A Megváltás.

 

114. Elismert dolog az Egyházban, hogy az Úr két hivatalt tölt be, a főpapi hivatalt és a királyét; de mivel kevesen tudják, miben áll ez a két hivatal, ezért most meg fogom magyarázni. Az Urat főpapi hivatalában nevezik Jézusnak, és királyi hivatalában Krisztusnak. Az Igében is Jehovának és Úrnak nevezik Őt főpapi hivatalánál fogva, és királyi hivatala által Istennek és Izráel Egyetlen Szentjének, és Királynak is. Ez a két hivatal megkülönböztetendő egymástól, a szeretethez és a bőlcsességhez hasonlóan, vagy, ami ugyanaz, a jósághoz és az igazsághoz hasonlóan. Ezért bármit tesz az Úr, és bármilyen tevékenységet végez az Isteni Szeretetből vagy az Isteni Jóból, azt az Ő főpapi hivatalából teszi; és amit az Isteni Bőlcsességből vagy Isteni Igazságból tesz, azt az Ő királyi hivatalából teszi. Az Igében is a főpap és a főpapság jelenti az Isteni Jót, és a király vagy királyság jelenti az Isteni igazat; és ezeket ábrázolta ki a főpap és a király az Izraelita Egyházban. A Megváltás elvégzése mindkét hivatalhoz hozzátartozik; de hogy mi vonatkozik egyikre, és mi a másikra, azt a következőkben mutatom meg. Hogy a témát részleteiben is világosan megérthessük, a következő címszavakba vagy cikkelyekbe rendezve fogom megmagyarázni:

1/ Maga a Megváltás a poklok alávetése, a mennyek elrendezése a rendnek megfelelően, és így az Új Lelki Egyház előkészítése volt.

2/ A megváltás nélkül egyetlen ember sem üdvözülhetne, és egyetlen angyal sem élhetne folyamatosan a sértetlen egység állapotában.

3/ Így tehát az Úr nem csak az embereket, hanem az angyalokat is megváltotta.

4/ A Megváltás munkája teljesen Isteni volt.

5/ Maga a megváltás csak Isten megtestesülése által volt végrehajtható.

6/ A kereszt elszenvedése nem a megváltás volt, hanem az utolsó kísértés, amit az Úr elviselt, mint Legfőbb Próféta; és az Ő Emberije megdicsőítésének is ez volt az eszköze, vagyis az Ő Atyja Istenijével való egységesülésének.

7/ Az Egyház alapvető tévedése, hogy azt hiszi, hogy a kereszt elszenvedése volt maga a megváltás; és ez a tévedés, együtt az örökkévalóságtól származó három Isteni Személlyel, eltorzította az egész Egyházat, annyira, hogy semmi lelki nem maradt benne.

Mindegyik címsor részletes magyarázatát most fogom megadni.

115. 1/ Maga a Megváltás a poklok alávetése, a mennyek elrendezése a rendnek megfelelően, és így az Új Lelki Egyház előkészítése volt.

Azt, hogy a megváltás ebből a három dologból áll, a legnagyobb bizonyossággal kijelenthetem, mert az Úr napjainkban is végzi el a megváltást, amely az 1757-es évben kezdődött, együtt az Utolsó Ítélettel, amely akkor beteljesült. Attól az időtől fogva a jelenig ez a megváltás folytatódik, mert most van az Úr Második Eljövetelének ideje, és egy Új Egyházat fog megalapítani, amely lehetetlen volna anélkül, hogy poklokat először alá ne vetné, és helyreállítaná a mennyeket a rendnek megfelelően. Mivel megengedtetett nekem, hogy mindezt lássam, leírhatnám, hogyan vettettek le a poklok, és hogyan alapított új mennyet és hogyan rendezte azokat el a rendnek megfelelően; de ennek leírása egy teljes kötetet igényelne. Azonban egy kis munkában, amit 1758-ban tettem közzé Londonban, megmutattam, hogyan történt az Utolsó Ítélet. A poklok alávetése, a mennyek visszarendezése a rendnek megfelelően, és az Új Egyház alapítása alkotja a megváltást, mert ezek végrehajtása nélkül egyetlen ember sem üdvözülhetne. Továbbá, ezek a rendben követik egymást, azért, mert a poklokat kellett ledobni először, mielőtt egy új angyali menny alakulhatott volna; és ennek a mennynek kell előbb kialakulnia, mielőtt egy Új Egyház alapítható lenne a földön; mert az emberek a világban úgy kapcsolódnak a lelki világgal, hogy az elméjük vagy a mennyei angyalokéval van összhangban /unison/, vagy a pokoli szellemekkel. De ezzel a témával e munka utolsó fejezetében fogok foglalkozni, ahol kimondottan az Idők Beteljesedésével, az Úr Eljövetelével, és az Új Egyházzal foglalkozom.

116. Mialatt az Úr a világon volt, harcolt a poklok ellen, legyőzte és alávetette azokat, és így engedelmességre kényszerítette Maga iránt. Az Ige sok szakaszából nyilvánvaló ez, melyek közül most néhányat idézni fogok:

"Ki az, ki Edomból jön, vörös ruhákban Boczrából? Ki az, aki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, aki igazságot szólok, elégséges vagyok az üdvözítésre. Miért veres az öltözeted, és ruhád, mint a borsajtoló ruhái? A sajtolót egyedül tapostam, és az emberek közül senki sem volt velem: és megtapostam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban; vérük így fröccsent ruháimra, és egész öltözetemet befedte. Mert a bosszúállás napja van szívemben, és megváltásom esztendeje eljött… saját karom szerzett üdvösséget nékem… és erejüket levetem a földre… Mert Ő szólott, Bizony, az én népem ők, az én gyermekeim… Ő lett nékik a Megtartó… Szeretetében és kegyelmében megváltotta őket." Ézs 63: 1-9.

Ezek a szavak az Úr poklok elleni harcáról szólnak. Az öltözet, amiben Őt tisztelni kellett, s amely piros volt, az Igét jelenti, amelyet megszentségtelenített a Zsidó nép. Az Ő harca a poklok ellen és győzelme azok felett a haragjában való megtaposás által, és a dühében való eltiprás által van leírva. Azt, hogy Ő egyedül harcolt, és a saját erejéből, az ezekkel a szavakkal íratott le: "Emberek nem voltak velem. Saját karom szerzett üdvösséget nekem… és levetem erejüket a földre." Hogy Ő így üdvözíti és váltja meg őket, azt ezek a szavak jelentik: "Ő a Megváltójuk… Szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket." Hogy ez volt Eljövetelének oka, azt ezek a szavak teszik érthetővé: "A bosszúállás napja van szívemben, és megváltásom esztendeje eljön."

Továbbá, Ézsajás írja:

"És látá, hogy nincs senki, és csodálkozott, hogy nincs közbenjáró: ezért karja megmenti Őt, és igazságossága megtartja Őt. És felvette az igazságosságot, mint páncélt, és az üdvösség sisakját helyezte fejére; és felvette a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vette magát körül, mint palásttal.… És a Megváltó eljön Sionhoz." 59: 16, 17, 20.

Jeremiásnál olvassuk:

Megriadtak, és "Megriadva hátrálni kezdtek, és gyorsan menekülni, nem néztek hátra… Mert ez a nap a Seregek Jehovájáé, a bosszúállás napja, amikor bosszút áll ellenségein: és a kardja elemészti őket, és jóllakva megrészegül a vérükkel" 46: 5, 10.

Ezek a versek is kapcsolatban állnak az Úr poklok elleni harcával és felettük való győzelmével. Dávid írja:

"Kösd derekadra kardodat, ó Legfelségesebb… nyilaid élesek az ellenség királya szívében; ezért a népek alattad valók lesznek. A te trónod, Ó Isten, örökkévaló… Szeretted az igazságosságot… ezért Isten kent fel téged." Zs 45: 3-7, /4-8! /

és sok más helyen is.

Mivel az Úr egyedül igázta le a poklokat, bármely angyal segítsége nélkül, ezért nevezik Őt

Felségesnek, és a Háború Emberének, Ézs 42: 13; 9: 6;

A Dicsőség Királyának, Jehovának, ki erős és felséges a csatában, Zs 24: 8, 10;

Jákób felséges Istenének, Zs 132: 2;

És más helyeken is Jehova Zebaoth-nak nevezik Őt, vagyis a Seregek Jehovájának. Továbbá, az Ő eljövetelét nevezik 'Jehova napjának, mely szörnyű és kegyetlen, a felháborodás napja, a lángoló haragé, a düh és a bosszúállás napja, a rombolás, a háború napja, a trombita napja, a lárma és a felfordulás napja', és így tovább. Az Evangélistáknál az is írva van, hogy:

"Most van a világ ítélete: most vettetik le e világ fejedelme." Jn 12: 31.

"E világ fejedelme megítéltetett." Jn 16: 11;

"Legyetek jó reménnyel, én legyőztem a világot." Jn 16: 33.

"Íme, láttam a sátánt, mint villámlást leesni a mennyből." Lk 10: 18.

A világ, a világ fejedelme, a sátán, és az őrdög a poklot jelenti.

Továbbá, a Jelenésekben, az elejétől a végéig, leírva található napjaink Keresztyén Egyházának jellemzése; és előre megmondatott, hogy az Úr ismét el fog jönni, és leveti a poklokat, és egy új angyali mennyet formál, és azután megalapít egy Új Egyházat a földön. Mindezek a dolgok előre megmondattak, de nem tárattak fel a jelen ideig. Ennek oka az, hogy a Jelenések Könyve, hasonlóan az Ige prófétai részeihez, teljesen megfelelésben íródtak; és ennek a Könyvnek egyetlen versét sem értelmezheti senki teljes bizonyossággal anélkül, hogy az Úr ne tárná fel ezeket. Azonban, az Új Egyház érdekében a benne lévő minden dolog most ismertté válik a Feltárult Jelenések című munkában, amit 1766-ban tettem közzé Amszterdamban. Azok fogják megérteni ezeket a dolgokat, akik hisznek az Úr Igéinek, amint azt Máté írta a 24. fejezetben, az Egyház jelenlegi állapotával és az Ő Eljövetelével kapcsolatban. De ez a hit még csak homályos és bizonytalan azoknál, akik napjaink Egyházának hitét fogadják el az örökkévalóságtól való három Isteni Személyről, és magában Krisztus Szenvedésében látják a megváltás végbevitelét, s ez oly mélyen bevésődött a szívükbe, hogy nem lehet onnan kiirtani. Ők azokhoz hasonlítanak, akiket a 113. pontban feljegyezett esetben írtam le. Egy vasdarabokkal és kénporral megtöltött üveghez hasonlítanak. Amikor vizet öntenek ehhez, először hő keletkezik, azután tűz, amely az üveg szétrobbanását okozza. Így történik velük is, amikor valamit hallanak az élő vízről, amely Ige eredeti igazsága, és amikor ez bejut az elméjükbe, akár a szemükön, akár a fülükön keresztül, túlfűtötté válnak, és az erőszak lángjai csapnak fel bennük, és ezért kivetik azt, mintha valami égetné a fejüket.

117. A poklok alávetése, a mennyek visszavezetése a rendbe, és azután az Egyház megalapítása, ábrázolható különböző összehasonlításokkal. A poklok hasonlíthatók a rablók és a lázadók seregéhez, akik betörnek a királyságba vagy a városba, tüzet vetnek a házakra, a lakosokat megfosztják javaiktól, zsákmányt osztanak, és azután diadalt ülnek. Ellenben maga a megváltás hasonlítható egy igazságos király tevékenységéhez, aki seregével hadba száll ezek ellen, és közülük némelyeket kardélre hány, másokat bebörtönöz, megfosztja őket a zsákmánytól, visszaállítja az alávetésüket, és azután megszilárdítja a rendet a királyságában, és biztonságot nyújt a hasonló támadások ellen. A poklok hasonlíthatók a vadonból előtörő vadállatok hordáihoz, amelyek megtámadják a nyájakat, a csordákat és minden embert, annyira, hogy senki sem mer túlmenni a város falain a megművelt földekig; következésképpen a földek ugarrá válnak, és a városi emberek éhenpusztulnak. De a megváltás hasonlítható e vadállatok elpusztításához és szétszórásához, és a földek és mezők megvédéséhez a további hasonló támadásoktól. A poklok hasonlíthatók a sáskákhoz is, amelyek felemésztik a föld minden zöldjét; és a megváltás azokhoz az eszközökhöz, amelyek által ezek a folyamatok véget érnek. Végül, a poklok hasonlíthatók a hernyókhoz, amelyek a nyár kezdetekor megfosztják a fákat leveleiktől, következésképpen gyümölcseiktől is, s így ott állnak csupaszon, mint a tél közepén, míg ellenben a megváltás hasonlítható az ilyen rovarok elpusztításához, és a kert helyreállításához, virágzó és gyümölcsöző állapotba hozásához. Ez történne az Egyházzal is, ha az Úr, megváltása által, nem különítette volna el a jót a gonosztól, és az utóbbit nem vetette volna le a pokolba, és nem helyezte volna az előbbieket a mennybe. Mivé válna egy birodalom, vagy egy királyság, ha nem lenne igazság és ítélet, hogy eltávolítsa a gonoszt a jó közül, és megvédje a jót a háborgatástól, úgy, hogy minden ember biztonságban lakhasson a saját otthonában, és, amint az Igében áll kifejezve, békében üljön a saját szőlője és fügefája alatt?

