberi, az nem lehet Isteni, és hogy az Úr Istenije a Fiú Istenijéből volt, aki az örökkévalóságtól született, és az Ő Emberije hasonló volt bármely más ember emberijéhez. Erről megkérdeztem őket: "Hogyan gondolhatjátok ezt? Fel tudja fogni egy ésszerű elme az Isten Fiának születését az örökkévalóságtól?"

7/ Ezután az Evangélikus Protestánsokat szólítottam meg. Emlékeztettem őket arra, hogy úgy az Augusztínuszi Hitvallás, mint Luther azt tanította, hogy az Isten Fia és az Ember Fia Krisztusban egy Személy, hogy éppen ezért az Ő Emberi Természetije mindenható és mindenütt jelenlévő; hogy figyelembe véve ezt a Természetit, Ő az Atya Isten jobb keze felől ül, és kormányoz mindent a mennyben és a földön, megtöltve minden dolgot, velünk van, bennünk lakozik és munkálkodik. És nem lehet felosztani az imádást, mert a Természeti, amit megkülönböztetnénk, az Isteni, márpedig az nem felosztható az imádásban, és hogy Krisztusban az Isten Ember, és az Ember Isten. Ezt hallva, megkérdezték, "Tényleg így van?" és sírósan nézve mondták: "Nem tudtuk eddig, hogy miért nem voltunk képesek kimondani azokat a szavakat, hogy 'Isteni Emberi." Először az egyik, majd a másik is mondta: "Olvastuk ezt, és írtunk erről; és mégis, amikor mélyen fontolgattuk ezeket, számunkra ezek csak puszta szavak voltak, minden belső tartalom elképzelése nélkül.

8/ Végül azok, akik a vizsgálódást vezették, a Római Katolikusok felé fordultak, és azt mondták: "Talán ti mondhatjátok azt, hogy 'Isteni Emberi', mert azt hiszitek, az Oltári Szentségben Krisztus teljesen jelen van, a kenyérben és a borban, és azok minden részében. Ti is imádjátok Őt, mint a legszentebb Istent, amikor felmutatjátok és Gazdának /a Seregek Urának/ nevezitek. /?/ Máriát Istenszülőnek nevezitek, avagy Isten Anyjának, ezáltal elismerve, hogy ő hozta világra Istent, vagyis az Isteni Emberit". Akkor ők igyekeztek kiejteni ezeket a szavakat, de képtelen voltak, mert közbeavatkozott Krisztus testének és vérének anyagi elképzelése, és az a hitük, hogy az Ő Emberije elkülönült az Istenitől, és ahogy ez ténylegesen szétvált a Pápa személyében, akire csak az Ő Emberi hatalma - az Ő Isteni hatalma nem -, átvivődött. Majd a szerzetesek egyike felkelt, és azt mondta, hogy ő képes elgondolni egy isteni emberit a legszentebb szűz Mária tekintetében, és a saját szent kolostora vonatkozásában; egy másik szerzetes közeledve azt mondta: "Annak az elképzelésnek megfelelően, amellyel most foglalkozunk, én ki tudom mondani az 'Isteni Emberi' szavakat Őszentségére, a Pápára vonatkozóan, sokkal inkább, mint Krisztusra." De a Katolikusok közül néhányan visszahúzták őt, mondván: "Szégyelld magad!" Ekkor látták a mennyet megnyílni, és megjelentek, úgymond, tüzes lángnyelvek, alászállva és megvilágítva a gyülekezet néhány tagját, akik akkor kezdték hirdetni az Úr Isteni Emberijét, mondván: "Vessétek el a három Isten elképzelését, és higgyétek, hogy az Úrban lakozik minden teljessége az Istenségnek testileg, és hogy az Atya és Ő egy, miként a lélek és a test egy, és hogy Isten nem szél vagy éter, hanem Ember. Akkor össze fogtok kapcsolódni a mennyel, és az Urat képesek lesztek Jézus néven nevezni, és azt mondani," Isteni Emberi."

