B.D.Nr.: 4502                                                                                                          1948. 12. 03.

 

Az isteni szót szeretetben átnyujtani - A siker biztosított

 

Valóban nem jelentéktelen, szavam milyen módon kerül hozzátok, mert a szeretet foka, amellyel szavamat átnyújtják, gyakran döntő abban, vajon elfogadjátok-e, vagy visszautasítjátok. Mindent amit szétosztok adjatok át szeretettel, különben nem beszél a szívhez - viszont a szívnek kell elfogadnia. Egy szeretettel teli ember úgy ad, hogy viszontszeretetet ébreszt, és ez a legnagyobb jelentőségű a szavam átnyújtásánál, mivel amint a szeretet közreműködik benne, garantálva van a teljes megértés, ami létrehozza a szellem ébredését.

12.04-én:

Szeretet nélkül szavam halott és megértés nélkül marad, csak beszélnek, de erő nélkül, mert ez ekkor csak élet nélküli üres beszéd. Ha valaki embertársát boldoggá akarja tenni, akkor már a szeretet az uralkodó a felebaráttal szemben, és amit ekkor szétoszt, az a szívhez jut, ott elfogadják, és a saját szeretetakaratának megfelelően érzi értékes ajándékként, a szeretet adományaként. Ahol az adakozó szeretete felismerhető, ott a visszautasítás akarata gyengébb lesz, hiszen akkor a szó már erőt sugároz az elfogadóra, aminek az nem tud és akar ellenállni.

Ezért tanításom képviselőinek szeretetkésznek és a szeretetet gyakorlóknak kell lenniük, hogy a magasból jövő szavaim elfogadására alkalmasak legyenek, és szavaimat erejével együtt tegyék elérhetővé embertársaiknak, mivel a felszínes szavak puszta továbbítása benyomás nélkül marad, tehát nagyon könnyen valamiféle formális dolog, egy hivatásszerinti prédikációja tanításomnak - élet nélküli, tehát szellemi eredmény nélküli is. Szavam ekkor erő nélküli, mert csak a fül hallja, de nem hatol a szívhez. Mert az erőt csak a lélek érzi, mégpedig egy szeretetteljes érzés és a viszonzásának állapotában. Érzések, amelyeket az ember alig vesz észre, a léleknek a legnagyobb boldogságot szerezheti, a test nem érzi, tehát a lélek egy ilyen szeretetteljes érzésben kapja szavaimat, egy erőkisugárzásban áll, melynek én vagyok a forrása. Ha valaki nem is szeretetkész, de szavamat szeretetben kínálják neki, akkor az erő hasonlóképpen jut hozzá, és ettől ellenállás nélkül engedi magát átjárni.

Az elfogadó és adó szeretetfoka nagyon befolyásolja szavaim hatását, és ezért a figyelmet arra kell fordítani, hogy tanításom terjesztése soha sem történhet erőszak vagy kényszerintézkedés által, hanem türelemmel, szelíden, szeretetteljesen - azonban szorgalmasnak kell lenniük igazi képviselőimnek, ha eredményesek akarnak lenni, és a Földön hűséges szolgáim.

Az nem elég, hogy szavaimat csak felolvassák, vagy meghatározott szófordulattal közöljék az emberekkel. Azáltal váljon elevenné, hogy a prédikáló irgalmas szeretettel akarjon segíteni embertársain, hogy őket az igazságba, ezáltal a magam helyes megismerésébe szeretné bevezetni, és szeretete által nyitja ki hallgatói szívének ajtaját. Ekkor szavaim bejáratot találnak az embereknél, mint istenit, mint igazságot fogják érezni, és elfogadják, mert ereje jót tesz a léleknek, aki felismeri az isteni eredetet, és szavaim által vonzódást érez hozzám.

Amen