118. 2/ A megváltás nélkül egyetlen ember sem üdvözülhetne, és egyetlen angyal sem élhetne folyamatosan a sértetlen egység állapotában.

Először meg fogjuk állapítani, hogy mi a megváltás. Megváltani azt jelenti, hogy megszabadítani a kárhozatból, megmenteni az örök haláltól, megmenteni a pokoltól, és kioldani azokat a köteleket, amelyeket az őrdög hatalma helyezett a foglyokra. Ezt az Úr végezte el a poklok alávetésével, és az új menny megalapításával. Az ember másképpen nem üdvözülhetne, mert a lelki világ kapcsolatban áll a természetivel, annyira, hogy el nem választhatók. A kapcsolat elsősorban azon emberek belsőjével áll fenn, - amit a lelküknek és elméjüknek nevezünk - akik jó emberek; ezek az angyalok lelkével és elméjével állnak kapcsolatban; a gonosz emberek lelke és elméje pedig a pokoli szellemek lelkével és elméjével van kapcsolatban. Ez a kapcsolat olyan szoros, hogy ha az angyalok és szellemek eltávolíttatnának az embertől, halottként esne le, miként egy fatörzs; és ugyanilyen módon megszűnnének létezni azok is, ha az embereket eltávolítanák tőlük. Ebből egyértelmű, miért történt meg a megváltás a lelki világban, és miért a mennyet és a poklot kellett visszavezetni a rendbe, mielőtt egy Egyház alapíttathatott volna a földön. Hogy ez így van, az teljesen nyilvánvaló abból, amit a Jelenések Könyve mond, hogy miután az új menny megformáltatott, azután szállt alá abból mennyből az Új Jeruzsálem, amely az Új Egyház. 20: 1, 2.

119. Az angyalok nem lehetnének folyamatosan a sértetlen egység állapotában, ha a megváltást nem hajtotta volna végre az Úr, mert az egész angyali menny, együtt a földön lévő Egyházzal, az Úr tekintete előtt van, mint egy Ember. Az angyali menny alkotja annak belsőjét, és az Egyház a külsőjét; vagy egy kicsit részletesebben, a legmagasabb menny alkotja a fejet, a második és alacsonyabb menny a mellkast és a test középre eső részét, és a földi Egyház a lágyékot és a lábakat, míg Maga az Úr az egésznek a lelke és élete. Ha az Úr nem hajtotta volna végre a megváltást, akkor ez az Ember szétrombolódott volna: a lábak és a lágyék elpusztult volna az Egyház elszakadása /defectio, elsorvadás/ által a földön, a hasi terület az alacsonyabb menny elszakadása által, a mellkasi terület a második menny elszakadása miatt, és akkor a fej, elvesztve kapcsolatát a testtel, öntudatlanságba esett volna. Néhány összehasonlítással ábrázolhatjuk ezt. Ezek a hanyatlási folyamatok hasonlítanak a haldokláshoz, /mortification, elhalás / amely először a lábat támadja meg, majd fokozatosan kiterjed, és megfertőzi a lágyékot, majd a hasi zsigereket, és végül a szívhez közeli részt; és akkor, mint tudjuk, az ember meghal. Hasonlítható ez a zsigeri betegségekhez a rekeszizom alatt. Mikor a szívverés meggyengül, a tüdők munkája megnehezül, és tevékenységük végül megszűnik. Ezt is ábrázolhatjuk a belső és a külső ember egymásra hatásával. A belső ember jól van, amíg a külső engedelmesen teljesíti feladatait. Ha azonban a külső ember nem engedelmes, hanem ellenkezik, és különösen, ha munkája tevékenyenyen ellentétes, akkor a belső ember fokozatosan elgyengül, és elsodortatik a külső örömök által, miközben ténylegesen megkedveli és megcselekszi azokat. Ezt azzal is lehet ábrázolni, hogy összehasonlítjuk egy emberrel, aki egy hegy csúcsán áll, s aki látja maga alatt a tájat árvíztől elborítva. Amint a víz folyamatosan addig a magasságig emelkedik, amelyiken ő áll, őt is el fogja borítani a víz, hacsak nem keres biztonságot egy csónakban, amely megmenti a hullámoktól. Valami hasonlót láthat abban a helyzetben az, aki egy hegy csúcsáról látja a sűrű köd felemelkedését egyre magasabbra és magasabbra, míg elrejti szeme elől a mezőket, a falvakat és városokat. Mikor végül őt is beborítja a köd, akkor nem lát semmit, még azt a csúcsot sem, amelyen áll.

Hasonló a helyzet az angyalokkal, amikor a földi Egyház elpusztul; mert akkor az alacsonyabb mennyek elmúlnak. Ez azért van így, mert a mennyeket a földről odajutó emberek alkotják, és amikor többé nem marad semmi, az Igéből származó szívjóság és igazság az ember között, a mennyek elboríttatnak a gonoszok által, amelyek elözönlik, és azok úgy fojtják meg, mint a Stygian vizének áradata. Mindazonáltal az Úr előrelátóan gondoskodott máshol ezekről az angyalokról; és ők megőriztettek az Utolsó Ítélet napjáig, amikor feltámadtak az új mennyben. Ezek azok, akiket a Jelenések könyve említ:

"Láttam az oltár alatt azoknak lelkét, akik megölettek az Úr Igéjéért, és az ő bizonyságtételük beszédéért: És hangos szóval kiáltottak, mondván, Meddig Ó, Urunk, te szent és igaz, meddig nem ítélsz és fizetsz meg a mi vérünkért azoknak, akik a földön laknak? És fehér ruha adatott mindegyiküknek; és azt mondták nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg az ő szolgatársaik és testvéreik száma, akiknek meg kell öletniük, mint nekik, betelik." 6: 9, 10, 11.

120. Ha az Úr nem hajtotta volna végre a megváltást, a bűn és a romlottság szétterjedne az egész Keresztyénségen, a természeti és a lelki világon egyaránt. Sok oka van ennek, és ezek között említhetem a következőket. Minden ember a halála után a lelkek világába lép be; és ott pontosan olyan, mint a halála előtt volt; és oda való belépésekor nincs senki, aki megakadályozhatná, hogy társalogjon elhalt szüleivel, testvéreivel, rokonaival és barátaival. Akkor minden férj először a feleségét keresi, és minden feleség a férjét; és ők bevezetik egymást az ismerősök különböző csoportjaiba, akik külsőleg bárányokhoz hasonlók, de belül olyanok, mint a farkasok; és még azok is, akik kegyes életet éltek, általuk megrontatnak. Ezen a módon, és más, a természeti világban ismeretlen gazság művei által a lelkek világa úgy meg van töltve gonoszsággal, mint egy állóvizű tó békalárvákkal. Hogy ez az eredménye annak, hogy a gonoszokhoz társulnak, az meglátható ezekből a megfontolásokból: hogy bárki társul a rablókhoz vagy kalózokhoz, az végül olyan lesz, mint azok; és bárki a házasságtörőkkel és paráznákkal él együtt, az világosságot gyújt /gyertyát tart/ a házasságtörőknek, és bárki közösen tevékenykedik a törvényen kívüliekkel, az végül nem habozik erőszakosan cselekedni bárkivel. Mert minden gonoszság fertőző, és hasonlítható a pestishez, amely átadódik pusztán a fertőzött lélekzésének kiáradása által. Ezek hasonlíthatók a rákhoz vagy az üszkösödéshez, amely lassanként szétterjed, először a közelebbi, azután a távolabbi részeket fertőzi meg, míg végül az egész testet elpusztítja: a gonoszság öröme okozza ezt, amely minden emberrel veleszületik.

Ebből tehát nyilvánvalóan kitűnhet, hogy az Úr megváltása nélkül egy ember sem menekülhetne meg, sem az angyalok nem maradhatnának meg a sértetlen egység állapotban. Csak az menekülhet meg a pusztulásból, aki az Úrban van; mert Ő mondja:

"Maradjatok bennem, és én tibennetek. Mint a szőlőág: nem magától terem gyümölcsöt, hanem csak akkor, ha a szőlőtőkén marad; ti sem teremhettek, csak ha bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlőágak: aki bennem lakozik, és Én benne, az terem sok gyümölcsöt; mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem lakik bennem, kivettetik, mint az ág, és elsorvad: és az emberek összeszedik, és tűzre vetve azokat, elégetik." Jn 15: 5-8.

121. 3/ Az Úr tehát nem csak az embereket, hanem az angyalokat is megváltotta.

Ez abból következik, amit megállapítottunk az előző cikkelyben, hogy a megváltás nélkül, amit az Úr végzett el, az angyalok sértetlen egységének állapota nem folytatódhatna. A már említett okokhoz még kettőt hozzáteszek. 1/ Az Úr Első Eljövetele idején a poklok olyan mértékben megnövekedtek, hogy kiterjedtek a lelkek egész világára, amely a menny és a pokol között fekszik; s így nem csak a legalacsonyabb mennyet zavarták, hanem támadást intéztek a középső menny ellen is, amelyet elleptek ezer különféle módon; s amit szét is romboltak volna, ha az Úr nem védi meg azt. A pokloknak ezt a felkelését jelenti az a torony, amely Shinar földjén épült, s amelynek csúcsa elérte az egeket /mennyeket/; de az építőknek ez a vállalkozása meghiúsult a nyelvek összezavarodása miatt. Ezek szétszóródtak, és a város is, amit Bábelnek neveztek. 1Móz 11: 1-9. Hogy mit jelent a torony, és mit a nyelvek összezavarása, azt megmagyarázom a Mennyei Titkok című munkában, amely Londonban jelent meg. A poklok azért terjedtek ki ilyen mértékben, mert az Úr világba való eljövetele idején az egész föld teljesen elidegenítette magát az Istentől bálványimádás és mágia által; és az Egyház, amely Izráel Gyermekei között létezett, és legutóbb a Zsidók között, teljesen elpusztult az Ige meghamisítása és megszentségtelenítése miatt. Mivel úgy a Zsidók, mint a Nemzetek átmentek a lelki világba haláluk után, ezek ott annyira megnövekedtek és megsokasodtak, hogy nem űzethettek volna ki onnan, ha nem Maga Isten jön le, az Ő karja Isteni erejével. Az, hogy miként történt ez meg, az leíratott Az Utolsó Ítélet című kis munkában, és megjelent Londonban, 1758-ban. Az Úr végezte el ezt, amikor a világban volt. Hasonló ítéletet hajt végre az Úr napjainkban, mivel, mint fentebb mondtam, ez az Ő Második Eljövetelének ideje, amit előre megmondott a Jelenések könyvében sok helyen, és a Máté 24: 3, 30; a Mk 13: 26; a Lk 21: 27; az Apostolok Cselekedete 1: 11; verseiben és máshol is. A különbség az, hogy Első Eljövetelekor a poklok a bálványimádás, a mágia és az Ige meghamisítása által növekedtek meg nagyon; míg az Ő Második Eljövetelekor az úgynevezett Keresztyének növekedtek meg, azokkal együtt, akiket megfertőzött a természetimádás /naturalizmus/, és azokkal, akik meghamisítják az Igét az örökkévalóságtól eredő három Isteni Személy hiábavaló hite által, és úgy állítják be az Úr szenvedését, mintha az lett volna maga a megváltás; mert ezeket jelenti a Jelenések 12. és 13. fejezetében a sárkány és a két fenevad.

2/ A második ok, amiért az Úr az angyalokat is megváltotta, az, hogy ne csak minden embert, hanem minden angyalt is visszatarthasson a gonoszságtól, és megtarthasson az Úrtól eredő jóban; mert senki sincs, - akár angyal, akár ember -, aki önmagától van a jóban, hanem minden jó az Úrtól ered. Ezért, amikor az angyalok zsámolya, amely a lelkek világában van, eltávolíttatott alóluk, ők ahhoz a személyhez váltak hasonlóvá, aki ugyan a trónon ül, de minden támogatottságát elveszítette. Hogy az angyalok sem tiszták az Úr tekintete előtt, az nyilvánvaló az Ige prófétai részeiből, és Jób könyvéből is; e megfontolás alapján hasonlóképpen nincs egyetlen angyal sem, aki ne lett volna egyszer ember. Ezt megerősíti az a rész az Új Menny és az Új Egyház Hite című munkából, általános és részletes formájában is, ide idézve ebbe az írásba, ahol azt mondja, hogy

az Úr azért jött a világba, hogy eltávolítsa a poklot az embertől; amit Ő el is végzett a pokol elleni harcban, győzelemmel. Így tehát alávetette azt, és a Maga iránti engedelmesség állapotába vezette vissza.

Továbbá,

Hogy Jehova Isten alászállt és felöltözte az Emberit, azzal a céllal, hogy helyreállíthasson minden dolgot a mennyben, a rendnek megfelelően,… és az Egyházban is. Mert abban az időben az őrdög hatalma, vagyis a pokolé, felülhaladta a menny erejét, és a földön a gonosz hatalma felülhaladta a jó erejét. Következésképpen, az emberiséget a küszöbön álló pusztulás fenyegette. Ezt a küszöbön álló pusztulást Jehova Isten az Ő Emberije segítségével megakadályozta, és így megváltotta az angyalokat és az embereket is… Ebből világos, hogy az Úr világba való eljövetele nélkül senki sem menekülhetne meg. Ma is hasonló a helyzet; és ezért az Úr ismételt világba jövetele nélkül… senki sem menekülhetne meg. Lásd fentebb, a 2, 3. pontokat.