112. A harmadik tapasztalás. Egyszer még hajnalban felébredtem, és kimentem a kertbe a ház elé, és láttam felkelni a ragyogó napot. Körülötte egy kör volt, eleinte csak halványan, de azután fényesebbé vált, csillogóvá, mint az arany. Ennek pereme alatt egy növekvő felhő volt, amely tűzpiros fényben csillogott a lángoló napban. Ekkor elmélkedni kezdtem a Régiek mítoszain, hogyan ábrázolták Aurórát, aki arannyal borított ezüst szárnyakat viselt. /?/ Mialatt ezt a látvány élvezettel néztem, észrevettem, hogy lélekben vagyok, és néhány személy társalgását hallottam, aki így beszéltek: "Talán beszélhetnénk az újítóval, aki a viszály almáját dobta az Egyház vezetői közé, s amit sok világi követ, és amely épp most keletkezik a szemünk előtt." /?/ Ezen az almán ők azt a kis munkát értették, amelynek címe: "Az Új Egyház Tantételeinek rövid magyarázata;" és azt mondták: "Ez egy szakadár ügye, ilyen azelőtt soha nem jutott senkinek sem az eszébe." Majd hallottam, hogy egyikük felkiált: "Szakadár? Ez eretnekség;" de néhányan, akik ott álltak, visszafogták őt, azt mondva: "Elhallgass! Tartsd a szád. Ez nem eretnekség. Felemlített az Igéből sok verset, amelyekre a közöttünk lévő idegenek, akiket mi hozzá nem értőknek /laikusoknak/ tartunk, nagy figyelmet fordítanak, és jóváhagynak.

Mikor ezt hallottam, lévén lélekben, megközelítettem őket, és azt mondtam: "Itt vagyok. Mi a gond?" Közülük egy, miként később megtudtam, egy Német, egy született szász, határozott hangon így szólt: "Hogy merted felborítani az istentiszteletet, amelyet a Keresztyén világban kidolgoztak, oly sok századon át, s amelyet az Atya Isten tanítására alapoztak, akit segítségül kell hívnunk, mint a világegyetem Teremtőjét, az Ő Fiát, mint Közbenjárót, és a Szent Lelket, mint Megvalósítót, /Operator/ Mert te megfosztod az első és az utolsó Istent a személyességtől, habár az Úr Maga mondja, 'Amikor imádkozol, így szólj," Atyánk, ki a mennyekben vagy, a Te neved megszenteltessék! Országod jöjjön el közénk." 'Nem azt parancsolta itt nekünk, hogy könyörögjünk az Atya Istenhez?" Ezekre a szavakra csend lett, és mindenki, aki egyetértett vele, felállt, mint a bátor katonák a csatahajó fedélzetén, készen a kiáltásra, amint meglátják az ellenség hajóhadát: "Harcoljunk hát, biztos a győzelem!" /?/ Akkor beszélni kezdtem, és azt mondtam: "Melyikőtök nem tudja, hogy Isten lejött a mennyből, és Ember lett? Mert írva van, "Az Ige Istennel volt, és az Ige volt az Isten. És az Ige testet alkotott.' Tovább, melyikőtök nem tudja," - és itt rápillantottam az Evangélikusok között arra, aki határozottan nekem címezte mondandóját - "hogy Krisztusban, aki szűz Máriától született, az Isten Ember, és az Ember Isten?" Ezen a társaság morogni kezdett, így hát folytattam: "Nem tudjátok ezt? Saját Hitvallásotok tantételének is megfelel ez, amit Megegyezéses Formának /Formula Concoridae/ neveztek, ahol ezt sok próba által megállapították és megerősítették." Akkor a vezetőjük /dictator/, a társaság felé fordult, és megkérdezte őket, tudták-e ezt. Azt válaszolták: "Nem sok figyelmet fordítottunk arra, mint mond az a Könyv Krisztus Személyéről, de sok munkát fordítottuk az Egyedül Hit általi Megigazulás Cikkelyének tanulmányozására. Azonban, ha ez így van írva abban a Könyvben, akkor egyetértünk vele." Ezután egyikük, visszaidézve ezt emlékezetébe, azt mondta: "Így van írva, és ráadásul, hogy Krisztus Emberi Természet/ij/e annak minden tulajdonságával, felemeltetett az Isteni Felségre, és az is, hogy Krisztus abban a Természet/ij/ében ül az Ő Atyjának jobb keze felől."

Mikor ezt meghallották, elhallgattak. E bizonyítás után folytattam, mondván: "Mivel így áll a dolog, mi akkor az Atya, ha nem a Fiú, és mi a Fiú, ha nem az Atya?" Mivel azonban ez annyira bántotta ismét a fülüket, hát folytattam: "Halljátok az Úr igaz szavait. Ha nem hallgattatok ezekre azelőtt, fogadjátok el őket most. Ő mondta: 'Én és az Atya egy vagyok; Az Atya bennem van, és Én az Atyában; Atyám, minden, ami az enyém, a tied, és mindaz, ami a tied, az enyém; és, aki engem látott, látta az Atyát.' Mi egyebet jelentenének ezek a szavak, ha nem azt, hogy az Atya a Fiúban van, és a Fiú az Atyában? Mi mást jelent ez, ha nem azt, hogy ők egyek, miként a lélek és a test az embernél, és ezért ők egyetlen egy Személy? Ezt is hinnetek kell, ha hisztek az Atanáziuszi Hitvallásban, ahol ugyanezek a dolgokat állítják. Azonban, a már említett igeversekből az Úrnak ezt a kijelentését is idézhetjük: 'Atyám, minden, ami az enyém, az a tied, és minden, ami a tied, az enyém.' Mi mást jelenthet ez, mint azt, hogy az Atya Istenije a Fiú Emberijéhez tartozik, és az Fiú Emberije az Atya Istenijéhez; következésképpen, hogy Krisztusban az Isten Ember, és az Ember Isten, és így ők egyet alkotnak, mint a lélek és a test egy? Hasonlót mondhat minden ember a saját lelkéről és testéről, hogy az egyik mindene a másiké, és a másik mindene az egyiké is; te bennem lakozol, és én benned; aki engem látott, azt láttott téged is; mi egyek vagyunk, a személy és az élet tekintetében egyaránt. Ennek oka az, hogy a lélek benne van az egész emberben és minden részében; mert a lélek élete a test élete, és kölcsönös kapcsolat van a kettő között. Ebből nyilvánvaló, hogy az Atya Istenije a Fiú lelke, és hogy az Fiú Emberije az Atya teste. Honnan lenne egy fiúnak lelke, ha nem az apjától, és a teste, ha nem az anyjától? Beszélünk az Atya Istenijéről, és ezáltal Magáról az Atyáról szólunk, mivel Ő és az Ő Istenije az ugyanaz, mert az Isteni egy létező és feloszthatatlan. Ez is nyilvánvaló Gábriel angyal Máriának mondott ezen szavaiból: 'A Szent Lélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz meg téged; ezért szent az, akit szülni fogsz, és Isteni Fiának fogják nevezni,' és egy kicsit előbb Őt hívják " A Magasságos Fiának, és egy másik helyen "Az egyszülött Fiúnak', de aki mégis csak Mária Fiának nevezi Őt, az szétrombolja az Ő Istenijének elképzelését. Azonban ez az elgondolás csak a tanult papok és a képzett világiak között rombolódott szét, akik, mikor gondolataikat felemelik a testi érzékek dolgai fölött, csak a saját dicsőségükre vannak tekintettel, amely nem csak elhomályosítja, hanem teljesen kioltja azt a világosságot, amely által Isten dicsősége beléphetne.

113. A negyedik tapasztalás. Egyszer bepillantást nyertem a lelki világba és láttam ott egy sereget vörös és fekete lovakon. Azok, akik rajtuk lovagoltak, emberszabású majmoknak tűntek. Arccal és mellel a lovak hátsó része felé fordulva ültek, és tarkójukkal és hátukkal a lovak nyaka és feje felé, és a kantárszárak a lovasok nyaka körül függött. Csatakiáltást hallattak egy fehér lovakon ülő csapat ellen; de amint meghúzták a kantárszárakat két kezükkel, a lovak elvitték őket a csatából; ők így folytatták a támadást. Akkor két angyal leszállt a mennyből, és hozzám jőve, azt mondták: "Mit látsz? " Azt mondtam nekik, hogy lovasokat láttam furcsa testtel; és megkérdeztem, mit jelent ez, és kik voltak ezek. Az angyal válaszolt: "Ezek arról a helyről jöttek, amit Armageddonnak /Jel 16: 16 / neveznek, ahol összegyűltek néhány ezren, hogy azok ellen harcoljanak, akik az Úr Új Egyházához tartoznak, s melyet Új Jeruzsálemnek nevezünk. Azt a helyet használják arra, hogy az Egyházról és a vallásról társalogjanak, de mégsincs abban az Egyháznak semmije sem, mert nincs ott semmi lelki igazság, sem bármi a vallásból, mivel nincs ott semmi lelki jó. Ők kitartanak ott, de csak a szájukkal, ebben a témában, hogy ők ezáltal befolyást szerezhessenek. /?/