122. Az, hogy az Úr kiszabadította a lelki világot, és ezáltal ki fogja szabadítani az Egyházat is az egyetemes kárhozatból, az ábrázolható egy királyhoz való hasonlítás által, aki, ellenségeit legyőzve, kiszabadította és visszahozta palotájába a herceget, a fiát, akit rabbá tettek, leláncoltak és elzártak egy földalatti börtönbe. Ábrázolható ez úgy is, hogy egy pásztorhoz hasonlítjuk, aki, miként Sámson és Dávid, kiszabadította juhait az oroszlán vagy a medve állkapcsából, vagy aki elzavarta ezeket a vadállatokat, mikor ezek kirohantak az erdőből a mezőkre, és elüldözte azokat búvóhelyük határáig; és aki kizavarta ezeket, melyek a mocsarakba és a sivatagokba menekültek, azután visszatért a bárányaihoz, és biztonságban pásztorolta, és tiszta vizű forrásokhoz vezette őket inni. Ábrázolható ez azzal is, ha egy személyhez hasonlítjuk, aki lát egy feltekeredett kígyót feküdni az úton, készen arra, hogy megmarja az utazót, és aki elkapja azt a fejénél, és annak ellenére, hogy az a karja köré tekeredik, haza viszi, ahol levágja a fejét és a testét a tűzre veti. Ábrázolható a vőlegény vagy férj esetével is, aki, látja, hogy egy házasságtörő férfi megkísérli, hogy erőszakot tegyen a mennyasszonyán vagy feleségén, ezért megtámadja azt, és a kezében lévő karddal megsebzi, vagy ütéseket mér a hátára és a lábára, vagy kidobja az utcára a szolgái segítségével, akik ütlegekkel üldözik a saját házáig; és így megmentve a mennyasszonyát vagy feleségét, visszavezeti őt a saját szobájába. Továbbá, a mennyasszony vagy feleség az Igében az Úr Egyházát jelenti, és a házasságtörők azokat jelentik, akik megszentségtelenítők, vagyis azokat, akik megszentségtelenítik az Ő Igéjét. És mert a Zsidók tették ezt, őket nevezi az Úr házasságtörő nemzedéknek.

123. 4/ A megváltás teljesen Isteni munka volt.

Aki ismeri a pokol természetét, és a magasságot, amelyre felemelkedett, túlárasztva a lelkek egész világát az Úr Eljövetelének idejében, és hogy azt milyen erővel vetette le és szórta szét az Úr, majd vezette vissza a rendbe, együtt a mennyel, csak csodálkozni tud, és felkiáltani, hogy mindennek Isteni műnek kell lennie. Első helyen a pokol természetét képzelhetjük el abból a tényből, hogy számtalan milliárdból áll, mivel mindazokból állt össze, akik a világ teremtése óta elidegenítették magukat Istentől gonosz életük és hazug hitük által. Második helyen, az a magasság, amelyre a pokol felemelkedett, elárasztva a lelkek egész világát az Úr Eljövetele idejében, az leírva található az előző cikkelyben. A pokol természetét az Úr Első Eljövetelének idején senki sem tudhatta, mert még nem tárult fel az Ige betű szerinti értelme; de ennek természetét a Második Eljövetele idején megengedtetett látnom a saját szememmel. A leírásból, amit feljegyeztem egy kis munkában az Utolsó Ítéletről, s amely Londonban jelent meg 1758-ban, lehetséges elképzelést alkotni annak korábbi állapotáról. /A harmadik helyen/ ez a kis munka feljegyzi, mekkora hatalommal vetette le és szórta szét az Úr azokat a poklokat. Azonban, haszontalan fáradozás lenne megismételni azt, amit én ott előadtam, mint szemtanú, mert az a könyv még kapható és van még számos másolat a londoni nyomdában is. Annak a könyvnek minden olvasója világosan láthatja azt, hogy amit az Úr elvégzett, az a mindenható Istennek a munkája volt. Negyedik helyen, az a mód, amellyel az Úr azután visszavezetett a rendbe minden dolgot, úgy a mennyben, mint a pokolban, az még nem íratott le általam, mert a mennyek és a poklok rendbehozása folyamatos, mivel az Utolsó Ítélet napja mostanáig tart, és még folytatódik. Mindazonáltal, ha erre vágynak, tudatni fogom e könyv közzététele után. Magamról szólva, én láttam, és naponta látom; az Isteni mindenhatóság ebben a dologban teljesen nyilvánvaló. Ám az utóbbi munka (a menny és a pokol visszavezetése a rendbe) helyesen a megváltás, de az előbbi (a lázadó pokol levetése) helyesen az Utolsó Ítélet. Azok, akik ezt a kettőt két elkülönült munkának tekintik, sok dolgot láthatnak ugyan, amelyek az Ige prófétai részeiben elrejtve fekszenek, különböző személyek /számjegyek/ színe alatt, de amelyek teljesen csak akkor tárulnak fel, amikor az értelem világosságába hozzuk őket, a megfeleléseik magyarázatai által.

A megváltásnak ez a kettős Isteni munkája csak hasonlítás útján ábrázolható, és akkor is csak halványan. Hasonlítható egy ütközethez, a világ minden nemzetének hadseregei ellen, melyek lándzsával, pajzzsal, karddal, puskával és ágyúval felszereletek, és a ravaszság és álnokság tábornokai és tisztjei vezetik őket. Ezeket azért írom le így, mert a pokolban sokan túltesznek a mi világunkban ismeretlen jártasságokban, /art, tudomány, cselvetés/ és maguk között gyakorolják azokat, tanulmányozva, hogyan lehet megtámadni, tőrbecsalni, megostromolni, és megrohamozni azokat, akik a mennyben vannak. Az Úr harca a poklokkal hasonlítható, habár tökéletlenül, az egész föld vadállatai elleni csatához, és azok leveréséhez és alávetéséhez, amíg egyikük sem mer előjönni és megtámadni egyetlen embert sem, aki az Úrban van. Következésképpen, ha egy ilyen ember fenyegető arckifejezést mutat, azonnal meghátrálnak, /srink back?/ mintha egy keselyűt éreznének a mellükön, amely a szívükig akarná őket átlyukasztani. A pokoli szellemeket az Igében is vadállatoknak írják le, és azokat a vadállatokat is jelentik, akik között az Úr negyven napig volt. Mk 1: 13. Az Úr munkája hasonlítható ahhoz az ellenálláshoz is, amit az egész óceán tömege ellen tanúsít, amikor az áttörne hullámaival a gátakon, hogy elárassza a földeket és a városokat. A pokloknak az Úr általi alávetését jelenti az is, hogy lecsendesítette a tengert, mondván:

"Hagyd abba, csendesedj!" Mk 4: 38, 39; Mt 8: 26; Lk 8: 23, 24;

mert a tenger itt, miként sok más helyen is, a poklot jelenti. Az Úr ugyanezzel az Isteni hatalommal harcol a mai napig a pokol ellen mindenkiben, akit ujjáalkot; mert a pokol minden ilyen személyt őrdögi dühvel támad; és ha az Úr nem állna ellen, és nem dobná le, az ember nem tehetne mást, csak összeroskadhatna. Mert a pokol egy szörnyeteg emberhez hasonlítható, vagy egy hatalmas oroszlánhoz, amellyel összehasonlítják az Igében; ezért ha az Úr nem tartaná ezt az oroszlánt vagy szörnyet a mancsánál és lábánál fogva megkötözve, az ember, még ha megmenekülne is az egyik gonoszságtól, /őrdögtől/ szükségszerűen a másikba /karmaiba/ esne, és később még többe.

124. 5/ Magát a Megváltást nem lehetett volna másként végrehajtani, csak Isten megtestesülése által.

Az előző cikkelyben megmutattam, hogy a megváltás teljesen Isteni munka volt, következésképpen, hogy azt csak Isten mindenhatóságával lehetett végrehajtani. Nem valósulhatott volna meg másként, csak Isten megtestesülése által, vagyis, Emberré létele által, mert Jehova Isten, mivel Ő lényegében végtelen, nem közelíthette meg másképp a poklot, még kevésbé léphetett volna be abba, mert Ő a legtisztább és legelső dolgokban van. Ezért, ha Jehova Isten, aki Önmagában ilyen lét, rálehelne azokra, akik a pokolban vannak, azonnal elpusztítaná azokat; mert Ő mondta Mózesnek, aki látni vágyta Őt:

"Nem láthatod az arcomat: mert senki sem láthat engem úgy, hogy életben maradna." 2Móz 33: 20.

Ezért ha Mózes nem láthatta Őt, még kevésbé láthatják azok, akik a pokolban vannak, ahol minden a végső és legdurvább dologként létezik, és így a legtávolabb van Istentől; mert ezek a legalacsonyabb fokon természetiek. Következésképpen, ha Jehova Isten nem öltözte volna fel az Emberit, magára öltve egy olyan testet, amely a végső /legalsó/ fokon volt, a megváltás vállalkozásának minden munkája hiábavaló lett volna. Mert ki támadhat meg egy ellenséget anélkül, hogy megközelítené azt, és anélkül, hogy felfegyverkezne a harcra? Avagy ki űzhetné el és pusztíthatná el a sárkányt, a kígyót és a baziliszkuszt a pusztában, anélkül, hogy testét páncéllal borítaná, és fejét sisakkal, és ha nem tartana lándzsát maga előtt a kezében? Vagy ki foghatná el a bálnákat a tengerben hajó, és a célnak megfelelő eszközök nélkül? Bár valójában nem lehet összehasonlítani, de ilyen példákkal lehetséges felvázolni, hogy a mindenható Isten nem bocsátkozhatott harcba a poklokkal anélkül, hogy Ő előzőleg fel ne vegye az Emberit.

Azonban meg kell értenünk, hogy az Úr harca a poklokkal nem szavakban történt, miként a szembenállók között történik egy vitában vagy egy perben. Egy ilyen küzdelem gyümölcstelen lenne: ellenkezőleg, ez egy lelki harc volt, amely harc az Isteni Jóból eredő Isteni Igazságé volt; ez pedig az Úr igazi élő alapelve volt; és ennek az igazságnak a befolyásakor,- mikor megjelenik közöttük - a pokolban senki sem tud ellent állni. /?/ Divine Truth from Divine Good, which was the very vital principle of the Lord; and the influx of this, through the medium of sight, no one in the hells can resist./ Olyan hatalma van, hogy a pokoli szellemek, mihelyt érzékelik ezt, elmenekülnek, a mélybe vetik magukat, és barlangokba menekülnek, hogy elrejtsék magukat, miként Ézsajásnál íródott:

"És a sziklák hasadékaiba mennek, és a föld barlangjaiba, Jehovától való félelmükben… amikor felkél, hogy rettenetesen megrázza a földet." 2: 19;

és a Jelenésekben:

mindegyik "elrejti magát a sziklák üregébe, és a hegyek sziklái alatt:

És mondják a hegynek és a sziklának, Essetek reánk, hogy elrejtsetek minket Annak tekintete elől, aki a trónon ül, és a Bárány haragjától." 6: 15, 16.

Hogy mekkora hatalmat birtokolt az Úr az Isteni Jó által, amikor végrehajtotta az Utolsó Ítéletet az 1757. évben, az látható abból, amit leírtam egy kis munkában ebben a témában. Kimozdította a helyükről a dombokat és a hegyeket, amiket a pokoli szellemek elfoglaltak a lelkek világában, áttéve /transporting/ őket távolra, és okozva néhányuknak földbe süllyedését. Elárasztotta árvízzel városaikat, falvaikat és földjeiket, felszakítva földjeiket nagy mélységben, és dobta őket lakosaikkal együtt örvényekbe, ingoványokba és mocsarakba; és még sok mást is.

Mindezt egyedül az Úr végezte el, az Ő Isteni Jóból eredő Isteni Igazsága által.

125. Hogy Jehova Isten nem jöhetett volna el, és vihette volna végig ezt a műveletet az Ő Emberije nélkül, az változatos hasonlításokkal ábrázolható; mint például, hogy olyan valaki, aki láthatatlan, nem rázhat kezet vagy társaloghat olyan valakivel, aki látható; sem az angyalok vagy szellemek az emberrel, még akkor sem, ha mellette állnak, az arca előtt. Senkinek a lelke nem társaloghat és cselekedhet mással, csak a teste segítségével. A nap nem folyhat be a fényével és melegével egy emberbe, állatba vagy növénybe sem, ha először nem lép be a levegőbe, és nem azon keresztül hat. Hasonlóképpen nem lehet hatása a halra, csak vízen keresztül; mert olyan közvetítő elemen keresztül cselekszik, amelyben az alany /subject/ él. Senki sem tud megpucolni egy halat kés, vagy megkopasztani egy varjút ujjak nélkül, vagy lemerülni egy tó fenekére búvárharang nélkül. Röviden, az egyik dolognak alkalmazkodnia kell a másikhoz, mielőtt bármilyen közlés megvalósulna, vagy kölcsönhatás jönne létre közöttük.