"Ifjú korukban elsajátították az Egyedül Hit Által tantételben való meggyőződést, valamint néhány más tanítást Istenről; és az Egyház magasabb hivatalainak elérése után fenntartották nézeteiket egy ideig. Azonban, mivel ekkor többé nem Istenre és a mennyre, hanem magukra és a világra kezdtek gondolni, s így nem az örök áldottsággal és boldogsággal törődtek, hanem az ideig való dicsőséggel és gazdagsággal, elvetették azt a tanítást, amit korábbi éveikben elsajátítottak, kidobták ésszerű elméjük belsejéből azt, amivel kapcsolatban álltak a mennyel, s ami ezáltal a menny világosságában volt, és ésszerű elméjük külsőibe vetették, amely a világgal áll kapcsolatban, s amely ezért a világ fényében van, és végül visszaküldték azt az érzékek természeti területére. Következésképpen az Egyház tantételei csak a száj feladatává váltak /lásd a lábjegyzetet a 32/8, / és többé nem az észből eredő gondolatok feladatai voltak, még kevésbé a szeretetből eredő indulaté. Mivel ők maguk vetették vissza magukat ilyen állapotba, mint ez, nem engedték be többé az Isteni Igazságot, amely kapcsolatban áll az Egyházzal, sem bármi valóban jót, ami a valláshoz tartozik. Olyan ez, mintha az elméjük egy üvegpalackhoz lenne hasonló, megtöltve vasdarabokkal, és kénporral összekeverve. Ha vizet öntenek erre a keverékre, hő keletkezik, majd tűz, amely az üveg szétrobbanását okozza. Hasonló módon, mikor hallják, és beengedik a fülükbe az élő víz bármilyen említését, amely az Ige igazi igazsága, feldühödnek, és erőszakosan fellobbanva kivetik magukból, mint olyat, ami szétrobbantaná a fejüket.

"Ezek azok, akik emberszabású majmoknak látszottak, vörös és fekete lovon ülve, testüket rossz irányba fordítva, és a kantárszárral a nyakuk körül; mivel nem szerették az Egyház igazságait és jóit, melyek az Igéből származnak, nem vágynak látni a lovak elülső részeit, hanem csak a hátsó részüket; mert a lovak jelentik az Ige megértését, a vörös ló az Ige értelmének szétrombolását jelenti a jó tekintetében, és a fekete ló az Ige értelmének elpusztítását jelenti az igazság szempontjából. Csatakiáltást hallattak azok ellen, akik fehér lovon ültek, mert a fehér ló az Ige jó és igaz megértését jelenti; ők háttal ülni látszottak lovaikon, mert féltek a harctól, és méginkább attól, hogy az Ige igazsága sokak számára ismerétté válik, és így napvilágra kerül. Az esetnek ez az értelme.

Az angyal folytatta, mondván: "Mi ahhoz a Társasághoz tartozunk a mennyben, amelyet Mihálynak neveznek, és megparancsolta nekünk az Úr, hogy szálljunk alá arra a helyre, amelyet Armageddonnak neveznek, s amelyből a lovasokat láttad előtörni. Nálunk a mennyben Armageddon az elme háborús állapotát és a háború díjának a vágyát jelenti, a meghamisított igazságok által ösztönözve, felkeltve az uralom-, és a mindenek fölé való kerülés vágyát. S mivel mi érzékeljük benned annak vágyát, hogy tudj valamit erről a háborúról, elmondunk neked valamit ennek jelentéséből. Leszállásunkkor a mennyből az Armageddon helyére mentünk, és sokezres gyülekezést láttunk ott. Nem csatlakoztunk ahhoz a gyűléshez, hanem volt ott néhány ház attól a helytől délre, és oda mentünk be. Gyerekek voltak bent a tanáraikkal, akik kedvesen fogadtak minket; és mi örvendtünk a társasággal együtt. Megjelenésükben kedvesek voltak, életerő csillogott szemükben és megnyerő készségesség volt társalgásukban. A szemükben látszó életerő az általuk felfogott igazságból eredt, és társalgásuk készségessége a jóságból eredő indíttatásukból keletkezett. Mi tehát bemutatkoztunk nekik

We therefore presented them with caps, the borders of which were ornamented with bands of gold thread interwoven with pearls ; and we also gave them garments parti-coloured in white and blue.