126. 6/ A kereszt elszenvedése nem a megváltás volt, hanem az utolsó kísértés, amelyet az Úr elszenvedett, mint a legfőbb próféta; és az Ő Emberije megdicsőítésének eszköze volt ez, vagyis, az Atya Istenijével való egységesülésének eszköze.

Két dolog van, amiért az Úr a világba jött, és amelyeknek segítségével megvalósította az emberek és az angyalok üdvözítését, megnevezve, a megváltással és az Ő Emberijének megdicsőítésével. Ez a kettő különbözik egymástól, de mégis egyet alkotnak /egyként működnek/ az üdvözítés tekintetében. Megmutattam az előző cikkelyben, hogy a megváltás küzdelem volt a poklokkal, alávetésükig, és azután a mennyek elrendezése a rendnek megfelelően. A megdicsőítés azonban az Úr Emberijének egységesítése volt az Atyja Istenijével, amely fokozatosan ment végbe, és a kereszt elszenvedésével teljesen befejeződött. Mert minden ember, a saját részéről, megközelítheti Istent; és ahogy az ember közeledik, úgy lép be /közeledik/ Isten is a maga részéről. Ebben az esetben ő olyan, mint egy templom, amelyet először fel kell építeni emberi kezek által, és azután felszentelni. Majd imádságokat kell felajánlani, hogy Isten megjelenjen, és egységesítse Magát az Egyházzal. Ez az egység teljessé vált a kereszt elszenvedése által, mert ez volt az utolsó kísértés, amelyen az Úr keresztülment a világban, és az összekapcsolódás megvalósult a kísértés által. Ebben az ember, minden látszat szerint, teljesen magára hagyatik; ez azonban mégsincs így, mert ebben az időszakban Isten a legbelsőbb módon van jelen vele elméjének belsejében, és támogatja őt. Ezért, amikor valaki legyőz egy kísértést, akkor egyre szorosabban összekapcsolódik Istennek; és így történt az Úrral is, az Atyjával való egységesülésekor. Hogy az Úr a kereszt elszenvedésekor Önmagától elhagyatva volt, az nyilvánvaló a kereszten történt felkiáltásából:

"Istenem, miért hagytál el engem?"

és saját szavaiból is:

"Senki sem veheti el tőlem az életemet; mert én magam teszem le azt. Van erőm letenni, és van erőm ismét felvenni. Ezt a parancsot kaptam az Atyámtól." Jn 10: 18.

Ebből nyilvánvaló lehet, hogy az Úr nem szenvedhetett az Istenije által, hanem csak az Emberije által, és hogy akkor a legbelső, s így a legteljesebb egységesülés valósult meg. Ezt megvilágíthatja az a tény is, hogy amikor az ember testében szenved, akkor a lelke nem szenved, hanem csak szomorú; ám az Isten eltávolítja ezt a szomjorúságot a győzelem után, és letörli azt, mint a könnyeket egy síró szeméből.

127. Ezt a két dolgot, a megváltást és a kereszt elszenvedését úgy kell figyelembe venni, mint két különböző dolgot; máskülönben az emberi elme hasonlóvá lesz egy hajóhoz, amely zátonyhoz vagy sziklához csapódik, mert elveszítette kormányosát, kapitányát és legénységét; azaz, tévedésbe esik minden dologban, amely az Úr üdvözítésére vonatkozik. Mert e két dolog olyan elképzelése nélkül, hogy ezek különböznek egymástól, az ember úgymond, álomban van, csak elképzelt dolgokat lát, és ellentmondó képeket alkot a témáról, amelyeket valóságosnak hisz, de amelyek mégis csak értelmetlenségek. Vagy hasonló lesz egy alvajáróhoz, aki valamely fa leveleit megfogva, azt feltételezi azokról, hogy egy embernek a haja, és aki, közelebb jőve, összekuszálja a saját haját az ágak között. Habár a megváltás és a kereszt elszenvedése két különböző dolog, mégis egyként hatnak az üdvözülés tekintetében; mivel az Úr, az Atyjával való egységesülése által, amely a kereszt elszenvedésével teljessé vált, lett a Megváltó az örökkévalóságig.

128. A megdicsőülésről, avagy az Úr Isteni Emberijének az Atya Istenijével való egységesüléséről, amely teljessé vált a kereszt elszenvedése által, az Úr Maga így beszélt az Evangéliumokban:

Amikor Júdás kiment, " Jézus azt mondta, Most dicsőíttetik meg az Ember Fia, és Isten lesz megdicsőítve Benne. Ha Isten megdicsőül Benne, Isten is meg fogja dicsőíteni Magát Benne, és immár meg is dicsőítette Őt." Jn 13: 31, 32.

Itt a megdicsőülésről van szó, úgy az Atya Istenéről, mint a Fiúéról, mert az mondatott, hogy Isten megdicsőült Benne, és meg fogja dicsőíteni Őt Önmagában. Ezért nyilvánvaló, hogy a megdicsőülés egységesülést jelent.

"Atyám, az óra eljött; dicsőítsd meg a Fiadat, hogy a Fiad is dicsőíthessen téged." Jn 17: 1, 5.

Ez azért mondatott, mert az egységesülés kölcsönös volt, és mivel azt is mondta, hogy az Atya Benne volt, és Ő az Atyában.

"Most nyugtalan a lelkem" És Ő mondta: "Atyám, dicsőítsd meg a te neved. Akkor hang hallatszott a mennyből, mondván, Megdicsőítettem, és ismét meg fogom dicsőíteni." Jn 12: 27, 28.

Ezt azért mondta, mert az egységesülés fokozatosan történt meg, avagy fokozatok által.

"Nem ezeket a dolgokat kellett a Krisztusnak elszenvednie, és így lépni be az Ő dicsőségébe?" Lk 24: 26.

Amikor az Úr az Igében dicsőségről beszél, akkor az Isteni Igazságnak az Isteni Jóval való egységesüléséről szól. Ebből teljesen nyilvánvaló, hogy az Úr Emberije Isteni.

129. Az Úr akarta, hogy megkísértessék, egészen a kereszt elszenvedéséig, mert Ő volt a Próféta. És a prófétai forma az Egyháznak az Igéből eredő tantételeit jelenti, ezért ők képviselik az Egyház állapotát változatos eszközök által, néhány igazságtalanság, durvaság, hitványságok által, amelyeket megparancsolt nekik Isten. De mert az Úr Maga volt az Ige, Ő, mint Próféta, a kereszt elszenvedésével kiábrázolta, hogyan szentségtelenítette meg a Zsidó Egyház az Igét. Ez még más célt is szolgált, megnevezve, hogy elismertethesse Magát a mennyekben, mint mindkét világ Üdvözítője; mert az Ő szenvedésével kapcsolatban minden dolog olyatokat jelent, amik az Ige megszentségtelenítésével állnak kapcsolatban; és az angyalok lelki jelentőségükben értik meg ezeket, miközben az Egyház emberei a földön ezeket természeti jelentésükben ismerik. Hogy az Úr volt a Próféta, az nyilvánvaló a következő versekből:

Az Úr mondja: "Egy próféta sincs megbecsültség nélkül, csak a saját országában, és a saját házában." Mt 13: 57; Mk 6: 4; Lk 4: 24.

Jézus mondja: "Nem halhat meg a próféta Jeruzsálemen kívül." Lk 13: 33.

"És megfélemlének: és dicsőítették Istent, mondván: Nagy próféta támadt fel miköztünk." Lk 7: 16.

Jézusról mondták, hogy Ő volt a Názáreti próféta. Mt 21: 11; Jn 7: 40, 41.

Továbbá, az 5Móz 18: 15-19-ben írva van, hogy próféta fog felemeltetni közülük, /az ő testvérei között/, kinek szavára engedelmeskedni fognak.

130. A próféták ábrázolták Egyházuk állapotát, az Igéből származó tantételek, és e tantételeknek megfelelő élet tekintetében, amint az nyilvánvaló a következő versekből. Ézsajás prófétának megparancsolta,

hogy vegye le gyászruháját derekáról, és saruját a lábáról, és járjon meztelenül és mezítláb három évig, jelül és csodaként." Ézs 20: 2, 3.

Ezékiel prófétának megparancsolta az Egyház állapotának kiábrázolás céljából,

hogy készítsen eszközöket a vándorláshoz, és vigye egyik helyről a másikra, Izráel Gyermekeinek szeme láttára nappal, és vigye azt este, készítsen a lyukat a falba, és fedje be az arcát, úgy, hogy ne láthassa a földet: és legyen ez jel az Izráel házának, és mondjad: "Én vagyok a jel számotokra: amint én cselekedtem, az történik meg veletek." Ezék 12: 3-7, 11.

Hóseás prófétának megparancsolta, az Egyház állapotának kiábrázolása céljából,

hogy vegyen feleségül egy parázna nőt. Így is tett, és három gyereket szült az neki, az egyiket Jezréelnek /?/ nevezte, a másodikat Ló-Rukhámáhnak /nem kegyelmezek/ és a harmadikat Lo-Ammin /Nem vagytok a népem/ Hós 1: 2-9. És ismét megparancsolta neki, hogy menjen és szeressen egy asszonyt, akit szeret az ő társa, mégis házasságtörő, akit meg is vásárolt magának. 3: 1, 2.

Egy bizonyos prófétának megparancsolta, hogy

Szórjon hamut a szemébe, és szenvedje el a verést és a csapásokat. /?/ 1Kir 20: 35, 37.

Az Egyház állapotának kiábrázolása céljából Ezékiel prófétának megparancsolta, hogy:

Vegyen egy téglát, vésse rá Jeruzsálemet, feküdjön rá, töltsön árkot és emeljen dombot ellene, helyezzen egy vas-serpenyőt maga és a város közé, hogy feküdjön bal oldalára, majd a jobbra. Aztán megparancsolta, hogy vegyen búzát, árpát, babot, lencsét, kölest és tönkölyt, és készítsen ezekből kenyeret; és készítsen árpakenyeret, emberi ürüléken sütve; és mert imádkozott, hogy ne kelljen így tennie, megengedte, hogy marhaganéjon készítse. Megparancsolta: "Feküdj a bal oldaladra, és vesd Izráel házának bűneit arrafelé: a napok száma szerint, amelyeken azon fekszel, viseld a bűneiket. Mert Én határozom meg számodra az ő bűneik éveit, míg oldaladon fekszel, a napok számának megfelelően, háromszázkilencven napig: addig viseljed Izráel házának bűneit. S mikor ezeket betöltötted, feküdj ismét a jobb oldaladra, és viseld Júda házának bűneit." Ezék 4: 1-15.

A próféta ezekkel a jelekkel kiábrázolta Izráel és Júda házának bűneit, de nem vetette el őket, és nem büntette őket; csak kiábrázolta ezeket és megmutatta nekik, amint kiviláglik a következő fejezetben:

És Jehova mondta, éppen így fogják enni Izráel Gyermekei szennyes kenyerüket… Íme, eltöröm a kenyér botját,… Más kenyeret és vizet akarnak, és elhagyatnak, miként az ember a barátjától (egyik a másikat elhagyja) és elemésztődnek bűneik miatt. Ezék. 4: 13, 16, 17.

Ugyanezt értjük az Úrral kapcsolatban, ahol azt mondja:

Bizony, fájdalmainkat Ő viselte, és hordozta a mi gondjainkat… Jehova vetette Rá mindannyiunk bűnét;… hogy az Ő megismerése által sokakat megigazítson, és Ő viselte büneiket. Ézs 53: 4, 6, 11;

És végig az egész fejezeten, amely az Úr szenvedésével foglalkozik.

Az Úr, mint Próféta, megmutatta a Zsidó Egyház állapotát az Ige tekintetében, amint az nyilvánvaló az Ő szenvedésének részeleteiből: mivel hogy Őt árulta el Júdás, a főpapok és az öregek őrizetbe vették és elítélték; ütlegelték Őt, náddal ütötték a fejét és tövissel koronázták; hogy megosztoztak az öltözetén, és sorsot vetettek a köpenyére; keresztre feszítették Őt, ecetet adtak neki inni, és átdöfték az oldalát; eltemették, és a harmadik napon feltámadt. A Júdás általi elárultatás jelenti azt, hogy a zsidó nemzet árulta el Őt, amely abban az időben birtokolta az Igét, és amelyet Júdás ábrázolt. Elfogása és elítélése a főpapok és az öregek által azt jelenti, hogy ezt az egész Egyház tette. Ütlegelték Őt, leköpték az arcát, megostorozták, és náddal ütötték a fejét, ez azt jelenti, hogy ők az egész Igével hasonlóképpen cselekedtek, az Isteni igazságokkal kapcsolatban; az, hogy töviskoronát tettek rá, azt jelenti, hogy meghamisították és megszentségtelenítették az igazságokat. Öltözetének felosztása és a sorsvetés az Ő öltözetére azt jelenti, hogy szétszórták az Ige minden igazságát, de nem rontották meg annak lelki jelentését, amit az Úr köntöse képviselt. A keresztre feszítés azt jelentette, hogy elpusztították és megszentségtelenítették az egész Igét. Az, hogy ecetet nyújtottak neki inni, azt jelenti, hogy az Ige igazságait teljesen meghamisították, és ezért nem ivott belőle. Az oldalának átdöfése azt jelenti, hogy teljesen kiirtották az Ige minden igazságát és minden jóját. Temetése annak eltávolítását jelentette, ami még megmaradt az anyjától, és feltámadása a harmadik napon a megdicsőülését jelenti, avagy az Ő Emberijének egységesülését az Atya Istenijével. Ebből nyilvánvaló, hogy a bűnök hordozása nem azok eltávolítását jelenti: ez az Ige igazságainak megszentségtelenítését ábrázolja ki.