caps--szal, ??? caps / amelynek határai /szegélyei / arany szalagokkal volt díszítve ??? thread interwoven ?? gyöngyökkel; és mi is adtunk nekik garments parti-coloured ??? fehérben és kékben. Megkérdeztük őket, meglátogatták-e /?/ ever looked into/

a szomszédos, Armageddonnak nevezett helyet. Azt válaszolták, hogy igen, az ablakon át a ház teteje alól, és hogy ők láttak egy nagy gyülekezést ott, de különböző formákban, az egyik alkalommal nemes emberekhez hasonlókat, máskor, nem emberekhez hasonlókat láttak, hanem szobrokhoz és vésett képekhez hasonlókat, és körülöttük egy társaságot térden állva. /on bended/ Ezek is különböző vezetőkkel jelentek meg alattunk, néha emberekhez hasonlítottak, néha leopárdokhoz, és olykor kecskékhez, amelyek szarvukkal döfködtek lefelé, felszakítva a talajt. Megmagyaráztuk nekik ezeket az átalakulásokat, feltárva, hogy kiket képviseltek és milyen jelentésről volt szó általuk.

"Ekkor azonban fordulóponthoz érkeztünk. Amikor azok, akik a gyülekezést alkották, meghallották, hogy mi beléptünk ezekbe a házakba, azt mondták egymás között: 'Mit keresnek ezek a gyerekek között? Küldjük oda társaságunk néhány tagját, hogy elküldjék őket.' Így hát odaküldtek néhányat, és amikor hozzánk értek, azt mondták: 'Miért léptetek be ezekbe a házakba? Honnan jöttetek? Mi, a hivatalunknál fogva, megparancsoljuk nektek, hogy távozzatok.' Erre azt válaszoltuk: 'Nincs nektek olyan felhatalmazásotok, hogy ezt parancsoljátok nekünk. Saját szemetekben valóban úgy látszotok, mintha hasonlók lennétek Anakim óriáshoz, és azok, akik itt vannak, hasonlóak lennének a törpékhez; de még sincs semmi más hatalmatok vagy tekintélyetek itt, kivéve, amit ravaszsággal szereztetek, de ez sem lesz segítségetekre. Így hát mondjátok el a társaságotoknak, hogy minket a mennyből küldtek, hogy lássuk van-e bármilyen vallás nálatok, vagy nincs; és ha nincs, ki fognak dobni titeket arról a helyről, ahol most vagytok. Javaslom azért, hogy a társaságotok értelmezze ezt a kérdést, amely magában foglalja az Egyház és a vallás igazi lényegét, az Úr Imádságának e szavait: "Atyánk, ki a mennyekben vagy, a Te neved megszenteltessék; Országod jöjjön el közénk." '

"Mikor ezeket a szavakat hallották, először azt mondták: 'Mi ennek a jelentése? De azután egyetértésre jutottak a javasolt kérdésben. Elmentek és beszámoltak ezekről a dolgokról a társaságuknak, akik azt mondták: 'Mit jelent ez a javaslat? Azonban megértették, hogy e kérdés mögött ott rejtőzik az a vágy, hogy megtudják, vajon ezek a szavak megerősítik-e az ő hitüket az Atya Isten megközelítésének módjáról, amit a mi hitünk tanít. /?/ Ezért azt mondták: "E szavak jelentése világos: nekünk az Atya Istenhez kell imádkoznunk, és mert Krisztus a mi Közbenjárónk, s így nekünk az Atya Istenhez kell imádkoznunk a Fia kedvéért.' Felháborodásukban azonnal elhatározták, hogy eljönnek hozzánk, és szemünkbe mondják ezt, hozzátéve továbbá, hogy meg fogják húzni a fülünket.

"Így hát elhagyták azt a helyet, és egy ligetbe mentek, közel a házhoz, ahol a gyerekek voltak a tanáraikkal. Ennek ligetnek a közepén volt egy tisztás, mely arénához hasonlított. Megfogták egymás kezét, így léptek be, és ott találtak minket rájuk várva. A padlón fűhalmok voltak, kis zöld dombokhoz hasonlók; leültek ezekre, mondván, 'Nem fogunk a ti jelenlétetekben állni, hanem leülünk.' Akkor egy közülük, aki képes volt a világosság angyalaként láttatni magát, és akit a többiek megkértek, hogy beszéljen velünk, azt mondta: 'Ti azt javasoltátok nekünk, hogy magyarázzuk meg, hogyan értjük azokat az előbbi szavakat az Úri Imádságában. Ezért azt mondom nektek, hogy a mi magyarázatunknak megfelelően ezek azt jelentik, hogy nekünk az Atya Istenhez kell imádkoznunk; és mivel Krisztus a mi Közbenjárónk, és mi az Ő érdeméért üldvözültünk, nekünk az Atya Istenhez kell imádkoznunk, hívén az Ő érdemében.'

"Ezután azt mondtuk nekik: "Mi abból a Társaságból vagyunk a mennyből, amelyet Mihálynak neveznek, és azért küldettünk hozzátok, hogy lássunk titeket, és megvizsgáljuk, vajon nektek, akik összegyűltetek ezen a helyen, van-e valamilyen vallásotok, vagy nincs; mert Isten elképzelése benne van minden vallásban, és az összekapcsolódás ez által valósul meg, és az összekapcsolódás által az üdvösség. Mi a mennyben, hasonlóan a földön lévő emberekhez, naponta többször imádkozunk, és eközben nem gondolunk az Atya Istenre, mert Ő láthatatlan, hanem az Rá gondolunk az Ő Isteni Emberijében, mert ebben Ő látható; és ebben ti Krisztusnak nevezitek Őt, de mi az Úrnak, és így az Úr nekünk az Atya a mennyekben. Továbbá, az Úr azt tanította nekünk, hogy Ő és az Atya az egy; hogy az Atya Benne van, és Ő az Atyában; és hogy aki Őt látta, az az Atyát látta. Ő tanította azt is, hogy senki sem mehet az Atyához, csak általa; és hogy az Atya akarata az, hogy az emberek higgyenek a Fiúban; és hogy aki nem hisz a Fiúban, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta. Ezekből a versekből nyilvánvaló, hogy az Atyát Őáltala és Benne kell megközelíteni; és mivel így áll a dolog, azt is Ő tanította, hogy minden hatalom Neki adatott mennyek és földön. Ebben az imádságban mondjuk, "A Te neved megszenteltessék, országod jöjjön el közénk": és mi megmutattuk az Igéből, hogy az Ő Isteni Emberije az Atya neve, és hogy az Atya országa akkor jön el, amikor az Úr közvetlenül elközelített, és nem, amikor Isten, az Atya közeledett közvetlenül. Ezért is parancsolta meg az Úr a tanítványiank, hogy prédikálják Isten országát; és ez az Isten királysága.'

Hallva ezeket a szavakat, a velünk szembenállók ezt mondták:' Sok verset idéztél az Igéből, és lehet, hogy mi olvastuk ezeket ott, de nem emlékszünk rájuk. Ezért nyissuk ki az Igét a mi jelenlétünkben, és olvassuk ezeket a verseket belőle, különösen azokat, amelyek azt mondják, hogy az Atya királysága akkor jön el, amikor az Úr királysága jön.' Ekkor azt mondták a gyerekeknek: 'Hozzátok elő az Igét;' és odahozták. Mi tehát a következő verseket olvastuk belőle:

János eljött, és prédikálta a királyság Evangéliumát. Jézus mondja, 'Az idő betelt, és Isten királyság közel van.' Mk 1: 14, 15; Mt 3: 2.

Maga Jézus hirdette a királyság Evangéliumát, és mondta, hogy Isten királysága elközelített. Mt 4: 17, 23; 9: 35.

Jézus parancsot adott a tanítványainak, hogy prédikálják és hirdessék Isten királyságának jó hírét. Mk 16: 15; Lk 8: 1; 9: 60.

A Hetven tanítványnak is ezt mondta, akik szétküldött. Lk 10: 9, 11;

s amit még más helyeken tanított, mint pl. Mt 11: 5; 16: 28; Mk 9: 1; 11: 10; Lk 4: 43; 21: 31; 22: 18.

Isten királysága, amit előre megmondtak, az Úr királysága volt, és így az Atya királysága, amint az nyilvánvaló a következő versekből:

'Az Atya… mindent az Ő / a Fiú / kezébe adott.' Jn 3: 35;

Az Atya hatalmat adott a Fiúnak minden test felett. Jn 17: 2;

'Mindent nekem adott az Atya,' Mt 11: 27;

'Minden hatalom nékem adatott mennyen és földön.' 28: 18.