131. Ezek a dolgok összehasonlítással is ábrázolhatók. Ezt az egyszerűek és tanulatlanok kedvéért teszem, mert ők ezen a módon jobban látnak, mint az Igéből végzett elemzés és ésszerű levezetés által. Minden polgár és alattvaló egységes a királyával, parancsainak és utasításainak engedelmeskedik, különösen uralkodójának megpróbáltasa közben; és még inkább, ha az halált szenved el érette, miként az háborús összecsapások idején történhet. Hasonló módon a barát is egységes a barátjával, a fiú is az apjával, és a szolga is a mesterével, ha az ő bőlcsességüknek megfelelően cselekednek, és a többieket megvédik ellenségeik ellen, és még inkább, amikor harcolnak a becsületért. Az, aki eljegyez /woos?/ egy leányt, biztosan egyesülni fog vele, ha harcol azokkal, akik megrágalmazák őt, és ha küzd, egészen a megsebesülésig egy vetélytárssal. Hogy nekik ilyen tevékenység által kell egységesülniük, az megfelel a természetükbe írt a törvénynek. Mert az Úr mondja:

"Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokat… Ezért szeret engem az Atya." Jn 10: 11, 17.

132. 7/ Alapvető tévedése az Egyháznak az a hit, hogy a kereszt elszenvedése maga volt a megváltás; és ez a tévedés, együtt a három Isteni személyről szólóval, annyira eltorzította az egész Egyházat, hogy semmi lelki nem maradt benne.

Napjainkban nincs széleskörübben hirdetett alaptan a /protestantizmus/ ortodox könyveiben, vagy nagyobb buzgalommal tanított és belenevelt tan az iskolákban, vagy gyakrabban prédikált és hirdetett tanítás a szószékről, mint ez: "Az Atya Isten, megharagudván az emberiségre nemcsak eltávolította Magától őket, hanem általános kárhozat alá rekesztette, és így kiátkozta, /kiközösítette/ őket; de mert Ő kegyelmes volt, rábeszélte és felbiztatta a Fiát, hogy szálljon alá és vegye Magára a kárhoztatást, ami elhatároztatott, és így békítse meg az Atya haragját; és csak ezen eszköz segítségével lehetett elérni, hogy az Atya kedvezően tekintsen az emberiségre. Ezt cselekedte meg a Fiú, aki Magára véve az emberi fajra kimondott kárhoztatást, Maga szenvedte el a Zsidók általi ostorozást, a köpködést, és végül a keresztre feszítést, mint egy Istentől elátkozott. 5Móz 21: 23. Továbbá, miután ezt megcselekedte, az Atya megbékült, és a Fia iránti szeretetéből eltörölte a kárhoztatást; de csak azoknak esetében, akikért a Fiú közbejár, és így Ő lett a Közbenjáró az Atya jelenlétében örökre."

Ilyen és hasonló tanításokat hirdetnek napjaink Egyházaiban, ezt visszhangozzák falaik, miként az erdők visszhangozzák a hangot, és minden jelenlévő fülét megtöltik. Azonban bárki, akinek értelme megvilágosodott, és meghallja az Ige hangját, láthatja, hogy Isten maga a kegyelem és irgalom, mert Ő Maga a Szeretet és Maga az Istenség, és hogy ez az Ő Lényege. Ezért ellentmondásos azt állítani, hogy a kegyelem vagy az istenség maga haraggal nézhet az emberre, és a kárhozatról döntene felőle, és mégis megmaradhatna az Ő tulajdon Isteni Lényege. Ilyen dolgokat még egy becsületes embernek vagy angyalnak sem lehet soha tulajdonítani, hanem csak egy gonosz embernek vagy egy pokoli szellemnek; ezért kegyetlen dolog ezeket Istennek tulajdonítani. Ha megvizsgáljuk az okát, miért olyan széleskörűen elterjedt ez a hit, azt találjuk, hogy az emberek elfogadták: a kereszt elszenvedése maga a megváltás. Ennek folyománya ez az elképzelés, mint hamisság, mert egy hamis alapelvből a hamisság folyamatos sorai következnek, ahogy egy eceteshordóból semmi más, csak ecet kerülhet elő, vagy egy beteg elméből sem eredhet semmi más, csak bolondság. Mert egyetlen következtetés hasonló természetű dolgokra ágazik szét, /?/ melyek rejtve vannak benne, és a megfelelő rendben bukkannak fel. Így abból a hitből, hogy a kereszt elszenvedése a megváltás, sok más vélekedés, támadás és tiszteletlenség származhat Isten iránt, és terjed el, mint ezt Ézsajás mondta:

"pap és próféta erős italtól tántorog… szédelegnek az ítéletben,… Minden asztal tele hányadékkal és szennyel." Ézs 28: 7, 8.

133. Az Istennel és a megváltással kapcsolatos ilyen elképzelése miatt minden teológia lelkiből természetivé vált, a legalacsonyabb fokon. Ez a szükségszerű eredménye annak, hogy pusztán természeti tulajdonságokat tartanak Isten sajátjainak; pedig Isten elképzelésétől, és a megváltásról való fogalomalkotástól, - ami együtt hat /cselekszik/ az üdvöséggel -, függ az Egyház egésze. Ez az elképzelés hasonlít a fejre, amelyből a test minden része ered; amikor tehát ez az elképzelés lelki, az Egyház minden dolga lelkivé válik, és amikor természeti, az Egyház minden dolga természetivé lesz. Ezért abból, hogy az Istenről és a megváltásról való elképzelés pusztán természeti, vagyis érzékivé és testivé lett, az következik, hogy minden, amit az Egyház vezetői és tagjai tanítottak és most is tanítanak az Istenről szóló tan tételeiben, az pusztán természeti. Semmi más nem származhat ebből a vallástanból, csak hamisság, mert a természeti ember folyamatos ellentétben cselekszik a lelki emberrel, és úgy tekint a lelki dolgokra, mint a levegőre, vagy a képzelődés szellemképeire. Ennek megfelelően mondható, hogy a megváltás, és így Isten érzéki elképzelésének következtében a mennybe vezető utakat, amelyek az Üdvözítő Úr Istenhez vezetnek, útonálló tolvajok és rablók zárták el. Jn 10: 1, 8, 9; és hogy az Egyház kapuit ledöntötték, így adva bejárást a sárkányoknak, baglyoknak és sivatag és a szigetek vadállatainak, amelyek szörnyű hangzavarban együtt vonyítanak. Jól tudjuk, hogy a megváltásnak és Istennek ez az elképzelése teljesen áthatotta napjaink hitét; mert ez a hit megköveteli az emberektől, hogy imádkozzon az Atya Istenhez azért, hogy megbocsássa bűneiket Fiának vére és a kereszt kedvéért; hogy imádkozzon Istenhez, a Fiúhoz, hogy könyörögjön és közbenjárjon értük; és imádkozzon Istenhez, a Szent Lélekhez, hogy megigazítsa és megszentelje őket.

Mi ez, ha nem sorrendben három Istenhez való imádkozás? És az Isteni kormányzásnak ez a felfogása miben különbözik az arisztokráciától, vagy hierarchiától, vagy triumvirátustól, amely egykor Rómát irányította, /?/ s amelyet háromszemélyűségnek lehet nevezni? Akkor mi sem könnyebb az őrdög számára, mint hogy gyakorlatba vigye át a régi alapeljárást /maximát /: "Oszd meg és uralkodj." Ennek hatásával az emberi elmét megzavarja, lázadó mozgalmakat kelt, egyszer az egyik Isten ellen, majd a másik ellen, miként azt Árius ideje óta tette mostanáig, és így letaszítja trónjáról az Üdvözítő Úr Istent, "akié minden hatalom mennyek és földön." Mt 28: 8; és néhány hozzá tartozó teremtménnyel dicsőítteti és és imádtatja magát, /?/ vagy ha ezt az imádást megtagadják tőle, akkor megtagadja azt Magától az Úrtól is.

Emlékezetre méltó dolgok

134. Ezekhez a dolgokhoz hozzáteszem még a következő emlékeztetőt.

Az első tapasztalás. A lelki világon beléptem egyszer egy templomba, ahol egy nagy gyülekezet volt; és a prédikáció előtt együtt elmélkedtek a megváltásról. A templom négyszög alakú volt, ablak nélküli falakkal, de egy nagy nyílással felül, a tető közepén, amelyen át a mennyből eredő fény bejuthatott, és jobban bevilágíthatta, mintha ablakok lettek volna az oldalán. Miközben a megváltásról társalogtak, hirtelen egy északról jövő fekete felhő fedte be a nyílást, és akkora sötétséget okozott, hogy egyik nem látta a másikat, sőt, alig látták a saját kezüket. Miközben ezen meghökkenve álltak, a fekete felhő középen kettévált, és a nyíláson keresztül angyalok váltak láthatóvá, amint leszálltak a mennyből, s akik szétoszlatták a felhőt az egyik oldalon, úgy, hogy ismét fény jutott be a templomba. Akkor az angyalok leküldték egyiküket maguk közül a templomba, aki a többiek nevében megkérdezte a gyülekezetet vitatkozásuk témájáról, ami ilyen sűrű felhőt gyűjtött föléjük, megfosztva őket a világosságtól, és sötétbe borította őket. Azt válaszolták, hogy ők a megváltásról vitatkoztak, fenntartva azt a véleményüket, hogy az Isten Fia a kereszt elszenvedése által valósította ezt meg, s amely által Ő kegyelmet szerzett az emberi nemzetség számára, és megszabadította az embert a kárhozattól és az örök haláltól. Az angyal, akit leküldtek, ezt mondta neki: "Hogy történt ez meg a kereszt elszenvedésén keresztül? Kérlek, magyarázd ezt meg." Egy pap akkor előre állt, és azt mondta: "Meg fogom tehát magyarázni, mit tudunk, és mit hiszünk: "Az Atya Isten, megharagudván az emberiségre, elkárhoztatta azt és kivetette kegyelméből; és, kijelentve, hogy minden ember elbukott, átkozott, és átadta őket a pokolnak. Azt kívánta, hogy a Fia vegye Magára ezt a kárhoztatást; aki jóváhagyta ezt, és ebből a célból alászállt, felvette az Emberit, és Ő Maga elszenvedte a keresztre feszítést és az emberiség ítéletét, amely így áttevődőtt Őrá, mert írva van, Átkozott mindenki, aki fakereszten függ. A Fiú így megbékítette az Atyát az Ő közbenjárása és közvetítése által; és akkor az Atya, a Fia iránti szeretetből, és a kereszten bemutatott kín által megindítva elhatározta, hogy megbocsát." De csak azoknak, akiknek én tulajdonítom a te megigazításodat, és ezeket a kegyelem és áldottság gyermekeivé teszem a harag és átok gyerekeiből, és megigazítom és megőrzöm őket. A többi megmarad, amint előzőleg kijelentettem, a harag gyerekének." Ez a mi hitünk, és ez az igazság, amit az Atya Isten beültetett a mi hitünkbe, a hitbe, amely egyedül igazít meg és üdvözít."

Amikor az angyal meghallgatta ezt, sokáig csendben volt, mozdulatlanul állva meglepetésében. Majd megtörte a csendet, és azt mondta: "Hogyan lehet a keresztyén világ ennyire bolond, és a józan ész hogy' juthat ilyen őrültségbe, és hogy' alapozhatja az üdvözülés alapvető tanítását ilyen ellentmondásra? Ki nem képes meglátni, hogy ezek a vélemények átlósan ellentétesek magával az Isteni Lényeggel, azaz az Isten Isteni Szeretetével és Isteni Bőlcsességével, és ugyanakkor a mindenhatóságával és mindenütt jelenvalóságával? Nincs olyan becsületes Mester, aki így cselekedne az ő szolgáival és szolgálólányaival; még a vadállatok sem a kölykeikkel, sem a vadmadarak a fiókáikkal: ez elképzelhetetlen. Továbbá, ellentétben van az Ő Isteni Lényegével eltörölni a hívást, amivel az emberi faj minden egyedét hívja; /?/ megváltoztatni az örökkévalóságtól megalapozott rendet, amelynek hatása az, hogy mindenki az életének megfelelően ítéltetik meg; visszavonni a szeretetet és a kegyelmet minden embertől, és még inkább az egész emberi fajtól; majd ismét visszatérni a kegyelemhez, Fiának a szenvedésére való tekintettel, vagyis, ismételten ellentétbe kerül az Ő saját Lényegével, mivel maga kegyelem az Isten Lényege. /?/ Elképzelhetetlen azt feltételezni, hogy Ő valaha eltávozna ettől, mert ez a Lényeg Ő Maga, az örökkévalóságtól az örökkévalóságig. Lehetetlen beültetni olyan dologba, mint a te hited, a megváltás igazságait, amelyek önmagukban az Isteni mindenhatósághoz tartoznak, és közölni és tulajdonítani azt egy embernek, és kijelenteni róla, hogy okos, igazságos, tiszta és szent, noha egyébként nem az. /?/

Lehetetlen, csupán a tulajdonítás által elfelejtetni bárkinek a bűneit, megújítani őt, újjászülni és üdvözíteni, és így megtéríteni, /to convert, átfordítani/ az igazságtalanságot igazságosságba, és az átkot áldásba. Ha ez nem volna lehetetlen, ha megtörténhetne ilyen eset, akkor nemde átfordítható lenne a pokol mennyé, és a menny pokollá, vagy a sárkányból Mihály angyalt, és Mihály angyalból sárkányt lehetne formálni, és így véget érhetne a küzdelem a kettő között? Mert mi más történhetne, ha az egyiknek tulajdonított hitet el lehetne vonni tőle, és oda lehetne adni a másiknak? Ha ez lehetséges volna, mi itt a mennyben állandó félelemben élnénk. Nem felel meg az igazságosságnak és az ítéletnek, hogy valaki magára vegye a másik bűnét, hogy a gonoszból ártatlan csináljunk, és a bűncselekményt így elmossuk. Ez biztosan ellentétes az igazsággal, úgy az Istenivel, mint az emberivel. A Keresztyén világ nem ismeri még ennek a rendnek a létezését, és még kevésbé annak a rendnek természetét, amelyeket Isten a teremtéssel egyidejűleg beépített a világba; sem azt nem tudja, hogy Isten nem cselekedhet ellentétesen azzal, mivel akkor Ő Önmagával ellentétesen cselekedne; mert Isten maga a rend."

A pap megértette, amit az angyal mondott, mert az angyal, aki fölötte volt, a menny világosságát árasztotta rá. Akkor ránk pillantva /?/ azt mondta: "Mi akar ez lenni? A mai napig minden ember így prédikált, így imádkozott és hitt. Ezt az imádságot mondta mindenki: 'Atya Isten, könyörülj rajtunk, és bocsásd meg bűneinket a te Fiad kedvéért, amelyet kiontott értünk a kereszten,' és Krisztushoz így imádkoztak: 'Urunk, járj közben érettünk;' amelyhez a mi papunk hozzátette: 'Küld el nekünk a Szent Lelket.' "Ezután az angyal szólt: 'Megfigyeltem, hogy papok szemkenőcsöt készítenek az Igéből, de nem annak lelki értelme szerint, és ezzel bekenik azoknak szemét, akik vakok a hitük miatt; vagy készítenek maguknak egy kis tapaszt abból, amit sebeikre helyeznek, melyeket a dogmáik okoztak; de mégsem gyógyulnak meg, mert már olyan mélyen belegyökereztek. Menjünk ezért ahhoz, aki amott áll" - és felém mutatott- " ő meg fogja tanítani nektek az Úrtól, hogy a kereszt elszenvedése nem a megváltás volt, hanem az Úr Emberijének egységesülése az Atya Istenijével; mivel a megváltás abból áll, hogy a poklok alávettettek, és a mennyek a rendre alapoztattak; és e hadműveleteknek az Úr általi végrehajtása nélkül, - amikor az Úr a világban volt -, nem lenne üdvössége senkinek, sem a földön, sem a mennyben. Meg fogja tanítani neked azt a rendet, amelyet a teremtésbe beépített az Úr, s amelynek figyelembevételével kell élnie azoknak, akik üdvözülni akarnak; és azok, akik ennek megfelelően élnek, a Megváltottak és a Választottak közé fognak számláltatni."

Amikor az angyal befejezte beszédét, ablakok tárultak fel a templom oldalain, amelyek a világosság bejutott a világ négy égtája felől, és a ragyogó fényben repülő kérubok tűntek fel. Az angyal akkor felemelkedett a társaságához a nyílás fölé, és mi is visszatértünk, a tapasztalatainknak örülve.

135. A második tapasztalás. Egy reggel, amint felébredtem az álomból, a lelki világ napja megjelent előttem teljes fényességében, és alatta láttam a mennyeket bizonyos távolságra tőle, miként a föld is távol van saját napjától. Majd kifejezhetetlen hangokat hallottam a mennyből, amelyek összekapcsolódva, kihirdették: "Egy Isten van, aki Ember, és az Ő lakhelye ebben a Napban van." Ez a szózat alászállt a középső mennyen keresztül az alsóig, és onnan a lelkek világáig, ahol én voltam; és felfogtam, hogy az egy Isten képzete, amit az angyalok elfogadtak, átváltozott az alászállás fokozatainak megfelelően a három Isten elképzelésébe. Amikor ezt megfigyeltem, társalgásba elegyedtem azokkal, akik a három Isten elképzeléséhez ragaszkodtak, mondván: "Micsoda szörnyű elképzelés ez! Hogyan fogadhattátok el ezt?" Azt válaszolták: "Hármat gondolunk a mi hármasan egy Isten felfogásunkból; de soha nem mondjuk ki ezt a gondolatot: mert amikor beszélünk, mi mindig világosan azt mondjuk, hogy egy Isten van. Ha valami más egyéb elképzelés jut az elménkbe, ráhagyjuk, csak gondoskodunk arról, hogy ne jöjjön elő, és ne ossza fel Isten egységét a beszédünkben. Időnként mégis előfordul, mert ez ott van; és ha akkor beszélünk, akkor mi kimondhatjuk, hogy három Isten van. Azonban mi óvjuk magunkat ettől, még inkább attól, hogy magunkra vonjuk azok gúnyos nevetését, akik minket hallgatnak." Mivel ekkor nyíltan beszéltek abból, ami az elméjükben volt, azt mondták: "Biztosan három Isten van, mert három Isteni Személy van, akiknek mindegyike Isten. Nem gondolhatjuk másként, mivel Egyházunk Feje /vezetősége/ szent dogmáink gyűjteményéből az egyiknek tulajdonítja a teremtést, a másiknak a megváltást, és a megszentelést a harmadiknak; különösen, amikor ő kijelöli mindegyiknek a saját egyedi tulajdonát, amelyről kijelenti, hogy közölhetetlen, s ez nem csak a teremtés, a megváltás és a megszentelés, hanem a tulajdonítás, a közbenjárás és a tevékenység. Akkor hát nem az egyik az, aki teremtett minket és tulajdonít nekünk, és a másik az, aki megvált minket és közben is jár értünk, és a harmadik, aki megcselekszi a közvetítő tulajdonítást, és meg is szentel? Ki nem tudja, hogy az Isten Fia a világba küldetett az Atya Istentől, hogy megváltsa az emberiséget, és így kegyelmet szerző, megbékítő, és közbenjáró legyen? S mivel Ő azonos az örökkévalóságtól lévő Isten Fiával, nem két megkülönböztethető Személy? Mivel ez a kettő a mennyben van, az egyik a másik jobb keze felől ül, akkor nem a harmadik Személynek kell végrehajtania a világban azt, amit a mennyben elhatároztak?" Mikor ezt meghallottam, csendben maradtam; de magamban azt gondoltam, Mekkora ostobaság ez! Fogalma sincs arról, hogy mit jelent az Igében a közbenjárás.

Ebben a pillanatban, az Úr parancsára három angyal szállt alá a mennyből és csatlakozott hozzám, hogy egy belső érzékelésből beszélhessek azokkal, akik a három Isten elképzelését fogadták el, különösen a közvetítés, a közbenjárás, a megbékítés, és a kegyelemszerzés /mediation, intercession, propitiation és expiation / témájában, amely tevékenységeket ők a második Személynek tulajdonítanak, avagy a Fiúnak, de csak miután Ő Emberré lett. Mivel Ő sok korszakkal a teremtés után lett Emberré, mialatt az üdvözülésnek ez a négy eszköze nem létezett, így az Atya Isten /addig?/ nem békült meg, nem adott kegyelmet az emberi faj számára, és senkit sem küldtek a mennyből, aki úgy cselekedett volna, mint közbenjáró és közvetítő.

Ekkor ihletből beszéltem, ami elért engem, és azt mondtam nekik: "Gyertek közelebb, amennyire tudtok, és hallgasátok meg, mit jelent az Igében a közvetítés, a közbenjárás, a kegyelemszerzés és megbékítés. Ez a négy megnevezés kifejezi az Emberijében lévő egy Isten kegyelmét. Az Atya Istent sehol nem lehet megközelíteni, és nem jöhet közel egyetlen emberhez sem, mert Ő végtelen, és az Ő saját Létében lakozik, aki Jehova, s aki által az ember, ha megközelítené, elhamvadna, miként a fa elég a tűzben, és hamuvá omlana. Ez nyilvánvaló abból, amit Ő mondott Mózesnak, aki látni vágyta Őt:

Hogy egy ember sem láthatja Őt élve. 2Móz 33: 20;

és az Úr mondta:

hogy senki soha nem látta Isten, kivéve a Fiút, aki az Atya kebelében van." Jn 1: 18; Mt 11: 27;

és

hogy senki sem hallotta az Atya hangját, sem alakját nem látta. Jn 5: 37.

Noha valóban azt olvassuk, hogy Mózes látta Jehovát színről színre, és ténylegesen beszélt Vele, és megtartatott; de ez egy angyal segítségével történt, miként Ábrahám és Gideon esetében is. Nos, mivel az Atya Isten Önmagában ilyen természetű, tetszett neki, hogy felöltözze az Emberit, és ebben Magához engedje az embereket, és így meghallgassa őket és beszéljen velük. Ez az Emberi az, amit Isten Fiának nevezünk, és amely közvetít, közbenjár, megbékít, és kegyelmet szerez. Ezért meg fogom magyarázni, mit jelent ennek a négy megnevezésnek a használata az Atya Isten Emberijével kapcsolatban.

"A közvetítés azt jelenti, hogy az Emberi egy közvetítő, amely által az ember közel juthat az Atya Istenhez, és az Atya Isten hozzá, s így taníthatja és vezetheti őt, hogy üdvözülhessen. Ezért az Isten Fiát, aki az Atya Isten Emberijét jelenti, nevezik Üdvözítőnek, és a földön Jézusnak, vagyis Üdvösségnek. A közbenjárás jelenti az állandó / perpetual, örök, folyamatos/ közvetítést, mert a Szeretet maga, amelyhez a kegyelem tartozik, könyörületes és kegyelmes, állandóan közbenjár, vagyis, közvetít azoknak, akik cselekszik az Ő parancsait; és akiket ezért Ő szeret. A kegyelem szerzése jelenti a bűnök eltávolítását annál az embernél, aki bemerítetté vált, /megkeresztelkedett / hogy megközelíthessék Jehovát, nem az Ő Emberijével felöltözve. /?/ A megbékélés jelenti a könyörület és a kegyelem tevékenységét, hogy megőrizze /prevent/ az embert a bűnök által magára idézett kárhozattól; és hasonlót jelent a védelem, /protection / hogy ne szentségteleníthesse meg azt, ami szent. Ez volt a kegyelem székének jelentése a frigyláda fölött a szent sátorban. Jól meg kell értenünk, hogy az Igében a külső megjelenéseknek megfelelően beszélt Isten, amikor azt mondta, hogy Ő haragszik és bosszúálló, hogy kísért és megbüntet, a pokolba vet, elátkoz, mintha Ő tenne gonosz dolgokat. Pedig Ő senkire sem haragszik, soha nem áll bosszút, nem kísért és nem büntet, nem dob a pokolba, és nem átkoz el senkit; az ilyen dolgokat olyan messze távolította el Isten, mint a poklot a mennytől, végtelen távolságra. Ezek beszédfordulatok, amit csak a megjelenítésnek megfelelően használtak. Ilyenek a másik értelemben a kegyelem szerzés, a megbékélés, a közbenjárás és a közvetítés is; mert ezek a szófordulatok megközelítően kifejezik Istent, és Isten kegyelmét az Ő Emberijén keresztül. Mivel ezeket nem értették az emberek, ezért felosztották Istent háromra, és erre a háromra alapozták az Egyház egész tanítását, és így meghamisították az Igét. Ebből keletkezett az "pusztító utálatosság", amit előre megmondott az Úr Dánielnél, és Máténál is, a 24. fejezetben: "E szavakra a körülöttem lévő szellemek társasága visszahúzódott, és észrevettem, hogy azok, akik ténylegesen fenntartották a három Isten elképzelését, azok a pokol felé néztek; miközben azok, akik egy Istenre gondoltak, akikben az Isteni Háromság az Üdvözítő Úr Istenben volt, a menny felé néztek; és feltűnt számukra a menny Napja, amelyben Jehova az Ő Emberijében van.