A következő versekből is ez világlik ki:

'Seregek Jehovája az Ő neve; és a te Megváltódé, Izráel Egyetlen Szentjéé; az egész föld Istenének fog neveztetni.' Ézs 54: 5;

'Láttam… és íme, egy Ember Fiához hasonló… És az uralom Néki adatott, és a dicsőség, és a királyság is, minden emberen és népen… hogy Őt szolgálják: az Ő uralkodása örökké tartó uralom, amely soha el nem múlik, és az Ő királysága soha szét nem romboltatik.' Dán 7: 13, 14;

'És a hetedik angyal is trombitált; és nagy hang hallatszott a mennybe, mondván, E világ királyságai a mi Urunké lettek, és az Ő Krisztusáé; és uralkodni fog örökkön örökké.' Jel 11: 15; 12: 10.

"Mi további útbaigazítást is adtunk nekik az Igéből, hogy az Úr a világba jött, nem csak azért, hogy megváltsa az angyalokat és az embereket, hanem hogy ők egységesülhessenek az Atya Istennel Őáltala és Benne; mert Ő tanította,

hogy azok, akik hisznek Benne, azok Benne vannak, és Ő azokban. Jn 6: 56; 14: 20; 15: 4, 5.

Mikor ezeket hallották, megkérdezték, 'Hogyan lehet a ti Uratokat Atyának hívni?' Azt válaszoltuk: 'Abból, amit éppen felolvastunk, ez tűnik ki, és a következő versekből is:

'Egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk; és Őt fogják nevezni… Felséges Istennek, az örökkévalóság Atyjának.' Ézs 9: 6.

'Hiszen a mi Atyánk te vagy, Ábrahám nem ismer minket, és Izráel nem tud felőlünk, te, Jehova vagy a mi Atyánk, a mi Megváltónk; ez a neved öröktől fogva.' Ézs 63: 16.

Nem azt mondta-e Fülöpnek, aki látni akarta az Atyát,

'Nem ismersz meg engem, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát látta.' Jn 14: 9; 12: 45.

Akkor ki más az Atya, akit Fülöp a szemével látott, ha nem Ő? Ehhez még hozzátettük: az egész Keresztyén világban azt mondják, hogy akik az Egyházat alkotják, azok alkotják Krisztus testét, és az Ő testében vannak. Akkor hogyan közelítheti meg másként Istent, az Atyát az Egyház bármelyik embere, ha nem Őáltala, akinek a testében van? Máskülönben teljesen ki kellene mennie a testből és úgy megközelítenie Őt. Végül, tájékoztattuk őket arról, - látva, hogy a figyelők fáradtsága növekszik -, hogy e naptól fogva az Úr egy Új Egyházat alapít, amit az Új Jeruzsálem név jelent a Jelenésekben, s amelyben egyedül az Urat fogják imádni, miként a mennyben is, és hogy a mindent magában foglaló Úri Imádság az elejétől a végéig beteljesedik. Ezt teljes mértékben megerősítjük az Evangéliumok minden Igéjéből, és a Próféták könyveiből, valamint a Jelenésekből, amely az elejétől a végéig ezzel az Egyházzal foglalkozik.

"Az Armageddoni emberek ezeket a dolgokat hallva olyan mérgesek lettek, hogy mondandónk minden fordulatánál közbe akartak vágni. Végül közbe is vágtak, felkiáltva: 'Ti a mi Egyházunk tanítása ellen beszéltek, amely azt tanítja, hogy az Atya Istent közvetlenül kell megközelíteni, és hogy az embereknek Benne kell hinniük; ti így bűnösök vagytok a mi hitünk megsértésében. Ezért hagyjátok el ezt a helyet, vagy ki lesztek dobva. A düh szenvedélyétől lángolva közeledtek, hogy megvalósítsák fenyegetéseiket; de ebben a pillanatban, lévén ellátva erővel, vaksággal vertük meg őket, hogy ne láthassanak minket; de ők tovább rohantak előre, nem tudva, hová, és néhányan a Jelenések 9: 2-ben említett mélységbe estek. Ez most a dél-keleti területen fekszik, ahol azok laknak, akik megerősítették hitüket az egyedül hit általi megigazulásban. Közülük azok, akik ezt erősítették meg az Igéből, kiküldettek egy sivatagi területre, ahol ők a Keresztyén világ külterületeit kutatják, és a hitetlenekkel társulnak.