136. A harmadik tapasztalás. Tőlem távolabb láttam öt kollégiumot, mindegyik a menny világosságában fürdött; az első bíbor fényben olyan volt, mint mikor a föld felhőit elönti a felkelő nap fénye, korán reggel; a második aranyló fényben, mint keleten napfelkelte után; a harmadik világos tiszta fényben, mint a világon a déli napfény; a negyedik félhomályban, mint amikor az esti árnyék kezd leszállni; és az ötödik az este igazi árnyékában. A lelkek világának kollégiumai központok, ahol a tanulók találkoznak és tárgyalnak a nehezen érthető dolgokról, hogy fejlesszék tudásukat, értésüket és bőlcsességüket. Ezeket látva erős vágyat éreztem, hogy bemenjek az egyikbe, így hát lélekben bementem abba, amelyik félhomályban volt. Mikor beléptem, tanuló emberek társaságát láttam, akik arról vitatkoztak, hogy mit jelent az az Úrról szóló igevers, amelyik azt mondja, hogy "Felment a mennyekbe, és az Isten jobb keze felől ül." Mk 16: 19. A társaság legtöbbje azt mondta, hogy ezeket a szavakat szó szerint kell érteni, és hogy a Fiú így ül az Atya mellett. Mikor azonban feltették azt a kérdést, hogy miért tesz Ő így, néhányan azt válaszolták, hogy a Fiú azért helyeztetett az Atya jobb keze mellé, mert Ő valósította meg a megváltást; néhányan azt, hogy Ő szeretetből ül ott; mások, hogy Ő lehet az Atya Tanácsadója, és mivel így tisztelhetik az angyalok. Ismét mások pedig azt, hogy Ő azért emeltetett fel így, mert az Atya megengedte Neki, hogy uralkodjon az Ő nevében, mert írva van, hogy "minden hatalom Néki adatott mennyen és földön." Sokan azonban azt az okot nevezték meg, hogy hallhassa azokat jobb kéz felől, akikért közbenjárt. Mert ezidőszerint az Egyházban mindenki az Atya Istenhez közeledik, és Hozzá imádkozik, hogy könyörüljön a Fia kedvéért; és ez az oka, hogy az Atya odafordul a Fiúhoz azért, hogy fogadja a közvetítését. Némelyek azonban kijelentették, hogy csak az örökkévalóságtól való Isten Fia ül az Atya jobbján, mert Ő közölheti az Ő Istenijét az Ember Fiával, aki a világban született.

Hallva ezeket a dolgokat nagyon elképedtem, hogy tanult emberek, akik a lelki világban már eltöltöttek egy kis időt, mégis ilyen tudatlanságban maradtak a mennyei dolgok tekintetében; de felfogtam, hogy ennek oka az volt, hogy ők, bízva a saját értelmességükben, nem engedték meg, hogy az igazi bőlcsek útbaigazítsák őket. Azonban, mivel nem maradhattak tovább tudatlanok, hogy mit jelent az Atya jobbján ülő Fiú, felemeltem a kezem, kérvén őket, hogy figyeljenek arra a néhány dologra, amit mondani kívánok a témában. Amint beleegyeztek, azt mondtam: "Nem tudjátok az Igéből, hogy az Atya és a Fiú egyek, és hogy az Atya a Fiúban van, és a Fiú az Atyában? Ezt világosan kijelentette az Úr, Jn 10: 30; és 14: 1, 11. Ha nem hiszitek el ezeket a szavakat, akkor kettéosztjátok Istent, és azután nem tudtok másképpen gondolkodni Istenről, csak természetien, érzékien, valójában anyagiasan. Továbbá, így tesznek a világban a Niceai Tanács ideje óta, amely bevezette a három, öröktől való Isteni Személy tantételét, ami által az Egyház átváltozott színházzá, ahol egy festett függöny előtt a képzelt jellemek előadják új szerepüket. /?/ Ki nem tudja és ismeri el, hogy Isten egy? Ha ti tudjátok ezt a szívetekben és lelketekben, mindaz, amit mondotok, az maga a hiábavalóság, elszáll a levegőbe, miként az üres beszéd a bőlcs ember füle mellett."

E szavakra sokan felbőszültek, és meg akarták húzni a fülemet, és ajánlották, hogy maradjak csendben; miközben a gyülekezet elnöke felháborodottan azt mondta: "Ez a vita nem Isten egységéről és többségéről folyik, mert mi hiszünk mindkettőben, hanem arról, hogy mit foglal magában az a megállapítás, hogy a Fiú, az Ő Atyja jobb keze felől ül. Ha tudsz valamit mondani erről, azt mondjad." Válaszoltam: "Beszélni fogok; de kérlek, csendesítsd le a zavargást." Majd folytattam: "Jobb kéz felől ülni nem szó szerint jelenti a jobb kéz felől ülést, hanem Isten mindenhatóságát jelenti az Emberi segítségével, amelyet Ő felöltözött a világban. Ez által a végső dolgokban éppúgy Ő van, mint az elsőkben: és ez által lépett Ő be, lerombolta és ledobta a poklokat, és helyreállította a mennyországot a rendbe. Így Ő megváltotta az embereket és az angyalokat egyaránt, és folytatja a megváltásukat az örökkévalóságig. Ha tanácsot kérsz az Igétől, és képes vagy megvilágosodni, látni fogod, hogy jobb kéz felől lenni a mindenhatóságot jelenti, mint Ézsajásnál:

Kezem vetette a föld alapját, és jobb kezem feszítette ki az egeket. 48: 13;

Az Úr megesküdött a jobb kezére, és jobb karja erejére. 62: 8.

A te jobb kezed megtart engem. / Zs 18: 35. /36/

Néznek a Fiúra, akit te megerősítettél magadnak. Legyen a te kezed jobbodnak férfián, az Ember Fián, akit megerősítettél erőddel Zs 80: 17. /18/

Ebből nyilvánvaló, hogyan kell érteni a következőket:

Jehova mondta az én Uramnak, Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet a lábad alá vetem. Jehova fogja küldeni a te hatalmad pálcáját a Sionról: uralkodjál ellenségeid között. Zs 110: 1, 2.

E zsoltár egésze az Úr poklok elleni harcával foglalkozik, és az alávetésükkel. Mivel Isten jobb keze a mindenhatóságot jelenti, ezért az Úr azt mondja, hogy

Ő a hatalom jobbján fog ülni, Mt 26: 64; és

Isten hatalmának jobb keze felől. Lk 22: 69.

Ekkor a társaság felmorajlott, de mondtam: "Vegyétek komolyan magatokat! /Viselkedjetek!/ Talán megjelenik egy kéz a mennyből; és amikor az megjelenik, miként az már megjelent nekem, annak ereje hihetetlen rémületet fog kelteni. Meggyőző bizonyíték lesz ez számomra, /?/ hogy Isten jobb keze mindenhatóságot jelent." Hirtelen, miközben ezt mondtam, feltűnt a menny alatt egy kinyújtott kéz, amelynek láttára olyan rettegés fogta el őket, hogy tömegesen rohantak az ajtókhoz. Néhányan az ablakhoz rohantak, hogy kivessék magukat, és egyesek ájulásba estek. Én zavartalanul ott maradtam, és nyugodtan kisétáltam közülük. Némi távolságról visszanéztem, és láttam a kollégiumot egy sötét felhőbe burkolva; és elmondhatom, hogy a mennyből eredően történt ez, mert ők a három Isten hitéből beszéltek, de az a korábbi fény visszatért, amikor egy józan elméjű társaság gyűlt ott össze.

137. A negyedik tapasztalás. Hallottam, hogy egy tanács gyűlt össze azokból, akiket ünnepeltek a napjaink hitének megfelelő írásaikért és tanításaikért, és következésképpen a Választottak megigazulásáért. Ez a lelkek világában volt, és megengedtetett nekem, hogy lélekben én is jelen legyek. Láttam összegyűlve a papság tagjait, egyaránt az alapított és belőlük kivált, más véleményű Egyházakból. Jobbról azok álltak, akiket a világban Apostoli Atyáknak neveznek, és akik a Niceai Zsinat ideje előtt éltek; és balról álltak azok a híres emberek álltak, akik a következő korokban a munkáikat kinyomtatták, vagy még kézíratban /kiadták/. Az utóbbiak közül sok szakálltalan volt, és az asszonyok hajához hasonló bodorított parókát viseltek, közülük egyesek libegő, mások zárt gallérban; /?/ az előbbiek azonban szakállasok voltak, és a saját hajukat viselték. A mindkét tábor előtt állt valaki, aki a bírálta és kritizálta ennek az időszaknak az írásait, egy bot volt a kezében, amellyel a talajt ütötte, csendet kérve. Felment az emelvény legmagasabb lépcsőjére, kiadott egy mély nyögést, és azután hangos szóval beszélni kezdett volna, de a nyögés torkára forrasztotta a hangját. Végül, hangját visszanyerve, azt mondta: "Ó terstvéreim, micsoda kor ez! Felkelt a laikusok /laity, kívülállók, tudatlanok/ társaságából valaki, akinek sem talárja, sem püspöksüvege, sem babérkoszorúja nincs, s aki lerántotta a hitünket a mennyből, és a pokol területére vetette. Micsoda bűncselekmény ez! És mégis egyedül ez a hit a mi csillagunk, amely ragyog, mint az Orion éjjel, és mint Lucifer reggel. Ez az ember, habár éveiben előrehaladott, teljesen vak a hitünk titkaira, mert nem vizsgálta meg azt, és nem látta meg benne az Üdvözítő Úr igazságát, az Ő közvetítését és kiengesztelődését. Mivel nem látta meg benne ezeket, nem látta meg az Ő megigazításának csodáit, amelyek, a bűnök eltávolítása, az újjászületés, megszentelődés, és üdvözülés. Ez az ember, annak a hitnek megismerése helyett, amit mi megtartunk, s amit a végsőkig megőrzünk, mert az a három Isteni Személybe, és így a teljes Istenségbe vetett hit, átvitte ezt a második Személyre, és nem csak hogy Rá, hanem az Ő Emberijére, amelyet mi valóban Isteninek hívunk, mert az örökkévalóságtól való Fiú megtestesülése; de senki sem tekinti ezt valami többnek, mint pusztán emberit. Akkor mi származhat az ilyen forrásból, ha nem olyan hit, amely a természetimádás felkeltését szolgálja? És az ilyen hit, mivel nem lelki, alig különbözik a Pápában vagy a szentekben való hittől. Bizonyára tudjátok, hogy Kálvin az ő idejében mit szokott mondani az ilyen hitről; és könyörgöm, mondja meg valaki közületek, honnan jön a /z igazi / hit? Nem közvetlenül Istentől van-e? Nincs-e benne minden, ami az üdvözüléshez tartozik?"

Ekkor a balra lévő társasága, amely szakálltalan volt, parókát viselt, és fodros gallért a nyakuk körül, tapsolni kezdett és felkiáltottak: "Nagyon bőlcsen beszélsz. Tudjuk, hogy nem fogadhatunk be semmit sem, ami nem a mennyből adatik nekünk. Hagyd, hogy ez a próféta elmondja, honnan jön az ő hite, és mi mást jelent a hite; lehetetlen ugyanis, hogy bármi más /hit / is legyen, vagy bármi más forrása /a hitnek /. Bármilyen más hitet kelteni, ami valóban hit, az olyan lehetetlenség, mint valakinek ellovagolni egy csillagképhez az égbolton, elvenni abból egy csillagot, zsebre tenni és lehozni." Ezt azért mondta, hogy nevetségessé tegyen társasága előtt minden új hitet.

Ezt hallva a jobbra lévő emberek, akik szakállasok voltak, és a saját hajukat viselték, felháborodtak. Akkor közülük felállt egy öreg ember, aki azonban később fiatalnak látszott: mert egy angyal volt a mennyből, ahol az öregek a fiatalság felé növekednek, és azt mondta: "Hallottam a ti hitetek természetét, amelyet a vezetőtök az emelvényen így felmagasztalt. Azonban miféle hit az, ami a mi Urunk sírját az Ő feltámadása után ismét lezárja Pilátus katonái segítségével? Én kinyitottam ezt, és nem láttam semmi mást, csak egy varázslópálcát, amilyenekkel a mágusok Egyiptomban csodákat hajtottak végre. Valójában a ti hitetek minden külső megjelenésében hasonlít egy aranyból készített ládára, drágakövekkel kirakva; de amikor kinyitják, teljesen üres, legfeljebb a sarkaiban van néhány főpapi személy földi maradványainak pora; mert ez ugyanaz a hit, csak ők napjainkban betakarták ezeket külső szentelményekkel. Továbbá, hogy összehasonlítást használjak, ez hasonló egy vesta szűzhöz a régiek közül, akit élve eltemettek, mert hagyta a szent tüzet kialudni; és biztosíthatlak téged, hogy a szememben ez egy arany borjúhoz hasonít, Izráel Gyermekeivel körülvéve, akik táncolnak Mózes eltávozása után, amikor az felment a Sinai hegyre Jehovához. Ne lepődj meg, hogy ezt az összehasonlítást használom a ti hitetekről szólván, mert mi így beszélünk a mennyekben. De mi az Üdvözítő Úr Istenben hiszünk, aki volt, van, és lesz örökké, akinek Emberije Isteni, és akinek Istenije Emberi. Ez a hit alkalmazkodik /szállást ad, összehangol, accomodated / az emberi befogadáshoz, és ezáltal a lelki Isteni egységesül azzal, ami természeti az emberben; és ez lelki hitté válik a természetiben, aminek következtében a természeti mintegy megvilágosulttá válik a lelki fénytől, amelyben a mi hitünk van. Az igazságok, amelyek ezt a hitet alkotják, olyan számosak, amilyen sok vers van a szent Kötetekben; és mindezen igazságok csillagokhoz hasonlítanak, amelyek saját egyéni fényükkel adják a hit megnyilvánulásához és formájához. Az ember szert tehet erre a hitre az Igéből a saját természeti értelmességének világosságával, amelyben azonban csak ismeret, gondolat és vélekedés van. De az Úr, azoknál, akik Benne hisznek, azt okozza, hogy ez a hit meggyőződéssé, igazsággá és bizalommá váljon; így a természeti hit lelkivé válik, és élővé lesz a könyörületesség segítségével. Közöttünk ez a hit ahhoz a királynőhöz hasonlít, akit sok olyan drágakővel ékesítettek fel, mint amelyek a szent Jeruzsálem falát díszítik.

Azonban ne feltételezzétek, hogy amit mondtam, az pusztán dicsekvés; és hogy ne lehessen olyan könnyen annak tekinteni, néhány igét fogok felolvasni a Szent Igéből, amelyből világos lesz, hogy mi nem az emberben hiszünk, mint ti feltételezitek, hanem az igazi Istenben, akiben lakozik a teljes Isteniség. János mondja:

Hogy Jézus Krisztus az igaz Isten, és az örök élet. 1Jn 5: 20.

Pál mondja,

Hogy Krisztusban lakozik az Istenség minden teljessége testileg. Koloss 2: 9.

És az Apostolok Cselekedeteinek könyvében írva van,

Hogy bizonyságot tesz róla a Zsidóknak és a Görögöknek, bűnbánattal Isten felé, és hittel a mi Urunk Jézus Krisztus felé. 20: 21;

És Maga az Úr mondja,

Minden hatalom nékem adatott mennyen és földön. Mt 28: 18.

De ez csak kevés ige /a sok közül./'

Ezután az angyal felém pillantott, és azt mondta nekem: "Te ismered azt, mit hisz az úgynevezett Evangélikus Protestantizmus, vagy valószínű, hogy hisz az Üdvözítő Úrról. Olvass fel néhány verset a hitvallásukból, hogy megtudhassuk, vajon tényleg annyira bolondok, hogy azt hiszik, az Ő Emberije pusztán emberi, vagy vajon tulajdonítanak-e Neki bármi Istenit, és milyen módon." Akkor az egész gyülekezet jelenlétében felolvastam a következő szakaszokat az ő általánosan elfogadott /orthodox/ munkájukból, számosat kigyűjtve abból, amit ők Formula Konkordia-nak neveznek, és Lipcsében jelent meg 1756-ban:

Krisztusban az Isteni és az Emberi Természet úgy egységesült, hogy egy Személyt alkot, pp. 606, 762.

Krisztus az Igazi Isten és Ember egy feloszthatatlan Személyben, és örökké így marad, pp. 609, 673. 762.

Krisztusban az Isten Ember, és az Ember Isten, pp. 807, 765.

Krisztus Emberi Természete felemeltetett minden Isteni Felségre, miként az Atyák közül sokan bizonyítják, pp. 844-852, 860-865, 869-878.

Krisztus az Emberi természetét illetően mindenütt jelenvaló, és mindent megtölt, pp. 768, 783-785.

Krisztus az Ő Emberi Természetét illetően birtokol minden hatalmat mennyen és földön, pp. 775, 776, 780.

Krisztus az Ő Emberi Természetét illetően az Atya Isten jobbján ül, pp. 608, 764.

Krisztus az Ő Emberi Természetét illetően könyörög, amit a Szentírásból idézett sok vers bizonyít, p. 226.

Az Ágostoni Hitvallás a legnagyobb mértékben jóváhagyott formája az imádásnak. p. 19.

E szakaszok felolvasása után az Elnökhöz fordultam, és azt mondtam: "Tudom, hogy minden jelenlévő kapcsolódik hozzád, miként a természeti világban; mond meg nekem, kérlek, ismered azokat, akikkel társultál?" Komoly hangon válaszolt: "Ismerem. Egy híres emberrel társultam, /1/ aki zászlóaljak vezetője a az Egyház híres embereinek seregében.

/1/ A híres ember itt Dr. Ernesti-re vonatkozik (1707-1780), aki Eisleben-ben élt, Szászföldön, ahol Luthert is eltemették. Közzétett néhány vad támadást Swedenborg és írásai ellen, amelyekre Swedenborg levélben válaszolt. Ez a válasz a T.C.R. 846-851. pontokban elmeséltekre vonatkozott. Ezt említi a 137. szám alatt is, mivel részletes hivatkozást írt Dr. Ernesti-nek, és behelyezi a T.C.R.-be. Megjegyezhető, hogy a 137. sz. és a 846-851. számok idéző jelben vannak az eredeti kiadásban. Lásd a Dokumentek Táblázatát 1. kötet, 58. pont. /

Mivel ilyen komoly hangon válaszolt, azt mondtam: "Bocsáss meg nekem, ha megkérdezem, vajon hol él ez a híres ember," és ő válaszolt: "Tudom. Nem messze Luther sírjától." Erre mosolyogva azt feleltem: "Miért beszélsz az ő sírjáról? Nem tudod, hogy Luther feltámadt, és most megtagadta tévedéseit az örökkévalóságtól való három Isteni Személybe vetett hit, és az ezáltali megigazulással kapcsolatban? Ezért ő átvitetett az áldottak társaságához az új mennybe, és mosolyog, mivel látja az ő követőit, akik még mindig ezt az értelmetlen nézetet vallják." Így felelt: "Tudom ezt; de mit számít ez nekem?" Majd, ugyanolyan komoly hangon, amelyen ő beszélt velem, azt mondtam: "Kérlek, vigyél el ehhez az ünnepelt személyhez, akivel te társultál, attól tartok, hogy saját Egyházának ortodoxiájával ellentétben gátlástalanul elrabolta az Úrtól az Ő Isteniségét; vagyis szabadjára engedte a tollát, amikor meggondolatlanul elültette a termlészetimádás magvát azzal az írásával, amit a mi Üdvözítő Urunk imádása ellen írt. Így válaszolta erre: "Ezt nem tudom. Ugyan ő és én szinte egy értelmen vagyunk ebben a dologban, de amit én mondok, az ő nem érti, ám mindent, amit ő mond, azt én tökéletesen megértem. Mert a lelki világ teljesen áthatja a természeti világot, és felfogja az ottani emberek gondolatai; de ez nem kölcsönös: ilyen a lelkek és az emberek közötti társulás természete."

Ekkor beszélgetésbe elegyedtem az Elnökkel, és azt mondtam: "Ha megengeded, felteszek egy másik kérdést. Bizonyára tudod, hogy az Evangélikus ortodoxia, az Egyház Formula Konkordia nevű kézikönyvében azt tanítja, hogy Krisztusban az Isten Ember, és az Ember Isten, és hogy Ő Isteni és Emberi, és örökké megmarad, egy láthatatlan Személyben? Hogy vagy képes akkor meggyalázni az Úr imádását a természetimádással?" Erre azt válaszolta: "Tudom ezt, és mégsem tudom." Ezért hát folytattam: "Megkérdezném a barátodat, de mivel távol van, téged kérdezlek az ő helyében, kitől kapta a mi üdvözítő Urunk az Ő lelkét? Ha te azt válaszolod, hogy az anyjától, akkor bolondságot beszélsz; ha Józseftől, akkor megszentségteleníted az Igét; de ha a Szent Lélektől, akkor igazat beszélsz, feltéve, hogy a Szent Lelken te az Istenit érted, aki tevékenykedik és működik; és ezért az Úr a Jehova Isten Fia. Ismét megkérdezem, mit jelent az alárendelt egységesülés? /hypostatic union/ Ha azt mondod, hogy az hasonló két személy egységesüléséhez, egy felsőbb és egy alsóbbéhoz, akkor bolondságot beszélsz; mert így két Személlyé tennéd az üdvözítő Istent, éppúgy, ahogy már hárommá is tetted. /?/ Ha azonban azt mondod, hogy az egy személy egysége, hasonlóan a lélek és a test egységéhez, akkor helyesen beszélsz; és ez megegyezik a saját tantételeddel és az Atyákéval is, amint láthatod a Formula Konkordia 765-768. pontjaiban; és az Atanáziuszi Hitvallásban is, ahol azt mondják:

Igaz hit az, amely hiszi és megvallja, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Isten és Ember; aki, habár Ő Isten és Ember, mégsem kettő, hanem egy Krisztus: habár egy, nem a tartalmak összekeveredése által, hanem a Személyek egységesülése által; mert miként az értelmes lélek és a test egy ember, úgy Isten és Ember egy Krisztus.

Kérdezem továbbá, mi volt gyalázatosabb Áriusz eretnekségénél, aki miatt a Niceai Zsinatot összehívta Nagy Konstantin Császár, ha nem az, hogy ő tagadta az Úr Emberijének Isteniségét? Továbbá, mondd meg, kiről feltételezed azt, hogy róla mondta ezeket a szavakat Jeremiás:

"Íme, napok jönnek… hogy felemelem Dávid igaz Ágát, és egy Király fog uralkodni… és az Ő neve… Jehova, a mi Igazságunk." 23: 5, 6; 33: 15, 16.

Ha azt mondod, hogy a Fiú az örökkévalóságtól volt, bolondságot beszélsz, mert nem Ő volt a Megváltó; de ha azt mondod, hogy az időben született Fiú, aki az Isten egyszülötte volt, Jn 1: 18; 3: 16, akkor igazat beszélsz, mert a megváltás által lett az igazságosság, amely a te hitedet alkotja. Olvasd el Ézsajás 9: 6-ot is, és más verseket is, ahol előre megmondták, hogy Maga Jehova fog eljönni a világba." Ezekre a szavakra az Elnök csendben marad, és elfordult.

E történések után az Elnök be akarta zárni a tanácskozást imádsággal, amikor hirtelen egy ember kelt fel a bal oldali társaságból, fején egy püspöksüveggel, és e felett egy sapkával. Megérintette a sapkáját az ujjaival, és azt mondta: "Én is társa vagyok annak az embernek a világból, akit ott nagy tiszteletben tartanak. Én ismeret őt, mert úgy beszélek belőle, miként magamból." Én akkor kérdezősködtem, hol él ez a kiemelkedő személy. /1/

1/ Hogy ez a kiemelkedő személy Dr. O. A. Ekebom, Gottenburg dékánja 1701-ben. Ő írt részletes vádat Swedenborg tanításai ellen, hevesen támadva őt, még azt is kijelentve, hogy ő nem ismerkedett meg Swedenborg vallásos rendszerével, és hogy nem is kívánna megismerkedni azzal. Lásd Doc. Táblázat, 2. köt. 2. p. 1133. /

Azt válaszolta: "Gottenburgban; és tőle kaptam egyszer az ötletet, hogy ez a te tanításod a Mohamedánizmusra hajaz."

Ezt hallva, megfigyeltem, hogy a jobb oldalon mindazok, ahol az Apostoli Atyák álltak, elcsodálkoztak, és tekintetük elváltozott; és hallottam őket, mikor felkiáltásukkal kifejezték azt, ami az elméjükben volt: "Micsoda bűn ez! Micsoda kor!" Azonban, lecsillapítandó meglehetősen nagy felháborodásukat, kinyújtottam a kezemet, és meghallgatást kértem tőlük. Ezt megadták, és én azt mondtam: "Tudom, hogy az a kiemelkedő személy írt valami olyat a levelében, amelyet ő később közreadott; de ha tudta volna abban az időben, micsoda istenkáromló vád lesz ez, akkor bizonyosan széttépte volna a levelet az ujjaival, és a tűzbe vetette volna. Így rágalmazó lett, miként a Zsidók, akik az Úr szavaira azt mondták, /?/ hogy a csodákat valami más erővel hajtotta végre, nem pedig Isteni erővel, Mt 12: 22-32; amihez az Úr hozzátette ugyanazon a helyen:

"Aki nincs velem, az ellenem van; és aki nem velem gyűjt, az tékozol." 5: 30.

Ezeknél a szavaknál a lelkek társasága lefelé pillantott, de hamar felnéztek ismét, és azt mondták: "Keményebb dolgokat hallottunk tőled, mint valaha." De én folytattam: "Ez esetben két vád van ellenem, a Természetimádás, és a Mohamedánizmus. Ezek gonosz hazugságok, alattomos kieszelések, és két halálos szégyenfolt, /stigma, bélyeg / megtervezett előítéletek, hogy eltérítsék az emberek érzelmeit, és elrettentsék őket az Úr szent imádásától." /?/ Akkor ahhoz a szellemhez fordultam, akihez már beszéltem, és azt mondtam: "Mondd meg a barátodnak Gottenburgban, ha tudod, hogy olvassa el, mit mondott az Úr a Jelenések 3: 18-ban, és a 2: 16-ban." Mikor ezt mondtam, zajongás keletkezett; de lecsendesíttetett a mennyből leküldött világosság által, amely átvezetett sokakat azok közül, akik a bal oldalon voltak, a jobb oldalon lévőkhöz; csak azok maradtak ott, akik nem gondolkodtak elég mélyen, és akik ezért némely tanító szavaiban bíztak; éppúgy azok is, akik azt hitték, hogy az Úr pusztán ember. Mindkét félétől a mennyből leküldött világosság elvonódott, és azokra vetült, akik a bal oldalról átmentek a jobb oldalra.